70/2006. (XII. 13.) AB határozat
70/2006. (XII. 13.) AB határozat1
2006.12.13.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály és jogegységi határozat alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok, továbbá alkotmányjogi panaszok, illetve mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány alapján – dr. Bihari Mihály, dr. Harmathy Attila, dr. Kiss László és dr. Kovács Péter alkotmánybírók különvéleményével – meghozta az alábbi
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a bírósági eljárást megindító keresetlevél vagy kérelem késedelmes benyújtásáról szóló 4/2003. PJE határozat alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat és alkotmányjogi panaszokat elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság azt az indítványt, amely mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását azért kezdeményezte, mert az Országgyűlés nem szabályozta a jogegységi határozatok törvénnyel való ellentéte esetén követendő eljárást, elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 103. § (5) bekezdése, 105. § (4) bekezdése, 130. § (1) bekezdés h) pontja, 157. § a) pontja, illetve – a korábban hatályban volt – 330. § (1) és (4) bekezdése, továbbá a már hatályon kívül helyezett, az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény 72. § (1) bekezdése, valamint a menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX. törvény 39. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszokat elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett a bírósági eljárást megindító keresetlevél vagy kérelem késedelmes benyújtásáról szóló 4/2003. Polgári jogegységi határozat (a továbbiakban: 4/2003. PJE határozat) alkotmányossági vizsgálatára az alábbiak szerint:
1. Az egyik indítványozó utólagos absztrakt normakontroll hatáskörben kérte vizsgálni a 4/2003. PJE határozatot, mert álláspontja szerint annak tartalma sérti a jogorvoslathoz való jogot. A jogegységi határozat a keresetlevél benyújtására megállapított határidő számítására vonatkozóan előírja, hogy amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik, e határidő anyagi jogi természetű, azaz – többek között – a keresetlevél bírósághoz való beérkezése és nem a postára adás időpontja az irányadó. A jogegységi határozat kimondta, hogy a keresetlevél benyújtására nyitvaálló határidő számításánál ezért nem irányadó a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 105. § (4) bekezdése, amelynek értelmében: „A határidő elmulasztásának következményeit nem lehet alkalmazni, ha a bírósághoz intézett beadványt legkésőbb a határidő utolsó napján ajánlott küldeményként postára adták.”
Az indítványozó kifejtette, hogy az Alkotmány szerint a jogorvoslati jogot törvény, s nem jogegységi határozat korlátozhat, márpedig a keresetlevél benyújtására a jogszabályokban megállapított határidő számítására vonatkozó 4/2003. Polgári jogegységi határozat – különösen a közigazgatási perek esetén – a törvényi rendelkezésektől eltérő, ezáltal a jogorvoslat igénybevételét lerövidítő szabályokat állapított meg. Az indítványozó szerint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Bsz.) sem ad felhatalmazást a Legfelsőbb Bíróság részére, hogy a keresetindítási jogot jogegységi határozatban korlátozza. Az indítványozó a 4/2003. PJE határozat visszamenőleges hatályú megsemmisítését kezdeményezte.
2. Másik indítványozó alkotmányjogi panasz keretében kérte vizsgálni a 4/2003. PJE határozatot. Az indítványozó szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, 8. §-át, 47. § (2) bekezdését, 50. § (3) bekezdését és 57. § (1) és (5) bekezdéseit sérti a keresetlevél benyújtására nyitva álló határidő számításának a Legfelsőbb Bíróság által meghatározott volta. Az indítványozó előadta, hogy a panasza alapjául szolgáló ügyben – a vizsgálni kért jogegységi határozatra hivatkozva – elkésettség miatt a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasította. A 4/2003. Polgári jogegységi határozat szerint ugyanis érdektelen, hogy a fél a keresetlevelet ajánlott küldeményként mikor adta postára. A jogegységi határozat ezért – vélte az indítványozó – a jogérvényesítést korlátozza. Az indítványozó alkotmányjogi panaszának alapjául a Zala Megyei Bíróság 2.K.20.136/2005/2. számú és a Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.28.168/2005/2. számú végzéseit jelölte meg.
Az indítványozó másik kérelme mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatára irányult, mert álláspontja szerint „a törvényalkotó elmulasztotta szabályozni a jogegységi határozatok és az azok alapját képező törvényi előírások egymással szembeni ellentmondásossága esetén ennek az ellentmondásnak a feloldását.”
3. A Pp. 105. § (4) bekezdése, 130. § (1) bekezdés h) pontja, 157. § a) pontja, 330. § (1) és (4) bekezdése, valamint az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény 72. § (1) bekezdése, továbbá a menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX. törvény 39. § (2) bekezdése ellen – a jogorvoslathoz való jog sérelmére hivatkozva – benyújtott alkotmányjogi panasz is lényegében 4/2003. PJE határozat ellen irányult, annak megsemmisítését kezdeményezve. Az indítványozó egyedi ügyével összefüggésben előadta, hogy ügyfele a hatóság által elutasított menedékjogi kérelme bírósági felülvizsgálatát kezdeményezte, ám a Fővárosi Bíróság a 6.K.32.430/2004/2. számú végzésével – a 4/2003. PJE. határozatra hivatkozva – a pert megszüntette, tekintettel arra, hogy a keresetindítási határidő utolsó napján, a munkaidő végéig, a keresetlevél nem érkezett meg az elsőfokú közigazgatási szervhez. A Fővárosi Ítélőtábla a 4.Kf.28.072/2005/2. számú végzésével helybenhagyta a permegszüntető végzést. Az indítványozó szerint a 4/2003. PJE határozat nem alkalmazható közigazgatási eljárásokban, mivel itt – véleménye szerint – a bírósági felülvizsgálatra nyitva álló határidő eljárásjogi és nem anyagi jogi természetű. Sérül, illetve kiüresedik az Alkotmány 57. § (5) bekezdésébe foglalt jogorvoslathoz való jog menedékjogi közigazgatási ügyekben, mivel ezekben az esetekben az érintettek legtöbbször nem beszélik a magyar nyelvet, személyi szabadságuk korlátozott. Az indítványozó szerint ezért e körben a fogdaszemélyzetnek való átadás időpontjával teljesítettnek kellene tekinteni a határidő megtartását.
4. Alkotmányjogi panaszában egy másik indítványozó a 4/2003. PJE határozat alkotmányossági vizsgálatát és visszamenőleges hatályú megsemmisítését kezdeményezte. Előadta, hogy a panasza alapjául szolgáló – a Veszprém Megyei Bíróság 5.K.21.427/2004. számú, valamint a Fővárosi Bíróság 4.Kf.28.227/2005/2. számú, illetve 4.Kpkf.54.143/2005/2. számú – ügyekben a keresetindítási határidők számítása során a bíróságok a 4/2003. PJE határozatot alkalmazták. Ezért került sor ügyükben a per megszüntetésére. Az Alkotmányba foglalt jogorvoslathoz való jogot sérti az indítványozó szerint az, hogy közigazgatási ügyekben a keresetindítás törvényben meghatározott határideje a vizsgálni kért jogegységi határozat alapján megrövidül. Ilyen tartalmú jogegységi határozat meghozatalára a Bsz. sem ad felhatalmazást. Mindezek miatt az indítványozó a 4/2003. PJE határozat visszamenőleges megsemmisítését és a jelölt ügyekben való alkalmazási tilalom kimondását kezdeményezte.
5. Újabb indítványozó a Pest Megyei Bíróság 2.K.26.879/2004/5. számú, illetve a Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.28.131/2005/4. számú végzéseivel kapcsolatban terjesztett elő alkotmányjogi panaszt. Az indítványozó szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamisággal, illetve az 57. § (5) bekezdésébe foglalt jogorvoslathoz való joggal ellentétes a Pp. 103. § (5) bekezdése, 105. § (4) bekezdése, valamint ezen törvényi rendelkezéseknek a 4/2003. PJE határozatban foglalt értelmezése. Beadványában előadta, hogy közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti keresetét a kézbesítést követő 28-adik napon postára adta, de az nem érkezett meg 30 napon belül a bírósághoz. Igazolási kérelmet azért nem terjesztett elő, mert úgy vélte, határidőn belül nyújtotta be keresetlevelét, a bíróság viszont a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasította. Erre tekintettel alkotmányjogi panaszában kérte a Pp. 103. § (5) bekezdése, 105. § (4) bekezdése, illetve a 4/2003. PJE határozat megsemmisítését. [Az indítványozó a fentieken túlmenően kérelmet terjesztett elő a Bsz. III. fejezetében szabályozott jogegységi eljárás egészének alkotmányossági vizsgálatára is, amely indítványi elemet az Alkotmánybíróság elkülönítette.]
6. További indítványozó is alkotmányjogi panaszt nyújtott be „a Legfelsőbb Bíróság 4/2003. PJE számú jogegységi határozatának, illetve a Fővárosi Bíróság 15.K.31.497/04/3. ügyszámon hozott elutasító végzésének, valamint a Fővárosi ítélőtábla 2.Kf.28.903/2004/2. számú elutasító végzésének megsemmisítésére”. Kifejtette, hogy a Pp. szerint határidőben fordult a Fővárosi Bírósághoz közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát kérve, de a bíróság a 4/2003. PJE határozatra hivatkozva keresetlevelét tárgyalás nélkül elutasította, a Fővárosi Ítélőtábla pedig ezt jóváhagyta. Az indítványozó álláspontja, hogy az alkalmazott jogegységi határozat ellentétes a Pp. vonatkozó rendelkezéseivel (véleménye szerint ezáltal a jogforrási hierarchia elvét sérti), a jogbiztonság alkotmányos követelményével, a jogorvoslathoz való joggal és a bíróság előtti egyenlőség elvével.
7. Újabb indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. § b) pontjában foglalt utólagos absztrakt normakontroll hatáskörben terjesztett elő kérelmet. Kifejtette, hogy a 4/2003. PJE határozat ellentétben áll a Pp.-vel és az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével. Az indítványozó véleménye szerint a Pp. szabályai alapján [kiemelve a Pp. 103. §-át és 105. § (4) bekezdését] egyértelmű, hogy a perindítási határidő eljárási jellegű, ezzel szemben a vizsgálni kért jogegységi határozat anyagi jogi határidőként definiálja (áthárítva ezzel a félre a Magyar Posta mulasztását). Az indítványozó szerint a jogegységi határozat „alacsonyabb rendű jogforrás” mint a törvény, ezért az a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvénnyel is ellentétes. Az indítványozó a 4/2003. PJE határozat alkotmányellenességének megállapítását kezdeményezte.
8. Másik indítványozó szintén utólagos normakontroll hatáskörben kérte a 4/2003. PJE határozat megsemmisítését. Álláspontja szerint a 4/2003. PJE határozat alkotmánysértő, sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből következő jogbiztonságot, az 57. § (5) bekezdésébe foglalt jogorvoslathoz való jogot, és a 47. § (2) bekezdésében a jogegységi határozatokra vonatkozó szabályt. Az indítványozó álláspontja szerint a 4/2003. PJE határozat „a közigazgatási határozatok elleni keresetek benyújtásának gyakorlatát alakította át drasztikusan”, oly módon, hogy lényegében új szabályt alkotott a Pp.-hez és az Áe.-hez képest. Az indítványozó szerint a keresetindítási határidő és az előterjesztés módjának meghatározása jogalkotói kompetencia (amit a törvényhozás meg is tett), jogegységi határozat e tárgyban nem rendelkezhet. A hatályos jog szerint – szemben a vizsgálni kért jogegységi határozattal – a határidő utolsó napján postára adott beadvány határidőben előterjesztettnek minősül. A 4/2003. PJE határozat kihirdetése óta legalább egy héttel korábban postára kell adni a keresetlevelet, ami a jogbiztonságot sérti, a jogorvoslatra – mint alapjoggal való élésre – nyitva álló határidőt lerövidíti. Végül kifejtette az indítványozó, hogy a 4/2003. PJE határozat – az Alkotmánnyal ellentétben – nem a bíróságokra, hanem közvetlenül a felekre vonatkozóan tartalmaz szabályokat, s ez okból is alkotmánysértő [sérti az Alkotmány 47. § (2) bekezdését]. Az indítványozó a vizsgálni kért jogegységi határozat visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérte.
9. Végül – tartalma szerint alkotmányjogi panaszt benyújtó – indítványozó szintén a 4/2003. PJE határozat alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezte, mert álláspontja szerint az ellentétben áll a Pp. 330. §-ában foglaltakkal (a keresetlevél benyújtására megállapított harminc napos határidővel), s ezáltal az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével. Az indítványozó előadta, hogy törvényt csak törvénnyel lehet módosítani, jogegységi határozattal nem, a vizsgálni kért jogegységi határozat azonban – álláspontja szerint – a Pp. módosításáról rendelkezett. A 4/2003. PJE határozat alapvető jog lényeges tartalmát is korlátozza – vélte az indítványozó. Az alkotmányjogi panaszt a Fővárosi Bíróság 11.K.32.134/2005/5. számú és a Fővárosi Ítélőtábla 2. Kpkf. 54.257/2005/2. számú és 2. Kpkf. 54.257/2005/3. számú végzéseivel kapcsolatban terjesztette elő.
10. Az Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette és egy eljárásban bírálta el. Az Alkotmánybíróság jelen eljárásban három utólagos absztrakt normakontroll kérelmet és hat alkotmányjogi panaszt bírált el. Valamennyi alkotmányjogi panasz megfelelt az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 48. §-ában foglalt feltételeknek, azaz az indítványozók az egyedi ügyükben alkalmazott norma alkotmányellenességét kifogásolták [48. § (1) bekezdés] és az alkotmányjogi panasz kérelmüket a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül nyújtották be [48. § (2) bekezdés].
Az Alkotmánybíróság eljárása során megkereste a Legfelsőbb Bíróság elnökét, hogy fejtse ki az üggyel kapcsolatos álláspontját.
II.
1. Az Alkotmány felhívott rendelkezései szerint:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
„32/A. § (1) Az Alkotmánybíróság felülvizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát, illetőleg ellátja a törvénnyel hatáskörébe utalt feladatokat.
(2) Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesség megállapítása esetén megsemmisíti a törvényeket és más jogszabályokat.
(3) Az Alkotmánybíróság eljárását törvényben meghatározott esetekben bárki kezdeményezheti.”
„47. § (1) A Legfelsőbb Bíróság a Magyar Köztársaság legfőbb bírósági szerve.
(2) A Legfelsőbb Bíróság biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, jogegységi határozatai a bíróságokra kötelezőek.
(3) A bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak.”
„57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(...)
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.”
2. A 4/2003. PJE határozat rendelkező része szerint:
„A keresetlevél benyújtására a jogszabályban megállapított határidő számítására – amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik – a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 105. § (4) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók.
A keresetlevél késedelmes benyújtása esetén, ha a keresetlevél előterjesztésére megállapított határidő – jogszabály kifejezett rendelkezése folytán – jogvesztő, vagy a mulasztás kimentésére előírt igazolással (Pp. 107–110. §) a fél nem él, illetőleg az alaptalan, a keresetlevél idézés kibocsátása nélkül hivatalból el kell utasítani [Pp. 130. § (1) bekezdés h) pont], ennek elmaradása esetén a pert meg kell szüntetni [Pp. 157. § a) pont].
Ha a keresetlevél késedelmes benyújtása nem vezet jogvesztésre, és a jogszabály a mulasztás orvoslására nem ír elő igazolást, a mulasztás jogkövetkezményéről az ellenérdekű fél elévülési kifogása alapján az ügy érdemében hozott ítéletben kell dönteni.
A kifejtettek irányadóak a bírósági nemperes eljárás megindítására előterjesztett kérelemre is.
A Legfelsőbb Bíróság PK 13. számú polgári kollégiumi állásfoglalásának III. pontja e jogegységi határozat közzétételétől nem alkalmazható.”
3. A Pp. hatályos rendelkezései szerint:
„103. § (5) A határidő az utolsó nap végével jár le, a bírósághoz intézett beadvány előterjesztésére és a bíróság előtt teljesítendő cselekményre megállapított határidő azonban már a hivatali idő végével lejár.”
„105. § (4) A határidő elmulasztásának következményeit nem lehet alkalmazni, ha a bírósághoz intézett beadványt legkésőbb a határidő utolsó napján ajánlott küldeményként postára adták.”
„130. § (1) A bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül [125. § (1) bek.] elutasítja, ha megállapítható, hogy
h) külön jogszabály a keresetindításra határidőt állapít meg, ezt a felperes elmulasztja, és igazolási kérelmet sem terjeszt elő, vagy azt a bíróság elutasítja;”
„157. § A bíróság a pert megszünteti:
a) ha a keresetlevelet már a 130. § (1) bekezdésének a)–h) pontja alapján idézés kibocsátása nélkül el kellett volna utasítani;”
„
A közigazgatási perek
Keresetindítás
330. § (1) A keresetlevélnek a 121. §-ban meghatározottakon túl – ide nem értve a 121. § (1) bekezdésének f) pontjában foglaltakat – tartalmaznia kell:
a) a felülvizsgálni kért közigazgatási határozat számát,
b) a határozatról való tudomásszerzés módját és idejét, valamint
c) ha a közigazgatási eljárásban a jogi képviselő olyan meghatalmazást csatolt, mely a per vitelére is vonatkozik, az erre való utalást.
(...)
(4) Ha a Ket. szerint – az ügyfél szerződésszegése folytán – a hatósági szerződés hatósági határozatnak minősül, a keresetlevél benyújtására nyitva álló határidőt e határozat végrehajtásának elrendeléséről szóló végzés kézhezvételétől kell számítani.”
4. A Pp.-nek a közigazgatási perekre vonatkozó, a 4/2003. PJE határozat meghozatalakor hatályban volt rendelkezése szerint:
„
A közigazgatási perek
Keresetindítás
330. § (1) A keresetlevelet az elsőfokú közigazgatási határozatot hozó szervnél vagy az illetékes bíróságnál a felülvizsgálni kért határozat közlésétől számított harminc napon belül kell benyújtani. Az elsőfokú közigazgatási szerv a keresetlevelet – az ügy irataival együtt – nyolc napon belül köteles a bírósághoz továbbítani.
(...)
(4) Ha a fél a keresetlevél benyújtására megállapított határidőt elmulasztotta, igazolással élhet (106–110. §). A közigazgatási szerv a hozzá elkésetten benyújtott keresetlevelet nem utasíthatja el, hanem köteles azt a bírósághoz továbbítani abban az esetben is, ha a fél igazolási kérelmet nem terjesztett elő.”
5. A már nem hatályos Áe.-nek a 4/2003. PJE határozat meghozatalakor hatályban volt rendelkezése alapján:
„72. § (1) Az ügyfél, illetőleg a törvényes érdekeiben sérelmet szenvedett fél jogszabálysértésre hivatkozva – ha törvény ettől eltérően nem rendelkezik –, az államigazgatási ügy érdemében hozott határozat felülvizsgálatát a határozat közlésétől számított harminc napon belül keresettel kérheti a bíróságtól.”
6. A menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX. törvény értelmében:
„39. § (1) A határozat ellen államigazgatási úton fellebbezésnek nincs helye.
(2) A határozat bírósági felülvizsgálata iránti keresetet a határozat közlésétől számított 15 napon belül a menekültügyi hatóságnál kell benyújtani. A hatóság a keresetet az ügy irataival és ellenkérelmével együtt haladéktalanul megküldi a bíróságnak.
(...)”
III.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdéséből vezette le, hogy utólagos normakontroll hatáskörében vizsgálat tárgyává teheti a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatát. Az Alkotmánybíróság határozatában leszögezte: „az Alkotmánybíróságnak – alkotmányos jogállásából eredő – azon gyakorlatából, hogy utólagos normakontroll hatáskörébe tartozik valamennyi norma alkotmányossági vizsgálata, az következik, hogy hatáskörébe tartozik a jogegységi határozat alkotmányossági vizsgálata, s ha az – a törvény egyéb lehetséges értelmezési tartományától eltérően – alkotmánysértő, akkor annak megállapítása.” [42/2005. (XI. 14.) AB határozat, ABH 2005, 504, 514.; (a továbbiakban: Abh.).] Az Alkotmánybíróság e döntésében megállapította a 3/2004. BJE határozat alkotmányellenességét és határozatának kihirdetése napjával megsemmisítette.
Jelen ügyben a 4/2003. PJE határozat alkotmányossági vizsgálatát utólagos absztrakt normakontroll és alkotmányjogi panasz hatáskörökben egyaránt kezdeményezték. Az Alkotmánybíróságnak ezért elsőként abban kellett állást foglalnia, hogy vizsgálhatja-e a jogegységi határozat alkotmányosságát alkotmányjogi panasz alapján.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. §-a sorolja fel részletesen az Alkotmánybíróság hatásköreit. Ennek keretében szól az Abtv. 1. § d) pontja az Alkotmányban biztosított jogok megsértése miatt benyújtott alkotmányjogi panasz elbírálásáról. Az Alkotmánybíróság már több döntésében – többek között az Abh.-ban – kifejtette, hogy hatásköreit alkotmányos jogállásával összhangban kell értelmezni (ABH 2005, 504, 511.). Az Abh. ezt az értelmezést – a jogegységi határozat tekintetében – az Abtv. 1. § b) pontjába foglalt hatáskörében eljárva végezte el (ABH 2005, 504.), de nem szólt a jogegységi határozat alkotmányossági vizsgálatára irányuló egyéb alkotmánybírósági hatáskörökről. Az Abtv. 1. § b) pontjába foglalt alkotmányellenesség utólagos vizsgálatát az Abtv. 37–43. §-aiban foglaltak részletezik. Ennek keretében az Abtv. nemcsak az absztrakt, hanem a konkrét normakontroll – a bírói kezdeményezés – esetkörét is említi. Az Abtv. 38. § (1) bekezdése szerint a bíró – a bírósági eljárás felfüggesztése mellett – az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezi, ha az előtte folyamatban levő ügy elbírálása során olyan jogszabályt vagy állami irányítás egyéb jogi eszközét kell alkalmazni, amelynek alkotmányellenességét észleli. A bírói kezdeményezés mellett a konkrét normakontroll másik formája az Abtv. 1. § d) pontjában és 48. §-ában foglalt alkotmányjogi panasz.
Az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdéséből – a normák absztrakt és konkrét alkotmányossági felülvizsgálatát egyaránt biztosító hatáskörből – az Abtv. idézett szabályaiból, valamint az Alkotmánybíróság gyakorlatában alkalmazott elvből, miszerint az Alkotmánybíróság hatásköreit alkotmányos jogállásával összhangban kell értelmezni, következik, hogy az Alkotmánybíróságnak a jogegységi határozat alkotmányossági vizsgálatára az Abtv. 1. § b) és d) pontjában meghatározott normakontroll eseteiben (utólagos absztrakt normakontroll, illetve a konkrét normakontroll mindkét formája: a bírói kezdeményezés és az alkotmányjogi panasz alapján is) lehetősége van. Minderre tekintettel jelen ügyben az Alkotmánybíróság a 4/2003. PJE határozatot alkotmányjogi panasz alapján vizsgálni kérő indítványokat is érdemben bírálta el.
IV.
Az indítványok nem megalapozottak.
Az indítványok – így az alkotmányjogi panaszok is – elsősorban a 4/2003. PJE határozat alkotmányellenességének a megállapítását és megsemmisítését kérték. E jogegységi határozatra tekintettel nyújtottak be kérelmet egyes törvényi rendelkezések alkotmányossági vizsgálatára is.
1. A 4/2003. PJE határozat azt a kérdést döntötte el, hogy a jogszabályokban a keresetindításra meghatározott határidők anyagi jogi vagy eljárás jogi határidők-e. Ebből ered aztán minden további, a keresetindításra nyitva álló határidő számításával összefüggő megállapítás. A Legfelsőbb Bíróság a jogegységi határozatban kimondta: „A jogszabályban megállapított keresetindítási határidő nem a bírósági eljárás része, hanem, mint az érvényesíthetőség létszakába jutott igény idővetülete, az alanyi (anyagi) joghoz, jogviszonyhoz kötődik, és mint ilyen, szükségképpen anyagi jogi természetű. E határidő jellege nem függ attól, hogy a határidőt milyen típusú (anyagi jogi vagy eljárásjogi) jogszabály rendeli, illetőleg hogy annak elmulasztásához milyen jogkövetkezményt fűz. A keresetindítási anyagi jogi határidők jogi természete nem különbözik a más típusú (pl. teljesítési stb.) anyagi jogi határidőktől. Erre mutat számítási módjuk azonossága is.
A keresetlevélnek a bírósághoz történő benyújtása nem perbeli cselekmény.”
A 4/2003. PJE határozat – a fentieken túl – ugyanakkor leszögezte a következőket is: „A jogvesztés súlyos következménye csak a jogszabály kifejezett rendelkezése alapján állhat be. Erre a Legfelsőbb Bíróság több határozatban is rámutatott (pl. Pfv.I.22.629/1993/4.), létezik azonban olyan bírói felfogás is, amely szerint az anyagi jogi határidő elmulasztása – ellenkező rendelkezés hiányában – jogvesztéssel jár. A jogegységi tanács ez utóbbi állásponttal nem ért egyet.”
1.1. A 4/2003. PJE határozat ismerteti a meghozatalkor hatályos azon jogszabályokat, amelyek a keresetindításra megadott határidők számítási módjáról rendelkeznek. E törvényi szabályok szerint kialakult (eltérő) gyakorlat alapján jutott a Legfelsőbb Bíróság arra a következtetésre, hogy e kérdést egységesen kell rendezni.
Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt leszögezi: nem feladata annak eldöntése, hogy a Legfelsőbb Bíróság a jogegységi határozat meghozatala során helyesen mérlegelt-e a különböző jogértelmezések között. Jelen ügy szempontjából ez azt jelenti, hogy nem feladata annak végérvényes eldöntése, hogy a Pp. alkalmazása során anyagi jogi vagy eljárási jogi határidő-e a keresetlevél benyújtására a különböző jogszabályokban megállapított határidő, továbbá nem feladata az arról való állásfoglalás, hogy a keresetindítási határidő része-e a bírósági eljárásnak vagy sem. A Legfelsőbb Bíróság Alkotmány 47. § (2) bekezdéséből eredő feladata, hogy az eltérő törvényi értelmezéseket egységesítse, a bírói jogalkalmazásban kötelező értelmezési tartalmat meghatározza. Az alkotmánybírósági ellenőrzés kizárólag azon alapulhat, hogy a jogegységi határozat sérti-e az Alkotmány valamely rendelkezését. Az Alkotmánybíróság ezért esetről esetre vizsgálja, hogy az alkotmányellenesség a normából vagy a normát értelmező jogegységi határozatból ered-e, s e szerint állapítja meg a jogkövetkezményt. Az Alkotmánybíróság már az Abh.-ban rámutatott: esetenként kell eldönteni, hogy az alkotmányellenesség a vizsgált jogi szabályozásból fakad (s a jogegységi határozat csupán e szerint „értelmezett”), vagy alapvetően nem a jogszabályból, hanem a jogegységi határozat tartalmából (ABH 2005, 504, 514.). Jelen ügyben az indítványok elsősorban a jogszabályok jogegységi határozat általi értelmezésének az alkotmányellenességét állították, így az Alkotmánybíróság – mint hatáskörébe tartozó kérelmet – elsőként az indítványozóknak a jogegységi határozattal kapcsolatban felvetett alkotmányossági kifogásai tárgyában döntött.
A jelen ügyben vizsgált 4/2003. PJE határozat rendelkező része a következőket tartalmazza: „A keresetlevél benyújtására a jogszabályban megállapított határidő számítására – amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik – a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 105. § (4) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók.” A 4/2003. PJE határozatban megállapított határidő-számítás tehát mögöttes jellegű: a jogegységi határozat rendelkező része szól akként, hogy „amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik”. A jogegységi határozat így eleve elismeri a határozatban foglalt határidő-számítástól eltérő (a keresetindításra is kiterjedő) jogszabályi rendelkezések elsőbbségét. Megalapozatlan ezért az indítványozók azon érve, hogy a jogegységi határozat azért sérti az Alkotmány 47. § (2) bekezdését, mert törvénnyel ellentétes szabályok megfogalmazása útján – a Legfelsőbb Bíróság – túlterjeszkedett a jogalkalmazás egységességét biztosító feladatán. Eltérő törvényi rendelkezés esetén ugyanis a jogegységi határozatban foglaltak nem alkalmazhatók. A jogegységi határozat tehát nem zárja ki, hogy a törvényhozó szabadon határozza meg a keresetindításra nyitva álló különböző határidők jellegét. Mindezek miatt a 4/2003. PJE határozat nem okoz az Alkotmány 2. § (1) bekezdését sértő jogbizonytalanságot a tekintetben, hogy kiszámíthatatlanná (törvénnyel ellentétessé) válik a határidő-számítás.
Az indítványozók alapjogi sérelmet is felvetettek, a jogorvoslathoz való jog és a bírósághoz fordulás joga tekintetében is vizsgálni kérték a 4/2003. PJE határozatot. Az alkotmánybírósági gyakorlat szerint a keresetindítási jog – a bírósághoz fordulás jogával összefüggésben – alapjog. A 2218/B/1991. AB határozat megállapította: „a keresetindítási jog a személynek az a joga, hogy a megsértett alanyi jogának orvoslása végett a bírósághoz forduljon” (ABH 1993, 580, 583.). A 467/B/1997. AB határozat pedig rámutatott: „Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Alkotmány 57. § (1) bekezdése által deklarált bírósághoz fordulás joga olyan alapvető jog, amely – hasonlóan az egyéb alapvető jogokhoz – szükséges és arányos korlátozás tárgya lehet” (ABH 2001, 907, 908.). Az alapjogi korlátozásra irányadó mérce szerint az Alkotmánybíróság több esetben vizsgálta a keresetindításra előírt határidők alkotmányosságát. A jelen ügy tárgyát is képező határidővel kapcsolatban – az Alkotmány 50. § (2) bekezdése szempontjából – az Alkotmánybíróság rámutatott: „A közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti kereset benyújtását tehát a jogállamhoz [Alkotmány 2. § (1) bekezdés] tartozó jogbiztonság érvényesülése végett szükséges határidőhöz kötni. Ez nem sérti, illetve nem csorbítja a keresetindítási jog lényeges tartalmát. A harmincnapos határidő alatt [elmulasztása esetén igazolással (Pp. 105–110. §) még hat hónapig] indítható kereset; és az elérni kívánt célhoz képest az időbeni korlátozás arányos is.” [2218/B/1991. AB határozat, ABH 1993, 580, 585.] Az Alkotmánybíróság e korábbi megállapítását a jelen ügyben vizsgált 4/2003. PJE határozat nem érintette (mint fentebb idézésre került, a jogegységi tanács nem osztotta azt az álláspontot, hogy a határidő elmulasztása jogvesztéssel jár). Az Alkotmánybíróság ugyanakkor nem lát indokot arra sem, hogy az Alkotmány 50. § (2) bekezdése alapján megfogalmazott álláspontjától az Alkotmány 57. § (1) bekezdésébe foglalt bírósághoz fordulás joga tekintetében eltérjen. Ez következik az Alkotmánybíróság gyakorlatából:
– a 935/B/1997. AB határozat „a bírósághoz való fordulás joga tekintetében is arra a végeredményre jutott, hogy van olyan ellensúlyozó érdek, amely indokolttá teszi a keresetindítási jog időbeli korlátozását, amiért is ez utóbbi nem sérti az Alkotmány 57. § (1) és 8. § (2) bekezdését” (ABH 1998, 765, 773.);
– az 1018/B/1998. AB határozat megállapította: „Ismert és gyakran alkalmazott megoldás a jogrendszeren belül az, hogy ha (az anyagi jogi) törvény valamely igény érvényesítésére, keresetindításra határidőt szab meg, a határidő elmulasztása azzal a következménnyel jár, hogy az elmulasztott cselekmény a későbbiekben már nem pótolható, nincs helye igazolási kérelem benyújtásának ...” (ABH 2002, 887, 892.);
– a 3/2006. (II. 8.) AB határozat értelmében pedig: „Általában nem sérti a bírósághoz való jogot az, ha a bírósághoz fordulást jogvesztő határidővel korlátozzák. Ismert és gyakran alkalmazott megoldás a jogrendszeren belül az, hogy ha (az anyagi jogi) törvény valamely igény érvényesítésére, keresetindításra határidőt szab meg, a határidő elmulasztása azzal a következménnyel jár, hogy az elmulasztott cselekmény a későbbiekben már nem pótolható.” (ABK 2006. február, 51, 65.).
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a 4/2003. PJE határozat nem csorbítja a keresetindítási jog lényeges tartalmát. Mint a fenti határozatok utalnak rá, a keresetindítási jog határidőhöz kötése szükséges korlátozása a bírósághoz fordulás jogának (a jogállamiságból erdő jogbiztonság is ezt követeli meg), az arányossági kritérium pedig a határidő hosszához mérten határozható meg: ahogy az Alkotmánybíróság fentebb kimondta „az elérni kívánt célhoz képest az időbeni korlátozás arányos”. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint nem változtat az arányossági kritérium alkotmányossági megítélésén önmagában a 4/2003. PJE határozat azzal, hogy megállapítja: a jogszabályokban megállapított keresetindítási határidő anyagi jogi természetű. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint 4/2003. PJE határozat ezért az alapjog, a bírósághoz fordulás joga lényeges tartalmára nem hat ki, így az Alkotmány 8. § (2) bekezdését sértő korlátozás nem állapítható meg.
1.2. Az egyik indítványozó az Alkotmány 47. § (2) bekezdésének sérelmét állítja a tekintetben is, hogy nemcsak a bíróságokra, hanem a felekre kötelező jogegységi határozatot hozott a Legfelsőbb Bíróság. Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság álláspontja a következő:
Az Alkotmánybíróság a 12/2001. (V. 14.) AB határozatában vizsgálta azt a kérdést, hogy az Alkotmány alapján a jogegységi határozatok „bíróságokra kötelezőek”, ezzel szemben (a gyakorlatban) a jogegységi határozatok szükségképpen érintik az állampolgárokat is. E határozat kitért a következőkre: „Az Alkotmány 47. § (2) bekezdése szerint a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatai a bíróságokra általános érvénnyel kötelezőek. Az Alkotmány e rendelkezéséből következően a jogegységi határozat hatálya a felekre a bírói jogalkalmazás útján – a kötelezően előírt jogértelmezésen alapuló ítélet közvetítésével – szükségképpen kihat. A jogegységi határozatnak ez, az Alkotmány 47. § (2) bekezdéséből következő általános – a bíróságokra kötelező – érvénye, a meghozatalát követően érvényesülhet. Ettől különböznek az eljárási törvényekbe foglalt azon esetek, amikor a jogegységi határozat közvetlenül érinti (érintheti) az alapul fekvő ügyet (ügyeket) is.” (ABH 2001, 163, 171.) E döntésre építve a 42/2004. (XI. 9.) AB határozat is vizsgálta – a Pp. 270. § (2) bekezdés a) pontja kapcsán – a jogegységi határozatok felekre kiható jellegét. Megállapította: „A Pp. 270. § (2) bekezdés a) pontja alapján a jogegységi határozat felekre történő kihatása nyilvánvaló (amely hatás az Alkotmánybíróság fenti határozata szerint önmagában nem alkotmánysértő). (ABH 2004, 551, 576.)” E határozat arra hívta fel a figyelmet, hogy a felekre történő kihatás szempontjából alkotmányossági aggályt az vetne fel, ha maga a jogegységi határozat döntené el az alapjául szolgáló egyedi ügyeket. (ABH 2004, 551, 575–576.)
A jelen eljárásban vizsgált 4/2003. PJE határozat egyedi ügyet nem döntött el, az indítványozók sem ezt, hanem azt kifogásolták, hogy megállapításai – kihirdetését követően – kihatnak a felekre is. Az Alkotmánybíróság azonban – a fent ismertetett döntéseiből következően – nem állapít meg alkotmánysértést pusztán amiatt, mert a jogegységi határozat nemcsak a bíróságokra kötelező, hanem a felek eljárási cselekményeire is. Ezért az Alkotmánybíróság elutasította azt az indítványt, amely az Alkotmány 47. § (2) bekezdésének sérelmét a 4/2003. PJE határozat felekre kiható jellege miatt állította.
1.3. Az egyik alkotmányjogi panasz a 4/2003. PJE határozat alkotmányossági vizsgálatát azért is kezdeményezte, mert álláspontja szerint ellentétben áll az Alkotmány 50. § (3) bekezdésével.
Az Alkotmány 50. § (3) bekezdése a bírói függetlenség tételét és garanciát (törvény alá rendelés, politikai tevékenység folytatásának tilalma) fogalmazza meg. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a bírósági eljárást megindító keresetlevél vagy kérelem késedelmes benyújtásáról szóló jogegységi határozat, és a bírói függetlenséget szabályozó alkotmányi tétel között nincs alkotmányjogilag értékelhető összefüggés, ezért az Alkotmánybíróság ezt az indítványt is elutasította.
1.4. Az Alkotmánybíróság a fentiekben a 4/2003. PJE határozat vizsgálatát kérő alkotmányjogi panaszokat bírálta el. A 4/2003. PJE határozat, az azt sérelmező alkotmányjogi panaszok alapján, az annak alapjául szolgáló jogerős döntéskor hatályban volt jogszabályok szerint alkalmazandó. Ugyanakkor jelen eljárásában az Alkotmánybíróság utólagos absztrakt normakontroll kérelmek tekintetében is vizsgálatot folytat. E kérelmek mögött – az alkotmányjogi panaszokkal ellentétben – a mindenkor hatályos jogszabályokat kell figyelembe venni. Ezek vonatkozásában az Alkotmánybíróság a következőket jegyzi meg: egyes indítványozók a 4/2003. PJE határozat alkotmányossági vizsgálatát azért kezdeményezték, mert az – álláspontjuk szerint – az Áe. és a Pp. (közigazgatási perekkel kapcsolatos) rendelkezéseivel ellentétesen kiterjed a közigazgatási perekre is. A jogegységi határozat meghozatalát követően hatályba lépett a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.), ami hatályon kívül helyezte az Áe.-t, illetve a Ket.-hez kapcsolódóan hatályba lépett a Pp. módosításáról rendelkező 2005. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Pp.mód.) A Pp.mód. megváltoztatta közigazgatási perekben a keresetindítás korábbi szabályait. A Pp. hatályos 330. § (2) bekezdése szerint: „A keresetlevelet az elsőfokú közigazgatási határozatot hozó szervnél a felülvizsgálni kért határozat közlésétől számított harminc napon belül kell benyújtani vagy ajánlott küldeményként postára adni. ...” A Pp. 331. §-a pedig a következőképpen rendelkezik: „Ha a fél – törvény rendelkezése ellenére – a keresetlevelet a bírósághoz nyújtotta be, azt a bíróság vizsgálat (124. §) nélkül haladéktalanul megküldi az ügyben első fokon eljárt közigazgatási szervnek. A 330. § (2) bekezdése ebben az esetben is megfelelően irányadó azzal, hogy a keresetlevelet határidőben benyújtottnak kell tekinteni, ha azt a felülvizsgálni kért közigazgatási határozat közlésétől számított 30 napon belül ajánlott küldeményként postára adták vagy a bírósághoz benyújtották.”
Látható tehát, hogy a 4/2003. PJE határozathoz képest a Pp. módosított szabályai a postára adást jelölik meg a keresetlevél benyújtása határidejének utolsó napjaként, ezáltal a jogegységi határozatban foglalt azon kritérium teljesül, hogy „jogszabály másként rendelkezik”. A törvényalkotó tehát – a Ket.-tel, illetve a Pp.mód.-dal – kivonta a közigazgatási pereket a 4/2003. PJE határozat értelmezése alól. Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának a BH 2005. évi 9. számában közzétett véleménye a következőket tartalmazza: „E jogszabály-módosítások hatálybalépésével teljesül a 4/2003. PJE számú jogegységi határozat első mondatában foglalt feltétel, azaz a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatát megindító keresetlevél vagy kérelem benyújtására a fenti jogszabály másként rendelkezése folytán a Pp. 105. § (4) bekezdésében foglaltak, a 2005. november 1. [a Pp.mód. hatálybalépése] napja után indult ügyekben alkalmazhatók”. E jogszabályváltozásra tekintettel a 4/2003. PJE határozat közigazgatási perekben már nem alkalmazható.
Az Alkotmánybíróság az 1.1–1.4. pontokban kifejtett indokok alapján a 4/2003. PJE határozat alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat és alkotmányjogi panaszokat egyaránt elutasította.
2. Az indítványozók felvetették, hogy a 4/2003. PJE határozat (mint ahogy egyik indítványozó fogalmaz „alacsonyabb rendű jogforrás”) törvénnyel (a Pp.-vel) ellentétes, ezért alkotmánysértő, míg más indítványozó ugyanezt a problémát a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatának oldaláról ragadta meg, annak megállapítását kérve, hogy „a törvényalkotó elmulasztotta szabályozni a jogegységi határozatok és az azok alapját képező törvényi előírások egymással szembeni ellentmondásossága esetén ennek az ellentmondásnak a feloldását.”
Az Alkotmánybíróság Abh.-ban kifejtett álláspontja szerint a jogegységi határozat jogszabálytani besorolása nélkül is eldönthető az alkotmánybírósági hatáskör fönnállta (ABH 2005, 504, 514.); az Alkotmánybíróság alkotmányos jogállásából ered a valamennyi normára kiterjedő alkotmányossági vizsgálat lehetősége (ABH 2005, 504, 511.). Ezért a jelen ügyben sincs alkotmányossági szempontból relevanciája azon indítványozói állításnak, amely a jogegységi határozat és a törvény hierarchikus viszonyát állítja. Az Alkotmány szerint a jogforrások az Alkotmány által jogalkotó hatáskörrel felhatalmazott állami szervek által kibocsátott jogszabályok. Következésképpen a jogegységi határozat nem tagozódik a pozitív jogforrási rendszerbe. Az Alkotmány 47. § (2) bekezdésének sérelmét jelenti, ha a jogegységi határozat a jogszabály (jellemzően törvény) értelmezése helyett annak módosítását, kiegészítését tartalmazza.
Arra tekintettel, hogy az Alkotmánybíróság az Abh.-ban megállapította és e határozatában kiegészítette a jogegységi határozat mint sajátos jogi norma feletti – kizárólag alkotmányossági – felülvizsgálatra irányuló hatáskörét, elutasította a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló azon kérelmet is, amely a jogegységi határozatok törvénnyel való ellentéte esetén követendő eljárási rend szabályozatlanságát kifogásolja.
3. Az indítványozók több törvényi rendelkezés alkotmányellenességének vizsgálatára is előterjesztettek alkotmányjogi panaszokat. Vizsgálni kérték a Pp. 103. § (5) bekezdését, 105. § (4) bekezdését, 130. § (1) bekezdés h) pontját, 157. § a) pontját, illetve – az alkotmányjogi panasz alapján – a Pp. közigazgatási perekre irányadó korábban hatályban volt 330. § (1) és (4) bekezdését, valamint az Áe. 72. § (1) bekezdését. Az egyik indítványozó a menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mentv.) 39. § (2) bekezdését is megjelölte az alkotmányjogi panasza alapjául szolgáló alkalmazott – s vizsgálni kért – jogszabályként. E törvényi rendelkezések közös sajátossága, hogy azok megjelennek a 4/2003. PJE határozatban (mint a jogegységi eljárásban a joggyakorlat egységesítésének alapjául szolgáló jogszabályok).
3.1. A Pp. és az Áe. már nem hatályos rendelkezései alkotmányossági vizsgálatára irányuló indítványok alapján az Alkotmánybíróság elsőként azt jegyzi meg, hogy állandó gyakorlata szerint „hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányellenességét nem vizsgálja, hacsak nem annak alkalmazhatósága is eldöntendő kérdés (335/B/1990. AB határozat, ABH 1990, 261, 262.). Hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányossági vizsgálata a konkrét normakontroll két esetében, az Abtv. 38. § (1) bekezdése szerinti bírói kezdeményezés és az Abtv. 48. § szerinti alkotmányjogi panasz alapján lehetséges.” [29/2005. (VII. 14.) AB határozat, ABH 2005, 316, 323.] Mivel jelen ügyben alkotmányjogi panaszok érintik a Pp. és az Áe. hatályát vesztett rendelkezéseit is, ezért az Alkotmánybíróság az érdemi vizsgálatot ezek tekintetében is lefolytatta.
3.2. Az indítványozók alapvetően a jogorvoslathoz való jog sérelmét állították a fentebb jelölt törvényi rendelkezésekkel kapcsolatban. Az Alkotmánybíróság már több határozatában több szempontból értelmezte az Alkotmány 57. § (5) bekezdését. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében a jogorvoslathoz való jog immanens tartalma az érdemi [ügydöntő, az (elítélt) helyzetét, jogait lényegesen befolyásoló] határozatok tekintetében a más szervhez vagy a magasabb fórumhoz fordulás lehetősége. [5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 27, 31.] Más döntések arra hívták fel a figyelmet, hogy a jogorvoslathoz való alapjog biztosítását jelenti, ha az eljárásban a törvény garantálja az érintett számára, hogy ügyét az alapügyben eljáró szervtől különböző szerv bírálja el (513/B/1994. AB határozat, ABH 1994, 734.). Minden jogorvoslat lényegi eleme a „jogorvoslás” lehetősége, vagyis a jogorvoslat fogalmilag és szubsztanciálisan tartalmazza a jogsérelem orvosolhatóságát. [23/1998. (VI. 9.) AB határozat, ABH 1998, 182, 186.] Az Alkotmány a különböző eljárásokra vonatkozó törvényi szabályozásra bízza a jogorvoslati formák megjelölését, a jogorvoslatot elbíráló fórumok megállapítását, valamint annak meghatározását, hogy hány fokú jogorvoslati rendszer érvényesülhet. (1437/B/1990. AB határozat, ABH 1992, 453, 454.)
Az Alkotmánybíróság a 696/D/2000. AB határozatban kitért arra is, hogy az Alkotmány 57. § (5) bekezdése értelmezése alapján kialakult az az elv, amely szerint a jogorvoslat biztosítása a jogállam céljainak és feladatainak megvalósítását szolgálja. (ABH 2003, 1244, 1246.) Ezért kell az államnak olyan jogszabályokat megalkotnia, amelyek eljárási garanciák nyújtásával az alanyi jogok érvényesítési lehetőségét megteremtik. [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65.]
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a vizsgált törvényi rendelkezések nem korlátozzák a jogorvoslathoz való alanyi jogot, az Alkotmánybíróság által meghatározott – s fent bemutatott – követelményeknek megfelelnek. A Pp. 103. § (5) bekezdése arra ad törvényi szabályt, hogy mindenki számára előrelátható legyen: mi tekinthető a Pp. alkalmazása során a határidő utolsó napjának. Ehhez kapcsolódik a Pp. 105. § (4) bekezdése, amely a határidő elmulasztásának következményei alóli kivételt állapít meg (a határidő elmulasztásának következményeit nem lehet alkalmazni, ha a beadványt a határidő utolsó napján postára adták). E rendelkezés a fél számára – a jogorvoslathoz való jog érvényesítésére is kiható – kifejezetten előnyös szabály.
A Pp. 130. § (1) bekezdés h) pontja kimondja, hogy ha jogszabály a keresetindításra határidőt állapít meg és a felperes ezt elmulasztja (igazolási kérelem hiányában) a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának van helye. A Pp. 157. § a) pontja ehhez kapcsolódóan a per megszüntetéséről szól. Az Áe. 72. § (1) bekezdése a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatával kapcsolatosan kimondta, hogy a határozat közlésétől számított harminc napon belül lehet azt kérni, ehhez kapcsolódóan – a Pp. korábban hatályban volt 330. § (1) és (4) bekezdése a keresetlevél benyújtásának helyét, idejét, az ehhez kapcsolódó további határidőket, az igazolási kérelem rendjét tartalmazta. Végül a Mentv. a menekültügyi határozatok bírósági felülvizsgálatának – az Áe. 72. § (1) bekezdésébe foglaltaktól rövidebb határidőket magában foglaló – eljárási szabályait tartalmazza.
A Pp. az Áe. és a Mentv. ezen szabályai – az Alkotmánybíróság álláspontja szerint – a jogorvoslat alanyi jogával való élés elengedhetetlen feltételei: meghatározzák a keresetlevél benyújtásának rendjét, az ehhez kapcsolódó jogkövetkezményeket. Ezek az előírások lényegében a bírósághoz fordulás feltételeit – az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével összhangban – állapítják meg, s mint ilyenek, a jogorvoslathoz való joggal oly módon mutatnak összefüggést, hogy annak érvényesülését elősegítik (az azzal való élés szabályainak rögzítésével). Az Alkotmánybíróság korábban már rámutatott: „A különféle jogviszonyok, így a polgári jogi jogviszonyok szabályozása során is a jogalkotó nagyfokú szabadsággal rendelkezik egyebek között abban a vonatkozásban is, hogy az egyes jogviszonyok belső sajátosságainak a figyelembevételével az alanyi jogok bíróság előtti érvényesíthetőségének lehetőségét milyen időkorlátokkal biztosítja. Ha a szabályozás az Alkotmány 57. § (1) bekezdését nem sérti, vagyis a jogok bíróság előtti érvényesítésének lehetőségét garantálja, akkor annak időmeghatározásában a törvényhozó cselekvési szabadsága már meglehetősen nagy ...” [54/1992. (X.29.) AB határozat, ABH 1992, 266, 267.] Más döntés azt emelte ki, hogy jogbiztonsági szempont indokolja a bíróság előtti megtámadási határidő pontos rögzítését, alkotmányossági aggályt önmagában az sem vet fel, ha ez a határidő objektív és jogvesztő. (935/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 765, 771.) Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság jelen ügyben azt emeli ki, hogy az eljárási cselekmények elmulasztása jogkövetkezményeinek törvényi szabályozása – az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből is folyó – kiszámíthatóság követelményének az érvényesülése miatt alkotmányossági szempontból legalább annyira fontos, mint magát az eljárási cselekményt (ahogy a vizsgált rendelkezések teszik: a jogorvoslat egyik feltételét, a határidő-számítási módokat) leíró rendelkezés. Megalapozatlan ezért az indítványozó azon állítása, hogy e törvényi szabályokkal sérül az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből eredő jogbiztonság követelménye, ellentétben áll az Alkotmány 57. § (1) bekezdésébe foglalt bírósághoz fordulás jogával, illetve az 57. § (5) bekezdésébe foglalt jogorvoslathoz való joggal.
Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság a Pp. 103. § (5) bekezdése, 105. § (4) bekezdése, 130. § (1) bekezdés h) pontja, 157. § a) pontja, illetve – az alkotmányjogi panasz alapján – a Pp. közigazgatási perekre irányadó korábban hatályban volt 330. § (1) és (4) bekezdése, valamint az Áe. 72. § (1) bekezdése, végül a Mentv. 39. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat és alkotmányjogi panaszokat elutasította.
3.3. Az egyik alkotmányjogi panasz a Mentv.-vel összefüggésben felvetette, hogy a menekültjogi közigazgatási ügyekben a határidők számításának olyan rendjét kellene kialakítani, amely az érintettekre nézve a jelenlegitől kedvezőbb. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem alkotmányossági, hanem célszerűségi kérdés, hogy menekültügyekben az érintettek helyzetére tekintettel – mint ahogy az indítványozó kéri – a befogadó állomás személyzetének való átadással a határidőt megtartottnak lehessen tekinteni. Az erről való döntés nem az Alkotmánybíróság, hanem a törvényhozó feladata. Az Alkotmánybíróság több határozatában kifejtette, hogy „a célszerűség hiánya a szabályozásban, illetve a rossz vagy igazságtalan jogi szabályozás önmagában nem alkotmányossági kérdés, így az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre e kérdések érdemi vizsgálatára. [26/1993. (IV. 29) AB határozat, ABH 1993, 203.] Célszerűségi vagy igazságossági problémák önmagukban a törvényalkotó politikai felelősségének kérdésköréhez tartoznak.” [37/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 234, 246.] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a Mentv. 39. § (2) bekezdése alkotmányellenességét e tekintetben sem állapította meg.
Az Alkotmánybíróság a határozat Magyar Közlönyben való közzétételét az ügy jelenőségére tekintettel rendelte el.
Alkotmánybírósági ügyszám: 294/B/2005.
Dr. Bihari Mihály alkotmánybíró különvéleménye
I.
1. Nem értek egyet a többségi határozat rendelkező részének 1. pontjával, az ehhez kapcsolódó indítványi elemek – tartalmi felülvizsgálaton alapuló – elutasításával.
Álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozata (a továbbiakban: Ügyrend) 29. § b) pontja értelmében a Legfelsőbb Bíróság 4/2003. PJE határozata alkotmányossági felülvizsgálatát kérő indítványokat tartalmi vizsgálat nélkül vissza kellett volna utasítania.
2. Nem értek egyet továbbá a határozat indokolásának III. és IV. részében kifejtett, az Alkotmány 47. § (2) bekezdésében, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Bsz.) III. Fejezetében szabályozott jogegységi határozat Alkotmánybíróság általi alkotmányossági felülvizsgálatának hatásköri kérdéseit vizsgáló részének a megállapításaival sem. [A jogegységi határozatok Alkotmánybíróság általi általában vett felülvizsgálatát és ezen keresztül az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. §-ában foglalt hatáskör kibővítését tartalmazó indokolási részek különösen: az indokolás III. rész első bekezdésében, valamint az indokolás IV. rész 2. pontjának második és harmadik bekezdésében találhatók.]
Álláspontom szerint az indokolás hivatkozott részei messze túlmutatnak, és így ellentétben állnak az indokolásban is felhívott 42/2005. (XI. 14.) AB határozatban (ABH 2005, 504.; a továbbiakban: Abh.) kifejtett, a vizsgált hatásköri kérdésre vonatkozó alkotmánybírósági állásponttal. Az Abh. indokolásában foglalt döntéssel – a 3/2004. BJE határozat megsemmisítésével – egyetértettem és ma is egyetértek, mivel az normatív tartalmú volt és alkotmányellenes szabályozást tartalmazott.
Véleményem szerint a jelen ügyben ezen két konjunktív feltétel (ti. a jogegységi határozat normatív tartalma és a normatív tartalom alkotmányellenessége) nem áll fenn, ebből következően a Legfelsőbb Bíróság pusztán jogértelmezést tartalmazó 4/2003. PJE határozatának érdemi alkotmányossági felülvizsgálatára az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre. Az indítványokat emiatt kellett volna az Alkotmánybíróságnak visszautasítania.
II.
1. Az Alkotmány 47. § (2) bekezdése a Legfelsőbb Bíróság jogegységi eljárását és az annak során meghozott jogegységi határozatot a bíróságok jogalkalmazásának egységét biztosító alkotmányos eljárásként, intézményként szabályozza. A Legfelsőbb Bíróság jogegységi eljárása, és az ennek keretében meghozott jogegységi határozatok elkülönülnek a Legfelsőbb Bíróság ítélkező tevékenységétől és az ennek keretében meghozott egyedi ítéletektől. A Bsz. III. Fejezetében – valamint a Pp. és a Be. szabályozásában – foglalt formalizált eljárási szabályok betartásával meghozott jogegységi határozatok a bíróságok ítélkezési tevékenységének az egységét (az egységes bírói jogalkalmazást) hivatottak biztosítani, amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság részét képező jogbiztonság érvényesülése szempontjából elengedhetetlenül fontos.
A Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatai egy konkrét jogszabályhoz kapcsolódnak, annak az értelmezését, a normatartalom kibontását tartalmazzák és olyan, a bíróságok ítélkezési gyakorlatában felmerülő jogértelmezési kérdésben foglalnak állást, amelyben az ítélkező bíróságok ítéletei, joggyakorlata nem egységes. A bíróságoknak a vitás jogkérdésben hasonló tényállások mellett meghozott eltérő ítéletei ugyanis az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság részét képező jogbiztonság sérelméhez vezethetnek.
A Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatainak jellemzői:
– a bíróságokra nézve kötelező érvényűek;
– a bíróságok rendszeresen/visszatérően alkalmazzák;
– a bíróságok ügydöntő határozatain keresztül kihatnak a peres felekre;
– az ügydöntő határozatokkal szemben igénybe vehető rendes és rendkívüli jogorvoslatok elbírálásán keresztül kikényszeríthetők (figyelmen kívül hagyásuk szankcionálható);
– a Magyar Közlönyben történő közzététel révén széles körű nyilvánossággal rendelkeznek.
Álláspontom szerint az vet fel alkotmányossági problémát, ha a Legfelsőbb Bíróság túlterjeszkedik az Alkotmány 47. § (2) bekezdésében foglalt, a jogegységi határozat meghozatalára vonatkozó hatáskörén – a joggyakorlat egységét szolgáló és a bíróságokra kötelező érvényű jogértelmezés keretein –, azaz, ha a jogegységi határozat egy új normatív elemet hordoz és – a jogértelmezés helyett – szabályozási funkciót tölt be.
Ebben az esetben a jogegységi határozat az értelmezett norma (jogi szabályozás) meglévő tárgyi elemei közé – meghatározott tárgyban és módon – egy (vagy több) új elemet épít be, s az ilyen módon normatív tartalmúvá váló jogegységi határozat a jogértelmezés funkciójából kilépve szabályozási szerepet vesz át.
2. Az Alkotmány 32/A. §-a értelmében az Alkotmánybíróságnak a jogszabályok alkotmányossági felülvizsgálatára van hatásköre, mely hatáskört az Abtv. I. Fejezetében foglalt szabályok konkretizálnak. Az Alkotmánybíróság joggyakorlata kivételes esetben – az Alkotmánybíróság alkotmányvédelmi funkciójából levezethető – „élő jog” alapján a normatív funkciót betöltő quasi jogszabályok tartalmi alkotmányossági felülvizsgálatát is lehetővé teszi.
A 60/1992. (XI. 17.) AB határozat a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) garanciális szabályainak mellőzésével hozott minisztériumi és egyéb központi állami szervektől származó, jogi iránymutatást tartalmazó leiratok, körlevelek, útmutatók, iránymutatások, állásfoglalások és egyéb informális jogértelmezések kiadásának és az ezekkel való irányítási gyakorlatnak az alkotmányossági kérdéseit vizsgálva kimondta, hogy az említett informális jogértelmezések kiadása alkotmányellenes, és ahhoz joghatás nem fűződik, annak semmiféle jogi kötelező ereje nincs. (ABH 1992, 275.)
Az említett quasi jogszabályok közös jellemvonása, hogy normatív elemeket hordoznak, a kibocsátó és a címzett közötti hierarchikus kapcsolatból fakadóan kötelező érvényűek a címzettekre, valamint contra legem vagy praeter legem szabályozást tartalmaznak.
Ha a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozata nem normatív tartalmú (hiányzik az értelmezett norma tárgyi elemei közé beemelt új elem és a szabályozási funkció), akkor álláspontom szerint sem az Alkotmány 32/A. §-a, sem az Abh. alapján nem vezethető le az érdemi vizsgálatra vonatkozó alkotmánybírósági hatáskör. A jogszabálynak sem formailag, sem tartalmilag nem minősülő, a jogértelmezés keretein belül maradó (intra legem), az új elemet nem hordozó jogegységi határozat alkotmányossági felülvizsgálata nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe. Az Alkotmány 47. § (2) bekezdése keretei között maradó, jogértelmezést tartalmazó jogegységi határozattal, az ebben foglalt jogértelmezéssel konkuráló jogértelmezést az Alkotmánybíróság nem adhat, erre nincs az Alkotmánybíróságnak hatásköre. Az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság között az értelmezett normatartalomra vonatkozó interpretációs vita nem alakulhat ki.
3. Az Alkotmánybíróság hatáskörébe akkor tartozik a jogegységi határozat érdemi és tartalmi felülvizsgálata, ha a jogegységi határozat – amely formailag nem jogforrás – tartalmilag azzá válik (normatív tartalommal szabályozási funkciót tölt be).
4. Egyetértve az Abh. indokolásában kifejtettekkel, álláspontom szerint az Alkotmány 32/A. §-ából – kifejezett alkotmányi, illetve Abtv.-beli hatásköri szabály hiányában is – az említett konjunktív feltételeknek megfelelő jogegységi határozatok tekintetében – esetről-esetre vizsgálódva – megállapítható az Alkotmánybíróság tartalmi felülvizsgálatra vonatkozó hatásköre.
5. Megítélésem szerint a jogegységi határozatok alkotmánybírósági felülvizsgálatára (ennek lehetőségére) vonatkozó hatásköri kérdés alkotmányi és törvényi szabályozása jelenleg nem kielégítő. Az alkotmányozó hatalomnak az Alkotmányban kellene szabályozni a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatai alkotmányossági felülvizsgálatára vonatkozó alkotmánybírósági hatáskört, tehát e tekintetben az Abtv.-ben foglalt törvényi szintű szabályozást sem tartanám elegendőnek. Az Alkotmány módosítása során az alábbiakra kell tekintettel lenni:
– A jelenlegi szabályozás alapján (az Alkotmány 32/A. §-ából következően), ha a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozata az abban foglalt contra legem, vagy praeter legem jogértelmezésen keresztül normatív tartalmú szabályozási funkciót tölt be, akkor az ilyen jogegységi határozat az Alkotmánybíróság által tartalmi felülvizsgálat alá vonható.
– A contra legem vagy praeter legem jogértelmezés tartalmilag lehet contra constitutionem (alkotmányellenes), de lehet alkotmányos is. Ezért abban a kérdésben is állást kell foglalni a majdani jogalkotónak, hogy az Alkotmány 47. § (2) bekezdésében foglalt jogértelmezés keretein túllépő, normatív tartalmú jogegységi határozat megsemmisítésére kizárólag akkor van-e lehetősége az Alkotmánybíróságnak, ha az egyben tartalmilag is alkotmányellenes, vagy a normativitás önmagában is alapot ad a megsemmisítésre?
– Lehetséges tehát olyan jövőbeli szabályozás, mely alapján, hogyha a normatív tartalmú – contra legem, illetve praeter legem jogértelmezést tartalmazó – jogegységi határozat tartalmilag nem alkotmányellenes, akkor az Alkotmánybíróság tartalmi vizsgálat alapján el kell, hogy utasítsa az indítványt, míg ha a normatív tartalmú jogegységi határozat tartalmilag is alkotmányellenes, akkor az Alkotmánybíróság tartalmi vizsgálat alapján – fő szabály szerint – meg kell hogy semmisítse azt.
– A másik lehetséges szabályozási alternatíva az, ha a jogegységi határozat normativitása önmagában megalapozza az alkotmányellenességet. Ennek egyik indoka lehet az, hogy az Alkotmányban foglalt hatáskörén – hatalmi szervként – túlterjeszkedő, quasi normát alkotó Legfelsőbb Bíróság jogalkotása sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiságot. Azzal ugyanis, hogy más hatalmi ág hatáskörében jár el, felborítja a demokratikus jogállam egyik legfontosabb összetevőjének, a hatalmi ágak egyensúlyának kényes rendszerét.
– Ha a jogegységi határozat nem normatív tartalmú, azaz intra legem jogértelmezést tartalmaz, akkor az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre a jogértelmezést tartalmazó határozat alkotmányossági felülvizsgálatára, ez esetben az Ügyrend 29. § b) pontja értelmében visszautasításnak van helye.
– A majdani jogalkotónak figyelembe kell azonban azt is vennie, hogy előfordulhat olyan eset is, amikor a jogegységi határozat bár intra legem jogértelmezést tartalmaz, de az abban foglalt jogértelmezés contra constitutionem (alkotmányellenes) (pl. ellentétes az Alkotmány 70/A. §-ban foglaltakkal). Álláspontom szerint az Alkotmánybíróság általános alkotmányvédelmi funkciójából következően lehetséges olyan szabályozás is, amely a normatív tartalommal nem bíró (tehát az Alkotmányban foglalt felhatalmazás keretein túl nem lépő), ám alkotmányellenes jogértelmezést tartalmazó jogegységi határozat alkotmányossági felülvizsgálatára is lehetőséget ad az Alkotmánybíróságnak. Ezt az Alkotmánybíróság általános alkotmányvédelmi funkciója indokolhatná. Azonban ezt a hatásköri kérdést is az alkotmányozó hatalomnak kellene alkotmányi szinten szabályozni.
III.
1. A Magyar Köztársaság jogforrási rendszere a bíró alkotta jogot nem tekinti – sem tartalmi, sem formai szempontból – jogforrásnak, ugyanakkor a „bírói jogképződés” jogalakító, jogfejlesztő szerepe vitathatatlan.
Az Alkotmány 47. § (2) bekezdése értelmében a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatai kötelezőek a bíróságokra, ebből következően kétségtelenül kihatnak a bíróságok ítélkezési gyakorlatára, és – a konkrét peres ügyekben meghozott ügydöntő határozatokon keresztül – a peres felekre. [Az Alkotmánybíróság a 12/2001. (V. 14.) AB határozatban (ABH 2001, 163.) és a 42/2004. (XI. 19.) AB határozatban (ABH 2004, 551.) már vizsgálta a jogegységi határozatok peres felekre való kihatását.] Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy ez a kihatás nem azonos a jogszabályoknak – mint jogi normáknak – a címzettjeikre nézve általánosan kötelező érvényű (normatív) kihatásával.
Az Alkotmány 47. § (2) bekezdésében foglalt, a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatok meghozatalára vonatkozó alkotmányi hatásköre nem jelent jogalkotói hatáskört; jogszabályalkotásra a Legfelsőbb Bíróság e hatáskör alapján sem jogosult.
A jogegységi határozatok a bíróságok deklaratív jogalkalmazói tevékenységét segítik elő, ennek szabnak egységes irányt. Az ítélkező bíróságnak a jogi normákban testet öltő absztrakt tényállást kell a konkrét, az adott perben feltárt tényállásra alkalmazni. Ez az egyedi ítéleteken keresztül eleve magában hordozza az azonos vagy egymáshoz hasonló tényállások mellett a többféle jogértelmezés (és ebből következő jogalkalmazás) lehetőségét. Mindez eltérő, sőt sok esetben egymással ellentétes bírói ítéletekhez vezethet, amely a jogalkalmazás egységének, és ezen keresztül a jogbiztonságnak a sérelmét vetheti fel.
2. Alkotmányossági kérdést az vet fel, ha a jogegységi határozatban a Legfelsőbb Bíróság átlépi a jogértelmezés kereteit, és a jogegységi határozat normatív tartalommal (a normatív szabályozás igényével) érvényesül. Ez esetben, ha a normatív tartalommal bíró jogegységi határozat alkotmányellenes, akkor az Alkotmánybíróság – fő szabály szerint – köteles azt az Alkotmány 32/A. §-a alapján megsemmisíteni. Álláspontom szerint a hatályos Alkotmány alapján az Alkotmánybíróság kizárólag e két konjunktív feltétel együttes fennállta esetén állapíthatja meg a konkrét jogegységi határozat alkotmányellenességét és semmisítheti azt meg; vagyis akkor, ha az normatív tartalommal rendelkezik, és ellentétes az Alkotmány valamely rendelkezésével.
A többségi határozat indokolásában felhívott Abh. esetében a 3/2004. BJE határozat meghozatala során a Legfelsőbb Bíróság túlterjeszkedett a számára az Alkotmány 47. § (2) bekezdésében biztosított, a jogalkalmazás egységét szolgáló jogértelmezés alkotmányi hatáskörén és egyben alkotmányellenes „normát” is alkotott. Ezekre tekintettel, az Alkotmány 32/A. §-ban foglalt hatáskör alapján került sor az alkotmányellenes jogegységi határozat – általam is támogatott – megsemmisítésére.
3. Elkerülhetetlen annak tisztázása: mikor állapíthatja meg az Alkotmánybíróság azt, hogy a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozata túllépte a jogértelmezés számára biztosított alkotmányi hatáskörét?
Álláspontom szerint ezt az alábbi esetekben kell az Alkotmánybíróságnak megállapítania:
– a jogegységi határozat bővíti a tárgyát képező jogszabály jogalanyi körét;
– a jogegységi határozat bővíti, illetve szűkíti a jogalanyok jogait és kötelezettségeit;
– a jogegységi határozat megváltoztatja a jogalanyok jogviszonyát (ennek részeként azok jogait és kötelezettségeit), vagyis a jogviszony tartalmát;
– a jogegységi határozat megváltoztatja a jogalanyok jogszabály alapján fennálló felelősségi viszonyait;
– a jogegységi határozat megváltoztatja a jogszabály személyi, területi, tárgyi, időbeli stb. hatályát;
– a jogegységi határozat contra legem vagy praeter legem jogértelmezést tartalmaz;
– a jogegységi határozat az értelmezett normához képest új elemet tartalmaz.
Ha a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozata a fent említett esetek valamelyikének akár csak egy tartalmi elemét is hordozza, akkor megállapítható, hogy a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatának az egésze vagy annak egyes részei normatív tartalmat hordoznak, azaz a Legfelsőbb Bíróság a jogértelmezés funkcióján túlterjeszkedett és a normaalkotás funkcióját gyakorolta.
4. Az Abh., amely a Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenes 3/2004. BJE határozatát semmisítette meg, egy olyan ügyben született, amelyben az alkotmányossági vizsgálat alá vont jogegységi határozat normatív tartalommal, és egyben az Alkotmányba ütköző módon szabályozott. Praeter legem jogértelmezést hordozott azáltal, hogy a Be. garanciális rendelkezéseinek a mellőzésével kibővítette az alkotmányosan szabályozott vádfunkció ellátására jogosult jogalanyi kört. Így alkotmányellenes szabályozást (quasi normát) teremtett.
5. Ha jogforrástani szempontból vizsgáljuk meg a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatait, akkor megállapítható, hogy azok nem részei a Magyar Köztársaság jogforrási rendszerének.
Az Alkotmány 7. § (2) bekezdése rögzíti, hogy a jogalkotás rendjét a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának a szavazatával meghozott törvény szabályozza. Az Alkotmány által megnevezett kétharmados törvény jelenleg a Jat., amely – az Alkotmány alapján – meghatározza a jogforrások kibocsátására jogosult jogalkotó szerveket (materiális jogforrások) és az általuk kibocsátott jogi normákat (formális/alaki jogforrások). A magyar jogforrási rendszerben tehát mind a materiális, mind az alaki (formális) jogforrásokat – vagyis a jogalkotó szerveket és az általuk kibocsátott jogi normákat – törvényben kell szabályozni; jelenleg a Jat. kétharmados törvényi szabályozása határozza meg azt, hogy mely szervek rendelkeznek jogalkotó hatáskörrel, valamint, hogy milyen tartalommal és elnevezéssel, milyen szintű jogi normát (jogszabályt vagy az állami irányítás egyéb jogi eszközét) bocsáthatnak ki.
A Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozataira vonatkozóan a részletes szabályozást az Alkotmány, a Bsz., a Pp. és a Be. rendelkezései tartalmazzák, ezen szabályozások alapján álláspontom szerint egyértelműen megállapítható, hogy a Legfelsőbb Bíróság nem jogalkotó szerv, az általa kiadott jogegységi határozatok nem jogforrások (sem materiális, sem formális/alaki értelemben), bár a jogrendszert alakító, fejlesztő szerepük van.
A Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatai – jogi természetüket illetően – több lényeges ponton is eltérnek a jogi normák jellemvonásaitól, a főbb eltérések az alábbiakban ragadhatók meg:
– a jogegységi határozatok a bíróságokra kötelezőek és nem általában, mint a jogszabályok azok címzettjeire;
– a jogegységi határozatokban foglalt rendelkezések a bíróságok ítélkező tevékenységén keresztül közvetlenül a peres felekre hatnak ki, a jogalanyok szélesebb körére – az irányadó egységes ítélkezési gyakorlaton keresztül – csak közvetett kihatásuk van;
– a jogegységi határozatokat speciális bírósági eljárás keretében hozzák meg a Legfelsőbb Bíróság jogegységi tanácsai, a „jogegységi ítélkezés” tehát olyan speciális jogalkalmazói tevékenység, amely alapjaiban eltérő a normaalkotástól;
– mivel a jogegységi határozatok alkotmányos funkciója az, hogy az ítélkező bíróságok jogalkalmazó tevékenységének, ezen keresztül a jogalkalmazásnak az egységét biztosítsák, a jogegységi határozatok sajátságos periodicitást is hordoznak: az ítélkező bíróságok a jogegységi határozatokban foglaltakat – időről időre, azonos tényállások mellett – ismétlődően alkalmazzák, ami az egységes ítélkezési gyakorlat kialakulásának fontos biztosítéka.
Az említett sajátosságok véleményem szerint még inkább alátámasztják azt, hogy a jogegységi határozatok sem tartalmi, sem formai szempontból nem tekinthetők jogforrásoknak.
Megítélésem szerint – ellentétben a többségi határozat indokolásában kifejtettekkel – nem mondható ki általános alkotmányos tételként az, hogy minden jogegységi határozat norma, ugyanakkor megállapítható, hogy a jogegységi határozatok normává változhatnak át, esetenként normatív tartamú szabályozást tartalmazhatnak, illetve a normatív (általánosan kötelező érvényű) szabályozás igényével léphetnek fel.
Álláspontom szerint tehát a jogegységi határozat nem jogforrás, nem jogszabály, de nem is egyedi döntés; a jogszabályok széles körű nyilvánosságához viszonyítva szűkebb körű nyilvánossággal bír. Nem egy új magatartási szabályt határoz meg, hanem az ítélkezési gyakorlat egységesítése révén az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság részét képező jogbiztonságot, a jogintézmények működésének a kiszámíthatóságát biztosító, az egységes joggyakorlat érvényesülését szolgáló legfelsőbb bírósági eszköz.
6. A fentebb kifejtettek szerint az Alkotmánybíróság tehát csak akkor vonhatja tartalmi alkotmányossági vizsgálat alá a jogegységi határozatot, ha az normatív funkciót tölt be. Az Alkotmánybíróságnak ilyen esetben abban az alkotmányossági kérdésben kell döntenie, hogy a Legfelsőbb Bíróság túlterjeszkedett-e a konkrét esetben a jogértelmezés keretein, átlépett-e a normaalkotás jogalkotói területére. Az Alkotmánybíróság általi megsemmisítés, mint alkotmányos jogkövetkezmény alkalmazhatóságának a tartalmi vizsgálat alá vont jogegységi határozat esetében feltétele tehát egyrészt a normativitás, másrészt az Alkotmányba ütközés egyidejű teljesülése.
7. A Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatai a határozat alapjául fekvő jogi norma értelmezett tartalmából kiindulva szabnak irányt az ítélkező bíróságok egységes ítélkezési tevékenységének, és ezen keresztül a jogegységnek.
A jogegységi határozat és az értelmezett norma kapcsolatát vizsgálva több eset is felmerülhet:
– előfordulhat, hogy maga a jogszabály alkotmányellenes és a jogegységi határozat – megmaradva a normaértelmezés keretei között – önmagában véve nem az;
– előfordulhat ugyanakkor az is, hogy a jogszabály nem alkotmányellenes, de a normatív tartalommal érvényesülő jogegységi határozat alkotmányellenes;
– és végül az is előfordulhat, hogy mind a jogszabály, mind pedig a jogegységi határozat alkotmányellenes.
Az első esetben, amikor a jogszabály már önmagában is alkotmányellenes és a jogegységi határozat nem terjeszkedik túl az alkotmányellenes jogszabály értelmezési tartományán, akkor az alkotmányellenes jogszabály megsemmisítése értelemszerűen maga után vonja az azt értelmező jogegységi határozat megsemmisítését is.
8. A kifejtettekre tekintettel nem értek egyet a többségi határozat indokolásának III. és IV. részében található, a jogegységi határozatok általában vett alkotmánybírósági tartalmi felülvizsgálatára vonatkozó indokolási résszel. Ez az indokolási rész álláspontom szerint a vizsgált hatásköri kérdés szempontjából messze túlterjeszkedik az Abh. indokolásában kifejtett, korábbi alkotmánybírósági állásponton, és így ellentétes azzal. Ez utóbbi ti. abból indult ki, hogy az Alkotmánybíróságnak nem általában véve, és minden jogegységi határozat esetében, hanem esetenként vizsgálva és kizárólag a normatív tartalmú – a jogértelmezés keretein túlmutató – jogegységi határozatok felülvizsgálatára van hatásköre.
Az Abh. indokolásából fontosnak tartom az alábbiak kiemelését:
„Az Alkotmánybíróság esetről esetre bírálja el, hogy a vizsgálni kért rendelkezés normatív tartalmú-e, s ekképpen fennáll-e az Alkotmánybíróság hatásköre annak vizsgálatára. (...) Mindezek figyelembevétele mellett a jogegységi határozat alkotmányossági felülvizsgálhatóságának problémája az Alkotmánybíróság hatásköri kérdéseihez és általános alkotmányvédelmi feladatához kapcsolódik: azaz a jogrendszer valamennyi jogszabálya, normája tekintetében biztosított legyen az alkotmányossági kontroll. Ez pedig az Alkotmány 32/A. §-án – illetve az ezt értelmezendő, fentebb idézett alkotmánybírósági határozaton – alapuló követelmény. (...) A normakontroll ugyanis elvégezhetetlen a jogszabály tartalmi elemzése nélkül. E vizsgálat során az Alkotmánybíróságnak esetenként kell eldönteni, hogy az alkotmányellenesség a vizsgált jogi szabályozásból fakad (s a jogegységi határozat csupán e szerint »értelmezett«), vagy alapvetően nem a jogszabályból, hanem a jogegységi határozat tartalmából.
Az Alkotmánybíróságnak az alkotmányellenességet is e szerint kell megállapítania. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában alkalmazott »élő jog« teóriából, illetve az Alkotmánybíróságnak – alkotmányos jogállásából eredő – azon gyakorlatából, hogy utólagos normakontroll hatáskörébe tartozik valamennyi norma alkotmányossági vizsgálata, az következik, hogy hatáskörébe tartozik a jogegységi határozat alkotmányossági vizsgálata, s ha az – a törvény egyéb lehetséges értelmezési tartományától eltérően – alkotmánysértő, akkor annak megállapítása. (...)
Ezért a jogegységi határozat jogszabálytani besorolása nélkül is – az esetről-esetre történő alkotmányossági vizsgálat eredményeként – dönthető el, hogy a jogegységi határozat önálló jogszabályi tartalommal eloldódott-e az értelmezett jogszabálytól vagy sem.
A jogegységi határozat az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdése alapján válik az alkotmányossági vizsgálat tárgyává. Az Alkotmánybíróság tehát az Abtv.-ben is nevesített utólagos normakontroll hatáskörében vizsgálja felül a jogegységi határozat alkotmányosságát.
Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a jogegységi határozat alkotmányossági vizsgálatára fennálló utólagos normakontroll hatáskörét a bírói hatalmi ág függetlenségének sérelme nélkül gyakorolja. (...)” (ABH 2005, 504, 511, 513–514.)
A jogegységi határozatok túlnyomó többségének megalkotása során – így például a jelen ügyben vizsgált 4/2003. PJE határozat esetében is – a Legfelsőbb Bíróság a jogértelmezés keretein belül maradva, a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében hoz a bíróságokra nézve kötelező jogegységi határozatot.
Kétségtelen, hogy a jogegységi határozatoknak – a jogi normákhoz hasonlóan – van kötelező erejük, ám – szemben a normákkal – ez a kötelező erő nem általános érvényű, hanem csak a bíróságokra nézve áll fenn. A jogi normákhoz hasonlóan a jogegységi határozatok alkalmazására sem egy esetben kerül csak sor, az ítélkező bíróságok folyamatosan, visszatérően kötelesek azok alkalmazására, emellett azonban nem új magatartási szabályokat állítanak fel, hanem az ítélkező bíróságok deklaratív jogalkalmazó tevékenységének (az ítélkezésnek) az egységét hivatottak biztosítani, és jogalakító (jogfejlesztő) szerepüket ezen keresztül töltik be.
A jogegységi határozatoknak jogszociológiai értelemben van jogalakító szerepük, egyben a jogalkotók számára jelzésértékűek is, hiszen ráirányítják a figyelmet a jogalkotás – egymásnak ellentmondó bírói ítéletekben megnyilvánuló – fogyatékosságaira.
A jogegységi határozatok akkor töltik be az alkotmányos rendeltetésüket, ha megmaradnak a normaértelmezés tartományában, az értelmezett norma tartalmát kibontó, kiigazító, pontosító, interpretáló funkciót töltenek be.
Mindezek alapján nem értek egyet a többségi határozat rendelkező részének 1. pontjával, és az indokolásának hivatkozott részeivel, vagyis a jogegységi határozatok alkotmányossági felülvizsgálatára vonatkozó alkotmánybírósági hatáskör (általános) kiterjesztésével.
A különvéleményhez csatlakozom:
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró különvéleménye
Nem értek egyet a határozat 1. pontjával, valamint annak indokolásával. Nézetem szerint az indítványt vissza kellett volna utasítani. Indokaim a következők:
1. Az indítványozók a 4/2003. Polgári jogegységi határozat (a továbbiakban: PJE) alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérték az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. §-ának b) pontjára hivatkozva.
Az Alkotmánybíróság feladatát az Alkotmány 32/A. §-ának (1) bekezdése határozza meg, amikor kimondja, hogy „az Alkotmánybíróság felülvizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát, illetőleg ellátja a törvénnyel hatáskörébe utalt feladatokat”. Ennek alapján jelölte meg az Abtv., hogy mi tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe.
Az Alkotmány 32/A. §-ának és az Abtv.-nek az 1989-ben történt megalkotása után, 1997-ben került sor az Alkotmánynak arra a módosítására, amely a bírói szervezetről szóló X. fejezet egyes szabályainak megváltoztatásával megállapította a 47. § (2) bekezdésének új szövegét. E szerint az új szabály szerint a Legfelsőbb Bíróságnak a feladata a jogalkalmazás egységének biztosítása, és ennek megvalósítása érdekében jogegységi határozatokat hoz, amelyek a bíróságokra kötelezőek.
Az Alkotmánynak a bírói szervezetről szóló fejezetet érintő 1997. évi módosítása nem biztosított a Legfelsőbb Bíróságnak olyan jogot, hogy jogszabályt alkosson. Nem volt ilyen joga a Legfelsőbb Bíróságnak 1997 előtt sem, amikor az Alkotmány tágabban határozta meg a Legfelsőbb Bíróság hatáskörét, a 47. §-ban elvi irányítási jogot biztosítva a Legfelsőbb Bíróságnak „az összes bíróság bírói működése és ítélkezése fölött”. Ennek az elvi irányításnak az eszközei voltak az irányelvek és az elvi döntések, amelyek a bíróságok számára kötelezőek voltak. Annak ellenére, hogy ezt a szabályt az Alkotmány már a rendszerváltozás előtt is tartalmazta, az 1989. évi alkotmánymódosítás az Alkotmánybíróság hatáskörét csak jogszabályokra határozta meg, nem terjesztette ki az irányelvekre és az elvi döntésekre.
Az elmondottaknak megfelelően arra a következtetésre kell jutni, hogy az Alkotmányból nem vezethető le az, hogy az Alkotmánybíróság hatásköre kiterjed a jogegység biztosítását szolgáló jogegységi határozatok alkotmányosságának felülvizsgálatára; nem állapítható meg a hatáskör önmagában az Abtv. 1. §-ának b) pontja alapján sem. A 42/2005. (XI. 14.) AB határozathoz fűzött különvéleményben foglaltakat tehát fenntartom (ABH 2005, 504, 527–530.).
2. Az 57/1991. (XI. 8.) AB határozat alapján kialakult gyakorlat szerint a bírói, jogalkalmazási gyakorlat alkotmányosságának vizsgálatára az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre (ABH 1991, 272, 277.). Ezt a gyakorlatot vette alapul a 42/2005. (XI. 14.) AB határozat is, amelynek indokolása szerint azt kell eldönteni, hogy a konkrét, vizsgált esetben az alkotmányellenesség a jogszabály vagy az azt értelmező jogegységi határozat tekintetében áll fenn. Ezért esetről esetre történő alkotmányossági vizsgálat eredményeként dönthető el, hogy „a jogegységi határozat önálló jogszabályi tartalommal eloldódott-e az értelmezett jogszabálytól vagy sem” (ABH 2005, 504, 512, 514.).
3. Az Alkotmány 47. §-ának (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogegységi határozatok meghozatalával csak a jogalkalmazás egységét biztosíthatja, jogszabályt nem alkothat.
Az Alkotmánybíróságnak a 60/1992. (XI. 17.) AB határozattal kialakított gyakorlata szerint olyan esetekben, amelyekben jogalkotásra nem jogosult szerv tartalmilag jogszabálynak tekintendő iránymutatást bocsát ki, az Alkotmánybíróság a kibocsátás alkotmányellenességét megállapítja (ABH 1992, 275, 278–279.).
Abban az esetben tehát, ha valamelyik jogegységi határozat tartalmilag új jogszabály megalkotásának tekintendő, nézetem szerint az Alkotmánybíróság a kibocsátás alkotmányellenességét állapítja meg ennek a jogegységi határozatnak a tekintetében.
4. A jelen esetben az Alkotmánybíróságnak a PJE alkotmányosságát vizsgáló többségi határozata az indokolásában kifejti, hogy a PJE nem terjed túl jogértelmezésen. Ezzel a megállapítással egyetértek. Ennek alapján a PJE megsemmisítésére irányuló indítványokat az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) 28. §-ának b) pontja alapján – hatáskör hiányában – vissza kellett volna utasítani.
Dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye
1. A határozat rendelkező része 2. és 3. pontjában foglalt megállapításokkal és a hozzájuk kapcsolódó indokolás tartalmával egyetértek.
2. Nem értek egyet azonban a határozat rendelkező része 1. pontjában foglalt megállapítással, amely a bírósági eljárást megindító keresetlevél vagy kérelem késedelmes benyújtásáról szóló 4/2003. PJE határozat alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat és alkotmányjogi panaszokat elutasítja.
3. A többségi határozat szerint a 4/2003. PJE határozat következő szövege és tartalma nem alkotmányellenes: „A keresetlevél benyújtására a jogszabályban megállapított határidő számítására – amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik – a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 105. § (4) bekezdésében foglaltak nem alkalmazhatók.”
Álláspontom szerint az idézett „értelmező” szabály alkotmányellenességét az Alkotmánybíróságnak meg kellett volna állapítania, s ennek megfelelően azt meg kellett volna semmisítenie.
Az Alkotmány rendelkezése:
„47. § (1) A Legfelsőbb Bíróság a Magyar Köztársaság legfőbb bírósági szerve.
(2) A Legfelsőbb Bíróság biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, jogegységi határozatai a bíróságokra kötelezőek.”
A Pp. rendelkezései:
„103. § (5) A határidő az utolsó nap végével jár le, a bírósághoz intézett beadvány előterjesztésére és a bíróság előtt teljesítendő cselekményre megállapított határidő azonban már a hivatali idő végével lejár.”
„105. § (4) A határidő elmulasztásának következményeit nem lehet alkalmazni, ha a bírósághoz intézett beadványt legkésőbb a határidő utolsó napján ajánlott küldeményként postára adták.”
A többségi határozat érvelése szerint azért megalapozatlan az indítványozók érvelése, mivel a jogegységi határozat eleve elismeri a határozatban foglalt határidőszámítástól eltérő (a keresetindításra is kiterjedő) jogszabályi rendelkezések elsőbbségét. A többségi határozat fő érve az, hogy eltérő törvényi rendelkezés esetén a jogegységi határozatban foglaltak nem alkalmazhatók. A határozat szerint: „A jogegységi határozat tehát nem zárja ki, hogy a törvényhozó szabadon határozza meg a keresetindításra nyitva álló különböző határidők jellegét. Mindezek miatt a 4/2003. PJE határozat nem okoz az Alkotmány 2. § (1) bekezdését sértő jogbizonytalanságot atekintetben, hogy kiszámíthatatlanná (törvénnyel ellentétessé) válik a határidő-számítás.”
Magam ezt az érvelést nem tartom meggyőzőnek, mivel mindazokban az esetekben, „amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik”, a PJE határozatban foglaltakat kell figyelembevenni, ami viszont tartalmát tekintve ellentétes a Pp. 105. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezéssel. (A Pp. szerint a postára adás, a PJE határozat szerint a beadvány bírósághoz megérkezésének napja a határidőszámítás alapja.) Valójában a PJE határozat a jövőre nézve arra szorítja a törvény (jog)alkotót, hogy mindenkor mérlegelje azt, akar-e eltérően szabályozni a PJE határozatban foglaltaktól. Ha ugyanis nem rendelkezik másként, úgy a PJE határozatban foglaltak lesznek irányadóak, amelynek tartalma viszont ellentétes a Pp. idézett 105. § (4) bekezdésében foglaltakkal. Gyakorlatilag feladatot ad a törvény (jog)alkotónak azzal, hogy arra kényszeríti, ha azt akarja, hogy a Pp. hivatkozott rendelkezései érvényesüljenek, úgy mindenkor rendelkeznie kell erről. Álláspontom szerint a PJE határozat ezzel túllép az Alkotmány 47. § (1) bekezdésében biztosított hatáskörén, hiszen nem értelmező, hanem jogi normatartalommal rendelkező – és a hatályos törvény tartalmától eltérő – szabályt rögzít. Ez az előírás egyben egy eljárási határidőt anyagi jogi határidővé alakít át, amelyhez jogvesztő határidő kapcsolódik. Ez a „jogvesztés” az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében írt jogorvoslathoz való alkotmányos alapjog tekintetében áll be, amely egyébiránt közvetlen alkotmányos védelem alatt is áll: „... A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.”
A PJE határozat szerint „a keresetlevélnek a bírósághoz történő benyújtása nem perbeli cselekmény”. Vitatom ennek az álláspontnak a helyességét is, tekintettel arra, hogy az eljárás a keresetlevél benyújtásával indul, s ilyenként nem zárható ki a perbeli cselekmények köréből.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezethető jogbiztonságra tekintettel aggályosnak tartom az „amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik” formula alkalmazását is. Itt ugyanis a „jogszabály” megnevezés csak és kizárólag törvényi szintű szabályozást takarhat, figyelemmel arra, hogy a Pp. törvény, amelytől csak törvény térhet el. A PJE határozat etekintetben gyakorlatilag felhatalmazó rendelkezésként viselkedik (viselkedhet), éspedig olyan felhatalmazó rendelkezésként, amely nemcsak a törvénynek, de általában a „jogszabálynak” is megengedi a Pp. határidő-számításra vonatkozó szabályaitól való eltérést.
Mindezekre tekintettel a határozat rendelkező része 1. pontjában írt, többségi véleményt tükröző rendelkezéssel nem értek egyet.
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás