• Tartalom

27/2004. (HK 6.) HM utasítás

27/2004. (HK 6.) HM utasítás

a Honvédelmi Minisztérium Gazdasági Kabinet feladatairól és működési rendjéről*

2004.04.02.

A honvédelemről szóló, módosított 1993. évi CX. törvény 41. §-ában kapott felhatalmazás alapján, a fejezet gazdálkodását érintő döntések előkészítésére, véleményezésére szolgáló gazdasági tanácsadó testület létrehozásáról a következő utasítást adom ki:

1. § A gazdasági tanácsadó testület a HM Gazdasági Kabinet (a továbbiakban: HM GaK) a honvédelmi miniszter alárendeltségében, a HM védelemgazdasági helyettes államtitkár (a továbbiakban: HM VG HÁT) közvetlen irányításával működik.

2. § A HM GaK rendeltetése a fejezet gazdálkodását érintő kérdések, feladatok véleményezése, a miniszter hatáskörébe utalt témakörök felügyeletének elősegítése, valamint a döntés-előkészítés során szakmailag megalapozott álláspont kialakítása. Ennek során biztosítania kell a fejezet gazdálkodásának irányításában részt vevő szervezetek véleményének figyelembe vételét, a közös álláspont kialakításának lehetőségét, az eltérő vélemények megjelenítését.

3. § A HM GaK feladata:

a) a honvédelmi miniszter döntési, illetve előterjesztési jogkörébe tartozó, gazdálkodást érintő jogszabály és az állami irányítás egyéb jogi eszközei tervezetek véleményezése, a véleményt megalapozó háttérszámítások és egyéb információk biztosítása;

b) a HM Kollégiuma (a továbbiakban: HMK) napirendjén szereplő gazdasági tárgyú ügyek véleményezése, szakmai álláspont kialakítása;

c) a miniszter felügyeleti hatáskörébe tartozó témakörökhöz szükség szerint intézkedési javaslat kidolgozása;

d) a HM vezetők által a GaK elé utalt eseti ügyek megtárgyalása;

e) állásfoglalás a HM GaK tagjai által javasolt kérdésekben.

4. § A HM GaK hatáskörébe tartozó, kiemelt témakörök

– a fejezet központi és intézményi gazdálkodási rendje;

– a tárca közép- és hosszú távú gazdasági irányelvei, tervei,

– a NATO tagság gazdasági vonatkozásai,

– költségvetési gazdálkodás,

– költségvetési szervek alapítása, megszüntetése,

– illetményfejlesztés, illetménykeret-gazdálkodás,

– a tárca által kezelt kincstári vagyon,

– közbeszerzési és egyéb beszerzési koncepciók, kiemelt beszerzési ügyek,

– a tárca által felügyelt gazdasági társaságok tevékenysége,

– gazdasági-pénzügyi ellenőrzés,

– a gazdasági pénzügyi ellenőrzés felvetéseire felügyeleti (felsőszintű) megoldásához intézkedési javaslatok kialakítása,

– a fejezet számviteli rendje, gazdasági információs rendszere,

– egyes feladatokhoz kapcsolódó felelős személyek (pl. NATO szervezetbe, bizottságba delegáltak, gazdasági társaságokban a tárcát képviselő tisztségviselők) miniszter általi beszámoltatása, meghallgatása, illetve annak előkészítése.

5. § A HM GaK hatáskörében jogosult a miniszter felügyeleti jogköre biztosítása érdekében

a) a fejezethez tartozó valamennyi költségvetési szervtől (a jogszabályi előírásokat figyelembe véve) gazdasági jellegű információt, adatot bekérni;

b) állandó tagjai felé elemző, értékelő feladatot meghatározni,

c) a tárca gazdasági jellegű képviseletét ellátó személyeket – hazai és nemzetközi szervezetekben, illetve bizottságokban, gazdasági társaságokban – beszámoltatni.

6. § (1) A HM GaK vezetője a HM VG HÁT. Távolléte esetén feladatait a HM VG HÁT által meghatározottak szerint a HM közgazdasági és vagyon-felügyeleti főosztályvezető, mint a HM GaK titkára látja el.

(2) A HM GaK titkári teendőit a HM közgazdasági és vagyon-felügyeleti főosztályvezető és a HM Közgazdasági és Vagyon-felügyeleti Főosztály (a továbbiakban: HM KVF) állományába tartozó függetlenített beosztású „HM Gazdasági Kabinet titkár (osztályvezetője látja el. A függetlenített GaK titkár időleges távolléte esetén helyettesítéséről a HM közgazdasági és vagyon-felügyeleti főosztályvezető intézkedik.

(3 ) A HM GaK tagjai

a) HM VG HÁT,

b) HM Honvéd Vezérkar főnök helyettes,

c) HM infrastrukturális főosztályvezető,

d) HM közgazdasági és vagyon-felügyeleti főosztályvezető,

e) HM logisztikai és haditechnikai fejlesztési felügyeleti főosztályvezető,

f) HM Gazdasági Tervező Hivatal főigazgató,

g) HM HVK haderőtervezési csoportfőnök,

h) HM Ingatlankezelési Hivatal főigazgató,

i) HM KPSZH főigazgató,

j) MH összhaderőnemi logisztikai támogató parancsnok.

(4) A HM GaK tagjait – a HM GaK vezetőjével előzetesen egyeztetve – az általuk kijelölt személyek helyettesítik.

(5) A HM GaK ülésén állandó meghívottként tanácskozási joggal – részt vesz

a) HM Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal vezérigazgató,

b) MH ÖLTP gazdasági főnök,

c) HM jogi képviseleti főosztályvezető,

d) HM Költségvetési Ellenőrzési Hivatal főigazgató,

e) HM Technológiai Hivatal főigazgató,

f) a HM VG HÁT mindenkori gazdasági-, haditechnikai- stb. főtanácsadói (főosztályvezetők),

g) HM GaK titkár (ov.).

(6) A HM GaK ülésén eseti meghívottként vesz részt a HM GaK vezetőjének döntése alapján meghívott személy.

7) A HM GaK titkár szervező és koordinációs tevékenységében előkészíti, valamint mindennemű anyagi biztosítást megszervezve biztosítja a HM GaK üléseit. Két ülés közötti időszakban a HM GaK jóváhagyott ülésterve szerinti feladatok előkészítése és ülésen történő megtárgyalása érdekében kapcsolatot tart a HM GaK tagjaival és állandó meghívottaival. A HM GaK titkár az ülések napirendjéről, időpontjáról, helyszínéről a HM GaK mindenkori vezetőjének intézkedését kéri. A HM GaK titkár a HM GaK hatáskörét érintő vagy halasztást nem tűrő ügyekben a HM GaK vezetőjének intézkedését kéri, illetve soron kívül jelentést tesz.

7. § (1) A HM GaK tevékenységét a honvédelmi miniszter által jóváhagyott éves munka- és feladatterv alapján végzi. Az éves munkatervet a HM GaK titkára – a HMK éves munkatervével egyeztetve – állítja össze, majd HM GaK ülésen történő megtárgyalását követően a HM GaK vezetője jóváhagyásra előterjeszti.

(2) A munkatervben nem szereplő egyéb kérdések napirendre tűzéséről a HM GaK vezetője dönt.

(3) Az éves munkaterv és az időközben érkezett feladatok, illetve előterjesztések alapján a titkár előkészíti a következő – terv szerinti, illetve soron kívüli – ülés napirendjét.

(4) A HM GaK ülésének idejét, helyét, napirendjét, valamint a meghívottak névsorát – a titkár javaslatára – a HM GaK vezetője hagyj a jóvá.

8. § (1) A HM GaK napirendje szerinti tárgyalásra az ügykör szerint illetékes szerv vezetője előterjesztést vagy jelentést (a továbbiakban együtt: ülésanyag) készít a kabinet tagjainak tájékoztatására, illetve a döntéshozatal előkészítésére.

(2) Az ülésen megtárgyalandó anyagot tömören és egyértelműen kell megfogalmazni, emellett tartalmaznia kell a megalapozott állásfoglaláshoz szükséges valamennyi információt és esetlegesen a döntési javaslatot. A döntésre vonatkozó javaslat a fő kérdésekre terjedjen ki, jelölje meg a végrehajtás módját, határidejét és felelősét.

(3) Az ülésanyagot az ülés időpontja előtt legalább 10 munkanappal a HM GaK vezetőjéhez jóváhagyásra fel kell terjeszteni. A HM GaK titkára – a jóváhagyást követően – a napirendet, valamint az ülésanyagokat a tagok és a meghívottak részére az ülést megelőzően legalább 5 munkanappal megküldi.

(4) A HM GaK vezetőjének jóváhagyásával soron kívül tárgyalandó napirendi pontok esetében az ülésanyagot szóbeli jelentés vagy előterjesztés is helyettesítheti.

9. § (1) A HM GaK ülésein a HM GaK vezetője elnököl.

(2) A HM GaK ülés megfelelő napirendi pontjához a vitaanyagot a tájékoztató előterjesztés készítésére felkért felelős terjeszti elő. Amennyiben a kijelölt előterjesztő nem tagja vagy állandó meghívottja a HM GaK-nak – a 6. § (6) bekezdése szerint – az ülés napirendi pontja tárgyalásához tanácskozási joggal külön meghívásra kerül.

(3) A HM GaK tagjának joga és kötelessége, hogy a napirenden szereplő előterjesztésekkel kapcsolatban előzetes véleményt alakítson ki, az ülésen álláspontját kifejtse.

(4) A meghívottnak a felmerült kérdésekre szakmailag megalapozott választ kell adni, illetve szakterülete vonatkozásában az érintett napirendi ponthoz hozzászólhat.

(5) A napirenden szereplő kérdésekről a tagok, valamint a meghívottak véleményének, illetve javaslatának ismeretében a HM GaK vezetője dönt, majd a testület által képviselt álláspontról az érintett HM vezetőket, illetve a HMK-t döntéshozatal céljából tájékoztatja.

10. § (1) A HM GaK üléséről emlékeztető készül, amely a napirendi pontok megtárgyalását rövidített formában, a testület által képviselt álláspontot teljes terjedelmében tartalmazza.

(2) Az emlékeztetőt a titkár az ülést követő 8 munkanapon belül készíti el, egyúttal a HM GaK által képviselt álláspontokról a tagokat írásban tájékoztatja.

(3) A HM GaK vezetője – távollétében HM közgazdasági és vagyon-felügyeleti főosztályvezető – a rendelkezésre álló információk alapján a HM GaK soron következő ülésén a HM Kollégium ülésének gazdasági tárgyú döntéseiről napirenden kívül szóban tájékoztatja a testületet

a) a megtárgyalt kérdésekkel kapcsolatos HM vezetői döntésekről;

b) a HMK utolsó ülésén hozott döntésekről;

c) a következő HMK ülés napirendi pontjairól és azok ülésanyagairól.

11. § A honvédelmi miniszter hatáskörébe tartozó, gazdálkodást érintő jogszabály-és az utasítás tervezeteket a titkár a tagok részére, még a HM JIF feladatkörébe tartozó előírt egyeztetés előtt véleményezésre megküldi. A beérkezett vélemények alapján a HM GaK vezetője dönt azok ülésen történő megtárgyalásáról. Az egyező (egyeztetett) álláspontot a tervezethez záradék formájában csatolja.

12. § A HM GaK tevékenységéről a titkár éves beszámolót készít, melyet a HM GaK vezetője a HMK részére megküld.

13. § A Honvédelmi Minisztérium Kollégiumáról és működési rendjéről szóló 16/1995. (HK 10.) HM utasítás 1. § (2) bekezdés az alábbi szöveggel egészül ki:

/A HMK ülésén állandó meghívottként részt vesz:/

„– gazdasági vagy gazdálkodási napirend esetén a HM közgazdasági és vagyonfelügyelet főosztályvezető, HM GaK titkára.”

14. § Ez az utasítás közzététele napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg hatályát veszti a Honvédelmi Minisztérium Gazdasági Kabinet létrehozásáról és működési rendjéről szóló 82/1998. (HK 1/1999.) HM és az azt módosító 60/2001. (HK 15.) HM utasítás, valamint a 35/2002. (HK 14.) HM utasítás.


Juhász Ferenc s. k.,

honvédelmi miniszter

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére