• Tartalom

129/2005. (XII. 29.) GKM rendelet

129/2005. (XII. 29.) GKM rendelet

a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal egyes műszaki biztonsági közigazgatási eljárásainak és igazgatási jellegű szolgáltatásainak díjairól1

2009.03.01.

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 67. §-ának (2) bekezdésében, valamint a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról szóló 297/2005. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. §-ának b) pontjában kapott felhatalmazás alapján – a pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § (1) A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) az e rendelet mellékletében meghatározott közigazgatási eljárásaiért és egyes igazgatási jellegű szolgáltatásainak igénybevételéért az ugyanott meghatározott díjakat számítja fel.

(2) A rendeletben meghatározott díjak tekintetében

a) a díjfizetési kötelezettségre az Itv. 28. §-ának (2) és (3) bekezdésében foglaltakat,

b) a díjfizetésre kötelezettek körének megállapítására az Itv. 31. §-ának (2) és (7) bekezdésében foglaltakat

kell alkalmazni azzal, hogy ahol az Itv. illetéket említ, azon e rendelet tekintetében díjat kell érteni.

(3) Az ügyfél a díjat a rendelkezésére bocsátott készpénzátutalási megbízáson vagy banki átutalással a Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00282448-00000000 számú előirányzat-felhasználási keretszámlára fizeti be.

2. § Az engedélyt kérőt, illetőleg az eljárás alá vont berendezés tulajdonosát terhelik azoknak a szakértői vizsgálatoknak (pl. roncsolásos vagy roncsolás mentes anyag-, vízkémiai-, tüzeléstechnikai-, villamos-biztonságtechnikai hatósági vizsgálat) a költségei is, amelyek a jogszabályokban előírt hatósági eljárás lefolytatásához szükségesek, a vizsgálat eredményétől függetlenül.

3. § (1) Az ügyfél (kérelmező, építő, engedélyes) az általa kezdeményezett közigazgatási eljárás, illetőleg az igazgatási jellegű szolgáltatás díját előre köteles megfizetni, ennek elmulasztása esetén a Hivatal az eljárást megszünteti. Egy kérelemben előterjesztett különböző eljárások esetén az egyes díjakat külön tételként kell számlázni.

(2) A fellebbezés díja az elsőfokú eljárásra megállapított díj 50%-a. Amennyiben e rendelet melléklete az elsőfokú eljárásra nem állapít meg díjat, a díj mértékét az Itv. 29. §-ának (2) bekezdése szerint kell megállapítani.

(3) A fellebbezés díját az 1. § (3) bekezdésében megjelölt számlára kell befizetni, és a befizetést a fellebbezés benyújtásával egyidejűleg igazolni kell.

4. § Az e rendelet mellékletében felsorolt eljárásokról kiállított teljesítésigazolási okmányok és az ezekről kiállított számlák alapján a Hivatal elkülönített nyilvántartást vezet.

5. § Az ügyfél az államigazgatási eljárásokról és az igazgatási jellegű szolgáltatásokról az igazolt díjbefizetéssel egyidejűleg teljesítésigazolási okmányt kap. Ennek alapján az ügyfél:

a) a befizetett díjról – a teljesítésigazolási okmány alapján – számlát kap,

b) a Hivatal intézkedése alapján a díjat visszakapja, ha az elsőfokú határozattal az eljárás megszüntetésére került sor,

c) a fellebbezési díjat visszakapja, ha az elsőfokú határozat jogszabálysértő volt,

d) új számlát kap, ha – az elsőfokú határozat szerint – az eredeti kérelemben megjelölt eljárás helyett más eljárás lefolytatására került sor.

6. § Az e rendeletben meghatározott díj tekintetében

a) a díjmentességre az Itv. 5. és 6. §-ában,

b) a díjfizetési kötelezettségre az Itv. 28. §-ának (2)–(3) bekezdésében,

c) a díjfizetésre kötelezettek körének megállapítására az Itv. 31. §-a (1) bekezdésének első mondatában, valamint a (2)–(7) bekezdésében,

d) a mulasztási bírságra az Itv. 82. §-ában,

e) a díj biztosítására, behajtására és a fizetési kedvezményekre az Itv. 88. §-ában

foglaltakat értelemszerűen kell alkalmazni azzal, hogy ahol az Itv. illetéket említ, azon díjat, ahol leletet említ, azon jegyzőkönyvet kell érteni.

7. § Ez a rendelet 2006. január 1-jén lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a Műszaki Biztonsági Felügyelőség egyes államigazgatási eljárásainak és igazgatási jellegű szolgáltatásainak díjairól szóló 140/2004. (XII. 17.) GKM rendelet.

Melléklet a 129/2005. (XII. 29.) GKM rendelethez


I. Fűtött és nem fűtött nyomástartó rendszer létesítésének
és használatba vételének engedélyezésével kapcsolatos eljárásokért felszámítható díjak

A) Létesítési engedélyezéssel kapcsolatos eljárási díjak

1. Kazán, valamint fűtött nyomástartó berendezés létesítésének engedélyezése csővezetékeivel együtt, darabonként
1.1. 1,4 MW (2 t/h) teljesítményig 41 000 Ft
1.2. 1,4 MW (2 t/h) teljesítménytől 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig 47 000 Ft
1.3. 8,4 MW (12 t/h) teljesítménytől 21 MW (30 t/h) teljesítményig 52 500 Ft
1.4. 21 MW (30 t/h) teljesítménytől 42 MW (60 t/h) teljesítményig 70 200 Ft
1.5. 42 MW (60 t/h) teljesítmény felett 116 600 Ft

2. Kazán, valamint fűtött nyomástartó berendezés javítási vagy átalakítási dokumentáció alkalmasságának ellenőrzése
2.1. 1,4 MW (2 t/h) teljesítményig 24 300 Ft
2.2. 1,4 MW (2 t/h) teljesítménytől 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig 30 300 Ft
2.3. 8,4 MW (12 t/h) teljesítménytől 21 MW (30 t/h) teljesítményig 36 500 Ft
2.4. 21 MW (30 t/h) teljesítmény felett 45 500 Ft

3. Vegyi kezeléssel kapcsolatos eljárások
3.1. vegyi kezelés jogosultságának megújítása 45 200 Ft
3.2. vegyi kezelés engedélyezési eljárás szakáganként (tisztítás, passziválás, pácolás, konzerválás) 50 000 Ft
3.3. vegyi kezelést végző gazdálkodó szervezet alkalmasságának időszakos ellenőrzése 52 400 Ft

4. Kazánt, illetve fűtött nyomástartó edényt magába foglaló rendszer próbaüzemének engedélyezése (összeépítési engedély MSZ EN 676 szabvány szerinti vizsgálat hiányában) 38 000 Ft

5. Összeépítési engedély a minősítő vizsgálat (lásd 4. pont) alapján
5.1. 1,4 MW (2 t/h) teljesítményig, 52 400 Ft
5.2. 1,4 MW (2 t/h) teljesítménytől 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig 57 100 Ft
5.3. 8,4 MW (12 t/h) teljesítménytől 21 MW (30 t/h) teljesítményig 67 800 Ft
5.4. 21 MW (30 t/h) teljesítménytől 42 MW (60 t/h) teljesítményig 73 800 Ft
5.5. 42 MW (60t/h) felett 78 000 Ft

6. Időszakos kezelésűre történő átalakítás engedélyezési eljárása, kazánonként
6.1. 12 órás 31 000 Ft
6.2. 24 órás 44 000 Ft
6.3. 72 órás 57 000 Ft

7. Nem fűtött nyomástartó berendezés létesítési engedélyezése csővezetékeivel együtt, darabonként
7.1. 5 m3 össztérfogatig
7.1.1. 1 db esetén 19 000 Ft
7.1.2. 2 db-tól 5 db-ig darabonként +14 300 Ft/db
7.1.3. 5 db felett darabonként +10 500 Ft/db
7.2. 5 m3 össztérfogattól 50 m3 össztérfogatig 33 300 Ft
7.3. 50 m3 össztérfogat felett 47 600 Ft

8. Nem fűtött nyomástartó berendezés javítási vagy átalakítási dokumentáció alkalmasságának ellenőrzése
8.1. 5 m3 össztérfogatig 20 200 Ft
8.2. 5 m3 össztérfogattól 50 m3 össztérfogatig 23 800 Ft
8.3. 50 m3 össztérfogattól 100 m3-ig 32 100 Ft
8.4. 100 m3 össztérfogat felett minden megkezdett 100 m3 esetén +29 000 Ft

9. Kézi tűzoltó, búvár- és lélegeztető készülékek palackjainak időszakos ellenőrzése
9.1. 50 db-ig 19 000 Ft
9.2. 50 db felett +200 Ft/db

B) Nyomástartó rendszer/létesítmény használatba vételének engedélyezése

1. Kazán, illetve fűtött nyomástartó rendszer/létesítmény használatának engedélyezése helyszíni szemle alapján
1.1. 1,4 MW (2 t/h) teljesítményig 22 100 Ft
1.2. 1,4 MW (2 t/h) teljesítménytől 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig 29 300 Ft
1.3. 8,4 MW (12 t/h) teljesítménytől 21 MW (20 t/h) teljesítményig 42 800 Ft
1.4. 21 MW (30 t/h) teljesítménytől 42 MW (60 t/h) teljesítményig 47 600 Ft
1.5. 42 MW (60 t/h) teljesítmény felett 61 000 Ft

2. Nem fűtött nyomástartó rendszer/létesítmény használatának engedélyezése helyszíni szemle alapján
2.1. 5 m3 össztérfogatig
2.1.1. 1 db esetén 19 000 Ft
2.1.2. 2 db-tól 5 db-ig darabonként +14 300 Ft/db
2.1.3. 5 db felett darabonként +10 500 Ft/db
2.2. 5 m3 össztérfogattól 50 m3 össztérfogatig 33 300 Ft
2.3. 50 m3 össztérfogat felett 47 600 Ft

3. Biztonsági szelep vizsgálata, hitelesítése darabonként
3.1. 2 db-ig 9 700 Ft/db
3.2. 2 db felett +2 400 Ft/db

4. Átalakítást, javítást megelőző hatósági szemle (0.7 Ű mérnöknapidíj) 38 000 Ft/db

5. Elveszett gépkönyv pótlása 9 300 Ft

C) Az időszakos ellenőrzések díja berendezésenként és a csővezetékek

1. Kazán, valamint fűtött nyomástartó berendezés csővezetékeivel együtt, darabonként
1.1. Szerkezeti ellenőrzés
1.1.1. 1,4 MW (2 t/h) teljesítményig 21 400 Ft
1.1.2. 1,4 MW (2 t/h) teljesítménytől 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig 28 600 Ft
1.1.3. 8,4 MW (12 t/h) teljesítménytől 21 MW (30 t/h) teljesítményig 35 700 Ft
1.1.4. 21 MW (30 t/h) teljesítménytől 42 MW (60 t/h) teljesítményig 45 200 Ft
1.1.5. 42 MW (60 t/h) teljesítmény felett 60 000 Ft
1.2. Nyomás- vagy tömörségi próba
1.2.1. 1,4 MW (2 t/h) teljesítményig 17 800 Ft
1.2.2. 1,4 MW (2 t/h) teljesítménytől 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig 22 600 Ft
1.2.3. 8,4 MW (12 t/h) teljesítménytől 21 MW (30 t/h) teljesítményig 28 500 Ft
1.2.4. 21 MW (30 t/h) teljesítménytől 42 MW (60 t/h) teljesítményig 34 500 Ft
1.2.5. 42 MW (60 t/h) teljesítmény felett 44 500 Ft
1.3. Az időszakos ellenőrzésre kötelezett gáztüzelő berendezés ellenőrzésének a díját a IV. fejezet szerint kell felszámítani.

2. Nem fűtött nyomástartó berendezés, csővezetékeivel együtt, darabonként
2.1. Szerkezeti ellenőrzés
2.1.1. 0,5 m3 össztérfogatig 13 600 Ft
2.1.2. 0,5 m3 össztérfogattól 5 m3 össztérfogatig 23 800 Ft
2.1.3. 5 m3 össztérfogattól 50 m3 össztérfogatig 32 800 Ft
2.1.4. 50 m3 össztérfogattól 100 m3-ig 50 000 Ft
2.1.5. 100 m3 össztérfogat felett 64 000 Ft
2.2. Nyomás- vagy tömörségi próba (nyomásterenként)
2.2.1. 0,5 m3 össztérfogatig 12 100 Ft
2.2.2. 0,5 m3 össztérfogattól 5 m3 össztérfogatig 20 200 Ft
2.2.3. 5 m3 össztérfogattól 50 m3 össztérfogatig 25 200 Ft
2.2.4. 50 m3 össztérfogattól 100 m3-ig 34 500 Ft
2.2.5. 100 m3 össztérfogat felett 44 500 Ft

3. Csővezetékek ellenőrzése
3.1. Szerkezeti ellenőrzés VT, MT, PT, ÚT, filmértékelő RT alkalmazásával, valamint falvastagság mérést LFET műszerrel
3.1.1. Az 1. és 2. pont szerinti alapdíjat kell alkalmazni, ha a nyomástartó rendszer teljes csővezeték hossza, átmérőtől függetlenül nem haladja meg a 20 m-t, továbbá nem kell alkalmazni a 3.1.3. pontban meghatározott szorzókat sem. *
3.1.2. Az alapdíjban figyelembe vett vezetékhossz meghaladása esetén a felszámított díj többlete
NA 100 átmérőig 560 Ft/fm
NA 100–NA 200 1 120 Ft/fm
NA 200–NA 400 1 400 Ft/fm
NA 400–NA 600 1 680 Ft/fm
NA 600-tól 1 960 Ft/fm
3.1.3. Az alapdíj költség szorzói az előző pont szerinti esetben
a) Hegesztési varratszám szerint: ha az 1 fm-re jutó varratszám
kisebb, mint 0,30 db a szorzó: 1,0
0,30–0,50 darab a szorzó: 1,5
nagyobb, mint 0,50 db a szorzó: 1,8
b) Magassági elhelyezkedés szerint: ha a csővezeték ellenőrzése talajról,
pódiumról, vagy max. 2 m-es magasításról elvégezhető a szorzó: 1,0
csőhídon, állványról, emelő kosárból stb. elvégezhető
ellenőrzés esetén a szorzó: 1,3
c) A beépített szerelvények száma szerint: ha az 1 fm-re jutó számuk
kisebb, mint 0,10 db a szorzó: 1,0
0,1–0,2 db a szorzó: 1,3
nagyobb, mint 0,2 db a szorzó: 1,8
3.2. Csővezeték és szerelvények videoendoszkópos belső felület, RFET szondás belső felület, valamint a csőszakaszok akusztikus emissziós vizsgálata esetén (két fő mérnöknap + műszerhasználati költség) díj számítható fel. Legkisebb számlázási egység: 128 E Ft/nap 64 E Ft/fél nap
A fenti díjtételek nem tartalmazzák az ellenőrzés lefolytatásához esetleg szükséges előkészítő munkák (pl. hőszigetelés eltávolítása, felület letisztítása, állványozás stb.) költségeit, amiről az üzemeltetőnek kell gondoskodnia.
Amennyiben az üzemeltető az ellenőrzési időráfordítást csökkentő segítőt biztosít, a díj az időmegtakarítás arányában csökkenthető.

4. Csak külső ellenőrzés esetén az 1.1, 2.1, 3.1.2. és 3.1.3. pontok szerint számított díj 0,5-szerese számítható fel.

D) Egyéb a nyomástartó berendezésekkel kapcsolatos eljárási díjak

1. Nyomástartó berendezések hatósági besorolásának és ciklusidejének meghatározása
1.1. A besorolás elvégzése és a ciklusidők megállapítása edényenként szerelvényeivel és csővezetékeivel együtt 1 800 Ft/berend.
1.2. Az üzemben tartó által készített besorolási javaslat felülvizsgálata 900 Ft/berend.
1.3. A normatívtól eltérő ciklusidőket tartalmazó ellenőrzési terv jóváhagyása 75 000 Ft/egység

2. A jóváhagyott üzemi ellenőrző szervezet működésének egyszeri jóváhagyása
2.1. 100 db berendezésig 357 000 Ft
2.2. 101 db berendezéstől 200-ig +238 000 Ft
2.3. 201 db-tól 500 db-ig minden megkezdett 100 db esetén +178 000 Ft
2.4. 501 db-tól 1000 db-ig minden megkezdett 100 db esetén +119 000 Ft
2.5. 1000 db felett minden megkezdett 100 db esetén +29 700 Ft
2.6. a vizsgáló szervezet működésének ellenőrzése (évente max. egy alkalommal) 2 mérnöknap

3. Az üzembentartó által kért rendkívüli ellenőrzés díja, berendezésenként
Amennyiben az ellenőrzés tartalma az előzőekben ismertetett díjtételekhez tartozó eljárásokkal nem fedhető le, a XI. fejezet szerint kell a díjat megállapítani.

4. Nyomástartó létesítmény végleges használaton kívül helyezésének engedélyezése 5 000 Ft/m3
A számított (becsült) rendszertérfogata alapján

II. Szállítható nyomástartó berendezésekkel kapcsolatos díjak

1. Veszélyes anyag szállító járműre szerelhető tartányok (ADR) engedélyezési, időszakos ellenőrzési eljárásai
1.1. A szállítható veszélyes anyag(ok) jóváhagyása a dokumentáció alapján
1.1.1. 5 m3 össztérfogatig 66 000 Ft
1.1.2. 5 m3 össztérfogattól 50 m3 össztérfogatig 110 000 Ft
1.1.3. 50 m3 össztérfogattól 220 000 Ft
1.2. Szerkezeti vizsgálat berendezésenként
1.2.1. 5 m3 össztérfogatig 23 800 Ft
1.2.2. 5 m3 össztérfogattól 50 m3 össztérfogatig 32 800 Ft
1.2.3. 50 m3 össztérfogat felett 50 000 Ft
1.3. Nyomás- vagy tömörségi próba berendezésenként és nyomásterenként
1.3.1. 5 m3 össztérfogatig 20 200 Ft
1.3.2. 5 m3 össztérfogattól 50 m3 össztérfogatig 25 200 Ft
1.3.3. 50 m3 össztérfogat felett 34 500 Ft
1.4. Veszélyes anyag szállító gépkocsi tartányok kiegészítő berendezései (pl. töltő-ürítő rendszerek)
1.4.1. Engedélyezési eljárások 44 000 Ft
1.4.2. Szerkezet és működéspróba 28 000 Ft
1.4.3. Nyomáspróba és tömörségvizsgálat (rendszeregységenként) 24 000 Ft

2. Egyéb szállítható nyomástartó berendezésekkel kapcsolatos díjak
2.1. Gázpalackhoz csatlakoztatható nyomáscsökkentő típusengedélyezése 45 800 Ft
2.2. Gáztöltet megváltoztatásának engedélyezése, típusonként 19 600 Ft
2.3. Javítási, átalakítási, üzemmód megváltoztatási engedélyezési eljárás 39 200 Ft

3. Szállítható nyomástartó berendezés töltéssel kapcsolatos díjak
3.1. Saját használatban lévő búvár- vagy légzőkészülék palacktöltési tevékenység engedélyezése 45 800 Ft
3.2. Palackból átfejtéssel történő töltés engedélyezése 130 000 Ft
3.3. Töltési tevékenység engedélyezése gáztöltő/forgalmazó gazdálkodó szervezet részére 218 000 Ft
3.4. A töltési tevékenység engedélyezési feltételei fennállásának évenkénti ellenőrzése az engedélyezési díj 25%-a

4. Tartályok időszakos ellenőrzése (ADR) az I. C) 2. pont díjtételei alkalmazandók

5. Veszélyes anyagok csomagoló eszközei (ADR)
5.1. Csomagoló eszközök engedélyezésével kapcsolatos eljárások 36 000 Ft/típusonként
5.2. Összetett (konténeres) csomagoló eszközök vizsgálataival kapcsolatos eljárások 50 500 Ft

6. Robbanó anyagot szállító gépkocsi felépítmény (ADR) engedélyezési eljárása 36 000 Ft

7. Gázhordó (tartály 150–1000 literig) (ADR)
7.1. Gyártóművi és időszakos szerkezeti vizsgálata, nyomáspróbája, vizsgálatonként és darabonként 5 200 Ft
7.2. Jóváhagyási eljárás 104 600 Ft

8. Palackköteg gyártóművi és időszakos ellenőrzése (ADR) darabonként és vizsgálatonként (szerkezeti vizsgálat, gyűjtőcső nyomáspróba, tömörségi próba) 20 000 Ft

9. IBC-k időszakos vizsgálata, darabonként 2 600 Ft

III. Acetilén-gázfejlesztő készülékekkel kapcsolatos eljárási díjak

1. Átalakítási, engedélyezési eljárás 18 500 Ft

2. Javítási engedélyezési eljárás 19 600 Ft

3. Helyhez kötött készülék vizsgálata
3.1. Időszakos szerkezeti vizsgálat, darabonként 19 600 Ft
3.2. Időszakos nyomáspróba/tömörségi próba, darabonként és eljárásonként 17 400 Ft

IV. Gázfogyasztó berendezésekkel és gáz/alternatív (folyékony) energiahordozót felhasználó technológiákkal kapcsolatos eljárások díjai

1. Gáz vagy alternatív energiahordozót fogyasztó ipari, illetve mezőgazdasági tüzelő berendezések jóváhagyása
1.1. 140 kW hőteljesítmény alatti berendezéseknél 19 600 Ft
1.2. 140 kW hőteljesítménytől 350 kW hőteljesítményig 21 800 Ft
1.3. 351 kW hőteljesítménytől 1000 kW hőteljesítményig 43 600 Ft
1.4. 1001 kW hőteljesítmény feletti berendezéseknél 80 700 Ft
1.5. Jóváhagyási díj helyszíni biztonságtechnikai ellenőrzés nélkül az 1.1–1.4. tételek 50%-a
1.6. Hőteljesítménnyel nem jellemezhető berendezések, technológiák esetén 40 000 Ft
1.7. Az 1. pont szerinti berendezés önállóan forgalomba hozható részegységének jóváhagyási eljárása 32 000 Ft

2. Ipari és mezőgazdasági gáz/alternatív fogyasztói berendezések próbaüzemének elrendelése 26 100 Ft

3. Csatlakozó vezeték és fogyasztói berendezés terv felülvizsgálata
3.1. 50–200 m3/ó teljesítményig 54 800 Ft
3.2. 201–1000 m3/ó teljesítményig 109 600 Ft
3.3. 1001–3000 m3/ó teljesítményig 164 400 Ft
3.4. 3001 m3/ó felett 219 200 Ft

4. Az 1. pont szerinti berendezések időszakos ellenőrzésének díja
4.1. 140 kW hőteljesítmény alatti berendezéseknél 20 000 Ft
4.2. 140 kW hőteljesítménytől 350 kW hőteljesítményig 30 000 Ft
4.3. 351 kW hőteljesítménytől 1000 kW hőteljesítményig 40 000 Ft
4.4. 1001 kW hőteljesítmény feletti berendezéseknél 60 000 Ft

5. Gázmotor, gázturbina és erőmű vezérlő rendszerek gázbiztonságtechnikai szempontból történő jóváhagyási eljárása
5.1. 1 MW-ig 100 000 Ft
5.2. 1–20 MW-ig 150 000 Ft
5.3. 20 MW felett 200 000 Ft

6. Gáz vagy alternatív energiahordozót felhasználó berendezések telepítésének – ügyfél kérelmére történő – jogszabályok szerinti biztonságtechnikai felülvizsgálata 57 000 Ft

V. Veszélyes (éghető, gyújtóhatású, maró- és mérgező) folyadékok
és olvadékok tárolótartályaival kapcsolatos eljárási díjak

A) Biztonságtechnikai jóváhagyással és engedélyezéssel kapcsolatos eljárások

1. Tartály alkalmasságát megállapító biztonságtechnikai jóváhagyás Egyedi Sorozat
1.1. 5 m3 össztérfogatig 27 700 Ft 55 400 Ft
1.2. 5 m3-től 50 m3 térfogatig 55 400 Ft 111 200 Ft
1.3. 50 m3-től 500 m3 térfogatig 111 200 Ft 221 300 Ft
1.4. 500 m3 felett 174 400 Ft 272 500 Ft

2. Tároló tartályokhoz kapcsolódó szerelvények, tartozékok (pl. kimérő szerkezet, szintmérő, szivattyú stb.) biztonságtechnikai engedélyezése 39 200 Ft 87 200 Ft

3. Konténeres üzemanyagtöltő állomás biztonságtechnikai típus engedélyezése
100 300 Ft

B) Létesítési, használatbavételi, megszüntetési és tanúsítási eljárások

1. Egy darab tartály létesítésének, átalakításának, javításának engedélyezése
1.1. 50 m3 térfogatig 64 300 Ft
1.2. 50 m3-től 500 m3 térfogatig 91 500 Ft
1.3. 500 m3-től 5000 m3 térfogatig 130 800 Ft
1.4. 5000 m3 felett 174 400 Ft

2. Egy darab tartály használatbavételének engedélyezése
2.1. 50 m3 térfogatig 41 400 Ft
2.2. 50 m3-től 500 m3 térfogatig 49 000 Ft
2.3. 500 m3-től 5000 m3 térfogatig 87 200 Ft
2.4. 5000 m3 felett 130 800 Ft

3. LegfeIjebb 5 db tartályból álló tároló tartály létesítmény létesítésének, átalakításának, javításának engedélyezése
3.1. 500 m3 össztérfogatig 100 300 Ft
3.2. 500 m3 össztérfogat felett 130 800 Ft

4. Több mint 5 tartályból álló tároló létesítmény létesítésének, átalakításának, javításának engedélyezése 150 000 Ft

5. Tárolólétesítmény használatbavételének engedélyezése, tartályonként 70 200 Ft

6. Tárolótartály, vagy tároló létesítmény megszüntetésének, vagy az üzemeltetés szüneteltetésének engedélyezése
6.1. Egy db tárolótartály esetén 32 700 Ft
6.2. Több tárolótartály esetén 21 800 Ft/db

7. Típusengedéllyel rendelkező üzemanyagtöltő állomás
7.1. Létesítési engedélyezési eljárása konténerenként 65 400 Ft
7.2. Használatbavételi engedélyezési eljárása konténerenként 48 000 Ft
7.3. Átalakítási engedélyezési eljárás konténerenként 38 000 Ft

8. A helyhez kötött tárolótartályok, a szállító tartálykocsik pisztolygáz visszavezető rendszereinél
8.1. Gőzvisszavezető rendszer (gázinga), töltő-átfejtő rendszerenkénti tanúsítása 13 700 Ft
8.2. Pisztolygáz visszavezető rendszer kútoszloponkénti tanúsítása 10 900 Ft
8.3. Véggázkezelővel ellátott rendszerek, berendezésenként kibocsátási határértékének tanúsítása 68 700 Ft
8.4. Úszótető gáztömörség megfelelőségének tanúsítása 18 000 Ft

Egyedi Sorozat
9. Üzemanyagtöltő állomás szerkezeti egységének (kimérő szerkezet, szivattyú, kompresszor stb.) biztonságtechnikai típus engedélyezése (3 db-ig) 30 500 Ft 92 400 Ft

VI. Gázüzemű járművek üzemanyag-ellátó berendezéseivel kapcsolatos eljárási díjak

1. Autógáz üzemanyag-ellátó berendezések E-jeles jóváhagyása vizsgálati dokumentumok alapján 150 000 Ft

2. Tartályok jóváhagyása, dokumentáció felülvizsgálata alapján 65 400 Ft

3. A járművekbe építhető komplex üzemanyag-ellátó berendezés jóváhagyása 69 700 Ft

4. Autógáz töltőállomás tervdokumentációjának felülvizsgálata és jóváhagyása 114 500 Ft

5. Autógáz tartályok időszakos ellenőrzése
5.1. 1 db-ig 8 000 Ft
5.2. 2–10 db-ig 23 000 Ft
5.3. 11–30 db-ig 48 000 Ft
5.4. 30 db felett +1 500 Ft/db

6. „E” jeles autógáz tartályok szemléje, megfelelőségi tanúsítvány kiadása
6.1. 200 db-ig összesen 27 700 Ft
6.2. 200 db felett darabonként + 65 Ft/db
6.3. elveszett megfelelőségi tanúsítvány pótlása 44 000 Ft

7. Autógáz töltőállomás létesítésének engedélyezési eljárása
7.1. 5 m3 össztérfogatig 54 500 Ft
7.2. 5 m3 össztérfogat felett 89 400 Ft

8. Autógáz töltőállomás átalakításának engedélyezési eljárása 54 500 Ft

9. Autógáz töltőállomás használatbavételének engedélyezési eljárása (műszaki-biztonsági vizsgálat a felállítás helyén: szerkezeti vizsgálat, víznyomáspróba, tömörségi próba, biztonsági szelep hitelesítés) vizsgálatonként és próbánként
9.1. 5 m3 össztérfogatig 45 000 Ft
9.2. 5 m3 össztérfogat felett 55 000 Ft
9.3. Kapcsolódó gázrendszer ellenőrzése 12 000 Ft

10. Időszakos vizsgálatra előkészítő szakműhely kijelölése 50 000 Ft

11. Gázüzemű berendezést szerelő szakműhely gázbiztonsági szakvéleményének kiadása helyszíni bejárás alapján 80 000 Ft

12. A gázüzemű berendezést szerelő szakműhely évenkénti ellenőrzése 20 000 Ft

VII. Villamos-biztonságtechnikával kapcsolatos eljárásokért felszámítható díjak

1. A komplex villamos berendezés alkalmazásának engedélyezése darabonként 58 800 Ft

2. Villamosmű biztonságtechnikai jogszabályoknak (műszaki-biztonsági szabályzatok) megfelelő, az ügyfél kérelmére végzett vizsgálat (tervezés, kivitelezés, üzembe helyezés, üzemeltetés, bontás)
2.1. Villamos erőműben 182 000 Ft
2.2. Alállomásban 163 500 Ft
2.3. Áramszolgáltató központban 121 300 Ft
2.4. Áramszolgáltató (illetőleg megbízottja) területi egységénél 60 600 Ft
2.5. Áramszolgáltató (illetőleg megbízottja) munkaterületén 30 500 Ft

3. Erőmű létesítés engedélyezéséhez a műszaki-biztonság vizsgálata
3.1. 50 MW-ig 87 200 Ft/MW
3.2. 50 MW-tól 100 MW-ig 140 000 Ft/MW
3.3. 100 MW felett 140 000 Ft
+100 MW feletti
teljesítmény
Ű87 200 Ft/MW

4. Villamos biztonsági hatósági felülvizsgálat a létesítmény beépített (lekötött) teljesítménye szerint
4.1. 0,1 MW-ig 174 400 Ft
4.2. 0,1 MW-tól 0,5 MW-ig 436 000 Ft
4.3. 0,5 MW-tól 1,0 MW-ig 1 300 000 Ft
4.4. 1,0 MW-tól 2,0 MW-ig 2 600 000 Ft
4.5. 2,0 MW-tól 4,0 MW-ig 4 360 000 Ft
4.6. 4,0 MW felett 7 800 000 Ft

VIII. Vezetékjog engedélyezésével kapcsolatos eljárásokért felszámítható díjak

A) Előmunkálati engedély
Több szakasz esetén az utolsó megkezdett egységhossz után az egységdíj 50%-át kell felszámítani. A sugaras elágazó, valamint közös tartószerkezetre, párhuzamos nyomvonalra helyezett vezetékek, csövek önállónak tekintendők. A szabadvezeték kábellel folytatása esetén a sugaras vezeték szerint kell eljárni.

1. Villamos szabadvezeték 35 kV-os névleges feszültségszint alatt 1 km-es egységhosszként, de legalább egy egységhossz 4 000 Ft

2. Villamos szabadvezeték 35 kV-os névleges feszültségszint esetén vagy afelett, de 220 kV-os névleges feszültségszint alatt 1 km-es egységhosszként, de legalább egy egységhossz 8 100 Ft

3. Villamos szabadvezeték 220 kV-os névleges feszültségszint esetén vagy afelett 1 km-es egységhosszként, de legalább egy egységhossz 15 300 Ft

4. Villamos kábelvezeték 35 kV-os névleges feszültségszint alatt, valamint legalább 5 MW-os hőtermelő, illetőleg geotermikus létesítmény, illetve távhővezeték 0,5 km-es egységhosszként, de legalább egy egységhossz 7 600 Ft

5. Villamos kábelvezeték 35 kV-os névleges feszültségszint esetén vagy afelett, de 120 kV-os névleges feszültségszint alatt 0,5 km-es egységhosszként, de legalább egy egységhossz 15 300 Ft

6. Villamos kábelvezeték 120 kV-os névleges feszültségszint esetén vagy afelett 0,5 km-es egységhosszként, de legalább egy egységhossz 22 900 Ft

B) Vezetékjogi engedély

A bel- és külterületet egyaránt érintő nyomvonalak esetén a teljes hosszra a hosszabb nyomvonalrész szerinti díjat kell alkalmazni. Több szakasz esetén az utolsó megkezdett egységhossz után az egységdíj 50%-át kell felszámítani. A sugaras elágazó, valamint közös tartószerkezetre, párhuzamos nyomvonalra helyezett vezetékek, csövek önállónak tekintendők. A szabadvezeték kábellel folytatása esetén a sugaras vezeték szerint kell eljárni.

1. Villamos szabadvezeték 35 kV-os feszültségszint alatt 1 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz terv címenként (létesítési, üzemelési, bontási és rekultivációs terv engedélyezése az eredeti engedély törlésével)
1.1. belterületen 41 600 Ft
1.2. külterületen 34 700 Ft

2. Villamos szabadvezeték 35 kV-os feszültségszint esetén vagy afelett, de 220 kV-os feszültségszintig 1 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz terv címenként (létesítési, üzemelési, bontási és rekultivációs terv engedélyezése az eredeti engedély törlésével)
2.1. belterületen 58 900 Ft
2.2. külterületen 49 500 Ft

3. Villamos szabadvezeték 220 kV-os feszültségszint esetén vagy afelett, 1 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz terv címenként (létesítési, üzemelési bontási és rekultivációs terv engedélyezése az eredeti engedély törlésével)
3.1. belterületen 78 500 Ft
3.2. külterületen 65 400 Ft

4. Villamos kábelvezeték 35 kV-os feszültségszint alatt, valamint föld feletti vagy vegyes távhővezeték, 0,5 km-es egységhosszanként, de legalább egy egységhossz terv címenként (lé-, üzemelési, bontási és rekultivációs terv engedélyezése az eredeti engedély törlésével)
4.1. belterületen 45 800 Ft
4.2. külterületen 34 900 Ft

5. Villamos kábelvezeték 35 kV-os feszültségszint esetén és afelett, 120 kV-ig, valamint föld távhővezeték, 0,5 km-es egységhosszanként, de legalább egy egységhossz terv címenként (létesítési, üzemelési, bontási és rekultivációs terv engedélyezése az eredeti engedély törlésével)
5.1. belterületen 58 900 Ft
5.2. külterületen 49 000 Ft

6. Villamos kábelvezeték 120 kV-os névleges feszültségszint esetén vagy afelett, 0,5 km-es egységhosszanként, de legalább egy egységhossz terv címenként (létesítési, üzemelési, bontási rekultivációs terv engedélyezése az eredeti engedély törlésével)
6.1. belterületen 85 000 Ft
6.2. külterületen 78 500 Ft

7. Oszlopokon tartószerkezetre rögzített transzformátor-állomások (pl. puttony, átmenő és hasonló stb.) 10 kV–35 kV névleges feszültség esetén, teljesítménytől függetlenül 30 000 Ft

8. Távhővezetéken védőmegoldás létesítésének engedélyezése, műszaki terv alapján darabonként (pl. védőhidak, védő műtárgy jelzőberendezés stb.) 34 900 Ft

9. Engedély másolat hitelesítése, tartalmi és formai átvizsgálással, kézi aláírással és bélyegzéssel 34 900 Ft

10. Vezetékjogi engedély másolatának kiadmányozása 64 000 Ft

IX. Sajátos energiaellátási építmények létesítési, használatbavételi, átépítési, bontási engedélyezése

1. Szabadtéren telepített tokozott kompakt transzformátor-állomások (pl. VHTR, AHTR, BHTR, KTW stb.) 10 kV–35 kV névleges feszültség esetén, 1000 kVA transzformátor névleges teljesítményig 54 500 Ft

2. Szabadtéri, körülkerített transzformátor-állomások, 10 kV–35 kV névleges feszültség esetén, darabonként 1600 kVA transzformátor névleges teljesítményig 81 800 Ft

3. Különálló építettházas transzformátor-állomások 10 kV–35 kV névleges feszültség esetén, darabonként 1600 kVA transzformátor névleges teljesítményig 81 700 Ft

4. Épületbe telepített transzformátor-állomások 10 kV–35 kV névleges feszültség esetén, darabonként 1600 kVA transzformátor névleges teljesítményig 54 500 Ft

5. Épített vagy szabadtéri elosztóhálózati vagy műszakilag hasonló állomások névleges feszültség: 10 kV–220 kV-ig 490 500 Ft

6. Épített vagy szabadtéri, elosztóhálózati vagy műszakilag hasonló állomások névleges feszültség: 220 kV–400 kV-ig 708 500 Ft

7. Épített vagy szabadtéri, elosztóhálózati vagy műszakilag hasonló állomások névleges feszültség: 400 kV vagy felette 1 090 000 Ft

8. Távhőellátáshoz kapcsolódó hőtermelő, illetve geotermikus létesítmény (berendezés)
5 MW-tól 20 MW-ig 96 000 Ft

9. Távhőellátáshoz kapcsolódó hőtermelő, illetve geotermikus létesítmény (berendezés)
20 MW-tól 150 MW-ig 192 000 Ft

10. Távhőellátáshoz kapcsolódó hőtermelő, illetve geotermikus létesítmény (berendezés) 150 MW felett 288 000 Ft

11. Távhő hőközpont egységenként (építmény, létesítmény, berendezés stb.) 81 800 Ft

12. Távhő hőfogadó állomás egységenként (építmény, létesítmény, berendezés stb.) 54 500 Ft

13. Távhőellátáshoz kapcsolódó közbeiktatott műtárgy egységenként (nem tartószerkezeti célú aknák, kompenzátor műtárgyak stb.) 9 000 Ft

14. Egyéb sajátos energiaellátási építményfajták 48 000 Ft

X. Az I–IX. fejezetben nem szereplő eljárási díjak

1. Engedély módosítási vagy kiegészítési eljárás az eredeti engedélyezési díj 50%-a

2. Normatív előírástól való eltérés engedélyezése 52 300 Ft

3. Engedély hatályának kiterjesztése, határidő hosszabbítása iránti eljárás 26 800 Ft

4. Az ügyfél hibájából meghiúsult vizsgálat, illetőleg eljárás esetén a díj az alapdíj 70%-a

5. Szakmai konzultáció: minden megkezdett óra 5700 Ft

6. A jogszabályban meghatározott sajátos építményfajtára vonatkozó, felelős műszaki vezetői, illetőleg építési – műszaki ellenőri névjegyzékbe való felvétel
6.1. I. fokú eljárás esetén 8 700 Ft
6.2. Megújításra irányuló eljárás 3 300 Ft

7. Az ügyfél által kért, az előző eljárásokhoz nem tartozó hatósági szemle, illetőleg jogszabályban előírt helyszíni ellenőrzés legalább
1/2 mérnöknap

XI. Az alaptevékenységhez kapcsolódó egyes igazgatási jellegű szolgáltatások átalánydíja2

A Hivatal műszaki biztonsági felügyelőségének az I–IX. fejezetekben nem említett egyes igazgatási jellegű szolgáltatásainak igénybevételéért – amelyekre más jogszabály díjat nem állapít meg – naponta 45 600 Ft, illetőleg óránként 5700 Ft díjat kell megállapítani.

XII. Az ügyfél kérelmére indult soron kívüli hatósági eljárások díja

1. Ha az ügyfél kérelmére a mellékletben foglalt hatósági eljárást
a) munkaszüneti napon kell lefolytatni: az alapdíj 200%-át,
b) gyorsított ügyintézési eljárásként kell lefolytatni
ba) 10 napon belüli ügyintézés esetén: az alapdíj 130%-át,
bb) 2 napon belül ügyintézés esetén: az alapdíj 200%-át
kell felszámítani.

2. Idegen nyelvű dokumentáció alapján lefolytatott engedélyezési eljárás díja: az alapdíj 200%-a.

3. A robbanások, káresetek, személyi sérüléssel járó balesetek és a veszélyeztetésre utaló bejelentések kivizsgálásának hatósági eljárásai – a hatósági intézkedést megalapozó vizsgálat, szakvélemény elkészítésének költségeit kivéve – díjmentesek.
1

A rendeletet a 20/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 6. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2011. január 1. napjával. E módosító rendelet 6. § (3) bekezdése alapján a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalnál 2011. január 1-jén folyamatban lévő műszaki biztonsági, valamint hatáskörébe utalt építésügyi hatósági eljárásokra a 129/2005. (XII. 29.) GKM rendelet 2010. december 31-én hatályos szabályait kell alkalmazni.

2

A melléklet XI. fejezete a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 17. pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére