• Tartalom

289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet

289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet

a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről1

2015.04.17.

A Kormány a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 153. §-a (1) bekezdésének 2. és 5. pontjaiban foglalt felhatalmazás alapján – a Magyar Rektori Konferencia, a Főiskolai Főigazgatói Konferencia és a Művészeti Egyetemek Rektori Széke (a továbbiakban: a felsőoktatási intézmények vezetőinek konferenciája) egyetértésével – a következőket rendeli el:2

1. § (1)3 E rendelet hatálya a Magyarország területén működő és az Ftv. 1. számú mellékletében felsorolt felsőoktatási intézményekre terjed ki.

(2)4 E rendelet az egyházi felsőoktatási intézmények hitélettel és a hitélettel együtt oktatott hittudománnyal összefüggő képzésére az Ftv.-ben meghatározott eltérésekkel terjed ki.

(3) E rendeletet kell alkalmazni a teljes idejű és részidős képzésként, valamint a távoktatásként szervezett alap- és mesterképzések tekintetében is.

2. § (1)5 Az alapképzési szakok jegyzékét az 1. számú melléklet tartalmazza.

(2)6 A mesterképzési szakok és az osztatlan szakok jegyzékét – a tanári mesterképzési és a tanári osztatlan képzési szakokat kivéve – a 2. számú melléklet tartalmazza.

(3) A tanári szakképzettséget adó mesterképzési szakon a ciklusokra bontott, osztott képzés alapképzési szakjaira épülően szerezhető első és második tanári szakképzettségeket, valamint szakképzésben, illetve művészeti szakképzésben a mesterfokozatra és nem tanári szakképzettségre épülő, illetve annak tanulmányaival párhuzamosan megszerezhető tanári szakképzettségeket a 3. számú melléklet tartalmazza.

(4)7 A ciklusokra bontott, osztott képzések alapképzési szakjainak és a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: felsőoktatási törvény) felhatalmazása szerint szakindítási engedély alapján indított egyetemi és főiskolai szintű alapképzési szakoknak a megfeleltetését a 4. számú melléklet tartalmazza.

(5)8 Az egyházi felsőoktatási intézmények hitélettel és a hitélettel együtt oktatott hittudománnyal összefüggő alap- és mesterképzési szakokat az egyházi jogi személy teszi közzé.

3. § E rendelet alkalmazásában

a)9 tanári szakképzettséget adó mesterképzési szak (a továbbiakban: tanári szak): mesterfokozatot nyújtó szak, amely a köznevelésről szóló törvény alkalmazási feltételeinek megfelelően az iskolai nevelés-oktatás 5–12., illetve 13. évfolyamain, valamint az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott szakképzési évfolyamokon a tantárgyak, tantárgyi modulok oktatására és speciális pedagógiai jellegű feladatainak ellátására – ha a képzési és kimeneti követelmények eltérően nem rendelkeznek – két tanári szakképzettséget nyújt;

b) tanári szakképzettség: kettős jellegű szakképzettség, amely magába foglalja a szakterületi és a tanári képesítés ismereteit is. A szakterületi képesítés a tanári szak képzési és kimeneti követelményei alapján szakterületi modulok szerint oszlik meg;

c) első tanári szakképzettség: a ciklusokra bontott, osztott képzés alapképzési szakjának szakterületi ismereteire épülő, tanári szakon szerezhető szakképzettség;

d) második tanári szakképzettség: a ciklusokra bontott, osztott képzésben a tanári szakon – a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott feltételekkel – az első tanári szakképzettség megszerzésére irányuló képzéssel párhuzamosan megszerezhető tanári szakképzettség;

e) közismereti tanári szakképzettség: az iskolai nevelés-oktatás általános műveltséget megalapozó szakaszában az 5–12, illetve 13. évfolyamokon pedagógus munkakör betöltésére jogosító szakképzettség;

f) szakmai tanári szakképzettség: az iskolai nevelés-oktatás szakképesítés megszerzésére felkészítő szakaszában, illetve az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott szakképzési évfolyamokon pedagógus munkakör betöltésére jogosító szakképzettség;

g) művészeti területi tanári szakképzettség: a művészeti területen az alapfokú művészetoktatási intézményben, művészeti szakközépiskolában, szakiskolában a művészeti tárgynak megfelelő:

ga) a zeneművészeti képzési ág alapképzési szakjain, illetve szakirányain szerezhető szakképzettség szerinti tanári szakképzettség,

gb)10 művészeti mesterképzési szakon a művészeti szakképzettség megszerzését követően vagy azzal párhuzamosan szerezhető művésztanár szakképzettség.

Az alap- és mesterképzés szakjainak meghatározása

4. § (1) Alap- és mesterképzésben az 1–3. számú mellékletekben meghatározott szakokon a végzettségi szint és a szakképzettség követelményeit a képzési és kimeneti követelmények határozzák meg.

(2)11

5. § (1) A ciklusokra bontott, osztott képzésben az 1. számú mellékletben meghatározott szakszerkezet az alapképzés szakjainak teljes körű felülvizsgálatát követően módosítható.

(2)–(3)12

6. §13

7. § Az alapképzési szakok képzési és kimeneti követelményei szakonként tartalmazzák:

a) az alapképzési szak megnevezését;

b) az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölését (magyar és angol nyelven);

c) a képzési időt félévekben;

d) az alapfokozat megszerzéséhez – az e rendeletben meghatározottak szerint – összegyűjtendő kreditek számát, ezen belül

da) a képzési ág közös képzési szakaszához rendelendő kreditek minimális értékét,

db) szakirány esetén a szakirányhoz rendelendő kreditek minimális értékét,

dc) a szabadon választható tantárgyakhoz rendelhető kreditek minimális értékét,

dd) a szakdolgozathoz rendelhető kreditértéket,

de) az elméleti és gyakorlati ismeretek vonatkozásában a gyakorlati ismeretek minimális kreditértékét,

df) a nem közvetlenül az elméleti képzéshez kapcsolódó, intézményen kívül szervezett gyakorlati képzésben megszerzendő kreditek minimális értékét;

e) az alapképzési szak képzési célját és az elsajátítandó szakmai kompetenciákat:

ea) a tudáselemeknek, a megszerzett ismereteknek, és

eb) a személyes adottságoknak, készségeknek, valamint

ec) a szakképzettség konkrét környezetben, tevékenységrendszerben történő alkalmazása követelményeinek

leírását;

f)14 a képzési ágon belüli közös képzési szakasznak az alapképzési szak szempontjából fontos általános kompetenciáit;

g) a törzsanyag – szakképzettség szempontjából meghatározó – ismeretköreinek bemutatását;

h) az idegennyelv-ismeretre vonatkozó követelményeket.

8. § A mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményei szakonként tartalmazzák

a) a mesterképzési szak megnevezését;

b) a mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és szakképzettség oklevélben szereplő megjelölését (magyar és angol nyelven);

c)15 azon alapképzési szakok megnevezését, amelyek teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe a mesterképzésbe történő belépésnél;

d) a képzési időt félévekben;

e) a mesterfokozat megszerzéséhez az e rendeletben meghatározottak szerint összegyűjtendő kreditek számát, ezen belül

ea) a kötelező és kötelezően választható tantárgyakhoz,

eb) a szabadon választható tantárgyakhoz,

ec) a differenciált szakmai anyaghoz vagy szakirány választhatósága esetén a szakirányhoz

rendelhető kreditek minimális értékét,

ed) a szakdolgozathoz vagy diplomamunkához rendelhető kreditértéket;

f) a mesterképzési szak célját és az elsajátítandó kompetenciákat:

fa) a tudáselemeknek, a megszerzett ismereteknek, és

fb) a személyes adottságoknak, készségeknek, valamint

fc) a szakképzettség konkrét környezetben, tevékenységrendszerben történő alkalmazása követelményeinek

leírását;

g) a végzettségi szinthez szükséges, alapképzésben megszerzett ismereteket tovább bővítő alapozó ismeretköröket;

h) a törzsanyag – szakképzettség szempontjából meghatározó – ismeretköreinek bemutatását;

i) a gyakorlati ismeretekre vonatkozó követelményeket;

j) az idegennyelv-ismeretre vonatkozó követelményeket;

k) alapképzési szakon, szakokon megszerzett ismeretek mesterképzésbe való befogadásának speciális feltételeit.

9. § A tanári szak képzési és kimeneti követelményei tartalmazzák:

a) a szakon megszerezhető végzettségi szintet;

b) a képzési időt félévekben;

c) a mesterfokozat megszerzéséhez a rendeletben meghatározottak szerint összegyűjtendő kreditek számát, ezen belül

ca) a tanári szakképzettség (első és második) szakterületi ismereteihez,

cb) a tanári képesítés pedagógiai-pszichológiai ismereteihez,

cc) a kötelezően és a szabadon választható tantárgyakhoz

rendelendő kreditek minimális értékét,

cd) a szakdolgozathoz vagy diplomamunkához rendelhető kreditértéket,

ce) az elméleti és gyakorlati ismeretek vonatkozásában a gyakorlati ismeretek minimális kreditértékét,

cf)16 a köznevelési intézményben, felnőttképző intézményben szervezett, összefüggő szakmai gyakorlat kreditértékét;

d) a tanári képesítés kompetenciáit:

da) a tudáselemeknek, a megszerzett ismereteknek és

db) a személyes adottságoknak, készségeknek, valamint

dc) a tanári szakképzettség konkrét környezetben, tevékenységrendszerben történő alkalmazása

általános követelményeinek leírását;

e) a tanári szak felvételéhez szükséges, a tanári felkészítést megalapozó, pályaorientációt segítő pedagógiai, pszichológiai ismeretköröket;

f) a tanári képesítés pedagógiai, pszichológiai ismeretköreit;

g) a szakmai gyakorlat követelményeit:

ga) gyakorlati ismeretek megszerzésének formáit, követelményeit,

gb) az összefüggő szakmai gyakorlat követelményeit;

h) az idegennyelv-ismeretre vonatkozó követelményeket;

i) az a)–h) pont vonatkozásában a tanári szakképzettség megszerzésére irányuló képzés sajátos követelményeit

– mesterfokozat és szakképzettség megszerzését követő tanári szakon;

– mesterfokozat és tanári szakképzettség birtokában újabb tanári szakképzettség megszerzésére irányuló képzésben;

– a felsőoktatási törvény szerinti főiskolai szintű (a továbbiakban: főiskolai szintű) tanári szakképzettség birtokában mesterfokozatot adó tanári szakképzettség megszerzésére irányuló képzésben;

j) továbbá a ciklusokra bontott, osztott képzésben tanári szakképzettségenként:

1. a szakképzettség oklevélben történő megjelölését;

2. a tanári szakképzettségek felvételének feltételeit:

– az első tanári szakképzettség,

– a második, illetve a kizárólag második tanári szakképzettség

megszerzésére irányuló szakterületi modulok felvételének feltételeit, beleértve azon alapképzési szakok, illetve egyes alapképzési szakok esetében az oklevélben megjelölt önálló szakképzettséget eredményező azon szakirányok körének meghatározását, amelyre az adott tanári szakképzettség épülhet;

3. az adott tanári szakképzettség kompetenciáit

– a tudáselemeknek, a megszerzett ismereteknek, és

– a személyes adottságoknak, készségeknek, valamint

– az adott tanári szakképzettség konkrét környezetben, tevékenységrendszerben történő alkalmazása

követelményeinek leírását;

4. az adott tanári szakképzettség szakterületi, ezen belül szakmódszertani, tantárgy-pedagógiai ismeretköreinek leírását;

5. az adott tanári szakképzettséghez kapcsolódó gyakorlati ismeretek sajátos követelményeit.

10. §17 (1) Alapképzési és mesterképzési szak létesítését felsőoktatási intézmény, felsőoktatási intézmények közösen vagy az oktatásért felelős miniszter kezdeményezheti a szak létesítési dokumentumainak a felsőoktatási intézmények nyilvántartását vezető szervhez (a továbbiakban: oktatási hivatal) történő megküldésével.

(2) Az oktatási hivatalhoz benyújtott létesítési dokumentumnak tartalmaznia kell

a) az oktatásért felelős miniszter előzetes jóváhagyását az eljárás megindításához;

b) az alapképzési vagy mesterképzési szak – Magyar Képesítési Keretrendszer (a továbbiakban: MKKR) szerinti besorolási szintleírással összhangban kidolgozott – képzési és kimeneti követelményeit;

c) a szak képzési terület szerinti, művészet képzési területen továbbá a szak képzési ág szerinti besorolási javaslatát;

d) az alapképzési és mesterképzési szak létesítésének indoklását, különösen

da) a szaklétesítés társadalmi, munkaerő-piaci indokoltságát, figyelemmel a szakképzettség iránti országos és regionális munkaerő-piaci, gazdasági szükségletekre, a szakemberigény rövid távú előrejelzését a várható foglalkoztatási tendenciákra,

db) az esetleges nemzetközi kötelezettségvállalást, illetve a tudománypolitikai vagy kultúr- és oktatáspolitikai szempontokat,

dc) a felsőoktatási képesítés tekintetében a nemzetközi tendenciák, a megvalósuló gyakorlat bemutatását, a létesítést megalapozó kutatásokat, a külső szervezetekkel, intézményekkel való ez irányú együttműködést, valamint a nemzetközi képzési együttműködések irányait,

dd) a szakképzettség MKKR szintbesorolására vonatkozó indoklását, figyelemmel a különböző végzettségi szintekre, a munkakör betöltésére, foglalkozás, tevékenység gyakorlására jogosító szakképesítések és szakképzettségek szerkezetére;

de) szakmai szervezetek és munkaadók, szükség szerint az ágazati szintű foglalkoztatásban érdekelt miniszter véleményét, pedagógus szakképzettséget adó szak létesítése esetén a – köznevelés ágazati irányítási feladatkörében eljáró – oktatásért felelős miniszter támogató véleményét a szak és a szakképzettség felsőoktatási képesítési jegyzékbe történő felvételéről, valamint a képzési és kimeneti követelményekről, az abban meghatározott, a szakképzettség megszerzésével szerezhető tudás követelményeiről, annak a köznevelés rendszerében való szükségességéről, a Nemzeti alaptantervvel való összhangjáról;

e) alapképzési szak létesítése esetén a Magyar Rektori Konferencia képzési terület szakszerkezetének módosítására vonatkozó álláspontját;

f) az országos gazdasági kamara véleményét;

g) a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság véleményét;

h) a Felsőoktatási Tervezési Testület véleményét;

i) amennyiben a létesítés kezdeményezője felsőoktatási intézmény, az alapképzési vagy mesterképzési szak képzési és kimeneti követelményeiről a felsőoktatási intézmény – az Nftv. 12. § (3) bekezdés e) pont ea) alpontja és h) pont hf) alpontja alapján hozott – szenátusi döntésének a hitelesített kivonatát.

(3) A (2) bekezdés a) pontja szerinti előzetes jóváhagyás kezdeményezése céljából a felsőoktatási intézmény benyújtja az oktatásért felelős miniszterhez a (2) bekezdés b) pontja szerinti dokumentumot, valamint – a d) pont da)–dd) alpontjában foglalt szempontokra figyelemmel elkészített – a kezdeményezés megalapozottságát alátámasztó előzetes indokolást. Az oktatásért felelős miniszter a létesítés ágazati indokoltsága és a képzéssel elérendő célhoz rendelt követelmények mérlegelése alapján dönt a jóváhagyás megadásáról.

(4) A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság véleményt nyilvánít arról, hogy

a) a létesítési dokumentum szakmai véleményeire is figyelemmel, indokolt-e a szak létesítése,

b) a képzési és kimeneti követelmény alapján, a szakon a szakképzettség megszerzésével szerezhető tudás követelményei – a tudás, a képesség, attitűd, illetve az autonómia és felelősség jellemzői – megfelelnek-e az MKKR adott besorolási szintjén meghatározott minimális követelményeknek, és ez alapján a szakra meghatározott képzési és kimeneti követelmények – az oklevelek hazai és külföldi megfeleltethetőségét is figyelembe véve – várhatóan megfelelő színvonalú kibocsátást biztosítanak-e.

(5) A Felsőoktatási Tervezési Testület arról ad véleményt, hogy munkaerő-piaci, foglalkoztatási szempontból indokolt-e a szak felsőoktatási képesítési jegyzékbe történő felvétele.

(6) Az oktatási hivatal – a benyújtott létesítési dokumentum megküldésével – az oktatásért felelős miniszternél kezdeményezi az új alapképzési szak vagy mesterképzési szak és szakképzettség felsőoktatási képesítési jegyzékbe történő felvételét, valamint a képzési és kimeneti követelményeinek rendeletben történő kiadását.

(7) Alapképzési szakon és mesterképzési szakon a szakirányként elkülönült szakmai ismeretek új szakképzettséget eredményeznek. Új szakirány esetében a felsőoktatási képesítési jegyzékbe történő felvétel eljárását az (1)–(6) bekezdésben foglaltak szerint le kell lefolytatni.

11. §18

A tanári szakképzettséget adó mesterképzési szak

12. § (1)19 Tanári szakképzettség ciklusokra bontott, osztott képzésben mesterfokozatot nyújtó tanári mesterképzési szakon szerezhető meg.

(2)20 Tanári szakképzettség mesterfokozat és nem tanári szakképzettség birtokában vagy a mesterfokozat megszerzésére irányuló tanulmányokkal párhuzamosan második, további mesterképzési szakon is szerezhető.

(3) A ciklusokra bontott, osztott képzésben a tanári szakon – a (4) bekezdésben foglaltakat kivéve – az iskolai nevelés-oktatás 5–12., illetve 13. évfolyamain, valamint az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott szakképzési évfolyamokon a tantárgyak, tantárgyi modulok oktatására és a speciális pedagógiai jellegű feladatok ellátására felkészítő két szakképzettség szerezhető.

(4) A ciklusokra bontott, osztott képzésben a szakmai és művészeti tanári szakképzettség képzési és kimeneti követelményeiben meghatározottak szerint – egy vagy két félévvel rövidebb időtartamú képzésben – egy tanári szakképzettség is szerezhető.

(5) Az (1) bekezdésben meghatározott tanári szakra történő belépés feltétele, az 1. számú mellékletben meghatározott olyan alapképzési szak eredményes elvégzése, amelyen

a) az alapképzési szakon szerezhető szakképzettséghez az általánosan kötelező és a szakspecifikus ismeretkörökből legalább 110 kreditet kellett összegyűjteni;

b) az alapképzési szakon – a tanári szak képzési és kimeneti követelményeiben meghatározott kivételekkel – a jelölt a legalább két féléven át biztosított, a tanári felkészítést megalapozó, pályaorientációt segítő pedagógiai, pszichológiai jellegű tantárgyak követelményeinek teljesítésével legalább 10 kreditet szerzett.

(6) Az alapfokozat vagy mesterfokozat megszerzését követő – a tanári szakképzettség megszerzésére irányuló – képzés első két félévében is teljesíthetők az (5) bekezdés b) pontjában foglalt követelmények.

(7) Azokat az alapképzési szakokat, illetve egyes alapképzési szakok esetében az oklevélben megjelölt önálló szakképzettséget eredményező azon szakirányokat, amelyre tanári szak épülhet, a tanári szak képzési és kimeneti követelményei határozzák meg.

13. § (1) A tanári szak három elemből áll:

a) a tanári szakképzettség szerinti – a tantárgypedagógiát, a szakmódszertant is magába foglaló – szakterületi ismeretekből, amelynek két tanári szakképzettség megszerzése esetén a kreditértéke 80;

b) a tanári képesítés pedagógiai, pszichológiai elméleti és gyakorlati ismereteiből, amelynek kreditértéke 40;

c)21 a köznevelési intézményben, felnőttképző intézményben szervezett, összefüggő szakmai gyakorlatból, amelynek kreditértéke 30.

(2) A tanári szakon az (1) bekezdés a)–b) pontjai szerinti elemek oktatása kizárólag együtt folyhat. Az (1) bekezdés c) pontja szerinti összefüggő szakmai gyakorlat csak az (1) bekezdés a)–b) pontjaiban meghatározott elemek tanulmányi követelményeinek eredményes teljesítését követően kezdhető meg.

(3) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti szakterületi ismeretek az első és második tanári szakképzettség megszerzéséhez vezető, kifejezetten a szakrendszerű iskolai oktatás adott tantárgyainak oktatásához vagy speciális pedagógiai jellegű feladatainak ellátásához szükséges szakterületi modulokat foglalják magukba.

(4) A 3. számú mellékletben meghatározott, kizárólag a második tanári szakképzettség megszerzésére irányuló szakterületi modulok felvételének feltételeit – az (5) és (6) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – a tanári szak képzési és kimeneti követelményei határozzák meg.

(5) A tanári szakon az első tanári szakképzettség esetében – a tanári szak képzési és kimeneti követelményeiben meghatározottak szerint – legalább 30 kreditet kell megszerezni. A második tanári szakképzettség esetében legfeljebb 50 kreditet lehet szerezni.

(6) A 3. melléklet szerinti közismereti első tanári szakképzettségek szabadon választhatók második tanári szakképzettségként is abban az esetben, ha a hallgató a tanári mesterképzésbe történő belépés előtt legalább 50 kreditet szerzett. A tanári szak képzési és kimeneti követelményei egyes szakképzettségek esetén e feltétel alól mentességet is meghatározhatnak.

(7) A kizárólag második tanári szakképzettségként felvehető szakterületi modul lehet:

a) az első tanári szakképzettség idegen nyelven történő oktatására felkészítő ismeret,

b) az első tanári szakképzettség vagy az alapképzési szakon szerzett szakképzettség szakterületi ismereteihez illeszkedő, a Nemzeti Alaptanterv szerinti műveltségterület oktatására felkészítő szakterületi ismeret, amely az ember és társadalom műveltségi terület esetén – kivételként – első tanári szakképzettségként is választható,

c)22 a köznevelés – szakrendszerű oktatásán túli – speciális, pedagógiai jellegű feladataira felkészítő szakterületi ismeret.

(8) A 12. § (4) bekezdésében foglaltakat figyelembe véve egy tanári szakképzettség megszerzése esetén az (1) bekezdés a) pontja szerinti szakterületi ismeret kreditértéke legalább 30.

(9) Tanári szakképzettség megszerzését követően újabb tanári szakképzettség megszerzésére irányuló mesterképzésben az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott tanári képesítés követelményei teljesítettnek tekintendők. Az (1) bekezdés c) pontja szerinti összefüggő szakmai gyakorlat teljesítését a tanári szak képzési és kimeneti követelményeinek az adott tanári szakképzettségre vonatkozó sajátos követelményei határozzák meg.

(10) Mesterfokozat és szakképzettség megszerzését követően az adott képzési területen, illetve szakterületen a tanári szakképzettség megszerzésére irányuló képzésben az (1) bekezdés a)–c) pontjaiban meghatározott követelmények teljesítéséhez legalább 90 kreditet kell összegyűjteni úgy, az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott tanári képesítéshez rendelhető kreditek értéke legalább 40, és az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott összefüggő szakmai gyakorlathoz rendelhető kreditek értéke legalább 20. A művészeti képzési területen a mesterfokozatra épülő vagy azzal párhuzamosan felvett képzésben – az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott követelmények teljesítését figyelembe véve – mindösszesen legalább 60 kreditet kell teljesíteni.

(11)23 A főiskolai szintű tanári szakképzettség megszerzését követően az adott képzési területen, illetve szakterületen egy tanári szakképzettség megszerzésére irányuló képzésben az (1) bekezdés a)–c) pontjaiban meghatározott követelmények teljesítéséhez legalább 60, két tanári szakképzettség megszerzéséhez legalább 90 kreditet kell összegyűjteni úgy, hogy a korábbi tanulmányok az ismeretanyag összevetésével kreditértékként beszámíthatók azzal, hogy az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott követelményekhez rendelhető kreditek értéke egy tanári szakképzettség esetén legalább 30, két tanári szakképzettség esetén legalább 60.

14. § (1)24 Tanári szakképzettséget adó mesterképzési szak indítását az a felsőoktatási intézmény kezdeményezheti, ahol biztosítottak a tanári szakképzettség elemei közül legalább a 13. § (1) bekezdésének b)–c) pontjaiban meghatározottak oktatásának és megszervezésének személyi és tárgyi feltételei.

(2)25 Amennyiben egyes tanári szakképzettségre felkészítő képzésben az adott felsőoktatási intézményben nincsenek meg a személyi és tárgyi feltételek, a felsőoktatási intézmény az oktatásához szükséges feltételek megteremtéséről az Ftv. 31. § (2) bekezdése b) pontja szerint másik felsőoktatási intézménnyel kötött együttműködési megállapodás szerint is gondoskodhat.

Záró rendelkezések

15. § (1)26 E rendelet – a (2)–(4) bekezdésben foglaltak kivételével – a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba

a)–b)27

(2) 2006. március 1-jén

a)28

b) hatályba lép a 16. § (9) bekezdése.

(3)–(4)29

16. §30

1. számú melléklet a 289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelethez31



Az alapképzési szakok jegyzéke

A
Képzési
terület

B
Képzési ág

C
Alapképzési szak

D
Szakhoz
rendelt
kreditek száma

1.

agrár

agrár műszaki

földmérő és földrendező mérnöki

180+30

2.

mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki

3.

tájrendező és kertépítő mérnöki

4.

gazdasági, vidékfejlesztési és informatikus agrármérnöki

gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki

180+30

5.

informatikus és szakigazgatási agrármérnöki

6.

élelmiszer- és kertészmérnöki

élelmiszermérnöki

180+30

7.

kertészmérnöki

8.

szőlész-borász mérnöki

9.

környezetgazdálkodási és
természetvédelmi mérnöki

környezetgazdálkodási agrármérnöki

180+30

10.

természetvédelmi mérnöki

11.

vadgazda mérnöki

12.

mezőgazdasági

állattenyésztő mérnöki

180+30

13.

mezőgazdasági mérnöki

14.

mezőgazdasági szakoktató

15.

növénytermesztő mérnöki

16.

lótenyésztő, lovassport szervező agrármérnöki

17.

bölcsészet-
tudomány

magyar

magyar

180

18.

történelem

történelem (történelem, régészet szakirányok)

180

19.

néprajz

20.

modern filológia

anglisztika

180

21.

germanisztika (német, német nemzetiségi, néderlandisztika, skandinavisztika szakirányok)

22.

romanisztika (francia, olasz, portugál, román, román nemzetiségi, spanyol szakirányok)

23.

romológia

24.

szlavisztika (orosz, bolgár, cseh, lengyel, horvát, horvát nemzetiségi, szerb, szerb nemzetiségi, szlovák, szlovák nemzetiségi, szlovén, szlovén nemzetiségi, ukrán, ukrán nemzetiségi szakirányok)

25.

ókori és keleti filológia

ókori nyelvek és kultúrák (asszíriológia, egyiptológia, klasszika-filológia szakirányok)

180

26.

keleti nyelvek és kultúrák (altajisztika, arab, hebraisztika, indológia, iranisztika, japán, kínai, koreai, mongol, tibeti, török, újgörög szakirányok)

27.

pedagógia és pszichológia

andragógia

180

28.

pedagógia

29.

pszichológia

30.

szabad bölcsészet

szabad bölcsészet

180

31.

társadalom-
tudomány

politikatudomány

nemzetközi tanulmányok

180

32.

politológia

33.

szociális

szociális munka

180+30

34.

szociálpedagógia

35.

 

társadalomismeret

informatikus könyvtáros

180

36.

kommunikáció és médiatudomány

37.

kulturális antropológia

38.

szociológia

39.

társadalmi tanulmányok

40.

informatika

informatikai

gazdaságinformatikus

210

41.

mérnökinformatikus

42.

programtervező informatikus

180

43.

jogi

igazságügyi

igazságügyi igazgatási

180

44.

munkajogi

munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási

180

45.

közigaz-
gatási, rendészeti és katonai

közigazgatási

közigazgatás-szervező

180

46.

nemzetközi igazgatási

47.

rendészeti

bűnügyi igazgatási (bűnügyi nyomozó, bűnügyi hírszerző, gazdaságvédelmi nyomozó, pénzügyi nyomozó szakirányok)

180

48.

rendészeti igazgatási (biztonsági, büntetés-végrehajtási, határrendészeti, igazgatásrendészeti, katasztrófavédelmi, közlekedésrendészeti, közrendvédelmi, vám- és jövedéki igazgatási, migrációs szakirányok)

49.

büntetés-végrehajtási nevelő

50.

katasztrófavédelem (katasztrófavédelmi műveleti, tűzvédelmi és mentésirányítási, iparbiztonsági szakirányok)

51.

nemzetbiztonsági

nemzetbiztonsági

180

52.

honvédelmi és katonai

biztonság- és védelempolitikai

180

53.

védelmi igazgatási

54.

katonai vezetői

240

55.

katonai gazdálkodási

210

56.

katonai üzemeltetés

240

57.

katonai logisztika

58.

gazdaság-
tudományok

közgazdasági

alkalmazott közgazdaságtan

180

59.

gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés

60.

közszolgálati

61.

üzleti

gazdálkodási és menedzsment

180+30

62.

kereskedelem és marketing

63.

nemzetközi gazdálkodás

64.

pénzügy és számvitel

65.

turizmus-vendéglátás

66.

üzleti szakoktató

67.

emberi erőforrások

180

68.

műszaki

anyag-, fa- és könnyűipari mérnöki

anyagmérnöki

210

69.

faipari mérnöki

70.

könnyűipari mérnöki

71.

bio-, környezet- és vegyészmérnöki

biomérnöki

210

72.

környezetmérnöki

73.

vegyészmérnöki

74.

molekuláris bionika mérnöki

75.

építőmérnöki és műszaki földtudományi

építőmérnöki

240

76.

műszaki földtudományi

210

77.

építészmérnöki, ipari termék- és formatervező mérnöki

építészmérnöki

240

78.

ipari termék- és formatervező mérnöki

210

79.

 

gépész-, közlekedés-, mechatronikai mérnöki

gépészmérnöki

210

80.

közlekedésmérnöki

81.

mechatronikai mérnöki

82.

járműmérnöki

83.

logisztikai mérnöki

84.

had- és biztonságtechnikai mérnöki

had- és biztonságtechnikai mérnöki

210

85.

villamos- és energetikai mérnöki

energetikai mérnöki

210

86.

villamosmérnöki

87.

műszaki menedzser, műszaki szakoktató

műszaki menedzser

210

88.

műszaki szakoktató

89.

orvos- és egészség-
tudomány

egészségtudományi

ápolás és betegellátás (ápoló, dietetikus, gyógytornász, mentőtiszt, szülésznő szakirányok)

240

90.

egészségügyi gondozás és prevenció (népegészségügyi ellenőr, védőnő, dentálhigiénikus szakirányok)

91.

orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus

92.

egészségügyi szervező

210

93.

pedagógus-
képzés

óvodapedagógus, tanító

csecsemő- és kisgyermeknevelő

180

94.

óvodapedagógus (nemzetiségi szakirány)

95.

tanító (nemzetiségi szakirány)

240

96.

konduktor

97.

gyógypedagógia

gyógypedagógia (értelmileg akadályozottak pedagógiája, tanulásban akadályozottak pedagógiája, hallássérültek pedagógiája, logopédia, látássérültek pedagógiája, szomatopedagógia, pszichopedagógia, autizmus spektrum pedagógiája szakirányok)

210+30

98.

sport-
tudomány

sport

testnevelő-edző

180

99.

testkultúra

sportszervező

180

100.

rekreációszervezés és egészségfejlesztés

101.

humánkineziológia

102.

természet-
tudomány

élő természettudomány

biológia

180

103.

élettelen

fizika

180

104.

természettudomány

kémia

105.

föld- és

földrajz

180

106.

földrajztudományi

földtudományi

107.

környezettudomány

környezettan

180

108.

matematikatudomány

matematika

180

109.

művészet

építőművészet

építőművészet

180

110.

iparművészet

kerámiatervezés

180

111.

üvegtervezés

112.

fémművesség

113.

formatervezés

114.

textiltervezés

115.

tervezőgrafika

116.

fotográfia

117.

alkalmazott látványtervezés

118.

design- és művészetelmélet

119.

képzőművészet

képzőművészet-elmélet

180

120.

film- és videoművészet

mozgókép (film- és televíziórendező, vágó, hangmester szakirányok)

180

121.

kameraman

122.

gyártásszervező

123.

televíziós műsorkészítő

124.

animáció

125.

 

zeneművészet

előadóművészet (klasszikus hangszer*, jazzhangszer*, klasszikus ének, jazzének, zenekar- és kórusvezetés, egyházzene*, népzene* szakirányok)

180

126.

alkotóművészet és muzikológia (zeneszerzés, jazz- zeneszerzés, muzikológia, zeneelmélet, zeneismeret, elektronikus zenei médiaművészet, alkalmazott zeneszerzés szakirányok)

127.

 

táncművészet

táncművész (klasszikus balett, néptánc, moderntánc, kortárstánc, színházi tánc szakirányok)

180

128.

koreográfus

129.

táncos és próbavezető (klasszikus balett, néptánc, moderntánc, társastánc, kortárstánc, divattánc, színházi tánc szakirányok)

130.

multimédia

média design

180

131.

művészet-
közvetítés

zenekultúra

ének-zene

180

132.

vizuális kultúra

kézműves

180

133.

környezetkultúra

134.

plasztikai ábrázolás

135.

képi ábrázolás

136.

elektronikus ábrázolás

137.

drámakultúra

drámainstruktor

180

138.

mozgóképkultúra

mozgóképkultúra és médiaismeret

180

 

* Választható szakirányok:

klasszikus hangszer: furulya, fuvola, oboa, klarinét, szaxofon, fagott, kürt, trombita, harsona, tuba, ütőhangszerek, hegedű, mélyhegedű, gordonka, gordon, hárfa, gitár, lant, cimbalom, csembaló, zongora, orgona, harmonika

jazzhangszer: jazz-zongora, jazzbőgő, jazzgitár, jazzbasszusgitár, jazztrombita, jazzharsona, jazzszaxofon, jazzdob

egyházzene: egyházzene-orgona, egyházzene-kórusvezetés,

népzene: népi vonós (hegedű, brácsa, nagybőgő-cselló-ütőgardon), népi pengetős (citera-tambura-koboz-tekerő), népi fúvós (furulya-duda, klarinét-tárogató), népi cimbalom, népi ének.

2. számú melléklet a 289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelethez32



A mesterképzési szakok és az osztatlan szakok jegyzéke1.

 

A
Képzési terület

B
Mesterképzési szak

C
Osztatlan szak

D
A szakhoz
rendelt
kreditek
száma

1.

agrár

állatorvosi

300+30

2.

birtokrendező mérnöki

120

3.

mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki

4.

tájépítész mérnöki

5.

erdőmérnöki

300

6.

gazdasági agrármérnöki

120

7.

vidékfejlesztési agrármérnöki

8.

szakigazgatás-szervező és informatikus agrármérnöki

9.

élelmiszermérnöki

10.

élelmiszerbiztonsági és
-minőségi mérnöki

11.

kertészmérnöki

12.

díszkertészeti mérnöki

13.

szőlész-borász mérnöki

14.

környezetgazdálkodási agrármérnöki

15.

mezőgazdasági biotechnológus

16.

agrármérnöki

17.

ökológiai gazdálkodási mérnöki

18.

állattenyésztő mérnöki

19.

takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnöki

20.

növényorvosi

21.

növénytermesztő mérnöki

22.

természetvédelmi mérnöki

23.

vadgazda mérnöki

24.

bölcsészettudomány

magyar nyelv és irodalom

120

25.

finnugrisztika

26.

irodalom- és kultúratudomány

27.

nyelvtudomány

28.

alkalmazott nyelvészet

29.

elméleti nyelvészet

30.

színháztudomány

31.

hungarológia

32.

történelem

33.

levéltár

34.

történeti muzeológia

35.

régészet

36.

vallástörténet

37.

néprajz

38.

anglisztika

39.

amerikanisztika

40.

német nyelv, irodalom és kultúra

41.

német nemzetiségi nyelv és irodalom

42.

néderlandisztika

43.

skandinavisztika

44.

francia nyelv, irodalom és kultúra

45.

olasz nyelv, irodalom és kultúra

46.

portugál nyelv, irodalom és kultúra

47.

román nyelv, irodalom és kultúra

48.

spanyol nyelv, irodalom és kultúra

49.

Latin-Amerika tanulmányok

50.

romológia

51.

szlavisztika

52.

bolgár nyelv és irodalom

53.

cseh nyelv és irodalom

54.

horvát nyelv és irodalom

55.

lengyel nyelv és irodalom

56.

orosz nyelv és irodalom

57.

szerb nyelv és irodalom

58.

szlovák nyelv és irodalom

59.

szlovén nyelv és irodalom

60.

ukrán nyelv és irodalom

61.

ruszisztika

62.

altajisztika

63.

mongolisztika

64.

tibetológia

65.

arabisztika

66.

indológia

67.

iranisztika

68.

japanológia

69.

turkológia

70.

sinológia

71.

buddhizmus

72.

iszlám tanulmányok

73.

koreanisztika

74.

újgörög nyelv, irodalom és kultúra

75.

klasszika-filológia

76.

hebraisztika

77.

egyiptológia

78.

asszíriológia

79.

andragógia

80.

emberi erőforrás tanácsadó

 

81.

kulturális mediáció

82.

neveléstudományi

83.

interkulturális pszichológia és pedagógia

84.

pszichológia

85.

művészettörténet

86.

filozófia

87.

esztétika

88.

etika

89.

vallástudomány

90.

filmtudomány

91.

vizuális kultúratudomány

92.

fordító és tolmács

93.

reneszánsz tanulmányok

94.

logika és tudományelmélet

95.

a természettudomány története és filozófiája

96.

kulturális örökség tanulmányok

97.

terminológia

98.

összehasonlító irodalom- és művelődéstudomány

99.

szemiotika

100.

digitális bölcsészet

101.

Közép-Európa tanulmányok

102.

 

mentálhigiénés családtudományi és családterápiás

 

103.

mentálhigiénés közösség- és kapcsolatépítő

104.

afrikanisztika

105.

beszédtudomány

106.

társadalomtudomány

nemzetközi tanulmányok

 

120

107.

politikatudomány

108.

szociális munka

109.

szociálpolitika

110.

szociálpedagógia

111.

informatikus könyvtáros

112.

kommunikáció- és médiatudomány

113.

kulturális antropológia

114.

szociológia

115.

társadalomkutató

116.

társadalmi nemek tanulmánya

117.

survey statisztika

118.

egészségpolitika, tervezés és finanszírozás

119.

kisebbségpolitika

120.

közösségi és civil tanulmányok

121.

összehasonlító helyi fejlesztési tanulmányok

122.

humánökológia

123.

Kelet-Ázsia tanulmányok

124.

informatika

gazdaságinformatikus

120

125.

mérnökinformatikus

126.

programtervező informatikus

127.

orvosi biotechnológia

128.

jogi

jogász

300

129.

munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási

120

130.

kriminológia

131.

európai és nemzetközi üzleti jog

60

132.

kodifikátor

133.

összehasonlító állam- és jogtudományok

134.

közigazgatási, rendészeti
és katonai

közigazgatási

120

135.

európai és nemzetközi igazgatás

136.

 

nemzetközi közszolgálati kapcsolatok (nemzetközi közigazgatási, biztonsági tanulmányok, rendészeti, Európa-tanulmányok szakirányok)

 

 

137.

védelmi igazgatási

138.

biztonság- és védelempolitikai

139.

nemzetbiztonsági

140.

katonai vezetői

60

141.

katonai üzemeltetés

142.

katonai műveleti logisztika

143.

büntetés-végrehajtási vezető

120

144.

rendészeti vezető

145.

biztonsági szervező

146.

gazdaságtudományok

közgazdasági elemző

120

147.

gazdaság-matematikai elemző

148.

biztosítási és pénzügyi matematika

149.

közgazdálkodás és közpolitika

150.

Master of Business Administration (MBA)

151.

vállalkozásfejlesztés

152.

vezetés és szervezés

153.

regionális és környezeti gazdaságtan

154.

marketing

155.

logisztikai menedzsment

156.

nemzetközi gazdaság és gazdálkodás

157.

pénzügy

158.

számvitel

159.

turizmus-menedzsment

160.

műszaki

anyagmérnöki

120

161.

kohómérnöki

162.

faipari mérnöki

163.

könnyűipari mérnöki

164.

biomérnöki

165.

környezetmérnöki

166.

vegyészmérnöki

167.

gyógyszervegyész-mérnöki

168.

műanyag- és száltechnológiai mérnöki

169.

info-bionika mérnöki

 

170.

szerkezet-építőmérnöki

 

90

171.

infrastruktúra-építőmérnöki

 

 

172.

földmérő- és térinformatikai mérnöki

 

 

173.

településmérnöki

120

174.

létesítménymérnöki

175.

bánya- és geotechnikai mérnöki

176.

olaj- és gázmérnöki

177.

olajmérnöki (kizárólag angol nyelvű képzés)

178.

hidrogeológus mérnöki

179.

előkészítés-technikai mérnöki

180.

földtudományi mérnöki

181.

építészmérnöki

300

182.

ingatlanfejlesztő építészmérnöki

 

90

183.

szerkezettervező építészmérnöki

 

184.

tervező építészmérnöki

 

185.

urbanista építészmérnöki

 

186.

fa- és bútoripari terméktervező mérnöki

120

187.

ipari terméktervező mérnöki

188.

forma- és vizuális környezettervező mérnöki

189.

gépészmérnöki

190.

gépészeti modellezés

191.

épületgépészeti és eljárástechnikai gépészmérnöki

192.

közlekedésmérnöki

193.

logisztikai mérnöki

194.

járműmérnöki

195.

mechatronikai mérnöki

196.

biztonságtechnikai mérnöki

197.

katasztrófavédelmi mérnöki

198.

katonai logisztikai

199.

védelmi vezetéstechnikai rendszertervező

200.

energetikai mérnöki

201.

villamosmérnöki

202.

műszaki menedzser

203.

egészségügyi mérnöki

204.

orvos- és

egészségtudomány

általános orvos

360

205.

fogorvos

300

206.

gyógyszerész

207.

ápolás

90

208.

fizioterápia

209.

 

népegészségügyi

210.

táplálkozástudományi

120

211.

egészségügyi menedzser

90

212.

klinikai laboratóriumi kutató

213.

egészségügyi szociális munka

120

214.

egészségpszichológia

215.

komplex rehabilitáció

216.

radiográfia

90

217.

pedagógusképzés

gyógypedagógia

90

218.

sporttudomány

szakedző

120

219.

sportmenedzser

220.

rekreáció

221.

humánkineziológia

222.

természettudomány

biológus

120

223.

molekuláris biológia

224.

hidrobiológus

225.

ökotoxikológus

226.

humánbiológia-antropológia

227.

immunológia

228.

biotechnológia

229.

csillagász

230.

fizikus

231.

biofizikus

232.

vegyész

233.

geográfus

234.

geológus

235.

meteorológus

236.

geofizikus

237.

földtudomány

238.

térképész

239.

környezettudomány

240.

alkalmazott matematikus

241.

matematikus

242.

anyagtudomány

243.

 

tudománykommunikáció a természettudományban

244.

kognitív tanulmányok

245.

mű-

vészet

építőművészet

építőművész

120

246.

tájépítész és kertművész

247.

belsőépítész környezettervező művész

248.

építőművész

300

249.

iparművészet

kerámiatervezés

120

250.

fémművesség

251.

formatervező művész

252.

divat- és textiltervezés

253.

tervezőgrafika

254.

fotográfia

255.

látványtervező művész

256.

designelmélet

257.

design- és művészetmenedzsment

258.

képző-
művészet

festőművész

300

259.

szobrászművész

260.

grafikusművész

261.

restaurátorművész

262.

intermédia-művész

263.

kortárs művészet-elméleti és kurátori ismeretek

 

120

264.

színház-
művészet

színművész

300

265.

színházrendező

266.

színházi dramaturg

267.

film- és
videoművészet

filmrendező művész

120

268.

dokumentumfilm-rendező művész

269.

filmoperatőr művész

270.

filmmaking (kizárólag angol nyelvű képzés)

271.

televíziós műsorkészítő művész

272.

animáció

273.

film- és televízió producer

274.

mozgóképművész

275.

filmdramaturg

300

276.

zeneművészet

klasszikus hangszerművész (fuvola, oboa, klarinét, fagott, kürt, trombita, harsona, tuba, ütőhangszer, hegedű, mélyhegedű, gordonka, gordon, hárfa, gitár, cimbalom, zongora, zongorakísérő-korrepetitor, orgona, harmonika, csembaló, szaxofon szakirányok)

120

277.

 

régi-zene hangszerművész (csembaló, fortepiano, barokk hegedű, viola da gamba, barokk gordonka, blockflöte, barokk fuvola, barokk oboa, barokk fagott, cornetto, natúrtrombita, natúrkürt, barokk harsona, lant szakirányok)

278.

klasszikus énekművész (operaének, oratórium- és dalének szakirányok)

279.

karmester (zenekari karmester, fúvós zenekari karnagy szakirányok)

280.

kóruskarnagy

281.

egyházzene-művész (egyházzene orgonaművész, egyházzene kóruskarnagy szakirányok)

282.

zeneszerző

283.

muzikológus

284.

zeneteoretikus

285.

Kodály-zenepedagógia

60

286.

táncművészet

kortárstánc művész

120

287.

klasszikus balettművész

288.

néptáncművész

289.

koreográfus

290.

multimédia

média design

120

2/A. számú melléklet a 289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelethez33



Magyar és külföldi intézmények közös képzései

 

a) Képzési szint

b) Képzési terület

c) Képzési ág

d) Szak elnevezése magyarul és angolul

e) Szakhoz rendelt kreditek száma

1.

1. mesterképzés

társadalom-
tudomány

szociális munka és szociális gazdaság
(Social Work and Social Economics)

120

2.

mesterképzés

társadalom-
tudomány

 

Környezetpolitika és menedzsment
(Environmental Sciences Policy and Management)

120

3.

mesterképzés

társadalom-
tudomány

 

nemzetközi közpolitika
(International Public Policy)

120

4.

mesterképzés

agrár

 

fenntartható takarmányozás
(Sustainable Animal Nutrition and Feeding)

120

3. számú melléklet a 289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelethez34



A tanári mesterképzési szakon a ciklusokra bontott, osztott képzés alapképzési szakjaira épülően
választható első és második tanári szakképzettségek

Nevelés-oktatás területei

Tanári szakképzettségek1

Műveltségi területek

első közismereti tanári szakképzettségek2

kizárólag második tanári szakképzettségként
megszerezhető tanári szakképzettségek

magyar nyelv és irodalom

magyartanár

magyar mint idegen nyelv tanára
nyelv- és beszédfejlesztő tanár

idegen nyelv

angoltanár

 

némettanár/német- és nemzetiséginémet-
tanár

franciatanár

olasztanár

spanyoltanár

romántanár/román- és nemzetiségiromán-
tanár

romológiatanár (romani nyelv és kultúra vagy beás nyelv és kultúra)

orosztanár

bolgártanár/bolgár- és nemzetiségibolgár-
tanár

lengyeltanár/lengyel- és nemzetiségilengyel-tanár

horváttanár/horvát- és nemzetiségihorvát-
tanár

szerbtanár/szerb- és nemzetiségiszerb-
tanár

szlováktanár/szlovák- és nemzetiségiszlovák-tanár

szlovéntanár/szlovén- és nemzetiségiszlovén-tanár

ukrántanár/ukrán- és nemzetiségiukrán-
tanár

latintanár

japántanár

kínaitanár

újgörögtanár/újgörög- és nemzetiségigörög-tanár

ógörögtanár

hollandtanár

portugáltanár

matematika

matematikatanár

ábrázológeometria- és műszakirajz-tanár

ember és társadalom

történelemtanár

filozófiatanár

kommunikációtanár

etikatanár

ember és társadalom műveltségterületi tanár3

esztétikatanár

pedagógiatanár

 

 

 

hon- és népismerettanár

ember a természetben

biológiatanár

ember és természet műveltségterületi tanár

kémiatanár

fizikatanár

természetismeret-tanár

földünk-környezetünk

földrajztanár

környezettan-tanár

művészetek

ének-zene tanár

művészettörténet-tanár

mozgóképkultúra- és médiaismeret-tanár

vizuális- és környezetkultúra-tanár

informatika

informatikatanár

 

testnevelés és sport

testnevelő tanár

gyógytestnevelő tanár

egészségfejlesztés-tanár

életvitel és gyakorlati ismeretek

 

technikatanár, háztartásgazdálkodás-tanár, életviteli és gyakorlati ismeretek műveltségterületi tanár

Szakképzés művészeti szakképzés,
illetve alapfokú művészetoktatás területei

Első szakmai vagy művészeti tanári
szakképzettségek

Kizárólag második tanári szakképzettségként megszerezhető szakképzettségek

műszaki, informatikai szakképzés

mérnöktanár (a műszaki, informatikai képzési terület alapképzési szakjain szerezhető szakképzettségek szerint)

 

agrár szakképzés

agrár-mérnöktanár (az agrár képzési terület alapképzési szakjain szerezhető szakképzettségek szerint)

 

gazdasági szakképzés

közgazdásztanár (elméleti gazdaságtan, kereskedelem és marketing, pénzügy és számvitel, turizmus-vendéglátás, vállalkozási ismeretek szakirányok szerint)

ügyviteltanár

egészségügyi szakképzés

egészségügyi tanár (az egészségtudományi képzési ág alapképzési szakjain szerezhető szakképzettségek szerint)

 

gyógypedagógiai

gyógypedagógia-tanár

 

művészeti szakképzés, alapfokúművészetoktatás

tanár (zeneművészeti képzési ág alapképzési szakjain, illetve szakirányain szerezhető szakképzettségek szerint)

karvezetőtanár
zeneelmélet-improvizáció-tanár
egyházzene-tanár
népzenetanár

 

 

Kodály-zenepedagógia-tanár

 

színjátéktanár

 

 

bábjátéktanár

 

 

tánctanár (klasszikus balett, néptánc, moderntánc, kortárstánc, színházi tánc, társastánc, divattánc, tánctörténet és -elmélet szakirányokkal)

 

 

Hitoktatási terület4

hittanár-nevelő tanár

 

 

A közismereti és a szakmai, illetve a művészeti nevelés-oktatás speciális területei

 

szaktárgyat idegen nyelven oktató tanár (megjelölve az első tanári szakképzettséget)
drámapedagógia-tanár
múzeumpedagógia-tanár
játék- és szabadidő-szervező tanár
multikulturális nevelés tanára
fogyatékosok rekreációja-tanár
inkluzív nevelés tanára
család- és gyermekvédő tanár
tanulási- és pályatanácsadási-tanár
tehetségfejlesztő tanár
kollégiumi nevelőtanár
pedagógiai értékelés és mérés tanára
tantervfejlesztő tanár
minőségfejlesztés-tanár
andragógus tanár
könyvtárpedagógia-tanár


1 A második tanári szakképzettségként felvehető szakképzettségek – a képzési és kimeneti követelményekben meghatározottak szerint –, a nevelés-oktatás más területén is kapcsolódhatnak az elsőként felvett tanári szakképzettséghez.
2 Az elsőként választható tanári szakképzettség – a tanári szak képzési és kimeneti követelményeiben meghatározott feltételekkel – második tanári szakképzettségként is választható.
3 A bölcsészettudományi képzési terület történelem, néprajz, pszichológia alapképzési szakján, a szabadbölcsészet alapképzési szak szakirányain, illetve a társadalomtudományi képzési területen a szociális és a társadalomismeret képzési ág kulturális antropológia, kommunikáció és médiatudomány, szociológia, társadalmi tanulmányok alapképzési szakján szerezhető szakképzettségekre épülő tanári szakképzettség.
4 A hittanár-nevelő szakképzettség a katekéta-lelkipásztori munkatárs alapképzési szakra épülően szerezhető, amely a köznevelésről szóló törvény képesítési előírásai szerint jogosít pedagógus munkakör betöltésére. A hittanár-nevelő tanár szakképzettségre, a maximális hallgatói létszám megállapítása szempontjából, a hitéleti képzésekre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.


A szakképzés, illetve művészeti szakképzés területén mesterfokozatra és nem tanári szakképzettségre épülő
tanári szakképzettségek1

Képzési terület

Tanári szakképzettségek2

agrár

 

agrármérnök tanár

informatika, műszaki

 

mérnöktanár

gazdaságtudományok

 

közgazdásztanár

orvos- és egészségtudomány

 

egészségügyi tanár

pedagógusképzés

 

gyógypedagógus tanár3

művészet

iparművészet

design- és vizuálisművészet-tanár

képzőművészet

képzőművész-tanár

színházművészet

színházművészeti tanár

film- és videoművészet

filmművészeti tanár

zeneművészet

zeneművész-tanár

táncművészet

táncművész-tanár


1 Tanári szakképzettség szerezhető mesterfokozat és szakképzettség birtokában vagy művészeti képzési területen, a mesterfokozat és nem tanári szakképzettség megszerzésére irányuló tanulmányokkal párhuzamosan is.
2 A tanári szakképzettségek, a mesterfokozaton szerzett szakterületi szakképzettségek szerint, differenciálódnak.
3 A tanári szakképzettség a mesterfokozatot adó nem tanári szakképzettséggel párhuzamosan vagy annak megszerzése után szerezhető, két tanári szakképzettséget adó képzésben. A gyógypedagógus-tanár szakképzettség bármely közismereti tanári szakképzettséggel társítható.

4. számú melléklet a 289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelethez35


A ciklusokra bontott, osztott képzés alapképzési szakjainak, valamint az egységes, osztatlan képzés mesterképzési szakjainak és a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény felhatalmazása szerint szakindítási engedély alapján indított egyetemi és főiskolai szakok megfeleltetése
A ciklusokra bontott, osztott képzés alapképzési szakjainak, valamint az egységes, osztatlan képzés
mesterképzési szakjainak és felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény felhatalmazása szerint szakindítási
engedély alapján indított egyetemi és főiskolai szakok megfeleltetése

Képzési
terület

Képzési ág

Alapképzési szakok

Képesítési követelmények
szerinti szakok
f: főiskolai, e: egyetemi

Képesítési követelmények szerinti szakokon
szakindítási engedélyt kapott felsőoktatási
intézmények

agrár*

agrár műszaki

földmérő és földrendező mérnöki

f: földmérő mérnöki, földrendező mérnöki, ingatlan-nyilvántartási szervező, meliorációs mérnöki

Nyugat-Magyarországi Egyetem
Tessedik Sámuel Főiskola

 

 

mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki

f: mezőgazdasági gépészmérnöki, páncélos és gépjármű-technikai mérnöktiszti, élelmiszeripari gépészmérnöki;
e: mezőgazdasági gépészmérnöki

Nyíregyházi Főiskola
Szegedi Tudományegyetem
Szent István Egyetem
Tessedik Sámuel Főiskola

 

 

tájrendező és kertépítő mérnöki

e: tájépítészeti, -védelmi és -fejlesztési

Budapesti Corvinus Egyetem

 

állatorvos-
tudományi

állatorvosi

e: állatorvosi

Szent István Egyetem

 

erdőmérnöki

erdőmérnöki

e: erdőmérnöki

Nyugat-Magyarországi Egyetem




 

gazdasági, vidékfejlesztési és informatikus agrármérnöki

gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki

f: agrármenedzser, gazdasági mérnöki, vidékfejlesztési agrármérnöki, tájgazdálkodási, vállalkozó menedzser;
e: gazdasági agrármérnöki, vidékfejlesztési agrármérnöki, területfejlesztési mérnök;

Debreceni Egyetem
Kaposvári Egyetem
Károly Róbert Főiskola
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Szent István Egyetem
Szegedi Tudományegyetem
Tessedik Sámuel Főiskola
Veszprémi Egyetem

 

 

informatikus és szakigazgatási agrármérnöki

f: mezőgazdasági szakigazgatási szervező mérnöki;
e: informatikus agrármérnök

Debreceni Egyetem

 

élelmiszer- és kertészmérnöki

élelmiszermérnöki

f: élelmiszer technológus mérnöki
e: élelmiszer minőségbiztosító agrármérnöki, élelmiszermérnöki

Budapesti Corvinus Egyetem
Debreceni Egyetem
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Szegedi Tudományegyetem

 

 

kertészmérnöki

f: kertészmérnöki, szőlész-borász
e: kertészmérnöki

Budapesti Corvinus Egyetem
Debreceni Egyetem
Károly Róbert Főiskola
Kecskeméti Főiskola
Veszprémi Egyetem

 

környezet-
gazdálkodási és természetvédelmi mérnöki

környezet-
gazdálkodási agrármérnöki

f: környezetgazdálkodási agrármérnöki
e: környezetgazdálkodási agrármérnöki

Debreceni Egyetem
Károly Róbert Főiskola
Szent István Egyetem
Tessedik Sámuel Főiskola

 

 

természetvédelmi mérnök

f: természetvédelmi mérnöki

Debreceni Egyetem
Nyugat-Magyarországi Egyetem

 

 

vadgazda mérnöki

f: vadgazda mérnöki

Debreceni Egyetem
Károly Róbert Főiskola
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Szent István Egyetem

 

mezőgazdasági

állattenyésztő mérnöki

f: állattenyésztő mérnöki, halgazda mérnöki
e:

Szent István Egyetem
Kaposvári Egyetem

 

 

mezőgazdasági mérnöki

f: mezőgazdasági mérnöki
e: agrármérnöki

Debreceni Egyetem
Kaposvári Egyetem
Károly Róbert Főiskola
Nyíregyházi Főiskola
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Szegedi Tudományegyetem
Szent István Egyetem
Tessedik Sámuel Főiskola
Veszprémi Egyetem

 

 

mezőgazdasági szakoktató

f: agrár szakoktató, mérnöktanári
e: mérnöktanári

Debreceni Egyetem
Kaposvári Egyetem
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Szent István Egyetem
Szegedi Tudományegyetem


 

 

növénytermesztő mérnöki

f: növénytermesztési mérnöki
e: növényorvosi, agrárkémikus agrármérnöki

Tessedik Sámuel Főiskola
Veszprémi Egyetem

bölcsészet-
tudományi

magyar

magyar (pl. drámapedagógia, eszperantó, észt, finn, finnugor, folklorisztika, irodalomtudomány, művelődéstudo-
mány, nyelv-
mentor, nyelv-
technológia, színháztörténet, ügyvitel, neolatin szakirányok)

f: magyar nyelv és irodalom*, eszperantó nyelvtanár*, ügyviteli*
e: alkalmazott nyelvészet, elméleti nyelvészet, észt, magyar nyelv és irodalom*, magyar mint idegen nyelv*, finn nyelv és irodalom, finnugor, összehasonlító irodalomtudomány, színháztörténet

Berzsenyi Dániel Főiskola
Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Kaposvári Egyetem
Károli Gáspár Református Egyetem
Miskolci Egyetem
Nyíregyházi Főiskola
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem
Veszprémi Egyetem

 

történelem

történelem (pl. történelem, levéltár, muzeológia, régészet szakirányok)

f: történelem*
e: történelem*, régészet, levéltár, új- és a legújabb kori történeti muzeológia

Berzsenyi Dániel Főiskola
Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Károli Gáspár Református Egyetem
Miskolci Egyetem
Nyíregyházi Főiskola
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem

 

 

néprajz

e: néprajz*

Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Pécsi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem

 

modern filológia

anglisztika (pl. angol, amerikanisztika szakirányok)

f: angol nyelv és irodalom*
e: amerikanisztika*, angol nyelv és irodalom*

Berzsenyi Dániel Főiskola
Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Károli Gáspár Református Egyetem
Kodolányi János Főiskola
Miskolci Egyetem
Nyíregyházi Főiskola
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem
Veszprémi Egyetem

 

 

germanisztika (pl. német, német nemzetiségi, néderlandisztika, svéd, norvég, dán szakirányok)

f: német nyelv és irodalom*, német nemzetiségi nyelv és irodalom*;
e: néderlandisztika, német nyelv és irodalom*, német nemzetiségi nyelv és irodalom*, skandinavisztika

Berzsenyi Dániel Főiskola
Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Károli Gáspár Református Egyetem
Kodolányi János Főiskola
Miskolci Egyetem
Nyíregyházi Főiskola
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem
Veszprémi Egyetem

 

 

romanisztika (pl. francia, olasz, portugál, román/
nemzetiségi, spanyol szakirányok)

f: francia nyelv és irodalom*, olasz nyelv és irodalom*, román nemzetiségi nyelv és irodalom*, spanyol nyelv és irodalom*;
e: francia nyelv és irodalom*, olasz nyelv és irodalom*, portugál nyelv és irodalom*, román nyelv és irodalom*, spanyol nyelv és irodalom*

Berzsenyi Dániel Főiskola
Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Kodolányi János Főiskola
Nyíregyházi Főiskola
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem
Veszprémi Egyetem

 

 

romológia

e: romológia*

Pécsi Tudományegyetem

 

 

szlavisztika (pl. orosz, bolgár, cseh, lengyel, horvát/nemzetiségi, szerb/
nemzetiségi, szlovák/
nemzetiségi, szlovén/
nemzetiségi, ukrán/
nemzetiségi szakirányok)

f: orosz nyelv és irodalom*, horvát nemzetiségi nyelv és irodalom*, szlovák nemzetiségi nyelv és irodalom*, szlovén nemzetiségi nyelv és irodalom*, ukrán nyelv és irodalom*;
e: orosz nyelv és irodalom*, bolgár nyelv és irodalom*, cseh nyelv és irodalom, horvát nyelv és irodalom*, lengyel nyelv és irodalom*, szerb nyelv és irodalom*, szlovák nyelv és irodalom*, szlovén nyelv és irodalom*, ukrán nyelv és irodalom*

Berzsenyi Dániel Főiskola
Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Nyíregyházi Főiskola
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem

 

ókori és keleti filológia

ókori nyelvek és kultúrák [asszirológia, egyiptológia, klasszika-filológia (latin, ógörög) szakirányok]

e: asszirológia, egyiptológia, latin nyelv és irodalom*, ógörög*

Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Károli Gáspár Református Egyetem
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem

 

 

keleti nyelvek és kultúrák
(pl. altajisztika, arab, hebraisztika, indológia, iranisztika, japán, kínai, koreai, mongol, tibeti, török, újgörög szakirányok)

e: altajisztika, arab, hebraisztika, indológia, iranisztika, tibeti, mongol, japán*, kínai, koreai, török, újgörög nyelv és irodalom*

Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Károli Gáspár Református Egyetem
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem

 

pedagógia és pszichológia

andragógia (felnőttképzési szervező, munkavállalási tanácsadó művelődés-
szervező, személyügyi szervező, szakirányok)

f: művelődésszervező, személyügyi szervező, munkavállalási tanácsadó
e: művelődésszervező, humán szervező

Berzsenyi Dániel Főiskola
Debreceni Egyetem
Dunaújvárosi Főiskola
Eötvös József Főiskola
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Kaposvári Egyetem
Kodolányi János Főiskola
Nyíregyházi Főiskola
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem
Szent István Egyetem
Tessedik Sámuel Főiskola
Vitéz János R. Katolikus Tanítóképző Főiskola
Zsigmond Király Főiskola

 

 

pedagógia

f: pedagógia (nevelőtanár)
e: pedagógia*

Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Pécsi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem

 

 

pszichológia

f: pszichológia
e: pszichológia*

Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Károli Gáspár Református Egyetem
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Szegedi Tudományegyetem
Pécsi Tudományegyetem

 

szabad bölcsészet

szabad bölcsészet (pl. filozófia, esztétika, etika, vallástudomány, filmelmélet és filmtörténet, kommunikáció és médiatudomány, művészettörténet szakirányok)

e: esztétika; etika, ember- és társadalomismeret*, filozófia*, filmelmélet és filmtörténet*, művészettörténet*, vallástudomány*

Apor Vilmos Katolikus Főiskola
Berzsenyi Dániel Főiskola
Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Károli Gáspár Református Egyetem
Miskolci Egyetem
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem
Veszprémi Egyetem

társadalom-
tudományi

politikatudomány

nemzetközi tanulmányok

f: nemzetközi kapcsolatok
e: nemzetközi tanulmányok

Általános Vállalkozási Főiskola
Berzsenyi Dániel Főiskola
Budapesti Corvinus Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Kodolányi János Főiskola
Nyíregyházi Főiskola
Széchenyi István Egyetem
Veszprémi Egyetem
Zsigmond Király Főiskola

 

 

politológia

e: politológia*, politológus-közgazdász

Budapesti Corvinus Egyetem
Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Miskolci Egyetem
Pécsi Tudományegyetem

 

társadalomismeret

informatikus könyvtáros

f: informatikus könyvtáros
e: informatikus könyvtáros

Berzsenyi Dániel Főiskola
Debreceni Egyetem
Eötvös József Főiskola
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Kaposvári Egyetem
Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola
Nyíregyházi Főiskola
Pécsi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem
Szent István Egyetem

 

 

kommunikáció és médiatudomány

f: kommunikáció, fotóriporter és képszerkesztő
e: kommunikáció

Berzsenyi Dániel Főiskola
Budapesti Kommunikációs Főiskola
Budapesti Corvinus Egyetem
Debreceni Egyetem
Dunaújvárosi Főiskola
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Kaposvári Egyetem
Károli Gáspár Református Egyetem
Kodolányi János Főiskola
Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola
Nyíregyházi Főiskola
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem
Vitéz János R. Katolikus Tanítóképző Főiskola
Zsigmond Király Főiskola

 

 

kulturális antropológia

e: kulturális antropológia*

Eötvös Loránd Tudományegyetem
Miskolci Egyetem

 

 

szociológia

e: szociológia*, településtudomány és humánökológia, szociológus-közgazdász

Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem
Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Miskolci Egyetem
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem

 

 

társadalmi tanulmányok

 

 

 

szociális

szociális munka

f: általános szociális munkás
e: szociális munkás, szociálpolitikai, szociálpolitikus-közgazdász

Budapesti Corvinus Egyetem
Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Károli Gáspár Református Egyetem
Kodolányi János Főiskola
Pécsi Tudományegyetem
Széchenyi István Egyetem
Szegedi Tudományegyetem
Tessedik Sámuel Főiskola
Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola
Wesley János Lelkészképző Főiskola

 

 

szociálpedagógia

f: szociálpedagógus

Apor Vilmos Katolikus Főiskola
Debreceni Egyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Nyíregyházi Főiskola
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Szent István Egyetem
Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola

informatika*

informatikai

gazdaság-
informatikus

e: gazdasági informatikai (rendszer-informatikai), folyamatszabályozó mérnöki, közgazdasági programozó matematikus

Budapesti Corvinus Egyetem
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Kaposvári Egyetem
Miskolci Egyetem
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Széchenyi István Egyetem
Szegedi Tudományegyetem

 

 

mérnök informatikus

f: műszaki informatikai*
e: műszaki informatikai*

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Budapesti Műszaki Főiskola
Debreceni Egyetem
Dunaújvárosi Főiskola
Gábor Dénes Főiskola
Kecskeméti Főiskola
Miskolci Egyetem
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Széchenyi István Egyetem
Szegedi Tudományegyetem
Veszprémi Egyetem
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

 

 

programtervező informatikus

f: programozó matematikus, számítástechnika-tanári*
e: programtervező matematikus, informatikatanári*

Berzsenyi Dániel Főiskola
Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Miskolci Egyetem
Nyíregyházi Főiskola
Pécsi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem
Veszprémi Egyetem

jogi és
igazgatási

jogtudomány

jogász

e: jogász

Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Károli Gáspár Református Egyetem
Miskolci Egyetem
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Széchenyi István Egyetem
Szegedi Tudományegyetem

 

igazgatási

bűnügyi igazgatási
(bűnügyi nyomozó, gazdaságvédelmi nyomozó, pénzügyi nyomozó szakirányokkal)

f: bűnügyi, pénzügynyomozói, gazdaságvédelmi

Rendőrtiszti Főiskola

 

 

igazgatásszervező

f: igazgatásszervező
e: közigazgatási

Budapesti Corvinus Egyetem

 

 

igazságügyi igazgatási

f: igazságügyi ügyintéző

Miskolci Egyetem
Pécsi Tudományegyetem

 

 

munkaügyi és társadalom-
biztosítási igazgatási

f: munkaügyi kapcsolatok, társadalombiztosítási

Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem

 

 

nemzetközi igazgatási


 

 

 

 

rendészeti igazgatási
(biztonsági, büntetés-végrehajtási, határrendészeti, igazgatás-
rendészeti, katasztrófavédelmi, közlekedésrendészeti, közrendvédelmi, vám- és jövedéki igazgatási szakirányokkal)

f: büntetés-végrehajtási, közlekedésrendészeti, közrendvédelmi, határrendészeti, igazgatásrendészeti, katasztrófavédelmi, vámigazgatási, nemzetbiztonsági

Rendőrtiszti Főiskola

nemzet-
védelmi és
katonai

védelmi

biztonság- és védelempolitikai

e: biztonság- és védelempolitikai

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

 

 

büntetés-
végrehajtási nevelő

 

 

 

 

határrendészeti és
-védelmi vezetői

f: határrendészeti és
-védelmi vezetői
e: határrendészeti és
-védelmi vezetői

 

 

 

nemzetbiztonsági

 

 

 

 

védelmi igazgatási

e: védelmi igazgatási

 

 

katonai

katonai gazdálkodási

 

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

 

 

katonai vezetői

f: katonai vezetői
e: katonai logisztikai, katonai vezetői

 

gazdaság-
tudományok

közgazdasági

alkalmazott közgazdaságtan

f: általános közgazdasági
e: gazdaságmatematikai elemző, közgazdasági, közgazdasági szakos közgazdász tanári*

Budapesti Corvinus Egyetem
Debreceni Egyetem

 

 

gazdaságelemzés

 

 

 

 

közszolgálati

f: európai közszolgálati és üzleti szervező, közszolgáltatási közgazdász, nonprofit gazdálkodási

Általános Vállalkozási Főiskola
Budapesti Kommunikációs Főiskola
Károly Róbert Főiskola
Nemzetközi Üzleti Főiskola

 

üzleti

gazdálkodási és menedzsment

f: gazdálkodási, gazdaságismeret tanári*, háztartásökonómia-
életvitel szakos tanári*, vállalkozásszervező, informatikus közgazdász (gazdasági informatika), üzleti kommunikáció
e: gazdálkodási, gazdálkodási szakos közgazdász tanári*

Általános Vállalkozási Főiskola
Berzsenyi Dániel Főiskola
Budapesti Gazdasági Főiskola
Budapesti Kommunikációs Főiskola
Budapesti Corvinus Egyetem
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Budapesti Műszaki Főiskola
Debreceni Egyetem
Dunaújvárosi Főiskola
Eötvös József Főiskola
Eszterházy Károly Főiskola
Gábor Dénes Főiskola
Harsányi János Főiskola
Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája
Kaposvári Egyetem
Károly Róbert Főiskola
Kodolányi János Főiskola
Miskolci Egyetem
Modern Üzleti Tudományok Főiskolája Nemzetközi Üzleti Főiskola
Nyíregyházi Főiskola
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Széchenyi István Egyetem
Szegedi Tudományegyetem
Szent István Egyetem
Tessedik Sámuel Főiskola
Tomori Pál Főiskola
Veszprém Egyetem
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

 

 

kereskedelem és marketing

f: kereskedelmi, kereskedelmi közgazdász tanár*, nemzetközi marketing és teljes körű minőségirányítás (TQM)

Budapesti Gazdasági Főiskola
Modern Üzleti Tudományok Főiskolája Szolnoki Főiskola

 

 

emberi erőforrások

f: humán erőforrás menedzser

Budapesti Gazdasági Főiskola
Károly Róbert Főiskola
Szent István Egyetem
Veszprémi Egyetem
Zsigmond Király Főiskola

 

 

nemzetközi gazdálkodás

f: gazdaságdiplomácia és nemzetközi menedzsment, külgazdasági, nemzetközi kommunikáció
e: nemzetközi kapcsolatok

Berzsenyi Dániel Főiskola
Budapesti Gazdasági Főiskola
Budapesti Kommunikációs Főiskola
Budapesti Corvinus Egyetem
Széchenyi István Egyetem
Szolnoki Főiskola
Tomori Pál Főiskola

 

 

pénzügy és számvitel

f: pénzügyi, számviteli
e: pénzügyi

Budapesti Gazdasági Főiskola
Budapesti Corvinus Egyetem
Károly Róbert Főiskola
Nemzetközi Üzleti Főiskola
Tessedik Sámuel Főiskola
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

 

 

turizmus-
vendéglátás

f: idegenforgalmi és szálloda, vendéglátó és szálloda, idegenforgalmi-szállodai közgazdász tanári*, vendéglátó-szállodai közgazdász tanári*

Budapesti Gazdasági Főiskola
Harsányi János Főiskola
Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája Károly Róbert Főiskola
Kodolányi János Főiskola
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Szolnoki Főiskola
Veszprémi Egyetem

 

 

üzleti szakoktató

f: gazdasági szakoktató

Budapesti Gazdasági Főiskola

műszaki*

anyag-, fa- és könnyűipari mérnöki

anyagmérnöki

f: anyagmérnöki, kohómérnöki
e: anyagmérnöki, kohómérnöki

Dunaújvárosi Főiskola
Miskolci Egyetem
Veszprémi Egyetem

 

 

faipari mérnöki

f: faipari mérnöki
e: faipari mérnöki, papíripari mérnöki

Nyugat-Magyarországi Egyetem

 

 

könnyűipari mérnöki

f: könnyűipari
e: könnyűipari mérnök

Budapesti Műszaki Főiskola
Nyugat-Magyarországi Egyetem

 

bio-, környezet- és vegyészmérnöki

biomérnöki

f: biomérnöki
e: biomérnöki

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

 

 

környezetmérnöki

f: környezetmérnöki
e: környezetmérnöki

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Budapesti Műszaki Főiskola
Debreceni Egyetem
Eötvös József Főiskola
Miskolci Egyetem
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Széchenyi István Egyetem
Szent István Egyetem
Veszprémi Egyetem

 

 

vegyészmérnöki

f: vegyészmérnöki
e: vegyészmérnöki

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Debreceni Egyetem
Veszprémi Egyetem
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

 

építőmérnöki és műszaki földtudományi

építőmérnöki

f: építőmérnöki, településmérnöki, tűzvédelmi
e: építőmérnöki, földmérő és térinformatikai, településmérnöki

Budapesti Corvinus Egyetem
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Debreceni Egyetem
Eötvös József Főiskola
Pécsi Tudományegyetem
Széchenyi István Egyetem
Szent István Egyetem
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

 

 

műszaki földtudományi

e: bánya- és geotechnikai, előkészítéstechnikai, műszaki földtudományi, olaj- és gázmérnöki

Miskolci Egyetem

 

építészmérnök, ipari termék- és formatervező mérnöki

építész

e: építészmérnöki

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

 

 

építészmérnöki

f: építészmérnöki
e: építészmérnöki

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Debreceni Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Széchenyi István Egyetem
Szent István Egyetem

 

 

ipari termék- és formatervező mérnöki

e: ipari termék- és formatervezői

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

 

gépész-, közlekedés-, mechatronikai mérnöki

gépészmérnöki

f: gépészmérnöki
e: gépészmérnöki

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Budapesti Műszaki Főiskola
Debreceni Egyetem
Dunaújvárosi Főiskola
Kecskeméti Főiskola
Miskolci Egyetem
Nyíregyházi Főiskola
Pécsi Tudományegyetem
Széchenyi István Egyetem
Szent István Egyetem
Veszprémi Egyetem
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

 

 

közlekedésmérnöki

f: közlekedésmérnöki, repülőmérnöki
e: közlekedésmérnöki

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Nyíregyházi Főiskola
Széchenyi István Egyetem
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

 

 

mechatronikai mérnöki

f: mechatronikai mérnök
e: mechatronikai mérnök

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Széchenyi István Egyetem

 

had- és biztonság-
technikai mérnöki

had- és biztonságtechnikai mérnöki

f: biztonságtechnikai
e: hadtechnikai menedzser

Budapesti Műszaki Főiskola
Szent István Egyetem
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

 

villamos- és energetikai mérnöki

energetikai mérnöki

 

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Miskolci Egyetem

 

 

villamosmérnöki

f: villamosmérnöki, kommunikációtechnikai mérnöki
e: villamosmérnöki

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Budapesti Műszaki Főiskola
Debreceni Egyetem
Miskolci Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Széchenyi István Egyetem
Szent István Egyetem
Veszprémi Egyetem
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

 

műszaki menedzser, műszaki szakoktató

műszaki menedzser

f: műszaki menedzser
e: műszaki menedzser

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Budapesti Műszaki Főiskola
Debreceni Egyetem
Dunaújvárosi Főiskola
Gábor Dénes Főiskola
Kecskeméti Főiskola
Miskolci Egyetem
Széchenyi István Egyetem
Szent István Egyetem
Tessedik Sámuel Főiskola
Veszprémi Egyetem

 

 

műszaki szakoktató

f: műszaki szakoktató, mérnöktanári
e: mérnöktanári

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Budapesti Műszaki Főiskola
Debreceni Egyetem
Dunaújvárosi Főiskola
Kecskeméti Főiskola
Miskolci Egyetem
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Széchenyi István Egyetem
Szent István Egyetem
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

orvos- és egészség-
tudományi

orvostudományi

általános orvos

e: általános orvostudományi

Debreceni Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Semmelweis Egyetem
Szegedi Tudományegyetem

 

 

fogorvos

e: fogorvos-tudományi

Debreceni Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Semmelweis Egyetem
Szegedi Tudományegyetem

 

 

gyógyszerész

e: gyógyszerésztudományi

Debreceni Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Semmelweis Egyetem
Szegedi Tudományegyetem

 

egészségtudo-
mányi

ápolás és betegellátás (ápoló, dietetikus, gyógytornász, mentőtiszt, szülésznő szakirányok)

f: ápoló, dietetikus, gyógytornász, mentőtiszt
e: ápoló

Debreceni Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Semmelweis Egyetem
Széchenyi István Egyetem
Szegedi Tudományegyetem
Tessedik Sámuel Főiskola

 

 

egészségügyi gondozás és prevenció (népegészségügyi ellenőr, védőnő szakirányok)

f: közegészségügyi-járványügyi felügyelő, védőnő
e: védőnő, népegészségügyi felügyelő, egészségügyi-tanár*

Debreceni Egyetem
Miskolci Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Semmelweis Egyetem
Szegedi Tudományegyetem

 

 

egészségügyi szervező (egészségbiztosítás, egészségügyi ügyvitelszervező, egészségturizmus-szervező szakirányok)

f: egészségbiztosítási, egészségügyi ügyvitelszervező egészségbiztosítás
e: informatikus egészségügyi menedzser (egészségügyi informatikus)

Debreceni Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Semmelweis Egyetem

 

 

orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus (orvosdiagnosztikai laboratóriumi analitikus, képalkotó diagnosztika, orvosi kutatólaboratóriumi analitikus, optometria szakirányok)



f: orvosdiagnosztika laboratóriumi analitikus, diagnosztikai képalkotó, optometrista

Debreceni Egyetem
Miskolci Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Semmelweis Egyetem

pedagógus-
képzés

óvodapedagógus, tanító

óvodapedagógus (nemzetiségi szakirányokkal)

f: óvodapedagógus, nemzetiségi (cigány-roma) óvodapedagógus, nemzetiségi óvodapedagógus-horvát, nemzetiségi óvodapedagógus-német, nemzetiségi óvodapedagógus-román, nemzetiségi óvodapedagógus-szerb, nemzetiségi óvodapedagógus-szlovák, nemzetiségi óvodapedagógus-szlovén

Apor Vilmos Katolikus Főiskola
Debreceni Egyetem
Eötvös József Főiskola
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Kaposvári Egyetem
Kecskeméti Főiskola
Miskolci Egyetem
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Tessedik Sámuel Főiskola
Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola

 

óvodapedagógus, tanító

tanító (nemzetiségi szakirányokkal)

f: tanító, nemzetiségi (cigány-roma) tanító, nemzetiségi (horvát) tanító, nemzetiségi (német) tanító, nemzetiségi (román) tanító, nemzetiségi (szlovák) tanító, nemzetiségi (szlovén) tanító

Apor Vilmos Katolikus Főiskola
Berzsenyi Dániel Főiskola
Eötvös József Főiskola
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Kaposvári Egyetem
Károli Gáspár Református Egyetem
Kecskeméti Főiskola
Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola
Miskolci Egyetem
Nyíregyházi Főiskola
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem
Szent István Egyetem
Tessedik Sámuel Főiskola
Vitéz János R. Katolikus Tanítóképző Főiskola

 

 

konduktor (óvodapedagógus, tanító szakirányokkal)

f: konduktor-óvodapedagógus, konduktor tanító

Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete

 

gyógypedagógia

gyógypedagógia (értelmileg akadályozottak pedagógiája, tanulásban akadályozottak pedagógiája, hallássérültek pedagógiája, logopédia, látássérültek, szomatopedagógia, pszichopedagógia szakirányokkal)




f: hallássérültek pedagógiája, látássérültek pedagógiája, logopédia, pszichopedagógia, értelmileg akadályozottak pedagógiája, szomatopedagógia, tanulásban akadályozottak pedagógiája
e: gyógypedagógia

Eötvös Loránd Tudományegyetem
Kaposvári Egyetem
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Szegedi Tudományegyetem

sport-
tudomány

sport

testnevelő-edző

f: testnevelő tanár, szakedző
e: testnevelő tanár, gyógytestnevelő tanár

Berzsenyi Dániel Főiskola
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Nyíregyházi Főiskola
Pécsi Tudományegyetem
Semmelweis Egyetem
Szegedi Tudományegyetem

 

testkultúra

sportszervező

f: sportmenedzser

Berzsenyi Dániel Főiskola
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Nyíregyházi Főiskola
Pécsi Tudományegyetem
Semmelweis Egyetem
Szegedi Tudományegyetem

 

 

rekreáció-szervezés és egészségfejlesztés

f: rekreáció, egészségtantanár
e: egészségtantanár

Berzsenyi Dániel Főiskola
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Nyíregyházi Főiskola
Pécsi Tudományegyetem
Semmelweis Egyetem
Szegedi Tudományegyetem

 

 

humánkineziológia

e: humánkineziológia

Semmelweis Egyetem

természet-
tudomány

élő természet-
tudomány

biológia

f: biológiatanári, biológus laboratóriumi operátor
e: alkalmazott növénybiológus, alkalmazott zoológus, biofizikus, biológus, molekuláris biológus, biológiatanári

Berzsenyi Dániel Főiskola
Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Nyíregyházi Főiskola
Pécsi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem
Szent István Egyetem

 

élettelen termé-
szettudomány

fizika

f: fizikatanári*
e: fizikus, alkalmazott fizikus, fizikus-mérnök, informatikus fizika (fizikus informatikus), mérnök-fizikus, csillagász, fizikatanári*

Berzsenyi Dániel Főiskola
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Miskolci Egyetem
Nyíregyházi Főiskola
Pécsi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem

 

 

kémia

f: vegyész-fizikus laboratóriumi operátor, kémiatanári*
e: informatikus vegyész (kémiai informatikus), klinikai kémikus, vegyész, kémiatanári*

Berzsenyi Dániel Főiskola
Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Nyíregyházi Főiskola
Pécsi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem
Veszprémi Egyetem

 

föld- és földrajz-
tudományi

földrajz

f: földrajztanári*
e: földrajztanári*, geográfus

Berzsenyi Dániel Főiskola
Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Miskolci Egyetem
Nyíregyházi Főiskola
Pécsi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem

 

 

földtudományi

e: geofizikus, geológus, meteorológus, térképész

Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Miskolci Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem

 

környezettudo-mány (pl. technika szakirány)

környezettan (pl. technika szakirány)

f: környezetvédelem-tanári*, technikatanári*
e: környezettudományi, környezettan-tanári*, technikatanári*

Berzsenyi Dániel Főiskola
Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Nyíregyházi Főiskola
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem
Veszprémi Egyetem

 

matematika-
tudomány

matematika

f: matematikatanári*
e: matematikatanári*, alkalmazott matematikus, matematikus, ábrázológeometria-tanári*

Berzsenyi Dániel Főiskola
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Nyíregyházi Főiskola
Pécsi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem

 

természetismeret

természetismeret

 

 

művészet0

építőművészet

építőművészet

e: építész

Magyar Iparművészeti Egyetem
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Pécsi Tudományegyetem

iparművészet

kerámiatervezés

e: szilikátipari tervező

Magyar Iparművészeti Egyetem

üvegtervezés

fémművesség

e: formatervező

Magyar Iparművészeti Egyetem
Nyugat-Magyarországi Egyetem

formatervezés

textiltervezés (szövő, kötő, nyomó, ruha, öltözékkiegészítő szakirányokkal)

e. textiltervező

Magyar Iparművészeti Egyetem

tervezőgrafika

e: vizuális kommunikáció

Magyar Iparművészeti Egyetem

fotográfia

alkalmazott látványtervezés

e: látványtervező
f: látványtervező

Magyar Képzőművészeti Egyetem
Kaposvári Egyetem

design- és művészetelmélet

e: design menedzser, vizuális és környezetkultúra-tanári*

Magyar Iparművészeti Egyetem

képzőművészet

festőművész

e: festő

Magyar Képzőművészeti Egyetem Pécsi Tudományegyetem

szobrászművész

e: szobrász

Magyar Képzőművészeti Egyetem Pécsi Tudományegyetem

grafikusművész

e: képgrafika, tervezőgrafika

Magyar Képzőművészeti Egyetem

restaurátorművész (pl. hangszer restaurátor szakirány)

e: restaurátor

Magyar Képzőművészeti Egyetem

intermédia-művész

e: intermédia

Magyar Képzőművészeti Egyetem

képzőművészet elmélet

e: vizuális nevelőtanár*

Magyar Képzőművészeti Egyetem
Pécsi Tudományegyetem

színházművészet

színművész (báb-
és zenés színész szakirányokkal)

e: színész
f: színész

Színház- és Filmművészeti Egyetem
Kaposvári Egyetem

színházrendező (zenés színházrendező szakiránnyal)

e: színházrendező

Színház- és Filmművészeti Egyetem

színházi koreográfus

e: koreográfus

Színház- és Filmművészeti Egyetem

színházi dramaturg

e: színháztudományi

Színház- és Filmművészeti Egyetem

film- és
videó művészet

mozgókép (adásrendező, vágó, hangmester szakirányokkal)

e: film- és televízió rendező
f: adásrendező, vágó, hangmester

Színház- és Filmművészeti Egyetem

kameraman

e: film- és televízió operatőr
f: kameraman

Színház- és Filmművészeti Egyetem

gyártásszervező

e: film- és televízió producer
f: gyártásszervező

Színház- és Filmművészeti Egyetem

televíziós műsorvezető, műsorrendező

e: televíziós műsorvezető, rendező

Színház- és Filmművészeti Egyetem

animáció

e: vizuális kommunikáció

Magyar Iparművészeti Egyetem

zeneművészet

előadóművészet (klasszikus hangszer, jazzhangszer, klasszikus ének, jazzének, zenekar- és kórusvezetés, egyházzene, népzene szakirányokkal)

e: hangszerművész, tanár;*
(oboa, klarinét, fagott, kürt,
trombita, harsona, tuba,
ütőhangszer, mélyhegedű,
gordonka, gordon, zongora,
orgona, csembalo, hárfa,
gitár), karmesterképző;
zenetudományi;
énekművész, -tanár;*
operaénekes,
magánénektanár;*
zongorakísérő-korrepetítor,
egyházzene, tanár;*

fuvolaművész, tanár*




hegedűművész, tanár*



énekművész, tanár*



f: hangszertanár;
kameraművész;*
(cimbalom, harmonika)

hangszertanár;
kameraművész; * (fuvola,
oboa, klarinét, fagott, kűrt,
trombita, harsona, tuba,
ütőhangszer, hegedű,
mélyhegedű, gordonka,
gordon, zongora, orgona,
hársfa, gitár)

zongorakísérő-korrepetítor

egyházzene, tanár*


régizenetanár;
kamaraművész;* (csembaló,
barokkhegedű,
barokkgordonka, viola da
gamba, blockflőte,

magánénektanár; ének-
kamaraművész,*

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem













Debreceni Egyetem
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Pécsi Tudományegyetem


Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Pécsi Tudományegyetem


Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Pécsi Tudományegyetem


Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem



Debreceni Egyetem
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Miskolci Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Széchenyi István Egyetem
Szegedi Tudományegyetem



nincs képzőhely

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem


Szegedi Tudományegyetem





Debreceni Egyetem
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Miskolci Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Széchenyi István Egyetem
Szegedi Tudományegyetem

 

jazzhangszer előadóművész, tanár* (jazz-zongora, jazzbőgő, jazzgitár, jazzbasszusgitár, jazztrombitsa, jazzharsona, jazzszakxofon, jazzdob), jazzének előadóművész, tanár*

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

alkotóművészet és
muzikológia
(zeneszerzés, jazz-
zeneszerzés,
muzikológia,
zeneelmélet,
zeneismeret
szakirányokkal)

e: zeneszerzés, tanár,*
zenetudományi tanár;*
zeneelmélet-tanár;*
szolfézstanár;* rádiós és
televíziós zenei rendező;
zenei menedzser;

f: jazz-zeneszerzés és
hangszerelés;

zeneelmélet-szolfézstanár,
karvezető*






szolfézstanár,*








fúvószenekari karnagy

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem






Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem


Debreceni Egyetem
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Miskolci Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Széchenyi István Egyetem
Szegedi Tudományegyetem


Debreceni Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Miskolci Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Széchenyi István Egyetem
Szegedi Tudományegyetem


Debreceni Egyetem
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Miskolci Egyetem
Pécsi Tudományegyetem

táncművészet

táncművész (klasszikus balett, néptánc, moderntánc, kortárstánc, színházi tánc szakirányokkal)

f: balettművész, néptánc-színházi tánc, kortárstánc művész

Magyar Táncművészeti Főiskola
Budapesti Kortárstánc Főiskola

koreográfus

f: koreográfus, kortárstánc koreográfus, táncművészeti szakíró

Magyar Táncművészeti Főiskola
Budapesti Kortárstánc Főiskola

táncos és próbavezető (klasszikus balett, néptánc, moderntánc, társastánc, kortárstánc, divattánc, színházi tánc szakirányokkal)

f: táncpedagógus,* kortárstánc pedagógus*

Magyar Táncművészeti Főiskola
Budapesti Kortárstánc Főiskola

multimédia

média design

e: vizuális kommunikáció

Magyar Iparművészeti Egyetem

multimédia programszerkesztő

e: multimédia programszerkesztő-rendező, mozgókép-tudományi

Színház- és Filmművészeti Egyetem

 

zenekultúra

ének-zene (népzene, egyházzene szakirányokkal)

e: ének-zenetanár, karvezetés;*


f: ének-zenetanár, karvezetés;* ének-zenetanár;*




ének-zene, egyházzene*


ének-zene, népzenetanár;*

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Pécsi Tudományegyetem


Berzsenyi Dániel Főiskola
Eszterházy Károly Főiskola
Eötvös József Főiskola
Nyíregyházi Főiskola
Szegedi Tudományegyetem


Berzsenyi Dániel Főiskola
Debreceni Egyetem

Nyíregyházi Főiskola

vizuális kultúra

kézműves

 

 

környezetkultúra

f: rajztanári;* vizuális kommunikáció tanári;*

Eszterházy Károly Főiskola
Kaposvári Egyetem
Nyíregyházi Főiskola
Berzsenyi Dániel Főiskola
Szegedi Tudományegyetem

plasztikai ábrázolás

képi ábrázolás

elektronikus ábrázolás

drámakultúra

drámainstruktor

 

 

mozgóképkultúra

mozgóképkultúra és médiaismeret

 

 


* Az 1993. évi LXXX. törvény alapján képesítési követelményeket meghatározó jogszabályok szerinti tanári szakok.

5. számú melléklet a 289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelethez36

1

A rendeletet a 139/2015. (VI. 9.) Korm. rendelet 14. § a) pontja hatályon kívül helyezte 2015. szeptember 1. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 10. §-át.

2

A preambulum e rendelet 15. § (3) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § (1) bekezdése e rendelet 15. § (3) bekezdésének a) pontja, a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 306. § a) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 1. § (2) bekezdése e rendelet 15. § (3) bekezdésének a) pontja, a 297/2013. (VII. 29.) Korm. rendelet 30. §-a szerint módosított szöveg.

5

A 2. § (1) bekezdése a 132/2014. (IV. 18.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

6

A 2. § (2) bekezdése a 132/2014. (IV. 18.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

7

A 2. § (4) bekezdése e rendelet 15. § (2) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 3. § a) pontja a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 306. § b) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 3. § g) pont gb) alpontja a 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 69. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 4. § (2) bekezdését a 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 76. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

12

Az 5. § (2)–(3) bekezdését a 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 76. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

13

A 6. §-t a 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 76. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

14

A 7. § f) pontja a 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 69. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 8. § c) pontja a 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 69. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 9. § c) pont cf) alpontja a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 306. § d) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 10. § a 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 69. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 11. §-t és az azt megelőző alcímet a 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 76. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

19

A 12. § (1) bekezdése a 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 69. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 12. § (2) bekezdése a 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 69. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 13. § (1) bekezdés c) pontja a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 306. § d) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 13. § (7) bekezdés c) pontja a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 306. § g) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 13. § (11) bekezdése a 233/2007. (IX. 4.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 14. § (1) bekezdése a 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 69. § (2) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 14. § (2) bekezdése e rendelet 15. § (3) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 15. § (1) bekezdése a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. § 420. pontja szerint módosított szöveg.

27

A 15. § (1) bekezdés a)–b) pontját a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. § 420. pontja hatályon kívül helyezte.

28

A 15. § (2) bekezdés a) pontját a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. § 420. pontja hatályon kívül helyezte.

29

A 15. § (3)–(4) bekezdését a 372/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet 32. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

30

A 16. §-t a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 307. §-a hatályon kívül helyezte.

31

Az 1. számú melléklet a 132/2014. (IV. 18.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

32

A 2. számú melléklet a 132/2014. (IV. 18.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

1.

A mesterképzési és osztatlan képzési szakokról szóló melléklet nem tartalmazza a tanári mesterképzési és a tanári osztatlan képzési szakokat.

34

A 3. számú melléklet a 98/2009. (IV. 24.) Korm. rendelet 14. § (3) bekezdésével megállapított, a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 306. § b) pontja szerint módosított szöveg.

36

Az 5. számú mellékletet a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 307. §-a hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére