• Tartalom

2002. évi XL. törvény

2002. évi XL. törvény

a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról1

2003.06.30.

Az Országgyűlés az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 28. §-ában foglaltak alapján, a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló – módosított – 2000. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Költségvetési Törvény) 2001. évi végrehajtásáról, a Magyar Köztársaságnak a Nemzetközi Beruházásbiztosítási Ügynökség tőkeemelésében való részvételéről szóló 2/2001. (II. 15.) OGY határozatban, a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló 25/2001. (IV. 20.) OGY határozatban, a társadalmi szervezetek 2001. évi költségvetési támogatásának elosztásáról szóló 32/2001. (V. 14.) OGY határozatban foglaltakra figyelemmel a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG
2001. ÉS 2002. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK
2001. ÉVI VÉGREHAJTÁSA

A főösszegek

1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtását – a 3. §-ban foglalt adósságtörlesztési kiadások, valamint a hitelfelvételek nélkül –

a) 4 067 962,8 millió forint, azaz négymillió-hatvanhétezer-kilencszázhatvankettő egész nyolctized millió forint bevétellel,

b) 4 470 903,6 millió forint, azaz négymillió-négyszázhetvenezer-kilencszázhárom egész hattized millió forint kiadással, és

c) 402 940,8 millió forint, azaz négyszázkettőezerkilencszáznegyven egész nyolctized millió forint hiánnyal

hagyja jóvá.

2. § A központi költségvetés kiadási és bevételi előirányzatainak teljesítését az 1. számú melléklet költségvetési fejezetenként, címenként, alcímenként, jogcímcsoportonként, jogcímenként, előirányzat-csoportonként és kiemelt előirányzatonként tartalmazza.

A költségvetés finanszírozásával kapcsolatos egyes rendelkezések

3. § (1) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 4. §-a (1) bekezdésének megfelelően a központi költségvetés deviza- és forintadósság-állományából a szerződések szerinti esedékességnek megfelelően 2001-ben a pénzügyminiszter az adósságtörlesztési számla terhére

a) 72 142,6 millió forint összegű forinthitel-törlesztést teljesített a Magyar Nemzeti Bank javára,

b) 3426,5 millió forint összegű forinthitel-törlesztést teljesített a belföldi hitelezők javára,

c) 174 362,6 millió forint összegű devizahitel-törlesztést teljesített a Magyar Nemzeti Bank javára,

d) 587 304,1 millió forint összegben vásárolt vissza forint-államkötvényeket a belföldi és külföldi hitelezőktől,

e) 10 153,9 millió forint összegű kincstári takarékkötvény-törlesztést teljesített a belföldi hitelezők javára,

f) 25 130,3 millió forint összegű devizahitel-törlesztést teljesített a külföldi hitelezők javára,

g) 18 835,8 millió forint összegben vásárolt vissza deviza-kötvényeket a külföldi hitelezőktől.

(2) A Költségvetési Törvény 4. §-a (1) bekezdésének megfelelően a központi költségvetés deviza- és forintadósság-állományából a szerződésekben szereplő kötelezettségeken felül rendkívüli visszafizetésként 2001-ben a pénzügyminiszter az adósságtörlesztési számla terhére

a) 16 067,7 millió forint összegben vásárolt vissza hiányt finanszírozó forint-államkötvényeket belföldi hitelezőktől,

b) 2795,4 millió forint összegű devizahitel-törlesztést teljesített a külföldi hitelezők javára,

c) 38 294,1 millió forint összegű devizahitel-törlesztést teljesített a Magyar Nemzeti Bank javára.

(3) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Magyar Nemzeti Bankról szóló 1991. évi LX. törvény 21. §-a alapján a pénzügyminiszter a központi költségvetésben 2001-ben befizetett 1848,8 millió forint összegű pénzbevonási nyereséget rubelkövetelések megvásárlását fedező kötvények visszavásárlására használta fel.

4. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az e törvény 1. §-ában megállapított hiány finanszírozására a Költségvetési Törvény 4. §-a (1) bekezdésének felhatalmazása alapján a pénzügyminiszter 2001-ben

a) 402 171,6 millió forint összegű forint államkötvényt értékesített,

b) 11 706,8 millió forint értékben külföldi devizahiteleket vett fel.

5. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2001-ben az e törvény 3. §-ának (1) bekezdésében megállapított szerződések szerinti esedékességnek megfelelően, valamint a 3. §-ának (2) bekezdésében meghatározott visszafizetések finanszírozására a pénzügyminiszter a Költségvetési Törvény 4. §-a (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján

a) 702 150,4 millió forint összegű forint-államkötvényt értékesített,

b) 246 362,5 millió forint értékben deviza-államkötvényt bocsátott ki.

6. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a pénzügyminiszter – a Költségvetési Törvény 4. §-ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján – a Kincstári Egységes Számla (a továbbiakban: KESZ) folyamatos likviditása és a társadalombiztosítási alapokból teljesített kiadásokhoz vállalt állami garancia fedezetének megteremtése érdekében

a) 37 375,1 millió forint összegű forint-államkötvényt értékesített,

b) 225 567,6 millió forinttal növelte a kincstárjegyek állományát.

7. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Bős-Nagymaros Vízlépcsőhöz kapcsolódó hitelt az osztrák partner adósságelengedés miatt visszafizetettnek tekinti. Ezen adósságelem – az osztrák hitelnyújtó fél értesítése szerint – 2001. december 18-ával megszűnt. Ennek következtében a központi költségvetés adóssága 4150,9 millió forinttal csökkent.

A költségvetés végrehajtásával kapcsolatos egyes rendelkezések

8. § (1) A helyi önkormányzatok feladatainak ellátásához nyújtott normatív állami hozzájárulások és normatív részesedésű átengedett személyi jövedelemadó (e kettő a továbbiakban: normatív hozzájárulások), valamint a normatív, kötött felhasználású támogatások, továbbá a helyi önkormányzatok jövedelem-differenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások (a továbbiakban mindezek együtt: normatív támogatások és átengedett személyi jövedelemadó) önkormányzatonként és jogcímenként részletezett elszámolását a pénzügyminiszter és a belügyminiszter együttes rendeletben2 (a továbbiakban: PM–BM R.) hirdeti ki e törvény hatálybalépését követő 30 napon belül. A normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatások előirányzatai és pénzforgalmi teljesítése országosan összesített alakulásának jogcímenkénti összegét a 3. számú melléklet tartalmazza.

(2) Az Országgyűlés jóváhagyja azon helyi önkormányzatokat megillető előirányzatok csökkentését, amelyek év közben együttesen 1153,5 millió forint összegben mondtak le a normatív hozzájárulásokról és a normatív, kötött felhasználású támogatás-előirányzatokról, valamint amelyek intézményátadás következtében 602,5 millió forint összegben nem jogosultak a támogatásra, továbbá jóváhagyja az intézményátvétel miatti 13,6 millió forint előirányzat-növekedést. A módosított előirányzatokat a PM–BM R. tartalmazza.

(3) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a normatív támogatások és átengedett személyi jövedelemadó előirányzatainak a helyi önkormányzatokat a ténylegesen teljesített mutatószámok alapján megillető és a részükre a költségvetési évben folyósított összegek különbözetei a következők:

a) a helyi önkormányzatok 2001. december 31-én fennálló visszafizetési kötelezettsége 4494,4 millió forint,

b) a központi költségvetést terhelő kiegészítés 1930,8 millió forint,

c) amelyek egyenlegeként a helyi önkormányzatok 2001. év után előírt tartozása 2563,6 millió forint.

(4) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyek a normatív támogatások és átengedett személyi jövedelemadó előirányzatokat saját számításaik, illetőleg az Állami Számvevőszék ellenőrzése alapján az őket ténylegesen megilletőnél 5%-kal nagyobb mértékben vették igénybe, összesen 93,2 millió forint kamatfizetési kötelezettség terheli. Ennek helyi önkormányzatonként részletezett összegét a PM–BM R. tartalmazza.

(5) A (3) bekezdés a) pontjában meghatározott visszafizetési kötelezettségből 60,9 millió forintot, a b) pontban meghatározott, központi költségvetést terhelő kiegészítésből 9,5 millió forintot – az Állami Számvevőszéknek az Áht. 121. §-ának (3) bekezdése szerinti vizsgálata alapján – a PM–BM R. önkormányzatok szerint részletezi.

(6) A helyi önkormányzatokat a Költségvetési Törvény 19. §-ának (1) bekezdése alapján az általuk igénybe vett központosított előirányzatok saját elszámolása alapján 61,7 millió forint, az iparűzési adóerő-képesség téves elszámolása következtében 68,6 millió forint és annak kamata 11,2 millió forint, valamint az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (forráshiányos) helyi önkormányzatok támogatása jogcímen 39,9 millió forint visszafizetési kötelezettség terheli, amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM–BM R. tartalmazza.

(7) A helyi önkormányzatokat a Költségvetési Törvény 19. §-ának (1) bekezdése alapján, figyelemmel az Állami Számvevőszéknek az Áht. 121. §-ának (3) bekezdése szerinti vizsgálatára

a) az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése és a közcélú foglalkoztatás támogatása jogcímen egyenlegében 17,7 millió forint, melyből az Állami Számvevőszék megállapítása egyenlegében 6,3 millió forint,

b) a cél- és címzett támogatás jogcímen az Állami Számvevőszék által megállapított 15,6 millió forint,

c) a 2000. december 31-én feladattal terhelt támogatásból fel nem használt, Állami Számvevőszék által megállapított 0,3 millió forint

visszafizetése terheli, amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM–BM R. tartalmazza.

(8) A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény 14. §-a alapján – a kötelező lemondásoknak az Állami Számvevőszék által megállapított elmaradása miatt – 59,4 millió forint céltámogatási és 4,9 millió forint címzett támogatási előirányzat visszavonásáról, illetve csökkentéséről a belügyminiszter rendelkezik.

(9) Az (5)–(7) bekezdésekben meghatározott, az Állami Számvevőszék megállapításához kapcsolódó visszafizetési kötelezettségek teljesítésének határideje a PM–BM R. hatálybalépését követő 15. nap. A kapcsolódó kamat mértékének megállapítására az Áht. 64. §-ának 2001. december 31-én hatályos (4), (6), (9) bekezdéseit kell alkalmazni. Az (5) bekezdésben meghatározott visszafizetési kötelezettséghez kapcsolódó késedelmikamat-fizetési kötelezettség az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 126. § (1) bekezdés a) pontja alapján 2002. március 28. napjától keletkezik.

(10)3 Amennyiben a (9) bekezdésben meghatározott határidőt követő 90 napon belül a befizetések nem érkeznek meg a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) 10032000-01031496-00000000 ,,Önkormányzatok előző évről származó befizetései'', valamint a Kincstár 10032000-01034004-00000000 ,,Különleges bevételek'' bevételi számlájára, a Kincstár az Áht. 64/A. § (6) bekezdése alapján intézkedik a központi költségvetést megillető követelés érvényesítéséről.

(11) Azon önkormányzatok számára, amelyek saját elszámolásuk alapján pótlólagos normatív és normatív, kötött felhasználású támogatásra jogosultak, a Pénzügyminisztérium a Kincstáron keresztül a támogatást – 1936,4 millió forintot – 2002. május 8-án átutalta.

(12) Azon helyi önkormányzatok részére, amelyek az (5) bekezdés szerinti Állami Számvevőszék ellenőrzése alapján pótlólagos állami támogatásra jogosultak, a Pénzügyminisztérium a PM–BM R. hatálybalépését követő 15 napon belül rendelkezik a megállapított összeg átutalásáról, mely az előző évi költségvetés kiegészítése címén számolandó el.

9. § (1) A helyi önkormányzatok központosított előirányzatainak felhasználását a 4. számú melléklet részletezi.

(2) A helyi önkormányzatoknak nyújtott színházi támogatásokat önkormányzatonkénti bontásban az 5. számú melléklet tartalmazza.

(3) A helyi önkormányzatok 2001. évi címzett és céltámogatási előirányzatának, teljesítésének és maradványának alakulását a 6. számú melléklet tartalmazza.

(4) A helyi önkormányzatoknak nyújtott, területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás előirányzatának, teljesítésének és maradványának alakulását a 7. számú melléklet tartalmazza.

(5) A helyi önkormányzatok céljellegű decentralizált támogatási előirányzatának felhasználását a 8. számú melléklet részletezi.

(6) A helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása előirányzatának felhasználását a 9. számú melléklet részletezi.

(7) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatásának a központi költségvetésben rendelkezésre álló maradványa 40 299,0 millió forint, a területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési támogatás maradványa 6672,8 millió forint, a céljellegű decentralizált támogatás maradványa 2710,2 millió forint.

10. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a helyi önkormányzatok a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2001. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: 2000. évi Zárszámadási Törvény) 8. §-ának (3), (4) és (6) bekezdésében előírt összesen 2499,4 millió forint és annak késedelmi kamatokkal növelt befizetési kötelezettségét teljesítették.

11. § Az Országgyűlés jóváhagyja az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság (a továbbiakban: ÁPV Rt.) privatizációval és vagyonkezeléssel összefüggő, valamint tartalékfeltöltési előirányzatainak teljesítését a 14. számú melléklet szerint.

12. § Az egyházi közoktatási intézményfenntartókat 1506,0 millió forint egyszeri – a 2001. évi önkormányzati közoktatási támogatást kompenzáló – közoktatási kiegészítő támogatás illeti meg a Költségvetési Törvény 1. számú melléklet XI. Belügyminisztérium fejezet, 19. cím, 13. alcím, 2. Egyházi közoktatási intézmények kiegészítő támogatása jogcímcsoport előirányzata terhére 2002 decemberében.

13. § Az Országgyűlés az elkülönített állami pénzalapok mérlegét a 10. számú melléklet szerint jóváhagyja.

14. § Az Országgyűlés a központi költségvetés mérlegét a 2/A. és a 2/B. számú mellékletek szerint hagyja jóvá.

MÁSODIK RÉSZ

AZ ÁLLAMADÓSSÁG, AZ ÁLLAMI KÖVETELÉSEK KÖRE, KEZELÉSE ÉS VÁLTOZÁSA

15. § (1) A Kincstár által kezelt, az államháztartási körön kívüli adósokkal szemben állami kölcsönből, illetve állami alapjuttatás járadékából fennálló követelések állománya 2001. december 31-én 19 948,7 millió forint volt, amelyből 1259,9 millió forint a kölcsön-típusú, 18 688,8 millió forint a járadék címén előírt követelés.

(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a 2000. évi Zárszámadási Törvény 16. §-a (1) bekezdésében foglalt 25 190,4 millió forint összegű követelés a 2001. év során a következők szerint változott:

a) a 2001. évben befolyt kölcsön-típusú törlesztések 6,0 millió forintot, a járadékjellegű befizetések 5140,5 millió forintot tettek ki,

b) az Országgyűlés – állami kölcsön-tartozás elengedésére vonatkozó – döntése alapján 21,3 millió forinttal csökkent a követelésállomány,

c) a jogerős bírói végzéssel lezárt felszámolásoknál elszámolt veszteségek, valamint a felszámolásokhoz kapcsolódóan befizetett követelés-bejelentési díj együttes hatásaként a követelésállomány 73,9 millió forinttal csökkent.

(3) Az Országgyűlés elfogadja, hogy a (2) bekezdés a) pontjában részletezett befizetésen felül a követelésekhez kapcsolódva a 2001. évben bevételt jelentett a központi költségvetésnek

a) 11,4 millió forint fix járadék befizetése,

b) 50,2 millió forint szerződéses és késedelmi kamat befizetése.

16. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy 2002. december 31-i hatállyal a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak közreműködésével a központi költségvetés terhére finanszírozott ellátások megtérítésének és kiadásainak különbözeteként

a) a Nyugdíjbiztosítási Alap (a továbbiakban: Ny. Alap) a központi költségvetésnek a személyi kárpótlás alapján megállapított életjáradék visszatérítése jogcímén 74,6 millió forintot, a jövedelempótló és kiegészítő szociális támogatások visszatérítése jogcímén 343,9 millió forintot utaljon vissza,

b) a központi költségvetés az Egészségbiztosítási Alapnak (a továbbiakban: E. Alap) közgyógyellátás finanszírozása jogcímén 1520,4 millió forintot térítsen meg.

17. § (1) Az Országgyűlés elrendeli, hogy a 22. § c) pontjában jóváhagyott 1468,3 millió forint többletet az Ny. Alap a központi költségvetésnek 2002. december 31-ig utalja vissza.

(2) Az Országgyűlés az E. Alapnak a 24. § c) pontjában megállapított 30 279,4 millió forint összegű hiányát a KESZ hitelállományából 2002. december 31-ig elengedi.

18. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy 2002. december 31-ig

a) a Munkaerőpiaci Alap

aa) a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000. évi költségvetéséről szóló 1999. évi CIX. törvény 14. §-a alapján a ,,régi'' korengedményes nyugdíj 2001. évi kiadásai jogcímén 7,9 millió forintot a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (a továbbiakban: NYUFIG) 10032000-01301108-00000000 számú ,,Ellátási'' számlája javára térítsen meg,

ab) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) 39. §-ának (3) bekezdése alapján 1978,4 millió forintot a NYUFIG ,,Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj'' 10032000-00284770-00000000 számú (technikai) számla javára,

ac) valamint az Ózdi Kohászati Üzemektől átvállalt korengedményes nyugdíjak folyósítása kapcsán 308,1 millió forintot a 2000. december 31-én fennálló követelés jogcímén a központi költségvetésnek a 10032000-01034004 számú ,,Különleges bevételek'' számla javára a NYUFIG-nál nyilvántartott tartozásállomány kivezetésével egyidejűleg térítsen meg;

b) az Ny. Alap a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1999. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2000. évi CXIX. törvény (a továbbiakban: Ztv.) 21. §-ának b) pontjában előírt befizetési kötelezettség alapján a központi költségvetésnek a ,,régi'' korengedményes nyugdíj-tartozás állományából 2001. évben a NYUFIG által beszedett bevételek jogcímén 289,5 millió forintot utaljon át;

c) a központi költségvetés a Ztv. 21. §-ának d) pontja alapján 2324,7 millió forintot a NYUFIG ,,Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj'' 10032000-00284770-00000000 számú (technikai) számla javára térítsen meg.

19. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a Ztv. 21. §-ának b) pontjában előírt beszedéshez az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adja át a behajtható adósállomány analitikáját az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (a továbbiakban: APEH) számára legkésőbb 2002. december 31-ig.

20. § (1) Az Országgyűlés jóváhagyja hogy a központi költségvetésnek a XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 13. cím, 2. alcím, 5. Kárrendezési célelőirányzat jogcímcsoporttal szemben 2001. december 31-én fennálló 1,4 milliárd forint összegű indulóvagyon-feltöltési kötelezettségét nem kell megfizetnie.

(2) Az Országgyűlés az ÁPV Rt.-nek a Kárrendezési célelőirányzattal szemben 2001. december 31-én fennálló, 3,6 milliárd forintot kitevő – tőke és kamat – kötelezettségét elengedi, amely kötelezettség 1991. előtt a kötelező gépjármű-biztosítás körében bekövetkezett károk okozta veszteségek fedezetéről szóló megállapodás alapján áll fenn.

HARMADIK RÉSZ

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI 2001. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

Első fejezet

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI 2001. ÉVI KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FŐÖSSZEGE, A HIÁNY MÉRTÉKE

21. § (1) Az Országgyűlés a társadalombiztosítás alrendszerének az Ny. Alap és az E. Alap költségvetése összegezéséből adódó 2001. évi költségvetése végrehajtását

a) 2 061 276,9 millió forint, azaz kettőmillió-hatvanegyezer-kettőszázhetvenhat egész kilenctized millió forint bevételi főösszeggel,

b) 2 090 088,0 millió forint, azaz kettőmillió-kilencvenezer-nyolcvannyolc millió forint kiadási főösszeggel,

c) 28 811,1 millió forint, azaz huszonnyolcezer-nyolcszáztizenegy egész egytized millió forint hiánnyal

jóváhagyja.

(2) A társadalombiztosítási alrendszer 2001. évi összevont költségvetése végrehajtásának mérlegét e törvény 13. számú melléklete tartalmazza.

Második fejezet

A NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

22. § (1) Az Országgyűlés az Ny. Alap 2001. évi költségvetése végrehajtását

a) 1 176 589,8 millió forint, azaz egymillió-egyszázhetvenhatezer-ötszáznyolcvankilenc egész nyolctized millió forint bevételi főösszeggel,

b) 1 175 121,5 millió forint, azaz egymillió-egyszázhetvenötezer-egyszázhuszonegy egész öttized millió forint kiadási főösszeggel,

c) 1468,3 millió forint, azaz egyezer-négyszázhatvannyolc egész háromtized millió forint bevételi többlettel

jóváhagyja.

(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az (1) bekezdés c) pontjában jóváhagyott többlet az Ny. Alapból teljesített kiadások összegének fedezetéhez szükséges saját bevételeken túli, a Költségvetési Törvény 31. §-a (2) bekezdésének b) pontja alapján teljesített központi költségvetési támogatás többlete.

23. § (1) Az Országgyűlés az Ny. Alap 2001. évi működési előirányzat-maradványát 3376,2 millió forint összegben jóváhagyja, melyből az előző évi kötelezettségvállalással terhelt maradvány összege 215,2 millió forint.

(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az Ny. Alap működési kiadásai 1274,9 millió forint előző évi előirányzat-maradványának felhasználását tartalmazzák.

(3) Az Országgyűlés elrendeli az (1) bekezdésben elismert előirányzat-maradvány összegéből

a) 312,4 millió forint, kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradvány befizetését az Ny. Alap részére e törvény hatálybalépését követő három napon belül,

b) 3063,8 millió forint kötelezettségvállalással terhelt előirányzat-maradvány 2002. évi felhasználását az Ny. Alap működési kiadásaira.

Harmadik Fejezet

AZ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

24. § Az Országgyűlés az E. Alap 2001. évi költségvetésének végrehajtását

a) 884 687,1 millió forint, azaz nyolcszáznyolcvannégyezer-hatszáznyolcvanhét egész egytized millió forint bevételi főösszeggel,

b) 914 966,5 millió forint, azaz kilencszáztizennégyezer-kilencszázhatvanhat egész öttized millió forint kiadási főösszeggel,

c) 30 279,4 millió forint, azaz harmincezer-kettőszázhetvenkilenc egész négytized millió forint hiánnyal

jóváhagyja.

25. § (1) Az Országgyűlés az E. Alap 2001. évi működési előirányzat-maradványát 3695,9 millió forint összegben jóváhagyja, amelyből az előző évi előirányzat-maradvány összege 1070,1 millió forint.

(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az E. Alap működési kiadásai 964,7 millió forint előző évek előirányzat-maradványának felhasználását tartalmazzák.

(3) Az Országgyűlés elrendeli az (1) bekezdésben elismert előirányzat-maradvány összegéből

a) 164,4 millió forint kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradvány befizetését az E. Alap részére 2002. december 31-ig,

b) 7,4 millió forint kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradvány 2002. évi felhasználását az Országos Orvosszakértői Intézet, Budapest VII. kerület, Damjanich utcai ingatlanának felújítására,

c) 3524,1 millió forint összegű kötelezettségvállalással terhelt előirányzat-maradvány 2002. évi felhasználását az E. Alap működési kiadásaira.

Negyedik Fejezet

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSÁVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

26. § (1) Az Országgyűlés tudomásul veszi

a) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 1. alcím, 4. jogcímcsoport, 1. Méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugellátás jogcím előirányzatának Ny. Alapból finanszírozott nyugellátás részeként történő 2001. évi felhasználását a Költségvetési Törvény 68. §-ának (5) bekezdése és 74. §-ának (1) bekezdése alapján,

b) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél méltányossági ellátásra a 2. cím, 2. alcím, 2. Táppénz jogcímcsoport előirányzatnál 31,3 millió forint, a 6. Gyermekgondozási díj ellátás jogcímcsoport előirányzatnál 2,5 millió forint és a 3. alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoportnál 35,7 millió forint 2001. évi felhasználását a Költségvetési Törvény 68. §-ának (6) bekezdése és 74. §-ának (2) bekezdése szerint.

(2) Az Országgyűlés jóváhagyja a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél méltányossági ellátásra történt 2001. évi felhasználást a 2. alcím, 1. Terhességi-gyermekágyi segély jogcímcsoport előirányzatnál 2,4 millió forint, a 3. alcím, 4. Gyógyszertámogatás jogcímcsoport előirányzatnál 1087,8 millió forint és 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoport előirányzatnál 330,7 millió forint összegben.

27. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy

a) a Költségvetési Törvény 67. §-ának e) pontja és 68. §-ának (4) bekezdése szerint a létszámcsökkenésekkel összefüggő egyszeri, a köztisztviselők illetményhelyzetének javítására szolgáló, valamint a kötelező legkisebb munkabér felemeléséből adódó kifizetések fedezetére

aa) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél 834,3 millió forint,

ab) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél 956,9 millió forint,

b) a Költségvetési Törvény 68. §-a (3) bekezdésére figyelemmel a világbanki kölcsönnel összefüggő tőketörlesztésre és kamatkiadásra

ba) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv és igazgatási szervei alcím előirányzatnál 420,1 millió forint,

bb) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv és intézményei alcím előirányzatnál 774,4 millió forint,

c) a Költségvetési Törvény 76. §-ának (1) és (3) bekezdése alapján informatikai fejlesztésekre

ca) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv és igazgatási szervei alcím előirányzatnál 1559,8 millió forint,

cb) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv és intézményei alcím előirányzatnál 1046,4 millió forint,

da) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. alcím, 2. előirányzat-csoport, 1. Intézményi beruházási kiadások kiemelt előirányzatból a Fiumei úti ingatlan rekonstrukciójára 147,4 millió forint,

db) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. alcím, 1. előirányzat-csoport, 3. Dologi kiadások kiemelt előirányzatból a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár Fiumei úti ingatlanból történő kiköltözésével és új ingatlanban való elhelyezésével összefüggő kiadásokra 0,2 millió forint

felhasználása történt meg.

28. § (1) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Költségvetési Törvény 77. §-ának (1) bekezdése alapján a 2. cím, 4. alcím, 4. jogcímcsoport, 2. Postaköltségek és egyéb kiadások jogcím előirányzat terhére

a) pénzeszközátadással az Ny. Alap 880,0 millió forintot bocsátott az APEH rendelkezésére,

b) teljesítendő kötelezettség az E. Alapot a 2001. évben nem terheli.

(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2001. évi LXXXIV. törvény 16. §-ában előírt megtérítési, visszautalási kötelezettségek teljesítését.

29. § Az Országgyűlés jóváhagyja az Ny. Alap és az E. Alap mérlegét a 11. és a 12. számú melléklet szerint.

NEGYEDIK RÉSZ

Az államháztartásról szóló
1992. évi XXXVIII. törvény módosítása

30. § (1) Az államháztartásról szóló – módosított – 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 18/G. §-a a következő (8) bekezdéssel egészül ki:

,,(8) Az ÁKK Rt. a 113/A. §-ban meghatározott feladatok ellátásához az MNB-nél devizaszámlát nyithat.''

(2) Az Áht. 108/A. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

,,(2) A külföldi követelésekkel való gazdálkodás feladatát a pénzügyminiszter (a továbbiakban: illetékes miniszter) a Kincstár útján látja el.''

(3) Az Áht. 109/G. §-ának (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

,,(6) Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (a továbbiakban: ÁPV Rt.) hozzárendelt vagyonában lévő kincstári vagyonnak minősülő erdő használatából, haszonbérbe adásából származó bevételt az ÁPV Rt. azok esedékességével és megfizetésével egyidejűleg átutalja a KVI-nek. A KVI ezen bevételére a 109/C. § (5) bekezdésében foglaltak az irányadóak.''

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól
és azok 1993. évi költségvetéséről szóló
1992. évi LXXXIV. törvény módosítása

31. § (1) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól és azok 1993. évi költségvetéséről szóló – módosított – 1992. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Társadalombiztosítási Alaptörvény) 4. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

,,(2) A Nyugdíjbiztosítási Alap az (1) bekezdésben megjelölt ellátásokon túl, azok finanszírozásával, megállapításával és az adatszolgáltatással összefüggésben közvetlenül felmerült kamatkiadásokra, bankköltségre, postaköltségre, a jóváhagyott működési kiadások külső forrásból nem biztosított fedezetének biztosítására, az ellátások fedezetére szolgáló vagyongazdálkodási tevékenység költségeire, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (a továbbiakban: APEH) járulékbeszedési feladatainak ösztönzésére, valamint a törvényben meghatározott egyéb kiadásra használható fel. A Nyugdíjbiztosítási Alap működési költségvetését a 10. § (3) bekezdése szerinti kiadások terhelik.''

(2) A Társadalombiztosítási Alaptörvény 13. számú mellékletének első mondata helyébe a következő rendelkezés lép:

,,Az állami adóhatóságnál kezelt késedelmi pótlék és bírság bevételi számlákra befolyt összegből a Nyugdíjbiztosítási Alap és az Egészségbiztosítási Alap számára a havonta átutalásra kerülő összeg meghatározása az alábbiak szerint történik (előirányzaton eredeti előirányzatot kell érteni):''

A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosítása

32. § (1) A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló – módosított – 2000. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Költségvetési Törvény) 1. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

,,(2) Az Országgyűlés a 2002. évi központi költségvetés
a) kiadási főösszegét – a 3. § szerinti hiteltörlesztési és államkötvény-visszavásárlási kiadások nélkül – 4 866 436,4 millió forintban, azaz négymillió-nyolcszázhatvanhatezer-négyszázharminchat egész négytized millió forintban,
b) bevételi főösszegét – a 3. § szerinti hitelfelvételből és állampapírok értékesítéséből származó bevételek nélkül – 4 320 354,5 millió forintban, azaz négymillió-háromszázhúszezer-háromszázötvennégy egész öttized millió forintban,
c) hiányát 546 081,9 millió forintban, azaz ötszáznegyvenhatezer-nyolcvanegy egész kilenctized millió forintban
állapítja meg.''

(2) A Költségvetési Törvény 5. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

,,(4) Az (1) bekezdésben foglalt előirányzat terhére támogathatók a közalkalmazottak illetményhelyzetének javításával összefüggő kiadások. A támogatás az államháztartás alrendszereiben a felügyeleti szervet, a 33. § hatálya alá tartozó önszerveződések esetében a nem állami intézmények fenntartóit, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (a továbbiakban: OEP) által finanszírozott, költségvetési szervként működő egészségügyi szolgáltatót illeti meg, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben meghatározott illetmények, illetve illetményarányosan fizetett egyéb keresetelemek garantált mértékének növekedése alapján. A (9) bekezdésben foglalt rendelkezést e támogatás esetében nem kell alkalmazni. Támogatás illeti meg továbbá az OEP-pal finanszírozási szerződést kötött, egészségügyi humánszolgáltatást nem költségvetési szervként végző szolgáltatókat, az OEP-pal gyógyító-megelőző ellátásra szerződésben álló szolgáltatókkal egészségügyi szakfeladat végzésére szolgáltatási szerződést kötött egészségügyi vállalkozásokat is. A támogatás megilleti az államháztartás alrendszereitől rendszeres működési támogatásban részesülő állami, illetve önkormányzati többségi tulajdonban levő közhasznú társaságok, alapítványok, valamint a Területi Művelődési Intézmények Egyesülete által működtetett, a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény szerinti kötelező közművelődési feladatot ellátó intézményeket, működési engedéllyel rendelkező muzeális intézményeket, nyilvános könyvtárakat, levéltárakat, művészeti intézményeket a velük munkaviszonyban álló alkalmazottak után, valamint a működési engedéllyel rendelkező, illetve nyilvános könyvtári jegyzékben szereplő egyházi gyűjteményeket, a nyilvános magánlevéltárnak minősülő egyházi levéltárakat, továbbá az egyházi hitoktatást végzőket. A támogatás igénylésének részletes szabályait a pénzügyminiszter határozza meg. A felhasználáshoz szükséges előirányzat-átcsoportosításokra az érintett miniszterekkel egyeztetve a pénzügyminiszter kap felhatalmazást.''

(3) A Költségvetési Törvény 74. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

,,(1) A LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 1. alcím, 4. jogcímcsoport, 1. Méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugellátás jogcím előirányzata, valamint a 3. Méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugdíjemelés jogcím előirányzata különös méltánylást érdemlő körülmények esetén (ideértve az E. Alapból finanszírozott nyugellátásokat is) nyugellátás megállapítására, illetve nyugdíjemelésre használható fel. A LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 1. alcím, 4. jogcímcsoport, 3. Méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugdíjemelés jogcím előirányzata az Ny. Alap költségvetési tartaléka terhére 312,4 millió forinttal túlteljesülhet.''

(4) A Költségvetési Törvény 77. §-ának (1)–(2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

,,(1) A 67. § a) pontjában meghatározott előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül teljesülő bevételekből az 1. cím, 1. Munkáltatói nyugdíjbiztosítási és munkáltatói egészségbiztosítási járulék alcím, az 1. cím, 2. Biztosítotti nyugdíjbiztosítási járulék alcím – kivéve a magánnyugdíjpénztárak átutalásait – és 2. Biztosítotti egészségbiztosítási járulék alcím, az 1. cím, 3. alcím, 1. Baleseti járulék jogcímcsoport, az 1. cím, 4. Egészségügyi hozzájárulás alcím és az 1. cím, 5. Késedelmi pótlék, bírság alcím előirányzatoknak az E. Alap, illetve az Ny. Alap bevételei vonatkozásában alaponként külön-külön számított 101%-os teljesülése esetén az E. Alap 1043,6 millió forintot, az Ny. Alap 1297,2 millió forintot évente a 2. cím, 4. alcím, 4. jogcímcsoport, 2. Postaköltségek és egyéb kiadások jogcím előirányzat terhére pénzeszközátadással az APEH rendelkezésére bocsáthat a járulékbevételek beszedésével kapcsolatos személyi állomány 2001. és 2002. évi személyi juttatásainak 1760,0 millió forint és járulékainak 580,8 millió forint összegű fedezetére a pénzügyminiszter által előírt feltételek teljesítése esetén. A XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 5. Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal cím, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport, 1. Személyi juttatások kiemelt előirányzat kiadási előirányzata legfeljebb 1760,0 millió forinttal, a 2. Munkaadókat terhelő járulékok kiemelt előirányzat kiadási előirányzata legfeljebb 580,0 millió forinttal túlléphető.
(2) Amennyiben az (1) bekezdésben felsorolt bevételek előírt teljesítése a kincstári adatszolgáltatás alapján a tárgyév november 25-éig eléri a 89%-os mértéket, a pénzeszközátadást 100%-os mértékben teljesíteni lehet. Az APEH a rendelkezésére bocsátott összeg felhasználásáról az éves beszámoló keretében külön elszámol.''
,,(13) Az Országgyűlés felhatalmazza az egészségügyi, szociális és családügyi minisztert, hogy az e törvény 1. számú mellékletében szereplő 2002. évi kiadási előirányzatok közül a XIX. Szociális és Családügyi Minisztérium fejezet, 15. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 10. Ágazati célelőirányzatok alcím, 2. Szociális válságkezelő programok, aktív szociálpolitikai eszközök jogcímcsoport előirányzatából 60,0 millió forintot, 3. Szociális szak- és alapellátások fejlesztése jogcímcsoport előirányzatából 29,5 millió forintot, a 13. Családpolitikai programok jogcímcsoport előirányzatából 215,0 millió forintot, 15. EU integrációra való felkészülés alcím előirányzatából 30,0 millió forintot, 19. Szociális intézmények rekonstrukciója alcím előirányzatából 70,0 millió forintot, a XXI. Egészségügyi Minisztérium fejezet, 3. Szak- és továbbképző intézmények, könyvtárak, dokumentációs központok cím előirányzatából 160,0 millió forintot, 9. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Beruházás alcím, 9. SE Sürgősségi Központ jogcímcsoport előirányzatból 487,0 millió forintot, 2. Ágazati célelőirányzatok alcím, 23. Club Aliga szak- és továbbképzési feladatok ellátása jogcímcsoport előirányzatból 80,0 millió forintot, a 44. Magzatvédelmi törvényből adódó feladatok jogcímcsoport előirányzatból 280,0 millió forintot, a 66. Rákszűrés és ,,Ép szív program'' jogcímcsoport előirányzatból 60,0 millió forintot, összesen 1471,5 millió forintot, a XXI. Egészségügyi Minisztérium fejezet, 9. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 2. Ágazati célelőirányzatok alcím, 58. Konszolidációs és reorganizációs feladatok ellátása jogcímcsoport előirányzatra átcsoportosítson.
(14) Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy a költségvetés XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 24. Kormányzati rendkívüli kiadások cím, 4. Agrárhitelek törlesztési támogatása és elemikár-enyhítés alcím terhére, legfeljebb 60 000,0 millió forint mértékig támogatásban részesítsen mezőgazdasági termelőket. A támogatás a mezőgazdasági termelők éven belüli agrárhiteleiből származó pénzintézeti adósságok, az integrátori hitelek, a halasztott fizetés keretében nyújtott kölcsöntartozások mérséklésére, továbbá az elemi kárt szenvedett termelők kárenyhítő támogatására használható fel. A támogatás szabályozásának részleteit a Kormány rendeletben határozza meg.
(15) Az Országgyűlés felhatalmazza a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert, hogy az e törvény 1. számú mellékletében szereplő 2002. évi előirányzatok közül a X. Miniszterelnökség fejezet, 9. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 3. Informatikai, távközlés-fejlesztési és frekvenciagazdálkodási feladatok alcímről 400,0 millió forintot a XXV. Informatikai és Hírközlési Minisztérium fejezet, 1. Informatikai és Hírközlési Minisztérium igazgatás cím, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoporton belül, 1. Személyi juttatások 75,0 millió forint, 2. Munkaadókat terhelő járulékok 25,0 millió forint, 3. Dologi kiadások 300,0 millió forint kiemelt előirányzatokra csoportosítson át.
(16) Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy határozatban döntsön a kincstári vagyon térítésmentes átadásáról a nemzetközi segélyakciókban való magyar részvétel biztosítása érdekében.
(17) Az Országgyűlés felhatalmazza a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy a XII. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet, 10. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 2. Ágazati célelőirányzatok alcím, 6. Az Európai Unióhoz való csatlakozás Nemzeti Programja jogcímcsoport 2002. évi előirányzata javára és a XII. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet, 10. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 4. Támogatási célelőirányzatok alcím, 10. Területi és vidékfejlesztési célfeladatok jogcímcsoport, 4. Agrárlogisztika jogcím terhére 1470,0 millió forint átcsoportosítást hajtson végre.
(18) Az Országgyűlés felhatalmazza a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy a XII. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet, 10. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 4. Támogatási célelőirányzatok alcím, 1. Agrárberuházások támogatása jogcímcsoport, 1. Mezőgazdasági alaptevékenységek beruházásainak támogatása jogcím 2002. évi előirányzata javára és a XII. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet, 10. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 4. Támogatási célelőirányzatok alcím, 10. Területi és vidékfejlesztési célfeladatok jogcímcsoport, 3. Vidékfejlesztési célfeladatok támogatással fedezett kiadásai jogcím terhére 1000,0 millió forint átcsoportosítást hajtson végre.''

(6) A Költségvetési Törvény 1. számú mellékletének 2002. évi adatai az alábbiak szerint változnak:

,,A XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 24. Kormányzati rendkívüli kiadások cím kiegészül az 4. Agrárhitelek törlesztési támogatása és elemikár-enyhítés alcímmel, melynek kiadási előirányzata 60 000,0 millió forint. A XXII. fejezet összesen kiadási előirányzata 1 107 231,7 millió forintra változik.''

VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

33. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti:

a) a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 6. §-ának (4) bekezdése, 67. §-ának a) pontja;

b) a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2001. évi LXXV. törvény 40. §-a (2) bekezdésének b)–c) pontja.

(3) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 74. § (2) bekezdésében a ,,2002-ben 2,0 millió forintot'' szövegrész ,,2002-ben 6,0 millió forintot'' szövegrészre változik.

34. § Az Érdi Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató-Fejlesztő Kht. 11 045 800 forint, a Fertődi Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Kht. 650 000 forint, az FVM Műszaki Intézet 13 954 545 forint, a Halászati és Öntözési Kutatóintézet 12 850 000 forint, a Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet 18 618 000 forint, a Konzervipari Kutató-Fejlesztő és Minőségvizsgáló Intézet Kht. 48 124 968 forint, a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft. 5 000 000 forint, a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont 1 500 000 forint, az Országos Húsipari Kutatóintézet Kht. 10 125 000 forint, az Újfehértói Gyümölcstermesztési Kutató és Szaktanácsadó Kht. 62 485 000 forint, a Zöldségtermesztési Kutatóintézet Rt. 46 501 317 forint kutatási szerződések alapján nyújtott, visszatérítendő támogatásból származó, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság jogutódjával, az Oktatási Minisztériummal szemben fennálló tartozás megfizetése alól mentesül.

1. számú melléklet a 2002. évi XL. törvényhez

I. ORSZÁGGYŰLÉS

Millió forintban

Funkció-
kód

Cím-
szám

Alcím-
szám

Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám

Előir.-
cso-
port-
szám

Ki-
emelt
előir.-
szám

Címnév

Alcím-
név

Jog-
cím-
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2001. évi törvényi módosított
előirányzat

2001. évi teljesítés

Kiemelt előirányzat neve

Kiadás

Bevétel

Támogatás

Kiadás

Bevétel

Támogatás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

I. ORSZÁGGYŰLÉS

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Országgyűlés Hivatala

 

 

 

 

 

 

 

 

F01.a

 

1

 

 

 

 

 

Országgyűlés hivatali szervei

 

 

 

8 908,6

 

 

9 540,1

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

373,0

 

 

597,2

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

4 569,5

 

 

4 950,8

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

1 191,4

 

 

1 325,2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

1 940,0

 

 

1 982,9

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

 

 

 

12,0

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

7,0

 

 

63,0

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

387,7

 

 

415,5

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felújítás

1 200,0

 

 

1 534,2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

 

 

 

5,4

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Kölcsönök

 

 

 

14,0

14,0

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

F01.a

 

2

 

 

 

 

 

Megalakuló országgyűlési bizottságok kiadásai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

4,2

 

 

 

F01.a

 

7

 

 

 

 

 

Nemzetközi konferenciák megrendezése

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

4,7

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1–4. cím összesen:

9 288,6

380,0

8 908,6

10 248,9

674,2

9 540,1

F01.a

5

 

 

 

 

 

Közbeszerzések Tanácsa

 

 

61,9

 

 

87,4

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

262,2

 

 

549,7

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

128,3

 

 

187,5

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

44,4

 

 

64,7

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

134,3

 

 

400,2

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

 

 

 

20,3

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felújítás

3,3

 

 

7,6

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

13,8

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Kölcsönök

 

 

 

22,8

12,8

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5. cím összesen:

324,1

262,2

61,9

703,1

562,5

87,4

F08.f

6

 

 

 

 

 

Nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek támogatása

105,0

 

 

105,0

 

 

 

 

7

 

 

 

 

 

Pártok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

F08.e

 

 

1

 

 

 

 

FIDESZ – Magyar Polgári Párt

635,0

 

 

635,0

 

 

 

F08.e

 

 

2

 

 

 

 

Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt

386,4

 

 

386,4

 

 

 

F08.e

 

 

3

 

 

 

 

Magyar Szocialista Párt

754,9

 

 

754,9

 

 

 

F08.e

 

 

4

 

 

 

 

Szabad Demokraták Szövetsége

295,0

 

 

295,0

 

 

 

F08.e

 

 

5

 

 

 

 

Magyar Igazság és Élet Pártja

234,0

 

 

234,0

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

Országos listán mandátumot nem szerzett pártok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

F08.e

 

 

1

 

 

 

 

Munkáspárt

72,9

 

 

72,9

 

 

 

F08.e

 

 

4

 

 

 

 

Kereszténydemokrata Néppárt

45,5

 

 

45,5

 

 

 

F08.e

 

 

5

 

 

 

 

Magyar Demokrata Fórum

94,7

 

 

94,0

 

 

 

F08.e

 

 

6

 

 

 

 

Magyar Demokrata Néppárt

30,6

 

 

30,6

 

 

 

 

8

 

 

 

 

 

Társadalmi önszerveződések támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Társadalmi és karitatív feladatok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

F08.f

 

 

1

 

 

 

 

 

Társadalmi és karitatív szervezetek működési támogatása

348,1

 

 

347,9

 

 

 

F08.f

 

 

2

 

 

 

 

 

Az SZJA meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti közcélú felhasználása

551,8

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6–8. cím összesen:

3 553,9

 

 

3 001,2

 

 

 

 

10

 

 

 

 

 

Magyar Rádió támogatása

 

 

 

 

 

 

 

F08.c

 

1

 

 

 

 

 

Magyar Rádió Rt. műsorterjesztési költségeire

2 777,0

 

 

3 330,5

 

 

 

F08.b

 

2

 

 

 

 

 

Magyar Rádió művészeti együtteseinek támogatására

500,0

 

 

500,0

 

 

 

F08.b

 

3

 

 

 

 

 

Magyar Rádió létszámcsökkentésével kapcsolatos egyszeri kifizetésekre

 

 

 

203,7

 

 

 

 

11

 

 

 

 

 

Magyar Televízió támogatása

 

 

 

 

 

 

 

F08.c

 

1

 

 

 

 

 

Magyar Televízió műsorterjesztési költségeire

5 347,7

 

 

6 369,9

 

 

 

F08.b

 

2

 

 

 

 

 

Magyar Televízió létszámcsökkentésével kapcsolatos egyszeri kifizetésekre

 

 

 

827,6

 

 

 

 

12

 

 

 

 

 

Duna Televízió támogatása

 

 

 

 

 

 

 

F08.c

 

1

 

 

 

 

 

Duna Televízió műsorterjesztési költségeire

1 182,3

 

 

1 425,6

 

 

 

F08.c

14

 

 

 

 

 

Magyar Távirati Iroda Rt. támogatása

1 322,2

 

 

1 322,2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10–14. cím összesen:

11 129,2

 

 

13 979,5

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

I. fejezet összesen:

24 295,8

642,2

8 970,5

27 932,7

1 236,7

9 627,5

II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG

Millió forintban

Funkció-
kód

Cím-
szám

Alcím-
szám

Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám

Előir.-
cso-
port-
szám

Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név

Jog-
cím-
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2001. évi törvényi módosított
előirányzat

2001. évi teljesítés

Kiemelt előirányzat neve

Kiadás

Bevétel

Támogatás

Kiadás

Bevétel

Támogatás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG

 

 

1

 

 

 

 

 

Köztársasági Elnöki Hivatal

 

 

383,9

 

 

542,6

F01.a

 

1

 

 

 

 

 

Köztársasági Elnöki Hivatal

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

34,3

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

Személyi juttatások

151,2

 

 

313,1

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

52,1

 

 

66,6

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

Dologi kiadások

141,6

 

 

146,4

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

2,0

 

 

7,6

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

 

 

 

12,0

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

37,0

 

 

37,1

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

Kölcsönök

 

 

 

5,3

0,8

 

F01.a

 

2

 

 

 

 

 

Köztársasági Elnök Katonai Irodája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

 

 

 

0,3

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Célelőirányzatok

 

 

 

 

 

 

F01.a

 

 

1

 

 

 

 

 

Állami kitüntetések

 

 

113,0

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

Személyi juttatások

96,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

Dologi kiadások

17,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

II. fejezet összesen:

496,9

 

496,9

588,4

35,1

542,6

III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG

Millió forintban

Funkció-
kód

Cím-
szám

Alcím-
szám

Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám

Előir.-
cso-
port-
szám

Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név

Jog-
cím-
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2001. évi törvényi módosított
előirányzat

2001. évi teljesítés

Kiemelt előirányzat neve

Kiadás

Bevétel

Támogatás

Kiadás

Bevétel

Támogatás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

F01.a

1

 

 

 

 

 

Alkotmánybíróság

 

 

795,0

 

 

927,0

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

17,9

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

400,6

 

 

442,2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

140,5

 

 

145,1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

221,7

 

 

218,6

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

15,8

 

 

34,9

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

38,0

 

 

83,1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felújítás

10,0

 

 

18,1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Központi beruházási kiadások

 

 

 

84,9

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Beruházás

 

 

 

 

 

 

 

F01.a

 

 

1

 

 

 

 

 

Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai

 

 

120,0

 

 

69,9

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

 

 

 

34,6

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Központi beruházási kiadások

120,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

III. fejezet összesen:

930,8

15,8

915,0

1 026,6

52,8

996,9

IV. ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSOK HIVATALA

Millió forintban

Funkció-
kód

Cím-
szám

Alcím-
szám

Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám

Előir.-
cso-
port-
szám

Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-név

Alcím-
név

Jog-
cím-
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2001. évi törvényi módosított
előirányzat

2001. évi teljesítés

Kiemelt előirányzat neve

Kiadás

Bevétel

Támogatás

Kiadás

Bevétel

Támogatás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

IV. ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSOK HIVATALA

F01.a

1

 

 

 

 

 

Országgyűlési Biztos Hivatala

 

 

599,3

 

 

899,3

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

16,8

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

348,3

 

 

411,7

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

123,1

 

 

144,1

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

108,6

 

 

107,1

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

10,5

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

19,3

 

 

32,0

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

 

 

 

5,6

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Kölcsönök

 

 

 

0,9

0,9

 

F01.a

2

 

 

 

 

 

Székházcserével kapcsolatos kiadások

 

 

 

 

 

 

F01.a

 

2

 

 

 

 

 

Székházcserével kapcsolatos kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

 

 

 

18,5

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

IV. fejezet összesen:

599,3

 

599,3

719,9

28,2

899,3

V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

Millió forintban

Funkció-
kód

Cím-
szám

Alcím-
szám

Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám

Előir.-
cso-
port-
szám

Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-név

Alcím-
név

Jog-
cím-
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2001. évi törvényi módosított
előirányzat

2001. évi teljesítés

Kiemelt előirányzat neve

Kiadás

Bevétel

Támogatás

Kiadás

Bevétel

Támogatás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

F01.a

1

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

 

 

3 153,4

 

 

3 723,9

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

4,9

 

 

26,6

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

1 785,5

 

 

2 107,1

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

594,5

 

 

723,9

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

420,7

 

 

422,4

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

187,0

 

 

8,7

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

1,0

 

 

6,8

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

82,7

 

 

269,4

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felújítás

86,9

 

 

31,7

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

2,0

 

 

2,5

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Központi beruházási kiadások

 

 

 

87,0

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Kölcsönök

 

 

 

3,0

3,0

 

F04.c

2

 

 

 

 

 

Továbbképzési és Módszertani Intézet

 

 

61,0

 

 

74,9

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

47,6

 

 

60,8

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

36,7

 

 

46,0

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

13,9

 

 

15,6

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

37,5

 

 

59,5

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

6,0

 

 

7,2

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felújítás

14,5

 

 

5,7

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Beruházás

 

 

 

 

 

 

F01.a

 

 

1

 

 

 

 

 

Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai

 

 

87,0

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Központi beruházási kiadások

87,0

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

EU-hoz való csatlakozás programja

 

 

 

 

 

 

F01.c

 

 

1

 

 

 

 

 

ACQUIS átvételével kapcsolatos intézményi fejlesztés

 

 

27,9

 

 

27,9

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

44,0

 

 

92,1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

12,5

 

 

3,9

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

1,7

 

 

0,9

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

57,7

 

 

88,9

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

75,3

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

 

 

 

109,3

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

V. fejezet összesen:

3 426,8

97,5

3 329,3

3 992,7

264,6

3 826,7

VI. BÍRÓSÁGOK

Millió forintban

Funkció-
kód

Cím-
szám

Alcím-
szám

Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám

Előir.-
cso-
port-
szám

Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-név

Alcím-
név

Jog-
cím-
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2001. évi törvényi módosított
előirányzat

2001. évi teljesítés

Kiemelt előirányzat neve

Kiadás

Bevétel

Támogatás

Kiadás

Bevétel

Támogatás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

VI. BÍRÓSÁGOK

F03.a

1

 

 

 

 

 

Bíróságok

 

 

29 446,2

 

 

31 815,9

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

3 945,5

 

 

3 412,5

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

20 512,9

 

 

20 406,0

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

6 963,5

 

 

6 999,6

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

5 143,9

 

 

5 153,6

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

11,0

 

 

69,5

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

37,1

 

 

1 176,6

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

483,9

 

 

803,5

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felújítás

313,6

 

 

108,1

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

 

 

 

138,5

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Központi beruházási kiadások

 

 

 

2 993,2

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Beruházás

 

 

 

 

 

 

F03.a

 

 

1

 

 

 

 

 

Igazságszolgáltatás beruházásai

 

 

2 070,0

 

 

879,7

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

840,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

 

 

 

860,0

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Központi beruházási kiadások

2 910,0

 

 

 

 

 

F03.a

 

2

 

 

 

 

 

Ptk. alapján történő kártérítés

 

 

 

10,0

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

10,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

VI. fejezet összesen:

36 348,8

4 822,6

31 526,2

37 532,0

4 589,1

32 695,6

VIII. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE

Millió forintban

Funkció-
kód

Cím-
szám

Alcím-
szám

Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám

Előir.-
cso-
port-
szám

Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-név

Alcím-
név

Jog-
cím-
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2001. évi törvényi módosított
előirányzat

2001. évi teljesítés

Kiemelt előirányzat neve

Kiadás

Bevétel

Támogatás

Kiadás

Bevétel

Támogatás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

VIII. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE

 

F03.a

1

 

 

 

 

 

Ügyészségek

 

 

 

13 909,7

 

 

14 535,0

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

30,5

 

 

70,8

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

8 565,5

 

 

8 663,5

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

2 907,1

 

 

3 097,0

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

1 509,5

 

 

1 312,8

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

20,5

 

 

31,0

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

895,4

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

529,5

 

 

237,4

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felújítás

243,0

 

 

250,7

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

130,0

 

 

270,4

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Központi beruházási kiadások

 

 

 

1 141,9

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Kölcsönök

50,6

15,5

 

54,7

19,6

 

F03.b

2

 

 

 

 

 

Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet

 

 

146,3

 

 

163,5

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

1,0

 

 

17,7

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

94,7

 

 

115,7

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

32,2

 

 

40,5

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

20,4

 

 

24,7

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

 

 

 

3,0

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Beruházás

 

 

 

 

 

 

F03.a

 

 

1

 

 

 

 

 

Igazságszolgáltatás beruházásai

 

 

974,0

 

 

722,2

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

43,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

 

 

 

830,9

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Központi beruházási kiadások

1 017,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

VIII. fejezet összesen:

15 120,0

90,0

15 030,0

16 074,2

1 003,5

15 420,7

X. MINISZTERELNÖKSÉG

Millió forintban

Funkció-
kód

Cím-
szám

Alcím-
szám

Jog-
cím-
cso-
port-
szám

Jog-
cím-
szám

Előir.-
cso-
port-
szám

Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-név

Alcím-
név

Jog-
cím-
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Előir.-
csop.-
név

FEJEZET

2001. évi törvényi módosított
előirányzat

2001. évi teljesítés

Kiemelt előirányzat neve

Kiadás

Bevétel

Támogatás

Kiadás

Bevétel

Támogatás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

X. MINISZTERELNÖKSÉG

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Miniszterelnöki Hivatal

 

 

 

 

 

 

 

F01.a

 

1

 

 

 

 

 

Miniszterelnöki Hivatal igazgatás

 

 

3 540,7

 

 

4 223,6

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

1,0

 

 

183,3

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

2 042,8

 

 

2 627,2

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

701,3

 

 

854,8

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

790,7

 

 

845,8

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

4,4

 

 

37,8

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Kölcsönök

3,6

1,1

 

4,9

2,7

 

F01.a

 

2

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóság

 

 

2 235,9

 

 

4 488,1

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

509,1

 

 

1 256,4

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

556,2

 

 

575,2

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

197,0

 

 

205,7

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

1 499,6

 

 

2 218,5

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

1,5

 

 

8,9

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

16,0

 

 

456,4

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

390,7

 

 

1 608,1

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felújítás

115,0

 

 

88,6

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

 

 

 

505,6

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Központi beruházási kiadások

 

 

 

645,8

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Kölcsönök

1,0

 

 

0,8

0,6

 

F01.d

2

 

 

 

 

 

Magyar Közigazgatási Intézet

 

 

93,9

 

 

153,7

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

24,0

 

 

306,2

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

65,0

 

 

185,1

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

22,0

 

 

54,8

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

26,9

 

 

73,5

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

 

 

 

25,9

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

4,0

 

 

6,2

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felújítás

 

 

 

2,3

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Kincstári Vagyoni Igazgatóság

 

 

 

 

 

 

F01.b

 

1

 

 

 

 

 

Kincstári Vagyoni Igazgatóság

 

 

1 472,9

 

 

1 683,8

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

20,0

 

 

34,9

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

800,2

 

 

857,7

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

288,4

 

 

295,7

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

337,4

 

 

439,4

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

0,6

 

 

1,5

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

1,2

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

53,3

 

 

69,8

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felújítás

9,0

 

 

13,5

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Kölcsönök

4,0

 

 

4,5

6,5

 

F01.b

 

2

 

 

 

 

 

Kincstári vagyonkezelés és hasznosítás

 

 

199,9

 

 

3 201,6

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

2 600,0

 

 

3 434,5

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

2 006,6

 

 

2 157,6

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

425,8

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

200,0

 

 

348,9

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felújítás

570,0

 

 

507,5

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

23,3

 

 

407,2

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Központi beruházási kiadások

 

 

 

453,0

 

 

F01.a

 

3

 

 

 

 

 

Állami feladatellátással összefüggő elhelyezési feladatok

 

 

504,0

 

 

2 184,0

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

126,0

 

 

1 899,0

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

155,0

 

 

436,4

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

7 637,9

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

273,0

 

 

7 127,3

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felújítás

202,0

 

 

576,3

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

 

 

 

652,4

 

 

F01.a

4

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség Központi Üdülési és Oktatási Főigazgatósága

 

 

1 602,1

 

 

1 792,9

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

755,7

 

 

138,7

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

215,8

 

 

126,9

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

79,2

 

 

45,8

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

1 872,9

 

 

280,6

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0,2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

 

 

 

1 237,4

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

160,7

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

82,9

 

 

156,3

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felújítás

106,6

 

 

149,9

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Kölcsönök

0,2

 

 

 

 

 

F12.c

5

 

 

 

 

 

Hírközlési Intézmények

 

 

 

 

 

94,0

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

9 677,8

 

 

8 960,8

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

1 579,2

 

 

2 072,0

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

550,8

 

 

722,5

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

3 591,7

 

 

4 379,2

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

83,8

 

 

65,6

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

51,0

 

 

27,5

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

3 527,1

 

 

1 768,1

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felújítás

390,0

 

 

34,7

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

5,0

 

 

385,1

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Kölcsönök

1,2

 

 

7,1

4,4

 

 

9

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Beruházás

 

 

 

 

 

 

F01.a

 

 

1

 

 

 

 

 

Központi kormányzati informatikai infrastruktúra fejlesztése

 

 

435,8

 

 

268,0

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

 

 

 

245,7

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Központi beruházási kiadások

435,8

 

 

 

 

 

F12.c

 

 

2

 

 

 

 

 

Kormányzati távközlési célprogram

 

 

228,1

 

 

228,1

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

 

 

 

103,0

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Központi beruházási kiadások

228,1

 

 

 

 

 

F13.b

 

 

3

 

 

 

 

 

Kincstári vagyonnal összefüggő egyéb ingatlanfejlesztési feladatok

 

 

236,9

 

 

236,9

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

 

 

 

68,2

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Központi beruházási kiadások

236,9

 

 

 

 

 

F01.a

 

 

4

 

 

 

 

 

Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai

 

 

208,6

 

 

188,5

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

 

 

 

62,8

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Központi beruházási kiadások

208,6

 

 

 

 

 

F01.b

 

 

5

 

 

 

 

 

Állami vagyonkezelési beruházások

 

 

290,6

 

 

223,4

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

 

 

 

50,3

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Központi beruházási kiadások

290,6

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Célelőirányzatok

 

 

 

 

 

 

F16

 

 

1

 

 

 

 

 

Központilag kezelt fejezeti feladatok

 

 

 

 

 

134,7

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

10,0

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

204,9

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

 

 

 

72,1

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

 

 

 

17,1

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Kölcsönök

 

 

 

14,1

14,1

 

F01.a

 

 

2

 

 

 

 

 

Országképépítés és tájékoztatási feladatok

 

 

4625,4

 

 

4484,2

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

19,2

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

20,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

6,1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

4 599,3

 

 

3 835,7

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

 

 

 

61,1

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

 

 

 

4,9

 

 

F08.b

 

 

3

 

 

 

 

 

Kulturális kiadványok

 

 

740,0

 

 

724,1

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

6,0

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

740,0

 

 

55,5

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

 

 

 

70,0

 

 

F01.b

 

 

4

 

 

 

 

 

Költségvetési tájékoztató

 

 

390,0

 

 

390,0

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

390,0

 

 

10,5

 

 

F13.b

 

 

5

 

 

 

 

 

Gazdaságfejlesztési eszközprogram

 

 

1 470,0

 

 

1 455,9

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

326,6

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

1 470,0

 

 

1 463,2

 

 

F01.a

 

 

6

 

 

 

 

 

Európai Közigazgatási Képzési Ösztöndíj alapján közszolgálati jogviszonyt létesítők kiadásaira

 

 

294,6

 

 

292,6

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

2,7

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

219,7

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

74,9

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

66,4

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

 

 

 

70,0

 

 

F01.a

 

 

7

 

 

 

 

 

Világbanki segély az EU-hoz való csatlakozást szolgáló intézmény fejlesztéshez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

35,3

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

35,3

 

 

F01.d

 

 

8

 

 

 

 

 

Avicenna, Közel-kelet Kutatások Közalapítvány

 

 

 

 

 

200,0

F16

 

 

10

 

 

 

 

 

Feladatfinanszírozási előirányzatok maradványának befizetése

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

1,7

 

 

F01.d

 

 

14

 

 

 

 

 

Modernizációs és Európai Integrációs Program támogatása

 

 

128,7

 

 

122,7

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

1,4

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

13,3

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

4,8

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

95,8

 

 

102,3

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

14,8

 

 

40,3

 

 

F01.a

 

 

17

 

 

 

 

 

Központi kormányzati informatikai rendszerek üzemeltetése és egyéb kapcsolódó
feladatok támogatása

 

 

726,0

 

 

698,2

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

54,1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

19,4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

559,1

 

 

217,4

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

 

 

 

42,5

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

93,4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felújítás

 

 

 

0,5

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

 

 

 

88,5

 

 

F13.a

 

 

18

 

 

 

 

 

Balatonnal kapcsolatos feladatok támogatása

 

 

991,7

 

 

909,5

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

120,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

40,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

193,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

638,7

 

 

196,8

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

 

 

 

2,3

 

 

F13.b

 

 

41

 

 

 

 

 

Bős–Nagymaros feladatkörrel kapcsolatos kormányzati feladatok koordinálása

 

 

91,6

 

 

24,6

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

9,8

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

3,5

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

78,3

 

 

20,2

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

 

 

 

36,5

 

 

F13.a

 

 

42

 

 

 

 

 

Balaton Fejlesztési Tanács működésének támogatása

 

 

19,9

 

 

19,9

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

19,9

 

 

19,9

 

 

F01.c

 

 

43

 

 

 

 

 

Modernizációs és Euro-atlanti Integrációs Projektiroda támogatása

 

 

84,6

 

 

84,6

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

84,6

 

 

84,6

 

 

F05.e

 

 

54

 

 

 

 

 

Állami vezetők egészségügyi ellátása

 

 

47,0

 

 

47,0

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

47,0

 

 

47,0

 

 

F01.c

 

 

56

 

 

 

 

 

EU központi továbbképzés, oktatás, egyéb kapcsolódó tevékenység támogatása

 

 

93,5

 

 

20,9

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

22,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

8,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

63,5

 

 

24,9

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

 

 

 

3,1

 

 

F01.c

 

 

57

 

 

 

 

 

Európai Közigazgatási Képzési Ösztöndíj kiadásainak támogatása

 

 

89,3

 

 

82,6

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

17,1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

9,2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

3,3

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

84,1

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

76,8

 

 

21,1

 

 

F04.c

 

 

58

 

 

 

 

 

Németh László Közép-európai Népi Akadémia támogatása

 

 

19,8

 

 

19,8

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

19,8

 

 

19,8

 

 

F08.d

 

 

59

 

 

 

 

 

Taizé mozgalom támogatása

 

 

 

 

 

80,0

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

 

 

 

80,0

 

 

F08.f

 

 

60

 

 

 

 

 

Civil szervezetek és kapcsolódó feladatok támogatása

 

 

483,9

 

 

450,2

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

3,9

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

50,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

18,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

415,9

 

 

79,2

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

 

 

 

285,9

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

 

 

 

4,6

 

 

F06.d

 

 

62

 

 

 

 

 

Területfejlesztési önkormányzati társulások támogatása

 

 

489,5

 

 

159,9

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

0,7

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

250,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

90,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

149,5

 

 

159,6

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

 

 

 

91,7

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

 

 

 

40,2

 

 

F08.b

 

 

63

 

 

 

 

 

Millenáris Kht. támogatása

 

 

 

 

 

1 400,0

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

 

 

 

1 400,0

 

 

F01.a

 

 

64

 

 

 

 

 

A Szamos és Tisza folyók cianidszennyeződéséből adódó kormányzati feladatok
koordinálására

 

 

83,3

 

 

58,7

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

70,9

 

 

91,2

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

12,4

 

 

93,3

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

 

 

 

1,9

 

 

F01.d

 

 

65

 

 

 

 

 

Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

 

 

 

1 500,0

 

 

F12.c

 

3

 

 

 

 

 

Informatikai, távközlés-fejlesztési és frekvenciagazdálkodási feladatok

 

 

30 000,0

 

 

23 442,5

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

1 199,0

 

 

1 092,8

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

21 551,0

 

 

6 341,9

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

950,0

 

 

1 531,6

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

134,1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

 

 

 

67,5

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

8 698,0

 

 

8 310,0

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Kölcsönök

 

 

 

 

223,4

 

F16

 

10

 

 

 

 

 

Fejezeti tartalék

 

 

454,1

 

 

261,0

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

454,1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1–9. cím összesen:

67 353,0

14 980,7

52 372,3

63 998,3

26 824,8

54 530,2

 

10

 

 

 

 

 

Kormányzati Ellenőrzési Hivatal

 

 

 

 

 

 

F01.b

 

1

 

 

 

 

 

Kormányzati Ellenőrzési Hivatal

 

 

563,4

 

 

620,2

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

13,9

 

 

15,2

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

310,8

 

 

308,7

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

109,6

 

 

108,1

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

127,9

 

 

102,5

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

 

 

 

0,5

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

0,7

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

 

 

 

31,6

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felújítás

2,0

 

 

2,1

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

27,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Kölcsönök

 

 

 

1,0

1,0

 

F01.c

 

2

 

 

 

 

 

ACQUIS átvételével kapcsolatos intézményi fejlesztés támogatással fedezett része

 

 

 

 

 

 

F01.c

 

 

1

 

 

 

 

 

ACQUIS átvételével kapcsolatos intézményi fejlesztés támogatással fedezett része

 

 

 

 

 

 

F01.c

 

 

 

1

 

 

 

 

 

ACQUIS átvételével kapcsolatos intézményi fejlesztés támogatással fedezett része

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

8,9

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

 

 

 

1,9

 

 

F01.c

 

 

 

2

 

 

 

 

 

ACQUIS átvételével kapcsolatos intézményi fejlesztés segéllyel fedezett része

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

21,2

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

21,2

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

322,1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

 

 

 

322,1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10. cím összesen:

577,3

13,9

563,4

908,6

360,2

620,2

 

11

 

 

 

 

 

Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok

F03.b

 

1

 

 

 

 

 

Nemzetbiztonsági Hivatal

 

 

5 132,8

 

 

6 101,2

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

83,7

 

 

62,4

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

2 892,6

 

 

3 285,9

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

1 025,1

 

 

1 147,6

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

895,9

 

 

870,2

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

158,1

 

 

159,6

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

18,9

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

109,2

 

 

130,2

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felújítás

105,6

 

 

52,3

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

 

 

 

36,5

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Központi beruházási kiadások

 

 

 

471,7

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Lakástámogatás

30,0

 

 

30,0

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Kölcsönök

 

 

 

26,1

26,8

 

F03.b

 

 

2

 

 

 

 

Információs Hivatal

 

 

4 779,9

 

 

5 309,1

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

126,0

 

 

58,7

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

1 684,7

 

 

1 951,2

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

593,4

 

 

683,1

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

2 407,4

 

 

2 326,8

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

87,0

 

 

87,8

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

2,8

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

35,4

 

 

35,4

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felújítás

78,0

 

 

76,9

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

 

 

 

1,2

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Központi beruházási kiadások

 

 

 

202,8

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Lakástámogatás

20,0

 

 

20,0

 

 

F03.b

 

 

3

 

 

 

 

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat

 

 

11 709,3

 

 

12 486,6

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

247,1

 

 

200,3

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

4 189,4

 

 

4 685,0

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

1 471,3

 

 

1 636,7

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

1 677,3

 

 

1 655,7

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

212,9

 

 

214,7

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

663,8

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

4 119,5

 

 

3 402,3

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felújítás

229,0

 

 

376,2

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

20,0

 

 

7,2

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Központi beruházási kiadások

 

 

 

858,9

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Lakástámogatás

35,0

 

 

35,0

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Kölcsönök

2,0

 

 

26,5

25,3

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Beruházás

 

 

 

 

 

 

F03.b

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Rend és közbiztonsági beruházások

 

 

1 378,0

 

 

552,6

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

 

 

 

496,4

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Központi beruházási kiadások

1 378,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11. cím összesen:

23 456,8

456,8

23 000,0

24 989,9

1 059,0

24 449,5

 

12

 

 

 

 

 

Tartalékok

 

 

 

 

 

 

F16

 

1

 

 

 

 

 

Költségvetés általános tartaléka

84 651,0

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Céltartalékok

 

 

 

 

 

 

F16

 

 

1

 

 

 

 

 

Különféle személyi kifizetések

53 719,0

 

 

 

 

 

F10

 

 

2

 

 

 

 

 

Nemzeti Földalap előkészítése, működtetése és földvásárlás támogatása

5 000,0

 

 

 

 

 

F16

 

 

3

 

 

 

 

 

A közszféra keresetkiegészítése, valamint az egészségügyi, szociális és gyermekvédelmi ágazatban foglalkoztatottak meghatározott körét érintő munkahelyi pótlék emelése

14 000,0

 

 

 

 

 

 

23

 

 

 

 

 

Kormányzati rendkívüli kiadások

 

 

 

 

 

 

F12.a

 

1

 

 

 

 

 

Magyar Fejlesztési Bank Rt. tőkejuttatása

35 200,0

 

 

 

 

 

F12.a

 

 

1

 

 

 

 

 

Gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetési és fenntartási kiadásai

 

 

 

11 600,0

 

 

F12.a

 

 

2

 

 

 

 

 

Tőketartalék

 

 

 

10 910,0

 

 

F01.b

 

 

3

 

 

 

 

 

A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek megvásárlásával kapcsolatos állami
hitelnyújtás fedezete

 

 

 

12 690,0

 

 

F01.b

 

2

 

 

 

 

 

Az ÁPV Rt. tartalékának feltöltése

44 100,0

 

 

44 100,0

 

 

F08.c

 

3

 

 

 

 

 

MTV Rt. sajáttőke egyes elemeinek emelése

12 500,0

 

 

 

 

 

F08.c

 

4

 

 

 

 

 

Magyar Rádió Rt. sajáttőke egyes elemeinek emelése

1 500,0

 

 

 

 

 

 

14

 

 

 

 

 

Központosított bevételek

 

 

 

 

 

 

F12.c

 

1

 

 

 

 

 

Távközlés-fejlesztési és frekvenciagazdálkodási támogatások visszatérülése

 

260,0

 

 

222,7

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

X. fejezet összesen:

342 057,1

15 711,4

75 935,7

169 196,8

28 466,7

79 599,9

XI. BELÜGYMINISZTÉRIUM

1

A törvényt az Országgyűlés a 2002. október 29-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2002. november 13.

3

A 8. § (10) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére