• Tartalom

41/2003. (HK 11.) HM utasítás

41/2003. (HK 11.) HM utasítás

a ruházati illetménynorma 2003. évi összegeinek megállapításáról*

2003.04.29.

A honvédelemről szóló, többször módosított 1993. évi CX. törvény 41. § (2) bekezdésének o) pontjában kapott felhatalmazás alapján a ruházati illetménynorma 2003. évi összegeit a melléklet szerint állapítom meg.

1. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), hivatalaira és háttérintézményeire, a honvédelmi miniszter irányítása és felügyelete alá tartozó szervekre és a Magyar Honvédség katonai szervezeteire terjed ki.

2. § A mellékletben meghatározott ruházati illetménynorma a 41/1977. (HK 11.) MNHF utasítással hatályba léptetett Csapathadtáp Szabályzat VII. rész (a továbbiakban: CSHSZ VII. rész) 3. számú mellékletének helyébe lép.

3. § (1) A 2003. évi hivatásos utánpótlási RUHÁZATI UTALVÁNYFÜZET-ben előrenyomtatott keretösszegen felül

a) tábornok részére

16 400 Ft

b) főtiszt, tiszt, zászlós
és tiszthelyettes részére

12 000 Ft


készpénzt kell kifizetni utalványszelvény kitöltése nélkül.

(2) Az (1) bekezdés szerinti összeg magában foglalja a sportruházat pótlására, a ruházat tisztítására, valamint a Katonai Ruházati Boltokban 100 Ft alatti vásárlásokra fordított költséget.

(3) A kifizetést szakmailag ellenőrzött jegyzék alapján kell teljesíteni és a RUHÁZATI UTALVÁNYFÜZET „Feljegyzések” részébe kell bejegyezni.

4. § Polgári ruházat beszerzésére az utánpótlási illetményből a katonanőkön kívül csak azok részére fizethető ki készpénz, akik a szolgálatukat kötelezően és tartósan polgári ruházatban teljesítik. A HM, a HM hivatalai és háttérintézményei, továbbá a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem állománya, valamint a más szervhez vezényeltek részére a ruházati utánpótlási illetmény kifizethető összegének jóváhagyása honvédelmi miniszteri hatáskörbe tartozik. A javaslatokat az intézmények vezetői – a HM Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal útján – 2003. május 15-ig felterjesztik.

5. § (1) A köztisztviselői állomány ruházati költségtérítésére a HM közigazgatási államtitkár intézkedik.

(2) A katonai nemzetbiztonsági szolgálatok szakmai, támogatási, együttműködési, biztonságvédelmi és kapcsolattartási feladataiban résztvevő hivatásos állomány kiegészítő illetménye a ruházati utánpótlási illetmény 60 %-ig terjedhet.

(3) A ruházati utánpótlási illetménynorma differenciált kifizetését, valamint a kiegészítő illetménynorma megállapítását, kifizetését, nyilvántartási és elszámolási rendjét a szolgálatok főigazgatói szabályozzák.

6. § Ez az utasítás az aláírása napján lép hatályba,* rendelkezéseit azonban 2003. január 1-től kell alkalmazni. A hatályba lépéssel egyidejűleg a ruházati illetménynorma 2002. évi összegeinek megállapításáról szóló 39/2002. (HK 14.) HM utasítás, valamint az MK Katonai Felderítő Hivatal hivatásos állománya kiegészítő ruházati normájáról szóló 11/2001. (HK 4.) HM utasítással módosított 28/1997. (HK 11.) HM utasítás a hatályát veszti.


Juhász Ferenc s. k.,

honvédelmi miniszter

Melléklet a 41/2003. (HK 11.) HM utasításhoz


RUHÁZATI ILLETMÉNYNORMA

(CSHSZ VII. rész 3. melléklet)

2003. év

Megjegyzés: 1. A ruházati illetmények tervezésekor a költségvetési előirányzatok lehívásakor az 543113 és az 54811 tervezési tételeken
+25%-os ÁFA-val kell számolni.


2. A munkavédelmi rendeltetésű általános egyéni védőeszközzel történő ellátásra vonatkozó CSHSZ VII. rész
3/j melléklet hatályban marad.

Hivatásos állományú, főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthehyettesi beosztású szerződéses
katona ruházati illetménye
(CSHSZ VII. rész 3/a melléklet)


Jogosult állomány

Illetmény összege

Hivatásos állomány alapfelszerelési illetménye

Jogcímkód

Férfi

Ft

Tábornok

Hivatásos állományból (alapfelszerelés kiegészítése)

21 101

122 500

-

Polgári életből

21 202

420 000

-

Általános és harckocsizó

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

22 111

400 000

365 000

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből

21 112

400 000

365 000

Tiszthelyettes

1.

éves tiszthelyettesi iskolai hallgatói állományból

21 113

395 000

350 000

2.

21 114

395 000

350 000

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből a próbaidőszak időtartamára

21 115

236 000

230 000

BM-től átvettek

21 191

350 000

350 000

Hadihajós

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

21 120

380 000

330 000

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből

21 121

380 000

330 000

Tiszthelyettes, tiszthelyettesi iskolai hallgatói állományból

21 122

365 000

355 000

Ejtőernyős

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

21 130

390 000

365 000

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből

21 131

390 000

365 000

Tiszthelyettes

1.

éves tiszthelyettesi iskolai hallgatói állományból

21 133

385 000

335 000

2.

21 132

385 000

335 000

Repülőgép szerelő

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

21 141

412 000

390 000

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből

21 142

412 000

390 000

Tiszthelyettes

1.

éves tiszthelyettesi iskolai hallgatói állományból

21 143

413 500

385 000

2.

21 144

414 000

385 000

Repülőhajózó

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

21 151

457 000

435 000

Főtiszt, tiszt, zászlós

polgári életből

21 152

457 000

435 000

magassági ruházatot viselő

21 160

430 000

425 000

Köztársasági Őrezredtől átvettek ruházatának átszerelésére, alapfelszerelés kiegészítés

21 190

18 000

30 000

Hadihajós öltözetre (-ről) áttérők részére alapfelszerelés kiegészítés

21 192

95 000

-

Főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi beosztású szerződéses állomány alapfelszerelési illetménye 2 évre

Főtiszt, tiszt, zászlós, tiszthelyettes és tisztes

22 110

246 000

Hivatásos állomány utánpótlási illetménye 1 évre

Tábornok

21 201

106 400

-

Főtiszt, tiszt, zászlós, tiszthelyettes

21 202

87 000

Főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi beosztású szerződéses állomány utánpótlási illetménye 1 évre

Főtiszt, tiszt, zászlós

A 3. és 4. szerződéses évre

szerződéses évenként

22 201

68 000

Az 5. szerződéses évtől

22 202

87 000

Megjegyzések:

1. CSHSZ VII. rész alapján készpénzben fizethető illetmény:

 

 

a) az alapfelszerelési illetményből katonanőknek fehérneműre egy alkalommal (161. pont)

17 000 Ft

 

 

b) az utánpótlási illetményből polgári ruha beszerzésére a 162. pontja alapján:

16 000 Ft

 

 

ba) MH KAJÜ, Honvéd Együttes Budapest,
Magyar Köztársaság Elnökének Katonai irodája jogosultak részére:

75 000 Ft

 

 

2. A CSHSZ VII. rész 65. és 68. pontja alapján járó kiegészítés:

0%

 

 

3. A ht ruházati illetmény 1 havi átlaga:

7 250 Ft

 

 

4. A 39/1986. (HK 11.) MNHF intézkedés 3. pontja alapján a honvédelem érdekében munkát végző
nyugállományú katona 2003-ra tervezhető ruházati ellátmánya:

7 000 Ft




Ellátottak ruházati kiadása
Tervezési tétel: 54813 (CSHSZ VII. rész 3/b melléklet)


Jogcím

Jogcímkód

Normakód

Megjegyzés

1.

2.

3.

Illetmény (Ft)

Alap-
felszerelés

Utánpótlás

1 évre

1 napra

Katonai főiskolai és tiszthelyettes iskolai hallgató

Általános, harckocsizó, ejtőernyős

4

évi képzési idejű

21 400

258 800

70 500

193,15

(1) Fehérnemű vásárlásra

2

21 405

258 800

65 000

178,08

készpénzben kifizethető:

1

21 408

258 800

82 000

224,66

Alapfelszerelési

Repülőhajózó

4

21 403

315 800

75 100

205,75

illetményből:

Repülőgép szerelő

4

21 409

306 000

73 200

200,55

17 500 Ft

2

21 402

306 000

78 500

215,07

Utánpótlási illetményből:

1

21 407

306 000

79 000

216,44

8 300 Ft

Nő (1)

4

 

21 406

215 500

65 400

179,18

(2) Csak a kiképző-

Sorállomány

Általános és harckocsizó

21 410

250 000

32 000

87,67

bázisok számolhatják fel.

Ejtőernyős

21 411

283 100

57 000

156,16

(3) Csak a ténylegesen

Repülőgép szerelő

21 412

209 236

55 000

150,68

letöltött időre illetményes.

Hadihajós

21 413

272 611

35 000

95,89

Báziskiképzésen résztvevő állomány

(2)

21 414

-

28 000

76,71

(4) Nők részére fehérnemű

Bevonuló létszám után (tulajdonba menő cikkek értéke)

(2)

21 415

-

14 143

38,75

vásárlására és sportruházat

Tartalékos tiszti, tiszthelyettesi hallgató

(3)

21 416

-

-

84,38

kiegészítésére az

Sorkatonai beosztású szerződéses

Általános és harckocsizó

(4)

21 421

197 000

35 000

95,89

utánpótlási illetményből:

Ejtőernyős

(4)

21 422

243 500

33 000

90,41

15 000 Ft

Hadihajós

(4)

21 423

197 000

30 000

82,19

készpénzben kifizethető.

Repülőgép szerelő

(4)

21 424

240 900

31 000

84,93

Egyéb kiegészítő illetmény

Páncélozott harcjármű vezető

21 431

8 500

1 300

3,56

(5) Báziskiképzésben nem

Felderítő

21 432

35 000

19 000

52,05

részesülő sorállomány után

Rendész

21 433

14 500

1 300

3,56

35 000 Ft

Forgalomszabályozó

21 434

13 000

1 700

4,66

illetményes.

Vasútállomás katonai parancsnok

21 437

7 500

1 300

3,56

Szállítmánykísérő

21 438

3 100

1 500

4,11

(6) A 21 440 - 21 443

Szerződéses állomány főtiszti, tiszti, zászlósi, tiszthelyettesi beosztású

Hadi- (gyakorló) ruházatra

Általános és harckocsizó

öltözetet viselő

21 440

32 000

-

-

jogcímkódoknál

Resz.; eje.; hhj.

21 441

45 500

-

-

meghatározottakon felül.

Repülőhajózó

21 442

39 700

-

-

Re. haj. magassági

21 443

61 300

-

-

Szerződéses állományú

Próbaszolgálat ideére

Ált. h; eje.; resz.; hhj. (6)

21 446

-

-

43,48

A katonai szervezet készletéből hadi-
(gyakorló) ruha cseréjére jogosult állomány

Általános és harckocsizó

21 450

-

6 400

-

(7) A növendéki munkaruha

Repülőgép szerelő, ejtőernyős, hadihajós

21 451

-

13 500

-

költségfedezetét általános

Repülőhajózó

21 453

-

20 100

-

egyéni védőeszközként kell

Repülőhajózó, magassági öltözetet viselő

21 454

-

23 200

-

igényelni. Alapfelszerelés az

Díszruházatra kiegészítő illetmény

Budapest Őr és

Díszelgő állomány

Tiszti állomány

21 460

185 000

31 000

84,93

első évfolyam

Díszezred

Sorállomány

21 461

167 000

54 000

147,95

létszámadataira számítható

Zenész állomány

21 462

175 000

34 000

93,15

fel. Leánynövendékek

Középiskolai, gimnáziumi növendék (7)

21 470

76 000

25 100

68,77

részére az alapfelszerelésből

Katonai gimnáziumi növendék III. - IV. évfolyam kiegészítő illetménye

21 471

55 600

11 280

30,90

fehérnemű vásárlására:

Tartalékos állomány

14 napnál hosszabb idejű

kiképzésre behívott

Általános és harckocsizó

21 490

-

-

49,85

5 000 Ft

Ejtőernyős

21 491

-

-

68,48

az utánpótlási illetményből:

Hadihajós

21 494

-

-

54,82

5 000 Ft

Repülőgép szerelő

21 492

-

-

58,81

készpénzben kifizethető.

14 napnál rövidebb idejű

Ált.; hk.; eje., hhj.; resz.

21 493

-

-

11,88

HM FEH ellenőrző állománya után

21 455

-

8 500

23,29

Kimenőruházat és sportfelszerelés értéke az áthelyezett állomány katonai ruházati anyagainak elszámolásához

30 500

Ruházati kiegészítő és felszerelési anyagok
Tervezési tétel: 54814 (CSHSZ VII. rész 3/c melléklet)


Jogcím

Jogcímkód

Normakód

Megjegyzés

1.

2.

3.

Illetmény (Ft)

Alap-

Utánpótlás

felszerelés

1 évre

1 napra

Katonaszakács-, pék-, hentes kiegészítő illetménye

21 600

41 170

10 715

29,36

(1) Utánpótlás csak az

igénybevétel napjaira számítható.

(2) A gazdálkodó és az

utalt katonai szervezet sor és

tartalékos állománya

elhelyezésének időtartamára

nem illetményes.

(3) Sorkatonai beosztású

szerződéses laktanyai

elhelyezése esetén

felszámítható.

(4) Az MH 1. HTHE hajóin

lévő fekhelyekre is illetményes.

Őr (fűtetlen őrhelyenként)

21 601

28 690

5 220

14,30

Motorkerékpár

21 602

15 080

4 997

13,69

Gyengélkedő szobai ágy (1)

21 603

30 890

3 870

10,60

Tiszti, tiszthelyettesi ügyeleti, szolgálati fekhely (1) (4)

21 604

45 300

2 140

5,86

Polgári őri fekhely

21 605

21 530

1 000

2,74

Nőtlen tiszti-, átvonuló-, nővér-, stb. szállás fekhelyenként (1) (2) (3)

21 611

23 300

2 450

6,71

Tiszti étkezde (átlag ebédadag alapján)

21 620

850

180

0,49

Kórházi ágy

21 630

66 100

12 200

33,42

Eü. vizsgáló, kezelő, fizikoterápiás fekhely

21 636

29 500

1 750

4,79

HM FEH ellenőr és kísérő csoportonként

21 640

-

6 420

17,59

Szolgálati őrkutya felszerelés

Őrkutya

21 660

13 200

1 520

4,16

Kiképzési csoportonként (4 vagy több kutya után)

21 661

8 540

1 730

4,74

Kiképzési irodaszer
Tervezési tétel: 543113 (CSHSZ VII. rész 3/d melléklet)


Jogcím

Jogcímkód

Normakód

Megjegyzés

2.

3.

Illetmény (Ft)

Utánpótlás

1 évre

1 napra

Hivatásos és szerződéses főtiszt, tiszt

11 110

1 920

5,26

(1) A tanév kezdetekor készpénzben
kifizethető. Nem honvédségi ösztöndíjasnak, levelező és tanszervásárlási kedvezményben részesülő polgári felsőfokú tanintézetben tanuló hallgatónak nem illetményes. Kizárólag a képzést végző tanintézet számíthatja fel.
(2) Tanfolyamonként a kiképző katonai szervezetnél számítható fel.
(3) A tagozatos gimnázium és szakközépiskola követelmények szerinti kiképzési irodaszerek szükségletének fedezetét naptári évenként a költségvetési előirányzat módosításban kell igényelni.

Nemzetvédelmi Egyetem hallgatója (1)

11 111

1 810

4,96

Főtiszt, tiszt, továbbképző iskolai hallgat (1)

11 112

1 810

4,96

Katonai főiskolai hallgat (1)

11 113

1 810

4,96

Hivatásos és szerződéses zászlós, tiszthelyettes és tisztes

11 120

1 250

3,42

Tiszthelyettesi iskolai hallgatója

11 121

1 880

5,15

Sorállomány, sorkatonai beosztású szerződéses

11 130

340

0,93

Tartalékos tiszti, tiszthelyettesi hallgató

11 132

-

4,15

Szaktanfolyamon lévő sorállomány után kiegészítése (2)

11 133

95

-

Kiképzésre behívott tartalékos állomány

11 141

-

4,15

Műszaki rajzoló (állománytáblás)

11 150

9 350

25,62

Középiskolai, gimnáziumi növendéke (3)

11 160

1 850

5,07

Honvédségi közalkalmazott

11 170

370

1,01



Írószer, egyéb irodaszer
Tervezési tétel: 543113 (CSHSZ VII. rész 3/e melléklet)


Jogcím kód

Illetmény

Jogcím kód

Illetmény

Típus

Egy évre (Ft)

Típus

Egy évre (Ft)

11 201

I.

2 900

11 205

V.

29 800

11 202

II.

6 200

11 206

VI.

55 400

11 203

III.

11 300

11 207

VII.

82 300

11 204

IV.

20 400

11 208

VIII.

278 000

Vegyes nyomtatvány
Tervezési tétel: 543112 (CSHSZ VII. rész 3/f melléklet)


Jogcím kód

Illetmény

Jogcím kód

Illetmény

Típus

Egy évre (Ft)

Típus

Egy évre (Ft)

11 301

1.

250 000

11 303

3.

17 000

11 302

2.

57 000

11 304

4.

4 500




Irodai papír
Tervezési tétel: 543111 (CSHSZ VII. rész 3/e melléklet)


Jogcím kód

Illetmény

Jogcím kód

Illetmény

11 401

I.

4 600

11 405

V.

30 200

11 402

II.

6 800

11 406

VI.

53 500

11 403

III.

12 500

11 407

VII.

87 600

11 404

IV.

22 300

11 408

VIII.

289 000




Nyomdai papírok
Tervezési tétel:



A szükségletet minden évben a következő évre előre kell tervezni és a költségfedezetet május 31-ig igényelni az MH RSZF-től.

A pénzkeret felhasználását az indokolt igénybejelentés alapján az MH RSZF engedélyezi, amelyet a „Felszámítási kimutatás”-ban kell rögzíteni.

Textiltisztítás, javítás, karbantartás, szolgáltatás
Tervezési tétel: 5521991 (CSHSZ VII. rész 3/g melléklet)


Jogcím

Jogcímkód

Normakód

Megjegyzés

1.

3.

Illetmény (Ft)

Utánpótlás

1 évre

1 napra

Sorállomány

12 000

12 360

33,86

(1) Csak az igénybevétel idő
tartamára számolható el. A gazdálkodó és utalt katonai szervezetek sor és tartalékos állománya elhelyezésének időtartamára nem illetményes.
(2) Sorkatonai beosztású szerződéses állomány laktanyai elhelyezése esetén is illetményes.
(3) A növendéki munkaruha tisztítás, karbantartás költségfedezetét az általános egyéni védőeszközökre előírtak szerint kell igényelni.
(4) Külön terv szerint.
(5) Az MH HTHE hajóin lévő fekhelyekre is illetményes.

Tartalékos tiszti, tiszthelyettesi hallgató

12 001

12 360

33,86

Sorkatonai beosztású szerződéses

12 002

12 360

33,86

Tartalékos állomány

14 napnál hosszabb időre behívott állomány

12 011

12 360

33,86

14 napnál rövidebb időre ( „M” szemle, gyakorlat, kiképzés) behívott és azon hadiruházatban résztvevő állomány részére bevonulásonként kifizetendő mosatási költségtérítés.

12 012

560

-

Fekhelyek

Gyengélkedő szobában

12 020

9 500

26,03

Nőtlen tiszti-, nővér-, stb. szállóban, szálláson (1) (2)

12 021

-

9,13

Átvonulási szálláson (1) (5)

12 022

-

34,09

Ügyeletes tiszti, tiszthelyettesi

12 024

43 000

117,81

Hadkiegészítő parancsnokság ügyeleti

12 025

-

-

Hadkiegészítő parancsnokságon ügyeleti szolgálatot adó állománynak mosatási térítés címén kifizetendő személyenként

12 026

800

_

Fegyveres biztonsági őri

12 027

4 900

13,42

Tiszti étkezde átlag ebédadag szám alapján

12 035

-

3,18

Hallgatói állomány

Katonai főiskolákon

12 041

12 360

33,86

Tiszthelyettesi iskolákon

12 042

12 360

33,86

Középiskolai, gimnáziumi növendék (3)

12 045

12 360

33,86

Technikus, szerelő és gépjárművezető után kiegészítés

12 050

3 450

9,45

Díszelgő (Budapest Őr- és Díszezred) és zenész állomány

12 060

2000

5,48

Kórházi ágy

12 100

28 000

76,71

Vizsgáló, kezelő, fizikoterápiás fekhely (eü)

12 101

30 100

82,47

Általános egyéni védőeszköz karbantartás (4)

12 888

-

Munka és védőruházat
Tervezési tétel 54811 (CSHSZ VII. rész 3/h melléklet)


Jogcím

Jogcímkód

Normakód

Megjegyzés

1.

2.

Illetmény (Ft)

Alapfelszerelés

Utánpótlás

 

1 évre

Fegyveres biztonsági őr

13 040

112 400

28 300

(1) Külön terv szerint

Általános egyéni védőeszköz (1)

13 888

 

 

 



Ruházati költségtérítés


Jogcím

Jogcímkód

Normakód

Megjegyzés

2.

Illetmény (Ft)

Utánpótlás

1 évre

Honvédségi közalkalmazott

13 039

34 000

*

Az utasítást a 45/2007. (HK 10.) HM utasítás 133. §-ának 30. pontja hatályon kívül helyezte 2007. április 8. napjával.

*

Az utasítás aláírásának napja: 2003. április 29.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére