• Tartalom

27/2006. (X. 5.) IRM rendelet

27/2006. (X. 5.) IRM rendelet

az igazságügyi szakértői alapismeretek oktatásáról és vizsgájáról1

2011.03.16.

Az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Szaktv.) 31. §-a (6) bekezdésének b) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az érintett miniszterekkel egyetértésben – az alábbiakat rendelem el:

Általános rendelkezések

1. § (1) Az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakértői alapismeretek oktatásáról (a továbbiakban: alapismereti oktatás) – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (a továbbiakban: Kamara) gondoskodik.

(2)2 A Kamara az alapismereti oktatást félévente – kivéve, ha arra nincs jelentkező – tartja meg. Ha a szakértők száma azt indokolja, a Kamara az alapismereti oktatás megtartására további időpontot is megjelölhet.

(3)3 Az alapismereti oktatás tananyagát az 1. számú melléklet tartalmazza. A Kamara a honlapján és – a Kamara tájékoztatása alapján – az igazságügyért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) a minisztérium honlapján félévente közzéteszi az alapismereti oktatás időpontjait, helyét, tananyagát, valamint az alapismereti oktatás és a vizsga díját továbbá befizetésének módját.

(4)4 A szakértés alapismereteivel összefüggő képzésben való részvételi- és az ehhez kapcsolódó vizsgakötelezettség teljesítésének ellenőrzése céljából a Kamara és a névjegyzéket vezető hatóság félévente egyezteti az alapismereti oktatásra és vizsgára köteles szakértők természetes személyazonosító adatait és elérhetőségi címét.

2. § (1) Az igazságügyi szakértés alapismereteiről szóló vizsga (a továbbiakban: vizsga) célja, hogy az igazságügyi szakértő (a továbbiakban: szakértő) számot adjon az igazságügyi szakértői tevékenység ellátásához szükséges elméleti és gyakorlati ismeretekről.

(2) Vizsgát az a szakértő tehet, aki az alapismereti oktatáson részt vett.

(3)5 Ha a szakértő a vizsgán nem felelt meg, a vizsgát megismételheti. Az alapismereti oktatás újbóli elvégzésére a vizsga megismétléséhez nincs szükség, de egy alkalommal a szakértő kérheti beosztását az alapismereti oktatásra.

(4)6 A vizsgát a Kamara az alapismereti oktatás befejezését követő egy hónapon belül szervezi meg, kivéve, ha a vizsgára nincs jelentkező. A vizsga helyét és időpontját a Kamara a honlapján közzéteszi.

Jelentkezés az alapismereti oktatásra és a vizsgára

3. § (1)7 Az alapismereti oktatásra és az azt követő vizsgára – a (3) bekezdésében foglalt kivétellel – annak a szakértőnek kell jelentkeznie, akit az igazságügyi szakértői névjegyzéket vezető hatóság 2006. január 1-jét követően az igazságügyi szakértői névjegyzékbe (a továbbiakban: névjegyzék) bejegyzett.

(2)8 A szakértőnek a vizsgát – a (5) bekezdésben foglalt kivétellel – az alapismereti oktatás elvégzését követő 45 napon belül kell letennie.

(3)9 Az alapismereti vizsgára nem kell jelentkeznie annak a szakértőnek, aki

a)10 olyan felsőfokú végzettséggel vagy szakvizsgával rendelkezik, amelynek megszerzése során az alapképzés, a képzés vagy az ahhoz kapcsolódó szakirányú továbbképzés keretében e rendelet szerinti valamennyi ismeretet megszerezte;

b) a szakképzettségének megfelelő tudományterületen szerzett tudományos fokozattal rendelkezik.

(4)11 A (3) bekezdés szerinti feltétel meglétét igazoló okiratot vagy annak hitelesített másolatát a névjegyzéket vezető hatósághoz kell benyújtani, amely a mentességről határozatot hoz.

(5)12 Ha az első sikertelen vizsgát követően a megismételt vizsgát a Kamara a soron következő alapismereti oktatást követően szervezi meg, a (2) bekezdésben megjelölt határidő ezen alapismereti oktatást követő első vizsga időpontjáig meghosszabbodik.

3/A. §13 (1) Az alapismereti oktatásra és a megismételt alapismereti oktatásra (a továbbiakban együtt: alapismereti oktatás) a szakértőnek annál a területi igazságügyi szakértői kamaránál (a továbbiakban: területi kamara) kell jelentkeznie, melynek a szakértő a tagja. Az alapismereti oktatásra jelentkező szakértők összesített névsorát – elérhetőségi címük feltüntetésével – a területi kamara legkésőbb 30 nappal az alapismereti oktatás időpontjáig megküldi a Kamara részére.

(2) A Kamara legkésőbb az alapismereti oktatás befejezéséig tájékoztatja a szakértőt a vizsga és a megismételt vizsga (a továbbiakban együtt: vizsga) helyéről és időpontjáról, melyre a szakértő az alapismereti oktatáson jelentkezhet.

(3) Az alapismereti oktatásra és a vizsgára történő jelentkezési kérelem a Kamara által rendelkezésre bocsátott nyomtatványon is előterjeszthető. A nyomtatvány mintáját a Kamara és a minisztérium honlapján is közzé kell tenni.

4. §14 (1) A szakértőt a Kamara osztja be az alapismereti oktatásra és a vizsgára, melyről írásban értesítést küld. A szakértő az alapismereti oktatásra és a vizsgára történő jelentkezésében – elektronikus levélcímének megjelölésével – kérheti, hogy a Kamara a beosztásáról elektronikus levélben értesítse.

(2) Ha az (1) bekezdésben megjelölt időpontok a szakértőnek nem megfelelőek, az értesítés kézhezvételét követő 8 napon belül a tanfolyami díj ismételt megfizetése nélkül – legfeljebb egy alkalommal – kérheti a Kamarától a soron következő alapismereti oktatásra történő beosztását.

(3)15 A szakértőnek az alapismereti oktatásra történő jelentkezéséhez mellékelnie kell az alapismereti oktatás díjának befizetését igazoló, a fizetési számla megterhelését tartalmazó napi kivonatot vagy a postai készpénz-átutalási megbízást igazoló szelvényrészt, illetve annak másolatát.

(4)16 A szakértőnek a vizsga megkezdéséhez a vizsgabizottság számára be kell mutatnia a vizsgadíj befizetését igazoló, a fizetési számla megterhelését tartalmazó napi kivonatot vagy a postai készpénz-átutalási megbízást igazoló szelvényrészt, illetve annak másolatát.

Vizsgabizottság

5. § (1) Az alapismereti oktatás befejezését követően a vizsgát a Kamara mellett működő, az Igazságügyi Szakértői Oktatási Bizottság (a továbbiakban: vizsgabizottság) tagjaiból a Kamara által esetenként kijelölt vizsgabizottság előtt kell letenni. Az esetenként kijelölt vizsgabizottság 3 főből áll.

(2)17 A vizsgabizottság tagjait – az érintett nyilatkozatának és a megkeresett szervezetek ajánlásának figyelembevételével – a miniszter nevezi ki 5 évre az igazságügyi szakértői működéshez kapcsolódó szakterületek elméleti és gyakorlati szakemberei közül. A kinevezés az eredeti kinevezés időtartamával meghosszabbítható.

(3) Az alapismereti oktatás oktatói és a vizsgabizottság tagjai feladataikat a Kamara eseti megbízása alapján látják el.

(4)18 A megismételt vizsga esetén az esetenként kijelölt vizsgabizottságot úgy kell megalakítani, hogy abban az egyik tag a miniszter által vezetett minisztérium képviselője legyen.

A vizsga lefolytatása

6. § A vizsga szóbeli; a vizsgán a vizsgabizottság a tagjai által feltett kérdésekre adott válaszok alapján meggyőződik arról, hogy a szakértő rendelkezik-e azokkal az elméleti és gyakorlati ismeretekkel, amelyeknek tudása az igazságügyi szakértői tevékenység végzéséhez szükséges.

Jegyzőkönyv

7. § (1) A vizsgáról jegyzőkönyvet kell készíteni, és ebben fel kell tüntetni

a)19 a szakértő természetes személyazonosító adatait és lakcímét,

b) a vizsga helyét és időpontját;

c)20 a vizsgára történő jelentkezés ügyszámát;

d) a bizottság tagjainak nevét;

e) a vizsga eredményét.

(2) A jegyzőkönyvet a vizsgabizottság elnöke és tagjai aláírják.

Tanúsítvány

8. § (1)21 Az eredményesen letett vizsgáról a 2. számú melléklet szerinti tanúsítványt kell kiállítani, amelyet a vizsgabizottság elnöke és tagjai aláírnak. A vizsgabizottság a szakértő vizsgán nyújtott teljesítményét zárt tanácskozásban értékeli, ezt követően a vizsga eredményéről a szakértőt – sikeres vizsga esetén a tanúsítvány egyidejű átadásával – tájékoztatja. A Kamara a névjegyzéket vezető hatóságot és a területi kamarát a vizsga eredményéről a vizsga időpontjától számított 8 napon belül írásban értesíti.

(2) Ha a tanúsítvány elveszett, megsemmisült vagy megrongálódott, a Kamara annak pótlására igazolást állít ki.

Díj

9. § (1)22 Az alapismereti oktatáson és a megismételt alapismereti oktatáson való részvételért és az azt lezáró első vizsga letételéért, továbbá a megismételt vizsgáért díjat kell fizetni.

(2) Az alapismereti oktatáson történő részvétel díja 11 500 Ft, a vizsga díja – ideértve a megismételt vizsgát is – 14 000 Ft.

(3) A vizsgabizottság elnökét és tagjait jelöltenként 3000 Ft vizsgáztatói díj illeti meg.

(4) Ha a vizsgán a jelölt – anélkül, hogy előzetesen, a vizsgát megelőző munkanap végéig jelezte volna távolmaradását – nem jelenik meg, a vizsgáztató részére 1500 Ft vizsgáztatói díj jár.

Hatálybalépés

10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

1. számú melléklet a 27/2006. (X. 5.) IRM rendelethez


Az alapismereti oktatás és vizsga alapjául szolgáló tananyag jegyzéke

1. Az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény és a végrehajtására vonatkozó jogszabályok alapján a szakértő jogainak és kötelezettségeinek gyakorlati alkalmazása, az igazságügyi szakértői eljárás.

2. Az igazságügyi szakértői kamaráról szóló 1995. évi CXIV. törvény alapján kiadott kamarai szabályzatok:
a) a kamarai rendszer, a kamara működése és hatásköre;
b) az etikai szabályok és követelmények;
c) a szakterületi kompetencia.

3. Az igazságügyi szakértői tevékenység díjazása, elszámolása, adózása a gyakorlatban.
A tananyaghoz kapcsolódó jogszabályok:
a) a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény,
b) a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény,
c) az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény,
d) az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002. évi XLIII. törvény,
e) a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény,
f) az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény.

4. A szakvélemények formai és tartalmi követelményei.

5. A bizonyítási eljárás, az adatbeszerzés és mintavétel, statisztikai és logikai ismeretek, az eredmények megbízhatósága, a tanúk pszichológiája.

6. A szakvélemény írásbeli elkészítése és szóbeli előadása, a szövegezés és fogalmazás.

2. számú melléklet a 27/2006. (X. 5.) IRM rendelethez


TANÚSÍTVÁNY
Igazságügyi Szakértői Oktatási Bizottság
........./200.... szám

TANÚSÍTVÁNY

Igazságügyi Szakértői Oktatási Bizottság tanúsítja, hogy

....................................................

aki .............................., .......... év ............. hó 
.......... napján született,

az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges alapvizsgát letette.

....................., ............... év ................ hó ...... nap.

.....................................
a vizsgabizottság elnöke

......................................

......................................

a vizsgabizottság tagja

a vizsgabizottság tagja


P. H.
1

A rendeletet a 14/2016. (VI. 29.) IM rendelet 20. §-a hatályon kívül helyezte 2016. szeptember 15. napjával.

2

Az 1. § (2) bekezdése a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 18. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 34. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a 2006. január 1-jét követően az igazságügyi szakértői névjegyzékbe bejegyzett igazságügyi szakértők alapismereti oktatására és vizsgájára is alkalmazni kell.

3

Az 1. § (3) bekezdése a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 18. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 34. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a 2006. január 1-jét követően az igazságügyi szakértői névjegyzékbe bejegyzett igazságügyi szakértők alapismereti oktatására és vizsgájára is alkalmazni kell.

4

Az 1. § (4) bekezdését a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 18. §-a iktatta be. E módosító rendelet 34. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a 2006. január 1-jét követően az igazságügyi szakértői névjegyzékbe bejegyzett igazságügyi szakértők alapismereti oktatására és vizsgájára is alkalmazni kell.

5

A 2. § (3) bekezdését a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 19. §-a iktatta be. E módosító rendelet 34. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a 2006. január 1-jét követően az igazságügyi szakértői névjegyzékbe bejegyzett igazságügyi szakértők alapismereti oktatására és vizsgájára is alkalmazni kell.

6

A 2. § (4) bekezdését a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 19. §-a iktatta be. E módosító rendelet 34. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a 2006. január 1-jét követően az igazságügyi szakértői névjegyzékbe bejegyzett igazságügyi szakértők alapismereti oktatására és vizsgájára is alkalmazni kell.

7

A 3. § (1) bekezdése a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 34. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a 2006. január 1-jét követően az igazságügyi szakértői névjegyzékbe bejegyzett igazságügyi szakértők alapismereti oktatására és vizsgájára is alkalmazni kell.

8

A 3. § (2) bekezdése a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 20. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 34. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

9

A 3. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 9/2011. (III. 8.) KIM rendelet 10. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 12. § (3) bekezdése alapján a folyamatban lévő közigazgatási hatósági eljárások során is alkalmazni kell.

10

A 3. § (3) bekezdés a) pontja a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 20. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 34. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a 2006. január 1-jét követően az igazságügyi szakértői névjegyzékbe bejegyzett igazságügyi szakértők alapismereti oktatására és vizsgájára is alkalmazni kell.

11

A 3. § (4) bekezdése a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 35. § (3) bekezdés a) pontja, továbbá a 37. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 34. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a 2006. január 1-jét követően az igazságügyi szakértői névjegyzékbe bejegyzett igazságügyi szakértők alapismereti oktatására és vizsgájára is alkalmazni kell.

12

A 3. § (5) bekezdését a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 20. § (4) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 34. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

13

A 3/A. §-t a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 21. §-a iktatta be. E módosító rendelet 34. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a 2006. január 1-jét követően az igazságügyi szakértői névjegyzékbe bejegyzett igazságügyi szakértők alapismereti oktatására és vizsgájára is alkalmazni kell.

14

A 4. § a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 22. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 34. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a 2006. január 1-jét követően az igazságügyi szakértői névjegyzékbe bejegyzett igazságügyi szakértők alapismereti oktatására és vizsgájára is alkalmazni kell.

15

A 4. § (3) bekezdése a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 36. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 34. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a 2006. január 1-jét követően az igazságügyi szakértői névjegyzékbe bejegyzett igazságügyi szakértők alapismereti oktatására és vizsgájára is alkalmazni kell.

16

A 4. § (4) bekezdése a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 36. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 34. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a 2006. január 1-jét követően az igazságügyi szakértői névjegyzékbe bejegyzett igazságügyi szakértők alapismereti oktatására és vizsgájára is alkalmazni kell.

17

Az 5. § (2) bekezdése a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 35. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 34. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a 2006. január 1-jét követően az igazságügyi szakértői névjegyzékbe bejegyzett igazságügyi szakértők alapismereti oktatására és vizsgájára is alkalmazni kell.

18

Az 5. § (4) bekezdése a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 35. § (3) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 34. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a 2006. január 1-jét követően az igazságügyi szakértői névjegyzékbe bejegyzett igazságügyi szakértők alapismereti oktatására és vizsgájára is alkalmazni kell.

19

A 7. § (1) bekezdés a) pontja a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 23. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 34. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a 2006. január 1-jét követően az igazságügyi szakértői névjegyzékbe bejegyzett igazságügyi szakértők alapismereti oktatására és vizsgájára is alkalmazni kell.

20

A 7. § (1) bekezdés c) pontja a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 35. § (3) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 34. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a 2006. január 1-jét követően az igazságügyi szakértői névjegyzékbe bejegyzett igazságügyi szakértők alapismereti oktatására és vizsgájára is alkalmazni kell.

21

A 8. § (1) bekezdése a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 24. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 34. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a 2006. január 1-jét követően az igazságügyi szakértői névjegyzékbe bejegyzett igazságügyi szakértők alapismereti oktatására és vizsgájára is alkalmazni kell.

22

A 9. § (1) bekezdése a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 35. § (3) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 34. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére