• Tartalom

15/2003. (XI. 7.) KvVM rendelet

15/2003. (XI. 7.) KvVM rendelet

a területi hulladékgazdálkodási tervekről

2009.01.01.

A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 34. §-ának (5) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § A területi hulladékgazdálkodási terveket e rendelet 1–7. számú melléklete határozza meg.

2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

1. számú melléklet a 15/2003. (XI. 7.) KvVM rendelethez

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI STATISZTIKAI RÉGIÓ HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERVE

I. fejezet: Általános adatok


Tervezési szint: A Nyugat-dunántúli Statisztikai Régió
(Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye és Zala megye)
Készítette: Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség
Cím: 9021 Győr, Árpád u. 28–32.
Időtartama: 2003–2008
A tervezés bázis éve: 2001

II. fejezet: A Nyugat-dunántúli Statisztikai Régióban keletkező, hasznosítandó vagy ártalmatlanítandó hulladékok típusa, mennyisége, eredete

II/1. Éves keletkezett hulladék mennyiség


Nem veszélyes hulladékok

II/1. táblázat: A keletkező nem veszélyes hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Régió összesen (t/év)

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok*

1.664.620

Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes hulladékok

1.793.478

Települési szilárd hulladékok

412.632

Települési folyékony hulladékok

941.854

Kommunális szennyvíziszap

340.000

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok

725.777

Összesen:

5.878.361


* Nem tartalmazza a főként építőipari alapanyagok bányászatából és az egyéb bányászati tevékenységekből származó meddőt.


Veszélyes hulladék

II/2. táblázat: A keletkező veszélyes hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Régió összesen (t/év)

Vegyipari, gyógyszeripari, műanyagipari hulladékok

3.025

Gépipari hulladékok

77.461

Alumíniumipari hulladékok

94.475

Egyéb ágazati hulladékok*

159.714

Összesen:

334.675


* Az egyéb ágazati hulladékok között a húsipar jelentős mennyiségű hulladékkal szerepel. A régióban ebben az iparágban 71.117 t/év veszélyes hulladék keletkezik.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

II/3. táblázat: A keletkező kiemelten kezelendő hulladékáramok és mennyiségük

Hulladék

Régió összesen
(t/év)

Veszélyes hulladékok

PCB és PCT tartalmú hulladékok

11

Hulladékolajok

4.372

Akkumulátorok és elemek

2.081

Elektronikai hulladékok

1.851

Kiselejtezett gépjárművek

11.342

Egészségügyi hulladékok

742

Állati eredetű hulladékok

48.862

Azbeszt

17

Növényvédő szerek és csomagolóeszközeik

388

Nem veszélyes hulladékok

Csomagolási hulladékok

54.572

Biomassza

200.000

Gumi hulladék

6.223

II/2. Felhalmozott hulladék


Felhalmozott hulladék a mosonmagyaróvári MOTIM Rt. 1934 óta folyó tevékenysége során keletkezett 8.050.000 tonna vörösiszap.

II/3. Ki- és beszállított hulladék


Nem veszélyes hulladékok

Az ipari és egyéb nem gazdálkodói hulladékok közül a fahulladékok esetén külföldről behozott faforgácsot dolgoz fel a Wienerberger Kft. Fémhulladékokból 60.000 t/év kikerül a régióból.
A települési szilárd hulladékok esetén Vas és Zala megye néhány településéről az összegyűjtött hulladék Marcaliba és Tapolcára kerül. A települési hulladék szelektíven begyűjtött összetevőinek (papír, műanyag, üveg) nagyobb hányada elhagyja a régiót.
A kommunális szennyvíziszapból 15.000 t/év hagyja el a régiót, Polgárdiba kerül, míg közel 170 t/év érkezik.

Veszélyes hulladékok

A veszélyes hulladékok közül a vegyipari, gyógyszeripari hulladékok 50%-a régión kívül kerül ártalmatlanításra.

Kiemelten kezelendő hulladékáramok

A növényvédőszer-hulladékok 50%-a, akkumulátorok, szárazelemek, PCB tartalmú hulladékok, hulladék elektromos és elektronikai berendezések, egészségügyi hulladékok, állati eredetű hulladékok – elsősorban a dögtereken nem lerakott – nagy része kikerül a régióból.
Csomagolási hulladékokból a papír, üveg, fém hulladékok teljes mennyisége, a fa, műanyag hulladékok egy része hagyja el a régiót.
A biomassza hasznosítása helyben történik, így régión belül marad.
A gumihulladékok teljes mennyiségének kezelése jelenleg régión kívűl történik.

II/4. A területi éves hulladékmérleg bemutatása, különös tekintettel a hasznosításra vagy ártalmatlanításra


Nem veszélyes hulladékok

II/4. táblázat: A területi éves hulladékmérleg és kezelési arány bemutatása nem veszélyes hulladékok esetén

Hulladék

Hasznosítás*

Égetés

Lerakás

Egyéb módon kezelt**

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok

13

210.000

 

100

69

1.144.090

18

299.630

Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes hulladékok

90

1.614.130

 

n.a

 

n.a

10

179.000

Települési szilárd hulladékok

1

4.100

 

n.a

99

405.900

n.a

Települési folyékony hulladékok

17

159.970

 

n.a

18

169.500

65

612.205

Kommunális szennyvíziszapok

66

224.400

 

n.a

30

102.000

4

13.600

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok

15

105.000

 

0

70

490.800

15

108.866

Régió összesen:

 

2.317.600

 

100

 

2.312.290

 

1.213.301


* Anyagában történő hasznosítás.
** Ha az égetésről és/vagy a lerakásról nem állt rendelkezésre pontos információ, akkor az egyéb módon kezelt kategóriába tartozik.


Veszélyes hulladékok

II/5. táblázat: A területi éves hulladékmérleg és kezelési arány bemutatása veszélyes hulladékok esetén

Hulladék

Hasznosítás*

Égetés

Lerakás

Egyéb módon kezelt**

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

Vegyipari, gyógyszeripari és műanyagipari hulladékok

13

400

87

2.631

 

0

 

0

Gépipari hulladékok

26

20.000

 

0

20

15.000

54

41.800

Alumíniumipari hulladékok*

 

0

 

0

100

94.475

 

0

Egyéb ágazati hulladékok**

10

15.970

 

0

90

143.000

 

0

Régió összesen:

 

36.370

 

2.631

 

252.475

 

41.800


* Anyagában történő hasznosítás.
** Ha az égetésről és/vagy a lerakásról nem állt rendelkezésre pontos információ, akkor az egyéb módon kezelt kategóriába tartozik.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

II/6. táblázat: A területi éves hulladékmérleg és kezelési arány bemutatása kiemelt hulladékok esetén

Hulladék

Hasznosítás*

Égetés

Lerakás

Egyéb módon kezelt**

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

Veszélyes hulladék

PCB és PCT tartalmú hulladékok

 

0

100

11

 

0

 

Hulladékolajok

45

2.000

50

2.182

 

0

5

218

Akkumulátorok, elemek

 

n.a

 

n.a

 

n.a

 

 

Elektronikai termékek

 

n.a

 

n.a

 

n.a

 

 

Kiselejtezett gépjárművek

15

1.677

 

0

 

0

85

9.640

Egészségügyi hulladékok

 

0

100

742

 

0

 

0

Állati eredetű hulladékok

97

47.530

2

875

1

462

 

0

Növényvédő szerek és
csomagolóeszközeik

 

0

100

388

 

0

 

0

Nem veszélyes hulladék

Csomagolási hulladékok

13

7.000

 

n.a

87

47.850

 

n.a

Biomassza

 

n.a

 

n.a

 

n.a

 

n.a

Gumihulladék

 

n.a

 

n.a

50

3.500

40

2.800


* Anyagában történő hasznosítás.
** Ha az égetésről és/vagy a lerakásról nem állt rendelkezésre pontos információ, akkor az egyéb módon kezelt kategóriába tartozik.

III. fejezet: A hulladékkezeléssel kapcsolatos alapvető műszaki követelmények


A hatályos jogszabályokban meghatározottaktól eltérő speciális területi, helyi vagy egyedi műszaki követelmény nincs.

IV. fejezet: Az egyes hulladéktípusokra vonatkozó speciális intézkedések


A régió nagyvárosai közül Győrben, Nagykanizsán, Zalaegerszegen és Sopronban, valamint több kisebb településen van szelektív hulladékgyűjtés, illetve kísérleti programok is elindultak. A szelektív hulladékgyűjtés kiépítésében a legnagyobb feladat elsősorban a helyi önkormányzatokra és a közszolgáltatást végző vállalatokra hárul.
A lakossági eredetű csomagolóanyagok szelektív gyűjtése környezetbe illeszkedő gyűjtősziget felállításával folyik, amelyek színes, valamint fehér üvegek, műanyag palackok és papír különgyűjtését teszik lehetővé.

V. fejezet: A hulladékok kezelésére alkalmas kezelőtelepek és létesítmények, a kezelésre felhatalmazott vállalkozások

V/1. Gyűjtési kapacitások bemutatása


Nem veszélyes hulladékok

A régióban a települési szilárd hulladékok tekintetében a hulladékgyűjtési rendszer szinte az egész régió területét lefedi. A hulladékkezelési közszolgáltatási rendszerhez eddig 13 település nem csatlakozott és a megszervezett közszolgáltatás ellenére is még 30 településen található üzemelő lerakó.
A régióra a hulladék-begyűjtési rendszer kialakulásának tekintetében kettőség tapasztalható. A régió északi részén Győr-Moson-Sopron megyében a gyűjtési körzetek határvonala szabályosan, élesen lehatárolt és három közszolgáltató ellátja a területet, míg Vas és Zala megyében több kisebb gyűjtési körzet alakult ki, több szolgáltató jelent meg és a begyűjtési területek között számos esetben átfedés tapasztalható.
A települési szilárd hulladékok begyűjtését 12 jelentősebb közszolgáltató és több kisebb vállalkozás végzi, amelyeknél a szállításra, begyűjtésre vonatkozó engedélyek kiadása jelenleg is folyamatban van.
A régióban keletkező 2 millió laza m3 települési szilárd hulladék begyűjtésére és lerakással történő ártalmatlanítása jelenleg 17 lerakón történik, a szabad kapacitás elegendő, ez megközelítőleg 10 millió m3, de a lerakók földrajzi eloszlása, beteltségének különbözősége miatt szükség van újabb korszerű lerakók létesítésére, valamint átrakóállomások kiépítésére.
A jövőben a szelektív hulladékgyűjtés térnyerésével, valamint a szigorodó jogszabályi háttér miatt a lerakható, keverten gyűjtött hulladék mennyiségét csökkenteni kell, így a lerakók élettartama várhatóan meghosszabbodik.


Veszélyes hulladékok

A területen az üzemanyagtöltő-állomások a fáradtolajat, olajos göngyölegeket átvesznek és az így náluk megjelenő hulladékokat a cégek mint saját hulladékot szállítják el és adják át kezelőnek.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

Az akkumulátorok esetében egy új akkumulátor vásárlásakor a régi a vásárlás helyén hagyható és innen jut el a kezelőkhöz.
Számos akció keretén belül – gondolunk itt az elektronikai termékek, gépjárművekre stb. – lehetőség van arra, hogy a régi, már nem működő készülékeket, járműveket egy új vásárlása során beveszik, esetleg valamilyen ellenértéket társítva hozzá.
A MÉH rendszerű telepek közül a győri székhelyű Észak-dunántúli MÉH Rt.-nek Vas megyében három, Győr-Moson-Sopron megyében öt saját, illetve bérbe adott telephelye működik, ahol a lakosságtól származó fém és papír csomagolási hulladékot is átveszik. A szintén győri székhelyű Alcufer Kft.-nak Szombathelyen, Körmenden, Győrött, Mosonmagyaróváron van telephelye, melyek szintén fogadnak lakossági fémhulladékokat.
Győr-Moson-Sopron megyében, Győrben az Alcuferhez hasonló telephelyet üzemeltet az Ereco Rt.,
Zala megyében, Zalaegerszegen a Dél-magyarországi MÉH Rt., a Topker Kft. és a Zala Euro Recycling Park Kft. fogad lakossági hasznosítható hulladékot.
Nagykanizsán a Murafém Kft. fémhulladék begyűjtésével foglalkozik.

V/2. Kezelési kapacitások bemutatása


Nem veszélyes hulladékok

Az ipari, mezőgazdasági és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladék mennyisége 3.458.098 tonna/év, mely csak részben tartalmazza a mezőgazdaságban keletkező biomassza mennyiségét.
A régióban ezen hulladék kezelésére 210.000 tonna/év hasznosítási kapacitás áll rendelkezésre, amelyet nyolc létesítmény biztosít és 1,7 millió tonna/év mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladékot forgatnak vissza közvetlenül a termelésbe.
A települési szilárd és folyékony hulladékok mennyisége 1.350.000 tonna/év, ezen belül a települési szilárd hulladékok mennyisége 410.000 tonna/év.
A települési szilárd hulladékok 97–99%-a lerakásra kerül 17 db, a jelen időpontban a felülvizsgálatok alapján hosszú távon figyelembe vehető lerakón. Itt 10 millió m3 elegendő szabad kapacitás van. Hasznosítást 9 létesítményben végeznek, ezek összes kapacitása 23.000 tonna/év.
A települési folyékony hulladékok mennyisége 941.854 tonna/év. Ebből 160.000 tonna/év szennyvízkezelők műtárgyaiban és mezőgazdaságban hasznosul. 170.000 tonna/év mennyiségű települési folyékony hulladék legális és illegális leürítőhelyeken kerül elhelyezésre.
A régióban keletkező kommunális szennyvíziszap mennyisége 0,34 millió tonna/év, mely átlagosan 6% szárazanyag tartalommal jelenik meg, így annak szárazanyagban kifejezett mennyisége 20 ezer tonna/év.
A teljes mennyiség 60–80%-át hasznosítják mezőgazdasági művelés alatt lévő területeken, illetve komposztálják. A létesítmény összes komposztálási kapacitása 100.000 tonna/év. Komposztálást hulladéklerakókon végeznek, a kész komposztot a hulladéklerakók takaróföldjének használják, s csak kis hányada kerül lerakásra.
A rendelkezésre álló kapacitás jelenleg elegendő a szennyvíziszapok kezelésére, a csatornázottság növelésével, a szennyvíztisztítók növekvő terhelésével a szennyvíziszapok mennyisége növekedni fog, így további, elsősorban komposztálási kapacitások kiépítése szükséges.
Az építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok mennyisége a régióban 0,7 millió tonna/év. A hulladékok a települési szilárd hulladék lerakókon kerülnek elhelyezésre. 14 lerakón 230.000 tonna/év hulladék elhelyezésére van lehetőség. Az építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok kezelése megoldott, a hasznosítási arány 10–15%. Ez többnyire aszfalthulladék hasznosítását jelenti, melyet 12 gazdálkodó szervezet végez, 70.000 tonna/év kezelési kapacitással.


Veszélyes hulladékok

A veszélyes hulladékok mennyisége évente meghaladja a 330.000 tonnát.
A teljes mennyiség 73%-át a húsipari, az alumíniumipari és a gépipari ágazat adja.
A kiemelt ipari ágazatokban keletkező veszélyes hulladékok kezelése a régióban megoldott. Nagy része lerakóba került, míg csak nagyon kis hányaduk kerül hasznosításra.
A timföldgyártási tevékenység 2002. májusi befejezése, valamint az új hulladékjegyzék okán némely hulladék veszélyességének megszűnése (aszfalt stb.) miatt a veszélyes hulladékok mennyisége évente 220.000 tonnára csökkent. Emiatt a hulladékkezelési arányok módosulnak: 65–70%-a három meglévő lerakóba, 4%-a pedig két régióbeli és egy régión kívüli égetőbe kerül. A veszélyes hulladékok 7–8%-át három együttégetőben hasznosítják, az egyéb jellegű hasznosítás aránya 10–15%. A lerakók 158.000 tonna, az energiahasznosító égetők 16.256 tonna, az égetők 8.325 tonna, az egyéb hasznosítók 20.430 tonna kapacitással rendelkeznek éves szinten.
A timföldgyártási tevékenység befejezése miatt felszabadult 200.000 m3-nyi veszélyes hulladék lerakási kapacitás. A régióban a veszélyes hulladékok kezelése megoldott, kapacitásbővítésre nincs szükség.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

A régióban keletkező PCB tartalmú hulladékok mennyisége évente 11 tonna. A hulladékokat tartalmazó berendezések bontására régión belül egy felhatalmazott vállalkozás van, amelynek kapacitása meghaladja a régióban a hulladék keletkezés mértékét. Jelenleg ezen hulladékok ártalmatlanítása régión kívül, az ONYX Magyarország Kft. dorogi hulladékégetőjében történik.
Hulladékolajok mennyisége 4.372 tonna/év. A hulladékolajok 96%-át a régión belül kezelik. A veszélyes hulladékégetőben történő ártalmatlanítás aránya 7,5%, a három együttégetőben fűtőanyagként történő hasznosítási aránya 43%, az anyagában történő hasznosítás aránya 45%. A régióban található 45.000 tonna összes kapacitás elegendő a hulladékok kezelésére, sőt lehetőség van régión kívüli hulladékok fogadására is.
A régióban keletkező akkumulátor hulladék mennyisége 2.065 tonna/év, ebben azonban nem szerepel a lakosságnál keletkező akkumulátor és elem mennyiség. A régióban működő vállalkozások 2.200 tonna hulladékot gyűjtenek vissza évente, amely tartalmazza a lakosságtól visszagyűjtött mennyiséget is. Hasznosító vagy ártalmatlanító létesítmény a régióban nem található és létesítése sem várható.
A régióban 17 tonna/év szárazelem hulladék keletkezik. Ebből négy vállalkozás 9 tonnát gyűjt vissza, ezen mennyiség ártalmatlanítása a régión kívül valósul meg.
A keletkező hulladék elektromos és elektronikai berendezések mennyisége műszaki becslések alapján 1.850 tonna/év. Ebből 10% kerül kezelésre. A hulladékok begyűjtésével három, ártalmatlanításával két vállalkozás foglalkozik.
A régióban 7.561 db járművet selejteznek ki évente, így a kiselejtezett gépjárművek mennyisége 11.342 tonna/év. Számos vállalkozás foglalkozik gépkocsik bontásával, többsége jelenleg a jogszabályi változások miatt engedéllyel még nem rendelkezik. A kezelt hulladékok mennyisége 1.677 tonna, ami 15%-os aránynak felel meg. A kiselejtezett gépjárművekkel foglalkozó vállalkozások kapacitása megközelítőleg 2.900 tonna, ez nem elegendő a régióban keletkező mennyiség kezelésére. A kapacitás bővítése szükséges.
Az egészségügyi hulladékok mennyisége 742 tonna/év. A régióbeli keletkezett mennyiségből 228 tonnát a Győri Hulladékégető Kft. és a szombathelyi Megoldás Kft. veszélyes hulladék égetője ártalmatlanít évente. Másik része a régión kívül, az ONYX Magyarország Kft. dorogi veszélyes hulladék égetőjében kerül ártalmatlanításra.
A régióban az állati eredetű, vállalkozásoknál keletkező, veszélyesnek minősülő hulladék mennyisége 49.000 tonna/év. Ebből veszélyes hulladék égetőben ártalmatlanításra csak az állati eredetű zsírhulladék kerül, ami 875 tonna (2%). Havária esetén rendelkezésre áll a Peresztegi lerakó. A komposztált mennyiség 1.580 tonna/év (3%), s ezen kívül hasznosításra kerül régión belül 41.025 tonna/év és régión kívül 4.920 tonna/év. A 85 db üzemelő dögkútban a lerakott állati hulladék mennyisége 20.000 tonna/év. Az állati eredetű hulladékok kezelése a régióban megoldott, s ezt a tevékenységet döntően az ATEV Rt. és cégei végzik el, amelyek kapacitástöbblettel is rendelkeznek. A hasznosítás aránya tovább növelhető és nincs szükség további kezelési kapacitásbővítésre, még a dögkutak, dögterek 2005-ben történő bezárása esetén sem.
A növényvédő szer és csomagolási hulladékaik mennyisége 258 tonna/év. A hulladékok a régióban található két és a régión kívüli egy veszélyes hulladék égetőben kerülnek ártalmatlanításra. A régióban kezelt hulladékok mennyisége 206 tonna/év, ami 80%-os aránynak felel meg.
Csomagolási hulladékok mennyisége a régióban közel 55.000 tonna/év.
A régión belül 7.000 tonna/év hulladék kerül kezelésre. A többi hulladék kezelése régión kívül történik, illetve nagy része válogatás nélkül a települési szilárd hulladéklerakókra kerül. Az üveg és műanyag csomagolási hulladékok kezelésére elegendő kapacitás van, növelni kell ezek kihasználását. Hasznosítást a régióban – három műanyag, egy üveg, egy fa frakció hasznosítására – öt vállalkozás végez. Ártalmatlanítást öt, lerakást négy, égetést egy vállalkozás folytat. A régióban e hulladék tekintetében kezelési kapacitáshiány mutatkozik, szükséges ennek kiépítése és a meglévők hatékonyabb kihasználása.
A régióban évi 7.000 tonna gumiabroncs hulladék keletkezik. A feldolgozására jelenleg kapacitás nincs, többnyire legális és illegális hulladéklerakóra kerül. Szükséges a fenti mennyiséget feldolgozni képes kapacitás kiépítése.
A lerakásra kerülő települési szilárd hulladékok átlagos szerves anyag tartalma évente 200.000 tonna. A régióban 22.000 tonna/év zöldhulladék külön gyűjtése és komposztálása megoldott, a maradék közel 180.000 tonna/év biológiailag bontható hulladék kerül lerakásra.

VI. fejezet: Az elérendő hulladékgazdálkodási célok meghatározása


A területi hulladékgazdálkodási terv elsődleges célja a hulladékképződés megelőzését biztosító hulladékszegény technológiák alkalmazásának szorgalmazása. További prioritás a keletkező hulladék anyag- és energiatartalmának minél teljesebb hasznosítása, a nem hasznosítható hulladék környezetveszélyeztetést és egészségi kockázatot kizáró ártalmatlanítása és végső megoldásként jelölhető meg a környezetet hosszú távon is terhelő, hasznos területeket igénybe vevő hulladéklerakás.
A tervidőszak alatt prioritást kell, hogy kapjanak az alábbi teendők:

1. A települési szilárd hulladék szelektív gyűjtési és kezelési rendszereinek kiépítése a csomagolási, valamint a biológiailag bontható hulladékok előírt hasznosítási arányainak teljesítése érdekében.

2. A termelési hulladékok csökkentésére irányuló hulladékminimalizálási programok szorgalmazása az érintett, elsősorban a domináns hulladék kibocsátó vállalkozásoknál.

3. Az építési és bontási hulladékok hasznosítást elősegítő kezelésének tervezett mértékű megoldása.

4. A veszélyes hulladékok begyűjtési arányának növelése, különös tekintettel a hulladékolajokra, az akkumulátor és elem hulladékokra, valamint az állati eredetű hulladékokra.

5. A szennyvíziszapok és a települési zöld- és biohulladékok komposztálással történő hasznosításának közös létesítményekben történő teljes körű megvalósítása.

6. A felszámolandó, illetve rekultiválandó hulladéklerakókkal kapcsolatos feladatok végrehajtása.

7. A gumi, az autóroncs és az elektronikai hulladékok hasznosítási követelményeinek teljesítése érdekében a tervidőszak alatt ki kell dolgozni ezek elkülönített begyűjtési és kezelési rendszereit, meg kell kezdeni a jelzett hulladékok hasznosítását lehetővé tevő kezelési rendszerek kiépítését.

8. Megvizsgálandó a régióban egy termikus hulladék-feldolgozó létesítmény (települési szilárd hulladék hasznosítására) tervidőszak utáni megvalósíthatóságának célszerűsége és realitása.

VI/1. A keletkező hulladékok mennyiségének várható alakulása, csökkentési célok


Megelőzési intézkedésekkel kell biztosítani, hogy a képződő hulladék mennyisége összességében a tervezési időszak végére ne haladja meg a 2000. évi szintet. Ennek érdekében ösztönözni kell a hulladékszegény technológiák bevezetését, a hasznosítható és a tartós termékek piacra kerülését, valamint a fogyasztói szokásokat ebbe az irányba befolyásoló tájékoztató, felvilágosító munkát. A keletkező hulladékmennyiség bázisévi szinten tartása, illetve további redukálása érdekében szükséges, hogy a domináns hulladék kibocsátóknál anyag- és vízfelhasználás racionalizálásával járó hulladékminimalizálási programok kerüljenek megvalósításra 2008-ig. A fejlesztések során a hatékonyabb, hulladékszegény technológiákat és termelésszervezési megoldásokat kell preferálni.


Nem veszélyes hulladék

VI/1. táblázat: A keletkező hulladékok mennyiségének várható alakulása, csökkentési célok

Hulladék

A keletkező hulladékok mennyiségének várható alakulása,
csökkentési cél

Várható mennyiség
(t/év)

Ipari és egyéb gazdálkodói hulladékok

A tervidőszak végéig csökkenés nem tervezhető, ezzel szemben mintegy 10–12%-os növekedés várható.

1.860.000

Mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladékok

Stagnálás várható.

1.800.000

Települési szilárd hulladék

Csökkenés nem várható, lassú, de egyenletes 1–1,5%-os növekedés prognosztizálható évente.

418.000

Települési folyékony hulladék

A csökkentés az érintett településeken a közcsatorna-hálózat kiépítésével, bővítésével érhető el, a csökkenés 20%-ra becsülhető.

752.800

Kommunális szennyvíziszap

A csatornázás előrehaladtával mennyisége nőni fog olyan arányban, amilyen arányban a folyékony hulladék mennyisége csökken.

408.000

Építési, bontási hulladék

A tervidőszak végéig növekedése várható, előre nem látható ütemben. A növekedés 10–15%-ra becsülhető.

835.000



Veszélyes hulladék

VI/2. táblázat: A keletkező veszélyes hulladékok mennyiségének várható alakulása, csökkentési célok

Hulladék

A keletkező hulladékok mennyiségének várható alakulása,
csökkentési cél

Várható mennyiség
(t/év)

Vegyipari, gyógyszeripari és műanyagipari hulladékok

Csökkenés nem várható.

3.025

Gépipari hulladékok

Csökkenés nem várható a későbbiekben tervezett fejlesztések, új beruházások miatt stagnálás vagy növekedés tervezhető.

77.461–90.000

Alumíniumipar

A timföldgyártás megszűnése miatt jelentősen, több
mint 90.000 tonnával csökken.

40

Egyéb ágazati hulladékok

Stagnálás várható.

159.714



Kiemelten kezelendő hulladékáramok

VI/3. táblázat: A keletkező kiemelten kezelendő hulladékok mennyiségének várható alakulása csökkentési célok

Hulladék

A keletkező hulladékok mennyiségének várható alakulása,
csökkentési cél

Várható mennyiség
(t/év)

Veszélyes hulladékok

PCB és PCT tartalmú hulladékok

A tervidőszak végéig a PCB tartalmú berendezések nagy része lecserélésre kerül, így ezen hulladékok mennyisége előre nem látható ütemben nőni fog, majd 2010-re
a keletkezés megszűnik.

 

Hulladékolajok

A begyűjtési körzetek kialakítása és hatékonyságának növekedése miatt 10%-os növekedés várható.

4.800

Akkumulátorok és elemek

A begyűjtési körzetek kialakítása és hatékonyságának növekedése miatt 10%-os növekedés várható.

2.300

Elektronikai hulladékok

Stagnálás várható.

1.851

Kiselejtezett gépjárművek

Stagnálás várható.

11.342

Állati eredetű hulladékok

Stagnálás várható.

48.862

Egészségügyi hulladékok

Az egészségügyi ellátás fejlődésének függvényében
max. 5%-os növekedés várható.

780

Növényvédő szer és
csomagolóanyag hulladék

Stagnálás várható.

388

Nem veszélyes hulladékok

Gumihulladék

10%-os növekedés tervezhető.

7.700

Csomagolási hulladék

20%-os növekedés várható.

65.486

VI/2. Hasznosítási célok


Nem veszélyes hulladék

VI/4. táblázat: Hulladékhasznosítási célok a nem veszélyes hulladékokra

Hulladék

Hasznosítási cél

Mennyiség (t/év)

Ipari és egyéb gazdálkodói hulladékok

A keletkező hulladékok minél nagyobb arányú hasznosítására kell törekedni.

n.sz.

Mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladékok

A jelenlegi 90%-os hasznosítási arányt továbbra is tartani kell.

1.620.000

Települési szilárd hulladék

Települési hulladék biológiailag bontható szervesanyag tartalmát 2004-ig az 1995-ben képződött mennyiség
25%-át, 2007-ig 50%-át kell hasznosítani.

30–35.000
65–70.000

Kommunális szennyvíziszap

A jelenlegi 66%-os hasznosítási arányt tartani kell.

224.400

Építési, bontási hulladék

Célkitűzés az építési hulladék legalább 50%-os hasznosítási arányának elérése.

417.500


Megjegyzés: A hasznosítási célok a 2008-ra prognosztizált hulladékmennyiségekre vonatkoznak.


Veszélyes hulladék

VI/5. táblázat: Hulladékhasznosítási célok a veszélyes hulladékokra

Hulladék

Hasznosítási cél

Mennyiség (t/év)

Veszélyes hulladék

2008-ig el kell érni legalább a 30%-os hasznosítási arányt.

76.000


Megjegyzés: A hasznosítási célok a 2008-ra prognosztizált hulladékmennyiségekre vonatkoznak


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

VI/6. táblázat: Hulladékhasznosítási célok a kiemelten kezelendő hulladékokra

Hulladék

Hasznosítási cél

Mennyiség (t/év)

Veszélyes hulladék

PCB és PCT tartalmú hulladékok

n.a.

n.a.

Hulladék olajok

A regenerálás arányát 60%-ra növelni kell a meglévő kapacitások jobb kihasználásával.

2.800

Akkumulátorok és elemek

A begyűjtési rendszer bővítésével el kell érni a 90%-os begyűjtési arányt.

2.070

Elektronikai hulladékok

A begyűjtés kiépítése elsődleges, majd a begyűjtött hulladékok 60%-át kellene hasznosítani.

1.110

Kiselejtezett gépjárművek

Az EU előírásai szerint 2006. január 1-jéig biztosítani kell minden járműre a 85%-os hasznosítást.

n.a.

Állati eredetű hulladékok

A jelenlegi mintegy 97%-os hasznosítási arányt meg kell tartani.

47.400

Egészségügyi

n.a.

n.a.

Növényvédő szerek és csomagoló
eszközeik

A lejárt szavatosságú növényvédő szerek laboratóriumi bevizsgálását követően más dózisban való alkalmazásával, ezen hulladékok 10%-a hasznosítható.

40

Nem veszélyes hulladék

Gumi hulladék

A keletkező gumihulladék teljes mennyiségének hasznosítását kell megvalósítani a lerakási korlátok miatt.

7700

Csomagolási hulladék

2005-ig el kell érni az 50%-os hasznosítási arányt.

27.000

Biomassza

A biológiailag lebomló szerves anyag minél nagyobb arányú hasznosítását kell elérni.

n.a.


Megjegyzés: A hasznosítási célok a 2008-ra prognosztizált hulladékmennyiségekre vonatkoznak.

VI/3. Kapacitásnövekedés


Nem veszélyes hulladékok

Az ipari és egyéb gazdálkodói hulladékok esetén a hasznosítási arány 50%-ra történő növelését kell elérni, amely a meglévő kapacitások bővítésével, illetve új hasznosító létesítmények megvalósításával valósítható meg.
A mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladékok esetén kapacitásnövelés tervezése nem szükséges, az rendelkezésre áll. Cél a jelenlegi hasznosítási arány megtartása és hogy a szerves hulladékok teljes mennyisége visszakerüljön a biológiai körforgásba.
A települési szilárd hulladékok tekintetében alapvető célkitűzés, hogy a keletkező hulladék hasznosítási arányának elérése érdekében a lakosság 60%-át 2008-ig be kell kapcsolni a szelektív hulladékgyűjtési rendszerbe, amelyhez szükséges további hulladékudvarok, gyűjtőszigetek, válogatóművek létesítése. A hulladék hasznosítási arányának hosszabb távon történő növelése érdekében meg kell vizsgálni a termikus hasznosítás alkalmazásának feltételeit. A kötelezően teljesítendő szervesanyag-tartalom csökkentése következtében a visszanyert szervesanyag-mennyiség hasznosítását részben a meglévő komposztálási kapacitás felhasználásával, részben új komposztáló létesítmények telepítésével kell megoldani.
Települési folyékony hulladékok csökkentésének eléréséhez szükséges a meglévő csatornahálózatok bővítése és rákötési arányok növelése, továbbá a szennyvíztisztítók bővítése, korszerűsítése és a települési folyékony hulladékok fogadására alkalmas leürítőhelyek számának növelése.
Kommunális szennyvíziszapok hasznosítási arányának szinten tartása érdekében további komposztálási kapacitások kiépítése válik szükségessé.
Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok 50%-os hasznosításának anyag-előkészítési, feldolgozási feladatait egy telepített stacioner (ajánlott kapacitás 100–150 ezer t/év) és két vagy három nagytérségi kiszolgálást biztosító mobil berendezéssel (ajánlott teljesítmény 40–50 ezer t/év) szükséges megoldani. A rendszer eredményes működésének feltétele, hogy a hulladék begyűjtésének szervezett logisztikája kiépüljön.


Veszélyes hulladékok

A kezelő és ártalmatlanító kapacitások rendelkezésre állnak a régióban keletkező veszélyes hulladékok kezelésére.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

Az akkumulátorok és elemek, valamint a hulladék elektromos és elektronikai berendezések esetén a begyűjtési kapacitásokat növelni kell.
A kiselejtezett gépjárművek hasznosításához megyénként egy, a gépkocsikat komplex módon feldolgozó létesítmény megvalósítása szükséges.
Az egészségügyi hulladékokat termikusan ártalmatlanító 200–300 tonna/év kapacitású létesítmény megvalósítása szükséges a régióban.
A csomagolási hulladékok közül a műanyag és üveg csomagolási hulladékok kezelésére elegendő kapacitás van, növelni kell ezek kihasználását. A fém, papír csomagolási hulladékokra feldolgozási kapacitás növelése szükséges.

VI/4. Illegális és környezetvédelmileg nem megfelelő tároló, kezelő és lerakótelepek megfelelő üzemmódra fejlesztése, rekultiválása, kármentesítése, felszámolása


Nem veszélyes hulladékok

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladék többnyire a települési szilárd hulladékokkal együtt lerakásra kerülnek. A jelenleg folyamatban lévő felülvizsgálati dokumentációk alapján szükséges a nem megfelelő tároló, kezelő létesítmények felszámolása, rekultiválása, amennyiben szükséges a kármentesítés elvégzése vagy a létesítmények megfelelő fejlesztése.
Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes hulladék esetén a környezetvédelmileg nem megfelelő műszaki állapotú hígtrágya tárolókat meg kell szüntetni, helyettük új, műszakilag megfelelő a kezelő létesítményekhez szükséges tárolókat kell építeni.
Települési szilárd hulladékok tekintetében a jelenlegi felmérések szerint a régióban 400–450 illegális települési szilárd hulladéklerakó felszámolását kell elvégezni. Az ártalmatlanítás területén biztosítani kell, hogy csak a nem hasznosítható hulladék kerüljön lerakásra és a 22/2001. (X. 10.) KöM rendeletben előírtakhoz képest nem megfelelően kialakított lerakók legkésőbb 2009-ig bezárásra, felszámolásra, illetve – amennyiben szükséges – rekultiválásra kerüljenek. Cél, hogy 2009-ben, már ne működjön olyan lerakó, amely a környezetvédelmi követelményeket maradéktalanul nem elégíti ki.
A települési folyékony hulladékok ártalmatlanítását szolgáló földgödrös leürítő telepek nem rendelkeznek műszaki védelemmel, a környezetvédelmi követelményeket nem elégítik ki. Ezen létesítmények felülvizsgálata után el kell végezni ezek felszámolását, rekultiválását.
Szennyvíziszap elhelyezését szolgáló illegális, környezetvédelmileg nem megfelelő, felszámolást, rekultiválást igénylő, kommunális szennyvíziszap lerakótelep a területen nincs.


Veszélyes hulladékok

A veszélyes hulladékok kezelésére szolgáló hulladékégetőket és együttégetőket 2005. július 31-ig alkalmassá kell tenni az új hulladékégetési szabályozás szerinti követelmények teljesítésére vagy be kell zárni azokat.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

A kiemelten kezelendő hulladékok tekintetében az alábbi intézkedések szükségesek:
– A kiselejtezett gépjárművekre jelenleg rendelkezésre álló kezelő telepek közül a környezetvédelmileg nem megfelelő, a hulladékkezelési feltételeket ki nem elégítő létesítményeket be kell zárni, vagy megfelelő műszaki színvonalúra kell fejleszteni.
– Az állati eredetű hulladékok dögkutakba történő elhelyezését 2005. december 31-ig meg kell szüntetni.
A felhalmozott növényvédő szer és csomagolóeszközeik hulladékait fel kell térképezni és ártalmatlanításukról gondoskodni kell.

VII. fejezet: Cselekvési program

VII/1. Módszerfejlesztési, intézményfejlesztési, ismeretterjesztő, szemléletformáló, tájékoztató, oktatási és kutatási-fejlesztési programok


A hulladékok keletkezésének csökkenését szolgálják a különböző közgazdasági szabályozó eszközök. Ezeknek feladata, hogy a gazdaság rövid távú, a környezet ellenében ható folyamatait, a környezet hosszú távú fennmaradási érdekeivel összhangba hozza. Ezek közül ki kell emelni a betétdíjak szerepét, amelyeket a potenciálisan szennyező termékekre számolnak fel, amelyet visszatérítenek, amikor a terméket visszaviszik a tárolóba, a kezelőhelyre vagy recycling pontra.
A cél elérhető még a zöld termékek népszerűsítésével, a zöld fogyasztók megjelenésével.
A feladatok között kiemelkedő még a környezetorientált kommunikációs politika megvalósítása a reklám, az értékesítésösztönzés, a személyes eladás és PR tevékenységek alkalmazásával.
A hulladék mennyiségének csökkentéséhez hozzájárul az újratölthető, visszaváltható palackok használatának promóciója is.
Kiemelkedő jelentősége van az oktatási programoknak. Ezeket érvényesíteni kell az iskolákban, egy a hulladékminimalizálásról szóló tanterv kidolgozásával.
A levélszemét (ingyenes hirdetések a postaládákban) csökkentését anti-reklám matricák felragasztásával kell elérni.
Mivel minden háztartás nagyon sok zöldségből és gyümölcsből származó kerti hulladékot termel, ezért ahol lehet, a házi komposztálást meg kell valósítani, komposztálásról szóló kiadványok, tanfolyamok szervezésével komposztálásra szolgáló eszközök támogatásával.
A települési szilárd hulladék lomhulladékból származó mennyisége jelentősen csökkenthető az újrahasználati központok létrehozásával. Ezekben a központokban a régi, más számára értéktelen bútorokat be kell gyűjteni, ezeket felújítani, majd olcsó árakon eladni, ezáltal csökken a végső ártalmatlanításra váró nagyméretű hulladék mennyisége.
A fenti feladatok megvalósításában, a célok elérésében jelentős szerepet szánunk a társadalmi zöld szervezeteknek, civil egyesületeknek és a kulturális intézményeknek.

VII/2. Hulladékgazdálkodási cselekvési programok


Nem veszélyes hulladékok

VII/1. táblázat: Az ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevők

Határidő

Becsült költség
(M Ft)

A keletkező hulladék mennyiségének csökkentése
– hulladékszegény technológiák alkalmazása
– kockázatot jelentő veszélyes anyagok kiváltása

Termelők
Hatóságok

2008-ig
folyamatos

Az ipari és mezőgazdasági hulladékok hasznosítási arányának növelése
– termékek élettartamának növelése
– melléktermékek saját technológiába való visszavezetése
– meglévő szabványok és műszaki irányelvek felülvizsgálata

Termelők
Hatóságok
Országos hatáskörű szervek

2008-ig
folyamatos

 

A mezőgazdaságban keletkező hulladékok anyagában, illetve egyéb hasznosításra való előkészítése
– szemléletváltás, tudatformálás
– begyűjtő rendszerek kialakítása
– válogatók létesítése

Vállalkozói szféra
Termelők
Hatóságok
Önkormányzatok
Kulturális intézmények

2005. dec. 31.

1.250–1.500

Az iparban keletkező hulladékok anyagában, illetve egyéb hasznosításra való előkészítése
– szemléletváltás, tudatformálás
– begyűjtő rendszerek kialakítása
– válogatók létesítése

Vállalkozói szféra
Termelők
Hatóságok
Önkormányzatok

2005. dec. 31.

1.250–1.500

Komposztáló, biogáz-előállító és bioenergia hasznosító telepek létesítése

Vállalkozói szféra
Termelők
Hatóságok
Önkormányzatok

2005. dec. 31.

1.000–2.000

A mezőgazdaságban keletkező környezetszennyező technológiák megszüntetése (hígtrágya tárolók)
– a meglévő tárolók felülvizsgálata
– műszakilag megfelelő, korszerű tárolók létrehozása
– bioenergia hasznosító telepek kialakítása

Termelők,
Vállalkozók
Hatóság

2008-ig
folyamatos

500–1.000



VII/2. táblázat: A települési szilárd hulladékok cselekvési programja

Cselekvési program

Résztvevők

Határidő

Becsült költség
(M Ft)

A keletkező hulladék mennyiségének csökkentése
– tudatformálás, ismeretterjesztés
– hosszabb életciklusú fogyasztási eszközök használata
– termékdíjas és betétdíjas rendszer alkalmazása
– gyártói és forgalmazói felelősség kikényszerítése

Lakosság
Önkormányzatok
Vállalkozók
Hatóság
Minisztérium
Országos hatáskörű szervek
Civil szervezetek
Kulturális intézmények

2008-ig
folyamatos

20–25

Hulladékban rejlő erőforrás hasznosítása
– begyűjtő hálózat kiépítése
– szelektív hulladékgyűjtés bevezetése, kiterjesztése hulladékudvarok, gyűjtőszigetek kiépítésével

Lakosság
Önkormányzatok
Hatóságok
Önkormányzati társulások
Közszolgáltató szervezetek

2005. dec. 31. (lakosság
40%-ának
bevonásával)
2008. dec. 31.
(lakosság
60%-ának
bevonásával)

2.000–3.000

Komplex térségi feladatokat ellátó települési szilárd hulladék kezelő rendszerek kiépítése a tervidőszak végéig (ISPA projectek)
– hulladékudvarok, átrakóállomások, gyűjtőszigetek, válogatótelepek

Lakosság
Önkormányzatok
Hatóságok
Önkormányzati társulások
Közszolgáltató szervezetek

2008-ig
folyamatos

1.000–2.000

Korszerű regionális hulladékártalmatlanító kialakítása
– felülvizsgálatok elvégzése
– a környezetvédelmi szempontból nem megfelelő lerakók bezárása
– regionális igényeket kielégítő lerakók kialakítása komplex rendszereken belül
– 1 db települési hulladékégető kialakításának előkészítése

Önkormányzatok
Önkormányzati társulások
Közszolgáltató szervezetek
Hatóság
Vállalkozók

2005–2008.

20.000–25.000
+ égető tervezése: 500

A települési hulladéklerakóban lerakott biológiailag lebomló szervesanyag-tartalmat csökkenteni kell
– zöld hulladékok és egyéb szervesanyagtartalmú hulladékok szelektív gyűjtése, komposztáló kapacitások kiépítése
– szárazstabilizálási eljárás
– előkomposztálás
– laboratóriumok felkészítése, fejlesztése a hulladékanalízisre, valamint a hulladék összetétel vizsgálati módszerének országos szinten történő egységesítése
– hulladékkezelési díjak mint gazdasági szabályozók is működjenek

Lakosság
Önkormányzatok
Önkormányzati társulások
Közszolgáltató szervezetek
Hatóság
Vállalkozók
Minisztériumok
Laboratóriumok

biológiailag lebomló szervesanyag-tartalmat
– 2004. július 1. napjáig 75%-ra,
– 2007. július 1. napjáig 50%-ra,
kell csökkenteni (1995-ös állapothoz képest)

2.500–3.000



VII/3. táblázat: A települési folyékony hulladékok cselekvési programja

Cselekvési program

Résztvevők

Határidő

Becsült költség
(M Ft)

Csatornahálózat kialakítása
– a meglévő csatornahálózat bővítése, fejlesztése
– a rákötési arány növelése

Lakosság
Önkormányzat
Hatóság

2008-ig
folyamatos

180–200

– Szennyvíztisztítók kapacitás bővítése, szennyvíztisztítók építése
– Természet közeli szennyvíztisztítási technológiák megvalósítása

Önkormányzatok
Vállalkozók
Hatóság

2008-ig
folyamatos

50–60

Környezet veszélyeztetésének csökkentése
– felülvizsgálatok elvégzése
– környezetvédelmi szempontból nem megfelelő ártalmatlanító telepek bezárása vagy korszerűsítése

Önkormányzatok
Vállalkozók
Hatóság

2005. jún. 30.

30–40



VII/4. táblázat: A szennyvíz iszapok cselekvési programja

Cselekvési program

Résztvevők

Határidő

Becsült költség
(M Ft)

Iszapkezelési technológiák fejlesztése (víztelenítés)

Hatóság
Szennyvízkezelő rendszerek üzemeltetői

2008-ig
folyamatos

150

– A hasznosítást befolyásoló műszaki paraméterek szinten tartása
– Komposztálók létesítése

Hatóság
Szennyvízkezelő rendszerek üzemeltetői
Vállalkozók

2008-ig
folyamatos

150–200

Szennyvíziszap jelenlegi hasznosítás arányának szintentartása

Önkormányzat
Hulladékkezelő szervezetek
Hatóság

2008-ig
folyamatos

10



VII/5. táblázat: Az építési és bontási hulladékok cselekvési programja

Cselekvési program

Résztvevők

Határidő

Becsült költség
(M Ft)

– A szabványok és műszaki irányelvek felülvizsgálata
– Hulladékok szelektálása: válogatóművek, hulladékudvarok létesítése
– Mobil aprítóberendezések alkalmazásának elterjesztése
– Felhasználásuk felhagyott lerakók rekultiválására

Országos hatáskörű szervek
Önkormányzatok
Vállalkozók
Hatóság

2008-ig
folyamatos

500–800

Inert hulladéklerakók kialakítása

Lakosság
Vállalkozók
Közszolgálató szervezetek
Hatóság

2005. dec. 31.

700–800

Azbesztmentesítési program elvégzése

Önkormányzatok
Lakosság
Hatóság
Vállalkozók

2008-ig
folyamatos

1.000–1.200



Veszélyes hulladékok

VII/6. táblázat: A veszélyes hulladékok cselekvési programja

Cselekvési program

Résztvevők

Határidő

Becsült költség
(M Ft)

– Hulladékszegény technológiák alkalmazása
– Kockázatot jelentő veszélyes anyagok kiváltása

Hulladék termelők
Hatóságok

2008-ig
folyamatos

 

Meglévő hasznosító létesítmények kapacitásbővítése

Hulladék termelők
Hulladék kezelők
Hatóságok

2008-ig
folyamatos

400–600

Az ártalmatlanító létesítmények műszaki állapotának megőrzése, esetleg fejlesztése
Meglévő kapacitások ésszerű és gazdaságos kihasználása

Hulladék termelők
Hulladék kezelők
Hatóságok

2008-ig
folyamatos

50–100



Kiemelten kezelendő hulladékáramok

VII/7. táblázat: A kiemelten kezelendő hulladékok cselekvési programja

Kiemelten
kezelendő
hulladék

Cselekvési program

Résztvevők

Határidő

Becsült költség (M Ft)

PCB és PCT tartamú hulladékok

PCB/PCT tartalmú berendezések cseréje és azok ellenőrzése.

PCB/PCT tartalmú berendezések birtokosai, üzemeltetői
Hatóságok

2008-ig
folyamatos

 

Hulladék-
olajok

– Alkalmazott technológiák korszerűsítése
– Korszerűbb, hosszabb élettartamú olajok felhasználása

Hulladék termelők
Hatóságok

2008-ig
folyamatos

 

Hulladékolajok hasznosítási (energetikai és anyagában) arányának növelése
– A meglévő kapacitások kihasználásának növelése
– Begyűjtő rendszerek kiépítése (hulladékudvarok)

Lakosság
Vállalkozók
Hatóságok

2008-ig
folyamatos

160–180

Akkumulá-torok,
elemek

– Begyűjtési rendszer korszerűsítése
– A forgalmazási helyeken a csere- és visszavételi kötelezettség bevezetése
– Gyártói és forgalmazói felelősség kikényszerítése

Lakosság
Vállalkozók (gyártók, forgalmazók)
Hatóságok

2008-ig
folyamatos

60–70

Gumi
hulladék

– Begyűjtő rendszer kialakítása (hulladékudvarok kialakítása)
– Hasznosító kapacitás kiépítése

Lakosság
Vállalkozók
Hatóságok

2003. júl. 1.

 

Kiselejtezett gépjárművek

– Begyűjtő rendszer kialakítása
– Gyártói és forgalmazói felelősség kikényszerítése
– Korszerű autóbontó kialakítása, a
85 tömeg%-os hasznosítási arány elérése érdekében

Lakosság
Vállalkozások (autógyártók és forgalmazók, autóbontók)
Hatóságok

2006. jan. 1.

600–650

Elektronikai hulladékok

– Begyűjtési rendszer korszerűsítése
– Gyártói és forgalmazói felelősség kikényszerítése
– Hasznosítási kapacitás kiépítése a hulladékok 60–80%-ának hasznosítása érdekében

Lakosság
Vállalkozások (gyártók, forgalmazók, szervizek, hulladékkezelők)
Hatóságok

2005. dec. 31.

 

Egészség-
ügyi hulladék

– A magánorvosi szektorban és a lakosságnál található hulladékok begyűjtésének megszervezése
– A meglévő égetők műszaki vizsgálata
– Új égető kapacitása kialakítása
– Gyártói és forgalmazói felelősség kikényszerítése

Lakosság
Egészségügyi ellátást biztosító szektor
Hatóságok

2005. júl. 30. (égetők alkal-
massá tétele az új égetési jogszabály-
nak)
2008-ig folyamatosan

900–1.000

Állati eredetű hulladék

– Korszerű regionális begyűjtő rendszerek kiépítése, hulladékudvarok kialakításával, begyűjtő járatok megszervezésével
– Dögkutak bezárása
– Komposztálási kapacitás kihasználása, fejlesztése

Lakosság
Önkormányzat
ATEV
Hatóságok
Termelők

2005. dec. 31. (dögkutak bezárása)
2008-ig
folyamatos

400–500

Növényvédő szer és csomagolásaik

– Gyártói és forgalmazói felelősség kikényszerítése
– Lakosság megfelelő tájékoztatása
– Begyűjtő rendszerek kialakítása

Lakosság
Vállalkozók
Termelők
Hatóságok
Civil szervezetek

2008-ig
folyamatos

 

Csomagolási hulladék

– Begyűjtő hálózat kiépítése
– Szelektív hulladékgyűjtés bevezetése, kiterjesztése hulladékudvarok, gyűjtőszigetek kiépítésével

Lakosság
Önkormányzatok
Hatóságok
Önkormányzati társulások
Közszolgáltató szervezetek

2005. dec. 31. (lakosság 40%-ának bevonásával)
2008. dec. 31. (lakosság 60%-ának bevonásával)

Beépítve a települési szilárd hulladék-kezelési programba

VII/3. Költségek


VII/8. táblázat: A cselekvési programok költségei

Hulladék

Becsült fejlesztési költség
Millió Ft

Ipari, mezőgazdasági és egyéb termelési hulladék

4.000–6.000

Települési szilárd hulladék kezelés

26.000–33.000

Települési folyékony hulladék kezelés

260–300

Szennyvíziszapok

310–360

Inert hulladékok

2.200–2.800

Építési, bontási hulladék kezelés

1.200–1.600

Azbeszt program

1.000–1.200

Veszélyes hulladékok

450–700

Kiemelt anyag és hulladékáramok

2.420–2.900



A cselekvési program becsült teljes költsége a Nyugat-dunántúli Statisztikai Régióban a 2003–2008. tervidőszakban 38–49 milliárd Ft.

A fejlesztésekhez történő állami hozzájárulás aránya és mértéke a részletes megvalósítási programok előkészítése során kerül megállapításra.

2. számú melléklet a 15/2003. (XI. 7.) KvVM rendelethez


A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI STATISZTIKAI RÉGIÓ HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERVE

I. fejezet: Általános adatok

Tervezési szint: Közép-dunántúli Statisztikai Régió
(Fejér megye, Veszprém megye és Komárom-Esztergom megye)
Készítette: Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség
Cím: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 1.
Időtartama: 2003–2008
A tervezés báziséve: 2001


II. fejezet: A Közép-dunántúli Statisztikai Régióban keletkező, hasznosítandó vagy ártalmatlanítandó hulladékok típusa, mennyisége, eredete

II/1. Éves keletkezett hulladék mennyiség

Nem veszélyes hulladékok

II/1. táblázat: A keletkező nem veszélyes hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Régió összesen (t/év)

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok*

2.097.900

Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes hulladékok**

1.059.620

Települési szilárd hulladékok

543.000

Települési folyékony hulladékok

535.168

Kommunális szennyvíziszap

124.526

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok

468.845

Összesen

4.829.059


* Ebből erőművi salak és pernye 1.110.454 t/év és nem tartalmazza a főként építőipari alapanyagok bányászatából és az egyéb bányászati tevékenységekből származó meddőt.
** Ebből a keletkező szervestrágya mennyisége 866.282 t/év.


Veszélyes hulladékok

II/2. táblázat: A keletkező veszélyes hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Régió összesen (t/év)

Vegyipari, gyógyszeripari, műanyagipari hulladékok

8.771

Gépipari hulladékok

11.368

Alumíniumipari hulladékok

710.844

Egyéb ágazati hulladékok

1.166.085

Összesen

1.897.068



Kiemelten kezelendő hulladékáramok

II/3. táblázat: A keletkező kiemelten kezelendő hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Kiemelt hulladékáram

Régió összesen
(t/év)

Veszélyes hulladékok

PCB és PCT tartalmú hulladékok

1

Hulladékolajok

10.635

Akkumulátorok és elemek

398

Elektronikai hulladékok*

10

Kiselejtezett gépjárművek

2.385

Egészségügyi hulladékok

633

Állati eredetű hulladékok

19.877

Azbeszt

161

Növényvédőszer-hulladékok és csomagoló eszközeik

378

Nem veszélyes hulladékok

Csomagolási hulladékok

77.020

Biomassza

1.045.308

Gumihulladék

7.201


* Becsült adat.


II/2. Felhalmozott hulladék

Nem veszélyes hulladékok

Felhalmozott hulladék a nem megfelelő műszaki védelemmel ellátott lerakó helyeken, sok esetben környezetvédelmi működési vagy vízjogi engedély alapján elhelyezett hulladékmennyiség, amelyek kezelését a régióban tervezni kell.

II/4. táblázat: A felhalmozott nem veszélyes hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Régió összesen (t)

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok*

64.000.000

Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes hulladékok

n.a.

Települési szilárd hulladékok

0

Települési folyékony hulladékok**

3.000

Kommunális szennyvíziszap

0

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok

n.a.

Összesen

64.003.000


* Becsült adat, ebből erőművi salak és pernye 53.676.520 t. A meddőhányók adatait nem tartalmazza.
** Becsült adat.


Veszélyes hulladékok

II/5. táblázat: A felhalmozott veszélyes hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Régió összesen (t)

Vegyipari, gyógyszeripari, műanyagipari hulladékok*

179.000

Gépipari hulladékok

0

Alumíniumipari hulladékok

49.543.210

Egyéb ágazati hulladékok

1.187.055

Összesen

50.909.265


* Ipari szennyvíztisztítási és egyéb tisztítási technológiákból származó iszapok mennyiségét is tartalmazza.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

A kiemelten kezelendő veszélyes hulladékok körébe tartozó, a dögkutakban lévő állati tetem becsült mennyisége: 4.500 t, a felhalmozott növényvédőszerek becsült mennyisége 200–300 t. A tervezési területen felhalmozott gumihulladék mennyisége 430 t.


II/3. Ki- és beszállított hulladék

Nem veszélyes hulladékok

II/6. táblázat: A területre beszállított és a területről kiszállított nem veszélyes hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Régióba beszállított (t/év)

Régióból kiszállított (t/év)

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok

350.155

2.000

Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes hulladékok

n.a.

n.a.

Települési szilárd hulladékok

76.615

11.296

Települési folyékony hulladékok

0

0

Kommunális szennyvíziszapok

0

0

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok

7.396

6.990

Összesen

434.166

20.286



Veszélyes hulladékok

II/7. táblázat: A területre beszállított és a területről kiszállított veszélyes hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Régióba beszállított* (t/év)

Régióból kiszállított (t)

Vegyipari, gyógyszeripari és műanyagipari hulladékok

12.905

391

Gépipari hulladékok

15.000

9.384

Alumíniumipari hulladékok

0

2.090

Egyéb ágazati hulladékok

45.202

11.548

Összesen

73.107

23.413


* A fenti adatok tájékoztató jellegűek, mivel
– az 50 nagy termelő felmérése során nem minden esetben kaptunk adatot a hulladékkezelés helyére vonatkozóan,
– a hulladékkezelők sem adtak minden esetben a kezelt hulladék régiós eredetére információt,
– módosító hatású az előkezelést végző vállalkozások tevékenysége.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

II/8. táblázat: A területre beszállított és a területről kiszállított, kiemelten kezelendő hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Kiemelt hulladékáram

Régióba beszállított*
(t/év)

Régióból kiszállított*
(t/év)

Veszélyes
hulladékok

PCB és PCT tartalmú hulladékok

0

0

Hulladékolajok

1.450

1.391

Akkumulátorok, elemek

0

398

Elektronikai hulladékok

n.a.

n.a.

Kiselejtezett gépjárművek

42

n.a.

Egészségügyi hulladékok

n.a.

n.a.

Állati eredetű hulladékok

n.a.

7.500

Növényvédőszer-hulladékok és csomagolóeszközeik

55

0

Nem veszélyes hulladékok

Csomagolási hulladékok

21.100

n.a.

Biomassza

n.a.

n.a.

Gumihulladék

n.a.

n.a.


* Műszaki becslés alapján.


II/4. A területi éves hulladékmérleg bemutatása, különös tekintettel a hasznosításra vagy ártalmatlanításra

Nem veszélyes hulladékok

II/9. táblázat: A területi éves hulladékmérleg és kezelési arány bemutatása nem veszélyes hulladékok esetén

Hulladék

Hasznosítás*

Égetés

Lerakás

Egyéb módon kezelt

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok

38

***795.373

0

105

 

n.a.

 

n.a.

Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes hulladékok**

55

587.314

 

n.a.

 

n.a.

 

n.a.

Települési szilárd hulladékok

1

4.924

0

0

99

538.076

0

0

Települési folyékony hulladékok

31

163.422

 

0

0

n.a.

69

371.746

Kommunális szennyvíziszapok

60

75.242

0

0

40

49.284

0

0

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok

19

88.657

0

0

34

159.070

 

n.a.

Összesen:

 

1.714.932

 

105

 

746.430

 

371.746

*

Anyagában történő hasznosítás.

**

Megbízható adatszolgáltatás alapján.

***

GKM adatain alapul.



Veszélyes hulladékok

II/10. táblázat: A területi éves hulladékmérleg és kezelési arány bemutatása veszélyes hulladékok esetén

Hulladék

Hasznosítás*

Égetés

Lerakás

Egyéb módon kezelt***

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

Vegyipari, gyógyszeripari és műanyagipari hulladékok

37

3.210

19

1.631

24

2.081

 

 

Gépipari hulladékok

6

715

8

941

74

8441

 

 

Alumíniumipari hulladékok vörösiszappal

2

14.090

0

0

98

699.722

 

 

Alumíniumipari hulladékok vörösiszap nélkül

72

14.090

 

 

 

 

 

 

Egyéb ágazati hulladékok erőművi salakkal és pernyével

10

120.099

0

1.281

82

950.504

 

 

Összesen

 

138.114

 

3.853

 

1.660.748

 

94.353

*

Anyagában történő hasznosítás.

**

Vörösiszappal számított mennyiség.

***

Az 50 nagy termelő felmérése során nem volt teljes körű az adatszolgáltatás a hulladék kezelésére vonatkozóan. 94.353 tonna veszélyes hulladék kezeléséről nem nyilatkoztak. Ezen hulladékok mennyisége az „Egyéb módon kezelt” hulladékok oszlopában összesítő adattal szerepel.



Kiemelten kezelendő hulladékáramok

II/11. táblázat: A területi éves hulladékmérleg és kezelési arány bemutatása kiemelten kezelendő hulladékok esetén

Kiemelt hulladékáram

Hasznosítás*

Égetés

Lerakás

Egyéb módon kezelt

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

Veszélyes hulladékok

PCB és PCT tartalmú hulladékok

 

n.a.

 

0

 

n.a

 

n.a

Hulladékolajok

91

9.677

9

957

 

n.a

 

 

Akkumulátorok, elemek

90

358

0

0

10

39

 

 

Elektronikai hulladékok

 

n.a.

 

n.a.

 

n.a.

 

n.a

Kiselejtezett gépjárművek

 

n.a.

 

n.a.

 

n.a.

 

n.a

Egészségügyi

0

0

95

601

5

32

 

 

Állati eredetű

46

9.198

18

3.692

28

5.519

 

n.a

Növényvédőszer és
csomagoló eszközeik

0

0

100

378

 

n.a.

 

n.a

Nem veszélyes hulladékok

Csomagolási hulladékok

42

41.333

 

n.a.

22

8.557

 

n.a

Biomassza**

100

 

 

n.a.

 

n.a

 

n.a

Gumihulladék

 

n.a.

 

n.a.

 

n.a.

 

n.a


* Anyagában történő hasznosítás.
** Megbízható adatokkal alátámasztva 18.300 tonna hasznosul. A hulladék jellege miatt feltételezhető a 100%-os hasznosítás.


III. fejezet: A hulladékkezeléssel kapcsolatos alapvető műszaki követelmények

A hatályos jogszabályokban meghatározottaktól eltérő speciális területi, helyi vagy egyedi műszaki követelmény nincs.


IV. fejezet: Az egyes hulladéktípusokra vonatkozó speciális intézkedések

A Balaton kiemelt üdülőkörzetéhez tartozó települések esetében külön jogszabályban foglaltak alapján hulladéklerakó építésére nincs lehetőség.


V. fejezet: A hulladékok kezelésére alkalmas kezelőtelepek és létesítmények, a kezelésre felhatalmazott vállalkozások

V/1. Gyűjtési kapacitások bemutatása

Nem veszélyes hulladékok

Gyűjtési körzetek, a települési szilárd hulladékokat kivéve nincsenek.

A települési szilárd hulladék gyűjtése a régióban teljes egészében megoldott. A begyűjtést 18 jelentősebb közszolgáltató és 8 kisebb vállalkozás végzi.
A begyűjtést 101 db gépjármű végzi a tervezési területen, melyek tömörítő feltéttel rendelkeznek, a tömörítés mértéke általában 1:5. Az intézményi és egyéb hulladékokat 58 db konténeres gyűjtőjármű szállítja el.
A hulladék begyűjtése a fő közszolgáltatók esetében viszonylag korszerű, átlagos műszaki állapotú járművekkel folyik. A jelenleg használatban lévő gépjárműparkot az elkövetkező 3–6 éves időszakon belül azonban le kell cserélni, mert ezekkel a gépjárművekkel, célgépekkel ezt az időszakot követően már csak lényegesen drágábban lenne üzemeltethető a hulladékbegyűjtési tevékenység.
A települési folyékony hulladékok egy részét, 329.678 m3/év mennyiséget a közcsatorna-hálózat kijelölt pontjain vagy szennyvíztisztító műtárgyakban helyezik el, így települési szennyvíztisztító telepeken tisztításra kerülnek.
Inert hulladékok esetében a gyűjtési körzetek a területen működő közszolgáltatók ellátási körzeteit követik. A jelenlegi ellátási körzetek nem logisztikai szemléletű (ellátási igényeket, szállítási távolságokat figyelembe vevő) körzetek. A közszolgáltatók mellett jelentős még az építési, bontási hulladékok különféle vállalkozási formákban történő begyűjtése, különösen az építési, bontási fémhulladékok területén.


Veszélyes hulladékok

A veszélyes hulladékokra kialakult gyűjtési körzet nincs. A begyűjtési engedéllyel rendelkező vállalkozások száma 15 db. A kiadott begyűjtési engedélyek alapján a vállalkozások több hulladéktípust gyűjthetnek.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

A régióban a hulladékolajok begyűjtése megszervezett. A kenőanyag forgalmazók a keletkező hulladékolajok 80%-át visszagyűjtik. Ilyen begyűjtő rendszerek az üzemanyagtöltő állomásokon épültek ki. Ezek a teljesség igénye nélkül az OMV, Agip, Mol, JET, BP, Aral, Total, Shell által működtetett rendszerek. Hasonló gyűjtő rendszert képeznek az autójavító állomások is. A gyűjtőhelyeken kezelést nem végeznek, az összegyűjtött hulladékolajat régión kívüli szervezet szállítja el. Az ipari felhasználású olajok forgalmazói hasonló rendszert építettek ki. Az értékesített olajokkal azonos mennyiségű fáradt olajat elszállítják a felhasználótól.
Az akkumulátorok begyűjtésére 9 vállalkozásnak van engedélye, kapacitásuk Fejér és Veszprém megyében 16.961 tonna. Az összegyűjtött akkumulátorokat export engedéllyel rendelkező szervezet külföldre szállítja hasznosításra.
Bizonyos fajtájú csomagolási hulladékokra rendszergazda hálózat működik. A csomagolóeszköz hulladékok közül a papír-, fém-, műanyag- és üveg alapú csomagolóeszköz hulladékokra működik rendszergazdai hálózat.


V/2. Kezelési kapacitások bemutatása

Nem veszélyes hulladékok

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok: A régióban 89 db kezelési engedély van érvényben és 8 db engedélyezési eljárás van folyamatban. A kezelési engedélyek általánosságban alumínium, vas és acél hulladék, valamint ipari papírhulladék feldolgozásra, hasznosításra, vonatkoznak.
A régió jelentősebb, engedélyezett hulladékfeldolgozással is foglalkozó vállalkozásai:

– Dunaferr Rt.

acél és vas hulladékok

kapacitása:

600.000 t/év

– Mal Rt.

alumínium hulladékok

kapacitása:

3.000 t/év

– Alero Kft.

alumínium hulladékok

kapacitása:

6.600 t/év

– ALCOA-KÖFÉM Kft.

alumínium hulladékok

kapacitása:

12.000 t/év

– Dunapack Rt.

papírhulladékok

kapacitása:

250.000 t/év

– Fűzfői Papíripari Rt.

papírhulladék

kapacitása:

30.000 t/év


Települési szilárd hulladékok: A gyűjtés és a hulladék előkezelés eszközei részben állnak rendelkezésre. A hulladékok szelektív gyűjtését alkalmassá tevő hulladékudvarok, gyűjtőszigetek száma a keletkezett hulladék mennyiségéhez képest kevés.

V/1. táblázat: Települési szelektív hulladék kezelői kapacitások bemutatása

Körzetközpont

Válogatómű
(t/év)

Csarnok
(m2)

Önálló bálázó
(t/h)

Komposztáló telep (db)

Adony

0,8

 

Ajka

 

250

 

Balatonfüred

200

van

 

Dunaújváros

2

 

Esztergom*

160

 

Oroszlány

138

1

1

Pápa

40

 

Polgárdi

24

0,4

1

Sárbogárd

100

0,4

 

Székesfehérvár

4.000

830

2* 0,4

1

Tatabánya

4.000

van

van

1

Veszprém

4.000

van

 

Összesen:

12.000

1.542

6,4

4


* Válogatómű engedélyezés alatt áll.

A hulladéklerakók befogadó kapacitása nem kielégítő. Veszprém megyében néhány éves időtartamon belül már nem képesek befogadni a térségben keletkező lakossági hulladékot, tehát fejlesztés szükséges. Fejér és Komárom-Esztergom megyében a műszaki védelemmel ellátott hulladéklerakók térfogata – megfelelő fejlesztéssel, előkezelési és hasznosítási módok beiktatásával – a keletkező hulladékmennyiséget figyelembe véve 20–30 évre elegendő, változatlan kezelési technológia mellett a lerakók pár éven belül (7–9 év) feltelnek. Az üzemelő lerakók közül 7 db rendelkezik megfelelő műszaki védelemmel.

Települési folyékony hulladékok fogadása jelenleg a szennyvíztisztító telepeken történik. A rendelkezésre álló kapacitás nem teljesen kihasznált. A szennyvíztisztító telepeken az előkezelés módja meszes előkezelés, előkezelés nélküli beeresztés a tisztítási technológiákba és a sűrítő műtárgyakba történő bevezetés, illetve 163.122 m3/év mennyiséget a mezőgazdasági és erdőgazdasági területeken helyeznek el.

Kommunális szennyvíziszapok: A kommunális szennyvíziszapok kezelésének, illetve hasznosításának módja a komposztálás és az azt követő mezőgazdasági hasznosítás vagy közvetlen injektálásos elhelyezés mezőgazdasági területeken. A rendelkezésre álló kezelői kapacitások elégségesek, 88.492 t/év mennyiség kerül hasznosításra.


Veszélyes hulladékok

Megfelelő kezelő és ártalmatlanító kapacitások állnak rendelkezésre a keletkező veszélyes hulladékok kezelésére.

V/2. táblázat: Kezelői engedélyek száma a régióban

Kezelés típusa

Kezelői engedélyek száma (db)

Begyűjtés

15

Előkezelés

29

Lerakás

8

Égetés

10

Komposztálás

9

Hasznosítás

21

Összesen

92


Az ártalmatlanítás döntően a veszélyes hulladékok lerakását, illetve égetéssel történő ártalmatlanítását jelenti. Nem kielégítő a veszélyes hulladékok hasznosítása.
A vegyipari és gyógyszeripari veszélyes hulladékok kezelésének legelterjedtebb módja az égetéssel történő ártalmatlanítás, nem kellően széles körben alkalmazott eljárás a hasznosítás.
A gépipari veszélyes hulladékok kezelésének módjai: a lerakással és az égetéssel történő ártalmatlanítás. Az iparágban nagy mennyiségben keletkező fáradt olajok anyagában történő hasznosítását jellemzően a régión kívül található olajfinomítókban végzik.
Az alumíniumipar és azon belül a timföldgyártás nagy mennyiségben keletkező veszélyes hulladékát a vörösiszapot Ajka és Almásfüzitő térségében lerakással ártalmatlanítják.
Veszélyes hulladékok égetésére rendelkezésre álló kapacitás 52.000 tonna/év a régió várhatóan hosszabb távon fennmaradó és számottevő kapacitással rendelkező égetőiben. Ezek a Nitrokémia RT, az ONYX Kft., a Petró és Petró Kft., a Hunstman RT. és az ALCOA-Köfém Kft. égetői.
A veszélyes hulladékok lerakására a Vertikál Rt.-nél, a Dunaferr Ferromark Kft-nél. és a Terszol Szövetkezetnél mintegy 71.000 tonna szabad kapacitás van. Bővítés után a fenti lerakóknál a kapacitás a jelenleg érvényben lévő engedélyek alapján további 93.000 tonna lesz.
A veszélyes hulladékok komposztálására is alkalmas telepek összes kapacitása évi 172.500 tonna.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

PCB és PCT tartalmú veszélyes hulladékok égetéssel történő ártalmatlanítására engedéllyel rendelkezik az ONYX Kft., Dorog és a Nitrokémia Rt., Balatonfűzfő.
A régióban hulladékolaj feldolgozást, hasznosítást nem végeznek, a keletkező hulladékolaj egy kis részét az égetőkben ártalmatlanítják.
A begyűjtött akkumulátorok és elemek részben az Aszód-Galgamácsai (régión kívüli) veszélyes hulladéklerakón kerülnek ártalmatlanításra vagy az akkumulátorokat külföldre szállítják hasznosításra.
A használaton kívüli elektronikai hulladékok kezelése a régióban nem megoldott. Sem a szervezett begyűjtés, sem a kezelés rendszere nincs kialakítva.
A kiselejtezett gépjárművek bontásával foglalkozó vállalkozások 1.590 db gépkocsi bontást jelentettek 2002. évben, a rendelkezésre álló kapacitás 38.000 tonna, azonban a bontó telepek nem EU konformak.
Az egészségügyi hulladékok ártalmatlanítása alapvetően égetéssel történik.
Az állati eredetű hulladékok ártalmatlanítása a régióban égetéssel, komposztálással vagy lerakással történik. Az állati eredetű hulladékok esetében meghatározó lesz a Mátyásdombi ATEV telep 100.000 tonnás feldolgozó kapacitása.
A régióban keletkező lejárt szavatosságú növényvédőszerek és a növényvédőszerrel szennyezett göngyölegek ártalmatlanítása égetéssel történik.
Csomagolási hulladékok: a papír és fém hulladék kezelése megoldott, a műanyag, üveg és vegyes kompozit csomagolóanyagok tekintetében kezelői kapacitás nem áll rendelkezésre.


VI. fejezet: Az elérendő hulladékgazdálkodási célok meghatározása

VI/1. A keletkező hulladékok mennyiségének várható alakulása, csökkentési célok

Nem veszélyes hulladékok

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok: 2005. évre 10%-os (1.888.110 t), míg 2008-as évre további 5%-os csökkenés (1.783.215 t).

Mezőgazdasági és mezőgazdasági nem veszélyes hulladékok: A hígtrágya csökkentés célkitűzései teljesítésével az összes hulladék mennyisége 2008-ra várhatóan 5%-kal csökkenjen, ami évi 1.006.639 t hulladékot jelent.

Települési szilárd hulladékok: Cél a lerakással ártalmatlanított települési szilárd hulladék biológiailag lebomló szerves anyag tartalmának csökkentése az alábbiak szerint:

– 2004. július 1. napjáig

75%-ra

– 2007. július 1. napjáig

50%-ra

– 2014. július 1. napjáig

35%-ra.

A megadott összetételekből kiindulva a térségre jellemzőnek a 32%-os szerves anyag tartalmat elfogadva a keletkező biológiailag lebomló szerves anyag mennyisége 173.760 t/év. A csökkentési kötelezettség teljesítése értelmében

– 2004. július 1-jéig:

43.440 t-val,

– 2007. július 1-jéig:

86.880 t-val kell a jelenlegihez képest csökkenteni a biológiailag lebomló szerves anyag mennyiségét.


Települési folyékony hulladékok: A Nemzeti Települési Szennyvíz-elvezetési és Tisztítási Megvalósítási Program folyamatos előrehaladásának megfelelően a gyűjtött és elszállítandó települési folyékony hulladékok mennyisége fokozatosan csökkeni fog, a 2001-ben keletkezett 535.168 t mennyiséghez képest.

Kommunális szennyvíziszapok: A kommunális szennyvíziszapok mennyisége a csatornázási, szennyvíztisztítási program előrehaladásával abszolút értelemben folyamatosan növekedni fog. A keletkező és hasznosítandó iszapmennyiségek relatív csökkentése a szennyvíztisztítási és iszapkezelési technológiákkal.

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok: A feldolgozói, újrahasznosítói kapacitás növelésével az inert hulladék mennyiségének csökkentése.

VI/1. táblázat: A keletkező nem veszélyes hulladékok mennyiségének várható alakulása, csökkentési célok

Hulladék

A keletkező hulladékok mennyiségének várható
alakulása, csökkentési célok

%

Várható mennyiség (t/év)

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok

– 2005-re csökkentés
– 2008-ra további csökkentés

–10
–5

1.888.110
1.783.215

Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem
veszélyes hulladékok

– 2008-ra csökkentés

–5

1.006.639

Települési szilárd hulladékok

Lerakásra kerülő biológiailag lebomló szerves anyag tartalom csökkentése
– 2004. július 1. napjáig 75%-ra
– 2007. július 1. napjáig 50%-ra

–25
–50

499.560
456.120

Települési folyékony hulladékok

– 2005-re csökkenés
– 2008-ra további csökkenés

–30–35
–30–35

366.194
178.547

Kommunális szennyvíziszapok

– 2005-re növekedés
– 2008-ra növekedés

+40–50
+70–80

181.205
217.208

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok

– 2005-re növekedés
– 2008-ra további növekedés

+4–8
+4–8

496.975
515.728



Veszélyes hulladékok

Ösztönözni kell a képződés megelőzését, a veszélyesség csökkentését, a hulladékszegény technológiák alkalmazását, a gyártási maradékok visszaforgatását és egyes esetekben korlátozni kell a veszélyes anyagok felhasználását.

Csökkenést kell elérni a vegyipari termelésből származó hulladékok esetében.

VI/2. táblázat: A keletkező veszélyes hulladékok mennyiségének várható alakulása, csökkentési célok

Hulladék

A keletkező hulladékok mennyiségének várható
alakulása, csökkentési célok

%

Várható mennyiség
(t/év)

Vegyipari, gyógyszeripari és műanyagipari hulladékok

– csökkenés 2005-ig
– változatlan 2008-ig

–20

7.020
7.020

Gépipari hulladékok

– csökkenés 2005-ig
– csökkenés 2008-ig

–10
–5

10.230
9.680

Alumíniumipari hulladékok vörösiszap nélkül

– változatlan

 

20.580

Alumuniumipari – vörösiszap

– változatlan

 

600.000

Egyéb ágazati hulladékok

– növekedés 2005-ig
– további növekedés 2008-ig

+3
+2

148.970
151.369

Régió összesen vörösiszap nélkül

– növekedés 2005-ig
– 1%-os növekedés 2008-ig

+1
+1

186.800
188.650



Kiemelten kezelendő hulladékáramok

A csomagolási hulladékok terén csökkenés nem prognosztizálható.


VI/3. táblázat: A keletkező kiemelten kezelendő hulladékok mennyiségének várható alakulása

Hulladék

A keletkező hulladékok mennyiségének várható
alakulása

%

Várható
mennyiség
(t/év)

Veszélyes hulladék

PCB és PCT tartalmú hulladékok

– 30-szoros növekedés 2005-ig
– 50-szeres növekedés 2008-ig

 

30
50

Hulladékolajok

– növekedés 2005-ig
– további növekedés 2008-ig

+10
+10

11.700
12.760

Akkumulátorok, elemek

– növekedés 2005-ig
– további növekedés 2008-ig

+5
+5

418
438

Elektronikai hulladékok

– növekedés 2005-ig
– összesen 10-szeres növekedés 2008-ig

+100

20
100

Kiselejtezett gépjárművek

– 150%-os növekedés 2005-ig
– illetve további 90%-os növekedés
2008-ig

+150
+90

6.000
8.100

Egészségügyi hulladékok

– növekedés 2005-ig
– további növekedés 2008-ig

+10
+5

696
728

Állati eredetű hulladékok

– növekedés 2005-ig
– további növekedés 2008-ig

+1
+1

20.076
20.274

Növényvédőszer és csomagoló eszközeik

– csökkenés 2005-ig
– változatlan 2008-ig

–8

350
350

Nem veszélyes hulladék

Csomagolási hulladékok

– növekedés 2005-ig
– további növekedés 2008-ig

+26
+5

97.045
100.900

Biomassza

– változatlan

 

1.045.308

Gumihulladék

– változatlan

 

7200



VI/2. Hasznosítási célok

Nem veszélyes hulladékok

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok: Hasznosítási célkitűzés a keletkező összes hulladékmennyiségre vetítve 2005-re 50%-os, 2008-ra további 10%-os hasznosítási arány növekedés elérése az alábbi hulladékok tekintetében:
– erőművi és kohászati salakok
– gépipari hulladékok
– építőanyag célú bányászati kitermelésnél keletkező hulladékok
– fafeldolgozó és bútorgyártási hulladékok
– fém, papír, üveg, műanyag hulladékok
– építési, bontási és egyéb inert hulladékok.

Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes hulladékok: Célkitűzés 2005-re a keletkező hulladék 75%-os, 2008-ra pedig a 90%-os hasznosítási arány elérése.

Települési szilárd hulladékok: A települési szilárd hulladék hasznosítási célkitűzései:

1. Szelektíven gyűjtött hulladékok anyagában történő hasznosítása 2008-ig 15%, másodnyersanyagként történő (komposzt és termikus tüzelőanyag) hasznosítás 2008-ig 35%.
A szelektív hulladékgyűjtés kiterjesztése, a tervezési területen a szelektív hulladékgyűjtésbe bevonandó lakosság számának alakulása:
– 2005-ig 450.000 fő
– 2008-ig 675.000 fő

2. Csökkenteni kell a lerakással ártalmatlanított települési szilárd hulladék biológiailag lebomló szerves anyag tartalmát az alábbiak szerint:
2004. július 1. napjáig 75%-ra
2007. július 1. napjáig 50%-ra
2014. július 1. napjáig 35%-ra.
Növelni kell a kerti és közterületi zöldhulladék, valamint a konyhai szerves hulladék elkülönített gyűjtését és komposztálását.

3. Energetikai célú hasznosítás: hulladékégető-mű tervezése a tervezési területen.

4. A hulladékkezelő telepeken a vegyes hulladék komposztálása aerob körülmények között, a nem komposztálható hulladékok lerakása vagy energetikai célú hasznosítása.

Kommunális szennyvíziszapok: A szennyvíziszapok jelenlegi 40%-os hasznosítási arányát minimálisan 55%-ra kell növelni 2008-ig. A hasznosításra nem alkalmas iszapok mennyiségét a szennyvíz és az iszapok előkezelésével a lehető legkisebbre kell csökkenteni.

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok: 50%-os hasznosítási arány elérése 2008-ig.

VI/4. táblázat: A nem veszélyes hulladékok hasznosítási céljai

Hulladék

Hasznosítási cél

%

Mennyiség
(t/év)

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok

– 2005-re 50%-os hasznosítás
– 2008-ra további 10%-os hasznosítás

50
10

1.048.950
1.258.740

Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes hulladékok

– 2005-re 75%-os hasznosítás
– 2008-ra további 15%-os hasznosítás

75
15

794.715
953.658

Települési szilárd hulladékok

– Szelektíven gyűjtött, anyagában történő hasznosítás 2008-ig 15%
– Másodnyersanyagként történő hasznosítás 2008-ig 35%

15
35

81.450
190.050
Összesen: 271.500

Települési folyékony hulladékok

 

Kommunális szennyvíziszapok*

– 2008-ig 55%-os hasznosítás

55

119.464

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok

– 2008-ra 50%-os hasznosítás

50

234.422


* A 2008-ra prognosztizált mennyiségre vetített hasznosítási arány.


Veszélyes hulladékok

Növelni kell a hasznosítás mértékét, 2008-ig el kell érni legalább a 30%-os hasznosítási arányt. A kohászati iparágon belül a hasznosított veszélyes hulladékok mennyiségét számottevően növelni kell. A vegyipari eredetű oldószer tartalmú hulladékok hasznosítását fokozni kell.

VI/5. táblázat: A veszélyes hulladékok hasznosítási céljai

Hulladék

Hasznosítási cél

%

Mennyiség
(t/év)

Vegyipari, gyógyszeripari és műanyagipari hulladékok

– 2005-re 20%-os hasznosítás
– 2008-ra további 10%-os hasznosítás

20
10

1.750
2.630

Gépipari hulladékok

– 2005-re 20%-os hasznosítás
– 2008-ra további 10%-os hasznosítás

20
10

2.280
3.410

Alumíniumipari hulladékok

– változatlan

 

14.090

Egyéb ágazati hulladékok

– 2005-re 20%-os hasznosítás
– 2008-ra további 10%-os hasznosítás

20
10

13.400
16.620



Kiemelten kezelendő hulladékáramok

A kiemelten kezelendő veszélyes hulladékokra vonatkozóan a hasznosítási célok:
– Hulladékolajok: Gyűjtő hálózat hatékonyságának javítása, a regenerálás arányának növelése.
– Akkumulátorok, elemek: Gyűjtő hálózat hatékonyságának javítása, hazai hasznosítás kialakítása.
– Elektronikai hulladékok: Gyűjtő hálózat hatékonyságának javítása, hazai hasznosítás kialakítása.
– Kiselejtezett gépjárművek: Gyűjtő hálózat hatékonyságának javítása, hazai hasznosítás kialakítása.
– Állati eredetű hulladékok: Hasznosítás arányának fokozása.
– Növényvédőszer hulladékok és csomagoló eszközeik: Gyűjtő hálózat kialakítása, hasznosítás mértékének fokozása.

A gazdasági ágazatokban keletkező csomagolási hulladékok begyűjtését a rendszergazda-hálózat és az újonnan alakuló közhasznú társaságok részvételével bővíteni kell. A települési hulladékkezelési programok megvalósítása során kialakuló komplex rendszereknek biztosítania kell a csomagolási hulladék elkülönített begyűjtését garantáló létesítményeket (gyűjtőszigetek, hulladékudvarok, válogatóművek, esetleg háztól házig begyűjtés).

Elérendő célok:

1. Az 50%-os hasznosítási arány elérése 2005-re.

2. Az anyagában történő hasznosításnál összességében minimum 25%-ot kell teljesíteni és egy minimális 15%-os mennyiséget minden anyagfajtánál el kell érni.


VI/6. táblázat: A kiemelten kezelendő hulladékok hasznosítási céljai

Hulladék
típus

Kiemelt hulladékáram

Hasznosítási cél

%

Mennyiség
(t/év)

Veszélyes
hulladékok

Hulladékolajok

Változatlan

 

9.680

Akkumulátorok, elemek

Változatlan

 

360

Elektronikai hulladékok*

2008-ig

20

20

Kiselejtezett gépjárművek*

2008-ig

50

180

Egészségügyi hulladékok

2008-ig

20

130

Állati eredetű hulladékok

Változatlan

 

9.500

Növényvédőszer és csomagoló eszközeik

2008-ig

50

190

Nem veszélyes
hulladékok

Csomagolási hulladékok

2005-ig

50

38.510

Biomassza**

2008-ig

90

940.777

Gumihulladék

2008-ig

70

5.041


* A bontás után keletkező veszélyes hulladék mennyiségre megadva.
** A 2008-ra prognosztizált képződő hulladékmennyiségre kalkulálva.


VI/3. Kapacitás növekedés

Nem veszélyes hulladékok

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok: Cél a hasznosítás kapacitásnövelése.
Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes hulladékok: Évi 60.000 tonna hulladékot komposztáló telep létrehozása.

Települési szilárd hulladékok:

1. A szelektív gyűjtés létesítményeinek fejlesztése és kiterjesztése lehetőleg a régió lakosságának teljes egészére.

2. Szállítási rendszerek fejlesztése szelektíven gyűjtött hulladékokra.

3. Előkezelt hulladékból égethető másodnyersanyag előállítása, technológiai fejlesztés évi 100.000 t kapacitásra.

4. Energetikai célú hasznosítás. A másodnyersanyagként előállított 100.000 t/év tüzelőanyag elégetésével villamos energia és hő előállítása.

5. A zöldhulladék komposztálására megfelelő kapacitások kiépítése.

6. A települési szilárd hulladék csomagolóanyag frakciójának anyagában történő hasznosítása.

Települési folyékony hulladékok: A csatornahálózatok és a szennyvíztisztítótelepek tervezése, építése, bővítése során gondoskodni kell a folyékony települési hulladékokat fogadó pontok kialakításáról.

Kommunális szennyvíziszapok: A vizsgált régióban a (telepen kezelt vagy komposztált) kommunális szennyvíziszapok kezelésére mező-, erdőgazdasági hasznosítási területeket kell biztosítani. A kiépítendő komposztáló kapacitást a jelenlegi és a 2008-ban várhatóan keletkező mennyiség különbségére kell kiépíteni.

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok: Az elérendő hasznosítási célok megvalósítása érdekében a regionális hulladékkezelő központok (meglévő korszerű műszaki védelemmel ellátott hulladéklerakó és kezelő telepek) inert hulladék feldolgozói kapacitásának kiépítése és növelése – ún. inert hulladék kezelő művek kialakítása – a beszállított mennyiség újrahasznosíthatóvá tétele érdekében.

VI/7. táblázat: Kapacitás növelési célok a nem veszélyes hulladékok esetében

Hulladék

Kapacitás növelés

Mennyiség (t/év)

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok

– Felülvizsgálat adatai alapján lehet mennyiségi célt meghatározni

 

Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes hulladékok

– 2008-ra hulladék komposztáló kapacitás létesítése

60.000

Települési szilárd hulladékok

– Szelektív gyűjtési és válogatóművi kapacitás fejlesztése 2008-ig
– Szállítási rendszerek fejlesztése
– Másodnyersanyag előállításához szükséges kapacitás bővítés 2008-ig
– Energetikai célú hasznosítás
– Lerakótér bővítés 2008-ig

76.017
76.017
190.050
100.000
350.000

Települési folyékony hulladékok

Kommunális szennyvíziszapok*

– Komposztáló telep bővítés 2008-ig

92.682

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok

– Többszintű gyűjtési rendszer kiépítése
– Hulladékhasznosító művek építése

468.845
145.765



Veszélyes hulladékok

A MAL Alumínium Ágazat Inotai gyárában keletkező veszélyes hulladékok lerakással történő ártalmatlanításához meg kell építeni egy korszerű veszélyes hulladéklerakót.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

Az akkumulátorok feldolgozása jelenleg külföldön történik, a hulladékgazdálkodási célkitűzések megvalósításához meg kell oldani a visszagyűjtött akkumulátorok hazai feldolgozását és hasznosítását. A hasznosítás során a bontott termékekből arányaiban kis mennyiségű veszélyes hulladék keletkezés várható, ugyanakkor nagy mennyiségben fog keletkezni anyagában hasznosítható „melléktermék”. A bontás során keletkező hulladékok egy részét hulladék égetőműben energiatermelésre lehet felhasználni.
Csomagolási hulladékok esetében az acél, alumínium és papír kivételével valamennyi csomagolóanyag típusra 100%-os feldolgozói kapacitásnövekedés (kiépítés).
A biomassza feldolgozói kapacitás külön fejlesztés nem indokolt. A kistermelői gyümölcs és szőlő kultúrákban, továbbá a parkfenntartásban keletkező biomassza komposztálással történő hasznosítását kell megoldani.
A gumihasznosítási kapacitások országosan rendelkezésre állnak.

VI/4. Illegális és környezetvédelmileg nem megfelelő tároló, kezelő és lerakó telepek megfelelő üzemmódra fejlesztése, rekultiválása, kármentesítése, felszámolása

Nem veszélyes hulladékok

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok: Az illegális és környezetvédelmileg nem megfelelő tároló, kezelő és lerakó kapacitások megfelelő üzemmódra fejlesztése, illetve rekultiválása, kármentesítés elvégzése, felszámolása kizárólag állapotfelmeréssel, illetve felülvizsgálati eljárás során határozható meg.
A volt Peremartoni Vegyipari Vállalat területén az iszaptárolókban elhelyezett hulladékok mennyiségét fel kell mérni és meg kell vizsgálni a kezelési lehetőségeket.

Települési szilárd hulladékok: A régióban működő lerakók közül 2 regionális jelentőségű lerakó fejlesztése lehetséges. Azon lerakók esetében, amelyek műszaki védelme nem felel meg a 22/2001. (X. 10.) KöM rendeletben foglaltaknak és a jelenleg tervezett hulladékgazdálkodási projektek nem valósulnak meg és így az üzemeltetésüket továbbra is fenn kell tartani, ott a megfelelő felülvizsgálatok után a műszaki védelem kiépítése szükséges.
A lerakókra előírt műszaki beavatkozások meghatározása a jelenleg folyamatban lévő felülvizsgálati eljárások befejezése után lehetséges.
A Landfill Projekt alapján 299 környezetvédelmileg nem megfelelő vagy nem kellő kapacitással rendelkező lerakó rekultiválása vagy felszámolása, 2008-ig a nagy és közepes környezeti kockázatú lerakókra kell elvégezni a szükséges beavatkozásokat.

Települési folyékony hulladékok: A régióban Badacsonytomaj, Balatonkenese-Mámatető, Martonvásár, Balatonakali, Enying-Mátyáspuszta, Lajoskomárom folyékony hulladékleürítő helyek folyamatban lévő felülvizsgálata után a rekultiváció vagy kármentesítés végrehajtása.

Kommunális szennyvíziszapok: A térségben illegális és környezetvédelmileg nem megfelelő szennyvíziszaptároló, kezelő és lerakó létesítmények nincsenek.

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok: A környezetvédelmileg nem megfelelő vagy illegális hulladéklerakók felszámolása szorosan kapcsolódik a kommunális hulladéklerakók felszámolásához, tekintettel a kommunális és inert hulladékok lerakási gyakorlatára, tehát a felszámolási, rekultiválási célok a települési szilárd hulladékok céljaival egyeznek meg.


Veszélyes hulladékok
Az illegális, környezetvédelmi szempontból nem megfelelő lerakók felszámolását a vizsgált régióban folyamatosan el kell végezni:
– A vörösiszap tárolók rekultiválását folyamatosan végezni kell.
– Fel kell számolni a MAL Alumínium Ágazat Inotai gyárának környezetvédelmi szempontból nem megfelelő veszélyes hulladék tárolóját.
– Bővíteni és korszerűsíteni kell a Vertikál Rt. Polgárdi hulladéklerakóját, ami a jelenlegi telephelyén megvalósítható.
– Fel kell számolni a Nitrokémia Rt. Királyszentistváni szennyvíziszap tárolóját és meg kell oldani a tárolt szennyvíziszap ártalmatlanítását.
– Rekultiválni kell az Almásfüzitői vörösiszap tárolót olyan formában, hogy a környezetszennyezést megszüntessék.
– A Dunaújvárosi zagytér környezetszennyezését fel kell mérni és meg kell szűntetni.
– Az ismert egyéb felhalmozott hulladékok kezelési lehetőségét vizsgálni kell vagy az ártalmatlanítást, hasznosítást el kell végezni.


VI/5. Prioritások

Nem veszélyes hulladékok

VI/8. táblázat: Célkitűzések prioritása a nem veszélyes hulladékok esetében

Hulladék

Célkitűzés

Prioritás

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok

Technológia módosítása

*

Hasznosítás növelése

 

Égetési kapacitás bővítése

 

Anyagában történő hasznosítás fejlesztése

*

Egyéb feldolgozói kapacitás bővítés

*

Rekultiváció

*

Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes hulladékok

Technológia módosítása (hígtrágya kezelés)

*

Komposztálói kapacitás növelése

*

Települési szilárd hulladékok

Szelektív gyűjtési és válogatóművi kapacitás fejlesztése

*

Szállítási rendszerek fejlesztése

 

Másodnyersanyag előállításához szükséges kapacitás bővítés

*

Energetikai célú hasznosítás

 

Lerakótér bővítés

 

Rekultiváció

*

Települési folyékony hulladékok

Rekultiváció

*

Kommunális szennyvíziszapok

Komposztálói kapacitás növelése

*

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok

Többszintű gyűjtési rendszer kiépítése

*

Hulladékhasznosító művek építése

 


* Kiemelt fontosságú prioritás.


Veszélyes hulladékok

VI/9. táblázat: Célkitűzések prioritása a veszélyes hulladékok esetében

Hulladék

Célkitűzés

Prioritás

Alumíniumipari hulladékok

Technológia módosítása

*

Egyéb, ipari szennyvíztisztítási hulladékok

Technológia módosítása

*

Gépipari hulladékok

Hasznosítás növelése
Égetési kapacitás rekonstrukciója

 

Vegyipari hulladékok

Égetési kapacitás rekonstrukciója

*


* Kiemelten kezelendő feladatok.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

VI/10. táblázat: Célkitűzések prioritása a kiemelten kezelendő hulladékáramok esetében

Hulladék

Kiemelt hulladékáram

Célkitűzés

Prioritás

Veszélyes hulladékok

PCB és PCT tartalmú hulladékok

A megfelelő alapadatbázis létrehozása

*

Hulladékolajok

Gyűjtő hálózat hatékonyságának javítása
Regenerálás arányának növelése

*

Akkumulátorok, elemek

Gyűjtő hálózat hatékonyságának javítása
Hazai hasznosítás kialakítása

*

Elektronikai hulladékok

A megfelelő alapadatbázis létrehozása
Gyűjtő hálózat kialakítása
Hazai hasznosítás kialakítása

*
*
*

Kiselejtezett gépjárművek

A megfelelő alapadatbázis létrehozása
Gyűjtő hálózat kialakítása
Hazai hasznosítás kialakítása

*
*
*

Egészségügyi hulladékok

Hasznosítás arányának fokozása

 

Állati eredetű hulladékok

Gyűjtő hálózat kialakítása
Dögkutak felszámolása
Hasznosítás mértékének fokozása

*

Növényvédőszer és csomagoló eszközeik

A megfelelő alapadatbázis létrehozása

*

Nem veszélyes hulladékok

Csomagolási hulladékok

Anyagában történő hasznosítás növelése

*

Gumihulladék

Feldolgozott hulladék értékesítése

 


* Kiemelt fontosságú prioritás.


VII. fejezet: Cselekvési program

VII/1. Módszerfejlesztési, intézményfejlesztési, ismeretterjesztő, szemléletformáló, tájékoztató, oktatási és kutatási-fejlesztési programok

A cselekvési programok legfontosabb összetevői az alábbiak:
– Mérési adatokkal alátámasztva kell értékelni a hulladékok összetételét, a hasznosíthatóság, illetve ártalmatlanítás szempontjai alapján.
– Az ismeretterjesztés, szemléletformálás, tájékoztatás, oktatás-képzés megvalósításának eszközeit és tervét ki kell dolgozni.
– A gazdálkodási tevékenységek ellenőrzésére és a hulladékokkal kapcsolatos adatok nyilvántartására, koordinálására intézménykorszerűsítés.
– A gyártói felelősség elvének érvényesítése és folyamatos ellenőrzése.
– Kutatási és fejlesztési tevékenységgel vizsgálni kell a termelési technológiák hulladék kibocsátás csökkentési, valamint a hulladékhasznosítási lehetőségeket.
– A hulladékok hasznosításával kapcsolatos kutatás-fejlesztési programokat, illetve azok eredményeit országosan át kell tekinteni és megvalósítani azok koordinációját.
– A csomagolási hulladékok képződésének megelőzése érdekében ösztönözni kell az újrahasználati rendszerek alkalmazását és biztosítani kell a visszavitelt támogató betétdíjas forgalmazás hatékony szabályrendszerét.
– Ki kell dolgozni, illetve honosítani kell a csomagolásokra, illetve azok minőségére, újratölthetőségére és hasznosíthatóságára vonatkozó CEN-szabványokat.
A módszertani fejlesztés régióra becsült költsége mindösszesen 1.590 millió Ft.

VII/1. táblázat: Módszerfejlesztési, intézményfejlesztési, ismeretterjesztő, szemléletformáló, tájékoztató, oktatási és kutatási-fejlesztési programok

Cél

Cselekvési program

Résztvevők

Időzítés

Becsült költség
(millió Ft)

Hulladék adatszolgáltatási rendszer kialakítása

Hulladékokra vonatkozó adat nyilvántartási,
-szolgáltatási kötelezettségeknek érvényt szerezni

minisztériumok, termelők, hatóságok

2004.
dec. 31.

120

Megfelelő hulladék-
kezelési technológia
kiválasztása

Hulladék összetétel vizsgálata

termelők, termelői/köz-
szolgáltatói szektor

folyama-
tosan
2008-ig

300

Hasznosítási módszerek közzététele

Hasznosítási módszerek összegyűjtése, rendszerezése, közzététele

minisztériumok, termelők, hatóságok, önkormányzatok

folyama-
tosan
2008-ig

15

Ismeretterjesztés,
szemléletformálás

Ismeretterjesztő anyagok készítése, összeállítása, publikációja, tájékoztató-lakossági fórumok szervezése, akciónapok szervezése

önkormányzatok, hatóságok, kulturális intézmények termelők

folyama-
tosan
2008-ig

50

Kutatás és fejlesztés a hasznosítás elősegítésére

Adott hulladéktípusokra költség hatékony hulladékgazdálkodási rendszer kialakítása, hulladék megelőzési csökkentési módszerek kifejlesztése

termelők

folyama-
tosan
2008-ig

130

Hatékony hulladékgazdálkodási ellenőrzési, felügyeleti rendszer kiépítése

Intézményfejlesztés, személyi állomány bővítése, szakmai továbbképzése, számítástechnikai eszközpark fejlesztése, nyilvántartó rendszerek fejlesztése

minisztériumok, hatóságok, önkormányzatok

folyama-
tosan
2008-ig

400

Begyűjtési, gyűjtési
rendszerek feltérképezése

Működő rendszerek hatékonyságának vizsgálata

minisztériumok, felügyelőség

folyama-
tosan
2004-ig

50

Életciklus elemzés készítése

A termék gyártásának, felhasználásának és hulladékká válásának vizsgálata

termelők

folyama-
tosan
2008-ig

25

Elhagyott hulladékok
felszámolásának tervei

Elhagyott hulladékok felmérése, lerakások felszámolására tervkészítés

önkormányzatok

folyama-
tosan
2008-ig

500

Összesen

 

 

 

1.590



VII/2. Hulladékgazdálkodási cselekvési programok

Nem veszélyes hulladékok

A cselekvési program összetevőit, felelőseit az alábbi táblázat tartalmazza.

VII/2. táblázat: Az ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költség
(millió Ft)

Szelektív gyűjtési és válogatási rendszerek kiépítése (gyűjtő telepek, azok korszerűsítése)

minisztériumok, termelők

folyamatosan 2008-ig

500

Begyűjtési rendszer kialakításának támogatása

minisztériumok

2004. december 31.

500

Gazdaságos szállítást biztosító eszközrendszer
támogatásának kialakítása

minisztériumok

2005. december 31.

20

Szerves hulladékfrakció kezelésének kialakítása (biológiai kezelés)

termelők

I. ütem
2004. júl. 1.
II. ütem
2007. júl. 1.

1.000

Feldolgozási kapacitás bővítése, hasznosítás fejlesztése (hiányzó kapacitás igény alapján)

termelők

folyamatosan 2008-ig

4.000

Illegális lerakók felszámolása

állam, termelők

2005. dec. 31.

1.500

Rekultiváció

állam, termelők

2007. dec. 31.

1.500

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok összesen

9.020



VII/3. táblázat: A mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes hulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költség
(millió Ft)

Hasznosítás, melynek érdekében hulladék összetétel vizsgálata

termelők

folyamatosan 2008-ig

360

Biohulladék komposztálása

termelők

folyamatosan 2008-ig

620

Élelmiszeripari hulladékok hasznosítási programja (komposztálás, biogáz előállítás)

termelők

folyamatosan 2008-ig

1.000

Erdészeti hulladék hasznosítási program (energetikai célú hasznosítás)

termelők

2005. december 31.

200

Mezőgazdaságban környezetszennyező technológiák megszüntetése (hígtrágya tárolók, felülvizsgálat, korszerű tárolók és kezelés kialakítása)

termelők

2006. december 31.

1.000

Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes hulladékok összesen

3.180



VII/4. táblázat: A települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költség
(millió Ft)

Hulladékgyűjtő sziget 1.121 db

önkormányzatok

2003–2008

561

Hulladékudvar 44 db

önkormányzatok

2003–2008

660

Átrakóállomás 6 db

önkormányzatok

2003–2008

330

Hulladékkezelő mű (mechanikai-biológiai kezelőmű, prizmakomposztáló tér) 14 db

önkormányzatok

2003–2008

1.750

Hulladékégető mű 1 db

önkormányzatok

2003–2008

14.900

Lerakótér bővítés

önkormányzatok

2003–2008

1.595

Inert hulladék kezelő mű 13 db

önkormányzatok

2003–2008

1.320

Zöldhulladék komposztáló 4 db

önkormányzatok

2003–2008

235

Válogatómű 14 db

önkormányzatok

2003–2008

920

Lerakók rekultivációja

önkormányzatok

2003–2008

4.650

Szállító és hulladékkezelő berendezések, gépek

önkormányzatok

2003–2008

4.720

Települési szilárd hulladékok összesen

31.641



VII/5. táblázat: A települési folyékony hulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költség
(millió Ft)

Környezetvédelmileg nem megfelelő leürítő helyek rekultivációja

önkormányzatok/
környezetvédelmi felügyelőségek

2006. dec. 31.

60



VII/6. táblázat: A kommunális szennyvíziszapok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költség
(millió Ft)

Komposztáló telepek fejlesztése

termelők

folyamatosan
2008-ig

*1.750


* A fejlesztés költségét a Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és -tisztítási Megvalósítási Program tartalmazza.


VII/7. táblázat: Az építési és bontási hulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költség
(millió Ft)

Többszintű gyűjtési rendszer kiépítése
(mikrotérségi és térségi gyűjtőhelyek)

önkormányzatok
szakhatóságok

2006. dec. 31.

656

Inert hulladék hasznosító rendszer fejlesztése

önkormányzatok
szakhatóságok

2006. dec. 31.

**1.320

Építési és bontási hulladékok összesen

656


** A feltüntetett fejlesztési költséget a települési szilárd hulladékok fejlesztési költségei tartalmazzák.

A települési szilárd hulladékra vonatkozó folyamatban lévő ISPA projektek 2004. első féléves indulási időszakkal számolnak és az Észak-Balatoni ISPA 2005 végi befejezéssel, míg a Közép-Duna Vidéki ISPA 2006. évi befejezéssel számol. A program 6 éves időtávját, valamint az ISPA projektek előkészítettségét is figyelembe véve a programra várhatóan az alábbi táblázat szerinti időbeli ütemezés lehetséges.

VII/8. táblázat: ISPA projektek időbeli ütemezése

Évek

Tevékenységek

2003.

Tervkészítés, hatósági engedélyeztetés

2004.

Hatósági engedélyeztetés, projektkészítés, tendereztetés, döntés a kivitelezőkről, szállítókról

2005.

Hulladékkezelő létesítmények terület előkészítése, építése, szerelése, rekultivációk, égetőmű terület előkészítés

2006.

Hulladékkezelő létesítmények építése, szerelése, géptelepítések, használatbavétel, rekultivációk, égetőmű építése, technológiai szerelés

2007.

Hulladékkezelő létesítmények használatbavétele, égetőművi próbaüzem, rekultivációk

2008.

A program befejezése, értékelés



Veszélyes hulladékok

A hulladékok kezelési hatékonyságának fokozásához a jelenlegi gyűjtőhálózatok hatékonyságát növelni kell, illetve új gyűjtőhálózatot kell kialakítani. A hulladékégetők kapacitását bővíteni, illetve rekonstruálni kell.
Ajkai vörösiszap tároló bővítése folyamatos feladat. A MAL Alumínium Ágazat Inotai veszélyes hulladéklerakóját meg kell építeni.

VII/9. táblázat: A veszélyes hulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Hulladék

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költség
(millió Ft)

Vegyipari
Hulladékok

Kutatási és fejlesztési program kidolgozása a keletkezés csökkentésére
Technológia módosítása a keletkező hulladékok és szennyvíziszapok veszélyességének csökkentése érdekében
Iszaplerakó felszámolása
Égetési kapacitás rekonstrukciója
Hasznosítási arány növelése

termelők
termelők
tulajdonosok
üzemeltetők
termelők

2005. dec. 31.
2008. dec. 31.
2005. dec. 31.
2004. dec. 31.
2007. dec. 31.

500
700
10.000
*1.500
800

Alumínium-ipari hulladékok

Kutatási és fejlesztési program a vörösiszap veszélyességének csökkentése érdekében
Rekultiválás a tárolók környezetszennyezésének megakadályozása érdekében
Tárolókapacitás bővítése

termelők/vállalkozók
termelők
termelők

2008. dec. 31.
folyamatosan
folyamatosan

150
9.000
2.000

Gépipari

Hasznosítás növelése
Égetési kapacitás rekonstrukciója

termelők
vállalkozók

2006. dec. 31.
2004. dec. 31.

1.000
**

Egyéb ágazati

Veszélyes hulladék lerakók rekultiválása
Zagytér környezetszennyezésének megszüntetése
Országos veszélyes hulladék kezelő rendszer régiós részének kidolgozása és bevezetése

tulajdonosok
tulajdonosok
Környezetvédelmi Felügyelőségek/
termelők/Állam

2008. dec. 31.
2008. dec. 31.
2008. dec. 31.

1.000
***
6.000

Veszélyes hulladékok összesen

32.650

*

Az összes ágazatra vonatkozik.

**

Beépítve a *-gal jelölt 1.500 millió Ft összegbe.

***

A költségek a tervkészítés jelenlegi fázisában nem határozhatók meg.


A finanszírozási források az alábbiak lehetnek:
– EU alapok. Ezek elsősorban a nagy forrásigényű regionális létesítmények esetében szóba jöhető források.
– EU–6 alapok a kutatás és fejlesztés esetében (alkalmazott kutatási fázis).
– Költségvetési források, melyeket a környezetvédelem pénzügyi eszközei alapoznak meg. Ilyen bevételi források: termékdíjak, betétdíjak, biztosítékok.
– Vállalkozói források.
A terv megvalósítását az alábbi pénzügyi eszközökkel lehet elősegíteni:
– Alkalmazott kutatás-fejlesztés pályázatok.
– KAC és utód pályázati lehetőségek.
– Termékdíjas és betétdíjas rendszer megfelelő működtetése.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

Az egyes hulladékáramok között prioritás szempontjából nincs különbség.
A regionális hulladékgazdálkodási rendszerek kialakításával párhuzamosan a gyűjtő-begyűjtő rendszerek hatékonyságát fokozni kell. Az egyes veszélyes hulladék fajták előkezelésének, illetve bontásának, ezt követően hasznosításának lehetőségét meg kell teremteni.

VII/10. táblázat: A kiemelten kezelendő hulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Kiemelt
hulladékok

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költség
(millió Ft)

PCB és PCT tartalmú hulladékok

A régióban lévő PCB és PCT tartalmú készülékek felmérése, az alkalmazás megszüntetése

Környezetvédelmi Felügyelőségek, üzemeltetők,
ártalmatlanítók

2008. dec. 31.

50

Hulladék-
olajok

Begyűjtő rendszer teljes körű kiépítése és működtetése, átvételi kötelezettség bevezetése

Környezetvédelmi Felügyelőségek, hatóságok gyártók, forgalmazók

2008. dec. 31.

250

Akkumulá-
torok,
elemek

Begyűjtő rendszer teljes körű kiépítése

Környezetvédelmi Felügyelőségek, gyártók, forgalmazók.

2004. dec. 31.

50

Elektronikai hulladékok

Adatgyűjtés a régióban keletkező elektronikai hulladékokról, azok begyűjtési és visszavételi rendszerének kialakítása, bontórendszer kialakítása és csatlakozás a hasznosító rendszerhez

Környezetvédelmi Felügyelőségek, hatóságok, gyártók, forgalmazók, szakmai szövetségek

jelenleg nem ismert

600

Kiselejtezett gépjárművek

Hulladékká vált gépjárművek visszavételi, leadási rendszerének kialakítása, bontórendszer átalakítása és csatlakozás a hasznosító rendszerhez

Minisztériumok, Környezetvédelmi Felügyelőségek, hatóságok, gyártók, forgalmazók, szakmai szövetségek

2008. dec. 31.

1.200

Egészségügyi hulladékok

Sterilizálási megoldások alkalmazásának bővítése

Környezetvédelmi Felügyelőségek, Egészségügyi intézmények, Önkormányzatok

2008. dec. 31.

500

Állati eredetű hulladékok

Begyűjtő és előkezelő rendszer kialakítása, vágóhídi hulladékok feldolgozása

termelők, kezelők

2006. dec. 31.

300

Növényvédő szerek és csomagoló-eszközeik

Felhagyott növényvédőszer raktárak felmérése, a hulladék ártalmatlanítása
Termelőknél keletkező növényvédőszer- hulladékok és csomagoló anyagaik szelektív gyűjtésének és ártalmatlanításának biztosítása

Környezetvédelmi Felügyelőségek, Önkormányzatok,
Megyei NTSZ-ek, falugazdászok, termelők

2006. dec. 31.
2008. dec. 31.

50

Kiemelt veszélyes hulladékáramok összesen

3.000

Csomagolási hulladékok

Papír**, műanyag és üveg begyűjtő rendszer fejlesztése, feldolgozói kapacitás bővítése*

termelők, Állam

folyamatosan
2008-ig

1.000

Csomagolás hulladékok összesen

 

1.000

Biomassza

Komposztálói kapacitás növelése

Önkormányzatok

2006. dec. 31.

235

Gumi hulladék

Kiemelt hulladékáramok összesen

4.235


* A csomagolási hulladékok esetében a fejlesztések a települési szilárd hulladék kezelő rendszerhez csatlakozás költségei (szelektív gyűjtés, hulladékudvarok). A fejlesztési költség többi része a települési szilárd hulladék fejlesztéseknél tervezett.
** A megadott költségek a feldolgozási kapacitás bővítés költségeit nem tartalmazzák, azokat az ipari nem veszélyes hulladékok feldolgozásának fejlesztésénél tüntettük fel. A papírfeldolgozói kapacitás bővítése a Dunapack Rt.-nél tervezett, a tervezett fejlesztés értéke 28 milliárd Ft. A jelentős beruházási költségek eredményeként az ország teljes hulladékpapír feldolgozása megoldható.

VII/11. táblázat: A Közép-dunántúli Régió fejlesztéseinek összesített költsége

Intézkedés/tervezett fejlesztés

Költség
(millió Ft)

Módszertani fejlesztés összesen

1.590

Nem veszélyes hulladékok összesen

44.557

Veszélyes hulladékok összesen

32.650

Kiemelten kezelendő hulladékáramok

4.235

Intézkedések/fejlesztések mindösszesen

83.032


A hulladékgazdálkodási rendszer régión túlmutató fejlesztéseit (további hulladékpapír feldolgozás, gépkocsi bontás és feldolgozás, elektronikai hulladék bontó és feldolgozó kapacitás) a területi tervekben foglaltak összesítése után országos szinten lehet meghatározni.
A cselekvési program becsült teljes költsége a Közép-dunántúli Statisztikai Régióban a 2003–2008 tervidőszakban mintegy 83 milliárd Ft.
A fejlesztésekhez történő állami hozzájárulás aránya és mértéke a részletes megvalósítási programok előkészítése során kerül megállapításra.

3. számú melléklet a 15/2003. (XI. 7.) KvVM rendelethez

A DÉL-DUNÁNTÚLI STATISZTIKAI RÉGIÓ HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERVE

I. fejezet: Általános adatok


Tervezési szint: Dél-dunántúli Statisztikai Régió
(Baranya megye, Somogy megye és Tolna megye)
Készítette: Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség
Cím: 7621 Pécs, Papnövelde u. 13.
Időtartama: 2003–2008
A tervezés báziséve: 2001

II. fejezet: A Dél-dunántúli Statisztikai Régióban keletkező, hasznosítandó vagy ártalmatlanítandó hulladékok típusa, mennyisége, eredete

II/1. Éves keletkezett hulladék mennyiség


A Dél-dunántúli Régióban 2001-ben a II/1. táblázatban szereplő mennyiségű hulladékok keletkeztek.

Nem veszélyes hulladékok

II/1. táblázat: A keletkező nem veszélyes hulladékok és mennyiségük*

Hulladék

Régió összesen (t/év)

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok**

485.000

Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes hulladékok

350.000

Települési szilárd hulladékok

270.000

Települési folyékony hulladékok

571.000

Kommunális szennyvíziszap***

172.000

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok

500.000

Összesen

2.348.000

*

A táblázat tartalmazza a termelés és elosztás, valamint a fogyasztás során keletkező hulladékokat, továbbá a mezőgazdaságban visszaforgatott szerves hulladékot is (növényi szár).

**

Nem tartalmazza a főként építőipari alapanyagok bányászatából és az egyéb bányászati tevékenységekből származó meddőt.

***

12.000 tonna/év szárazanyag tartalom.


A nagyságrendi különbözőség miatt külön rovat tartalmazza a bányászati tevékenységből származó meddő, valamint az állati trágya mennyiségét, az alábbi két hulladékfajtát a fenti táblázat nem tartalmazza.

II/2. táblázat: A keletkező bányászati meddő és állati trágya mennyisége

Hulladék

Régió összesen (t/év)

Bányászati meddő

3.600.000

Állati trágya

6.400.000


Sorrendben a mezőgazdaság (6,5 millió tonna), a bányászat (3,6 millió tonna), a villamosipar (380 ezer tonna), az élelmiszeripar (200 ezer tonna), valamint a faipar eredményezi a 11 millió tonna termelési nem veszélyes hulladék döntő részét. A termelés jellegéből adódóan eleve sok hulladék keletkezik a mezőgazdaságban, valamint a bányászatban és általában kevés a szolgáltatásban, holott a GDP tekintetében az utóbbi áll a vezető helyen.
Az 500.000 tonna építési-bontási hulladék inert része hulladéklerakóba kerül vagy roncsolt vagy építési területek feltöltésénél hasznosul. Az aszfalt hulladékok zömét az útépítésben hasznosítják.
A keletkező 24.061.063 m3 csatornán el nem vezetett szennyvíz 2%-a jelenik meg mint települési folyékony hulladék, melyet elszállítanak a keletkezés helyéről és tisztítják vagy lerakják. A többi (98%) helyben elszikkad.


Veszélyes hulladékok

II/3. táblázat: A keletkező veszélyes hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Régió összesen (t/év)

Vegyipari, gyógyszeripari, műanyagipari hulladékok

135

Gépipari hulladékok

2.000

Alumíniumipari hulladékok

0

Egyéb ágazati hulladékok

48.765

Összesen

50.900


Az egyéb veszélyes hulladékok fő mennyisége, szennyvízkezelés során keletkezik (28%), húsiparból (24%), illetve a szolgáltató iparból, mezőgazdaságból, uránbányászatból, fa- és bútoriparból (összesen 32%) származik.
2001-ben 51.000 tonna veszélyes hulladék keletkezett, ami az előző évhez képest 30%-os csökkenést jelent.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

II/4. táblázat: A keletkező kiemelten kezelendő hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Kiemelt hulladékáram

Régió összesen
(t/év)

Veszélyes hulladékok

PCB és PCT tartalmú hulladékok

<1

Hulladékolajok

1.213

Akkumulátorok és elemek

405

Elektronikai hulladékok

n.a.

Kiselejtezett gépjárművek

9.000

Egészségügyi

700

Állati eredetű

16.874

Azbeszt

18

Növényvédő szerek és csomagolóeszközeik

152

Nem veszélyes hulladékok

Csomagolási hulladékok

71.000

Biomassza

325.000

Gumihulladék

3.500


A PCB tartalmú hulladékok keletkezése nem folyamatos, nem egyenletes.
A termelőktől származó adatokkal szemben (405 tonna) a begyűjtő szervezetektől kapott információk szerint a begyűjtött hulladék akkumulátorok mennyisége 2.500 tonna/év, ami a lakosságnál keletkező mennyiségeket is tartalmazza.
Az elektromos és elektronikai készülékek hulladékai közül a hűtőgépek mennyisége évi 10.000 db, a kiselejtezett gépjárművek mennyiségét számítani lehet.
A nagyobb mezőgazdasági termelőktől származó növényvédőszeres hulladékok mennyisége 152 tonna/év. A mára jelentősen lecsökkent hulladék gyűjtése, kezelése a nagyobb üzemekben megoldott.
A csomagolási hulladékok számított mennyisége 71.000 tonna/év. Somogy megyében a Balaton déli partján lévő üdülőkörzetben az állandó lakosság mellett a nagyszámú üdülő népesség is hulladéktermelőként jelenik meg.
A biomassza mennyiségére vonatkozó adat tartalmazza a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban keletkező nem veszélyes, a veszélyes és a települési szilárd hulladékban lévő könnyen bomló szerves hulladék mennyiségét.

II/2. Felhalmozott hulladék


Nem veszélyes hulladékok

A komlói külfejtési bányaterületen 15 millió m3 meddőanyag van felhalmozva. A további 18 db, összesen 312 ha területű – korábbi mélyművelésből származó – meddőhányó egy részének (4 db) rekultiválása még meg sem kezdődött. A hajdani uránérc feldolgozás során keletkezett 20,5 millió tonna zagytárolókban van felhalmozva, melyek teljes rekultivációja még nem valósult meg.

Veszélyes hulladékok

A hajdani simontornyai bőrgyár telepein jelentős veszélyes hulladék készlet van felhalmozva. A jövőben 260.000 m3 bőrmeszezési iszap, 100–150 tonna bőrhulladék (mára már nem veszélyes hulladékok), 5–6 tonna savhulladék, valamint 150 tonna vegyes veszélyes hulladék sorsáról kell gondoskodni.
Somogyban, a Kaposvár melletti Ózaranyban 100 tonna növényvédőszeres göngyöleg hulladékot tárolnak.

Kiemelten kezelendő hulladékáramok

Növényvédő szerek és csomagolóeszközeik lásd veszélyes hulladék fejezet.

II/3. Ki- és beszállított hulladék


Nem veszélyes hulladékok

II/5. táblázat: A területre beszállított és a területről kiszállított nem veszélyes hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Régióba beszállított
(t/év)

Régióból kiszállított
(t/év)

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok

150.000

100.000

Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes hulladékok

0

0

Települési szilárd hulladékok

2.800*

1.500

Települési folyékony hulladékok

0

0

Kommunális szennyvíziszap

0

0

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok

0

0

Összesen

152.800,

101.500


* A gyűjtési körzet bővülése miatt 2003-tól 20.000 t/év mennyiséggel növekszik.


Veszélyes hulladékok

II/6. táblázat: A területre beszállított és a területről kiszállított veszélyes hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Régióba beszállított (t/év)

Régióból kiszállított (t/év)

Vegyipari, gyógyszeripari, műanyagipari hulladékok

0

135

Gépipari

0

1.000

Alumíniumipari

0

0

Egyéb ágazati

0

15.000

Összesen

0

16.135



Kiemelten kezelendő hulladékáramok

II/7. táblázat: A területre beszállított és a területről kiszállított kiemelten kezelendő hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Kiemelt hulladékáram

Régióba
beszállított
(t/év)

Régióból
kiszállított
(t/év)

Veszélyes hulladékok

PCB és PCT tartalmú hulladékok

0

<1

Hulladékolajok

0

1.213

Akkumulátorok és elemek

0

3.500

Elektronikai hulladékok

0

0

Kiselejtezett gépjárművek

0

0

Egészségügyi

0

674

Állati eredetű

0

8.000

Növényvédő szer és csomagolóeszközeik

0

152

Nem veszélyes hulladékok

Csomagolási hulladékok

800

7.000

Biomassza

0

0

Gumihulladék

10.000

0


A régióból akkumulátor hulladékot exportálnak, fa- és textilhulladékot importálnak. A területre beszállított hulladékok közül a Beremendi Cementgyárban feldolgozott füstgáztisztítási gipszet, kohászati salakot (88.000 t/év) és gumit, valamint Mohácson feldolgozott fa- és textilhulladékot kell kiemelni.
A kiszállított hulladékok főként a kiemelten kezelendő hulladékáramok közé tartoznak.

II/4. A területi éves hulladékmérleg bemutatása, különös tekintettel a hasznosításra vagy ártalmatlanításra


Nem veszélyes hulladékok

II/8. táblázat: A területi éves hulladékmérleg és kezelési arány bemutatása nem veszélyes hulladékok esetén

Hulladék

Hasznosítás*

Égetés

Lerakás

Egyéb kezelt**

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok

41

200.000

0

0

59

285.000

0

0

Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes hulladékok

91,5

320.000

0

0

8,5

30.000

0

0

Települési szilárd hulladékok

2,2

6.000

0

0

97,8

264.000

0

0

Települési folyékony hulladék

3,5

20.000

0

0

35

200.000

61,5

351.000

Kommunális szennyvíziszap

86

148.000

0

0

14

24.000

0

0

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok

20

100.000

0

0

80

400.000

0

0

Összesen:

 

794.000

 

0

 

1.203.000

 

351.000


* Anyagában történő hasznosítás.
** Szennyvíztelepi elhelyezés.


Veszélyes hulladékok

II/9. táblázat: A területi éves hulladékmérleg és kezelési arány bemutatása veszélyes hulladékok esetén

Hulladék

Hasznosítás*

Égetés

Lerakás

Egyéb kezelt

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

Vegyipari, gyógyszeripari
és műanyagipari

11

15

89

120

0

0

0

0

Gépipari

75

1.500

10

200

15

300

0

0

Alumíniumipari

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb ágazati

57

27.765

23

12.000

17

9.000

0

<1

Összesen

 

29.280

 

12.320

 

9.300

 

0


* Anyagában történő hasznosítás.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

II/10. táblázat: A területi éves hulladékmérleg és kezelési arány bemutatása kiemelten kezelendő hulladékok esetén

Kiemelt hulladékáramok

Hasznosítás*

Égetés

Lerakás

Egyéb kezelt***

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

Veszélyes hulladékok

 

 

 

 

 

 

 

 

PCB és PCT hulladékok

0

0

100

<1

0

0

n.a.

n.a.

Hulladékolajok

100

1.213

0

0

0

0

n.a.

n.a.

Akkumulátorok, elemek

100

5.000

0

0

0

0

n.a.

n.a.

Elektronikai hulladékok

n.a.

n.a.

0

0

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

Kiselejtezett gépjárművek

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

Egészségügyi

0

<1

100

700

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

Állati eredetű

92

15.534

0

0

8

1.339

n.a.

n.a.

Növényvédő szer
és csomagolóeszközeik

0

0

100

152

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

Nem veszélyes hulladékok

 

 

 

 

 

 

 

 

Csomagolási hulladékok

10

7.500

0

0

90

63.500

n.a.

n.a.

Biomassza

64

207.000

0

0

36

118.000

n.a.

n.a.

Gumihulladék

20

1.100

0

0

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.


* Anyagában történő hasznosítás.

A táblázatok a nagyságrendi különbözőségek miatt nem tartalmazzák a bányászati meddőt, melynek teljes mennyisége (3,6 millió tonna) lerakóba (meddőhányóba) kerül, továbbá az állati trágyát, melyet csaknem teljes mennyiségében hasznosítanak (6,4 millió tonna).

III. fejezet: Hulladékkezeléssel kapcsolatos alapvető műszaki követelmények


A hatályos jogszabályokban meghatározottaktól eltérő speciális területi, helyi vagy egyedi műszaki követelmények nincsenek.

IV. fejezet: Egyes hulladéktípusokra vonatkozó speciális intézkedések


Környezetvédelmi szempontból a térség kiemelkedő feladata a lassan teljesen megszűnő – korábban meghatározó jelentőségű – mélyművelésű urán- és szénbányászati tevékenység következményeként visszamaradó meddőhányók rekultivációja.
A Balaton kiemelt üdülőkörzetéhez tartozó települések esetében külön jogszabályban foglaltak alapján hulladéklerakó építésére nincs lehetőség.

V. fejezet: A hulladékok kezelésére alkalmas kezelőtelepek és létesítmények, a kezelésre felhatalmazott vállalkozások

V/1. Gyűjtési kapacitások bemutatása


Nem veszélyes hulladékok

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok: A papír és fém, valamint a műanyag fólia hulladék kerül begyűjtésre. A térségben több MÉH-telep jellegű cég is tevékenykedik, amely az összegyűjtött hulladék zömét kiszállítja a térségből.
Mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladékok: A mezőgazdaságban keletkező fólia hulladékok begyűjtésének mértéke nem kielégítő. A szervezett gyűjtés nem megoldott. Az állati trágya tárolásának feltételei az állattartótelepeken legtöbb esetben nem megfelelő, sok esetben környezetszennyező. Az élelmiszeriparban keletkező csomagolóanyagok begyűjtése legtöbb helyen a települési hulladékokkal együtt történik.
Települési szilárd hulladékok: 2003-ban teljessé vált a régióban a hulladékok szervezett elszállítása. 2002 őszén 60 településen folyt szelektív hulladékgyűjtés. A legjelentősebb eredményeket Pécs városa érte el, ahol a szelektív gyűjtés valamennyi módozata megtalálható.
2001–2002-ben 5–6.000 tonna települési hulladék (papír, fém, üveg, biohulladék, gumi) hasznosítását tette lehetővé a szelektív gyűjtés.
A régióban a települési szilárd hulladékok körzeti begyűjtését 9 nagyobb szolgáltató végzi. Az általuk lefedett terület 616 települést jelent. A többi 37 településen kisebb gazdálkodó szervezetek tevékenykednek.
A lakosság által beszállított, szelektíven gyűjtött hulladék befogadására jelenleg 4 hulladékudvar szolgál.
A lakosság körében keletkező veszélyes hulladékok begyűjtése, a hulladékudvarokon kívül akciók keretében folyik Pécset és Kaposváron.
Települési folyékony hulladékok: A folyékony hulladék elszállítását 122 vállalkozás (szakvállalat, magánvállalkozó) végzi.

Veszélyes hulladékok

A jelentős számú veszélyes hulladék begyűjtő cégek közül vannak akik a régióban nem rendelkeznek telephellyel. A régióban 24 saját telephellyel rendelkező engedélyezett veszélyes hulladék begyűjtő dolgozik. Akkumulátor begyűjtésével több vállalkozás is foglalkozik. A szállítással 22 gazdálkodó szervezet foglalkozik megfelelő technikai háttérrel és személyzettel.

Kiemelten kezelendő hulladékáramok

Hulladékolajok: A hulladékolajok begyűjtési rendszere megfelelőnek mondható, tekintettel arra, hogy a multinacionális olajforgalmazók áraikba beépítik a hasznosítás (ártalmatlanítás) költségeit és biztosítják a hulladékolajok visszavételi lehetőségét.
200 kg felett a MOL Rt. erre szakosodott egysége a termelőknél, szolgáltatóknál keletkező olajos hulladékokért költségtérítés nélkül a helyszínre megy. 44 MOL töltőállomáson folyik kis tételben odaszállított elhasznált olaj átvétele, ami lehetőséget ad a lakosságnál keletkező ilyen jellegű hulladék begyűjtésére is. Ezen kívül még 3 cég foglakozik fáradtolaj begyűjtésével.
Akkumulátorok: A kialakult, jól működő gyűjtőhálózat (14 cég) révén összegyűjtött hulladék csaknem teljes mennyisége (lúgos akkumulátorok kivételével) exportálás után külföldi hasznosítóba kerül. A begyűjtés és ártalmatlanítás koordinálását erre létesült kht. végzi.
Egészségügyi hulladékok: A kórházi, klinikai, valamint gondozási intézményekből származó veszélyes egészségügyi hulladékok gyűjtése teljes körű és jól szervezett.
Baranya és Somogy megyékben – Siófok kivételével – az egészségügyi hulladékok összegyűjtését és elszállítását a Pécsi Környezetvédelmi Kft. végzi.
Tolnában az egészségügyi hulladékok elszállítása közvetlenül a keletkezési helyről történik. Az elszállítást 4 különböző cég végzi.
Néhány kórház engedéllyel rendelkezik a kisebb orvosi rendelőknél, illetve rendelőintézeteknél keletkező hulladékok begyűjtésére és a begyűjtő szervezetnek történő továbbítására.
A lakossági fogyasztásból származó gyógyszerhulladékok szervezett begyűjtése és ártalmatlanítása csupán esetleges, nem rendszeres. A gyógyszertárakban keletkező, lejárt szavatosságú gyógyszerek ártalmatlanítása biztosított.
A nem fertőző veszélyes hulladékok begyűjtése megoldott.
Állati eredetű hulladékok: Az állati eredetű hulladékok begyűjtését (hasznosítását) az ATEV hálózat végzi két átrakó, illetve gyűjtőhelyen Böhönyén és Mágocson.
Csomagolóanyagok: A csomagolóanyag visszagyűjtése jelenleg két rendszerben történik. Az egyik az ipari hulladékgyűjtés, a másik a lakossági szelektív hulladékgyűjtés, mindkét módszer elsősorban a nagyvárosokra koncentrálódik.
A programgazdai feladatokat a Dunántúli Hulladékhasznosító Konzorcium tagcégei (BIOKOM Kft. Pécs, Zöldfok Rt. Siófok, Zala Depo Kft. Zalaegerszeg, BIOMARK 2000 Kft. Budapest) látják el alvállalkozók bevonásával. A tevékenységhez kapcsolódik a pécsi és zamárdi hulladékválogató, 18 konténerszállító autó és 600 szelektív hulladékgyűjtő konténer.
Biomassza: Gyűjtésük a települési szilárd hulladékok szelektív gyűjtéséhez kapcsolódik. Főként a nagyvárosokban és a Balaton parton jellemző.
Gumihulladékok: A régió gumihulladék hasznosítási kapacitása jelentős, a térséget teljesen ellátó, komoly gyűjtőhálózat épült ki, melynek központja a BIOKOM Kft. A koordinálást a 2003-ban alakult Öko-Gum Kht. látja el.

V/2. Kezelési kapacitások bemutatása


Hulladékok hasznosítása

Nem veszélyes hulladékok

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok: A régió legnagyobb hulladékhasznosítója a Beremendi Cementgyár, amely 50.000 tonna acélipari kohászati salak és 38.000 tonna füstgáztisztításból származó gipszhulladék mellett 80–120.000 tonnát a pécsi hőerőmű szénpernyéjéből is hasznosít a cement előállítása során. A Beremendi Cementgyár klinkerégető kemencéinek energiaszükségletét részben hulladékká vált gumiabroncsok égetésével biztosítják (kapacitás: 18.000 t/év). 2003-tól kísérletek folynak a gumihulladék égetés fokozása mellett húsliszt, műanyag hulladékok és savgyanta égetésére is.
A pécsi GUMILL Kft. a gumiabroncsokból 1–4 mm-es gumiőrleményt állít elő, melyet exportál. Évi 10.000 tonnás kapacitásukat kereslet hiányában 50%-ban sem használják ki. A pécsi Flexo Matic Kft. évi 2–400 t őrleményt dolgoz fel, az általuk előállított gumitéglákat zömében Svájcban értékesítik. A sérsekszőlősi Edler-Tab Kft. évente 20.000 db import gumiabroncs újrafutózását végzi el.
A mohácsi farostlemezgyár a térség legnagyobb fahulladék hasznosítójává vált, kapacitása 40.000 tonna/év. Saját fahulladékának egy részét brikettálva értékesíti, más részéből komposztot készít.
A textilhulladék hasznosítására szakosodott mohácsi TEMAFORG Rt. és a TESA Kft. a hulladékból fonalat és további feldolgozásra alkalmas ipari vattát állít elő. Kapacitásuk évi 7.500 tonna, de kihasználtságuk csak 25% a hazai nagy tisztaságú, homogén textilhulladék hiánya miatt. Munkájuk főként import hulladékok feldolgozásán alapul.
A térségben 7 műanyaghulladék-feldolgozó üzem is tevékenykedik. A feldolgozott hulladékok skálája széles.
Mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladékok: A mezőgazdaságban keletkező 6,4 millió tonna állati trágya csaknem teljes mennyisége, a növénytermesztésben keletkező növényi hulladék 70%-a és az élelmiszeripari szerves hulladékok szinte teljes mennyisége hasznosul vagy a talajerő visszapótlása vagy az állatok takarmányozása révén. Az igen nagy mennyiségű cukorgyári iszapos földet mint takaróagyagot, a mésziszapot talajjavító anyagként kerül értékesítésre.
A mezőgazdasági fóliának csak kis hányada kerül hulladékhasznosítóba.
Települési szilárd hulladékok: A hulladékok szelektív gyűjtésének terjedése révén egyre több települési szilárd hulladék hasznosul (2001-ben 6.000 tonna). A régióban két válogatómű üzemel, melyek összkapacitása 24.000 t/év. A települési hulladékok körében keletkező, főként kerti zöldhulladék hasznosítására jelenleg 5 komposztáló telep szolgál, melyek összkapacitása 10.000 t/év. A térségben egyetlen – zöldhulladék (fahulladék) energetikai hasznosítására szolgáló – égetőberendezés üzemel Zamárdiban, kapacitása 600 m3/év.
Települési folyékony hulladék: A térségben települési folyékony hulladék hasznosítása nem történik.
Kommunális szennyvíziszap: A szennyvíziszapok hasznosításának gyakorlata Baranyában nem jellemző, de törekvések vannak a pécsi szennyvíztelep iszapjának mezőgazdasági hasznosítására. Somogy megyében a keletkező mennyiség 76%-át injektálják, 18%-át komposztálják, Tolnában 67%-át injektálják, 33%-át komposztálják.
Építési, bontási hulladékok: Jelenleg az építési inert hulladékok hasznosításának általános módja a területfeltöltés. Az aszfalthulladék útépítésekhez történő újrafelhasználása az általános gyakorlat.

Veszélyes hulladékok

A régióban keletkező veszélyes hulladékok 55%-a hasznosul vagy a régióban vagy azon kívül. A térségben jelentős, más régiókból is származó veszélyes hulladékok hasznosítására szolgáló létesítmény nincs.
A vágóhidakon, illetve húskombinátokban keletkező Pécsett, Kaposváron, Szekszárdon komposztálással kezelik és hasznosítják, a rendelkezésre álló összes kapacitás: 15.000 t/év. Ugyanezen hulladékok állati takarmányként történő feldolgozását Kaposváron és több kisebb létesítményben végzik (16.000 tonna). A hasznosítás aránya 98%-os.
Energiahasznosítással történő veszélyes hulladék égetés a térségben nem folyik, de kísérletek történtek savgyanta cementgyári, valamint fáradtolaj fűtőművi égetésére vonatkozóan.
Hat cég foglalkozik hűtőanyagok regenerálásával. Az autóroncsokat bontó 20 legális üzem összes kapacitás: 500 db/év.

Kiemelten kezelendő hulladékáramok

Kiselejtezett gépjárművek bontását legálisan 20 vállalkozás végzi, de sok az illegális autóbontó is. Megfelelőnek mondható 9 üzem.
Elektronikai hulladék bontó, feldolgozó üzem működik Dunaföldváron (Kapacitás: 20 t/év). Kezdeményezések vannak további üzemek létesítésére.
Vágóhídon, illetve húskombinátban keletkező állati eredetű hulladékok komposztálásával történő kezelését és hasznosítását (összes kapacitás: 15.000 t/év), valamint az állati takarmányként történő feldolgozását végzik több létesítményben. E hulladékok nagy része a régión kívül hasznosul. Összességében a hasznosítás aránya 98%.
Az egészségügyi ellátásban keletkező nem fertőző hulladékok hasznosítása a régión kívül történik.
A lakossági szelektív hulladékgyűjtés, valamint a termelőktől származó csomagolóanyagok tekintetében működik a termékdíjas rendszer. A hasznosítást két válogatómű (Pécs, Zamárdi) és 600 szelektív gyűjtőkonténer szolgálja.
Műanyag hulladék feldolgozását a régióban két nagyobb cég mellett több kisebb örlő és granuláló üzem látja el. A két jelentősebb közül a BAUMIX Kft. hungarocell hulladék, az Aranyhíd COOP Rt. hulladék fólia feldolgozását végzi.
Biológiailag bomló szerves anyagok csoportján belül a települési zöldhulladék hasznosítását szolgálja a térségben 5 komposztáló és egy égetőberendezés, mely kapacitása 600 m3/év.
A mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban keletkező ilyen jellegű hulladékok zöme vagy a talajerő visszapótlása vagy állatok takarmányozása révén hasznosul.
A régióban található három gumihulladék hasznosító – a Beremendi Cementgyár, a pécsi gumiőrlemény készítő üzem és a sérsekszőlősi gumifutózó – évi 24 650 t gumiabroncs hasznosítására, feldolgozására elegendő kapacitással rendelkezik, ami országosan is 60%-os lefedettséget biztosít.

Hulladékok ártalmatlanítása

Nem veszélyes hulladékok

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok: A termelésben és szolgáltatásban kis mennyiségben keletkező hulladékok egy része a települési hulladéklerakókra kerül (textil, műanyag stb.). Nagyobb mennyiségben farostlemez gyártásból származó fahulladékot raknak le a mohácsi hulladéklerakón (400 tonna/év), valamint 7.000 tonna bőrgyártásból származó hulladékot Garéban. Termelési hulladék lerakására szolgál az erőművi zagytározó, a pécsi inert hulladék lerakó, a kővágószőlősi új vízkezelési-iszap lerakó, valamint a külszíni bányászathoz tartozó meddőhányók.
Mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladékok: Kifejezetten a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari nem veszélyes hulladékok ártalmatlanítására szolgáló létesítmény a térségben nem működik.
Települési szilárd hulladékok: A térségben keletkező települési szilárd hulladékok ártalmatlanításának jelenlegi általános gyakorlata a lerakás.

V/1. táblázat: Hulladéklerakók összesítése

Megye

Meglévő lerakók
száma

Működő lerakók
száma

Engedéllyel
rendelkező

Megfelelő műszaki
védelemmel ellátott

Baranya

216

18

10

2

Somogy

147

12

11

3

Tolna

50

15

10

1

Régió összesen

413

45

31

6


Adatok forrása: PHARE felmérés, felügyelőségi adatbázis

2002. december végén óriási változás következett be a hulladéklerakók üzemeltetése terén. Sorra bezártak a kis lerakótelepek (2002 végén 73 db) és a települések egy-egy nagyobb – főként kistérségi – lerakóhoz, illetve az azt üzemeltető szolgáltatóhoz csatlakoztak. 2003 májusában 368 felhagyott lerakó volt a régióban. Az engedélyezett továbbüzemelő lerakók összes szabad kapacitását figyelembe véve a keletkező hulladékok elhelyezése 2007. október 31-ig biztosított. A fenti időpontig a nem megfelelő lerakókat kiváltó új kezelő létesítményeket üzembe kell helyezni.
Két átrakóállomás működik a régióban, amelyek a nagy távolságból származó települési hulladékok gazdaságosabb szállítását biztosítják.
Települési folyékony hulladék: Baranya megyében 32 hely fogad folyékony települési hulladékot. Ezek közül 12 db szennyvíztelepi fogadó műtárgy, 20 db hagyományos ürítőhely.
Somogyban 44 hely fogad folyékony hulladékot. Ebből 6 szennyvíztelepi előkezelő, 12 teraszos kazettás kezelőtelep, 1 nyárfás öntözőtelep, 25 hagyományos ürítőhely.
Tolnában 20 helyen helyezik el a szippantott szennyvizet, amelyből 13 szennyvíztelep, 2 teraszos kazettás kezelőtelep, 1 nyárfás öntözőtelep, 4 hagyományos ürítőhely.
Települési szennyvíziszap: Baranyában a víztelenített szennyvíziszapok több mint 95%-a, Somogyban 14%-a a települési hulladéklerakókon kerül lerakásra. Tolnában általános a hasznosítás.
Építési, bontási hulladékok: Az inertnek számító hulladékok döntő többsége hulladéklerakóra kerül (80%).

Veszélyes hulladékok

A hulladékok ártalmatlanítása – zömében más régiókban lévő létesítményekben – biztosított.
Olajos föld és iszap biológiai kezelése folyik Kaposváron és Marcaliban (összes kapacitás kb 20.000 tonna /év), a szállítási távolságok miatt a kezelő létesítmények száma kevés.
A térség egyetlen hulladékégetője a Siófoki Kórházban működik, kapacitása: 30 kg/óra.
Veszélyeshulladék-lerakó található Marcaliban, ahol a (korábban III. osztályba sorolt) ásványi eredetű hulladékok lerakása folyik (kapacitása: 19.900 t/év).
Mára már nem veszélyesnek minősülő bőrgyártási hulladékok lerakása folyik Garéban (kapacitás: 23.000 t/év).
A 210 üzemelő dögkútba kerül az állati tetemek 28%-a, a vágóhídi hulladékok 1,5%-a.

Kiemelten kezelendő hulladékáramok

Kórházi hulladékok égetése folyik a Siófoki Kórház égetőjében (kapacitás: 30 kg/óra).
Állati eredetű hulladékok lerakása történik 210 dögkútban (évente: 1.400 tonna)
Csomagolási és biomassza hulladékok lerakása történik a működő hulladéklerakókon.

V/4. Illegális és környezetvédelmileg nem megfelelő tároló-, kezelő- és lerakótelepek


Nem veszélyes hulladékok

A Dél-Dunántúlon korábban meghatározó szénbányászati tevékenység során meddőhányók keletkeztek. A mélyművelésből származó 18 db, összesen 312 ha területű meddőhányók egy részének (4 db) tájrendezése még hátra van.
A külfejtésből származó 15 millió m3 meddőanyag sorsa is rendezésre vár.
Az uránérc-feldolgozás maradékanyagainak tárolására szolgáló két zagytározóban 20,5 millió tonna anyagot helyeztek el. Eddig 51 ha lefedése elkészült, 117 ha lefedése még hátra van.
2003 májusában 368 felhagyott települési szilárd hulladéklerakó található a régióban, a működő 45 lerakó közül csupán 6 rendelkezik megfelelő műszaki védelemmel és 31-nek van működési engedélye (illetve az engedélyek kiadása folyamatban van).
A térségben 49 hagyományos földmedencés települési folyékony hulladék ürítőhely található.

Veszélyes hulladékok

A szigorodó jogi szabályozás miatt a veszélyes hulladéknak minősülő vágóhídi hulladékok komposztálására szolgáló pécsi és kaposvári komposzttelep korszerűsítésre szorul.
A hajdani szekszárdi húskombinát Tanyatormáson lévő hulladéklerakó telepének, valamint a már nem működő Simontornyai Bőrgyár lerakójának a tevékenység befejezése utáni rekultivációja a mai napig nem történt meg.
Jelenleg is folyamatban van Garéban a bőrgyártásból származó (mára már nem veszélyes) hulladékok, valamint a vágóhídi hulladékok lerakására szolgáló lerakók rekultivációja.
A BV Rt. garéi telepén a hulladékok elszállítása után a környezetszennyezés felszámolására irányuló talajvízkezelés folyamatos, de a szennyezett talaj kezelése még nem kezdődött meg.
Jelenleg a térségben 210 dögkút üzemel, melyek felhagyását jogszabály írja elő.

VI. fejezet: Az elérendő hulladékgazdálkodási célok meghatározása

VI/1. A keletkező hulladékok mennyiségének várható alakulása, csökkentési célok


Nem veszélyes hulladékok

VI/1. táblázat: A keletkező nem veszélyes hulladékok mennyiségének várható alakulása

Hulladék

2001
(tonna)

2005
(tonna)

2008
(tonna)

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes

485.000

150.000

150.000

Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes

350.000

Növekedés nincs

Növekedés nincs

Települési szilárd

270.000

285.000

300.000

Települési folyékony

571.000

480.000

395.000

Kommunális szennyvíziszap

172.000

210.000

243.000

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok

500.000

505.000

510.000

Összesen

2.348.000

1.980.000

1.948.000


Annak biztosítása érdekében, hogy a képződő, kezelendő hulladék mennyisége összességében az időszak végére ne haladja meg a 2000. évi szintet, az alábbi mennyiségi csökkentés a cél:

VI/2. táblázat: A keletkező nem veszélyes hulladékok mennyiségének csökkentési céljai

Hulladék

Cél

Csökkentés mennyisége
(t/év)

Termelési nem veszélyes

Villamosiparban 2005-re

374.000

Bányászatban 2005-re*

3.600.000

Bőriparban 2004-re 30%-kal

80

Települési folyékony (csatornázás)

2008-ra 30%-kal

176.000


* A szénbányászat csaknem teljes felhagyása.

A települési szilárd hulladék, kommunális iszapok, az építési hulladékok esetében csökkentést nem tervezünk.


Veszélyes hulladékok

VI/3. táblázat: A keletkező veszélyes hulladékok mennyiségének várható alakulása

Hulladék

2001
(tonna)

2005
(tonna)

2008
(tonna)

Veszélyes hulladékok (kiselejtezett gépjárművek és elektronikai hulladékok nélkül)

50.900

40.000

40.000


Annak biztosítása érdekében, hogy a képződő, kezelendő hulladék mennyisége összességében az időszak végére ne haladja meg a 2000. évi szintet az alábbi mennyiségi csökkentés a cél: a veszélyes hulladékok mennyiségét 2008-ra 20%-kal, azaz 10.000 tonnával csökkentjük.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

VI/4. táblázat: A keletkező kiemelten kezelendő hulladékok mennyiségének várható alakulása

Hulladék típusa

2001
(tonna)

2005
(tonna)

2008
(tonna)

Veszélyes hulladékok

PCB és PCT tartalmú hulladékok

<1

Növekedés

Növekedés

Hulladékolajok

1.213

Csökkenés nincs

Csökkenés nincs

Akkumulátorok, elemek

405

Növekedés

Növekedés

Elektronikai hulladékok

 

Növekedés

Növekedés

Kiselejtezett gépjárművek

 

Növekedés

Növekedés

Egészségügyi

700

710

720

Állati eredetű

 

Növekedés nincs

Növekedés nincs

Növényvédő szer és csomagolóeszközeik

152

Növekedés nincs

Növekedés nincs

Nem veszélyes hulladékok

Csomagolási hulladékok

71.000

81.000

92.000

Biomassza

325.000

Növekedés

Növekedés

Gumihulladék

3.500

Növekedés

Növekedés


A kiemelten kezelendő hulladékáramok tekintetében csökkenést nem tervezünk.

VI/2. Hasznosítási célok


Nem veszélyes hulladékok

Minden termelő és szolgáltató tevékenység során keletkező nem veszélyes hulladék minél nagyobb arányú hasznosítása mellett
– a pécsi erőműben keletkezett és keletkező salak-pernye hasznosításának fokozása;
– a faipari hulladékok hasznosításának fokozása;
– a bőrgyártásból származó hulladékok hasznosításának fokozása;
– az energetikailag hasznosítható nem veszélyes hulladékok mennyiségének növelése a Beremendi Cementgyárban;
– a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban keletkező hulladékok hasznosítási arányának fenntartása, illetve kismértékű csökkentése;
– a települési szilárd hulladékokban lévő hasznosítható összetevők elkülönített begyűjtésének elterjesztése, ipari előkészítése, az ehhez szükséges létesítmények és eszközpark (hulladékudvarok, gyűjtőszigetek, gyűjtőedényzet és begyűjtő járművek, válogatóművek, komplex rendszerek) létrehozása, illetve alkalmazása. (Az elkülönített begyűjtéssel és kezeléssel el kell érni, hogy 2008-ban a jelenlegi 97%-os lerakási arány 60% alá csökkenjen.)
– a települési hulladékban megjelenő 0,7–1,0%-nyi veszélyes összetevők minél nagyobb arányú elkülönített begyűjtése és külön kezelése, egyrészt a közszolgáltatás keretein belül, másrészt a gyártói felelősségen alapuló visszavételi kötelezettségek bevezetésével;
– a szennyvíztelepi iszapok mezőgazdaságban történő minél nagyobb arányú hasznosítása talajerő-visszapótlásra (Baranyában 29%, Somogyban 100%, Tolnában 100%);
– építési, bontási hulladékok nagyobb arányú hasznosítása.


Veszélyes hulladékok

– A jelenlegi 55%-os hasznosítás fokozása, különös tekintettel a fáradtolaj, állati eredetű hulladékok csoportjára.
– Veszélyes hulladékok energetikai hasznosításának megvalósítása a Beremendi Cementgyárban.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

– A fáradt olajok begyűjtési rendszerének továbbfejlesztése;
– a kialakult akkumulátor begyűjtő hálózat továbbfejlesztése;
– elektromos és elektronikai készülékek hulladékainak hasznosítását lehetővé tevő gyűjtőhálózat és bontókapacitás kiépítése;
– kiselejtezett gépjárművek korszerű bontóhálózatának kialakítása;
– az állati eredetű (konyhai is) hulladékok – talajerő visszapótlásként és energiahordozóként történő – hasznosításának fokozása, illetve megvalósítása;
– a csomagolási hulladékok tekintetében 2005-ig az 50%-os hasznosítási arány elérése; 2005-ig legalább az e hulladékokra kiterjedő elkülönített begyűjtésnek a régió lakosságának legalább 40%-ára, 2008-ig 60%-ára történő kiterjesztése;
– az időszak végére a képződő, nem biomassza jellegű biológiailag bomló hulladék felének anyagában történő vagy energetikai hasznosítása megvalósuljon, lerakásra pedig csak a más módszerrel nem ártalmatlanítható hulladék kerülhessen; 2004-re a települési szilárd hulladékban megjelenő biológiailag lebomló szervesanyag lerakásának 75%-ra, 2007-re 50%-ra csökkentése;
– a gumihulladék hasznosító kapacitás növelése, illetve a meglévők jobb kihasználása, a gumiőrlemény hasznosításának fokozása, 2006-tól a lerakás teljes megszüntetése szükséges.

VI/3. Ártalmatlanítási célok


Nem veszélyes hulladékok

– Az ártalmatlanításra kerülő nem veszélyes hulladékok mennyiségének minimalizálása, a meglévő ártalmatlanítási lehetőségek, kapacitások minél jobb kihasználása, korszerűsítése, szükség esetén szakszerű bővítése; fejlesztési szükségletek vizsgálata;
– a jelenlegi települési szilárd hulladék lerakási gyakorlat alapvető megváltoztatása, csak a megfelelő környezetvédelmi követelményeket teljes egészében kielégítő lerakók működjenek;
– a meglévő regionális gyűjtőkörű lerakók korszerűsítése;
– a régi, korszerűtlen, kis kapacitású lerakóhelyeket kiváltó, legalább 100 ezer főt kiszolgáló regionális hulladékártalmatlanító létesítmények, komplex kezelő rendszerek létrehozása;
– középtávon a települési hulladékok energetikai hasznosítási lehetőségeinek megvizsgálása a térségben, a megfelelő műszaki-gazdasági vizsgálatok elvégzése;
– az illegális hulladéklerakók kialakulásának megakadályozása;
– folyékony települési hulladék kezelésére szolgáló telepek, valamint szennyvíztelepi fogadó-előkezelő kapacitások kiépítése;
– jogszabályi előírásoknak megfelelő inert hulladéklerakók kialakítása;


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

– a kis mennyiségben keletkező veszélyes hulladékok (fáradtolajok, növényvédőszeres hulladékok, egészségügyi hulladékok) begyűjtésének, ártalmatlanításának fokozása;
– állati eredetű hulladékok lerakásának megszüntetése, dögkutak felszámolása szükséges;

VI/4. Illegális és környezetvédelmileg nem megfelelő tároló-, kezelő- és lerakótelepek megfelelő üzemmódra fejlesztése, rekultiválása, kármentesítése, felszámolása


Nem veszélyes hulladékok

– A nem veszélyes hulladékok sorában a mára felhagyott mélyművelésű és még folytatott külszíni bányászkodásból származó meddőhányók és zagytavak rekultivációja;
– az erőművi salak-pernye tároló rekultivációja;
– a felhagyott ipari hulladéklerakók rekultivációja;
– az állattartótelepeken az állati trágya szakszerűtlen tárolásának felszámolása;
– a nem megfelelően kialakított települési szilárd hulladék lerakók legkésőbb 2009-ig megtörténő bezárása, felszámolása, illetőleg az előírásoknak megfelelő korszerűsítése, de a korszerű kapacitások kiépüléséig a lehetőségeknek megfelelően – a környezeti elemek védelmének maximális szem előtt tartása mellett – a hulladékok ártalmatlanításának biztosítása;
– a rekultivált területek továbbra is hulladékkezelés céljára történő hasznosítása (hulladékudvar, komposztáló telep, válogatómű, építési hulladék feldolgozó stb.);
– az illegális hulladéklerakók felszámolása;
– a települési folyékony hulladékok elhelyezésére szolgáló hagyományos ürítőhelyek felszámolása, rekultiválása;


Veszélyes hulladékok

A veszélyes hulladékok (állati hulladékok) kezelésére szolgáló telepek korszerűsítése szükséges.

VII. fejezet: Cselekvési program

VII/1. Módszerfejlesztési, intézményfejlesztési, ismeretterjesztő, szemléletformáló, tájékoztató, oktatási és kutatási-fejlesztési programok


Tudatformálás

A szakmai kamarák, a felsőfokú oktatási intézmények és a felügyelőségek közreműködésével lehetőséget kell teremteni a gazdálkodó szervezetek számára, hogy megszerezhessék a hulladékgazdálkodással kapcsolatos szemléletet, ismereteket, megismerhessék a korszerű hulladékszegény technológiákat, kövessék a jogszabályi változásokat és információt kapjanak a hulladékhasznosítási lehetőségekről.
A fentiekben megfogalmazott célok csak a Dél-dunántúli régió lakosságának aktív közreműködésével érhetők el, ezért a települési szilárd hulladékok kezelésére irányuló hulladékgazdálkodási kezdeményezések elkülönített anyagi forrásokat tartalmaznak a programok lakossági elfogadtatására. Az önkormányzatoknak és a szolgáltatóknak valamennyi lehetséges eszköz (sajtó, helyi televízió, iskolai akciók, civil szervezetek kezdeményezései stb.) igénybevételével tudatosítaniuk kell a lakosság körében a hulladékgazdálkodásban bekövetkezett változásokat, azok okát, a szükséges új lépések hátterét, az új módszerekkel és feladatokkal kapcsolatos előnyöket, pozitív következményeket.
Minden eszközzel támogatni szükséges azon kezdeményezéseket, amelyek a települési hulladékgazdálkodással, valamint az ennek keretében megvalósítandó szelektív gyűjtéssel kapcsolatos lakossági tájékoztatást, a megfelelő szemlélet kialakítását, a lakosságnak – a regionális célok megvalósítása érdekében történő – bevonását szolgálják.
Tovább kell fejleszteni a kapcsolatot azokkal a civil szervezetekkel, amelyek programjában és céljai között a környezet tisztaságának megóvása is szerepel. Segítségüket fokozottan igénybe kell venni a hulladékkezeléssel kapcsolatos korszerű létesítmények lakossági elfogadtatása érdekében is, valamint a tudatformálás terén is.
Folytatni kell azokat a kutatásokat, amelyek a térségben keletkező hulladékok hasznosítására, a meglévő létesítmények jobb kihasználására irányulnak.

Intézményi háttér

A megbízható és teljes körű helyzetelemzést elősegítő hulladékos információs rendszer kialakításával a környezetvédelmi felügyelőségeken meg kell teremteni a későbbi hulladékgazdálkodási tervezés feltételeit és adatbázisát. Biztosítani kell a felügyelőségeken a környezetvédelmi szakemberek folyamatos képzését. Mindez a környezetvédelmi felügyelőség fejlesztését feltételezi mind létszám, mind eszközállomány tekintetében.
A regionális programok elindításához, illetve megvalósulásuk elősegítéséhez minél szélesebb körű szakmai, illetve politikai összefogás szükséges, ennek érdekében támogatni kell mindazokat a kezdeményezéseket, amelyek önkormányzatok, kistérségek hulladékgazdálkodással kapcsolatos társulásaira irányulnak.
Törekedni kell arra, hogy tovább erősödjön a régióban az önkormányzatok, a kistérségek, illetve hulladékgazdálkodásban érdekelt közigazgatási, szakmai, gazdasági, valamint civil szervezetek együttműködése.
Az önkormányzatok összefogásával meg kell teremteni azt a szakmai, szakértői bázist, amely biztos hátteret jelent a települések hulladékkezelési feladatainak megszervezése, megtervezése, kialakítása, koordinálása terén.

VII/2. Hulladékgazdálkodási cselekvési programok


A térségben három olyan kezdeményezés indult, amely a régió települési szilárd hulladék kezelésének problémáit kívánja megoldani.
A programok közül legelőrehaladottabb állapotban a Dél-balatoni és Sióvölgyi Projekt van, amely 2002. évben az Európai Unió ISPA előcsatlakozási alapjából támogatást nyert.
A Dél-dunántúli régiót érintő, a Kohéziós Alapok 2004–2006 évekre érvényes stratégiai listáján szereplő program a Mecsek–Dráva projekt, amely kidolgozás alatt van. Kapos Menti Hulladékgazdálkodási Program néven Kaposvár és térsége számára – jelenleg koncepció szinten lévő – önálló kezdeményezést indított el a KVG Rt. az általa üzemeltetett létesítményekre alapozva, azonban javasolt a térségnek a Mecsek–Dráva Projekthez való csatlakozása. Csatlakozás hiányában a nemzetközi forrásokból történő finanszírozás nem prognosztizálható. Ebben az esetben is ki kell alakítani azonban a térségi hulladékgazdálkodás feltételeit, rendszerét.
Ugyanakkor a hulladékkezelés költségeinek változása miatt az állampolgárok teherviselése sem elhanyagolható.
Az iparban keletkező nem veszélyes hulladékok tekintetében – a szennyező fizet elv alapján – a terhek elsősorban a termelőket érintik.


Nem veszélyes hulladékok

VII/1. táblázat: Az ipari és egyéb nem veszélyes hulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költségigény
(E Ft)

Teljes körű hulladékos információs rendszer kialakítása

Minisztériumok, DDKVF termelők, hulladékkezelők

2004–

20.000

A felügyelőségek tevékenységének fejlesztése (létszám)

DDKVF, KDTKVF, minisztériumok

2003–2008

75.000

Pécsi Erőmű földgáz-fűtőolaj alternatív tüzelésre átállása

PANNON POWER Rt., MOL Rt., DDKVF, Magyar Energia Hivatal

2004. dec. 31.

2.000.000

Pécsi Erőművi hulladékok hasznosításának fokozása, illetve kidolgozása

PANNON POWER Rt., cementgyár, építőipar, mezőgazdaság

2003–2004

Vizsgálat tárgya

Pécsi Erőmű bontási hulladékainak elhelyezése

PANNON POWER Rt.

2003–2008

Vizsgálat tárgya

Karolina külfejtés és meddőhányó tájrendezése

PANNON POWER Rt.

2005–2008

5.995.000

Uránbánya zagytározóinak teljes rekultivációja

Mecsek-érc Rt.

2003–2005

3.000.000

Uránbánya vízkezelési iszap hasznosítási vizsgálata

Mecsek-érc Rt.

2008-ig

Nem ismert

Erőművi zagytározók rekultivációja

PANNON POWER Rt.

2005–2007

710.000

Beremendi cementgyárban folyamatos emissziómérő rendszer kiépítése

DDC Kft., DDKVF

2003.

140.000

Beremendi Cementgyárban húsliszt és műanyag hulladék égetés

DDC Kft.

2003–2004–2005

600.000

Halogénmentes oldószerek cementgyári energetikai hasznosítása

DDC Kft.

2004–2005

360.000

Kemencekorszerűsítéssel hull. égetési kapacitásbővítés a Beremendi Cementgyárban

DDC Kft.

2007.

3.000.000

Faipari hulladékok energetikai hasznosítása

MOFA, Mohácsi önkormányzat

2004–2008

300.000

Szerves hulladékok komposztálásának fejlesztése

PTE, Mecsekérc Rt., PANNON POWER Rt., BIOKOM Kft., Környezetvédelem a Bőrgyártásért KHT.

2003–2004

200.000

Hulladéklerakó bővítése (Garé)

Bőrgyártó vállalkozások

2006–2008

20.000

Korábbi bőr- és egyéb bőrgyártási hull.lerakó rekultivációja (Garé)

Környezetvédelem a Bőrgyártásért KHT.

2003–2005

6.000

Korábbi krómos iszap lerakó rekultivációja (Garé)

Környezetvédelem a Bőrgyártásért KHT.

2003–2005–2008

15.000

Konyhai hulladékok komposztálásának fejlesztése

Környezetvédelem a Bőrgyártásért KHT.

2004–2005

300.000

Gazdálkodók folyamatos tájékoztatása, képzése

Kamarák, PTE DDKVF

2003–

20.000



VII/2. táblázat: A mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes hulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költségigény
(E Ft)

Mezőgazdaságban keletkező trágya tárolásának, hasznosítási körülményeinek fejlesztése

mezőgazdasági termelők
kamarák

2003–2008

17.000.000

Mezőgazdaságban és élelmiszeriparban keletkező szerves hulladékok hasznosításának fokozása

kamarák, termelők

2003–

nem mérhető

Mezőgazdasági fólia hasznosításának fokozása

termelők
szolgáltatók

2003–

nem ismeretes

Kis- és nagytermelők képzése

kamarák, DDKVF, KDTKVF, termelők

2003–

20.000



VII/3. táblázat: A települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költségigény
(E Ft)

Együttműködés a települések között

Dél-balatoni és Sióvölgyi Projekt konzorciumi szerződése, pályázata

Gesztor önkormányzat, résztvevő önkormányzatok

Megvalósult intézkedés:
2001–2002

 

Mecsek–Dráva Projekt konzorciumi szerződése, pályázata
Kaposvár–Dombóvár térség csatlakozása esetén:
Ha Kaposvár–Dombóvár térsége nem csatlakozik: döntés a Kaposvár–Dombóvár térség hulladékgazdálkodási pályázatáról

Gesztor önkormányzat,
résztvevő
önkormányzatok
Kaposvár–Dombóvár régió önkormányzatai, Mecsek–Dráva projekt gesztora

2003–2004
2003.

100.000
120.000

Közép-Duna Völgyi Projekt konzorciumi szerződése, pályázata

Gesztor önkormányzat, résztvevő önkormányzatok

2003–2004

20.000*

Begyűjtés

Regionális hulladékgyűjtési rendszer kiépítése a Dél-Balaton és Sióvölgyi Projekt keretében

Önkormányzatok konzorciuma, Európai Unió, Minisztériumok, a kiírt nemzetközi tenderek nyertesei

2005.

2.372.506**

Regionális hulladékgyűjtési rendszer kiépítése a Mecsek–Dráva Projekt keretében:
Kaposvár–Dombóvár térség csatlakozása estén:
Ha Kaposvár–Dombóvár térsége nem csatlakozik, akkor regionális hulladékgyűjtési rendszer kiépítése a Kaposvár–Dombóvár térségben

Önkormányzatok konzorciuma, Európai Unió, Minisztériumok, a kiírt nemzetközi tenderek nyertesei
Régió önkormányzatai

2007.
2007–2008

2.000.000***
2.500.000

Regionális hulladékgyűjtési rendszer kiépítése a Közép-Duna Völgyi Projekt keretében

Önkormányzatok konzorciuma, Európai Unió, Minisztériumok, a kiírt nemzetközi tenderek nyertesei

2007.

120.000*

Hasznosítás

Szelektív hulladékgyűjtési, hasznosítási rendszer kiépítése a Dél-Balaton és Sióvölgyi Projekt keretében

Önkormányzatok konzorciuma, Európai Unió, Környezetvédelmi Minisztérium, a kiírt nemzetközi tenderek nyertesei

2005.

2.270.560**

Szelektív hulladékgyűjtési, hasznosítási rendszer kiépítése a Mecsek–Dráva Projekt keretében
Kaposvár–Dombóvár térség csatlakozása esetén:
Ha Kaposvár–Dombóvár térsége nem csatlakozik, szelektív hulladékgyűjtési, hasznosítási rendszer rendszer kiépítése a Kaposvár–Dombóvár térségben

Önkormányzatok konzorciuma, Európai Unió, Minisztériumok, a kiírt nemzetközi tenderek nyertesei
Régió önkormányzatai

2007.
2007–2008

5.157.000***
6.796.000

Szelektív hulladékgyűjtési, hasznosítási rendszer kiépítése a Közép-Duna Völgyi Projekt keretében

Önkormányzatok konzorciuma, Európai Unió, Minisztériumok, a kiírt nemzetközi tenderek nyertesei

2007.

370.000*

Ártalmatlanítás

Hulladék ártalmatlanító rendszer kiépítése a Dél-balatoni és Sióvölgyi Projekt keretében

Önkormányzatok konzorciuma, Európai Unió, Minisztériumok, a kiírt nemzetközi tenderek nyertesei

2005.

3.500.000**

Hulladék ártalmatlanító
rendszer kiépítése a Mecsek–Dráva Projekt keretében
Kaposvár–Dombóvár térség csatlakozása estén:
Ha Kaposvár–Dombóvár térsége nem csatlakozik, hulladék ártalmatlanító rendszer kiépítése a Kaposvár–Dombóvár térségben

Önkormányzatok konzorciuma, Európai Unió, Minisztériumok, a kiírt nemzetközi tenderek nyertesei
Régió önkormányzatai

2007.
2007–2008

4.281.000***
5.917.000

Hulladék ártalmatlanító rendszer kiépítése a Közép-Duna Völgyi Projekt keretében

Önkormányzatok konzorciuma, Európai Unió, Minisztériumok, a kiírt nemzetközi tenderek nyertesei

2007.

0*

Megelőzés

Kommunikáció, tudatformálás a Dél-Balatoni és Sióvölgyi Projekt keretében

Önkormányzatok konzorciuma, Európai Unió, Minisztériumok, a kiírt nemzetközi tenderek nyertesei

2004–2005

470.000**

Kommunikáció, tudatformálás a Mecsek–Dráva Projekt keretében
Kaposvár–Dombóvár térség csatlakozása
esetén:

Önkormányzatok konzorciuma, Európai Unió, Minisztériumok, a kiírt nemzetközi tenderek nyertesei

2006–2008

310.000***
460.000

Kommunikáció, tudatformálás a Közép-Duna Völgyi Projekt keretében

Önkormányzatok konzorciuma, Európai Unió, Minisztériumok, a kiírt nemzetközi tenderek nyertesei

2006–2008

30.000****

Rekultiváció

Rekultiváció a Dél-Balaton és Sióvölgyi Projekt keretében

Önkormányzatok konzorciuma, Európai Unió, Minisztériumok, a kiírt nemzetközi tenderek nyertesei

2005–2007

3.492.686**

Rekultiváció a Mecsek–Dráva Projekt keretében
Kaposvár–Dombóvár térség csatlakozása esetén:

Önkormányzatok konzorciuma, Európai Unió, Minisztériumok, a kiírt nemzetközi tenderek nyertesei

2007–2009

4.300.000***
6.000.000

Rekultiváció a Közép-Duna Völgyi Projekt keretében

Önkormányzatok konzorciuma, Európai Unió, Minisztériumok, a kiírt nemzetközi tenderek nyertesei

2007–2009

400.000****

Rekultiváció a regionális projektekből kimaradt lerakók esetében

Önkormányzatok, rekultivációt tervező, végző szervek

2008-tól

8.000–10.000****

Intézményfejlesztés

Önkormányzatok

2003–2008

200.000

*

Közép-Duna Völgyi Projekt Dél-Dunántúli Régióra eső részének költsége.

**

Dél-Balatoni és Sióvölgyi Projekt elfogadott költségvetése nyomán.

***

Mecsek–Dráva Projekt döntés-előkészítő tanulmányában szereplő becsült költség.

****

Előzetes szakmai becslés.



VII/4. táblázat: A települési folyékony hulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költségigény
(E Ft)

5 db szippantott szennyvízfogadó kiépítése
120–150 m3/d kapacitással
1 db 50–100 m3/d kapacitású szippantott szennyvíz kezelő-tisztító, elhelyező telep létesítése Baranya megyében

DDVIZIG, DDKVF, helyi önkormányzatok leendő üzemeltetők

2003–2008

100.000
100.000

2 db szippantott szennyvízfogadó kiépítése Somogy megyében

DDVIZIG, DDKVF, helyi önkormányzatok leendő üzemeltetők

2003–2005

40.000

3 db szippantott szennyvízfogadó kiépítése Tolna megyében

KDVIZIG, KDKVF, helyi önkormányzatok leendő üzemeltetők

2003–2008

60.000

Felhagyott ürítőhelyek rekultivációja

KDVIZIG, KDKVF, helyi önkormányzatok leendő üzemeltetők

2005–2008

1.000.000



VII/5. táblázat: A kommunális szennyvíziszapok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költségigény
(E Ft)

2 db regionális komposztáló telep létesítése, ill. kialakítása
4 db helyi komposztáló telep létesítése Baranya megyében

DDVIZIG, DDKVF, helyi önkormányzatok leendő üzemeltetők

2003–2008

400.000

2 db komposztáló telep létesítése Somogy megyében

DDVIZIG, DDKVF, helyi önkormányzatok leendő üzemeltetők

2003–2005

100.000

2 db komposztáló telep létesítése Tolna megyében

KDVIZIG, KDKVF, helyi önkormányzatok leendő üzemeltetők

2003–2008

100.000



VII/6. táblázat: Az építési és bontási hulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költségigény
(E Ft)

Illegális hulladéklerakás megszüntetése

Civil szervezetek

Folyamatos

Nem tervezhető

Inert hull. lerakók létesítése

Szakhatóságok

2007.

100.000

Mobil hasznosító berendezések beszerzése, működtetése

Önkormányzatok, szakhatóságok

2005–2007

240.000

Hulladéklerakók rekultiválása

Önkormányzatok, szakhatóságok

2005–2008

nem ismeretes



Veszélyes hulladékok

VII/7. táblázat: A veszélyes hulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költségigény
(E Ft)

Hulladékudvarok, begyűjtőtelepek létesítése

önkormányzatok
hatóságok
vállalkozók

2004–2008

1.200.000

Gyűjtési fegyelem javítása

termelők, hatóságok

2003–2008

nem tervezhető

Állati eredetű hulladékok hasznosításának fokozása

termelők
önkormányzatok
engedélyező hatóságok

2003–2005

1.000.000

Állati eredetű hulladékkezelő létesítmények korszerűsítése

termelők
engedélyező hatóságok

2003–2005

300.000

Állati eredetű hulladékgyűjtő hálózat fejlesztése

termelők, önkormányzatok
engedélyező hatóságok

2003–2005

1.000.000

Új kezelőtelepek (lerakó, égető) szükségességének vizsgálata

EÜ-i intézmények
szolgáltatók
szakértők

2004–2005

20.000

Gépkocsi roncsok kezelőhálózatának fejlesztése

szolgáltatók

2005–2008

1.000.000

Elektronikai hulladékok kezelőhálózatának kialakítása

Vállalkozások
engedélyező hatóságok

2004–2005
–2007

900.000

Fáradtolaj gyűjtési rendszer fejlesztése

Szolgáltatók

folyamatos

nem tervezhető

Egészségügyi hulladékok gyűjtési rendszerének fejlesztése

eü. létesítmények
gyógyszer forgalmazók
tiszti főgyógyszerészek
orvosi rendelők

2003–2005

30.000

Szennyezett talaj kezelőtelepek létesítése

Vállalkozók, hatóságok

2004–2005

200.000

Felhagyott lerakók rekultivációja

terület tulajdonosok
Minisztériumok
DDKVF, KDTKVF
önkormányzatok

2003–2005

nem ismert

Szennyezett területek kármentesítése

szennyezésért felelős cégek
Minisztériumok
DDKVF, KDTKVF
tendernyertesek

2003–2008

nem ismert

Hátrahagyott hulladékok ártalmatlanítása

Kapos Agro Rt.
hatóságok

2003–2005

10.000

Dögkutak felszámolása

Vállalkozók
önkormányzatok, hatóságok

2003–2005

150.000



Kiemelten kezelendő hulladékáramok

VII/8. táblázat: A PCB és PCT tartalmú hulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költségigény
(E Ft)

Fokozott hatósági ellenőrzés

DDKVF, KDTKVF
hulladéktermelők

folyamatos

nem tervezhető



VII/9. táblázat: A hulladékolajok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költségigény
(E Ft)

Gyűjtési, tárolási fegyelem fokozott ellenőrzése

termelők, szolgáltatók,
hatóságok

folyamatos

nem tervezhető

A gyűjtési rendszer továbbfejlesztése, kibővítése

szolgáltatók

2004–2008

nem tervezhető



VII/10. táblázat: Az akkumulátorok, elemek kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költségigény
(E Ft)

Gyűjtési, tárolási fegyelem fokozott ellenőrzése

termelők, szolgáltatók,
hatóságok

folyamatos

nem tervezhető

Hulladékudvarokban a gyűjtés feltételeinek biztosítása (Hulladékudvarok)

szolgáltatók

2004–2008

1.200.000



VII/11. táblázat: Az elektromos és elektronikai hulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költségigény
(E Ft)

Keletkező hulladékok mennyiségének meghatározása

DDKVF, hulladék termelők

2004–2005

10.000

Regionális bontókapacitás megteremtése

vállalkozások
engedélyező hatóságok

2004–2005
–2007

900.000



VII/12. táblázat: A kiselejtezett gépjárművek kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költségigény
(E Ft)

Gépjárműbontók hulladékkezelési engedélyezése

hatóságok

2003.

nem tervezhető

Gépjárműbontók telepengedélyezése

hatóságok, termelők

2003.

100.000

Elhagyott roncsautók begyűjtése

szolgáltatók

folyamatos

150.000

Roncsautó átvételi és bontóhálózat kialakítása

szolgáltatók

2005–2008

1.000.000

Hasznosítási arányok teljesítése

szolgáltatók, önkormányzatok

nem ismert

nem ismert



VII/13. táblázat: Az egészségügyi hulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költségigény
(E Ft)

Eü.i hulladékok szelektív gyűjtési fegyelmének fokozása

eü.i intézmények,
orvosi rendelők eü.i
és környezetvédelmi hatóságok

folyamatos

nem tervezhető

Eü.i hulladék gyűjtőpontok kialakítása

eü.i intézmények, orvosi
rendelők, eü.i
és környezetvédelmi hatóságok

2003–2004

15.000

Állategészségügyi hulladékok gyűjtésének megvalósítása

állatorvosok, állat eü.i hatóság, önkormányzatok

2003–2004

hulladék-
udvarokkal együtt

Gyógyszerhulladékok begyűjtésének megvalósítása

forgalmazók, gyógyszertárak, tiszti főgyógyszerészek

2003–2004

15.000

Adatbázis létrehozása, térségi eü.-i hulladékártalmatlanító létesítmény megvalósíthatósági tanulmány elkészítése

eü.-i intézmények, szolgáltatók

2003–2004

10.000



VII/14. táblázat: Az állati eredetű hulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költségigény
(E Ft)

Kezelőtelepek korszerűsítése

termelők, engedélyező hatóságok

2003–2005

300.000

Kistérségi komposztálók létesítése

termelők, önkormányzatok, engedélyező hatóságok

2003–2005

1.000.000

Gyűjtőközpontok kialakítása

termelők, önkormányzatok, engedélyező hatóságok

2003–2005

300.000

Állati eredetű hulladék cementgyári égetése

DDC Kft, DDKVF

2003–2005

600.000

Konyhai hulladékok komposztálásának fejlesztése

önkormányzatok,
hulladéktermelők,
Környezetvédelem a Bőr-gyártásért Kht.

2004–2005

300.000

Dögkutak felszámolása

vállalkozók

2003–2005

150.000

Tanyatormási lerakó felszámolása

vállalkozók, DDKVF

2004–2005

nem ismeretes



VII/15. táblázat: A növényvédő szer és csomagolóeszközeik hulladékai kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költségigény
(E Ft)

Felhalmozott hulladék ártalmatlanítása (Ózarany)

Kapos Agro Rt., hatóságok

2003–2005

10.000

Kis mennyiségben keletkező hull. gyűjtése

önkormányzatok
szolgáltatók

2004–

(hulladék-
udvaroké)



VII/16. táblázat: A csomagolási hulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költségigény
(E Ft)

Szelektív hulladékgyűjtés fejlesztése, terjesztése

önkormányzatok konzorciuma,
Európai Unió, Minisztériumok, a kiírt nemzetközi tenderek nyertesei

2003–2008

2.356.500

Hulladékudvarok létesítése

önkormányzatok konzorciuma,
Európai Unió,
Minisztériumok, a kiírt nemzetközi tenderek nyertesei

2005–2008

1.474.580

Válogatóművek létesítése

önkormányzatok konzorciuma,
Európai Unió,
Minisztériumok, a kiírt nemzetközi tenderek nyertesei

2004–2008

3.069.850

Kommunikáció,
tudatformálás

önkormányzatok konzorciuma,
Európai Unió,
Minisztériumok,
szolgáltatók, civil szervezetek, kulturális intézmények

2003–2008

960.000



VII/17. táblázat: A biomassza hulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költségigény
(E Ft)

Szelektív hulladékgyűjtés fejlesztése, terjesztése

Önkormányzatok konzorciuma,
Európai Unió,
Minisztériumok, a kiírt nemzetközi tenderek

2003–2008

2.356.500

Hulladékudvarok létesítése

Önkormányzatok konzorciuma,
Európai Unió,
Minisztériumok, a kiírt nemzetközi tenderek

2005–2008

1.474.580

Válogatóművek létesítése

Önkormányzatok konzorciuma,
Európai Unió,
Minisztériumok, a kiírt nemzetközi tenderek

2004–2008

3.069.850

Komposzttelepek

Önkormányzatok konzorciuma,
Európai Unió,
Minisztériumok, a kiírt nemzetközi tenderek

2004–2008

3.253.130

Kommunikáció, tudatformálás

Önkormányzatok konzorciuma,
Európai Unió,
Minisztériumok, szolgáltatók, civil szervezetek, kulturális intézmények

2003–2008

960.000



VII/18. táblázat: A gumihulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Költségigény
(E Ft)

Beremendi Cementgyárban folyamatos emissziómérő rendszer teljes kiépítése

Beremendi Cementgyár
DDKVF

2003.

140.000

Nagyméretű gumiabroncsok hasznosításának megvalósítása

GUMILL Rt.
Beremendi Cementgyár

2004–2005

10.000

További begyűjtő telepek kialakítása

önkormányzatok

2004–2006

nem ismert

Anyagában történő hasznosítás fokozása

feldolgozóipar

2004–

nem ismert


A cselekvési program becsült teljes költsége a Dél-dunántúli Statisztikai Régióban a 2003–2008 tervidőszakban 77 milliárd Ft.
A fejlesztésekhez történő állami hozzájárulás aránya és mértéke a részletes megvalósítási programok előkészítése során kerül megállapításra.

4. számú melléklet a 15/2003. (XI. 7.) KvVM rendelethez

AZ ÉSZAK-ALFÖLDI STATISZTIKAI RÉGIÓ HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERVE

I. fejezet: Általános adatok


Tervezési szint: Észak-alföldi Statisztikai Régió
(Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
Készítette: Tiszántúli Környezetvédelmi Felügyelőség
Cím: 4025 Debrecen, Piac u. 9/B.
Időtartama: 2003–2008
A tervezés bázis éve: 2001

II. fejezet: Az Észak-alföldi Statisztikai Régióban keletkező, hasznosítandó vagy ártalmatlanítandó hulladékok típusa, mennyisége, eredete

II/1. Éves keletkezett hulladék mennyiség


Nem veszélyes hulladékok

II/1. táblázat: A keletkező nem veszélyes hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Régió összesen (t/év)

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok*

298.089

Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes hulladékok**

1.448.817

Települési szilárd hulladékok***

503.400

Települési folyékony hulladékok***

893.467

Kommunális szennyvíziszap**

300.000

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok****

467.700

Összesen

3.911.473

*

Becsült adat (termelők adatszolgáltatása), amely nem tartalmazza a főként építőipari alapanyagok bányászatából és az egyéb bányászati tevékenységekből származó meddőt.

**

Becsült adat (termelők adatszolgáltatása).

***

Forrás: KSH.

****

Forrás: OHT.



Veszélyes hulladékok

II/2. táblázat: A keletkező veszélyes hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Régió összesen (t/év)

Vegyipari, gyógyszeripari és műanyagipari

9.976

Gépipari

9.858

Alumíniumipari

nem jellemző

Egyéb ágazati

162.893

Összesen

182.727


Forrás: HAWIS.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

II/3. táblázat: A keletkező kiemelten kezelendő hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Kiemelt hulladékáram

Régió összesen
(t/év)

Veszélyes hulladékok

PCB és PCT tartalmú hulladékok**

3

Hulladékolajok**

11.508

Akkumulátorok, elemek**

747

Elektronikai hulladékok*

531

Kiselejtezett gépjárművek***

16.413

Egészségügyi**

1.423

Állati eredetű**

44.065

Azbeszt

83

Növényvédőszerek és csomagoló eszközeik**

97

Nem veszélyes hulladékok

Csomagolási hulladékok

85.749

Biomassza

286.268

Gumihulladék***

5.385

*

Begyűjtők adatszolgáltatása, csak a hűtőszekrények mennyiségét tartalmazza, országos mennyiségből számított.

**

Forrás: HAWIS.

***

Forrás: KSH, OHT.


A régióban évente keletkező települési szilárd hulladék mennyisége 503.400 tonna, melyből lakossági eredetű 339.500 tonna (67,5%), intézményi eredetű 131.720 tonna (26%) és közterület tisztításból származik 32.150 tonna (6,5%).
A kiselejtezett gépjárművek mennyisége a régióban 16.413 tonna/év (10.942 db), mely az alábbi összetételben keletkezik: személygépkocsi 6.865 db, teherszállító gépjármű 4.077 db.

II/2. Felhalmozott hulladék


Nem veszélyes hulladékok

Építési, bontási hulladék
A régióban keletkező építési, bontási hulladékok jelentős része (mintegy 95%-a) nem kerül hasznosításra. Ezen hulladékokat többnyire a keletkezési helyükhöz közel felhalmozzák vagy a helyi települési szilárd hulladéklerakón helyezik el.

Gumiabroncs
Jelentősebb mennyiségben egy telephelyen Nyíregyházán történik ezen hulladék begyűjtése, jelenleg az itt felhalmozott hulladék mennyisége: 40.000 tonna.

Húsliszt
A régióban 2001. áprilisa óta 5 telephelyen (Püspökladány-Kelenc, Püspökladány-Ürmöshát, Darvas, Ebes, Debrecen-Bánk) történik az ATEV által előállított húsliszt tárolása, összesen 21.000 tonna mennyiségben, mivel feletetése az állategészségügyi jogszabályok változása miatt már nem engedélyezett. A húsliszt folyamatosan és nagy mennyiségben keletkezik; jelenleg a további feldolgozása, hasznosítása, ártalmatlanítása nem megoldott.

Cukorgyári mésziszap
A régióban 1 telephelyen (Kaba) 22.000 tonna mennyiségben cukorgyári mésziszapot halmoztak fel.
Veszélyes hulladékok
Kovasav
Szolnokon mintegy 10.000 tonna nátrium-fluorid tartalmú kovasav található felhalmozva.

Egyéb veszélyes hulladékok
A Balmazújváros-Lászlóházán lévő átmeneti tároló telephelyen 2.434 tonna veszélyes hulladék található, melynek a tulajdonosa ismert, további 1.262 tonna hulladék tulajdonviszonya rendezetlen.
A Nyíregyháza-Oroson található átmeneti veszélyes hulladéktároló telephelyen 428 tonna veszélyes hulladékot halmoztak fel.

II/3. Ki- és beszállított hulladék


II/4. táblázat: A területre beszállított és a területről kiszállított kiemelten kezelendő hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Kiemelt hulladékáram

Régióba beszállított
(t/év)

Régióból kiszállított
(t/év)

Veszélyes hulladékok

PCB és PCT tartalmú hulladékok

0

3

Hulladékolajok

n.a.

9.200

Akkumulátorok és elemek

n.a.

747

Elektronikai hulladékok*

531

n.a.

Kiselejtezett gépjárművek

n.a.

n.a.

Egészségügyi

n.a.

572

Állati eredetű

28.000

n.a.

Növényvédőszerek és csomagoló eszközeik

n.a.

n.a.

Nem veszélyes hulladékok

Csomagolási hulladékok

n.a.

n.a.

Biomassza

n.a.

n.a.

Gumihulladék

n.a.

n.a.


* Országosan keletkezett hulladékká vált hűtőszekrény mennyiség.

II/4. A területi éves hulladékmérleg bemutatása, különös tekintettel a hasznosításra vagy ártalmatlanításra


Nem veszélyes hulladékok

II/5. táblázat: A területi éves hulladékmérleg és kezelési arány bemutatása nem veszélyes hulladékok esetén

Hulladék

Hasznosítás*

Égetés

Lerakás

Egyéb módon kezelt

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

Mezőgazdasági és mezőgazdasági nem veszélyes hulladékok

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

Települési szilárd hulladékok

1

5.034

99

498.366

n.a.

n.a.

Települési folyékony hulladékok

n.a.

n.a.

29

263.259

63

564.176

Kommunális szennyvíziszapok

51

152.530

4

11.740

n.a.

n.a.

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok

5

25.020

n.a.

n.a.

95

442.680

Régió összesen:

 

182.584

 

0

 

773.365

 

1.006.856


* Anyagában történő hasznosítás.


Veszélyes hulladék

A veszélyes hulladékokra vonatkozó éves hulladékmérleg bemutatásához ágazati bontású adatok nem állnak rendelkezésre, a veszélyesnek minősülő kiemelten kezelendő hulladékáramokra vonatkozó adatokat a II/6. táblázat tartalmazza.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

II/6. táblázat: A területi éves hulladékmérleg és kezelési arány bemutatása a kiemelten kezelendő hulladékok esetén

Kiemelt hulladékáram

Hasznosítás*

Égetés

Lerakás

Egyéb módon kezelt

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

Veszélyes hulladék

 

 

 

 

 

 

 

 

PCB és PCT hulladékok1

Hulladékolajok

67

7.684

1

82

n.a

n.a.

Akkumulátorok, elemek1

Elektronikai hulladékok3

n.a.

531

n.a

n.a.

n.a

n.a.

Kiselejtezett gépjárművek

n.a

n.a.

n.a

n.a.

n.a

n.a.

n.a

n.a.

Egészségügyi hulladékok

60

851

n.a

n.a.

Állati eredetű hulladékok2

123

54.140

n.a

n.a.

n.a

n.a.

Növényvédőszerek és
csomagolóeszközeik

100

97

Nem veszélyes hulladék

 

 

 

 

 

 

 

 

Csomagolási hulladékok

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

n.a

n.a.

n.a

n.a.

Biomassza

8

23.370

n.a

n.a.

n.a

n.a.

Gumihulladék

6

339

n.a

n.a.

94

5.019


* Anyagában történő hasznosítás.
1 Régión kívül kezelik.
2 Régión kívülről is.
3 Országosan begyűjtött hulladékká vált hűtőszekrény mennyiség.

III. fejezet: A hulladékkezeléssel kapcsolatos alapvető műszaki követelmények


A régióban a hatályos jogszabályokban meghatározottaktól eltérő speciális területi, helyi vagy egyedi műszaki követelmények nincsenek.

IV. fejezet: Az egyes hulladéktípusokra vonatkozó speciális intézkedések


A régióban a hatályos jogszabályokban meghatározottaktól eltérő speciális területi, helyi vagy egyedi intézkedések nem történtek.

V. fejezet: A hulladékok kezelésére alkalmas kezelőtelepek és létesítmények, a kezelésre felhatalmazott vállalkozások

V/1. Gyűjtési kapacitások bemutatása


Nem veszélyes hulladékok

A települési szilárd és folyékony hulladékok begyűjtése a régióban alapvetően települési szinten, helyi vállalkozók részvételével történik, de előfordul, hogy egy közszolgáltató több településen lát el feladatot. A begyűjtési és szállítási engedélyek kiadása jelenleg is folyamatban van.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

Hulladékolajok
A régióban keletkező hulladékolajok összegyűjtése a termelőktől a már kialakult begyűjtő hálózat szervezetein keresztül megoldott. A lakosságnál keletkező hulladékolajok begyűjtése a régióban nem jellemző, ezt a hiányosságot a hulladék begyűjtő udvarokon történő begyűjtésének megszervezésével kell mérsékelni.

Állati eredetű hulladékok
A vágóhidaktól és húsfeldolgozó létesítményektől, valamint a nagy létszámú állattartó telepek egy részétől az ATEV közvetlenül elszállítja az állati eredetű hulladékokat, a többi állattartó a helyi gyepmesteri telepen vagy dögkútban helyezi el a hulladékát. A kis létszámú állattartó telepeken képződő ún. lakossági eredetű állati hulladékok részben gyepmesteri telepre és innen ATEV által elszállításra, részben dögkutakba, dögtéri elföldelésre vagy illegális elásásra kerülnek.

Csomagolási hulladék
A régió területén 13 településen végeznek szelektív hulladékgyűjtést. A szelektív gyűjtés keretében jelenleg 285 db gyűjtősziget került kihelyezésre, ebből 146 helyen 3 frakció (üveg, papír, műanyag) és 139 helyen 2 frakció (üveg, papír) elkülönített gyűjtése történik.
A kiemelten kezelendő hulladékáramok közül a gumiabroncsok és a hulladékká vált elektromos és elektronikai berendezések (kivéve hűtőszekrény) begyűjtése nem megoldott.

V/2. Kezelési kapacitások bemutatása


Nem veszélyes hulladékok

Települési szilárd hulladék

A települési szilárd hulladék elhelyezésére vonatkozóan a régió településeire az „egy település – egy hulladéklerakó” megoldás a jellemző. Jelenleg a régióban 393 települési szilárd hulladéklerakó van, ebből 14 db lerakó (11 db kistérségi és regionális és 3 db települési hulladéklerakó) szigetelt, melyek rendelkeznek valamilyen műszaki védelemmel, monitoring rendszerrel, esetleg biogáz elvezetéssel.

Települési folyékony hulladék
A régióban keletkező települési folyékony hulladékok egy része szennyvíztisztítók kiépített műtárgyaiban, közcsatorna hálózat kijelölt pontjainál vagy közművekben kerül elhelyezésre. A keletkező szippantott szennyvíz jelentős része azonban, a korábbi gyakorlatnak megfelelően, illegálisan, műszaki védelem nélküli ürítő helyeken, néhol közvetlenül a szilárd hulladéklerakó tetején kerül leürítésre, szennyezve ezáltal a talajt és a talajvizet. A régióban meglévő 94 db szennyvíztisztító telepből 25 telepen nincs kialakított leürítő műtárgy szippantott szennyvíz fogadására. A leürítő műtárgyakkal rendelkező szennyvíztisztító telepek fogadó kapacitása sok helyen kihasználatlan, mert a nagyobb szállítási távolságok miatt a begyűjtők inkább a helyben található települési leürítő helyeket használják, illetve egyéb helyekre ürítenek illegálisan. A régió jelentős részében kapacitáshiány áll fenn: nincsenek a jogszabályi követelményeknek megfelelően kialakított leürítő helyek.

Kommunális szennyvíziszapok
A kommunális szennyvíziszapok kezelésére, illetve hasznosítására a régióban két módszer terjedt el: a komposztálás és az azt követő mezőgazdasági hasznosítás vagy hulladéklerakón elhelyezés takaróföldként.

Építési, bontási hulladék
Az építési hulladékok és bontási törmelék hasznosításával (útalapba történő elhelyezés) a régióban jelenleg 3 db engedéllyel rendelkező vállalkozás foglalkozik (Nyíregyháza Városüzemeltetési Kht., Debmut Rt. és Komplex-D Kft.), melyek összkapacitása: mintegy 25.000 t/év. A keletkező építési, bontási hulladékok jelentős része (mintegy 95%-a) azonban nem kerül hasznosításra.


Veszélyes hulladékok

A régióban található veszélyes hulladék hasznosításával foglalkozó létesítmények összkapacitása (kezelésre átvehető mennyiség): 56.958 t/év. A régióban vannak olyan vállalkozások is, melyek saját veszélyes hulladékainak hasznosítását végzik engedéllyel.
Energiahasznosítással történő veszélyes hulladék égetéssel 3 vállalkozás foglalkozik, a létesítmények összkapacitása: 6.700 tonna/év.
Energiahasznosítás nélküli veszélyes hulladék égető 1 db van a régióban (Karcag), amelynek kapacitása 100 tonna/év, és csak a saját tevékenysége során keletkező egészségügyi hulladékot égeti el.
A veszélyes hulladékok ártalmatlanítására (lerakására) – állati eredetű veszélyes hulladékok feldolgozása során keletkező veszélyes hulladékokra – Debrecen-Bánkon és Tószegen, összesen 25.500 tonna kapacitású létesítmény szolgál, a szabad kapacitás jelenleg: 7.639 tonna.
A Debrecen-Szikgáti veszélyes hulladéklerakó összes kapacitása: 45.000 m3, szabad kapacitása: mintegy 15.000 m3.
A tiszavasvári salaklerakó kapacitása: 3.300 m3, azonban ide csak az ICN Magyarország Rt. saját hulladéka helyezhető el.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

PCB/PCT tartalmú hulladékok
A régióban PCB/PCT tartalmú hulladékok feldolgozása, kezelése nem történik.

Hulladékolajok
Hulladékolajok hasznosítását, kezelését, ártalmatlanítását a régióban 8 cég végzi, összesen mintegy 8.550 tonna/év kapacitással.

Akkumulátorok, elemek
A régióban akkumulátorok és elemek feldolgozása nem folyik. A begyűjtött, átvett savas akkumulátorok teljes mennyisége exportra kerül. A lúgos akkumulátorokat és elemeket a régión kívüli ártalmatlanító/kezelő részére adják át.

Elektronikai hulladékok
Elektronikai hulladék feldolgozó létesítmény a régióban – a kizárólag hűtőszekrények feldolgozását végző Electrolux Lehel Kft. kivételével – nincs. A kft. országos szinten oldja meg a hulladékká vált hűtőszekrények kezelését.

Kiselejtezett gépjárművek
A felügyelőségek által végzett felmérés alapján 31 db kiselejtezett gépjárművekkel foglalkozó vállalkozás (autóbontó) működik a régióban. A felmérés szerint ezek a vállalkozások összesen 1.856 db – 2.784 tonna gépjárművet bontanak éves szinten.

Állati eredetű hulladékok
Az ATEV Rt. Debrecen-Bánkon található fehérje feldolgozó üzemének kapacitása 50.000 tonna/év (kérődzők feldolgozását végzi – a régión kívülről is történik hulladék beszállítás). A SZATEV Rt. Zagyvarékason található fehérje-feldolgozó üzemének kapacitása 10.000 tonna/év (csak baromfi feldolgozását végzi).

Csomagolási hulladékok
A csomagolási hulladékok válogatására, illetve hasznosítására specializálódott vállalkozások létesítményeinek összkapacitása: mintegy 58.000 t/év.

Biológiailag lebomló szerves
A biológiailag lebomló hulladékok hasznosítását és kezelését végző létesítmények összkapacitása: 49.000 tonna/év.

Gumiabroncs
A régióban egy gumiabroncs hulladék hasznosítással foglalkozó vállalkozó ismert, aki 339 tonna gumihulladékot gyűjt be éves szinten, amit azután hasznosít (gumiőrlemény előállítása, Tímár). Az így előállított gumiőrleményre azonban nincs piaci kereslet, további felhasználása, értékesítése nem megoldott.

VI. fejezet: Az elérendő hulladékgazdálkodási célok meghatározása


Az elérendő célok prioritási sorrendjét az alábbi felsorolás mutatja:

1. Komplex települési regionális begyűjtő-kezelő rendszerek kialakítása.

2. Szelektív (elkülönített) gyűjtési rendszer teljessé tétele.

3. Régi, a jogszabályi előírásoknak nem megfelelő lerakók rekultiválása és az illegális települési hulladék lerakók felszámolása.

4. Korszerű települési folyékony hulladék kezelő rendszerek kialakítása:

– begyűjtés és kezelés teljes körűvé tétele, korszerűsítése,

– a települési szennyvíziszap előkezelése és hasznosítása,

5. Biológiailag lebomló szerves hulladék kezelő rendszerek kialakítása:

– mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladékkezelés.

– biomassza kezelés.

6. Az egészségügyi hulladékok ártalmatlanítására, a meglévő kórházi égetők felülvizsgálata és a felülvizsgálat alapján azok bezárása vagy alkalmassá tétele az új hulladékégetési szabályozás szerinti követelmények teljesítésére.

7. Gumiabroncs begyűjtő és kezelő rendszer kialakítása.

8. Elektronikai hulladék begyűjtő és kezelő rendszer kialakítása.

9. A meglévő autóroncs kezelő rendszer felülvizsgálata, régiós szinten a szükséges kapacitás megállapítása.

10. Építési-bontási hulladékok kezelő rendszerének kialakítása.

VI/1. A keletkező hulladékok mennyiségének várható alakulása, csökkentési célok


Nem veszélyes hulladékok

VI/1. táblázat: A keletkező nem veszélyes hulladékok mennyiségének várható alakulása, csökkentési célok

Hulladék

A keletkező hulladékok mennyiségének várható
alakulása, csökkentési célok

%

Várható
mennyiség
(t/év)

Ipari és egyéb gazdálkodói hulladékok

Adathiány miatt nem adható meg.

Mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladékok

Adathiány miatt nem adható meg.

Települési szilárd hulladék

Növekedés várható az OHT-val összhangban.

+3

518.502

Települési folyékony hulladék

A csatorna hálózat kiépítésével csökkenni fog.

–15

759.447

Kommunális szennyvíziszap

A csatorna hálózat kiépítésével jelentősen növekedni fog.

+85

555.000

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok

Növekedés várható az OHT-val összhangban.

+3

481.731



Veszélyes hulladékok

VI/2. táblázat: A keletkező veszélyes hulladékok mennyiségének várható alakulása, csökkentési célok

Hulladék

A keletkező hulladékok mennyiségének várható
alakulása, csökkentési célok

%

Várható
mennyiség
(t/év)

Vegyipari, gyógyszeripari és műanyagipari hulladékok

Stagnálás prognosztizálható.

0

9.976

Gépipari hulladékok

Növekedés várható az OHT-val összhangban.

+15

11.337

Egyéb ágazati hulladékok

Adathiány miatt nem adható meg.



Kiemelten kezelendő hulladékáramok

VI/3. táblázat: A keletkező kiemelten kezelendő hulladékok mennyiségének várható alakulása, csökkentési célok

Hulladék

A keletkező hulladékok mennyiségének várható
alakulása, csökkentési célok

%

Várható
mennyiség
(t/év)

Veszélyes hulladék

 

 

 

PCB és PCT tartalmú hulladékok

2010-ig meg kell szüntetni az alkalmazást. Csökkenés várható. Adathiány miatt nem adható meg.

Hulladékolajok

A fokozott gépjárműforgalom miatt növekedés várható.

+15

13.234

Akkumulátorok
Elemek

Stagnálás prognosztizálható.
Újratölthető elemek elterjedése miatt csökkenés várható.

0
–5

737
9

Elektronikai hulladékok

Adathiány miatt nem adható meg, de mennyisége növekedni fog.

Kiselejtezett gépjárművek

Adathiány miatt nem adható meg, de mennyisége növekedni fog.

Egészségügyi

Az egészségügyi ellátás színvonalának növekedése miatt növekedés várható.

+15

1.636

Állati eredetű

Csökkenés prognosztizálható.

–3

42.743

Növényvédő szer és csomagolóanyag
hulladék

Stagnálás prognosztizálható.

0

97

Nem veszélyes hulladék

 

 

 

Csomagolási hulladék

Adathiány miatt nem adható meg.

Biomassza

Adathiány miatt nem adható meg.

Gumihulladék

A fokozott gépjárműforgalom miatt növekedés várható.

+25

6.731

VI/2. Hasznosítási célok


– Az ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok minél nagyobb aránya kerüljön hasznosításra.
– A mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban keletkező szerves hulladék teljes mennyiségének a tervezési időszak végére vissza kell kerülnie a természetes biológiai körforgásba. Ennek érdekében másodlagos feldolgozási és komposztálási kapacitás kialakítása szükséges.
– Települési szilárd hulladéklerakókon meg kell szüntetni a használt egész gumiabroncs lerakását 2003-ig, az aprított használt gumiabroncs lerakását 2006-tól.
– Települési szilárd hulladéklerakókon lerakható hulladék biológiailag lebomló szerves anyag tartalmát csökkenteni kell 2004-re a keletkezett mennyiség 75%-ára, ami azt jelenti, hogy 25%-ot, azaz 71.567 tonnát hasznosítani kell. 2007-re a keletkezett mennyiség 50%-ára kell csökkenteni a lerakható biológiailag lebomló szerves hulladékot, azaz 143.134 tonnát hasznosítani kell.
– A kommunális szennyvíziszap hasznosítási arányát a mezőgazdaságban minél nagyobb mértékben kell biztosítani.
– Építési, bontási hulladékok keletkező mennyiségének minél nagyobb arányú, a tervidőszak végére legalább 50%-os hasznosítását kell biztosítani. Ennek megfelelően a tervidőszak végére 233.850 tonna építési, bontási hulladékot kell hasznosítani.
– A csomagolási hulladékok terén el kell érni az 50%-os hasznosítási arányt úgy, hogy az anyagában történő hasznosítás összességében minimum 25% legyen. 2005-ben várhatóan a régióban 134.859 tonna csomagolási hulladék keletkezik: ebből 67.430 tonna csomagolási hulladékot kell hasznosítani. Ezen belül 25%-os aránnyal számolva 16.857 tonna csomagolási hulladékot kell anyagában hasznosítani. Ennek megfelelően a 2005-ben keletkező csomagolási hulladék mennyiségéből minimum 2.023 tonna műanyag, 10.169 tonna papír, 2.542 tonna fém és 2124 tonna üveg csomagolási hulladékot anyagában kell hasznosítani.
– El kell érni a szennyvíziszap minőségi paramétereire vonatkozóan, hogy a mezőgazdasági hasznosítás minél nagyobb arányú legyen. Előtisztítók beépítésével meg kell akadályozni, hogy a közcsatornákba ipari eredetű szennyezések kerüljenek. A szennyvíziszapok lerakóra történő elhelyezését ki kell váltani mezőgazdasági hasznosítással, fermentálással. Települési szennyvíziszap komposztálókat kell létesíteni.
– A felhalmozott hulladékok (használt gumiabroncs, építési, bontási hulladékok stb.) hasznosítási lehetőségeit (régión belül és kívül is) fel kell mérni.
– A kiselejtezett járművek bontásából származó alkatrészek újrahasználatát és a maradékok hasznosítását együttesen 85 tömeg%-ban (ezen belül az újrahasználatot és az anyagában történő hasznosítást 80 tömeg%-ban) kell biztosítani.
– A gumihulladék hasznosítási arányának növelése érdekében 1 db gumiégető berendezést (kapacitása: 17.000 t/év) kell létesíteni.

VI/3. Kapacitás növekedés


Nem veszélyes hulladék

Települési szilárd hulladék
A környezetvédelmi jogszabályokban megfogalmazott követelményeknek nem megfelelő hulladéklerakók felszámolásával és rekultiválásával párhuzamosan 7 db új regionális települési szilárd hulladéklerakó kialakítása szükséges (tervezett összkapacitásuk: 13.750.000 m3).
A települési szilárd hulladékok szelektív gyűjtése érdekében a meglévő gyűjtőszigetek számát növelni kell a jelenlegi 285-ről 600-ra.
A már meglévő kistérségi és regionális, valamint a tervezés alatt álló regionális hulladéklerakókkal együtt 12 db begyűjtő-körzet kialakítása szükséges a komplex települési szilárd hulladékgazdálkodási rendszerek kialakítása érdekében.
25 db hulladékgyűjtő udvart kell kialakítani – a mindenkori hatályos jogszabályokban foglaltak figyelembevételével – a fenti célok elérése érdekében.
A komplex rendszer hatékony és gazdaságos működtetése érdekében 8 db új átrakó állomás létesítése szükséges a régióban (összkapacitásuk: 69.000 t/év). Az átrakó állomásokat tömörítő berendezésekkel is fel kell szerelni.
A kitűzött hasznosítási célok miatt 7 db új hulladékválogató létesítmény kialakítása is szükséges (összkapacitás: 83.000 t/év), a feldolgozó háttéripar igényeinek a kielégítése céljából.
A települési szilárd hulladékkezelési rendszerek keretében, de nem kizárólag a háztartásokban keletkező biológiailag lebomló szerves anyagok hasznosítására, 22 db komposztáló telepet (összkapacitásuk: 120.000 t/év) kell kialakítani.

Települési folyékony hulladék
A régióban már meglévő és leürítő műtárggyal rendelkező szennyvíztisztító telepek települési folyékony hulladék leürítő kapacitásának minél nagyobb mértékű kihasználását meg kell oldani. A leürítő műtárggyal nem rendelkező szennyvíztisztító telepeken, ahol műszaki és technológiai szempontból az megoldható, leürítő műtárgyak kialakítása szükséges.

Települési szennyvíziszap
A mezőgazdasági hasznosítás minél nagyobb arányban történő biztosításához előtisztítók beépítésével meg kell akadályozni, hogy a közcsatornákba ipari eredetű szennyezések kerüljenek, illetve a szennyvíziszapok lerakóra történő elhelyezését ki kell váltani mezőgazdasági hasznosítással, fermentálással. Települési szennyvíziszap komposztálókat kell létesíteni.

Építési, bontási hulladékok
A nem hasznosított és jelenleg felhalmozott építési, bontási hulladékok hasznosítására jelenleg 16 db építési-bontási hulladék lerakó (összkapacitásuk: 200.000 tonna) létesítmény kialakítása áll tervezés alatt a régióban. Szükséges azonban a további hasznosító, feldolgozó kapacitás igények és lehetőségek felmérése, illetve azok kialakítása.
A települési szilárd hulladékkezelési rendszerhez kapcsolódóan 3 db építési-bontási hulladékkezelő-, feldolgozó létesítmény (összkapacitásuk: 150.000 t/év) kialakítása áll jelenleg tervezés alatt a régióban.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

PCB és PCT tartalmú hulladékok
Fel kell mérni a régión kívüli a PCB és PCT tartalmú berendezéseket ártalmatlanító kapacitás mértékét valamint, hogy a régióban meglévő begyűjtő hálózat kapacitása elegendő-e a begyűjtés jogszabályban előírt határidőre történő elvégzésére.

Hulladék olajok
A lakosságnál keletkező hulladékolajok begyűjtését össze kell kapcsolni a már meglévő begyűjtő rendszerrel.

Akkumulátorok, elemek
Fel kell mérni az akkumulátorokat és elemeket forgalmazó cégeket, forgalmazó helyeket.
Elsősorban a lakosságnál keletkező veszélyes hulladék begyűjtésére, a forgalmazó helyeken a csere és visszavételi kötelezettségnek megfelelően, a jogszabályban előírt formában kell a begyűjtőhelyeket és a begyűjtő rendszert kialakítani.

Elektronikai hulladékok
Fel kell mérni az elektromos és elektronikai hulladékok mennyiségét.
Fel kell mérni, továbbá a hulladékká vált elektronikai berendezések visszavételi és begyűjtési rendszerének kialakítási lehetőségeit.

Kiselejtezett gépjárművek
A régióban keletkező kiselejtezett gépjárművek teljes mennyiségének kezelésére alkalmas, korszerű, a jogszabályi előírásoknak megfelelően kialakított bontótelepeket kell létrehozni. Az autóbontással foglalkozó kistérségi cégek száma maximum 15 legyen. A meglévő bontók közül a jogszabályi követelményeknek nem megfelelőket pedig meg kell szüntetni.

Egészségügyi hulladékok
Az egészségügyi intézmények mellett – az egészségügyi intézményekben keletkező hulladék kezeléséről szóló 1/2002. (I. 11.) EüM rendeletnek megfelelően – biztosítani kell a magánrendelőkben és a háziorvosi ellátás során képződő egészségügyi hulladék rendszeres begyűjtését és kezelését is. Ahol a rendeletben megadott 48 órán belül a fertőző hulladékok elszállítása nem megoldható, ott a hűtve tárolás kialakítása az elérendő cél.

Állati eredetű hulladékok
Az állati eredetű hulladékok begyűjtő rendszerének részeként közegészségügyi, állategészségügyi és környezetvédelmi szempontból megfelelő, hűthető gyűjtőhelyek (25 db) kialakítása szükséges.

Növényvédőszer és csomagoló eszközeik hulladéka
A lakosságnál keletkező növényvédőszer maradékok és csomagolási elkülönített gyűjtését meg kell oldani.

Csomagolási hulladék
A csomagolási hulladékok jogszabályban előírt hasznosítási arányának (50%) eléréséhez egy átfogó begyűjtési, visszagyűjtési rendszer kialakítása szükséges. Ehhez részben a lakossági szelektív gyűjtést kell teljes körűvé tenni, illetve fel kell mérni a már meglévő hasznosító, feldolgozó kapacitásokat és a további igényeket.

Biológiailag lebomló szerves hulladék
Az elsősorban a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban keletkező nagy mennyiségű szerves hulladékoknak a másodlagos feldolgozási lehetőségeinek felmérése és komposztálási kapacitások kialakítása szükséges.

Gumiabroncs hulladék
A már meglévő és tervezett hasznosító, feldolgozó kapacitásokon túl szükséges a felhalmozott és folyamatosan keletkező gumihulladék kezelésére a további hasznosítási igények és lehetőségek felmérése, ezzel párhuzamosan a begyűjtő rendszert átfogóvá, teljes körűvé kell tenni.

VI/4. Illegális és környezetvédelmileg nem megfelelő tároló, kezelő és lerakó telepek megfelelő üzemmódra fejlesztése, rekultiválása, kármentesítése, felszámolása


Az ártalmatlanítás területén biztosítani kell, hogy csak a nem hasznosítható hulladék kerüljön lerakásra és a nem megfelelően kialakított hulladéktárolók és korszerűtlen lerakók bezárásra, felszámolásra, illetve az előírásoknak megfelelően felújításra kerüljenek.
A jelenleg működő hulladékégetőket alkalmassá kell tenni az új hulladékégetési szabályozás szerinti követelmények teljesítésére vagy be kell zárni azokat.
Az állati hulladék dögkutakba, illetve hullatemetőkbe történő elhelyezését meg kell szüntetni, a lerakóhelyekre kerülő hulladék mennyiségét pedig a feldolgozás, a komposztálás és az égetés növelésével minimalizálni kell.

VII. fejezet: Cselekvési program

VII/1. Módszerfejlesztési, intézményfejlesztési, ismeretterjesztő, szemléletformáló, tájékoztató, oktatási és kutatási-fejlesztési programok


A hulladékgazdálkodás területén tevékenykedő hatóságok, önkormányzatok, intézmények, egyetemek, főiskolák, civil szervezetek feladata a hulladékgazdálkodással kapcsolatos ismeretek terjesztése, a lakosság tájékoztatása, módszerfejlesztés és kutatással-fejlesztéssel foglalkozó programok létrehozása, fenntartása és kiterjesztése.
A jogszabályokban foglalt előírások, az Országos Hulladékgazdálkodási Tervben foglaltak, valamint a regionális hulladékgazdálkodási tervek céljainak elérése és programjainak végrehajtása a környezetvédelmi felügyelőségek koordináló szerepével kell, hogy megtörténjen.
Az oktatási, képzési és kutatási-fejlesztési programok kidolgozásában és elindításában nagy szerepet kell vállalniuk az egyetemeknek, főiskoláknak, szakmai szervezeteknek, amelyhez segítséget nyújtanak a környezetvédelmi felügyelőségek.

VII/2. Hulladékgazdálkodási cselekvési programok


Nem veszélyes hulladékok

VII/1. táblázat: A nem veszélyes hulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Hulladék

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Ipari és mezőgazdasági nem veszélyes hulladékok

A keletkező hulladék mennyiségének csökkentése céljából
– hulladékszegény technológiák alkalmazása,
– kockázatot jelentő veszélyes anyagok kiváltása

Termelők
Hatóságok

2008-ig
folyamatos

Az ipari és mezőgazdasági hulladékok hasznosítási arányának növelése céljából
– termékek élettartamának növelése
– melléktermékek saját technológiába való visszavezetése
– meglévő szabványok és műszaki irányelvek felülvizsgálata

Termelők
Hatóságok
Országos hatáskörű szervek

2008-ig
folyamatos

A mezőgazdaságban és iparban keletkező hulladékok anyagában, illetve egyéb hasznosításra való előkészítése céljából
– szemléletváltás, tudatformálás
– begyűjtő rendszerek kialakítása válogatók létesítése

Vállalkozói szféra
Termelők
Hatóságok
Önkormányzatok,
Kulturális intézmények

2005. dec. 31.

A mezőgazdasági és élelmiszeripari eredetű, biológiailag lebontható szerves hulladékok másodlagos feldolgozási lehetőségeinek felmérése
– kezelő (komposztáló) kapacitások kiépítése

Vállalkozói szféra
Termelők
Hatóságok
Önkormányzatok

2004. jún. 30.
2007. dec. 31.

Települési szilárd hulladék

A keletkező hulladék mennyiségének csökkentése és a hasznosítás elősegítése céljából
– tudatformálás, ismeretterjesztés
– hosszabb életciklusú fogyasztási eszközök használata
– begyűjtő hálózat kiépítése
– szelektív hulladékgyűjtés bevezetése, kiterjesztése hulladékudvarok, gyűjtőszigetek kiépítésével

Lakosság
Önkormányzatok
Kulturális intézmények
Hatóságok
Önkormányzati társulások
Közszolgáltatók

2005. dec. 31.
(lakosság 40%-ának bevonásával)
2008. dec. 31.
(lakosság 60%-ának bevonásával)

Komplex térségi feladatokat ellátó települési szilárd hulladék kezelő rendszerek kiépítése a tervidőszak végéig (ISPA projektek)
– regionális lerakók
– begyűjtő körzetek
– hulladékgyűjtő udvarok
– átrakó állomások
– gyűjtőszigetek
– komposztáló telepek
– válogatóművek stb.

Lakosság
Önkormányzatok
Önkormányzati társulások
Közszolgáltatók
Hatóságok

2008-ig
folyamatos

Az illegális és környezetvédelmi szempontból nem megfelelő települési szilárd hulladéklerakókkal kapcsolatosan
– felülvizsgálatok elvégzése,
– a felülvizsgálatok alapján a környezetvédelmi szempontból nem megfelelő lerakók bezárása,
– bezárt lerakók rekultiválása

Önkormányzatok
Önkormányzati társulások
Közszolgáltatók
Vállalkozók
Környezetvédelmi felügyelőségek
Társhatóságok

2003–2009

A települési hulladéklerakóban lerakott biológiailag lebomló szervesanyag-tartalom csökkentése céljából
– zöld hulladékok és egyéb szervesanyag tartalmú hulladékok szelektív gyűjtése,
– komposztáló kapacitások kiépítése
– laboratóriumok felkészítése, fejlesztése a hulladékanalízisre, valamint a hulladék összetétel vizsgálati módszerének országos szinten történő egységesítése

Lakosság
Önkormányzatok
Önkormányzati társulások
Közszolgáltatók
Vállalkozók

2004. júl. 1.
2007. júl. 1.

Települési folyékony hulladék

Keletkező folyékony hulladék mennyiségének csökkentése és a kezelési kapacitások növelése céljából
– a meglévő csatornahálózat bővítése, fejlesztése
– a rákötési arány növelése
– szennyvíztisztítók fogadó kapacitásának bővítése, illetve minél nagyobb arányú kihasználása
– szennyvíztisztítók építése, illetve meglévő szennyvíztisztítókon leürítő műtárgyak kialakítása

Lakosság
Önkormányzatok
Szennyvíztisztító telepek üzemeltetői

2008-ig
folyamatosan

Környezet veszélyeztetésének csökkentése céljából
– felülvizsgálatok elvégzése
– környezetvédelmi szempontból nem megfelelő ártalmatlanító telepek bezárása, korszerűsítése

Önkormányzatok
Szennyvíztisztító telepek üzemeltetői

2007. dec. 31.

Települési szennyvíziszap

– A szennyvíziszapok lerakóra történő elhelyezésének kiváltása mezőgazdasági hasznosítással, fermentálással
– települési szennyvíziszap komposztálók létesítése

Önkormányzatok
Szennyvíztisztító telepek üzemeltetői
Hulladékkezelők

2008. dec. 31.

Építési, bontási hulladék

Újrahasznosítás és másodnyersanyagként való felhasználás arányának növelése céljából
– építési és bontási hulladékok kezelésének részletes szabályairól szóló jogszabály hatályba léptetése
– a szabványok és műszaki irányelvek felülvizsgálata
– meglévő és szükséges hasznosító kapacitások felmérése
– hulladékok szelektálása: válogatóművek, hulladékudvarok, kezelőtelepek létesítése
– Inert hulladéklerakó létesítése

Országos hatáskörű szervek
Önkormányzatok
Vállalkozók
Hulladékkezelők

2008. dec. 31.

Illegális építési, bontási hulladék lerakások felszámolása

Önkormányzatok

2008. dec. 31.



Veszélyes hulladékok

VII/2. táblázat: A veszélyes hulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Hulladék

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Veszélyes hulladékok

A keletkező hulladék mennyiségének csökkentése céljából
– hulladékszegény technológiák alkalmazása
– kockázatot jelentő veszélyes anyagok kiváltása
– az ártalmatlanító létesítmények műszaki állapotának felmérése, esetleg fejlesztése
– meglévő kapacitások ésszerű és gazdaságos kihasználása, szükség esetén bővítése

Termelők
Hulladékkezelők

2008-ig
folyamatos



Kiemelten kezelendő hulladékáramok

VII/3. táblázat: A kiemelten kezelendő hulladékáramok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Hulladék

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

PCB/PCT tartalmú hulladékok

PCB és PCT tartamú hulladékok keletkezésének kiváltása céljából
– PCB/PCT tartalmú berendezések felmérése, cseréje és azok ellenőrzése
– keletkező hulladékok mennyiségének felmérése
– begyűjtő hálózat kapacitásának vizsgálata

PCB/PCT tartalmú berendezések birtokosai,
üzemeltetői
Hulladékkezelők

2006. dec. 31.

Hulladékolajok

„Benzinkutak és autószerelő műhelyek, mint fáradt olaj begyűjtő pontok” – a lakosságnál keletkező fáradt olaj begyűjtését szolgálja

Lakosság
Benzinkút üzemeltetők
Autószerelő műhelyek

2005.
első félév

Hulladékolajok mennyiségének csökkentése céljából
– alkalmazott technológiák korszerűsítése
– korszerűbb, hosszabb élettartamú olajok felhasználása

Termelők

2008-ig
folyamatos

Akkumulátorok és elemek

„Új akkumulátort és elemet csak használtért cserébe” – a selejt akkumulátorok, illetve elemek visszagyűjtési kötelezettség érvényesítését szolgáló program

Akkumulátorokat és elemeket gyártó és forgalmazó cégek
Bevásárló központok
Áruházláncok

2004.
második félév

Akkumulátorok, elemek teljes mennyiségének visszagyűjtése céljából
– begyűjtési rendszer korszerűsítése
– a forgalmazási helyeken a csere- és visszavételi kötelezettség bevezetése
– gyártói és forgalmazói felelősség kikényszerítése

Akkumulátorokat és elemeket gyártó és forgalmazó cégek
Lakosság

2008-ig
folyamatos

Kiselejtezett gépjárművek

– Korszerű autóbontó telepek kialakítása – az EU előírásainak megfelelő és a régiós igényeket kielégítő autóbontó telepek kialakítása, a megfogalmazott hasznosítási célok elérése érdekében
– az előírásoknak nem megfelelő autóbontó telepek megszüntetése
– begyűjtő rendszer kialakítása
– gyártói és forgalmazói felelősség kikényszerítése

Autóbontók,
Hulladékhasznosítók
Autószerelő
vállalkozások

2006. jan. 1.

Elektronikai hulladékok

Adatgyűjtési program a keletkező és a felhalmozott elektromos és elektronikai berendezések felmérésére

Környezetvédelmi felügyelőségek, forgalmazók
Gyártók

2004. jún. 30.

„Működésképtelen vagy régi berendezésért cserébe újat” – tovább már nem használható vagy korszerűtlen elektromos és elektronikai berendezések begyűjtését szolgáló program illetve a gyártói felelősség érvényre juttatása

Az elektronikai berendezések gyártói és forgalmazói

2005. dec. 31.

Feldolgozó kapacitás meghatározása és a másodnyersanyag feldolgozását végző háttéripar alapjainak a megteremtése

Gyártók
Szakmai szervezetek

2007. dec. 31.

Egészségügyi hulladékok

Egészségügyi hulladékok környezetvédelmileg megfelelő kezelése céljából
– magán orvosi praxisok számára figyelemfelhívó kampány szervezése
– a meglévő kórházi égetők műszaki vizsgálata
– a jogszabályi előírásoknak nem megfelelő égetők bezárása
– gyártói és forgalmazói felelősség kikényszerítése

Városi és megyei ÁNTSZ-ek
Egészségügyi ellátást biztosító szektor
Környezetvédelmi felügyelőségek

2003.
második féléve
2005. júl. 30. (égetők)

Állati eredetű hulladékok

Dögkutak bezárása – a jogszabályokban előírtaknak megfelelően

Dögkutak üzemeltetői
Települési önkormányzatok
Állategészségügyi hatóságok
Környezetvédelmi felügyelőségek

2005. dec. 31.

Korszerű, az EU irányelveinek megfelelő, hűthető gyűjtőhelyek kialakítása, a begyűjtő rendszer megszervezése

Települési önkormányzatok,
Állategészségügyi állomások,
ATEV Rt.
Termelők
Környezetvédelmi felügyelőségek

2008. dec. 31.

Növényvédő szerek és csomagolásuk

– Gyártói és forgalmazói felelősség kikényszerítése
– lakosság megfelelő tájékoztatása
– begyűjtő rendszerek kialakítása (pl. hulladékgyűjtő udvarok)
– a háztartásokban és hobbikertekben keletkező növényvédőszer maradékok és csomagolásuk megfelelő körülmények közötti elhelyezése

Lakosság
Falugazdászok
Civil szervezetek
Megyei növény- és talajvédelmi szolgálatok
Környezetvédelmi felügyelőségek

2007. dec. 31.

Csomagolási hulladékok

„Válogasd külön a szemeted!” program – a lakossági szelektív hulladékgyűjtés bevezetése

Megyei Hulladékgazdálkodási Társulások
Hulladéklerakók üzemeltetői
Megyei önkormányzatok

2003. negyedik negyedév

„Használd többször a reklámszatyrot!” akció

Nagy bevásárlóközpontok
Áruházláncok

2004. januárjától

„Műanyagot műanyagból” program

Műanyag csomagolóanyagot gyártók
Csomagolóanyag gyártók
szövetsége

2005. januárjától

„Visszaváltható üveg” akció – üveg csomagolási hulladék újrahasználata

Palackozó cégek
Üdítőital gyártók
Csomagolóanyag
gyártók szövetsége

2005. januárjától

Biológiailag lebomló szerves hulladék

„Komposztáljunk együtt!” lakossági program – a házi komposztálás meghonosítása és elterjesztése

Települési önkormányzatok
Hulladéklerakók üzemeltetői
Civil szervezetek

2005.
első negyedév

„Szerves anyagból komposzt!” program – a mezőgazdasági tevékenység során keletkező szerves anyag hasznosítása komposztálással, mezőgazdasági vállalkozások figyelemfelhívó kampánya

Agrárkamarák
Falugazdászok
Piacok
Zöldség- gyümölcs
elárusító helyek

2004.
első negyedév

„Zöld Energia Program” – szennyvíziszap komposztálása biogáz kinyeréssel

Szennyvíztisztító telepek

2008. dec. 31.

„Fahulladék program” – fahulladék és fűrészpor energiahasznosítással történő ártalmatlanítása

Erdőgazdaság
Fűrészüzemek

2008. dec. 31.

Gumiabroncs

A gumiabroncs egészben, illetve darabolt formában történő lerakását tiltó célok megvalósulása érdekében figyelem felhívó kampány szervezése a hulladéklerakók üzemeltetői, valamint a lakosság részére

Környezetvédelmi felügyelőségek
Települési önkormányzatok

2003. második félév,
2005. első félév

A gumiabroncs be- és visszagyűjtési rendszerének kiépítése

Gumiabroncs forgalmazók
Gumiszerelő műhelyek

2005. jan. 1.

Használt gumiabroncs újrahasznosításából származó termékek népszerűsítése,
piacteremtés

Civil szervezetek
Környezetvédelmi felügyelőségek

2006. első féléve

VII/3. Költségek


VII/1. táblázat: A módszerfejlesztési, intézményfejlesztési, ismeretterjesztő, szemléletformáló, tájékoztató, oktatási és kutatási-fejlesztési programok becsült költségei

Program

Becsült költség
(millió Ft)

Módszerfejlesztés

70

Intézményfejlesztés

440

Ismeretterjesztés

50

Szemléletformálás

100

Oktatás

100

Képzés

100

Kutatás-fejlesztés

50

Összesen

910


VII/2. táblázat: A hulladékgazdálkodási cselekvési program becsült költségei

Létesítmény

Tervezett mennyiség
(db)

Becsült költség
(millió Ft)

Regionális hulladéklerakó

7

7.000

Hulladéklerakók rekultivációja

393

30.000

Átrakóállomás

7

1.500

Gyűjtősziget

315

160

Begyűjtő körzetek kialakítása

12

12.000

Hulladékgyűjtő udvar

25

3.000

Válogatóművek

7

3.500

Zöldhulladék komposztálók

22

2.000

Inert hulladék tároló-előkezelő telepek

15

2.100

Inert hulladék lerakó

1

150

Regionális autóbontók

15

3.000

Korszerű hűtő dögtároló

25

6.250

Gumihulladék égető

1

4.000

Egészségügyi hulladék kezelő rendszer

1.000

Összesen

75.660


A cselekvési program becsült teljes költsége az Észak-alföldi Statisztikai Régióban a 2003–2008 tervidőszakban mintegy 76,6 milliárd Ft.
A fejlesztésekhez történő állami hozzájárulás aránya és mértéke a részletes megvalósítási programok előkészítése során kerül megállapításra.

5. számú melléklet a 15/2003. (XI. 7.) KvVM rendelethez

A DÉL-ALFÖLD STATISZTIKAI RÉGIÓ HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERVE

I. fejezet: Általános adatok


Tervezési szint: Dél-Alföld Statisztikai Régió
(Bács-Kiskun megye, Békés megye és Csongrád megye)
Készítette: Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség
Cím: 6721 Szeged, Felső Tisza-part 17.
Időtartama: 2003–2008
A tervezés bázis éve: 2001

II. fejezet: A Dél-Alföld Statisztikai Régióban keletkező, hasznosítandó vagy ártalmatlanítandó hulladékok típusa, mennyisége, eredete

II/1. Éves keletkezett hulladék mennyiség


Nem veszélyes hulladékok

II/1. táblázat: A keletkező nem veszélyes hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Régió összesen (t/év)

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok*

400.000

Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes hulladékok

600.000

Települési szilárd hulladékok

550.000

Települési folyékony hulladékok

1.163.000

Kommunális szennyvíziszap

117.000

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok

400.000

Összesen

3.230.000


* Nem tartalmazza a főként építőipari alapanyagok bányászatából és az egyéb bányászati tevékenységekből származó meddőt.


Veszélyes hulladékok

II/2. táblázat: A keletkező veszélyes hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Régió összesen (t/év)

Vegyipari, gyógyszeripari, műanyagipari hulladékok

nem számottevő

Gépipari

nem számottevő

Alumíniumipari

nem számottevő

Egyéb ágazati (energiaipari, bányászati, kohászati, élelmiszeripari, ipari szennyvíztisztítási)

250.000

Összesen

250.000



Kiemelten kezelendő hulladékáramok

II/3. táblázat: A keletkező kiemelten kezelendő hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Régió összesen
(t/év)

Veszélyes hulladék

PCB és PCT tartalmú hulladékok

88

Hulladékolajok

3.000

Akkumulátorok, elemek

1.600

Elektronikai hulladékok

2.500

Kiselejtezett gépjárművek

2100

Egészségügyi

1.500

Állati eredetű

85.000

Azbeszt

24

Növényvédő szerek és csomagolóeszközeik

105

Nem veszélyes hulladék

Csomagolási hulladékok

250.000

Biomassza

480.000

Gumihulladék

15.000

II/2. Felhalmozott hulladék


Nem veszélyes hulladékok

Települési szilárd hulladék
Ezek nagy része lerakókba kerül. A lerakók zöme nem felel meg a vonatkozó jogszabályok előírásainak.

Települési folyékony hulladék
Vízjogi engedéllyel rendelkező leürítőhelyre a hulladék mintegy 5–10%-a kerül. A települések 30%-a csatornázott, a szennyvíz további része elszikkad. A tengelyen történő gyűjtés végállomásaként a települések folyékony hulladékának egy része a korábban kijelölt folyékony hulladék leürítőhelyre kerül.

A termelésből adódó nem veszélyes hulladékok
Felhalmozás nem jellemző a régióban. A Környezetvédelmi Felügyelőségek helyszíni ellenőrzései és a folyamatos kapcsolattartás eredményeként a nagyobb termelő egységek tevékenysége nyomon követhető és kontrol alatt tartható. Ezen túlmenően a termelő cégeknek sem érdeke a hulladék felhalmozása a telephelyen a tárolókapacitás hiánya, valamint a várható ellenőrzések miatt. A nem veszélyes hulladékok mennyisége 100.000 tonna (nem veszélyes hulladéknak minősülő autóroncsok, papír, műanyag, építési-bontási hulladék, földdel kevert bőrhulladék, furfurol korpa).


Veszélyes hulladékok

A termelésből adódó veszélyes hulladékok: A Dél-Alföld Régióban 50 telephelyen mintegy 650.000 tonna hulladékot halmoztak fel. Ebből a veszélyes hulladékok mennyisége 550.000 tonna (fúrási iszap, alumíniumsó salak, olaj-, festék-, oldószer hulladék, szennyezett göngyöleg, fénycső hulladék, elhasznált háztartási berendezések, kékaljjal és kovafölddel szennyezett szennyvíziszap, elhasznált fixír, elhasznált előhívófürdő, cink tartalmú fedősó és szennyezett talaj, vegyes galvániszap, lúg és sav hulladék, nátrium-ditionit hulladék, halogéneket nem tartalmazó hőközlő olajhulladék).

II/3. Ki- és beszállított hulladék


Nem veszélyes hulladékok

Öntödék
A Bolvári Fémfröcs Bt. (Dusnok): könnyűfémet használ alapanyagként a tevékenysége során. Ez Hollandiából származik, 12,5 tonna mennyiségben évente. Precíziós Öntő Kft. (Sükösd): a felhasznált vas Kiskunfélegyházáról származik, közel 100 t/év mennyiségben. Vas és Fémöntő (Kiskőrös): a vas alapanyagot Kiskunhalasról, Szegedről, Kecelről, Kiskőrösről, valamint az ország más területeiről szerzik be. A Vasöntöde Szövetkezet (Szakmár) alapanyag beszerzése két helyről történik. Éves szinten mintegy 550–600 tonna származik Kalocsáról, további 250 tonnát vásárolnak Miskolcon. Szegedi Öntöde Kft.: évi 4.500 tonna vas és acélhulladék és ÖVG 1/1 öntvénytöredék hasznosítására van engedélye. A fémhulladékot a Dél-Magyarországi MÉH Rt. biztosítja. Vezuv 2000 Kft. (Szeged): a fémhulladék nagy részét régión belülről szerzik be (Földeák, Kecskemét). Régión kívülről Gyöngyösről szállítanak be fémhulladékot.

Gumifutózó üzemek
Hoffman Service Kft. (Solt) Németországból és Hollandiából évi 12 tonna, valamint régión kívülről (Magyarországról) évi 60 tonna használt gumiabroncsot gyűjt be és használ fel újrafutózásra.

Üveggyárak
A Hunguard Glass Kft., Orosháza részére 2001. évben 9 beszállító szállított összesen 13.000 tonna üveghulladékot. A beszállítók közül 5 a régión belül gyűjt üveghulladékot, ennek mennyisége 6.875 tonna/év. A fennmaradó 6.215 tonna üveghulladékot 4 szállító juttatja el a kft. Orosházi gyárába a régión kívülről.
A Dél-Magyarországi MÉH Rt. által kiszállított nem veszélyes hulladékok mennyisége 2001. évben 75.278 tonna volt.

II/4. táblázat: A területre beszállított és a területről kiszállított nem veszélyes hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Régióba beszállított
(t/év)

Régióból kiszállított
(t/év)

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok

50.000

170.000

Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes hulladékok

n.a.

n.a.

Települési szilárd hulladékok

50.000

80.000

Települési folyékony hulladékok

n.a.

n.a.

Kommunális szennyvíziszap

n.a.

n.a.

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok

80.000

90.000

Összesen

180.000

340.000



Veszélyes hulladékok

Állati eredetű hulladékok
Az ATEV Rt. solti gyára (Solt, Pólyafoki zsilip) hozzávetőlegesen évi 8.650 tonna állati eredetű hulladékot szállít be a régión kívülről feldolgozásra. Az állati eredetű hulladékok hasznosítása során keletkeznek tovább már nem hasznosítható hulladékok. Ezeket a solti gyáregység az ATEV Fehérjefeldolgozó Rt. Tószegi Veszélyes Hulladéklerakó telepén ártalmatlanítja. 2001. évben 1.614 tonna hulladék lerakása történt.
Az ATEVSZOLG Rt. solti telepe 10.000 t/év állati eredetű hulladék komposztálására létesült. A komposzt kihelyezésének engedélyeztetése folyamatban van a Növény- és Talajvédelmi Szolgálatnál, így a tevékenység még nem tekinthető folyamatosnak. Azzal kell számolni, hogy a telep a Dél-Alföld Régión kívülről is fog fogadni állati eredetű hulladékot. Ez 2001-ben 200 tonna volt (Tökölről és Sárvárról).
ATEV Rt. hódmezővásárhelyi telephelyén a lerakó névleges kapacitása 25.000 tonna, ami 2000. évvel bezárólag 84%-ban telt meg. Szabad kapacitása 4.000 tonna.

Hulladékolajok
Az OLEUM 2000 Kft. fáradtolaj ártalmatlanításával foglalkozik. 2001-ben 584 tonna veszélyes hulladékot vett át, melynek 30%-a, 175 tonna régión kívül keletkezett.

Akkumulátorok, elemek, fixíroldat
A kecskeméti DESIGN Kft. részére a Környezet és Természetvédelmi Főfelügyelőség engedélyt adott ki elemek és akkumulátorok begyűjtésére és szállítására 570 t/év mennyiségben. Az engedély az ország egész területére érvényes. Továbbá a Kft. fixíroldatból nyer ki fémezüstöt elektolízis technológiával.
A régióban összesen 250.000 tonna egyéb veszélyes hulladék keletkezik. Ennek túlnyomó többsége élelmiszeripari eredetű hulladék és fúrási iszap. A fúrási iszap 100%-a a régióban kerül elhelyezésre átmeneti tárolókban, az élelmiszeripari hulladék 20%-a kiáramlik a régióból. A hulladékbeáramlás nem számottevő ebben a hulladékcsoportban.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

II/5. táblázat: A területre beszállított és a területről kiszállított kiemelten kezelendő hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Régióba beszállított
(t/év)

Régióból kiszállított
(t/év)

Veszélyes hulladékok

PCB és PCT tartalmú hulladékok

0

88

Hulladékolajok

90

2.100

Akkumulátorok és elemek

0

1.600

Elektronikai hulladékok

n.a.

n.a.

Kiselejtezett gépjárművek

n.a.

n.a.

Egészségügyi

0

900

Állati eredetű

15.000

40.000

Növényvédő szerek és csomagolóeszközeik

0

105

Nem veszélyes hulladék

Csomagolási hulladékok

n.a.

n.a.

Biomassza

n.a.

n.a.

Gumihulladék

n.a.

n.a.

II/4. A területi éves hulladékmérleg bemutatása, különös tekintettel a hasznosításra vagy ártalmatlanításra


Nem veszélyes hulladékok

II/6. táblázat: A területi éves hulladékmérleg és kezelési arány bemutatása nem veszélyes hulladékok esetén

Hulladék

Hasznosítás*

Égetés

Lerakás

Egyéb módon kezelt

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok

53

215.000

22

90.000

25

95.000

0

0

Mezőgazdasági nem veszélyes hulladékok

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

Települési szilárd hulladékok

10

55.000

0

0

88

478.000

2

17.000

Települési folyékony hulladékok

n.a.

n.a.

0

0

n.a.

116.250

n.a.

500.000

Kommunális szennyvíziszapok

9

10.000

0

0

85

99.000

6

7.000

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok

15

60.000

0

0

85

340.000

0

0

Régió összesen

 

340.000

 

90.000

 

1.128.250

 

524.000


* Anyagában történő hasznosítás.


Veszélyes hulladékok

A régióban a vegyipar, gyógyszeripar, műanyagipar, gépipar, alumíniumipar termelési volumene elhanyagolható. Az egyéb veszélyes hulladékok (250.000 t/év) kategóriájába tartoznak egyrészt a vágóhídi hulladékok, melyek egy része feldolgozásra kerül, másrészt a fúrási iszap hulladék, mely átmeneti fúrási iszap hulladék tárolóban található. A régióban a veszélyes hulladék égetéssel történő ártalmatlanítása nem jellemző. A keletkező veszélyes hulladékokból majdnem 55 ezer tonnát hasznosítanak, elsősorban a hulladékolajokat, akkumulátorokat és az élelmiszeripari hulladékokat.
A veszélyes hulladékokra vonatkozó éves hulladék mérleg bemutatásához a veszélyesnek minősülő kiemelten kezelendő hulladék áramokra vonatkozó adatokat a II/7. táblázat tartalmazza.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

II/7. táblázat: A területi éves hulladékmérleg és kezelési arány bemutatása kiemelten kezelendő hulladékok esetén

Hulladék

Hasznosítás*

Égetés

Lerakás

Egyéb módon kezelt

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

%

(t/év)

Veszélyes hulladék

PCB és PCT tartalmú
hulladékok

0

0

100

88

0

0

0

0

Hulladékolajok

87

2.610

13

390

0

0

0

0

Akkumulátorok, elemek

78

1.250

0

0

22

350

0

0

Elektronikai hulladékok

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

n.a.

Kiselejtezett gépjárművek

60

1260

0

0

10

210

30

630

Egészségügyi

0

0

100

1.500

0

0

0

0

Állati eredetű

60

51.000

0

0

40

34.000

0

0

Növényvédő szerek
és csomagolóeszközeik

0

0

100

105

0

0

0

0

Nem veszélyes hulladék

Csomagolási hulladékok

25

63.000

0

0

75

187.000

0

0

Biomassza

65

312.000

0

0

35

168.000

0

0

Gumihulladék

5

750

n.a

n.a.

20

3.000

n.a.

n.a.


* Anyagában történő hasznosítás.

A veszélyes hulladékok közül a PCB/PCT tartalmú hulladékok, a hulladékolajok, az állati eredetű hulladékok és a növényvédő szerek és csomagoló eszköz hulladékok a régión kívül kerülnek égetésre. A régión belül egyetlen veszélyes hulladékégető üzemel, ahol az egészségügyi veszélyes hulladék egy részének ártalmatlanítása történik.

III. fejezet: A hulladékkezeléssel kapcsolatos alapvető műszaki követelmények


A régióban a hatályos jogszabályokban meghatározottaktól, eltérő speciális területi, helyi vagy egyedi műszaki követelmények nincsenek.

IV. fejezet: Az egyes hulladéktípusokra vonatkozó speciális intézkedések


A régióban a hatályos jogszabályokban meghatározottaktól, eltérő speciális területi, helyi vagy egyedi intézkedések nem történtek.

V. fejezet: A hulladékok kezelésére alkalmas kezelőtelepek és létesítmények, a kezelésre felhatalmazott vállalkozások

V/1. Gyűjtési kapacitás bemutatása


A régió területén működő hulladék gyüjtő-szállító szervezetek alkalmasak a közszolgáltatás ellátására. Műszaki felkészültségük megfelelő. Vannak települések, amelyek komplex regionális rendszerhez még nem kapcsolódtak, ezek az önkormányzatok önmaguk oldják meg a közszolgáltatást, műszaki felkészültségük kielégítő.

V/2. Kezelési kapacitások bemutatása


Nem veszélyes hulladékok

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok
A régióban keletkező hulladékok jelentős részének kezelése a régión kívül történik. Üveghulladék hasznosítására az Orosházán található üveggyárak alkalmasak. Fémhulladékot az öntödék hasznosítanak. Ártalmatlanító kapacitással a régió nem rendelkezik.

Mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladékok
A régióban egyetlen zöldhulladék komposztáló üzemel, kapacitása 2.560 t/év, ez nem elégíti ki a régió kapacitásigényét. A szelektív gyűjtés bevezetésével párhuzamosan további üzemeket kell telepíteni. Kapcsolódva a Nemzeti Fejlesztési Terv „zöld energia” programjához a régióban fermentáló telepek létesítése szükséges, hiszen az állattenyésztésből adódó hulladék mennyisége tetemes az ágazat fejlettsége miatt. Jelenleg ez a kapacitás teljesen hiányzik a régióban.

Települési szilárd hulladék
A Dél-Alföld Régióban 2003. évben 2 válogatómű üzemel. Ez a válogató kapacitás nem elégíti ki a régió igényeit. A tervidőszak végére további válogatóművek telepítése szükséges.
Súlyos feladatot jelent a Dél-Alföld Régióban is a települési hulladék lerakók rekultivációja. Jelenleg 250 települési szilárd hulladék lerakó található a térségben. A tervidőszak végére 11 regionális, jogszabályi előírásoknak megfelelő lerakó maradhat a régióban. A komplex hulladékgazdálkodási rendszerek részét képezik az átrakó állomások. Jelenleg 1 átrakó állomás működik, ezt a kapacitást is bővíteni kell. Ahhoz, hogy a hulladék regionális lerakóba kerülhessen minden településen legalább 1 hulladékudvar kialakítása szükséges.

Települési folyékony hulladék
Ennek a típusú hulladéknak a kezelése jelenleg csekély mértékben megoldott.

Kommunális szennyvíziszap
Kezelésére a lerakás jellemző, melyek nem minden esetben felelnek meg a környezetvédelmi előírásoknak.

Építési és bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok
A régióban a lerakással történő ártalmatlanítás jellemző, az aszfalt hulladék hasznosításában az elmúlt években jelentős előrelépés történt.


Veszélyes hulladékok

11 műszakilag megfelelő vagy nem megfelelő veszélyes hulladék lerakó telep található a régióban, melyek közül a nem megfelelőek felszámolásra kerülnek. Új lerakó létesítése nem indokolt, veszélyes hulladék kezelőhálózat kiépítése indokolt. Jelenleg 11 veszélyes hulladék komposztáló üzemel. Ezek lefedik a régió kapacitásigényét, további létesítmény telepítése nem indokolt.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

PCB és PCT tartalmú hulladékok
Sem hasznosító, sem ártalmatlanító kapacitás nincs a régióban és nincs is rá szükség.

Elektronikai hulladékok
Régiós szinten ez a kapacitás teljesen hiányzik.

Kiselejtezett gépjárművek
A régióban 33 különböző technikai felkészültségű autóbontó működik. A kapacitásuk megfelelő, de a környezetvédelmi elvárásoknak a telephelyek csak korlátozottan felelnek meg.

Egészségügyi hulladékok
A régióban jelenleg 1 veszélyes hulladék égető üzemel. Kihasználtsága nem éri el jelenleg a 100%-ot, azaz a régió szabad kapacitással bír.

Állati eredetű hulladékok
Az ártalmatlanító és hasznosító kapacitás megfelelő.

Növényvédő szerek és csomagolóeszközeik
Ártalmatlanító és hasznosító kapacitás ilyen típusú hulladékokra nincs.

Csomagolási hulladékok
A régión belül hiányzik ezeknek a hulladékoknak a hasznosítása, a hulladék jelentős része lerakásra kerül.

Biomassza
A hulladék hasznosítása vagy lerakással történő ártalmatlanítása megoldott, de a jelenlegi környezetvédelmi elvárásoknak a kezelés nem felel meg.

Gumihulladék
Sem ártalmatlanító, sem hasznosító kapacitás nincs, ilyen üzem nem működik a régióban.

VI. fejezet: Az elérendő hulladékgazdálkodási célok meghatározása


Az elérendő célok prioritási sorrendjét az alábbi felsorolás mutatja:

1. Komplex települési regionális begyűjtő-kezelő rendszerek kialakítása.

2. Szelektív (elkülönített) gyűjtési rendszer teljessé tétele.

3. Régi, a jogszabályi előírásoknak nem megfelelő lerakók rekultiválása és az illegális települési hulladék lerakók felszámolása.

4. Korszerű települési folyékony hulladék kezelő rendszerek kialakítása:

– begyűjtés és kezelés teljes körűvé tétele, korszerűsítése,

– a települési szennyvíziszap előkezelése és hasznosítása.

5. Biológiailag lebomló szerves hulladék kezelő rendszerek kialakítása:

– mezőgazdasági és élelmiszeripai hulladékkezelés,

– biomassza kezelés.

6. Az egészségügyi hulladékok ártalmatlanítására égetőkapacitást kell kialakítani az együtt égető berendezések előtérbe helyezésével.

7. Gumiabroncs begyűjtő és kezelő rendszer kialakítása.

8. Elektronikai hulladék begyűjtő és kezelő rendszer kialakítása.

9. A meglévő autóroncs kezelő rendszer felülvizsgálata, régiós szinten a szükséges kapacitás megállapítása.

10. Építési-bontási hulladékok kezelő rendszerének kialakítása.

VI/1. A keletkező hulladékok mennyiségének várható alakulása, csökkentési célok


A Dél-Alföld Régió területén nincs nagyobb teljesítményű erőmű. A bányászat területén a szénhidrogén-kutatás üteme változatlan. A kommunális hulladék mennyiségében az országos adatokkal korrelációban 2–3%-os növekedés várható. A biomassza valószínűleg változatlan mennyiségben fog keletkezni, mivel a térségben a mezőgazdaság a fő tevékenységi forma és a művelés alatt álló terület nagysága változatlan. Ezen tényezőket figyelembe véve a régióban a tervidőszak végéig nem fog jelentős mértékben csökkenni a hulladék mennyisége.


Nem veszélyes hulladékok

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok
Nem ismertek a fejlődési tendenciák, fejlesztési szándékok, ezért nem prognosztizálható a hulladék mennyiség várható alakulása. A tervidőszak első két évében pontosítani kell az adatokat, meg kell keresni a gazdasági prognózis készítésével foglalkozó szervezeteket és a szakmai szervezeteket a várható tendenciák becslése érdekében. A cél, hogy a keletkező hulladék mennyisége a tervidőszak végére ne haladja meg a 2000. évben keletkezett mennyiséget.

Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes hulladékok
Nem várható csökkenés a Dél-Alföld Régióban.

Települési szilárd hulladékok
Az országos tervvel összhangban csökkenéssel nem lehet számolni.

Települési folyékony hulladék
Célul kitűzhető a mennyiség 15%-os csökkentése a csatornázás fejlesztésének, valamint a környezetkímélő módon történő gyűjtésnek köszönhetően. A hulladék képződés nagymértékű csökkentése a tanyás településszerkezet miatt nem megoldható.

Kommunális szennyvíziszap
Csökkenés nem tűzhető ki a csatornázás előrehaladásával, mivel a mennyiség növekszik a szennyvíztisztító telepek korszerűsítése, illetve szennyvízkezelő telepek létesítése következtében.

VI/1. táblázat: A keletkező hulladékok mennyiségének várható alakulása, csökkentési célok

Hulladék

A keletkező hulladékok mennyiségének várható
alakulása, csökkentési célok

%

Várható
mennyiség
(t/év)

Ipari és egyéb gazdálkodói hulladékok

A tervidőszak végére a hulladék mennyisége ne haladja meg a 2000. évben keletkezettet.

n.a.

n.a.

Mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladékok

Stagnálás prognosztizálható.

0

600.000

Települési szilárd hulladék

Növekedés várható az OHT-val összhangban.

+3

566.500

Települési folyékony hulladék

A csatornahálózat kiépítésével csökkenni fog.

–15

988.125

Kommunális szennyvíziszapok

A csatornahálózat kiépítésével jelentősen növekedni fog.

+85

233.448

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok

Adathiány miatt az elmozdulás iránya nem adható meg.

n.a.

n.a.



Veszélyes hulladékok

Vegyipari, gyógyszeripari és műanyagipari veszélyes hulladékok
A vegyipari és a gyógyszeripari alapanyag gyártás gyakorlatilag hiányzik a régióból, ezért hulladékkal nem indokolt számolni. A műanyagipar jellemzően kész alapanyagból gyárt, kis hányadban történik műanyag-hulladék feldolgozás, ami nem termel veszélyes hulladékot.

Gépipari veszélyes hulladékok
A tervidőszakban a gépipar fejlesztése várható a térségben, ezért a veszélyes hulladék mennyiségének csökkenése nem prognosztizálható.

Alumíniumipari veszélyes hulladékok
Az alumíniumipar a térségben a gépipar számára és fogyasztási cikkek formájában gyárt termékeket, a veszélyes hulladék képződés nem jellemző, mennyisége a többi ágazathoz képest elhanyagolható.

Egyéb ágazati veszélyes hulladékok
Energiaipar: A térségre az ipari méretű energiatermelés gyakorlatilag nincs. Az 50 MW alatti erőművek földgáz üzeműek, a veszélyes hulladék nem számottevő.
Bányászat: a fúrási iszap mennyiségének csökkenése prognosztizálható, mivel a kőolaj és földgáz kutatás üteme fokozatosan lassul.
Ipari szennyvíztisztítás: Az ágazatból származó hulladék mennyiségének növekedése tervezhető. A jelenlegi jogszabályi előírások szerint az ipari üzemek szennyvízkezelőit korszerűsíteni, hatékonyságukat növelni kell, ahol nincs, ott ki kell építeni a tervidőszakban.

VI/2. táblázat: A keletkező veszélyes hulladékok mennyiségének várható alakulása, csökkentési célok

Hulladék

A keletkező hulladékok mennyiségének várható
alakulása, csökkentési célok

%

Várható
mennyiség
(t/év)

Vegyipari, gyógyszeripari és műanyagipari hulladékok

A keletkező hulladék mennyisége nem számottevő.

n.sz.

n.sz.

Gépipari hulladékok

A keletkező hulladék mennyisége nem számottevő.

n.sz.

n.sz.

Alumíniumipari hulladékok

A keletkező hulladék mennyisége nem számottevő.

n.sz.

n.sz.

Egyéb ágazati hulladékok

Energetikai ipar: stagnálás.
Bányászat: csökkenni fog a fúrási iszapok mennyisége.
Ipari víztisztítás: növekedés.

0
–30
n.a.

n.sz.
1.800
n.a.


n.sz.: Nem számottevő.
n.a.: Nincs adat.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

PCB és PCT tartalmú hulladékok
A DÉMÁSZ Rt. adatszolgáltatása alapján a régióban összesen 503 db üzemelő és 17 db tartalék PCB és PCT tartalmú berendezés található 13 telephelyen. A bezárási ütemterv a következő: 2002-ben ártalmatlanítottak 59 berendezést; 2003-ban 107, 2005-ben 24, 2006-ban 121, 2007-ben 29, 2008-ban 126, 2009-ben 24 és 2010-ben 30 berendezés ártalmatlanítása fog megtörténni.

Hulladékolajok
A képződő mennyiség csökkentésére közvetlen befolyásolási lehetőség nincs, mert a hulladék mennyisége a felhasznált kenőolaj mennyiségétől, a gépjármű műszaki állapotától és az üzemben lévő gépjárművek számától függ. A tervidőszak végére a hulladékolajok mennyiségének növekedése várható.

Akkumulátorok, elemek
A hulladék akkumulátorok mennyiségének növekedése nem várható az élettartam javulása miatt. A kisebb méretű újratölthető akkumulátorok (pl. ceruza stb.) elterjedése miatt az elemek mennyiségének csökkenése tervezhető.

Elektronikai hulladékok
Az életszínvonal emelkedésével és az eddig elhasználódott berendezések várható tömeges lecserélésével a hulladék mennyisége növekedni fog. A prognózist nehezíti, hogy a jelenlegi hulladék mennyisége csak durva becsléssel adható meg.

Kiselejtezett gépjárművek
Várhatóan a tervidőszak végére is hasonló mennyiségű hulladék keletkezik.

Egészségügyi hulladékok
Az ellátási színvonal emelkedésével a hulladék mennyiségének a növekedése várható.

Állati eredetű hulladékok
Az állattenyésztés a régióban domináns ágazatot jelent, a hulladék mennyiségében stagnálás várható.

Növényvédő szerek és csomagolóeszközeik
A technológiaváltás már megtörtént a csomagolóeszközök területén, mennyiségi csökkenés nem várható.

Csomagolási hulladékok
A csomagolási hulladék mennyiségét a fogyasztói magatartás jelentősen befolyásolja, de ennek alakulása nem prognosztizálható. Így az elmozdulás iránya nem adható meg.

Gumihulladék
A gépjárműforgalom növekedésével a hulladék mennyiségének növekedése várható.

Speciális, a tervezési területen külön feladatot jelentő, az eddigi kategóriákba nem tartozó hulladékok
Az ivóvíztisztítás során arzén tartalmú hulladék képződik. Mennyisége várhatóan növekedni fog, mivel az ivóvíz arzén tartalmának határértéke 50 μg/l értékről 10 μg/l értékre fog csökkenni, tehát a tisztítási technológiát egyre több helyen kell majd alkalmazni.

VI/3. táblázat: A keletkező kiemelten kezelendő hulladékok mennyiségének várható alakulása, csökkentési célok

Hulladék

A keletkező hulladékok mennyiségének várható
alakulása, csökkentési célok

%

Várható
mennyiség
(t/év)

Veszélyes hulladékok

PCB és PCT tartalmú hulladékok

A tervidőszak végére meg kell szüntetni az alkalmazást. Csökkenés várható.

–100

0

Hulladékolajok

A fokozott gépjárműforgalom miatt növekedés várható.

+15

3.450

Akkumulátorok
Elemek

Stagnálás prognosztizálható.
Újratölthető elemek elterjedése miatt csökkenés várható.

0
–5

1200
20

Elektronikai hulladékok

Adathiány miatt nem adható meg.

n.a.

n.a.

Kiselejtezett gépjárművek

Stagnálás prognosztizálható.

0

2.100

Állati eredetű hulladékok

Stagnálás prognosztizálható.

0

85.000

Egészségügyi hulladékok

Az egészségügyi ellátás színvonalának növekedése miatt növekedés várható.

+15

1.725

Növényvédő szerek és csomagolóeszközeik

Stagnálás prognosztizálható.

0

105

Nem veszélyes hulladékok

Csomagolási hulladék

Az elmozdulás iránya nem adható meg adathiány miatt.

n.a

n.a.

Biomassza

Adathiány miatt a keletkező hulladék mennyiségi változásának iránya nem adható meg

n.a.

n.a.

Gumihulladék

A fokozott gépjárműforgalom miatt növekedés várható.

+25

18.750

VI/2. Hasznosítási célok


Nem veszélyes hulladékok

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok
Az iparban keletkező hasznosítható hulladékokra begyűjtő rendszerek kialakítását ösztönözni kell, különös tekintettel a műanyag hulladékokra.
A faiparban keletkező hulladékok hasznosítását minél teljesebb körűvé kell tenni, a hulladék jellegétől függően komposztálással vagy égetéssel. A tervidőszak végére a szakmai szervezetekkel, érdekelt gazdálkodókkal fel kell venni a kapcsolatot annak megvizsgálása érdekében, hogyan kapcsolhatók be a „zöld energia” termelési programba.
Korszerű autóbontó telephelyeket kell kialakítani, a nem megfelelő telepeket be kell zárni a tervidőszak végéig.

Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes hulladékok
A biomassza jellegű hulladékok mennyiségi és minőségi felmérését 2006-ig el kell végezni. A mezőgazdasági eredetű, de a termelésbe vissza nem forgatott biomasszára kezelő kapacitást kell kiépíteni. Egyik módja lehet komposztálók, másik módja fermentáló üzemek létesítése.
A mezőgazdaságban és iparban keletkező hasznosítható hulladékokra begyűjtő rendszerek kialakítását ösztönözni kell, különös tekintettel a műanyag hulladékokra.

Települési szilárd hulladékok
Ezen hulladékok tekintetében korszerű begyűjtő hálózat kiépítése az egyik legfontosabb feladat.
Komplex térségi feladatokat ellátó települési szilárd hulladék kezelő rendszereket kell kiépíteni a tervidőszak végéig.
A régióban a szelektív hulladékgyűjtést teljessé kell tenni a tervidőszak végére.
A települési hulladéklerakóban lerakott hulladékok – szabványnak megfelelően mért – összetételét és az összetevők tömeg szerinti megoszlását, ezen belül a biológiailag lebomló szervesanyag-tartalmat csökkenteni kell. A mért értékhez viszonyítva a lerakással ártalmatlanított biológiailag lebomló hulladék szervesanyag-tartalmának 2004. július 1. napjáig 25%-át, 2007. július 1. napjáig 50%-át, 2014. július 1. napjáig 65%-át hasznosítani kell.

Települési folyékony hulladék
A mezőgazdasági hasznosítás arányának növelése szükséges.

Kommunális szennyvíziszap
Cél, hogy a mezőgazdasági hasznosítás minél nagyobb arányban biztosítható legyen.

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok
Meg kell oldani a minél nagyobb arányú hasznosítást, valamint a bontás során keletkező veszélyes hulladékok szétválogatását, elkülönített gyűjtését.


Veszélyes hulladékok

Vegyipari, gépipari, gyógyszeripari és alumíniumipari hulladékok
Képződésük nem domináns a régióban, esetleges hasznosításuk régión kívül történik.

Egyéb ágazati hulladékok
Az állategészségügyi előírások szigorodásával a veszélyes hulladékok hasznosítási aránya tekintetében a tervidőszak végére a régióban csökkenés várható.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

PCB és PCT tartamú hulladékok
Elsődleges az ártalmatlanítás, amely a cselekvési program ütemterve szerint fog megvalósulni.

Hulladékolajok
Lakossági begyűjtő rendszer kiépítése és teljessé tétele az elérendő cél.

Akkumulátorok, elemek
A már jól működő begyűjtő rendszert kell teljessé tenni az akkumulátorok esetében. A hulladékká vált elemek gyűjtőrendszerét ki kell alakítani.

Elektronikai termékek
Az elektronikai és elektromos berendezések hulladékának begyűjtési és visszavételi rendszerét ki kell építeni, az anyagában történő hasznosítás létesítményeit ki kell alakítani, a szakmai szervezetekkel egyeztetni kell a régióban elvégzendő feladatokról.

Kiselejtezett gépjárművek
Az EU előírásainak megfelelő, a régió igényeit kielégítő bontótelepeket kell létrehozni.

Egészségügyi hulladékok
Továbbra is tartani kell a röntgen és fixáló oldatok hasznosítási arányát, melyből az ezüst visszanyerés történik.

Állati eredetű hulladékok
Meg kell oldani a nagy kockázatú (SRM) anyagok vágóhídon belüli elkülönített gyűjtését. A tervidőszak végére meg kell vizsgálni az égetőkapacitás szükségességét, illetve a rentábilis működés feltételeit a nagy kockázatú (SRM) anyagokra vonatkozóan.

Csomagolási hulladékok
El kell érni, hogy 2005-re a hasznosítási arány 50% legyen, melyből anyagában legalább 25% hasznosuljon.

Biomassza
Komposztáló és fermentáló üzemek létesítésével biztosítani kell a hulladékok biológiai körforgásba történő visszavezetését vagy energia tartalmának hasznosítását.

Gumihulladék
A kivitelezés alatt álló és KAC támogatással létesülő gumihulladék feldolgozó üzem üzembe helyezése a cél.

VII. fejezet: Cselekvési program

VII/1. Módszerfejlesztési, intézményfejlesztési, ismeretterjesztő, szemléletformáló, tájékoztató, oktatási és kutatás-fejlesztési programok


VII/1. táblázat: Módszertani cselekvési program

Állami

– Tudatformálás: A terv megvalósításához szükséges állami források biztosítása
– Működőképes veszélyes hulladék gazdálkodási rendszer jogszabályi megalapozása
– EU pályázatokkal kapcsolatos képzések
– Kutatásfejlesztés
– Támogatás a 163/2001. (IX. 14.) Korm. rendnek megfelelően

Hatósági

– Nyilvános adatbázisok létrehozása
– Anyagáramok nyomon követése
– Engedélyek nyilvános adatbázisának létrehozása
– Veszélyes hulladék koordinátori feladatok ellátása

Önkormányzati

– Hulladékgazdálkodási tervek kidolgozása, értékelése, korrekciója, feladatok elvégzése

Vállalkozói

– Kevésbé veszélyes anyagok használata
– Jogkövető magatartás
– Kutatásfejlesztés

VII/2. Hulladékgazdálkodási cselekvési programok


Nem veszélyes hulladékok

VII/2. táblázat: A nem veszélyes hulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Hulladék

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

Ipari és egyéb gazdálkodói hulladék

Nagy termelők közvetlen megkeresése és felmérése.
Kistermelők számának meghatározása.
Mintaprogram összeállítása a kistermelők fölmérésére.
A meglévő kapacitások eloszlásának felmérése.
A szükséges hasznosító kapacitás meghatározása.

Érdekképviseleti szervezetek
Szakmai szövetségek
Ipar

2004. dec. 31.

Korszerű hulladékbegyűjtő és autóbontó telephelyek kialakítása.

Érdekképviseleti szervezetek
Szakmai szövetségek
Ipar
Önkormányzatok

2006. dec. 31-től

Mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladékok

Nagy termelők közvetlen megkeresése és felmérése.
Kistermelők számának meghatározása.
Mintaprogram összeállítása a kistermelők fölmérésére.

Érdekképviseleti szervezetek
Szakmai szövetségek
Falugazdászok

2004. dec 31.

Komposztáló és fermentáló telepek létesítése.

Érdekképviseleti szervezetek
Szakmai szövetségek
Falugazdászok

2005. jún. 30-tól

Települési szilárd hulladék

Konzorciumok létrehozásának ösztönzése.
A szelektív hulladékgyűjtés bevezetésének elősegítése.
Lakossági tájékoztatás, tudatformálás.
A házi komposztálás elősegítése, népszerűsítése.

Önkormányzatok
Egyedi hulladékgazdálkodási tervet készítők
Civil szervezetek.
Kulturális intézmények

2005. dec. 31. (szelektív gyűjtés)
2008. dec. 31-ig folyamatosan a hasznosítási arány növelése



Veszélyes hulladék

A veszélyesnek minősülő kiemelten kezelendő hulladék áramokra vonatkozó adatokat a VII/3. táblázat tartalmazza.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

VII/3. táblázat: A kiemelten kezelendő hulladékok kezelésével kapcsolatos cselekvési program

Hulladék

Cselekvési program

Résztvevő

Időzítés

PCB/PCT tartalmú hulladékok

A további használatra alkalmatlan berendezések cseréje PCB mentes berendezésekre.

PCB/PCT tartalmú berendezések birtokosai, üzemeltetői

2008. dec. 31.

Hulladékolajok

A hulladékudvarokban fogadási lehetőség megteremtése. Benzinkutak, gépjárműjavító szervizek átvételi kötelezettségének bevezetése.

Gyártó és forgalmazó
Szolgáltatók

2008. dec. 31.

Elemek, akkumulátorok

Begyűjtési rendszer korszerűsítése. A forgalmazási helyeken a csere- és visszavételi kötelezettség bevezetése.

Gyártók és forgalmazók

2004. dec. 31.

Elektronikai hulladékok

A szakmai szervezetekkel történő egyeztetés a régióban elvégzendő feladatokról.
Nagykereskedők és szervizek közvetlen megkeresése adatgyűjtés céljából.
Az adatpontosítás után a szükséges begyűjtő- és feldolgozó kapacitások meghatározása. A gyártók által finanszírozott visszavételi- és begyűjtési rendszer kialakításának ösztönzése.

Forgalmazók és szervizek
Szakmai szervezetek

2005. dec. 31. (adatgyűjtés)
2008. dec. 31.
(begyűjtési és visszavételi rendszer kialakítása)

Kiselejtezett gépjárművek

A járművek bontásából származó alkatrészek ismételt használatának és a maradékok hasznosításának együttesen
85 tömeg%-ra növelése.
Hulladékhasznosító háttéripar kialakítása, fejlesztése.

Érdekképviseleti szervezetek
Szakmai szövetségek
Autóbontó és hulladékhasznosító vállalkozások

2006. jan. 1.

Állati eredetű hulladékok

Az állati eredetű hulladékok komposztálása/égetése kapacitásigényének felmérése. A dögkutak bezárása.
Speciális szállítójármű-park kialakítása.
A korszerű regionális állati hulladékgyűjtő helyek kialakítása a bomlási folyamatok lelassítása érdekében.

ATEV
Önkormányzatok
Állategészségügyi hatóságok
Nagy élelmiszeripari cégek

2004. dec. 31. (felmérés)
2005. dec. 31. (dögkutak)
2008. dec. 31-ig fokozatosan

Egészségügyi hulladékok

Az egészségügyi hulladékok keletkező mennyiségének pontosítása, az ártalmatlanító kapacitás felmérése.
A kapacitások ismeretében a szükséges ártalmatlanító kapacitás meghatározása.

ÁNTSZ
Kórházak
Magánorvos szektor

2004. dec. 31.
(égetőmű szükségessé-
gének meg-
vizsgálása)
2008. dec. 31.
(gyűjtőrend-
szer kialakítása)

Növényvédő szerek és csomagolóeszközeik

Növényvédő szer hulladékoknál a magánszektor adatainak pontosítása.
Az adatok ismeretében gyűjtési kapacitás meghatározása.
A hulladékudvarokban elkülönített gyűjtőhelyek létesítése.
Széles körű lakossági tájékoztatás, tudatformálás.

NTSZ
Civil szervezetek
Szakmai szervezetek
Érdekképviseleti szervezetek
Falugazdászok

2006. jún. 30. (adatponto-
sítás)
2007. dec. 31. (kapacitás)
2008. dec. 31-ig folyamatos

Csomagolási hulladékok

A keletkező csomagolási hulladékok mennyiségének és minőségének felmérése, adatok pontosítása.
Szelektív hulladékgyűjtés rendszerének kiépítése és üzemeltetése.
Üveghulladék hasznosítására előkezelő technológia kiépítése.
A koordináló szervezetek működésének teljessé tétele.

Gyártók és forgalmazók, illetve ezek koordináló szervezetei

2004. dec. 31. (adatokra vonatkozóan)
2004. dec. 31. (szelektív gyűjtési rendszerre vonatkozóan)
2008. dec. 31.

Biomassza

Szelektív begyűjtés bevezetése.
Házi komposztálás elterjesztése.
Fermentálók létesítése (kapcsolódás a Zöld Energia Programhoz).

Önkormányzatok
Ipar
Érdekképviseleti szervezetek
Szakmai szövetségek

2005. dec. 31.
2005. jún. 30-tól

Gumihulladék

A keletkező gumihulladék mennyiségének pontosítása.
A meglévő hasznosító és ártalmatlanító kapacitások felmérése.
A gumihulladék feldolgozó üzem üzembe helyezése.
A megfelelő hasznosító kapacitás kiépítéséig az ideiglenes tárolóterek létrehozásának ösztönzése a regionális hulladékkezelő telepeken.

Lerakó üzemeltetők
Szolgáltatók
Feldolgozók

2003. júl. 1. (egészben történő)
2006. jan. 1. (darabolt)
2008. dec. 31-ig folyamatos

VII/3. Költségek


Intézményfejlesztés

VII/4. táblázat: Költségigény regionális szinten

Program

Becsült költség
(millió Ft)

Hulladékgazdálkodási tervezés

178

Létszámfejlesztés

23

Technikai fejlesztés

70

Oktatás, képzés, tudatformálás

200

Összesen

471



VII/5. táblázat: Költségigény önkormányzati szinten

Program

Becsült költség
(millió Ft)

Hulladékgazdálkodási tervezés

140

Létszámfejlesztés

100

Technikai fejlesztés

25

Oktatás, képzés, tudatformálás

114

Összesen

379



Hasznosító rendszerek

VII/6. táblázat: Kapacitás és költségkalkuláció

Létesítmény

Meglévő mennyiség

Tervezett mennyiség
(db)

Becsült költség
(millió Ft)

Válogatóművek

2

4

1.600

Veszélyes hulladék komposztálók

11

Zöldhulladék komposztálók

1

25

500

Fermentálók*

7

2.500

Települési folyékony hulladék és szennyvíziszap kezelés**

70

Inert hulladék tároló-előkezelő telepek

5

800

Gumihulladék hasznosító vállalkozások

2

1.000

Autóbontók

33

3 regionális

600

Műanyag feldolgozó üzemek

2

1.000

Hulladék elektromos és elektronikai berendezés bontásával foglalkozó vállalkozások

1

500

Üveghulladék előkészítő üzemek

1

400

Összesen

8.970


* Költség: 2,2 milliárd Ft/db A program kapcsolódik a Nemzeti Fejlesztési Terv „zöld energia” programjához és illeszkedik az Agrárkörnyezetvédelmi Programhoz is. A finanszírozás több forrás együttes igénybevételével lesz lehetséges.
** A Nemzeti Szennyvízkezelési Tervvel összhangban, több forrás együttes igénybevételével lesz lehetséges.


Ártalmatlanító telepek

VII/7. táblázat: Kapacitás és költségkalkuláció

Létesítmény

Meglévő mennyiség

Tervezett mennyiség
(db)

Becsült költség
(millió Ft)

Veszélyes hulladék lerakók

11

kezelőhálózat

12.500

Nem veszélyes hulladék lerakók rekultivációja

250

11 regionális

4.600

Átrakó állomások

1

8

400

Hulladékudvarok (gyűjtősziget)

10

minden településen legalább 1

2.500

Inert hulladék lerakók

1

200

Égetőművek

1 veszélyes hulladék égető

1 együttégető*

Egészségügyi hulladék kezelő rendszer

magánorvosi gyűjtő és kezelőhálózat

1.000

Hűtött tárolók állati eredetű hulladékok tárolására

15

3.800

PCB/PCT tartalmú berendezések ártalmatlanítása

folyamatban

 

1.000

Összesen

 

 

26.000


* Első lépésben meg kell vizsgálni a szükségességet.

A cselekvési program becsült teljes költsége a Dél-Alföld Statisztikai Régióban a 2003–2008 tervidőszakban mintegy 36 milliárd Ft.
A fejlesztésekhez történő állami hozzájárulás aránya és mértéke a részletes megvalósítási programok előkészítése során kerül megállapításra.

6. számú melléklet a 15/2003. (XI. 7.) KvVM rendelethez1

AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI STATISZTIKAI RÉGIÓ HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERVE

I. fejezet: Általános adatok


Tervezési szint: Észak-magyarországi Statisztikai Régió
(Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye és Nógrád megye)
Készítette: Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség
Cím: 3530 Miskolc, Mindszent tér 4.
Időtartama: 2003–2008
A tervezés báziséve: 2001

II. fejezet: Az Észak-magyarországi Statisztikai Régióban keletkező, hasznosítandó vagy ártalmatlanítandó hulladékok típusa, mennyisége, eredete1

II/1. Éves keletkezett hulladék mennyiség


Nem veszélyes hulladékok

II/1. táblázat: A keletkező nem veszélyes hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Régió összesen (t/év)

Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok***2

3.263.521

Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes hulladékok***3

1.125.000

Települési szilárd hulladékok**

679.426

Települési folyékony hulladékok**

624.316

Kommunális szennyvíziszap**

142.562

Építési, bontási hulladékok és egyéb inert hulladékok***

428.500

Összesen

6.263.325


A legnagyobb hulladékkategória meghatározó eleme az erőműi salak-pernye (74%), mely mellett számottevő volument képvisel még a kohászati salak és a bányameddő (együtt közel 15%), míg a maradékot (11%) alkotja az összes egyéb nem veszélyes hulladékfajta.


Veszélyes hulladékok

II/2. táblázat: A keletkező veszélyes hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Régió összesen (t/év)

Vegyipar, gyógyszeripar, műanyagipar

12.663

Gépipar*

183

Alumíniumipar*

120

Egyéb ágazati*

238.385

Összesen

251.351

_______

1

A fejezetben szerepeltetett adatok alapvetően három megbízhatósági szinten szerepelnek.

 

Ezek:

 

* Jogszabályban rögzített adatszolgáltatáson alapuló szint.

 

** Statisztikai adatokból átvett vagy azokból egyedileg kalkulált adatok szintje.

 

*** Statisztikai, ill. regionális adatok hiányában az előzetes felmérések alapján kiválasztott termelői, szolgáltatói kör egyedi adatszolgáltatásából
származó, ill. azokból kalkulált adatok. Az adatok a volumeneket tekintve is legfeljebb tájékoztató jellegűek.

2

Nem tartalmazza a főként építőipari alapanyagok bányászatából és az egyéb bányászati tevékenységekből származó meddőt.

3

Biomassza nélkül.


A régió meghatározó veszélyes hulladék termelői a kohászat, a vízellátás, a hulladékipar, az élelmiszer- és húsipar, valamint az olajipar.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

II/3. táblázat: A keletkező kiemelten kezelendő hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Kiemelt hulladékáram

Régió összesen
(t/év)

Veszélyes hulladékok

PCB és PCT tartalmú hulladékok*

1

Hulladékolajok*

3.529

Akkumulátorok és elemek***

1.418

Elektronikai hulladékok***

11.200

Kiselejtezett gépjárművek***

9.500

Egészségügyi hulladékok*

734

Állati eredetű hulladékok*

17.510

Azbeszt

446

Növényvédőszerek és csomagoló eszközeik*

110

Nem veszélyes hulladékok

Csomagolási hulladékok***

177.181

Biomassza***

3 000.000

Gumihulladék***

9.540



A hulladékkategória nagyságrendileg elkülönült elemei mind kalkulált adatokon alapulnak, így azok csak tájékoztató jellegűek.
Az 5/2001. (II. 23.) KöM rendelet alapján tett bejelentések szerint a régióban 240 m3 PCB/PCT tartalmú olajat használnak még összesen 3401 db berendezésben.

II/2. Felhalmozott hulladék


Nem veszélyes hulladékok

A régióban felhalmozott ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok mennyisége 160 millió tonna. A kategórián belül közel 80%-ot az erőműi zagytereken felhalmozott salak-pernye képezi, a maradékot pedig fele-fele arányban a kohászati eredetű salakok és a bányameddők alkotják. A nem veszélyes hulladék kategória egyéb elemeit tekintve 16 ezer tonna a lerakott építési, bontási hulladék.


Veszélyes hulladékok

II/4. táblázat: Felhalmozott veszélyes hulladékok mennyisége

Hulladék

Régió összesen (t)

Különböző típusú veszélyes hulladékok

4.730

Krómcserzett bőr

50

Edzősó

300

Páciszap

100.000

Szerves oldószer tartalmú festék hulladék

42

Gáztisztítói iszap, lurgi por

14.661

Mésziszap

130.000

ASEA salak, kemencebontási hulladék, szárazelem, azbeszt

9.368

Összesen

259.151



Kiemelten kezelendő hulladékáramok

A felhalmozott akkumulátorok, elemek mennyisége 390 tonna. A növényvédő szerek és csomagolóeszközeik esetében még 100 tonna*** mennyiség van felhalmozva. 3000 m3 (300 tonna) felhalmozott gumiabroncs hulladék található Miskolcon.

II/3. Ki- és beszállított hulladék


A hulladékforgalom tekintetében gyakorlatilag egyik kategóriában sem léteznek nyilvántartáson alapuló ismeretek.


Nem veszélyes hulladékok

A hulladékkategóriára általánosan jellemző, hogy a keletkezetthez képest a forgalom nem képez számottevő volument.
A beszállított ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladékok mennyisége 200 ezer tonna, ami a régió kohászati és műanyagiparának hulladékfelvevő képességéhez kötődik, míg ennek ellenpontjaként a feldolgozási kapacitás hiányára vezethető vissza a kiáramló 12 ezer tonna hulladék (elsősorban papír és üveg).
A települési szilárd hulladékok esetében a beszállított 2 ezer és a kiszállított 11 ezer tonna hulladékforgalom abból adódik, hogy a régiós határok közelében az egyes régión kívüli hulladék-begyűjtési körzetek a földrajzi adottságokból (távolság) adódóan gazdaságilag kedvezőbb alternatívát kínálnak.


Veszélyes hulladékok

Gyakorlatilag a forgalmat meghatározó elem itt is egyrészt a földrajzi távolság, mivel a veszélyes hulladékok szállítási költsége akár a kezeléssel összemérhető vagy több is lehet, másrészt az, hogy az adott hulladéktípusra vonatkozóan létezik-e a régióban kezelési kapacitás. Ennek megfelelően a beszállítás hozzávetőlegesen 6 ezer tonna, míg a kiáramlás 20 ezer tonnára tehető.


Kiemelten kezelendő hulladékáramok

II/5. táblázat: A területre beszállított és a területről kiszállított kiemelten kezelendő hulladékok és mennyiségük

Hulladék

Régióba beszállított (t/év)

Régióból kiszállított (t/év)

Hulladék olajok***

100

3.870

Állati eredetű***

5.041

n.a.

Csomagolási hulladékok***

7.281

12.186

Egészségügyi***

460

II/4. A területi éves hulladékmérleg bemutatása, különös tekintettel a hasznosításra vagy ártalmatlanításra


Nem veszélyes hulladékok

A régió éves hulladékmérlegére alapozott kezelési arányokat a II/6. táblázat mutatja be:***

II/6. táblázat: A területi éves hulladékmérleg és kezelési arány bemutatása nem veszélyes hulladékok esetén
1

A 6. számú melléklet a 36/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet 1. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére