• Tartalom

102/2005. (X. 31.) FVM rendelet

102/2005. (X. 31.) FVM rendelet

a dohánytermékek gyártásáról, forgalmazásáról és ellenőrzéséről1

2012.02.11.

A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 56/A. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszterrel, a gazdasági és közlekedési miniszterrel, valamint az egészségügyi miniszterrel egyetértésben a következőket rendelem el:

Általános rendelkezések

1. § (1)2 E rendelet rendelkezéseit – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – Magyarország területén előállított, továbbá forgalomba hozott dohánytermékekre és dohány-adalékanyagokra kell alkalmazni.

(2)3 E rendelet rendelkezéseit nem kell alkalmazni a nem kereskedelmi jelleggel, illetve személyes fogyasztásra Magyarország területére behozott dohánytermékekre.

2. § E rendelet alkalmazásában:

1. Dohánytermék: a dohányzásra szánt és a füstnélküli dohánytermék.

2. Dohányzásra szánt dohánytermékek:

a) cigaretta: dohányrúd, amely meglévő állapotában dohányzásra alkalmas, dohányvágatból vagy dohányvágatból és dohányfóliából készült töltetét hosszanti részén ragasztott cigarettapapír vagy dohányfólia borítja, és nem minősül szivarnak vagy szivarkának, továbbá az a dohányrúd, amelyet egy egyszerű, nem ipari eljárással cigarettapapír-hüvelybe tolnak vagy cigarettapapír-lappal körbevesznek,

b) szivar, szivarka:

ba) dohányrúd, amely teljes egészében természetes dohányból készült, illetve dohányrúd természetes dohányból készült borítékkal,

bb) dohányrúd kocsányozott kevert töltettel és a szivar szokásos színével megegyező külső borítékkal, amely teljesen befedi a terméket, beleértve a filtert is, amennyiben van, kivéve a szopókával ellátott terméket, ahol a külső boríték nem fedi a szopókát; a burok és a boríték dohányfóliából készült, és egy termék tömege – a filter és a szopóka nélkül – nem lehet kevesebb 1,2 g-nál, és a borítékot a dohányrúd hossztengelyével minimum 30 fokos hegyes szöget bezáróan, spirálisan tekerték fel,

bc) dohányrúd kocsányozott kevert töltettel és a szivar szokásos színével megegyező dohányfóliából készült külső borítékkal, amely teljesen befedi a terméket, beleértve a filtert is, amennyiben van, kivéve a szopókával ellátott terméket, ahol a külső boríték nem fedi a szopókát; egy termék tömege – a filter vagy a szopóka nélkül – nem kevesebb 2,3 g-nál, és a kerülete a dohányrúd hosszának legalább egyharmadán nem kevesebb 34 mm-nél,

c) fogyasztási dohány: további ipari feldolgozás nélkül dohányzásra alkalmas kész dohányvágat:

ca) finomra vágott fogyasztási dohány (cigarettadohány): olyan fogyasztási dohány, amelyben a dohányrészecskék tömegének több mint 25 százaléka kisebb, mint 1 milliméter szélességűre vágott,

cb) egyéb fogyasztási dohány (pipadohány): a ca) pont alá nem tartozó, pipában történő elszívásra szolgáló fogyasztási dohány.

3. Füst nélküli dohánytermékek:

a) rágásra szolgáló dohánytermék: a formázott rágódohány,

b) tüsszentésre szolgáló dohánytermék: a por alakú burnót,

c) szájon át fogyasztott dohánytermék: a dohányzásra, illetve rágásra szánt termékeken kívül minden szájon át való használatra szánt, teljes egészében vagy részben dohányból készült, porított vagy szemcsés, illetve e két forma bármely kombinációja révén előállított termék, különösen a zacskóban vagy likacsos szerkezetű zacskóban, valamint az élelmiszerhez hasonló formában kiszerelt termék.

4. Összetevő: bármely olyan anyag vagy alkotóelem – kivéve a dohánylevelet vagy a dohánynövény egyéb természetes vagy feldolgozott részét –, amelyet egy dohánytermék gyártásához használnak fel, és amely a késztermékben – akár megváltozott formában – van jelen, beleértve a papírt, a füstszűrőt, a nyomdafestéket és a ragasztóanyagokat is.

5. Dohánytermék gyártásához felhasznált nyers- és adalékanyagok:

a) nyersdohány: a Nicotiana tabacum fajhoz tartozó, ipari feldolgozásra alkalmas növény természetes vagy mesterséges úton szárított levele,

b) fermentált, érlelt dohány (a továbbiakban: dohány): az a nyersdohány, amelyben a szárítást követően hőfejlődés és szárazanyag-veszteség mellett olyan változások játszódtak le, amelynek következtében a dohánytermék élvezeti célra alkalmassá vált,

c) dohányfólia: kötő- és adalékanyagok felhasználásával, szárazanyagra számítva legalább 75%-ban dohányból készült papírszerű lemez vagy szalag,

d) dohányvágat: egyenletes szélességű szálakra vágott dohány vagy egyenletes szélességűre vágott dohányfólia,

e) cigarettapapír: olyan méretre vágott, speciális papír, amit a dohányvágat burkolására használnak,

f) dohány-adalékanyag: minden olyan természetes vagy mesterséges, a dohánytól eltérő anyag, amelyet a dohánytermékhez az előkészítés, a kezelés, a feldolgozás és a csomagolás folyamán adnak hozzá abból a célból, hogy a termék érzékszervi, kémiai, fizikai és mikrobiológiai tulajdonságait kedvezően befolyásolja, és amelynek hozzáadása azt eredményezheti, hogy önmaga vagy származéka a dohánytermék összetevőjévé válik.

6. Füstszűrő: a cigaretta, szivar, szivarka azon része, amely a dohányterméken áthaladó főfüst szűrésére szolgál.

7. Szopóka: a cigarettához, szivarhoz, szivarkához rögzített rész, amely közvetlenül a szájjal érintkezik.

8. Nikotin: a száraz füst-kondenzátum nikotin-alkaloidtartalma.

9. Kátrány: a nikotinmentes száraz füst-kondenzátum.

10. Szénmonoxid: a cigarettafüst gázfázisának alkotórésze.

11. Idegen anyag: a termesztés és feldolgozás során a nyersanyagba, illetve a késztermékbe került, egyszerű fizikai módszerekkel elkülöníthető, nem dohány eredetű anyag.

12.4 Fogyasztói csomagolási egység: a dohánytermékek kötelező csomagolása során alkalmazott legkisebb csomagolási egység:

a) cigaretta esetében legalább 19 db, de legfeljebb 50 db cigarettát tartalmazó csomag,

b) a 2. pont b) pontjának ba) alpontja szerinti dohánytermék esetén darab vagy doboz,

c) a 2. pont b) pontjának bb) és bc) alpontja szerinti dohánytermék esetén legalább 5 darabot tartalmazó doboz,

d) a fogyasztási dohány esetében a legalább 40 gramm, de legfeljebb 200 gramm – de minden esetben tízzel osztható gramm-tömegű – fogyasztási dohányt tartalmazó tasak vagy doboz,

e) rágásra szolgáló vagy tüsszentésre szolgáló dohánytermékek esetében tasak vagy doboz.

13. Gyűjtőcsomag: több fogyasztói csomagolási egységet tartalmazó, kiskereskedelmi forgalomban értékesített nagyobb csomagolási egység.

14. Szállítási csomagolás: a termék szállításához kialakított, de kiskereskedelmi forgalomba nem kerülő csomagolás (például cigarettaszállítási gyűjtőláda).

15. Forgalmazó: a 20. pont szerinti tevékenységet végző gazdálkodó szervezet vagy természetes személy.

16. Importáló: az a személy, aki – a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Jöt.) rendelkezéseinek betartása mellett – először szerez jogot arra, hogy az importált termék felett saját nevében rendelkezzen.

17.5 Bejegyzett kereskedő: a Jöt. 7. § 16. pontjában meghatározott személy.

18. Tároló adóraktár engedélyese: a Jöt. 100. §-a (1) bekezdésének d) pontja szerinti dohánytároló adóraktár engedélyese.

19. Szabadforgalomba bocsátás: a Jöt. 7. §-ának 22. pontjában meghatározott fogalom.

20. Forgalmazás: a dohánytermék továbbforgalmazók részére történő nagykereskedelmi, illetve a fogyasztók, mint végső felhasználók részére történő kiskereskedelmi értékesítése.

21. Importálás: a Jöt. 7. §-ának 2. pontjában meghatározott fogalom.

22.6 Export: olyan jövedéki terméknek Európai Unión kívüli államba történő értékesítése, amelyet a vámhatóság végleges rendeltetéssel Európai Unión kívüli államba kiléptet.

A dohánytermékek gyártásának, importálásának és valamely tagállamból való behozatalának feltételei

3. § (1)7 A dohányterméket előállítónak (a továbbiakban: gyártó) a dohánytermék gyártásának megkezdése előtt, az importálónak, a bejegyzett kereskedőnek, valamint a tároló adóraktár engedélyesének a dohánytermék szabad forgalomba bocsátása előtt valamennyi dohánytermékről az 1. számú mellékletben szereplő adatokat tartalmazó regisztrációs lapot kell kiállítania.

(2)8 A regisztrációs lap egy példányát a dohányterméket előállító üzemben, az importáló, a bejegyzett kereskedő, valamint a tároló adóraktár engedélyes székhelyén, illetve a raktározás helyén a hatósági ellenőrzés számára is hozzáférhető módon meg kell őrizni mindaddig, amíg a dohánytermék gyártása, importálása folyik, illetve a dohánytermék forgalomban van.

(3)9 A gyártó, az importáló, a bejegyzett kereskedő, és a tároló adóraktár engedélyese köteles a szabadforgalomba bocsátás előtt a regisztrációs lap egy további példányát nyilvántartásba vétel céljából a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak (a továbbiakban: NFH) megküldeni.

4. § (1) A dohánytermék gyártásához felhasználható adalékanyagokat, azok pontos felhasználási célját, valamint tisztasági követelményeit a 2. számú melléklet tartalmazza.

(2) A 2. számú mellékletben nem szereplő, illetve felhasználási engedéllyel nem rendelkező adalékanyagoknak a dohánytermék gyártásában való felhasználását a felhasználó, a forgalmazó vagy a gyártó kérelmére az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet (a továbbiakban: OÉTI) engedélyezi. Az engedély iránti kérelmet a 3. számú melléklet szerinti tartalommal az OÉTI-hez kell benyújtani. Nem szükséges engedélyt kérni a nyersdohány természetes részeinek felhasználásához.

(3) A dohány-adalékanyagnak a 2. számú mellékletben, illetve az engedélyben meghatározott feltételektől eltérő alkalmazása tilos.

(4) A dohánytermék hozzáadott tiltott adalékanyagokat, idegen anyagokat nem tartalmazhat. A tiltott adalékanyagok listáját a 4. számú melléklet tartalmazza.

4/A. §10 Az 1. számú melléklet szerinti regisztrációs lap adattartalmáról az NFH hatósági nyilvántartást vezet.

Határértékek

5. § A szabadforgalomba bocsátott cigaretta hozama nem tartalmazhat cigarettánként többet, mint

a) 10 mg kátrányt,

b) 1 mg nikotint,

c) 10 mg szénmonoxidot,

figyelembe véve az MSZ ISO 8243 szabvány szerinti konfidencia intervallumokat.

6–11. §11

A dohánytermékek forgalomba hozatalának feltételei

12. § (1) Csak olyan dohánytermék bocsátható szabadforgalomba, illetve forgalmazható, amely megfelel e rendelet előírásainak és a regisztrációs lapon feltüntetett adatoknak.

(2) Szájon át fogyasztott dohánytermék nem bocsátható szabadforgalomba, illetve nem forgalmazható.

(3) Dohánytermék árumintaként nem forgalmazható.

13. § A dohánytermék minőségének megőrzéséhez szükséges tárolási körülményeket a forgalmazás valamennyi szakaszában biztosítani kell. A szállítási csomagoláshoz használt gyűjtőládát legalább 10 cm magasságú, légkicserélődést elősegítő alátéten kell tárolni. A tárolási körülményeket, azoknak a dohánytermékek minőségére gyakorolt hatását a forgalmazó köteles rendszeresen ellenőrizni.

14. § Dohánytermék – a darabonként értékesíthetők kivételével – csak eredeti fogyasztói csomagolási egységben vagy gyűjtőcsomagban hozható forgalomba. A dohánytermék a forgalmazás során nem csomagolható át, a gyűjtőcsomag olyan felbontását kivéve, amely a fogyasztói csomagolási egységekre való szétválasztást eredményezi. A fogyasztói csomagolási egység nem bontható meg.

A dohánytermékek exportja

15. §12 Magyarországon export és az Európai Unió más tagállamába történő értékesítés céljára előállított dohányterméknek az 5. §-ban meghatározott előírásoknak kell megfelelnie.

A dohánytermékek ellenőrzése

16. § (1)13 A dohánytermékeknek a regisztrációs lap adatainak való megfelelését a gyártó, az importáló, a bejegyzett kereskedő és a tároló adóraktár engedélyese köteles ellenőrizni. A gyártó, az importáló, a bejegyzett kereskedő és a tároló adóraktár engedélyese a szükséges vizsgálatokat saját laboratóriumában végezheti, vagy más, erre alkalmas laboratóriumokban végeztetheti.

(2)14 A cigaretta kátrány-, nikotin- és szén-monoxid hozamának értékeit a NFH vizsgálja és igazolja. A vizsgálat és igazolás kiállításának költségei a vizsgálatot, illetve igazolás kiállítását kérő gyártót, importálót vagy a bejegyzett kereskedőt terheli.

(3)15 A NFH a Szociális és Munkaügyi Minisztérium részére készített éves jelentésben megadja az előállított dohánytermékek (2) bekezdés alapján mért adatait a kátrány, nikotin és szén-monoxid tekintetében, melyeket a Szociális és Munkaügyi Minisztérium az Egészségügyi Minisztériumhoz és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz (a továbbiakban: Minisztérium) továbbít.

(4)16

(5) Bármely tagállam hatáskörrel rendelkező hatósága által akkreditált laboratórium is jogosult a cigaretta kátrány, nikotin és szénmonoxid hozama értékeinek vizsgálatára és igazolására.

(6) E rendelet előírásainak alkalmazása szempontjából az 5. számú mellékletben felsorolt szabványok irányadóak.

(7) Cigaretta esetében a csomagoláson és a regisztrációs lapon közölt füstadatok értékfeltüntetésének megfelelőségét az MSZ ISO 8243 szabvány szerint kell igazolni.

Adatszolgáltatás

17. § (1)17 A dohánytermék gyártójának, az importálónak, a bejegyzett kereskedőnek és a tároló adóraktár engedélyesének évente november 30-áig be kell nyújtania a Minisztérium számára – nyomtatott és elektronikus formában – a (2)–(4) bekezdés szerinti listákat (a továbbiakban: listák), amelyek tartalmazzák a dohánytermékekben található, valamint a gyártás során felhasznált összes összetevőt és azok mennyiségét.

(2)18 A dohánytermék gyártójának, az importálónak, a bejegyzett kereskedőnek és a tároló adóraktár engedélyesének az általa gyártott, forgalmazott összes dohánytermék vonatkozásában összesített listát kell készítenie a dohánytermékben és a dohányterméken található dohány-adalékanyagokról. A lista a dohány-adalékanyagokat ábécé sorrendben tartalmazza, azok maximális mennyiségét (a termékben előforduló legmagasabb szintet alapul véve) és a funkcióit is meghatározva, a 6. számú melléklet szerinti formában.

(3)19 A dohánytermék gyártójának, az importálónak, a bejegyzett kereskedőnek és a tároló adóraktár engedélyesének az általa gyártott, forgalmazott összes termék vonatkozásában összesített listát kell készítenie a (2) bekezdésben foglaltakon kívüli összetevőkről. A listának tartalmaznia kell az egyes csoportokban található összetevők maximális mennyiségét (a termékben előforduló legmagasabb szintet alapul véve), funkcióit is meghatározva, a 7. számú melléklet szerinti formában.

(4)20 A dohánytermék gyártójának, az importálónak, a bejegyzett kereskedőnek és a tároló adóraktár engedélyesének az általa gyártott, forgalmazott egyes termékek vonatkozásában márkanevenként és típusonként listát kell készítenie a dohánytermékben és a dohányterméken található összetevőkről. A listának tartalmaznia kell minden egyes összetevő megnevezését, a 8. számú melléklet szerinti tartalommal.

(5) A (3) és a (4) bekezdés szerinti listákat a termékben található egyes összetevők tömegének csökkenő sorrendjében kell összeállítani.

(6)21 A listák benyújtása mellett meg kell indokolni, hogy miért kell az egyes összetevőket az adott dohánytermékekbe elegyíteni, továbbá meg kell adni az összetevők rendeltetését és típusát. A felsoroláshoz mellékelni kell az összetevőknek az elégetett vagy el nem égetett formáira vonatkozó mindazon toxikológiai adatokat is, amelyek a gyártó, az importáló, a bejegyzett kereskedő és a tároló adóraktár engedélyese rendelkezésére állnak, különös tekintettel azoknak az emberi egészségre gyakorolt hatására, figyelemmel többek között a függőség kialakulásának veszélyére.

18. § (1) A Minisztérium a fogyasztók tájékoztatása érdekében a 8. számú melléklet szerinti listát internetes honlapján évente közzéteszi, továbbá a beérkezett adatokról tájékoztatást ad az Egészségügyi Minisztérium, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, valamint az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium számára.

(2) A Minisztérium az (1) bekezdésben meghatározott adatokat megküldi az Európai Bizottságnak.

Záró rendelkezések

19. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

(2)22 2011. szeptember 1-jétől kizárólag a 2. § 12. pontjában foglaltaknak megfelelő fogyasztási csomagolási egységbe csomagolt dohánygyártmány forgalmazható.

(3)23

20. § Az e rendeletben meghatározott technikai jellegű előírásoknak – a 2. § 12. pontjának a fogyasztói csomagolási egységre vonatkozó rendelkezése kivételével – nem kell megfelelnie azon dohánytermékeknek, amelyeket az Európai Unió valamely tagállamában vagy Törökországban állítottak elő, illetve hoztak forgalomba, vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes valamely EFTA-államban állítottak elő, az ott irányadó előírásoknak megfelelően, feltéve, hogy az irányadó előírások az egészség védelme vonatkozásában az e rendeletben meghatározottal egyenértékű védelmet nyújtanak.

21. § A rendelet tervezetének a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, a 98/48/EK irányelvvel módosított 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 8–10. cikkében előírt egyeztetése megtörtént.

22. § Ez a rendelet a tagállamoknak a dohánytermékek gyártására, kiszerelésére és árusítására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései közelítéséről szóló, 2001. június 5-i 2001/37/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

1. számú melléklet a 102/2005. (X. 31.) FVM rendelethez24


Regisztrációs lap tartalmi elemei

1. A dohánytermék gyártó, importáló, bejegyzett kereskedő vagy a tároló adóraktár engedélyesének neve, címe.

2. A dohánytermék megnevezése.

3. A dohánytermék
a) domináns dohánytartalma (például Virginia típusú, keleti típusú, Burley típusú), a felhasznált dohány géntechnológiával módosított / nem módosított,
b) összetevői, a felhasznált dohány-adalékanyagok funkcionális csoportonként (például természetes aroma, égésjavító),
c) mérete (mm)
– összes hosszúság (cigaretta, szivarka, szivar),
– vágatszélesség (fogyasztási dohány),
d) kémiai jellemzők
– nikotintartalom (mg/cigaretta),
– kátránytartalom (mg/cigaretta),
– szénmonoxid-tartalom (mg/cigaretta),
e) mennyiségi jellemzők
– a fogyasztói csomagolási egységben levő darabszám (cigaretta, szivar, szivarka),
– a fogyasztói csomagolási egységben levő termék tömege (fogyasztási dohány, rágásra vagy tüsszentésre szolgáló dohánytermék).

4. A füstszűrő alkalmazása.

5. A fogyasztói csomagolási egység grafikai és (teljes) szövegterve.

6. A fogyasztói, a gyűjtő- és a szállítási csomagolás módja.

Dátum: ......................................

..............................................................................
a dohányterméket előállító üzem vezetője, importáló, bejegyzett kereskedő vagy tároló adóraktár engedélyes neve

2. számú melléklet a 102/2005. (X. 31.) FVM rendelethez


Engedélyezett dohány-adalékanyagok

1. A dohánytermékek gyártásához általánosan engedélyezett adalékanyagok

1.1. Élelmiszerek és természetes anyagok
Almasav (E 296)
Az emberi fogyasztásra alkalmas gyümölcsök, beleértve az azokból készült gyümölcsleveket, gyümölcskoncentrátumokat, gyümölcsszörpöket és szárított gyümölcsöket
Az emberi fogyasztásra alkalmasnak minősített cukrok, beleértve a karamellt (E 150) és az invertcukrot
Borkősav (E 334)
Borostyánkősav (E 363)
Citromsav (E 330)
Ecetsav (E 260)
Édesgyökér és kivonatai
Égetett szeszek és bor
Fűszerek és gyógynövények, a 4. számú mellékletben felsoroltak kivételével
Galaktóz, laktóz, maltóz, mannóz és pektinek (E 440)
Inozinát
Kakaó és kakaótermékek
Kávé, tea
Keményítő, savval hidrolizált keményítő, oxidált keményítő (E 1404)
Keményítőcukor (dextrin)
Keményítőfoszfátok (E 1410, E 1412 és E 1413)
Kocsonyásított keményítők
L-aminosavak
L-Cisztin
L-Citrallin
Maltol
Méz, juharszörp és melasz
Nátrium-klorid
Taurin
Tejsav (E 270)
Természetes vagy természetazonos aromák (például dohánykivonat és a dohány természetes aromaanyagai), kivéve a 4. számú mellékletben felsoroltakat

1.2. Ízesítő és aromaanyagok

 

FEMA

CoE

CAS

α-dimetil-fenetil-acetát

2392

2077

151–05–3

α-dimetil-fenetil-butirát

2394

2084

10094–34–5

α-amil-fahéjaldehid

2061

128

122–40–7

α-izobutil-fenetil-alkohol

2208

2031

7779–78–4

α-izometil-jonon

2714

169

127–51–5

β-naftil-etil-eter

2768

2058

93–18–5

Metilthio) metilpirazin (izomerek keveréke)

3208

2290

67952–65–2

1-(para-metoxi-fenil)-1-pentén-3-on

2673

164

104–27–8

2, 3, 4, 6 és 3, 4, 5, 6-Tetrametil-etil-ciklohexenon (izomerek keveréke)

3061

168

17367–60–7

2, 5-vagy 6-metoxi-3-metilpirazin (izomerek keveréke)

3183

2266

68378–13–2

2-(3-Fenil-propil)-tetrahidrofuran

2898

489

3208–40–0

2-etil(vagy metil)-(3, 5 és 6)-metoxi-pirazin

3280

68739–00–4

2-fenil-propionaldehid

2886

126

93–53–8

2-metil-3-(para-izopropil-fenil)propionaldehid

2743

133

103–95–7

2-metil-4-fenil-butiraldehid

2737

134

40654–82–8

4-(para-metoxi-fenil)-2-butanon

2672

163

104–20–1

4-metil-1-fenil-2-pentanon

2740

159

5349–62–2

4-pentánsav

2843

2004

591–80–0

5,7-dihidro-2-metil-thieno(3,4d)pirimidin

3338

720

36267–71–7

Allil-fenoxi-acetát

2038

228

7493–74–5

Ammónium-klorid

Benzoin

2132

162

1212–02–9

Benzodihidropiron

2381

119–84–6

Butil-10-undecilenat

2216

2103

109–42–2

Butil-butiril-laktat

2190

2107

7492–70–8

Dehidro-mentho-furolakton

3755

Dietil-sebacat

2376

623

110–40–7

Etil-10-undecenoat

2461

2102

692–86–4

Etil-fenchol

3491

18368–91–7

Etil-maltol

3487

692

4940–11–8

Etil-vanillin

2464

108

121–32–4

Geranil-fenilacetát

2516

231

102–22–7

Hidroxi-citronellal

2583

100

107–75–5

Hidroxi-citronellal-dietilacetál

2584

44

7779–94–4

Hidroxi-citronellal-dimetilacetál

2585

45

141–92–4

Kinin-hidroklorid

2976

130–89–2

Kininszulfát

2977

6119–70–6

Maltil-izobutirát

3462

10739

65416–14–0

Metil-α-jonon

2711

143

1335–46–2

Metil-β-naftil-keton

2723

147

93–08–3

Metil-2-oktinoat

2729

481

111–12–6

Para-dihidro-anethol

2930

2026

104–45–0

Para-tolil-fenilacetát

3077

236

101–94–0

Para-tolil-izobutirat

3075

304

103–93–5

Para-tolil-izovalerat

3387

55066–56–3

Propenil-guetol

2922

170

94–86–0

Propil-para-hidroxibenzoát

2951

678

94–13–3

Rezorcinol-dimetil-éter

2385

189

151–10–0

Szacharóz-okta-acetát

3038

11819

126–14–7


A táblázatban szereplő azonosító számok az alábbi szervezetek aromalistáinak sorszámát jelentik:

FEMA GRAS: Flavor and Extract Manufacturers Association (Aroma és Extrakt Gyártók Egyesülése) GRAS = általában biztonságosnak elismert anyagok
CoE: Council of Europe: Flavouring substances and natural sources flavourings (Európa Tanács: Ízesítő anyagok és természetes eredetű ízesítők) (Maisonneuve S.A.France 1981)
CAS: Chemical Abstracts Service (Kémiai Referáló Szolgálat)

1.3. Oldószerek és vivőanyagok
1,2-Propilénglikol
1,3-Butilénglikol [forráspont 1013 millibar (Hgmm) nyomáson: 207–209 °C; törésmutató nD20 = 1,440 ± 0,0005; Klein-féle bromin-szám: legfeljebb 0,1; redukálóanyag (például glicerin)-tartalom: a gyógyszerkönyvi előírásoknak megfelelően]
Benzil-alkohol
Butanon
Diacetin
Etilalkohol
Etilcitrátok (trietilcitrát E 1505)
Etillaktát
Glicerin és a glicerin vizes oldatai (E 422)
Glicerinacetát
Ivóvíz
Izopropilalkohol
Szorbit (E 420)
Triacetin (E 1518)
Zsírsavészterek


2. Nedvesítőszerek

 

2.1. Cigarettához,
szivarhoz, szivarkához

2.2. Fogyasztási
dohányhoz

2.3. Rágásra szolgáló
dohánytermékhez

2.4. Tüsszentésre
szolgáló
dohánytermékhez

1,3-butilénglikol [forráspont 1013 millibar (Hgmm) nyomáson:
207–209 °C; törésmutató
nD20 = 1,440 ± 0,0005; Klein-féle bromin-szám: legfeljebb 0,1; redukálóanyag (például glicerin)-tartalom: a gyógyszerkönyvi előírásoknak megfelelően]

+

+

+

Glicerin (E 422)

+

+

max. 10%

max. 10%

Glicerin-foszfát és annak nátrium-, kálium- és magnéziumvegyülete

max. 5%

max. 5%

Redukált glükózszirup (tiszta, színtelen, szirupszerű oldatok, amelyek glükózszörpből származó és emberi fogyasztásra alkalmas redukált szaccharidokat tartalmaznak; minimális D-szorbit tartalom: a termék száraz tömegének 5%-a)

+

+

+

+

Ortofoszforsav (E 338)

+

+

Polietilén-glikol (E 1251)

+

+

1,2-propilénglikol

+

+

+

Szorbit (E 420), egyéb többértékű cukoralkoholok, mannit (E 421), maltit (E 965), laktit (E 966), xilit (E 967)

+

+

Trietilénglikol [sűrűség 20/20 °C hőmérsékleten: 1,124–1,126; forráspont: 1013 millibar (760 Hgmm) nyomáson: 280–290 °C; törésmutató nD20 = 1,4850–1,4860; hamutartalom: kevesebb, mint 0,01 tömegszázalék; monoetilén-glikol tartalom: kevesebb mint 0,1 tömegszázalék]

+

+

Folyékony paraffin

max. 25%


A megengedett mennyiség a termék száraz tömegére vonatkozik.


3. Ragasztó- és sűrítőanyagok

 

3.1. Cigarettához,
szivarhoz, szivarkához

3.2. Fogyasztási
dohányhoz

3.3. Rágásra szolgáló
dohánytermékhez

3.4. Tüsszentésre
szolgáló
dohánytermékhez

Acetilezett dikeményítőadipát (E 1422)

+

+

 

 

Agar-agar (E 406)

+

+

Alginsav (E 400) és annak nátrium-
(E 401), magnézium-, kálium- (E 402) és kalcium- (E 404) vegyületei

+

+

Arabmézga (E 414)

+

+

max. 25%

Cellulóz-acetát

+

+

Dialdehid-keményítő (legalább 90%-os aldehidtartalmú oxidált kukorica- vagy búzakeményítőből készül)

+

+

Etilcellulóz (E 462) és hidroxi-etilcellulóz

+

+

Galaktánok, módosított galaktánok

+

+

Guarmag liszt (E 412)

+

+

Hidrolizált kukorica- és búzakeményítő

+

+

Hidroxipropil-cellulóz (E 463)

+

+

Hidroxipropil-keményítő (E 1440)

+

+

Hidroxipropil-metilcellulóz (E 464)

+

+

Karboximetil-keményítő

+

+

Karboximetil-cellulóz és annak nátrium- (E 466), kálium-, kalcium- és magnéziumvegyületei

+

+

Karragenát (ír zuzmó kivonat) (E 407)

+

+

Kollodium

+

+

Lecitin (E 322)

+

+

Mannánok, módosított mannánok

+

+

Metil-etil-cellulóz (E 465)

+

+

Metilcellulóz (E 461) és hidroximetilcellulóz

+

+

Mikrokristályos cellulóz (E 460)

+

+

Polivinil-acetát (részlegesen hidrolizált vizes diszperziók, vagy etilén C1–C18 alifás telített savak gliceril-acetáttal alkotott kopolimerjei)

+

+

Polivinilalkohol (glicerilacetátokkal alkotott vizes diszperziók)

+

+

Sellak (E 904)

+

+

Szentjánoskenyérmag liszt (E 410)

+

+

Tragant (E 413)

+

+

Xantán (E 415)

+

+

Zselatin

+

+

Glioxál

max. 2%

max. 2%

Melamin-formaldehid gyanta

max. 2%

max. 2%


A megengedett mennyiség a termék száraz tömegére vonatkozik.


4.Égést módosító szerek

 

4.1. Cigarettához,
szivarhoz, szivarkához

4.2. Fogyasztási
dohányhoz

4.3. Rágásra szolgáló
dohánytermékhez

4.4. Tüsszentésre
szolgáló
dohánytermékhez

Alumínium-hidroxid

+

+

Alumínium-szulfát (E 520)

+

+

Alumínium-oxid

+

+

Magnézium-oxid (E 530)

+

+

Karbamid (E 927b)

+

+

Szénsav (E 290), hangyasav (E 236), ecetsav (E 260), almasav (E 296), citromsav (E 330), borkősav (E 334), tejsav (E 270), borostyánkősav (E 363), foszforsav (E 338), szulfaminsav és azok nátrium-, kálium-, kalcium-, magnézium- és ammóniumvegyületei

+

+

Titán-dioxid (E 171)

+

+

Talkum (E 553b)

+

+



5.Egyéb adalékanyagok

 

5.1. Cigarettához,
szivarhoz, szivarkához

5.2. Fogyasztási
dohányhoz

5.3. Rágásra szolgáló
dohánytermékhez

5.4. Tüsszentésre
szolgáló
dohánytermékhez

Ammónium-hidroxid

+

Ammónium-karbamát

+

Ammónium-karbonát (E 503)

+

Ammónium-klorid

+

+

Benzoésav (E 210) vagy Nátrium (E 211) vagy Kálium (E 212) vagy Kalcium (E 213) sói (benzoésavra számítva max.)

0,5%

0,5%

Élesztő

+

Étkezési zsírok és olajok

+

Kalcium-hidroxid (E 526)

+

Kalcium-karbonát (E 170)

+

Kalcium-klorid (E 509)

+

+

Kálium-alumíniumszulfát (E 522)

+

+

Kálium-karbonát (E 501)

+

Kálium-tartarát (E 336)

+

+

Kumarinmentesített tonkabab: kumarintartalma legfeljebb 30 mg/kg lehet

+

Nátrium-karbonát (E 500)

+

Szaharin (E 954)

+

+

Szorbinsav (E 200) és Kálium sója (E 202) (szorbinsavra számítva max.)

0,1%

0,1%


6.Cigaretta füstszűrőkben, cigarettaszipkákban, szivarokban, szivarszipkákban és pipák szűrőiben engedélyezett adalékanyagok

Aktív szén (Soxhlet-berendezésben optikailag tiszta ciklohexánnal vagy benzollal történő kétórás extrahálás során nem szabad az oldószer fluoreszcenciájának növekedését előidéznie)
Alumínium-oxid
Cellulóz-acetát
Etilcitrátok (di-, tri- E 1505) (tiszta, színtelen, viszkózus folyadék, szagtalan, 20,2 ± 0,6 ml 0,2 N KOH/g-nak megfelelő savtartalom nélkül, 10 mg/kg-nál kisebb nehézfémtartalommal, 3 mg/kg-nál kisebb arzéntartalommal)
Glicerin-acetátok (di-, tri-)
Kovasav és annak nátrium-, kálium-, alumínium- (E 559) és kalciumvegyületei (E 552)
Magnézium-szilikát, hidrált (szepiolit, tajtékkő) (E 553a)
Papír, cellulóz
Perlit
Polietilén
Polipropilén
Szilikagél (E 551)
Titán-dioxid (E 171) a füstszűrő tömegének legfeljebb 2%-áig
Trietilén-glikol-diacetét [sűrűség 20/20 °C hőmérsékleten: 1,110–1,130; a fő frakció (100 ml-es mintából 5–95 ml közötti rész) forráspontja 1013 millibar (760 Hgmm) nyomáson: 288–300 °C, 67 millibar (50 Hgmm) nyomáson: 195–205 °C; színe legfeljebb enyhén sárgás; törésmutató nD20 = 1,438–1,439; sűrűség 25 °C-on: 9,5–9,7 cp; trietilén-glikol-diacetát tartalom: legalább 97,0% di-, tetra- és polietilén-glikol-diacetát tartalom: legfeljebb 1,2%, monoetilén-glikol tartalom: nem több mint 0,1%, ecetsavra számított savtartalom: nem több mint 0,06%, víztartalom: legfeljebb 0,2%; ásványianyag-tartalom: legfeljebb 0,01%]


7.Füstszűrő burkolókhoz, mandzsettapapírokhoz és szopókákhoz engedélyezett anyagok

Alumínium, alumíniumfólia, védő lakkréteggel vagy anélkül (A bevonó anyagból szárítás után oldószer nem kerülhet az ajkakra. Megfelelő hordozóanyagra történt felvitelt követően és desztillált vízzel 40 °C hőmérsékleten végzett kivonás után 1 dm2-nyi bevont felületről 10 nap alatt ezek az anyagok nem szabadulhatnak fel nagyobb mennyiségben, mint
0,3 mg formaldehid
1,0 mg cink-ion
1,0 mg fenolos anyag
1,0 mg szerves kötésben levő nitrogén
5,0 mg oldható anyag
aromás aminok nem lehetnek jelen kimutatható mennyiségben.)
Papír, karton, cellulózacetát
Parafa, szalma (tisztasági követelmények: idegen anyagoktól, egészségre ártalmas szennyeződésektől, mikrobáktól, például szalmonellától mentes)


8.Füstszűrő burkolók, mandzsettapapírok hőre olvadó ragasztóanyagaihoz engedélyezett anyagok

2,6-ditercier-butil-4-metilfenol (0,5%-ot meghaladó mennyiségben nem használható antioxidánsként a hőre lágyuló ragasztóanyagok gyártásánál)
Etilénnek és C2–C18-as lánchosszúságú alifás telített monokarbonsavak vinilésztereinek kopolimerjei
Kevert gyanták, maleinátok és akrilátok
Kolofónium gyantasavának glicerinészterei és pentaeritrit-észterei, valamint azok redukált származékai
Mikrokristályos viaszok
Paraffinolaj
Policiklo-pentadién gyanta, redukált (a 140 °C-on mért sűrűség értékének legalább 2000 cp kell lennie)
Poliizobutilén
Szilárd paraffin, természetes és szintetikus
Sztirol-kopolimerek sztirollal, -metilsztirollal és viniltoluollal (az e polimerekből készült, 3 dm2 nagyságú és 10 g tömegű filmből 24 órán át 90 °C-on történő hevítésekor nem távozhat el illó szerves anyag 15 mg/dm2-nél nagyobb mennyiségben)


9.Tartósítószerek cigarettaragasztókhoz és dohányfóliákhoz

Benzoesav (E 210) és annak nátrium- (E 211), kálium- (E 212) és kalcium- (E 213) vegyületei, a termék száraz tömegére vetítve legfeljebb 5 g/kg mennyiségben, benzoesavra számítva
Etil-parahidroxi-benzoát (E 214) és annak nátriumvegyülete (E 215), propil-parahidroxibenzoát (E 216) és annak nátriumvegyülete (E 217) a termék tömegére vetítve legfeljebb 5 g/kg mennyiségben, benzoesavra számítva
Szorbinsav (E 200) és annak nátrium- (E 201), kálium- (E 202) és kalcium- (E 203) vegyületei, a termék száraz tömegére vetítve legfeljebb 2 g/kg mennyiségben
Thiabendazol (E 233) a dohányfóliánál a szárazanyag egy kilogrammjára vetítve legfeljebb 0,6 gramm mennyiségben
Több tartósítószer együttes alkalmazásakor az egyes anyagokra engedélyezett legnagyobb mennyiséget csökkenteni kell a többi anyag mennyiségeivel.

10.Festékek, színezőanyagok

10.1. Cigarettapapírokhoz, szivarburkolókhoz, dohányfóliákhoz

Az élelmiszeriparban engedélyezett színezőanyagok
Amarant (E 123)
Benge (varjútövis; Rhamnus catharticus) vizes kivonata
Brillantfekete BN (E 151)
Huminsav és alkáli sói
Indigókarmin (E 132)
Karamell (E 150)
Kárminvörös A (E 124)
Kékfa vizes kivonata (Haematoxylin campechianum)
Narancs GGN (E 111)
Narancssárga S (E 110)
Növényi aktív szén (E 153)
Sárgafa (Morus tinctoria) vizes kivonata
Tartrazin (E 102),
valamint ezek alumínium-, kalcium- és magnéziumvegyületei

10.2. Füstszűrő burkolókhoz, mandzsettapapírokhoz

A 10.1. pontban felsorolt anyagok, valamint
Alumíniumfólia-védőborításhoz legfeljebb 150 mg/m2 összmennyiségben -(3-nitro-5-szulfo-6-hidroxi-fenilazo)-acetanilid 1:1 krómkomplex aminsó és 4-(3-nitro-5-szulfo-6-hidroxi-fenilazo)-1-fenil-3-metil-5-pirazolon 1:1 krómkomplex aminsó
Alumínium (E 173)
Aranybronz (legfeljebb 15% cinktartalmú réz-cinkötvözet)
Arany (E 175)
Ezüst (E 174)
Kalcium-karbonát (E 170)
Kalcium-szulfát
Kókuszdióhéjliszt (idegen anyagoktól, szalmonellától mentes)
Titán-dioxid (E 171), csillámkővel (mika) keverve is; az utóbbi esetben a csillámkőtartalom nem haladhatja meg a 75%-ot és a festékanyagot kötőanyag-bevonatnak kell körülvennie
Vasoxidok és vashidroxidok, sárga, vörös, barna és fekete (E 172)

10.3. Szivarok és fogyasztási dohányok ragasztó- és kötőanyagaihoz

Karamell (E 150)

10.4. Rágásra szolgáló dohánytermékhez

Vasszulfát
Tannin

10.5. Tüsszentésre szolgáló dohánytermékhez

Indigókarmin (E 132)
Növényi aktív szén (E 153)
Tannin
Vasoxid, vörös (E 172)
Vasszulfát

11. Lágyítószerek cigarettapapírok és mandzsettapapírok nyomdafestékeihez és lakkjaihoz

Acetil-tributil-citrát (CAS-No:77–90–7, EINECS-No: 201–067–0)
Dibutil-ftalát
Glicerinacetát
Di-2-etil-hexil-adipát max. 5%
Epoxidált szójaolaj (Amley Jódindexe kisebb mint 6 és epoxid oxigén tartalma kevesebb mint 8%) max. 6%, kivéve a cigarettapapírt
Trietil-citrát (E 1505) max. 10%
Szacharóz-acetát-izobutirát (E 444) max. 10%

12. Kötőanyagok a cigarettapapírok, füstszűrő burkolók, mandzsettapapírok és szopókák nyomdafestékeihez, lakkjaihoz

A 3. pontban felsorolt anyagok
Cellulóz-acetopropionát
Polivinilbutirát

13. Színezőanyagok a cigarettapapírok, füstszűrő burkolók, mandzsettapapírok és szopókák nyomdafestékeihez, lakkjaihoz

A 10.1., 10.2., 11. és 12. pontban felsorolt anyagok
βkarotin (E 160a)
Alluravörös (E 129)
Annatto (E 160b)
Antociánok (E 163)
Antrakinonkék (E 130)
βApo-8-karotinal (E 160e)
βApo-8-karotinsav-etilészter (E 160f)
Azorubin (E 122)
Barna (E 155)
Barna FK (E 154)
Bázikus kék 11 (CI 44040)
Bázikus kék 26 (CI 44045)
Brillantkék FCF (E 133)
Céklavörös (E 162)
Eritrozin (E 127)
Fekete 7984 (E 152)
Flavoxanthin (E 161a)
Kantaxanthin (E 160g)
Kapszantin (E 160c)
Karamell (E 150), egyszerű (E 150a), szulfitos (E 150b), ammóniás (E 150c), ammónium-szulfitos (E 150d)
Karminvörös (E 120)
Karotinok (E 160)
Kinolinsárga (E 104)
Klorofill és klorofillinek (E 140)
Klorofill és klorofillin rézkomplexek (E 141)
Kriptoxanthin (E 161c)
Krizein S (E 103)
Kurkumin (E 100)
Laktoflavin (E 101)
Likopin (E 160d)
Litolrubin BK (E 180)
Lutein (E 161b)
Metilibolya
Naftolzöld (béta)
Növényi szén (E 153)
Olajsárga 36 (CI 21230)
Oldószervörös 1 (CI 12150)
Orseille (E 121)
Patentkék V (E 131)
Pigmentkék 16 (CI 74100)
Pigmentzöld 7 (CI 74260)
Ponszo 4R (E 124)
Riboflavin-5-foszfát (E 101a)
Rodaxanthin (E 161f)
Rubixanthin (E 161d)
Savanyú ibolya R (CI 45190)
Savanyú kék 104 (CI 42735)
Savanyú zöld 22 (CI 42170)
Skarlát GN (E 125)
Szudánkék 11 (CI 61554)
Ultramarin
Savsárga (E 105)
Violaxanthin (E 161e)
Vörös 2 G (E 128)
Xantofillek (E 161)
Zöld S (E 142)
CI szám: Colour Index Nr. (Színjegyzék szám)

14. Egyéb anyagok a cigarettapapírok, füstszűrő burkolók, mandzsettapapírok és szopókák nyomdafestékeihez, lakkjaihoz

Akrilsavas, illetve maleinsavas kolofónium és ezek észterei három- és többértékű alkoholokkal (C3–C6)
Alkidgyanták (többértékű alkoholok és ftálsavak poliészterei és ezek C6-os vagy annál hosszabb szénláncú zsírsavakkal módosított változatai
Alumínium-oxid
Ásványolaj, szagtalanított, a kész festék térfogatának 25%-át nem meghaladó mennyiségben
C6-nál hosszabb szénláncú zsírsavakkal módosított fenol-formaldehid gyanták
Fenol-formaldehiddel módosított kolofónium
Kobalt, mangán, vas, kalcium, cirkon, cérium oxidja és nafténsavakkal, telített, primer és tercier monokarbonsavakkal (szénlánc C9–C11) és 2-etil-hexán savval alkotott sói
Kolofónium, hidrogénezett, három- és többértékű alkoholokkal (C3–C6) képzett észterei
Magnézium-karbonát
Melegítéssel előállított telítetlen száradó olajok, például lenmag- és faolaj, standard olajok
Paraffin, folyékony és viszkózus
Szilikagél
Tisztított alkoholok és poliolalkoholok, részben alkilezett fenolok formaldehiddel alkotott kondenzációs és éterifikált származékai
Xilol-formaldehiddel módosított kolofónium
Xilol-formaldehid gyanták fenolokkal, alkilezett fenolokkal alkotott kondenzációs származékai
A lakkréteg legfeljebb 0,2% kobaltot, illetve a fennmaradó szárítóanyagokból legfeljebb 0,5%-ot tartalmazhat.

3. számú melléklet a 102/2005. (X. 31.) FVM rendelethez


Új adalékanyag dohánytermék-gyártásban való felhasználása iránti engedélykérelem tartalma

1. Általános adatok
1.1. Az adalékanyag megnevezése, azonosító száma (E, CoE, FEMA, CAS)
1.2. Az adalékanyag pontos összetétele (természetes anyagok esetén elegendő az eredet és a gyártási mód megadása)
1.3. A gyártó neve és címe
1.4. A forgalmazó neve és címe
1.5. A tárolás módja, az adalékanyag eltarthatósági ideje

2. Fizikai-kémiai tulajdonságok
2.1. A hatóanyag(ok) kémiai és fizikai tulajdonságai (kémiai megnevezés, szerkezeti képlet, halmazállapot, szín, szag, oldhatóság, kémhatás stb.)
2.2. Az adalékanyag mikrobiológiai és kémiai tisztaságára és azonosságára vonatkozó adatok (hatóanyag-tartalom, melléktermékek és szennyezőanyagok megnevezése, mennyisége)

3. Az alkalmazásra vonatkozó adatok
3.1. Az adalékanyag rendeltetése (például nedvességmegtartó, égésjavító, aromaanyag)
3.2. Az anyag alkalmazásának technológiai indokolása
3.3. A felhasználás módja
3.4. Tervezett felhasználási koncentráció

4. Az adalékanyag ártalmatlanságát igazoló adatok, például JECFA értékelés, EC SCF állásfoglalás, aromaanyagok esetén FEMA GRAS, I.O.F.I. vagy CE listák

5. Hazai gyártású adalékanyag vagy adalékanyag keverék esetén a gyártás technológiai leírása, a felhasznált anyagok tisztasága, keverék adalékanyag esetén az összetevők felsorolása, az adalékanyag-komponensek mennyisége

6. Az adalékanyag vizsgálatra alkalmas mennyiségű mintája
_______
CoE: Council of Europe (Európa Tanács)
FEMA GRAS: Flavor and Extract Manufacturers Association (Aroma és Extrakt Gyártók Egyesülése) GRAS = általában biztonságosnak elismert anyagok
CAS: Chemical Abstracts Service (Kémiai Referáló Szolgálat)
JECFA: Joint FAO/WHO Expert Committee on Food Additives (A FAO/WHO egyesített Élelmiszer Szakértői Bizottsága)
EC SCF: EC Scientific Committee on Food (az Európai Tanács Élelmiszer Tudományos Bizottsága)
I.O.F.I.: International Organization of the Flavour Industry (Aromaipari Nemzetközi Szervezet)

4. számú melléklet a 102/2005. (X. 31.) FVM rendelethez


Tiltott adalékanyagok

1. Aromaanyagok és aromakészítmények
Agaricinsav (Agaricin, acidum agaricinicum)
Borókafenyő-kátrányolaj (Oleum Juniperi empyreumaticum)
Kámfor
Kámforolaj
Keserűmandula-olaj szabad vagy kötött hidrogéncianid-tartalommal
Kumarin
Nyírfakátrányolaj (Oleum Betulae empyreumaticum)
Szafrol
Szasszafrász-olaj (Oleum Sassafras)
Tujon

2. Az alábbiakból előállított illat- és ízanyagok
Csombormenta (Herba Pulegii)
Édesgyökerű páfrány gyökere (Rhizoma Polypodü, Rhizoma Filicis dulcis)
Édeskeserű csucsor melléklevelei (Stipites dulcamarae)
Gilisztaűző varádics (Herba Tanaceti)
Kámforfa (Lignum Camphorae)
Kvassziafa (Lignum Quassiae)
Orvosi somkóró (Melilotus Officinalis)
Rutagyökér (Herba Rutae)
Szagosmüge (Asperula odoratum)
Szappanfakéreg (Cortex Quillaiae)
Szasszafrász fa és levél (Lignum, herba Sassafras)
Vaníliagyökér (Liatris odoratissima)

5. számú melléklet a 102/2005. (X. 31.) FVM rendelethez


A rendelet előírásainak alkalmazása szempontjából irányadó szabványok

1. MSZ ISO 4387
Cigaretták. Az összes és a nikotinmentes száraz részecskefázis meghatározása rutinanalitikai cigaretta-elszívató gép alkalmazásával

2. MSZ ISO 8243
Cigaretták. Mintavétel

3. MSZ ISO 10315
Cigaretták. A nikotintartalom meghatározása füstkondenzátumokban. Gázkromatográfiás módszer

4. MSZ ISO 10362–1
Cigaretták. A víz meghatározása füstkondenzátumokban. 1. rész: Gázkromatográfiás módszer, vagy

5. MSZ-ISO 10362–2
Cigaretták. A víz meghatározása füstkondenzátumokban. 2. rész: Karl Fischer-módszer

6. MSZ ISO 8454
Cigaretták. A szénmonoxid meghatározása a cigarettafüst gőzfázisában. NDIR módszer

6. számú melléklet a 102/2005. (X. 31.) FVM rendelethez


A dohánytermékekben és a dohánytermékeken található dohány-adalékanyagokról készített összesített lista

 

Dohány-adalékanyag neve

Maximális mennyiség
tömeg%-ban a dohánytermékben

Funkció*

CAS szám

FEMA szám

CoE szám

1.

 

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

 

 

6.

 

 

 

 

 

 

7.

 

 

 

 

 

 

8.

 

 

 

 

 

 


* A 2. számú melléklet szerinti 14 csoportban.

7. számú melléklet a 102/2005. (X. 31.) FVM rendelethez


A dohánytermékekben és a dohánytermékeken található összetevők összesített listája,
a dohány-adalékanyagok kivételével

Összetevő neve*

Maximális mennyiség tömeg%-ban
1 egységben (db, tömeg)

Funkció

CAS szám

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


* Az összetevőket az alábbi csoportosításban kell megadni:
1. burkolóanyag (cigarettapapír, dohányfólia stb.),
2. filterek és mandzsettapapírok,
3. ragasztók,
4. nyomdafestékek.

8. számú melléklet a 102/2005. (X. 31.) FVM rendelethez


A dohánytermékben és a dohányterméken található összetevők listája az egyes termékekben

[MÁRKANÉV]

A cigarettánkénti kátrány, nikotin, szénmonoxid hozam:

Összetevő neve

Maximális mennyisége tömeg%-ban
a dohánytermékben

CAS szám

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

A rendeletet a 39/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 24. § (2) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte 2013. március 1. napjával.

2

Az 1. § (1) bekezdése az 5/2012. (II. 10.) VM rendelet 21. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § (2) bekezdése az 5/2012. (II. 10.) VM rendelet 21. § a) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 2. § 12. pontja a 62/2011. (VI. 30.) VM rendelet 25. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 2. § 17. pontja a 122/2011. (XII. 21.) VM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 2. § 22. pontját a 122/2011. (XII. 21.) VM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

7

A 3. § (1) bekezdése a 122/2011. (XII. 21.) VM rendelet 5. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 3. § (2) bekezdése a 122/2011. (XII. 21.) VM rendelet 5. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 3. § (3) bekezdése a 122/2011. (XII. 21.) VM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

10

A 4/A. §-t a 122/2011. (XII. 21.) VM rendelet 3. §-a iktatta be.

11

A 6–11. §-t és a 6. §-t megelőző alcímet a 291/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 11. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 11. § (3) bekezdése alapján a 2011. január 1-jét követően előállított cigaretta dohánytermékek szabad forgalomba bocsátására, a végső fogyasztónak történő átadására, valamint forgalomba hozatalára az 1999: XLIII. törvény 8/B. §-a irányadó.

12

A 15. § a 122/2011. (XII. 21.) VM rendelet 4. §-ával megállapított, az 5/2012. (II. 10.) VM rendelet 21. § b) pontja szerint módosított szöveg. [A 15. § (2) bekezdésében az 5/2012. (II. 10.) VM rendelet 21. § c) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint az „a Magyar Köztársaságban” szövegrész helyébe a „Magyarországon” szöveg lép, nem vezethető át.]

13

A 16. § (1) bekezdése a 122/2011. (XII. 21.) VM rendelet 5. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 16. § (2) bekezdése a 158/2008. (XII. 15.) FVM rendelet 3. §-ával megállapított, a 122/2011. (XII. 21.) VM rendelet 5. § (1) bekezdés c) pontja és (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

15

A 16. § (3) bekezdése a 158/2008. (XII. 15.) FVM rendelet 3. §-ával megállapított, a 122/2011. (XII. 21.) VM rendelet 5. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

16

A 16. § (4) bekezdését a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 20. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

17

A 17. § (1) bekezdése a 122/2011. (XII. 21.) VM rendelet 5. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 17. § (2) bekezdése a 122/2011. (XII. 21.) VM rendelet 5. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 17. § (3) bekezdése a 122/2011. (XII. 21.) VM rendelet 5. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 17. § (4) bekezdése a 122/2011. (XII. 21.) VM rendelet 5. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 17. § (6) bekezdése a 122/2011. (XII. 21.) VM rendelet 5. § (1) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 19. § (2) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 9. §-ának 126. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 62/2011. (VI. 30.) VM rendelet 25. § (2) bekezdése iktatta be.

23

A 19. § (3) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 9. §-ának 126. pontja hatályon kívül helyezte.

24

Az 1. számú melléklet a 122/2011. (XII. 21.) VM rendelet 5. § (1) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére