• Tartalom

1057/2005. (V. 31.) Korm. határozat

1057/2005. (V. 31.) Korm. határozat

a szakképzés-fejlesztési stratégia végrehajtásához szükséges intézkedésekről1

2005.05.31.

A Magyar Köztársaság Kormánya tudatában van annak, hogy a magyar gazdaság nemzetközi versenyképessége növelésének, a fenntartható gazdasági fejlődés biztosításának elengedhetetlen feltétele a magas színvonalú szakképzés, amely az egyén képességeinek kibontakoztatásával, a fiatalok sikeres életpályára való felkészítésével, a felnőttek számára pedig a szakmai karrierjük fenntartásához, illetve a hiányzó szakmai készségek megszerzéséhez szükséges tudás biztosításával szolgálja az állampolgárok jólétének növekedését. Hazánk fejlődésének egyik legjelentősebb erőforrása a szakmailag jól felkészült munkavállaló. A Kormány a XXI. századi felgyorsult fejlődés lehetőségeinek valóra váltása – a humán erőforrás fejlesztése, a lakosság szakmai képzettségének növelése – érdekében alkotta meg a szakképzés-fejlesztési stratégiát.

I.

Minőségi szakképzést mindenkinek!

1. A felhasználók igényeinek megfelelően alakítani a szakképzést!


Olyan szakképzési rendszer működtetése a cél, amely – a munkaerőpiaci igények változásának folyamatos figyelemmel kísérésével és elemzésével – állandóan alkalmazkodni tud a munkaerőpiac változásaihoz, a szakmai képzés szerkezeti, tartalmi és módszertani fejlesztésével képes biztosítani az igényelt szakmai kompetenciákat és kivívja a megrendelők elégedettségét. E célok elérése érdekében a Kormány az alábbi intézkedések megtételére hívja fel az érintett minisztereket:

a) Biztosítani kell azt, hogy valamennyi szakképzést folytató intézmény alkalmazhassa – az Európai Unió szakképzési minőségbiztosítási keretrendszerének figyelembevételével kialakított – minőségbiztosítási rendszert. A nemzetközi programok megvalósítása során ösztönözni kell az európai uniós országokban bevált modellek és módszerek magyarországi körülményeknek megfelelő átvételét.

Felelős: oktatási miniszter, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, szakképesítésért felelős miniszterek

Határidő: 2008. december 31.


2005–2006-ra tervezett részintézkedés:

A Szakiskolai fejlesztési programban részt vevő kilencven iskolában egységes minőségbiztosítási rendszert kell kialakítani.

Határidő: 2006. június 30.

b) Ki kell alakítani a szakképzés munkaerőpiaci igényeken alapuló tervezési rendszerét, elhatárolva a hosszabb távú munkaerőpiaci igényeket kielégítő iskolai szakképzéstervezést és a rövid távú, valamint a gyorsan változó munkaerőpiaci igényekhez igazodó szükséglet-meghatározást. A regionális tervezés erősítésével, a munkaerőpiaci információs rendszer által biztosított információk felhasználásával folyamatosan vizsgálni kell az iskolai rendszerű és az iskolarendszeren kívüli képzésben oktatott szakképesítések körét. A gazdálkodó szervezetek bevonásával meg kell tenni a szükséges intézkedéseket a munkaerőpiaci igényeknek megfelelő beiskolázásra.

Felelős: foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, oktatási miniszter, szakképesítésért felelős miniszterek, európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter

Határidő: 2006. december 31.


2005–2006-ra tervezett részintézkedések:

– Iskolánként és szakképesítésenként minden évben nyilvánosságra kell hozni a szakképesítést szerzettek körében a négy hónapon belül munkanélkülivé válók és az újabb szakképzésre, átképzésre beiratkozók arányát.

– Erősíteni kell a szakképző iskolákban az iskolafenntartók ellenőrző tevékenységét.

Határidő: 2005. november 15., utána folyamatos

c) Nívódíjat kell alapítani azon szakképző intézmények számára, amelyekben a szakképesítést szerzők nagy arányban helyezkednek el a munkaerőpiacon.

Felelős: oktatási miniszter, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, szakképesítésért felelős miniszterek

Határidő: 2005. december 31.


2005–2006-ra tervezett részintézkedés:

Javaslatot kell kidolgozni a nívódíj elnyerésének feltételrendszerére.

Határidő: 2005. június 30.

d) A szakképesítések nemzetközi átláthatóságának biztosítása érdekében be kell vezetni az Europass rendszert. Javítani kell a munkaerő mobilitási képességét, ennek részeként további kétoldalú tárgyalásokat kell kezdeményezni az EU tagállamaival a bizonyítványok kölcsönös elismerése, továbbá a már hatályban lévő megállapodások új szakképesítésekkel történő kiegészítése érdekében.

Felelős: oktatási miniszter

Határidő: 2005. december 31.

e) A gyakorlati képzés és a munkaerőpiac szorosabb kapcsolatának biztosítása érdekében lehetővé kell tenni a tanuló-előszerződés megkötését.

Felelős: oktatási miniszter

Határidő: 2005. december 31.

2. Javítani a hozzáférést a szakképzéshez!


A szakképzésben részt vevő fiatal és felnőtt élethelyzetéhez, előzetes ismereteihez, tapasztalataihoz igazodó módszerekkel, a képzés vonzóvá tételével, a szakmai képzés presztízsének növelésével, a képzéshez való hozzáférés feltételeinek fejlesztésével biztosítani kell, hogy javuljon a magyar lakosság szakmai képzettsége. El kell érni, hogy a fiatalok döntő többsége – a munkaerőpiacra való könnyebb belépés érdekében – a szakképző iskolákban a munkába állást biztosító szakmai végzettséget szerezzen. Biztosítani kell, hogy a felnőttek számára a felnőttképzési intézményrendszer olyan programokat kínáljon, amelyek – a munkaerőpiaci viszonyok figyelembevétele mellett – a felnőttek igényeihez igazodó rugalmas be- és kilépéssel megteremtik kompetenciáik folyamatos fejlesztését. E célok elérése érdekében a Kormány az alábbi intézkedések megtételére hívja fel az érintett minisztereket:

a) Intézkedéseket kell kidolgozni a szakképzésből való lemorzsolódás megelőzésére, illetve a lemorzsolódott fiatalok képzésbe való visszasegítésére. Olyan programokat kell kidolgozni, amelyek lehetővé teszik a szakképzésbe való bekapcsolódáshoz szükséges iskolai végzettséggel nem rendelkező felnőttek számára is a piacképes szakképesítés megszerzését.

Felelős: oktatási miniszter, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, szakképesítésért felelős miniszterek

Határidő: 2007. december 31.


2005–2006-ra tervezett részintézkedés:

– Alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkező fiatalok számára is lehetővé kell tenni piacképes szakképesítés megszerzését. Ennek érdekében a Szakiskolai fejlesztési programban részt vevő iskolákban a 2005/2006. tanévben be kell indítani az egyéves szakképzést előkészítő évfolyamokat, és ezek alkalmazását a 2006/2007. tanévtől minden szakiskola számára kötelezővé kell tenni.

Határidő: 2005. szeptember 1.


– Át kell alakítani a szakiskolák 9–10. osztályának közismereti oktatását. A közismeret oktatásának a szakiskolai tanulók alapismereteinek hiánypótlását és a szakképzés megalapozásához szükséges ismeretek, készségek fejlesztését kell szolgálnia. Határozottan növelni kell a pályaorientáció és szakmai alapozás időkeretét, mely a szakmai idegen nyelv, informatika, valamint hangsúlyozottan a szakmai alapismeretek és alapkészségek fejlesztésére fordítandó.

Határidő: 2006. szeptember 1.

b) Ki kell terjeszteni a Szakiskolai fejlesztési programot. Javítani kell ezen iskolák infrastrukturális feltételeit is.

Felelős: oktatási miniszter

Határidő: 2005. december 31.


2005–2006-ra tervezett részintézkedés:

– A Munkaerőpiaci Alap képzési alaprészéből biztosítani kell a Szakiskolai fejlesztési program kiterjesztésének pénzügyi feltételeit.

Határidő: 2005. október 30.

c) Az egész életen át tartó tanulás megvalósulása érdekében az egyén életének minden szakaszában biztosítani kell a szakképzés különböző szintjeihez és formáihoz való teljes körű hozzáférést, fejleszteni és a szükségletekhez kell igazítani a szakmai továbbtanulás lehetőségét biztosító rendszert a különböző célcsoportok számára.

Felelős: oktatási miniszter, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, szakképesítésért felelős miniszterek

Határidő: 2007. december 31.


2005–2006-ra tervezett részintézkedések:

– Be kell indítani a Kormány Útravaló programja keretében az „Út a szakmához” ösztöndíjprogramot.

Határidő: 2005. június 15.


– Át kell alakítani a regionális képző központok finanszírozási rendszerét és ezzel egyidejűleg meghatározni helyüket az Állami Foglalkoztatási Szolgálaton belül. Olyan új képzési és szolgáltatási feladatokat kell ellátniuk, amelyek elsődlegesen a hátrányos helyzetű rétegek elhelyezkedéscentrikus képzését, valamint a munkaerőpiac képzési igényeinek gyors kielégítését biztosítják.

Határidő: 2005. december 31.

d) Ki kell alakítani az új szakképzési szerkezetet. A modulrendszer bevezetésével biztosítani kell a széles szakmacsoportos alapozást és az erre épülő szakképesítések rendszerének kialakítását.

Felelős: oktatási miniszter, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, szakképesítésért felelős miniszterek

Határidő: 2008. december 31., illetve azt követően folyamatos


2005–2006-ra tervezett részintézkedések:

– Jogszabályban ki kell adni a mintegy 400 szakképesítést tartalmazó, új szerkezetű Országos Képzési Jegyzéket.

– Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben megszerezhető szakképesítések tartalmát – összhangban a szakképesítési rendszer fejlesztésével – korszerűsíteni kell.

Határidő: 2006. május 31.

e) Moduláris képzési programokat kell kidolgozni.

Felelős: foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, oktatási miniszter, szakképesítésért felelős miniszterek

Határidő: 2008. december 31., illetve azt követően folyamatos


2005–2006-ra tervezett részintézkedés:

Támogatni kell – európai uniós források bevonásával – az iskolarendszeren kívüli szakképzés tananyagainak moduláris szerkezetű, kompetenciaalapú fejlesztését. A fejlesztés eredményeit el kell terjeszteni a felnőttképzés teljes intézményrendszerében.

Határidő: 2006. december 31.

f) Fejleszteni kell a felnőttek iskolai rendszerű szakképzését. A szakképzés minden szintjén meg kell teremteni az előzetesen (formális, informális és nem formális úton) megszerzett tudás beszámításának lehetőségét. A modulrendszer kiterjesztésével egyidejűleg javaslatot kell kidolgozni a szakmai képzés során megszerzett tudás felsőfokú tanulmányokba történő beszámítására is, különös tekintettel a technikus és a közösségi jog hatálya alá tartozó szabályozott szakképesítésekre.

Felelős: oktatási miniszter, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, szakképesítésért felelős miniszterek

Határidő: 2010. december 31.


2005–2006-ra tervezett részintézkedések:

– Ki kell dolgozni a felnőttek iskolai rendszerű oktatása és szakképzése fejlesztésének koncepcióját.

– Kapcsolódni kell az Európai Unió informális és nem formális úton megszerzett tudás beszámítását segítő programjaihoz.

Határidő: 2005. december 31.

g) A felnőttképzési rendszer fejlesztésével javítani kell a képzéshez való hozzáférés feltételeit. Támogatni kell a munkahelyteremtő beruházásokhoz és a vállalati technológiaváltáshoz kapcsolódó, valamint a vállalkozói készségek fejlesztését biztosító képzéseket.

Felelős: foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter

Határidő: 2008. december 31.


2005–2006-ra tervezett részintézkedés:

– Módosítani kell a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprésze – iskolarendszeren kívüli, felnőttképzési célú kerete – terhére nyújtható támogatási, döntési irányokat a gazdálkodó szervezetek által meghatározott munkaerőpiaci igényekre épülő képzések prioritásainak figyelembevételével.

– Fel kell mérni a települések felnőttképzési lehetőségekkel való ellátottságát, ösztönző rendszert kell kialakítani az ellátatlan területekre.

Határidő: 2005. december 31.

3. Korszerű tananyagokat a szakképzésben!


A XXI. század információs és kommunikációs technológiai fejlődésének megfelelő tananyagokat kell készíteni a szakképzés számára. A szakképzést végző intézményekben biztosítani kell a digitális tananyagok alkalmazásához szükséges technikai és tanári, oktatói, tréneri módszertani fejlesztést. E célok elérése érdekében a Kormány az alábbi intézkedés megtételére hívja fel az érintett minisztereket:

A szakképzésben is meg kell kezdeni a digitalizált tananyagok fejlesztését, és meg kell teremteni alkalmazásuk technikai és személyi feltételeit.

Felelős: oktatási miniszter, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, szakképesítésért felelős miniszterek

Határidő: 2008. december 31., illetve azt követően folyamatos


2005–2006-ra tervezett részintézkedések:

– A szakmacsoportok legalább felében digitalizált tananyagokat kell készíteni a szakmai előkészítő érettségi tantárgyakhoz és biztosítani kell a teljes körű hozzáférhetőséget.

– Ösztönző rendszert kell kialakítani az iskolarendszeren kívüli képzésben alkalmazható digitalizált tananyagok fejlesztésére, illetve elterjesztésére.

Határidő: 2005. december 31.

4. Megújítani a képzők képzését!


Biztosítani kell a kor színvonalának megfelelően képzett szakembereket. A szakmai tanárok, valamint az iskolákban és a vállalkozásokban a fiatalok mesterségbeli tudását kialakító szakoktatók, továbbá a felnőttképzési intézményekben dolgozó trénerek szerepe kulcsfontosságú a szakképzés-fejlesztési stratégia megvalósításában. A tanárok, szakoktatók, trénerek (képzők) önfejlesztő képességének, a tanárok alapképzésének és továbbképzésének megújításával kell a személyi feltételeket javítani. E célok elérése érdekében a Kormány az alábbi intézkedés megtételére hívja fel az érintett minisztereket:

a) A felsőoktatási reform keretében korszerűsíteni kell a szakmai tanár- és szakoktatóképzést. A tanárok és a szakoktatók, trénerek továbbképzése során erősíteni kell a korszerű tananyagok, taneszközök alkalmazásához szükséges módszerek, a tanulók, a képzésben részt vevők igényeihez igazodó oktatási, képzési módszerek elterjesztését. Ki kell dolgozni az iskolarendszeren kívüli felnőttképzésben működő tanárok, szakoktatók és más szakemberek továbbképzési rendszerét, meg kell teremteni a bevezetés jogszabályi feltételét. Európai uniós források bevonásával differenciált továbbképzési programokat kell kidolgozni és kísérleti képzéseken keresztül bevezetni.

Felelős: oktatási miniszter, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, szakképesítésért felelős miniszterek

Határidő: 2005. december 31.


2005–2006-ra tervezett részintézkedések:

– Ki kell dolgozni a szakmai tanár- és szakoktatóképzés feltételrendszerét.

– A felnőttképzésben oktatók, tanárok képzéséhez központi programot kell kidolgozni, amelyben helyet kell adni az OKJ-s képzések hátrányos helyzetűek számára kidolgozott programjaiban, a felzárkóztató és kiegészítő programokban, valamint a távoktatás területén megvalósult programokban szereplő új módszereknek, eljárásoknak. Meg kell ismertetni a hazai felnőttképzés elméleti módszertanát, a nemzetközi felnőttképzési kutatások eredményeit és dokumentumait.

Határidő: 2005. december 31.


– Lehetőséget kell biztosítani a szakképző iskolák tanárainak és szakoktatóinak a felnőttképzéssel kapcsolatos feladataikra való felkészüléshez.

Határidő: 2006. december 31.

b) A szakiskolai tanárok számára továbbképzéseket kell szervezni annak érdekében, hogy elsajátítsák a tevékenységközpontú, a tanulók csoportmunkáján alapuló módszereket és ezeket széles körben alkalmazzák.

Felelős: oktatási miniszter

Határidő: 2006. április 30.

II.

Hatékonyabb szakképzés-irányítási és finanszírozási rendszert!

1. Javítani a felhasználók érdekérvényesítési lehetőségét!


A szakképzés fejlesztésére rendelkezésre álló források hatékony felhasználása, a jövőorientált tervezés kialakítása érdekében biztosítani kell a szociális partnerek, valamint a szakképzésben érdekeltek részvételét az országos, regionális és helyi döntési folyamatban. Olyan szakképzés-irányítási rendszert kell kialakítani, amely a rendszer összehangolt, gazdaságos fejlesztését biztosítja. E célok elérése érdekében a Kormány az alábbi intézkedések megtételére hívja fel az érintett minisztereket:

a) Fejleszteni kell a szakmai érdekegyeztetés rendszerét. Az államigazgatás minden szintjén (országos, regionális és helyi) biztosítani kell a gazdasági kamarák, a munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetek, gazdálkodó szervezetek, valamint egyéb, a szakképzésben érdekelt partnerek részvételét a döntések előkészítésében, végrehajtásában és a végrehajtás ellenőrzésében.

Felelős: oktatási miniszter, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, szakképesítésért felelős miniszterek, európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter

Határidő: 2006. december 31.


2005–2006-ra tervezett részintézkedések:

– A munkaerőpiaci igények közvetítése érdekében jogszabályban kell szabályozni a térségi integrált szakképző központok és a legalább 800 tanulóval működő szakképző intézmények szakmai tanácsadó testületének működését.

– A regionális képző központok mellett szakmai tanácsadó testületeket kell kialakítani.

– Felnőttképzési Programtanácsot kell létrehozni, amely a felnőttképzés társadalmi megismertetésének és támogatásának fórumaként működik.

Határidő: a költségvetési törvény tervezése szerint, illetve 2005. december 31.

b) Javaslatot kell kidolgozni a szakképző iskolák fenntartói rendszerének korszerűsítésére.

Felelős: oktatási miniszter, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, pénzügyminiszter, belügyminiszter, szakképesítésért felelős miniszterek

Határidő: 2006. december 31.

c) Ki kell alakítani a szakképző iskolák felnőttképzésbe való bekapcsolódásának és akkreditálásának ösztönző rendszerét.

Felelős: oktatási miniszter, pénzügyminiszter

Határidő: 2005. december 31.


2005–2006-ra tervezett részintézkedés:

Biztosítani kell az akkreditáció költségeit a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprészéből.

Határidő: 2005. július 15.

d) A szakképesítések jegyzékbe kerülésének egyszerűsítésével – a rendszer stabilitásának és átláthatóságának sérelme nélkül – biztosítani kell, hogy a szakképesítési struktúra gyorsabban alkalmazkodjon a foglalkoztatási igényekhez.

Felelős: oktatási miniszter, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, szakképesítésért felelős miniszterek

Határidő: 2006. december 31., illetve folyamatos


2005–2006-ra tervezett részintézkedések:

Módosítani kell az Országos Képzési Jegyzékbe kerülés eljárásrendjét.

Határidő: 2005. december 31.

2. Hatékonyabbá tenni a források felhasználását, javítani a kapacitások kihasználását!


A szakképző iskolák méretének optimalizálásával úgy kell átalakítani az intézményrendszert, hogy az képes legyen a kapacitások folyamatos fejlesztésére, a kereslethez való gyors igazodásra, költséghatékony működésre. A szakképző iskolák finanszírozására olyan javaslatot kell kidolgozni, amely ösztönzi az intézményeket képzési struktúrájuknak a munkaerőpiaci változásokhoz való igazítására. E célok elérése érdekében a Kormány az alábbi intézkedések megtételére hívja fel az érintett minisztereket:

a) A térségi integrált szakképző központok (TISZK) rendszerének létrehozásával és infrastrukturális feltételeik folyamatos fejlesztésével költséghatékonyabb szakképző intézményrendszert kell kialakítani.

Felelős: oktatási miniszter, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter

Határidő: 2008. december 31. az első 16 TISZK létrehozására, 2013. december 31. a TISZK rendszerének kialakítására


2005–2006-ra tervezett részintézkedés:

A költséghatékonyság mérésére szolgáló indikátorrendszert kell kialakítani.

Határidő: 2006. december 31.

b) A munkaerőpiac és a felnőttképzésben részt vevők igényeinek összehangolása, valamint a felnőttképzést folytató intézmények kapacitásainak jobb kihasználása, átláthatósága és a versenyhelyzet fenntartása érdekében a finanszírozási és érdekeltségi viszonyok figyelembevételével át kell alakítani a felnőttképzési támogatási rendszert.

Felelős: foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, oktatási miniszter, pénzügyminiszter

Határidő: 2006. december 31.


2005–2006-ra tervezett részintézkedések:

– A felnőttképzést folytató intézmények kapacitása kihasználtságát és átláthatóságát, továbbá a „Munkavállalói Képzési Kártya” kialakításának feltételrendszerét, bevezetésének, alkalmazásának lehetőségét elő kell készíteni.

Határidő: 2005. december 30.


– Javaslatot kell kidolgozni a felnőttképzés támogatási rendszerének átalakítására.

Határidő: 2006. június 30.

c) Meg kell szüntetni a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprészéből szakképző iskoláknak nyújtott fejlesztési támogatás átvételében megnyilvánuló szélsőségeket.

Felelős: oktatási miniszter

Határidő: 2007. december 31.


2005–2006-ra tervezett részintézkedés:

Meg kell határozni a támogatásként évente átvehető maximális, egy tanulóra jutó összeget.

Határidő: 2005. december 31.

d) A Munkaerőpiaci Alap hosszabb távú feladatainak ellátása érdekében lehetővé kell tenni, hogy az Alap pénzeszköz-maradványa a folyó finanszírozási műveletek céljaira a pénzügyminiszter előzetes egyetértésével felhasználható legyen. A felhasználás jogszabályi feltételrendszerének megteremtése érdekében előterjesztést kell készíteni a Kormánynak.

Felelős: foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, oktatási miniszter, pénzügyminiszter

Határidő: 2005. augusztus 31.

e) Folyamatosan korszerűsíteni kell az oktatási és képzési környezetet (épület, felszerelés) a régiós igényeket figyelembe véve.

Felelős: oktatási miniszter

Határidő: folyamatos


2005–2006-ra tervezett részintézkedések:

– A három évre tervezett 17,7 milliárd forint felhasználásával meg kell kezdeni 16 térségi integrált szakképző központ kialakítását.

– A Munkaerőpiaci Alap képzési alaprészének decentralizált keretét koncentráltan kell felhasználni, a szakképzés-fejlesztési stratégia megvalósítását biztosító regionális pályázatokat kell kiírni.

Határidő: 2006. április 30.

f) Javaslatot kell kidolgozni a szakképzési rendszer differenciált finanszírozásának korszerűsítésére. Növelni kell a szakképző iskolák kapacitásának kihasználtságát a szabad kapacitások felnőttképzésbe való bekapcsolásával.

Felelős: oktatási miniszter, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, pénzügyminiszter, szakképesítésért felelős miniszterek

Határidő: 2006. december 31.


2005–2006-ra tervezett részintézkedések:

– Ösztönző rendszert kell kidolgozni a munkaerőpiacon hiányzó szakképesítések képzésének támogatására.

– Javaslatot kell kidolgozni a felnőttképzés normatív támogatási rendszerének – a piacorientált szakképzések támogatását előtérbe helyező – átalakítására.

Határidő: a költségvetési törvény tervezése szerint, illetve 2005. december 31.

g) A szakképesítést szerzett tanulók elhelyezkedési aránya szerint differenciálni kell az iskolai rendszerű szakképzés normatív támogatását.

Felelős: oktatási miniszter, pénzügyminiszter

Határidő: első alkalommal a 2008. évi költségvetési törvény tervezésekor


2005–2006-ra tervezett részintézkedés:

Meg kell határozni azokat a kritériumokat, amelyek a normatív finanszírozás differenciálásakor ösztönzik az iskolafenntartókat a munkaerőpiaci igényekhez való alkalmazkodásra, a szakképzés hatékonyságának növelésére.

Határidő: 2005. december 31.

h) A szakképző intézményekben a pályaorientáció, a szakmai alapozás és a szakmacsoportos alapozás gyakorlati részének oktatásához biztosítani kell a 8–12 fős csoportbontáshoz szükséges finanszírozást.

Felelős: oktatási miniszter, pénzügyminiszter

Határidő: 2005. szeptember 1.

i) A szakképzési hozzájárulási rendszer folyamatos korszerűsítésével biztosítani kell a gazdálkodó szervezetek fokozottabb részvételét a gyakorlati képzésben.

Felelős: oktatási miniszter, pénzügyminiszter

Határidő: első alkalommal a 2008. évi költségvetési törvény tervezésekor


2005–2006-ra tervezett részintézkedések:

– Felül kell vizsgálni a gyakorlati képzést tanulószerződéssel végzők költségátalányát, a szakképzési hozzájárulási kötelezettség terhére elszámolható visszatérítés összegét.

Határidő: 2005. december 31.


– Meg kell vizsgálni a tanuló-előszerződés bevezetésének szükségességét és lehetőségét.

Határidő: 2005. december 31.

3. Fejleszteni a szakképzés intézményrendszerét!


A térségi integrált szakképző központok, a szakmai vizsgáztatás új rendszerének és intézményrendszerének kialakításával lehetővé kell tenni a bármilyen formában megszerzett tudás hivatalos elismertetését, továbbá biztosítani kell, hogy a szakmai vizsgát követően kiadott bizonyítványban tanúsított kompetenciák a valós tudást tükrözzék. A Nemzeti Szakképzési Intézet tevékenysége meghatározó a szakképzés tartalmi, módszertani fejlesztésében, a szakképzéssel kapcsolatos kutatások koordinálásában. Az ezekhez szükséges elhelyezési feltételeket biztosítani kell. E célok elérése érdekében a Kormány az alábbi intézkedések megtételére hívja fel az érintett minisztereket:

a) Képzőktől független szakmai vizsgarendszer működését biztosító regionális intézmény-hálózatot kell kialakítani.

Felelős: oktatási miniszter, szakképesítésért felelős miniszterek

Határidő: 2013. december 31.


2005–2006-ra tervezett részintézkedések:

– A vizsgáztatás függetlenségének fokozása érdekében a vizsgát szervezők vizsgaelnöki javaslattételét meg kell szüntetni. Erősíteni kell az elnök szerepét a vizsgáztatási és ellenőrzési folyamatban.

Határidő: 2005. november 30.


– Ki kell dolgozni a szakmai vizsgarendszer koncepcionális átalakításának tervezetét.

Határidő: 2006. március 31.

b) Biztosítani kell a Nemzeti Szakképzési Intézet megfelelő elhelyezését. Javítani kell a munkavégzés technikai feltételeit, az intézményt korszerűbb infrastruktúrával kell ellátni.

Felelős: oktatási miniszter

Határidő: 2007. december 31.


2005–2006-ra tervezett részintézkedések:

– Biztosítani kell az intézetben a vizsgarendszer működtetéséhez szükséges területbővítést bérleménnyel és annak felújítását.

Határidő: 2006. március 31.


– Javaslatot kell kidolgozni a Nemzeti Szakképzési Intézet elhelyezésére.

Határidő: 2006. október 31.

c) Az iskolai rendszerű szakképzés intézményhálózatának racionalizálása érdekében meg kell kezdeni a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprésze decentralizált keretéből további térségi integrált szakképző központok létrehozását és javítani kell infrastrukturális feltételeiket.

Felelős: oktatási miniszter, pénzügyminiszter

Határidő: 2005. december 31.


2005–2006-ra tervezett részintézkedés:

További térségi integrált szakképző központokat kell létrehozni.

Határidő: a költségvetési törvény tervezése szerint

III.

Fejlettebb információs rendszert!

Megalapozottabbá tenni a döntéseket!


A munkaerőpiaci információk hozzájárulnak a fiatalok pályaválasztással, és a felnőttek pályakorrekcióval kapcsolatos megalapozottabb döntéseihez, valamint a képzési szerkezet és az igények összhangjához. Ki kell alakítani a szakképzés egészének (részt vevők, képzést végzők, költségek stb.) mérésére is kiterjedő megbízható statisztikai rendszert, amely hozzájárul az országos, regionális, helyi döntések megalapozásához. E célok elérése érdekében a Kormány az alábbi intézkedések megtételére hívja fel az érintett minisztereket:

a) A munkaerőpiaci információs rendszer fejlesztésével folyamatosan vizsgálni kell a régiók munkaerőpiaci igényeinek változását. A szakképzésből kilépő fiatalok és a felnőttképzésben részt vevők elhelyezkedésének folyamatos elemzésével adatokat kell szolgáltatni az országos, regionális és helyi szakképzési struktúra módosításához és hozzá kell járulni az érintettek pályaorientációs, pályaválasztási döntéseinek megalapozásához.

Felelős: foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, oktatási miniszter, szakképesítésért felelős miniszterek

Határidő: 2005. december 31., illetve folyamatos

b) Korszerűsíteni kell a szakképzési statisztikai rendszert annak érdekében, hogy a szakképzésben zajló tendenciák értékeléséhez, a szükséges döntések meghozatalához és az uniós adatszolgáltatáshoz megfelelő indikátorok álljanak rendelkezésre.

Felelős: oktatási miniszter, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, KSH elnöke

Határidő: 2006. december 31.


2005–2006-ra tervezett részintézkedés:

Javaslatot kell készíteni a szakképzési statisztikai rendszer továbbfejlesztésére.

Határidő: 2006. március 31.

c) Felnőttképzési azonosító és nyilvántartó rendszert kell bevezetni a felnőttképzésben részt vevők nyomon követhetősége és ellenőrizhetősége érdekében.

Felelős: foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, oktatási miniszter, a KSH elnöke

Határidő: 2005. december 31.

d) Komplex információs rendszert kell működtetni, amely biztosítja a szakképzési adatokat a hazai szakképzés-fejlesztés megalapozásához, továbbá a hazai és nemzetközi forrásokkal támogatott programok nyomon követéséhez.

Felelős: oktatási miniszter, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter

Határidő: 2010. december 31.


2005–2006-ra tervezett részintézkedés:

Össze kell hangolni a meglévő szakképzési adatbázisokat.

Határidő: 2005. december 31.

e) Pályakövetési rendszert kell bevezetni.

Felelős: oktatási miniszter, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, szakképesítésért felelős miniszterek

Határidő: 2008. december 31.


2005–2006-ra tervezett részintézkedés:

Az elhelyezkedés jellemzőit első alkalommal 2006-ban kell vizsgálni.

Határidő: 2006. december 31.

IV.

A stratégia nyilvánosságra hozatala


A Kormány felhívja az oktatási, valamint a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztert, hogy gondoskodjanak a szakképzés-fejlesztési stratégia nyilvánosságra hozataláról az Oktatási Minisztérium, továbbá a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium hivatalos lapjában és honlapján.
Felelős: oktatási miniszter, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter
Határidő: azonnal
1

A határozatot az 1117/2010. (V. 12.) Korm. határozat 1. pont 1.133. alpontja hatályon kívül helyezte 2010. május 13. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére