• Tartalom

74/2002. (HK 25.) HM utasítás

74/2002. (HK 25.) HM utasítás

a Honvédelmi Minisztérium feladatköri rendszerének felülvizsgálatáról*

2002.10.11.

A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 9. § (1) bekezdésében, valamint a 10. § g) pontjában kapott felhatalmazás alapján a Honvédelmi Minisztérium feladatköri rendszerének felülvizsgálata érdekében a következő

utasítást

adom ki.

1. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a HM hivatalaira és háttérintézményeire, a Katonai Biztonsági Hivatalra, a Katonai Felderítő Hivatalra, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre, valamint a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) középszintű vezető szerveire és az érintett katonai szervezetekre terjed ki.

2. § (1) A felülvizsgálat célja az integrált HM funkcionális egységének erősítése, az eddigi működés során észlelt hibák és hiányosságok kiküszöbölése, a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvényben és más jogszabályokban meghatározott feladatok végrehajtási feltételeinek és az azokat biztosító szervezeti struktúra hatékonyságának elemzése, valamint az ebből adódó szervezeti és működési változtatások előkészítése.

(2) A hatékonysági elemzés különösen az egyes eljárási szabályokra, a minisztériumi tevékenység koordinációjára és a minisztériumi szintű feladatok végrehajtásában történő együttműködés szempontjaira terjedjen ki.

3. § (1) A Honvédelmi Minisztérium feladatköri rendszerének felülvizsgálatát a HM közigazgatási államtitkár irányításával és felügyeletével – a feladatkörök szakértőiből álló – szakbizottságok végzik.

(2) A szakbizottságokat a közigazgatási államtitkár, az illetékes helyettes államtitkárok, a vezérkarfőnök-helyettes, illetve az adott szakterületekért felelős személyek vezetik.

(3) A szakbizottságok vezetői felelősek az egyes szakterületekhez tartozó feladatkörök, illetve feladatrendszerek alapos, pontos megvizsgálásáért, a párhuzamosságok kiszűréséért, az adott szakterület feladatainak funkcionális egységéért, a szükséges döntési alternatívák szakmai kidolgozásáért, szakszerű előterjesztéséért.

4. § (1) A szakbizottságok által végzett felülvizsgálat biztosítsa, hogy a honvédelmi tárca egészénél következetesen megvalósítható legyen a szolgálati, a szakmai elöljárói, illetve szakmai felettesi tevékenység a hozzákapcsolt felelősséggel együtt, amely – függetlenül a szervezeti alárendeltségtől – biztosítja a tárca szervezeteinek hatékony működését. A feladatok végrehajtásában illetékességi területén minden szakmai szervnek, szervezetnek együtt kell működnie. A szakirányítási tevékenység maradéktalan érvényre juttatásával valósuljon meg a Magyar Honvédség tevékenységének teljes körű irányítása. (2) A minisztériumi szervek feladatkörei pontosan képezzék le a felsőszintű vezetők (a miniszter, az államtitkárok, a Honvéd Vezérkar főnök, a helyettes államtitkárok és a vezérkarfőnök-helyettes) hatás- és jogköreit, biztosítsák a hatékony döntés-előkészítési folyamatok fenntartását.

(3) Biztosítani kell, hogy a miniszter, az államtitkárok, a Honvéd Vezérkar főnök, a helyettes államtitkárok és a vezérkarfőnök-helyettes hatásköreiből kiindulva meghatározható legyen a minisztériumi szervek feladatköre.

(4) A minisztérium szervezeti felépítése kövesse a felső szintű vezetői hatásköröket. A felesleges vezetői szinteket ki kell iktatni, egyértelművé kell tenni a vezetői jog- és hatásköröket, és meg kell határozni az azokhoz kapcsolódó felelősségi köröket.

(5) A felülvizsgálat eredményeként el kell érni, hogy a Honvédelmi Minisztérium szakirányítási
tevékenysége a tárca teljes szervezetében maradéktalanul érvényesüljön. Minden valósan létező feladatkör esetében meg kell jelölni a fő felelősséget viselő szervezeti elemet.

(6) A szakbizottságok teljes mélységig tekintsék át az egyes szakterületeknek megfelelő feladatköröket, illetve feladatrendszereket, a hozzájuk kapcsolódó hatáskörökkel összefüggésben, vizsgálják felül a működési alapokmányokban, a különböző szakintézkedésekben meghatározott feladatokat, elemezzék azok végrehajtásának eljárási és szervezeti feltételeit. Tegyenek javaslatot a fellelt párhuzamosságok megszüntetésére, és biztosítsák a hatékony és felelős munkavégzés rendjének kialakítását.

(7) A Honvédelmi Minisztérium feladatköri rendszerének felülvizsgálatát végző szakbizottságok munkájuk során vegyék figyelembe: a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény, valamint annak végrehajtásáról rendelkező 178/1993. (XII. 27.) Korm. rendelet; a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény; a fegyveres erők részletes bontású létszámáról szóló 124/1997. (XII. 18.) OGY. határozat; a Magyar Honvédség hosszú távú átalakításának irányairól szóló 61/2000. (VI. 21.) OGY. határozat; a Magyar Honvédség irányításának és felsőszintű vezetésének rendjéről szóló 2204/2001. (VIII. 8.) Korm. határozat; a Honvédelmi Minisztérium Ideiglenes Szervezeti és Működési Szabályzata (továbbiakban: SZMSZ), nyilvántartási száma: 556/583. (és módosításai); a Honvédelmi Minisztérium Hatásköri Jegyzéke, nyilvántartási száma: 556/605. (és módosításai); a Honvédelmi Minisztérium Munkaköri Jegyzéke, nyilvántartási száma: 693/60. (és módosításai) előírásait.

(8) Az egyes rendelkezések (jogszabályok, kormányhatározatok, működési alapokmányok) közötti összefüggések feltárásával meg kell vizsgálni, hogy a HM ideiglenes Szervezeti és Működési Szabályzatában rögzített feladat- és hatáskörök pontosan megfelelnek-e a vonatkozó rendelkezésekben meghatározott feladat- és hatásköröknek. Ahol a szabályzókban meghatározott feladat- és hatáskörök az SZMSZ-ben nem jelennek meg, vagy a feladatköri elemek nincsenek megfelelően tisztázva, illetve több helyen is megjelennek, ott szövegjavaslatot kell kidolgozni azoknak az SZMSZ-ben történő megjelenítésére.

(9) A szakbizottságok állapítsák meg a saját illetékességi területükre vonatkozó érvényes feladatköröket, ennek keretében vizsgálják meg, hogy azok megfelelnek-e a hatályos jogszabályokban (országgyűlési, kormány határozatok) meghatározottaknak.

(10) A hatályos jogszabályokban (országgyűlési, kormány határozatok) rögzített feladatkörök felülvizsgálata nem képezi a szakbizottságok feladatát.

(11) A szakbizottságok az illetékességi körüket meghaladó feladatok, feladatrendszerek meghatározása, újraosztása során alakítsák ki döntési javaslataikat, amelyeket a közigazgatási államtitkár részére terjesszenek fel.

5. § (1) A 4. § (1) bekezdésében meghatározott, feladatkörök felülvizsgálatát végző szakbizottságokba az adott ügykörökbe tartozó feladatait végző HM szervek, HM hivatalok, háttérintézmények, a miniszter közvetlen irányítása (felügyelete) alá tartozó szervezetek, valamint az érintett katonai szervezetek képviselőit kell kijelölni.

(2) A honvédelmi tárca irányításával, vezetésével kapcsolatos feladatrendszert, ezen belül az állami vezetők irányítási és vezetési feladatköreit, a szolgálati, szakmai elöljárói (felettesi) feladat- és hatásköröket és az azokból következő funkcionális feladatköröket (tervezési, szervezési, ellenőrzési és koordinációs) felülvizsgáló szakbizottság:

vezetője:

a HM közigazgatási államtitkár,

titkára:

a HM Tervezési és Koordinációs Főosztály vezetője,

tagjai:

a HM védelemgazdasági helyettes államtitkár,

 

a HM védelempolitikai helyettes államtitkár,

 

a HM humánpolitikai helyettes államtitkár,

 

a HM HVK törzsigazgató,

 

a HM Igazgatási és Közjogi Kodifikációs Főosztály képviselője,

 

a HM Kommunikációs Főigazgatóság képviselője,

 

a HM Védelmi Hivatal főigazgatója;

(3) A védelmi tervezéssel kapcsolatos feladatköröket felülvizsgáló szakbizottság:

vezetője:

a HM közigazgatási államtitkár,

titkára:

a HM Védelmi Tervezési Koordinációs Iroda vezetője,

tagjai:

a HM védelemgazdasági helyettes államtitkár képviselője,

 

a HM védelempolitikai helyettes államtitkár képviselője,

 

a HM humánpolitikai helyettes államtitkár képviselője,

 

a HM Honvéd Vezérkar főnök helyettes,

 

a HM HVK törzsigazgató,

 

a HM Védelempolitikai és NATO Főosztály képviselője,

 

a HM Tervezési és Koordinációs Főosztály képviselője,

 

a HM Közgazdasági és Vagyonfelügyeleti Főosztály képviselője,

 

a HM HVK Haderőtervezési Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM Védelmi Hivatal képviselője,

 

a HM Gazdasági Tervező Hivatal képviselője,

 

a brit védelmi tervezési tanácsadó;

(4) A védelem- és biztonságpolitikával, a nemzetközi (fegyveres katonai) válságkezeléssel kapcsolatos feladatköröket felülvizsgáló szakbizottság:

vezetője:

a HM védelempolitikai helyettes államtitkár,

tagjai:

a HM Honvéd Vezérkar főnök helyettes,

 

a HM HVK törzsigazgató,

 

a HM Védelempolitikai és NATO Főosztály képviselője,

 

a HM Tervezési és Koordinációs Főosztály képviselője,

 

a HM Közgazdasági és Vagyonfelügyeleti Főosztály képviselője,

 

a HM HVK Hadműveleti Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM HVK Haderőtervezési Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM Védelmi Tervezési Koordinációs Iroda képviselője,

 

a HM Védelmi Hivatal képviselője,

 

a HM Gazdasági Tervező Hivatal képviselője,

 

az MK Katonai Felderítő Hivatal képviselője,

 

az MH Szárazföldi Parancsnokság képviselője,

 

az MH Légierő Parancsnokság képviselője,

 

az MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság képviselője;

(5) A Magyar Honvédség katonai, szakmai vezetésével, (irányításával), a kiképzéssel (felkészítéssel), a készenlét fokozásával összefüggő feladatrendszert felülvizsgáló szakbizottság:

vezetője:

a HM Honvéd Vezérkar főnök helyettes,

tagjai:

a HM HVK törzsigazgató,

 

a HM Tervezési és Koordinációs Főosztály képviselője,

 

a HM HVK Felderítő Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM HVK Hadműveleti Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM HVK Logisztikai Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM HVK Vezetési Csoportfőnökség képviselője,

 

az MH Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnokság képviselője,

 

az MH Szárazföldi Parancsnokság képviselője,

 

az MH Légierő Parancsnokság képviselője,

 

az MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság képviselője;

(6) A humánpolitikai, személyügyi (személyzeti, humánszolgálati, hadkiegészítési és toborzási) feladatrendszert felülvizsgáló szakbizottság:

vezetője:

a HM humánpolitikai helyettes államtitkár,

tagjai:

a HM Humánpolitikai Főosztály képviselője,

 

a HM Igazgatási és Közjogi Kodifikációs Főosztály képviselője,

 

a HM Oktatási és Tudományszervező Főosztály képviselője,

 

a HM Kommunikációs Főigazgatóság képviselője,

 

a HM Személyügyi Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM HVK Hadműveleti Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM HVK Egészségügyi Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM Védelmi Hivatal képviselője,

 

az MH Szárazföldi Parancsnokság képviselője,

 

az MH Légierő Parancsnokság képviselője,

 

az MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság képviselője,

 

az MH Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnokság képviselője;

(7) Az ellenőrzési rendszerrel, a jogi és igazgatási, valamint a parancsnoki (vezetői) joggyakorlattal összefüggő feladatköröket, továbbá a honvédségen belüli hatósági jogkörök gyakorlását felülvizsgáló szakbizottság:

vezetője:

a HM közigazgatási államtitkár,

titkára:

a HM Igazgatási és Közjogi Kodifikációs Főosztály vezetője,

tagjai:

a HM Tervezési és Koordinációs Főosztály képviselője,

 

a HM Nemzetközi Jogi Főosztály képviselője,

 

a HM Jogi Képviseleti Főosztály képviselője,

 

a HM HVK Személyügyi Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM HVK Hadműveleti Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM HVK Vezetési Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM Költségvetési és Munkabiztonsági Ellenőrzési Hivatal képviselője,

 

a HM Katonai Légügyi Hivatal képviselője,

 

a HM Ingatlankezelési Hivatal képviselője,

 

a Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal képviselője,

 

az MH Szárazföldi Parancsnokság képviselője,

 

az MH Légierő Parancsnokság képviselője,

 

az MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság képviselője;

(8) Az információ- és dokumentumvédelmi, biztonsági és ügyviteli feladatköröket felülvizsgáló szakbizottság:

vezetője:

a HM Honvéd Vezérkar főnök helyettes,

tagjai:

a HM HVK törzsigazgató,

 

a HM Információ és Dokumentumvédelmi Főosztály képviselője,

 

a HM Informatikai és Hírközlési Főosztály képviselője,

 

a HM Igazgatási és Közjogi Kodifikációs Főosztály képviselője,

 

a HM HVK Vezetési Csoportfőnökség képviselője,

 

az MK Katonai Biztonsági Hivatal képviselője,

 

az MK Katonai Felderítő Hivatal képviselője,

 

az MH Szárazföldi Parancsnokság képviselője,

 

az MH Légierő Parancsnokság képviselője,

 

az MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság képviselője;

(9) A haditechnikai fejlesztési és beszerzési feladatköröket felülvizsgáló szakbizottság:

vezetője:

a HM védelemgazdasági helyettes államtitkár,

tagjai:

a HM haditechnikai beszerzési és fejlesztési főigazgató,

 

a HM Haditechnikai Fejlesztési és Beszerzési Főosztály képviselője,

 

a HM Informatikai és Hírközlési Főosztály képviselője,

 

a HM HVK Hadműveleti Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM HVK Logisztikai Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM HVK Haderőtervezési Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal képviselője,

 

a HM Technológiai Hivatal képviselője,

 

a HM Gazdasági Tervező Hivatal képviselője,

 

az MH Szárazföldi Parancsnokság képviselője,

 

az MH Légierő Parancsnokság képviselője,

 

az MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság képviselője;

(10) Az infrastrukturális, beruházási, fenntartási és ingatlanfejlesztési feladatköröket felülvizsgáló szakbizottság:

vezetője:

a HM védelemgazdasági helyettes államtitkár,

tagjai:

a HM Infrastrukturális Főosztály képviselője,

 

a HM HVK Logisztikai Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM Ingatlankezelési Hivatal képviselője,

 

a HM Gazdasági Tervező Hivatal képviselője,

 

a HM Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal képviselője,

 

az MH Szárazföldi Parancsnokság képviselője,

 

az MH Légierő Parancsnokság képviselője,

 

az MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság képviselője;

(11) A védelemgazdasági erőforrás-tervezési, költségvetési és tárcaszintű logisztikai feladatköröket felülvizsgáló szakbizottság:

vezetője:

a HM védelemgazdasági helyettes államtitkár,

tagjai:

a HM HVK törzsigazgató,

 

a HM Közgazdasági és Vagyonfelügyeleti Főosztály képviselője,

 

a HM Haditechnikai Fejlesztési és Beszerzési Főosztály képviselője,

 

a HM Informatikai és Hírközlési Főosztály képviselője,

 

a HM Védelmi Tervezési Koordinációs Iroda képviselője,

 

a HM HVK Logisztikai Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM HVK Haderőtervezési Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal képviselője,

 

a HM Gazdasági Tervező Hivatal képviselője,

 

a HM Technológiai Hivatal képviselője,

 

a HM Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal képviselője,

 

az MH Szárazföldi Parancsnokság képviselője,

 

az MH Légierő Parancsnokság képviselője,

 

az MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság képviselője;

(12) A környezetvédelmi, tűzvédelmi- és munkabiztonsági feladatköröket felülvizsgáló szakbizottság:

vezetője:

a HM infrastrukturális főosztályvezető,

tagjai:

a HM Infrastrukturális Főosztály képviselője,

 

a HM Közgazdasági és Vagyonfelügyeleti Főosztály képviselője,

 

a HM HVK Egészségügyi Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal képviselője,

 

a HM Gazdasági Tervező Hivatal képviselője,

 

a HM Költségvetési és Munkabiztonsági Ellenőrzési Hivatal képviselője,

 

a HM Ingatlankezelési Hivatal képviselője,

 

a HM Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal képviselője,

 

az MH Szárazföldi Parancsnokság képviselője,

 

az MH Légierő Parancsnokság képviselője,

 

az MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság képviselője,

 

az MH Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnokság képviselője;

(13) A Nemzetközi tevékenységgel kapcsolatos feladatköröket felülvizsgáló szakbizottság:

vezetője:

a HM védelempolitikai helyettes államtitkár,

tagjai:

a HM HVK törzsigazgató,

 

a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály képviselője,

 

a HM Nemzetközi Jogi Főosztály képviselője,

 

a HM Védelempolitikai és NATO Főosztály képviselője,

 

a HM Haditechnikai Fejlesztési és Beszerzési Főosztály képviselője,

 

a HM HVK Logisztikai Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM HVK Vezérkari Iroda képviselője,

 

a HM Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal képviselője,

 

a HM Fegyverzetellenőrzési Hivatal képviselője,

 

a HM Protokoll és Nemzetközi Rendezvényszervező Igazgatóság képviselője,

 

az MK Katonai Felderítő Hivatal képviselője,

 

az MH Szárazföldi Parancsnokság képviselője,

 

az MH Légierő Parancsnokság képviselője,

 

az MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság képviselője,

 

az MH Összhaderőnemi Hadműveleti Központ képviselője;

(14) A honvédelmi felkészítéssel, országmozgósítással, a hazai válságkezeléssel és katasztrófavédelemmel kapcsolatos feladatköröket felülvizsgáló szakbizottság:

vezetője:

a HM Védelmi Hivatal főigazgató,

tagjai:

a HM Védelmi Hivatal képviselője,

 

a HM Gazdasági Tervező Hivatal képviselője,

 

a HM Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal képviselője,

 

a HM Védelempolitikai és NATO Főosztály képviselője,

 

a HM Tervezési és Koordinációs Főosztály képviselője,

 

a HM Igazgatási és Közjogi Kodifikációs Főosztály képviselője,

 

a HM Haditechnikai Fejlesztési és Beszerzési Főosztály képviselője,

 

a HM Védelmi Tervezési Koordinációs Iroda képviselője,

 

a HM Informatikai és Hírközlési Főosztály képviselője,

 

a HM HVK Haderőtervezési Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM HVK Hadműveleti Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM HVK Logisztikai Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM HVK Vezetési Csoportfőnökség képviselője,

 

az MH Szárazföldi Parancsnokság képviselője,

 

az MH Légierő Parancsnokság képviselője,

 

az MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság képviselője,

 

az MH Összhaderőnemi Hadműveleti Központ képviselője;

(15) Az oktatási, tudományszervezési és kulturális tevékenységhez kapcsolódó feladatköröket felülvizsgáló szakbizottság:

vezetője:

a HM humánpolitikai helyettes államtitkár,

tagjai:

a HM Humánpolitikai Főosztály képviselője,

 

a HM Oktatási és Tudományszervező Főosztály képviselője,

 

a HM Igazgatási és Közjogi Kodifikációs Főosztály képviselője,

 

a HM Haditechnikai Fejlesztési és Beszerzési Főosztály képviselője,

 

a HM HVK Személyügyi Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM HVK Hadműveleti Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM HVK Haderőtervezési Csoportfőnökség képviselője,

 

a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem képviselője,

 

az MH Szárazföldi Parancsnokság képviselője,

 

az MH Légierő Parancsnokság képviselője,

 

az MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság képviselője,

 

az MH Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnokság képviselője,

 

az MH Központi Tiszthelyettes Szakképző Iskola képviselője;

(16) Kommunikációval, társadalmi kapcsolatokkal összefüggő feladatköröket felülvizsgáló szakbizottság:

vezetője:

a HM kommunikációs főigazgató,

tagjai:

a HM Kommunikációs Főigazgatóság képviselője,

 

a HM Humánpolitikai Főosztály képviselője,

 

a HM Miniszteri Iroda képviselője,

 

a HM Oktatási és Tudományszervező Főosztály képviselője,

 

a HM Személyügyi Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM HVK Hadműveleti Csoportfőnökség képviselője,

 

az MH Szárazföldi Parancsnokság képviselője,

 

az MH Légierő Parancsnokság képviselője,

 

az MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság képviselője;

(17) Informatikai és hírközlési feladatrendszereket felülvizsgáló szakbizottság:

vezetője:

a HM védelemgazdasági és informatikai főigazgató,

tagjai:

a HM Honvéd Vezérkar főnök helyettes képviselője,

 

a HM HVK törzsigazgató képviselője,

 

a HM Informatikai és Hírközlési Főosztály képviselője,

 

a HM Haditechnikai Fejlesztési és Beszerzési Főosztály képviselője,

 

a HM HVK Vezetési Csoportfőnökség képviselője,

 

a HM Védelmi Hivatal képviselője,

 

az MH Szárazföldi Parancsnokság képviselője,

 

az MH Légierő Parancsnokság képviselője,

 

az MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság képviselője.

6. § (1) A szakbizottságok kijelölt vezetői jelöljék ki (kérjék fel) a szakbizottság munkájában közreműködő tagokat olyan számvetéssel, hogy a szakbizottságok munkakészségüket 2002. szeptember 12-ig elérjék. A szakbizottság tevékenységébe egy szervezettől a szakbizottság vezetőjének döntése alapján több személy is kijelölhető (felkérhető).

(2) A szakbizottságok alakuló ülésén a szakbizottsági tagok közül titkárt kell választani, aki a továbbiakban a szakbizottság tevékenységével kapcsolatos koordinációs és adminisztratív tevékenységet irányítja. A titkár folyamatos munkakapcsolatot tartson fenn a 6. § (2) bekezdés szerinti szakbizottság titkárával (HM tervezési és koordinációs főosztályvezető).

(3) A szakbizottságok hatékony működése érdekében a közigazgatási államtitkár vezessen le módszertani értekezletet. Az értekezleten résztvevők összetételére és az értekezlet napirendjére a közigazgatási államtitkár külön intézkedik.

(4) A szakbizottság alakuló ülésén határozza meg saját ügyrendjét, továbbá a feladat-végrehajtás bizottsági ütemtervét. A bizottsági ülésekről minden esetben emlékeztetőt kell készíteni. Az emlékeztetők, valamint az ügyrend és az ütemterv egy-egy példányát a HM Tervezési és Koordinációs Főosztályra meg kell küldeni.

(5) A vizsgált szakterületek szakmai irányításáért felelős vezetők biztosítsák az adott szakterület felülvizsgálatát végző szakbizottságok tevékenységének időbeni és teljes körű végrehajtásához szükséges feltételeket.

(6) A szakbizottság illetékességi körébe tartozó feladatköröket a szakbizottság vezetője ossza el a tagok között és szabályozza azok kidolgozásának rendjét.

(7) A szakbizottságok az általuk készített anyagokat külön gyűjtőben tartsák nyilván. A keletkezett iratok irattározására a szakbizottságok tevékenységének befejezése után a HM közigazgatási államtitkára intézkedik.

(8) A szakbizottságokban való közreműködésre fel kell kérni a Miniszteri Tanácsadó Testület tagjait, akik az érvényben lévő szabályzók szerint jogosultak a szakterületüknek megfelelő információk megismerésére.

7. § (1) A szakbizottságok az adott szakterület feladatköreinek felülvizsgálatát, a döntési alternatívák kialakítását, a hatáskörök pontosítását, esetleges újbóli megállapítását 2002. október 20-ig végezzék el.

(2) A szakbizottságok a vizsgált szakterületekről 2002. október 31-ig készítsék el jelentéseiket, amelyeket a szakbizottság vezetője által történő jóváhagyás után a HM közigazgatási államtitkára részére terjesszenek fel. A jelentés tartalmazza a vizsgált szakterület jogszabályi alapjait, a szakterület rendeltetésének megfelelő feladatköröket, az ebből eredő vezetői hatásköröket, az alárendeltségek rendjét és a döntési alternatívákat. A felülvizsgálatról szóló összegzett jelentést, továbbá a szakbizottsági jelentések alapján elkészített összegző javaslatokat a HM Tervezési és Koordinációs Főosztály állítja össze.

(3) A felülvizsgálat alapján hozott miniszteri döntést követően a HM Tervezési és Koordinációs Főosztály 2002. november 30-ig állítsa össze a HM Szervezeti és Működési Szabályzatát, valamint Hatásköri Jegyzékét és az ezekben rögzítetteknek megfelelően 2002. december 15-ig jóváhagyásra készítse elő a HM Munkaköri Jegyzékét.

(4) A Honvédelmi Minisztérium új működési alapokmányait a HM közigazgatási államtitkára a Honvéd Vezérkar főnök egyetértésével 2002. december 20-ig részemre terjessze fel.

(5) A Honvédelmi Minisztérium felülvizsgált és újjáalakult szervezeti rendben történő működésének kezdete 2003. január 1.

8. § Ez az utasítás az aláírása napján lép hatályba*.


Juhász Ferenc s. k.,

honvédelmi miniszter

*

Az utasítást utóbb az 1/2003. (HK 2.) HM utasítás módosította. Az utasítást a 76/2004. (HK 22.) HM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte 2004. augusztus 30. napjával.

*.

Az utasítás aláírásának napja: 2002. szeptember 10.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére