• Tartalom

4/2006. (II. 16.) GKM rendelet

4/2006. (II. 16.) GKM rendelet

a Nemzeti Akkreditáló Testület eljárásaiért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról1

2013.04.07.

A Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetéről, feladat- és hatásköréről, valamint eljárásáról szóló 2005. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Törvény) 28. §-ában és az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 67. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel a Törvény 25. § (1) bekezdés b) pontjára – a pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § (1)2 E rendeletben és mellékletében meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni

a) a vizsgáló-laboratóriumoknak,

b) a mintavevő szervezeteknek,

c) a kalibráló-laboratóriumoknak,

d) a jártassági vizsgálatot szervező szervezeteknek,

e) a terméktanúsító szervezeteknek,

f) az irányítási rendszereket tanúsító szervezeteknek,

g) a személytanúsító szervezeteknek,

h) a hatóságok kivételével az ellenőrző szervezeteknek,

i) a referenciaanyag-gyártó szervezeteknek,

j) a környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszert hitelesítő szervezeteknek és természetes személyeknek,

k) az üvegházhatású gázok kibocsátását hitelesítő szervezeteknek

az akkreditálási eljárásért, a felügyeleti vizsgálatért és a külföldi akkreditálási okirat státusz elismeréséért.

(2) A Nemzeti Akkreditáló Testület (a továbbiakban: NAT) az igazgatási szolgáltatási díjakat egyéb bevételeitől elkülönítve tartja nyilván és kezeli.

Az akkreditálási eljárás igazgatási szolgáltatási díjai

2. § (1) Akkreditálási eljárási igazgatási szolgáltatási díjat (a továbbiakban: akkreditálási díj) kell fizetni az akkreditált terület bővítése, illetve az akkreditált státusz megújítása iránti kérelem elbírálására vonatkozó akkreditálási eljárás során is.

(2) Az akkreditálási díj magában foglalja az akkreditálási eljárás lefolytatásához szükséges, a Törvény 18. és 19. §-ában, valamint az MSZ EN ISO/IEC 17011:2004 szabványban meghatározott tevékenységek díját.

(2a)3 A kijelölési célú akkreditálási eljárás díja a Törvény 1. §-ában megjelölt szervezetek közül a kijelölés tárgyát képező jogszabályban megjelölt és kérelmezett megfelelőség-értékelési tevékenységre (így különösen modul, módozat) legjobban illeszkedő szervezettípus akkreditálási díjának másfélszerese, amelyhez hozzáadódik a kérelmezett megfelelőség-értékelési tevékenységhez kapcsolódó további szervezet típusok akkreditálási díjának 50%-a. Amennyiben a kérelem egy jogszabály hatálya alá tartozó többféle megfelelőség-értékelési tevékenységre, illetve megfelelőség-értékelési eljárásra vonatkozik, az akkreditálási díj minden további eljárásonként 20%-kal emelkedik.

(2b)4 Rugalmas területre kérelmezett akkreditálás akkreditálási díjára a szervezettípusra a mellékletben megadott táblázatot kell alkalmazni, ahol a terület meghatározásánál a kérelemmel benyújtott részletes területet kell figyelembe venni.

(2c)5 Integrált irányítási rendszert tanúsító szervezetek esetében az R. mellékletének 6.a) táblázatában foglalt akkreditálási díjhoz hozzáadódik minden további irányítási rendszer tanúsítás akkreditálási díjának 75%-a.

(3) Az akkreditálási díjakat a melléklet tartalmazza.

A felügyeleti vizsgálati eljárás igazgatási
szolgáltatási díjai

3. § (1) A felügyeleti vizsgálati eljárás igazgatási szolgáltatási díját (a továbbiakban: felügyeleti vizsgálati díj) az éves és a rendkívüli felügyeleti vizsgálatokra kell alkalmazni.

(2) A felügyeleti vizsgálati díj magában foglalja az eljárás lefolytatásához szükséges, a Törvény 21. §-ában és az MSZ EN ISO/IEC 17011:2004 szabványban meghatározott tevékenységek díját.

(3) Az éves felügyeleti vizsgálati díj az akkreditálási díj 40%-a.

(4) A jelentős változás bejelentésére – kérelemre – indított rendkívüli felügyeleti vizsgálat díja a Törvény 20. § (4) bekezdésének

a) a)–c) pontja esetében az akkreditálási díj 20%-a;

b) d)–e) pontja esetében az akkreditálási díj 40%-a.

(5) A panasz bejelentésére – kérelemre – indított rendkívüli felügyeleti vizsgálat díja a panaszt tevő esetében 80 000 Ft.

Külföldi akkreditálási okirat elismerési eljárásának igazgatási szolgáltatási díja

4. § A külföldi akkreditálási okirat elismerési eljárásának díja: 400 000 Ft.

A fellebbezés díja

5. § A szakmai akkreditáló bizottságnak az akkreditálásra vonatkozó határozata ellen benyújtott fellebbezés díja az első fokú eljárásra megállapított díj 50%-a.

Egyéb igazgatási szolgáltatási díjak

6. § (1) Az akkreditálási okirat eredeti példányának díja (magyar–angol nyelvű): 10 000 Ft.

(2) Az akkreditált természetes személy nyilvántartásba vételének díja: 5000 Ft.

(3) Az akkreditált szervezet nyilvántartásba vételének díja: 10 000 Ft.

(4) A kivonat díja a Törvény 6. § (8) bekezdése szerinti közhiteles nyilvántartásokból, oldalanként: 100 Ft.

(5) Az akkreditálási okirat, illetve a nyilvántartási adatok módosításának díja: 5000 Ft.

(6) Az akkreditálási okirat további példánya kiadásának díja, darabonként: 5000 Ft.

(7) Az akkreditálási okirat kiadásának díja az EU tagállamok nyelvén – az (1) bekezdésben meghatározott nyelvek kivételével – nyelvenként: 25 000 Ft.

Díjfizetési szabályok

7. § (1) Az akkreditált szervezet, illetve a természetes személy (a továbbiakban együtt: kérelmező) az akkreditálási díjat az akkreditálási kérelem benyújtásával egyidejűleg fizeti meg a NAT részére. Az akkreditálási díjat nem lehet visszaigényelni akkor sem, ha a kérelmező a kérelmet visszavonta, vagy a NAT a kérelmet elutasította, illetve az eljárást megszüntette. Ismételten benyújtott kérelem esetén a díjat ismételten meg kell fizetni.

(2) A kérelmezőnek

a) az akkreditálási díjat az akkreditálási kérelem benyújtásával,

b) az éves felügyeleti vizsgálati díjat az éves felülvizsgálat iránti kérelem benyújtásával,

c) a külföldi akkreditálási okirat elismerési eljárásának díját a kérelem benyújtásával,

d) a fellebbezés díját a fellebbezés benyújtásával,

e) a 6. § (4) bekezdésében meghatározott díjat a kivonat átvételével,

f) a 6. § (5)–(7) bekezdésében meghatározott díjakat azok kérelmezésével

egyidejűleg készpénzben, az Akkreditálási Irodában kell befizetni, vagy a NAT-nak a Kereskedelmi és Hitelbanknál vezetett 10200902-32712353 számú bankszámlájára átutalni, és a kérelemhez csatolni kell a díj hitelt érdemlő megfizetéséről szóló igazolást.

(3) A kérelmezőnek

a) az akkreditálási okirat és a nyilvántartásba vétel díját a Törvény 20. § (1) bekezdésében meghatározott eljárás,

b) a más EU tagállamban akkreditált környezeti hitelesítő ellenőrzési díjat az ellenőrzési eljárás

megkezdése előtt készpénzben, az Akkreditálási Irodában kell befizetni, vagy a számla kiállításának dátumától számított 8 napon belül kell a NAT-nak a Kereskedelmi és Hitelbanknál vezetett 10200902-32712353 számú bankszámlájára átutalni, és a díj megfizetését hitelt érdemlő módon igazolni.

(4) A panaszt tevőnek a – bejelentése alapján indult – rendkívüli felügyeleti vizsgálat díját az eljárás megkezdése előtt készpénzben, az Akkreditálási Irodában kell befizetni, vagy a számla kiállításának dátumától számított 8 napon belül kell a NAT-nak a Kereskedelmi és Hitelbanknál vezetett 10200902-32712353 számú bankszámlájára átutalni, és a díj megfizetését hitelt érdemlő módon igazolni.

(5) A panaszbejelentés elutasítása esetén a díj nem fizethető vissza.

(6) Amennyiben a panaszbejelentés megalapozott volt, az eljárás befejezésekor az Akkreditálási Iroda a panaszt tevőnek a 3. § (5) bekezdés szerinti díjat visszafizeti.

(7) Az e rendeletben meghatározott díjak tekintetében

a) a díjfizetési kötelezettségre az Itv. 28. § (2)–(3) bekezdésében,

b) a díjfizetésre kötelezettek körének megállapítására az Itv. 31. § (1) bekezdésének első mondatában

foglaltakat értelemszerűen kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy ahol az Itv. illetéket említ, azon díjat kell érteni.

8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. Rendelkezéseit a hatálybalépését követően kezdeményezett eljárásokra kell alkalmazni.

9. §6 A Nemzeti Akkreditáló Testület eljárásaiért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról szóló 4/2006. (II. 16.) GKM rendelet módosításáról szóló 9/2013. (III. 7.) NGM rendelet (a továbbiakban: mód.R.) 1–4. §-ával megállapított 1. § (1) bekezdést, 2. § (2a)–(2c) bekezdést és a melléklet 11. pontját a mód.R. hatálybalépését követően kezdeményezett eljárásokra kell alkalmazni.

Melléklet a 4/2006. (II. 16.) GKM rendelethez7


Akkreditálási eljárásért fizetendő díjak (Ft)
1. Vizsgálólaboratóriumok:

Létszám (fő)

1÷2

3÷5

6÷10

11÷15

16÷20

Terület

1÷15

400 000

560 000

760 000

820 000

890 000

16÷50

450 000

725 000

830 000

910 000

980 000

51÷100

 

810 000

900 000

980 000

1 080 000

101÷200

 

890 000

980 000

1 070 000

1 260 000

201÷350

 

1 000 000

1 130 000

1 230 000

1 400 000

351÷600

 

 

1 250 000

1 380 000

1 580 000

601÷1000

 

 

1 390 000

1 530 000

1 720 000

>1000

 

 

 

1 700 000

1 900 000

Létszám (fő)

21÷30

31÷60

61÷100

>100

Terület

1÷15

 

 

 

 

16÷50

1 050 000

1 150 000

 

 

51÷100

1 150 000

1 270 000

1 400 000

 

101÷200

1 300 000

1 380 000

1 510 000

1 650 000

201÷350

1 460 000

1 500 000

1 640 000

1 790 000

351÷600

1 640 000

1 630 000

1 800 000

1 970 000

601÷1000

1 790 000

1 800 000

2 000 000

2 200 000

>1000

2 000 000

2 100 000

2 250 000

2 500 000

A szervezet létszáma az akkreditálandó tevékenységre és területen foglalkoztatott, munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személyek száma.
A terület a vizsgálólaboratóriumban és a helyszínen végzett akkreditálandó vizsgálati eljárások számát, továbbá – amennyiben a vizsgálólaboratórium mintavételre is kéri akkreditálását – az akkreditálandó mintavételi eljárások együttes számát jelenti.
Több telephelyre kérelmezett akkreditálási eljárás esetén a táblázatban meghatározott akkreditálási díjtétel telephelyenként 10%-kal nő.
2. Mintavevő szervezetek:

Létszám (fő)

1÷2

3÷5

6÷10

11÷15

>15

Terület

1÷5

500 000

600 000

690 000

830 000

 

6÷10

640 000

710 000

840 000

1 050 000

1 340 000

>10

 

800 000

1 000 000

1 290 000

1 500 000

A szervezet létszáma az akkreditálandó tevékenységre és területen foglalkoztatott, munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személyek száma.
A terület az akkreditálandó mintavételi eljárások számát jelenti.
3. Kalibrálólaboratóriumok:

Létszám (fő)

1÷2

3÷5

6÷10

11÷15

>15

Terület

1÷2

360 000

400 000

475 000

 

 

3÷5

450 000

480 000

550 000

600 000

 

6÷10

550 000

600 000

680 000

720 000

775 000

11÷20

650 000

700 000

760 000

800 000

850 000

21÷30

 

750 000

840 000

880 000

920 000

>31

 

850 000

900 000

950 000

1 000 000

A szervezet létszáma az akkreditálandó tevékenységre és területen foglalkoztatott, munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személyek száma.
A terület a kalibrálólaboratóriumban és a helyszínen végzett akkreditálandó kalibrálási eljárások számát jelenti.
Több telephelyre kérelmezett akkreditálási eljárás esetén a táblázatban meghatározott akkreditálási díjtétel telephelyenként 10%-kal nő.
4. Jártassági vizsgálatot szervező szervezetek:

Létszám (fő)

2÷5

>5

Terület

1÷5

500 000

600 000

>5

650 000

750 000

A szervezet létszáma az akkreditálandó tevékenységre és területen foglalkoztatott, munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személyek száma.
A terület a különböző területeken működtetett akkreditálandó programok számát jelenti.
5. Terméktanúsító szervezetek:

Létszám (fő)

3÷5

6÷10

11÷15

16÷20

>20

Terület

1÷10

600 000

800 000

880 000

970 000

 

11÷20

680 000

880 000

950 000

1 050 000

1 150 000

21÷50

760 000

960 000

1 025 000

1 130 000

1 250 000

51÷100

860 000

1 050 000

1 100 000

1 220 000

1 350 000

101÷200

950 000

1 150 000

1 200 000

1 310 000

1 460 000

201÷350

1 100 000

1 250 000

1 300 000

1 400 000

1 580 000

351÷600

 

1 370 000

1 425 000

1 520 000

1 700 000

>600

 

1 500 000

1 550 000

1 650 000

1 850 000

A szervezet létszáma az akkreditálandó tevékenységre és területen foglalkoztatott, munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személyek száma.
A terület az akkreditálás tárgyát képező tanúsítandó termékek számát jelenti, ahol egy termékcsoportba csak az azonos követelményeknek megfelelő termékek tartoznak.
6. Irányítási rendszereket tanúsító szervezetek:
a) Több területre alkalmazott irányítási rendszerek (minőségirányítási rendszer, környezetközpontú irányítási rendszer, munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszer, informatikai biztonság menedzselési rendszer, AQAP rendszer stb.) esetén:

Létszám (fő)

3÷5

6÷10

11÷15

16÷20

>20

Terület

1÷5

650 000

800 000

 

 

 

6÷10

975 000

1 180 000

1 310 000

1 440 000

 

11÷20

1 290 000

1 470 000

1 590 000

1 680 000

1 750 000

21÷39

 

1 650 000

1 770 000

1 850 000

1 950 000

A szervezet létszáma az akkreditálandó tevékenységre és területen foglalkoztatott, munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személyek száma, beleértve a tanúsító szervezet auditorait is.
A terület az EA–7/01 útmutató (Európai Akkreditálási Együttműködés, 3. kiadás, 2003. december) mellékletében felsorolt EA kódok közül az akkreditálandó kódok számát jelenti.
Több telephelyre kérelmezett akkreditálási eljárás esetén a táblázatban meghatározott akkreditálási díjtétel telephelyenként 10%-kal nő.
b) Egy területre alkalmazott speciális irányítási rendszerek (KES, MSZ EN ISO 13485, MSZ EN 729 stb.) esetén:

Létszám (fő)

3÷5

6÷10

11÷15

16÷20

>20

 

850 000

940 000

1 050 000

1 150 000

1 400 000

A szervezet létszáma az akkreditálandó tevékenységre és területen foglalkoztatott, munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személyek száma, beleértve a tanúsító szervezet auditorait is.
Több telephelyre kérelmezett akkreditálási eljárás esetén a táblázatban meghatározott akkreditálási díjtétel telephelyenként 10%-kal nő.
7. Személyzettanúsító szervezetek:

Létszám (fő)

3÷5

6÷10

11÷15

16÷20

>20

Terület

1÷2

600 000

650 000

700 000

750 000

800 000

3÷5

890 000

940 000

990 000

1 050 000

1 120 000

6÷10

 

1 100 000

1 170 000

1 230 000

1 280 000

10÷15

 

1 330 000

1 390 000

1 450 000

1 520 000

>15

 

 

 

1 650 000

1 750 000

A szervezet létszáma az akkreditálandó tevékenységre és területen foglalkoztatott, munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személyek száma, beleértve a tanúsító szervezet auditorait, vizsgáztatóit is.
A terület az akkreditálandó személytanúsítási típusok számát jelenti.
8. Ellenőrző szervezetek:

Létszám (fő)

1÷2

3÷5

6÷10

11÷15

16÷20

Terület

1÷2

500 000

540 000

580 000

650 000

740 000

3÷5

550 000

620 000

670 000

740 000

830 000

6÷15

610 000

700 000

760 000

830 000

930 000

16÷30

 

790 000

870 000

940 000

1 030 000

31÷50

 

 

990 000

1 060 000

1 150 000

>50

 

 

 

1 200 000

1 300 000

Létszám (fő)

21÷30

31÷60

61÷100

>100

Terület

1÷2

 

 

 

 

3÷5

 

 

 

 

6÷15

1 030 000

1 130 000

1 230 000

1 330 000

16÷30

1 130 000

1 240 000

1 340 000

1 440 000

31÷50

1 240 000

1 350 000

1 450 000

1 550 000

>50

1 400 000

1 500 000

1 600 000

1 700 000

A szervezet létszáma az akkreditálandó tevékenységre és területen foglalkoztatott, munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személyek száma.
A terület az akkreditálandó ellenőrzési eljárások számát jelenti.
Több telephelyre kérelmezett akkreditálási eljárás esetén a táblázatban meghatározott akkreditálási díjtétel telephelyenként 10%-kal nő.
9. Referenciaanyag-gyártó szervezetek:

Létszám (fő)

2÷5

>5

Terület

1÷5

375 000

425 000

6÷20

450 000

525 000

>20

600 000

700 000

A táblázatban megadott akkreditálási díj kizárólag a referenciaanyag-gyártásra vonatkozik, a tanúsított érték meghatározásához szükséges laboratóriumi vizsgálatok akkreditálásának díját nem tartalmazza.
A szervezet létszáma az akkreditálandó tevékenységre és területen foglalkoztatott, munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személyek száma.
A terület a gyártott referenciaanyagok közül az akkreditálandók számát jelenti.
10. A környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszert (EMAS) hitelesítő szervezetek és természetes személyek:
a) Akkreditálási eljárás

Létszám (fő)

2÷5

6÷10

11÷15

16÷20

>20

Terület

1÷15

750 000

825 000

900 000

980 000

1 160 000

16÷30

850 000

920 000

1 000 000

1 090 000

1 190 000

31÷50

950 000

1 050 000

1 150 000

1 270 000

1 390 000

51÷100

1 150 000

1 270 000

1 350 000

1 440 000

1 550 000

101÷200

 

1 400 000

1 490 000

1 600 000

1 720 000

>200

 

 

1 650 000

1 750 000

1 900 000

A szervezet létszáma az akkreditálandó tevékenységre és területen foglalkoztatott, munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személyek száma, beleértve a szervezet auditorait is.
A terület a TEÁOR kód a KSH elnökének 9003/2002. (SK 6.) KSH közleménye a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszeréről (második, javított kiadás, Budapest, 2003) szerinti szakágazati besorolási kódok számát jelenti.

Terület

Természetes személy

1÷15

400 000

16÷30

450 000

31÷50

500 000

51÷100

550 000

A terület a TEÁOR kód a KSH elnökének 9003/2002. (SK 6.) KSH közleménye a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszeréről (második, javított kiadás, Budapest, 2003) szerinti szakágazati besorolási kódok számát jelenti.
b) Más EU tagállamban akkreditált környezeti hitelesítő szervezet és természetes személy ellenőrzése Magyarországon végzett tevékenysége alatt:

Terület

Hitelesítő szervezet

Természetes személy

1÷5

150 000

75 000

>5

200 000

150 000

A szervezet létszáma az akkreditálandó tevékenységre és területen foglalkoztatott, munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személyek száma, beleértve a szervezet auditorait is.
A terület a TEÁOR kód a KSH elnökének 9003/2002. (SK 6.) KSH közleménye a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszeréről (második, javított kiadás, Budapest, 2003) szerinti szakágazati besorolási kódok számát jelenti.
11. Az üvegházhatású gázok kibocsátását hitelesítő szervezetek:

Létszám (fő)

2,3

4–5

6–7

8–9

10–11

12–13

14–15

>15

Terület

1a, 1b, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11

850 000

1 000 000

1 150 000

1 300 000

1 450 000

1 600 000

1 750 000

2 250 000

12, 98, 99

1 000 000

1 200 000

1 400 000

1 600 000

1 800 000

2 000 000

2 200 000

2 700 000

1a és 1b együttesen

1 360 000

1 600 000

1 840 000

2 080 000

2 320 000

2 560 000

2 800 000

3 600 000


A szervezet létszáma az akkreditálandó tevékenységcsoportra foglalkoztatott, munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban álló Európai Unió emisszió-kereskedelmi rendszer (EU ETS) vezető hitelesítő szakértők, EU ETS hitelesítő szakértők, külső szakértők és független bírálók száma. A szervezet létszámába be kell számítani a minőségirányítási vezetőt, a belső auditort és a vezetőségi átvizsgálást végző személyeket is.

A terület a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv értelmében az üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó adatokat tartalmazó jelentések és a tonnakilométer-adatokat tartalmazó jelentések hitelesítéséről, valamint a hitelesítők akkreditációjáról szóló 600/2012/EU bizottsági rendelet I. mellékletében felsorolt tevékenységcsoportokat jelenti.

A díjat minden egyes tevékenységcsoportra külön-külön meg kell fizetni. A több akkreditálási alkalmazási körrel rendelkező tevékenységcsoport (pl. 3, 4, 6, 7, 8, 9, 10 és 12) esetén a díj a tevékenységcsoport egy akkreditálási alkalmazási körére értendő és több akkreditálási alkalmazási kör kérelmezése esetén a díj további akkreditálási alkalmazási körönként 50%-kal emelkedik. Több tevékenységcsoportra kérelmezett akkreditálási eljárás esetén a tevékenységcsoportok díjtételei összeadódnak és tevékenységcsoportonként 5%-kal csökkennek.
1

A rendeletet a 45/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 6. §-a hatályon kívül helyezte 2016. január 1. napjával.

2

Az 1. § (1) bekezdése a 9/2013. (III. 7.) NGM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 2. § (2a) bekezdését a 9/2013. (III. 7.) NGM rendelet 2. §-a iktatta be.

4

A 2. § (2b) bekezdését a 9/2013. (III. 7.) NGM rendelet 2. §-a iktatta be.

5

A 2. § (2c) bekezdését a 9/2013. (III. 7.) NGM rendelet 2. §-a iktatta be.

6

A 9. §-t a 9/2013. (III. 7.) NGM rendelet 4. §-a iktatta be.

7

A melléklet a 9/2013. (III. 7.) NGM rendelet 3. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére