• Tartalom

25/2003. (ÜK. 12.) LÜ utasítás

25/2003. (ÜK. 12.) LÜ utasítás

a Magyar Köztársaság ügyészsége szervezetéről és működéséről* (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt, 2006. február 1-jétől hatályos szöveg)

2006.02.01.
A Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló – többször módosított – 1972. évi V. törvény 19. §-ának (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján az ügyészség szervezetéről és működésének általános szabályairól a következő utasítást adom ki:


I. rész
Az ügyészség szervezete és az ügyészségi alkalmazottak


Az ügyészség szervezete

1. § (1) A Magyar Köztársaság ügyészi szervei:

a) a Magyar Köztársaság Legfőbb Ügyészsége (a továbbiakban: Legfőbb Ügyészség),

b) a fellebbviteli főügyészségek,1.

c)2. a főügyészségek,3.

d)4. a helyi ügyészségek,5.

e) a Katonai Főügyészség,

f) a Katonai Fellebbviteli Ügyészség,

g) a területi katonai ügyészségek6. [az e)–g) pont alattiak együtt: katonai ügyészi szervezet].

(2) A Katonai Főügyészség a Legfőbb Ügyészség szervezetében működik. A Katonai Fellebbviteli Ügyészség és a területi katonai ügyészségek a Katonai Főügyészség alárendeltségébe tartoznak.

(3) Az ügyészség tudományos, kutató és képzési szerve az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI).7.



Ügyészségi alkalmazottak

2. § Ügyészségi alkalmazottak:

a) az ügyész,

b) az ügyészségi titkár,

c) az ügyészségi fogalmazó,

d) az ügyészségi nyomozó,

e) az ügyészségi ügyintéző,

f) az e) pontban nem említett tisztviselő,

g) az írnok,

h) a fizikai alkalmazott.



II. rész

A Legfőbb Ügyészség és a Katonai Főügyészség
szervezete és működése

1. Vezetők és hatáskörük

A legfőbb ügyész

3. § (1) Az ügyészi szervezetet a legfőbb ügyész vezeti és irányítja.

(2) A legfőbb ügyész állapítja meg a Legfőbb Ügyészség és a Katonai Főügyészség szervezeti felépítését, a legfőbb ügyész helyettesek, valamint a szervezeti egységek: főosztályok, önálló osztályok (a továbbiakban együtt: főosztályok) feladatkörét, dönt a kizárólagos hatáskörében fenntartott, illetőleg a magához vont ügyekben.

(3) A legfőbb ügyész kizárólagos hatáskörébe tartozik:

a) az Országgyűléssel kapcsolatos ügyészségi tevékenység irányítása és a legfőbb ügyészi országgyűlési beszámoló benyújtása,

b) a köztársasági elnökhöz, az Országgyűlés, az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság, az Állami Számvevőszék és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (a továbbiakban: OIT) elnökéhez, valamint – a 34. § (3) bekezdésének a) pontjában és a 42. § (3) bekezdésének a) pontjában foglalt kivétellel – az országgyűlési biztosokhoz [1993. évi LIX. törvény 2. § (5) bekezdés] címzett átiratok kiadmányozása,

c) a Kormányhoz és a miniszterelnökhöz címzett előterjesztések, átiratok kiadmányozása,

d) a miniszterekhez címzett átiratok és más ügyészi intézkedések kiadmányozása,

e) legfőbb ügyészi utasítás, körlevél kiadása; általános vizsgálatok elrendelése,

f) a Magyar Köztársaság ügyészsége szervezeti és működési szabályzatának megállapítása, a fellebbviteli főügyészségek, a Katonai Fellebbviteli Ügyészség, a főügyészségek, a területi katonai ügyészségek, valamint az OKRI szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyása,

g) a Legfőbb Ügyészség, a Katonai Főügyészség, a fellebbviteli főügyészségek, a Katonai Fellebbviteli Ügyészség, a területi katonai ügyészségek, továbbá a főügyészségek létszámának és a főügyészségek területén működő helyi ügyészségek összlétszámának, valamint az OKRI létszámának a megállapítása,

h) a kinevezési jogkörébe tartozó ügyészségi alkalmazottak kinevezése és ügyészségi szolgálati viszonyuk megszüntetése, továbbá az át nem ruházott munkáltatói jogkörök gyakorlása,

i) elismerések adományozása, illetőleg állami kitüntetések adományozására javaslattétel,

j) az ügyészi szervezet éves személyügyi és továbbképzési tervének jóváhagyása,

k) a Legfőbb Ügyészség általános, szakági és célvizsgálati tervének (a továbbiakban együtt: vizsgálati terv) megállapítása,

l) előterjesztés ügyészi szerv létesítésére, megszüntetésére és székhelyének áthelyezésére,

m) a Legfelsőbb Bíróságnál jogegységi határozat meghozatalának kezdeményezése, részvétel a jogegységi tanács ülésén, továbbá nyilatkozattétel a nem általa benyújtott jogegységi indítvány tárgyában,

n) a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat a Legfelsőbb Bíróságnál (Be. 431. §),

o) büntetőeljárás megindítása a Btk. 4. §-ának (1)-(2) bekezdésében és a 6. §-ának (5) bekezdésében felsorolt esetekben,

p)8. a bűnügyi jogsegélykérelem teljesítésének garanciákhoz kötése, a magyar bűnügyi jogsegélykérelem teljesítéséhez szabott feltételek vállalása (1996. évi XXXVIII. tv. 7-8. §), közös nyomozó csoport létrehozása kezdeményezésének engedélyezése [2003. évi CXXX. törvény 55. §-ának (1) bekezdése], a nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében a rá háruló egyéb döntések meghozatala,

q) döntés a mentelmi joggal vagy más személyes mentességgel kapcsolatos – hatáskörébe tartozó – ügyekben,

r) kegyelem iránti előterjesztés a vádirat benyújtásáig a köztársasági elnökhöz,

s) döntés a legfőbb ügyészségi ügyészt érintő kizárási ügyekben,

t) a katonai ügyészi szerv és más ügyészség közötti hatásköri összeütközés esetében eljáró ügyészség kijelölése,

u) minden olyan ügy, amelyet törvény a legfőbb ügyész kizárólagos hatáskörébe utal, vagy amelyet a legfőbb ügyész a saját hatáskörébe von.

(4) A legfőbb ügyész összeállítja az ügyészségi fejezet költségvetésére és a költségvetés végrehajtására vonatkozó javaslatát.

(5) A legfőbb ügyész ellátja az államháztartásról szóló törvényben és más jogszabályokban a költségvetési fejezet felügyeletét ellátó, valamint a költségvetési szerv vezetője számára meghatározott feladatokat.

(6) A legfőbb ügyész a (3) bekezdés b) pontjából az országgyűlési biztosokhoz intézett iratok kiadmányozására vonatkozó, valamint a (3) bekezdés d) pontjában megjelölt hatáskörét a legfőbb ügyész helyettesekre átruházhatja.



A legfőbb ügyész helyettesei

4. § (1) Legfőbb ügyész helyettesek:

a) a büntetőjogi szakágat irányító legfőbb ügyész helyettes (a továbbiakban: büntetőjogi legfőbb ügyész helyettes),

b) a magánjogi és közigazgatási jogi szakágat, valamint a Legfőbb Ügyészség egyes funkcionális feladatainak ellátását irányító legfőbb ügyész helyettes (a továbbiakban: magánjogi és közigazgatási jogi legfőbb ügyész helyettes),

c) a katonai főügyész.

(2) A legfőbb ügyész helyettes

a) irányítja, felügyeli, összehangolja és ellenőrzi a felügyelete alá tartozó főosztályok, továbbá a fellebbviteli főügyészségek (Katonai Fellebbviteli Ügyészség), a főügyészségek (területi katonai ügyészségek) szakági tevékenységét,

b) irányító intézkedéseket ad ki, szakági vizsgálatokat rendel el,

c) kiadmányozza – a 32. § (5) bekezdésében foglaltak kivételével – a törvények, a kormányrendeletek és a miniszteri rendeletek tervezeteire tett észrevételeket,

d) kiadmányozza az Országgyűlés alelnökeihez, az államtitkárokhoz, a helyettes államtitkárokhoz, az országos hatáskörű szervek vezetőihez és vezetőhelyetteseihez, az alkotmánybírákhoz, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyetteséhez, az Állami Számvevőszék alelnökeihez, valamint az OIT Hivatalának vezetőjéhez címzett átiratokat,

e) gyakorolja a hatáskörébe tartozó munkáltatói jogköröket a közvetlenül hozzá beosztott ügyészségi alkalmazottak tekintetében,

f) ellátja azokat a feladatokat, amelyekkel a legfőbb ügyész megbízza, illetve, amelyet a hatásköréből átruházott.

(3) A legfőbb ügyész akadályoztatása esetén a büntetőjogi legfőbb ügyész helyettes dönt, illetőleg intézkedik azokban a kérdésekben, amelyek a legfőbb ügyész kizárólagos hatáskörébe tartoznak.

(4)9. A büntetőjogi legfőbb ügyész helyettes felügyeli – a Magyar Ügyészképző Központ vonatkozásában a magánjogi és közigazgatási jogi legfőbb ügyész helyettessel egyetértésben – az OKRI tevékenységét.



A főosztályvezető ügyész

5. § (1) A főosztályvezető ügyész és az önálló osztályvezető ügyész (a továbbiakban együtt: főosztályvezető ügyész) a jogszabályok, a legfőbb ügyész, illetőleg a főosztály felügyeletét ellátó legfőbb ügyész helyettes rendelkezései alapján vezeti a főosztályt; irányítási, felügyeleti és ellenőrzési jogkört gyakorol az alárendelt ügyészi szervek felett.

(2) A főosztályvezető ügyész hatásköre:

a) a főosztály feladatkörében irányító intézkedések tervezetének kidolgozása, illetőleg kiadása; célvizsgálatok elrendelése,

b) a főosztály feladatait meghatározó rendelkezések végrehajtásának megszervezése, irányítása és ellenőrzése,

c) a főosztály feladatkörébe tartozó ügyekben a főosztály, továbbá – külön felhatalmazás alapján – a Legfőbb Ügyészség képviselete, ideértve a Legfelsőbb Bíróság kollégiumi ülésein meghívás alapján történő részvételt is,

d) a főosztály ügyrendjének (benne szervezeti egységei feladatkörének) – a főosztály közvetlen felügyeletét ellátó legfőbb ügyész, illetőleg legfőbb ügyész helyettes előzetes jóváhagyásával történő – meghatározása,

e) a főosztályi szervezeti egységek vezetőinek irányítása és beszámoltatása,

f) a főosztály ügyészségi alkalmazottai feladatkörének és kiadmányozási jogkörének a megállapítása,

g) munkáltatói jogkör gyakorlása a hatáskörébe tartozó ügyekben,

h) az instruálás (az alárendelt ügyészi szervek munkájának segítése) szervezése, irányítása és ellenőrzése; szakmai, illetőleg más hiányosság megállapítása esetén intézkedés annak megszüntetésére,

i) döntés azokban az ügyekben, amelyeket utasítás, illetőleg a legfőbb ügyész vagy a főosztály felügyeletét ellátó legfőbb ügyész helyettes a hatáskörébe utalt.

(3) A főosztályvezető ügyész a (2) bekezdés e)f) és h) pontjában megjelölt hatáskörét a főosztályvezető-helyettes ügyészre, az f) és h) pontjában megjelölt hatáskörét pedig az osztályvezető ügyészre is átruházhatja.



A főosztályvezető-helyettes ügyész

6. § (1) A főosztályvezető-helyettes ügyész és az önálló osztályvezető-helyettes ügyész (a továbbiakban együtt: főosztályvezető-helyettes ügyész)

a) közvetlenül irányítja a főosztályvezető ügyész által meghatározott főosztályi tevékenységet, illetőleg meghatározott szervezeti egységet vezet,

b) ellátja azokat a feladatokat, amelyeket a hatásköréből a főosztályvezető ügyész rá átruházott,

c) a főosztályvezető ügyész akadályoztatása esetén gyakorolja annak jogkörét.

(2) Ha a főosztályvezető-helyettes ügyész szervezeti egységet is vezet, e tevékenységére az osztályvezető ügyészre vonatkozó rendelkezéseket is alkalmazni kell.



Az osztályvezető ügyész

7. § (1) Az osztályvezető ügyész a jogszabályok, a legfőbb ügyész, illetőleg a főosztály felügyeletét ellátó legfőbb ügyész helyettes és a főosztályvezető ügyész rendelkezései alapján vezeti az osztályt és ellenőrzi annak tevékenységét, felelős működéséért, feladatainak teljesítéséért.

(2) Az osztályvezető ügyész tesz javaslatot az 5. § (2) bekezdésének a), d) és f)g) pontjában foglaltakra.

(3) Az osztályvezető ügyész – ha a főosztályvezető ügyész másként nem rendelkezik – gondoskodik a beosztott ügyészségi alkalmazottak arányos foglalkoztatásáról, biztosítja a feladatok teljesítését, dönt a hatáskörébe utalt ügyekben.



Az osztályvezető-helyettes ügyész

8. § Az osztályvezető-helyettes ügyész

a) közvetlenül irányítja az osztálynak az osztályvezető ügyész által meghatározott tevékenységét,

b) ellátja azokat a feladatokat, amelyeket hatásköréből az osztályvezető ügyész rá átruházott,

c) az osztályvezető ügyész távollétében gyakorolja annak jogkörét.



2. A Legfőbb Ügyészség és a Katonai Főügyészség
szervezete

A Legfőbb Ügyészség
és a Katonai Főügyészség főosztályai
és felügyeleti rendjük

9. § (1) A legfőbb ügyész közvetlen felügyelete alatt áll:

a) a Kabinetiroda,

b) a Nemzetközi és Európai Ügyek Főosztálya,

c)10. Nemzetközi Képviseleti Önálló Osztály,

d) az Adatvédelmi és Műszaki Biztonsági Önálló Osztály,

e) az Ellenőrzési Önálló Osztály.

(2) A büntetőjogi legfőbb ügyész helyettes közvetlen felügyelete alatt áll:

a) a Nyomozás Felügyeleti és Vádelőkészítési Főosztály,

b) a Kiemelt Ügyek Főosztálya,

c) a Büntetőbírósági Ügyek Főosztálya,

d) a Büntetés-végrehajtási Törvényességi Felügyeleti és Jogvédelmi Önálló Osztály,

e) a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Önálló Osztály.

(3) A magánjogi és közigazgatási jogi legfőbb ügyész helyettes közvetlen felügyelete alatt áll:

a) a Közigazgatási Jogi Főosztály,

b) a Magánjogi Főosztály,

c) a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztály,

d) a Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály,

e) a Gazdasági Főigazgatóság.

(4) A katonai főügyész közvetlen felügyelete alatt áll:

a) a Katonai Ügyek Főosztálya,

b) a Személyügyi és Információs Önálló Osztály,

c) a Pénzügyi és Számviteli Önálló Osztály.


3. A Legfőbb Ügyészség főosztályainak feladatai



Kabinetiroda

10. § A Kabinetiroda

a) előkészíti a legfőbb ügyész tárgyalásait és programjait, szükség esetén a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztály közreműködésével gondoskodik megszervezésükről,

b) közreműködik a legfőbb ügyész hivatali kapcsolatainak szervezésében,

c) a Nemzetközi és Európai Ügyek Főosztályával együttműködik a legfőbb ügyész külföldi útjainak előkészítésében és nemzetközi kapcsolatainak szervezésében,

d) a legfőbb ügyész megbízása alapján közvetlen kapcsolatot tart a főosztályvezető ügyészekkel, a főosztályvezetőkkel és az önálló osztályvezetőkkel (a továbbiakban együtt: főosztályvezető), a fellebbviteli főügyészekkel és a főügyészekkel; közreműködik a közöttük szükséges olyan egyeztetésekben, amelyek a legfőbb ügyész döntését igénylik,

e) a legfőbb ügyész megbízásából ellenőrzi – az illetékes főosztály vezetőjének bevonásával – egyes feladatok végrehajtását,

f) nyilvántartja a legfőbb ügyész napi programját, kezeli a hozzá érkezett megkereséseket, továbbá az Országgyűléssel, illetve az OIT működésével kapcsolatos iratokat, ellátja a legfőbb ügyész személyéhez kapcsolódó – általa meghatározott – feladatokat,

g) közreműködik a legfőbb ügyész tájékoztatóinak, jelentéseinek, beszámolóinak előkészítésében,

h) szervezi és koordinálja a Legfőbb Ügyészség és az Országgyűlés, valamint az országgyűlési bizottságok közötti együttműködést,

i) segíti a legfőbb ügyész parlamenti munkáját, gondoskodik a legfőbb ügyészhez intézett interpellációkra, kérdésekre és azonnali kérdésekre vonatkozó válaszok elkészítéséről,

j) közreműködik az ügyészséget érintő ügyekben az országgyűlési képviselők tájékoztatásában,

k) gondoskodik az Országgyűlés plenáris ülésein, valamint szükség szerint a bizottságok ülésein való részvételről, indokolt esetben az ügyészség szakági képviseletéről,

l) szervezi az országgyűlési bizottsági üléseken elhangzott, az ügyészséget érintő felvetésekkel kapcsolatos teendők végrehajtását,

m) szervezi az ügyészi tapasztalatok közreadására irányuló tevékenységet, kapcsolatot tart a sajtó- és hírközlő szervekkel, a legfőbb ügyész utasításai szerint közreműködik a tájékoztatásban, előkészíti és szervezi a sajtótájékoztatókat, a legfőbb ügyész megbízása alapján együttműködik a Nemzetközi és Európai Ügyek Főosztályával az Európai Uniós tagsággal összefüggő ügyészségi tapasztalatok közreadásában,

n) a sajtószóvivői tevékenységet ellátva – külön utasítás szerint – tájékoztatja a közvéleményt a Legfőbb Ügyészség tevékenységéről és a legfőbb ügyész által meghatározott kérdésekben az ügyészség hivatalos álláspontjáról, a legfőbb ügyész utasítására intézkedik az esetleges sajtó-helyreigazításokkal kapcsolatban,

o) napi elektronikus sajtószemle készítése útján gondoskodik a Legfőbb Ügyészség vezetőinek, valamint – lehetőség szerint – a fellebbviteli főügyészségek és a főügyészségek, valamint a Katonai Fellebbviteli Ügyészség és a területi katonai ügyészségek sajtószóvivőinek az informálásáról,

p) megszervezi a legfontosabb dokumentumokból, sajtócikkekből, médiafigyelőkből az ügyészségre vonatkozó írások archiválását, valamint a legfőbb ügyész parlamenti beszámolóinak, illetve egyéb nyilatkozatainak az összegyűjtését,

q) kapcsolatot tart a fellebbviteli főügyészségek, a Katonai Fellebbviteli Ügyészség, a főügyészségek és a területi katonai ügyészségek sajtószóvivőivel,

r) szerkeszti a Legfőbb Ügyészség internetes honlapját,

s) biztosítja a legfőbb ügyész közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezeti egységek közötti információáramlást,

t) ellátja azokat a feladatokat, amelyekkel a legfőbb ügyész – állandó vagy eseti jelleggel – megbízza.



Nemzetközi és Európai Ügyek Főosztálya

11. § (1) A Főosztály

a) koordinálja és szervezi a nemzetközi kapcsolatokat, végzi és összehangolja az európai uniós tagsággal összefüggő ügyészségi feladatokat,

b) ellátja a globális, az európai és a regionális együttműködéssel (ENSZ, OECD, Európa Tanács, Közép-európai Kezdeményezés, stb.) összefüggő feladatokat,

c) a Kabinetirodával együttműködve szervezi a legfőbb ügyész nemzetközi kapcsolatépítését, előkészíti a legfőbb ügyész, a legfőbb ügyész helyettesek nemzetközi vonatkozású programjait, valamint a külföldi hivatalos vendégek magyarországi programját,

d) szervezi a hazai és a külföldi ügyészi küldöttségek utazását, továbbá az ügyészek hivatalos külföldi utazásait; végzi a protokoll feladatokat,

e) segíti a főosztályokat, a fellebbviteli főügyészségeket és a főügyészségeket a nemzetközi együttműködés és az európai integráció terén adódó szakmai feladataik ellátásában,

f) gondoskodik a nemzetközi támogatásokra (EU, stb.) pályázat benyújtásáról, a nemzetközi programok koordinált végrehajtásáról és ellenőrzéséről. A programok (pl. továbbképzés) tartalmának az ügyészi tevékenység nemzetközi irányaival való összhangjáról véleményt nyilvánít,

g) ellátja az f) pontban megjelölt feladatok vonatkozásában, valamint a kijelölt ügyekben a legfőbb ügyész, illetőleg az ügyészség képviseletét, valamint az ügyészséget érintő nemzetközi megállapodások, különösen az Európai Uniós joganyag átvételének és ügyészségi alkalmazásának előkészítését,

h) véleményezi az ügyészi szervezet egészét vagy több szakágat érintő nemzetközi tárgyú jogszabálytervezeteket és közreműködik azok egyeztetésében,

i) közreműködik a hazai nemzetközi rendezvények, konferenciák megszervezésében és lebonyolításában; véleményt nyilvánít az ügyészi részvétel szakmai indokoltságáról a külföldi rendezvényekre, konferenciákra szóló felhívások és meghívók tekintetében,

j) gyűjti, feldolgozza és közreadja a külföldi utak és fogadások, illetve az egyéb nemzetközi rendezvények szakmai tartalmáról készült jelentéseket, továbbá figyelemmel kíséri a külföldi jogalkotás, jogalkalmazás, jogtudomány és jogélet alakulását, amelyről rendszeresen tájékoztatást ad,

k) javaslatot tesz az ügyészség munkájához szükséges külföldi nyomtatott és elektronikus dokumentáció beszerzésére; közreműködik az ügyészség honlapján megjelenő angol nyelvű szöveg szerkesztésében,

l) feladatai ellátása érdekében rendszeres kapcsolatot tart az illetékes hazai szervekkel, a nemzetközi szervezetekkel és külföldi intézményekkel, más országok ügyészségeivel, a külföldi magyar, illetve a budapesti diplomáciai képviseletekkel,

m) gondoskodik a jogsegélyforgalomban és a nemzetközi érintkezésben a szükséges fordítások és a tolmácsolás biztosításáról,

n) kezeli, szervezi és koordinálja a nemzetközi képzési programokat,

o) ellátja azokat a feladatokat, amelyekkel a legfőbb ügyész megbízza.

(2) A Főosztály szervezeti tagozódása:

a) Európai és Nemzetközi Jogi Osztály,

b) Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya.



Nemzetközi Képviseleti Önálló Osztály11.

11/A. § Az Önálló Osztály ellátja az Eurojustban való részvétellel összefüggő feladatokat. E körben segíti a magyar képviselőt

a) az Eurojust teljes ülése hatáskörének gyakorlásában való részvételben,

b) az Eurojust nevében való eljárásban,

c) az Eurojust és a Magyar Köztársaság között a kizárólagos információcsere ellátásában,

d) az Eurojust ad hoc bizottságai munkájában való részvételben,

e) az Eurojust teljes ülésének az Eurojust szervezetét és működését irányító tevékenységében való részvételben.



Adatvédelmi és Műszaki Biztonsági Önálló Osztály

12. § (1) Az Önálló Osztály

a)12. elkészíti a szakterületére vonatkozó irányító intézkedések (pl. a belső adatvédelmi és -biztonsági, a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő, a munkavédelmi és a tűzvédelmi szabályzat, a hivatali épületekbe, helyiségekbe történő beléptetés rendjének szabályzata) tervezetét,

b) ellátja a belső adatvédelmi felelősi feladatokat s e körben

– közreműködik, illetőleg segítséget nyújt az adatkezeléssel összefüggő döntések meghozatalában, valamint az érintettek jogainak biztosításában,

– ellenőrzi az adatvédelmi törvény és az adatkezelésre vonatkozó más jogszabályok, valamint az a) pontban megjelölt szabályzatok rendelkezéseinek, továbbá az adatbiztonság és a műszaki biztonság követelményeinek megtartását, 13.

– kivizsgálja a hozzá érkezett bejelentéseket, és jogosulatlan adatkezelés észlelése esetén annak megszüntetésére hívja fel az adatkezelőt vagy az adatfeldolgozót,

– vezeti a belső adatvédelmi nyilvántartást,

– közreműködik az ügyészségi alkalmazottak adatvédelmi ismeretekre történő oktatásának szervezésében,

c)14. irányítja, koordinálja és végrehajtja – a legfőbb ügyész által e feladatra kijelölt munkacsoporttal együttműködve – a honvédelmi felkészítéssel és az országmozgósítással kapcsolatos teendőket; e körben közvetlen kapcsolatot tart a Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium illetékes szerveivel,

d) ellátja – a titokvédelmi szabályzatban meghatározott kivételekkel – a titokvédelmi feladatokat, ideértve a fellebbviteli főügyészségek és a főügyészségek e tevékenységének ellenőrzését is,

e)15. ellátja az Avtv., a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi XXIV. törvény, továbbá az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény szerinti közérdekű és közérdekből nyilvános adatok nyilvánosságának biztosításából eredő adatellenőrzési és adatközlői feladatokat,

f) végzi az informatikai biztonsági ellenőrzési feladatokat,

g) gondoskodik a Legfőbb Ügyészség szervezeti egységeinél – a Katonai Főügyészség kivételével – a munkavédelemmel és az elsősegély-nyújtással, valamint a tűzvédelemmel kapcsolatos teendők ellátásáról, a fellebbviteli főügyészségeknél, a főügyészségeknél és az OKRI-nál pedig felügyeli, ellenőrzi e tevékenységet,

h) gondoskodik az ügyészi szervezet biztonsági koncepciójának érvényre juttatásáról, ezen belül

– meghatározza az ügyészi szervezet biztonsági követelményrendszerét,

– koordinálja a főosztályok biztonságvédelemmel kapcsolatos tevékenységét,

i) ellátja – a katonai ügyészi szervezet kivételével – a személy- és vagyonbiztonsági feladatokat, e körben

– közreműködik a Legfőbb Ügyészség székháza biztonságának fenntartásában,

– a fellebbviteli főügyészségeknél, a főügyészségeknél és a helyi ügyészségeknél biztonságvédelmi vizsgálatokat folytat és ellenőrzéseket végez,

j) szervezi – a katonai ügyészi szervezet kivételével – az ügyészi szervezet polgári védelmi és katasztrófavédelmi kötelezettségeinek ellátását,

k)16. végzi – a külön legfőbb ügyészi utasítás17. szerinti fontos és bizalmas munkakört betöltő ügyészségi alkalmazottak nemzetbiztonsági ellenőrzéséhez kapcsolódó feladatok kivételével – a nemzetbiztonsági szervekkel történő együttműködéshez kapcsolódó feladatokat.

(2)18. Az Önálló Osztály keretében Biztonsági Csoport működik.



Ellenőrzési Önálló Osztály

13. § (1) Az Önálló Osztály

a) az ügyészi szervezet gazdaságos és hatékony működésének folyamatos fejlesztése és eredményessége növelésének érdekében rendszerszemléletű megközelítéssel ellenőrzi és értékeli az ügyészi szervezetben a katonai ügyészi szervezet kivételével

– a folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési rendszerek kiépítésének, működésének a jogszabályoknak és irányító intézkedéseknek való megfelelését,

– a költségvetési gazdálkodás gazdaságosságát, hatékonyságát és eredményességét,

– az ügyészi szervezet rendelkezésére álló erőforrásokkal való gazdálkodást, a vagyon megóvását és gyarapítását, valamint az elszámolások, beszámolók megbízhatóságát,

– a vizsgált folyamatokkal kapcsolatban elemzéseket, értékeléseket készít és ajánlásokat tesz a legfőbb ügyész számára az ügyészi szervezet működése eredményességének növelése, valamint a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési, és a belső ellenőrzési rendszer javítása, továbbfejlesztése érdekében,

– ajánlásokat és javaslatokat fogalmaz meg a legfőbb ügyész számára, a kockázati tényezők, hiányosságok megszüntetése, kiküszöbölése érdekében,

– az ajánlások és javaslatok alapján meghatározott intézkedések megvalósítását figyelemmel kíséri;

b) a belső ellenőrzési tevékenység során szabályszerűségi, pénzügyi rendszer- és teljesítményellenőrzéseket, illetve informatikai rendszer-ellenőrzéseket végez,

c) az éves költségvetési beszámolóról megbízhatósági igazolást bocsát ki,

d) éves összefoglaló ellenőrzési jelentést készít,

e) végzi a vagyonnyilatkozatokkal összefüggő feladatokat.

(2) Az Önálló Osztály az (1) bekezdés a) pontjában említett feladatokat a Legfőbb Ügyészségnél, valamint a részjogkörrel rendelkező fellebbviteli főügyészségeknél és főügyészségeknél és az OKRI-nál belső ellenőrzési tevékenységként végzi.

(3) Az Önálló Osztály ellenőrzi a fejezeti kezelésű előirányzatok, valamint a költségvetési cél jelleggel juttatott és nemzetközi támogatások felhasználását is.



Nyomozás Felügyeleti és Vádelőkészítési Főosztály

14. § (1) A Főosztály

a) elkészíti a szakterületére vonatkozó irányító intézkedések tervezetét,

b) feltárja a szakterületét érintő elvi és gyakorlati kérdéseket, elemzi a bűnözési adatokat, figyelemmel kíséri a bűnüldözési gyakorlatot, értékeli a szakági munkát,

c)19. figyelemmel kíséri és elemzi a nyomozó ügyészségek nyomozási gyakorlatát, és intézkedik az irányítást igénylő elvi és gyakorlati kérdésekben,

d) intézi az ügykörébe tartozó beadványokat, feladatkörében előkészíti az országgyűlési képviselők interpellációira, kérdéseire a választervezetet,

e) elbírálja a hatáskörébe tartozó jogorvoslatokat,

f) dönt a szakági alaputasítás 3. §-ának (5) bekezdésében megjelölt ügyekben,

g) intézi az eljárási kegyelemmel kapcsolatos kérelmeket,

h) a kiadatás megtagadása vagy meghiúsulása esetén megvizsgálja az igazságügy-miniszter által megküldött iratokat és álláspontja közlésével azokat az eljárásra illetékes ügyészhez teszi át,

i)20. előkészíti a döntést, illetve dönt az ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörébe nem tartozó bűncselekmények ügyészségi nyomozásáról, ha annak teljesítése a nyomozó ügyészség feladata,

j) előkészíti a legfőbb ügyész hatáskörébe tartozó intézkedéseket,

k)21. átruházott jogkörben, szakterületén

– intézkedik a főügyész kizárásával kapcsolatos ügyekben,

– meghosszabbítja a nyomozás határidejét,

– amennyiben az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló törvények (a 2003. évi CXXX. tv., a 2005. évi CXVI. tv.) másként nem rendelkeznek, dönt a büntetőeljárás külföldi hatóság részére történő átadásáról vagy a feljelentésről, a külföldi hatóság által felajánlott büntetőeljárás átvételéről, ezekről az illetékes ügyészt egyidejűleg értesíti,

– dönt a külföldi hatóság részére adható, illetve a külföldi hatóságtól kért eljárási jogsegélykérelem tárgyában.

(2) A Főosztály szervezeti tagozódása:

a) Általános Ügyek Osztálya,

b) Elvi Elemző és Értékelő Osztály,

c) Nemzetközi Jogsegély Ügyek Osztálya.

(3) A főosztályon működő Nyomozás Felügyeleti és Vádelőkészítési Ügykezelő Iroda ellátja a főosztály, a Kiemelt Ügyek Főosztálya, valamint – nyomozás felügyeleti és vádelőkészítési ügyekben – a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Önálló Osztály iratkezelési feladatait.



Kiemelt Ügyek Főosztálya

15. § (1) A Főosztály

a) eljár

– a közélet tisztasága ellen (Btk. XV. Fejezet VII. Cím) elkövetett,

– a nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekmények (Btk. XV. Fejezet VIII. Cím),

– a terrorcselekmény (Btk. 261. §),

– a nemzetközi jogi kötelezettség megszegése (Btk. 261/A. §),

– a bűnszervezetben részvétel (Btk. 263/C. §),

– a visszaélés ártalmas közfogyasztási cikkel (Btk. 279. §),

– a környezetkárosítás (Btk. 280. §),

– a természetkárosítás (Btk. 281. §),

– a környezetre veszélyes hulladék jogellenes elhelyezése (Btk. 281/A. §),

– a gazdasági bűncselekmények (Btk. XVII. Fejezet),

– a bűnszervezetben (Btk. 137. § 8. pont) elkövetett bármely bűncselekmény, továbbá

– minden olyan bűncselekmény ügyében, amelyet a legfőbb ügyész, illetve a büntetőjogi legfőbb ügyész helyettes a Kiemelt Ügyek Főosztálya hatáskörébe utalt,

b) ügykörében

– teljesíti a 14. § (1) bekezdés a)-b), illetve d)–h) és j)–k) alpontjaiban, valamint

– a Központi Nyomozó Főügyészség22. tekintetében a 14. § (1) bekezdés c) és i) alpontjában megjelölt feladatokat is, továbbá

– intézi a mentelmi joggal, vagy más személyes mentességgel kapcsolatos ügyeket,

c) feladatkörében előkészíti az országgyűlési képviselők interpellációira, kérdéseire a választervezetet.

(2) A Főosztály szervezeti tagozódása:

a) Gazdasági Bűnügyek Osztálya,

b) Szervezett Bűnözés és Korrupciós Ügyek Osztálya.



Büntetőbírósági Ügyek Főosztálya

16. § (1) A Főosztály

a) elkészíti a szakterületére vonatkozó irányító intézkedések tervezetét,

b) feltárja a szakterületét érintő elvi és gyakorlati kérdéseket, elemzi és értékeli a szakági munkát,

c) képviseli a legfőbb ügyészt a Legfelsőbb Bíróság nyilvános ülésén és – külön felhatalmazás alapján – egyéb eljárási cselekményeknél,

d) másodfokú indítványt terjeszt elő azokban az ügyekben, amelyekben az ítélőtábla határozata elleni fellebbezést a törvény lehetővé teszi [Be. 13. § (2) bekezdés c) pont, 383. § (1) bekezdés b) pont, 400. § (2) bekezdés],

e) a hatáskörébe tartozó ügyekben elkészíti a felülvizsgálati indítványt, továbbá a megindult felülvizsgálati eljárásokban nyilatkozik az ügyész vagy mások által kezdeményezett felülvizsgálati indítványok tárgyában,

f) elkészíti a törvényesség érdekében benyújtandó jogorvoslati indítványok tervezetét,

g) elkészíti a jogegységi indítványok tervezetét, valamint a Legfelsőbb Bíróság jogegységi tanácsának elnöke által megküldött, nem a legfőbb ügyész által benyújtott, jogegységi határozat hozatalára irányuló indítványra tett nyilatkozat tervezetét,

h) a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett magánvádra üldözendő bűncselekmény esetén elkészíti a büntetőeljárás megindításához szükséges legfőbb ügyészi határozat [Btk. 4. § (1) bekezdés a) pont] tervezetét,

i) intézi az eljárási kegyelemmel, továbbá a mentelmi joggal, vagy más személyes mentességgel kapcsolatos – hatáskörébe tartozó – ügyeket,

j) elbírálja a fellebbviteli főügyészségek és a főügyészségek döntései ellen bejelentett panaszokat,

k) előterjeszti azokat az indítványokat, amelyekre a törvény szerint jogosult,

l) átruházott jogkörben szakterületén intézkedik a fellebbviteli főügyész és a főügyész kizárásával kapcsolatos ügyekben és – szükség szerint – indítványt tesz más bíróság kijelölésére.

(2) A Főosztály szervezeti tagozódása:

a) Elvi Ügyek Osztálya,

b) Törvényességi Ügyek Osztálya.

(3) A főosztályon működő Büntetőbírósági Ügykezelő Iroda ellátja a főosztály, a Büntetés-végrehajtási Törvényességi Felügyeleti és Jogvédelmi Önálló Osztály, valamint – büntetőbírósági ügyekben – a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Önálló Osztály iratkezelési feladatait.



Büntetés-végrehajtási Törvényességi
Felügyeleti és Jogvédelmi Önálló Osztály

17. § Az Önálló Osztály

a) elkészíti a szakterületére vonatkozó irányító intézkedések tervezetét, feltárja a szakterületét érintő elvi és gyakorlati kérdéseket, értékeli a szakági munkát,

b) közvetlen törvényességi felügyeletet gyakorol a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatala, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet, valamint az Igazságügyi Minisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Határőrség Országos Parancsnoksága, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága büntetés-végrehajtási jogi tevékenysége, továbbá a Belügyminisztérium bűnügyi nyilvántartása felett,

c) saját hatáskörében, illetve a főügyészségek büntetés-végrehajtási feladatokat ellátó ügyészei közreműködésével törvényességi felügyeletet gyakorol a büntetés-végrehajtási intézetekben, a rendőrségi fogdákban, az egyes rendőrkapitányságokon, a határőrségi szerveknél foganatosított fogva tartások végrehajtása felett,

d) saját hatáskörében, illetve a főügyészségek büntetés-végrehajtási feladatokat ellátó ügyészei közreműködésével törvényességi felügyeletet gyakorol a szabadságelvonással nem járó büntetéseket, büntetőjogi intézkedéseket és az utógondozást végrehajtó, abban közreműködő szerveknél büntetés-végrehajtási jogi kötelezettségeik teljesítése felett,

e) megvizsgálja a büntetés-végrehajtási tárgyú bejelentéseket, kérelmeket, panaszokat, meghallgatásokat tart a fogva tartottaknak; intézkedik az ennek során észlelt törvénysértések megszüntetése és orvoslása érdekében,

f) közreműködik a kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelőzéséről szóló európai egyezmény rendelkezéseinek megtartásában, teljesíti az európai egyezménnyel létrehozott ellenőrző bizottság (CPT) összekötői feladatait; közreműködik az ENSZ és az Európa Tanács ajánlásainak és irányelveinek az érvényesítésében,

g) teljesíti a büntetések és az intézkedések végrehajtásával kapcsolatos adatszolgáltatásra irányuló, az ügyészséghez érkezett külföldi megkereséseket a b) és f) pontban foglalt tevékenysége során,

h) közreműködik a büntetés, intézkedés végrehajtásának átengedésével, illetve átvételével kapcsolatos nemzetközi szerződések végrehajtásának ellenőrzésében,

i) a hatáskörébe tartozó ügyekben jogvédelmi tevékenységet végez,

j) elbírálja a főügyészségek döntései ellen bejelentett panaszokat,

k) együttműködik a büntetés-végrehajtásban közreműködő szervek tevékenységét irányító minisztériumokkal és országos hatáskörű szervekkel.



Gyermek- és Ifjúságvédelmi Önálló Osztály

18. § Az Önálló Osztály

a) ellátja – a hatáskörébe tartozó ügyekben – a 14. § (1) bekezdésében és a 16. § (1) bekezdésének c)-l) pontjaiban, valamint a 17. § f) és i) pontjaiban meghatározott feladatokat,

b) közvetlen törvényességi felügyeletet gyakorol az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium Aszódi Javítóintézetének tevékenysége felett,

c) saját hatáskörében, illetve az illetékes főügyészség gyermek- és ifjúságvédelmi szakfeladatokat ellátó ügyészének közreműködésével ellenőrzi a javítóintézetekben a javítóintézeti nevelés végrehajtásának, a javítóintézetekben, a büntetés-végrehajtási intézetekben és a rendőrségi fogdákban a fiatalkorúak előzetes letartóztatása foganatosításának a törvényességét,

d) az országos büntetés-végrehajtási intézetekben a Büntetés-végrehajtási Törvényességi Felügyeleti és Jogvédelmi Önálló Osztállyal egyeztetve időszakonként ellenőrzi a fiatalkorú elítéltekre vonatkozó büntetés-végrehajtási jogszabályok megtartását,

e) szükség esetén intézkedik az egyes büntető jogszabályok büntetőeljáráson kívüli végrehajtása érdekében, különösen a pártfogó felügyelet és a gyámhatósági gyermekvédelmi intézkedések alkalmazása körében,

f) a gyermek- és ifjúságvédelmet érintő büntetőjogon kívüli törvényességi felügyelet körében teljesíti a 19. § (1) bekezdésének d), f) és g) pontjában meghatározott feladatokat,

g) figyelemmel kíséri a kiskorúak jogainak érvényesülését a minisztériumok és az országos hatáskörű szervek által működtetett gyermekintézményekben,

h) szükség esetén intézkedik a jogellenesen külföldre vitt, vagy külföldről Magyarországra hozott kiskorúakat érintő panaszokkal és kérelmekkel kapcsolatban,

i) együttműködik a család-, gyermek- és ifjúságvédelemben érdekelt minisztériumokkal és országos hatáskörű szervekkel,

j) részt vesz a főügyész által összehívott szakági operatív értekezleteken,

k) ellátja a szakági alaputasításban meghatározott, hatáskörébe tartozó egyéb feladatokat.



Közigazgatási Jogi Főosztály

19. § (1) A Főosztály

a) elkészíti a szakterületére vonatkozó irányító intézkedések tervezetét,

b) feltárja a szakterületét érintő elvi és gyakorlati kérdéseket, elemzi és értékeli a szakági munkát,

c) jogszabályban meghatározott esetekben peres eljárást indít, nemperes eljárást kezdeményez, törvényben meghatározott per- és jogorvoslatokkal él,

d) törvényben meghatározott esetekben, a legfőbb ügyésznek a szakági feladatok ellátására vonatkozó utasításában meghatározott módon a hatáskörébe tartozó szerveknél és szervezeteknél megvizsgálja, illetve megvizsgáltatja e szervek (szervezetek) egyedi ügyben hozott határozatai, intézkedései, illetve az általános érvényű rendelkezései törvényességét, vagy azok vizsgálatát kezdeményezi az ellenőrzési vagy felügyeleti joggal felruházott szervnél,

e) a hatáskörébe tartozó ügyekben képviseli a Legfőbb Ügyészséget a Legfelsőbb Bíróság előtt,

f) hatáskörében eljárva elemzi a jogszabályok érvényesülését,

g) feladatkörében elkészíti a legfőbb ügyésznek véleményezésre megküldött jogszabálytervezetekre vonatkozó észrevételek tervezetét,

h) elbírálja a minisztériumok és más országos hatáskörű államigazgatási szervek, valamint a főügyészségek intézkedését sérelmező beadványokat,

i) elkészíti a jogegységi indítványok tervezetét, valamint a Legfelsőbb Bíróság jogegységi tanácsának elnöke által megküldött, nem a legfőbb ügyész által benyújtott jogegységi határozat hozatalára irányuló indítványra tett nyilatkozat tervezetét.

(2) A Főosztály szervezeti tagozódása:

a) Környezetvédelmi Osztály

b) Közigazgatási Jogi Osztály,

c) Szabálysértési Osztály.

(3) A főosztályon működő Magánjogi és Közigazgatási Jogi Ügykezelő Iroda ellátja a főosztály, a Magánjogi Főosztály, valamint – magánjogi és közigazgatási jogi ügyekben – a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Önálló Osztály iratkezelési feladatait.



Magánjogi Főosztály

20. § (1) A Főosztály

a) elkészíti a szakterületére vonatkozó irányító intézkedések tervezetét,

b) feltárja a szakterületét érintő elvi és gyakorlati kérdéseket, elemzi és értékeli a szakági munkát,

c) jogszabályban meghatározott esetekben polgári, illetőleg munkaügyi peres eljárást indít, nemperes eljárást kezdeményez, törvényben meghatározott per- és jogorvoslatokkal él, ellátja – a legfőbb ügyészi utasításokban meghatározott módon – az ügyészi törvényben és más jogszabályokban előírt polgári peres és nemperes eljárásokkal kapcsolatos ügyészi feladatokat,

d) a hatáskörébe tartozó ügyekben képviseli a Legfőbb Ügyészséget a Legfelsőbb Bíróság előtt,

e) törvényben meghatározott módon ellátja a civil szervezetek működésének törvényességi felügyeletét,

f) hatáskörében eljárva elemzi a jogszabályok érvényesülését,

g) megvizsgálja, illetőleg megvizsgáltatja a hozzá jogszabálysértés miatt benyújtott kérelmekkel kapcsolatos ügyeket,

h) elkészíti a jogegységi indítványok tervezetét, valamint a Legfelsőbb Bíróság jogegységi tanácsának elnöke által megküldött, nem a legfőbb ügyész által benyújtott jogegységi határozat hozatalára irányuló indítványra tett nyilatkozat tervezetét,

i)23. közreműködik az ügyészi szervezet egészét érintő peres és nemperes eljárásokban a Legfőbb Ügyészség jogi képviseletének előkészítésében és ellátásában.

(2) A Főosztály szervezeti tagozódása:

a) Dologi Jogi és Egyesületi Ügyek Osztálya,

b) Gazdasági Jogi Osztály,

c) Kötelmi Jogi, Foglalkoztatási Jogi és Alapítványi Ügyek Osztálya.

d)24.



Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztály

21. § (1) A Főosztály

a)25. közreműködik az ügyészi szervezet működéséhez szükséges személyi feltételek biztosításában, ideértve a külön legfőbb ügyészi utasítás26. szerinti fontos és bizalmas munkakört betöltő ügyészségi alkalmazottak nemzetbiztonsági ellenőrzéséhez kapcsolódó feladatok ellátását is,

b) tervezi az ügyészi szervezet létszám-utánpótlását, átfogó elemzéseket, értékeléseket és ezekre alapított javaslatokat készít a személyügyi munka egészéről, illetőleg egyes részterületeiről,

c)27. tervezi és szervezi az ügyészségi fogalmazói utánpótlást, az ügyészek és – a Magyar Ügyészképző Központ hatáskörébe tartozó képzések kivételével – más ügyészségi alkalmazottak képzését és továbbképzését, ezen belül különösen az ügyészségi szervezésű tanfolyamokat, konferenciákat, a külföldi és belföldi partnerintézményekkel közös továbbképzési célú rendezvényeket, külföldi egyéni és csoportos tanulmányutakat, a posztgraduális képzést, az idegennyelv-tanfolyamokat, a szakmai-tudományos pályázatokat, tudományos ifjúsági konferenciákat; közreműködik a Magyar Ügyészképző Központ feladatainak ellátásában,

d) gondoskodik a külföldi ösztöndíjas pályázatok kiírásáról, a tanulmányúton résztvevők tapasztalatainak hasznosításáról, a nemzetközi továbbképzési programok alapján bel- vagy külföldön rendezendő szemináriumokon résztvevő ügyészségi alkalmazottak kiválasztásáról, a szemináriumok időbeli és más képzési programokkal történő összehangolásáról,

e) közreműködik az ügyészségi szolgálati viszonyra és a javadalmazásra vonatkozó jogszabályok és irányító intézkedések előkészítésében és kidolgozza az ezekre vonatkozó belső szabályzatok tervezetét, szervezi végrehajtásukat,

f) legfőbb ügyészi döntésre előkészíti a javadalmazásra, elismerésekre és szociális intézkedésekre vonatkozó irányelveket, továbbá a legfőbb ügyészi, illetőleg bizottsági hatáskörbe tartozó személyügyi, továbbképzési, szociális és a szolgálati viszonyt érintő egyedi ügyeket,

g) elkészíti az ügyészi szervezet személyügyi és továbbképzési tervét; évente összefoglaló tájékoztatót készít az ügyészség fegyelmi helyzetéről,

h) gondoskodik a pályázati felhívások közzétételéről, elbírálásra előkészíti a pályázatokat,

i) ellátja a személyügyi nyilvántartás központi feladatait,

j) a hatáskörébe tartozó ügyekben irányítási, felügyeleti és ellenőrzési jogkört gyakorol – a legfőbb ügyész, a legfőbb ügyész helyettesei és a katonai ügyészi szervezet kivételével – a munkáltatói jogkört gyakorlók tevékenysége felett,

k) közreműködik az ügyészi szervezet egészét vagy több ügyészi szakágat érintő jogszabálytervezetek egyeztetésében, valamint a legfőbb ügyészi utasítások, beszámolók, jelentések és jelentősebb értekezleti előterjesztések előkészítésében,

l)28. a főosztályok javaslatai alapján elkészíti a Legfőbb Ügyészség vizsgálati tervének a tervezetét; szervezi az utasításban megjelölt vezetői értekezleteket, közreműködik a hivatali rendezvények megszervezésében,

m) megszervezi a fellebbviteli főügyészségek és a főügyészségek fontosabb értekezletein a Legfőbb Ügyészség képviseletét,

n) végzi az egész ügyészi szervezetet érintő igazgatásszervezési feladatokat,

o) nyilvántartja a vezetői értekezlet és a legfőbb ügyész döntéseiből eredő feladatokat, összeállítja és kétévenként közzéteszi a hatályos irányító intézkedések jegyzékét,

p) elkészíti az ügyészség szervezetére és működésére vonatkozó szabályzat, továbbá a feladatkörébe tartozó más irányító intézkedések tervezetét,

q) összeállítja a legfőbb ügyész országgyűlési beszámolójának tervezetét,

r)29. külön utasítás szerint ellátja a könyvtári feladatokat,

s) végzi a Legfőbb Ügyészségen a panaszirodai tevékenységet,

t)30. végzi a központi iratkezelési és titkos ügykezelési tevékenységet, kezeli a főirattárat,     

u) közreműködik a Legfőbb Ügyészség hivatalos kiadványainak előkészítésében, szerkeszti az Ügyészségi Közlönyt,

v)31. ellátja – a Gazdasági Főigazgatóság közreműködésével – a kegyeleti feladatokat,

w)32. ellátja az ügyészi szervezet egészét érintő peres és nemperes eljárásokban a Legfőbb Ügyészség jogi képviseletét,

x)33. intézi az ügyészségi alkalmazottak biztonsági okmányaival (szolgálati igazolvány, nyugdíjas ügyészek igazolványa, ideiglenes belépési engedély) összefüggő teendőket,

y)34. végzi az ügyészség hagyományainak őrzésével kapcsolatos, továbbá mindazokat a feladatokat, amelyekkel a legfőbb ügyész – állandó vagy eseti jelleggel – megbízza.

(2) A Főosztály szervezeti tagozódása:

a)35. Igazgatási Osztály

b) Személyügyi Osztály,

c) Továbbképzési Osztály.

d)36. Jogi Képviseleti és Koordinációs Osztály.

(3)37. A főosztályon Személyügyi és Továbbképzési Nyilvántartó és Ügykezelő Iroda, a Jogi Képviseleti és Koordinációs Osztály keretében Jogi Képviseleti Ügyek Irodája, az Igazgatási Osztály keretében pedig Központi Igazgatási és Titkos Ügykezelő Iroda működik; ez utóbbi iroda ellátja a Nemzetközi és Európai Ügyek Főosztálya, valamint a Nemzetközi Képviseleti Önálló Osztály iratkezelési feladatait is.



Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály

22. §38. (1) A Főosztály

a) elkészíti a szakterületére vonatkozó irányító intézkedések tervezetét,

b) meghatározza az ügyészségi ügyviteli, iratkezelési és statisztikai rendet, elvi irányítást gyakorol az ügyiratkezelő irodák működése felett,

c) irányítja, szervezi és végzi az ügyészségi számítástechnika-alkalmazási rendszerek kialakítását, biztosítja a rendszerbe kerülő adatállomány összegyűjtését, karbantartását, feldolgozását és tárolását,

d) gondoskodik a feldolgozott adatok felhasználásáról, meghatározott szempontok szerinti értékeléséről és rendszeres közléséről, továbbá eseti jelleggel adatokat szolgáltat,

e) rendszerezi és kezeli a főosztály kiadványainak a Legfőbb Ügyészségen tárolt példányait és őrzi az eseti információ-szolgáltatás anyagának eredeti példányait,

f) működteti, irányítja és fejleszti az ügyészségi táv-adatátviteli hálózatot, az Informatikai Központot, menedzseli rendszereit, szakmai irányítást és felügyeletet biztosít a főügyészségi informatikusok számára,

g) üzemelteti a Legfőbb Ügyészség és a vele közös rendszerben lévő ügyészségi szervek lokális hálózatait,

h) elősegíti az ügyészi szervek egységes számítógép-ellátását, koordinálja az informatikai eszközök beszerzését, felhasználási módját, ellenőrzi az ezzel összefüggő tevékenységet,

i) közreműködik az ügyészségi alkalmazottak informatikai-számítástechnikai és egyéb, a munkavégzés színvonalát javító képzésében és továbbképzésében,

j)39. megszervezi, illetőleg végzi az ügyészségi ügyviteli, illetve statisztikusi feladatokat ellátó ügyészségi alkalmazottak vizsgáztatását,

k) javaslatot tesz az informatika működtetéséhez és fejlesztéséhez szükséges alapvető személyi, műszaki és pénzügyi feltételek biztosítására, közreműködik az informatikai eszközök beszerzéséhez, működtetéséhez szükséges kiadások költségvetési előirányzatainak kialakításában, rendelkezik az e célra jóváhagyott előirányzatok felett, végzi az informatikai eszközök beszerzését, vezeti a számítástechnikai eszközök szakmai és analitikus nyilvántartását,

l) közreműködik – előzetes egyeztetéssel és szakmai véleményadással – a fellebbviteli főügyészségek, a főügyészségek, valamint az OKRI számítástechnika-alkalmazási és informatikai célú működési és fejlesztési terveinek előkészítésében,

m) végzi a Főosztály kiadványainak megjelentetésével kapcsolatos nyomdatechnikai feladatokat,

n) ellátja raktári számmal a főosztályok által bevezetett, illetve módosított formanyomtatványokat, továbbítja a megrendelésre kerülő mintapéldányokat a Gazdasági Főigazgatóságnak és végzi ezeknek a sorozatgyártás előtti ellenőrzését,

o)40. működteti a Legfőbb Ügyészség audiovizuális laboratóriumát, ellátja az ügyészség hivatali tevékenységével kapcsolatos fotó-, video- és hangtechnikai feladatokat,

p)41. ellátja törvényben és egyes legfőbb ügyészi utasításokban előírt adatközlésekkel összefüggésben felmerült feladatokat.

(2) A Főosztály szervezeti tagozódása:

a) Jogi Informatikai Osztály

– Értékelő Csoport,

– Statisztikai Csoport,

b) Alkalmazási Szoftverfejlesztő és Működtető Osztály

– Fejlesztési Csoport,

– Működtetési Csoport,

c) Hálózatfejlesztő és Üzemeltető Osztály

– Központi Rendszerfelügyelet,

– Legfőbb Ügyészségi Rendszerfelügyelet,

– Területi Rendszerfelügyelet,

– Gazdálkodási és Fenntartási Csoport,

d)42. Hang- és Képtechnikai Laboratórium.

(3)43. A főosztályon Számítástechnika-alkalmazási és Információs Ügykezelő Iroda44. működik, amely ellátja az Adatvédelmi és Műszaki Biztonsági Önálló Osztály, valamint az Ellenőrzési Önálló Osztály iratkezelési feladatait is.



Gazdasági Főigazgatóság

23. §45. (1) A Főigazgatóság

a) elkészíti a Magyar Köztársaság Ügyészsége fejezet költségvetési tervjavaslatát, eleget tesz a költségvetési beszámolási és zárszámadási kötelezettségnek,

b) közreműködik az éves költségvetés megalapozását elősegítő, hosszabb távra szóló számítások elkészítésében és az éves költségvetés kereteinek kialakításában; ezek ismeretében az előírt szerkezetben – a főosztályokkal egyeztetve – elkészíti a fejezet éves költségvetési javaslatát, majd az országgyűlési jóváhagyás után kialakítja és egyezteti a részjogkörű költségvetési egységek költségvetési előirányzatait,

c) szervezi és irányítja a gazdálkodást, biztosítja a költségvetés végrehajtását és előkészíti az éves költségvetés szükség szerinti előirányzat-módosítását,

d) ellátja a pénzügyi-gazdasági közérdekű adatok nyilvánosságának biztosításával kapcsolatos feladatokat,

e) ellátja az ügyészi szervezet központi illetmény számfejtését és az önálló társadalombiztosítási kifizetőhelyi feladatokat,

f) elvégzi az adók és járulékok elszámolásával, bevallásával és befizetésével kapcsolatos feladatokat,

g) irányító intézkedést ad ki a pénzügyi-gazdálkodási rendre és a számvitelre, szakmai felügyeletet és ellenőrzést gyakorol a végrehajtás felett,

h) figyelemmel kíséri – a vezetői és a munkafolyamatba épített ellenőrzés keretében – a gazdasági-pénzügyi folyamatok, ezen belül az előirányzatok felhasználásának az alakulását és erről szükség szerint tájékoztatja a Legfőbb Ügyészség vezetését,

i) kezeli az ügyészi szervezet Lakásalap számláját,

j) ellátja a vagyongazdálkodással, tervezéssel és beszámolással kapcsolatos feladatokat,

k) biztosítja az ügyészi szervezet működésének tárgyi feltételeit, közreműködik az ehhez szükséges anyagi eszközök megteremtésében, gondoskodik a gazdaságos üzemeltetésről,

l) működteti az ügyészségi gépjárművek javító műhelyét és a központi garázst,

m) az éves költségvetésben biztosított előirányzatok keretén belül ellátja a beruházások megvalósításával, valamint az épületek és egyéb tárgyi eszközök felújításával, karbantartásával kapcsolatos feladatokat, ideértve ezek pénzügyi és műszaki előkészítését, terveztetését, a hatósági engedélyek beszerzését, közbeszerzési eljárások lefolytatását, az építési munkák műszaki ellenőrzését vagy ezen munkák külső szervezettel történő elvégeztetését és az egyéb, esetenként felmerülő beruházói feladatokat,

n) ellátja az országmozgósítással és a polgári védelemmel kapcsolatos pénzügyi és műszaki feladatokat,

o) ellátja a Legfőbb Ügyészség Balatonlellei Oktatási Központja üzemeltetési és fenntartási teendőit, biztosítja a működés feltételeit.

(2) A Főigazgatóság az (1) bekezdésben megjelölt feladatait a (3) bekezdésben megjelölt szervezeti egységein, valamint a részjogkörű költségvetési egységek (területi) pénzügyi osztályain (csoportjain) keresztül hajtja végre.

(3) A Főigazgatóság szervezeti tagozódása:

a) Költségvetési Fejezeti és Finanszírozási Osztály

– Költségvetési és Finanszírozási Csoport,

– Bér-, Létszám és Járulék Elszámolási Csoport,

– Számviteli Csoport,

b)46. Központi Gazdálkodási és Gondnoksági Osztály

– Gazdálkodási és Számviteli Csoport,

– Gondnoksági Csoport,

– Gépjármű Forgalmi Csoport,

– Balatonlellei Oktatási Központ,

c) Építési Osztály,

d) Műszaki és Gépjármű Osztály

– Műszaki Csoport,

– Gépkocsi Javító Műhely és Garázs Csoport.

(4) A Főigazgatóságon működő Pénzügyi és Műszaki Ügykezelő Iroda ellátja a Gazdasági Főigazgatóság iratkezelési feladatait.



4. A Katonai Főügyészség főosztályainak feladatai

Katonai Ügyek Főosztálya

24. § A Főosztály

a) elkészíti a katonai ügyészi szervezetre vonatkozó irányító intézkedések tervezetét,

b) feltárja a működési területét érintő elvi és gyakorlati kérdéseket, elemzi és értékeli a katonai ügyészi munkát,

c)47. javaslatot tesz a Legfőbb Ügyészség vizsgálati tervében előírt feladatoknak a szervezetet érintő meghatározására, előkészíti a Katonai Főügyészség vizsgálati tervét, továbbá elvégzi az általános, a szakági és a célvizsgálatokat,

d) közreműködik a Legfőbb Ügyészség katonai ügyészi tevékenységgel is kapcsolatos állásfoglalásainak kialakításában,

e) felügyeli a Katonai Fellebbviteli Ügyészség vádhatósági, továbbá a területi katonai ügyészségek büntetőjogi (nyomozási, nyomozás felügyeleti, vádhatósági) tevékenységét, felettes ügyészségként elbírálja az intézkedéseik ellen bejelentett jogorvoslatokat, továbbá előkészíti megismételt panasz esetén a felettes ügyész, újabb panasz esetén a döntésre jogosult utasítására a katonai főügyész és a legfőbb ügyész döntését,

f) dönt a kizárás, a kijelölés és az illetékességi összeütközés tárgyában, előkészíti a hatásköri összeütközés feloldását,

g) átruházott jogkörben, működési területén

– intézkedik a Katonai Fellebbviteli Ügyészséget és a területi katonai ügyészséget vezető ügyész kizárásával kapcsolatos ügyekben,

– meghosszabbítja a nyomozás határidejét,

– dönt a büntetőeljárás külföldi hatóság részére történő átadásáról vagy a feljelentésről, a külföldi hatóság által felajánlott büntetőeljárás átvételének elfogadásáról, intézkedéséről egyidejűleg az illetékes ügyészt értesíti,

– dönt a külföldi hatóság részére adható, illetve a külföldi hatóságtól kért eljárási jogsegélykérelmek tárgyában,

h) hatáskörében elvégzi a 14. § (1) bekezdésének g)j) pontjaiban foglalt feladatokat,

i) eljár a hatáskörébe tartozó büntetőbírósági ügyekben és ellátja a 16. § (1) bekezdésének c)k) pontjaiban foglalt feladatokat is,

j) irányítja és ellenőrzi a Btk. 127. §-a szerinti büntetés-végrehajtással kapcsolatos törvényességi felügyeleti tevékenységet, közreműködik a 17. § f) pontjában írt feladatok teljesítésében és ellátja a 17. § k) pontjaiban írt feladatokat,

k) hatáskörében ellátja a magánjogi és közigazgatási jogi tevékenységet,

l) összehangolja és irányítja a területi katonai ügyészségek parancsnoki jogalkalmazással kapcsolatos törvényességi tevékenységét,

m) irányítja és szervezi a bűnmegelőzéssel, jogi felvilágosítással kapcsolatos katonai ügyészi feladatok teljesítését,

n) intézi a Katonai Főügyészséghez benyújtott kérelmeket, beadványokat és panaszokat,

o) irányítja és ellenőrzi a főosztály keretében működő ügyviteli iroda és kriminalisztikai laboratórium munkáját.



Személyügyi és Információs Önálló Osztály

25. § Az Önálló Osztály

a) előkészíti a katonai ügyészi szervezetre vonatkozó személyügyi döntéseket és parancsokat,

b) tervezi és szervezi a fogalmazói és ügyészi létszám-utánpótlást,

c) tervezi és koordinálja a katonai ügyészi szervezet egyéb létszám-utánpótlását,

d) szervezi és felügyeli a katonai ügyészségi fogalmazók képzését,

e) szervezi és irányítja a tanulmányi és továbbképzési tevékenységet,

f) gondoskodik a pályázati felhívások előkészítéséről és intézkedik azok közzétételére,

g) ellátja a személyügyi nyilvántartás központi feladatait,

h) felügyeli a Katonai Fellebbviteli Ügyészségen és a területi katonai ügyészségeken folyó személyügyi munkát,

i) felügyeleti és ellenőrzési jogkört gyakorol a Katonai Fellebbviteli Ügyészség és az elsőfokú katonai ügyészségek munkáltatói jogkört gyakorló tevékenysége felett,

j) katonai főügyészi döntésre előkészíti a javadalmazásra, elismerésekre, szociális intézkedésekre érkezett előterjesztéseket, javaslatokat,

k) ellátja a katonai ügyészi szervezet katonai szervezési, igazgatási feladatait, kidolgozza a minősített időszakra vonatkozó speciális terveket,

l) a béke- és minősített időszakban állandó és közvetlen kapcsolatot tart a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség illetékes szerveivel,

m) gondoskodik a minősített időszakra lebiztosított tartalékos ügyészi létszám szükségszerű váltásáról,

n) elkészíti a rendszeres és eseti harckészültségi és létszámjelentéseket,

o) gondoskodik a Katonai Főügyészségen a munkavédelemmel és az elsősegély-nyújtással, valamint a tűzvédelemmel kapcsolatos teendők ellátásáról, a Katonai Fellebbviteli Ügyészségnél és a területi katonai ügyészségeknél felügyeli, ellenőrzi e tevékenységet,

p) ellátja a katonai ügyészi szervezetben a személy- és vagyonbiztonsági feladatokat, e körben

– közreműködik a Legfőbb Ügyészség székháza biztonságának fenntartásában,

– a Katonai Fellebbviteli Ügyészségnél és a területi katonai ügyészségeknél biztonságvédelmi ellenőrzéseket végez,

q) közreműködik a katonai ügyészi szervezet nemzetközi kapcsolatainak szervezésében, végzi a protokoll feladatokat,

r) szervezi és koordinálja a katonai ügyészi szervezet teljes állománya üdültetését,

s) ellátja – az illetékes minisztériumokkal együttműködve – a kegyeleti feladatokat,

t) irányítja és felügyeli az önálló osztály keretében végzett információs (adatfeldolgozási) munkát.



Pénzügyi és Számviteli Önálló Osztály

26. § Az Önálló Osztály

a) megtervezi a Honvédelmi Minisztérium által kiadásra kerülő tervezési utasítás alapján a katonai ügyészségek cím éves költségvetési előirányzat szükségletét,

b) biztosítja az országgyűlési jóváhagyás után a Katonai Főügyészség, a Katonai Fellebbviteli Ügyészség és a területi katonai ügyészségek jóváhagyott költségvetési előirányzatainak a felhasználását; féléves számszaki, valamint éves számszaki és szöveges beszámolót készít a gazdálkodás végrehajtásáról, a költségvetési előirányzatok felhasználásáról,

c) szervezi és irányítja a gazdálkodást, kezdeményezi és előkészíti az éves költségvetés szükség szerinti előirányzat-módosítását,

d) folyamatosan adatszolgáltatást végez a HM Költségvetési Gazdálkodás Információs Rendszere számára a kötelezettségek teljesítéséről és a kintlévőségek helyzetéről, továbbá adatszolgáltatást biztosít az Információs Rendszer integrált emberi erőforrás-gazdálkodási alrendszere számára,

e) biztosítja a katonai főügyész által a Katonai Fellebbviteli Ügyészség és a területi katonai ügyészségek részére jóváhagyott pénzkeretek felhasználásához a havi pénzszükségletet,

f) biztosítja az előírt zárási időpontig a HM Pénzügyi Számító és Nyugdíjmegállapító Igazgatóság számára küldendő havi változásjelentések alapján az ügyészségi alkalmazottak járandóságainak, jogosultságainak időbeni kifizetését,

g) figyelemmel kíséri a belső ellenőrzés, a vezetői és a munkafolyamatba épített ellenőrzés keretében a költségvetési előirányzatok felhasználását, a gazdasági-pénzügyi folyamatok alakulását, helyszíni ellenőrzés keretében ellenőrzi a területi katonai ügyészségek pénzügyi és anyagellátó tiszthelyetteseinek munkáját, pénzügyi-számviteli tevékenységét,

h) irányítja és ellenőrzi a katonai ügyészi szervezet állománytáblájában rendszeresített és biztosított szolgálati gépjárművek ügyintézését, intézkedik szakszervizben történő javításukra, kezdeményezi a gépjárművek selejtezését,

i) ellátja a katonai ügyészi szervezetben lévő irodatechnikai eszközök üzemeltetésével, javításával kapcsolatos feladatokat,

j) gondoskodik a katonai ügyészi szervezet egyéb speciális katonai anyagi, technikai, fegyverzeti ellátásáról.



5. A Legfőbb Ügyészség és a Katonai Főügyészség
működésének egyes szabályai

A legfőbb ügyész, a Legfőbb Ügyészség
és a Katonai Főügyészség irányítási és felügyeleti eszközei

27. § (1) Irányítási és felügyeleti eszközök:

a) az irányító intézkedések,

b) a felügyeleti ellenőrzések.

(2) Irányító intézkedések:

a) a legfőbb ügyész utasítása,

b) a katonai főügyész intézkedése,

c) a legfőbb ügyész, a legfőbb ügyész helyettes, valamint a főosztályvezető48. körlevele.

(3) Felügyeleti ellenőrzések:

a) az általános vizsgálat,

b) a szakági vizsgálat,

c) a célvizsgálat.



A legfőbb ügyész utasítása

28. § (1) A legfőbb ügyész utasítása az egész ügyészi szervezetre, illetőleg egy vagy több ügyészi szakterületre, továbbá az ügyészség működésének különböző területeire vonatkozó előírás, amely meghatározza az ügyészi feladatokat, a feladatok megvalósításának módját, az ügyintézési, az igazgatási, a számítástechnika-alkalmazási, az informatikai, a pénzügyi és a gazdálkodási tevékenység rendjét.

(2) A legfőbb ügyész utasításának tervezetét a tárgykör szerint illetékes főosztály készíti el és egyezteti az érdekelt főosztályokkal, valamint – szükség esetén – az alárendelt ügyészségekkel, az Ügyészségi Dolgozók Országos Szakszervezetével, az Ügyészek Országos Egyesületével, a Pro Iustitia Egyesülettel és az Ügyészségi Alkalmazottak Országos Tanácsával (az utóbbiak az utasítás alkalmazásában együtt: érdek-képviseleti szervek). Az egyeztetés során a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztályt érdekelt főosztálynak kell tekinteni.

(3) Költségkihatással járó szabályozás esetén a tervezet pénzügyi kihatásait be kell mutatni.

(4) Az észrevételek egyeztetése az előkészítő főosztály feladata. Az egyeztetés eredménytelensége esetén – az illetékes legfőbb ügyész helyettes véleményének figyelembevételével – a legfőbb ügyész dönt.

(5) Az egyeztetett utasítás tervezetét kiadás előtt az illetékes legfőbb ügyész helyettesnek be kell mutatni.



A katonai főügyész intézkedése

29. § (1) A katonai főügyész intézkedése (a továbbiakban: intézkedés) a katonai ügyészségen meghatározza a katonai ügyészi feladatok megvalósításának módját, rendezi az általános szabályozástól eltérő ügyintézési, igazgatási és pénzügyi kérdéseket.

(2) Az intézkedés tervezetét a tárgykör szerint illetékes főosztály készíti el és egyezteti.

(3) Az intézkedést – kiadás előtt – a legfőbb ügyésznek be kell mutatni.



A legfőbb ügyész, a legfőbb ügyész helyettes,
valamint a főosztályvezető körlevele

30. § (1) A legfőbb ügyész, a legfőbb ügyész helyettes, valamint a főosztályvezető körlevele jogszabályban, illetőleg legfőbb ügyészi utasításban, katonai főügyészi intézkedésben szabályozott kérdések végrehajtását segíti elő, eligazítást nyújt a jogalkalmazás részleteire, illetőleg más szerv előírásainak figyelemmel kísérésére hív fel.

(2) A körlevél előkészítésére és kiadására a 28. § (2) és (4) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy az egyeztetés során a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztályt nem kell érdekelt főosztálynak tekinteni.



Az általános, a szakági és a célvizsgálat

31. § (1) Az alárendelt ügyészségek működésének, szakmai tevékenységének átfogó értékelése, a szakágak együttműködésének, a vezetői, az irányító és az ellenőrző munka eredményeinek elemzése és segítése céljából a Legfőbb Ügyészség (Katonai Főügyészség) általános vizsgálatot folytathat.

(2) Az egyes ügyészi szakterületeken folyó szakmai munka rendszeres figyelemmel kísérése, illetve meghatározott ügycsoportokban és ügyekben az ügyintézés ellenőrzése és segítése végett az alárendelt ügyészségeken a Legfőbb Ügyészség (Katonai Főügyészség) szakági, illetőleg célvizsgálatot tarthat.



A jogszabálytervezetek véleményezése

32. § (1) A Legfőbb Ügyészség véleményt nyilvánít

a) törvény és kormányrendelet,

b) miniszteri rendelet

tervezetéről.

(2) A véleményt a tervezet által érintett ügykör szerint illetékes főosztály alakítja ki.

(3) Ha a tervezet több főosztály ügykörét érinti, az érintett főosztályok véleményét is ki kell kérni.

(4) A Legfőbb Ügyészség állásfoglalását tartalmazó véleményt – az (5) bekezdésben foglalt kivétellel – a tárgya szerint illetékes legfőbb ügyész helyettes kiadmányozza.

(5)49. A Legfőbb Ügyészség állásfoglalását tartalmazó véleményt a minősített többséget igénylő törvénytervezetek, a költségvetési és az annak végrehajtásáról szóló zárszámadási törvénytervezet, továbbá a nemzetközi szerződések esetében a legfőbb ügyész kiadmányozza. A legfőbb ügyész kiadmányozza a véleményt azokban az esetekben is, amikor miniszteri rendelet kiadását törvény vagy kormányrendelet a legfőbb ügyész egyetértéséhez köti.

(6) Az (5) bekezdésben említett vélemény előkészítése során az eljáró főosztály a tervezetet a kiadmányozásra beterjesztés előtt a tárgy szerint illetékes legfőbb ügyész helyettesnek bemutatja.



Az Ügyészségi Közlöny

33. § (1) Az Ügyészségi Közlöny a Legfőbb Ügyészség – havonta megjelenő – hivatalos lapja. A közlönyt a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztály szerkeszti.

(2) Az Ügyészségi Közlönyben kell közzétenni a legfőbb ügyész utasítását és körlevelét. A közlönyben a 27. § (2) bekezdésének b)-c) pontjában foglalt más irányító intézkedés, továbbá a Magyar Közlönyben kihirdetett bármely jogszabály, illetőleg nemzetközi szerződés is közzétehető.

(3) Az Ügyészségi Közlönyben – a (2) bekezdésben felsoroltakon túl – közölni lehet:

a) a minisztériumok és országos hatáskörű szervek hivatalos lapjaiban közzétett és a Magyar Közlönyben meg nem jelent, az állami irányítás egyéb jogi eszközei körébe tartozó általános érvényű intézkedések, valamint a közlemények közül azokat, amelyek ismeretére az ügyészi munka során szükség lehet,

b) az Alkotmánybíróság határozatait (végzéseit); a Legfelsőbb Bíróság jogegységi és egyedi ügyben hozott, a gyakorlat irányítására alkalmas elvi bírósági, valamint az ítélőtábláknak a joggyakorlat irányítására alkalmas határozatait, továbbá a Legfőbb Ügyészség szakmai kollégiumainak, illetőleg főosztályainak állásfoglalásait,

c) az ügyészi szervezet személyi híreit, a pályázatokat és a fontos közleményeket,

d) az általános és a szakági vizsgálatok alapján készített legfőbb ügyészségi összefoglaló jelentések, illetve a statisztikai összefoglalók általános érvényű megállapításainak lényegét,

e) az általános, a szakági, illetőleg a célvizsgálatok során hozott intézkedések egyes részeit, amennyiben azoknak az ügyészi munka végzését illetően elvi jelentőségük van,

f) az ügyészségi alkalmazottak érdekképviseleti szerveinek közérdekű közleményeit.

(4) A közzétételre szánt szöveget – a kéziratot – két nyomdakész példányban kell a hónap tizedik napjáig a közlöny szerkesztőségének megküldeni.



III. rész

A fellebbviteli főügyészség szervezete és működése

1. Vezetők és hatáskörük

A fellebbviteli főügyész

34. § (1) A fellebbviteli főügyész a jogszabályok, az irányító intézkedések és a Legfőbb Ügyészségtől kapott utasítások alapján vezeti a fellebbviteli főügyészséget, irányítja a fellebbviteli főügyészség szakmai munkáját, a legfőbb ügyész által jóváhagyott utasítással meghatározza a fellebbviteli főügyészség szervezeti felépítését, a fellebbviteli főügyészhelyettes és a fellebbviteli főügyészség szervezeti egységeinek feladatkörét, dönt a kizárólagos hatáskörébe utalt, illetőleg a magához vont ügyekben.

(2) A fellebbviteli főügyész

a)50. gazdálkodik a fellebbviteli főügyészség részére megállapított költségvetési előirányzattal, gondoskodik a használatba adott vagyon rendeltetésszerű működtetéséről, kialakítja a kötelezettségvállalás, valamint a szakmai teljesítés-igazolás, továbbá a belső ellenőrzés rendjét,

b) ellenőrzi az eljárási határidők megtartását,

c) gondoskodik az ügyviteli és igazgatási szabályok megtartásáról,

d) biztosítja az ügyészi testületek működési feltételeit, összehívja az összügyészi értekezletet,

e) biztosítja az érdekképviseleti szervek jogainak gyakorlását,

f) felelős a fellebbviteli főügyészség működésével kapcsolatban törvényben előírt személyes adatokat tartalmazó, valamint jogszabályokban elrendelt – személyes adatokat nem tartalmazó – nyilvántartások vezetéséért és adatok szolgáltatásáért.

(3) A fellebbviteli főügyész hatáskörébe tartozik különösen:

a) a fellebbviteli főügyészség hatáskörébe tartozó ügyekben a legfőbb ügyészhez és az országgyűlési képviselőkhöz intézett iratok, továbbá – a legfőbb ügyész által meghatározott körben – az országgyűlési biztosokhoz intézett iratok kiadmányozása,

b) a Legfőbb Ügyészséghez, a fellebbviteli főügyészekhez, valamint a főügyészekhez intézett iratok kiadmányozása,

c) irányító intézkedések kiadása,

d)51. a fellebbviteli főügyészségi ügyészek szakági beosztásának – kivételes esetben, a legfőbb ügyész egyetértésével történő – megváltoztatása,

e) a fellebbviteli főügyészség ügyészségi alkalmazottai feladatkörének és kiadmányozási jogkörüknek a meghatározása,

f) a fellebbviteli főügyészség vizsgálati tervének, valamint személyügyi és továbbképzési tervének elkészítése,

g) munkáltatói jogkör gyakorlása a hatáskörébe tartozó esetekben,

h) a személyügyi és továbbképzési ügyészi munka irányítása,

i) a fellebbviteli főügyészség létszámának megállapítására irányuló kezdeményezés,

j) javaslattétel állami kitüntetésre, legfőbb ügyészi elismerésre, fellebbviteli főügyészi elismerésben részesítés,

k) az alárendelt ügyészek kizárása tárgyában történő döntés,

l) általános, szakági és célvizsgálatok tartása a fellebbviteli főügyészségen,

m) az adatvédelmi, a számítástechnika-alkalmazási és az informatikai tevékenység, valamint a titkos ügykezelés irányítása és ellenőrzése,

n) külön utasítás szerint sajtótájékoztatók tartása, a helyi hírközlő szervek részére hivatalos közlemény kiadása, illetve felhatalmazás megadása a fellebbviteli főügyészségen folyamatban lévő vagy érdemben már befejezett ügyről adandó tájékoztatást illetően.

(4) A fellebbviteli főügyész a (3) bekezdés b) és e), valamint l) és n) pontjában foglalt hatásköreit a helyettesére átruházhatja.

(5) A fellebbviteli főügyész a fellebbviteli főügyészség működéséről – a legfőbb ügyész által meghatározott szempontok szerint – évenként február 28-áig írásos beszámolót készít.



A fellebbviteli főügyészhelyettes

35. § (1) A fellebbviteli főügyészhelyettes

a)52. irányítja szakágát,

b) összehangolja a felügyelete alá tartozó szervezeti egységek tevékenységét,

c) ellátja azokat a feladatokat, amelyekkel a fellebbviteli főügyész megbízza, illetőleg, amelyeket saját hatásköréből rá átruház,

d) szükség szerint ügyintéző munkát végez.

(2) A fellebbviteli főügyész akadályoztatása esetén a fellebbviteli főügyészhelyettes dönt, illetve intézkedik azokban a kérdésekben, amelyek a fellebbviteli főügyész hatáskörébe tartoznak.



A fellebbviteli főügyészségi osztályvezető ügyész

36. § Az osztályvezető ügyész a jogszabályok, a legfőbb ügyészi és a fellebbviteli főügyészi utasítások, továbbá az egyéb irányító intézkedések keretei között vezeti a szervezeti egységet, gondoskodik a beosztott ügyészségi alkalmazottak arányos foglalkoztatásáról, biztosítja a feladatok teljesítését és ügyintézői munkát is végez.



2. A fellebbviteli főügyészség szervezete

A fellebbviteli főügyészség
szervezeti és működési szabályzata

37. § (1) A fellebbviteli főügyészség szervezetét a fellebbviteli főügyészség szervezeti és működési szabályzata határozza meg.

(2) A szervezetet a büntetőjogi, a magánjogi és közigazgatási jogi, továbbá az igazgatási, a személyügyi és továbbképzési, valamint a számítástechnika-alkalmazási és informatikai feladatokra figyelemmel kell kialakítani.

(3) Az igazgatási, valamint a személyügyi és továbbképzési feladatok ellátását közvetlenül a fellebbviteli főügyész irányítja.



3. A fellebbviteli főügyészség működésének
egyes szabályai

A fellebbviteli főügyész
irányítási és felügyeleti eszközei

38. § (1) Irányítási és felügyeleti eszközök:

a) az irányító intézkedések,

b) a felügyeleti ellenőrzések.

(2) A fellebbviteli főügyész irányító intézkedései:

a) a fellebbviteli főügyész utasítása,

b) a fellebbviteli főügyész körlevele.

(3) Felügyeleti ellenőrzések:

a) az általános vizsgálat,

b) a szakági vizsgálat,

c) a célvizsgálat.



A fellebbviteli főügyész utasítása és körlevele

39. § (1) A fellebbviteli főügyész utasítása – a jogszabályok és a legfőbb ügyészi utasítások keretei között – szabályozza:

a) a fellebbviteli főügyészség szervezetét,

b) azokat a kérdéseket, amelyek a fellebbviteli főügyészségen sajátos szabályozást igényelnek.

(2) A fellebbviteli főügyész utasítása a fellebbviteli főügyészségre kötelező.

(3) A fellebbviteli főügyész körlevele jogszabályban, legfőbb ügyészi utasításban, fellebbviteli főügyészi utasításban szabályozott kérdések végrehajtását segíti elő.



A fellebbviteli főügyész felügyeleti ellenőrzései

40. § A 38. § (3) bekezdésében említett vizsgálatokat a fellebbviteli főügyész a fellebbviteli főügyészségre vagy annak valamelyik szakágára, szakterületére kiterjedően rendeli el.



IV. rész

A Katonai Fellebbviteli Ügyészség szervezete
és működése

41. § (1) A Katonai Fellebbviteli Ügyészség szervezetére és működésére a 34–40. § szabályait kell alkalmazni azzal, hogy

a) Legfőbb Ügyészségen Katonai Főügyészséget,

b) fellebbviteli főügyészségen Katonai Fellebbviteli Ügyészséget,

c) fellebbviteli főügyészen fellebbviteli vezető ügyészt,

d) fellebbviteli főügyész helyettesen fellebbviteli vezetőhelyettes ügyészt,

e) fellebbviteli főügyészségi ügyészen katonai fellebbviteli ügyészségi ügyészt,

f) alárendelt ügyészen a Katonai Fellebbviteli Ügyészség ügyészeit,

g) fellebbviteli főügyészi utasításon a fellebbviteli vezető ügyész intézkedését

kell érteni.

(2) A Katonai Fellebbviteli Ügyészség szervezeti és működési szabályzatát a katonai főügyész javaslata alapján a legfőbb ügyész hagyja jóvá.



V. rész

A főügyészség szervezete és működése

1. Vezetők és hatáskörük

A főügyész

42. § (1) A főügyész a jogszabályok, az irányító intézkedések és a Legfőbb Ügyészségtől kapott utasítások alapján vezeti a főügyészséget, továbbá irányítja, felügyeli és ellenőrzi az alárendelt helyi ügyészségek tevékenységét.

(2) A főügyész – a legfőbb ügyész által jóváhagyott – utasítással határozza meg a főügyészség szervezeti felépítését, a főügyészhelyettesek, továbbá a főügyészség szervezeti egységeinek feladatkörét; dönt a kizárólagos hatáskörébe utalt, illetőleg a magához vont ügyekben.

(3) A főügyész hatáskörébe tartozik különösen:

a) a főügyészség hatáskörébe tartozó ügyekben a legfőbb ügyészhez és az országgyűlési képviselőkhöz intézett iratok, továbbá – a legfőbb ügyész által meghatározott körben – az országgyűlési biztosokhoz intézett iratok kiadmányozása,

b) a Legfőbb Ügyészséghez, a fellebbviteli főügyészekhez és a főügyészekhez intézett iratok kiadmányozása,

c) irányító intézkedések kiadása,

d)53. a főügyészség illetékességi területén működő ügyészek szakági beosztásának – kivételes esetben, a legfőbb ügyész egyetértésével történő – megváltoztatása,

e) a főügyészségi ügyészségi alkalmazottak feladatkörének – a fellebbviteli főügyészség részére pénzügyi, számviteli, gondnoki, munkavédelmi és tűzvédelmi, valamint informatikai feladatot ellátó ügyészségi alkalmazottak esetében a fellebbviteli főügyésszel egyetértésben történő – meghatározása, valamint kiadmányozási jogkörüknek a megállapítása,

f) a főügyészség vizsgálati tervének, valamint személyügyi és továbbképzési tervének elkészítése,

g) munkáltatói jogkör gyakorlása a hatáskörébe tartozó esetekben,

h) a személyügyi és továbbképzési ügyészi munka irányítása,

i) a főügyészség létszámkeretén belül a főügyészség ügyészi létszámának – ideértve a helyi ügyészségek összlétszámát is – megállapítására irányuló kezdeményezés, továbbá a helyi ügyészségek létszámának megállapítása, valamint az irányítása és vezetése alá tartozó ügyészi szervek létszámával történő gazdálkodás,

j) javaslattétel állami kitüntetésre, legfőbb ügyészi elismerésre; főügyészi elismerésben részesítés,

k) a vezető ügyészek és a főügyészségi ügyészek kizárása tárgyában történő döntés,

l) gazdálkodás a főügyészség részére megállapított költségvetési előirányzattal, a használatába adott vagyon rendeltetésszerű működtetése, a kötelezettségvállalás, valamint a szakmai teljesítés-igazolás, továbbá a belső ellenőrzés rendjének kialakítása,

m) általános, szakági és célvizsgálatok elrendelése,

n)54. a számítástechnika-alkalmazási és az informatikai tevékenység, valamint a titkos ügykezelés irányítása és ellenőrzése,

o) külön utasításban foglaltak szerint sajtótájékoztatók tartása, a helyi hírközlő szervek részére hivatalos közlemény kiadása, illetve felhatalmazás megadása az ügyészségen folyamatban lévő vagy érdemben már befejezett ügyekről adandó tájékoztatást illetően,

p) az érdek-képviseleti szervekkel való együttműködés.

(4)55. A főügyész felelős a főügyészség működésével kapcsolatban törvényben előírt személyes adatokat tartalmazó, valamint jogszabályokban elrendelt – személyes adatokat nem tartalmazó – nyilvántartások vezetéséért és adatok szolgáltatásáért.

(5)56. A fellebbviteli főügyészség székhelyén lévő főügyészség látja el a fellebbviteli főügyészség pénzügyi, számviteli, gondnoki, munkavédelmi, tűzvédelmi, valamint – ha a fellebbviteli főügyészségen nincs informatikai feladatot ellátó ügyészségi alkalmazott – az informatikai feladatait.

(6) A főügyész a (3) bekezdés b), e) és k), valamint m) és o) pontjában foglalt hatásköreit a helyetteseire átruházhatja.

(7) A főügyész a főügyészség működéséről – a legfőbb ügyész által meghatározott szempontok szerint – írásos beszámolót készít és azt évenként február 28-áig a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztályra felterjeszti.



A főügyészhelyettes

43. § (1) Ha a legfőbb ügyész eltérően nem rendelkezik, főügyészhelyettesek:

a) a büntetőjogi főügyészhelyettes,

b) a magánjogi és közigazgatási jogi főügyészhelyettes.

(2) A főügyészhelyettes

a)57. irányítja szakágát,

b) gondoskodik a beosztott ügyészségi alkalmazottak arányos foglalkoztatásáról,

c) összehangolja a felügyelete alá tartozó szervezeti egységek tevékenységét,

d) ellátja azokat a feladatokat, amelyekkel legfőbb ügyészi és főügyészi utasítások, vagy más irányító intézkedések bízták meg, illetőleg amelyeket a főügyész saját hatásköréből átruházott,

e) szükség szerint ügyintéző munkát végez.

(3) A főügyészt – akadályoztatása esetén – a büntetőjogi főügyészhelyettes helyettesíti és dönt, illetve intézkedik azokban a kérdésekben, amelyek a főügyész hatáskörébe tartoznak.



A főügyészségi osztályvezető és csoportvezető ügyész

44. § (1) Az osztályvezető ügyész a jogszabályok, a legfőbb ügyészi és a főügyészi utasítások, továbbá az egyéb irányító intézkedések keretei között vezeti a szervezeti egységet, biztosítja a feladatok teljesítését és ügyintézői munkát is végez.

(2) Ha a főügyészség szervezete nem tagozódik osztályokra, az (1) bekezdésben megjelölt feladatokat a csoportvezető ügyész látja el.



2. A főügyészség szervezete

A főügyészség szervezeti és működési szabályzata

45. § (1) A főügyészség szervezetét a főügyészség szervezeti és működési szabályzata határozza meg.

(2)58A szervezetet a büntetőjogi és az ügyészségi nyomozásokból, valamint a nemzetközi bűnügyi együttműködésből adódó, a magánjogi és közigazgatási jogi, továbbá az igazgatási, a személyügyi és továbbképzési, az adatvédelmi, a számítástechnika-alkalmazási és informatikai, illetőleg a gazdálkodási feladatokra figyelemmel kell kialakítani.

(3)59.

(4) Az igazgatási, valamint a személyügyi és továbbképzési feladatok ellátását közvetlenül a főügyész irányítja.

46. §60.


3. A főügyészség működésének egyes szabályai

A főügyész irányítási és felügyeleti eszközei

47. § (1) Irányítási és felügyeleti eszközök:

a) az irányító intézkedések,

b) a felügyeleti ellenőrzések.

(2) A főügyész irányító intézkedései:

a) a főügyész utasítása,

b) a főügyész körlevele.

(3) Felügyeleti ellenőrzések:

a) az általános vizsgálat,

b) a szakági vizsgálat,

c) a célvizsgálat.



A főügyész utasítása és körlevele

48. § (1) A főügyész utasítása – a jogszabályok és a legfőbb ügyészi utasítások keretei között – szabályozza:

a) a főügyészség szervezetét és működését,

b) azokat a kérdéseket, amelyek a főügyészség illetékességi területén sajátos szabályozást igényelnek.

(2) A főügyész utasítása a főügyészségre és az alárendelt helyi ügyészségekre kötelező.

(3) A főügyész körlevele jogszabályban, legfőbb ügyészi utasításban, főügyészi utasításban szabályozott kérdések végrehajtását segíti elő.



A főügyész felügyeleti ellenőrzései

49. § A 47. § (3) bekezdésében említett vizsgálatokat a főügyész a főügyészségre, illetőleg az alárendelt helyi ügyészségekre kiterjedően rendeli el.



A Központi Nyomozó Főügyészségre
vonatkozó szabályok61.

49/A. § (1) A Központi Nyomozó Főügyészség feladata az általa nyomozott62. ügyben az érdemi határozat meghozatala és – ha a legfőbb ügyész esetenként, kivételesen másként nem rendelkezik – a vád képviselete is.

(2) A Központi Nyomozó Főügyészség országos illetékességgel látja el a hatáskörébe tartozó, illetőleg az arra jogosult által oda utalt ügyek nyomozását.

(3) A Központi Nyomozó Főügyészség működésére a 42–45. § és a 47–49. § szabályait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy

a) a főügyész nem irányít, felügyel és ellenőriz alárendelt ügyészséget, ezért a 42. § (2) bekezdésének a főügyészi hatáskörbe vonásra vonatkozó rendelkezése, valamint a (3) bekezdésének d) és i) pontja – ez utóbbi az összlétszám vonatkozásában –, továbbá a k) pontja – a vezető ügyészek kizárása tárgyában – nem alkalmazható,

b) büntetőjogi főügyészhelyettesen a Központi Nyomozó Főügyészség főügyészhelyettesét kell érteni,

c) a főügyész utasítása, körlevele és vizsgálatai kizárólag a Központi Nyomozó Főügyészségre terjedhetnek ki.



VI. rész

A területi katonai ügyészség

Vezetők és hatáskörük

50. § (1) A területi katonai ügyészséget vezető ügyész irányítja. E jogkörében

a) felel illetékességi területén a teljes katonai ügyészi tevékenységért; a katonai és a társszervek vezetőivel való helyes munkakapcsolat kialakításáért; jelentést tesz a Katonai Főügyészség részére a törvényességi tapasztalatokról, a területi katonai ügyészség munkájáról és fegyelmi, erkölcsi helyzetéről,

b) gyakorolja az ügyészségi alkalmazottak tekintetében őt megillető jogokat és felterjeszti az őket érintő, de a katonai főügyész hatáskörébe tartozó javaslatait,

c) gondoskodik a beosztott ügyészségi alkalmazottak arányos foglalkoztatásáról, biztosítja a vizsgálati terv teljesítését, a szolgálati, valamint a munkafegyelmet,

d) meghatározza a beosztott ügyészségi alkalmazottak feladatkörét és kiadmányozási jogkörét.

(2) A területi katonai ügyészséget vezető ügyész helyettese

a) vezeti a rábízott szervezeti egységet,

b) ellátja azokat a feladatokat, amelyekkel a vezető ügyész megbízza, illetőleg amelyeket saját hatásköréből rá átruházott,

c) a vezető ügyész akadályoztatása esetén ellátja annak feladatait.

(3) A területi katonai ügyészség csoportvezető ügyésze vezeti a csoportot, felelős működéséért, feladatai teljesítéséért és az ellenőrzésért.



A területi katonai ügyészség szervezete

51. § A területi katonai ügyészség szervezetét az ügyészség szervezeti és működési szabályzata határozza meg, amelyet a katonai főügyész javaslata alapján a legfőbb ügyész hagy jóvá.



A területi katonai ügyészség feladata

52. § (1) A területi katonai ügyészségek illetékességi területükön

a) nyomozásokat folytatnak, vádat képviselnek és végzik a rendkívüli perorvoslatok előkészítését; törvényességi felügyeletet gyakorolnak a hatáskörükbe tartozó nyomozások, valamint a katonai büntetés-végrehajtási szervek eljárása felett,

b) ellátják a hatáskörükbe tartozó magánjogi és közigazgatási jogi tevékenységet,

c) ellátják a parancsnoki jogalkalmazással kapcsolatos törvényességi felügyeletet, részt vesznek a katonai szerveknél folyó jogi ismeretterjesztésben, illetve a nyomozótisztek jogi képzésében és továbbképzésében,

d) intézik a kérelmeket, panaszokat és egyéb beadványokat,

e) elkészítik a katonai ügyészi munkára vonatkozó vagy a katonai ügyészi szervezetet érintő, de a Katonai Főügyészség vagy az országos szervek döntési jogkörébe tartozó javaslataikat,

f) intézik a hatáskörükbe utalt katonai, igazgatási, szervezési, személyügyi, gazdasági és pénzügyi feladatokat.

(2)63. A területi katonai ügyészségek működésére egyebekben a 42. § (7) bekezdés, valamint a 44-45. § és a 47–49. § szabályait kell értelemszerűen alkalmazni azzal, hogy a főügyész utasításán a területi katonai ügyészséget vezető ügyész intézkedését kell érteni, illetőleg a vezető ügyész éves beszámolóját a katonai főügyészhez kell felterjeszteni.



VII. rész

1. Helyi ügyészségek64.

52/A. § Helyi ügyészségek:

a) a városi ügyészségek,

b) a fővárosi kerületi ügyészségek,

c) a nyomozó ügyészségek,

d) a törvényességi felügyeleti ügyészségek.

A helyi ügyészség szervezete és működése



2. Vezetők és hatáskörük65.

A vezető ügyész

53. § (1) A vezető ügyész a jogszabályok, az irányító intézkedések és a feletteseitől kapott utasítások alapján vezeti a helyi ügyészséget és – szükség szerint – ügyintéző munkát is végez.

(2) A vezető ügyész hatáskörébe tartozik:

a) a helyi ügyészség szervezeti és működési szabályzatának, az ügyészségi alkalmazottak feladatkörének és kiadmányozási jogkörének – a főügyész jóváhagyásával történő – meghatározása,

b) javaslattétel a főügyészségi vizsgálati tervhez vizsgálatok folytatására és mindazokban a személyügyi és továbbképzési kérdésekben, amelyek a vezetése alatt álló ügyészség ügyészségi alkalmazottait érintik,

c) döntés az alárendelt ügyészek kizárásáról.



A vezetőhelyettes ügyész és a csoportvezető ügyész

54. § (1) Ha a helyi ügyészségen szolgálatot teljesítő ügyészek létszáma, illetőleg más ok szükségessé teszi, a legfőbb ügyész vezetőhelyettes, illetőleg csoportvezető ügyészt nevez ki.

(2) A vezetőhelyettes, illetőleg a csoportvezető ügyész ellátja azokat a feladatokat, amelyekkel a vezető ügyész megbízza, továbbá ügyintéző munkát végez.

(3) A vezetőhelyettes ügyész a vezető ügyész akadályoztatása esetén dönt, illetőleg intézkedik olyan kérdésekben, amelyek a vezető ügyész hatáskörébe tartoznak.

(4) Ha a helyi ügyészségen több vezetőhelyettes ügyész teljesít szolgálatot, a szervezeti és működési szabályzat határozza meg, hogy a vezető ügyészt melyik vezetőhelyettes ügyész és milyen jogkörrel helyettesíti.



3. A helyi ügyészség szervezete és hatásköre66.

A helyi ügyészség szervezete

55. § A helyi ügyészségen – ha a helyi ügyészség ügyforgalma indokolja és legfőbb ügyészi utasítás eltérően nem rendelkezik – a főügyész jóváhagyásával a vezető ügyész szervezeti egységeket alakíthat.



A helyi ügyészség hatásköre

56. § A helyi ügyészség jár el azokban az ügyekben, amelyeket jogszabály vagy irányító intézkedés nem utal más ügyészi szerv hatáskörébe.



A nyomozó ügyészségre vonatkozó szabályok67.

56/A. § (1) Az ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörébe tartozó, illetőleg az arra jogosult által oda utalt ügyek nyomozását – a Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörébe tartozó ügyek kivételével – a nyomozó ügyészség látja el.

(2) A nyomozó ügyészség feladata az általa nyomozott68. ügyben az érdemi határozat meghozatala és – ha a főügyész esetenként, kivételesen másként nem rendelkezik – a vád képviselete is.

(3) A nyomozó ügyészség működésére egyebekben az 53–56. § szabályait kell alkalmazni.



VIII. rész

Az ügyészség működésének általános szabályai

1. Az ügyészségi alkalmazottak

Az ügyész

57. § Az ügyész kötelessége, hogy feladatait a jogszabályok, az utasítások és más irányító intézkedések, valamint az ügyviteli szabályok alapján esküjéhez híven teljesítse.



Az ügyészségi titkár, az ügyészségi fogalmazó,
az ügyészségi nyomozó és az ügyészségi ügyintéző

58. § (1) Az ügyészségi titkárt az ügyészi jogok törvényben meghatározottak szerint illetik meg.

(2) Az ügyészségi fogalmazó ügyészi jogokat – törvényben meghatározottak szerint – ellenőrzés mellett gyakorolhat, kiadmányozási jog azonban nem illeti meg.

(3) Az ügyészségi nyomozó – az ügyész rendelkezése szerint – az ügyészségi nyomozásban olyan eljárási cselekményeket végezhet, amelyek teljesítése nem az ügyész kizárólagos jogköre.

(4) Az ügyészségi ügyintéző az ügyészt segítő felsőfokú szakirányú iskolai végzettségű tisztviselő, aki az ügyész irányítása és felügyelete mellett ügyészi részjogosítványokat gyakorol.

(5) Az utasításban meghatározott ügyészi kötelességek az ügyészségi titkárra, fogalmazóra, nyomozóra és ügyintézőre is irányadók.



A tisztviselő, az írnok és a fizikai alkalmazott

59. § (1) A tisztviselő az a közép- vagy felsőfokú végzettségű, érdemi feladatot végző ügyintéző, aki nem tartozik az 57–58. §-ban felsoroltak közé.

(2) Az írnok ügyviteli feladatot ellátó ügyészségi alkalmazott.

(3) A fizikai alkalmazott az 57–58. §-ban és az e § (1)–(2) bekezdésében nem említett ügyészségi dolgozó.



2. A felettes ügyészség, a felettes ügyész
és az utasítási jog

A felettes ügyészség

60. § Felettes ügyészség

a) a Legfőbb Ügyészség az összes nem katonai ügyészi szerv,

b) a főügyészség a megye (főváros) területén működő helyi ügyészségek,

c) a Katonai Főügyészség a Katonai Fellebbviteli Ügyészség és a területi katonai ügyészségek

tekintetében.



A felettes ügyész

61. § Ha jogszabály vagy legfőbb ügyészi utasítás eltérően nem rendelkezik, felettes ügyész

a) a Legfőbb Ügyészségen és a Katonai Főügyészségen: a legfőbb ügyész, a legfőbb ügyész helyettes, továbbá feladatkörében – ha az adott ügyben kiadmányozásra jogosult – a más vezető beosztású ügyész,

b) a fellebbviteli főügyészségen és a Katonai Fellebbviteli Ügyészségen: a legfőbb ügyész (katonai főügyész), a legfőbb ügyész helyettes, a fellebbviteli főügyész (fellebbviteli vezető ügyész), továbbá feladatkörében – ha az adott ügyben kiadmányozásra jogosult – a Legfőbb Ügyészség (Katonai Főügyészség) ügyésze, a fellebbviteli főügyészhelyettes (fellebbviteli vezetőhelyettes ügyész), a fellebbviteli főügyészség (Katonai Fellebbviteli Ügyészség) osztályvezető ügyésze,

c) a főügyészségen: a legfőbb ügyész, a legfőbb ügyész helyettes, a főügyész, továbbá feladatkörében – ha az adott ügyben kiadmányozásra jogosult – a Legfőbb Ügyészség ügyésze, a főügyészhelyettes, a főügyészségi osztályvezető (csoportvezető) ügyész,

d) a területi katonai ügyészségen: a legfőbb ügyész, a katonai főügyész, a területi katonai ügyészséget vezető ügyész, továbbá feladatkörében – ha az adott ügyben kiadmányozásra jogosult – a Katonai Főügyészség ügyésze, a területi katonai ügyészséget vezető ügyész helyettese és a területi katonai ügyészség csoportvezető ügyésze,

e)69. a helyi ügyészségen: a c) pontban említett ügyész, valamint a vezető ügyész, továbbá feladatkörében – ha az adott ügyben kiadmányozásra jogosult – a főügyészségi ügyész (ide nem értve a Központi Nyomozó Főügyészség ügyészét) és a vezetőhelyettes, illetőleg a csoportvezető ügyész.



A felettes ügyész utasítási joga

62. § (1) A felettes ügyész az alárendelt ügyészeket utasíthatja, azoktól bármely ügy elintézését saját hatáskörébe vonhatja, illetőleg az ügy elintézésére más – alárendelt – ügyészt jelölhet ki.

(2) Ha a Legfőbb Ügyészségnek a 61. § a) pontjában megjelölt ügyésze a helyi ügyészt utasítja vagy attól valamely ügy elintézését elvonja, erről a felettes főügyészt (főügyészséget) egyidejűleg tájékoztatja.

(3)70. A fellebbviteli főügyész a fellebbviteli főügyészség pénzügyi, számviteli, gondnoki, munkavédelmi és tűzvédelmi, valamint informatikai feladatait a munkaköri leírásuk szerint ellátó főügyészségi ügyészségi alkalmazottak számára munkavégzésre irányuló utasítást adhat. Ha az utasított jelzi a fellebbviteli főügyésznek – informatikai feladat esetében a Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály vezetőjének –, hogy a főügyészségen ellátandó feladat miatt az utasítás végrehajtásában akadályoztatva van, a fellebbviteli főügyész erről a főügyészt tájékoztatja, és őt, illetőleg a Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály vezetőjét a szükséges intézkedés megtételére felkéri.



A kapott utasítás végrehajtásának szabályai

63. § A kapott utasítás végrehajtása során az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló – többször módosított – 1994. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Üsztv.) 43. §-ának, 81/N. §-a (1) bekezdésének és 89. §-a (1) bekezdésének alkalmazásáról az utasítottnak a közvetlen felettesét tájékoztatnia kell, ha az utasítást nem tőle kapta, kivéve, ha az utasítás olyan ügyben történt, amelynek az intézéséből a közvetlen felettest kizárták.



3. Jelentéstételi kötelezettség; jog a személyes meghallgatáshoz; vezetői ügykör átadása

Jelentéstételi kötelezettség

64. § (1) Ha az ügy tárgyának jelentősége (súlya, jellege), illetőleg az ügyben érintett személyek jogállása, beosztása miatt indokolt, a legfőbb ügyészt – ha legfőbb ügyészi utasítás másként nem rendelkezik, a szolgálati út betartásával – az ügyről haladéktalanul tájékoztatni kell.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezéseket a rendkívüli eseményekre is alkalmazni kell.



A személyes meghallgatás joga

65. § A személyével kapcsolatos problémáit, illetve egyéb javaslatait az ügyészségi alkalmazott közvetlenül – a szolgálati út betartása nélkül – a közvetlen felettesét felügyelő felettes ügyészségi alkalmazott elé terjesztheti.



Vezetői ügykör átadása

66. § (1) Az Üsztv. 16. §-a (2) bekezdésében meghatározott magasabb vezető állású ügyészi, valamint (3) bekezdésének c)-d) és h) pontjában, továbbá a 86. §-a (2) bekezdésében megjelölt vezetői ügykörök átadása esetén átadás-átvételi jegyzőkönyvet kell készíteni és azt a felettes ügyészség vezetőjének tájékoztatásul meg kell küldeni.

(2) A főosztályvezető ügyész, a fellebbviteli főügyész, illetőleg a főügyész az (1) bekezdésben meg nem jelölt más vezető beosztás esetén is előírhatja átadás-átvételi jegyzőkönyv készítését.

(3) A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a kiemelkedő fontosságú ügyekről és elintézési határidejükről, valamint a vezetői hatáskörben tartott ügyekről adott tájékoztatást.

(4) Az átadás-átvétel során az ügyészség (szervezeti egység) vezetője az általa vezetett ügyészség (szervezeti egység) általános (igazgatási, személyügyi stb.) helyzetéről is tájékoztatást ad.



4. Munkarend és együttműködés
az ügyészi szervezetben

A vizsgálati terv

67. § (1) A legfőbb ügyész, a katonai főügyész, a fellebbviteli főügyész és a fellebbviteli vezető ügyész, a főügyész és a területi katonai ügyészséget vezető ügyész az alárendelt, illetve az általa vezetett ügyészi szerv részére vizsgálati tervet állapít meg.

(2) A Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztály a Legfőbb Ügyészség vizsgálati tervét a főosztályoknak, a Katonai Főügyészségnek, a fellebbviteli főügyészségeknek és a főügyészségeknek a tárgyévet megelőző év december 15-éig megküldi. A Katonai Főügyészség a vizsgálati tervét a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztálynak, a Katonai Fellebbviteli Ügyészségnek és a területi katonai ügyészségeknek megküldi.

(3) A vizsgálati terv megjelöli az elvégzendő feladatot, a teljesítés határidejét és a végrehajtásért felelőst. A főügyészségi – az alárendelt ügyészségekre is kiterjedő – vizsgálati terveknek tartalmazniuk kell a felettes ügyészség vizsgálati tervében kötelezően előírt, valamint a helyi sajátosságok folytán indokolt feladatokat. A vizsgálati szempontokat a vizsgálati jelentés felterjesztésének határidejét megelőzően, de legalább tíz héttel korábban kell a vizsgálatot végző ügyészség részére kiadni.

(4) A fellebbviteli főügyészség és a főügyészség a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztályhoz, a Katonai Fellebbviteli Ügyészség és a területi katonai ügyészség a Katonai Főügyészséghez a Legfőbb Ügyészség, illetőleg a Katonai Főügyészség vizsgálati tervének kézhezvételétől számított egy hónapon belül felterjeszti vizsgálati tervének tervezetét. A Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztály a vizsgálati terveket a Legfőbb Ügyészség főosztályaihoz eljuttatja. A főosztályok, illetőleg a Katonai Főügyészség az észrevételeiket 15 napon belül közvetlenül ismertetik a felterjesztőkkel.

(5) A vizsgálati tervben szereplő feladatok előírt időben való végrehajtása kötelező.

(6) A végrehajtás alól felmentést, a módosításra engedélyt

a) a Legfőbb Ügyészség, illetőleg a Katonai Főügyészség vizsgálati tervében lévő feladat esetén a legfőbb ügyész (a katonai főügyész),

b) a fellebbviteli főügyészség (Katonai Fellebbviteli Ügyészség) vizsgálati tervében lévő – általa meghatározott feladat esetén – a fellebbviteli főügyész (fellebbviteli vezető ügyész),

c) a főügyészség vizsgálati tervében lévő – általa meghatározott – feladat esetén a főügyész

adhat.



A személyügyi és továbbképzési terv

68. § (1) Személyügyi és továbbképzési tervet évente kell készíteni a fellebbviteli főügyészségeken, a főügyészségeken és az OKRI-ban (helyi tervek), valamint a Legfőbb Ügyészségen a főosztályok javaslatai alapján (központi terv).

(2) A személyügyi és továbbképzési terv részei:

a) létszámterv (a személyi állomány megtervezése az ügyészi szervezet várható feladataival összhangban; létszámfejlesztés és átcsoportosítás, az összetétel szükséges változásai stb.),

b) utánpótlási terv (a szükséges, illetve várható változások függvényében az utánpótlás szempontjából számba vehető személyek körének meghatározása, vezetői álláshelyekre pályázat kiírásának jelzése),

c) képzési és továbbképzési terv (az ügyészségi alkalmazottak egyes csoportjai részére szakmai ismeretek fejlesztése, a gyakorlati tapasztalatok közreadása céljából szervezendő rendezvények, ügyészségi alkalmazottak posztgraduális továbbképzése),

d) szociális terv (a lakásszerzés munkáltatói támogatása iránti várható igények felmérése, az ügyészségi alkalmazottak szociális helyzetének javításával, a munkabéren kívüli juttatásokkal kapcsolatos tennivalók, javaslatok), továbbá

e) a központi terv esetében

– beszámoló az előző év személyügyi és továbbképzési feladatainak végrehajtásáról és

– az ellenőrzési terv.

(3) A személyügyi és továbbképzési tervet a következő év január 1. napjától december 31. napjáig terjedő időszakra kell elkészíteni.

(4) A helyi terveket és a központi terv elkészítéséhez adott javaslatokat a tervidőszakot megelőző év november 15-éig kell felterjeszteni a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztályra.

(5) A személyügyi és továbbképzési tervet a legfőbb ügyész (központi terv), illetőleg a fellebbviteli főügyész, a főügyész, OKRI igazgatója (helyi terv) hagyja jóvá.

(6) A legfőbb ügyész döntéséről a munkáltatói jogkört gyakorló vezetőket a döntést követő 15 napon belül a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztály írásban tájékoztatja.

(7) A katonai ügyészi szervezet személyügyi és továbbképzési tervét a Katonai Főügyészség ilyen terve tartalmazza; előkészítésére a (2)-(3) és az (5) bekezdés rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell.



A szervezeti egységek ügyrendje és együttműködése

69. § (1) A Legfőbb Ügyészség és a Katonai Főügyészség főosztályainak ügyrendjében, illetőleg a fellebbviteli főügyészségek, a főügyészségek (területi katonai ügyészségek) és a helyi ügyészségek szervezeti és működési szabályzatában kell meghatározni a belső szervezeti egységeiket és feladatkörüket, továbbá a szervezeti egységeik közötti együttműködést.

(2) A szervezeti egységek együttműködésének alapelve, hogy feladataik megoldása során az ügyköreik érintkezési területein egymást tájékoztatva, segítve, intézkedéseiket összehangolva járnak el.

(3) Azokat az ügyeket, amelyek valamelyik résztvevő személye vagy az ügy természete miatt fontosak, a felettes ügyésszel haladéktalanul ismertetni kell.

(4) A fellebbviteli főügyészség és a főügyészség külföldi ügyészi szervvel csak a Nemzetközi és Európai Ügyek Főosztályának – a Katonai Fellebbviteli Ügyészség és a területi katonai ügyészség a katonai főügyésznek – az előzetes jóváhagyásával léphet hivatalos kapcsolatba, kivéve, ha nemzetközi megállapodás – ideértve a legfőbb ügyész által kötött megállapodást is – eltérően rendelkezik.



A kiadmányozási jog

70. § (1) Az intézkedés-tervezetek az arra jogosult kiadmányozásával válnak intézkedésekké. A kiadmányozási jog – ha a szervezeti és működési szabályzat, illetőleg a szervezeti egység ügyrendje vagy az ügyészségi alkalmazott munkaköri leírása eltérően nem rendelkezik – magában foglalja

a) az érdemi döntést,

b) az intézkedés (döntés, véleménynyilvánítás, közbenső intézkedés) közlésének (kiadásának) elrendelését,

c) az ügyirat irattárba helyezését.

(2) Az érdemi döntéseket – az elintézési tervezet elkészítésével – az ügy előadója készíti elő.

(3) Ha nem ő a kiadmányozó, az ügy előadója a tényállás helyességéért és az érdemi döntéshez szükséges teljességéért felel.

(4) A kiadmányozó és a közbenső felülvizsgáló a döntés érdemi részéért felelős.

(5) Az elintézési tervezetnek a kiadmányozó (felülvizsgáló) által kijavított részéért és azért a tervezetért, amelyet az ügy előadója a kiadmányozó (felülvizsgáló) utasítása szerint készít el, kizárólag a kiadmányozó (felülvizsgáló) felelős.

(6) Ha az ügyintéző, illetve a kiadmányozó a felettes ügyészség vagy a felettes ügyész utasítása szerint járt el, az intézkedésért az utasítást adó felelős.



A félfogadás71.

71. § (1) Az ügyészségekhez panasszal, bejelentéssel, kérelemmel forduló személyeket vagy meghatalmazottaikat (törvényes képviselőiket) az ügyészség (a Legfőbb Ügyészségen a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztály) vezetője által kijelölt, megfelelő szakmai ismerettel rendelkező ügyészek fogadják, részükre az iratkezelési szabályzat szerinti felvilágosítást megadják, szükség esetén az illetékes ügyésznél intézkedést kezdeményeznek.

(2) A félfogadás rendjét az ügyészség – a Legfőbb Ügyészségen a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztály – vezetője állapítja meg.



5. Vezetői értekezletek, ügyészségi testületek
és a legfőbb ügyész tanácsadó testülete

A Legfőbb Ügyészség vezetői értekezlete

72. § (1) Az ügyészi szervezet irányításában a legfőbb ügyészt vezetői értekezlet segíti.

(2) A vezetői értekezlet tagjai:

a) a legfőbb ügyész,

b) a legfőbb ügyész helyettesek,

c) a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztály vezetője,

d) a legfőbb ügyész személyi titkára.

(3) A vezetői értekezletet a legfőbb ügyész hívja össze.

(4) A vezetői értekezletről a legfőbb ügyész személyi titkára – a legfőbb ügyész döntését is tartalmazó – emlékeztetőt készít és azt az értekezlet résztvevőinek megküldi.



Főosztályvezetői értekezlet

73. § (1) A legfőbb ügyész a főosztályvezetők részére – szükség szerint – kötött napirend nélküli főosztályvezetői értekezletet tart, amelyen a legfőbb ügyész személyi titkára, valamint a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztály által meghívottak is részt vesznek.

(2) Az értekezlet megszervezéséről a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztály gondoskodik.

(3) Az értekezletről hangfelvétel készül és arról a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztály – a legfőbb ügyész döntését is tartalmazó – emlékeztetőt készít, amelyet az értekezlet résztvevőinek, valamint a feladatok végrehajtásáért felelősöknek megküld.



Legfőbb ügyész helyettesi értekezlet

74. § (1) A legfőbb ügyész helyettesek a felügyeleti területükön felmerülő elvi vagy operatív kérdések eldöntésére és a résztvevők kölcsönös tájékoztatására – ideértve a vezetői értekezletről adott tájékoztatást is – legfőbb ügyész helyettesi értekezletet tartanak.

(2) Az értekezlet megszervezését a legfőbb ügyész helyettes által kijelölt ügyészségi alkalmazott végzi.

(3) Az értekezleten a felügyeleti területhez tartozó főosztályvezetők, továbbá a legfőbb ügyész helyettes által meghívott ügyészségi alkalmazottak vesznek részt.



Országos vezetői értekezlet

75. § (1) A legfőbb ügyész negyedévenként országos vezetői értekezletet tart, amelyen értékeli az ügyészi szervezet tevékenységét, a feladatok végrehajtását, meghatározza a következő időszak tennivalóit és követelményeit.

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt értekezleten a 72. § (2) bekezdésében és a 73. § (1) bekezdésében említettek, a fellebbviteli főügyészek és a fellebbviteli vezető ügyész, a főügyészek, a területi katonai ügyészségeket vezető ügyészek, az ügyészségi alkalmazottak érdek-képviseleti szerveinek vezetői, valamint a legfőbb ügyész által külön meghívottak vesznek részt.

(3) Az értekezlet megszervezése a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztály feladata.

(4) Az országos vezetői értekezlet megtárgyalja azokat az ügyeket, amelyeket a legfőbb ügyész az értekezlet elé terjeszt.

(5) Az országos vezetői értekezletre benyújtandó előterjesztést, javaslatot az értekezlet előtt tíz munkanappal kell eljuttatni a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztályra a főosztály vezetője által meghatározott példányszámban.

(6) Ha az országos vezetői értekezleten a legfőbb ügyész által hozott döntés eltér az előterjesztett javaslattól, a döntés szerinti szöveget az előterjesztő készíti el.

(7) Az értekezletről hangfelvétel készül és arról a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztály – a legfőbb ügyész döntését is tartalmazó – emlékeztetőt készít, amelyet az értekezlet résztvevőinek, valamint a feladatok végrehajtásáért felelősöknek megküld.



Szakágvezetői értekezlet

76. § A legfőbb ügyész helyettesek szakáguk területén a szükséghez képest a fellebbviteli főügyészek és főügyészhelyettesek (fellebbviteli vezető és vezetőhelyettes ügyész), valamint a főügyészek és a főügyészhelyettesek (területi katonai ügyészségek vezetői és helyettesei) részére országos értekezletet tartanak a munka értékelése és a feladatok meghatározása céljából.



A fellebbviteli főügyészségi vezetői értekezlet

77. § (1) A fellebbviteli főügyész tanácsadó testülete a fellebbviteli főügyészségi vezetői értekezlet, melynek tagjai:

a) a fellebbviteli főügyész,

b) a fellebbviteli főügyészhelyettes,

c) a fellebbviteli főügyész által kijelölt vezetők,

d) a személyügyi feladatokkal megbízott ügyész.

(2) Ha az adott kérdés tárgyalása azt szükségessé teszi, a fellebbviteli főügyész az értekezletre az ügyészségi alkalmazottak érdek-képviseleti szerveinek illetékes vezetőit, az érintett vezetőket, illetve a felelős ügyintézőket meghívja.



A Katonai Fellebbviteli Ügyészség vezetői értekezlete

78. § A Katonai Fellebbviteli Ügyészség vezetői értekezletére a 77. § szabályait kell értelemszerűen alkalmazni.



A főügyészségi vezetői értekezlet

79. § (1) A főügyész tanácsadó testülete a főügyészségi vezetői értekezlet, melynek tagjai:

a) a főügyész,

b) a főügyészhelyettesek,

c) a főügyész által kijelölt vezetők,

d) a személyügyi feladatokkal megbízott ügyész,

e) a helyi vezető ügyészek.

(2) Ha az adott kérdés tárgyalása szükségessé teszi, a főügyész az értekezletre az ügyészségi alkalmazottak érdekképviseleti szerveinek megyei (fővárosi) vezetőit, az érintett vezetőket, illetve a felelős ügyintézőket meghívja.



A területi katonai ügyészség vezetői értekezlete

80. § A területi katonai ügyészség vezetői értekezletére a 79. § szabályait kell értelemszerűen alkalmazni.



Az ügyészségi testületek

81. § (1) Ügyészségi testületek:

a) az ügyészségi alkalmazottak tanácsa és az Ügyészségi Alkalmazottak Országos Tanácsa (Üsztv. 3–7. §);

b) az összügyészi értekezlet (Üsztv. 8. §);

c) az ügyészi tanács (Üsztv. 9–12. §);

d) a szakmai kollégium (Üsztv. 13. §).

(2) A Legfőbb Ügyészségen

a) büntetőjogi, valamint

b) magánjogi és közigazgatási jogi

szakmai kollégium működik.

(3) A Legfőbb Ügyészségen működő szakmai kollégiumok egy-egy jogágazat általános helyzetéről, az adott jogágazat jogalkalmazásának törvényességi kérdéseiről (szükség esetén a vizsgálati összefoglaló jelentésekről), valamint a jogágazat továbbfejlesztésére irányuló kodifikációs kérdésekről, továbbá más – az Üsztv. 42. §-ának (1) bekezdésében meghatározott – ügyekben nyilvánítanak véleményt, illetőleg tesznek javaslatot.

(4) A Legfőbb Ügyészségen a büntetőjogi szakmai kollégiumban

a) a Nyomozás Felügyeleti és Vádelőkészítési Főosztály,

b) a Büntetőbírósági Ügyek Főosztálya,

c) a Kiemelt Ügyek Főosztálya,

d) a Büntetés-végrehajtási Törvényességi Felügyeleti és Jogvédelmi Önálló Osztály ügyészei, valamint

e) a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Önálló Osztály, továbbá

f) a Katonai Főügyészség illetékes ügyészei

vesznek részt.

(5) A Legfőbb Ügyészségen a magánjogi és közigazgatási jogi szakmai kollégiumban

a) a Közigazgatási Jogi Főosztály és

b) a Magánjogi Főosztály ügyészei, valamint

c) a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Önálló Osztály és

d) a Katonai Főügyészség illetékes ügyészei

vesznek részt.

(6)72. A Kabinetiroda, a Nemzetközi és Európai Ügyek Főosztálya, a Nemzetközi Képviseleti Önálló Osztály, az Adatvédelmi és Műszaki Biztonsági Önálló Osztály, a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztály, valamint a Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály ügyészei a kollégiumok ülésein tanácskozási joggal részt vehetnek.

(7) Ha az adott kérdés megtárgyalása miatt indokolt, a kollégiumok együttes ülést tarthatnak.

(8) A szakmai kollégiumok működésével kapcsolatos feladatokat a kollégiumok titkárai látják el.

(9) A kollégiumok titkárait a legfőbb ügyész bízza meg.



A legfőbb ügyész tanácsadó testülete

82. § A legfőbb ügyész munkáját Tanácsadó Testület segíti. Tagjait a legfőbb ügyész kéri fel az ügyészség tevékenységében, a tudományos életben, a gyakorlati jogászi munkában kifejtett tevékenységükre figyelemmel.



IX. rész

Vegyes és záró rendelkezések

1. Vegyes rendelkezések

Egyes szervezeti egységek jogállása

83. §73. A Kabinetiroda, valamint a Gazdasági Főigazgatóság főosztály, a Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztályon működő Hang- és Képtechnikai Laboratórium pedig csoport jogállású szervezeti egység.



A vezető tisztviselők jogállása

84. § A főosztályvezetőre, főosztályvezető-helyettesre, osztályvezetőre, osztályvezető-helyettesre vezetői tevékenysége és munkavégzése szempontjából a főosztályvezető ügyészre, a főosztályvezető-helyettes ügyészre, az osztályvezető ügyészre, az osztályvezető-helyettes ügyészre vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell. A csoportvezetőre az osztályvezető-helyettes ügyészre vonatkozó rendelkezéseket kell – értelemszerű eltérésekkel – alkalmazni.



Az ügyészi szervezet és az ügyészségi alkalmazottak
érdek-képviseleti szerveinek együttműködése

85. § Az ügyészi szervezet és az ügyészségi alkalmazottak érdek-képviseleti szerveinek – az ügyészi szervezet egészére vonatkozó – együttműködésére törvény, az utasítás és az érdekképviseleti szerveknek a legfőbb ügyésszel kötött megállapodása az irányadó.



2. Záró rendelkezések

Átmeneti rendelkezések

86. § A fellebbviteli főügyészségek, a Katonai Fellebbviteli Ügyészség, a főügyészségek, a területi katonai ügyészségek és a helyi ügyészségek szervezeti és működési szabályzatait, valamint a főosztályok ügyrendjét az utasítás hatálybalépésétől számított 90 napon belül el kell készíteni, illetőleg az utasítással összhangban módosítani.



Az utasítás hatálybalépése

87. § (1) Ez az utasítás – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2004. január 1-jén lép hatályba.

(2)

a)74.

b) Az utasítás 13. §-a (1) bekezdésének c) pontjában foglaltak évenkénti és teljes körű végrehajtását 2010-ig fokozatosan kell biztosítani.

c)75.

(3) Az utasítás hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti

a) a felügyeleti, valamint a belső költségvetési ellenőrzés szabályairól szóló 7/1999. (ÜK. 6.) LÜ utasítás,

b) a Magyar Köztársaság ügyészsége szervezetéről és működéséről szóló 3/2001. (ÜK. 5.) LÜ utasítás, valamint

c) az ügyészi szervezet működésének korszerűsítéséről szóló 7/2003. (ÜK. 6.) LÜ utasítás.

1.

A fellebbviteli főügyészségek felsorolását a 2006. évi VII. törvény 1. számú melléklete tartalmazza.

2.

A c) pont szövegét a 3/2006. (ÜK. 1.) LÜ utasítás 1. §-ának (1) bekezdése állapította meg.

3.

A főügyészségek felsorolását a 2006. évi VII. törvény 2. számú melléklete tartalmazza.

4.

A d) pont szövegét a 3/2006. (ÜK. 1.) LÜ utasítás 1. §-ának (1) bekezdése állapította meg.

5.

A helyi ügyészségeket az 1/2006. (ÜK. 1.) LÜ utasítás sorolja fel.

6.

A területi katonai ügyészségek felsorolását a 2006. évi VII. törvény 3. számú melléklete tartalmazza

7.

A (3) bekezdés szövegét a 3/2006. (ÜK. 1.) LÜ utasítás 1. §-ának (2) bekezdése állapította meg. Az Országos Kriminológiai Intézet szervezeti és működési szabályzatáról a legfőbb ügyész által jóváhagyott – az 1/2006. igazgatói utasítással módosított – 1/2005. igazgatói utasítás rendelkezik.

8.

A p) pont szövegét a 21/2005. (ÜK. 12.) LÜ utasítás 1. §-a állapította meg.

9.

A bekezdés szövegét a 14/2005. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 8. §-a állapította meg.

10.

Az (1) bekezdést új c) ponttal kiegészítette és és az eredeti c)-d) pont jelölését d)-e) pontra változtatta a 2/2004. (ÜK. 2.) LÜ utasítás 4. §-ának (2) bekezdése.

11.

A 11/A. §-t a 2/2004. (ÜK. 2.) LÜ utasítás 4. §-ának (3) bekezdése iktatta az utasítás szövegébe.

12.

Az a) pont szövegét a 13/2005. (ÜK. 9.) Lü utasítás 1. §-ának (1) bekezdése állapította meg.

13.

A francia bekezdés szövegét a 13/2005. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 1. §-ának (2) bekezdése állapította meg.

14.

Az utasítást c)-d) ponttal kiegészítette és az eredeti c)-h) pont jelölését e)–j) pontra változtatta a 10/2004. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 1. §-a.

15.

Az e) pont szövegét a 4/2006. (ÜK. 1.) LÜ utasítás 21. §-a (2) bekezdésének a) pontja állapította meg.

16.

A k) pontot a 2/2005. (ÜK. 1.) LÜ utasítás 1. §-a iktatta az utasítás szövegébe.

18.

A (2) bekezdést beiktatta és a jelenlegi szöveget (1) bekezdésre változtatta a 13/2005. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 1. §-ának (3) bekezdése

19.

A c) pont szövegét a 3/2006. (ÜK. 1.) LÜ utasítás 7. §-ának (2) bekezdése állapította meg.

20.

Az i) pont szövegét a 3/2006. (ÜK. 1.) LÜ utasítás 7. §-ának (2) bekezdése állapította meg.

21.

A k) pont szövegét a 21/2005. (ÜK. 12.) LÜ utasítás 2. §-a állapította meg.

22.

A szöveget a 3/2006. (ÜK. 1.) LÜ utasítás 2. §-a állapította meg.

23.

Az i) pont szövegét a 7/2004. (ÜK. 5.) LÜ utasítás 1. §-a állapította meg.

24.

A d) pontot a 7/2004. (ÜK. 5.) LÜ utasítás 2. §-a hatályon kívül helyezte.

25.

Az a) pont szövegét a 2/2005. (ÜK. 1.) LÜ utasítás 2. §-a állapította meg.

27.

A c) pont szövegét a 14/2005. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 9. §-a állapította meg.

29.

Az r) pont szövegét az 5/2005. (ÜK. 3.) LÜ utasítás 1. §-ának (2) bekezdése állapította meg. A Legfőbb Ügyészség könyvtáráról a 6/2004. (ÜK. 4.) LÜ utasítás rendelkezik.

30.

A t)-u) pont új szövegét megállapította és a v)–y) pont jelölését u)–x) pontra változtatta a 10/2004. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 2. §-ának (1) bekezdése.

31.

A v) pontot hatályon kívül helyezte és a w)–z) pont jelölését v)-y) pontra változtatta a 13/2005. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 12. §-ának (1) bekezdése.

32.

A pont szövegét a 7/2004. (ÜK. 5.) LÜ utasítás 3. §-a állapította meg, jelölését w) pontra változtatta a 13/2005. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 12. §-ának (1) bekezdése.

34.

Az x) pont jelölését z) pontra az 5/2005. (ÜK. 3.) LÜ utasítás 1. §-ának (3) bekezdése változtatta meg, majd utóbb a jelölést y) pontra változtatta a 13/2005. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 12. §-ának (1) bekezdése.

35.

Az a) pont szövegét a 10/2004. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 2. §-ának (2) bekezdése állapította meg, utóbb a Hang- és Képtechnikai Laboratórium szövegrészt hatályon kívül helyezte a 13/2005. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 12. §-ának (1) bekezdése.

36.

A d) pontot a 7/2004. (ÜK. 5.) LÜ utasítás 4. §-a iktatta az utasítás szövegébe.

37.

A (3) bekezdés szövegét a 13/2005. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 2. §-a határozta meg.

38.

A § számozását a 10/2004. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 10. §-ának a) pontja állapította meg.

39.

A j) pont szövegét a 13/2005. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 3. §-ának (1) bekezdése állapította meg.

40.

Az o) pontot a 13/2005. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 3. §-ának (2) bekezdése iktatta az utasítás szövegébe.

41.

A p) pontot a 4/2006. (ÜK. 1.) LÜ utasítás 21. §-ának b) pontja illesztette az utasítás szövegébe.

42.

A d) pontot a 13/2005. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 3. §-ának (3) bekezdése iktatta az utasítás szövegébe.

43.

A (3) bekezdést a 13/2005. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 3. §-ának (4) bekezdése iktatta az utasítás szövegébe.

44.

Lásd még az 1/1996. (ÜK. 1.) LÜ utasítással kiadott Titokvédelmi Szabályzat 2. pontja (3) bekezdésének f) pontját.

45.

A § számozását a 10/2004. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 10. §-ának a) pontja állapította meg.

46.

A b) pont szövegét a 10/2004. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 3. §-a állapította meg.

47.

A c) pont szövegét a 2/2005. (ÜK. 1.) LÜ utasítás 3. §-a állapította meg.

48.

Lásd a 10. § d) pontját.

49.

A bekezdés eredeti szövegét a 10/2004. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 4. §-a egészítette ki.

50.

A pont szövegét az 5/2005. (ÜK. 3.) LÜ utasítás 2. §-ának (1) bekezdése állapította meg.

51.

A pont szövegét az 5/2005. (ÜK. 3.) LÜ utasítás 2. §-ának (2) bekezdése állapította meg.

52.

Az a) pont szövegét a 10/2004. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 5. §-a állapította meg.

53.

A d)-e) pont szövegét az 5/2005. (ÜK. 3.) LÜ utasítás 3. §-ának (1) bekezdése állapította meg.

54.

Az n) pont szövegét a 10/2004. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 6. §-ának (1) bekezdése állapította meg

55.

A bekezdés szövegét a 10/2004. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 6. §-ának (2) bekezdése illesztette az utasítás szövegébe.

56.

Az (5) bekezdés szövegét az 5/2005. (ÜK. 3.) LÜ utasítás 3. §-ának (2) bekezdése illesztette az utasítás szövegébe, és az (5)-(6) bekezdés számozását (6)-(7) bekezdésre változtatta.

57.

Az a) pont szövegét a 10/2004. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 7. §-a állapította meg.

58A

A bekezdés szövegét a 21/2005. (ÜK. 12.) LÜ utasítás 3. §-a állapította meg.

59.

A (3) bekezdést a 3/2006. (ÜK. 1.) LÜ utasítás 7. §-ának (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

60.

A 46. §-t és a § címét a 3/2006. (ÜK. 1.) LÜ utasítás 7. §-ának (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

61.

A címet és a 49/A §-t a 3/2006. (ÜK. 1.) LÜ utasítás 3. §-a illesztette az utasításba.

63.

A bekezdés szövegét a 13/2005. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 4. §-a módosította.

64.

A címet és az 52/A. §-t a 3/2006. (ÜK. 1.) LÜ utasítás 4. §-a iktatta az utasítás szövegébe.

65.

A cím számozását a 3/2006. (ÜK. 1.) LÜ utasítás 4. §-a változtatta meg.

66.

A cím számozását a 3/2006. (ÜK. 1.) LÜ utasítás 4. §-a változtatta meg.

67.

A címet és az 56/A. §-t a 3/2006. (ÜK. 1.) LÜ utasítás 5. §-a illesztette az utasítás szövegébe.

69.

Az e) pont szövegét a 3/2006. (ÜK. 1.) LÜ utasítás 6. §-a állapította meg.

70.

Az utasítás 62. §-át (3) bekezdéssel kiegészítette az 5/2005. (ÜK. 3.) LÜ utasítás 4. §-a.

71.

Iratkezelési szabályzat [6/1998. (ÜK. 1999/1.) LÜ ut.] 37–39. §

72.

A bekezdés szövegét a 2/2004. (ÜK. 2.) LÜ utasítás 4. §-ának (4) bekezdése állapította meg.

73.

A § szövegét a 13/2005. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 5. §-a határozta meg.

74.

Az a) pontot a 3/2006. (ÜK. 1.) LÜ utasítás 7. §-ának (3) bekezdése hatályon kívül helyezte

75.

A c) pontot a 10/2004. (ÜK. 9.) LÜ utasítás 10. §-ának b) pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére