• Tartalom

107/2004. (HK 1/2005.) HM utasítás

107/2004. (HK 1/2005.) HM utasítás

a normatív szabályozók előkészítésével és közzétételével összefüggő egyes kérdésekről*

2005.01.01.
A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 10. § g) pontja alapján – a honvédelmi miniszter vezetése, irányítása és felügyelete alá tartozó szervezetek által előkészített szabályozók végrehajthatóságának biztosítása és a szabályozók áttekinthető formában történő megjelentetése érdekében – a következő

utasítást

adom ki.

Az utasítás hatálya

1. § Az utasítás hatálya kiterjed a Honvédelmi Minisztérium szerveire, a Honvédelmi Minisztériumnak közvetlenül alárendelt szervezetekre, a Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal, a Katonai Biztonsági Hivatal, a Katonai Felderítő Hivatal, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, valamint a Magyar Honvédség azon szervezeteire, szerveire, amelyek a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei, illetve HM KÁT és HM HVKF normatív tartalmú intézkedések (a továbbiakban: szabályozók) kidolgozásában részt vesznek.

A tervezetek előkészítésére vonatkozó
rendelkezések

2. § (1) A szabályozók szövegtervezeteinek elkészítése során a főkidolgozó – a szakmai szervek által rendelkezésére bocsátott adatok alapján – a tervezethez a kiadmányozásra jogosulthoz történő felterjesztés során kísérőiratot csatol.

(2) A kísérőirat jelentést tartalmaz

a) a szabályozás céljáról, jogi alapjáról, szükségességéről és várható hatásairól;

b) a szabályozásban érintett feladat védelmi tervező rendszerben (10 éves-, éves-, illetve havi tervben) történő szerepeltetéséről;

c) a szabályozó megvalósításának költségigényéről;

d) a megvalósítás humánerőforrás szükségletéről;

e) a c) és d) pontokban foglaltak rendelkezésre állásáról, avagy hiányáról;

f) a szabályozó végrehajtásának esetleges akadályairól.

(3) A kísérőirat csatolása mellőzhető, amennyiben ezt a miniszter, vagy saját kiadmányozási körében a közigazgatási államtitkár, illetve a HM Honvéd Vezérkar főnöke engedélyezte, vagy a tervezett szabályozó a szervezet napi működtetéséhez szükséges és rendkívüli erőforrásigényt nem támaszt.

(4) A (3) bekezdés szerinti engedélyezés, vagy rendkívüli erőforrásigény hiányának tényét az engedélyező, illetve a felterjesztő a tervezet egy példányán aláírásával igazolja.

A hatályos utasítások közzététele

3. § (1) A normatív szabályozók alkalmazhatóságának elősegítése érdekében a HM Jogi és Igazgatási Főosztály a Honvédelmi Közlönyben 2005. március 31-ig egységes szerkezetben közzéteszi a nem minősített tartalmú hatályos – ezt követően minden év március 31-ig az előző évben módosított – normatív szabályozók szövegét.

(2) A normatív szabályozók nagy terjedelmű módosítása esetén a HM KÁT az (1) bekezdésben foglalt határidőtől eltérő határidőben történő megjelentetésről is dönthet.

Záró rendelkezések

4. § A Honvédelmi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról, a minisztériumi szervek, valamint a minisztériumnak közvetlenül alárendelt szervezetek szervezeti és működési szabályzatának kidolgozásáról szóló 95/2003. (HK 1/2004.) HM utasítás mellékletét képező Honvédelmi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzata V. fejezet 5.6. pont 12. bekezdése az alábbiak szerint módosul:

"A tervezet végleges szövegének kialakítása után a főkidolgozó áttekinti a rendelkezés végrehajtásának feltételeit, figyelemmel a szabályozók előkészítésével és közzétételével összefüggő egyes kérdésekről szóló HM utasítás 2. §-ában meghatározottakra. Amennyiben ez a közreműködő szervek vezetőinek intézkedését igényli egyeztetést folytat a további intézkedések előkészítésének érdekében. Ha a végrehajtáshoz a közreműködő HM szervek vezetőinek intézkedése elkerülhetetlenül szükséges, a tervezetet nem lehet jóváhagyni a további intézkedések tervezeteinek előkészítése nélkül."

5. § Ez az utasítás a 2005. január 1-jén lép hatályba.

Juhász Ferenc s. k.,

honvédelmi miniszter

*

Az utasítást utóbb a 45/2007. (HK 10.) HM utasítás 87. §-a módosította.
Az utasítást a 119/2007. (HK 20.) HM utasítás 14. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, 2007. december 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére