• Tartalom

2083/2004. (IV. 15.) Korm. határozat

2083/2004. (IV. 15.) Korm. határozat1

zárolás a központi költségvetés előirányzataiból és intézkedés a befizetési kötelezettség bevételkiesésének kompenzálására2

2004.04.15.

A Kormány az államháztartás 2004. évi tervezett egyensúlyi helyzetének és egyes kiemelt programok forrásának megőrzésére – az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 38/A. §-ában kapott felhatalmazás alapján – a következő határozatot hozza:

1. A 2004. évi központi költségvetés előirányzataiból a határozat melléklete szerinti összegeket zárolja. A központi költségvetés általános tartalékának felhasználásakor – e határozat alapján – 604,1 millió forint megtakarítással kell számolni.

2. A fejezetek felügyeletét ellátó szervek vezetői tegyenek javaslatot ezen kötelezettség címek és kiemelt előirányzatok szerinti bontására azzal, hogy a zárolás alapján mentesített előirányzatok nem csökkenthetők, s az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottsággal kötött és előkészítés alatt lévő más bérmegállapodás teljesítését a megtakarítások nem veszélyeztethetik.

Felelős: a fejezetek felügyeletét ellátó szervek vezetői, pénzügyminiszter

Határidő: azonnal

Dr. Medgyessy Péter s. k.,
miniszterelnök

Melléklet a 2083/2004. (IV. 15.) Korm. határozathoz


Millió forintban

Megnevezés

Zárolás és befizetési
kötelezettség

Miniszterelnöki Hivatal

406,0

EU integráció

860,5

Esélyegyenlőségért felelős Tárca nélküli Miniszter Hivatala

79,2

Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok

38,6

Kormányzati Ellenőrzési Hivatal

1,0

Belügyminisztérium

559,1

Helyi önkormányzatok támogatásai, hozzájárulásai

990,0

Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium

396,0

Honvédelmi Minisztérium

1 213,1

Igazságügyi Minisztérium

94,1

Gazdasági és Közlekedési Minisztérium

3 593,0

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

290,4

Külügyminisztérium

220,6

Oktatási Minisztérium

990,0

Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal

265,9

Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium

549,5

Pénzügyminisztérium

245,1

MÁV Rt. személyszállítási alapellátás termelési támogatása

99,0

Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma

861,3

Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium

294,9

Informatikai és Hírközlési Minisztérium

774,8

Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium

77,1

Gazdasági Versenyhivatal

0,5

Központi Statisztikai Hivatal

16,9

Magyar Tudományos Akadémia

198,0

Nyugdíjbiztosítási Alap

31,3

Összesen

13 145,9

1

Megjelent: Határozatok Tára 2004. évi 15. szám.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére