• Tartalom

3/2003. (BK. 2.) BM utasítás

3/2003. (BK. 2.) BM utasítás

az állami támogatású lakásprogramokhoz kapcsolódó előirányzatok felhasználásának előjárási rendjéről*

2003.02.03.
A lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 33. §-ában meghatározott feladatok végrehajtása érdekében az állami támogatású lakásprogramokhoz kapcsolódó, fejezeti kezelésű előirányzatok – az Állami Támogatású Bérlakás Program, (valamint az annak külső forrásául szolgáló Állami Támogatású Bérlakás Program letéti számla), továbbá a Lakóépületek Energiamegtakarítási Programja előirányzatok (a továbbiakban együtt: Előirányzatok) – felhasználására kiadom az alábbi
utasítást:
1. Az Előirányzatoknak a Belügyminisztérium (a továbbiakban: BM) Lakáspolitikai és Építésgazdasági Főosztálya (a továbbiakban: Kezelő) a szakmai kezelője.
1.1. A Kezelő feladata az Előirányzatok jogszabályszerű működtetése, szakmai kezelése és az R.-ben meghatározott jogcímek szerinti felhasználásának biztosítása.
1.2. A Kezelő a pályázatok kezelésével, valamint az Előirányzatok terhére nyújtott állami támogatás felhasználásával kapcsolatos egyes operatív feladatok elvégzésével a Magyar Lakás-innovációs Közhasznú Társaságot (cégjegyzékszáma: 01 14 000348; székhelye: 1016 Budapest, I. Krisztina körút 99., a továbbiakban: Megbízott) bízza meg.
1.3. A Kezelő és a Megbízott közötti jogviszonyt ezen utasításban foglaltak figyelembevételével közhasznú szerződésben kell szabályozni.

2. Az Előirányzatok kiadási előirányzatainak esetleges átcsoportosításáról a Kezelő előterjesztése alapján – a költségvetési törvény felhatalmazása szerint – a miniszter dönt.

3. Az Előirányzatok előző költségvetési évre vonatkozó felhasználásáról szóló beszámolót a Kezelő – a Megbízott előkészítése alapján – terjeszti a miniszter elé.

4. Az Előirányzatok pénzeszközeinek jogszerű felhasználása érdekében a Kezelő és a Megbízott közötti feladatmegosztás az alábbi alpontokban meghatározottak szerint történik.
4.1. A Kezelő feladatai:
a) gondoskodik a pályázatok meghirdetéséről,
b) kialakítja az Előirányzatok felhasználásának elvi, módszertani szabályait, ezen belül meghatározza
ba) a rendelkezésre álló Előirányzatok felhasználásának éves ütemezését, kitűzi a Lakáspályázati Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) üléseinek időpontjait,
bb) a pályázatok befogadásának feltételeit,
bc) a pályázatok értékelésének, összehasonlításának, rangsorolásának szempontrendszerét és szabályait, a pályázatokról gyűjtendő információk körét,
bd) az Előirányzatok működtetéséhez szükséges, a Megbízott által rendszeresen nyújtandó információk tartalmát,
c) megválaszolja a pályázati rendszer működésével, működtetésével kapcsolatos leveleket, ideértve az R., a pályázati kiírás és útmutató értelmezésével kapcsolatos kérdéseket is,
d) gazdálkodik az Előirányzatok pénzeszközeivel (a források és az ellátandó feladatok, valamint a hozzájuk rendelt kereteket figyelembe véve),
e) az Előirányzatok terhére vállalt kötelezettségekről, illetve az azokat érintő átcsoportosításokról írásban tájékoztatja a Megbízottat,
f) a Megbízott által – a 4.2.1. d) pont szerint – elkészített előterjesztés-tervezetet és mellékleteit javaslattételre a Bizottság elé terjeszti, valamint ellátja annak a Bizottság titkársági feladatait,
g) gondoskodik a pályázatok miniszteri döntésre való előkészítéséről a Bizottság javaslata alapján, a felterjesztés Közgazdasági Főosztály által történő ellenjegyzéséről, amely igazolja, hogy az Előirányzatok fel nem használt, illetve le nem kötött, a javasolt kötelezettségvállalás tárgyával összefüggő kiadási előirányzatai biztosítják a fedezetet a javasolt döntéshez,
h) gondoskodik a pályázati eredmények kihirdetéséről,
i) elkészíti a BM Szerződés Előkészítő és Peres Képviseleti Iroda, a Közgazdasági Főosztály és a Megbízott közreműködésével a támogatási szerződéseket (a továbbiakban: mintaszerződés) a R.-ben meghatározott céloknak és támogatási jogcímeknek megfelelően és azokat átadja a Megbízottnak (az elkészült támogatási szerződések azáltal válnak mintaszerződéssé, hogy a közreműködő szervezeti egységek vezetői azokat minden oldalon kézjegyükkel és bélyegzőlenyomatukkal látják el),
j) a Megbízott előterjesztése alapján a BM Szerződés Előkészítő és Peres Képviseletei Iroda ellenjegyzésével döntési javaslatot készít elő a miniszter részére azon, már támogató döntéssel érintett pályázatok, illetve megkötött támogatási szerződések tárgyában, amelyek vagy a pályázó kérelme alapján vagy a támogatási szerződés teljesítésének következményeként a jóváhagyott támogatás összegének módosítását eredményezik, továbbá amelyekre vonatkozóan a Kezelő vagy a Megbízott nem dönthet,
k) a Megbízott előterjesztése alapján dönt azon, már támogató döntéssel érintett pályázatok, illetve megkötött támogatási szerződések módosítása tárgyában, amelyeknél a támogatott programok mérhető műszaki tartalma 3%-nál nem nagyobb mértékben változik, illetve pénzügyi ütemezésének módosítását eredményezik és meghaladják a Megbízott hatáskörét, de a pénzügyi ütemezés változásai összességében nem haladják meg a 12 hónapot, feltéve, hogy az előzőek a jóváhagyott támogatás összegének módosítását nem eredményezik,
l) jóváhagyja a j)k) pontok szerinti döntésekkel érintett, a Megbízott által előkészített támogatási szerződésmódosításokat és gondoskodik azoknak a BM Szerződés Előkészítő és Peres Képviseleti Iroda által történő ellenjegyzéséről,
m) gondoskodik a mintaszerződésektől eltérő támogatási szerződések aláírásáról,
n) jóváhagyja és aláírja a Megbízott által előkészített féléves és éves költségvetési beszámolókat,
o) szakmai értékelést készít a rendelkezésére álló pénzügyi keret felhasználásával kapcsolatos éves és féléves költségvetési beszámolókhoz a Megbízottól kapott számszaki adatok alapján,
p) gondoskodik az Előirányzatok évközi és év végi mérlegbeszámolóinak, valamint költségvetési beszámolóinak könyvvizsgálóval történő hitelesítéséről,
q) közreműködik az Előirányzatok év végi leltározásában.
4.2. A Megbízott közhasznú szerződésben meghatározandó feladatai:
4.2.1. Pályázatkezelési feladatok:
a) nyilvántartásba veszi a beérkezett pályázatokat,
b) bekéri a pályázatokhoz kapcsolódó hiánypótlásokat,
c) befogadja és feldolgozza a pályázatokat,
d) figyelemmel a Bizottság ülésének időpontjára is, elkészíti a bizottsági javaslat előkészítéséhez szükséges előterjesztés-tervezetet és mellékleteit,
e) előkészíti a miniszter részére a támogatásról szóló döntést tartalmazó leveleket, illetve írásban értesíti a pályázókat az egyéb miniszteri döntésekről,
f) mintaszerződések alkalmazása esetén elkészíti, és a BM nevében aláírja a támogatási szerződéseket,
g) mintaszerződésektől eltérő támogatási szerződések esetében előkészíti, szignálja és aláírás céljából a Kezelőhöz továbbítja a támogatási szerződéseket,
h) elkészíti és a BM nevében aláírja azokat a támogatási szerződésmódosításokat – beleértve ebbe a támogatással érintett fejlesztés műszaki ütemezésének egyes határidőit érintő, de összességében a hat hónapot meg nem haladó olyan határidő-módosításokat –, amelyek nem érintik a támogatott programok műszaki tartalmát, továbbá nem eredményezik a jóváhagyott támogatás összegének módosítását,
i) előkészíti, szignálja és a Kezelő, valamint a BM Szerződés Előkészítő és Peres Képviseleti Iroda ellenjegyzését követően a BM nevében aláírja a h) ponttól eltérő tartalmú támogatási szerződésmódosításokat,
j) eljár a BM nevében a támogatási szerződésekhez kapcsolódó jogok és tények ingatlan-nyilvántartási bejegyzése, feljegyzése, valamint azok törlésének engedélyezése érdekében,
k) gondoskodik a pályázati dokumentumok, támogatási szerződések és az Előirányzatokhoz kapcsolódó bizonylatok archiválásáról,
l) végzi az Előirányzatokkal, az egyes pályázókkal, illetve pályázatokkal kapcsolatos levelezési feladatokat (abban az esetben, ha a válasz minisztériumi hatáskörbe tartozik, illetve a Kezelő írja alá, elkészíti a körlevél-, illetve válaszlevél-tervezetet), ide nem értve a Kezelőnek a 4.1 be) alpontjában említett levelezési feladatait.
4.2.2. Könyvelési feladatok
a) a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségről szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet előírásainak megfelelően
aa) elkészíti az Előirányzatok számviteli politikáját, számlarendjét, számlatükrét,
ab) elkészíti továbbá (a számviteli politika keretében) a célelőirányzatok eszközeinek és forrásainak leltárkészítési és leltározási, értékelési, pénzkezelési szabályzatát, valamint bizonylati rendjét és iratkezelési szabályzatát, ennek megfelelő számítógépes programot működtet, azt folyamatosan karbantarja,
b) végzi az Előirányzatok felhasználásával kapcsolatos pénzforgalmi események, valamint az eredeti és módosított előirányzatokkal és követelésekkel kapcsolatos gazdasági események folyamatos és naprakész könyvelését,
c) elkészíti az év végi leltárt (immateriális javak, rövid- és hosszú lejáratú kötelezettségek, követelések számbavétele),
d) vezeti a támogatások szerződésenkénti, jogcímenkénti és kincstári kódonkénti analitikus nyilvántartását,
e) folyamatosan egyezteti az Államháztartási Hivatal adatait a főkönyvi nyilvántartási adatokkal, intézkedik az esetleges eltérések megszüntetése érdekében,
f) elkészíti az Előirányzatok elemi költségvetését.
4.2.3. Beszámolási és információszolgáltatási feladatok
a) elkészíti és továbbítja a Kezelő részére a számviteli adatokon alapuló éves, féléves költségvetési beszámolókat, valamint az időközi mérlegjelentéseket,
b) a Kezelővel együtt eleget tesz az Előirányzatokkal kapcsolatos elemi költségvetési, mérlegkészítési, beszámolási, zárszámadási és költségvetés-tervezési kötelezettségnek az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben (továbbiakban: Ámr.) foglaltak alapján,
c) a Kezelő részére döntéseinek és működésének támogatása érdekében,
ca) folyamatos adatszolgáltatást biztosít az Előirányzatok egyenlegeinek alakulásáról (kötelezettségvállalás, pályázatok, illetve támogatások visszavonása, folyósítás, kötelezettségvállalással nem terhelt maradvány stb.),
cb) folyamatos és részletes adatszolgáltatást biztosít az eldöntött pályázatokról,
cc) folyamatos, összefoglaló, statisztikai jellegű adatszolgáltatást teljesít a még el nem döntött pályázatokról,
d) a Kezelő és a BM felsővezetői kérésének megfelelő egyedi információs anyagokat állít össze az eldöntött pályázatokról,
e) a miniszter döntését megelőzően a döntésre váró pályázatokra vonatkozó egyedi információkat üzleti titokként köteles kezelni, azokról egyedi információs anyagokat kizárólag a Kezelő részére, írásbeli megkeresés alapján állít össze,
f) rendelkezésre áll az Előirányzatok – Állami Számvevőszék, Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, fejezeti – ellenőrzése során és biztosítja az ellenőrzést végző szervezetek számára az igényelt dokumentumokba való betekintést.
4.2.4. Pénzügyi feladatok
a) működteti az Előirányzatok pénzügyi információs rendszerét:
aa) ennek keretében nyilvántartja a támogatási szerződéseket,
ab) vezeti az Előirányzatok terhére vállalt pénzügyi kötelezettségek költségvetési évekre történő elkülönített nyilvántartását,
ac) a támogatási döntések és kifizetések figyelembevételével folyamatosan keretnyilvántartást készít és vezet,
b) formailag és pénzügyi vonatkozásban elbírálja és igazolja a szerződések, illetve a részteljesítések megvalósítását, ellenőrzi az utalványokhoz kapcsolódó bizonylatok számszaki, alaki feltételeinek meglétét, elkészíti a kifizetésre szolgáló utalványokat,
c) az utalványozás előtt gondoskodik az utalvány érvényesítéséről,
d) gondoskodik a támogatás utalványozásáról: a Megbízott a támogatási összeget akkor utalványozhatja, illetve az átutalások megkezdéséről akkor rendelkezhet, ha a kötelezettségvállalás a 4.2.1. f), illetve 9. pont szerint megtörtént, a támogatás folyósítása jogszabályi feltételeinek meglétéről a rendelkezésére bocsátott dokumentumok és bizonylatok formai, illetve számszaki megfelelőségéről meggyőződött, és a támogatás folyósításához szükséges valamennyi okirat, nyilatkozat, vagy egyéb irat rendelkezésére áll,
e) gondoskodik a kedvezményezett részére a támogatás átutalásáról,
f) gondoskodik a kedvezményezett 60 napos köztartozása fennállásáról érkezett tájékoztatás esetén a támogatások folyósításának felfüggesztéséről,
g) javaslatot tesz a Kezelő felé a szerződésben meghatározottaktól eltérő, nem a pályázatban megjelölt célra felhasznált támogatások folyósításának letiltására, illetve felfüggesztésére, a szankciók alkalmazására,
h) gondoskodik a lejárt kintlévőségek behajtásáról, behajtatásáról,
i) gondoskodik a támogatási szerződéseket lezáró, kedvezményezettektől történő beszámolóknak a bekéréséről.
4.2.5. Ellenőrzési feladatok
a) az R.-ben foglaltakra tekintettel, ellenőrzi a támogatási szerződésben foglaltak betartását, és a támogatás rendeltetésszerű felhasználását, illetve a szerződésben rögzített cél megvalósítását, amelynek folyamán munkafolyamatba épített módon és utóellenőrzés formájában helyi önkormányzatoknál, egyházaknál helyszíni ellenőrzés során vizsgálja a támogatások felhasználásának jogszerűségét, a támogatási összegek teljesítményarányos és forrásarányos, illetve időbeni felhasználását, a támogatási célkitűzések tényleges megvalósítását, valamint a támogatási szerződésekben vállalt kötelezettségek teljesítését,
b) az ellenőrzések alapján kezdeményezi a szükséges kifizetéseket és visszafizetéseket,
c) az ellenőrzési tevékenységhez külső szakértőt vonhat be.

5. A Kezelő – feladatai ellátása érdekében – külső szakértők közreműködését is igénybe veheti, értékhatártól függően, a közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvény, valamint a központi költségvetési szervek szabadkézi vétellel történő beszerzéseinek szabályozásáról szóló 126/1996. (VII. 24.) Korm. rendeletben foglaltak szerint.

6. Az 5. pontban meghatározott esetben a következők szerint kell eljárni:
a) a külső szakértővel csak olyan tartalommal köthető szerződés, amely megfelel az R. 34. § (4) bekezdésében meghatározottaknak. Ennek megfelelően a kezelő az Előirányzatok működtetésével, kezelésével, felhasználásával, a szerződések előkészítésével, nyilvántartásával és ellenőrzésével összefüggésben írásbeli szerződéssel egyéb közreműködő szervezetet is megbízhat,
b) a közreműködővel kötendő írásbeli szerződésben rögzíteni kell mindazokat a feladatokat, amelyeket a közreműködő a Kezelő nevében és annak megbízásából ellát.

7. Az Előirányzatok terhére egyéb kötelezettséget – a 6. pontban meghatározottak figyelembevételével – a Kezelő javaslata alapján és a kezelőt felügyelő helyettes államtitkár egyetértése mellett lehet vállalni.

8. A pályázati kérelmek elbírálását a Bizottság végzi.    
A Bizottság tagjait, feladatkörét az R. határozza meg, a Bizottság az ügyrendjét maga határozza meg.    
A támogatás odaítéléséről a miniszter a Bizottság javaslatának figyelembevételével, a Kezelő előterjesztése alapján dönt.

9. A mintaszerződésektől eltérő támogatási szerződések aláírásának jogosultsága az értékhatár függvényében:
a) a 250 millió forint és az azt meghaladó támogatási szerződéseket a miniszter, akadályoztatása esetén a közigazgatási államtitkár írja alá, az Előirányzatok Kezelőjének előterjesztésében a BM Szerződés Előkészítő és Peres Képviseleti Iroda, a Közgazdasági Főosztály, valamint a Kezelőt felügyelő helyettes államtitkár előzetes egyetértésével,
b) az 50 millió forint és az azt meghaladó, de 250 millió forintot el nem érő támogatási szerződéseket a Kezelő előterjesztésében, a BM Szerződés Előkészítő és Peres Képviseleti Iroda és a Közgazdasági Főosztály egyetértésével a közigazgatási államtitkár írja alá,
c) a 25 millió forint és az azt meghaladó, de 50 millió forintot el nem érő szerződéseket a Kezelő előterjesztésében a BM Szerződés Előkészítő és Peres Képviseleti Iroda és a Közgazdasági Főosztály egyetértésével a Kezelőt felügyelő közigazgatási államtitkár írja alá,
d) a 25 millió forint alatti támogatási szerződéseket a BM Szerződés Előkészítő és Peres Képviseleti Iroda és a Közgazdasági Főosztály egyetértésével a Kezelő illetékes főosztályvezetője írja alá.

10. A BM Költségvetési Ellenőrzési Főosztálya a központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szervek kormányzati, felügyeleti, valamint belső ellenőrzésről szóló 15/1999. (II. 15.) Korm. rendelet előírásainak megfelelően ellenőrzi az Előirányzatok felhasználását.

11. Az itt nem szabályozott kérdésekben az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, az Ámr.-ben, illetve az R.-ben foglaltak az irányadók.

12. Az Előirányzatok kezelésének és felhasználásának részletes szabályait az R., és az annak alapján hatályos pályázati felhívások és útmutatók, valamint 2003-tól a BM által kiadott pályázati kiírások tartalmazzák.

13. Az utasítás a közzététele napján lép hatályba.

14. A folyamatban lévő ügyekre a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2002. évi XI. törvény 2. §-ának b) és g) pontjában foglaltakat kell alkalmazni.

Dr. Lamperth Mónika s. k.,
belügyminiszter

Melléklet
az állami támogatású lakásprogramokhoz kapcsolódó előirányzatok felhasználásának eljárási rendjéről szóló
3/2003. (BK 2.) BM utasításhoz
1. Az Előirányzatok bevételeit és kiadásait a Magyar Köztársaság éves költségvetéséről szóló törvény állapítja meg.
2. Az Előirányzatok pénzügyi műveleteinek lebonyolítására a Magyar Államkincstár előirányzat-felhasználási keretszámlákat, illetve letéti számlát vezet, az alábbiak szerint:
a) Állami Támogatású Bérlakás Program alszámla száma: 10023002-01009349-50007002.
b) Állami Támogatású Bérlakás Program letéti számla száma: 10023002-00340007-21000005.
c) Lakóépületek Energiamegtakarítási Program alszámlaszáma: 10023002-01009349-50006001.
*

Az utasításhoz utóbb a 2003. évi Belügyi Közlöny 8. számában helyesbítés jelent meg.
Az utasítást utóbb a 16/2004. (BK 14.) BM utasítás módosította.
Az utasítást a 7/2006. (BK 23.) ÖTM utasítás 13. pontja hatályon kívül helyezte, 2006. december 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére