• Tartalom

33/2003. (HK 10.) HM utasítás

33/2003. (HK 10.) HM utasítás

a haditechnikai együttműködéssel összefüggő feladatok végrehajtásáról*

2003.05.10.

A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 10. §-ának g) pontjában kapott felhatalmazás alapján a haditechnikai együttműködésből adódó feladatok teljesítése érdekében az alábbi utasítást adom ki:

1. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra, hivatalaira és háttérintézményeire (a továbbiakban: HM), valamint a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) érintett szervezeteire terjed ki.

2. § Ezen utasítás célja, hogy szabályozza a haditechnikai együttműködésben részt vevő szervezetek ezirányú tevékenységét, és hogy a haditechnikai együttműködés területén szolgálati alárendeltségtől függetlenül érvényesüljön a szakmai elöljárói, illetve szakmai felettesi tevékenység a hozzákapcsolt felelősséggel együtt.

3. § A haditechnikai együttműködési feladatok tervezése, végrehajtása, valamint ezen utasítás végrehajtása során a NATO bizottságaival történő kapcsolattartásról szóló 15/1999. (HK 7.) HM utasítás, a NATO együttműködésre kijelölt személyek tárgyalási felhatalmazásáról szóló 81/1999. (HK 1/2000.) HM utasítás, valamint a nemzetközi kapcsolattartással összefüggő feladatok végrehajtásáról szóló 9/1997. (HK 7.) HM utasítás vonatkozó rendelkezéseit is megfelelően alkalmazni kell.

4. § (1) Az együttműködés fő területei:

a) kapcsolattartás az Észak-atlanti Szerződés Szervezete ( a továbbiakban: NATO) Nemzeti Fegyverzeti Igazgatók Értekezletének (a továbbiakban: CNAD) és a Nyugat-európai Fegyverzeti Csoportnak (a továbbiakban: WEAG) a különböző szintű bizottságaival, illetve paneljeivel (a továbbiakban: bizottságok),

b) két- és többoldalú haditechnikai együttműködés a NATO-tagországokkal és NATO-a kívüli országokkal.

(2) A haditechnikai együttműködésből adódó feladatok:

a) haditechnikai eszközök beszerzésével, fejlesztésével foglalkozó szervezetekkel, intézményekkel tárgyalás, értekezlet kezdeményezése/előkészítése, szervezése, lefolytatása,

b) a haditechnikai együttműködést szabályozó megállapodások előkészítése,

c) az érvényben lévő megállapodásokból adódó feladatok végrehajtásának irányítása, szervezése, koordinálása,

d) a haditechnikai kapcsolattartásban érintett szervezetek együttműködésének irányítása, szervezése, koordinálása,

e) a CNAD és WEAG bizottságokkal történő kapcsolattartás irányítása, szervezése, koordinálása,

f) tárgyalási dokumentumok (tárgyalási háttéranyag, programterv, jegyzőkönyv, jelentés stb.) készítése,

g) haditechnikai tárgyú konferencia, kiállítás és más rendezvény kezdeményezése, szervezése, illetve azon való részvétel,

h) az éves és havi NATO/EU Multilaterális és Együttműködési Terv ( a továbbiakban: NEMET) haditechnikai együttműködésre vonatkozó részének összeállítása,

i) a Kétoldalú Nemzetközi Együttműködési Terv haditechnikai együttműködésre vonatkozó részének elkészítése.

5. § (1) A CNAD-ben és a WEAG-ban a HM védelemgazdasági helyettes államtitkár (a továbbiakban: VG HÁT) látja el a nemzeti fegyverzeti igazgatói feladatokat (a továbbiakban: NAD). A NAD feladatait a CNAD, illetve a WEAG szervezeti és működési szabályzataiban előírtakkal összhangban végzi. NAD-ként dönt a bizottságok munkájában való részvételről, és meghatározza a részvevő szervezeteket. Szakmai elöljárói joggal rendelkezik a bizottságokban képviseletet ellátó szervezetek felett.

(2) A VG HÁT meghatározza a két- és többoldalú haditechnikai együttműködés feladatait, irányítja és felügyeli ezek végrehajtását.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltak tekintetében a VG HÁT helyettese a HM haditechnikai beszerzési és fejlesztési főigazgató.

(4) A bizottságok munkájában résztvevő szervezetek tevékenységének koordinálásáért felelős szervezet a HM Haditechnikai Fejlesztési és Beszerzési Főosztály (a továbbiakban: HM HFBF).

(5) A CNAD és WEAG értekezletekre, valamint az érvényben lévő tárcaszintű haditechnikai megállapodások alapján létre hozott vegyes bizottsági ülések tárgyalási dokumentumainak összeállítását a HM HFBF végzi.

(6) A tárcaszintű két- és többoldalú haditechnikai együttműködési megállapodások szakmai előkészítését a HM HFBF végzi, figyelembe véve a nemzetközi megállapodásokkal kapcsolatos eljárásról szóló 1/2002. (HK 3.) HM utasítás vonatkozó rendelkezéseit.

(7) Az érvényben lévő megállapodásokból adódó feladatok, valamint a kapcsolattartásban érintett szervezetek együttműködésének koordinálása a HM HFBF feladata.

(8) Az éves és havi NEMET haditechnikai együttműködésre vonatkozó részének összeállítása a HM HFBF feladata.

6. § Ez az utasítása közzététele napján lép hatályba.


Juhász Ferenc s. k.,

honvédelmi miniszter

*

Az utasítást utóbb a 27/2008. (HK 7.) HM utasítás módosította. Az utasítást a 87/2011. (VII. 29.) HM utasítás 5. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2011. július 30. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére