• Tartalom

2291/2004. (XI. 17.) Korm. határozat

2291/2004. (XI. 17.) Korm. határozat1

a határátkelőhelyek fejlesztésének időszerű feladatairól

2005.08.03.

A Kormány


1/a)2 felhívja az érintett minisztereket, hogy folytassák a nemzetközi tárgyalásokat a határforgalom ellenőrzéséről szóló nemzetközi szerződések létrehozása érdekében, valamint a jelen kormányhatározat mellékletének 1. pontjában szereplő határátkelőhelyek megnyitásáról, illetve forgalmi jellegének módosításáról, és tegyék meg a szükséges lépéseket a tárgyalások lehetőség szerint 2004. évi lezárására, a fejlesztések 2004–2006-ban folytatására, illetve befejezésére;

Felelős: belügyminiszter, pénzügyminiszter, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, gazdasági és közlekedési miniszter, külügyminiszter

Határidő: folyamatos, illetve 2006. június 30.

1/b)3 felhívja a külügyminisztert, hogy diplomáciai úton tájékoztassa Románia Kormányát arról, hogy a magyar fél a szükséges feltételeket megteremtette, amely nyomán Kiszombor–Csanád, Méhkerék–Szalonta és Battonya–Turnu közúti határátkelőhelyek jellegének módosítása tárgyában létrehozandó kormányközi megállapodás létrejöttéig a magyar fél egyoldalúan biztosítja – 2005. július 1. napjával, illetve legkésőbb augusztus 1. napjával – a 7,5 tonna összsúlyig történő áruforgalom-ellenőrzést, melyhez a román féltől viszonos kötelezettségvállalást kér;

2. felhívja az érintett minisztereket, hogy a jelen kormányhatározat mellékletében szereplő határátkelőhelyek és az azokhoz kapcsolódó közutak, vasutak, kikötők fejlesztését és működését hazai pályázatok, tárgyévi költségvetésük előirányzatai és a Magyarország számára rendelkezésre álló uniós források, köztük a Schengen Alap felhasználása révén biztosítsák, és azokat a fejlesztési programokban foglaltak szerint valósítsák meg;

Felelős: belügyminiszter, pénzügyminiszter, európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, gazdasági és közlekedési miniszter

Határidő: folyamatos, illetve 2006. június 30.

3. felhívja a külügyminisztert, hogy a Kormány nevében diplomáciai úton tájékoztassa a Szerb- és Montenegrói Kormányt arról, hogy Bácsalmás–Bajmok, Tiszasziget–Dala (Gyála) közúti, Szeged vízi határátkelőhely jellegének a nemzetközi forgalomra történő módosítása tárgyában létrehozandó kormányközi megállapodás létrejöttéig a magyar fél – európai uniós tagságából eredő kötelezettségei teljesítésére figyelemmel – egyoldalúan biztosítja az EGT tagállamok állampolgárainak átlépését is az említett átkelőkön, melyhez viszonos kötelezettségvállalást kér, figyelemmel a szerb- és montenegrói fél által követett eddigi gyakorlatra;

Határidő: azonnal

4. felhívja a gazdasági és közlekedési minisztert, hogy a határforgalom ellenőrzésében érintett miniszterekkel egyetértésben kezdeményezzen tárgyalásokat a román féllel a Budapesten, 1997. március 12-én aláírt, az államhatáron megvalósuló, a vasúti határforgalom lebonyolításáról szóló egyezmény szükséges módosítására, a Magyar Népköztársaság és a Román Népköztársaság között Curtici (Kürtös) közös állomáson végzendő határszolgálat szervezéséről szóló, Bukarestben, 1960. március 22-én aláírt Egyezmény korszerű nemzetközi szerződéssel történő felváltására;

Felelős: gazdasági és közlekedési miniszter, belügyminiszter, pénzügyminiszter, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

Határidő: a tárgyalások megkezdésére: 2004. december 31.

5. a) egyetért azzal, hogy a Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között Letenye–Goričan (Muracsány) települések között, magyar államterületen létesítendő nemzetközi személyforgalmi autópálya határátkelőhely létesüljön, ahol a két ország határforgalom-ellenőrző szervei közös helyen végzik ellenőrző tevékenységüket,

b) felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy a magyar tárgyaló küldöttség vezetőjét, továbbá az érdekelt miniszterekkel egyetértésben, a küldöttség tagjait kijelölje;

Felelős: pénzügyminiszter, belügyminiszter, gazdasági és közlekedési miniszter, külügyminiszter

Határidő: azonnal, a nemzetközi tárgyalás befejezése: folyamatos

6. felhívja az érintett minisztereket, hogy a határátkelőhely megnyitásának, megszüntetésének, a működtetés rendjének és feltételeinek szabályairól szóló 305/2001. (XII. 27.) Korm. rendeletnek a közúti határátkelőhelyen biztosítandó feltételekre vonatkozó 7. és 10. §-aiban meghatározott követelmények módosítására tegyenek előterjesztést;

Felelős: belügyminiszter, pénzügyminiszter

Határidő: 2004. november 30.

7. a) felhívja a pénzügyminisztert mint a részvényesi jogok gyakorlóját, hogy alapítói határozat meghozatalával, az ÁPV Rt. útján, szólítsa fel a Budapest Airport Rt.-t a Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtéren a növény- és állat-egészségügyi szolgálattal szemben támasztott bérleti díj fizetési igény megszüntetésére,

Határidő: azonnal

b) felhívja az érdekelt minisztereket, gondoskodjanak a Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtéren a terminálok schengeni követelményeknek megfelelő átalakításának befejezéséről;

Felelős: gazdasági és közlekedési miniszter, belügyminiszter, pénzügyminiszter, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

Határidő: 2006. június 30.

8. felhívja a pénzügyminisztert és a gazdasági és közlekedési minisztert, hogy a vonatkozó nemzetközi szerződések végrehajtása érdekében gondoskodjanak arról, hogy a Tornyiszentmiklós–Pince gyorsforgalmi közúti határátkelőhely a közút 2005. évre tervezett határcsatlakozásával egy időben valósuljon meg, a következők szerint:

a) a magyar fél a szlovén határőrizeti szervek számára az ellenőrzés feltételeit magyar államterületen, közös helyen biztosítja oly módon, hogy az átkelőhely alapinfrastruktúrája (beleértve a forgalmi sávokat, a közműveket és sorompókat) a beruházó Nemzeti Autópálya Rt. költségvetése terhére megépítendő M70 gyorsforgalmi út beruházásának részeként épüljön meg,

b) az ellenőrzéshez szükséges felépítményt pedig az üzemeltető Vám- és Pénzügyőrség készíti el, figyelemmel a határforgalmi megállapodásban vállalt magyar kötelezettségre;

Határidő: a közút 2005. évre tervezett határcsatlakozásával egyidejűleg

9. úgy határoz, hogy a 2004–2006-ra előírt fejlesztési feladatok prioritást élveznek, és azok megvalósulásáig újabb határátkelőhely megnyitásáról csak a megvalósítással összhangban hoz döntést;

10. felhívja a gazdasági és közlekedési minisztert, hogy

a) az Európai Unióhoz történő csatlakozás utáni belső határvonalakon a közúti lehetőségek sűrítésének vizsgálata címmel készített jelentés eredményét egyeztesse az érintett szomszédos államok kormányzati szerveivel, és az érdekelt miniszterekkel egyetértésben kezdeményezze a fejlesztési programok társfinanszírozással történő, összehangolt megvalósítását,

b) a közúti lehetőségek sűrítésének vizsgálatára vonatkozó, az a) pont szerinti felmérés szempontjainak megfelelő felmérést az ukrán, a román, a szerb- és montenegrói, valamint a horvát határvonalakon is végezze el, és tegyen javaslatot arra, hogy mely határon átnyúló utak, hidak felújítása, bővítése célszerű, a megvalósítás időkeretének megjelölésével;

Felelős: gazdasági és közlekedési miniszter, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, területpolitika kormányzati koordinációjáért felelős kormánymegbízott

Határidő: folyamatos

11. a) felhívja a környezetvédelmi és vízügyi minisztert, hogy a belső határszakaszokon lévő közúti határátkelőhelyekre telepített, a radioaktív anyagok ellenőrzésére szolgáló technikai eszközöket (sugárkapukat) telepítse át a kijelölt külső határszakaszokra,

b) úgy határoz, hogy az a) pontban említett eszközök külső határszakaszokon kijelölt határátkelőhelyekre történő áttelepítését követően azok üzemeltetését a Vám- és Pénzügyőrség látja el;

Határidő: 2004. december 31.

12. felhívja az érintett minisztereket, hogy a magyar–osztrák határátkelőhelyeken kialakult forgalmi torlódások megszüntetése érdekében haladéktalanul tegyék meg a szükséges intézkedéseket a meglévő infrastruktúra jobb hasznosítása, a forgalomirányítás korszerűsítése, illetve az áteresztőképesség kisebb beruházásokkal történő bővítése révén.

Felelős: belügyminiszter, pénzügyminiszter, gazdasági és közlekedési miniszter

Határidő: azonnal, illetve folyamatos a feladatterv szerint

13. Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg

a) az országos közúthálózat fejlesztésének, fenntartásának és üzemeltetésének hosszú és középtávú feladatairól, valamint finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 2044/2003. (III. 14.) Korm. határozat 2.2. pontja a következő 2.2.10. alponttal egészül ki:

„2.2.10. az M6 autóút Bóly–Ivándárda országhatár közötti szakaszán.”;

b) hatályát veszti a Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között a Magyar Köztársaság és Románia között a közúti és a vasúti határforgalom ellenőrzéséről szóló Egyezmény végrehajtásáról szóló, Bukarestben, 2004. április 27-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről szóló 2169/2004. (VII. 12.) Korm. határozat 2. pontja, illetve az Európai Unióhoz történő csatlakozással összefüggésben az egységes határellenőrzési rendszer megvalósításáról szóló kormányzati koncepcióról elfogadott 2013/2001. (I. 17.) Korm. határozat időarányos végrehajtásáról, valamint az abban foglalt egyes feladatok módosításáról és a további feladatok meghatározásáról szóló 2365/2001. (XII. 18.) Korm. határozat, az Európai Unióhoz történő csatlakozással összefüggésben az egységes határellenőrzési rendszer megvalósításáról és a 2003–2004-ben fejlesztendő határátkelőhelyek meghatározásáról szóló 2365/2002. (XII. 13.) Korm. határozat, annak 6. pontja kivételével, amely a Sármellék Nemzetközi Kereskedelmi Repülőtérre vonatkozóan hatályban marad.

Melléklet a 2291/2004. (XI. 17.) Korm. határozathoz

A 2004–2006-ban fejlesztendő határátkelőhelyek listája

1. Nemzetközi szerződések módosítása, létrehozása

1.1. ukrán viszonylatban:

– Beregsurány közúti határátkelőhely (nemzetközi korlátozott áruforgalom számára történő átminősítés 6 t össztömeg súlyig, a jelenlegi infrastruktúra mellett, újabb fejlesztés nélkül),

– Tiszabecs közúti határátkelőhely (nemzetközi korlátozott áruforgalom számára történő bővítés 3,5 vagy 6 t össztömeg súlyig, a jelenlegi infrastruktúra mellett, újabb fejlesztés nélkül; az ukrán féllel folytatandó tárgyalások függvényében legkorábban 2005-ben;

1.2. szerb- és montenegrói viszonylatban:

– Bácsalmás közúti határátkelőhely (nemzetközi személyforgalom számára átminősítés),

– Tiszasziget közúti határátkelőhely (nemzetközi személyforgalom számára átminősítés),

– Hercegszántó közúti határátkelőhely (a nemzetközi korlátozott áruforgalom számára átminősítés),

– Röszke régi közúti határátkelőhely (az autópályát igénybe nem vevő forgalom számára történő módosítás az M5 autópálya teljes megépítését követően),

– Szeged vízi határátkelőhely (nemzetközi forgalom számára átminősítés);

1.3. román viszonylatban:

– Vállaj közúti határátkelőhely (nemzetközi korlátozott áruforgalom számára történő bővítés 3,5 t össztömeg súlyig, a jelenlegi infrastruktúra mellett, újabb fejlesztés nélkül; a román féllel folytatandó tárgyalások függvényében),

– Nyírábrány közúti határátkelőhely (nemzetközi korlátozott áruforgalom számára történő bővítés 3,5 t össztömeg súlyig, a jelenlegi infrastruktúra mellett, újabb fejlesztés nélkül, a román féllel folytatandó tárgyalások függvényében);

1.4. horvát viszonylatban:

– Letenye–Goričan (Muracsány) autópálya közúti határátkelőhely (nemzetközi személyforgalmi határátkelőhely létesítése).

2. Az egyes fejlesztendő határátkelőhelyek, illetve a meglévő infrastruktúra fejlesztése

2.1. ukrán viszonylatban:

– Barabás közúti határátkelőhely (nemzetközi személyforgalom számára, amennyiben az infrastrukturális feltételek biztosítottak, az autóbusz-forgalom számára),

– Lónya közúti határátkelőhely nemzetközi személyforgalom számára, amennyiben az infrastrukturális feltételek biztosítottak, az autóbusz-forgalom számára),

– Záhony közúti határátkelőhely (a kilépő teherforgalmi terminál bővítése);

2.2.4 román viszonylatú határátkelőhelyek:

– Létavértes közúti határátkelőhely (infrastrukturális fejlesztés 2005-ben),

– Battonya közúti határátkelőhely (nemzetközi korlátozott, a legfeljebb 7,5 tonna össztömegű áruforgalom számára történő bővítés)

2.3. szerb- és montenegrói viszonylatban:

– Hercegszántó közúti határátkelőhely (a nemzetközi személyforgalom számára),

– Bácsalmás közúti határátkelőhely (nemzetközi személyforgalom számára, csökkentett forgalmi sávokkal),

– Tiszasziget közúti határátkelőhely (nemzetközi személyforgalom számára, csökkentett forgalmi sávokkal),

– Röszke régi közúti határátkelőhely (az épület állagmegóvása 2005-ben),

– Mohács vízi határátkelőhely,

– Szeged vízi határátkelőhely;

2.4. horvát viszonylatban:

– Beremend közúti határátkelőhely (a nemzetközi személyforgalom számára),

– Letenye nemzetközi személyforgalmi autópálya határátkelőhely (magyar államterületen kihelyezett horvát határforgalom-ellenőrző szolgálati hely egyidejű létesítésével a nemzetközi szerződés rendelkezései szerint),

– Udvar nemzetközi közúti határátkelőhely (a schengeni követelményekhez igazodó fejlesztés),

– Berzence nemzetközi közúti határátkelőhely (a schengeni követelményekhez igazodó fejlesztés, az áruforgalom ellenőrzéséhez szükséges feltételek megteremtése),

– Ivándárda autópálya határátkelőhely (létesítés előkészítése; az autópálya építésével egy időben);

2.5. szlovén viszonylatban:

– Tornyiszentmiklós–Pince autópálya határátkelőhely – magyar államterületen kihelyezett szlovén határforgalom-ellenőrző szolgálati hely egyidejű létesítésével:

– az átkelőhely alapinfrastruktúrája (beleértve a forgalmi sávokat, a közműveket és sorompókat) a beruházó Nemzeti Autópálya Rt. költségvetése terhére megépítendő M70 gyorsforgalmi út beruházásának részeként valósul meg,

– az ellenőrzéshez szükséges felépítményt pedig az üzemeltető VPOP készíti el, figyelemmel a határforgalmi megállapodásban vállalt magyar kötelezettségre;

2.6. szlovák viszonylatban:

– Esztergom vízi belföldi és nemzetközi hajóállomás (személyforgalmi);

2.7.5 osztrák viszonylatban:

Hegyeshalom (forgalmi sávok helyreállítása, illetve bővítése 2005-ben).

3. A növény- és állat-egészségügyi állomások fejlesztése 2005–2006-ban

Növény-egészségügyi állomás:

– Mohács vízi határátkelőhely.

4. A 2004–2005-ös határátkelőhely fejlesztésekhez kapcsolódó közúti, vasúti és kikötői fejlesztések

4.1. Közúti fejlesztések az egyes határszakaszokon

2004-ben:

a) román határszakasz:

– Gyula,

– Méhkerék;

b) szerb- és montenegrói határszakasz:

– Bácsalmás,

– Tiszasziget,

– Tompa;

c) horvát határszakasz:

– Letenye új autópálya (M7),

– Beremend,

– Drávaszabolcs,

– Ivándárda autópálya közúti határátkelőhely (M6) előkészítése;

d) szlovén határszakasz:

– Tornyiszentmiklós–Pince autóút (M70 autóút);

e) ukrán határszakasz:

– Barabás,

– Lónya;

f) osztrák határszakasz:

– Pinkamindszent;

2005-ben:

a) szerb- és montenegrói határszakasz:

– Hercegszántó.

4.2. Vasúti fejlesztések az egyes határszakaszokon

2004-ben:

a) román határszakasz:

Biharkeresztes (magasépítmény, peronépítés),

Lőkösháza (magasépítmény átalakítás, felújítás a vámszolgálat részére, informatika),

Nyírábrány (felvételi épület átalakítás, raktár, peronépítés);

b) szerb- és montenegrói határszakasz:

Röszke (felvételi épület),

Kelebia (térvilágítás, vágányépítés, felvételi épület, közművek);

c) horvát határszakasz:

Magyarbóly (térvilágítás, felvételi épület, peronépítés),

Gyékényes (peronépítés).

4.3. Kikötői fejlesztések 2004–2006-ban

a) szerb- és montenegrói, valamint horvát határszakasz:

– Mohács vízi határátkelőhely;

b) szerb- és montenegrói határszakasz:

– Szeged vízi határátkelőhely;

c) horvát határszakasz:

– a Dráva folyón, Drávaszabolcsnál a személyforgalom ellenőrzése érdekében minimális infrastrukturális feltételek kialakítása (felépítményes ponton);

d) szlovák határszakasz:

– Esztergom vízi belföldi és nemzetközi hajóállomás (személyforgalmi határátkelőhely).

4.4. Repülőtéri fejlesztések 2004–2006-ban

– Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér,

– Sármellék Nemzetközi Kereskedelmi Repülőtér.

1

Megjelent: Határozatok Tára 2004. évi 56. szám.

2

Az 1. pont eredeti szövegének jelölését 1/a) pontra változtatta a 2170/2005. (VIII. 3.) Korm. határozat 1. pontja.

3

Az 1/b) pontot a 2170/2005. (VIII. 3.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be, egyidejűleg az 1. pont eredeti szövegének jelölését 1/a) pontra változtatva.

4

A melléklet 2.2. pontja a 2170/2005. (VIII. 3.) Korm. határozat 2. pontjával megállapított szöveg.

5

A melléklet 2.7. pontját a 2170/2005. (VIII. 3.) Korm. határozat 3. pontja iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére