• Tartalom

1/2006. (I. 30.) AB határozat

1/2006. (I. 30.) AB határozat1

2006.01.30.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottságnak az országos népszavazás kitűzésére irányuló kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítése tárgyában hozott határozata ellen benyújtott kifogás alapján meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság 6/2005. (I. 13.) OVB határozatát helybenhagyja.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

A Pajzs Szövetség 2003. szeptember 29-én országos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő íve mintapéldányának hitelesítését kérte az Országos Választási Bizottságtól (a továbbiakban: OVB). Az aláírásgyűjtő íven a következő kérdés szerepelt:
„Akarja-e Ön, hogy a Magyar Köztársaság ne ismerje el az Európai Unió alkotmányának létrehozásáról szóló nemzetközi szerződés Magyar Köztársaságra vonatkozó, kötelező érvényű hatályát?”
Az OVB az aláírásgyűjtő ív hitelesítését 122/2003. (X. 27.) OVB határozatában megtagadta, mivel álláspontja szerint „a népszavazásra feltenni kívánt kérdés az Alkotmány 28/C. §-ában rögzített tilalomba ütközik, mely szerint nem lehet népszavazást tartani hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről”.
A határozat ellen benyújtott kifogás nyomán lefolytatott jogorvoslati eljárás eredményeként az Alkotmánybíróság 58/2004. (XII. 14.) AB határozatával (a továbbiakban: Abh.) megsemmisítette a 122/2003. (X. 27.) OVB határozatot, és az OVB-t új eljárásra utasította. Az Alkotmánybíróság határozatában – eltérően korábbi, így például a 36/2003. (VI. 26.) AB határozatától – „arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Bécsi Egyezmény [a szerződések jogáról szóló, Bécsben az 1969. évi május hó 23. napján kelt szerződés kihirdetéséről szóló 1987. évi 12. törvényerejű rendelet] 18. Cikkének a) pontja nem zárja ki eleve a népszavazást a már aláírt, de az Országgyűlés által még meg nem erősített nemzetközi szerződésekhez kapcsolódóan”. (ABH 2004, 822, 826.)
Az OVB a megismételt eljárásban megállapította, hogy az Abh.-ban az „Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy nem ellentétes a Bécsi Egyezmény 18. Cikkének a) pontjával, és így nem tartozik az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdésének b) pontjába foglalt tiltott tárgykörbe az, ha megfelelő kérdés alapján népszavazás dönt arról, hogy az Országgyűlés megerősítse-e az Európai Unió Alkotmányát (a továbbiakban: ASZ) vagy sem. Az Alkotmánybíróság határozatának indokolása alapján annak eldöntése, hogy a már aláírt nemzetközi szerződést – így az Európai Unió alkotmányát – a Magyar Köztársaság a konkrét tartalommal megerősíti-e vagy sem, az Alkotmány 2/A. §-a alapján az Országgyűlés hatáskörébe tartozó feladat. A megerősítés tárgyában hozott pozitív döntéssel ismeri el az Országgyűlés, hogy a nemzetközi szerződést és az abból fakadó kötelezettségeket a Magyar Köztársaság magára nézve kötelezőnek tekinti. [... Az Abh.] kihirdetését követően az Országgyűlés 133/2004. (XII. 23.) OGY határozatával (a továbbiakban: OGYh.) döntött az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés megerősítéséről.” Az OVB álláspontja szerint mivel az „Országgyűlés megerősítő határozata az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződésből fakadó kötelezettségek elismerését jelenti, [ezért] az e tárgyban benyújtott népszavazási kezdeményezés az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdésének b) pontjába foglalt tilalomba ütközik”. Erre tekintettel az OVB 6/2005. (I. 13.) OVB határozatával az aláírásgyűjtő ív hitelesítését ismételten megtagadta.

II.

Az OVB határozata ellen a törvényes határidőn belül kifogást nyújtottak be, melynek előterjesztője a határozat megsemmisítését és az OVB új eljárás lefolytatására utasítását kérte az Alkotmánybíróságtól. Álláspontja szerint az OVB határozatának az indokolása helytelen, mivel az aláírásgyűjtő ív mintapéldányán szereplő kérdés nem ütközik az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdésének b) pontjába. „Az Országgyűlés 2004. december 20-án megerősítette az ASZ-nak a miniszterelnök és a külügyminiszter részéről – az Országgyűlés felhatalmazása alapján – történt aláírását, viszont ezzel az még nem lépett hatályba. [58/2004. AB határozat: „Nincsen ugyanis még hatályos (aláírt, megerősített, kihirdetett és hatályba lépett) nemzetközi szerződés, amely az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdésének b) pontjában megfogalmazott tiltott népszavazási tárgykörbe tartozna, hanem pusztán egy aláírt nemzetközi szerződés létezik.”] Tehát az AB határozatban előbb idézett kitétel a jelenlegi helyzetre értelemszerűen a következők szerint értendő: Az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdésének b) pontja a már megerősített, kihirdetett és hatályba lépett nemzetközi szerződésekkel kapcsolatban állapít meg népszavazási tilalmat és nem »a már aláírt, megerősített, de még hatályba nem lépett nemzetközi szerződések vonatkozásában«.”
A kifogás előterjesztője hivatkozott továbbá arra, hogy az Abh.-ban az Alkotmánybíróság azt fejtette ki, hogy „önmagában abban a kérdésben, hogy az Országgyűlés megerősítsen-e vagy sem egy nemzetközi szerződést, kezdeményezhető és tartható népszavazás”. (ABH 2004, 822, 828.) Bár az Országgyűlés az OGYh.-val megerősítette az ASZ-t (mégpedig olyan időben, amikor a megerősítéssel kapcsolatos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének a hitelesítése folyamatban volt), „a párhuzamosan futó két eljárás közötti prioritás a mérvadó. Az Alkotmánybíróság 52/1997. (X. 14.) AB határozatában megállapítja: „A közvetlen hatalomgyakorlás a népszuverenitás gyakorlásának kivételes formája, amely azonban kivételes megvalósulása eseteiben a képviseleti hatalomgyakorlás fölött áll.” Az EU Alkotmány ratifikálásával kapcsolatos közvetlen hatalomgyakorlás a „kivételesen megvalósuló” kategóriába tartozik [...]. Ezért attól függetlenül kiírható népszavazás az EU Alkotmány ratifikálása ügyében, hogy az [OGYh.] kiállja-e az alkotmányossági vizsgálatot vagy nem, hiszen kivételesen megvalósuló közvetlen hatalomgyakorlás a képviselői hatalomgyakorlás fölött áll, vagyis a tárgybeli esetben a népszavazás eredménye vagy megerősíti – és alkotmányossá teszi – az országgyűlési határozatot, vagy arra kötelezi az Országgyűlést, hogy [az OGYh.-t] visszavonja, és a népszavazás eredményét iktassa törvénybe”.
A kifogás előterjesztőjének álláspontja szerint az OVB „időszerűtlenség miatt utasította el a hitelesítést” akkor, amikor arra hivatkozott, hogy az Abh. kihirdetése után az Országgyűlés az OGYh.-val döntött az ASZ megerősítéséről, és ennek következtében a népszavazási kezdeményezés már az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdésének b) pontjába foglalt tilalomba ütközik. Kifejtette továbbá: „[e]gy jogszerűen folyó, a képviseleti hatalomgyakorlás fölött álló, közvetlen hatalomgyakorlásra vonatkozó eljárást szüntetett meg az [OVB] 6/2005. (I. 13.) sz. határozata. Egy olyan eljárást szüntetett meg az [OVB], amit a kezdeményező időben indított el, az eljárás folyamán semmi jogsértést nem követett el, és kérése teljesítésének nem volt – részére felróható okból – sem jogi, sem egyéb akadálya. Ez a határozat súlyosan sérti az Alkotmány 2. § (2) bekezdésében meghatározott alapelvet, amely szerint „minden hatalom a népé” és az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény (a továbbiakban: Nsztv.) Preambulumában meghatározott „alkotmányos alapelvet”, mi szerint „A demokratikus hatalomgyakorlás része, hogy az ország sorsát érintő legfontosabb ügyek eldöntésében, illetőleg a képviseleti döntések befolyásolásában vagy megváltoztatásában a nép közvetlenül, szavazás útján is részt vehessen.” Ez a határozat sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott alapelvet, mi szerint: »A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.»”

III.

Az Alkotmánybíróság a 6/2005. (I. 13.) OVB határozat ellen benyújtott kifogást az Alkotmány, a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a továbbiakban: Ve.) és az Nsztv. alábbi rendelkezései alapján vizsgálta meg:
2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.
(2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.”
28/B. § (1) Országos népszavazás és népi kezdeményezés tárgya az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdés lehet.”
28/C. § (2) Országos népszavazást kell tartani legalább 200 000 választópolgár kezdeményezésére.
(3) Ha az országos népszavazást el kell rendelni, az eredményes népszavazás alapján hozott döntés az Országgyűlésre kötelező.
[...]
(5) Nem lehet országos népszavazást tartani:
[...]
b) hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekről, illetve az e kötelezettségeket tartalmazó törvények tartalmáról,”

2. Ve.
130. § (1) Az Országos Választási Bizottságnak az aláírásgyűjtő ív, illetőleg a konkrét kérdés hitelesítésével kapcsolatos döntése elleni kifogást a határozat közzétételét követő tizenöt napon belül lehet – az Alkotmánybírósághoz címezve – az Országos Választási Bizottsághoz benyújtani.
[...]
(3) Az Alkotmánybíróság a kifogást soron kívül bírálja el. Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság, illetőleg az Országgyűlés határozatát helybenhagyja, vagy azt megsemmisíti, és az Országos Választási Bizottságot, illetőleg az Országgyűlést új eljárásra utasítja.”
10. § Az Országos Választási Bizottság megtagadja az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, ha
a) a kérdés nem tartozik az Országgyűlés hatáskörébe,
b) a kérdésben nem lehet országos népszavazást tartani,
c) a kérdés megfogalmazása nem felel meg a törvényben foglalt követelményeknek,
d) az aláírásgyűjtő ív nem felel meg a választási eljárásról szóló törvényben foglalt követelményeknek.”

IV.

A kifogás nem megalapozott, ezért az Alkotmánybíróság az OVB 6/2005. (I. 13.) OVB határozatának rendelkező részét, az aláírásgyűjtő ív hitelesítésének megtagadását helybenhagyta, ám az OVB határozatában kifejtettektől eltérő indokolással.

1. Az Alkotmánybíróságnak a jelen ügyben irányadó hatáskörét az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. § h) pontjában foglaltaknak megfelelően a Ve. 130. §-a határozza meg.
Az Alkotmánybíróság az OVB határozatai ellen benyújtott kifogások elbírálása során kialakította következetes gyakorlatát. Az Alkotmánybíróság a kifogás alapján lefolytatott jogorvoslati eljárásban azt vizsgálja, hogy a beérkezett kifogás megfelel-e a Ve. 78. § (2) bekezdésében, illetve 130. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek, és az OVB az aláírásgyűjtő ív hitelesítési eljárásában az Alkotmánynak és az irányadó törvényeknek megfelelően járt-e el. Eljárása során az Alkotmánybíróság e feladatát alkotmányos jogállásával és rendeltetésével összhangban látja el. [25/1999. (VII. 7.) AB határozat, ABH 1999. 251, 256.]
Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben megállapította, hogy a kifogás megfelel a törvényi feltételeknek, ezért azt a Ve. 130. § (3) bekezdése alapján érdemben bírálta el.

2. A népszavazásra feltenni kívánt kérdés azt kívánja elérni, hogy a Magyar Köztársaság ne ismerje el nemzetközi síkon, hogy az ASZ mint nemzetközi szerződés reá nézve kötelező hatállyal rendelkezik. Az Alkotmány 28/B. § (1) bekezdése, az Nsztv., valamint az ASZ megerősítésekor hatályos, a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásáról szóló 1982. évi 27. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Nsztvr.) alapján a kérdés tartalmilag tehát arra irányul, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése ne erősítse meg az ASZ-t.

2.1. Az ASZ-t az Európai Unió tagállamainak képviselői 2004. október 29-én, Rómában aláírták, ezután kezdődhetett meg az egyes tagállamokon belül az ASZ – belső jog szerinti – megerősítése. Az ASZ IV–447. cikk (1) és (2) bekezdése szerint a tagállamok a saját alkotmányos követelményeiknek megfelelően erősítik meg a szerződést, és a megerősítő okiratokat az Olasz Köztársaság Kormányánál helyezik letétbe. Ha valamennyi megerősítő okiratot letétbe helyezték, az ASZ 2006. november 1-jén lép hatályba. Ha ezen időpontig nem helyezik letétbe valamennyi okiratot, az ASZ az azt követő második hónap első napján lép hatályba, hogy az utolsó aláíró állam is letétbe helyezte megerősítő okiratát. Az ASZ aláírását követően az egyes tagállamokban megindult az ASZ megerősítésének folyamata.
A magyar Alkotmány nemzetközi szerződés megkötésére az Országgyűlést [19. § (3) bekezdés f) pont], a köztársasági elnököt [30/A. § (1) bekezdés b) pont] és a Kormányt [35. § (1) bekezdés j) pont] hatalmazza fel, az Európai Unió vonatkozásában speciális szabályt tartalmaz még az Alkotmány 2/A. § (2) bekezdése. Az Alkotmánybíróság a 7/2005. (III. 31.) AB határozatában: (MK 2005. évi 41. szám, 1989–1998., a továbbiakban: Abh1.) értelmezte a köztársasági elnök, valamint az Országgyűlés számára biztosított nemzetközi szerződéskötési hatáskör egymáshoz való viszonyát. Mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg továbbá az Abh1. (csakúgy, mint az OGYh.) elfogadásának idején hatályos, Nsztvr.-hez kapcsolódóan.
Az Nsztvr. 10. §-a szerint: „(1) Megerősítést igényelnek a Magyar Népköztársaság nemzetközi kapcsolatai szempontjából kiemelkedő fontosságú, valamint azok a nemzetközi szerződések, amelyek megkötésével kapcsolatban törvény vagy törvényerejű rendelet alkotása, módosítása vagy hatályon kívül helyezése szükséges, továbbá amelyeket az abban foglalt rendelkezések vagy a szerződő felek erre vonatkozó külön megállapodása alapján meg kell erősíteni.
(2) Az Országgyűlés határozattal erősíti meg a Magyar Népköztársaság nemzetközi kapcsolatai szempontjából kiemelkedő fontosságú nemzetközi szerződéseket.” A 13. § pedig akként rendelkezett a szerződés kihirdetéséről, hogy egyrészt az Országgyűlés által megerősített nemzetközi szerződéseket törvénnyel kell kihirdetni, másrészt viszont a kihirdetésre a nemzetközi szerződés hatálybalépésével egyidejűleg vagy azt követően kerülhet sor. Ha a hatálybalépéshez a szerződésben előírt feltételek már teljesültek, de a szerződés nem ezzel egyidejűleg, hanem egy meghatározott későbbi időpontban lép hatályba, a szerződés ezen időpont előtt is kihirdethető volt.
Mindezek alapján fogadta el az Országgyűlés 2004. december 20-án az OGYh.-t, és ezek indokolják, hogy az ASZ törvényben történő kihirdetése még nem történt meg.
A fenti tények alapján áll fenn az a kettősség, hogy bár az ASZ-hoz kapcsolódó nemzetközi kötelezettségvállalás már megtörtént (az Országgyűlés megerősítette az ASZ-t, és a megerősítő okiratot a külügyminiszter az Olasz Köztársaság Kormányánál letétbe helyezte), de a belső jogrendbe történő beemelésére ez ideig még nem került sor.
Az indítványozó álláspontja szerint mivel az ASZ-t csak megerősítette az Országgyűlés, ám az még nem lépett hatályba, a népszavazási kezdeményezés nem ütközik az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdésének b) pontjában megfogalmazott tilalomba. Indítványában kifejtette továbbá azt a meggyőződését, hogy mivel az ASZ megerősítéséről való döntés országgyűlési hatáskör, ezért e kérdésben a jelen körülmények között is dönthet népszavazás, és az Országgyűlés a szerződés hatálybalépéséig megváltoztathatja a megerősítésről szóló döntését (vagyis népszavazás eredménye kötelezheti erre az Országgyűlést).
Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság arra mutatott rá, hogy „az Alkotmánynak és az Nsztv.-nek megfelelő népszavazási kezdeményezés esetén tartható népszavazás a már aláírt, de még nem megerősített nemzetközi szerződés megerősítésének a kérdésében. [...] A megerősítés tárgyában hozott pozitív (megerősítő) döntéssel ismeri el az Országgyűlés, hogy a nemzetközi szerződést, és az abból fakadó kötelezettségeket a Magyar Köztársaság magára nézve kötelezőnek tekinti. [...] Az Alkotmány 28/B. § (1) bekezdése szerint népszavazás az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésben tartható. Mivel a nemzetközi szerződés megerősítése az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdés, amely döntés tartalmára (megerősítés vagy meg nem erősítés) nézve az Országgyűlést semmiféle, nemzetközi szerződésből fakadó kötelezettség sem terheli, ezért önmagában abban a kérdésben, hogy az Országgyűlés megerősítsen-e vagy sem egy nemzetközi szerződést, kezdeményezhető és tartható népszavazás”. (ABH 2004, I. kötet, 822, 826, 827–828.)
A hatályos magyar jogrendszerben tehát tartható, de nem kötelező népszavazást tartani valamely nemzetközi szerződés megerősítésének a kérdésében.

2.2. A jelen esetben az ASZ Országgyűlés általi megerősítése új helyzetet teremtett az Abh. elfogadásakor fennálló helyzethez képest. Az Országgyűlés döntésével – és a csatlakozási okirat letétbe helyezésével – ugyanis a Magyar Köztársaság kifejezte, hogy az ASZ-t mint nemzetközi szerződést és az abból fakadó kötelezettségeket magára nézve kötelezőnek ismeri el.
A nemzetközi szerződés megerősítéséről szóló országgyűlési döntés nem tekinthető ugyanolyan döntésnek, mint az, amelyet az Országgyűlés egyéb hatáskörében eljárva hoz (például elfogad vagy módosít valamely törvényt). Azzal ugyanis, hogy az Országgyűlés megerősít egy nemzetközi szerződést (és a megerősítő okiratot a megfelelő helyen letétbe helyezik), a Magyar Köztársaság elismeri a szerződésnek a – Bécsi Egyezmény szerinti – kötelező hatályát a Magyar Köztársaság tekintetében, nemzetközi síkon megtörténik tehát a kötelezettségvállalás, melynek hatályosulása a nemzetközi jog általános, illetve az adott szerződés szabályai alapján történik. Ahogy arra az Alkotmánybíróság az Abh1.-ben is rámutatott: „A nemzetközi kötelezettségvállalás végrehajtása, (...) a jogállamiságot, ezen belül a nemzetközi jogi kötelezettségek jóhiszemű teljesítését magába foglaló Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből, valamint a nemzetközi jog és belső jog összhangját megkövetelő 7. § (1) bekezdésből fakadó kötelesség, amely attól a pillanattól fennáll, amikortól a nemzetközi szerződés (nemzetközi jogi értelemben) kötelezi Magyarországot.” (MK 2005. évi 41. szám, 1989, 1991.) A nemzetközi kötelezettségvállalás tényét és létét nem érinti tehát az, hogy maga a nemzetközi szerződés hatályba lépett-e már vagy sem. Az állam által már megerősített, de hatályba még nem lépett nemzetközi szerződés „tárgyát és célját” is védelemben részesíti a Bécsi Egyezmény: a 18. Cikk b) pontja alapján az állam a szerződés hatálybalépéséig is tartózkodni köteles mindazon cselekményektől, amelyek ezeket meghiúsítanák.
A megerősítés egyszeri jogi aktus, a megerősítő okirat letétbe helyezését követően – a nemzetközi jogban általánosan bevett gyakorlat alapján – nincs mód annak visszavonására, hanem csak – meghatározott esetekben és feltételekkel – a szerződésből való kilépésre, illetve – szűk körben – az érvénytelenségre való hivatkozásra van lehetőség (Bécsi Egyezmény 2. cím, 46–53. Cikk). A nemzetközi szerződés megerősítését követően az abból való kilépésre már nemcsak a hatályos belső jog szabályait kell alkalmazni (korábban az Nsztvr.-t, 2005. július 1-jétől pedig a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvényt), hanem az adott szerződés, illetve a Bécsi Egyezmény vonatkozó rendelkezéseit is.
Mivel az ASZ-t az Országgyűlés 2004. december 20-án már megerősítette, és a megerősítő okiratot a Magyar Köztársaság külügyminisztere 2004. december 30-án az Olasz Köztársaság Kormányánál letétbe helyezte, így a megerősítés kérdésében ismételten már nem dönthet az Országgyűlés, a nemzetközi kötelezettségvállalás megtörténtével (megerősítő okirat letétbe helyezése) az ASZ megerősítésének ténye már nem változtatható meg. Az Országgyűlés az ASZ megerősítését követően a megerősítés kérdésében ismételten tehát már nem dönthet.

3. Az Alkotmánybíróság – következetes gyakorlata alapján – a kifogást elbíráló jogorvoslati eljárásában arra is választ keres, hogy az OVB az aláírásgyűjtő ív hitelesítési eljárásában az Alkotmánynak és az irányadó törvényeknek megfelelően járt-e el. [25/1999. (VII. 7.) AB határozat, ABH 1999, 251, 256.; 51/2001. (XI. 29.) AB határozat, ABH 2001, 392, 394., 52/2001. (XI. 29.) AB határozat, ABH 2001, 399, 401., 53/2001. (XI. 29.) AB határozat, ABH 2001. 414, 416.] A Ve. 117. §-a alapján az OVB a jogszabályi feltételeknek megfelelő aláírásgyűjtő ívet, illetőleg kérdést a benyújtástól számított harminc napon belül hitelesíti. E rendelkezés alapján az OVB-nek a népszavazásra bocsátandó kérdés tekintetében meg kell vizsgálnia, hogy azok valamennyi jogszabályi feltételnek megfelelnek-e. Az Alkotmánybíróság ebből következően – hasonlóan az 56/2004. (XII. 14.) AB határozatához (ABH 2004, 788.) és 57/2004. (XII. 14.) AB határozatához (ABH 2004, 809) – azt vizsgálta, hogy a népszavazásra bocsátandó kérdés – nemcsak az OVB határozatában szereplő, hanem további szempontokat is figyelembe véve – megfelel-e az alkotmányi és törvényi feltételeknek.
Az Alkotmány 28/C. § (3) bekezdése alapján a kötelezendően elrendelendő, eredményes népszavazáson hozott döntést az Országgyűlés köteles végrehajtani. A jelen népszavazási kezdeményezés alapján tartott, eredményes, a kérdést többségében támogató népszavazás azonban olyan tartalmú döntés meghozatalára – a szerződésnek a Magyar Köztársaságra vonatkozó kötelező hatályát elismerő határozatának a megváltoztatására és ennek következtében a már letétbe helyezett megerősítő okirat visszavonására – kényszerítené az Országgyűlést, amelyet az nem hozhat, mivel a nemzetközi szerződések megkötésére vonatkozó hatályos nemzetközi szerződés ilyen típusú nemzetközi jogi aktust nem ismer el. Jelen esetben tehát az ASZ mint nemzetközi szerződés megerősítéséről (kötelező hatályának elismeréséről) való döntés olyan, eredetileg az Országgyűlés hatáskörébe tartozó döntés, amelyet azonban maga az Országgyűlés is csak egyszer hozhat meg. Amint a kötelező hatály elismerése nemzetközi síkon megtörtént, annak felmondására (így pl. a szerződésből való kilépésre) már egyéb, szigorú szabályok vonatkoznak, a továbbiakban nem tekinthető tehát a döntés a szerződés kötelező hatályának elismerése kérdésében való döntésnek. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint jelen ügyben a probléma nem az, hogy a népszavazási kezdeményezés ellentétes az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdésének b) pontjával, mivel nemzetközi szerződésből fakadó kötelezettségekre irányul, és így az Alkotmány által tiltott népszavazási tárgykörbe tartozik, hanem az, hogy a nemzetközi szerződés megerősítéséről (hatályának elismeréséről) szóló döntés olyan egyszeri döntés, amelyre az Országgyűlésnek az adott szerződés vonatkozásában a megerősítés esetén csak egyszer, annak meghozataláig van hatásköre. (Természetesen ha az Országgyűlés valamely nemzetközi szerződést nem erősít meg, utóbb meggondolhatja magát, dönthet annak megerősítéséről, vagy eredményes népszavazás kényszerítheti erre.) A megerősítés a nemzetközi szerződés kötelező hatálya elismerése folyamatának befejezését és lezárását jelenti. A megerősítés tekintetében – a konkrét nemzetközi szerződés vonatkozásában – az Országgyűlésnek ezután már nincs hatásköre. Így a jelen népszavazási kezdeményezés kapcsán – az Alkotmány 28/C. § (3) bekezdésére és 28/C. § (5) bekezdésének b) pontjára is tekintettel – a kifogás elbírálásának időpontjában már hiányzik az Alkotmány 28/B. § (1) bekezdésében foglalt azon feltétel, hogy a népszavazás tárgya az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdés lehet. A kötelező hatály elismerésének megtörténtét követően a nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerése vagy el nem ismerése tárgyában a hatályos magyar jogszabályok szerint nem tartható népszavazás.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az OVB 6/2005. (I. 13.) OVB határozatát a jelen határozatba foglalt indokok alapján helybenhagyta.
Az Alkotmánybíróság határozatának közzétételét az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 41. §-ára, valamint az OVB határozatnak a Magyar Közlönyben való megjelenésére tekintettel rendelte el.

Alkotmánybírósági ügyszám: 90/H/2005.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére