• Tartalom

113/2006. (V. 12.) Korm. rendelet

113/2006. (V. 12.) Korm. rendelet

a jogosult állatorvos hatásköréről és a működésével kapcsolatos részletes szabályokról

2023.01.01.

A Kormány az állategészségügyről szóló 2005. évi CLXXVI. törvény 47. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

1. § (1)1 Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv egyes állami feladatainak elvégzésére feljogosított szolgáltató állatorvos (a továbbiakban: jogosult állatorvos) az e rendeletben megállapított hatásköröket láthatja el. A jogosult állatorvos tevékenységét csak érvényes szerződéssel végezheti.

(2)2 A jogosult állatorvos elvégzi az élő állatok belföldi szállításának állat-egészségügyi szabályairól szóló miniszteri rendelet szerinti hatósági felügyeletet az alábbi állatok, illetve szállítmányok kirakodása esetében:

a) a vágóhídra érkező állat,

b) a gyűjtőállomásra, kereskedői telepre érkező állat,

c) az állatkiállításra, -vásárra, -piacra vagy rendezvényre érkező állat.

(3) A jogosult állatorvos külön jogszabály szerint

a) ellátja az állatvásár, állatbemutató, állatkiállítás, állatverseny állategészségügyi felügyeletét, amelynek keretében a külön jogszabály szerinti feltételek fennállása esetén megtiltja az állat beszállítását vagy részvételét, elrendeli a fertőző betegségre gyanús állat elkülönítését;

b) elvégzi az embert mart kutya hatósági megfigyelését;

c)3 elvégzi a szalmonella hatósági mintavételt;

d)4 fogyaszthatósági döntést hoz elejtett vad esetében, amennyiben azt a vadászatra jogosult a végső fogyasztónak minősülő természetes vagy jogi személynek, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek, vagy a végső fogyasztót közvetlenül ellátó helyi kiskereskedelmi vagy vendéglátó egységnek átadásra, vagy eladásra szánja.

(3a)5 A jogosult állatorvos elvégzi az előzetes kockázatbecslés alapján kijelölt állattartó telepre érkező állatszállítmányok vizsgálatát.

(4)6 A jogosult állatorvos külön jogszabály szerint – a hús előállításával, valamint az élő kagylók termelési és átmosó területeivel kapcsolatos hatósági ellenőrzéseknek az (EU) 2017/625 Európai Parlamenti és Tanácsi rendelettel összhangban történő elvégzésére vonatkozó különös szabályokról szóló a Bizottság (EU) 2019/624 felhatalmazáson alapuló rendelete 8. cikkében meghatározott eseteket kivéve –

a) elvégzi a húsvizsgálatot az olyan vágóhidaknál, ahol nem vágnak többet

aa) hetente 80 egyed felnőtt szarvasmarhánál, lónál vagy 160 egyed egyéb szarvasmarhánál,

ab) hetente 400 egyed 100 kg élősúly feletti sertésnél vagy 800 egyed 15 kg élősúly alatti malacnál vagy 500 egyed egyéb sertésnél,

ac) hetente 400 egyed juhnál, kecskénél vagy 800 egyed 15 kg élősúly alatti báránynál, gödölyénél,

ad) évente 500 000 egyed baromfinál;

b) elvégzi a húsvizsgálatot és kiállítja a hússzállítási igazolást a kistermelőknél.

(5)7 Ha a jogosult állatorvos a (4) bekezdésben meghatározott hatáskörében eljárva úgy ítéli meg, hogy a megvizsgált hús emberi fogyasztásra

a) alkalmas, elvégzi a 854/2004/EK rendelet 5. cikkének 2. pontja szerinti jelölést;

b) nem alkalmas, megállapítja az emberi fogyasztásra való alkalmatlanságot.

(6)8 A (4) bekezdésben meghatározott hatáskörében nem járhat el az a jogosult állatorvos, aki az adott állatállomány, illetőleg ügyfél vonatkozásában szolgáltató állatorvosi tevékenységet végez, illetve aki az adott állatok vonatkozásában a vágóhídra történő szállításhoz szükséges okiratot kiállította.

(7)9 Ha a hatósági állatorvos illetékességi területén vagy annak egy részén nincs jogosult állatorvos, a hatósági állatorvos jár el. E rendelkezés alapján eljáró hatósági állatorvos által ellátott ügyben jogosult állatorvos nem járhat el.

2. § (1)10 Az az állatorvos, aki jogosult állatorvosi tevékenységet kíván folytatni, az élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi feladatkörében eljáró vármegyei kormányhivatalnál (a továbbiakban: vármegyei kormányhivatal) kérelmezi a jogosult állatorvosi tevékenység végzésére irányuló szerződés megkötését.

(2)11 A kérelem elbírálását követően a vármegyei kormányhivatal javaslatot tesz a Melléklet szerinti jogosult állatorvosi szerződés megkötésére vonatkozóan, és javaslatát a szerződéstervezettel együtt megküldi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) számára.

(3)12 A szerződés megkötésének feltétele, hogy az állatorvos a vármegyei kormányhivatalhoz benyújtsa a közigazgatási alapvizsga bizonyítványának másolatát, vagy írásos kötelezettségvállalását arra vonatkozóan, hogy a szerződés megkötésétől számított 1 éven belül saját költségére közigazgatási alapvizsgát tesz, és az ezt igazoló bizonyítvány másolatát a vármegyei kormányhivatalnak megküldi.

(4)13 A jogosult állatorvosi tevékenység végzésére irányuló szerződést a kérelmező állatorvos, az illetékes vármegyei kormányhivatal és a NÉBIH köti meg. A szerződésben a jogosult állatorvos díjazását, és annak kifizetéséhez szükséges elszámolás rendjét is rögzíteni kell.

(5)14 A szerződés 1 évre szól. A szerződést nem lehet meghosszabbítani, ha az állatorvos a (3) bekezdése szerinti írásos kötelezettségvállalásában foglaltaknak nem tesz eleget.

3. §15 (1) Nem láthat el jogosult állatorvosi feladatot, akinek

a)16 a közszolgálati, kormányzati szolgálati jogviszonya hivatalvesztéssel járó fegyelmi büntetés következtében szűnt meg, a megszűnést követő 3 éven belül;

b)17 vármegyei kormányhivatal vagy a NÉBIH felé lejárt pénzügyi tartozása van;

c) a Magyar Állatorvosi Kamarában (a továbbiakban: kamara) betöltött tagsága megszűnt vagy azt felfüggesztették.

(2)18 Amennyiben több állatorvos kérelmezi ugyanarra az ellátandó feladatra, illetve területre vonatkozóan a jogosult állatorvosi tevékenység ellátását, a vármegyei kormányhivatal a szerződés megkötésére irányuló javaslatát a (3) bekezdés c) pontjának, valamint annak figyelembevételével teszi meg, hogy az állatorvos

a) hosszabb szakmai gyakorlattal rendelkezik-e;

b) nem követett el állatorvosi etikai vétséget;

c) lakóhelye a jogosult állatorvosi tevékenység végzésének helyéhez közelebb található.

(3)19 A vármegyei kormányhivatal a szerződés megkötésére irányuló javaslatát a következő feltételek teljesülése mellett adja ki:

a)20 a jogosult állatorvos tevékenysége a vármegye (főváros) területére terjedhet ki;

b)21 az 1. § szerinti feladatok ellátása a vármegye (főváros) területén minden helyen és időben illetékesség és hatáskör átfedés nélkül biztosított legyen;

c) az 1. § (4) bekezdésében foglalt feladatok esetében az az állatorvos lehet jogosult állatorvos, aki legalább 3 hónapos szakmai gyakorlattal rendelkezik az adott szakterületen.

4. § (1)22

(2)23 A szerződés megkötését követően a vármegyei kormányhivatal szigorú számadású nyugtatömböt, valamint jogosult állatorvosi bélyegzőt ad a jogosult állatorvos számára. A bélyegzőn szerepelnie kell az azt kiadó vármegyei kormányhivatalnak, Magyarország címerének, továbbá a jogosult állatorvos nyilvántartási számának.

(3)24 A jogosult állatorvos a szerződésben meghatározott feladatok ellátásáért köteles beszedni a szolgáltatást igénybe vevőtől a külön jogszabály szerinti igazgatási szolgáltatási díjat a (2) bekezdés szerinti nyugtatömb használatával kiállított nyugta ellenében.

(4)25 A jogosult állatorvos a beszedett igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyben meghatározottak szerint a vármegyei kormányhivatalnak befizeti, valamint az engedélyben meghatározottak szerint a beszedett díjakról szóló nyugták egy példányát a vármegyei kormányhivatalnak eljuttatja. A jogosult állatorvos a betelt nyugtatömböt köteles a vármegyei kormányhivatalnak átadni.

(5)26 A jogosult állatorvosi tevékenység díjazását – az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter kezdeményezésére – a kamara minden év február 15-ig, illetve új jogosult állatorvosi feladat felmerülése esetén véleményezi.

(6)27 A jogosult állatorvos díjazását a felek szerződésben állapítják meg annak figyelembevételével, hogy a jogosult állatorvos számára egy hónapban ténylegesen kifizetett díj nem haladhatja meg a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény szerinti I. besorolási osztály 4. fizetési fokozatába besorolt kormánytisztviselő egy havi alapilletményének összegét.

(7)28 A jogosult állatorvos a feladatainak teljesítéséről havonta jelentést készít a vármegyei kormányhivatal részére, mely alapján az a NÉBIH-nek teljesítés igazolást állít ki.

(8)29 Járványveszély vagy rendkívüli élelmiszerlánc-felügyeleti esemény esetén a NÉBIH a feladat- és hatáskörébe tartozó döntéseket előkészítő egyes feladatok elvégzésére a vármegyei kormányhivatal közreműködése nélkül köthet jogosult állatorvosi tevékenység végzésére irányuló szerződést. A NÉBIH a szerződéskötésről tájékoztatja a vármegyei kormányhivatalt. A szerződéskötést kezdeményező szolgáltató állatorvosra, a szerződés megkötésére, valamint a szerződés tartalmára a 2–3. §-ban, a 4. § (1)–(5) és (7) bekezdésében, valamint az 5–9. §-ban foglalt rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.

5. § (1)30 Az állattartó, az élelmiszer-vállalkozó, a kistermelő köteles a jogosult állatorvossal együttműködni a feladatai végrehajtása érdekében.

(2)31 A jogosult állatorvos köteles:

a)32 a szerződésben meghatározott feladatait elvégezni;

b)33 tevékenységének szakszerű végzése érdekében folyamatosan tájékozódni a működési területével kapcsolatos állat-egészségügyi állapotról, valamint részt venni a NÉBIH vagy a vármegyei kormányhivatal által számára szervezett képzésen;

c)34

d) a külön jogszabályban foglaltak szerinti nyilvántartást vezetni, jelentést tenni és adatot szolgáltatni;

e)35 a NÉBIH vagy a vármegyei kormányhivatal kérésére, valamint a feladatainak elvégzésével kapcsolatos elszámoláskor jelentést tenni, valamint adatot szolgáltatni tevékenységével kapcsolatosan.

6. § (1) A jogosult állatorvos az általa elkészített okiratot aláírásával és jogosult állatorvosi bélyegzőjének lenyomatával hitelesíti. A jogosult állatorvos által kiállított okiraton fel kell tüntetni a vele egyidejűleg – a 4. § (3) bekezdése szerint – kiállított nyugta számát.

(2)36 A jogosult állatorvos az általa kiállított okirat egy példányát köteles a külön jogszabályban meghatározott ideig megőrizni, valamint a vármegyei kormányhivatal iratkezelési szabályzatában foglaltaknak eleget tenni.

7. § (1)37 Ha a jogosult állatorvos a szerződésben rögzített feladatok ellátásában akadályoztatva van, azt haladéktalanul jeleznie kell a vármegyei kormányhivatalnak.

(2)38 Ha a jogosult állatorvos tudomására jut, hogy valamely természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet megsérti az állategészségügyi előírásokat, akkor arról haladéktalanul köteles tájékoztatni a vármegyei kormányhivatalt.

8. §39 (1) A NÉBIH nyilvántartást vezet a jogosult állatorvosokról. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell a jogosult állatorvos

a) nevét, születési helyét és idejét;

b) lakcímét, telefonszámát;

c) jogosult állatorvosi bélyegzőjének lenyomatát;

d) aláírásmintáját;

e) a szerződésben meghatározott működési területét és feladatait.

(2) A NÉBIH-nek gondoskodnia kell az (1) bekezdés szerinti adatoknak az Élelmiszerlánc-felügyeleti Információs Rendszerbe való beviteléről.

(3) A NÉBIH köteles a honlapján közzétenni a jogosult állatorvosok névsorát az (1) bekezdés b) és e) pontjaiban foglaltakkal együtt, és azt köteles naprakészen vezetni.

(4)40 A vármegyei kormányhivatal a szerződés megkötésének, illetve megszűnésének tényét a járási hivatallal is közli, a szerződés másolatát a járási hivatalnak megküldi.

9. §41 (1)42 A vármegyei kormányhivatal – a NÉBIH egyetértésével – a szerződést azonnali hatállyal felmondhatja, ha a jogosult állatorvos

a) a szerződés megkötését követően beállott körülmény folytán nem felel meg a rá vonatkozó követelményeknek;

b) a szerződésben meghatározott feladatait, kötelezettségeit neki felróható okból nem, illetve nem személyesen, vagy jogszabálysértő módon, vagy nem szakszerűen, vagy neki felróható módon nem határidőre látja el;

c)43 a jogosultság elnyerése során fontos tényt, adatot, körülményt elhallgat, adatot hamisít, vagy a NÉBIH-et, a vármegyei kormányhivatalt, illetve a járási hivatalt a szerződés szerinti feladatainak ellátásával összefüggésben megtéveszti;

d)44 a szerződésben meghatározott működési területét és hatáskörét túllépi;

e) a szerződés szerinti feladatainak ellátásával összefüggő jelentési és adatszolgáltatási kötelezettségének neki felróható módon ismétlődően nem, vagy nem határidőre tesz eleget;

f) a szerződés szerinti feladatainak ellátásával összefüggésben a számlázás alaki és tartalmi követelményeit, az egyéb pénzügyi, számviteli szabályokat súlyosan vagy ismételten megszegi;

g) a szerződés szerinti feladatainak ellátásával összefüggésben az igazgatási szolgáltatási díjat ismételten késedelmesen vagy nem fizeti be;

h) a kötelezően előírt képzéseken, továbbképzéseken nem vesz részt;

i) hivatása ellátására – etikai okokból – méltatlanná válik,

j) a szerződés megkötését követően beállott körülmény folytán már nem áll fenn a 3. § (3) bekezdés b) pontjában meghatározott feltétel.

(2) Az (1) bekezdés b)–g) pontjában foglaltak miatti felmondás esetében az állatorvos a szerződés felmondásától számított 3 évig nem szerezhet jogosultságot az 1. § szerinti feladat elvégzésére.

10. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 45. napon lép hatályba.

(2)45

(3) E rendelet – szabályozási tárgykörében – a következő közösségi rendeletek végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:

a) az Európai Parlament és a Tanács 854/2004/EK rendelete (2004. április 29.) az emberi fogyasztásra szánt állati eredetű termékek hatósági ellenőrzésének megszervezésére vonatkozó különleges szabályok megállapításáról;

b) az Európai Parlament és a Tanács 882/2004/EK rendelete (2004. április 29.) a takarmány- és élelmiszerjog, valamint az állat-egészségügyi és az állatok kíméletére vonatkozó szabályok követelményeinek történő megfelelés ellenőrzésének biztosítása céljából végrehajtott hatósági ellenőrzésekről.

Melléklet a 113/2006. (V. 12.) Korm. rendelethez46

Iktatószám:

Megbízási szerződés
Amely létrejött egyrészről a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Székhely:
Adószáma: PIR törzsszáma:
Képviseli:
mint Megbízó (továbbiakban: Megbízó) és
a ……………………………………………………. Vármegyei Kormányhivatal
Székhely:
Adószáma:
PIR törzsszáma:
Képviseli:
mint Közreműködő (továbbiakban: Közreműködő) –
másrészről …….
Születési hely, idő:
Anyja neve
Lakcím:
TAJ szám:
Adóazonosító jel/adószám:
Vállalkozói igazolvány száma:
Bankszámlaszáma:
Szolgáltató állatorvosi bélyegző száma:
mint Megbízott (továbbiakban: Megbízott)
(a továbbiakban együttesen: Felek) között alulírott helyen és napon, az alábbi feltételekkel:
A jogosult állatorvos hatásköréről és a működésével kapcsolatos részletes szabályokról szóló 113/2006. (V. 12.) Korm. rendelet alapján az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv egyes állategészségügyi feladatainak ellátására a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szolgáltató állatorvost bízhat meg, aki jogosult állatorvosként jár el.
A jogosult állatorvosi tevékenység ellátására vonatkozó szabályokat a 113/2006. (V. 12.) Korm. rendelet figyelembevételével a szolgáltató állatorvos és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal jelen megbízási szerződésben rendezik.
1.) A Megbízó a 113/2006. (V. 12.) Korm. rendelet alapján megbízza Megbízottat az alábbi állategészségügyi feladatok 2.) pontban meghatározott területen történő ellátásával:
a) állat-egészségügyi felügyelet ellátása állatvásárban, állatbemutatón, állatkiállításon és állatversenyen,
b) élő-állatok beszállításának felügyelete gyűjtőállomáson, kereskedői telepen és állattartó telepen,
c) szalmonella hatósági mintavétel
d) az embert mart kutya hatósági megfigyelése,
e) elejtett vad fogyaszthatóságának megállapítása (vadfeldolgozón kívül),
f) húsvizsgálat elvégzése a vágópontoknál, valamint a megjelölt vágóhidaknál.
g) az előzetes kockázatbecslés alapján kijelölt állattartó telepre érkező állatszállítmányok vizsgálata.
2.) Megbízott az 1.) pontban meghatározott feladatokat a következő területen köteles ellátni:
Település:
Település meghatározott része:
Megbízott az 1.) pont e) alpontja szerinti húsvizsgálatot továbbá az alábbi vágóhidaknál végzi:

Vágóhíd neve

Vágóhíd címe

Üzemeltető neve

Engedélyszáma

3.) Megbízott az 1.) pontban meghatározott feladatok jelen szerződésben foglalt feltételek alapján, 2.) pont szerinti területen való ellátására vonatkozó megbízást elfogadja.
Megbízott kijelenti, hogy a szerződés teljesítéséhez megfelelő szakértelemmel és gyakorlattal, továbbá a szükséges feltételekkel rendelkezik.
4.) A Megbízott köteles a jelen szerződésben meghatározott feladatát a vonatkozó jogszabályok, eljárásrendek szerint, meghatározott határidőre, a szakmai és etikai szabályok, illetve az adott feladatra vonatkozó, a Megbízó vagy a Közreműködő által kiadott konkrét utasítások szerint végezni.
A jelen szerződésben foglalt feladatok ellátására utasítási joggal a Megbízó nevében a Közreműködő is jogosult eljárni. Megbízó és a Közreműködő bármikor jogosult Megbízott tevékenységét ellenőrizni, Megbízottól tevékenységéről tájékoztatást kérni. Megbízó és a Közreműködő utasítási, ellenőrzési és tájékoztatási jogát a 2.) pontban megjelölt teljesítés hely szerinti járási hivatal útján gyakorolja.
5.) A Megbízott feladata teljesítése során személyesen köteles eljárni.
6.) Megbízott az 1.) pontban meghatározott egyes feladatok ellátása során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a vármegyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékéről, valamint az igazgatási szolgáltatási díj fizetésének szabályairól szóló 63/2012. (VII. 2.) VM rendelet 1. számú melléklete szerinti igazgatási szolgáltatási díjat az abban meghatározottak szerint beszedi akként, hogy az igazgatási szolgáltatási díjról a Közreműködő nevében számlát állít ki. Az igazgatási szolgáltatási díjról kiállítandó számlát a Közreműködő bocsátja Megbízott rendelkezésére, amely a Közreműködő szigorú számadású bizonylata.
Megbízott jelen szerződés aláírásával igazolja a szükséges számlatömbök átvételét. Megbízott a betelt számlatömböket negyedévente köteles Közreműködő részére visszaadni.
Megbízott az általa beszedett igazgatási szolgáltatási díjat az 50.000,- Ft mértékű összeghatár elérése esetén azonnal, egyéb esetben havi két alkalommal (tárgyhó 15. napján és tárgyhó utolsó napján) készpénz átutalási megbízással köteles a Közreműködő …………………………………………………………számú számlájára befizetni.
Megbízott az igazgatási szolgáltatási díjak befizetésével egyidejűleg a Közreműködő nevében kiállított számlák másolati példányaival, az azokról készített számlaösszesítővel köteles elszámolni Közreműködő felé.
7.) Megbízottat a jelen szerződésben foglalt feladatok ellátásáért megkezdett munkaóránként 2.520,- Ft + ÁFA, azaz kettőezer-ötszázhúsz forint + ÁFA, azaz háromezer-kettőszáz forint megbízási díj illeti meg. Az egyes jogosult állatorvosi tevékenységekre alkalmanként elszámolható munkaórák mértékét ezen szerződés melléklete tartalmazza.
Megbízottat a megbízási díjon felül a saját tulajdonú gépjármű feladat ellátáshoz való használatáért havonta a megtett futásteljesítmény után, általános személygépkocsi-normaköltség megtérítésre jogosult, melynek mértéke a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény alapján kilométerenként 15 Ft, azaz tizenöt forint és üzemanyag norma.
A megbízási díj havi összege nem haladhatja meg a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény szerinti I. besorolási osztály 4. fizetési fokozatába besorolt kormánytisztviselő egy havi alapilletményének összegét.
8.) Megbízott a jelen szerződés alapján elvégzett tevékenységéről havonta részletes kimutatást készít, melyben meg kell jelölnie az elvégzett feladatot, a teljesítés helyét és a feladat ellátására fordított munkaórák számát, amely nem haladhatja meg a jelen megállapodás mellékletében meghatározott mértéket, továbbá fel kell tüntetni az egyes feladatokhoz kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díjakról kiállított számla számát és összegét, csatolva a kiadott igazolások másolati példányát, illetve a megfelelő bizonylatokat. A Megbízott a havi tevékenységéről készített kimutatást és az az alapján számított megbízási díjról kiállított számlát a tárgyhót követő hónap 6. napjáig köteles benyújtani a Közreműködő részére.
A Megbízott tevékenységének szakmai teljesítési igazolására a Közreműködő jogosult, a 2.) pontban megjelölt teljesítési hely szerinti járási hivatal véleményének kikérésével, a Megbízott által kiállított számlák alapján beszedett igazgatási szolgáltatási díjjal való elszámolást követően. Megbízott tudomásul veszi, hogy mindaddig, amíg a beszedett igazgatási szolgáltatási díjakkal nem számol el, a Közreműködő a szakmai teljesítési igazolás kiállítását megtagadhatja, így addig a megbízási díj kifizetésre sem kerülhet sor.
Amennyiben a Közreműködőnek kifogása merül fel a Megbízott által kiállított számlával kapcsolatban, vagy a szakmai teljesítés igazolás kiállításának egyéb akadálya van, köteles arról a Megbízottat a számla kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül értesíteni és az esetleges vitás kérdésekben egyeztetni.
A Közreműködő csak az általa igazolt számlát küldi meg a Megbízó részére, amelyről értesíti Megbízottat.
A Megbízó a megbízási díjat az arról kiállított számla kézhezvételétől számított 30 banki napon belül a Megbízott által megjelölt bankszámlára történő átutalással fizeti meg.
A megbízási díj kifizetése tekintetében a Megbízó és a Megbízott eltérő eljárási rendben is megállapodhatnak, amennyiben a jogosult állatorvosi feladatot ellátó szolgáltató állatorvos gazdasági társaság, vagy szövetkezet tagjaként, egyéni vállalkozóként, vagy egyéni cégként látja el tevékenységét.
9.) A Megbízott tudomásul veszi, hogy jelen szerződés teljesítéséből származó jövedelme után az adófizetési és járulékfizetési kötelezettség terheli.
10.) A Felek megállapodnak abban, hogy a szerződés teljesítése során vagy a szerződés megkötését megelőzően a másik féltől kapott információt, dokumentációt (továbbiakban: Bizalmi Információ) bizalmasan kezelik, azt harmadik személyekkel nem közölik, kivéve a Felek azon alkalmazottait, tanácsadóit, akik a szerződés teljesítése érdekében kerülnek bevonásra. A Megbízott köteles megőrizni a feladat teljesítésével kapcsolatban tudomására jutott üzleti, szolgálati, magántitkot.
Amennyiben a Felek bármelyike a titoktartási kötelezettségét megszegi, köteles az ezzel okozott kárt a másik félnek megtéríteni.
A Felek tudomásul veszik, hogy az, aki az államháztartás valamely alrendszerével pénzügyi, illetve üzleti kapcsolatot létesít, kérésre köteles a jogviszonnyal összefüggő és a közérdekből nyilvános adatokra vonatkozóan tájékoztatást adni, valamint azt, hogy a költségvetési pénzeszközök felhasználásának nyilvánosságára tekintettel a szerződés lényeges tartalmáról a tájékoztatás üzleti titok címen nem tagadható meg.
Felek tudomásul veszik továbbá, hogy az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény, illetve a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalról szóló 355/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet szerint az Állami Számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a szerződéssel érintett költségvetési pénzeszközök vonatkozásában ellenőrzési jogosultsággal rendelkeznek.
11.) A Felek jelen szerződést közös megegyezéssel, írásban módosíthatják, vagy megszüntethetik.
12.) A Megbízó a szerződést bármikor azonnali hatállyal, indokolás nélkül felmondhatja, köteles azonban helytállni a Megbízott által már elvállalt kötelezettségekért. A Megbízott jogosult a jelen szerződést 30 napos felmondási idővel, indokolás nélkül felmondani. A felmondási jogát bármelyik fél a másik félhez intézett írásbeli nyilatkozattal gyakorolhatja. A Közreműködő kezdeményezheti a Megbízónál a szerződés felmondását. A felmondási idő a felmondás kézhezvételét követő napon kezdődik.
A Megbízott a szerződés felmondása esetén köteles azonban helytállni a szerződés megszűnéséig elvállalt kötelezettségekért, Megbízó köteles a teljesítés ellenértékét kifizetni.
13.) Megbízó jelen szerződést azonnali hatállyal felmondja a jogosult állatorvos hatásköréről és a működésével kapcsolatos részletes szabályokról szóló 113/2006. (V. 12.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben.
14.) Felek a szerződés teljesítése során kötelesek együttműködni, egymást a szerződés teljesítését befolyásoló körülményekről haladéktalanul tájékoztatni.
Szerződő felek jelen szerződéssel összefüggésben kapcsolattartóként az alábbi személyeket jelölik meg:
Megbízó részéről:
Közreműködő részéről:
Megbízott részéről:
Felek a szerződés szerinti adatokban bekövetkezett változást kötelesek haladéktalanul bejelenteni másik fél felé.
15.) Felek megállapodnak abban, hogy a szerződés keretében vagy a szerződéssel kapcsolatban felmerült nézeteltéréseket vagy vitás kérdéseket elsősorban közvetlen tárgyalások útján rendezik.
16.) Jelen szerződést a felek határozott időre, jelen szerződés aláírását követő 1 éves időtartamra kötik.
17.) Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a jogosult állatorvos hatásköréről és a működésével kapcsolatos részletes szabályokról szóló 113/2006. (V. 12.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók.
Jelen szerződés 4 (négy) számozott oldalból áll, és egymással mindenben megegyező 6 (hat) eredeti példányban készült.
Jelen szerződést elolvasása és értelmezése után a felek, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írják alá.

Függelék a megbízási szerződéshez

A jogosult állatorvosi tevékenység során elszámolható munkaórák

A

B

Elszámolható munkaórák száma alkalmanként

1.

Állatvásárok állategészségügyi felügyelete

4

2.

Állatbemutatók állategészségügyi felügyelete

4

3.

Állatkiállítások állategészségügyi felügyelete

3

4.

Állatversenyek állategészségügyi felügyelete

4

5.

Eb megfigyelések alkalmanként

1

6.

Elejtett vadak húsvizsgálata (kivéve vadfeldolgozó)

2

7.

Kistermelőknél elvégzett húsvizsgálatok

2

8.

Állattartó telepre tenyésztésre, továbbtartásra érkezett szállítmányok állategészségügyi felügyelete

2

9.

Gyűjtőtelepre érkezett szállítmányok állategészségügyi felügyelete

2

10.

Kereskedői telepre érkezett szállítmányok állategészségügyi felügyelete

2

11.

Szalmonella hatósági mintavételek

2

12.

Vágóhidak felügyelete, ahol nem vágnak többet:

12.1.

40 felnőtt szarvasmarhánál hetente

4

12.2.

200 felnőtt sertésnél hetente

4

12.3.

200 felnőtt juhnál, kecskénél hetente

4

12.4.

250 000 egyed baromfinál évente

4

13.

Vágópontok felügyelete

2

1

Az 1. § (1) bekezdése a 441/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 71. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 263. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

2

Az 1. § (2) bekezdése a 369/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

Az 1. § (3) bekezdés c) pontja a 369/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

4

Az 1. § (3) bekezdés d) pontját a 369/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

5

Az 1. § (3a) bekezdését a 369/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdése iktatta be.

6

Az 1. § (4) bekezdése a 668/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

7

Az 1. § (5) bekezdése a 189/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

8

Az 1. § (6) bekezdése a 369/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 9. § c) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 2. § (4) bekezdése a 369/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított, a 616/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 66. § b) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 2. § (5) bekezdése a 369/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 3. § a 369/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

16

A 3. § (1) bekezdés a) pontja a 73/2019. (IV. 5.) Korm. rendelet 5. §-a szerint módosított szöveg.

20

A 3. § (3) bekezdés a) pontja a 616/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 66. § c) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 3. § (3) bekezdés b) pontja a 616/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 66. § c) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 4. § (1) bekezdését a 369/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 10. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

23

A 4. § (2) bekezdése a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 79. § (1) bekezdésével megállapított, a 616/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 66. § a) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 4. § (3) bekezdése a 369/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 9. § g) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 4. § (4) bekezdése a 351/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet 149. § (4) bekezdésével megállapított, a 616/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 66. § a) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 4. § (5) bekezdése a 369/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 9. § h) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 4. § (6) bekezdése a 369/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

29

A 4. § (8) bekezdését a 369/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be, szövege a 441/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 71. § (2) bekezdésével megállapított, a 616/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 66. § a) pontja szerint módosított szöveg.

30

Az 5. § (1) bekezdése a 369/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

31

Az 5. § (2) bekezdése a 351/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet 149. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

32

Az 5. § (2) bekezdés a) pontja a 369/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 9. § g) pontja szerint módosított szöveg.

34

Az 5. § (2) bekezdés c) pontját a 369/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 10. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

36

A 6. § (2) bekezdése a 351/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet 149. § (7) bekezdésével megállapított, a 616/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 66. § b) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 8. § a 369/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

41

A 9. § a 369/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

42

A 9. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 79. § (2) bekezdésével megállapított, a 616/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 66. § b) pontja szerint módosított szöveg.

44

A 9. § (1) bekezdés d) pontja a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 175. §-a szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 618. §-át.

45

A 10. § (2) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. § 316. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére