• Tartalom

12/2004. (V. 21.) NKÖM rendelet

12/2004. (V. 21.) NKÖM rendelet

a népi iparművészettel kapcsolatos állami feladatok végrehajtásáról1

2017.01.01.

A népi iparművészettel kapcsolatos állami feladatokról szóló 114/2004. (IV. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 3. §-ában foglalt felhatalmazás alapján – az igazgatási szolgáltatás díj tekintetében a pénzügyminiszterrel egyetértésben – az alábbiakat rendelem el:

1. § A rendelet hatálya a népi iparművészettel kapcsolatos állami feladatok részletes szabályaira terjed ki.

2. §2 Minősített (zsűrizett) népi iparművészeti alkotásnak az az alkotás, termék (a továbbiakban: alkotás) nevezhető, amelyet a Hagyományok Háza főigazgatója (a továbbiakban: főigazgató) – a 4. §-ban meghatározott eljárást követően – a 4. § (3) bekezdésben meghatározott bírálóbizottság (a továbbiakban: Bizottság) javaslata alapján „HA”, „HB”, „MA” vagy „MB” kategóriába besorolt, valamint jelölés nélküli zsűriszámmal ellátott népi iparművészeti alkotásnak minősít.

3. §3 (1) A népi iparművészeti tárgyak minősítésének feltételei a tárgy tartalma – néprajzi hagyománya és esztétikai értékei –, egykori és a jelenlegi funkciója, valamint az alkalmazott technika és a kivitel minősége.

(2) „HA” kategóriába sorolt népi iparművészeti alkotásnak minősül az olyan egyedi jellegű, kiemelkedő művészi értékű népi iparművészeti alkotás, amely magasabb esztétikai színvonalon fejleszti tovább a magyar népművészet hagyományait, technikai megvalósítása kifogástalan, és fokozott mértékben jeleníti meg a hagyományos stíluselemeket.

(3) „HB” kategóriába sorolt népi iparművészeti alkotásnak minősül a magyar népművészet jellegzetességeit magán viselő, a népi iparművészeti tárgyak minősítési kritériumának megfelelő, technikai szempontból is színvonalas alkotás, mely fokozottabb mértékben jeleníti meg a hagyományos stíluselemeket.

(4) „MA” kategóriába sorolt népi iparművészeti alkotásnak minősül az olyan egyedi jellegű, kiemelkedő művészi értékű népi iparművészeti alkotás, amely magasabb esztétikai színvonalon fejleszti tovább a magyar népművészet hagyományait, technikai megvalósítása kifogástalan, és megfogalmazásában hangsúlyosak az újítások, a modern törekvések, ugyanakkor az iparművészeti jelleg ellenére a gyökerei egyértelműen a népművészet hagyományaihoz köthetők.

(5) „MB” kategóriába sorolt népi iparművészeti alkotásnak minősül a magyar népművészet jellegzetességeit magán viselő, a népi iparművészeti tárgyak minősítési kritériumának megfelelő, technikai szempontból is színvonalas alkotás, mely megfogalmazásában hangsúlyosak az újítások, a modern törekvések, ugyanakkor az iparművészeti jelleg ellenére a gyökerei egyértelműen a népművészet hagyományaihoz köthetők.

(6) Jelölés nélküli zsűriszámot kap a színvonalas ajándéktárgynak minősülő alkotás, amely sokszorosításra alkalmas, viszonylag kevés munkával előállítható, ugyanakkor technikájában, stílusában és gondolkodásmódjában egyértelműen a népművészet hagyományait viszi tovább.

4. § (1)4 Az 1. mellékletében felsorolt alkotások népi iparművészeti alkotássá minősítését a 4. mellékletben meghatározott adattartalmú kérelemben a főigazgatónál kell kezdeményezni. A kérelemhez mellékelni kell a minősíttetni kívánt alkotást, vagy amennyiben annak a helyszínre történő szállítása és bemutatása jelentős nehézségbe ütközik, úgy a minősítendő alkotásról megfelelő minőségben elkészített fotódokumentációt. Indokolt esetben a Bizottság a helyszínen is megtekintheti az alkotást.

(2) A minősítés igazgatási szolgáltatási díjköteles, melynek mértékét a 3. számú melléklet állapítja meg. A díj megfizetését a benyújtással egyidejűleg igazolni kell.

(3)5 A benyújtott kérelem szakmai szempontú értékelésére a főigazgató – a népi iparművészet országos szakmai szervezeteivel történt egyeztetés alapján a népi iparművészettel foglalkozó elméleti és gyakorlati szakemberek közül esetenként kiválasztott – 3–7 fős Bizottságot kér fel. A Bizottság szakmai értékeléséről készült jegyzőkönyv kötelező adatait az 5. melléklet tartalmazza.

(4) A Bizottság szervezeti és működési szabályzatát a főigazgató hagyja jóvá.

(5) A népi iparművészeti alkotássá történő minősítés tárgyában a Bizottság javaslata alapján a főigazgató határoz.

5. § (1)6 A főigazgató határozata a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényben foglaltakon túl tartalmazza a népi iparművészeti alkotás azonosítását lehetővé tevő jellemzőket és azonosító számot (zsűriszám), valamint a „népi iparművészeti alkotás” jelölés használati jogára vonatkozó megállapítást.

(2)7 Forgalomba hozatal esetén a népi iparművészeti alkotásról kiállított számlán az alkotónak fel kell tüntetnie a zsűriszámot, és a 3. § (2)–(5) bekezdései szerinti kategóriákba sorolt alkotást el kell látnia a népi iparművészeti védjeggyel.

6. § (1) A ,,Népi Iparművész'' minősítést a főigazgatónál kell kérelmezni. A minősítés a 2. számú mellékletben felsorolt foglalkozási áganként történik.

(2)8 A ,,Népi Iparművész'' minősítés feltétele, hogy az alkotó a minősítést megelőző három évben folyamatos minősítéssel, továbbá a 6. mellékletben meghatározott besorolású és számú, a 3. § (2)–(5) bekezdései szerinti kategóriájú népi iparművészeti alkotással rendelkezzen.

(3) A minősítési eljárásra vonatkozóan a továbbiakban a 4. § (5) bekezdése azzal az eltéréssel alkalmazandó, hogy a javaslattevő szerv a 9. §-ban meghatározott tanácsadó testület (a továbbiakban: Testület).

7. § (1)9 A „Népi Iparművész”-nek minősített személyt a személyi azonosításra alkalmas hatósági igazolvánnyal (a továbbiakban: igazolvány) kell ellátni. Amennyiben a „Népi Iparművész”-nek minősített személy több, a 2. mellékletben meghatározott foglalkozási ágban nyerte el a „Népi Iparművész” minősítést, úgy erről az igazolványt foglalkozási áganként, külön-külön kell kiállítani.

(2)10 Az igazolvány a kiállítás napjától számított öt évre adható ki, hatályossága háromszor öt-öt évre meghosszabbítható. A meghosszabbítás feltétele a folyamatos magas szintű alkotói munka és az alkotások öt év alatt történő minősíttetése, amelynek során legalább két alkotást „HA” és „MA” kategóriába, négy alkotást pedig „HB” és „MB” kategóriába sorol a zsűri. Az igazolvány negyedik alkalommal történő meghosszabbítása esetén az igazolványt határozatlan időre kell kiadni. A meghosszabbítást a főigazgatónál kell kérelmezni. A meghosszabbításra javaslatot tevő szerv a Testület.

(3)11

8. §12

9. § (1)13 A főigazgató mellett a népi iparművészettel kapcsolatos állami feladatokról szóló 31/2011. (III. 17.) Korm. rendelet 2. § b)–e) pontjaiban meghatározott feladatok ellátása segítésének érdekében Testület működik.

(2) A Testület tagjait és elnökét a főigazgató a népi iparművészet országos szakmai szervezeteivel történt egyeztetést követően, a népi iparművészettel foglalkozó elméleti és gyakorlati szakemberek közül kéri fel.

(3) A Testület feladatkörében javaslattételi és véleményezési jogkörrel rendelkezik.

(4) A Testület ügyrendjét maga állapítja meg, melyet a főigazgató hagy jóvá.

10. § (1) Ez a rendelet a kihirdetéstől számított 3. napon lép hatályba.

(2)14

1. számú melléklet a 12/2004. (V. 21.) NKÖM rendelethez


Népi iparművészeti alkotássá minősíthető termékek

1. Bognármunkák, kerék- és kocsi
2. Bőrműves-tárgyak
3. Cserépkályha és kemence
4. Csipke
5. Építmények és köztéri alkotások: épületdísz, kapu, kerítés, játszótér, emlékoszlop, síremlék, nád, zsupszalma-, fazsindelytető stb.
6. Festett, faragott bútor
7. Faragott fa, csont, szaru
8. Fazekas munka
9.15 Fonott és szőtt használati tárgyak: vessző, gyékény, csuhé, nád, szalma
10. Halászháló, kötél
11. Hímes tojás
12. Hímzés
13. Kádár és pintér munkák
14. Kékfestő textíliák
15. Kalap
16. Kés
17. Kovács- és rézműves termékek
18. Lószerszámok, nyergek
19. Mártott gyertya
20. Mézeskalács
21. Naiv szobrok
22. Nemez
23. Népi ékszer (rekesz zománc, gyöngy)
24. Népi hangszer
25. Népi játék
26. Népviseleti baba
27. Papucs, bocskor, csizma, cipő
28. Paszomány és kötött gomb
29. Szűcs és szűr munkák
30. Szűrrátét
31. Szőttes
32. Viselet
33. Ajándéktárgyak

2. számú melléklet a 12/2004. (V. 21.) NKÖM rendelethez


A ,,Népi Iparművész'' minősítő cím foglalkozási ágai

1. Bocskorkészítő
2. Bognár
3. Bőrműves
4. Cserépkályha- és kemencekészítő
5. Csipkekészítő
6. Csizmadia
7. Csuhéfonó
8. Faműves
9. Fafaragó
10. Faszobrász
11. Fazekas
12. Festett bútor-készítő
13. Fonott bútor-készítő
14. Gyertyamártó
15. Gyékényfonó
16. Gyöngyfűző
17. Halászháló-készítő
18. Hímestojás festő
19. Hímző
20. Kalapos
21. Kádár
22. Kékfestő
23. Késes
24. Kosárfonó
25. Kovács
26. Kötélverő
27. Mézeskalács-készítő
28. Nemez készítő
29. Népi hangszer-készítő
30. Népi játék-készítő
31. Népviseleti babakészítő
32. Népi ékszer készítő
33. Papucskészítő
34. Paszománykészítő és gombkötő
35. Pintér
36. Rézműves
37. Szalmafonó
38. Szíjgyártó-nyerges
39. Szűcs
40. Szűrhímző
41. Szűrrátét-készítő
42. Szövő
43. Viselet-készítő
44. Tetőfedő: nádazó, fazsindely-, zsuptető-készítő

3. számú melléklet a 12/2004. (V. 21.) NKÖM rendelethez


A népi iparművészeti alkotások minősítésekor
és a ,,Népi Iparművész'' minősítés esetén fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak

Az illetékről szóló, többször módosított, 1990. évi XCIII. törvény 67. §-ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a népi iparművészeti termékek zsűrizéséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról – a pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következők szerint kell eljárni:

1.16 A minősítésre, zsűrizésre beadott alkotásokért, illetve tárgycsoportért, garnitúráért, tárgy-együttesért meghatározott összeget, egységenként 1500 Ft igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

2.17

3.18 Az elsőfokú közigazgatási döntés elleni fellebbezés díja 33 000 Ft.

4.19 Az 1. pontban meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat postai úton vagy átutalással a Hagyományok Háza 10032000–01739716–00000000 számú bankszámlájára kell befizetni.
A 3. pontban meghatározott fellebbezési díjat az Nemzeti Erőforrás Minisztérium
10032000–01425190–00000000 számú bankszámlájára kell befizetni. A befizetésről szóló igazolást a kérelemhez, fellebbezéshez csatolni kell.

5.20 A díjfizetési kötelezettség tekintetében az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 3. § (4) bekezdésben foglaltakat, a fellebbezési díj visszatérítésére az Itv. 32. §-át, az elévülés tekintetében az Itv. 86. §-ában foglaltakat, a díjak kezelésére, elszámolására, nyilvántartására a költségvetés alapján gazdálkodó szervek beszámolási és könyvvezetési kötelezettségéről szóló jogszabályi előírásokat kell értelemszerűen alkalmazni.

4. számú melléklet a 12/2004. (V. 21.) NKÖM rendelethez21


Kérelem tárgyak népi iparművészeti alkotássá minősítéséhez

    1.    Fejléc: feltüntetendő a
„Hagyományok Háza
Népi Iparművészeti Osztály
nepiiparmuveszet@hagyomanyokhaza.hu
www.hagyomanyokhaza.hu
1011 Budapest, Corvin tér 8. Postacím: 1251 Budapest, Pf.: 23. Tel/fax: (36–1)201–8734
A zsűri eljárási díjat a Hagyományok Háza által kibocsátott befizetési postautalványon vagy átutalással lehet befizetni. A Hagyományok Háza számlaszámát tartalmazó csekk igényelhető a Hagyományok Háza – Népi Iparművészeti Osztályán
A befizetés igazolását kérjük a jegyzőkönyvhöz csatolni!
Az adatokat pontosan, olvashatóan kérjük kitölteni!” szöveg

    2.    Adatok:
    2.1.    Benyújtó neve
    2.2.    Amennyiben van, a „Népi iparművész” igazolvány száma
    2.3.    Benyújtó születési helye, ideje
    2.4.    Benyújtó anyja neve
    2.5.    Benyújtó lakcíme:
    2.5.1.    megye
    2.5.2.    település
    2.5.3.    közterület neve és típusa, házszám
    2.5.4.    irányítószám
    2.6.    Telefonszám (munkaidőben elérhető)
    2.7.    Tervező neve
    2.8.    Tervező címe
    2.8.1.    megye
    2.8.2.    település
    2.8.3.    közterület neve és típusa, házszám
    2.8.4.    irányítószám
    2.9.    Benyújtó esetleges megjegyzése
    2.10.    Szakág (* -gal jelölt szakágak közül kérjük beírni)
    2.11.    Benyújtott tárgyak részletezése, tájegységi, etnikai jellemzők tekintetében is
    2.11.1.    fotó-szám
    2.11.2.    megnevezés
    2.11.3.    méret (cm-ben)
    2.11.4.    alapanyag
    2.11.5.    szín
    2.11.6.    díszítmény stílus
    2.11.7.    forrás
    2.11.8.    éves előállítható példányszám
    2.12.    A zsűrizés helyszíne (ahol az alkotás zsűrizésre kerül)
    2.13.    A „Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a benyújtott tárgy(ak) a fent megnevezett tervező alkotása(i).” szöveg
    2.14.    „A zsűrizésre beadott tárgyakat a zsűrizést követően 30 napig tudja tárolni az intézmény. A tárgyak elszállításáról a benyújtó gondoskodik.” szöveg
    2.15.    Dátum
    2.16.    Benyújtó aláírása

5. számú melléklet a 12/2004. (V. 21.) NKÖM rendelethez22


A Bizottság jegyzőkönyve

/0/001.sz. ZSŰRIJEGYZŐKÖNYV
    1.    ADATOK:
    1.1.    BENYÚJTÓ NEVE
    1.2.    BENYÚJTÓ CÍME
    1.3.    TERVEZŐ NEVE
    1.4.    TERVEZŐ CÍME
    1.5.    BENYÚJTÓ MEGJEGYZÉSE
    1.6.    AZ „A ZSŰRISZÁMOT KAPOTT TERMÉK ÉRTÉKESÍTÉSÉNÉL A MINDENKORI ÁFA TÖRVÉNYBEN FOGLALTAK SZERINT KELL ELJÁRNI.” SZÖVEG
    1.7.    MEGNEVEZÉS
    1.8.    MÉRET
    1.9.    ALAPANYAG
    1.10.    SZÍNÁLLÁSA
    1.11.    DÍSZÍTMÉNY, STÍLUS
    1.12.    SZAKÁG
    2.    HATÁROZAT:
    2.1.    ZSŰRISZÁM
    2.2.    ÉVES ELŐÁLLÍTHATÓ PÉLDÁNYSZÁM
    2.3.    A ZSŰRI DÖNTÉSE
    2.4.    DÁTUM ÉS A BENYÚJTÓ ALÁÍRÁSA
    2.5.    DÁTUM, PECSÉTNYOMAT, A ZSŰRI NEVÉBEN ALÁÍRÁS

6. számú melléklet a 12/2004. (V. 21.) NKÖM rendelethez23



A „Népi Iparművész” minősítéshez szükséges alkotások kategóriánkénti megoszlása

Minden műfajban az 5 db „HA”, „MA” kategóriát elért tárgy, valamint

1. Bognármunkák, kerék- és kocsi „HB”, „MB” 15 db
2. Bőrműves-tárgyak „HB”, „MB” 30 db
3. Cserépkályha és kemence „HB”, „MB” 15 db
4. Csipke „HB”, „MB” 30 db
5. Építmények és köztéri alkotások: épületdísz, kapu, kerítés, játszótér, emlékoszlop, síremlék, nád-, zsuppszalma-, fazsindelytető stb. „HB”, „MB” 20 db
6. Festett, faragott bútor „HB”, „MB” 20 db
7. Faragott fa, csont, szaru „HB”, „MB” 30 db
8. Fazekas munka „HB”, „MB” 30 db
9. Fonott és szőtt használati tárgyak: vessző, gyékény, csuhé, nád, szalma „HB”, „MB” 30 db
10. Halászháló, kötél „HB”, „MB” 15 db
11. Hímes tojás „HB”, „MB” 30 db
12. Hímzés „HB”, „MB” 30 db
13. Kádár és pintér munkák „HB”, „MB” 15 db
14. Kékfestő textíliák „HB”, „MB” 30 db
15. Kalap „HB”, „MB” 20 db
16. Kés „HB”, „MB” 30 db
17. Kovács- és rézműves termékek „HB”, „MB” 30 db
18. Lószerszámok, nyergek „HB”, „MB” 15 db
19. Mártott gyertya „HB”, „MB” 30 db
20. Mézeskalács „HB”, „MB” 30 db
21. Naiv szobrok „HB”, „MB” 30 db
22. Nemez „HB”, „MB” 30 db
23. Népi ékszer (rekesz zománc, gyöngy) „HB”, „MB” 30 db
24. Népi hangszer „HB”, „MB” 15 db
25. Népi játék „HB”, „MB” 30 db
26. Népviseleti baba „HB”, „MB” 25 db
27. Papucs, bocskor, csizma, cipő „HB”, „MB” 20 db
28. Paszomány és kötött gomb „HB”, „MB” 20 db
29. Szűcs és szűr munkák „HB”, „MB” 15 db
30. Szűrrátét „HB”, „MB” 30 db
31. Szőttes „HB”, „MB” 30 db
32. Viselet „HB”, „MB” 25 db

Az ajándéktárgy nem népi iparművész címre jogosító kategória, azonban 10 db ajándéktárgy zsűriszám kivált 1 db „MB” kategóriás zsűriszámot.
1

A rendeletet a 39/2017. (XII. 29.) EMMI rendelet 5. § b) pontja hatályon kívül helyezte 2018. január 1. napjával.

2

A 2. § a 21/2013. (III. 19.) EMMI rendelet 4. § (3) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 4. § (1) bekezdése a 35/2011. (VI. 27.) NEFMI rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

5

A 4. § (3) bekezdése a 35/2011. (VI. 27.) NEFMI rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

6

Az 5. § (1) bekezdése a 35/2011. (VI. 27.) NEFMI rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

7

Az 5. § (2) bekezdése a 21/2013. (III. 19.) EMMI rendelet 4. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 6. § (2) bekezdése a 21/2013. (III. 19.) EMMI rendelet 4. § (3) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 7. § (1) bekezdése a 35/2011. (VI. 27.) NEFMI rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

10

A 7. § (2) bekezdése a 35/2011. (VI. 27.) NEFMI rendelet 4. §-ával megállapított, a 21/2013. (III. 19.) EMMI rendelet 4. § (3) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 7. § (3) bekezdését az 50/2016. (XII. 28.) EMMI rendelet 3. §-a hatályon kívül helyezte.

12

A 8. §-t a 35/2011. (VI. 27.) NEFMI rendelet 9. §-a hatályon kívül helyezte.

13

A 9. § (1) bekezdése a 35/2011. (VI. 27.) NEFMI rendelet 8. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

14

A 10. § (2) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 38. §-ának 31. pontja hatályon kívül helyezte.

15

Az 1. számú melléklet 9. pontja a 35/2011. (VI. 27.) NEFMI rendelet 8. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

16

A 3. számú melléklet 1. pontja a 35/2011. (VI. 27.) NEFMI rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

17

A 3. számú melléklet 2. pontját az 50/2016. (XII. 28.) EMMI rendelet 4. §-a hatályon kívül helyezte.

18

A 3. számú melléklet 3. pontja a 35/2011. (VI. 27.) NEFMI rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

19

A 3. számú melléklet 4. pontja a 35/2011. (VI. 27.) NEFMI rendelet 5. §-ával megállapított, az 50/2016. (XII. 28.) EMMI rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

20

A 3. számú melléklet 5. pontját a 35/2011. (VI. 27.) NEFMI rendelet 5. §-a iktatta be.

21

A 4. számú melléklet a 35/2011. (VI. 27.) NEFMI rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

22

Az 5. számú melléklet a 35/2011. (VI. 27.) NEFMI rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

23

A 6. számú melléklet a 21/2013. (III. 19.) EMMI rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére