• Tartalom

52/2005. (HK 11.) HM utasítás

52/2005. (HK 11.) HM utasítás

a ruházati illetménynorma 2005. évi összegeinek megállapításáról*

2005.06.17.
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 97. §-a (1) bekezdésének n) pontjában kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 127. §-ára – a ruházati illetménynorma 2005. évi összegeinek megállapításáról a következő utasítást adom ki:

1. § Az utasítás hatálya a Magyar Honvédségre (a Honvédelmi Minisztériumra, a minisztériumnak közvetlenül alárendelt szervezetekre, a Magyar Honvédség katonai szervezeteire), valamint a honvédelmi miniszter közvetlen irányítása és felügyelete alá tartozó szervezetekre terjed ki.

2. § A ruházati illetménynorma 2005. évi összegeit a melléklet szerint állapítom meg.

3. § (1) A 2005. évi hivatásos utánpótlási „Ruházati Utalványfüzet”-ben előrenyomtatott keretösszegen felül, utalványszelvény kitöltése nélkül,

a) hivatásos tábornok részére 19 400 Ft

b) hivatásos főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes részére 15 000 Ft

készpénzt kell kifizetni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kifizetést szakmailag ellenőrzött jegyzék alapján kell teljesíteni és a Ruházati Utalványfüzet „Feljegyzések” részébe – keretösszegen felül 15 000 Ft (tábornok részére 19 400 Ft) készpénzben kifizetve – megjegyzést kell bejegyezni és a kiállításra jogosult által hitelesíteni.

(3) A főtiszti, tiszti, zászlósi, tiszthelyettesi rendfokozatú szerződéses állomány részére, külön jegyzék alapján, a 2005. évi utánpótlási illetmény terhére, utalványszelvény kitöltésével 15 000 Ft-ot kell kifizetni.

(4) Az (1) és (3) bekezdés szerinti összeg magába foglalja a sportruházat pótlására, a ruházat tisztítására, valamint a Katonai Ruházati Boltokban 100 Ft alatti vásárlásokra fordított összegeket.

(5) Az (1) és (3) bekezdésen túl a hivatásos, illetve a főtiszti, tiszti, zászlósi, tiszthelyettesi rendfokozatú szerződéses állomány részére 2005. évben egyszeri alkalommal a „Ruházati Utalványfüzet”-ben érvényesített (Ht. állománynál előre nyomtatva, szerződéses állománynál bejegyezve) keretösszegen felül, utalványszelvény kitöltése nélkül további 15 000 Ft kézpénzt kell kifizetni.

(6) A kifizetést szakmailag ellenőrzött jegyzék alapján kell teljesíteni és a Ruházati Utalványfüzet „Feljegyzések” részébe – egyszeri alkalommal 15 000 Ft készpénzben kifizetve – megjegyzést kell bejegyezni és a kiállításra jogosult által hitelesíteni.

(7) A tisztesi rendfokozattal rendelkező illetve rendfokozat nélküli szerződéses állomány részére 2005-ben egyszeri alkalommal, külön jegyzék alapján 15 000 Ft-ot kell kifizetni.

4. § (1) Polgári ruházat beszerzésre az utánpótlási illetményből a katonanőkön kívül csak azok részére fizethető ki készpénz, akik a szolgálatukat kötelezően és tartósan polgári ruházatban teljesítik.

(2) A Honvédelmi Minisztérium, a minisztériumnak közvetlenül alárendelt szervezetek, más szervekhez vezényeltek, továbbá a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tekintetében – vezetői javaslata alapján – a ruházati utánpótlási illetmény kifizethető összegének jóváhagyása a honvédelmi miniszter hatáskörbe tartozik. A javaslatokat a szervezetek vezetői – a HM Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal útján – 2005. május 20-ig terjesztik fel.

5. § (1) A köztisztviselői állomány ruházati költségtérítésére a HM közigazgatási államtitkár intézkedik.

(2) A katonai nemzetbiztonsági szolgálatok szakmai, támogatási, együttműködési, biztonságvédelmi és kapcsolattartási feladataiban résztvevő hivatásos állomány differenciált kiegészítő illetménye a ruházati utánpótlási illetmény 60%-ig terjedhet. A ruházati utánpótlási illetménynorma kifizetését, valamint a kiegészítő illetménynorma differenciált megállapítását, kifizetését, nyilvántartási és elszámolási rendjét a szolgálatok főigazgatói szabályozzák.

(3) A Katonai Ügyészségek részére történő kifizetés mértékét a Katonai Főügyész önállóan szabályozza.

6. § Ez az utasítás az aláírása napján lép hatályba,* azonban rendelkezéseit 2005. január 1-jétől kell alkalmazni. A hatálybalépéssel egyidejűleg a ruházati illetménynorma 2004. évi összegeinek megállapításáról szóló 36/2004. (HK 9.) HM utasítás hatályát veszti.

Juhász Ferenc s. k.,

honvédelmi miniszter

Melléklet az 52/2005. (HK 11..) HM utasításhoz

RUHÁZATI ILLETMÉNYNORMA
2005. évre
Megjegyzés:    1. A ruházati illetmények tervezésekor a költségvetési előirányzatok lehívásakor az 543113 és az 548111, 548112, 548113 tervezési tételeken + 25%-os áfával kell számolni.
Hivatásos állományú, főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi beosztású szerződéses katona ruházati illetménye

Jogosult állomány

Jogcímkód

Illetmény összege

Hivatásos állomány alapfelszerelési illetménye

Férfi

Ft

Tábornok

Hivatásos állományból (alapfelszerelés kiegészítése)

21 101

122 500

-

Polgári életből

21 202

420 000

-

Általános és
harckocsizó

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

22 111

400 000

365 000

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből

21 112

400 000

365 000

Tiszthelyettes

1.

éves tiszthelyettesi iskolai hallgatói állományból

21 113

395 000

350 000

2.

21 114

395 000

350 000

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből a próbaidőszak időtartamára

21 115

236 000

230 000

BM-től átvettek

21 191

350 000

350 000

Hadihajós

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

21 120

380 000

330 000

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből

21 121

380 000

330 000

Tiszthelyettes, tiszthelyettesi iskolai hallgatói állományból

21 122

365 000

355 000

Ejtőernyős

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

21 130

390 000

365 000

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből

21 131

390 000

365 000

Tiszthelyettes

1.

éves tiszthelyettesi iskolai hallgatói állományból

21 133

385 000

335 000

2.

21 132

385 000

335 000

Repülőgép
szerelő

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

21 141

412 000

390 000

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből

21 142

412 000

390 000

Tiszthelyettes

1.

éves tiszthelyettesi iskolai hallgatói állományból

21 143

413 500

385 000

2.

21 144

414 000

385 000

Repülőhajózó

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

21 151

457 000

435 000

Főtiszt, tiszt, zászlós

polgári életből

21 152

457 000

435 000

magassági ruházatot viselő

21 160

430 000

425 000

Köztársasági Őrezredtől átvettek ruházatának átszerelésére, alapfelszerelés kiegészítés

21 190

18 000

30 000

Hadihajós öltözetre (-ről) áttérők részére alapfelszerelés kiegészítés

21 192

95 000

95 000

Főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi beosztású szerződéses állomány alapfelszerelési illetménye 2 évre

Főtiszt, tiszt, zászlós, tiszthelyettes és tisztes

22 110

246 000

Hivatásos állomány utánpótlási illetménye 1 évre

Tábornok

21 201

109 400

Főtiszt, tiszt, zászlós, tiszthelyettes

21 202

90 000

Főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi beosztású szerződéses állomány utánpótlási illetménye 1 évre

Főtiszt, tiszt,
zászlós tiszthelyettes

A 3. és 4. szerződéses évre kiegészítő illetmény

szerződéses évenként

22 201

71 000

Az 5. szerződéses évtől utánpótlási illetmény

22 202

90 000

Megjegyzések:

1.

készpénzben fizethető illetmény:

a)

az alapfelszerelési illetményből katonanőknek fehérneműre egy alkalommal

17 000 Ft

b)

az utánpótlási illetményből polgári ruha beszerzésére

16 000 Ft

ba)

MH KAJÜ, Honvéd Együttes Budapest, Magyar Köztársaság Elnökének Katonai irodája jogosultak részére:

75 000 Ft

bb)

HM Tábori lelkészi szolgálat jogosultak részére

37 500 Ft

c)

a kiegészítő illetményből katonanőnek fehérnemű beszerzésre:

15 000 Ft

2.

2005. évre járó kiegészítés:

0%

3.

A ht ruházati illetmény 1 havi átlaga:

7 500 Ft

4.

A honvédelem érdekében munkát végző nyugállományú katona 2005-re tervezhető ruházati ellátmánya:

7 000 Ft


Ellátottak ruházati kiadása
Tervezési tétel: 54813

Jogcím

Jogcím-
kód

Normakód

Megjegyzés

1.

2.

3.

Illetmény (Ft)

Alap-
felszerelés

Utánpótlás

1 évre

1 napra

Katonai főiskolai és
tiszthelyettes iskolai
hallgató

Általános, harckocsizó, ejtőernyős

4

évi képzési idejű

21 400

258 800

70 500

193,15

(1)

Fehérnemű vásárlásra készpénzben kifizethető:

2

21 405

258 800

65 000

178,08

1

21 408

258 800

82 000

224,66

Alapfelszerelési illetményből:

Repülőhajózó

4

21 403

315 800

75 100

205,75

17 500 Ft

Repülőgép szerelő

4

21 409

306 000

73 200

200,55

Utánpótlási illetményből:

2

21 402

306 000

78 500

215,07

8 300 Ft

1

21 407

306 000

79 000

216,44

(2)

Csak a kiképzőbázisok számolhatják fel.

(1)

4

21 406

215 500

65 400

179,18

Legénységi
beosztásban
lévő szerződéses
állomány

Általános és harckocsizó

(4)

21 410

250 000

46 143

126,42

Ejtőernyős

(4)

21 411

283 100

57 000

156,16

(3)    Csak a ténylegesen letöltött
időre illetményes.

Repülőgép szerelő

(4)

21 412

209 236

55 000

150,68

Hadihajós

(4)

21 413

272 611

35 000

95,89

Kiképzőközpontban résztvevő állomány

(2) (4)

21 414

-

28 000

76,71

(4)

Nők részére fehérnemű vásárlására és sportruházat kiegészítésére az utánpótlási illetményből: 15 000 Ft készpénzben kifizethető

Tartalékos tiszti, tiszthelyettesi hallgató

(3) (4)

21 416

-

-

84,38

Egyéb kiegészítő
illetmény

Páncélozott harcjármű vezető

21 431

8 500

1 300

3,56

Felderítő

21 432

35 000

19 000

52,05

Rendész

21 433

14 500

1 300

3,56

(5)

A 21 440 - 21 443 jogcímkódoknál meghatározottakon felül.

Forgalomszabályozó

21 434

13 000

1 700

4,66

Vasútállomás katonai parancsnok

21 437

7 500

1 300

3,56

Szállítmánykísérő

21 438

3 100

1 500

4,11

Szerződéses állomány
főtiszti, tiszti, zászlósi,
tiszthelyettesi beosztású

Hadi-(gyakorló)
ruházatra

Általános és harckocsizó

öltözetet viselő

21 440

32 000

-

-

Resz.; eje.; hhj.

21 441

45 500

-

-

Repülőhajózó

21 442

39 700

-

-

Re.haj. magassági

21 443

61 300

-

-

Szerződéses állományú

Próbaszolgálat idejére

Ált.; hk.; eje.; resz.; hhj. (5)

21 446

-

-

43,48


Jogcím

Jogcím-
kód

Normakód

Megjegyzés

1.

2.

3.

Illetmény (Ft)

Alap-
felszerelés

Utánpótlás

1 évre

1 napra

A katonai szervezet készletéből hadi-(gyakorló)
ruha cseréjére jogosult állomány

Általános és harckocsizó

21 450

-

6 400

-

(7)

A növendéki munkaruha költségfedezetét általános egyéni védőeszközként kell igényelni.

Repülőgép szerelő, ejtőernyős, hadihajós

21 451

-

13 500

-

Repülőhajózó

21 453

-

20 100

-

Repülőhajózó, magassági öltözetet viselő

21 454

-

23 200

-

Díszruházatra kiegészítő
illetmény

MH 32.
Budapest Őr és
Díszezred

Díszelgő
állomány

Ht., szerz.ti, tts, állomány

21 460

185 000

31 000

84,93

Alapfelszerelés az első évfolyam
létszámadataira számítható fel.

Legs. beo. szerz. állomány

21 461

167 000

54 000

147,95

Zenész állomány

21 462

175 000

34 000

93,15

Középiskolai, gimnáziumi növendék

(7)

21 470

76 000

25 100

68,77

Leánynövendékek részére az alapfelszerelésből fehérnemű vásárlására:

Katonai gimnáziumi növendék III-IV. évfolyam kiegészítő illetménve

21 471

55 600

11 280

30,90

Tartalékos
állomány

14 napnál hosszabb idejű

kiképzésre
behívott

Általános és harckocsizó

21 490

-

-

49,85

Ejtőernyős

21 491

-

-

68,48

5 000 Ft

Hadihajós

21 494

-

-

54,82

az utánpótlási illetményből:

Repülőgép szerelő

21 492

-

-

58,81

5 000 Ft

14 napnál rövidebb idejű

Ált.; hk.; eje.; hhj.; resz.

21 493

-

-

11,88

készpénzben kifizethető

HM FEH ellenőrző állománya után

21 455

-

8 500

23,29

 


Ruházati kiegészítő és felszerelési anyagok
Tervezési tétel: 54814

Jogcím

Jogcím-
kód

Normakód

Megjegyzés

1.

2.

3.

Illetmény (Ft)

Alap-
felszerelés

Utánpótlás

1 évre

1 napra

Katonaszakács, pék, hentes kiegészítő illetménye

21 600

41 170

10 715

29,36

(1)

Utánpótlás csak az igénybevétel napjaira számítható.

Őr (fűtetlen őrhelyenként)

21 601

28 690

5 220

14,30

Motorkerékpár

21 602

15 080

4 997

13,69

(2)

A gazdálkodó és az utalt katonai szervezet sor és tartalékos állománya lehelyezésének időtartamára nem illetményes.

Gyengélkedő szobai ágy

(1)

21 603

30 890

3 870

10,60

Tiszti, tiszthelyettesi ügyeleti, szolgálati fekhely

(1) (4)

21 604

45 300

2 140

5,86

Polgári őri fekhely

21 605

21 530

1 000

2,74

Nőtlen tiszti-, átvonuló-, nővér-, stb. szállás, illetve a Kiképzési-Oktatási és Regeneráló Központ
fekhelyei után (1) (2) (3)

21 611

23 300

2 450

6,71

Tiszti étkezde (átlag ebédadag alapján)

21 620

850

180

0,49

(3)

Sorkatonai beosztású szerződéses laktanyai elhelyezése esetén felszámítható.

Kórházi ágy

21 630

66 100

12 200

33,42

Eü. vizsgáló, kezelő, fizikoterápiás fekhely

21 636

29 500

1 750

4,79

HM FER ellenőr és kísérő csoportonként

21 640

-

6 420

17,59

(4)

Az MH 1. HTHE hajóin lévő fekhelyekre is illetményes

Szolgálati őrkutya
felszerelés

Őrkutya

21 660

13 200

1 520

4,16

Kiképzési csoportonként (4 vagy több kutya után)

21 661

8 540

1 730

4,74


Kiképzési irodaszer
Tervezési tétel: 543113

Jogcím

Jogcím-
kód

Normakód

Megjegyzés

2.

3.

Illetmény (Ft)

Utánpótlás

1 évre

1 napra

Hivatásos és szerződéses főtiszt, tiszt

11 110

1 920

5,26

(1)

A tanév kezdetekor készpénzben kifizethető. Nem honvédségi ösztöndíjasnak, levelező és tanszervásárlási kedvezményben részesülő polgári felsőfokú tanintézetben tanuló hallgatónak nem illetményes. Kizárólag a képzést végző tanintézet számíthatja fel.

Nemzetvédelmi Egyetem hallgatója

(1)

11 111

1 810

4,96

Főtiszt, tiszt, továbbképző iskolai hallgató

(1)

11 112

1 810

4,96

Katonai főiskolai hallgató

(1)

11 113

1 810

4,96

Hivatásos és szerződéses zászlós, tiszthelyettes és tisztes

11 120

1 250

3,42

Tiszthelyettesi iskolai hallgató

11 121

1 880

5,15

Sorállomány, sorkatonai beosztású szerződéses

11 130

340

0,93

(2)

Tanfolyamonként a kiképző katonai szervezetnél számítható fel.

Tartalékos tiszti, tiszthelyettesi hallgató

11 132

-

4,15

Szaktanfolyamon lévő sorállomány után kiegészítés

(2)

11 133

95

-

(3)

A tagozatos gimnázium és szakközép- iskola követelmények szerinti kiképzési irodaszerek szükségletének fedezetét naptári évenként a költségvetési előirányzat módosításban kell igényelni.

Kiképzésre behívott tartalékos állomány

11 141

-

4,15

Műszaki rajzoló (állomány táblás)

11 150

9 350

25,62

Középiskolai, gimnáziumi növendék

(3)

11 160

1 850

5,07

Honvédségi közalkalmazott

11 170

370

1,01

Írószer, egyéb irodaszer
Tervezési tétel: 543113

Jogcím kód

Illetmény

Jogcím kód

Illetmény

Típus

Egy évre (Ft)

Típus

Egy évre (Ft)

11 201

I.

2 900

11 205

V.

29 800

11 202

II.

6 200

11 206

VI.

55 400

11 203

III.

11 300

11 207

VII.

82 300

11 204

IV.

20 400

11 208

VIII.

278 000


Vegyes nyomtatvány
Tervezési tétel: 543112

Jogcím kód

Illetmény

Jogcím kód

Illetmény

Típus

Egy évre (Ft)

Típus

Egy évre (Ft)

11 301

1.

250 000

11 303

3.

17 000

11 302

2.

57 000

11 304

4.

4 500

Irodai papír
Tervezési tétel: 543111

Jogcím kód

Illetmény

Jogcím kód

Illetmény

Típus

Egy évre (Ft)

Típus

Egy évre (Ft)

11 401

I.

4 600

11 405

V.

30 200

11 402

II.

6 800

11 406

VI.

53 500

11 403

III.

12 500

11 407

VII.

87 600

11 404

IV.

22 300

11 408

VIII.

289 000

Nyomdai papírok
Tervezési tétel:
A szükségletet minden évben a következő évre előre kell tervezni és a költségfedezetet május 31-ig igényelni az MH RSZF-től.
A pénzkeret felhasználását az indokolt igénybejelentés alapján az MH RSZF engedélyezi, amelyet a „Felszámítási kimutatás”-ban kell rögzíteni.
Textiltisztítás, javítás, karbantartás, szolgáltatás
Tervezési tétel: 5521991

Jogcím

Jogcím-
kód

Normakód

Megjegyzés

2.

3.

Illetmény (Ft)

Utánpótlás

1 évre

1 napra

Legénységi beosztásban lévő szerződéses állomány

12 000

12 360

33,86

(1)

Csak az igénybevétel időtartamára számolható el. A gazdálkodó és utalt katonai szervezetek legs. beosztású szerződéses és tartalékos állománya elhelyezésének időtartamára nem illetményes.

Tartalékos tiszti, tiszthelyettesi hallgató

12 001

12 360

33,86

Tartalékos
állomány

14 napnál hosszabb időre behívott állomány

12 011

12 360

33,86

14 napnál rövidebb időre („M” szemle, gyakorlat, kiképzés) behívott és azon hadiruházatban részt vevő állomány részére bevonulásonként kifizetendő mosatási költségtérítés.

12 012

560

-

Fekhelyek

Gyengélkedő szobában

12 020

9 500

26,03

Nőtlen tiszti-, nővér- stb. szállóban, szálláson, valamint
Kiképzési-Oktatási és Regeneráló Központ fekhelyei után

(1) (2)

12 021

-

9,13

Átvonulási szálláson

(1) (5)

12 022

-

34,09

(2)

Legénységi beosztású szerződéses állomány laktanyai elhelyezése esetén is illetményes.

Ügyeletes tiszti, tiszthelyettesi

12 024

43 000

117,81

Hadkiegészítő parancsnokság ügyeleti

12 025

-

-

Hadkiegészítő parancsnokságon ügyeleti szolgálatot adó állománynak mosatási térítés címén kifizetendő személyenként

12 026

800

-

(3)

A növendéki munkaruha tisztítás, karbantartás költségfedezetét az általános egyéni védőeszközökre előírtak szerint kell igényelni.

Fegyveres biztonsági őri

12 027

4 900

13,42

Tiszti étkezde átlag ebédadag szám alapján

12 035

-

3,18

Hallgatói állomány

Katonai főiskolákon

12 041

12 360

33,86

Tiszthelyettesi iskolákon

12 042

12 360

33,86

Középiskolai, gimnáziumi növendék

(3)

12 045

12 360

33,86

(4)

Külön terv szerint.

Technikus, szerelő és gépjárművezető után kiegészítés

12 050

3 450

9,45

(5)

Az MH HTHE. hajóin lévő fekhelyekre is illetményes.

Díszelgő (Budapest Őr és Díszezred) és zenész állomány

12 060

2 000

5,48

Kórházi ágy

12 100

28 000

76,71

Vizsgáló, kezelő, fizikoterápiás fekhely (eü)

12 101

30 100

82,47

Általános egyéni védőeszköz karbantartás

(4)

12 888

-


Munka és védőruházat
Tervezési tétel: 54811, 548112, 548113

Jogcím

Jogcímkód

Normakód

Megjegyzés

1.

2.

Illetmény (Ft)

Alap-
felszerelés

Utánpótlás

1 évre

Fegyveres biztonsági őr

13 040

112 400

28 300

(1)

Külön terv szerint

Általános egyéni védőeszköz

(1)

13 888

 

 

Ruházati költségtérítés

Jogcím

Jogcímkód

Normakód

Megjegyzés

2.

Illetmény
(Ft)

Utánpótlás

1 évre

Honvédségi közalkalmazott

13 039

45 000

 

*

Az utasítást utóbb a 117/2005. (HK 1/2006.) HM utasítás módosította. Az utasítást a 32/2003. (HK 8.) HM utasítás 12. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2006. március 13. napjával.

*

Az utasítás aláírásának napja: 2005. május 18.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére