• Tartalom

36/2005. (BK 21.) BM utasítás

36/2005. (BK 21.) BM utasítás

a Belügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról*

2005.11.01.
A Belügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról szóló 29/2002. (BK 21.) BM utasítás módosítására kiadom a következő

utasítást.


1. A Belügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról szóló 29/2002. (BK 21.) BM utasítás (a továbbiakban: Ut.) melléklete helyébe ezen utasítás melléklete lép.

2. Az Ut. módosításával érintett belügyi szervek ezen utasítás hatályba lépésétől számított 30 napon belül módosítsák a szervezeti és működési szabályzatukat, illetve ügyrendjüket, és a működési okmány módosításáról szóló iratot a Belügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatában (a továbbiakban: BM SZMSZ) meghatározottak szerint jóváhagyásra nyújtsák be.

3. Ez az utasítás 2005. november 1-jén lép hatályba. Ezzel egyidejűleg hatályát veszti:
a) a Belügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról szóló 11/2003. (BK 17.), 32/2004. (BK 21.), és 6/2005 (BK 4.) BM utasítás;
b) valamint a Belügyi Tudományos Tanács működéséről szóló 21/2004. (BK 15.) BM utasítás, és a Belügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról szóló 29/2002. (BK 21.) BM utasítás módosítására kiadott 17/2005. (BK 9.) BM utasítás 7. pontja.

Dr. Lamperth Mónika s. k.,

belügyminiszter

    Melléklet a 36/2005. (BK 21.) BM utasításhoz

A B E L Ü G Y M I N I S Z T É R I U M

S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T A

ELSŐ RÉSZ

ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK

I. Fejezet

1. §

(1) A Szervezeti és Működési Szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) hatálya kiterjed a Belügyminisztérium (a továbbiakban: minisztérium) hivatali szervezeteire (a továbbiakban: hivatali egységek); a minisztérium hivatali tevékenységét segítő szervezetekre (a továbbiakban: minisztériumi szervek); valamint, ha e Szabályzat külön így rendelkezik, a belügyminiszter irányítása alá tartozó önálló szervezetekre (a továbbiakban: önálló belügyi szervek); a belügyminiszter útján irányított - a Kormánynak alárendelt központi hivatalként működő - Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központra; a belügyminiszter által felügyelt, a Kormány által irányított Nemzeti Sporthivatalra, a belügyminiszter közreműködésével irányított - a Kormány területi szerveiként működő - fővárosi és megyei közigazgatási hivatalokra (a továbbiakban: közigazgatási hivatalok); továbbá a belügyminiszter tanácsadó testületeire.

(2) Az (1) bekezdésben szereplő szervek felsorolását a Szabályzat 1. függelékének A-G. pontjai tartalmazzák.

2. §

(1) Az 1. §-ban meghatározott szervek tevékenységük során - az ügyfélközpontúság prioritása mellett - horizontális együttműködésre kötelezettek. A feladatkörükbe tartozó, de más szervezetek feladatkörét is érintő ügyekben az érdekeltek egymást folyamatosan tájékoztatva és egyeztetve kötelesek eljárni. Az egyeztetésért az a szervezet felelős, amelynek a feladat elvégzése a Szabályzat második része szerint a fő szakmai feladatkörébe tartozik. Törekedni kell a szervezetileg racionalizált, párhuzamosságok megszüntetését elősegítő feladatmegosztásra.

(2) Az 1. §-ban meghatározott szerv dolgozója köteles a tudomására jutott hivatalos információt – az adat- és titokvédelmi szabályok betartásával - az illetékes szervezeti egységhez eljuttatni, illetve szükség esetén az információ alapján hivatalból eljárást kezdeményezni.

(3) A minisztérium hivatali egységei - a jelen Szabályzatban meghatározott ügykörük szerint - szakmai felügyeletet gyakorolnak a minisztériumi szervek és az önálló belügyi szervek tevékenysége felett, és ennek keretében ellenőrzést kezdeményezhetnek és végezhetnek.

(4) Ha a jogszabály vagy felettes szerv másként nem rendelkezik a miniszter, a politikai államtitkár, a közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkárok (a továbbiakban: felső szintű vezetők), a főosztályvezetők, valamint a minisztériumi szervek főigazgatói, igazgatói (kivéve a szervezeten belüli igazgatókat), főosztályvezetői besorolású vezetői:

a) feladat- és hatáskörük gyakorlását a közvetlen alárendeltségükbe tartozó vezetőre átruházhatják;

b) az egyedi hatósági ügyek kivételével az alárendeltségükbe tartozó szervektől bármely ügyet magukhoz vonhatnak;

c) a feladat- és hatáskörükbe tartozó ügyek intézésére - a jogszabályok keretei között - érdemi és eljárási utasítást adhatnak;

d) megsemmisíthetik vagy megváltoztathatják - egyedi hatósági ügyek és a jogszabályban meghatározott esetek kivételével - az alárendeltségükbe tartozó hivatali egység, minisztériumi szerv bármely vezetője, ügyintézője által hozott döntést, illetve a megsemmisítést, a megváltoztatást az illetékes vezetőnél kezdeményezhetik.

(5) Pozitív vagy negatív hatásköri összeütközés esetén a közös közvetlen felettes vezető jogosult az eljáró szerv vagy szervezeti egység kijelölésére.

(6) A felettes vezető rendelkezése alapján a hivatali egységek, minisztériumi szervek, annak vezetői és ügyintézői meghatározott ideig kötelesek olyan ügynek az intézésére is, amely a Szabályzat, illetve az ügyrend vagy a munkaköri leírás szerint más hivatali egység vagy ügyintéző feladatkörébe tartozik.

II. Fejezet


A minisztérium személyzete

A MINISZTER

3. §

(1) A jogszabályoknak és az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek megfelelően részt vesz a kormányzati munkában; a belügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló Korm. rendeletben és más jogszabályokban meghatározott módon irányítja az 1. §-ban meghatározott szervek tevékenységét.

(2) A miniszter a minisztérium irányítása során különösen az alábbi feladat- és hatásköröket gyakorolja:

a) meghatározza a szervezetek - államtitkárok, helyettes államtitkárok általi - irányítási rendjét, a minisztérium szervezeti felépítését és működésének főbb szabályait; a személyzeti és munkaügyi, szervezési hatásköröket; a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei minisztériumi előkészítésének, egyeztetésének rendjét; a gazdálkodás, a munkavégzés, az ügykezelés, az adat- és titokvédelem, valamint a közérdekű adatok nyilvánossága érvényesítésének előírásait;

b) közvetlenül irányítja a politikai államtitkár, a közigazgatási államtitkár tevékenységét és a miniszter közvetlen alárendeltségében működő hivatali egységek munkáját;

c) a közigazgatási államtitkár útján:

ca) irányítja az 1. §-ban meghatározott szervek, valamint az önkormányzatok rendkívüli állapotra, szükségállapotra, veszélyhelyzetre és megelőző védelmi helyzetre (a továbbiakban: minősített időszak) vonatkozó felkészülésének tervezését, szervezését, koordinálását és ellenőrzését, meghatározza a minősített időszaki tevékenységüket;

cb) meghatározza a honvédelmi feladatok végrehajtásának szakmai követelményeit, valamint az 1. §-ban felsorolt szervek és a helyi védelmi igazgatási szervek együttműködési rendjét;

cc) elkülönítetten tervezi a honvédelmi feladatok végrehajtási költségeit;

cd) irányítja a Magyar Közigazgatási Intézetet, jóváhagyja munkatervét, valamint Szervezeti és Működési Szabályzatát;

ce) gyakorolja a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló kormányrendeletben biztosított jogait és kötelezettségeit;

d) megállapítja a szervezet-irányítás és felügyelet rendjét; az 1. §-ban meghatározott szervek létszámát és iránymutatást ad a bérezés elveire;

e) jóváhagyja a minisztérium munkaprogramjait, a miniszteri értekezletek napirendjét, továbbá kiadmányozza a Belügyminisztérium által alapított költségvetési szervek alapító okiratát az azokat szakmailag felügyelő hivatali egység vagy önálló belügyi szerv vezetőjének javaslatára;

f) jóváhagyja a közigazgatási államtitkár javaslatára a miniszter alárendeltségében működő hivatali egységek ügyrendjeit, a BM Helyzetelemző-értékelő Központ működési rendjét, valamint – az érdekelt miniszterekkel egyetértésben – a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata ügyrendjét; továbbá az illetékes vezetők javaslatára az önálló belügyi szervek szervezeti és működési szabályzatait; a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ, valamint a Nemzeti Sporthivatal szervezeti és működési szabályzatát, továbbá jóváhagyja - az érdekelt miniszterek egyetértésével - a közigazgatási hivatalok szervezeti és működési szabályzatait;

g) kialakítja és előterjeszti a Belügyminisztérium fejezet éves költségvetési javaslatát, valamint az annak végrehajtásáról szóló beszámolót;

h) dönt a jogszabály által hatáskörébe utalt, illetve a saját hatáskörében fenntartott ügyekben;

i) jóváhagyja – a közigazgatási államtitkár útján – az államhatárral kapcsolatos ügyek intézésére létrehozott szervek által készített dokumentumokat és jegyzőkönyveket, amennyiben jogszabály vagy nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik;

j) dönt a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal által előkészített, a törvényben hatáskörébe utalt idegenrendészeti hatósági ügyekben, és a méltányossági jogkörében adott menekült státuszról;

k) előterjesztést tesz a köztársasági elnöknek a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvényben meghatározott, elnöki döntést igénylő, a magyar állampolgárság megszerzésére és megszüntetésére irányuló kérelmekről, az elnöki határozatot ellenjegyzi;

l) közvetlenül irányítja a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatát;

m) a jogszabályban meghatározott jogkörében irányítja a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központot;

n) a jogszabályban meghatározott módon felügyeli a Kormány irányításával működő Nemzeti Sporthivatalt;

o) ellátja a Kormány katasztrófavédelemmel kapcsolatos döntései előkészítéséért, a döntések összehangolásáért felelős Kormányzati Koordinációs Bizottság (a továbbiakban: KKB) elnöki teendőit.

(3) A miniszter az országgyűlési biztos felkérésére a rendvédelmi szerveknél elvégezteti az országgyűlési biztos által kért vizsgálatokat azokra az ügyekre nézve, amelyeknek az irataiba az országgyűlési biztos az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény mellékletének III-V. fejezete szerint nem tekinthet be, és a vizsgálat eredményéről az országgyűlési biztost 15 napon belül tájékoztatja.

(4) A miniszter a Belügyminisztérium (rész)tulajdonú közhasznú és gazdasági társaságok vonatkozásában gyakorolja a jogszabályokban előírt tulajdonosi jogokat, valamint az alapítványok tekintetében gyakorolja az alapítói jogokat.

(5) A miniszter tevékenységét segítik tanácsadó testületei, a politikai és miniszteri főtanácsadók, tanácsadók.



A POLITIKAI ÁLLAMTITKÁR

4. §

(1) A politikai államtitkár feladata a miniszter országgyűlési képviseletének elősegítése, az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok képviselőcsoportjaival, illetve a pártokhoz nem tartozó képviselőkkel való kapcsolattartás, a társadalmi, gazdasági érdekképviseletekkel való együttműködés koordinálása, a miniszter helyettesítése.

(2) A politikai államtitkár közreműködik a jogszabályalkotással kapcsolatos politikai előkészítő munka miniszteri irányításában. Ennek során különösen:

a) gondoskodik a jogszabályi koncepciókban a kormányzati politika érvényesítéséről;

b) ellátja a kormánypártok frakcióival való egyeztetési feladatokat;

c) irányítja a parlamenti pártközi egyeztetési munkálatokat;

d) figyelemmel kíséri a jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei előkészítésével kapcsolatos tevékenységet;

e) összehangolja – a Parlamenti Főosztály útján – a minisztérium parlamenti munkával kapcsolatos tevékenységét;

f) irányítja a közvetlen alárendeltségébe tartozó hivatali egységek tevékenységét;

g) vezeti az Európa Terv – ezen belül a II. Nemzeti Fejlesztési Terv [a továbbiakban: Európa Terv (II. NFT)] – Kollégiumot;

h) egyetértésével terjeszthetők elő a miniszteri értekezlet napirendjén szereplő szakmai koncepciók, jogszabálytervezetek, jelentések, tájékoztatók;

i) véleményezi a rendvédelmi szervek miniszteri jóváhagyásra felterjesztett összes előterjesztését;

j) előzetes véleményezési joga van a sajtó és tájékoztatási, a személyzeti feladatokra vonatkozó koncepciók kialakításában, továbbá a politikai okokból elbocsátottak rehabilitációjával kapcsolatos egyedi ügyekben, valamint a feladat- és hatáskörét érintő minden jelentősebb kérdésben;

k) eljár a miniszter által hatáskörébe utalt ügyekben;

l) ellátja – a miniszter megbízásából – az országos köztisztviselői érdekegyeztetésben a központi érdekegyeztetési fórumok (KÉT, OÖKÉT) kormányzati oldalának vezetését, és ebben a körben biztosítja a Kormány képviseletét;

m) irányítja a Rendvédelmi Szervek Tárcaközi Érdekegyeztető Fórumának tevékenységét, ellátja a Kormány képviseletét;

n) irányítja a Belügyi Érdekegyeztető Tanács tevékenységét, ellátja a munkáltatói oldal képviseletét;

o) vezeti a miniszter által létrehozott Rendészeti és Bűnmegelőzési Tanácsadó Kollégiumot;

p) ellátja – a közigazgatási államtitkár közreműködésével – az m)-o) pontokban említett egyeztető fórumok működésével kapcsolatos koordinációs feladatokat.

(3) Az 1. §-ban meghatározott szervek a politikai államtitkár részére feladatai ellátása körében, kérésére kötelesek információt biztosítani.

(4) A politikai államtitkár - a miniszter akadályoztatása esetén - helyettesíti a minisztert:

a) az Országgyűlés, illetve a bizottsága ülésén;

b) a Kormány ülésén;

c) a miniszterek részvételével működő tárcaközi bizottságokban;

d) a jogszabály kiadásában.

(5) A politikai államtitkár a közigazgatási államtitkárnak csak a minisztert helyettesítő jogkörében adhat utasítást.




A KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR

5. §

(1) A közigazgatási államtitkár a miniszter irányítása alatt, a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően vezeti a minisztérium hivatali szervezetét, irányítja a helyettes államtitkárok, a közvetlen alárendeltségébe tartozó hivatali egységek és minisztériumi szervek tevékenységét, ellátja az önálló belügyi szervek miniszteri irányításából reá háruló feladatokat.

(2) A közigazgatási államtitkár - alárendeltségüktől függetlenül - biztosítja a hivatali egységek és a minisztériumi szervek összehangolt működését. Ennek érdekében különösen:

a) gondoskodik a működés dologi és pénzügyi feltételeiről, biztosítja a minisztériumi munkarend, az ügyintézés és az iratkezelés, a gazdálkodás szabályainak megtartását;

b) döntésre előterjeszti – rendészeti tárgykörben a politikai államtitkár útján – az 1. §-ban meghatározott szervezetek által kidolgozott szakmai koncepciókat; a szabályozást igénylő kérdésekben gondoskodik a jogszabályok, illetve az állami irányítás egyéb jogi eszközei tervezetének elkészítéséről;

c) véleményezi a miniszter, a politikai államtitkár közvetlen alárendeltségében működő hivatali egységek és az önálló belügyi szervek személyzeti, munkaügyi és szervezeti ügyeit;

d) jóváhagyja a minisztérium általa irányított hivatali egységeinek ügyrendjeit, és a minisztériumi szervek szervezeti és működési szabályzatait;

e) jóváhagyja a Központi Igazgatás elemi költségvetését, költségvetési alapokmányát, számviteli rendjét meghatározó szabályzatokat, az éves és féléves költségvetési beszámolót;

f) átruházott hatáskörben – a közgazdasági helyettes államtitkár bevonásával – gyakorolja a Belügyminisztériumhoz tartozó gazdasági és közhasznú társaságok feletti tulajdonosi jogokat a társaság jogutód nélküli megszűnésének, átalakulásának elhatározása (továbbá a társaság működési formájának megváltoztatásáról való döntés); a vezető tisztségviselők, a felügyelő bizottsági tagok megválasztása, visszahívása, díjazásának megállapítása kivételével;

g) kijelöli a kiemelt, több szervet érintő fejlesztési projekt vezetőjét – mint delegáltját – a hivatali egységek vagy az érintett szervek állományából, akit a projekt sikeres végrehajtása érdekében felruház a szükséges hatáskörrel valamennyi érintett szerv vonatkozásában;

h) irányítja – az Informatikai Főosztály útján – a minisztérium informatikai, illetve - a Távközlési Szolgálat útján – a minisztérium rendvédelmi és a közigazgatási zártcélú távközlő hálózatainak üzemeltetését; egyetértési jogot gyakorol az önálló költségvetéssel rendelkező szervek informatikával és a távközléssel kapcsolatos költségvetési tervei, valamint a kiemelt informatikai és távközlési projektek költségvetése, továbbá az informatikai és távközlési előirányzatok év közbeni átcsoportosítása tekintetében; jóváhagyja a kiemelt informatikai és távközlési projektek fejezeti kezelésű előirányzatai felhasználásáról - az érintett szervek által - készített tervet;

i) a BM Távközlési Szolgálat bevonásával ellátja az Egységes Digitális Rádiótávközlő Rendszerrel (EDR) összefüggő szakirányítási és szakfelügyeleti tevékenységet;

j) irányítja a minisztérium humánpolitikai tevékenységét;

k) átruházott hatáskörben irányítja a fejezet belső ellenőrzési és felügyeleti ellenőrzési tevékenységét;

l) ellátja - a miniszter megbízásából - az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság elnöki, valamint a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium elnöki teendőit;

m) a közvetlen alárendeltségébe tartozó hivatali egység, továbbá a helyettes államtitkárok alárendeltségében működő hivatali egység, illetve minisztériumi szerv közreműködésével szakmai szempontból előkészíti a miniszter, valamint a politikai államtitkár döntéseit, ha azok közvetlen irányítása alatt nincs az ügyben szakmailag illetékes hivatali egység, illetve minisztériumi szerv;

n) gondoskodik a jogszabályokban, az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben, a miniszteri döntésekben meghatározott feladatok végrehajtásáról;

o) állást foglal az országgyűlési biztos azon ajánlásai tekintetében, amelyeket az alárendeltségébe tartozó hivatali egységek, illetve a minisztériumi szervek feladat- és hatáskörét érintően tett; az országgyűlési biztos felkérése alapján elvégzi, illetve elvégezteti az alkotmányossági vizsgálatot mindazon területeken, amelyek nem tartoznak közvetlenül a miniszter vagy a politikai államtitkár alárendeltségébe;

p) irányítja, felügyeli az Európa Terv (II. NFT) feladatainak megvalósítását;

q) összehangolja az önkormányzati helyettes államtitkár útján a közigazgatási hivatalok tevékenységét;

r) helyettesíti a minisztert a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ irányításában;

s) a minisztert jogszabály alapján megillető, átruházott hatáskörében eljárva a miniszter nevében - engedélyezi a szolgálati útlevél kiadását, az idegenrendészeti és menekültügyi hatósági ügyekben gyakorolja a méltányossági jogkört;

t) ellátja a BM Tudományos Tanács elnöki teendőit;

u) irányítja a BM Helyzetelemző-értékelő Központ tevékenységét.

(3) A közigazgatási államtitkár:

a) a hivatali egységek jogszabályban meghatározott feltételekkel rendelkező köztisztviselői részére szakmai tanácsadói, illetve szakmai főtanácsadói címet adományozhat, melyek számát a Szabályzat 6. függeléke tartalmazza;

b) a hivatali egységek köztisztviselői részére képzettségi pótlékot állapíthat meg, melyet a Szabályzat 7. függeléke tartalmazza.

(4) Az 1. §-ban meghatározott szervek a közigazgatási államtitkár részére feladatai ellátása körében, kérésére közvetlenül kötelesek információt biztosítani.

(5) A közigazgatási államtitkárt akadályoztatása esetén első helyen a közjogi helyettes államtitkár, a második helyen az önkormányzati helyettes államtitkár, a harmadik helyen a közgazdasági helyettes államtitkár helyettesíti.








A MINISZTERI KABINETFŐNÖK

6. §

(1) A miniszteri kabinetfőnök helyettes államtitkár besorolású vezető, munkáját közvetlenül a miniszter irányítása alatt végzi, alapvető feladata a miniszter segítése, lehetőség szerinti tehermentesítése, egyes programjainak szervezése, tevékenységéért a miniszternek tartozik felelősséggel.

(2) A miniszteri kabinetfőnök a miniszter nevében és megbízásából:

a) meghatározott feladatokat adhat a Miniszteri Kabinethez tartozó politikai és miniszteri főtanácsadóknak, tanácsadóknak;

b) halasztást nem tűrő esetekben közvetlenül, egyébként szolgálati úton tájékoztatást, jelentést kérhet az 1. §-ban meghatározott szervek vezetőitől, illetőleg a vezetőket meghatározott tárgyú javaslat, előterjesztés vagy egyéb tervezet kidolgozására hívhatja fel;

c) részt vesz olyan - hazai és nemzetközi - tanácskozásokon, rendezvényeken, ahol nem szükségszerű a miniszter megjelenése;

d) hazai vagy nemzetközi szakmai konferenciák szervezését vagy megtartását kezdemé-nyezheti;

e) irányítja a miniszter belföldi programjainak szervezését;

f) előkészíti a Nemzetbiztonsági Kabinet részére készülő belügyi tárgyú előterjesztéseket szükség szerint az illetékes hivatali egységek, szervek bevonásával.

(3) A miniszteri kabinetfőnök saját hatáskörében:

a) a miniszter részére külső szakértőktől, jogi személyektől tanulmányt vagy szakvéleményt rendelhet a kötelezettségvállalás rendjének betartásával;

b) figyelemmel kíséri az Országgyűlés, illetve a Kormány döntései alapján a minisztert terhelő határidős kötelezettségeket, azok teljesítését;

c) felhívja a miniszter figyelmét a tárca tevékenységi körébe tartozó, kivizsgálást vagy intézkedést igénylő fontosabb ügyekre, illetve a tárcát ért bírálatokra;

d) közreműködik a miniszterhez intézett panaszok, kérelmek, bejelentések és javaslatok elbírálásában;

e) a tevékenysége által megkívánt körben kapcsolatot tart a Miniszterelnöki Kabinetirodával és más tárcák kabinetfőnökeivel;

f) jogosult eljárni, állást foglalni, intézkedni mindazokban az ügyekben, amelyekre a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei feljogosítják, illetve amelyekre vonatkozóan a minisztertől, az államtitkároktól utasítást vagy felhatalmazást kapott, továbbá, ha mindezekre a helyettes államtitkárok felkérték.

(4) A miniszteri kabinetfőnök eljárása még akkor sem csorbíthatja az államtitkárok vagy más vezetők hatáskörét, ha a feladatokat közvetlenül továbbítja valamely egység vezetőjének, ilyenkor ezekről a legrövidebb időn belül az érintett felettesét tájékoztatja.

(5) A miniszteri kabinetfőnököt akadályoztatása esetén - a munkáltatói jogkörének gyakorlásán kívül - az általa megbízott miniszteri (politikai) főtanácsadó, tanácsadó helyettesíti.




A HELYETTES ÁLLAMTITKÁR

7. §

(1) A helyettes államtitkár tevékenységét a közigazgatási államtitkár irányítása alapján végzi.

(2) A helyettes államtitkár a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően:

a) irányítja a közvetlen alárendeltségébe tartozó hivatali egységeket, minisztériumi szerveket;

b) a miniszter által átruházott jogkörben a jelen Szabályzat rendelkezései szerint közreműködik az önálló belügyi szervek irányításában;

c) az önálló belügyi szervek vezetőinek bevonásával elemzi a feladatkörébe tartozó terület átfogó kérdéseit és javaslatot tesz azok megoldására;

d) ellenőrzi és szakmai szempontból irányítja a feladatkörébe tartozó területet;

e) eljár a miniszter, a politikai államtitkár és a közigazgatási államtitkár által feladatkörébe utalt ügyekben;

f) felügyeleti területén segíti és ellenőrzi a nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő tevékenységet, valamint felelős a felügyeletét érintő területeken az EU jogharmonizációs feladatok ellátásáért.

(3) A helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén a közigazgatási államtitkár által kijelölt másik helyettes államtitkár helyettesíti.

(4) Az önkormányzati helyettes államtitkár:

a) felel a közigazgatási és önkormányzati reform feladatainak végrehajtásáért;

b) közreműködik a helyi és helyi kisebbségi önkormányzatok működési feltételeinek biztosításában;

c) közreműködik a kormányzati településfejlesztési és -üzemeltetési feladatok kialakításában;

d) felel a minisztériumnak a kistérségi kapcsolataiért;

e) ellátja az állami költségvetési tervezés önkormányzatokat érintő kormányzati feladatait és részt vesz a végrehajtásban;

f) közreműködik a közigazgatási hivatalok irányításában, a hivatalok által elkészített szervezeti és működési szabályzatokat jóváhagyásra felterjeszti;

g) kiadmányozási jogkört gyakorol a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 116. § (2) bekezdés b) pontja alapján méltányossági jogkörben hozott határozatok vonatkozásában;

h) közreműködik az Európa Terv (II. NFT) helyi önkormányzatokat érintő feladatainak megvalósításában;

i) közreműködik az önkormányzatokat és az NFT-t érintő európai együttműködési álláspont kialakításában, valamint a feladatkörét érintő EU-s jogszabálytervezetek véleményezésében;

j) ellátja a Jegyzői Tanácsadó Kollégium elnöki feladatait.

(5) A közjogi helyettes államtitkár:

a) felel a minisztérium jogszabály-előkészítő feladatainak végrehajtásáért;

b) felelős a közigazgatási államtitkári értekezleten, valamint a kormányülésen napirendre kerülő anyagoknak az összeállításáért, a háttéranyagoknak az illetékes főosztály által soron kívül történő elkészítéséért;

c) felelős a Kormány féléves munkaterveihez a minisztériumi javaslatok, illetve a minisztérium féléves munkaprogramjának összeállításáért;

d) figyelemmel kíséri a Kormány munkatervében és határozataiban szereplő, belügyminiszteri első helyi felelősségű feladatok végrehajtását;

e) az országgyűlési biztosnak a jogalkotásra tett javaslatát megvizsgálja, szükség esetén kezdeményezi a jogszabály vagy az állami irányítás egyéb jogi eszközének megalkotását, módosítását vagy hatályon kívül helyezését, illetve kialakítja a minisztérium ezzel kapcsolatos állásfoglalását, intézkedését, és gondoskodik az országgyűlési biztos erről történő tájékoztatásáról;

f) kiadmányozza a társadalombiztosítási ellátások tárgyában, valamint a fegyveres biztonsági őrséggel kapcsolatos, illetve a tűzvédelmi hatósági ügyekben első fokon hozott határozatok ellen benyújtott fellebbezések alapján a másodfokú határozatokat;

g) felel a minisztérium nemzetközi szerződés-előkészítő feladatainak végrehajtásáért;

h) gondoskodik az európai uniós tagságból eredő jogharmonizációs feladok teljesítéséről a minisztérium jogszabály-előkészítési feladatai végrehajtása során;

i) gondoskodik a minisztériumi közigazgatási államtitkári értekezletek előkészítéséről;

j) gondoskodik a minisztériumi ügyvitel jogszabályokban foglaltaknak megfelelő szabályozásáról és felügyeletéről;

k) működteti a minisztérium Központi Irattárát;

l) előkészíti az államtitok és a szolgálati titok védelmével kapcsolatos jogszabályok tervezeteit, ellátja a miniszter titokvédelmi ágazati felügyeletébe utalt feladatokat;

m) működteti a NATO és EU minősített anyagok egységes kezelésére létrehozott irattárat. Kezeli a Nyilvántartóba érkező NATO és EU nem minősített (nyílt) anyagokat.

(6) A közgazdasági helyettes államtitkár:

a) felel a Belügyminisztérium fejezet éves költségvetési javaslatának előkészítéséért, a költségvetés végrehajtásáért, a költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló és zárszámadás előkészítéséért, valamint a Belügyminisztérium Gazdálkodási Szabályzatában számára nevesített közgazdasági feladatok végrehajtásáért;

b) felel az előirányzat felhasználás és módosítás végrehajtásáért;

c) felel az adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséért;

d) felel az 1. §-ban meghatározott szervek az állami feladatok végrehajtásához kapcsolódó fejlesztési terveinek koordinációjáért. A különböző társadalmi, kormányzati és ágazati stratégiák érvényesítése céljából a gazdálkodó szervezetek által indított közbeszerzési eljárások műszaki követelményrendszerét – a hatáskörébe tartozó kérdésekben – felülvizsgálhatja;

e) jogosult a minisztérium nevében a szakterületét érintő szerződések megkötésére, jognyilatkozatok megtételére a kötelezettségvállalás rendjének betartásával;

f) szoros együttműködésben a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárral – informatikai kérdésekben az Informatikai Főosztállyal is – közreműködik a minisztérium Schengen Projektjének irányításában, felügyeli a Schengeni Alap és egyéb uniós támogatások igénybevételével kapcsolatos tervező, elemző, lebonyolító tevékenységet;

g) előkészíti az alapító részére a minisztériumhoz tartozó gazdasági és közhasznú társaságok feletti tulajdonosi (alapítói) döntéseket, illetve gyakorolja a 9. függelékben részére meghatározott jogköröket.

(7) A nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár:

a) szakmai felügyeletet gyakorol a belügyi szervek nemzetközi tevékenysége felett;

b) előkészíti a minisztérium nemzetközi tevékenységére vonatkozó irányelveket;

c) kialakítja a minisztérium szakmai területein a tárca Európai Uniót érintő álláspontját az illetékes szakmai szervekkel és az illetékes társtárcákkal – az önkormányzatokat és az NFT-t érintő kérdésekben az önkormányzati helyettes államtitkárral és az Önkormányzati Kapcsolatok Főosztályával – előzetesen egyeztetve;

d) az EU jogszabály-alkotási és döntéshozatali mechanizmusában a belügyi tárgyú előterjesztések esetén előkészíti és a szakmailag illetékes társtárcákkal az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottságban (EKTB) egyezteti a magyar kormányzati álláspontot;

e) az EKTB döntéseiről tájékoztatja a minisztert, az államtitkárokat és a tárgykör szerint illetékes szakmai vezetőket, valamint – az Önkormányzati Kapcsolatok Főosztályán keresztül – a helyi önkormányzatokat, továbbá kidolgozza a közigazgatási államtitkári értekezleten és a Kormányzati Integrációs Kabinetben, valamint az Országgyűlés európai ügyekkel foglalkozó Bizottságaiban képviselendő belügyi, illetve kormányzati álláspontot;

f) ellátja a tárca EU kormányzati koordinációs mechanizmusból adódó feladatait és érvényesíti az EU jogalkotásból adódó követelményeket a szakmai szervek jogalkotása és intézményfejlesztése terén;

g) képviseli a kormányzati és tárca álláspontot az EU intézmények felé, és miniszteri kinevezés alapján a Tanács stratégiai munkacsoportjaiban;

h) képviseli a minisztériumot az EKTB-ban és a NATO Tárcaközi Bizottságban, valamint a bel- és igazságügyi uniós forrás-felhasználási és bilaterális támogatási ügyekben;

i) vezeti a Belügyi Együttműködési Szakértői Csoportot, valamint koordinálja a más szakértői csoportok belügyi szakértőinek tevékenységét;

j) az uniós tagság és schengeni felkészülés szakmai elvárásai alapján a rendészeti és bűnmegelőzési helyettes államtitkár közreműködésével felméri, ezt követően koordinálja és jóváhagyja a tárca belügyi uniós támogatásokra vonatkozó igényét a bel- és igazságügyi együttműködésben érintett szervekkel és szervezeti egységekkel szoros együttműködésben; szükség esetén felterjeszti az igényeket a belügyi vezetésnek, felügyeli a megítélt támogatások felhasználásának folyamatát összhangban a bilaterális támogatások fogadásával és felhasználásával. Ennek során szoros horizontális együttműködésben áll a közgazdasági helyettes államtitkárral, akinek pénzügyi jóváhagyása szükséges a döntések meghozatalában;

k) szoros együttműködésben a közgazdasági helyettes államtitkárral irányítja a minisztérium Schengen Projektjét, és felügyeli a Schengen Projekt Iroda működését, valamint működteti a Schengen Alap Tárcaközi Bizottságot;

l) ellátja a Szakmai Programfelelős feladatait a PHARE és Átmeneti Támogatás programok vonatkozásában;

m) ellátja a Szakmai Projektfelelős feladatait a Schengen Alap megvalósítása vonatkozásában;

n) végzi a belügyi attasék, a Brüsszeli Állandó Képviselet Bel- és Igazságügyi Szekciója belügyi szakattaséinak, a NATO Felsőszintű Polgári Veszélyhelyzeti Tervezési Bizottság (SCEPC) és az EU Polgári Válságkezelési Bizottság (CIVCOM) állandó belügyi képviselői, valamint az EU intézményeinél és a nemzetközi szervezeteknél tartós kiküldetésben lévő vezető belügyi tisztségviselők szakmai irányítását a szakmailag illetékes belügyi szervek bevonásával;

o) ellátja a Határellenőrzési Tárcaközi Bizottság titkári teendőit;

p) elkészíti a NATO Felsőszintű Polgári Veszélyhelyzeti Tervezési Bizottság üléseire a nemzeti álláspontot az érintett társminisztériumokkal, azok szerveivel, valamint a Külügyminisztériummal való egyeztetés során;

q) miniszteri megbízás alapján vezeti a kétoldalú nemzetközi szerződések végrehajtásával foglalkozó belügyi vegyes bizottságok munkáját;

r) működteti a Terrorizmus Elleni Tárcaközi Munkacsoportot, koordinálja a Terrorizmus Elleni Nemzeti Akcióterv végrehajtását.

(8) A rendészeti és bűnmegelőzési helyettes államtitkár:

a) közreműködik a Rendőrség, a Határőrség, a Katasztrófavédelem, a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ és a Rendőrtiszti Főiskola felügyeletében, tevékenységük értékelésében, elemzésében, koordinálja stratégiai céljaik kidolgozását, részt vesz a szervek működésével, hatáskörével kapcsolatos döntések előkészítésében, tevékenységük koordinálásában, feladatkörét érintően gondoskodik a jogszabályok, miniszteri és államtitkári intézkedések végrehajtásáról;

b) ellátja a Rendőrség, a Határőrség, a Katasztrófavédelem, a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ, a Rendőrtiszti Főiskola és a rendvédelmi oktatási intézmények szakmai tevékenységének ellenőrzését, jóváhagyja a szakmai ellenőrzések programját, kiadja a rendvédelmi szervek felügyeletére és szakmai ellenőrzésére vonatkozó megbízásokat a jogszabályi előírások, a jelen szabályzat, valamint a kötelezettségvállalásra vonatkozó belső eljárási rend betartásával;

c) javaslatot tesz a felügyelt szervekkel és tevékenységekkel összefüggő jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei kiadására, módosítására, hatályon kívül helyezésére. Kezdeményezi a szervek vezetőinél belső rendelkezés kiadását, ha annak szükségessége a jogszabályok egységes végrehajtása, a jogellenes gyakorlat megszüntetése, a meglévő szabályozás elégtelensége miatt szükségessé vált;

d) képviseli a minisztériumot a rendvédelemmel összefüggő egyeztetéseken, tárcaközi bizottságokban, feladatkörét érintően kapcsolatot tart a nemzetbiztonsági szolgálatok illetékes vezetőivel, a Vám- és Pénzügyőrség, valamint a büntetés-végrehajtás felügyeletét ellátó minisztériumi szervezeti egységek vezetőivel;

e) vezeti az Európa Terv (II. NFT) – tárcaközi bizottságként működő – Biztonság Horizontális Munkacsoportot és e minőségében képviseli a tárca érdekeit, illetve ellátja II. NFT végrehajtásából eredő a Biztonság területét érintő célok megvalósításával kapcsolatos feladatokat;

f) felügyeli az 1. §-ban meghatározott szervek valamennyi informatikai és távközlési biztonsági és rejtjeltechnikai tevékenységének szakirányítását, koordinálását, felügyeletét, ellenőrzését, képviseli a minisztériumot az e területet érintő tárcaközi kapcsolatokban, és részt vesz a nemzetközi együttműködésben;

g) a védelmi felkészítés területén:

ga) közreműködik a védelmi igazgatás rendszerére és működtetésére vonatkozó elgondolások kialakításában, a Honvédelmi Tanács Belügyi Hivatala, valamint a BM Operatív Törzs működési feltételeinek megteremtésében,

gb) kezdeményezi és koordinálja a minősített időszakokra vonatkozó – a minisztériumra háruló – rendkívüli intézkedést tartalmazó jogszabályok kiadását, napra készen tartását,

gc) tervezi, szervezi, koordinálja és ellenőrzi az 1. §-ban meghatározott szervek minősített időszakra vonatkozó felkészülését,

gd) irányítja a Védelmi Hivatal keretén belül működő Kormányzati Koordinációs Bizottság (a továbbiakban: KKB) Titkárság munkáját,

ge) ellátja a miniszter katasztrófavédelemmel összefüggő törvényességi felügyeleti jogköréből adódó, a fővárosi, a megyei védelmi bizottságot érintő feladatokat,

gf) részt vesz a polgári védelem feladatával, szervezetével, működésével, az állampolgárok és szervezetek polgári védelmi kötelezettségével összefüggő jogi szabályozás és kormányzati döntések előkészítésében, valamint az 1.§-ban meghatározott szervek polgári védelmi feladatokra történő felkészülésének összehangolásában,

gg) közreműködik a fegyveres biztonsági őrséggel kapcsolatos szabályozás előkészítésében, valamint a biztonsági őrségek működésével kapcsolatos feladatok ellátásában;

h) előkészíti a minisztérium és szervei bűnmegelőzési tevékenységére vonatkozó ágazati stratégiát és feladattervet, gondoskodik a végrehajtásról, irányelvekkel, ajánlásokkal, módszertani útmutatókkal segíti a végrehajtást, támogatja a bűnmegelőzésben érintett társadalmi szervezetek, önkormányzatok, önkormányzati szövetségek munkáját, javaslatot tesz pályázatok kiírására;

i) koordinálja és segíti a minisztériumok, más kormányzati szervek, az önkormányzatok, bűnmegelőzési tevékenységét, vezeti a bűnmegelőzési célból létrehozott tárcaközi koordinációs bizottságokat, részt vesz a bűnmegelőzést érintő egyeztetéseken, tárgyalásokon, ellátja az emberkereskedelem visszaszorításával kapcsolatos nemzeti koordinátori feladatokat;

j) irányítja, illetve koordinálja az áldozatvédelemmel kapcsolatos feladatok végrehajtását;

k) közreműködik a bűnmegelőzésre biztosított költségvetési források, valamint egyéb forrásból származó támogatások felhasználásában és annak ellenőrzésében;

l) közreműködik a Személy- Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara törvényességi felügyeletével kapcsolatos feladatokban;

m) javaslatot tesz és döntéselőkészítő tevékenységet folytat a rendészeti oktatással és képzéssel összefüggésben, közreműködik a bűnmegelőzési célú képzés és oktatás szakmai irányításában;

n) irányítja – a Humánpolitikai Főcsoportfőnökséggel együttműködve – a rendvédelmi területen dolgozók oktatási, szakképzési, vezetőképzési és továbbképzési feladatait, a rendvédelmi, a bűnmegelőzési, a katasztrófavédelmi tudományos és ismeretterjesztő tevékenységet, a tudományos kutatások, pályázatok, a tudományos képzés rendszerét;

o) közreműködik a közigazgatási munka racionalizálása és a teljesítményorientált menedzsment érdekében a hivatali egységek által elkészített teljesítményértékelésekhez szükséges munkakör analízisek elkészítésében;

p) ellátja a Belügyi Tudományos Tanács ügyvezető elnöki feladatait.





A FŐOSZTÁLYVEZETŐ

8. §

(1) A főosztályvezető vezeti a főosztályt, biztosítja az ügyintézés szakszerűségét és az ügyintézési határidők betartását.

(2) A főosztályvezető:

a) meghatározza a főosztály munkatervét, elkészíti a főosztály ügyrendjét, és az annak mellékletét képező munkaköri leírásokat, szervezi és ellenőrzi a feladatok végrehajtását;

b) szakmailag előkészíti a feladatkörébe tartozó jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek koncepcióit, gondoskodik az ügykörébe tartozó rendelkezések, a felettesei utasításainak végrehajtásáról;

c) gyakorolja a főosztály feladatköréhez kapcsolódó hatásköröket. Hatáskörének gyakorlását (kiadmányozási jogkörét) beosztottaira átruházhatja, az átruházás azonban nem érinti a főosztály munkájáért való felelősségét;

d) ellátja mindazokat az ügyeket, amelyeket felettes vezetője állandó vagy eseti jelleggel a feladat- és hatáskörébe utal;

e) gondoskodik a főosztály nemzetközi kapcsolatok tartásával, az európai együttműködési (jogszabálytervezet véleményezési) és jogharmonizációs, valamint az NFT-vel kapcsolatos feladatainak ellátásáról.



A FŐOSZTÁLYVEZETŐ-HELYETTES

9. §

(1) A főosztályvezető-helyettes:

a) a főosztályvezetőt távolléte vagy tartós akadályoztatása esetén helyettesíti, illetve jogkörében jár el;

b) a munkamegosztás szempontjából elkülönült szervezeti egység (osztály) vezetése esetén gyakorolja a 10. § (1)-(2) bekezdésben meghatározottakat.

(2) A Ktv.-ben meghatározottak szerint szervezeti egység vezetése nélkül is rendszeresíthető főosztályvezető-helyettesi munkakör.



AZ OSZTÁLYVEZETŐ

10. §

(1) Az osztályvezető a főosztályi ügyrendnek és a munkaköri leírásnak megfelelően vezeti az osztályt.

(2) Az osztályvezető:

a) meghatározza az ügyintézők, az ügykezelők és a fizikai alkalmazottak részletes feladatait;

b) eljár mindazon ügyben, amellyel a főosztályvezető megbízza;

c) megbízás, illetve kijelölés alapján helyettesíti a főosztályvezetőt.



A MINISZTERI (POLITIKAI) FŐTANÁCSADÓ, TANÁCSADÓ

11. §

(1) A Miniszteri Kabinetben és a Miniszteri Titkárságon jogszabályban meghatározott módon miniszteri (politikai) főtanácsadók és tanácsadók működhetnek, akik segítik a minisztert és az őt helyettesítő jogkörében a politikai államtitkárt, eljárnak a miniszter, az őt helyettesítő politikai államtitkár megbízásából.

(2) A miniszteri (politikai) főtanácsadók, illetve tanácsadók:

a) közreműködnek a miniszteri döntések előkészítésében, kormányzati megalapozásuk elősegítésében; e jogkörükben a jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek tervezeteit, kormányülési anyagokat véleményezik;

b) kiadmányozási jogkörüket a miniszter, illetve a kabinetfőnök határozza meg;

c) segítik a minisztert a közvetlen alárendeltségében működő szervekkel kapcsolatos teendői ellátásában.

(3) A miniszteri (politikai) főtanácsadói és tanácsadói munkaköröket a Szabályzat 3. függeléke tartalmazza.



A SZÓVIVŐ (SAJTÓFŐNÖK)

12. §

(1) A szóvivő a miniszter közvetlen irányításával:

a) a nyilvánosság előtt képviseli a minisztérium hivatalos álláspontját;

b) részt vesz a miniszter hazai és nemzetközi média megjelenése, exkluzív interjúi, kommunikációs javaslatai kidolgozásában;

c) kapcsolatot tart a médiával, az Országgyűlés és a Kormány, valamint más tárcák és az önálló belügyi szervek szóvivőivel;

d) gondoskodik – a szakmai előterjesztő javaslata alapján – a törvényjavaslatok kommunikációs tervének összeállításáról.

(2) A szóvivői (sajtófőnöki) feladatokat a Sajtó- és Kommunikációs Főigazgatóság vezetője látja el.



AZ ÜGYINTÉZŐ

13. §

(1) Az ügyintéző feladata: a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek érdemi döntésre való előkészítése; felhatalmazás esetén kiadmányozása; valamint a végrehajtás szervezése.

(2) Az ügyintéző a kapott utasítások és határidők figyelembevételével munkaterületén felelős a minisztérium állandó és időszakos célkitűzéseinek érvényesítéséért.

(3) Az ügyintéző az országgyűlési biztos kérésére adatokat és felvilágosítást ad az általa lefolytatott eljárásról, a biztos kérdésére szóbeli vagy írásbeli tájékoztatást, magyarázatot vagy nyilatkozatot ad. Az országgyűlési biztos eljárásáról és az általa adott tájékoztatásról, nyilatkozatról haladéktalanul tájékoztatja közvetlen felettesét. Az országgyűlési biztos kérésére betekintést enged az általa intézett iratokba - a Határőrségnél, a Rendőrségnél, a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatánál és a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központnál az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 18. §-ában foglalt korlátozásokkal - függetlenül azok minősítésétől. Azokról az országgyűlési biztos részére a titokbirtokos engedélyével másolatot készít.



AZ ÜGYKEZELŐ

14. §

(1) Az ügykezelő a munkaköri leírásban részére megállapított, illetve a vezető által kiadott feladatokat a kapott utasítások és határidők figyelembevételével, jogszabályok és ügyviteli szabályok ismeretében és betartásával végzi.

(2) Az ügykezelő ellátja mindazokat a nem érdemi jellegű feladatokat, amelyekkel a munkáltatói jogkör gyakorlója megbízza.

(3) Az ügykezelő az országgyűlési biztos kérésére betekintést enged az általa intézett iratokba - a Határőrségnél, a Rendőrségnél, a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatánál és a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központnál az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 18. §-ában foglalt korlátozásokkal - függetlenül azok minősítésétől. Azokról részére a titokbirtokos engedélyével másolatot készít. Az országgyűlési biztos eljárásáról haladéktalanul értesíti az ügyintézőt, illetve közvetlen felettesét.



A FIZIKAI FOGLALKOZÁSÚ ALKALMAZOTT

15. §


    A fizikai foglalkozású alkalmazott:

a) tevékenységével segíti az érdemi ügyintézői, ügyviteli feladatok ellátását;

b) ellátja mindazokat a kisegítői feladatokat, amellyel a munkáltatói jogkör gyakorlója megbízza.

MÁSODIK RÉSZ


A MINISZTÉRIUM SZERVEZETE,
A HIVATALI EGYSÉGEK FELADATAI
III. Fejezet


A miniszter közvetlen alárendeltségében működő szervezetek

A MINISZTERI TITKÁRSÁG

16. §

(1) A Miniszteri Titkárság a miniszter közvetlen alárendeltségében működő, főosztály jogállású belső szervezeti egység, melynek élén - titkárságvezetőként - miniszteri (politikai) főtanácsadó áll.

(2) A Miniszteri Titkárság:

a) gondoskodik a miniszterhez érkező iratok feldolgozásáról, intézéséről, a titkársági ügyviteli munka ellátásáról; továbbítja a miniszter által meghatározott, rajta keresztül kiadott feladatokat, ellenőrzi azok végrehajtását, e jogkörében eljárva a kijelölt felelősöktől tájékoztatást kérhet;

b) figyelemmel kíséri a miniszter napi programjának alakulását, a programok megvalósításához szükséges feltételek biztosítását;

c) közreműködik a miniszteri értekezletek, a feladat-meghatározó miniszteri megbeszélések előkészítésében és az ezekkel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátásában.



A MINISZTERI KABINET

17. §

(1) A Miniszteri Kabinet a miniszter közvetlen alárendeltségében működő - főosztály jogállású - hivatali egység, melynek élén a kabinetfőnök áll.

(2) A Miniszteri Kabinet:

a) ellátja a miniszter, a politikai és a közigazgatási államtitkár által meghatározott feladatokat, ennek keretében szorosan együttműködik a Miniszteri Titkársággal;

b) döntés-előkészítő tevékenységet végez, az előterjesztést átdolgozásra visszaadhatja, további egyeztetésre utalhatja, valamint meghatározhatja az előkészítéssel összefüggő egyéb feladatokat;

c) a miniszter megbízásából komplex szakvélemény, felkészítő anyag elkészítéséről gondoskodik;

d) figyelemmel kíséri a kormányprogramból adódó feladatok megvalósítását;

e) koordinálja a miniszterelnöktől érkező megkeresések teljesítését;

f) közreműködik az Alkotmánybíróság határozataiból adódó, az Állami Számvevőszék, valamint az országgyűlési biztosok vizsgálatával kapcsolatos minisztériumi feladatok meghatározásában és végrehajtásában;

g) figyelemmel kíséri a minisztérium munkaprogramjának teljesítését;

h) koordinálja a miniszter közvetlen alárendeltségében működő szervezeti egységek tevékenységét;

i) véleményezi a miniszter közvetlen hatáskörébe tartozó személyzeti tárgyú előterjesztéseket;

j) összehangolja a miniszter által meghatározott panaszok, kérelmek vizsgálatát, a döntésnek megfelelő intézkedések kialakítását;

k) közreműködik az Önkormányzati Kapcsolatok Főosztálya által végzett tárca szintű koncepció alkotási és beszámolási feladatokban;

l) ellátja a minisztériumi ügyeletet, ennek keretében folyamatos kapcsolatot tart az állami szervek ügyeleteivel. Meghatározott vezetők számára tájékoztatást ad a rendkívüli eseményekről. Végzi a minisztérium hatáskörébe utalt riasztási, készültségbe helyezési, értesítési, tájékoztatási feladatokat.

(3) A Miniszteri Kabinet a Miniszteri Titkárság közreműködésével:

a) gondoskodik a miniszteri értekezletek, a feladat-meghatározó miniszteri megbeszélések előkészítéséről és az ezekkel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátásáról;

b) szervezi a miniszter belföldi rendezvény-programjait.



A SAJTÓ- ÉS KOMMUNIKÁCIÓS FŐIGAZGATÓSÁG

18. §

(1) A Sajtó- és Kommunikációs Főigazgatóság főosztály jogállású hivatali egység.

(2) A Főigazgatóság:

a) felel a minisztérium kommunikációjáért, ezen belül a közérdekű információk közreadásáért, folyamatos sajtókapcsolatokért és az időszakos sajtótevékenységért;

b) részt vesz a tárca és a tárca vezetőinek sajtónyilatkozatainak tervezésében, összhangban a Miniszteri Kabinet tevékenységével;

c) sajtó- és kommunikációs szempontból előkészíti a miniszter és az államtitkárok szakmai jellegű látogatásait;

d) biztosítja az egységes minisztériumi arculathoz szükséges külső megjelenési elemek kivitelezését;

e) részt vesz a tárca által irányított szervezetek PR, sajtó tevékenységének koordinációjában;

f) végzi a sajtófigyeléssel, az archiválással, a sajtó jelentésekkel és információs anyagok összeállításával kapcsolatos feladatokat;

g) előkészíti a belügyi szervek Interneten, illetve Intraneten történő megjelenését, valamint az ezzel kapcsolatos feladat- és hatásköröket szabályozó normatívákat;

h) gondoskodik a Belügyminisztérium ágazati felelősségi körébe tartozó közérdekű adatok és a jogszabályban előírt adatok közzétételéről a BM honlapján, összehangolja a belügyi szervek internetes tartalomszolgáltató tevékenységét. Szerkeszti az MTV Teletext minisztériumra vonatkozó oldalait;

i) szervezi a minisztérium hivatali szervezeteinek belső kommunikációját, gondoskodik a Belső Információs és Kommunikációs Rendszerének (BM INTRANET) működéséről, végzi a belügyi szervek intranetes rendszereinek koordinálását;

j) közreműködik az Internet és az Intranet működésének infrastrukturális feltételeinek tervezésében, együttműködik a rendszerek technikai üzemeltetését és fejlesztését végző informatikai szervezettel, gondoskodik a szükséges alkalmazásfejlesztésekről;

k) a tárcát érintő kommunikációs kérdésekben javaslatokat tesz, előkészíti a közvélemény-kutatásokat, és gondoskodik azok hasznosításáról;

l) kapcsolatot tart más közigazgatási szervek kommunikációs szervezeteivel.

IV. Fejezet


A politikai államtitkár közvetlen alárendeltségében működő szervezetek

A POLITIKAI ÁLLAMTITKÁR TITKÁRSÁGA

19. §

(1) A Politikai Államtitkár Titkársága a politikai államtitkár közvetlen alárendeltségében működő, főosztály jogállású belső szervezeti egység, melynek élén - kabinetfőnökként - főosztályvezető áll.

(2) A Titkárság:

a) gondoskodik a politikai államtitkárhoz érkező iratok feldolgozásáról, intézéséről, a titkársági ügyviteli munka ellátásáról;

b) továbbítja a politikai államtitkár által meghatározott, rajta keresztül kiadott feladatokat, ellenőrzi azok végrehajtását, e jogkörében eljárva a kijelölt felelősöktől tájékoztatást kérhet;

c) figyelemmel kíséri az államtitkár napi programjának alakulását, a programok megvalósításához szükséges feltételek biztosítását;

d) a politikai államtitkár által meghatározott témakörökben véleményező, javaslattevő, illetve döntés-előkészítő tevékenységet végez;

e) részt vesz az önkormányzatokat érintő egyes tárcaközi bizottságok munkájában, így különösen a pinceveszély elhárítási, partfalveszély elhárítási, útalap, bányászati koncessziós és kerékpáros koordinációs bizottságokban.

A PARLAMENTI FŐOSZTÁLY

20. §

(1) A Parlamenti Főosztály a miniszter és a politikai államtitkár országgyűlési munkáját segítő szervezeti egység.

(2) A Főosztály:

a) az Országgyűlés plenáris üléseire előkészíti a tárgyalásra kerülő anyagokat, gondoskodik a szakértők részvételéről;

b) közreműködik a minisztérium feladatkörébe tartozó törvényjavaslatok, határozati javaslatok, jelentések képviselőkkel történő egyeztetésében, Országgyűléshez történő benyújtásban, továbbá a Házszabály szerint a jogalkotás technikai menetével kapcsolatos szervezési feladatok ellátásában;

c) közreműködik az Országgyűlés által elfogadott ágazati törvények és országgyűlési határozatok kihirdetésére történő előkészítésében;

d) összehangolja a minisztériumnak az Országgyűlés állandó-, al-, ideiglenes-, és eseti bizottságaival, a parlamenti pártokkal és a képviselőkkel kapcsolatos munkáját. Információs összeköttetést biztosít a Parlament és a minisztérium között, szervezi a parlamenti állandó-, al-, ideiglenes-, és eseti bizottsági üléseken való szakértői képviseletet;

e) gondoskodik a napirenden kívüli felszólalások, továbbá az interpellációk, kérdések, azonnali kérdések válaszainak elkészítéséről, a válaszadáshoz szükséges információk beszerzéséről, a miniszter, illetve a politikai államtitkár felkészítéséről;

f) gondoskodik az Országgyűlés minisztériumot érintő anyagainak nyilvántartásáról. Kapcsolatot tart az Országgyűlés hivatali szerveivel, valamint a Miniszterelnöki Hivatal és a minisztériumok parlamenti szerveivel;

g) szükség szerint szervezi az országgyűlési képviselők, valamint a miniszter és a politikai államtitkár találkozásait, megbeszéléseit, előkészíti azok anyagait;

h) a miniszter, illetve a politikai államtitkár felhatalmazása alapján az ágazatnak az Országgyűlés tevékenységét érintő ügyeiben tájékoztatókat és egyéb információs anyagokat juttat el a frakciók vezetőinek, politikai pártoknak.

V. Fejezet


A közigazgatási államtitkár közvetlen alárendeltségében
működő szervezetek

A KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR TITKÁRSÁGA

21. §

(1) A Közigazgatási Államtitkár Titkársága főosztály jogállású hivatali egység, a közigazgatási államtitkár által meghatározott témakörökben, utasítása alapján véleményező, javaslattevő, döntés-előkészítő tevékenységet végez.

(2) A Titkárság:

a) gondoskodik a közigazgatási államtitkárhoz érkező iratok feldolgozásáról, intézéséről, a titkársági ügyviteli munka ellátásáról; továbbítja a miniszter által meghatározott, rajta keresztül kiadott feladatokat, ellenőrzi a közigazgatási államtitkár által elrendelt feladatok végrehajtását, e jogkörében eljárva a kijelölt felelősöktől tájékoztatást kérhet;

b) figyelemmel kíséri a közigazgatási államtitkár napi programjának alakulását, a programok megvalósításához szükséges feltételek biztosítását;

c) közreműködik a közigazgatási államtitkári értekezletek, a feladat-meghatározó megbeszélések előkészítésében és az ezekkel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátásában;

d) külön szabályzat rendelékezései szerint közreműködik az 1. § (1) bekezdése szerinti szervek beszerzéseinek koordinációjában.



A HUMÁNPOLITIKAI FŐCSOPORTFŐNÖKSÉG

22. §

(1) A Humánpolitikai Főcsoportfőnökség az ágazati humánpolitikai stratégia – szakterületére vonatkozó – megvalósításáért felelős főosztály jogállású hivatali egységként működik.

(2) A Főcsoportfőnökség:

a) előkészíti és végrehajtja a miniszter és a minisztériumi vezetők hatáskörébe tartozó személyzeti, munkaügyi, szervezési, fegyelmi, kártérítés, kitüntetési és elismerési döntéseket; végzi a hivatali egységek és a meghatározott önálló belügyi szervek szakmai feladatainak ellátásához szükséges emberi erőforrás biztosításával, a foglalkoztatásra kerülő köztisztviselők és hivatásos állományúak kiválasztásával, a jogviszonyuk létesítésével, megszüntetésével, munkajogi járandóságaik megállapításával kapcsolatos személyzeti intézkedések előkészítését, a döntések végrehajtásának megszervezését;

b) szakmai felügyeletet gyakorol - ügykörének megfelelően - a minisztériumi szervek és az önálló belügyi szervek tevékenysége felett, és ennek keretében ellenőrzést kezdeményezhet és végezhet; ellenőrzi az 1. §-ban meghatározott szervek létszám-gazdálkodási tevékenységét, továbbá ellenőrzi a képesítéssel, gyakorlati idővel, alkalmassággal, kinevezéssel és egyéb munkáltatói jogkörökkel kapcsolatos személyzeti és munkaügyi rendelkezések megtartását, végzi a jogszabályban meghatározott munkaügyi ellenőrzést;

c) a fegyveres és rendvédelmi szervek személyügyi igazgatásával összefüggő felügyeleti és ellenőrzési hatáskörében végrehajtja a vonatkozó BM rendeletben meghatározott feladatokat;

cs) közreműködik a foglalkoztatási jogviszonyokkal kapcsolatos ágazati koncepciók kialakításában, az ágazatot érintő jogszabálytervezetek szakmai előkészítésében, szükség esetén kezdeményezi a jogszabályok módosítását;

d) koordinálja a közigazgatási munka racionalizálása és a teljesítményorientált menedzsment érdekében – az Oktatási Főigazgatóság bevonásával elvégzett munkakör analízis alapján – a hivatali egységek által elkészített teljesítményértékelések kezelését, működteti a teljesítményértékelés rendszerét;

e) működteti - az Informatikai Főosztállyal együttműködve - az integrált emberi erőforrás gazdálkodást támogató információs rendszer személyzeti munkát segítő programját. Feldolgozza az 1. §-ban meghatározott szervek állományának összetételére, alkalmasságára, képzésére, továbbképzésére, fluktuációjára, fegyelmi helyzetére vonatkozó adatokat; statisztikai értékeléseket, előrejelzéseket készít és szolgáltat;

f) elkészíti – az Oktatási Főigazgatósággal együttműködve – a minisztérium éves továbbképzési tervét, szervezi - ütemezés szerint - a hivatali egységek munkatársainak a közigazgatási alap- és szakvizsgára, valamint az ügykezelői alapvizsgára bocsátását, továbbá a személyzeti, munkaügyi szakmai továbbképzést, együttműködik a Közszolgálati Főosztállyal a belügyi ágazatot érintő személyügyi és képzési feladatok végrehajtásában, a hivatali egységek köztisztviselői képzésében, továbbképzésében és a vezetőképzésben;

g) közreműködik a közszolgálati jogviszonyba tartozók beosztásban történő meghagyási rendjének Védelmi Hivatal általi kidolgozásában;

gy) végzi a nemzetbiztonsági ellenőrzéssel kapcsolatos, valamint a vagyonnyilatkozat-tétellel összefüggő − a vonatkozó jogszabályokban és BM utasításban meghatározott – feladatokat;

h) előkészíti az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzését végző bizottság részére történő adatszolgáltatást;

i) ellátja a hivatali egységek vonatkozásában a létszámkeretekhez kapcsolódó személyi juttatások keretével való gazdálkodást, a létszámkeretek és a kapcsolódó személyi juttatások keretével való együttes gazdálkodás alapján megfelelő döntés-előkészítést végez, segíti a személyi állomány elismerési rendszerének működését, támogatást nyújt a minisztériumon belül a köztisztviselői életpálya tervezhetőségéhez;

j) gondoskodik a bérgazdálkodás rendjének kidolgozásáról, működtetéséről, a hivatali egységek vezetőinek tájékoztatásáról;

k) létszám és bérgazdálkodási tevékenységét a Költségvetési és Gazdasági Főosztállyal együttműködve, külön eljárásrendben foglaltak figyelembevételével végzi;

l) előkészíti a szervezetkorszerűsítésre és létszámgazdálkodásra vonatkozó javaslatokat a Közgazdasági Főosztállyal, a Belügyminisztérium Igazgatási cím központi igazgatási alcíme vonatkozásában pedig a Költségvetési és Gazdasági Főosztállyal együttműködve. Ellátja a BM Hatásköri Listában meghatározott egyéb szervezési, valamint a szervezeti- és létszámtáblázat (szervezési munkaköri, illetve állománytáblázat) készítésével kapcsolatos feladatokat;

ly) előkészíti, megszervezi és lebonyolítja a minisztérium központi ünnepségeit. Gondoskodik a kitüntetések, elismerések átadásának megszervezéséről;

m) közreműködik a miniszter alárendeltségében működő hivatali egységek ügyrendjeinek, a BM Helyzetelemző-értékelő Központ működési rendjének, a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata ügyrendjének, továbbá az önálló belügyi szervek, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ és a Nemzeti Sporthivatal szervezeti és működési szabályzatainak miniszteri, valamint a többi hivatali egység ügyrendjeinek és a többi minisztériumi szervek szervezeti és működési szabályzatainak közigazgatási államtitkári jóváhagyásra való előterjesztésében;

n) véleményezi a költségvetési szervek alapításával, átszervezésével, illetve megszüntetésével összefüggő, a Közgazdasági Főosztály által elkészített okiratokat;

ny) személyzeti nyilvántartást vezet és adatfeldolgozást végez, fenntartja az országos személyzeti okmányarchívumot. Az 1945-től folyamatosan fennálló országos munkáltatói nyilvántartás adataiból - társadalombiztosítási szervek, munkáltatók és állampolgárok megkeresésére - a szolgálati időre és a munkaviszonyra vonatkozó igazolásokat ad ki, biztosítja a nyilvántartásban szereplő személyek részére az információs önrendelkezési jog gyakorlásának lehetőségét;

o) országosan gondoskodik az 1. §-ban meghatározott szervek munkáltatói, szolgálati (rendőri, határőri, katasztrófavédelmi, tűzoltói, polgári védelmi) és nyugdíjas igazolvánnyal történő ellátásáról. Végzi a munkáltatói és szolgálati igazolványok okmányvédelmével és cseréjével kapcsolatos - hatáskörébe utalt - feladatokat. Az 1. §-ban meghatározott szervek munkatársai foglalkoztatási jogviszonyának megszűnése esetén közreműködik a Társadalombiztosítási Hatósági Igazolvány biztosításában. Gondoskodik a fegyveres biztonsági őrségek, valamint a közterület-felügyelők szolgálati igazolvánnyal és szolgálati jelvénnyel történő ellátásáról;

p) végzi az elismerések okmányolását és kifizetését, intézkedik az átutalásról;

q) ellátja a minisztérium központi épületével kapcsolatos, hatáskörébe tartozó beléptetési feladatokat;

r) koordinálja a miniszternek a kitüntetésekkel és elismerésekkel kapcsolatos tevékenységét; javaslatot tesz - a kabinetfőnökkel együttműködve - a miniszter elismerési költségvetésére és annak felhasználására, továbbá gondoskodik annak kezeléséről;

s) megállapítja és határozattal elbírálja a hivatásos állományból nyugállományba helyezettek szolgálati és rokkantsági nyugdíját, valamint az elhunyt hivatásos állományúak hozzátartozóinak (özvegyi, árva, szülői) nyugellátását, továbbá a hivatásos állomány szolgálati baleseti, illetve szolgálati megbetegedésen alapuló baleseti járadék igényét és a járulék összegét (a továbbiakban: e § alkalmazásában: társadalombiztosítási ellátással összefüggő ügyek), előkészíti és megküldi másodfokú ügyintézés céljából a Jogi Főcsoportfőnökséghez a társadalombiztosítási ellátással összefüggő ügyek határozatai ellen benyújtott fellebbezéseket; a nyugdíjmegállapító határozatok bíróság előtti megtámadása esetén szakmai állásfoglalást ad és előkészítő munkát végez a Szerződés-előkészítő és Peres Képviseleti Iroda részére;

sz) közreműködik az 1. §-ban meghatározott szervek személyi állományát érintő fegyelmi és kártérítési ügyek általános törvényességi felügyeletében; lefolytatja a vizsgálatot a miniszter, az államtitkárok, a helyettes államtitkárok és a főosztályvezetők által a hatáskörébe utalt fegyelmi, kártérítési és panasz ügyekben, javaslatot tesz az ügyek érdemi lezárására;

t) megszervezi, koordinálja és szakmailag ellenőrzi az 1. §-ban meghatározott szervek közegészségügyi és járványügyi, valamint munkavédelmi tevékenységét. Közegészségügyi és járványügyi kérdésekben, a munkavédelem terén, valamint a hivatásos állomány felülvizsgálata során másodfokú hatósági jogkört gyakorol a miniszter irányítása alá tartozó rendvédelmi szervek vonatkozásában. A rendvédelmi szervek országos hatáskörű központi szervei vonatkozásában gyakorolja közegészségügyi-járványügyi kérdésekkel, a munkavédelemmel kapcsolatos elsőfokú hatósági jogkört;

ty) felügyeli, koordinálja és szakmailag ellenőrzi a fejezet és az általa irányított szervek egészségügyi és pszichológiai szolgálatai szakmai tevékenységét;

u) előkészíti a minisztérium nevében a jogszabályokban meghatározott ágazati egészségügyi együttműködési megállapodásokat; javaslatot tesz az egészségügyi ellátás javítása érdekében célszerűvé váló külső együttműködési megállapodásokra; felügyeli és koordinálja a BM egészségügyi szolgálatainak együttműködését;

ü) szervezett módon gyűjt és szolgáltat statisztikailag elemzett információkat a tárca és az általa irányított szervek egészségügyi tevékenységéről, az állomány egészségügyi tendenciáiról a minisztérium felső vezetése felé a döntés-előkészítés támogatása érdekében;

v) szakmai indokoltság alapján javaslatot tesz az egészségügyi és pszichológiai ellátás hatékonysága érdekében egészségügyi szolgáltatás létrehozására, bővítésére, szűkítésére vagy megszűntetésére, javaslatot tesz a rendvédelmi szervek párhuzamosan végzett egészségügyi tevékenységeinek összehangolására vagy a párhuzamosságok megszüntetésének módjára;

w) rendszeresen, valamint indokolt esetben beszámoltatja a Központi Kórház és Intézményei (a továbbiakban: KKI) főigazgató főorvosát, a rendvédelmi szervek szolgálatvezető főorvosait szakmai tevékenységükről; szakmai szempontból véleményezi a KKI orvos-szakmai, vagy orvos-szakmai indoklással készült előterjesztéseit, jelentéseit, kérelmeit, megállapodásait;

x) felügyeli a KKI minisztérium által finanszírozott vagy részben finanszírozott szakmai tevékenységét; ellenőrzi a KKI önálló szolgáltatási szerződéseinek és piaci bevételeinek szakmai feltételrendszerét;

y) részt vesz a minősített időszak egészségügyi biztosításának tervezésében, koordinálásában;

z) együttműködik a rendészeti és bűnmegelőzési helyettes államtitkár alárendeltségébe tartozó Oktatási Főigazgatósággal és a Rendőrtiszti Főiskolával a rendvédelmi terület oktatásával, képzésével, továbbképzésével összefüggő kérdésekben;

zs) ellátja az ENSZ, EU vagy egyéb nemzetközi szerződés alapján felkérésre végzett békefenntartással összefüggő feladatokhoz külszolgálatra tervezett rendvédelmi dolgozókkal kapcsolatos – a tervezéshez, kiválasztásához, kiképzéshez, felszereléshez, kihelyezéshez, hazatéréshez kapcsolódó – feladatkört.



A CIVILKAPCSOLATI ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI FŐOSZTÁLY

23. §

(1) A Civilkapcsolati és Esélyegyenlőségi Főosztály a humánpolitikai főcsoportfőnök közvetlen alárendeltségében működik.

(2) A Főosztály:

a) kapcsolatot tart a belügyi terület tevékenységét segítő civil szervezetekkel (társadalmi szervezetekkel, alapítványokkal, egyesületekkel). Fórumokat szervez a tárca feladatkörébe tartozó kérdésekben a civil szervezetek számára;

b) ellátja a társadalmi segítők támogatására rendelkezésre álló fejezeti kezelésű előirányzattal kapcsolatos feladatokat. Részt vesz a támogatási szabályok kidolgozásában. Kiírja és lebonyolítja a pályázatot, elvégzi a döntés-előkészítéshez szükséges feladatokat, majd ellenőrzi a támogatási szerződésben foglaltak teljesítését;

c) elősegíti a civil szervezetek bevonását a tárca jogalkotási tevékenységébe;

d) koordinálja a tárca egyházakkal kapcsolatos feladatait;

e) ellátja a minisztériumi ügyfélszolgálati teendőket, intézi a tárca vezetőihez intézett beadványokat, panaszokat;

f) közreműködik a társadalmi tanácsadó testületek megszervezésében és működtetésében;

g) ellátja a társadalmi esélyegyenlőséggel (nők, fogyatékkal élők, idősek, hajléktalanok stb.) és a romák integrációjával kapcsolatos kormányzati feladatokból eredő ágazati koordinációs teendőket, a főosztály vezetője egyben a minisztérium romaügyi referense. Kapcsolatot tart az emberi jogi és kisebbségi jogvédő és érdekképviseleti szervezetekkel;

h) részt vesz civilkapcsolatokkal és esélyegyenlőségi kérdésekkel foglalkozó tárcaközi szervezetek munkájában, kapcsolatot tart más minisztériumok szervezeti egységeivel;

i) részt vesz a Magyar Köztársaság állami ünnepeinek előkészítésében, koordinálja a miniszter irányítása alá tartozó szervek közreműködését;

j) közreműködik a minisztérium országos szakmai rendezvényeinek előkészítésében, szervezésében;

k) előkészíti és végrehajtja a miniszter és a minisztériumi vezetők hatáskörébe tartozó szociális és kegyeleti döntéseket;

l) intézi a minisztériumból és szerveitől, valamint a volt tanácsoktól politikai okokból elbocsátottak munkáltatói rehabilitációját, szociális és kegyeleti gondozását;

m) végzi a miniszter irányítása alá tartozó szervek dolgozóiról (hivatásos, köztisztviselő, közalkalmazott), valamint a belügyi nyugdíjasokról történő szociális gondoskodás szakirányítását; a hivatali egységek, a minisztériumi szervek és a jogutód nélkül megszűnt központi szervek esetében a központi segélyező és kegyeleti tevékenységet;

n) közreműködik a Szabadságharcosokért Közalapítvány munkájában;

o) végzi a Rendvédelmi Szervek Tárcaközi Érdekegyeztető Fóruma, valamint a Belügyi Érdekegyeztető Tanács működésével kapcsolatos titkársági (szervezési) feladatokat, segíti a minisztérium munkáltatói tárgyalócsoportját vezető politikai államtitkár feladatainak ellátását.



A KÖZSZOLGÁLATI FŐOSZTÁLY

24. §


A Közszolgálati Főosztály:

a) a belügyminiszter közigazgatás-szervezési feladatkörében:

aa) a Kormány közigazgatás-fejlesztési programjának végrehajtásához kapcsolódóan a közigazgatási hivatalok közreműködésével igazgatási modellkísérleteket, mintafejlesztéseket végez, javaslatot tesz a korszerű igazgatási módszerek és eljárások alkalmazására;

ab) szakmai-módszertani szempontból segíti az önkormányzatok és a területi államigazgatási szervek közigazgatás-szervezési tevékenységét;

ac) a közjogi helyettes államtitkárral együttműködésben ellátja a Belügyminisztérium felelősségi körébe tartozó átfogó deregulációs programok szakmai-módszertani koordinációját;

ad) a Belügyminisztérium Önkormányzati Hivatalával együttműködve szakmai-módszertani segítséget nyújt az önkormányzatok helyi deregulációs tevékenységéhez;

ae) a közigazgatási államtitkár útján közreműködik a Magyar Közigazgatási Intézet irányításában;

af) kidolgozza a közigazgatás minőségpolitikai elveit, valamint a minőségbiztosítási eljárások alkalmazásának szakmai és módszertani szabályait, ellátja a CAF nemzeti forrásközpont feladatait, melynek során tanácsadással, továbbképzéssel elősegíti a CAF alkalmazását a közigazgatásban, valamint kialakítja az ezzel kapcsolatos forrásközpont hálózat rendszerét;

ag) ellátja a közigazgatási innovációs feladatok központi koordinációját;

ah) ellátja a közigazgatási reform (Regionális Államreform) előkészítésének, szakmai koordinációjának feladatait;

b) a belügyminiszter közigazgatási személyzetpolitikai feladatkörében:

ba) kidolgozza a közigazgatási személyzetpolitika, valamint az egységes közszolgálat működési elveit és jogi szabályait, előmozdítja ezek érvényesülését, közreműködik eszközrendszerének kialakításában;

bb) rendszeres kapcsolatot tart az egységes közszolgálati szabályozás kidolgozásáért felelős kormánymegbízottal és - a belügyminiszter által meghatározottak szerint - képviseli a tárca álláspontját;

bc) közreműködik a Kormány közigazgatási tárgyú személyzetpolitikai döntésének kialakításában, és összehangolja ezek végrehajtását;

bd) előkészíti a köztisztviselők jogainak és kötelezettségeinek, kiválasztási, képesítési, képzési, továbbképzési, minősítési, teljesítményértékelési, etikai, előmeneteli, valamint illetmény- és felelősségi rendszerének elveit, előkészíti az ezzel kapcsolatos jogi szabályozást, működteti a központi közszolgálati nyilvántartást és a közszolgálati ellenőrzési rendszert;

be) működteti a Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanácsot és az Országos Önkormányzati Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanácsot, továbbá szakmai szempontból biztosítja és segíti a kormányzati oldal működését az országos közszolgálati érdekegyeztetés során;

bf) ellátja a közigazgatási vizsgarendszer felügyeletét, szervezi, összehangolja a köztisztviselők képzésével, továbbképzésével, a közigazgatási vezetőképzéssel kapcsolatos feladatokat;

bg) működteti az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság Elnökségét és a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium tevékenységét;

bh) javaslatot dolgoz ki a közigazgatás létszám- és bérgazdálkodási rendszerének kialakítására, valamint továbbfejlesztésére;

bi) a Belügyminisztérium nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárával együttműködve gondoskodik a köztisztviselők képzését, továbbképzését és átképzését érintő nemzetközi támogatási programok alapcélkitűzéseinek, irányainak, a végrehajtás ütemezésének meghatározásáról;

bj) szakmai-módszertani, jogalkalmazási segítséget nyújt a közigazgatási szerveknek a köztisztviselői törvény szabályainak alkalmazásához;

c) az adatkezelési feladatkörében eljárva:

ca) nyilvántartást vezet a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 62. § (1) bekezdésében és a 62/A. §-ában meghatározott adattartalommal.



A VAGYONNYILATKOZAT- NYILVÁNTARTÓ ÉS ELLENŐRZÉSI IRODA

25. §

(1) A Vagyonnyilatkozat-nyilvántartó és Ellenőrzési Iroda főosztály jogállású hivatali egység.

(2) Az Iroda:

a) ellátja a jogszabályban meghatározott személyek vagyonnyilatkozatával kapcsolatos adatkezelési és ellenőrzési, továbbá a közigazgatás korrupciómentességének biztosításához kapcsolódó feladatokat;

b) a belügyminiszter adatkezelési feladatkörében eljárva:

ba) kezeli a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvényben meghatározott vagyonnyilatkozat-tételre kötelezettek vagyonnyilatkozatainak adatait;

bb) kezeli a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvényben meghatározott vagyonnyilatkozat-tételre kötelezettek vagyonnyilatkozatainak adatait;

bc) kezeli az egyes közhatalmi feladatokat ellátó, valamint közvagyonnal gazdálkodó tisztségeket betöltő személyek összeférhetetlenségéről és vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségéről szóló 2001. évi CII. törvényben meghatározott vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett közalkalmazottak és az egyedi állami, önkormányzati támogatások döntés-előkészítésében vagy döntéshozatalában részt vevő egyes személyek vagyonnyilatkozatainak adatait;

bd) kezeli a 2003. évi XXIV. törvénnyel módosított az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényben meghatározott vagyonnyilatkozat-tételre kötelezettek vagyonnyilatkozatainak adatait;

be) jogalkalmazási segítséget nyújt a jogalkalmazó szerveknek a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget előíró jogszabályok alkalmazása tárgyában;

c) a belügyminiszter ellenőrzési feladatkörében eljárva:

ca) köteles – erre irányuló kezdeményezés alapján - az érintett személlyel szemben az ellenőrzési eljárást lefolytatni, az eljárás alá vont vagyongyarapodásának okát megállapítani.



AZ ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY

26. §

(1) Az Ellenőrzési Főosztály vezetője a minisztérium belső ellenőrzési vezetője.

(2) A Főosztály:

a) a vonatkozó jogszabályokban, a Belső Ellenőrzési Kézikönyvben meghatározottak szerint, valamint éves ellenőrzési terv alapján végzi tevékenységét. Ellenőrzést végezhet a BM felügyelete alá tartozó bármely költségvetési szervnél, illetve a fejezeti kezelésű előirányzatok, elkülönített állami pénzalap(ok) vonatkozásában, továbbá a fejezet többségi tulajdonában lévő szervezeteknél, valamint a költségvetésből céljelleggel juttatott és a nemzetközi támogatások felhasználásával kapcsolatosan a kedvezményezetteknél és a támogatások lebonyolításában részt vevő szervezeteknél;

b) ellátja a minisztérium függetlenített, szervezetszerű, pénzügyi belső ellenőrzését. Ennek keretében az ellenőr(ök) elvégzi(k) a Központi Igazgatás költségvetési belső ellenőrzési feladatait és a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának ellenőrzését;

c) az ellenőrzés módszereivel és eszközeivel fellép a korrupció ellen. Ennek keretében a korrupció visszaszorítása érdekében javaslatot tesz a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek, az ügyintézés rendjének módosítására; szükség esetén az erre feljogosított szervezetnél kezdeményezi a megfelelő eljárás lefolytatását;

d) felügyeli a középirányító szervek belső ellenőrzési szervezeteinek bevonásával az 1. §-ban foglalt költségvetési szervek pénzügyi belső ellenőrzési rendszerét.

(3) A főosztály ellenőrzési jogosítványait átruházhatja azon középirányító szervekre, amelyek rendelkeznek belső ellenőrzési szervezettel. Az átruházott ellenőrzési jogosultság nem korlátozza a fejezeti belső ellenőrzési szervezet minden fejezeti intézményre kiterjedő ellenőrzési jogát.

(4) A költségvetési szervek ellenőrzésének fejezeti szabályait, módszertanát, az ellenőrzések során követendő eljárás rendjét, a követelmények rendszerét a belső ellenőrzési vezető által kidolgozott és a miniszter által jóváhagyott Belső Ellenőrzési Kézikönyv tartalmazza.



AZ INFORMATIKAI FŐOSZTÁLY

27. §


    Az Informatikai Főosztály:

a) ellátja az informatikának a belügyi ágazatra kiterjedő koordinációját, közreműködik a területi államigazgatási informatika összehangolásában, képviseli a minisztériumot a tárcaközi kapcsolatokban, és részt vesz a nemzetközi együttműködésben;

b) megvalósítja a minisztérium informatikai stratégiai tervezését. Gondoskodik az átfogó, tárcaszintű, közép- és hosszú távú informatikai stratégiai terv kidolgozásáról, folyamatos aktualizálásáról, éves lebontásáról, és végrehajtásáról;

c) kidolgozza a minisztérium éves informatikai fejlesztési tervét. Véleményezi az 1. §-ban meghatározott szervek informatikai fejlesztési terveit, biztosítva e terveknek a tárca szintű stratégiai tervekkel való összhangját;

d) összehangolja az 1. §-ban meghatározott szervek informatikai rendszereinek létrehozását, a meglévő rendszereik fejlesztését, valamint az informatikai infrastruktúrájuk bővítését. A közigazgatási államtitkár részére felterjeszti az önálló költségvetéssel rendelkező szervek informatikával és a távközléssel kapcsolatos költségvetési terveit, valamint a kiemelt informatikai és távközlési projektek költségvetésére, továbbá az informatikai és távközlési előirányzatok év közbeni átcsoportosítására vonatkozó javaslatokat;

e) ajánlások, szabályzatok kidolgozásával elősegíti az informatikai fejlesztések szakszerű lebonyolítását, minőségbiztosítását. Felügyeli a helyi intézményi kereteken túlnyúló információs rendszerfejlesztések projekt szervezeteit, előmozdítja a korszerű projektmenedzsment módszerek alkalmazását. Nyilvántartást vezet az 1. §-ban meghatározott szervek informatikai fejlesztésekkel járó projektjeiről;

f) közreműködik az informatikát érintő, informatikai vonatkozású jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek, illetve a nem jogi szabályozásra irányuló kormány-előterjesztések, jelentések és tájékoztatók előkészítésében, valamint figyelemmel kíséri a hatályosulásukat. A más tárcák által előkészített koncepciók és jogszabálytervezetek véleményezése során érvényesíti az ágazati informatikai szempontokat;

g) biztosítja a minisztérium önálló költségvetési intézményei részére az egységes humánerőforrás-gazdálkodási, pénzügyi és számviteli adminisztrációt támogató számítógépes alkalmazásokat, szervezi azok fejlesztését, bevezetését, működési feltételeinek megteremtését;

h) összesíti és továbbítja a költségvetés tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos intézményi adatszolgáltatásokat;

i) gondoskodik a Belügyminisztérium Fejezet ”helyi önkormányzatok támogatásai és hozzájárulásai” címhez tartozó előirányzatok, a címzett támogatások nyilvántartása, az önkormányzatok nettó finanszírozása, a területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatások rendszer, valamint a céljellegű decentralizált támogatások rendszere kezelésével kapcsolatos feladatok ellátásának számítástechnikai feltételeiről;

j) biztosítja a humánpolitikai terület nyilvántartási adatfeldolgozási feladatainak számítástechnikai hátterét;

k) koordinálja a központosított illetményszámfejtő rendszer üzemeltetésével, alkalmazásával kapcsolatos feladatokat;

l) az Önkormányzati Hivatallal együttműködve koordinálja a közigazgatási hivatalok informatikai tevékenységét, fejlesztéseit, a közigazgatási hivatalok közreműködésével módszertani segítséget nyújt az önkormányzatoknak feladataik informatikai támogatásához;

m) javaslatokat tesz az Európai Uniós, és más fejlesztéspolitikai forrásokból finanszírozandó informatikai vonatkozású projektekre. A projektjavaslatok tervezésében, és előkészítésében szakmai irányító szerepet lát el – SIS II és VIS nemzeti projektmenedzserként – szoros együttműködésben a Stratégiai (NFT) Koordinációs Irodával, és az EU Együttműködési Hivatallal. Szakmai felelősként működik közre a projektek végrehajtásában;

n) részt vesz a köztisztviselők informatikai képzésében és továbbképzésében;

o) biztosítja az informatikai feltételeket a Felügyeleti és Biztonsági Főosztály, valamint az adatvédelmi felelős feladatai ellátásához, közreműködik az adatvédelmi nyilvántartás vezetésében;

p) a Távközlési Szolgálat útján gondoskodik a minisztérium hivatali egységeinek számítás- és ügyviteltechnikai eszközökkel való ellátásáról, működtetéséről és számítógépes hálózata fejlesztéséről;

q) elősegíti az informatika eredményeinek a minisztériumi munkába illesztését, a hivatali működés hatékonyságának a növelését. Előmozdítja az elektronikus közigazgatási ügyintézés és kapcsolódó szolgáltatásokkal összefüggő belügyi feladatok megvalósítását. Közreműködik a közigazgatás-korszerűsítési informatikai projektek kialakításában és végrehajtásában. Együttműködik a közigazgatási szolgáltatások korszerűsítésére létrehozott kormányzati szervekkel, egységekkel, testületekkel;

r) az általa működtetett információs rendszerek adatállományaiból rendszeresen és igény szerint számítógépes feldolgozásokat végez, szakmai kiadványokat, tájékoztatókat készít.

VI. fejezetAz önkormányzati helyettes államtitkár közvetlen alárendeltségében működő szervezetek

AZ ÖNKORMÁNYZATI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR TITKÁRSÁGA

28. §

(1) Az Önkormányzati Helyettes Államtitkár Titkársága osztály jogállású hivatali egység.

(2) A Titkárság ellátja az önkormányzati helyettes államtitkár szakterületre vonatkozó:

a) jogszabály előkészítési és véleményezési;

b) költségvetés előkészítési és végrehajtási;

c) személyzeti és oktatási ügyek előkészítési;

d) felügyeleti és ellenőrzési;

e) sajtó- és kommunikációs főigazgató részére szakanyag és vezetői tájékoztató készítési;

f) a jogszabálytervezetek költséghatás elemzését egyeztető és véglegező munkacsoport tevékenységét segítő


feladatokat.



AZ ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

29. §

(1) Az Önkormányzati Hivatal vezetője főcsoportfőnök, akit a közigazgatási államtitkár előterjesztésére a miniszter biz meg.

(2) A főcsoportfőnök:

a) irányítja az önkormányzati hivatalba tartozó főosztályok munkáját, valamint az önkormányzati helyettes államtitkár eseti megbízása alapján összehangolja az önkormányzati terület főosztályvezetőinek tevékenységét;

b) részt vesz az önkormányzati helyettes államtitkár feladatkörébe tartozó szakterület hazai és nemzetközi képviseletében;

c) ellátja az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Irányító Bizottságában országunk képviseletét, irányítja a szakbizottságokban működő ország-képviselők munkáját.

(3) Az Önkormányzati Hivatal szervezetében működik az Önkormányzati Főosztály, a Közigazgatási Hivatali, Jegyzői és Hatósági Főosztály.



AZ ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

ÖNKORMÁNYZATI FŐOSZTÁLYA

30. §


    Az Önkormányzati Főosztály:

a) figyelemmel kíséri és elemzi az Alkotmány helyi önkormányzatokat érintő rendelkezéseinek, valamint a helyi önkormányzatokról szóló törvénynek a hatályosulását;

b) figyelemmel kíséri és elemzi a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről, a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről, az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról, az önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről, valamint a területszervezési eljárásról szóló törvények hatályosulását;

c) feldolgozza a helyi önkormányzatok működési feltételeire vonatkozó információkat, adatokat;

d) helyi és a helyi kisebbségi önkormányzatok működése szempontjából véleményezi a jogszabályok tervezeteit, javaslatot tesz a jogszabályok korszerűsítésére, illetve túlhaladott jogszabályok hatályon kívül helyezésére;

e) előkészíti a miniszter hatáskörébe tartozó, az önkormányzati rendszert érintő jogszabályokat, közreműködik a helyi önkormányzatok feladat- és hatáskörét érintő jogszabályok, állami irányítás egyéb jogi eszközei és egyedi állami döntések tervezetének előkészítésében;

f) figyelemmel kíséri és elemzi a körjegyzőségek működését, az új körjegyzőségek alakítását segítő ösztönző-rendszer hatályosulását, javaslatot tesz a korszerűsítésre, továbbá előkészíti a miniszter körjegyzőségi kijelölésre vonatkozó döntését;

g) átfogóan értékeli a helyi önkormányzatok, a helyi kisebbségi, valamint a kisebbségi települési önkormányzatok működése törvényességének helyzetét, elemzi a törvényességi ellenőrzési információs rendszer adatait. Az Önkormányzati Tájékoztató különszámában évente összefoglalja a helyi önkormányzati működés törvényességének tapasztalatait;

h) az egységes jogalkalmazás érdekében rendszeres értekezleteken tekinti át a törvényességi ellenőrzés aktuális kérdéseit a fővárosi, megyei közigazgatási hivatalok Törvényességi Főosztályainak vezetőivel;

i) javaslatot tesz a Közigazgatási Hivatali, Jegyzői és Hatósági Főosztállyal közösen a törvényességi ellenőrzési információs rendszer adattartalmának korszerűsítésére;

j) segíti az önkormányzati szervek működését, jogszabály-értelmezések, szakmai állásfoglalások, módszertani kiadványok és szakmai tájékoztatók, illetve ajánlások megjelentetése útján;

k) vezeti és negyedévente aktualizálja a helyi önkormányzatok és szerveik feladat- és hatásköri jegyzékét;

l) közreműködik az önkormányzati rendszert érintő közigazgatási kísérletek, új módszertani megoldások kidolgozásában;

m) közreműködik a polgármesterek és jegyzők, önkormányzati képviselők képzési-továbbképzési tematikáinak, programjainak összeállításában;

n) közreműködik az önkormányzatok nemzetközi kapcsolatai szakmai tartalmának meghatározásában, a nemzetközi tapasztalatok rendszerezésében;

o) előkészíti az Országgyűlés és a köztársasági elnök hatáskörébe tartozó területszervezési döntésekre vonatkozó miniszteri előterjesztéseket;

p) előkészíti az Alkotmánnyal ellentétesen működő helyi önkormányzati képviselő-testület feloszlatására vonatkozó előterjesztést;

q) felkérés alapján – a törvényességi ellenőrzést illetően – részt vesz a közigazgatási hivatalok tevékenységének komplex ellenőrzésében.



AZ ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

KÖZIGAZGATÁSI HIVATALI, JEGYZŐI ÉS HATÓSÁGI FŐOSZTÁLYA

31. §


    A Közigazgatási Hivatali, Jegyzői és Hatósági Főosztály:

(1) A közigazgatási hivatalok és a jegyzők tevékenységével kapcsolatban:

a) segíti az önkormányzati helyettes államtitkárt a közigazgatási hivatalok tevékenységének irányításában, összehangolásában. Ennek keretében szervezi a hivatalvezetői értekezleteket, közreműködik a hivatalok ágazati tevékenységének koordinálásában, elemzi a hivatalok tevékenységét, együttműködik a Miniszterelnöki Hivatallal. Jóváhagyásra előkészíti a hivatalok szervezeti és működési szabályzatát, alapító okiratát;

b) gyűjti, rendszerezi és feldolgozza a közigazgatási hivatalok és a jegyzői szervezetek – az önkormányzatok működési feltételeire vonatkozó – információit, adatait, és továbbítja azokat az Önkormányzati Főosztályra;

c) előkészíti a miniszter hatáskörébe tartozó, a közigazgatási hivatalok jogállására, működésére vonatkozó jogszabályokat, közreműködik a közigazgatási hivatalok tevékenységét érintő jogszabályok, állami irányítás egyéb jogi eszközei és egyedi állami döntések tervezetének előkészítésében;

d) az Informatikai Főosztállyal együttműködve működteti a törvényességi ellenőrzési információs rendszert, rendszerezi az adatokat, az Önkormányzati Főosztállyal közösen gondoskodik a rendszer adattartalmának korszerűsítéséről;

e) segíti a közigazgatási hivatalok önkormányzati rendszert érintő közigazgatási kísérleteit, új módszertani megoldásait, illetve azok megismertetését;

f) gondoskodik a polgármester, a jegyző, a képviselő-testület hivatalának ügyintézője által ellátott államigazgatási feladatok ellenőrzésére irányuló tevékenység összehangolásáról;

g) közreműködik a közigazgatási hivatalok útján a területi szervek közötti kapcsolatok összehangolásában, a több ágazatot érintő kormányzati döntések végrehajtását illetően;

h) szervezi a közigazgatási hivatalok főosztályvezetőinek értekezleteit;

i) közreműködik a közigazgatási korszerűsítésre vonatkozó feladatok megoldásában;

j) közreműködik a közigazgatási hivatalok továbbképzési tevékenységének szervezésében;

k) kapcsolatot tart a Jegyzők Országos Szövetségével, más jegyzői szervezetekkel;

l) közreműködik a havonta megjelenő Önkormányzati Tájékoztató szerkesztésében;

m) külön megbízás alapján képviseli a minisztériumot egyes országos és területi testületekben, bizottságokban.

(2) A hatósági tevékenység körében:

a) ellátja a vagyonátadó bizottságok működésével és az önkormányzati vagyon szabályozásával kapcsolatos feladatokat; az egyes állami tulajdonban lévő ingatlanok önkormányzatok tulajdonába adásával kapcsolatos ügyekben elbírálásra előkészíti a megyei (fővárosi) vagyonátadó bizottságok döntései ellen benyújtott – a miniszter hatáskörébe tartozó – jogorvoslatokat;

b) elbírálásra előkészíti a megyei (fővárosi) közigazgatási hivataloknak a hatósági közvetítőket tartalmazó nyilvántartásával kapcsolatos – a miniszter hatáskörébe tartozó – jogorvoslatokat;

c) szakmai irányítást és felügyeletet gyakorol az önkormányzati szabálysértési, kisajátítási, bányaszolgalmi, hagyatéki leltározási, a külföldiek ingatlan vásárlásának engedélyezési, és a Polgári Törvénykönyvből fakadó igazgatási tevékenység felett;

d) a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 116. § (2) bekezdés b) pontja alapján előkészíti a méltányossági jogkörben hozandó határozatokat;

e) figyelemmel kíséri és értékeli a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény érvényesülését, végzi az eljárási jellegű jogszabályok, koncepciók készítését, ellátja e jogszabályok végrehajtásával kapcsolatos feladatokat;

f) első fokon eljár mindazon hatósági ügyekben, amelyek nem tartoznak más hivatali egység hatáskörébe;

g) átfogóan értékeli és elemzi az önkormányzati szervek és a közigazgatási hivatalok hatósági igazgatási, valamint szabálysértési tevékenységét, közreműködik a statisztikai adatszolgáltatási rendszer működtetésében;

h) figyelemmel kíséri és elemzi a közterület-felügyeletről szóló törvény hatályosulását;

i) intézi a helyi önkormányzatok tevékenységével összefüggő panaszlevelek kivizsgálását.



AZ ÖNKORMÁNYZATI KAPCSOLATOK FŐOSZTÁLYA

32. §


    Az Önkormányzati Kapcsolatok Főosztálya:

a) elősegíti a központi közigazgatás és a helyi önkormányzatok kapcsolat- és információs rendjének továbbfejlesztését;

b) közreműködik:

ba) a helyi önkormányzatok feladat- és hatáskörét érintő jogszabályok tervezeteinek előkészítésében és véleményezésében, a minisztérium szakmai álláspontjának kialakításában,

bb) a helyi önkormányzatok működését érintő közösségi jogszabályok, valamint az önkormányzatok európai uniós támogatására vonatkozó szabály- és intézményi rendszer kialakításának, működésének véleményezésében;

c) kapcsolatot tart az önkormányzatok érdekszövetségeivel, feldolgozza az érdekszövetségek által biztosított – az önkormányzatok működésére vonatkozó – szakmai információkat; javaslatokat;

d) az önkormányzatok jogalkalmazási munkájának segítése érdekében működteti az önkormányzati és kisebbségi forródrót telefonos szolgálatot;

e) a helyi önkormányzatok működését és támogatási rendszerét érintő információs tanácskozásokat szervez, szakmai kiadványokat készít;

f) közreműködik a minisztérium önkormányzatokra vonatkozó nemzetközi kapcsolatai szakmai tartalmának meghatározásában, a nemzetközi tapasztalatok rendszerezésében, továbbá koordinálja a nemzetközi fórumok (kormányközi vegyes bizottságok, V4 együttműködést) önkormányzati szakmai tartalmának előkészítését;

g) segíti az önkormányzatok és a civil szervezetek közötti együttműködés szélesítését;

h) elemzi a Főosztály kommunikációs csatornáin beérkező, a helyi önkormányzatok működésével kapcsolatos információkat, javaslatot tesz a feltárt problémák megoldására;

i) ellátja a minisztérium – ennek keretében a helyi önkormányzati érdekek – képviseletét a Fejlesztéspolitikai Koordinációs Tárcaközi Bizottságban (FKTB), az uniós támogatásokat felügyelő monitoring bizottságokban és egyéb munkacsoportok ülésein;

j) koordinálja a minisztériumnak az NFT és az Európa Terv tervezésével és végrehajtásával összefüggő helyi önkormányzatokat érintő feladatait,

k) közreműködik az önkormányzatokat érintő pályázati kiírások előkészítésében, véleményezésében, valamint a benyújtott pályázatok bírálatában;

l) integrált önkormányzati adatbázist működtet, biztosítja helyi önkormányzatokra, kistérségekre vonatkozó adatok, információk rendszerben való kezelését;

m) Információs Központján keresztül az alábbi szolgáltatásokat biztosítja:

ma) tájékoztatja a helyi önkormányzatokat a feladat- és hatáskörüket érintő jogszabályváltozásokról, segítséget nyújt a jogértelmezésben,

mb) tájékoztatást nyújt a helyi önkormányzatoknak az őket érintő uniós eseményekről, programokról,

mc) informálja a helyi önkormányzatokat a pályázati- és fejlesztési lehetőségekről,

md) biztosítja a „Kistérség Plusz” szolgáltatást;

me) működteti az önkormányzati információs honlapot;

n) közreműködik az Önkormányzati Tájékoztató szerkesztésében;

o) felkérés alapján részt vesz a helyi önkormányzati rendeletek jogharmonizációs célú ellenőrzésében;

p) külön megbízás alapján képviseli a minisztériumot egyes országos és területi testületekben, bizottságokban, nemzetközi fórumokon, valamint az Európa Tanács munkájában;

q) folyamatosan együttműködik a kormányzati EU koordinációs struktúrában a minisztériumot képviselő EKTB taggal, biztosítva ezzel az önkormányzatokat érintő FKTB döntések, és a kormányzati uniós koordinációs munkában megjelenő területek összhangját.



A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS -ÜZEMELTETÉSI FŐOSZTÁLY

33. §


    A Településfejlesztési és –üzemeltetési Főosztály:

a) közreműködik a miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó, az önkormányzatok, illetve az önkormányzati rendszer működését érintő jogszabályok, valamint a helyi önkormányzatok feladat- és hatáskörét, a polgármester, főpolgármester, a közigazgatási hivatalok tevékenységét érintő jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei és egyedi állami döntések tervezetének előkészítésében;

b) ellátja a miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó, a helyi önkormányzatok településfejlesztési, és -üzemeltetési tevékenységére vonatkozó kormányzati feladatokat, közreműködik azok összehangolásában, elősegíti az ágazatpolitikai célok megvalósulását;

c) közreműködik a kormányzati településpolitika feladatainak kialakításában, az országos koncepció kidolgozásában, a településügy jogi kereteinek kimunkálásában, kapcsolódó jogszabályok megalkotásában; kiemelt figyelemmel az állampolgári esélyegyenlőség, a hozzáférhetőség, a közszolgáltatások egységes minőségének és hatékonyságának biztosítására;

d) ellátja egyes helyi közszolgáltatások (temetkezés, kéményseprés) szakágazati irányítási feladatait. Gondoskodik e közszolgáltatások ellátásával és a kapcsolódó szakképesítés szakmai és vizsgáztatási követelményeiről szóló jogszabályok előkészítéséről, azokhoz szakmai koncepciót készít. Kidolgozza a döntésekhez szükséges előterjesztéseket, tárcaközi egyeztetések során képviseli a minisztériumot. Figyelemmel kíséri és segíti a végrehajtást, a feladatkörét érintő rendelkezések hatályosulását, javaslatot tesz a szükséges korszerűsítésekre, módosításokra;

e) előkészíti a társadalmi, gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések besorolását tartalmazó kormány-rendeleteket, irányítja az adott célra létrehozott tárcaközi szakértői testület munkáját, kivizsgálja a besorolással kapcsolatos panaszos ügyeket;

f) közreműködik a pincerendszerek, természetes partfalak, és a földcsuszamlások okozta veszélyhelyzetek elhárítása jogszabályi környezetének kialakításában, szükség szerinti módosításában. Előkészíti az önkormányzatok veszély-elhárítási munkálatainak költségvetési támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, felhasználásának és elszámolásának részletes szabályait tartalmazó miniszteri rendeletet;

g) irányítja a pincerendszerek, természetes partfalak, és a földcsuszamlások okozta veszélyhelyzetek elhárítására benyújtott önkormányzati pályázatokat elbíráló szakértői bizottság munkáját, ellátja titkársági feladatait;

h) részt vesz a településpolitikai, településfejlesztési oktatás korszerűsítésének szakmai előkészítésében és végrehajtásában;

i) részt vesz a települési hulladékgazdálkodással kapcsolatos, valamint a települési önkormányzat zöldfelület-gazdálkodási tevékenységével összefüggő szakmai szabályozási és egyéb kormányzati feladatok ellátásában;

j) közreműködik a településfejlesztés, -üzemeltetés kormányzati és önkormányzati feladatait segítő gazdasági, pénzügyi eszközrendszer kidolgozásában, javaslatot tesz az eszközrendszer fejlesztésére, korszerűsítésére. Részt vesz a településfejlesztés, -üzemeltetés önkormányzatokat érintő eszközrendszerének megalapozásában és kialakításában;

k) vizsgálja az önkormányzatok egyes kötelező feladatkörének ellátásához szükséges anyagi feltételeket, javaslatot tesz az azokra vonatkozó költségvetési támogatás előirányzataira. Tárcaközi koordináció keretében részt vesz a helyi önkormányzatok településüzemeltetést is szolgáló, fejlesztési, üzemeltetési célú pályázatainak értékelésében;

l) jogszabályi előírás alapján véleményezi az országos, a regionális, a kiemelt térségi és a megyei területfejlesztési koncepciókat, területfejlesztési stratégiai és operatív programokat, területrendezési terveket, megbízás alapján a kistérségek hasonló terveit. Véleményezi az egyes települések településrendezési terveit, helyi építési szabályzatait, megbízás vagy felkérés alapján fejlesztési koncepcióit, programjait;

m) összehangolja a területfejlesztéssel és a területrendezéssel kapcsolatos tárcafeladatokat, közreműködik a településtervezés differenciált szakmai követelményeinek szabályozásában;

n) ellátja a - területfejlesztésre és területrendezésre vonatkozó - Területi Információs Rendszer működtetésével kapcsolatos tárcafeladatok összehangolását;

o) közreműködik a települések fejlesztési, rendezési, építészeti, természet- és környezetvédelmi tevékenységével összefüggő központi koncepciók, ágazati döntések előkészítésében és véleményezésében;

p) részt vesz a települések üzemeltetésével összefüggő - különösen az anyagi közszolgáltatások területére vonatkozó - ágazati döntések előkészítésében, véleményezésében, közreműködik a helyi önkormányzatok településüzemeltetési feladatainak a környezetvédelemmel összehangolt szakmai feltételrendszere kialakításában;

q) közreműködik a decentralizált állami támogatási program keretében – a regionális fejlesztési tanácsok felkérése alapján – a települési hulladékkezelési közszolgáltatás fejlesztéseinek, illetve a települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújításának támogatásával összefüggő döntéselőkészítő feladatokban, kapcsolatot tart a regionális fejlesztési tanácsokkal;

r) irányítja a Dinamikus Településrendszer Koordinációs Munkacsoport munkáját, ellátja titkársági teendőit;

s) segíti a közterületek fejlesztésére és fenntartására irányuló önkormányzati és civil programokat; közreműködik a „Virágos Magyarországért” környezetszépítési verseny szervezésével és megrendezésével kapcsolatos szakmai feladatok ellátásában. Az európai mozgalom keretében - delegálás alapján - részt vesz az európai verseny nemzetközi zsűrijének munkájában;

t) ellátja az EU várospolitikájából a minisztériumra háruló feladatok koordinációját; képviseli – kijelölés alapján, társképviselőként – Magyarországot az EU Bizottság URBACT programja Monitoring Bizottságában;

u) az Európai Falumegújítási és Vidékfejlesztési Munkaközösséggel kapcsolatot tart, előkészíti az Európai Falumegújítási Díjakra pályázó magyar település(ek) jelölését, szakmailag támogatja pályázataik elkészítését;

v) kapcsolatot tart az ENSZ HABITAT magyarországi szervezetével, részt vesz az időszakos országjelentések kidolgozásában;

w) gondoskodik az önkormányzatok rendszeres informálásáról a településfejlesztést, -üzemeltetést érintő kérdéskörben, szakmai módszertani tanácsokkal, kiadványokkal és konzultációkkal segíti azok munkáját;

x) kapcsolatot tart a közigazgatási hivatalokkal, az önkormányzatok érdekszövetségeivel és a településüzemeltetés területén működő szakmai szövetségekkel;

y) koordinatív és szervezési feladatokat lát el a Településüzemeltetési Tanács működtetésében;

z) képviseli – kijelölés alapján – a minisztériumot a feladatköréhez köthető (településfejlesztés, -üzemeltetés, -rendezés, területfejlesztés, -rendezés, vidékfejlesztés stb.) tanácsokban, tárcaközi bizottságokban, munkacsoportokban.



AZ ÖNKORMÁNYZATI GAZDASÁGI FŐOSZTÁLY

34. §


    Az Önkormányzati Gazdasági Főosztály:

a) ellátja - a Pénzügyminisztérium illetékes szervezeti egységeivel együttműködve - az állami költségvetési tervezés önkormányzatokat érintő kormányzati feladatait és részt vesz a végrehajtásban; végzi az önkormányzatok jövedelemviszonyait meghatározó pénzügyi bevételek modellezésének munkáit; irányítja és koordinálja az éves költségvetési zárszámadási törvényjavaslat helyi önkormányzatokat érintő részanyagainak elkészítésével kapcsolatos kormányzati feladatokat;

b) részt vesz a helyi önkormányzatok gazdálkodása pénzügyi szabályozási rendszerének korszerűsítésében, a működéséhez szükséges feltételek megteremtésében, és az önkormányzati törvényben, valamint az államháztartási törvényben foglaltak érvényesítésében;

c) ellátja a Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet "helyi önkormányzatok támogatásai és hozzájárulásai" címhez tartozó valamennyi előirányzat kezelésével kapcsolatos feladatokat, ezen belül különösen a helyi önkormányzatok nettó finanszírozási rendszerének működtetését, a helyi önkormányzatok előirányzatainak nyilvántartását, utalványozását;

d) ellátja a helyi önkormányzatok adósságrendezésével kapcsolatos kormányzati feladatokat;

e) ellátja a működésképtelen önkormányzatok egyéb támogatásával kapcsolatos döntés előkészítéséből és végrehajtásából adódó feladatokat;

f) összehangolja az önkormányzati tervezéssel és gazdálkodással összefüggő minisztériumi tevékenységet;

g) vizsgálja az önkormányzatok kötelező feladat- és hatáskörének ellátásához szükséges anyagi feltételeket és javaslatot tesz azok biztosítására;

h) ellátja a Pénzügyminisztériummal közösen - jogszabályban meghatározott feladatkörének megfelelően - a Magyar Államkincstár fővárosi, megyei Területi Igazgatóságai helyi önkormányzatokat érintő feladatainak szakmai irányítását;

i) közreműködik az ágazati fejlesztési programok és szakmai szabályok önkormányzatokat érintő részének kidolgozásában, az ellátottsági mutatók felmérésében, értékelésében;

j) szakmai módszertani tanácsadással, kiadványokkal és konzultációkkal segíti az önkormányzatok költségvetési tervezési-, zárszámadási tevékenységét;

k) közreműködik az önkormányzatok és intézményeik számviteli, valamint az államháztartási mérlegrendszerbe illeszkedő pénzügyi információs rendszerének kialakításában, működtetésében;

l) részt vesz a helyi önkormányzatok tulajdonát, az azzal való gazdálkodást érintő állami döntések előkészítésében, végrehajtásában; közreműködik az önkormányzati vállalkozásokat érintő központi állami döntések előkészítésében, segíti a vállalkozási feltételeket kialakító önkormányzati tevékenységet;

m) ellátja az önkormányzati vagyongazdálkodás szabályozásával kapcsolatos feladatokat, előkészíti és figyelemmel kíséri az ingatlanvagyon értékelését, irányelveit, az érdekeltek bevonásával előkészíti a helyi önkormányzati vagyonkataszter szabályozását és a döntést követően végzi a rendszer működtetéséből adódó feladatokat;

n) ellátja az egyedi központi fűtéssel és melegvíz ellátással kapcsolatos kormányzati feladatokat;

o) közreműködik a helyi önkormányzatokat megillető normatív költségvetési hozzájárulásokra, a központosított előirányzatokra, valamint a központi adókból való részesedés mértékére és az elosztás módjára vonatkozó javaslatok előkészítésében;

p) ellátja az önkormányzatok EU-s, valamint hazai fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatási rendszerével kapcsolatos döntések előkészítéséből és végrehajtásából adódó kormányzati feladatokat;

q) ellátja a többcélú kistérségi társulások megalakulásának ösztönzésére vonatkozó támogatási rendszerrel kapcsolatos döntés előkészítésből és végrehajtásából adódó kormányzati feladatokat;

r) ellátja a többcélú kistérségi társulások normatív működési támogatási rendszerével kapcsolatos döntés előkészítésből és végrehajtásából adódó feladatokat.

VII.     fejezet


A közjogi helyettes államtitkár közvetlen alárendeltségében
működő szervezetek

A KÖZJOGI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR TITKÁRSÁGA

35. §

(1) A Közjogi Helyettes Államtitkár Titkársága osztály jogállású hivatali egység.

(2) A Titkárság ellátja a közjogi helyettes államtitkár szakterületre vonatkozó:

a) költségvetés előkészítési és végrehajtási;

b) személyzeti és oktatási ügyek előkészítési;

c) felügyeleti és ellenőrzési;

d) sajtó- és kommunikációs főigazgató részére szakanyag és vezetői tájékoztató készítési


feladatokat.

(3) A Titkárság:

a) gondoskodik a közigazgatási államtitkári értekezleten, valamint a kormányülésen napirendre kerülő anyagoknak az összeállításáról, a háttéranyagoknak az illetékes főosztály által soron kívül történő elkészítéséről;

b) összeállítja a Kormány féléves munkaterveihez a minisztériumi javaslatokat, illetve a minisztérium féléves munkaprogramját;

c) gondoskodik a Kormány üléséről szóló összefoglalók kezeléséről;

d) figyelemmel kíséri a miniszter feladatkörébe tartozó törvényjavaslatok tárgyalása során a benyújtott módosító indítványokat és az azokról szóló kormány-előterjesztések elkészítését, illetve elkészíttetését, továbbá a Kormány által támogatott módosító indítványok jegyzékének elkészítését;

e) közreműködik a miniszter feladatkörébe tartozó törvényjavaslat országgyűlési bizottsági vitájában;

f) közreműködik a miniszter feladatkörébe tartozó törvényjavaslatok egységes javaslatának, valamint a törvény és a határozati javaslat szövegének véglegesítésében, kihirdetésre történő előkészítésében;

g) kezeli a 3000-es kormányhatározatokat, végzi az azokban és egyéb kormányhatározatokban meghatározott feladatokkal kapcsolatos szervezési, ügykezelési teendőket;

h) határidő-nyilvántartást vezet a miniszter jogalkotási kötelezettségével kapcsolatban;

i) nyilvántartja és folyamatosan vezeti a hatályos belső rendelkezések címgyűjteményét;

j) gondoskodik a minisztériumi közigazgatási államtitkári értekezletek előkészítéséről.



A JOGI FŐCSOPORTFŐNÖKSÉG

36. §

(1) A Jogi Főcsoportfőnökség az ágazati jogalkotási stratégia – szakterületére vonatkozó – megvalósításáért felelős főosztály jogállású hivatali egységként működik.

(2) A Főcsoportfőnökség:

a) végzi a miniszter feladatkörébe tartozó jogszabályokkal, az állami irányítás egyéb jogi eszközeivel, illetőleg a belső normákkal (e szakasz alkalmazásában a továbbiakban együtt: belügyi jogszabályok) kapcsolatban a b)-l) pontokban meghatározottakat;

b) elkészíti a belügyi jogszabályok tervezeteit a feladat- és hatáskör szerint illetékes szakmai szervezet által előkészített szakmai tervezet alapján;

c) gondoskodik a belügyi jogszabályok tervezeteinek belső és külső véleményeztetéséről;

d) gondoskodik a miniszter feladatkörébe tartozó törvények, kormányrendeletek, kormányhatározatok kormány-előterjesztéseinek a Gazdasági Kabinet, a közigazgatási államtitkári értekezlet, a Kormány egyéb tanácsadó, döntés előkészítő szerve, illetőleg a kormányülés napirendjére történő felvételéről és beküldéséről; a közigazgatási államtitkári értekezlet, illetőleg a Kormány döntésének megfelelő véglegesítéséről; az Országgyűléshez történő benyújtás előtti kormányzati egyeztetésről;

e) gondoskodik a miniszter feladatkörébe tartozó törvényjavaslatok tárgyalása során a benyújtott módosító indítványokról szóló kormány-előterjesztések elkészítéséről, illetve elkészíttetéséről, valamint a Kormány által támogatott módosító indítványok jegyzékének elkészítéséről és azoknak a közjogi helyettes államtitkár útján a közigazgatási államtitkárhoz aláírásra történő felterjesztéséről, továbbá – az aláírást követően - a Parlamenti Főosztályhoz való továbbításukról;

f) a szakterület kijelölt képviselőjével együttműködve közreműködik a miniszter feladatkörébe tartozó törvényjavaslat országgyűlési bizottsági vitájában;

g) közreműködik a miniszter feladatkörébe tartozó törvényjavaslatok egységes javaslatának, valamint a törvény és a határozati javaslat szövegének véglegesítésében, kihirdetésre történő előkészítésében, gondoskodik azoknak a közjogi helyettes államtitkár útján a miniszterhez aláírásra történő felterjesztéséről, továbbá - az aláírást követően - a Parlamenti Főosztályhoz való továbbításáról;

h) gondoskodik a belügyi jogszabályok kihirdetéséről, illetve közzétételéről;

i) a feladat- és hatáskör szerint illetékes szakmai főosztályoknak az EU Együttműködési Hivatal egyetértésével kialakított javaslata alapján ellátja az EU jogalkotásból fakadó jogharmonizációs, továbbá az EU Együttműködési Hivatal által kezdeményezett notifikációs feladatokat, és erről rendszeresen tájékoztatja az EU Együttműködési Hivatalt;

j) figyelemmel kíséri a belügyi jogszabályok hatályosulását, a jogalkalmazási gyakorlatot, és indokolt esetben kezdeményezi azok módosítását vagy hatályon kívül helyezését;

k) gondoskodik a más tárcák által előkészített jogszabályok, nemzetközi szerződések, állami irányítás egyéb jogi eszközei, illetve nem jogi szabályozásra irányuló kormány-előterjesztések, és jelentések és tájékoztatók belső egyeztetéséről, a beérkezett véleményeket jogi szempontból felülvizsgálja, összeállítja a minisztérium álláspontját összegző átirat tervezetét és aláírásra a közigazgatási államtitkárnak felterjeszti;

l) közreműködik a k) pontban részletezett, más tárcák által előkészített anyagok szakmai egyeztetésében, a Közigazgatási Államtitkári Értekezletre és a kormányülésre történő felkészítésben;

m) gondoskodik a Nemzeti Sporthivatal által előkészített jogszabályok és nem jogi szabályozásra irányuló kormány-előterjesztések tervezetének a közjogi helyettes államtitkár útján a miniszterhez egyetértésre történő felterjesztéséről;

n) az alkotmánybírósági ügyekben, valamint az országgyűlési biztosoktól érkező megkeresésekkel kapcsolatban gondoskodik az egyeztetett miniszteri állásfoglalás kialakításáról, és a választervezet elkészítéséről, vezetői megbízás esetén az alkotmánybírósági eljárásban a tárca képviseletéről, továbbá – az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata szabta keretek között – megválaszolja a jogértelmezésre irányuló megkereséseket;

o) véleményezi a költségvetési szervek alapításával, átszervezésével, illetve megszüntetésével összefüggő, a Közgazdasági Főosztály által elkészített okiratokat;

p) előkészíti a társadalombiztosítási és tűzvédelmi ügyekben első fokon hozott határozatok ellen benyújtott fellebbezések alapján a másodfokú határozatokat, és dönt a fegyveres biztonsági őrzés létrehozásáról, működtetéséről és megszüntetéséről;

q) közreműködik a tárca hivatalos lapjának szerkesztésében, a szerkesztő bizottság irányítása mellett, gondoskodik a nyilvánosságot érintő intézkedések, pályázatok közzétételéről.



A NEMZETKÖZI JOGI FŐOSZTÁLY

37. §

(1) A Nemzetközi Jogi Főosztály a jogi főcsoportfőnök közvetlen alárendeltségében működik.

(2) A Főosztály:

a) a minisztérium hatáskörébe tartozó területeken az érintett szakmai szervezetek bevonásával előkészíti a tervezett két- vagy többoldalú nemzetközi szerződések létrehozását, valamint a tárcaközi nemzetközi együttműködést szabályozó megállapodásokat (a továbbiakban együtt: nemzetközi megállapodások);

b) közreműködik a minisztérium nemzetközi kapcsolatai fejlesztésének irányelvei kialakításában, javaslatot tesz a nemzetközi szerződéses kapcsolatok fejlesztésére; a kormányzati szervek megkeresésére értékelő elemzést készít és javaslatot tesz a nemzetközi szerződéses kapcsolatok helyzetéről, fejlesztésének lehetséges módjára, a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár döntése alapján állítja össze a belügyi tárca javaslatait és gondoskodik azok képviseletéről;

c) elkészíti a nemzetközi szerződések szövegét, a belügyminiszter felhatalmazása alapján a kijelölt tárgyaló küldöttséggel lefolytatja a nemzetközi tárgyalásokat, részt vesz a nemzetközi szervezetek (EU, ENSZ, ET, CIEC, ICMPD stb.) keretében előkészítés alatt álló sokoldalú nemzetközi szerződések szakértői munkájában, elkészíti a nemzetközi szerződések végleges szövegének megállapításához, valamint a nemzetközi szerződések kötelező hatályának elismeréséhez, a sokoldalú nemzetközi szerződésekhez történő magyar csatlakozáshoz szükséges felhatalmazásról, valamint kihirdetéséről szóló kormány-előterjesztések, valamint országgyűlési előterjesztések tervezetét, közreműködik a miniszteri expozé előkészítésében;

d) az Európai Unió keretében létrehozandó nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos feladatokat az EU Együttműködési Hivatallal egyeztetve látja el;

e) végzi a nemzetközi megállapodás aláírásával, a ratifikációs okmányok kicserélésével, és a további kormányzati és dokumentációs tevékenységgel kapcsolatos feladatokat a külügyminiszter által meghatározott útmutatásnak megfelelően;

f) elkészíti a nemzetközi szerződések kormányrendelettel vagy törvénnyel történő kihirdetésére vonatkozó javaslatokat és azok indokolását, javaslatot tesz a nemzetközi szerződések és a belső jog összhangjának biztosítására, elkészíti az ezzel kapcsolatos jogszabályok tervezetét;

g) előzetesen véleményezi a tárcaszintű nemzetközi megállapodások létrehozására vonatkozó javaslatokat, gondoskodik azok belső és külső egyeztetéséről; a szakmailag illetékes belügyi szervek részvételével lefolytatja a külföldi társszervezettel a tárgyalásokat, javaslatot tesz a belügyminiszternek a szerződések szövegének jóváhagyására és aláírására; gondoskodik a megállapodások közzétételéről a Belügyi Közlönyben; a megállapodások tervezetét megküldi a külügyminiszternek a 2005. évi L. törvény 4. § (2) bekezdésben foglaltakra figyelemmel;

h) figyelemmel kíséri a nemzetközi szerződések végrehajtását, hatályosulását, szükség esetén kezdeményezi azok módosítását, deregulációját, ellátja nyilvántartásuk kezelését, karbantartja azokat;

i) nemzetközi jogi szempontból véleményezi a belügyminiszter hatáskörébe tartozó jogalkotási területen, továbbá a más tárcák, valamint az Európai Unió keretében előkészített jogszabályok, nemzetközi szerződések tervezeteit, részt vesz azok hazai és nemzetközi egyeztetésében;

j) gondoskodik a nemzetközi szerződések alapján létrehozott, a nemzetközi együttműködések végrehajtásának összehangolására és ellenőrzésére létrehozott vegyes bizottságok működéséről, határozataik végrehajtásáról, ellátja azok titkársági feladatait; ellátja a Határellenőrzési Tárcaközi Bizottság titkársági feladatait;

k) tájékoztatja a helyettes államtitkár és magasabb szintű vezetők nemzetközi tárgyalásairól, valamint a nemzetközi szerződések aláírásáról és a hatálybalépéséről a minisztérium illetékes szerveit, az érintett társtárcákat és más államigazgatási szerveket.



A SZERZŐDÉS-ELŐKÉSZÍTŐ ÉS PERES KÉPVISELETI IRODA

38. §

(1) A Szerződés-előkészítő és Peres Képviseleti Iroda főosztály jogállású hivatali egység, feladata, hogy a jog eszközével elősegítse a minisztérium működésének eredményességét, közreműködjön a törvényesség érvényre juttatásában, segítséget nyújtson a jogok érvényesítésében, valamint a kötelezettségek teljesítésében.

(2) Az Iroda:

a) a minisztérium hivatali egységeinek működéséhez jogi tanácsot és tájékoztatást ad, részt vesz a jogi munka megszervezésében;

b) a feladatkörében tudomására jutott jogsértésekre felhívja az illetékes szervezeti egység vezetőjének figyelmét, javaslatokat tesz azok kiküszöbölésére;

c) részt vesz a gazdasági és egyéb döntések, intézkedések jogi szempontú előkészítésében és végrehajtásában;

d) közreműködik a minisztérium hivatali egységei polgári jogi szerződéseinek – kivéve a nemzetközi szerződéseket – egyes hatáskörébe tartozó alapító és egyéb okiratainak előkészítésében, elkészítésében, megkötésében és ellenjegyzi azokat; végzi ezen szerződésekhez, alapító és egyéb okiratokhoz kapcsolódó peren kívüli eljárási cselekményeket;

e) vezeti az általa ellenjegyzett szerződések, alapító- és egyéb okiratok számítógépes nyilvántartását. Az alapítást végző szervek által megküldött alapító okiratok egy eredeti példányát őrzi;

f) ellát minden olyan jogi ügyet, amely jogszabály vagy állami irányítás egyéb jogi eszköze alapján a feladatkörébe tartozik;

g) ellátja a minisztérium és a miniszter jogi (peres és nem peres) képviseletét. Ezen képviseleti tevékenységét a minisztérium és a miniszter által hozott határozatok bírósági felülvizsgálata során indult közigazgatási perekben, valamint a minisztérium működéséből adódó társadalombiztosítási, munka-, cég-, polgári jogi stb. ügyekben a szakfőosztályokkal együttműködve végzi. Irányítja a minisztérium hivatali egységeinek esetenkénti jogi képviseleti tevékenységét;

h) külön megbízás alapján ellátja a minisztériumi szervek és az önálló belügyi szervek jogi képviseletét;

i) a közbeszerzési eljárások során érvényesíti a jogszabályba foglalt szerződési feltételeket;

j) felkérésre véleményezi a közhasznú társaságok és a gazdasági társaságok jelentős összegű szerződéseinek tervezeteit.



AZ IGAZGATÁSI ÉS ADATVÉDELMI FŐOSZTÁLY

39. §


    Az Igazgatási és Adatvédelmi Főosztály:

(1) Az igazgatási szakterületen:

a) gondoskodik a minisztériumi ügyvitel jogszabályokban foglaltaknak megfelelő szabályozásáról és felügyeletéről, ennek keretében javaslatot tesz a hivatali egységek ügyvitelének szabályozására, irányítja és elősegíti a többi belügyi szerv ügyviteli szabályainak kialakítását, ellenőrzi azok végrehajtását; felügyeli a hivatali egységek titokvédelmi munkáját, valamint - a 75. §-ban meghatározottak szerint - az adatvédelmi tevékenységet;

b) felügyeli a minisztérium Központi Fénymásolójának jogszabályszerű működtetését, továbbá gondoskodik a nagyobb terjedelmű és példányszámú minisztériumi anyagok, parlamenti és a kormány-előterjesztések sokszorosításáról;

c) folyamatosan karbantartja a Belügyminisztérium hivatali szervezeti (hivatali egységek) egységes iratkezelési szabályzatát;

d) az irányadó jogszabályokban foglaltaknak megfelelően működteti a minisztérium Központi Irattárát, ennek keretében gyűjti a hivatali egységek nem selejtezhető iratait, nyilvántartja, rendezi, selejtezi és segédletekkel látja el a kezelésében lévő iratokat. A hatályos jogszabályoknak megfelelően koordinálja a hivatali egységek és jogelődeik kézi irattárban, valamint a Központi Irattárban őrzött minősített iratainak jegyzékelését és felülvizsgálatának ütemezését; végzi a jogelőd nélkül megszűnt szervek központi irattárban őrzött iratainak jegyzékelését és gondoskodik a minősített adathordozók felülvizsgálatáról; a rendezett, maradandó értékű iratokat az előírt őrzési időt követően átadja az illetékes levéltár, illetve szerv részére; a hivatali egységek iratselejtezési eljárásaihoz beszerzi a levéltári hozzájárulást;

e) biztosítja a Központi Irattár kezelésében lévő jogutód nélkül megszűnt szervek iratai vonatkozásában az információs önrendelkezési jog gyakorlásához a betekintést, illetve a másolást, ellátja a jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettséget, elősegíti a tudományos kutatásokat;

f) működteti a Szakkönyvtárat, ennek során gondoskodik a gyűjtőköri jegyzék szerinti állománygyarapításról, a kezelésében lévő állomány védelméről, a tartalmilag elavult, illetve megrongálódott kiadványok selejtezéséről, a könyvekről létrehozott nyilvántartás és leltári napló vezetéséről, a könyvtár működésének és kölcsönzési rendjének szabályozásáról, valamint ennek közzétételéről;

g) hivatali és szakmai együttműködést folytat a Magyar Országos Levéltárral és más levéltárakkal, valamint tudományos intézetekkel; figyelemmel kíséri és hasznosítja a külföldi társintézmények szakmai eredményeit.

(2) A titokvédelmi szakterületen:

a) szakmai előterjesztőként közreműködik az államtitok és a szolgálati titok védelmével kapcsolatos jogszabályok tervezeteinek kidolgozásában, ellátja a miniszter ágazati felügyeletébe utalt feladatokat; a miniszter nevében országos hatáskörrel - hatósági jogkörben eljárva - ellenőrzi, felügyeli az államtitok és a szolgálati titok védelmét;

b) az állam- és szolgálati titokkal összefüggő feladatok ellátása során kapcsolatot tart az adatvédelmi biztossal;

c) ellátja a nemzetközi kötelezettség alapján átvett vagy készült minősített adat védelmére, a titokvédelem ágazati irányítása körébe tartozó feladatokat;

d) részt vesz a NATO és az EU minősített adatok védelmét ellátó Nemzeti Biztonsági Felügyelet munkájában;

e) működteti a NATO és EU minősített anyagok egységes kezelésére létrehozott irattárat; kezeli a Nyilvántartóba érkező NATO és EU nem minősített (nyílt) anyagokat;

f) a titokbirtokos szervek felkérése alapján ellátja a titokvédelem oktatását, továbbképzését.

(3) Az adatvédelmi szakterületen:

a) segíti a személyes adatok védelmével és a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos feladatok ellátását. Ennek során évente jelentést tesz a miniszternek a miniszter irányítása alá tartozó szervek hatáskörébe tartozó adatkezelésekkel kapcsolatosan az adatvédelmi feladatok végrehajtásának tapasztalatairól és a közérdekű adatok nyilvánosságának helyzetéről;

b) gondoskodik az adatkezelések nyilvántartásának kialakításáról és javaslatot tesz működtetésének részletes szabályai meghatározására;

c) kapcsolatot tart az Adatvédelmi Biztos Hivatalával és az Europol adatvédelmi felügyelővel, gondoskodik az adatkezelések bejelentésének előkészítéséről;

d) részt vesz a személyes adatok kezelését, illetve az adatvédelmet, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságát érintő jogi szabályozási koncepciók, jogszabály-tervezetek előkészítésében, véleményezésében. Az adatvédelmet és a közérdekű adatok nyilvánosságát érintően véleményezi a minisztérium szervei, illetve a más tárcák által előkészített jogszabályok tervezeteit;

e) véleményezi a személyes adatokat kezelő rendszerek működésével, szervezeti rendjével, informatikai és jogi szabályozásával kapcsolatos terveket, illetve javaslatot tesz e rendszereknek az adatvédelmi követelményeknek megfelelő átalakítására;

f) az illetékes adatkezelő szervek vezetőinek kivizsgálás végett továbbítja az adatvédelmi, illetve a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos szabályok megsértése miatt érkezett állampolgári bejelentéseket, valamint ellenőrzi a bejelentés tárgyában tett intézkedést. Indokolt esetben büntető-, szabálysértési, fegyelmi eljárást, vagy egyéb felelősségre vonást kezdeményez;

g) a miniszter által átruházott jogkörben - az adatvédelmi és ellenőrzési feladatai elvégzéséhez szükséges mértékben - az állami és szolgálati titokra vonatkozó szabályok megtartásával korlátozás nélkül jogosult az 1. § hatálya alá tartozó szervek adatkezeléseibe, az azzal kapcsolatos ügyiratba, illetve a közérdekű adatot tartalmazó iratba betekinteni;

h) segítséget nyújt a minisztérium szervei részére az adatvédelemmel és a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos kérdésekben az egységes álláspont kialakításához. Kapcsolatot tart a szervek adatvédelmi megbízottaival, belső adatvédelmi felelőseivel és szükség szerint segítséget nyújt munkájukhoz;

i) a Közszolgálati Főosztály szervezésében közreműködik a köztisztviselők adatvédelmi tárgyú, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos képzésében és továbbképzésében.

VIII. Fejezet


A közgazdasági helyettes államtitkár közvetlen alárendeltségében
működő szervezetek

A KÖZGAZDASÁGI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR TITKÁRSÁGA

40. §

(1) A Közgazdasági Helyettes Államtitkár Titkársága osztály jogállású hivatali egység.

(2) A Titkárság ellátja a közgazdasági helyettes államtitkár szakterületére vonatkozó:

a) jogszabály előkészítési és véleményezési;

b) költségvetés előkészítési és végrehajtási;

c) személyzeti és oktatási ügyek előkészítési;

d) felügyeleti és ellenőrzési;

e) sajtó- és kommunikációs főigazgató részére szakanyag és vezetői tájékoztató készítési;

f) a jogszabálytervezetek költséghatás elemzését egyeztető és véglegező munkacsoport tevékenységét segítő


feladatokat.









A KÖZGAZDASÁGI FŐOSZTÁLY

41. §


A Közgazdasági Főosztály:

a) kialakítja és irányítja a Belügyminisztérium költségvetési fejezethez tartozó címek és költségvetési intézmények tervezési, költségvetési gazdálkodási, beszámolási rendszerét, összeállítja a fejezet belügyi ágazatának éves költségvetési javaslatait, részt vesz azok tárcaközi egyeztetésében;

b) javaslatot tesz a jóváhagyott keretek címek, illetve költségvetési intézmények, feladatok közötti felosztására, szükség esetén átcsoportosítására, zárolására; elemzi a költségvetés végrehajtását, gondoskodik az előirányzatok év közbeni szükséges módosításáról, a fejezet költségvetési beszámolási kötelezettségeinek teljesítéséről; ellátja a kincstári finanszírozásból adódó fejezeti feladatokat; meghatározza a számviteli renddel összefüggő elvárásokat, működteti a pénzügyi információs rendszert;

c) szervezett módon gyűjt és szolgáltat információkat a fejezet és az általa irányított szervek gazdálkodásáról, ennek keretében kontrolling információkra, adatokra alapozva vezetői információs rendszert működtet a döntés-előkészítés támogatása érdekében; elkészíti a fejezeti szintű pénzügyi statisztikai és munkaügyi, illetmény- és létszámbeszámolókat, elvégzi az ezekkel kapcsolatos felméréseket;

d) közreműködik a létszám- és bérgazdálkodás szabályozására vonatkozó koncepciók, jogszabályok, belső rendelkezések előkészítésében;

e) közreműködik a minisztérium gazdasági képviseletében; jogosult a minisztérium nevében a szakterületét érintő szerződések megkötésére, jognyilatkozatok megtételére, a kötelezettségvállalásra vonatkozó előírások betartásával;

f) az érintett belügyi szervezetek részvétele mellett közreműködik a fejezeti kezelésű előirányzatokat érintő támogatási szerződések és a Belügyminisztérium többségi tulajdonú gazdasági társaságokat érintő támogatási és közhasznú szerződések előkészítésében;

g) előkészíti a fejezeti gazdálkodási (költségvetési, pénzügyi tárgyú) szabályozási javaslatokat; a gazdálkodási, pénzügyi szabályozási kérdésekben állásfoglalásokat, iránymutatásokat készít; a költségvetési szervek gazdálkodását folyamatosan elemzi, az ennek eredményeként rendelkezésre álló és vezetői döntésekhez szükséges információkat továbbítja a minisztérium felső vezetése felé;

h) az érintett szervek kezdeményezésével és közreműködésével, a Jogi Főcsoportfőnökség és a Humánpolitikai Főcsoportfőnökség véleményezése mellett elkészíti a költségvetési szervek alapításával, átszervezésével, illetve megszüntetésével összefüggő okiratokat, valamint nyilvántartja ezeket;

i) közreműködik a fejezet irányítása alá tartozó költségvetési szervek vállalkozási alapokra történő helyezésével kapcsolatos kezdeményezések elbírálásában, engedélyezésében, tevékenységének felügyeletében;

j) részt vesz a Belügyminisztérium (rész)tulajdonú gazdasági társaságok, közhasznú társaságok működtetésében, e gazdálkodó szervezetek, valamint a közalapítványok közgazdasági elemzésében és elszámoltatásában;

k) részt vesz a minisztériumot, illetve szerveit érintő közbeszerzési eljárásokban, a versenytárgyalások lebonyolításában és a szállítási szerződések előkészítésében; képviseli a minisztérium pénzügyi-gazdasági érdekeit;

l) közreműködik a jogszabálytervezetek költséghatás elemzését egyeztető és véglegező munkacsoportban;

m) közreműködik a PHARE programok lebonyolításának pénzügyi koordinációjában.


A MŰSZAKI FEJLESZTÉSI FŐOSZTÁLY

42. §


A Műszaki Fejlesztési Főosztály:

a) közreműködik a minisztérium ágazati gazdasági stratégiájának összeállításában, elkészíti a minisztérium rövid, illetve hosszú távú vagyongazdálkodási, beruházási, műszaki-fejlesztési koncepcióit, terveit;

b) a minisztérium és a miniszter irányítása alá tartozó önálló szervek műszaki és ingatlangazdálkodási középirányító szervei tekintetében szakirányító felügyeletet gyakorol, melynek során szakmai normatívákat dolgoz ki, ellátja a szabályozásra vonatkozó jogalkotási feladatok szakmai előkészítését;

c) értékeli és elemzi a miniszter irányítása alá tartozó szervek ingatlangazdálkodását és beruházási tevékenységét, ellenőrzi a feladatellátás szabályszerűségét;

d) ellátja a minisztérium képviseletét a katonai beruházásokkal, a haditechnikai eszközök külkereskedelmi forgalmának engedélyezésével, az egyes nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák forgalmának ellenőrzésével, a katonai szabványosítási ügyekkel foglalkozó tárcaközi bizottságokban;

e) részt vesz a szakterületét, valamint a minisztérium szervezeteit érintő közbeszerzési eljárásokban;

f) a minisztérium és a miniszter irányítása alá tartozó önálló szervek tekintetében döntésre előkészíti az építési jellegű beruházások, a lakás- és ingatlangazdálkodási, valamint elhelyezési igények normatíváit és a feladat ellátásával kapcsolatos szabályozást; ezen belül:

fa) összegyűjti az önálló belügyi szervek által benyújtott igényeket, majd ennek alapján döntésre előkészíti a központi építési beruházási terveket;

fb) tervezi a megvalósítás finanszírozásához szükséges központi beruházási előirányzatot, gondoskodik a pénzügyi forrásokat kezelő pénzintézeten keresztül a beruházások bejelentéséről és biztosítja a finanszírozásukat;

fc) felügyeli a tervező és kivitelező szervezetek kiválasztását célzó közbeszerzési eljárásokat, kijelöli a lebonyolító szervezeteket, jóváhagyja, illetve jóváhagyásra felterjeszti a nyertes ajánlattevőkkel megkötendő szerződésekre vonatkozó közbeszerzési eljárást lezáró határozatokat;

fd) meghatározza, koordinálja és ellenőrzi a beruházások ütemezett megvalósítását. Folyamatosan elemzi a beruházások végrehajtásának helyzetét, javaslatot tesz az előirányzatok év közbeni szükségessé váló módosítására;

g) irányítja és felügyeli a minisztérium, valamint a minisztérium irányítása alá tartozó vagyonkezelők lakás- és ingatlangazdálkodási tevékenységét, előkészíti az ezzel kapcsolatos szabályozást, működteti a lakás- és ingatlan-nyilvántartás központi adatbázisát, ezen belül:

ga) kivizsgálja a méltányossági kérelmeket; eljár a kiemelt ingatlan- és lakásügyekben, elvégzi, illetve meghatározott esetekben kezdeményezi és felügyeli az ingatlanok hasznosításához szükséges belügyi szervek közötti, valamint más szervekkel való egyeztetéseket;

gb) a hatályos jogszabályok által előírt engedélyeket, hozzájárulásokat beszerzi, az ingatlan szerzésével, cseréjével, elidegenítésével kapcsolatos szerződéseket, megállapodásokat előzetesen véleményezi, adott esetben – a Szerződés-előkészítő és Peres Képviseleti Iroda ellenjegyzésével – jóváhagyja;

h) a szolgálati feladatok ellátásához kapcsolódóan szervezi, felügyeli, koordinálja a hadi- és rendészettechnikai, a szárazföldi, vízi- és légi jármű, a ruházati szakterület műszaki fejlesztési, valamint az irodagépekkel, illetve ügyviteltechnikai eszközökkel való ellátás feladatait, ezen belül:

ha) irányítja és koordinálja a belügyi szervek által használatra tervezett termékek- és tárgyi eszközök rendszeresítését szolgáló eljárást, valamint rendszerből való kivonásukat.

hb) a miniszter irányítása alá tartozó önálló szervezetek javaslatait véleményezi, összehívja és irányítja a rendszeresítési (használatból való kivonási) bizottság munkáját, az előkészített okmányokat döntésre felterjeszti; végzi a rendszerből való kivonással járó feladatokat;

hc) közreműködik a belügyi vagyontárgyak használatból való kivonásának és értékesítésének előkészítésében;

hd) a miniszter irányítása alá tartozó önálló szervek javaslatait véleményezi;

he) a miniszter irányítása alá tartozó önálló szervek technikai ellátásával kapcsolatos fegyverzeti anyag, vegyi-védelmi eszköztervezésekhez, a feladatokhoz igazodóan egységes alapellátási- és utánpótlási norma-ajánlásokat dolgoz ki; értékeli és elemzi a szervek által elkészített és felterjesztett eszközszükségleti táblázatok (ÉSZT) adatait, amelyek alapján tervezi a hadi- és rendészettechnikai eszközök központi forgótartalékának költségeit fejezeti előirányzat formájában;

hf) kidolgozza a gépjármű állomány üzemeltetésével kapcsolatos szakmai szabályozásokat, intézkedéseket; koordinálja és véleményezi a belügyi szervek gépjármű utánpótlási és fejlesztési tervét; végzi a minisztérium gépjármű-korszerűsítési program előirányzatok tervezését, intézi a minisztérium gépjármű-korszerűsítési program előirányzat felhasználását;

hg) engedélyezi a járműfenntartó tevékenység gyakorlását és a minisztérium gépjármű javító műhelyek üzemeltetését és ellenőrzi a gépjárművek szabályszerű fenntartását, üzemeltetését, az igénybevétel jogosságát;

hh) vezeti és felügyeli a minisztérium, valamint szervei gépjárműparkjával kapcsolatos központi adatnyilvántartást; gondoskodik a nyilvántartási adatok rendszeres – legalább negyedévi – frissítéséről;

i) ellátja a belügyi szervek tűzvédelmével kapcsolatos feladatokat.

j) létrehozza és működteti a minisztériumban a nem hagyományos finanszírozási móddal (PPP, outsourcing) történő fejlesztések előkészítésének koordinációját végző munkacsoportot;

k) szakmai felelősként szorosan együttműködik az EU Együttműködési Hivatallal az uniós forrásokból – különös tekintettel a Schengen Alapra – megvalósítandó fejlesztések szakmai előkészítésében és lebonyolításában.



KÖLTSÉGVETÉSI ÉS GAZDASÁGI FŐOSZTÁLY

43. §


A Költségvetési és Gazdasági Főosztály:

a) ellátja a Belügyminisztérium Központi Igazgatása - mint önálló költségvetési szerv - gazdálkodási és az ahhoz kapcsolódó döntés-előkészítő feladatát;

b) gondoskodik költségvetésének összeállításáról, a jóváhagyását követően az elemi költségvetés elkészítéséről;

c) folyamatosan figyelemmel kíséri az előirányzat-felhasználás alakulását, gyűjti az évközi többletigényeket, szükség esetén kezdeményezi az előirányzat-módosításokat;

d) végzi a rendelkezésre álló fedezet figyelembe vételével a kötelezettség-vállalások nyilvántartását;

e) folyamatosan végzi a Magyar Államkincstár működéséből eredően az önálló költségvetési szervre háruló feladatokat (banki átutalások, adatszolgáltatások, finanszírozás ütemezése, előrehozás kezdeményezése stb.);

f) a Humánpolitikai Főcsoportfőnökséggel együttműködve, külön eljárásrendben foglaltak alapján figyelemmel kíséri a személyi juttatás felhasználásának alakulását, szükség esetén intézkedést kezdeményez;

g) végzi a hivatali egységek anyagi, tárgyi, üzemeltetési igényeinek felmérését, nyilvántartását, teljesítés lehetőségeinek vizsgálatát, intézkedik a teljesítés érdekében;

h) végzi a hatáskörébe tartozó 10 millió forint értékhatárt meg nem haladó szerződések jogi vizsgálatát, kivéve a megbízási szerződéseket;

i) teljes körűen végzi a gazdálkodási folyamatok számviteli elszámolását, nyilvántartását;

j) az intézményi költségvetéstől elkülönítetten számolja el és tartja nyilván a PHARE programok pénzügyi forrásait;

k) elkészíti a költségvetési szerv éves és féléves elemi beszámolóját, a negyedéves mérlegjelentését, egyéb jelentési kötelezettségeinek eleget tesz, valamint eseti adatszolgáltatásokat teljesít;

l) folyamatosan végzi a tartós külszolgálatban lévő belügyi attasék, a NATO Felsőszintű Polgári Veszélyhelyzeti Tervezési Bizottság (SCEPC), a Délkelet-Európai Együttműködési Kezdeményezés Regionális Központ Operatív Támogató Osztály (SECI), és az EU Polgári Válságkezelési Bizottság (CIVCOM) belügyi képviselői pénzügyi ellátását; gondoskodik a fenti, továbbá az EU intézményeibe, más nemzetközi szervezethez történő a ki- és hazahelyezés pénzügyi és anyagi vonatkozású feladatainak ellátásáról;

m) a KGF-fel kialakított munkamegosztás alapján folyamatosan végzi a „részben önálló költségvetési szerv” minősítésből eredő jogszabályban előírt feladatokat;

n) gondoskodik a belső szabályzatainak folyamatos – jogszabályi változásokon alapuló és a belső gazdálkodási követelményekhez igazodó – naprakészen tartásáról;

o) a KGF számfejtési tevékenységének alapján kifizetési feladatokat lát el (megbízási díjak, napidíjak, közlekedési költségtérítés, szemüvegtérítés, fogpótlás, tanulmányi szerződésekből eredő kifizetések stb.);

p) beszámolókat készít, egyéb jelentési kötelezettségeket állít össze, eseti adatszolgáltatásokat teljesít;

q) figyelemmel kíséri és koordinálja az üzemeltetési, karbantartási, gondnokolási feladatok végzését, folyamatos kapcsolatot tart és egyeztet a KGF-fel.

IX. Fejezet


A nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár közvetlen alárendeltségében
működő szervezetek

A NEMZETKÖZI ÜGYEKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR TITKÁRSÁGA

44. §

(1) A Nemzetközi Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkár Titkársága osztály jogállású hivatali egység.

(2) A Titkárság ellátja a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár szakterületére vonatkozó:

a) jogszabály előkészítési és véleményezési;

b) költségvetés előkészítési és végrehajtási;

c) személyzeti és oktatási ügyek előkészítési;

d) felügyeleti és ellenőrzési;

e) sajtó- és kommunikációs főigazgató részére szakanyag és vezetői tájékoztató készítési;

f) a jogszabálytervezetek költséghatás elemzését egyeztető és véglegező munkacsoport tevékenységét segítő;

g) szakdiplomaták, belügyi attasék, nemzeti szakértők tájékoztatásával, személyzeti és a szakirányításhoz kapcsolódó szervezési


feladatokat;

h) szervezési, koordinációs és képviseleti tevékenységével segíti a minisztérium és a nemzetközi helyettes államtitkár nemzetközi kapcsolattartását, különös tekintettel az európai uniós és NATO partnerekre;

i) segíti az Európai Unióban való hatékony tagállami működésünket, amelynek során:

ia) koordinálja, rendszerezi, nyilvántartja az Európai Unió intézményeiből érkező véleményezésre szánt normákat;

ib) összefoglalók, jelentések készítésével segíti a hazai jogharmonizációs folyamatokat és az uniós jogszabályokból eredő hazai kötelezettségek végrehajtását;

j) részt vesz az uniós támogatással megvalósuló programok pénzügyi lebonyolításában és monitoring folyamataiban;

k) felügyeli a NATO Polgári Veszélyhelyzeti Tervezés keretében meghatározott, valamint a NATO Polgári Veszélyhelyzeti Tervezésre vonatkozó miniszteri irányelvekből adódó hazai feladatok koordinálását, végrehajtását.



AZ EU EGYÜTTMŰKÖDÉSI HIVATAL

45. §

(1) Az EU Együttműködési Hivatal főosztály jogállású hivatali egység.

(2) A Hivatal az EU együttműködési szakterületen:

a) végzi az EU belügyi együttműködésbe tartozó, valamint a közösségi vívmányokból fakadó, a minisztérium felelősségi körébe tartozó feladatok egyeztetését, továbbá az uniós követelmények ismertetését és megküldését a szakmailag érintett szervek, főosztályok számára;

b) végzi az EU kormányzati koordinációs rendszer keretében a minisztérium feladatkörébe tartozó szakterületeken az EU jogalkotásából és döntési mechanizmusából eredő feladatok koordinációját, a kijelölt belügyi szakértői hálózaton keresztül; elvégzi a tárca, és a kormányzati álláspont kialakításához szükséges tárcaközi szakértői koordinációt, továbbá képviseli a kormányzati álláspontot az EU intézmények munkacsoportjaiban;

c) átadja a jogharmonizációs feladatokat tartalmazó uniós normákat, a Tanács általi elfogadásukat követően, az EU jogalkotásból fakadó jogharmonizációs feladat ellátása céljából a Jogi Főcsoportfőnökség számára;

d) véleményezi az Európa Terv és az NFT II. (Biztonság, mint horizontális célkitűzés) előkészítésével összefüggő előterjesztéseket, jelentéseket;

e) részt vesz a helyi önkormányzatokat érintő, európai uniós tagsághoz kapcsolódó jogszabályok előkészítésében;

f) végzi a helyi jogharmonizációs munkát segítő Módszertani segédanyag évenkénti felülvizsgálatát;

g) szakmailag közreműködik a más minisztériumoktól, országos hatáskörű szervtől európai uniót érintő témában érkezett nemzetközi megállapodások, vagy ilyen tárgyú kormány-előterjesztések előkészítésében a minisztérium álláspontja kialakítása céljából;

h) kapcsolatot tart az EU szerveivel (a Tanács, a Bizottság, a Parlament és ezek szakértői, munkacsoportjai, képviselői), a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselőivel uniós kérdésekben, valamint más regionális és nemzetközi szervezetekkel (ENSZ, ET, OECD, IOM, UNHCR, ICMPD), valamint az EU-hoz kapcsolódó tevékenységek esetén szervezi azok fórumain való képviseletet, végzi az azokból származó feladatokat;

i) szakmailag előkészíti és koordinálja a minisztérium vezetőinek Európai Unióval kapcsolatos beszámolóit;

j) az uniós tagság és schengeni felkészülés szakmai elvárásai alapján koordinálja az EU PHARE, Átmeneti Támogatás programjainak, a Schengen Alapnak, illetve az egyéb belügyi uniós pénzügyi források befogadásának és felhasználásának előkészítését, megvalósítását és monitoringját a bel- és igazságügyi együttműködés fejezete vonatkozásában. E feladatát az érintett szervekkel és szervezeti egységekkel szoros együttműködésben végzi, különös tekintettel a Műszaki Fejlesztési Főosztállyal és az Informatikai Hivatallal a fejlesztések szakmai, tartalmi kérdéseiben, valamint a Költségvetési és Gazdasági Főosztállyal a programokat és fejlesztéseket érintő pénzügyi és gazdálkodási feladatok vonatkozásában;

k) a Hivatal keretein belül működő EU Támogatási és Schengen Projekt Iroda útján működteti a Schengen Projekt adminisztrációját;

l) ellátja a Szakmai Közreműködő Szervezet feladatait a Schengen Alap előkészítése és megvalósítása során, szoros együttműködésben az érintett szakmai szervekkel és szervezeti egységekkel;

m) ellátja a Schengen Alap Tárcaközi Bizottság titkársági feladatait;

n) működteti a Schengen Projekt adminisztrációját ellátó Schengen Projekt Irodát, amelynek feladata:

na) a projekt működésének általános koordinációja,

nb) a Schengen Alap belügyi felhasználásának operatív projektirányításához kapcsolódó háttértevékenységek ellátása a vonatkozó kormányrendeletben foglaltak szerint,

nc) döntés-előkészítés, különös tekintettel a Projektirányítás felé,

nd) a kommunikációs csatornák optimális működtetése, a hatékony kommunikáció feltételeinek biztosítása a projektstruktúrán belül és kívül,

ne) a Schengen Projekt Iroda a horizontális koordinátorok révén, szükség szerint pedig közvetlenül koordinálja a projekt munkacsoportok tevékenységét, illetve nyomon követi a Schengen Projekt feladatainak megvalósulását. Az Iroda vezetője a Projektirányítást folyamatosan, a Schengen Projekt Szakmai Bizottság tagjait szükség szerint tájékoztatni köteles;

o) közreműködik az egyes közösségi programok (ARGO, AGIS stb.) koordinációs feladatainak ellátásában, valamint ellátja a beérkező CARDS, MEDA és PHARE twinning pályázatok koordinációját;

p) az Európai Unió (EU) polgári válságkezelési tevékenysége, valamint az EU Tanácsa Polgári Védelmi Munkacsoport (PROCIV) hatáskörébe tartozó ügyek tekintetében nemzeti kapcsolattartó pont, valamint munkakapcsolatban áll az EU Tanácsa Főtitkárságával;

q) az érintett társminisztériumok és azok illetékes szerveivel való egyeztetés alapján biztosítja az EU polgári válságkezelési és polgári védelmi kérdésekért felelős belügyi szakdiplomata irányítását;

r) végzi az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság 1. számú szakértői munkacsoportjában az EU polgári védelmi együttműködésével kapcsolatos belügyi feladatok koordinálását.

s) ellátja az EU, ENSZ vagy egyéb nemzetközi szervezet, illetve nemzetközi szerződés alapján felkérésre végzett békefenntartással, válságkezeléssel vagy rendvédelmi szakértői tevékenységgel, továbbá – a Humánpolitikai Főcsoportfőnökséggel és a BM Oktatási Főigazgatósággal együttműködve – a magyar kontingensek felajánlásával, kiképzésével, felszerelésével és kihelyezésével kapcsolatos költségvetés-tervezési, jogalkotási és döntés-előkészítő, valamint egyéb belügyi kormányzati feladatokat;

t) tervezi és koordinálja a Magyar Köztársaság békefenntartó és válságkezelő műveletekben való polgári (nem katonai) részvétele komplex feltételrendszerének kialakítását.

(3) A Hivatal a NATO szakterületen:

a) biztosítja a Kormány 2337/1999. (XII. 20.) határozata szerint a NATO Polgári Veszélyhelyzeti Tervezés hazai feladatainak koordinálását, javaslatokat dolgoz ki a feladatok végrehajtására és figyelemmel kíséri a végrehajtást;

b) előkészíti és koordinálja az érintett tárcák bevonásával a NATO Polgári Veszélyhelyzeti Tervezési és Felülvizsgálati Ciklussal kapcsolatos nemzeti feladatok végrehajtását;

c) kidolgozza a NATO Polgári Veszélyhelyzeti Tervezésre vonatkozó miniszteri irányelvekből származó nemzeti feladatokat, biztosítva az érintett szervek tervezési feladatainak végrehajtásához szükséges koordinációs tevékenységet;

d) az érintett társminisztériumok és azok illetékes szerveivel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal, valamint a Külügyminisztériummal való egyeztetés alapján biztosítja a NATO Felsőszintű Polgári Veszélyhelyzeti Tervezési Bizottság (SCEPC) állandó ülésén részt vevő képviselő megfelelő tájékozottságát, irányítását, illetve jóváhagyásra javaslatot tesz a közigazgatási államtitkár felé a bizottság plenáris ülésein képviselendő nemzeti álláspontra vonatkozóan, illetve javaslatot tesz a plenáris ülésen résztvevő magyar delegáció összetételére;

e) a NATO Polgári Veszélyhelyzeti Tervezés hazai kapcsolattartási pontja és napi munkakapcsolatban áll a NATO Műveletek Részleg Tervezés és Gyakorlatok Igazgatóságával;

f) információt biztosít az SCEPC tervezési tanácsaiban és bizottságaiban tevékenykedő szakminisztériumok és országos hatáskörű szervek képviselőinek a vonatkozó kormányhatározat szerint;

g) részt vesz a békepartnerségi feladatokkal kapcsolatos polgári veszélyhelyzeti tervezési feladatokban, különös figyelemmel a balkáni térség és a Mediterrán Párbeszéd országaira, valamint aktívan részt vesz a NATO-Oroszország Tanács és a NATO-Ukrajna Bizottság munkájában;

h) részt vesz az Euro-atlanti Katasztrófa Reagálási Egység (EADRU) alkalmazásának további kialakításában; Kapcsolatot tart az Euro-atlanti Katasztrófa Reagálási Koordinációs Központtal (EADRCC).



A NEMZETKÖZI FŐOSZTÁLY

46. §


A Nemzetközi Főosztály:

a) szervezi a minisztérium nemzetközi tevékenységét;

b) összeállítja minden év november 15-éig a minisztérium nemzetközi tevékenységére vonatkozó irányelveket és felterjeszti a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárhoz;

c) a jóváhagyott irányelvek alapján elvégzi a minisztériumi szervek éves munkaterveinek összesítését és prioritási javaslataival december 15-éig felterjeszti a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárhoz;

d) a vezetői szintű kiutazások és partnerfogadások minisztériumi tervét a kormányzati szintű összehangolás érdekében megküldi a Külügyminisztériumnak; gondoskodik a koordináció nyomán esetlegesen szükséges változtatásoknak a minisztérium illetékes szervei által történő végrehajtásáról;

e) összeállítja a minisztériumi szervek nemzetközi tevékenységéről szóló éves jelentést és január 10-éig felterjeszti a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárhoz;

f) kapcsolatot tart a partner országokban a minisztérium illetékességi körébe tartozó kérdésekért felelős főhatóságokkal, illetve a Budapesten akkreditált külképviseletekkel és biztosítja a szükséges szakmai tájékoztatást;

g) szervezi és koordinálja az univerzális, regionális és szubregionális nemzetközi szervezetekkel való belügyi szakmai kapcsolattartást (az EU-hoz és NATO-hoz kapcsolódó tevékenységek kivételével), javaslatot tesz a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárnak az e fórumokon való részvételére;

h) az illetékes belügyi szervek, társtárcák és más államigazgatási szervek bevonásával előkészíti a minisztérium felső szintű vezetői nemzetközi tárgyalásainak szakmai anyagait; gondoskodik az e tárgyalásokból eredő feladatok végrehajtásáról, illetve végrehajtatásáról, valamint az e tárgyalásokról szóló tájékoztató jelentéseknek a Kormány és/vagy a minisztérium vezetése számára történő előkészítéséről;

i) tájékoztatja a helyettes államtitkár és magasabb szintű vezetők nemzetközi tárgyalásairól a minisztérium illetékes szerveit, az érintett társtárcákat és más államigazgatási szerveket;

j) ellátja a minisztérium felső szintű vezetőinek kiutazásaival és a külföldi partnerek fogadásával kapcsolatos protokolláris, utaztatási és pénzügyi elszámolási teendőket; megszervezi a felsőszintű és szakértői tárgyalásokhoz szükséges tolmácsolási szolgáltatásokat;

k) a minisztérium hivatali egységei vezetőinek, valamint az önálló belügyi szervek vezetőinek kezdeményezésére, végzi a közigazgatási államtitkár által engedélyezett szolgálati útlevelek kiadásával kapcsolatos ügyintézést;

l) jogszabály rendelkezései szerint nyilvántartást vezet a hatáskörébe tartozó szolgálati útlevelekről, biztosítja a rendeltetésszerű felhasználást, a jogosultság megszűnéséig kezeli azokat, gondoskodik az útlevelek biztonságos őrzéséről;

m) végzi a minisztérium felső vezetésének nemzetközi levelezését, indokolt esetekben biztosítja a szakmai anyagok fordítását (fordíttatását);

n) vezeti a minisztérium nemzetközi kapcsolataival összefüggő nyilvántartásokat, szolgál-tatást nyújt azok anyagai alapján.

X. Fejezet


A rendészeti és bűnmegelőzési helyettes államtitkár közvetlen alárendeltségében
működő szervezetek

A RENDÉSZETI ÉS BŰNMEGELŐZÉSI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR TITKÁRSÁGA

47. §

(1) A Rendészeti és Bűnmegelőzési Helyettes Államtitkár Titkársága osztály jogállású hivatali egység.

(2) A Titkárság ellátja a rendészeti és bűnmegelőzési helyettes államtitkár szakterületére vonatkozó:

a) jogszabály előkészítési és véleményezési;

b) költségvetés előkészítési és végrehajtási;

c) személyzeti és oktatási ügyek előkészítési;

d) felügyeleti és ellenőrzési;

e) sajtó- és kommunikációs főigazgató részére szakanyag és vezetői tájékoztató készítési;

f) a jogszabálytervezetek költséghatás elemzését egyeztető és véglegező munkacsoport tevékenységét segítő


feladatokat.

(3) A Titkárság:

a) együttműködik a Rendészeti Főosztállyal a biztonsági szakterület (rendvédelem, katasztrófavédelem) – a rendelkezésre álló EU-s és nemzeti költségvetésből történő – fejlesztési stratégiájának kidolgozásában;

b) a rendészeti koncepció alkotási tevékenységbe bevonja a Rendőrtiszti Főiskolát.



A RENDÉSZETI FŐOSZTÁLY

48. §


A Rendészeti Főosztály:

a) döntés-előkészítő, elemző-értékelő, szervező, koordináló tevékenységgel részt vesz a rendészeti és bűnmegelőzési helyettes államtitkárnak a Rendőrség, a Határőrség, a Katasztrófavédelem, a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ és a Rendőrtiszti Főiskola működését érintő feladatainak ellátásában;

b) közreműködik a Rendőrséget, a Határőrséget, a Katasztrófavédelmet, a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatát, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központot, a Rendőrtiszti Főiskolát, a rendészeti szakképzést, a rendvédelmi tudományos kutatást érintő jogi szabályozás koncepciói kidolgozásában;

c) szakmai szempontból előkészíti, illetve véleményezi a b) pontban meghatározott szerveket és a rendvédelmi tevékenységeket érintő normatervezeteket;

d) javaslatot tesz a rendvédelmi szervek vezetői normatív utasításainak kiadására vagy módosítására, ha annak szükségessége a szabályozás hiánya, a korábbi szabályozás jogellenessége, a szervek működési feltételeinek változása miatt felmerül;

e) ellátja az EU tagállami működésből eredő rendvédelmi feladatok végrehajtásának szervezését;

f) képviseli a minisztériumot a rendvédelemmel összefüggő kijelölt feladatkörű tárcaközi bizottságokban, egyeztetéseken;

g) vezetője a miniszter akadályoztatása esetén képviseli a tárcát a Légiközlekedési Védelmi Bizottság ülésén, és a bizottság ügyrendje szerint vezeti az ülést;

h) kidolgozza a Rendészeti és Bűnmegelőzési Helyettes Államtitkár Titkárságával együttműködve a biztonsági szakterület (rendvédelem, katasztrófavédelem) – a rendelkezésre álló EU-s és nemzeti költségvetésből történő – fejlesztési stratégiáját;

i) megtervezi és koordinálja a biztonsági szakterületre vonatkozó fejlesztéseket a sajátos belügyi és igazságügyi szakmai és pénzügyi csatornán túl javasolja a II. NFT Operatív Programjaiban történő megjelenítését.



A FELÜGYELETI ÉS BIZTONSÁGI FŐOSZTÁLY

49. §

(1) A Felügyeleti és Biztonsági Főosztály:

a) ellátja a Rendőrség, a Határőrség, a Katasztrófavédelem, a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ, a Rendőrtiszti Főiskola és a rendvédelmi oktatási intézmények szakmai tevékenységének felügyeletét és ellenőrzését;

b) feladatkörében együttműködik az állami és kormányzati ellenőrző szervekkel, nemzetbiztonsági szolgálatokkal, valamint a nem belügyminiszteri irányítás alatt álló rendvédelmi szervek ellenőrző szerveivel;

c) szakmai felügyeletet gyakorol az a) pontban felsorolt szervek szakmai ellenőrző szervei és tevékenységük felett;

d) megszervezi és végrehajtja az a) pontban meghatározott szervek szakmai tevékenysége munkaterv szerinti vagy soron kívüli ellenőrzését;

e) a felügyelet és ellenőrzés tapasztalatai, az információs rendszer adatai alapján kezdeményezi egyes szervek vagy tevékenységi körök soron kívüli ellenőrzését, vezetőik soron kívüli beszámoltatását;

f) javaslatot tesz a felügyelt szervekkel és tevékenységekkel összefüggő jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei kiadására, módosítására, hatályon kívül helyezésére; kezdeményezi a szervek vezetőinél belső rendelkezés kiadását, ha annak szükségessége a jogszabályok egységes végrehajtása, a jogellenes gyakorlat megszüntetése, a meglévő szabályozás elégtelensége miatt szükségessé vált;

g) véleményezi a belügyi szerveket és tevékenységeket érintő norma-tervezeteket, a rendvédelmi szervek fejlesztési koncepcióit, terveit;

h) ellátja az 1. §-ban meghatározott szervek valamennyi informatikai és távközlési biztonsági és rejtjeltechnikai tevékenységének szakirányítását, koordinálását, felügyeletét, ellenőrzését, képviseli a minisztériumot az e területet érintő tárcaközi kapcsolatokban és részt vesz a nemzetközi együttműködésben;

i) kidolgozza a minisztérium Informatikai Biztonsági Politikáját és részt vesz az Informatikai Stratégia kidolgozásában;

j) kidolgozza a működtetett informatikai és távközlési rendszerekre az egységes elveken nyugvó, a hatályos jogszabályokkal és a minisztérium működési és ügyrendi előírásaival összhangban lévő, az európai/nemzetközi ajánlásokhoz igazodó, informatikai és távközlési biztonsággal kapcsolatos alapkövetelményeket;

k) meghatározza az egységes alapelveket és segítséget nyújt a minisztérium és a belügyi szervek Informatikai Biztonsági Szabályzata (IBSZ), valamint a Katasztrófa Elhárítási Tervek elkészítéséhez;

l) szervezi az a) pontban megjelölt szervek informatikai és távközlési biztonsági szakembereinek képzését és továbbképzését;

m) felügyeli és ellenőrzi az a) pontban említett szervekre vonatkozó különböző szintű, a főosztály hatáskörébe tartozó normák meglétét, hatályosulását, valamint az ezekben megfogalmazott biztonsági előírások megtartását, javaslatot tesz a biztonsági előírásoktól eltérő esetekben a hiányosságok megszüntetésére;

n) kivizsgálja és regisztrálja az informatikai rendszerek biztonságát sértő eseményeket, javaslatot tesz a hiányosságok megszüntetésére, a szükséges szankciók alkalmazására;

o) dönt az Internet kijáratok és végpontok engedélyezéséről vagy megszüntetéséről;

p) a BM Rejtjel Szabályzat alapján szakmailag irányítja és felügyeli a rejtjeltevékenységet, az alárendelt rejtjel felügyeletek és rejtjelző szolgálatok munkáját;

q) rejtjel-szakmai kérdésekben képviseli a minisztériumot az Országos Rejtjel Felügyelet felé;

r) gondoskodik a külképviseletek biztonságáért felelős Tárcaközi Koordinációs Bizottság, valamint a Légiközlekedési Védelmi Bizottság Munkabizottságának működtetéséről.

(2) A főosztály a rejtjelzéssel összefüggő feladatait a szervezetében működő BM Központi Rejtjel Felügyelet útján végzi.

A VÉDELMI HIVATAL

50. §

(1) A Védelmi Hivatal főosztály jogállású hivatali egység.

(2) A Hivatal:

a) részt vesz a védelmi igazgatás rendszerére és működtetésére vonatkozó elgondolások kialakításában, a Honvédelmi Tanács Belügyi Hivatala, valamint a BM Operatív Törzs működési feltételeinek megteremtésében;

b) kezdeményezi és koordinálja a minisztérium felelősségi körébe tartozó, minősített időszaki rendkívüli intézkedéseket tartalmazó jogszabálytervezeteknek a Jogi Főcsoportfőnökség közreműködésével történő kidolgozását és napra készen tartását;

c) tervezi, szervezi, koordinálja és ellenőrzi az 1. §-ban meghatározott szervek minősített időszaki felkészülését, továbbá szakmai felügyeletet gyakorol a védelmi felkészítés, válságkezelés területén e szervek tevékenysége fölött;

d) kidolgozza és naprakészen tartja a minisztérium vezetése minősített időszaki okmányait, előkészíti – együttműködve a Miniszteri Kabinet Ügyeleti Osztállyal – a közigazgatási szervek BM által történő értesítésének okmányait;

e) koordinálja a minisztérium és a miniszter irányítása alá tartozó szervek és szervezetek készenléte fenntartásával és fokozásával kapcsolatos feladatokat;

f) tervezi, szervezi – az illetékes belügyi szervek bevonásával – az 1. §-ban meghatározott szervek minősített időszaki működéséhez szükséges gazdaságmozgósítási tevékenységét;

g) közreműködik a honvédelmi feladatok belügyi költségei elkülönített tervezésében;

h) gondoskodik a minisztérium vezetői állománya minősített időszaki feladatokra történő felkészítéséről, közreműködik a megyei (fővárosi) védelmi bizottságok elnökei felkészítésében;

i) részt vesz a polgári védelem feladatával, szervezetével, működésével, az állampolgárok és szervezetek polgári védelmi kötelezettségével összefüggő jogi szabályozás és kormányzati döntések előkészítésében;

j) kijelölés alapján ellátja a minisztérium képviseletét tárcaközi bizottságokban;

k) részt vesz – együttműködve a Távközlési Szolgálattal – a minősített időszaki híradás tervezésében, szervezésében és előkészítésében;

l) közreműködik a hazai és nemzetközi válságkezelési és védelmi igazgatási rendszergyakorlatok tervezésében, részt vesz azok végrehajtásában;

m) ellátja a miniszter katasztrófavédelemmel összefüggő törvényességi felügyeleti jogköréből adódó, megyei (fővárosi) védelmi bizottságokat érintő feladatokat;

n) részt vesz a polgári veszélyhelyzeti tervezéssel összefüggő tárca szintű feladatok ellátásában;

o) előkészíti – a Honvédelmi Minisztérium illetékes szerveivel együtt – a honvédelmi érdekből fokozott védelmet igénylő objektumok kijelölését, és részt vesz az őrzésükkel kapcsolatos szabályok kidolgozásában;

p) részt vesz – együttműködve a BM Oktatási Főigazgatósággal – a rendőri, határőrizeti és katasztrófavédelmi oktatás, képzés és továbbképzés, továbbá a rendészeti tudományos kutatás minősített időszaki feladatokat is tartalmazó irányai kidolgozásában;

q) ellátja a BM Helyzetelemző-értékelő Központ (a továbbiakban: HÉK) működtetésével kapcsolatos feladatokat, ennek során:

qa) koordinálja a hazai válsághelyzetek kezelésével kapcsolatos minisztériumi feladatokat,

qb) biztosítja a válsághelyzet kezeléséhez szükséges információk elemzését, értékelését, javaslatokat, előterjesztéseket dolgoz ki a döntéshozók részére; részt vesz a döntésekből adódó feladatok végrehajtásának koordinációjában,

qc) gondoskodik a HÉK-be kijelölt szakértők felkészítéséről,

qd) ellátja a HÉK általános készenléti tevékenységét,

qe) az érintettek adatszolgáltatása alapján nyilvántartja az ország működése, illetve a lakosság ellátása szempontjából kiemelten fontos létesítményeket;

r) ellátja a KKB Titkárság feladatait, ennek során:

ra) előkészíti a KKB üléseit, gondoskodik az érintettek tájékoztatásáról, nyilvántartja a KKB elnöke által meghatározott személyek munkaidő alatti, illetve munkaidőn túli tartózkodási helyét, és gondoskodik riasztásukról,

rb) elkészíti a KKB éves feladattervének tervezetét,

rc) előkészíti a Magyar Köztársaság katasztrófaveszélyeztetettségével, a katasztrófák hatásai elleni védekezésre vonatkozó nemzeti stratégiával, valamint a megelőzés és a felkészülés éves nemzeti tervével és annak költségvetésével kapcsolatos előterjesztéseket,

rd) összeállítja és jóváhagyásra előkészíti az ország egészét érintő hazai és nemzetközi katasztrófavédelmi gyakorlatok éves tervét,

re) összeállítja a KKB feladatai végrehajtásáról szóló tájékoztatókat, beszámolókat;

s) koordinálja az 1. §-ban meghatározott szervek környezetvédelemmel és kármentesítéssel kapcsolatos feladatai végrehajtását és működteti az ezzel összefüggő központi nyilvántartási rendszert.



A BŰNMEGELŐZÉSI FŐCSOPORTFŐNÖKSÉG

(Országos Bűnmegelőzési Központ)

51. §

(1) A Bűnmegelőzési Főcsoportfőnökség (Országos Bűnmegelőzési Központ) főosztály jogállású hivatali egységként működik.

(2) A Főcsoportfőnökség:

a) közreműködik a bűncselekmények volumenét, dinamikáját, struktúráját, területi szóródását, a bűncselekmények elkövetésének okait, körülményeit, továbbá azok társadalmi hatását és következményeit vizsgáló rendszer alakításában;

b) a bűnözés megismerése és a bűnmegelőzés lehetőségeinek feltárása érdekében tudományos- és közvélemény-kutatásokat, statisztikai adatgyűjtéseket kezdeményez;

c) az elemzésekből levont következtetések alapján kidolgozza a minisztérium bűnmegelőzési ágazati stratégiáját, bűnmegelőzési ajánlásokat tesz, megelőzési célú intézkedéseket kezdeményez, megállapítja az intézkedést igénylő területeket;

d) javaslatot tesz a bűncselekmények megelőzését szolgáló önálló jogi normák megalkotására, illetve jogszabályok bűnmegelőzési hatású módosítására, valamint a joghézagok és bűnalkalmak csökkentése érdekében, a jogszabályok bevezetését megelőzően, kezdeményezi azok bűnmegelőzési célú modellezését, hatásvizsgálatát;

e) bűnmegelőzési módszertani ajánlásokat tesz a tudományos és a gyakorlati tapasztalatok hasznosítására, szakanyagokat dolgoztat ki, gondoskodik ajánlott programcsomagok készítéséről;

f) gondoskodik a bűnmegelőzési tájékoztató, felvilágító tevékenységről, megelőzési célú központi kiadványok, ismeretterjesztő anyagok és egyéb tájékoztatók készítéséről, közzétételéről;

g) összegyűjti a bűnmegelőzési célú kezdeményezéseket, ötleteket és támogatja megvalósulásukat, ennek érdekében figyelemmel kíséri a nemzetközi gyakorlatot, a kapcsolódó hazai és nemzetközi pályázatokat és közösségi programokat, pályázatok kiírását kezdeményezi, az e célra biztosított keretösszeg erejéig pályázatot ír ki, folytatja a pályázatkezelői tevékenységet;

h) működteti a gyakorlati programok adatbázisát és a közbiztonságért felelős szervek, szervezetek, testületek részére ezeken keresztül információt szolgáltat;

i) végzi a BM Bűnmegelőzési Akadémia szakirányítását;

j) a bűnmegelőzési kutatás, képzés, továbbképzés tekintetében együttműködik az Oktatási Főigazgatósággal és a Rendőrtiszti Főiskolával; segítséget nyújt a civil felsőoktatási intézményeknek a bűnmegelőzéssel és az áldozatvédelemmel kapcsolatos képzéshez;

k) koordinálja a miniszter irányítása alá tartozó szervek (ORFK, HOP, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság – a továbbiakban: OKF), valamint a közigazgatási államtitkár irányítása alatt álló BÁH bűnmegelőzési és áldozatvédelmi tevékenységét, ennek keretében:

ka) kezdeményezi és koordinálja az országos jelentőségű bűnmegelőzési programok, rendezvények szervezését,

kb) közreműködik a megelőzési tevékenység ellenőrzésében;

l) kapcsolatot tart fent az önkormányzatokkal, önkormányzati társulásokkal, valamint a regionális szervekkel és ösztönzi azok bűnmegelőzési tevékenységét, segíti a helyi, területi bűnmegelőzési bizottságok megalakítását, működését;

m) együttműködik a bűnmegelőzésben érintett kormányzati és nem kormányzati szervekkel, kiemelten a Polgárőrséggel, a hatékonyabb fellépés érdekében koordinálja az együttműködést, különösen:

ma) a bűnmegelőzési információs rendszer kialakítása és működtetése,

mb) a család-, gyermek- és ifjúságvédelem,

mc) a szervezett bűnözés megelőzése (kiemelten: a kábítószer-fogyasztással kapcsolatos bűncselekmények megelőzésében, az emberkereskedelem visszaszorítása terén),

md) a visszaeső bűnözés megelőzése,

me) a megelőző vagyon-, vállalkozás- és üzembiztonság,

mf) a közösségi környezet rendjének és biztonságának javítása, a környezet és a természet értékeinek védelme,

mg) a nemzetközi bűnmegelőzési szervezetekkel való kapcsolattartás, kölcsönös adatszolgáltatás, valamint módszertani együttműködés kialakítása, működtetése,

mh) a bűnmegelőzési célú tájékoztató és propagandatevékenység;

mi) támogatja a bűnmegelőzési és áldozatvédelmi irodák létrehozását, segíti az EU áldozatvédelmi előírásainak gyakorlati megvalósítását,

mj) kapcsolatot tart a bűnmegelőzésben érdekelt, illetve az azt felvállaló civil- és gazdálkodó szervezetekkel, szerveződésekkel;

n) szakmailag képviseli a minisztériumot a tárcaközi bizottságok, társminisztériumok bűnmegelőzéssel foglalkozó bizottságai, illetve a bűnmegelőzési célú országos jelentőségű alapítványok munkájában;

o) a nemzetközi bűnmegelőzési szervezetekben képviseletet, a nemzetközi szervezetek számára nemzeti kapcsolati pontot biztosít.



AZ EUROPOL ADATVÉDELMI FELÜGYELŐ HIVATALA

52. §

(1) Az Europol Adatvédelmi Felügyelő Hivatala önálló osztály jogállású hivatali egység, melynek élén az Europol Adatvédelmi Felügyelő áll.

(2) Az Europol Adatvédelmi Felügyelő:

a) ellátja az Európai Unió bűnüldözési információs rendszere és a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrség Szervezete keretében megvalósuló együttműködésről és információcseréről szóló 1999. évi LIV. törvény 11-15. §-aiban meghatározott, hatáskörébe utalt és más, jogszabályban előírt feladatokat;

b) felügyeli és ellenőrzi az Európai Rendőrségi Hivatal (a továbbiakban: Europol) bűnüldözési információs rendszerében megvalósuló adat- és információcserére vonatkozó szabályok betartását, és erről tájékoztatást ad a magyar bűnüldözési hatóságok számára;

c) képviseli Magyarországot az Europol Közös Nemzetközi Adatvédelmi Ellenőrző Testületében;

d) részt vesz az EU és az Europol által szervezett, adatvédelmet érintő konferenciákon, konzultációkon és munkacsoport-üléseken;

e) gondoskodik a bűnüldözési adatvédelem szabályainak a bel- és igazságügyi együttműködésben érintett szervezeteken belüli széleskörű megismertetéséről és oktatásáról, szakmai alapot nyújtva az ehhez szükséges tevékenység megszervezéséhez;

f) szükség szerint tájékoztatást ad a nyilvánosság számára tevékenységéről és a bűnüldözési területre vonatkozó adatvédelem szabályairól;

g) kölcsönösség elve alapján szoros munkakapcsolatot alakít ki az EU tagállamainak hasonló feladatot ellátó szerveivel;

h) együttműködik az országgyűlési biztosokkal, a közös területet érintő kérdésekben kezdeményezi az együttes fellépést;

i) a bel- és igazságügyi együttműködésben érintett szervezetek képviselőinek részvételével Koordinációs Testületet működtet;

j) szükség szerint javaslatot tesz a bűnüldözési adatvédelmi jogszabályok módosítására.



A RENDÉSZETI STATISZTIKAI ÖNÁLLÓ OSZTÁLY

53. §

(1) A Rendészeti Statisztikai Önálló Osztály osztály jogállású hivatali egység.

(2) Az Önálló Osztály koordinálja a hivatali egységek, minisztériumi szervek és önálló belügyi szervek statisztikai tevékenységét; felelős az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programban (OSAP) előírt adatszolgáltatások:

a) közlekedésrendészeti statisztika;

b) közrendvédelmi szabálysértési statisztika;

c) rendőrségi szabálysértési ügyforgalmi statisztika;

d) bűnügyi ügyforgalmi statisztika;

e) egységes rendőrségi és ügyészségi bűnügyi statisztika;

f) személy- és járműforgalmi statisztika


előkészítéséért, működtetéséért, illetve teljesítéséért.

HARMADIK RÉSZ


A MINISZTÉRIUM MŰKÖDÉSE
XI. Fejezet


Általános szabályok

54. §

(1) Az 1. §-ban meghatározott szervek folyamatos működését a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei, az ezekre épülő ügyrendek (béke, illetve minősített időszaki), illetve saját szervezeti és működési szabályzatuk és a felettes vezető utasításai határozzák meg.

(2) A hivatali egység ügyrendjét és a minisztériumi szerv szervezeti és működési szabályzatát az illetékes helyettes államtitkár javaslatára a közigazgatási államtitkár, a miniszter alárendeltségében működő hivatali egység ügyrendjét a közigazgatási államtitkár javaslatára, az önálló belügyi szerv szervezeti és működési szabályzatát az illetékes vezető javaslatára, továbbá a közigazgatási hivatal szervezeti és működési szabályzatát az érdekelt miniszterek egyetértésével - ha jogszabály, vagy miniszteri utasítás másként nem rendelkezik - a miniszter hagyja jóvá.

(3) A vezető, az ügyintéző, az ügykezelő és a fizikai foglalkozású alkalmazott feladatait - az (1) bekezdésben foglaltakon túl - a munkaköri leírása szabályozza.

(4) A munkaköri leírás - a felelősség megállapítására is alkalmas módon - többek között tartalmazza: a munkakörben ellátandó feladat jellegét, a tevékenységi kört, a munkakört betöltők alá- és fölérendeltségi viszonyait, a munkáltatói jogkör gyakorlójának megjelölését, a munkakörre vonatkozó képesítési és egyéb, sajátos előírásokat.

(5) Az ügyintézésért felelős az eljárás során a következőket végzi el:

a) áttanulmányozza az ügyre vonatkozó iratokat és más információt tartalmazó anyagokat, szükség szerint intézkedik az ügyet érintő iratok pótlólagos összegyűjtésére és átmeneti csatolására, illetve a különböző ügyiratdarabok végleges szerelésére;

b) amennyiben az ügyben más hivatali egység vagy minisztériumi szerv álláspontjának bekérése szükséges, erről indokolt esetben felettesét külön tájékoztatja, az egyeztetést az illetékessel szóban, szükség szerint írásban elvégzi;

c) az ügyben folytatott jelentősebb tárgyalásról, értekezletről, megbeszélésről, szóbeli megállapodásról, egyeztetésről szükség szerint jegyzőkönyvet, emlékeztetőt vagy feljegyzést készít és azt az ügyiratban elhelyezi. fontosabb ügyeknél a lényeges vezetői utasításokat - indokolt esetben - az ügyiratra, illetve az előadói ívre vagy az ügyet kísérő lapra külön feljegyzi;

d) megállapításait, javaslatát az ügyiratban rövid előadmány, feljegyzés formájában összegzi, és elkészíti a kiadmány tervezetét;

e) az ügyiratot kiadmányozza, vagy továbbítja azt a kiadmányozásra jogosulthoz;

f) az iratra feljegyzi a kezelői és a kiadói utasításokat, az irattári tételszámot.

55. §

(1) A kiadmányozási jog az ügyben történő érdemi döntésre ad felhatalmazást. A hivatali egységen, a minisztériumi szerven belül a kiadmányozási jogköröket úgy kell meghatározni, hogy a jogszerűségi és a szakszerűségi követelmények érvényesülése mellett biztosítsa a gyors ügyintézést.

(2) A miniszter kiadmányozza az Országgyűlés tisztségviselői, a Kormány tagjai, az Alkotmánybíróság elnöke, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a legfőbb ügyész, az Állami Számvevőszék elnöke, az állampolgári jogok és a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, az adatvédelmi biztos, a külképviseletek vezetői felé irányuló ügyiratokat, a kormány-előterjesztéseket, a miniszteri rendeleteket, az állami irányítás egyéb jogi eszközeit, és mindazokat az iratokat, amelyeknek kiadmányozási jogát magának tartotta fenn. (Erre szóban, vagy írásban "a.k" (aláírásommal kiadom) betűjelzéssel hívja fel a figyelmet.)

(3) A politikai államtitkár a minisztert helyettesítő jogkörében kiadmányozni jogosult. A közigazgatási államtitkár azon ügyekben keletkezett iratokat, amelyeket a miniszter a hatáskörébe utalt, jogosult kiadmányozni.

(4) A politikai államtitkár, a közigazgatási államtitkár, a kabinetfőnök, a helyettes államtitkár, a hivatali egység, illetve a minisztériumi szerv vezetője - saját hatáskörében eljárva - kiadmányozza a más tárcák, egyéb állami szervek azonos, illetve hasonló beosztású, jogállású, vagy besorolású vezetőinek címzett ügyiratokat.

(5) A közigazgatási államtitkár kiadmányozza az alárendeltségében működő hivatali egységek, a helyettes államtitkárok, illetve az alárendeltségükben működő hivatali egységek által előkészített, a feladatkör szerint érintett azonos jogállású közigazgatási szervek teljes köréhez, valamennyi önkormányzathoz, vagy azok többségéhez címzett ügyiratokat. Indokolt esetben a helyettes államtitkár kezdeményezésére a kiadmányozási jogkört átruházza.

(6) Valamennyi ügyintéző jogosult kiadmányozni az ügyviteli jellegű, érdemi döntést nem tartalmazó (iratbekérés, idézés, iratok átküldése stb.) ügyiratokat.

(7) A kiadmányozási jog gyakorlásának részletes szabályait a hivatali egység vezetője az ügyrendben, illetve a szervezeti és működési szabályzatban határozza meg.

56. §

(1) Az ügy intézésére kijelölt köteles a vezetője utasításai szerint eljárni.

(2) Ha az ügyintézés során kapott vezetői utasítással nem ért egyet:

a) köteles azt a közvetlen felettesének szóban megindokolni;

b) ezt követően jogosult az elutasított ellenvéleményét az ügyiratra vagy az ügyiratot kísérő lapra rávezetni;

c) az ügyiratban feltüntetett ellenvéleményét a szolgálati felettese útján vagy annak előzetes értesítésével felsőszintű vezetők elé terjesztheti.

(3) Az ügyet intéző ellenvéleménye általában nem akadályozhatja meg a vezetői utasítás végrehajtását. A szabályszerű és a szolgálati úton előterjesztett ellenvéleményért, valamint az országgyűlési biztos részére - annak kérésére - ügykörében közvetlenül adott tájékoztatásért az ügyintézőt semmilyen hátrány nem érheti. Az ügyintéző külön jogszabályban előírt kivételes esetekben köteles, illetve jogosult a vezetői utasítások végrehajtását megtagadni.

(4) A kiadmányozásra előkészített ügyiratokat - ha a vezető másként nem rendelkezett - szolgálati úton kell felterjeszteni a kiadmányozásra jogosulthoz. A kiadmányozásra előkészített irat fogalmazványát (másodpéldányát) mind az ügyintéző, mind a továbbítást javasló vezető szignálja és keltezéssel lássa el. Határidő túllépésnél a mulasztásról, annak okáról az iraton, vagy az előadói íven készült feljegyzésben kell számot adni, melyet az illetékes vezetőnek is láttamoznia kell.

(5) A miniszter által kiadmányozásra kerülő ügyiratokat, a miniszterhez szóló előterjesztéseket (jelentéseket, tájékoztatókat, feljegyzéseket) ellenkező miniszteri rendelkezés hiányában a közigazgatási államtitkár útján a Miniszteri Titkársághoz kell megküldeni. A titkárságvezető ellenőrzi az előkészítés szabályszerűségét, és ennek tényét szignójával igazolja.

(6) A kormány-előterjesztések, a jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei tervezetének kiadmányozására való felterjesztését a politikai államtitkár és a miniszteri kabinetfőnök, továbbá a szakterület felügyeletéért felelős helyettes államtitkár véleményezi.

(7) Különösen indokolt esetben vezető közvetlenül fordulhat a miniszterhez vagy az államtitkárhoz a közvetlen felettese egyidejű, ha ez nem lehetséges utólagos tájékoztatása mellett. A nem szolgálati úton igényelt tájékoztatásról a szolgálati felettest a kéréssel egyidejűleg, ha az nem lehetséges utólag tájékoztatni kell.

(8) A felső szintű vezető által kiadmányozásra kerülő iratokat, illetve a feljegyzéseket, tájékoztatókat a személyi titkárságok vezetőihez kell eljuttatni, akik kötelesek ellenőrizni, hogy az ügyintézők és a vezetők az előírt egyeztetési kötelezettségüknek eleget tettek.

(9) Az ügyintézés során betartandó részletes ügykezelési (iratkezelési) szabályokat a Szabályzat 2. függeléke tartalmazza.

(10) Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény alapján a minősítési jogosultságok meghatározását a Szabályzat 4. függeléke tartalmazza.



A feladatok meghatározása

57. §

(1) A minisztérium fő feladatait - a törvényalkotási programról szóló országgyűlési határozathoz és a Kormány munkatervéhez igazodva - félévenként munkaprogram foglalja össze.

(2) A féléves munkaprogramot - a Kormány munkatervének elfogadását követő 15 napon belül - a Közjogi Helyettes Államtitkár Titkársága előzetes egyeztetés alapján, a kabinetfőnök véleményét kikérve állítja össze, és a közigazgatási államtitkár útján a miniszternek jóváhagyás céljából benyújtja.

(3) A munkaprogram tartalmazza:

a) a kormányülés napirendjére tűzött előterjesztéseket, ezek elkészítésének külön szakmai és külön jogi kodifikációs határidejét, a részhatáridőket és a felelősöket;

b) a miniszteri, valamint az államtitkári értekezleteken írásos előterjesztésben megtárgyalásra kerülő témaköröket, azok elkészítésének külön szakmai és külön jogi kodifikációs határidejét, előterjesztőjét és felelősét;

c) a miniszter által kiadásra kerülő rendeletek és az állami irányítás egyéb jogi eszközei kiadásának külön szakmai és külön jogi kodifikációs határidejét és felelőseit;

(4) A hivatali egységek és a minisztériumi szervek a minisztériumi munkaprogram alapján elkészítik saját féléves munkatervüket, amelyet a részleget irányító felső szintű vezető hagy jóvá.

(5) A munkaprogram tartalmazza – a Kormány ügyrendjében foglaltak szerinti esetekben – a jogszabály elkészítésével összefüggő hatástanulmány elkészítéséért felelős szakmai szervek megnevezését és a feladat elvégzésének határidejét.





A minisztériumi testületek működése


A miniszteri szaktanácsadó testület

58. §


    A miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó feladatokkal összefüggő döntések előkészítését a miniszteri szaktanácsadó testület segíti. Tagjai a miniszter által felkért külső szakértők.



A miniszteri értekezlet

59. §

(1) A miniszteri értekezlet általában a hónap első hétfőjén, illetve szükség szerint ülésezik.

(2) Feladata: a stratégiai jelentőségű kérdések megtárgyalása, a következő időszakra vonatkozó feladategyeztetés, valamint minden olyan előterjesztés és kérdés megtárgyalása, amelyet a miniszter napirendre tűz.

(3) Az értekezlet résztvevői: a miniszter, az államtitkárok, a kabinetfőnök, a miniszteri főtanácsadók, a helyettes államtitkárok, a Miniszteri Titkárság vezetője, a politikai államtitkár kabinetfőnöke, a sajtó- és kommunikációs főigazgató, a Nemzeti Sporthivatal elnöke, a Humánpolitikai Főcsoportfőnökség vezetője, az országos rendőrfőkapitány, a Határőrség országos parancsnoka, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának vezetője, a Szervezett Bűnözés Elleni Központ vezetője, a Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal vezetője, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal vezetője, valamint a miniszter által esetenként meghívottak.

(4) Rendészeti kérdésekben a miniszter minden héten értekezletet tart a politikai államtitkár, a közigazgatási államtitkár, a kabinetfőnök, a politikai államtitkár kabinetfőnöke, a rendészeti és bűnmegelőzési helyettes államtitkár, a sajtó- és kommunikációs főigazgató, az országos rendőrfőkapitány, a Határőrség országos parancsnoka, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának vezetője, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ vezetője és a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal vezetője, valamint a miniszter által esetenként meghívottak részvételével.

(5) Az értekezlet összehívásáról a Miniszteri Titkárság gondoskodik.



A közigazgatási államtitkári értekezletek

60. §

(1) A közigazgatási államtitkár tanácsadó testülete az államtitkári értekezlet, amely üléseit általában hetente tartja.

(2) Feladata: a miniszteri értekezlet fontosabb írásos előterjesztéseinek előkészítése, külső egyeztetésének engedélyezése, a jelentősebb, de a miniszteri értekezletre nem kerülő előterjesztések, jogszabálytervezetek megvitatása, beszámoltatás az időszerű feladatok, a felső szintű vezetői rendelkezések végrehajtásának helyzetéről, továbbá a vezetői programegyeztetés.

(3) A közigazgatási államtitkár – az általa meghatározott időpontban – vezetői értekezletet tart, melynek résztvevői: a helyettes államtitkárok és a Humánpolitikai Főcsoportfőnökség vezetője.

(4) A közigazgatási államtitkári értekezlet állandó résztvevői: a közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkárok, a közigazgatási államtitkár alárendeltségében működő egyes hivatali egységek (Közigazgatási Államtitkár Titkársága; Közjogi Helyettes Államtitkár Titkársága; Jogi Főcsoportfőnökség; Humánpolitikai Főcsoportfőnökség; Ellenőrzési Főosztály; Informatikai Főosztály, Közszolgálati Főosztály, a minisztériumi szervek (Távközlési Szolgálat; Duna Palota és Kiadó; Központi Kórház és Intézményei, Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet), az önálló belügyi szervek (Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal; BÁH) vezetői, továbbá az Országos Választási Iroda vezetője, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ vezetője, a Nemzeti Sporthivatal Jogi és Közgazdasági Főcsoportfőnökség vezetője, valamint az országos rendőrfőkapitány, a határőrség országos parancsnoka, továbbá az országos katasztrófavédelmi főigazgató és a sajtó- és kommunikációs főigazgató által delegált személyek. A kabinetfőnök, a politikai államtitkár kabinetfőnöke, valamint a sajtó- és kommunikációs főigazgató által kijelölt személyek az értekezleten állandó, más minisztériumi vezetők eseti meghívás alapján vesznek részt.

(5) A közigazgatási államtitkári értekezlet összehívásáért a Közjogi Helyettes Államtitkár Titkárság vezetője, az értekezletről készült emlékeztető elkészítéséért a Közigazgatási Államtitkár Titkárságának vezetője felelős.



Egyéb értekezletek

61. §


A miniszter évente legalább egyszer az éves munka értékelése és a feladatok meghatározása céljából apparátusi értekezletet hív össze: a résztvevők körét a közigazgatási államtitkár javaslatára a miniszter állapítja meg.

62. §

(1) A szervek és a szervezeti egységek vezetői szükség szerint tartanak értekezletet, egyeztető megbeszéléseket.

(2) Az értekezletekről az összehívásért felelős vezető a döntést, a végrehajtásért felelős vezetőt és a határidőt tartalmazó emlékeztetőt vagy jegyzőkönyvet készít, amelyet az értekezlet vezetője hagy jóvá.

(3) A jegyzőkönyv egy példányát vagy az emlékeztetőt a résztvevőknek és az érintett szervek vezetőinek át kell adni vagy meg kell küldeni.

63. §

(1) Az 1. §-ban meghatározott szervek munkáltatóinak és munkavállalóinak érdekegyeztető fóruma a Belügyi Érdekegyeztető Tanács.

(2) Résztvevői: a munkáltatói tárgyalócsoport és a munkavállalói tárgyalócsoport, illetve az általuk meghívott szakértők és a tanács titkára.

(3) A minisztérium munkáltatói tárgyalócsoportját a Belügyi Érdekegyeztető Tanács ülésein eseti döntéstől függően a politikai államtitkár, illetve az általa megbízott - helyettes államtitkárnál nem alacsonyabb beosztású - személy vezeti.

(4) Az Érdekegyeztető Tanács maga határozza meg a tanácskozásainak rendjét.

(5) Az érdekegyeztetés körébe tartozó ügyek körét és az eljárási szabályokat a belügyminiszteri rendeletben kihirdetett Együttműködési Megállapodás határozza meg.

(6) A hivatali apparátust érintő előterjesztéseket a közigazgatási államtitkár nyújtja be.





A jogszabály-előkészítés rendje

64. §

(1) A minisztérium felelősségi körébe tartozó jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek előkészítéséhez szabályozási javaslat készül, melynek összeállítása a feladatkör szempontjából elsődlegesen érintett belügyi szerv feladata. A Jogi Főcsoportfőnökség, illetve a Közgazdasági Főosztály feladatkörének megfelelően abban közreműködik.

(2) A szabályozási javaslat, illetve a probléma-vázlat előkészítésébe be kell vonni a feladatkör szerint érintett szerveket.

(3) A szabályozási javaslat tartalmazza:

a) az elérendő társadalmi, gazdasági célt, a jogi szabályozás politikai, szakmai, közgazdasági indokait, a tervezett szabályozás hatályosulásának, illetve elmaradásának következményeit;

b) a szabályozással befolyásolni tervezett társadalmi jelenség rövid leírását, az érintett alanyi kört, a jogalanyok magatartását befolyásoló jogi, gazdasági és egyéb tényezőket;

c) a célhoz rendelt szabályozási, intézkedési megoldást, ennek indokait, költségkihatását, a várható társadalmi, gazdasági, igazgatási, államháztartási következményeket;

d) törvényi szabályozás esetén az a)-c) pontban meghatározottakon túl be kell mutatni a szabályozás rövid történeti előzményeit, az adott területen a jogérvényesülés tapasztalatait, az EU jogához, valamint az Európa Tanács egyezményeihez és ajánlásaihoz való illeszkedés főbb jellemzőit, a végrehajtás szervezeti-, személyi feltételeit, a végrehajtás időszükségletét és ütemezését;

e) ha a szabályozási javaslatot a Kormány ügyrendje szerint előzetesen be kell mutatni, a külső és belső egyeztetés és a benyújtás szabályait a szabályozási javaslatra nézve is alkalmazni kell.

(4) A jogszabályok előkészítése során:

a) a szabályozás tárgya szerint hatáskörrel bíró szerv felelős a tervezet szakmai tartalmának meghatározásáért és az előterjesztés kiegészítő anyagát képező költséghatás elemzés elkészítéséért a közgazdasági helyettes államtitkár által kiadott útmutatóban megadott szempontok szerint, illetve a jogszabálytervezet előírt költségvetési hatáselemzését egyeztető és véglegező munkacsoportba a témakörnek megfelelő szakember delegálásáért;

b) a Közgazdasági Főosztály felelős a jogszabálytervezetek előírt költséghatás elemzés szakmai véleményezéséért, az útmutatóban megadottaknak való megfelelősségéért, illetve a jogszabálytervezet előírt költségvetési hatáselemzését egyeztető és véglegező munkacsoportba a témakörnek megfelelő szakember delegálásáért;

c) a Jogi Főcsoportfőnökség felelős a jogszabálytervezetek és az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek előírások szerinti szerkesztéséért, a jogalkotási eljárás szabályainak érvényesítéséért, a jogrendszeri illeszkedés biztosításáért, továbbá a vonatkozó törvénynek megfelelően gondoskodik arról, hogy a jogszabály tervezetek az érdekelt társadalmi szervezetekkel egyeztetésre kerüljenek. Amennyiben a szabályozás tárgya szerint hatáskörrel bíró szerv és a Közgazdasági Főosztály között nincs egyetértés az előterjesztés költségei, illetve az erre vonatkozó költséghatás elemzés tekintetében, az előterjesztés koordinációjáért felelős Jogi Főcsoportfőnökség saját vagy bármely fél kezdeményezésére összehívja a költséghatás elemzést egyeztető és véglegező munkacsoportot;

d) a Jogi Főcsoportfőnökség felelős az európai uniós tagságból eredő, a minisztériumra háruló jogharmonizáció megteremtéséért;

e) a Parlamenti Főosztály vezetője - a politikai államtitkár irányításával - felelős a parlamenti pártokkal történő, szükség szerint felmerülő egyeztetésért.

(5) Törvényre vonatkozó szabályozási javaslat és a tervezet elkészítésében feladatkörüknél fogva érintett minisztériumok (országos hatáskörű szervek), az 1. §-ban meghatározott szervek, felsőoktatási intézmények, tudományos intézetek munkatársaiból - a közigazgatási államtitkár döntésének megfelelően - törvényelőkészítő bizottság szervezhető.

(6) A miniszter a Nemzeti Sporthivatal (a továbbiakban: NSH) által előkészített jogszabályok és nem jogi szabályozásra irányuló kormány-előterjesztések tervezetével kapcsolatos egyetértési jogát a közigazgatási államtitkári értekezletre történő benyújtását megelőzően gyakorolja. Az NSH a tervezeteket a Jogi Főcsoportfőnökségnek küldi meg, amely gondoskodik a tervezetnek a közjogi helyettes államtitkár útján a közigazgatási államtitkárhoz történő felterjesztéséről.



A jogszabálytervezet elkészítése

65. §

(1) A közigazgatási államtitkár által elfogadott szabályozási javaslat alapján készített tervezetek összeállítása során gondoskodni kell az elfogadott javaslatok érvényesítéséről, az alkotmányos követelmények, a nemzetközi jog által elismert jogelvek és a Kormány ügyrendjében foglaltak érvényesítéséről. Az előterjesztésben a szükséges mértékig ki kell térni a 64. § (3) bekezdésében felsorolt szempontokra.

(2) A közigazgatási államtitkár engedélyével a tervezet belső véleményeztetését (melyhez csatolni a 64. § (1) bekezdésében meghatározott szabályozási javaslatot), valamint a szabályozás tárgya szerint érintett más kormányzati, szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel történő külső szakmai egyeztetést - az előkészítésért felelős hivatali egység megkeresése alapján - a Jogi Főcsoportfőnökség végzi.

(3) A belső egyeztetés kiterjed a Szabályzat hatálya alá tartozó azon szervekre, amelyek ügykörét a tervezet érinti, a felsőszintű vezetők titkárságvezetőire, a kabinetfőnökre, a Nemzeti Sporthivatal vezetőjére. A beérkezett véleményeket a szabályozás tárgya szerint hatáskörrel bíró hivatali egység a Jogi Főcsoportfőnökség közreműködésével feldolgozza, véleményeltérés esetén munkaértekezleten rendezik a nézetkülönbséget, ennek sikertelensége esetén felsőszintű vezetői döntést kérnek.

(4) A belső, illetve a külső szakmai egyeztetés lefolytatását követően kialakított tervezetet a Jogi Főcsoportfőnökség tárcavezetői egyeztetésre küldi, melyet a közigazgatási államtitkár engedélyez.

(5) A tárcavezetői egyeztetésről beérkezett észrevételek feldolgozására, egyeztetésére és érvényesítésére a (3) bekezdésben foglaltak az irányadók, azzal, hogy az észrevételek feldolgozása után fennmaradó nézetkülönbségeket államtitkári értekezleten kell rendezni. Ettől eltérést a közigazgatási államtitkár engedélyezhet. Amennyiben az észrevételek érvényesítése a tervezet lényeges változtatását eredményezi, az egyeztetést meg kell ismételni.

(6) A jogszabály végleges tervezetét rövid tájékoztató feljegyzéssel a tárgya szerint illetékes helyettes államtitkár a közigazgatási államtitkár útján továbbítja kiadmányozásra. A feljegyzést láttamozza a kabinetfőnök, egyetértően aláírja a közjogi helyettes államtitkár, továbbá a politikai államtitkár.



Más tárcák előterjesztésének koordinációja

66. §

(1) A más jogalkotási hatáskörrel felruházott szervek által készített tervezetekkel (a továbbiakban: tárcatervezet) kapcsolatos minisztériumi állásfoglalásra a miniszter, az államtitkár, illetve a közjogi helyettes államtitkár jogosult. Az állásfoglalás kialakításának megszervezése a Jogi Főcsoportfőnökség feladata.

(2) A Jogi Főcsoportfőnökség a kezdeményező szerv által megjelölt határidőre is figyelemmel megküldi a tárcatervezetet az ügy által érintett hivatali egységnek, a titkárságvezetőknek, a kabinetfőnöknek, az érintett önálló belügyi szervnek, illetve a Nemzeti Sporthivatalnak. A Jogi Főcsoportfőnökség az észrevételek alapján összeállítja a minisztérium álláspontját összegező választervezetet, továbbá abban jelzi a jogi, kodifikációs szempontú észrevételeket.

(3) A Jogi Főcsoportfőnökség a véglegesített választervezetet a közjogi helyettes államtitkárhoz, illetve külön rendelkezés alapján a közigazgatási államtitkárhoz továbbítja kiadmányozás céljából.

(4) Ha a tárcatervezet véleményezése során felmerült vitás kérdés főosztályi szinten nem rendezhető, az ügy súlyától függően a szakterületet felügyelő helyettes államtitkár vagy magasabb szintű vezető dönt a minisztériumi állásfoglalás tartalmáról.

(5) A tárcatervezetekkel kapcsolatos eltérő vélemények egyeztetésére kitűzött megbeszéléseken a minisztérium álláspontjának képviseletére - ha a miniszter vagy államtitkár másként nem rendelkezik - a tárgykörrel érintett helyettes államtitkár, illetve az általa kijelölt vezető jogosult.

(6) Az aláírt tárcavéleményt a szabályozásban érintett és az érdemi észrevételt tett véleményező szervek részére a Jogi Főcsoportfőnökség megküldi.



A parlamenti és kormányzati munka segítése

67. §

(1) Az Országgyűlés plenáris ülésén való részvételről a napirendek függvényében a miniszter dönt.

(2) A minisztert, illetve az őt helyettesítő jogkörében a politikai államtitkárt az ülésre megfelelően fel kell készíteni. Ennek érdekében:

a) minisztériumi előterjesztés esetén a szakterület szerint illetékes hivatali egység összeállítja a miniszteri expozét, az általános és részletes vita lezárását követő záróbeszédeket, és azt szolgálati úton a Parlamenti Főosztály közreműködésével továbbítja a miniszterhez;

b) más tárca előterjesztése esetén csak a miniszter külön rendelkezése szerint kell felszólalási anyagot készíteni.

(3) A miniszterhez intézett interpellációra, kérdésre, azonnali kérdésre, napirend előtti és utáni felszólalásokra adandó válasz elkészítéséről a Parlamenti Főosztály vezetője gondoskodik a következők szerint:

a) az interpellációk, illetve kérdések kézhezvétele után a választervezet elkészítése céljából megküldi azokat a tárgykör szerint hatáskörrel rendelkező főosztályvezetőnek az érintett helyettes államtitkár egyidejű tájékoztatása mellett;

b) a helyettes államtitkár szükség szerint az általa kijelölt hivatali egységgel, az érintett tárgykörben elvégezteti a szükséges egyeztetést, teljes és kimerítő információs anyagot gyűjtet, összeállíttatja a választervezetet, amelyet megküld a közigazgatási államtitkár, a Parlamenti Főosztály vezetője és a sajtó- és kommunikációs főigazgató részére.

(4) A minisztérium feladatkörébe tartozó önálló képviselői és bizottsági indítványokról kormány-előterjesztés készül a következők szerint:

a) a Parlamenti Főosztály vezetője véleményezésre megküldi az önálló indítványt a tárgykör szerint hatáskörrel rendelkező főosztályvezetőnek - az érintett helyettes államtitkár egyidejű tájékoztatása mellett -, továbbá a Jogi Főcsoportfőnökségnek;

b) a minisztérium véleményt tartalmazó kormány-előterjesztés közigazgatási államtitkári értekezletre és Kormányülésre történő benyújtásáról a Jogi Főcsoportfőnökség gondoskodik.

(5) A Parlamenti Főosztály vezetője folyamatosan figyelemmel kíséri az országgyűlési bizottságok működését és közreműködik abban, hogy a bizottsági üléseken a minisztériumot megfelelő vezetői és szakértői szinten képviseljék, ennek érdekében a szakértők kijelölését egyezteti a közigazgatási államtitkárral vagy a közjogi helyettes államtitkárral. Gondoskodik a szakértők részére a szükséges tárgyalási anyagok biztosításáról.

(6) A szakértők a bizottsági ülésen elhangzott lényeges kérdésekről, véleményekről azonnal tájékoztatják a téma szerint illetékes helyettes államtitkárt, aki a vezetői döntés meghozatala érdekében haladéktalanul, illetve szükség szerint informálja a minisztert és az államtitkárokat.

(7) A Parlamenti Főosztály vezetője és/vagy képviselője rendszeresen köteles részt venni az Országgyűlés - minisztériumot érintő - plenáris és bizottsági üléseinek napirendi pontjain. A Parlamenti Főosztály vezetője az üléseket követően haladéktalanul köteles tájékoztatni a minisztert és az államtitkárokat a jelentősebb, vezetői döntést igénylő eseményekről.

(8) A Parlamenti Főosztály a civil szervezetek és az országgyűlési képviselők részére a minisztériumban zajló törvényelőkészítő munkáról felmerült igények alapján tájékoztatót, konzultációt szervez, közreműködik a képviselői megkeresések ügyintézésében. Amennyiben az országgyűlési képviselők vagy bizottságok közvetlenül az egyes főosztályokat keresik meg, arról az adott főosztályok haladéktalanul tájékoztatják a Parlamenti Főosztályt.

(9) Amennyiben az 1. §-ban meghatározott szervek részére közvetlen megkeresés érkezik a Kormány Kabinetjétől, az Országgyűlés valamely bizottságától állásfoglalás, illetve véleménykérés céljából, úgy a belügyi tárca álláspontját tükröztető válasz tervezetét a közigazgatási államtitkár részére meg kell küldeni és csak egyetértése esetén lehet továbbítani a megkereső szerv részére.



A testületi ülésekre való felkészítés rendje

68. §

(1) A Kormány, a Kormány kabinetjei, a miniszterek részvételével működő tárcaközi bizottságok ülései előtt a minisztert (őt helyettesítő jogkörében a politikai államtitkárt), a kormányülést előkészítő közigazgatási államtitkárok értekezlete előtt az államtitkárt, a helyettes államtitkárt fel kell készíteni.

(2) A Miniszterelnöki Hivatal által megküldött, a közigazgatási államtitkári értekezletre, kabinetülésre vagy kormányülésre benyújtott tervezeteket a Közjogi Helyettes Államtitkár Titkársága – amennyiben indokolt – határidő megjelölésével haladéktalanul továbbítja véleménynyilvánítás céljából az előterjesztésben tárgykör szerint érintett hivatali egységeknek, és a tárgykör szerint illetékes helyettes államtitkárnak. Szükség esetén - soron kívül - elkészítteti a Jogi Főcsoportfőnökséggel és a tárgykör szerint illetékes hivatali egységekkel, a miniszter, az államtitkár, illetve a helyettes államtitkár felkészítését szolgáló feljegyzést.

(3) A felkészítéshez készült feljegyzéshez csatolni kell - más tárca által készített előterjesztés esetén - a tárcavéleményünket, valamint az előterjesztésre korábban tett észrevételek elfogadására vagy elutasítására való utalást, és ez utóbbi esetben javaslatot az észrevétel fenntartására vagy attól való elállásra. Saját előterjesztés esetén a más tárcák részéről felmerült észrevételekkel kapcsolatos minisztériumi véleményt. A feljegyzésnek tartalmaznia kell a megelőző közigazgatási államtitkári értekezlet állásfoglalását és az ennek alapján tett intézkedéseket.

(4) A közigazgatási államtitkári értekezlet anyagainak átadására folyamatosan, e-mail-ben vagy másolatban pénteken délután vagy hétfőn reggel kerül sor, a tárgykör szerint illetékes helyettes államtitkár (önálló belügyi szerv vagy hivatal vezetője, a továbbiakban e § alkalmazásában: illetékes vezető) vagy az általa megbízott személy részére.

(5) A kormányülés után a miniszter tájékoztatást ad a politikai államtitkár, a közigazgatási államtitkár, a kabinetfőnök és a sajtó- és kommunikációs főigazgató részére a kormányülésen elhangzottakról, továbbá a Kormány döntéseiről. A döntésekből adódó feladatok végrehajtását a közigazgatási államtitkár irányítja.

(6) A közigazgatási államtitkári értekezletre és a kormányülésre való felkészítés és az ezzel kapcsolatos ügyelet részletes szabályait közigazgatási államtitkári intézkedés szabályozza.

69. §

(1) A Kormány üléseiről készült emlékeztetőket, illetve a belső kormányhatározatokat a miniszternek történő bemutatás után a Miniszteri Kabinet megküldi a Közjogi Helyettes Államtitkár Titkárságának.

(2) A Közjogi Helyettes Államtitkár Titkársága gondoskodik ezek felsőszintű vezetői körben történő köröztetéséről, a határozatot megküldi a végrehajtásra kijelölt vezetőnek és a meghatározott feladatokat, határidőket nyilvántartásba veszi.

(3) A Közjogi Helyettes Államtitkár Titkársága figyelemmel kíséri a feladatok végrehajtását, és a teljesítésről havonta előkészíti a tájékoztatást a Miniszterelnöki Hivatal részére.



A nemzetközi kapcsolatok rendje

70. §


A Belügyminisztérium két- és többoldalú nemzetközi kapcsolatainak rendjét a Szabályzat 10. függeléke tartalmazza.




A sajtó- és a tömegtájékoztatási tevékenység rendje

71. §

(1) A miniszter, a politikai államtitkár, a közigazgatási államtitkár és a helyettes államtitkárárok kommunikációs tevékenységét a Sajtó- és Kommunikációs Főigazgatóság szervezi. Az államtitkárok és a helyettes államtitkárok a kommunikáció területén a sajtó- és kommunikációs főigazgatóval folyamatosan együttműködnek. A hivatali egységek és minisztériumi szervek az időszerű feladataikról, rendezvényeikről, akcióikról, a miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó intézkedésekről, eseményekről, ügyekről, vezetői közszereplésekről és az állampolgárokat érdeklő belügyi kérdésekről a közvéleményt – beleértve sajtótól érkező külső megkeresést is – a Sajtó- és Kommunikációs Főigazgatóság közreműködésével tájékoztatják.

(2) Az egyes minisztériumi feladatokhoz kapcsolódó kommunikációs terveket a Sajtó- és Kommunikációs Főigazgatóság készíti elő és szükség esetén jóváhagyásra a miniszter elé terjeszti, gondoskodik végrehajtásuk koordinálásáról.

72. §

(1) A minisztérium vezetői és ügyintézői a 71. §-ban és a (2)-(3) bekezdésben meghatározottak szerint jogosultak az írott vagy elektronikus sajtó tájékoztatására.

(2) A minisztérium nevében, illetve politikai jellegű kérdésekben nyilatkozatot csak a miniszter, a politikai államtitkár, a kabinetfőnök, nem politikai jellegű kérdésekben az előzőekben felsoroltak, a közigazgatási államtitkár vagy a miniszter által kijelölt vezető adhat.

(3) A miniszter által jóváhagyott koncepcionális, valamint szakmai kérdésekről saját működési területüket illetően a közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkárok, a Nemzeti Sporthivatal vezetője, valamint a főosztályvezetők nyilatkozhatnak. Az érdemi ügyintézést végző munkatársak a főosztályvezető által adott felhatalmazás körében nyilatkozhatnak.

(4) A helyettes államtitkárok, a Nemzeti Sporthivatal vezetője csak a közigazgatási államtitkár előzetes engedélyével és a Sajtó- és Kommunikációs Főigazgatósággal egyeztetett koncepció szerint, a főosztályvezetők, főosztályvezető-helyettesek, osztályvezetők és munkatársak a sajtó- és kommunikációs főigazgatóval történt előzetes egyeztetés után nyilatkozhatnak.

(5) A nyilvánosságnak szánt közlésről, nyilatkozatról (riport, interjú), illetve publikációról (cikk, tanulmány), annak megjelenési helyéről, idejéről a Sajtó- és Kommunikációs Főigazgatóságot a nyilatkozatot adó köteles tájékoztatni.

(6) A tájékoztatási tevékenység során az állam- és szolgálati titokra, a személyes adatok védelmére és a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó szabályokat meg kell tartani, a nyilatkozat nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével.

73. §

(1) A minisztérium kommunikációs tevékenységében valamennyi, az 1. §-ban meghatározott szerv közreműködik.

(2) A Sajtó- és Kommunikációs Főigazgatóság folyamatosan figyelemmel kíséri a belügyi tevékenységről kialakult közvéleményt, ennek érdekében felméréseket végez és rendel meg. Azokat feldolgozva a miniszternek javaslatot tesz a kommunikáció formáira.

(3) A minisztériumi szervek az (1) és (2) bekezdésben meghatározottakra vonatkozó kezdeményezéseikkel a Sajtó- és Kommunikációs Főigazgatósághoz fordulhatnak.



Az informatikai és távközlési tevékenység szakmai irányítása

74. §

(1) Az 1. §-ban meghatározott szervek hatáskörébe tartozó informatikai rendszerek és távközlési hálózatok fejlesztésének összehangolása, a minisztérium egységes tárcaszintű informatikai és távközlési stratégiai tervének kidolgozása, az informatikai és távközlési ágazati rendszereket érintő jogi szabályozási koncepciók kidolgozásának irányítása, valamint az informatikai és távközlési tevékenység szakmai irányítása, szervezése, felügyelete és ellenőrzése a közigazgatási államtitkár feladata, ennek során tevékenységét az Informatikai Főosztály és a Távközlési Szolgálat segíti.

(2) A minisztérium informatikai, illetve távközlési tevékenységének összehangolását segíti az 1. §-ban meghatározott szervek informatikai vezetőiből álló Belügyi Informatikai Vezetői Fórum, illetve távközlési szakértőiből álló Távközlési Szakmai Értekezlet, amelyeknek konzultatív tanácsadó szerepük van. Az értekezleteket a közigazgatási államtitkár vagy megbízásából az Informatikai Főosztály vezetője, illetve a Távközlési Szolgálat főigazgatója vezeti.

(3) Az 1. §-ban meghatározott szervek informatikai és távközlési fejlesztési tervét, illetve az informatikai és távközlési rendszereket érintő jogi szabályozási koncepcióját az Informatikai Főosztály és a Távközlési Szolgálat véleményezi.

(4) Az 1. §-ban meghatározott szervek távközlési és adatátviteli tevékenységével kapcsolatos sávszélesség-gazdálkodás és a tevékenységhez kapcsolódó eszközök felügyelete, a vonatkozó IP címek kiosztása a Távközlési Szolgálat feladat- és felelősségi körébe tartozik.

(5) Az Informatikai Főosztály és a Távközlési Szolgálat közreműködik az 1. §-ban meghatározott szervek informatikai, távközlési, információ-technológiai fejlesztései és szakmai koncepciói, valamint az e területeket érintő költségvetés előkészítésében.

(6) Az 1. § hatálya alá tartozó szervek kötelesek minden olyan koncepciót vagy jogszabály-tervezetet véleményezésre megküldeni az Informatikai Főosztálynak és a Távközlési Szolgálatnak, amelyek informatikai vagy távközlési kérdéseket (feladatokat) érintenek, illetve amelyek végrehajtásának vagy végrehajthatóságának informatikai vagy távközlési tárgyú összefüggése van.

(7) Az EU-s pénzügyi források igénybevételével járó távközlési beruházásokra a Távközlési Szolgálat tesz javaslatokat. Szakmai irányító szerepet lát el szoros horizontális együttműködésben az EU Együttműködési Hivatallal és az Informatikai Főosztállyal a távközlési vonatkozású javaslatok kidolgozásában és előkészítésében, szakmai felelősként részt vesz az ezzel kapcsolatos feladatok végrehajtásában.



Az adatvédelmi tevékenység irányítása

75. §

(1) Az 1. §-ban meghatározott szerveknek a személyes adatkezelési, adatbiztonsági és adatszolgáltatási, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságával összefüggő tevékenységének felügyeletét az Igazgatási és Adatvédelmi Főosztály szervezetéhez tartozó - a miniszter által kijelölt - adatvédelmi felelős látja el.

(2) Az adatvédelmi felelős feladatai:

a) segíti a személyes adatok védelmével és a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos feladatok ellátását. Ennek során évente jelentést tesz a miniszternek a miniszter irányítása alá tartozó szervek hatáskörébe tartozó adatkezelésekkel kapcsolatosan az adatvédelmi feladatok végrehajtásának tapasztalatairól és a közérdekű adatok nyilvánosságának helyzetéről;

b) gondoskodik az adatkezelések nyilvántartásának kialakításáról és javaslatot tesz működtetésének részletes szabályai meghatározására;

c) kapcsolatot tart az Adatvédelmi Biztos Hivatalával és az Europol adatvédelmi felügyelővel, gondoskodik az adatkezelések bejelentésének előkészítéséről;

d) részt vesz a személyes adatok kezelését, illetve az adatvédelmet, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságát érintő jogi szabályozási koncepciók, jogszabály-tervezetek előkészítésében, véleményezésében. Az adatvédelmet és a közérdekű adatok nyilvánosságát érintően véleményezi a minisztérium szervei, illetve a más tárcák által előkészített jogszabályok tervezeteit;

e) véleményezi a személyes adatokat kezelő rendszerek működésével, szervezeti rendjével, informatikai és jogi szabályozásával kapcsolatos terveket, illetve javaslatot tesz e rendszereknek az adatvédelmi követelményeknek megfelelő átalakítására;

f) az illetékes adatkezelő szervek vezetőinek kivizsgálás végett továbbítja az adatvédelmi, illetve a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos szabályok megsértése miatt érkezett állampolgári bejelentéseket, valamint ellenőrzi a bejelentés tárgyában tett intézkedést. Indokolt esetben büntető-, szabálysértési, fegyelmi eljárást, vagy egyéb felelősségre vonást kezdeményez;

g) a miniszter által átruházott jogkörben - az adatvédelmi és ellenőrzési feladatai elvégzéséhez szükséges mértékben - az állami és szolgálati titokra vonatkozó szabályok megtartásával korlátozás nélkül jogosult az 1. § hatálya alá tartozó szervek adatkezeléseibe, az azzal kapcsolatos ügyiratba, illetve a közérdekű adatot tartalmazó iratba betekinteni;

h) segítséget nyújt a minisztérium szervei részére az adatvédelemmel és a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos kérdésekben az egységes álláspont kialakításához. Kapcsolatot tart a szervek adatvédelmi megbízottaival, belső adatvédelmi felelőseivel és szükség szerint segítséget nyújt munkájukhoz;

i) a Közszolgálati Főosztály szervezésében közreműködik a köztisztviselők adatvédelmi tárgyú, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos képzésében és továbbképzésében.

(3) Az adatvédelmi felelős részére véleményezésre meg kell küldeni:

a) a miniszter irányítása alá tartozó önálló belügyi szerv vezetője által elkészített, adatvédelmi tárgyú, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságát érintő belső intézkedések tervezetét;

b) az adatkezeléseket és a közérdekű adatok nyilvánosságát érintő jogi szabályozás változására, vagy új szabályozásra irányuló javaslatokat (koncepciók, tervezetek);

c) az új adatkezelési rendszer kifejlesztésére, vagy meglévő adatkezelési rendszer funkcionális megváltoztatására készített fejlesztési javaslatot.

(4) Az adatvédelmi felelős a minisztérium ellenőrzési tervében foglaltak, illetve a miniszter, az államtitkár intézkedése alapján ellenőrzi az 1. § hatálya alá tartozó szervek adatvédelmi és a közérdekű adatok nyilvánosságával összefüggő tevékenységét.

(5) Az adatvédelmi felelős az ellenőrzések, az állampolgári bejelentések, illetve az adatvédelmi biztos kezdeményezése alapján a felmerült problémákat jelzi az érintett szervek vezetőinek, és javaslatot tesz a jogszerűség helyreállításának módjára, valamint ellenőrzi annak végrehajtását. Amennyiben nem alakítható ki jogszerű állapot, javaslatot tesz az ellenőrzött szerv hivatali felettesének a szükséges intézkedések megtételére.

(6) Az adatvédelmi biztostól közvetlenül érkezett megkeresésekről, ajánlásokról, valamint az azzal kapcsolatosan kialakított álláspontról tájékoztatni kell a közvetlen irányítást gyakorló felső szintű vezetőt, illetve a minisztert, továbbá az adatvédelmi felelőst.



A minisztériumi ügyelet

76. §

(1) A minisztérium ügyeleti szolgálatát a Miniszteri Kabinet szervezetében működő Belügyminisztériumi Ügyelet – BM Ügyeleti Osztály – látja el.

(2) Az ügyelet munkarendje szerint a minisztériumi szervek és az önálló belügyi szervek ügyeleteitől - külön utasításban szabályozott rend szerint - érkező tájékoztatás alapján a rendkívüli eseményekről jelentést tesz, azokról BM Tájékoztató Jelentés címen összefoglalót készít és azokat a kabinetfőnök által jóváhagyott elosztónak megfelelően továbbítja.

(3) Ellátja a különböző szintű jogszabályokban előírt, a tárca feladat- és hatáskörébe utalt, a védelmi felkészítéssel és ország-mozgósítással összefüggő értesítési, tájékoztatási, berendelési és készültségbe helyezési feladatokat.

(4) Végzi a nukleáris-balesetekről adandó gyors értesítésekről, valamint a nukleáris-baleset, vagy sugaras veszélyhelyzet esetén való segítségnyújtásról szóló nemzetközi egyezmények hazai végrehajtásának rendszerére vonatkozó, a minisztérium hatáskörébe utalt értesítési feladatokat.

(5) Ellátja a minősített információ telefonon, faxon és elektronikus levélben történő vételével és továbbításával kapcsolatos feladatokat NATO TITKOS szintig. Működteti ezen információk elektronikus továbbítására, tárolására, kezelésére használt rendszert.

(6) Ellátja a terrorfenyegetettség különböző fokozataiban a hatáskörébe utalt feladatokat. Eleget tesz a RENEGADE tevékenység érdekében végzendő jelentési és értestési kötelezettségének.

(7) A minisztérium központi épületében előforduló rendkívüli esemény (tűz-, robbanás-, közveszély-okozással történő fenyegetés stb.), illetve ilyen fenyegetettség esetén - az ennek kezelésére hivatott szervek által rendelkezésére bocsátott tervek alapján - végzi az objektumőrség, a gondnokság, a veszély- és kárelhárításban részt vevő szervek értesítését, közreműködik az ezzel összefüggő feladatok végrehajtásában.

(8) Szemlézi az írott sajtót, műsorkijelölés alapján figyeli a magyar nyelvű rádiók és televíziók belügyi vonatkozású adásait, amelyek alapján lapszemléket, hír- és médiafigyelőket, hang- és videofelvételeket készít és archivál.



A választással és a népszavazással kapcsolatos feladatok

77. §

(1) Az országgyűlési, az önkormányzati képviselő- és polgármester-választás, valamint a kisebbségi és egyéb hatáskörébe utalt választáskor alkalmazandó választási eljárásra és a népszavazásra vonatkozó jogi szabályozási koncepciót és a jogszabályok szakmai tervezetét a Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal (a továbbiakban: Központi Hivatal) készíti elő. Elősegíti az Országos Választási Irodának a választások előkészítésével, szervezésével, lebonyolításával, a választópolgárok, a jelöltek és a jelölő szervezetek pártsemleges tájékoztatásával, választási adatkezeléssel, a technikai feltételek megteremtésével, a törvényes feltételek meglétének és a szakmai szabályok betartásának ellenőrzésével összefüggő állami feladatait.

(2) A Központi Hivatal közreműködik a választások és népszavazások lebonyolításában, előkészíti a választások költségtervét, utalványozza a kifizetéseket, ellenőrzi az előirányzatok felhasználását.



Az országgyűlési biztosra vonatkozó jogszabályok végrehajtásával összefüggő

általános feladatok

78. §

(1) Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, annak általános helyettese, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa és az adatvédelmi biztos (a továbbiakban együtt: országgyűlési biztos) és ezek igazolt munkatársai részére a minisztériumi hivatali egységekbe, a minisztériumi szervekbe, valamint a - a Rendőrségnél, a Határőrségnél a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatánál és a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központnál az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 18. §-ában foglalt korlátozásokkal - belügyminiszter irányítása alá tartozó önálló szervezetekbe történő belépést korlátozás nélkül biztosítani kell.

(2) Az országgyűlési biztos részére meg kell adni a lefolytatott eljárással kapcsolatos adatokat és felvilágosításokat, a keletkezett iratokba - a Rendőrségnél, a Határőrségnél, a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatánál és a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központnál az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 18. §-ában foglalt korlátozásokkal - a minősítésre tekintet nélkül betekintést lehetővé kell tenni, illetve kérésére az iratokról másolatot kell készíteni vagy azt eredetiben részére át kell adni. Az adatvédelmi biztos az államtitkot vagy szolgálati titkot tartalmazó adatok esetén a Rendőrségnél és a Határőrségnél csak személyesen járhat el, egyéb esetben felhatalmazott munkatársát is kötik a titokvédelmi korlátozások.

(3) Az országgyűlési biztos által végzett vizsgálatot elő kell segíteni. Amennyiben a vizsgált szerv saját hatáskörében meg tudná szüntetni a visszásságot, de az erre irányuló kezdeményezéssel nem ért egyet, 30 napon belül a kezdeményezést - az ügy irataival együtt - köteles a felügyeleti szervhez felterjeszteni.

(4) A belügyi szerveknek az országgyűlési biztos kezdeményezéseiről, illetve vizsgálatának megállapításairól rendszeresen tájékoztatniuk kell a felettes szervüket, illetve az irányító államtitkárt, valamint a miniszter részére negyedévenként tájékoztatót kell készíteni. Az adatvédelmi biztos ellenőrzése, eljárása vagy kezdeményezése esetén - az adatvédelmi felügyelő útján - a közigazgatási államtitkárt kell tájékoztatni.

NEGYEDIK RÉSZ


VEGYES ÉS ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

79. §

(1) A miniszter és az államtitkárok jogszabályokban meghatározott munkáltatói jogokkal rendelkeznek.

(2) A miniszter és az államtitkárok más vezetőket is felruházhatnak munkáltatói jogokkal.

(3) A munkáltatói jogok gyakorlásának és átruházásának módját a minisztérium Hatásköri Listája tartalmazza.

80. §

(1) A minisztérium és az irányítása alá tartozó önálló költségvetési címmel, alcímmel rendelkező szervezetek gazdálkodási tevékenységét (bér, költséggazdálkodás, beruházás, fejlesztés stb.) a külön utasításként kiadott BM Gazdálkodási Szabályzat, az intézmények gazdálkodási jogkör szerinti besorolását BM rendelet határozza meg.

(2) A felügyelet és ellenőrzés rendjét a Szabályzat 5. függeléke tartalmazza.

(3) A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 22/A. §-a (8) bekezdésének a)-c) pontjain túlmenően – figyelemmel a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 245/B. § (1) bekezdésére – a hivatali egységek vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséggel járó munkaköreinek felsorolását a Szabályzat 8. függeléke tartalmazza.

(4) A Belügyminisztérium Alapító Okiratában foglalt legfontosabb feladatokat és szervezeti adatokat az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (Ámr.) 10. § (4) bekezdése alapján a Szabályzat 9. függeléke tartalmazza.

(5) A BM Központi Igazgatás és a fejezeti szintű polgári jogi és támogatási szerződések megkötésének rendjét a Szabályzat 11. függeléke tartalmazza.

(6) A BM Központi Igazgatás hivatali szervezetei által kötött megbízási szerződések eljárási rendjét a Szabályzat 12. függeléke tartalmazza.

(7) A Belügyminisztérium Központi Igazgatás folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési rendszerének (FEUVE) leírását a Szabályzat 13. függeléke tartalmazza.

(8) A Belügyminisztérium Fejezeti Kezelésű Előirányzatok ellenőrzési nyomvonal kialakításának és működtetésének szabályzatát a Szabályzat 14. függeléke tartalmazza.

(9) A Nemzeti Fejlesztési Tervvel kapcsolatos feladatok végrehajtásának rendjét a Szabályzat 15. függeléke tartalmazza.

81. §

(1) Ahol a jelen Szabályzat minisztériumot említ, ez alatt a hivatali egységek és minisztériumi szervek összessége értendő.

(2) Szervezeti egység alatt értendők a hivatali egységek és minisztériumi szervek ügyrendjük, illetve szervezeti és működési szabályzatok szerint elkülönült részlegei.

1. függelék


A.



A Belügyminisztérium hivatali szervezetei (hivatali egységek):

I.    Miniszteri közvetlen alárendeltségben működik

     1. Miniszteri Titkárság
     2. Miniszteri Kabinet
     3. Sajtó- és Kommunikációs Főigazgatóság

II.    Politikai államtitkári közvetlen alárendeltségben működik

     4. Politikai Államtitkár Titkársága
     5. Parlamenti Főosztály

III.    Közigazgatási államtitkári közvetlen alárendeltségben működik

     6. Közigazgatási Államtitkár Titkársága
7. Humánpolitikai Főcsoportfőnökség
a) Civilkapcsolati és Esélyegyenlőségi Főosztály
8. Közszolgálati Főosztály
     9. Vagyonnyilatkozat-nyilvántartó és Ellenőrzési Iroda
10. Ellenőrzési Főosztály
11. Informatikai Főosztály

IV.    Önkormányzati helyettes államtitkári közvetlen alárendeltségben működik

     12. Önkormányzati Helyettes Államtitkár Titkársága
     13. Önkormányzati Hivatal
     a) Önkormányzati Főosztály
     b) Közigazgatási Hivatali, Jegyzői és Hatósági Főosztály
14. Önkormányzati Kapcsolatok Főosztálya
     15. Településfejlesztési és -üzemeltetési Főosztály
16. Önkormányzati Gazdasági Főosztály

V.    Közjogi helyettes államtitkári közvetlen alárendeltségben működik

     17. Közjogi Helyettes Államtitkár Titkársága
     18. Jogi Főcsoportfőnökség
     a) Nemzetközi Jogi Főosztály
     19. Szerződés-előkészítő és Peres Képviseleti Iroda
     20. Igazgatási és Adatvédelmi Főosztály

VI.    Közgazdasági helyettes államtitkári közvetlen alárendeltségben működik

     21. Közgazdasági Helyettes Államtitkár Titkársága
     22. Közgazdasági Főosztály
23. Műszaki Fejlesztési Főosztály
24. Költségvetési és Gazdasági Főosztály

VII.    Nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkári közvetlen alárendeltségben működik

25. Nemzetközi Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkár Titkársága
26. EU Együttműködési Hivatal
27. Nemzetközi Főosztály

VIII.    Rendészeti és bűnmegelőzési helyettes államtitkári közvetlen alárendeltségben működik

28. Rendészeti és Bűnmegelőzési Helyettes Államtitkár Titkársága
29. Rendészeti Főosztály
30. Felügyeleti és Biztonsági Főosztály
31. Védelmi Hivatal
32. Bűnmegelőzési Főcsoportfőnökség (Országos Bűnmegelőzési Központ)
33. EUROPOL Adatvédelmi Felügyelő Hivatala
34. Rendészeti Statisztikai Önálló Osztály


B.


A minisztérium hivatali tevékenységét segítő szervezetek
(minisztériumi szervek):

I.    Miniszteri alárendeltségben működik

     1. Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata

II.    Közigazgatási államtitkári alárendeltségben működik

     2. Távközlési Szolgálat
     3. Duna Palota és Kiadó
     4. Belügyi Szemle Szerkesztősége
     5. Központi Kórház és Intézményei

III. Közgazdasági helyettes államtitkári alárendeltségben működik

     6. Központi Gazdasági Főigazgatóság

IV. Rendészeti és bűnmegelőzési helyettes államtitkári alárendeltségben működik

     7. Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet
     8. Oktatási Főigazgatóság
     a) Nemzetközi Oktatási Központ
     b) Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola
     c) Körmendi Rendészeti Szakközépiskola
     d) Miskolci Rendészeti Szakközépiskola
     e) Szegedi Rendészeti Szakközépiskola
     f) Katasztrófavédelmi Oktatási Központ





C.

A belügyminiszter irányítása alá tartozó önálló szervezetek
(önálló belügyi szervek):

I.    Miniszteri közvetlen alárendeltségben működik

1. Országos Rendőr-főkapitányság
     2. Határőrség Országos Parancsnokság
     3. Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

II.    Közigazgatási államtitkári alárendeltségben működik

4. Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal
     5. Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

III.     Rendészeti és bűnmegelőzési helyettes államtitkári alárendeltségben működik

     6. Rendőrtiszti Főiskola


D.

A Kormány által létrehozott, a belügyminiszter által irányított központi szervek:

I.    Miniszteri alárendeltségben működik

     1. Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ

II.    Közigazgatási államtitkári alárendeltségben működik

    2. Magyar Közigazgatási Intézet


E.

A belügyminiszter közreműködésével – az önkormányzati helyettes államtitkár útján – irányított Kormány területi szervek:

     1. Fővárosi és Megyei Közigazgatási Hivatalok


F.

A belügyminiszter tanácsadó testületei:

1. Rendészeti és Bűnmegelőzési Tanácsadó Kollégium
2. IDEA Tanácsadó Testület
3. Miniszteri (Fő)tanácsadók
G.

A Kormány irányításával, a belügyminiszter felügyeletével működő központi szerv:

1. Nemzeti Sporthivatal


H.

A Belügyminisztérium (rész)tulajdonú gazdasági társaságai:

1. BM Beruházási és Közbeszerzési Részvénytársaság
2. BM Nyomda Korlátolt Felelősségű Társaság
3. Belügyi Általános Beruházó és Fejlesztő Közhasznú Társaság
4. BM HEROS Javító, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Részvénytársaság
5. „Kós Károly” Otthonteremtést Segítő Közhasznú Társaság

I.


A Belügyminisztérium érdekeltségi körébe tartozó alapítványok:

1. Biztonságos Magyarországért Közalapítvány
2. Szabadságharcosokért Közalapítvány



A Belügyminisztérium hivatali szervezetei (hivatali egységek)
egységes iratkezelési szabályzata
I. Fejezet


ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK


E szabályzat alkalmazása során:

Beadvány: valamely szervhez intézkedésre vagy tájékoztatás céljából érkező hagyományos vagy elektronikus irat.

Csatolás: a nem ugyanahhoz az ügyirathoz tartozó különböző iratok átmeneti jellegű összekapcsolása.

Elektronikus irat: számítástechnikai program felhasználásával – elektronikus formában rögzített – elektronikus úton érkezett, illetve továbbított irat, amelyet számítástechnikai adathordozón tárolnak.

Előadói ív: olyan ügyviteli irat, amely az ügy intézésével kapcsolatos tartalmi és formai (alaki) információkat, adatokat tartalmaz, s amely a hozzászerelt iratokkal ügyiratdarabot vagy ügyiratot képez; az előadói ív két vagy több lapból állhat.

Érkeztetés: az írásbeli ügyvitelnek az iktatást megelőző fázisa, amelynek során rögzítik a beadvány beérkezésének keltét, elektronikus irat beérkezése esetén kitöltik az érkeztető képernyőrovatokat; alkalmazása csak osztott iratkezelésben indokolt.

Feladatkör: azoknak a feladatoknak az összessége, amelyeket a szerv vagy személy végez az ügyintézési munkafolyamat során.

Fogalmazvány: valamely ügy elintézésének írásbeli tervezete.

Gyűjtőív: a több, más szervhez és/vagy szervezeti egységhez intézett, megkeresésre beérkező válaszokat – külön új iktatószám adása nélkül – együttesen nyilvántartó ív, amely az ügyirat részét képezi, abban van elhelyezve; a gyűjtőív tartalmazza az alap(kezdő)irat iktatószámát, tárgyát, továbbá a rovatokat a beérkező válaszok sorszámainak, a beküldők iktatószámainak (azaz az idegen iktatószámoknak) és a beérkezés keltének nyilvántartására.

Gyűjtőszám: az iktatási sorszám, amely alatt a több, más szervhez és/vagy szervezeti egységhez intézett megkeresésre beérkező válaszokat – külön iktatás nélkül – a beérkezés ideje szerinti folyószámmal ellátottan, az ügyiratban lévő gyűjtőíven tartják nyilván; a gyűjtőszámként használt iktatószámot az iktatókönyv kezelési feljegyzések rovatában jelölni kell.

Hatáskör: az ügyintézés feladatkörének szintenkénti pontos körülhatárolása, azoknak az ügyeknek összessége, amelyekben a szerv rendeltetésszerűen jogosult és köteles intézkedni, megbízásra eljárni.

Iktatás: az iratkezelésnek az érkeztetés és az ezt követő postabontás utáni fázisa, az iratnyilvántartás alapvető része, amelynek során a beadványt, illetve a saját keletkeztetésű iratot iktatószámmal látják el, és kitöltik az iktatókönyv, illetve az iktatóbélyegző lenyomat rovatait; elektronikus irat esetében az iktató képernyő rovatait töltik ki.

Iktatókönyv: a szerv rendeltetésszerű működése során keletkezett (nála keletkezett, hozzá intézett és megőrzött) ügyviteli iratok (beadványok, kiadmányok, belső ügyviteli iratok) nyilvántartására szolgáló, folyamatos sorszámú oldalakkal ellátott, évenként hitelesítetten megnyitott és lezárt iratnyilvántartó könyv, amely készülhet elektronikus adathordozón is.

Irat: minden olyan szöveg, számadatsor, térkép, tervrajz és vázlat – a megjelentetés szándékával készült könyv jellegű kézirat kivételével –, amely valamely szerv működésével, illetőleg személy tevékenységével kapcsolatban bármilyen anyagon, alakban, bármely eszköz felhasználásával és bármely eljárással keletkezett.

Iratkezelés: az irat készítését, nyilvántartását, rendszerezését és a selejtezhetőség szempontjából történő válogatását, segédletekkel való ellátását, szakszerű és biztonságos megőrzését, használatra bocsátását, selejtezését, illetve levéltárba adását együttesen magába foglaló tevékenység.

Iratkezelési szabályzat: a szerv írásbeli ügyintézésére vonatkozó szabályok összessége, amely a szerv szervezeti és működési szabályzata figyelembevételével készül, s amelynek mellékletét képezi az irattári terv.

Irattári terv: a köziratok rendszerezésének és a selejtezhetőség szempontjából történő válogatásának alapjául szolgáló jegyzék, amely az irattári anyagot tételekre (tárgyi csoportokra, indokolt esetben iratfajtákra) tagolva, a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatásköréhez, valamint szervezetéhez igazodó rendszerezésben sorolja fel, s meghatározza a kiselejtezhető irattári tételekbe tartozó iratok ügyviteli célú megőrzésének időtartamát, továbbá a nem selejtezhető iratok levéltárba adásának határidejét.

Irattár: megfelelően kialakított és felszerelt, az irattári anyag szakszerű és biztonságos őrzésére alkalmas helyiség.

Irattári anyag: a szerv működése során keletkezett vagy hozzá érkezett és rendeltetésszerűen az irattárába tartozó iratok összessége.

Irattározás: az iratkezelés része, az a tevékenység, amelynek során a szerv a működése során keletkező és hozzá kerülő, rendeltetésszerűen hozzá tartozó és nála maradó iratok irattári rendezését, kezelését és őrzését végzi.

Kapcsolatos szám: ugyanazon iratképző valamely másik ügyiratának száma, amely ügyiratnak tárgya, illetve annak ismerete közvetve segítséget nyújt a kérdéses ügy elintézéséhez.

Kezelési (ügyviteli) feljegyzések: az ügy(ek)ben keletkező ügyviteli iratokon tett feljegyzések, többnyire utasítások, amelyek az ügyek tartalmi és/vagy formai intézését érintik.

Kiadmány: a jóváhagyás után letisztázott és a kiadmányozásra jogosult részéről hiteles aláírással ellátott, lepecsételt irat.

Kiadmányozás: a már felülvizsgált végleges kiadmány- vagy elintézés tervezet jóváhagyását, letisztázhatóságát, elküldhetőségének engedélyezését jelenti a kiadmányozásra jogosult részéről.

Kiadmányozó: a szerv/szervezet vezetője részéről kiadmányozási joggal felhatalmazott személy, akinek kiadmányozási hatáskörébe tartozik a kiadmány aláírása.

Közfeladatot ellátó szerv: állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv és személy.

Közirat: a keletkezés idejétől és az őrzés helyétől függetlenül minden olyan irat, amely a közfeladatot ellátó szerv irattári anyagába tartozik, vagy tartozott.

Közlevéltár: a nem selejtezhető köziratokkal kapcsolatos levéltári feladatokat – ideértve a tudományos és igazgatási feladatokat is – végző, közfeladatot ellátó szerv által fenntartott levéltár.

Küldemény: a beérkezett, illetve továbbításra előkészített irat, elektronikus úton érkezett, illetve küldött elektronikus irat.

Láttamozás: az elintézési (intézkedési) tervezet (javaslat) felülvizsgálatát, véleményezését (javítását, tudomásul vételét, jóváhagyását) biztosító aláírás vagy kézjegy, illetve ezt helyettesítő számítástechnikai művelet.

Levéltár: a maradandó értékű iratok tartós megőrzésének, levéltári feldolgozásának és rendeltetésszerű használatának biztosítása céljából létesített intézmény.

Másodlat: a több példányban, egyidejűleg készült eredeti irat egyik hiteles példánya, amelyet az első példányon lévővel azonos pecsét és aláírás hitelesít.

Másolat: valamely eredeti iratról keletkezése után készült példány, amely hasonmás (szöveg- és formahű), egyszerű (nem hitelesített) és hiteles (hitelesítési záradékkal ellátott) iratmásolat lehet.

Melléklet: valamely irat szerves tartozéka, annak kiegészítő része, amely elválaszthatatlan attól.

Mellékelt irat: az iratnak nem szerves része, tartozéka, attól – mint kísérő irattól – elválasztható.

Számítástechnikai adathordozó: számítástechnikai eljárással adatokat rögzítő, tároló adathordozó (mágnesszalag, hajlékony és merev lemez, CD stb.), amely az adatok nyilvántartását, azonosítását, kezelését és visszakeresését biztosítja.

Szerelés: az ugyanahhoz az ügyirathoz tartozó különféle ügyiratdarabok (elő- és utóiratok) végleges jellegű összekapcsolása, amelyet az iktatókönyvben és az iratokon egyaránt jelölni kell.

Szerv: jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet.

Szervezeti és működési szabályzat: a szerv tevékenységének alapdokumentuma, amely rögzíti a szerv, azon belül a szervezeti egység feladatait és a feladatokhoz rendelt hatásköröket.

Szignálás: az ügyben intézkedni, eljárni illetékes szervezeti egység és/vagy ügyintéző kijelölése az ügyben kiadmányozni jogosult részéről, akinek hatáskörébe tartozik az ügy kiadmányozása.

Ügyintézés: valamely szerv vagy személy működésével, illetve tevékenységével kapcsolatban keletkező ügyek ellátása, az eközben felmerülő tartalmi (érdemi), formai (alaki) kezelési, szóbeli és/vagy írásbeli munkamozzanatok sorozata, összessége.

Ügyintéző: az ügy(ek) érdemi intézését végző személy, azaz az ügy előadója, aki az ügyet döntésre előkészíti.

Ügyirat: a szerv rendeltetésszerű működése, illetve ügyintézése során keletkező irat, amely az ügy valamennyi ügyintézési fázisában keletkezett ügyiratdarabokat tartalmazza.

Ügyiratdarab: az ügyiratnak az a része, amely az ügy intézésének valamely, egy-egy fázisában keletkezett iratokat tartalmazza.

Ügykör: a szerv vagy személy hatásköre és illetékessége által meghatározott, összetartozó vagy hasonló egyedi ügyek összessége, csoportja.

Ügyvitel: a szerv folyamatos működésének alapja, az ügyintézés egymás utáni résztevékenységeinek (mozzanatainak) sorozata, illetve összessége, amely az ügyintézés formai és technikai feltételeit, a szolgáltatások teljesítését foglalja magában.
II. Fejezet


ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Az iratkezelés szervezete

1.    A Belügyminisztériumban (a továbbiakban: Minisztérium) az iratkezelést vegyes iratkezelési szervezettel látják el. A Minisztérium hivatali szervezetei (hivatali egységek) az iratkezelés fázisait önállóan végzik, a nem selejtezhető, maradandó értékű iratok őrzése és levéltárba adása központilag történik. A hálózati formában működő számítógépes iratkezelés is vegyes rendszerben történik.


Az iratkezelés felügyelete

2. A Minisztérium iratkezelési és titokvédelmi feladatainak felügyeletét az Igazgatási és Adatvédelmi Főosztály vezetője látja el, aki különösen indokolt esetben - a minősített adatot tartalmazó iratok kezelési szabályainak kivételével - az iratkezelési szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) egyes előírásai alól felmentést adhat.

3. A Minisztérium hivatali szervezeteinek vezetői (a továbbiakban: vezetők) az iratkezelést - a Szabályzat rendelkezéseit figyelembe véve - szervezzék meg.

4. A vezető évente ellenőrzi a Szabályzat végrehajtását, szükség esetén az adott év október 1-ig javaslatot tesz módosítására az Igazgatási és Adatvédelmi Főosztály vezetőjének.

5. A Magyar Országos Levéltár - a nem selejtezhető köziratok fennmaradásának biztosítása érdekében - a Szabályzat alapján ellenőrizni jogosult az iratok védelmét és az iratkezelés rendjét.
6. A Minisztérium iratkezelési szabályzatának módosítása előtt a Magyar Országos Levéltár egyetértését be kell szerezni.


Az irat védelmével kapcsolatos szabályok

7.    Iratot munkaköri feladat ellátásához kapcsolódóan munkahelyről kivinni, valamint munkahelyen kívül tanulmányozni, feldolgozni, tárolni csak vezető engedélyével lehet, ügyelve arra, hogy tartalmát illetéktelen ne ismerje meg.

8.    Ügyfélnek és képviselőjének a rá vonatkozó iratba való betekintés lehetőségét és erről másolat készítését oly mértékben kell biztosítani, amennyire ez mások személyiségi jogainak sérelme nélkül lehetséges. Ennek rendjét a vezetők az irányadó és hatályos jogszabályok figyelembevételével határozzák meg.

9.    Az ügyintézőnél levő iratba a közérdekű adat nyilvánosságára vonatkozó jogszabályok követelményeit biztosítva más személy akkor tekinthet be, ha ezt
- a közhivatali munkájával, tevékenységével összefüggő feladatellátás szükségessé teszi,
- a közvélemény pontos és gyors tájékoztatása indokolja,
biztosítva ezekben az esetekben is a személyes adatok védelmét.

10. Belső használatra készült, valamint a döntés-előkészítéssel összefüggő irat a keletkezését követő harminc éven belül nem nyilvános, kivéve, ha törvény másként nem rendelkezik, illetve ha a vezető az irat megismerését - kérelem alapján - e határidőn belül engedélyezi.



A külföldi levelezés rendje

11. Külföldi szervezet, intézmény vagy személy
- részére a Minisztérium nemzetközi kapcsolatait és együttműködését érintő leveleit a Nemzetközi Főosztályon keresztül,
- Külügyminisztérium Konzuli Főosztálya, vagy külföldi kérelmező által megküldött megkeresésére adott választ (kiadmányt) - ha nemzetközi szerződés vagy jogszabály másként nem rendelkezik - a Külügyminisztérium Konzuli Főosztálya útján, állásfoglalásának figyelembevételével
kell megküldeni.
III. Fejezet


AZ IRATKEZELÉS SZERVEZETI RENDJE ÉS ELHELYEZÉSE

12. Az ügykezelés feladatait a feladatkör, az iratforgalom nagysága alapján az ügykezelési csoport, illetve önálló ügykezelő vagy több munkafolyamatot ellátó - ügykezeléssel is megbízott - személy (a továbbiakban együtt: ügykezelő) végzi.


Az ügykezelő feladata

13. Az ügykezelő feladata:

a) a hivatali egységeknél készült és más szervtől, illetve személytől érkezett irat átvétele, nyilvántartása, postázása, továbbítása, kezelése, irattározása, őrzése és selejtezése, valamint ezek ellenőrzése;

b) az irat kiadása és visszavétele;

c) a bélyegzők, pecsétnyomók (segédeszközök) nyilvántartása, a bélyegzők selejtezése (a címert és a bankszámlaszámot tartalmazó bélyegzők kivételével);

d) a vezető által meghatározott határidő nyilvántartása;

e) a 3 hónapon túl kintlévő irat nyilvántartása és erről a közvetlen vezető tájékoztatása.


Az ügykezelés helyiségei

14. Az ügykezelésnek lehetőleg külön helyiséget kell kijelölni, illetőleg a helyiséget úgy kell kialakítani, hogy az iratok kezelése és tárolása az egyéb tevékenységtől (átadás-átvétel stb.) elkülönítetten történjen.

15. A helyiséget külső behatolás ellen védetté kell tenni. A feladatkörtől függően a vezető határozza meg a kulcsok tárolásának rendjét. A fokozott biztonsági igények érvényesülése érdekében a hivatali egység vezetője elrendelheti a kulcstartó dobozok használatát és munkaidőn kívüli tárolását az épületőrség ügyeletén. A helyiség munkaidőn kívül, munkaszüneti napon történő felnyitásáról az illetékes vezetőt értesíteni kell. A helyiség felnyitásáról - amennyiben az ügykezelő nincs jelen - jegyzőkönyvet kell felvenni. A felügyelet nélkül hagyott helyiségeket munkaidő alatt is be kell zárni az ott tárolt iratok, technikai eszközök védelme érdekében.
IV. Fejezet


A KÜLDEMÉNY ÁTVÉTELE, FELBONTÁSA,
AZ ÜGYINTÉZŐ KIJELÖLÉSE

A küldemény átvétele

16. A küldemény postai vagy hivatali kézbesítés, futárszolgálat, informatikai-telekommunikációs eszköz, illetve magánfél személyes benyújtása útján kerül a hivatali egységekhez.

17. A küldemény átvételére jogosult:

a) a címzett;
b) a vezető;
c) az ügykezelő;
d) az ügyeleti szolgálatot teljesítő;
e) a címzett vagy vezető által felhatalmazott személy;
f) félfogadási időben magánszemélyektől és más külső szervektől kézbesítő útján érkező levelek esetében az ügyfélszolgálati iroda.

18. A küldeményt átvevő személy köteles ellenőrizni:

a) a címzés alapján a küldemény átvételére való jogosultságot;
b) a kézbesítő okmányon és a küldeményen lévő iktatószám azonosságát;
c) az iratot tartalmazó boríték, illetve egyéb csomagolás sértetlenségét;
d) az iraton jelzett melléklet meglétét, amennyiben a küldemény felbontására jogosult;
e) illetékköteles iratnál az illeték lerovásának tényét.

19. Az átvevő a kézbesítő okmányon olvasható aláírásával és az átvétel dátumának feltüntetésével az átvételt elismeri. Az "azonnal" és "sürgős" jelzésű küldemények átvételi idejét óra, perc pontossággal kell megjelölni. Tértivevényes küldemények esetén gondoskodik a tértivevény visszajuttatásáról a feladóhoz. Amennyiben iktatásra nem jogosult személy vagy szervezeti egység veszi át az iratot, úgy azt köteles 24 órán belül, de legkésőbb a következő munkanap kezdetén az illetékes iktatóegységnek iktatásra átadni.

20. Sérült küldemény átvétele esetén a sérülés tényét az átvételi okmányon jelölni kell, és soron kívül ellenőrizni a küldemény tartalmának meglétét. (A hiányzó iratokról vagy mellékletekről a küldő szervet, személyt – jegyzőkönyv felvételével – értesíteni kell.)

21. A gyors elintézést igénylő ("azonnal", "sürgős" jelzésű) küldeményt az ügykezelő köteles a címzettnek vagy a szignálásra jogosultnak soron kívül bemutatni, illetve átadni.

22. Téves címzés vagy helytelen kézbesítés esetén a küldeményt azonnal továbbítani kell a címzetthez, vagy ha ez nem lehetséges, vissza kell küldeni a feladónak. Az iktatást végző szervezeti egység feladata jegyzéket vezetni az átirányított iratokról.

23. A küldemények átvételénél a szervnél érvényben lévő biztonsági előírásokat is érvényesíteni kell (pl. a küldemények biztonsági átvilágítása, számítógépes érkezés esetén vírustalanítás stb.).

24.     Küldemények szétosztása postaátvevő esetén:

a)     amennyiben a postaátvevő különböző székhelyű, nem központosított iktatásban eljáró szervezeti egység küldeményeit is átveszi, úgy az érkeztetés és iktatás folyamatába a küldeményirányítás mozzanata is beékelődik;

b)     a postaátvevő az érkezett küldeményeket szervezeti egységek szerint csoportosítja, majd kézbesítőkönyvvel továbbítja az illetékesekhez;
c) a postaátvevő a küldeményeket a kézbesítőkönyvekkel együtt naponként többször, a táviratokat, express küldeményeket, "azonnal", "sürgős" vagy más hasonló jelzésű küldeményeket soron kívül továbbítja.


A küldemények felbontása

25. Az ügykezelő minden hozzáérkezett küldeményt - az "s.k. felbontásra" jelzésű és a névre szóló, megállapíthatóan magánjellegű kivételével - felbonthat.

26. Az "s.k. felbontásra" jelzésű küldeményeket minden esetben csak a címzett, tartós akadályoztatása esetén a címzett helyettese, illetve felettese bonthatja fel.

27. A felbontás nélkül átvett küldemények címzettje, az általa felbontott hivatalos küldeményt iktatás céljából soron kívül köteles visszajuttatni, illetve nyilvántartásba vétel céljából a szükséges adatokat közölni a szervezeti egység iktatást végző ügykezelőjével.

28.     A küldemény felbontásakor ellenőrizni kell a feltüntetett tartalom /pl: melléklet/ meglétét. Az esetlegesen felmerülő irathiány okát a küldő szervvel - lehetőleg rövid úton - tisztázni kell, és ennek tényét az iraton rögzíteni kell.

29.     A mellékletek hiánya nem akadályozhatja az ügyintézést. (A hiánypótlást az ügyintézőnek kell kezdeményezni.)

30.     A küldemények téves felbontásakor, valamint, ha később derül ki, hogy a küldeményben minősített irat van, a borítékot újból le kell ragasztani, rá kell vezetni a felbontó nevét, majd a küldeményt a felvett jegyzőkönyvvel sürgősen eljuttatni a címzetthez, illetve a minősített iratokat az ügykezelőhöz.

31.     A felbontó a kézbesítőkönyvben az átvétel és a felbontás tényét köteles rögzíteni az átvétel dátumának megjelölésével.

32.     A faxon érkezett irat esetében gondoskodni kell az információkat tartósan őrző másolat készítéséről. A másolat hitelesítését - záradékkal - az eredeti irat őrzésére kijelölt szervezeti egység ügykezelője végzi. Egyebekben a faxon érkezett irat kezelésére az általános rendelkezések az irányadóak.

33. Amennyiben felbontás alkalmával kiderül, hogy a küldemény pénzt vagy egyéb értéket tartalmaz, a felbontó az összeget, illetőleg a küldemény értékét - az illetékköteles beadvány kivételével - köteles az iratokon feltüntetni, és a pénzt, illetékbélyeget, továbbá egyéb értéket – elismervény ellenében – a pénzkezeléssel megbízott dolgozónak átadni.

34. A küldemény borítékját véglegesen az ügyirathoz kell csatolni, ha

- az ügyirat benyújtásának időpontjához jogkövetkezmény fűződik,

- a beküldő nevét vagy pontos címét csak a borítékról lehet megállapítani,

- a küldemény hiányosan vagy sérülten érkezett,

- bűncselekmény vagy szabálysértés gyanúja merül fel.


Az ügyintéző kijelölése

35. Az ügykezelő az érkezett iratot - iktatás előtt - az ügyintéző kijelölése (szignálás) végett köteles a vezetőnek vagy a vezető megbízottjának, iratonként előadói ívbe helyezve bemutatni. A vezető - a TÜK-iratok kivételével - engedélyezheti az irat bemutatás előtti iktatását.


36. Amennyiben a szignálásra jogosult másként nem rendelkezik, nem kell bemutatni azt az iratot, amelynek iktatott előzménye van, vagy ha az ügy, ügycsoport feldolgozására illetékes ügyintéző már korábban ki volt jelölve.

37. Az irat szignálására jogosult:

a) kijelöli az ügyintézőt (hivatali egységet, minisztériumi szervet, vagy részleget, illetve személyt);

b) közli az elintézéssel kapcsolatos esetleges külön utasításait (határidő, sürgősségi fok stb.). Ezeket a szignálás idejének megjelölésével feljegyzi az előadói ívre és aláírja.

38. Elektronikus iratforgalom esetén, ha az irat nem iktatóhelyhez (pl. előadóhoz) érkezett, iktatásra az illetékes ügykezelőhöz kell irányítani. Az ügykezelő, ha az érkezett irat esetleges előzményéből az ügyintéző nem azonosítható, az elektronikus iratot is köteles az illetékes vezetőnek szignálásra bemutatni.
V. Fejezet


AZ IRAT NYILVÁNTARTÁSA, IKTATÁSA ÉS KIADÁSA

Az irat nyilvántartásához használt ügykezelési nyilvántartások

39. Az ügykezelőnél az irat nyilvántartása történhet:

a) főnyilvántartókönyvben;
b) átmenőnaplóban (a vezetőnek bemutatásra kerülő, de iktatást nem igénylő iratok nyilvántartására);
c) iktatókönyvben (az iktatott anyagok nyilvántartására);
d) gyűjtőíven (iktatólap);
e) kiadási füzetben (az utasítások és más belső normák nyilvántartására);
f) átadókönyvben (más szerv részére történő átadás illetve az ügyintézők részére történő át- és az irattárnak visszaadott iratok nyilvántartása esetén);
g) név-, illetve tárgymutatóban, továbbá kartonon és
h) számítógépen.

40. Főnyilvántartókönyvben nyilvántartásba kell venni az átmenőnaplót, az iktatókönyvet, a kiadási füzetet és az átadó könyvet. A főnyilvántartókönyvet egyes sorszámmal kell megkezdeni, betelte után a következő könyvet sorszám kihagyása nélkül kell folytatni.

Az ügykezelő a nyilvántartásba vett könyvet, naplót, füzetet hitelesíti, lapjait sorszámmal látja el és a borítólap belső oldalán feltüntetni: "Ez a könyv .... számozott lapot tartalmaz. Megnyitva: 20... év....... hó ... nap. Lezárva. 20... év ....... hó ... nap.", aláírja, körbélyegzővel ellátja, továbbá a főnyilvántartási számot rávezeti.


Az iktatásra nem kerülő irat nyilvántartása

41. Nem kell iktatni, de jogszabályban meghatározott esetekben nyilvántartani szükséges, a más szervektől érkezett, sokszorosított vagy nyomdai úton előállított iratok közül:

a) a tananyagokat;
b) a tájékoztatókat;
c) az utasításokat;
d) az intézkedéseket;
e) a meghívókat;
f) a bemutatásra vagy jóváhagyás céljából visszavárólag érkezett iratokat;
g) az "s.k. felbontásra" érkezett iratokat, továbbá
h) pénzügyi bizonylatokat, számlákat / külön szabályozás szerint /.

42. Kiadási füzetben kell nyilvántartani a 41. pontban a-e) alpontig, átmenőnaplóban az f) és g) alpontban felsorolt iratokat. Az átmenőnapló, illetve kiadási füzet nyilvántartási számát kell az iratra feljegyezni.

43. Az átmenőnapló "Megjegyzés" rovatában az irat elintézésének módjaként be kell jegyezni az iktatószámot, ha az ügykezelő az iratot iktatásra visszakapta, valamint a visszavárólag érkezett irat esetén a visszaküldés tényét, véglegesen kiadott irat esetén a VE jelzést.

44. Szükség esetén kiadható iktatószám olyan iratok iktatásához is, amelyek elintézésének figyelemmel kísérését, őrzését (irattározását) vezetői utasítás a hivatali egység hatáskörébe utalja.


Az ügykezelés iktatási rendszere

45. Az iktatás történhet hagyományos (manuális) módszerrel és számítógépes eljárással.

46. Az irat iktatása alszámos rendszerben történik. Az alszámos iktatási rendszerben minden alapiratot egyszer kell az iktatókönyvbe bejegyezni, a tárgyban keletkezett iratokat iratváltásonként [érkezett irat – és arra küldött válaszirat; saját kezdeményezésű irat – erre küldött (keletkezett) (válasz)irat] kell újabb alszámra iktatni. Ha az ügy tárgya megváltozik vagy kiegészül, az ügyiratot új sorszám alatt kell nyilvántartásba venni.

47. Számítógépes iktatásnál az alszámokra tagolódó rendszert célszerű használni. Egy sorszámhoz ebben az esetben korlátlan számú alszám tartozhat.

48. Szükség esetén együttes nyilvántartási és mutatózási rendszer is alkalmazható. Ebben az esetben az iratok iktatását és mutatózását együtt, betűsoros (számítógépes) nyilvántartás foglalja össze. Az iktatásra szolgáló nyilvántartás egyúttal mutató is.

49. Nagyobb iratforgalmú hivatali egységek az iktatást végezhetik szakáganként, vagy ha az elhelyezés ezt szükségessé teszi, az iratok iktatására számkeretet lehet használni. (Pl. anyagi jellegű ügyek 500-1500-ig stb.). Megszűnt szervek számkerete öt évig nem használható fel. Az új hivatali egységeknek új számkeretet kell kijelölni.

50. Az iktatás - a folyamatos iktatás kivételével - minden év január 1-jén 1-es számmal kezdődik, és a naptári év végéig emelkedő számmal folytatódik. Év végén az iktatókönyvet és a segédleteket le kell zárni, és minden évben új iktatókönyvet (segédletet) kell nyitni.


Az irat iktatása

51. A szervhez érkező, illetve ott keletkező iratokat – a 41. pont kivételével – iktatással kell nyilvántartani. A saját használatra készített iratok közül csak azokat kell iktatni, amelyekre az illetékes vezető utasítást ad.

52. Az iratokat úgy kell iktatni, hogy abból az irat beérkezésének pontos ideje, az intézkedésre jogosult ügyintéző neve, az irat tárgya, az elintézés módja, a kezelési feljegyzések, valamint az irat holléte megállapítható legyen.

53. Az ügykezelő az iratokat a beérkezés napján, de legkésőbb az azt követő munkanapon iktatja be. Soron kívül kell iktatni a határidős iratokat, táviratokat, express küldeményeket, a hivatalból tett intézkedéseket tartalmazó "sürgős" jelzésű iratokat.

54. Kézi iktatás céljára minden év kezdetén újonnan nyitott, hitelesített, oldalszámozott iktatókönyvet kell használni.

55.     Gépi iktatás esetén az iktatóprogram tartalmazza a kézi iktatásnál előírtakat. (Törlési, javítási, hozzáférési jogosultságok letiltásával és szabályozásával.)

56.     Az iktatókönyvben sorszámot üresen hagyni, a felhasznált lapokat összeragasztani, a bejegyzett adatokat kiradírozni, vagy bármely más módon olvashatatlanná tenni nem szabad. Ha helyesbítés szükséges, a téves adatot vagy számot egy vonallal úgy kell áthúzni, hogy az eredeti feljegyzés olvasható maradjon. A javítást keltezéssel és kézjeggyel kell igazolni.

57.     Téves iktatás esetén a bejegyzést áthúzással kell érvényteleníteni oly módon, hogy az érvénytelenítés ténye – az eredeti bejegyzés olvashatósága mellett – kétségtelen legyen. Meg kell azt is jelölni, hogy a tévesen beiktatott ügy iratát mely számra iktatták át.

58.     Az iktatókönyvet az év utolsó munkanapján - az iktatásra felhasznált utolsó számot követően -aláhúzással, az utolsó iktatás számának feltüntetésével, keltezéssel, aláírással és a hivatalos bélyegző lenyomatának elhelyezésével kell lezárni.

59.     Iktatás előtt ellenőrizni kell, hogy van e az ügynek kezdő-, előzmény- (alap-) irata. Ha van, akkor annak az iktatószámához alszámra, ha nincs, akkor a soron következő iktatószámra kell iktatni. Ha az iratnak a tárgyévet megelőző évben keletkezett előzménye van, akkor szerelni kell az újonnan érkezett, tárgyévi iktatószámot kapott irathoz.


60.     Az iktatásra kerülő iraton - kivéve a kiadmányozás után továbbítandó iratot - az iktató bélyegző lenyomatát el kell helyezni és a rovatait ki kell tölteni. Ha ez helyhiány miatt nem lehetséges, az iktatás adatait az iktatóbélyegző használata nélkül kell az iraton feltüntetni. Iktatni minden esetben az eredeti iraton kell, borítólap vagy csatolt üres lap nem iktatható.

61.     Az iktatóbélyegző lenyomata tartalmazza:
- a szerv nevét, székhelyét;
- az iktatás évének, hónapjának, napjának,
- az iktatókönyv sorszámának (alszámának),
- az ügyintéző nevének és a
- mellékletek számának feltüntetésére szolgáló rovatokat.

62. Az iktatás során az iktatókönyvben, illetve az előadói íven, továbbá az ügyintézés különböző fázisaiban fel kell tüntetni:
- az iktatás sorszámát (iktatószám),
- az iktatás időpontját,
- az irat küldőjének (ügyfélnek) azonosító adatait,
- a küldő iktatószámát (hivatkozási szám),
- az irat tárgyát,
- az elő- és utóirat korábbi azonosító-(iktató-)számát,
- az ügyintéző szervezeti egység és az ügyintéző azonosító adatait,
- az elintézés határidejét,
- az elintézés módját, idejét,
- az esetleges címzett(ek)et,
- a kezelési feljegyzéseket (csatolás, szerelés, határidő, visszaérkezés stb.),
- az irattári tételszámot és az irattárba helyezés keltét,
- az iratnak és mellékletének számát (ha korábban nem került rögzítésre).    

63. Az irat az iktatást követően iktatószámot kap, amelyet a mellékletre – ”melléklet a … számú irathoz” szövegezéssel – is fel kell jegyezni. Az iktatószám négy számcsoportból áll:
a) az előszám az Igazgatási és Adatvédelmi Főosztálynál nyilvántartott és a hivatali egységek részére biztosított egy-, kettő- vagy háromjegyű arab szám;
b) a második számcsoport az iktatókönyv következő sorszáma (főszám);
c) a harmadik számcsoport - az úgynevezett alszám - az ügyben beérkezett irat alszámának meghatározása;
d) az iktatószám utolsó tagja az iktatás évszáma. Például: 14 - 135/5/1991.

64. Ha az alapirathoz kapcsolódóan más irat érkezik (válasz, jelentés stb.), illetve az ügyben saját irat készül, azt az alapirat számára kell beiktatni.

65. Ha az ugyanabban az ügyben érkezett iratok iktatásához az iktatókönyv alszámrovata nem elegendő, az iktatást gyűjtőíven (iktatólap) kell folytatni, és azt az iktatókönyv "Megjegyzés" rovatában jelezni kell (pl. "folytatás a .......számú gyűjtőíven").

66. A gyűjtőíveket (iktatólap) az iktatókönyv mellékleteként kell kezelni és emelkedő számsorrendben tárolni.

67. Ha az iktatott irathoz korábbi években keletkezett iratot kell szerelni, az iktatókönyv "Megjegyzés" rovatában fel kell tüntetni azt az iktatószámot, melyhez az iratot szerelték, illetve az új iratnál a hozzászerelt irat iktatószámát (pl. ”vele: 14 - 135/1980”).

68. Az iratot minden esetben az utoljára iktatott irathoz kell szerelni. A korábbi iktatókönyvben pedig jelezni kell, hogy melyik számú anyaghoz van szerelve (pl. ”szerelve a 14 - 126/2000. számhoz”).

69. Rendszeresen érkező vagy keletkező, azonos tárgyú - általában egy intézkedéssel lezáruló - ügyek iratait tárgyanként gyűjtőszámon célszerű iktatni (pl. munkatervek, értekezletek anyagai stb.). Ez esetben az iktatókönyvből kell kiemelni iktatószámot, és az iktatást három alszámos gyűjtőíven (iktatólap) kell 1-től kezdődő sorszámmal kezdeni. Az iktatókönyv "Megjegyzés" rovatában "Folytatása csoportos gyűjtőíven" szöveget kell bejegyezni.

70. Az iktatás során az illetékköteles iratokon lerótt illetékbélyeget felülbélyegzéssel érvényteleníteni kell. Az illetékkel kapcsolatos egyéb eljárást az illetékről szóló jogszabály tartalmazza.


Számítógépes iktatási sajátosságok

71. A számítógépes iktatásnál ugyanazokat a követelményeket kell teljesíteni, mint a hagyományos iktatásnál.

72. Számítógépes érkeztetés és iktatás esetén is szerepelnie kell az iratokon mindazoknak a kezelési feljegyzéseknek, amelyek a hagyományos iratkezeléshez szükségesek. A számítógépes nyilvántartás nem helyettesíti azokat az átadókönyveket (postakönyvek, kézbesítőkönyvek) sem, amelyekben az átadás-átvétel tényét a sajátkezű aláírás bizonyítja.

73. Számítógépes iktatásnál az iktatási nyilvántartásban az "iktatókönyv" és az "előadói ív" azonos adattartamú, mivel egy állományból kerül megjelenítésre, ügyenként automatikusan nyomtatható.

74. A felvitt iktatási adatbázist – a vonatkozó adatvédelmi szabályok betartásával – hozzáférhetővé kell tenni mindaddig, amíg az ügyintézéshez szükséges.

75. A bevitt adatokat - a levéltár igényének megfelelően - év végén tartós megőrzést lehetővé tévő módon ki kell nyomtatni, és az így készült iktatókönyv, név- és tárgymutató bekötve hitelesítve a tárgyév irataihoz szerelendő.

76. A felhasználók körére vonatkozó szabályozás, valamint a számítógépes megvalósítás során gondoskodni kell a számítógépes nyilvántartások illetéktelen beavatkozás elleni védelméről.

77. A számítógépes rendszerbe vitt érkeztetési és iktatási adatokat, az utólagos módosítás tényét a jogosultsággal rendelkező ügyintéző azonosítójával és a javítás idejének megjelölésével naplózni kell, ugyanitt rögzítésre kerül a módosítás előtti szövegrész is.

78. A nem papír alapú, elektronikus adathordozón érkezett iratok (pl. magnetofonszalag, hajlékony lemez, CD ROM stb.) mellé kísérőlapot kell csatolni, és ezeket együtt kell kezelni. A kísérőlapon fel kell tüntetni az adathordozó iktatószámát, az adathordozó tartalmi kivonatát, a felvételek tárgyát, a készítő és a nyilvántartásba vevő aláírását. Az adathordozóra (tokjára) - maradandó módon - ugyancsak rá kell vezetni az iktatószámát. Egy elektronikus adathordozón egy témában keletkezett iratok adhatók át. Amennyiben ez nem teljesül, a küldeményt vissza kell utasítani.


Az irat mutatózása

79.     Az iktatókönyv és a kiadási füzet megnyitásával egyidejűleg név- és tárgymutatót kell felfektetni. A mutatózás végezhető regiszteres könyvben, füzetben, különböző kartotékrendszer vagy számítógép alkalmazásával. A mutatózás végrehajtását az iktatókönyvben és a kiadási füzetben jelezni kell.

80. Ahol az évi iktatás száma nem haladja meg az 500-at, nem szükséges mutatót vezetni.

81. Az "idegenszám-mutató" az érkezett iratok - a külső és saját iktatószám szerinti -nyilvántartására szolgál. Az idegenszám-mutató, illetve a küldő, vagy készítő szerinti mutató használata nem kötelező, alkalmazása azonban nagy iratforgalom esetén célszerű.


Az irat kiadása

82. Az ugyanarra az ügyre vonatkozó - alapszámra és alszámra iktatott - valamennyi iratot együtt kell kezelni. Az utóbb érkezett irathoz minden elintézett és elintézetlen előiratát - az ügyintézésre való kiadás előtt - szerelni kell.

83. Az előiratok szerelését az újabb iraton az iktatóbélyegző lenyomata alatt "Előzmény szerelve" szöveggel kell jelezni. Azokban az esetekben, amikor az előiratok nem szerelhetők, azok hollétét fel kell tüntetni. Ha az előirat irattárban vagy határidő-nyilvántartásban van, akkor az ügykezelő, ha pedig az előzmény az ügyintézőnél van, az ügyintéző köteles azt az utóbb érkezett irathoz szerelni.

84. Az irat kiosztásakor az ügykezelő átadókönyvbe vagy átmenőnaplóba bejegyzi az irat számát, és úgy adja át az ügyintézőnek, illetve más hivatali egység ügykezelőjének.


Az irat nyilvántartása a hivatali egységeknél

85. Az érkező vagy a készített iratok nyilvántartása, átadásának aláírással történő igazolása átadókönyvben, illetve átmenőnaplóban történik.

86. Az ügykezelőnek kell átadni:
a) az iktatott iratok közül a hivatali egységen belül más részlegnek átadásra;
b) más külső szervnek továbbításra, valamint
c) a határidőbe és irattárba helyezésre kerülő iratokat.

87. Az irat átadása az ügykezelőnek átadókönyvvel, illetve előadói munkakönyvvel történik.
VI. Fejezet


AZ IRAT KÉSZÍTÉSE, KIADMÁNYOZÁSA

Fogalmazvány, kiadmány készítése

88. A fogalmazványt csatolt külön lapon kell elkészíteni.

89.    Azokban az ügyekben, amelyben a fogalmazványt a készítője kiadmányozza, továbbá ha a kiadmányozó erre engedélyt ad, a kiadmány és a fogalmazvány egyidejűleg is elkészíthető.

90.    Ha kettő vagy több, más-más iktatószámon bejegyzett ügyet egyszerre intéznek el, a fogalmazványban fel kell tüntetni minden irat iktatószámát.

91.    Az ügykezelő az iktatókönyvben e feltüntetett szám alapján jelzi, hogy az ügyet milyen számon intézték el. A fogalmazványt a szöveg utolsó sora után az ügyintéző baloldalon szignálja, a kiadmányozó a jobb oldalon aláírja (kiadmányozza).

92.    A kiadmány akkor hiteles, ha

- azt az illetékes kiadmányozó sajátkezűleg aláírja,

- a kiadmányozó neve mellett az "s. k." jelzés szerepel és – nem nyomdai sokszorosítású irat esetén – a hitelesítéssel felhatalmazott személy azt aláírásával igazolja, nyomdai sokszorosítás esetén elegendő a kiadmányozó neve mellett az "s. k." jelzés, illetve a kiadmányozó alakhű aláírásmintája és/vagy a kiadmányozó szerv bélyegzőlenyomata,

- a kiadmányozó, illetve a felhatalmazott személy aláírása mellett a szerv hivatalos bélyegzőlenyomata szerepel.

93. Az "s.k." jelzésű kiadmányokat hitelesíteni kell. A hitelesítési záradék "A kiadmány hiteles" szövegből, a bélyegző lenyomatából és az ügykezelő aláírásából áll.

94.     A kiadmányozási jog gyakorlását a vezető ügyrendben, (SZMSZ-ben), illetve munkaköri leírásban határozza meg.

95.     A kiadmányozási jogkörrel rendelkező személy névaláírását tartalmazó bélyegző csak akkor használható, ha ezt az azonos ügyben kiadott iratok nagy száma feltétlenül indokolja. E bélyegző használatát az államtitkár, illetve a helyettes államtitkár engedélyezi.


Digitális hitelesítés

96. Az elektronikusan előállított, a szervezetek között elektronikusan továbbított iratok hitelesítésére - az idevonatkozó szabályozásnak megfelelően - elektronikus aláírást és időbélyegzőt, jogszabályban kijelölt szervezet által kezelt nyilvános és titkos kulcsot kell alkalmazni.


Az irat külalakja

97. A kiadmányozott iratokon az alábbiakat kell feltüntetni:

a) az irat első lapjának fejrészén:
- a miniszter által kiadmányozott iratokon a Magyar Köztársaság címerét és a Magyar Köztársaság Belügyminisztere megnevezést,
- az államtitkárok, a kabinetfőnök és a helyettes államtitkárok által kiadmányozott iratokon a Belügyminisztérium címeres jelképét (téglalap alakú nemzeti színű keretben a Magyar Köztársaság címere az alatta található BM felirattal), a Belügyminisztérium és a kiadmányozó megnevezését,
- a hivatali egységek által kiadmányozott iratokon a Belügyminisztérium jelképét (téglalap alakú nemzeti színű keretben található BM felirat), a Belügyminisztérium és kiadmányozó hivatali egység megnevezését;

b) az első lap fejrésze alatt az iktatószámot;

c) az iktatószám alatt a címzésben:
- a címzett nevét, beosztását, székhelyét és címét;

d) az irat első lapjának jobb felső sarkán:
- az ügyintéző nevét és telefonszámát,
- válasz esetén a hivatkozási számot,
- az irat tárgyát;


e) a szöveg alatt bal oldalon:
- a keltezést (év, hó, nap), az s.k. jelzésű kiadmányokon a hitelesítési záradékot (ez alól kivétel a nyomdai úton készített kiadvány),
- a mellékletek számát (10 lapig lapszám szerint, azon felül csomag megjelöléssel),
- a címzettek megnevezését, ha az irat 2-5 példányban készült, efölött külön elosztó ívet kell készíteni;

f) a szöveg alatt jobb oldalon:
- a kiadmányozó nevét, beosztását;

g) az irat első lapjának alján középen:
- a hivatali egység címét, telefonszámát és elektronikus elérési lehetőségét;

h) a kiadmányhoz készített mellékleten, az irat első lapjának jobb felső sarkán a “Melléklet a ..... számú irathoz” szöveget.

(A Belügyminisztérium hivatali szervezetei által rendszeresen használt irattípusokat a Szabályzat 2. számú mellékletét képező iratmintatár tartalmazza.)

98. A hivatali levelezés során:

a) a belügyi szervezetekkel folytatott, belső levelezésben fekete-fehér fejrésszel ellátott normál levél és faxpapírt szükséges alkalmazni; az egységes fejrész elektronikus letöltési lehetőségéről az Informatikai Főosztály gondoskodik,

b) a külső szervezetekkel és személyekkel folytatott levelezésben színes fejrésszel ellátott nyomdai úton előállított levélpapírt szükséges alkalmazni.

99. A hivatali levelezés során alkalmazott iratok egységes fejrészének elektronikus letöltést lehetővé tévő kialakításához, illetve nyomdai előállításához szükséges arculati kézikönyvet a Sajtó- és Kommunikációs Főigazgatóság biztosítja.


Az irat továbbítása

100. Az ügykezelő az irat átvétele után köteles:
a) az iratot a címzettnek az e Szabályzatban meghatározottak szerint - az "azonnal”, illetve a "sürgős" jelzéssel ellátottakat soron kívül - továbbítani;
b) az iktatókönyvbe a továbbítás megtörténtét bejegyezni;
c) az irat irattárban maradó példányán az elküldés (expediálás) időpontját feljegyezni, és aláírni.

101. A szervezeti egység ügykezelőjének ellenőrizni kell, hogy az aláírt, illetőleg hitelesített és bélyegzőlenyomattal ellátott leveleken végrehajtottak-e minden kiadói utasítást. Ellenőrizni kell, hogy a mellékleteket szerelték-e.

102. Az iratot borítékban (szükség esetén csomagban) kell továbbítani. Az azonos címzettnek szóló iratokat lehetőleg egy borítékba kell helyezni, és a borítékra valamennyi irat iktatószámát fel kell jegyezni. Telefaxon küldött irat esetén a "továbbítási jegyzőkönyv"-et az irathoz kell csatolni.

103. A boríték címoldalán
a)    fel kell tüntetni:
- a küldő hivatali egység megnevezését és címét,
- az irat(ok) iktatószámát, több példány esetén a példányok darabszámát, szükség szerint sorszámukat,
- a címzett megnevezését és címét;

b) fel lehet tüntetni: a továbbításra vonatkozó egyéb jelzéseket (s.k. felbontásra, sürgős, ajánlva, stb.).

104. Külső szervezetekkel és személyekkel folytatott hivatali levelezés során a Belügyminisztérium színes jelképét tartalmazó borítékot szükséges alkalmazni. A megfelelő egységes borítékok beszerzése a 98. b) pontban ismertetett módon történik. A borítékok nyomdai előállításához szükséges arculati kézikönyvet a Sajtó- és Kommunikációs Főigazgatóság biztosítja.

105. Szükség esetén - ha az iratforgalom nagysága indokolja - az irattovábbításhoz futárzsákot lehet alkalmazni. A futárzsákok lezárásához lakatot kell használni, ennek kulcsát az ügykezelők kezelik.

106. Az iratot a futárszolgálattal, postán vagy saját (alkalmi) kézbesítővel kell továbbítani.

107. A központi postafiókot csak a futárszolgálat útján lehet használni. A hivatali egységek indokolt esetben költségkeretük terhére saját postafiókot nyithatnak, ennek számát a futárszolgálattal közölniük kell.
VII. Fejezet


AZ IRAT HATÁRIDŐ-NYILVÁNTARTÁSBA
ÉS IRATTÁRBA HELYEZÉSE

108. Az iratot határidő-nyilvántartásba vagy irattárba helyezni csak a kiadmányozásra jogosult vagy megbízottja engedélyével szabad. Az engedélyt az iraton fel kell tüntetni.


Az irat határidő-nyilvántartásba helyezése

109. Az ügykezelőnél kell határidő-nyilvántartásba helyezni azt az iratot, amelynek végleges elintézése valamilyen közbeeső intézkedés elvégzése, feltétel bekövetkezése vagy megszűnése után válik lehetővé.

110. A határidőt az iktatókönyv "Megjegyzés" rovatában, a naptári nap megjelölésével kell feltüntetni.

111. Az ügykezelő a határidő-nyilvántartásra átvett iratot köteles
a) az egyéb iratoktól elkülönítve, és határidőként megjelölt naptári napok és az iktatószám sorrendjében elhelyezni és nyilvántartani;
b) a határidő előtti napon - ha időközben másként nem intézkedtek - az iktatókönyvből kivezetni és az ügyintézőnek átadókönyvvel kiadni.


Az irat irattárba helyezése

112. Az ügykezelőnél kell irattárba helyezni a tudomásul vett vagy véglegesen elintézett, rendezett iratot. Erre az ügyintéző köteles a Szabályzat 1. számú mellékletét képező irattári terv alapján meghatározott irattári tételszámát és a megőrzés idejét rávezetni, valamint az ügyiratdarabokat, alszám szerint emelkedő sorrendben, hiánytalanul az alapirat előadói ívében szerelni. Az irattári tételszámot az iktatókönyvben is fel kell tüntetni.

113. Nem kell irattárba tenni azt az önálló ügyintézést nem igénylő, illetve iktatott irathoz nem csatolható iratot, amely az ügykezelő által nincs iktatva.

114. Számítástechnikai megoldás esetén az elektronikus adathordozóra felvitt iratokat, kezelési feljegyzéseket, nyilvántartási adatokat egy közös adathordozón kell kezelni. Az elektronikus adathordozókon tárolt adatok, állományok utólagos elolvasását, használatát mindenkor biztosítani kell az erre szolgáló eszközök esetleges módosítása, cseréje esetén is. Ha ez nem biztosítható, az elektronikus iratokról tartós, hitelesített papírmásolatot kell készíteni, vagy hivatalosan kell nyilatkozni arról, hogy a készített másolatok tartalmilag és formailag megegyeznek az elektronikus adathordozón rögzített iratokkal.

115. A szervre vonatkozó hatályos irattári terv alapján az irattári tételszámot az ügy tárgyának ismeretében az érdemi ügyintéző határozza meg, és rögzíti az előadói ív megfelelő rovatában. Az ügyiratok egysége elvének érvényesülése érdekében az ügyben keletkezett különböző ügyiratdarabokból összeálló ügyiratnak mindig a leghosszabb megőrzési időt biztosító ügyiratdarab irattári tételszámát kell adni, az ügyiratdaraboknak csak azonos tételszámuk lehet.

116. Az irattárba helyezés alkalmával az ügykezelő köteles ellenőrizni, hogy az ügykezelés szabályainak eleget tettek-e. Amennyiben az ügykezelő hiányosságot észlel az iraton, visszaadja az ügyintézőnek, aki gondoskodik annak kijavításáról.

117. Az irattárban az iratokat keletkezési évek szerint, az irattári tételszámok, azon belül az iktatószám emelkedő sorrendjében kell elhelyezni és őrizni. A dossziékban őrzött iratoknál az irattári tételszámot a dosszién is fel kell tüntetni.

118. Az irattárba helyezett iratokat az irattári tételszámok figyelembevételével évente selejtezni szükséges. Adott év iratanyagát az irattárba kerülés naptári évétől számított megőrzési idő letelte után szabad csak kiselejtezni. (Pl.: az 1999-ben keletkezett 1 éves megőrzési idejű irattári tételeket csak 2000. december 31. után, vagyis 2001-ben szabad kiselejtezni.)

119. A selejtezéseket követően visszamaradó, nem selejtezhető, maradandó értékű iratokat a hivatali egység irattárában kell őrizni a Központi Irattár részére történő átadásig.

120. Az irattárból kiadott iratokról külön nyilvántartást kell vezetni.

121. Az irat kiadását és visszaérkezését az iktatókönyvben (gyűjtőíven) is jelezni kell.

122. Az ügykezelő az irattárból iratot véglegesen csak a vezető írásbeli engedélye alapján adhat ki, kivéve, ha az iratot más iktatott irathoz szerelik.

123. Az ügykezelő iratot véglegesen - a 122. pontban rögzített esetet kivéve - csak a Központi Irattárnak adhat át.


Az iratok átadása a Központi Irattár részére és a Központi Irattár működése

124. A hivatali egységek az irattározott iratok közül a nem selejtezhetőeket keletkezésük után legkésőbb tíz év elteltével a Központi Irattárnak kötelesek átadni. Minősített irat átadását megelőzően - a hatályos titokköri jegyzék alapján - a minősítés fenntartásának indokoltságát felül kell vizsgálni. (A személyi és fegyelmi anyagok, valamint a személyzeti panaszügyek iratanyagát a Humánpolitikai Főcsoportfőnökség kezeli és őrzi.)

125. A Központi Irattár az iratokat eredeti alakjukban, előadói ívben elhelyezve, irattároló dobozokban, nyilvántartásaikkal együtt, az irattári tervben meghatározott tételszámok szerint csoportosítva, iratátadás-átvételi jegyzőkönyv és ennek mellékletét képező iratjegyzék (lásd 6−7. számú iratminta) kíséretében veszi át. (Az iratokról el kell távolítani az összefűzésükhöz használt anyagokat, pl. fémből készült iratkapcsoló, zsineg.)

126. A hivatali egységek kötelesek az általuk kiadott időszaki kiadványok és rendszeres tájékoztatók egy-egy példányát a Központi Irattárnak megküldeni.

127. Az Igazgatási és Adatvédelmi Főosztály Irattári Osztálya működteti a Belügyminisztérium Központi Irattárát. A Központi Irattár:
a) nyilvántartja a Minisztérium hivatali egységeinek iratképző szerveit;
b) az irattárban őrzött iratanyagokról gyarapodási és fogyatéki naplót vezet, raktári jegyzéket készít;
c) az őrizetében lévő iratokat rendezi és az illetékes levéltár jóváhagyását követően az irattári tervnek megfelelően selejtezi;
d) gondoskodik a nem selejtezhető köziratoknak a Magyar Országos Levéltár, illetve egyéb illetékes levéltár és törvény által meghatározott szerv részére történő átadásáról. Az iratokat a vonatkozó jogszabályok szerint teljes és lezárt évfolyamokban, ügyviteli segédletekkel együtt, az irattári terv szerinti átadás-átvételi jegyzőkönyv és annak mellékletét képező iratjegyzék (lásd 6−7. számú iratminta) kíséretében adja át. A levéltárak részére történő iratátadások költségei a Belügyminisztériumot terhelik.

128. A Központi Irattár iratot csak az iratot készítő szerv vagy jogutódja vezetőjének írásbeli megkeresésére ad ki. Hasonlóan engedélyezi a betekintést is. Ha más hivatali egység iratát kérik ki az irattárból, illetőleg más hivatali egység iratába kérnek betekintést, akkor a leadó hivatali egység vagy jogutódja vezetőjének írásbeli engedélye is szükséges. Jogutód nélkül megszűnt szerv esetén az engedélyt az Igazgatási és Adatvédelmi Főosztály vezetője jogosult megadni.

129. A Központi Irattár a levéltárak, illetve törvény által meghatározott szervek részére történő átadáson kívül iratanyagot véglegesen nem adhat ki, kivéve, ha azt a 128. pontban előírt megkeresés szerint más irathoz szerelik.
VIII. Fejezet


AZ ÜGYKEZELÉSSEL KAPCSOLATOS
EGYÉB RENDELKEZÉSEK

Az iratsokszorosítás és a nyomdai előállítás szabályai

130. A másoló- és sokszorosítógépet a vezető által megbízott személy kezeli. Ha a vezető a gép kezelésével nem bíz meg külön személyt, akkor a sokszorosítást minden ügyintéző maga végzi.

131. Nem minősített kiadvány, nyomdai termék bármely nyomdával elkészíttethető. A külső nyomdával kötött szerződésben azonban rögzíteni kell a nyomdai termék készítésével kapcsolatos kikötéseket (a kézirat, a korrektúra visszaadása, a selejtanyagok megsemmisítése stb.).

132. A nyomdába küldött, jóváhagyott iraton bármilyen változtatásra csak az iratot jóváhagyó vezető jogosult engedélyt adni.


Bélyegzőkkel kapcsolatos rendelkezések

133. Az ügykezelő feladata a bélyegzők, továbbá a minősített adathordozók tárolására szolgáló lemezszekrényekhez használatos személyi (negatív) pecsétnyomók (a továbbiakban: pecsétnyomó) nyilvántartása. A nyilvántartást úgy kell vezetni, hogy abból mindenkor megállapítható legyen a bélyegző, pecsétnyomó használója, kezelője.
A bélyegző, pecsétnyomó használója felelős annak rendeltetésszerű használatáért, biztonságos őrzéséért.

134. Címeres körbélyegző a felsőszintű vezető, a hivatali egységnek az ügykörébe tartozó kiadványokon, a kiadmányozási jogkörrel rendelkező sajátkezű aláírásához, illetve a kiadmányok (másolatok) hitelesítéséhez használható. A körbélyegzőt a hivatali idő után, illetve a hivatali helyiségből való távozáskor - az épületen kívüli munkavégzést kivéve - el kell zárni.

135. Pecsétnyomó más munkatársnak csak az ügykezelőnél történő előzetes átírás után adható át. A pecsétnyomót a munkaviszony megszűnése esetén az ügykezelőnek kell visszaadni. A minisztériumon belüli áthelyezés esetén ugyancsak le kell adni és az új szervezeti egység ügykezelőjénél kell szükség szerint másik pecsétnyomót kérni, illetve felvenni. A pecsétnyomó elvesztéséről az ügykezelőn, valamint az illetékes vezetőn keresztül soron kívül írásban kell tájékoztatni az Igazgatási és Adatvédelmi Főosztály vezetőjét.

136. A minisztérium felsőszintű vezetői a tisztségüket, illetve beosztásukat megjelölő, a Magyar Köztársaság címerével ellátott körbélyegzőt használnak. A hivatali egységek körbélyegzőjén felül a Belügyminisztérium, alul a szerv hivatalos megnevezése van feltüntetve. Több azonos szövegezésű körbélyegző használatának szükségessége esetén azokat a lenyomatukban is feltüntetett sorszámmal kell ellátni és ennek megfelelően nyilvántartani.

137. Az iktató bélyegzőt, valamint a negatív pecsétnyomót az Igazgatási és Adatvédelmi Főosztálytól kell igényelni, ahol gondoskodnak a központosított beszerzésről és nyilvántartásról, valamint - az ügykezelőn keresztül - a kiadásról. A régi iktatóbélyegzőt, pecsétnyomót az újonnan készített megérkezését és nyilvántartásba vételét követően selejtezés céljából az Igazgatási és Adatvédelmi Főosztálynak kell megküldeni. A selejtezésről jegyzőkönyvet kell készíteni.

138. A címeres körbélyegzők, fejbélyegzők, illetve a feladataik ellátásához szükséges egyéb bélyegzők elkészíttetéséről, használatáról és a nyilvántartásáról a hivatali egységek önállóan gondoskodnak.


A megszűnt hivatali egységek iratainak kezelése

139. Hivatali egység megszűnése esetén az el nem intézett, illetőleg a folyamatban lévő ügyek iratait jegyzék kíséretében át kell adni a jogutódnak, és iktatókönyvébe azokat be kell jegyezni.

140. A megszűnt hivatali egység iratait az idevonatkozó szabályok szerint kell őrizni, illetve selejtezni. A nem selejtezhető iratokat külön kell választani, és a jogutód szervnek vagy ennek hiányában a Központi Irattárnak kell átadni.

141. Ha a megszűnő hivatali egység más szervbe olvad be, iratait a feladatait átvevő szerv irattárában kell elhelyezni.

142. Ha a megszűnő hivatali egység feladatköre több szerv között oszlik meg, vagy valamely hivatali egység egyes feladatait egy másik szerv veszi át, az irattári anyagot csak irattári tételenként szabad megosztani. Az egyes ügyiratokra vonatkozó igényt másolat készítésével vagy kölcsönzéssel kell teljesíteni. Az irattári anyag irattári tételenkénti megosztását a Magyar Országos Levéltár egyetértésével kell elvégezni.


Munkakör-átadással kapcsolatos rendelkezések

143. A hivatali egységtől távozó ügyintézőt, illetve ügykezelőt, vagy aki a továbbiakban egyéb ok miatt iratot nem tarthat magánál, a rábízott iratokkal a nyilvántartás alapján tételesen el kell számoltatni. Ennek rendjét és módját a vezető határozza meg.

144. Az ügykezelői munkakör átadása esetén és az átadásról jegyzőkönyvet kell felvenni.


Az iratok selejtezése

145. A hivatali egységeknél minden év első felében selejtezni kell a lejárt megőrzési határidejű iratokat.

146. Az iratselejtezés elvégzésére selejtezési bizottságot kell létrehozni. Ennek egyik tagja az ügykezelő, további tagját és vezetőjét a hivatali egység vezetője jelöli ki.

147. A selejtezési bizottság feladata a selejtezés (rendezés, kiválogatás, stb.) szakszerű megszervezése és lebonyolítása.

148. A selejtezést az iratokon feltüntetett irattári tételszám, illetve megőrzési idő alapján kell végrehajtani.

149. A selejtezés során gondoskodni kell arról, hogy a több példányban megtalálható iratokból - az előírt megőrzési időig - csak az eredeti példány kerüljön megőrzésre. A nyilvántartásba vett iratok felesleges példányainak selejtezéséről jegyzőkönyvet nem kell felvenni, de annak megtörténtét a nyilvántartásokban és az irattári példányon fel kell tüntetni.

150. A selejtezés során külön - külön kell összegyűjteni az 1 - 3 - 5 - 10 év után selejtezhető iratokat.




151. A selejtezés során ellenőrizni kell:
- az iratok irattári tételszám, illetve megőrzési idő szerinti csoportosítását,
- a nyilvántartás alapján csoportosított iratok hiánytalanságát.

152. A selejtezésről 3 példányban jegyzőkönyvet kell felvenni (lásd 5. számú iratminta), amely tartalmazza:
- az iratok évfolyamát,
- a selejtezésre kiválogatott iratok irattári tételszámát és iktatószámát,
- a hivatali egység vezetője ellenőrzési feladatainak megtörténtét.

153. A jegyzőkönyvet a selejtezési bizottság tagjai és az ellenőrzést végző vezető aláírják és a hivatali egység bélyegzőjével látják el.

154. Az iratselejtezési jegyzőkönyveket iktatás után a Központi Irattárnak kell megküldeni, amely azokat a Magyar Országos Levéltárhoz továbbítja a selejtezés engedélyeztetése végett. A selejtezés időpontját a nyilvántartás megfelelő rovatába be kell vezetni.


Megsemmisítés

155. A Magyar Országos Levéltár az iratok megsemmisítését a szükséges ellenőrzés után a selejtezési jegyzőkönyv visszaküldött példányára írt záradékkal engedélyezi.

156. A kiselejtezett iratokat zúzással, vagy az irat anyagától függő egyéb módszerek alkalmazásával úgy kell megsemmisíteni, hogy tartalmukat megállapítani ne lehessen. A hulladékanyag-hasznosító vállalatnak a selejtpapírt csak zúzott állapotban, vagy zsineggel átkötött zsákokban és két szállítással megbízott munkatárs felügyelete mellett szabad átadni. Ez utóbbi esetben az iratok megsemmisítése csak a minisztériumi munkatársak állandó jelenlétével történhet. Az elektronikus adathordozón levő iratok selejtezése és megsemmisítése a külön szabályozás szerint történik.


Az ügykezeléssel kapcsolatos munka ellenőrzése

157. Az ügykezelés központi szervezése, szakirányítása és felügyeleti ellenőrzése az Igazgatási és Adatvédelmi Főosztály feladata.

158. A vezető az irányítása alá tartozó hivatali egységnél évente köteles ellenőrizni az iratkezelés rendjét és a Szabályzat végrehajtását, az ellenőrzések során megállapított hiányosságok megszüntetése érdekében köteles intézkedni.

159. Az ellenőrzéssel kapcsolatos észrevételeit és utasításait az átadókönyv (munkakönyv) soron következő rovatába kell bejegyezni.

160. A Magyar Országos Levéltár képviselője az 5. pontban rögzített ellenőrzési jogosultságából adódó feladatának ellátása során

a)     az ügykezelői és az irattári helyiségbe beléphet, az iratokba - az államtitkot és a szolgálati titkot tartalmazó iratok kivételével - és az iratkezelési nyilvántartásokba betekinthet, az iratkezelési tevékenységet folyamatában vizsgálhatja;

b)     iratkezelési kérdésekben szaktanácsot ad, a nem selejtezhető iratok épségben és használható állapotban történő megőrzését súlyosan veszélyeztető hibákat és hiányosságokat jegyzőkönyvbe foglalja, megszüntetésükre határidőt állapít meg;

c)     ha a szerv a jegyzőkönyvben meghatározott ideig nem intézkedik, akkor a levéltár szabálysértési eljárás indítása céljából a felügyeleti szervet értesíti, annak hiányában a szabálysértési eljárás indítását maga kezdeményezi.
A minősített adatot tartalmazó iratok (TÜK-irat) kezelése

161. A vezető felelős az államtitok, illetve a szolgálati titok megőrzését biztosító személyi és tárgyi feltételek megteremtéséért. Aki államtitok, szolgálati titok birtokába juthat, az államtitok, szolgálati titok védelmére vonatkozó jogszabályokat megismerni és az előírásokat megtartani köteles.

162. A belügyminiszter a hivatali egységek minősített adatainak, továbbá az euro-atlanti szervezetek által keletkeztetett és a Belügyminisztériumhoz érkezett adatok kezelési eljárását szükség szerint szabályozza.


Számítógépes ügykezelés

163. A Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára - az információtechnológiai eszközök fejlődését követve, a vonatkozó jogszabályokra és az informatikai tárcaközi bizottsági ajánlásokra figyelemmel - intézkedést ad ki a számítógépes ügyvitel és az elektronikus levelezés alkalmazásáról.

164. Az Igazgatási és Adatvédelmi Főosztály és az Informatikai Főosztály vezetője felhasználói (üzemeltetői) kézikönyvet ad ki a számítógépes ügyvitel és elektronikus levelezés szabályairól.



1. számú melléklet az iratkezelési szabályzathoz




A BELÜGYMINISZTÉRIUM HIVATALI SZERVEZETEI
(HIVATALI EGYSÉGEK) IRATTÁRI TERVE


Az irattári tervben alkalmazott rövidítések jelmagyarázata:

NS

= nem selejtezhető irattári tétel

= helyben őrzendő levéltári átadásra nem kerülő, nem selejtezhető irattári tétel

HN

= határidő nélkül őrzendő, később meghatározandó időpontban levéltárba adandó, nem
selejtezhető irattári tétel

I. ÁLTALÁNOS RÉSZ


ÁLTALÁNOS IGAZGATÁSI ÜGYEK



1. JOGALKOTÁSI ÉS KORMÁNYZATI MUNKÁVAL
KAPCSOLATOS ÜGYEK



Irattári tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári átadás (év)

1

A Belügyminisztérium jogalkotási felelősségébe tartozó jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei és ezek tervezetei, koordinációs iratai

a)

a fő- és társfelelősséggel előkészítő, készítő, koordináló hivatali egységeknél

NS

15

b)

a többi véleményező, javaslattevő hivatali egységnél

1

-

2

Más minisztérium, szerv jogalkotási felelősségébe tartozó jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei tervezetei, koordinációs iratai

a)

a koordináló hivatali egységeknél

5

-

b)

a többi véleményező, javaslattevő hivatali egységnél

1

-

3

a)

b)

Az Alkotmánybíróság és az országgyűlési biztosok megkeresései

alkotmánybíróság megkereséseivel kapcsolatos iratok

országgyűlési biztosok megkereséseivel kapcsolatos iratok a hivatali egységeknél

5

5

-

-

4

A miniszterhez intézett interpellációkra, kérdésekre adott válaszok iratai a hivatali egységeknél

5

-

5

Országgyűlési képviselői, bizottsági önálló indítványokkal, képviselői megkeresésekkel, kérdésekkel kapcsolatos iratok

5

-

6

a)

b)

Tárcaközi bizottságok iratai

Belügyminisztérium vezetésével működő bizottság iratai

nem BM vezetéssel működő bizottság iratai

NS

5

15

-

7

Más minisztérium, állami szerv tevékenységével, intézkedéseivel kapcsolatos megkeresések, (kormányülések napirendje, módszertani útmutatók, segédletek stb.) koordinációs megbeszélések, tárgyalások iratai

5

-




2. SZERVEZET, MŰKÖDÉS ÉS ÜGYVITEL

Irattári tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári átadás (év)

10

A minisztériumi testületek (szaktanácsadó testület, miniszteri értekezlet, közigazgatási államtitkári értekezlet) működése során keletkezett jegyzőkönyvek, emlékeztetők, egyéb iratok és ezek mellékletei (előterjesztések stb.)

a)

a készítő hivatali egységeknél

NS

15

b)

a felhasználó hivatali egységeknél

a feladat alapján keletkező irat őrzési idejének megfelelően

a feladat alapján keletkező irat átadási idejének megfelelően

11

a)

Egyéb vezetői értekezletekről (apparátusi értekezlet, helyettes államtitkári, főosztályvezetői stb. értekezlet) készült jegyzőkönyvek, feljegyzések, emlékeztetők és ezek mellékletei
(előterjesztések stb.)

a készítő hivatali egységeknél

NS

15

b)

a felhasználó hivatali egységeknél

a feladat alapján keletkező irat őrzési idejének megfelelően

a feladat alapján keletkező irat átadási idejének megfelelően

12

Belügyi Érdekegyeztető Tanács (BÉT) hivatali egységek

részére megküldött iratai

5

-

13

Tervek, munkatervek, munkaprogramok

 

a)

hosszabb időtartamra vonatkozó (távlati, többéves, éves, vagy időszaki és eseti, de jelentősebb tartalmú (intézkedési, végrehajtási tervek, stb.) a készítő, előterjesztő hivatali egységeknél

NS

15

b)

időszaki és eseti, kevésbé jelentős tartalmú a készítő, előterjesztő hivatali egységeknél a végrehajtást követően

5

-

c)

a felhasználó hivatali egységeknél

a feladat alapján keletkező irat őrzési idejének megfelelően

a feladat alapján keletkező irat átadási idejének megfelelően

14

Jelentések, beszámolók (tervek, munkatervek, munkaprogramok végrehajtásáról, stb.)

 

 

a)

hosszabb időtartamra vonatkozó (többéves, éves ) vagy időszaki és eseti, de jelentősebb tartalmú (intézkedési, végrehajtási tervek, stb.) a készítő, előterjesztő hivatali egységeknél

NS

15

b)

időszaki, kevésbé jelentős tartalmú a készítő, előterjesztő hivatali egységeknél

5

-

c)

a felhasználó hivatali egységeknél

1

-

15

Statisztikai jelentések, kimutatások

 

 

a)

hosszabb időtartamra vonatkozó (többéves, éves, összefoglaló) vagy időszaki, de jelentősebb tartalmú a készítő, előterjesztő hivatali egységeknél

NS

15

b)

időszaki és kevésbé jelentős tartalmú a készítő, előterjesztő hivatali egységeknél

5

-

c)

a felhasználó hivatali egységeknél

1

-

16

a)

b)

Ügyrendek

hivatali egységek által készített ügyrendek és mellékletei

minősített ügyrend és mellékletei

NS

az új megjelené-séig, illetve a minősítés törléséig

15

17

Szervezetre és a létszámra vonatkozó jelentések, javaslatok, fejlesztéstervek, kimutatások

NS

15

18

Munkakör átadás-átvétel során keletkezett iratok

 

 

a)

vezetők esetén

NS

15

b)

nem vezető beosztású munkatársak esetén

5

-

c)

TÜK ügykezelők esetén

10

-

19

Ellenőrzésről, vizsgálatról készült iratok

 

 

a)

külső szerv által belügyi szervnél végzett ellenőrzésről készített iratok

NS

15

b)

a Belügyminisztérium hivatali egysége által végzett ellenőrzésről készített rész-, valamint összefoglaló jelentések az ellenőrzést főfelelősséggel végző hivatali egységnél, valamint az ezzel összefüggő észrevétel, panasz, stb.

NS

15

c)

d)

a Belügyminisztérium hivatali egységei által végzett ellenőrzésről készített iratok az ellenőrzésben résztvevő részjelentést készítő hivatali egységeknél,

az ellenőrzött és arról részjelentést kapott hivatali egységeknél

5

5

-

-

e)

külső szerv által a Belügyminisztériumhoz tartozó gazdasági és társadalmi szervezeteknél végzett ellenőrzésről készített iratok

10

-

20

Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő ügyek iratai

 

 

a)

a Belügyminisztérium feladatkörébe tartozó nemzetközi szerződések, megállapodások, jegyzőkönyvek stb… a főfelelőséggel előkészítő, koordináló hivatali egységnél

NS

15

b)

a többi véleményező, javaslattevő hivatali egységnél

1

-

c)

más minisztérium szerv feladatkörébe tartozó nemzetközi szerződések, megállapodások, jegyzőkönyvek, stb… a koordináló hivatali egységnél

5

-

d)

a többi véleményező hivatali szervnél

1

-

e)

f)

g)

h)

i)

határmenti együttműködés

egyéb nemzetközi ügyek

egyes relációk helyzetéről készített tájékoztatók a kapcsolattartást végző és érintett hivatali egységeknél

a Vegyes Bizottságok érdemi jelentőségű iratai (megbízólevelek, jegyzőkönyvek, emlékeztetők stb…)

Vegyes Bizottságok szervezésével, működésével kapcsolatos nem érdemi iratok

10

5

3

NS

3

-

-

-

15

-

21

Euro-atlanti szervezetekkel és az európai együttműködéssel kapcsolatos ügyek iratai

 

 

a)

érdemi jelentőségű iratok (megállapodások, egyezmények, szerződések, együttműködési programok, jelentések stb.) a kapcsolattartást feladatkörében végző hivatali egységeknél

NS

15

b)

érdemi jelentőségű iratok a kapcsolattartásban érintett hivatali egységeknél

10

-

c)

konferenciákkal, kongresszusokkal, értekezletekkel kapcsolatos iratok, levelezés, úti jelentések, javaslatok, delegációk fogadása, kiutazási tervek stb. a kapcsolattartást végző és érintett hivatali egységeknél

5

-

d)

egyéb hivatali egységeknél

1

-

e)

f)

egyes relációk helyzetéről készített tájékoztatók a kapcsolattartást végző és érintett hivatali egységeknél

rendőri missziós szolgálatokkal kapcsolatos ügyek iratai

3

5

-

-

600

a)

b)

c)

d)

Belügyi és más (országos hatáskörű) szervekkel való együttműködéssel kapcsolatos iratok

hosszabb távra szóló, jelentősebb együttműködés esetén

elvi jelentőségű ügyek

egy-egy alkalomra vonatkozó, kevésbé jelentős együttműködés esetén

biztosítási, intézkedési tervek

NS

10

3

3

15

-

-

-

22

PHARE programok, dokumentumok a hivatali egységeknél a feladat elvégzése után

1

-

601

a)

b)

c)

Civil szférával, társadalmi szervezetekkel, jogvédő és kisebbségi szervezetekkel, állampolgári önszerveződésekkel, alapítványokkal, egyházakkal, stb. kapcsolatos iratok

együttműködési megállapodások, és ezekkel kapcsolatos értekezletek, emlékeztetők

elvi, koncepcionális jelentőségű ügyek

egyedi, kisebb jelentőségű ügyek iratai

NS

10

3

15

-

-

23

Eseti döntés alapján a minisztérium feladat- és hatáskörébe utalt ágazati irányítási ügyek iratai

a)

elvi jelentőségű ügyek iratai

NS

15

b)

elvi jelentőséggel nem bíró ügyek iratai

10

24

Eseti vezetői döntés alapján a hivatali egység hatáskörébe utalt igazgatási ügy iratai

a különös részben feltüntetett irattári tétel megőrzési ideje szerint

a különös részben feltüntetett irattári tétel átadási ideje szerint

25

A minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó bejelentések, kérelmek, megkeresések, javaslatok, panaszügyek

 

 

a)

érdemi jelentőségű

NS

15

b)

kisebb jelentőségű

5

-

26

A minisztérium feladat- és hatáskörébe nem tartozó bejelentések, kérelmek, megkeresések, javaslatok, panaszügyek iratai, illetőleg ügyintézés céljából végleg eredetben továbbított iratok kísérő iratai

1

-

28

Belügyi szervek által tájékoztatás céljából megküldött iratok

 

 

a)

jelentősebb tartalmú iratok

3

-

b)

egyéb tájékoztatás céljából megküldött iratok (szerződések, ügyeleti szervek által készített napi tájékoztató /összefoglaló/ jelentések stb.)

1

-

29

Vezetői utasítás alapján iktatásra kerülő egyéb iratok (értekezletekkel, előadásokkal, bemutatókkal, szolgáltatásokkal, termékekkel stb. kapcsolatos tájékoztatók, beszámolók, meghívók, ismertetők, ajánlatok, köszönőlevelek stb.)

1

-

30

Tömegkommunikációval, médiával kapcsolatos iratok a hivatali egységeknél (MTI-nek, sajtónak adott belügyi vonatkozású tájékoztatók, közlemények stb.)

1

-

31

Irat-betekintési engedély ügyek iratai

 

 

a)

minősített iratok esetén

NS

b)

nyílt iratok esetén

az irat őrzési idejének megfelelően

-

32

Kutatási engedély ügyek iratai

NS

33

Ügyvitelszervezéssel kapcsolatos iratok (belső szabályzatok, módszertani útmutatók, stb.)

a)

a készítő hivatali egységeknél

NS

b)

a többi hivatali egységnél a hatályon kívül helyezés, illetve elévülés után

3

-

34

Ügyviteli, iratkezelési nyilvántartások

 

 

a)

főnyilvántartó könyv, iktatókönyv, gyűjtőív (iktatólap), név- és tárgymutató, átmenő napló, átadókönyv, (illetve számítógépes nyilvántartás esetén az évente kinyomtatott felsorolt segédletek).

NS

15

b)

iratkölcsönzési napló

NS

c)

futárjegyzék lezárás után

3

-

d)

adattovábbításra vonatkozó nyilvántartás

20

-

e)

Munkanapló (munkafüzet) lezárás után

5

-

35

Iratok átadás-átvételéről készült jegyzőkönyvek, jegyzékek és az ezzel kapcsolatos levelezés

NS

36

Iratok selejtezéséről készült jegyzőkönyvek, jegyzékek és az ezzel kapcsolatos levelezés

NS

37

a)

b)

c)

d)

Iratok minősítésének felülvizsgálatával kapcsolatos feladatok

érdemi jelentőségű iratok (javaslatok, rendelkezések stb.),

kisebb jelentőségű iratok (nem ügydöntő),

a 7/2003. (BK 9.) BM utasítással módosított 11/2001. (BK 4.) BM utasítás 2. pontja alapján működő bizottság üléseinek emlékeztetői a készítő hivatali egységnél,

a 7/2003. (BK 9.) BM utasítással módosított 11/2001. (BK 4.) BM utasítás 2. pontja alapján működő bizottság üléseinek emlékeztetői a többi hivatali egységnél

NS

5

NS

5

-

-

38

a)

b)

Informatikával, az információs rendszerek adattartalmának korszerűsítésével kapcsolatos iratok

elvi jelentőségű,

kisebb jelentőségű

5

1

-

-

39

Engedélyezési ügyek (ki- és belépés, csomag kivitel stb.) iratai

3

-

40

Ügyiratból adatszolgáltatás

NS

602

a)

b)

Külügyminisztériumi anyagok, diplomáciai jelentések

nemzetközi tevékenységet fő felelősséggel végző szervezeti egységnél

többi hivatali egységnél

5

1

-

-

139

A közigazgatás fejlesztésével kapcsolatos egyéb iratok

5

-





3. HUMÁNPOLITIKA ÉS MUNKAÜGYEK

Irattári tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári átadás (év)

45

Foglalkoztatási jogviszonyba kerülők alkalmazásával, foglalkoztatásával, szolgálati viszonyával kapcsolatos iratok a hivatali egységeknél a munkaviszony megszűnése után

1

-

46

Foglalkoztatási jogviszonnyal összefüggő egyéb iratok a hivatali egységeknél

 

 

a)

szabadságolással, betegállománnyal (gyed, gyermek ápolási díj) kapcsolatos összesített jelentés, valamint munkahelyi balesettel kapcsolatos iratok

5

-

b)

egyéb eseményekkel kapcsolatos iratok

1

-

47

Szervezési, szervezeti, létszám és munkaköri (állomány-) táblázatok a hivatali egységeknél hatályon kívül helyezést követően

1

-

48

Fegyelmi és kártérítési eljárással kapcsolatos iratok a hivatali egységeknél az eljárás befejezését követően

1

-

49

Kitüntetésekkel, jutalmazásokkal kapcsolatos iratok a hivatali egységeknél

1

-

50

Képzési, továbbképzési, oktatási ügyek iratai (vizsgaanyagok) a hivatali egységeknél a képzés befejezését követően

1

-

51

Szociális ügyek iratai a hivatali egységeknél

1

-

52

Lakásügyek iratai a hivatali egységeknél

1

-

53

Üdültetéssel kapcsolatos iratok

3

-

603

a)

b)

Álláspályázatok, felhívások

hazai,

nemzetközi

5

5

-

-




4. GAZDASÁGI ÜGYEK

Irattári tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári átadás (év)

60

a)

b)

Beszerzésre, anyag-, javításigénylésre, a bélyegzők megrendelésével, leselejtezésével kapcsolatos iratok a hivatali egységeknél

jelentősebb iratok

kevésbé jelentős iratok

5

1

-

-

61

Leltározással kapcsolatos iratok a hivatali egységeknél

5

-

62

Pénzügyi levelezés, (megbízási szerződésekhez kapcsolódó teljesítés-igazolás, illetményelőleg kérelmek, reprezentációs kerettel kapcs. levelezések stb…)

5

-

II. KÜLÖNÖS RÉSZ


A HIVATALI EGYSÉGEK IGAZGATÁSI ÜGYEI

MINISZTERI KÖZVETLEN ALÁRENDELTSÉGBEN MŰKÖDŐ HIVATALI EGYSÉGEK

Irattári tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári átadás (év)

90

Napi események rögzítésére szolgáló ügyeleti napló

NS

91

Az ügyelet által készített napi tájékoztató (összefoglaló) jelentések


NS


15

92

Az ügyeleti jelentőszolgálat keretén belül érkező iratok

1

-

93

Az ügyelet által rögzített hanganyag

1 hónap

-

94

Az ügyelet által rögzített, valamely ügyhöz hagyományos hangszalagra is elmentett hanganyag


az irat őrzési idejének megfelelően


az irat átadási idejének megfelelően

210

PR és kommunikációs tevékenységgel kapcsolatos iratok (a tárca arculatának tervezése, kiállítások szervezése, filmkészítés stb.)



a)

elvi ügyek, a tevékenység szervezésével kapcsolatos iratok

NS

15

b)

a tevékenységgel kapcsolatos feladatok előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos iratok


5


-

220

Sajtótevékenységgel, belügyi tudósítókkal kapcsolatos iratok

5

-


POLITIKAI ÁLLAMTITKÁR KÖZVETLEN ALÁRENDELTSÉGÉBEN MŰKÖDŐ HIVATALI EGYSÉGEK

Irattári tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári átadás (év)

130

A miniszter országgyűlési képviseletének elősegítésével, helyettesítésével kapcsolatos iratok


5


-

131

A parlamenti munkával kapcsolatos iratok

5

-

133

Politikai pártokkal, parlamenti frakciókkal kapcsolatos iratok

5

-

134

Kormányülés, Gazdasági Kabinet ülés iratai

1

-

138

Közigazgatási Koordinációs Bizottság iratai

5

-

142

A Nemzetbiztonsági Kabinet üléseivel kapcsolatos iratok

 

 

a)

előterjesztések, emlékeztetők

NS

15

b)

egyéb iratok

5

-

144

A Magyar Olimpiai Bizottsággal kapcsolatos iratok

5

-

150

Miniszterhez intézett azonnali kérdésekkel kapcsolatos iratok

NS

15

151

Miniszterhez intézett kérdésekkel kapcsolatos iratok

NS

15

152

Miniszterhez intézett írásos kérdésekkel kapcsolatos iratok

NS

15

153

Miniszterhez intézett interpellációkkal kapcsolatos iratok

NS

15

154

Napirend előtti felszólalásokkal kapcsolatos iratok

NS

15

155

Napirend utáni felszólalásokkal kapcsolatos iratok

NS

15

157

Kormány és belügyminisztériumi jogalkotási programmal kapcsolatos iratok


5


-

158

Országgyűlési frakcióknak megküldött iratok

5

-

159

Választásokkal kapcsolatos iratok

5

-



KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR ALÁRENDELTSÉGÉBEN
MŰKÖDŐ HIVATALI EGYSÉGEK

Irattári tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő

Levéltári átadás (év)

190

a)

b)

c)

d)

f)

g)

h)

i)

j)

Különböző foglalkoztatási jogviszonyba kerülők alkalmazásával kapcsolatos iratok

felvételi kérelem, önéletrajz, javaslat és az ellenőrzés során keletkezett iratok

a felvétel meghiúsulása esetén a szervnél keletkezett iratok

pályázatok elbírálásáról készült jegyzőkönyv és azzal kapcsolatos iratok

kinevezésre, megbízásra, munkakör változásra vonatkozó javaslatok, kikérők

a jogviszony megszüntetésére vonatkozó kérelem, javaslat

az állomány tagja részéről előterjesztett kérelem, panasz

egyéb foglalkoztatási jogviszonnyal kapcsolatos iratok

jogalkalmazási megkeresések, iránymutatások, körlevelek

volt belügyi dolgozók igazgatási ügyeinek ügyintézésével kapcsolatos iratok (szolgálati idő, béradat, iskolai végzettség, magánnyomozói igazolás, stb.)

5

5

5

10

10

10

5

10

10

-

-

-

-

-

-

-

-

-

191

a)

b)

c)

d)

e)

f)

g)

h)

i)

j)

k)

A személyzeti nyilvántartással és vagyonnyilatkozat-tétellel kapcsolatos iratok

személyzeti anyaggyűjtő (személyi anyag)

az állományra vonatkozó határozatok eredeti példányai (személyzeti okmánytár)

határozatok feldolgozói (második) példányai

személyi fogyatéki anyagokban kutatás, betekintés

vagyonnyilatkozat-tétellel kapcsolatban keletkezett iratok

szolgálati, munkáltatói és nyugdíjas igazolványokkal kapcsolatos megkeresések, megrendelések, adatszolgáltatások

igazolvány átadás-átvételi elismervények

fegyveres Biztonsági Őrségek és közterület-felügyelők igazolványaihoz és jelvényeihez kapcsolódó iratok

hatósági igazolványok kiadásával, nyilvántartásával kapcsolatos iratok

a Belügyminisztérium központi épületébe történő beléptetéssel kapcsolatos iratok

számítógépes személyzeti nyilvántartó rendszerekkel kapcsolatos iratok

Jogviszony megszünteté-sétől számított 50 év

NS

3

10

10

5

5

3

3

3

5

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

192

a)

b)

c)

Szervezési munkával kapcsolatos iratok

szervezési, munkaköri (állomány) táblák, előterjesztések eredeti példánya

a szervek által előterjesztett javaslatok és kapcsolódó iratok

szervezési és létszámgazdálkodással kapcsolatban keletkezett levelezések, átiratok (tájékoztatások, állásfoglalások, megkeresések, jelentések)

NS

5

1

15

-

-

193

a)

b)

c)

d)

Fegyelmi eljárással kapcsolatos iratok

a fegyelmi és kártérítési eljárások iratai

méltatlanság megállapításának mellőzésére irányuló kérelem iratai

fegyelmi és kártérítési ügyekkel összefüggő egyéb kérelmek, panaszok

jelentések, tájékoztatások, statisztikák

10

10

5

3

-

-

-

-

194

a)

b)

c)

d)

e)

f)

g)

h)

i)

j)

k)

l)

m)

Kitüntetések, elismerések iratai

köztársasági elnöki kitüntetésre vonatkozó javaslatok

miniszterelnöki elismerésre, jutalmazásra vonatkozó javaslatok

Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszteri elismerésre vonatkozó javaslatok

belügyminiszteri elismerésre, jutalmazásra vonatkozó javaslatok

védnökségek, díjak

más szervezet vagy személy elismerési jogkörébe tartozó jutalmazási javaslatok

adóigazolások személyzeti példánya

kitüntetésekkel, elismerésekkel kapcsolatos egyéb levelezések, átiratok

miniszteri emléktárgyak beszerzésével kapcsolatos iratok (pályázatok, jegyzőkönyvek, keretszerződések)

miniszteri emléktárgy-raktárral kapcsolatos iratok, (jegyzőkönyvek, leltárfelvételi ívek, készletkimutatás)

nemzetközi (protokoll) raktárral kapcsolatos iratok (jegyzőkönyvek, leltárfelvételi ívek, készletkimutatás)

belügyi rendezvényekkel, ünnepségek előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos iratok (megrendelések, pénzügyi elszámolások, átiratok)

miniszteri keret tervezésével, felhasználásával, elszámolásával kapcsolatos iratok

5

5

5

5

5

5

5

5

5

5

5

5

5

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

195

a)

b)

c)

d)

Képzési, továbbképzési ügyek iratai

költségelszámolások, egyéb igazolások

pályázatok kiírása, azok elbírálásával kapcsolatos iratok, jegyzőkönyvek

a felügyelet szakképzések vizsgajelentései, a szakmai vizsgák jóváhagyásával kapcsolatos iratok

tanulmányi szerződések irattári példányai

5

5

3

A képzés befejezését követő vállalt idő után 1 év

-

-

-

-

196

a)

b)

c)

d)

Szociális ügyekkel kapcsolatos iratok

kérelmek, javaslatok kivizsgálásáról készült jelentések

az állomány szociális helyzetével és munkakörülményeinek alakulásával kapcsolatos értékelések, jelentések

kegyeleti ügyintézéssel kapcsolatos iratok

szociális és kegyeleti ügyintézéssel kapcsolatos egyéb átiratok, levelezések

10

10

5

1

-

-

-

-

197

Nyugdíj megállapítással kapcsolatos iratok

NS

202

Békefenntartással kapcsolatos iratok

NS

15

203

a)

b)

Bér- és létszámgazdálkodás

bérgazdálkodással, bérnyilvántartással és adatszolgáltatással kapcsolatos iratok

létszámgazdálkodással, létszámnyilvántartással és adatszolgáltatással kapcsolatos iratok

10

10

-

-

204

Nemzetbiztonsági ellenőrzéssel kapcsolatban keletkezett iratok

5

-

198

Egészségügyi (gyógyító-megelőző, közegészségügyi) és munkavédelmi tevékenységgel kapcsolatos iratok

3

-

199

a)

b)

Érdekegyeztetéssel kapcsolatos jegyzőkönyvek és ezek mellékletei

Belügyi Érdekegyeztető Tanács (BÉT),

Rendvédelmi Szervek Tárcaközi Érdekegyeztető Fóruma

NS

NS

15

15

200

Érdekképviseleti szervekkel történő levelezések iratai

3

-

201

Csomag ki- és beléptető tömbök nyilvántartása

10

-

480

Közszolgálati nyilvántartással kapcsolatos adatszolgáltatás és levelezés

3

-

211

Közvélemény-kutatásokkal kapcsolatos iratok

NS

15

212

Központi állami és nemzeti ünnepek előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos iratok

3

-

213

Belügyi ünnepségek és egyéb rendezvények előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos iratok

3

-

218

Rendvédelemmel, bűnmegelőzéssel, közbiztonsággal kapcsolatos iratok

5

-

604

Pályázatokkal kapcsolatos iratok

3

-

605

Esélyegyenlőséggel kapcsolatos iratok

3

-

470

Információs rendszerrel kapcsolatos iratok

 

 

a)

rendszerterv

NS

b)

információrendszerek felelősségi viszonyainak rendezésével kapcsolatos iratok

NS

c)

információrendszerrel összefüggő koordináció iratai

NS

471

Statisztikai adatgyűjtésekkel kapcsolatos iratok

 

 

a)

az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programmal (OSAP) és az Országos Statisztikai Tanáccsal (OST) kapcsolatos iratok

5

-

b)

más szervek statisztikai javaslatai

5

-

c)

statisztikai rendszerek felelősségi viszonyainak rendezésével kapcsolatos iratok

NS

472

Számítógépes oktatással, képzéssel kapcsolatos iratok

5

-

473

Számítógépes erők, eszközök elosztásával és nyilvántartásával kapcsolatos iratok

NS

474

Információs rendszerek együttműködésével kapcsolatos iratok

 

 

a)

saját rendszerre vonatkozó számítógépes adatbázis dokumentációja

NS

b)

más szerv számítógépes rendszerére vonatkozó dokumentáció

5

-

475

Informatikai fejlesztéssel kapcsolatos iratok

 

 

a)

informatikai stratégiai terv

NS

15

b)

saját készítésű fejlesztési dokumentációk

NS

c)

más szervtől érkezett fejlesztési koncepciók

5

-

606

Központosított illetmény-számfejtési feladatok koordinálásával kapcsolatos iratok

3

-

607

a)

b)

c)

d)

I. Nemzeti Fejlesztési Terv

végrehajtás

önkormányzati tapasztalatok általános témái

pályázat/projekt előkészítés, szabályozás továbbfejlesztése, tájékoztatás, képzés

Önkormányzati EU Önerő Alap

NS

NS

5

5

15

15

-

-

608

a)

b)

c)

Stratégiai Tervezés

általános témái

Európa Terv, II. Nemzeti Fejlesztési Terv

biztonsági ágazati stratégiák (rendvédelmi katasztrófavédelmi, migrációs),

10

10

10

-

-

-

609

Biztonsági szakterület fejlesztései

5

-

610

Tagállami együttműködés, jogszabályok véleményezése

5

-

650

A közigazgatás fejlesztésével kapcsolatos koncepció, javaslatok, elemzések, előterjesztések

NS

15

651

A közigazgatási szakemberképzéssel, továbbképzéssel, vezetőképzéssel kapcsolatos iratok (összefoglaló elemzése, programok, koncepciók, megállapodások, szerződések)

NS

15

652

Közigazgatási szervektől egyedi ügyekben kért szakmai állásfoglalások, szakvélemények

10

-

653

Vagyonnyilatkozatba történő betekintési ügyek

NS

654

a)

b)

Munkaértekezletek, munkamegbeszélések anyagai, emlékeztetői

ha konkrét feladatot írnak elő

egyéb esetben

5

2

-

-

655

Szakmai rendezvények, konzultációk, konferenciák jegyzőkönyvei

2

-

656

Újítási, ésszerűsítési javaslatok

5

-

657

a)

b)

c)

Információs rendszerrel kapcsolatos iratok

rendszerterv

információrendszerek felelősségi viszonyainak rendezésével kapcsolatos iratok

információrendszerrel összefüggő koordináció iratai

NS

NS

NS

15

15

658

Közigazgatási rendszer működésével kapcsolatos iratok

NS

15

659

Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács (KÉT), Országos Önkormányzati Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács (OÖKÉT) tagjainak megküldött iratai

5

-

660

a)

b)

Minőségbiztosítással kapcsolatos ügyek iratai,

érdemi jelentőségű iratok (megállapodások, szerződések, együttműködési programok, modell-kísérletek, stb.)

kisebb jelentőségű iratok (levelezés, javaslatok, jelentések, stb.)

NS

2

15

-

661

a)

b)

c)

d)

A közigazgatás személyi állományával kapcsolatos nyilvántartások, elemzése

létszám, összetétel, illetmény,

központi közszolgálati nyilvántartás (KÖZIGTAD),

tartalékállomány-nyilvántartás (TARTINFO),

alapvizsgáztatás, szakvizsgáztatás

NS

50

5

10

15

-

-

-

662

Vagyonnyilatkozatok

10

-

663

Ellenőrzési eljárások anyagai (megkeresés, vagyonnyilatkozat, személyi rész, adatkezelési felhatalmazás, meghallgatási jegyzőkönyvek, megkeresések, idézések, szakvélemények, stb.)

Az ellenőrzési eljárás lezárásáig (legfeljebb 6 hónap), illetve – munkajogi vagy büntetőeljárás kezdeményezése esetén – annak jogerős befejezéséig

-

140

Az Országos Közigazgatási Vizsgabizottsággal kapcsolatos iratok

5

-

141

A Közigazgatási Továbbképzési Kollégiummal kapcsolatos iratok

5

-








ÖNKORMÁNYZATI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR
ALÁRENDELTSÉGÉBEN MŰKÖDŐ HIVATALI EGYSÉGEK


Irattári tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári átadás (év)

291

a)

b)

Fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok működésével kapcsolatos iratok

elvi jelentőségű,

kisebb jelentőségű

NS

5

15

-

292

a)

b)

Fővárosi és a megyei önkormányzatok működésével kapcsolatos iratok

elvi jelentőségű,

kisebb jelentőségű

NS

5

15

-

293

a)

b)

A helyi önkormányzatok feladat- és hatásköréhez kapcsolódó iratok

elvi jelentőségű,

kisebb jelentőségű

NS

5

15

-

295

Helyi önkormányzatokkal kapcsolatos Európa Tanácsi ügyek iratai

NS

15

611

Képviselő testületek, bizottságok, részönkormányzatok feladataival, és működésével kapcsolatos iratok

5

-

612

a)

b)

Összeférhetetlenséggel kapcsolatos iratok

önkormányzati képviselő esetén

polgármester, alpolgármester esetén

5

5

-

-

613

Polgármester és önkormányzati képviselő vagyonnyilatkozatával kapcsolatos iratok

5

-

614

Körjegyzőségekkel kapcsolatos iratok

5

-

615

Önkormányzat társulásaival kapcsolatos iratok

10

-

616

Helyi népszavazással, népi kezdeményezéssel kapcsolatos iratok

5

-

309

A helyi önkormányzatok és szerveik feladat- és hatásköri jegyzékének aktualizálása során keletkezett iratok

3

-

310

a)

b)

c)

d)

e)

Területszervezéssel kapcsolatos iratok

más megye területéhez történő átsorolás

új község alakítása, községegyesítés, megszüntetés

város és község egyesítése,

megyei jogú várossá nyilvánítás

egyéb területszervezési ügyek

NS

NS
NS

NS
NS

15

15

15

15

15

311

a)

b)

Helyi önkormányzatok megalakulásával, megszűnésével kapcsolatos iratok

megalakulásával, feloszlásával, megszűnésével, illetőleg kisebbségi önkormányzat megszűnésével kapcsolatos iratok

országgyűlés által történő feloszlatásával kapcsolatos iratok

NS

NS

15

15

312

a)

b)

Nemzetiségekkel, etnikumokkal kapcsolatos iratok

érdemi jelentőségű iratok

kisebb jelentőségű iratok

NS

5

15

-

313

Közterület-felügyelettel kapcsolatos iratok

5

-

314

a)

b)

Központi igazgatás és a helyi önkormányzatok, valamint a helyi kisebbségi önkormányzatok kapcsolatrendjének, működésének továbbfejlesztésével kapcsolatos iratok

érdemi jelentőségű iratok

kisebb jelentőségű iratok

10

3

-

-

315

Jogértelmezéssel összefüggésben kiadott szakmai vélemények

 

 

a)

önkormányzat és szervei részére

5

-

b)

c)

helyi önkormányzati képviselő részére

fővárosi és megyei közigazgatási hivatal részére

5

5

-

-

d)

egyéb szervek és magánszemélyek részére

5

-

316

Közigazgatási hivatalok törvényességi ellenőrzésével és szakmai irányításával összefüggő iratok

NS

15

317

Közigazgatási hivatalok szervezetével kapcsolatos iratok

NS

15

318

Közigazgatási hivatalok költségvetésének előkészítésével kapcsolatos iratok

5

-

320

Illetékes hivatalvezető helyett másik hivatalvezető kijelölése, hatásköri illetékességi okok miatt iratáttétel, eljáró szerv vagy ügyintéző kijelölése, egyéb kisebb jelentőségű iratok

3

-

321

Hivatalvezetői értekezletek (közigazgatási hivatalok vezetői) iratai

NS

15

322

Megyei (fővárosi) államigazgatási kollégium tevékenységével kapcsolatos iratok

5

-

323

Módszertani és közigazgatás-fejlesztési iratok

 

 

a)

elvi jelentőségű iratok

NS

15

b)

kisebb jelentőségű iratok

3

-

324

Önkormányzati érdekszövetséggel, Jegyzők Országos Szövetségével, jegyzőklubokkal, szakmai érdekvédelmi szervezetekkel kapcsolatos iratok

5

-

325

Képviselettel kapcsolatos iratok (bizottságok, kuratóriumok stb.)

5

-

326

Közigazgatási Hivatalok hatósági tevékenységének ellenőrzésével összefüggő iratok

NS

15

327

Településfejlesztéssel kapcsolatos iratok

 

 

a)

elvi ügyek iratai

NS

15

b)

egyéb iratok

5

-

617

Településrendezéssel kapcsolatos iratok

5

-

329

Országos, regionális és megyei szintű területfejlesztési koncepciók, programok, területrendezési tervek, jóváhagyott tervek, valamint egyeztetési anyagok, és résztervek

NS

15

330

Területfejlesztéssel kapcsolatos egyéb iratok

5

-

331

Területrendezéssel kapcsolatos egyéb iratok

5

-

332

Ágazati (közlekedés, út, víz, energia, környezetvédelem stb.) tervek, koncepciók, javaslatok

10

-

333

a)

b)

Pince, partfal- és földcsuszamlásveszély-elhárítással kapcsolatos iratok

pályázati rendszerrel kapcsolatos iratok

vis maior támogatásokkal kapcsolatban kiadott szakvélemények

10

10

-

-

334

A vagyonátadó bizottságok hatósági jogkörében másodfokon keletkezett iratok

NS

15

335

Hatósági, szabálysértési, igazgatási statisztikai adatok, adatfeldolgozással kapcsolatos adatok

NS

15

336

a)

b)

Szabálysértési hatósági iratok

szakmai irányítás és felügyelet ellátásával kapcsolatos iratok

méltányossági kérelmek elbírálásával kapcsolatos iratok

5

2

-

-

337

Kisajátítással, bányaszolgalom megállapítással kapcsolatos iratok

10

-

338

Birtokháborítással kapcsolatos iratok

5

-

342

Külföldiek ingatlanszerzésével kapcsolatos iratok

5

-

371

Hagyatéki leltározással, és a polgári törvénykönyvből fakadó igazgatási tevékenységgel összefüggő iratok

5

-

346

Az önkormányzati tájékoztató szerkesztésével kapcsolatos iratok

1

-

347

a)

b)

c)

d)

Várossá nyilvánítással kapcsolatos iratok

pályázatok, felterjesztések,

értékelések, bizottsági anyagok,

interpellációk, véleménykérések,

városavatók anyagai

NS

NS

15

5

15

15

-

-

350

a)

b)

Minisztériumokkal, valamint az Államkincstárral való együttműködéssel kapcsolatos iratok

érdemi jelentőségű iratok

kisebb jelentőségű ügyek iratai

NS

3

15

-

352

Az önkormányzatok gazdálkodásával összefüggő szakvélemény

5

-

353

Központosított előirányzat igénylése (aktuális költségvetési törvényben foglaltak szerint)

5

-

354

Céltámogatással kapcsolatos iratok

 

 

a)

elutasított igénybejelentés esetén

3

-

b)

támogatott igénybejelentés eseten a beruházás befejezését követően

5

-

c)

d)

céltámogatással kapcsolatos iratok

céltámogatással kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

5

1

-

-

355

Normatív állami támogatással kapcsolatos iratok

5

-

356

Címzett támogatással kapcsolatos iratok

 

 

a)

elutasított igénybejelentés esetén

3

-

b)

c)

d)

támogatott igénybejelentés eseten a beruházás befejezését követően

címzett támogatással kapcsolatos iratok

címzett támogatással kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

5

5

1

-

-

-

357

A Magyar Államkincstár fővárosi, megyei Területi Igazgatóságai, valamint a fővárosi Területi Közigazgatási Információs Szolgálat (TÁKISZ) működésével kapcsolatos iratok

5

-

358

a)

b)

Területfejlesztési Tanácsok által odaítélt támogatásokkal kapcsolatos iratok

területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatások

céljellegű decentralizált támogatások

5

5

-

-

359

Önkormányzat vagyonkataszterével kapcsolatos iratok

10

-

360

Önkormányzat önálló vállalkozásban, gazdasági társaságban való részvételével kapcsolatos iratok

10

-

362

Nemzetközi együttműködésben készülő kutatásokkal kapcsolatos iratok

10

-

363

Kutatási-fejlesztési szerződések

10

-

364

Munkabizottsági iratok

5

-

365

a)

b)

c)

d)

Továbbképzési tevékenységgel kapcsolatos ügyek iratai

polgármesterek, települési képviselők,

jegyzők és közigazgatási hivatalok

továbbképzések szervezésével kapcsolatos ügyek

önkormányzati dolgozók

5

5

5

3

-

-

-

-

366

a)

b)

c)

d)

e)

Településüzemeltetési szakágazati tevékenységgel kapcsolatos iratok

szakmai vélemény önkormányzat vagy állampolgár által kezdeményezett ügyekben

költségvetési javaslatok (ÖGF részére) iratai

tájékoztatás,

egyéb kisebb jelentőségi iratok

egyes közszolgáltatást végzők szakképesítésével kapcsolatos iratok

5

5

3

1

3

-

-

-

-

-

367

Településüzemeltetési Tanács működésével kapcsolatos iratok

3

-

368

a)

b)

Települési hulladék közszolgáltatási fejlesztéseinek támogatásával kapcsolatos iratok

támogatott pályázat esetén a támogatás évét követően

Regionális Fejlesztési Tanácsok által odaítélt támogatások iratai

5

5

-

-

369

Minisztériumoktól, hivataloktól érkezett településüzemeltetéssel kapcsolatos iratok

3

-

370

a)

b)

c)

A helyi önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló kiegészítő támogatásokkal kapcsolatos iratok

támogatási kérelmek

tájékoztatás, szakmai vélemény

támogatásokkal kapcsolatos kisebb jelentőségű egyéb iratok

5

3

1

-

-

-

554

a)

b)

PR tevékenységgel kapcsolatos iratok

elvi és általános jelentőségű iratok

egyéb és egyedi iratok

10

5

-

-

618

Kisebb jelentőségű (eseti) támogatási ügyek

10

-

619

a)

b)

c)

d)

e)

Uniós források fogadásával kapcsolatos iratok

EU Önerő Alapra benyújtott pályázatok

EU Önerő alap támogatási szerződései

EU Önerő Alap Tárcaközi Bizottsági ülések jegyzőkönyvei

EU Tárcaközi Bizottság működésével kapcsolatos iratok

EU Pályázatok támogatással/ elutasítással kapcsolatos egyéb levelezés

15

15

5

5

5

-

-

-

-

-

620

a)

b)

c)

Többcélú kistérségi társulások ösztönzésével és fejlesztésével kapcsolatos iratok

pályázatok, támogatásuk, elutasításuk,

működési célú támogatás,

egyéb levelezés, állásfoglalás

5

3

3

-

-

-

621

Szakmai felkészítő és továbbképző tanácskozások és konferenciák a helyi önkormányzati képviselők, polgármesterek a kisebbségi önkormányzatok elnökei és tagjai részére

3

-

622

Lokális társadalmi jelentőségű egyedi ügyek iratai

5

-

623

Társadalmi programok végrehajtása, (a végrehajtásban való közreműködés)

5

-




KÖZJOGI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR ALÁRENDELTSÉGÉBEN
MŰKÖDŐ HIVATALI EGYSÉGEK


Irattári tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári átadás (év)

380

Az Alkotmánybíróság megkereséseivel kapcsolatos iratok

NS

15

624

Országgyűlési biztosok megkereséseivel kapcsolatos iratok

NS

15

381

Jogszabály alkalmazására, értelmezésére vonatkozó állampolgári, vagy szervezeti megkeresésre adott állásfoglalás, tájékoztatás

3

-

382

A fegyveres biztonsági őrséggel kapcsolatos hatósági jogkörben keletkezett iratok

10

-

383

A belügyminiszter irányítása alá tartozó hivatásos állományúakat foglalkoztató szervek tagja szolgálati, rokkantsági nyugdíjügyeivel, baleseti járadék megállapítási ügyeivel kapcsolatos hatósági jogkörben keletkezett iratok

NS

390

Ingatlan tulajdonjogára, vagyonkezelői jogára, használati jogára, ingatlant terhelő szolgalmi jog és egyéb teherként nyilvántartott jogra vonatkozó iratok

NS

HN

391

Szerződéstervezetek, véleményezési iratok és szerződések nyilvántartásával kapcsolatos iratok

10

-

592

Peres, illetve nem peres eljárással kapcsolatos iratok

10

-

593

Alapító okiratok nyilvántartásával kapcsolatos iratok

10

-

594

Egyéb jogi ügyekkel, jogi tanácsadással, tájékoztatással kapcsolatos iratok

3

-

170

a)

b)

Bélyegzők

ügykezeléshez használt iktatóbélyegzők nyilvántartása, lenyomata és a selejtezésükről készült jegyzőkönyv

egyéb bélyegzők selejtezéséről készült jegyzőkönyv

NS

NS

171

a)

b)

Negatív pecsétnyomók

nyilvántartása

selejtezési jegyzőkönyve

NS

NS

173

Iktatási előszámok nyilvántartása

NS

15

176

A Központi Irattárban őrzött iratanyagról készült nyilvántartások (gyarapodási és fogyatéki napló)

NS

178

A Belügyminisztérium által készíttetett, illetve támogatott kiadványokkal kapcsolatos iratok

NS

15

179

a)

b)

c)

A Belügyminisztérium Szakkönyvtárával kapcsolatos iratok

leltárkönyv

működési feltételek megteremtésével összefüggő iratok

könyvészeti állománnyal kapcsolatos levelezés

NS

5

1

-

180

Iratselejtezési engedélyek beszerzésével kapcsolatos iratok

5

-

70

Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ttv.) értelmezésével kapcsolatos iratok; véleményezések

5

-

72

Titokvédelmi ellenőrzésekkel kapcsolatos iratok

 

 

a)

saját kezdeményezésre történő ellenőrzés

NS

15

b)

bejelentésre történő ellenőrzés

NS

15

73

Titokvédelmi felügyelőkkel történő levelezés

 

 

a)

saját kezdeményezésre

3

-

b)

minisztériumi felsőbb vezetés utasítására

3

-

74

Titokvédelmi koordinációval kapcsolatos iratok

 

 

a)

konzultációk, segítségnyújtás

1

-

b)

titokvédelemben érintett partnerekkel történő együttműködés

1

-

75

Normasértés esetén történő intézkedésekkel kapcsolatos iratok

 

 

a)

büntető feljelentések

5

-

b)

szabálysértési feljelentések

5

-

c)

államigazgatási eljárás szerinti szignalizáció

3

-

d)

egyéb intézkedések

1

-

76

Más országokkal történő titokvédelmi együttműködéssel kapcsolatos iratok

 

a)

érdemi jelentőségű iratok

NS

15

b)

kisebb jelentőségű iratok

1

-

77

NATO-val és NYEU-val kapcsolatos feladatok végrehajtása során keletkező iratok

 

 

a)

érdemi jelentőségű iratok

15

-

b)

kisebb jelentőségű iratok

1

-

78

EU-val kapcsolatos feladatok végrehajtása során keletkező iratok

 

 

a)

érdemi jelentőségű iratok

15

-

b)

kisebb jelentőségű iratok

1

-

625

a)

b)

c)

Irat-felülvizsgálati bizottság működésével kapcsolatos iratok

megbízási szerződések

egyéb iratok

a Ttv. 29. § (2) alapján történő felülvizsgálat

1

1

NS

-

-

626

Titokvédelmi Iroda működésével kapcsolatos belső anyagok

1

-

627

NATO, EU minősített irattár működésével kapcsolatos iratok

1

-




KÖZGAZDASÁGI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR
ALÁRENDELTSÉGÉBEN MŰKÖDŐ HIVATALI EGYSÉGEK

Irattári tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári átadás (év)

400

Egy évet meghaladó pénzügyi kötelezettségvállalás engedélyezésével kapcsolatos iratok

3

-

401

Közbeszerzéshez, valamint központi közbeszerzéshez kapcsolódó iratok

5

-

410

A Belügyminisztérium fejezeti költségvetésének tervezésével kapcsolatos iratok

 

 

a)

folyó évi tervezés, fejezeti költségvetés

NS

15

b)

következő évi terv

3

-

c)

évközi módosítás

3

-

d)

alapítvány

1

-

e)

választás

5

-

411

A belügyi fejezet (címek, alcímek) finanszírozása

 

 

a)

előirányzat-módosítás, szervek pénzellátása

5

-

b)

államkincstári pénzellátás

5

-

c)

kormányzati pénzügyi döntések belügyi végrehajtása kormányhatározat alapján

5

-

d)

nem állami normatív finanszírozással kapcsolatos iratok

5

-

e)

egyéb (fentiekbe nem sorolható) költségvetési iratok

5

-

412

A Belügyminisztérium fejezeti és költségvetési szervei általános és operatív gazdálkodásának iratai

 

 

a)

gazdálkodás-szabályozás

5

-

b)

központi beruházás

5

-

c)

adózás, társadalombiztosítás, illeték

5

-

d)

e)

költségvetési szervek alapításával, átszervezésével, illetve megszüntetésével összefüggő okiratok

a Belügyminisztériumhoz tartozó gazdasági társaságok működésével összefüggő iratok

NS

10

15

-

413

A Belügyminisztérium fejezeti zárszámadásával kapcsolatos iratok

5

-

414

Társadalombiztosítással és bérgazdálkodással kapcsolatos iratok

 

 

a)

határőr sorkatonák kártérítési ügyeinek elbírálása II. fokon

NS

b)

személyi juttatás

5

-

c)

egyéni panaszügyek

5

-

d)

adatszolgáltatás bekérés, összesítés

1

-

e)

munkaügyi adatszolgáltatás külső szervek felé (PM, KSH stb.)

5

-

f)

bérpolitikai intézkedések végrehajtása

5

-

415

a)

b)

c)

d)

Számvitel

éves költségvetési beszámoló,

számvitellel kapcsolatos szabályozási anyagok, állásfoglalások,

egyéb számviteli iratok

évközi költségvetési beszámoló

NS

5

1

5

15

-

-

416

Bírságok pénzügyi lebonyolításával összefüggő iratok

3

-

417

Fejezeti kezelésű előirányzatokkal összefüggő iratok és számviteli dokumentumaik

5

-

418

Központosított illetményszámfejtéssel kapcsolatos iratok

3

-

628

a)

b)

c)

Gazdálkodás monitoringjával összefüggő iratok

gazdasági elemzések iratai

bérpolitikai intézkedések előkészítésével kapcsolatos iratok

elektronikus adattárak működtetéséhez kapcsolódó iratok

3

3

3

-

-

-

440

Iparjogvédelmi, szabadalmi, ipari mintaoltalmi szabványügyi, biztosítási, tűzvédelmi, energetikai, környezetvédelmi ügyekkel kapcsolatos iratok

 

 

a)

nagyobb jelentőségű iratok (szakvélemény, határozat, szerződés, jelentés stb.)

10

-

b)

kisebb jelentőségű iratok

3

-

441

Központi beszerzésű termékellátással kapcsolatos iratok

 

 

a)

haditechnikai termékek esetén

10

-

b)

nem haditechnikai termékek esetén

5

-

442

Termékek és tárgyi eszközök rendszeresítésével, használatba vételével, ezen termékek és eszközök rendszerből, használatból való kivonásával, értékesítésével kapcsolatos iratok

a)

nagyobb jelentőségű iratok (szakvélemény, használatból való kivonási határozat, szerződés, jelentés),

10

-

b)

c)

kisebb jelentőségű iratok

rendszeresítési jegyzőkönyvek és mellékleteik, rendszerből való kivonási határozatok és mellékleteik

3

NS

-

443

Jármű és egyéb technikai, műszaki fejlesztéssel, ellátással kapcsolatos iratok

5

-

444

Normával és eszközszükséglettel kapcsolatos iratok

a)

norma és eszközszükséglet meghatározása

NS

15

b)

norma elkészítése során keletkezett koordinációs iratok

5

-

445

Közúti gépjármű, vízi és légi jármű beszerzésével, nyilvántartásával, üzemeltetésével, használatával és javításával kapcsolatos levelezés

5

-

446

Eszköz és szolgáltatás ajánlatok

1

-

447

Hadi- és rendészettechnikai eszközök, rendszeresített ruházati cikkek minőségi problémáival kapcsolatos iratok

 

 

a)

minőségi problémával kapcsolatos iratok (reklamációk)

10

-

b)

rendkívüli esemény miatti (haláleset, 100%-os rokkantság stb.) felterjesztés esetén

NS

448

Iparjogvédelemmel kapcsolatos iratok

5

-

449

Egyenruházati boltokkal kapcsolatos iratok

3

-

450

Hadi- és rendészettechnikai eszközök, egyenruházati cikkek vizsgálatával, kísérletével és csapatpróbájával (próbahasználatával) kapcsolatos iratok

NS

15

451

Fegyvercserével, elvesztéssel, selejtezéssel, előtalálással kapcsolatos iratok

10

-

452

a)

b)

Fegyverzeti és vegyvédelmi, illetve ruházati anyagigények

fegyveres biztonsági őrségek fegyverzeti és vegyvédelmi anyagigénye

BM szervek fegyverzeti, vegyvédelmi és ruházati anyagigénye

10

5

-

-

453

Építési és bontási engedély, közbeszerzést lezáró határozat, kivitelezési dokumentáció egy példánya, műszaki átadás-átvételi üzembe helyezési, valamint garanciális bejárásról készült jegyzőkönyvek, épületátadási dokumentációk

NS

HN

455

Beruházással és felújítással kapcsolatos egyéb iratok

5

-

456

Beruházási tervvel, igénybejelentéssel kapcsolatos pénzügyi iratok, építési, tervezési megbízási és vállalkozási szerződések, valamint fontosabb beruházási iratok

10

-

458

a)

b)

c)

d)

Ingatlan használatára vonatkozó megállapítások, szerződések, dokumentációk

kincstári vagyoni körbe kerülés: kijelölés

elidegenítés: csere, értékesítés, tulajdonjog átadás-átvétel

vagyonkezelői jog átruházása

hosszú távú (10 év feletti) bérleti szerződések

NS

NS

NS

NS

HN

HN

HN

HN

459

a)

b)

c)

Ingatlan- és lakásgazdálkodással kapcsolatos:

nagyobb jelentőségű levelezések

rövidtávú (10 év alatti) bérleti szerződések és bérleti jogviszony lejárta után

kisebb jelentőségű levelezések

5

3

1

-

-

-

460

a)

b)

Saját vagyonkezelésű ingatlanra vonatkozó határozatok

önkormányzati építési, megosztási

földhivatalai nyilvántartással kapcsolatos iratok

NS

NS

HN

HN

461

a)

b)

Ingatlan-nyilvántartáshoz kapcsolódó iratok

vagyonkezelési szerződések és módosításai

egyéb dokumentációk

NS

NS

HN

HN

462

a)

b)

Ingatlan-gazdálkodással, elhelyezéssel kapcsolatos

adatszolgáltatások, változásjelentések

egyéb anyagok

5

5

-

-

463

a)

b)

c)

d)

e)

f)

Lakásügyekkel kapcsolatos iratok

nyilatkozatok, engedélyek

bérlőkijelölési jogok

adás-vételi szerződések

egyéb megállapodások

lakásügyi panaszok

egyéb iratok

NS

NS

NS

NS

10

10

-

-

420

Tárgyévet követő év költségvetésével kapcsolatos iratok

a)

költségvetés és kapcsolódó iratok

NS

15

b)

a költségvetés összeállítása során keletkezett iratok

10

-

421

Elemi költségvetéssel kapcsolatos iratok

 

 

a)

költségvetés és kapcsolódó iratok

NS

15

b)

a költségvetés összeállítása során keletkezett iratok

10

-

422

Éves gazdasági program

NS

15

423

Egy évet meghaladó időszakra vonatkozó − középtávú − tervezések iratanyaga

10

-

424

Középtávú gazdasági program

NS

15

425

Adott év költségvetési tevékenységéről készített beszámolóval kapcsolatos iratok

 

 

a)

költségvetési beszámoló és kapcsolódó iratok

NS

15

b)

a beszámoló készítése során keletkezett iratok

10

-

426

Költségvetési gazdálkodás értékelését bemutató szöveges beszámoló

NS

15

427

Alkalomszerűen elrendelt − költségvetési gazdálkodáshoz kapcsolódó − időszaki beszámolók

5

-

428

Költségvetési gazdálkodáshoz kapcsolódó belső szabályzatok hatályon kívül helyezést követően

5

-

429

Előirányzatok nyilvántartása, módosítása

10

-

430

Átutalásokkal kapcsolatos iratok (számlák kiegyenlítése)

3

-

431

Leltárfelvétel, kiértékelés

NS

432

Kötelezettségvállalások nyilvántartása

10

-

433

Működéshez kapcsolódó levelezések

 

 

a)

Magyar Államkincstárral

3

-

b)

Központi Gazdasági Főigazgatósággal

3

-

c)

egyéb szervekkel, szervezetekkel

3

-

434

Szerződések lejáratukat követően

5

-

435

Tartós külszolgálattal kapcsolatos iratok

10

-




NEMZETKÖZI ÜGYEKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR
ALÁRENDELTSÉGÉBEN MŰKÖDŐ HIVATALI EGYSÉGEK

Irattári tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári átadás (év)

101

EU-val összefüggő vezetői, illetve szakértői kiutazás szakmai anyagai

5

-

103

PHARE programokkal kapcsolatos iratok

NS

15

529

Az Európai Unió Tanácsának, Főtitkárságának a polgári válságkezeléssel kapcsolatos határozatai, irányelvei

1

-

530

EU intézményeitől és brüsszeli, EU melletti Állandó Képviselettől kapott ügyiratok

2

-

531

Az EU polgári válságkezeléssel összefüggő koordinációs feladatok során keletkezett ügyiratok

2

-

532

Az EU polgári válságkezelésben részt vevő magyar kontingens kiképzésével, kihelyezésével kapcsolatos ügyiratok

5

-

533

Polgári Veszélyhelyzeti Tervezési (a továbbiakban: CEP) összekötő részére írt utasítások a tárgyévet követően

1

-

534

CEP összekötő által készített jelentések, tájékoztatók és feljegyzések a tárgyévet követően

1

-

535

CEP összekötővel kapcsolatos anyagi-technikai és pénzügyi iratok

3

-

230

A külföldi országok társ-minisztériumával folytatott miniszteri tárgyalás előkészítő anyaga, valamint a tárgyalásról készült jelentés

NS

15

231

A külföldi országok társ-minisztériumával folytatott államtitkári, helyettes államtitkári szintű tárgyalás előkészítő anyaga, valamint a tárgyalásról készült jelentés

NS

15

232

Egyéb munkadelegáció ki- és beutazásával kapcsolatos levelezés, valamint az arról készült úti jelentés

5

-

233

A minisztérium jóváhagyott ki- és beutazási terve és előkészítő anyagai

NS

235

Miniszteri, államtitkári, helyettes államtitkári szintű program és ajándékjavaslat

5

-

236

Vendéglátással kapcsolatos levelezés, program, pénzügyi elszámolás

3

-

237

a)

b)

Fordításra megküldött

érdemi anyagok

meghívók, nyomtatványok, tájékoztató anyagok

5

1

-

-

238

Levéltovábbítás

1

-

240

A belügyi attasék működésével kapcsolatos iratok

5

-

242

Önkormányzatok testvérvárosi kapcsolataival összefüggő iratok

5

-

629

EU-koordinációval kapcsolatos érdemi iratok

5

-

630

Átmeneti támogatással kapcsolatos iratok

NS

15

631

Schengen Alap előkészítésével, lebonyolításával kapcsolatok iratok

NS

15

632

Egyéb uniós támogatással, illetve közösségi programmal kapcsolatos iratok

NS

15

633

Önkormányzati rendeletek harmonizációjával kapcsolatos megkeresések

3

-

634

Uniós pályázatokra vonatkozó információ kérése

1

-

635

Uniós információ-szolgáltatással kapcsolatos iratok

1

-

636

Regionális együttműködéssel kapcsolatos iratok

NS

15

637

Visegrádi Alaphoz beérkezett pályázatok véleményezése

1

-

638

Nemzeti Fejlesztési Programmal /NEFE/ kapcsolatos iratok

5

-



RENDÉSZETI ÉS BŰNMEGELŐZÉSI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR
ALÁRENDELTSÉGÉBEN MŰKÖDŐ HIVATALI EGYSÉGEK
*

Az utasítást a 2/2006. (MK. 94.) ÖTM utasítás 4. pontjának a) alpontja hatályon kívül helyezte 2006. augusztus 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére