• Tartalom

35/2002. (V. 10.) HM rendelet

35/2002. (V. 10.) HM rendelet

a kedvezményes üdültetés rendjéről1

2013.06.24.

A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) 287. §-ának g) pontjában kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 10. §-ának g) pontjára, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 85. §-a (3) bekezdésének b) pontjára, valamint a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XX. törvény 165. §-ának (1) bekezdésére – a kedvezményes üdültetés rendjéről a következőket rendelem el:2

I. RÉSZ

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A rendelet hatálya

1. §3 A rendelet hatálya a Magyar Honvédségre, továbbá a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra (a továbbiakban együtt: honvédség), valamint e rendeletben meghatározott igényjogosultak körére terjed ki.

A honvédelmi üdültetés rendeltetése

2. §4 A honvédelmi üdültetés alapvető rendeltetése, hogy az igényjogosultak részére üdülési, pihenési feltételek biztosításával elősegítse a megfelelő egészségi, pszichikai és fizikai állapotuk fenntartását, illetve helyreállítását.

Értelmező rendelkezések

3. § E rendelet alkalmazásában

a) Igényjogosult:

1. a hivatásos és szerződéses katona, valamint családtagjai,

2.5 a honvédséggel kormánytisztviselői, közalkalmazotti jogviszonyban, illetve munkaviszonyban álló munkavállaló (a továbbiakban együtt: munkavállaló) és családtagjai,

3.6 a honvédségi érdekvédelmi, érdekképviseleti szervezetekkel, a honvéd önkéntes és magánnyugdíj-, egészségbiztosítási pénztárakkal, valamint a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) Szociálpolitikai Közalapítvánnyal munkaviszonyban álló személy és családtagjai,

4.7 a nyugállomány tagja, a szolgálati járandóságban részesülő személy (a továbbiakban: nyugállományú katona) és a honvédségtől nyugdíjazott munkavállaló és családtagjai,

5. a hivatásos és nyugállományú katona özvegye és árvaellátásra jogosult családtagjai,

6. a honvédség nemzeti gondozottja,

7. a honvédelmi miniszter által rehabilitált, külön határozatban igényjogosultságot szerzett katona és családtagjai,

8.8 a Honvédelmi Minisztérium (a továbbiakban: HM) vagyonkezelésében lévő gazdasági társaság munkavállalója, valamint családtagja,

9.9 az önkéntes tartalékos katona, valamint családtagja,

10. a 3. § a) pont 1–5. alpontjaiban felsoroltak unokái, legfeljebb 16 éves életkorig.

11.10 a Köztársasági Elnöki Hivatalnál foglalkoztatottak.

b)11 Családtag: az igényjogosulttal közös háztartásban élő házastárs, élettárs, gyermek 18. életévének betöltéséig, ha közép- vagy felsőfokú oktatási intézményben nappali oktatás keretében tanulmányokat folytat, tanulmányainak befejezéséig – de legfeljebb 23 éves koráig –, továbbá egészségi állapota miatt a munkaképtelen gyermek az életkorára tekintet nélkül, feltéve, hogy tartásáról az igényjogosult személy gondoskodik, valamint a 3. § a) pont 1. és 2. alpontjaiba tartozó igényjogosultak azon gyermekei, akiknek tartásához az igényjogosult hozzájárul.

c)12 Igényjogosulti üdültetési forma: az igényjogosult és családtagja részére igényjogosulti térítési díj ellenében biztosított üdülési lehetőség.

d)13 Szolgáltató szervezet: a HM által alapított HM Rekreációs és Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. (a továbbiakban: HM Kft.), valamint a Kiképzési-Oktatási és Regeneráló Központ (a továbbiakban: KORK).

e)14 Üdülési szezonidőszakok: a HM és a HM Kft. közötti ellátási szerződésben, naptári napban meghatározott időszakok. Általában:

1. előszezon: naptári év kezdetétől az iskolai tanév befejezését követő első turnusváltásig,

2. főszezon: az előszezon befejezésétől az utószezon kezdetéig, továbbá a naptári év utolsó turnusának második hete,

3. utószezon: az iskolai tanév kezdetét megelőző utolsó turnusváltástól a naptári év utolsó turnusának első hetéig.

Az egyes időszakok pontos időtartama évente a turnusbeosztásban kerül meghatározásra.

f)15 Igényjogosulti térítési díj: a 3. számú mellékletben meghatározott összeg, amelyet az igényjogosult a szolgáltató szervezetnek fizet.

g) Üdültetési intézmény szolgáltatásai

1. alapszolgáltatás: az igényjogosult elhelyezése (elszállásolása), továbbá azon üdülőkben, ahol konyha és étterem üzemel, éttermi vendéglátás, menürendszerű étkezés biztosításával,

2.16 térítésmentesen nyújtott szolgáltatás: az igényjogosult részére (napi igénybevételre és üdülőlátogatás céljából érkező kivételével) az üdültetési intézményen belüli és HM távolsági telefonvonalak használata, gépjármű-parkolási lehetőség, strandhasználat (a saját stranddal rendelkező üdülő esetén), könyvtár igénybevétele.

h) Gyógyító jellegű üdülési formák:

1. megelőző: a tartósan fennálló fokozott szolgálati megterhelésből eredő kimerüléses állapot, illetve az emberi szervezet jelentős és tartós zavarát jelző tünetek észlelésekor a súlyos állapot kifejlődésének megelőzését szolgáló üdülési forma,

2. utókezeléses: a súlyosabb betegség, műtét aktív szakaszának lezajlása után a szolgálat-, illetőleg munkaképesség, továbbá az egészségi állapot helyreállítását szolgáló üdülési forma.

i) Regeneráló pihenés: a katonai szolgálattal együtt járó fokozott fizikai és szellemi megterhelésnek vagy a különböző katonai feladatok végrehajtása során rendkívüli erőpróbának kitett hivatásos és szerződéses állomány tagja megromlott – orvosi ellátást, kezelést nem igénylő – pszichikai és fizikai állapotának rövid idő alatt történő helyreállítását szolgáló pihenési forma.

j)17 Hétközi, hétvégi pihenés: a szolgáltató szervezet szabad férőhelyeinek igényjogosulti térítési díjú igénybevétele.

k) Napi pihenés: a szolgáltató szervezet létesítményeinek és szolgáltatásainak korlátozott (részleges) igénybevétele. Az adott üdültetési intézmény ellátási szolgáltatási kapacitásából a napi vendég részére szállás igénybevétele nélkül – előzetes egyeztetést követően szabad férőhely esetén – belépés, étkezés, illetve egyéb szolgáltatások biztosítása.

l) Üdültetési intézmény látogatása: szolgálati és magáncélból, illetve üdülővendég meghívására történő belépés a szolgáltató szervezet területére és létesítményeibe. Az adott üdültetési intézmény ellátási-szolgáltatási kapacitásából – szabad férőhely esetén – rövid idejű parkolás, étkezés, egyéb szolgáltatás biztosítása.

m) Keretgazda üdültetési szerv: az üdültetés végrehajtásában adminisztratív feladatot ellátó, az 1. számú mellékletben meghatározott szervezet, intézmény, amely az illetékességi körébe tartozó szervezetek részére létszámarányosan (területi és minőségi jellemzőket, valamint az igényeket is figyelembe véve) üdülési kereteket biztosít.

n)18 Beutaló: az igényjogosult számára a 2. számú mellékletben meghatározott adatlap (a továbbiakban: adatlap) alapján a szolgáltató szervezet által kiállított, szolgáltatás biztosítására szolgáló olyan nyomtatvány, amely

na) belföldi igényjogosulti üdülés esetében tartalmazza az igényjogosult 2. számú melléklet szerinti személyes adatain túl az üdültetési intézmény címét, az üdülés időpontját, az elhelyezés jellemzőit, továbbá a térítési díjat,

nb) külföldi igényjogosulti üdülés esetében tartalmazza az igényjogosult 2. számú melléklet szerinti személyes adatain túl a kiutazási célország nevét, az üdülés időpontját, az elhelyezés jellemzőit és a térítési díjat.

o)19 Kiképzési célú igénybevétel: kiképzési, továbbképzési, oktatási és egyéb honvédelmi feladat végrehajtása céljából a szolgáltató szervezet létesítményeinek és szolgáltatásainak a szervezeti egységek, a honvédségi érdekvédelmi szervezetek, a honvéd önkéntes és magánnyugdíj-, egészségbiztosítási pénztárak, valamint az MH Szociálpolitikai Közalapítvány által történő – döntően térítésmentes – igénybevétele.

p)20 Pótágy: 90x190 cm-nél kisebb vagy több fekvőfelületi elemből álló ágy.

q)21 KORK: az MH összhaderőnemi középszintű irányító szerve, valamint az MH logisztikai támogatásáért felelős szerve (a továbbiakban együtt: KORK-ot üzemeltető katonai szervezetek) szolgálati alárendeltségébe tartozó szervezetek szervezeti eleme, amely elő- és utószezonban biztosítja a kiképzési és kulturális célú rendezvények logisztikai feltételeit, főszezonban végzi a regeneráló pihentetést, valamint az arra jogosultak családtagjainak pihentetését, továbbá a fennmaradó szabad kapacitása terhére az igényjogosultak hétközi, hétvégi pihentetését.

II. RÉSZ

A HONVÉDELMI ÜDÜLTETÉS SZOLGÁLTATÁSI FORMÁI

Belföldi egyéni, családos és gyermeküdülés

4. § (1)22 Főszezoni belföldi üdülést igénybe vehet a 3. § a) pont 1–3. alpontjában, továbbá szabad kapacitás esetén a 3. § a) pont 4–5., 8–11. alpontjában meghatározott igényjogosult.

(2) Elő- és utószezoni üdülést igénybe vehet a 3. § a) pontjában meghatározott valamennyi igényjogosult.

(3)23 A beutalás alapján történő üdülés időtartama 6 vagy 13 vendégéjszaka lehet. A beutalás alapján történő üdülés időtartamát csak abban az esetben lehet 6 vendégéjszakában megállapítani, ha ezt az igényjogosult kéri.

(4) A gyermek – családos üdültetésben – igényjogosult felnőtt hozzátartozójával az 5. § (4) bekezdésében meghatározottak figyelembevételével üdülhet.

5. § (1) A belföldi gyermeküdülés (a továbbiakban: gyermeküdülés) a hazai gyermeküdülőkben pedagógusok felügyeletével biztosított üdülési forma, melyben az igényjogosult gyermeke vehet részt.

(2)24 A gyermeküdülés időtartama 13 vendégéjszaka.

(3)25 Gyermeküdülésben az igényjogosult gyermeke legfeljebb 18. életéve eléréséig vehet részt, attól az évtől, amelyben a 8. életévét betölti.

(4) Gyermeküdülésben az a gyermek vehet részt, aki a vonatkozó jogszabályok szerint arra egészségileg alkalmas.

(5) A 3. § a) pont 10. alpontjában meghatározott igényjogosult családos üdültetésben kizárólag az igényjogosult felnőtt hozzátartozóval, hazai gyermeküdülőben ezen paragrafus (3)–(4) bekezdéseiben foglaltak szerint vehet részt.

5/A. §26

Külföldi egyéni, családos és gyermeküdülés

6. §27 (1)28 Külföldi egyszerűsített csereüdülésre jogosult a HM által kötött megállapodás alapján külföldi katonai üdülőben a 3. § a) pont 1–3. alpontjában, továbbá szabad kapacitás esetén a 3. § a) pont 4–5. és 8. alpontjában meghatározott igényjogosult.

(2)29

(3) Külföldi bérleményes üdülésre jogosult a 3. § a) pont 1–6. és 8. alpontjaiban meghatározott igényjogosult. Az üdülés időtartama az utazási irodák kínálatához igazodik.

(4)30 Külföldi gyermek csereüdülésen a 3. § a) pont 1–3. alpontjában, továbbá szabad kapacitás esetén a 3. § a) pont 4–5. és 8. alpontjában meghatározott igényjogosult gyermeke – pedagógus felügyeletével – vehet részt. A résztvevők életkorát, az üdülés időtartamát szerződés határozza meg.

(5) A gyermek igényjogosultságát adatlapon azon szervezeti egység igazolja, ahol az igényjogosult szülő szolgálati, illetve munkaviszonyát teljesíti.

Jutalomüdülés

7. §31

Gyógyító jellegű üdülés

8. § (1)32 Gyógyító jellegű üdülés – orvosi javaslat alapján a gyógyító-megelőző ellátás szerves részeként – a HM Kft. üdültetési intézményeiben, alapvetően elő- és utószezonban, az MH központi egészségügyi szerve által szabályozott és szakmailag felügyelt módon vehető igénybe.

(2) Gyógyító jellegű megelőző üdültetést hivatásos és szerződéses katona vehet igénybe. A munkavállaló csak gyógyító jellegű utókezeléses üdültetésben vehet részt.

(3)33 A gyógyító jellegű üdültetés időtartama általában 13 vendégéjszaka, amelynek 6 vendégéjszakával történő meghosszabbításáról – az egészségügyi szolgálat részére biztosított kereten belül – az illetékes orvos dönt.

(4)34 A gyógyító jellegű üdülésre feljogosító beutalót a katonai egészségügyi intézmény állítja ki. A beutalás egészségügyi feltételeit az MH központi egészségügyi szerv vezetője határozza meg.

Regeneráló pihenés

9. § (1)35 A regeneráló pihenést a hivatásos, a szerződéses és az önkéntes tartalékos katona veheti igénybe. Az önkéntes tartalékos katona a regeneráló pihenést kizárólag legalább 6 hónap egybefüggő tényleges katonai szolgálat teljesítését követő 3 hónapon belül, a katonai szolgálatra való rendelkezésre állás időszakában veheti igénybe.

(2)36 A regeneráló pihenés – melynek leghosszabb időtartama 5 vendégéjszaka – elő- és utószezonban a HM Kft. üdültetési intézményeiben, főszezonban a KORK-ban kerül megszervezésre.

(3) A regeneráló pihenés odaítéléséről a biztosított kereten belül a szervezeti egység parancsnoka (vezetője) a csapatpszichológus és/vagy a csapatorvos bevonásával dönt.

(4) A hivatásos és szerződéses katonával családtagja is pihenhet.

(5)37 A regeneráló pihenésre történő utazást egyéb utazásnak kell tekinteni, és az utazási költséget ennek megfelelően a hivatásos, szerződéses és hadköteles katonák, valamint a honvédségi közalkalmazottak egyes költségtérítéseiről szóló 21/2002. (IV. 10.) HM rendelet szabályai szerint kell elszámolni.

Kiképzési célú igénybevétel

10. § (1)38 A HM Kft. üdültetési egységeinek kiképzési célú igénybevételére az éves (kiképzési) terv alapján – alapvetően elő- és utószezonban – a szakmai felügyeletet gyakorló, HM humánstratégiáért felelős szerve által jóváhagyott létszám és időkeretek alapján kerülhet sor.

(2)39 Az igénybevételi kérelmet belső rendelkezésben meghatározott módon, a megelőző év október 10-éig – indokolt esetben a rendezvény előtt legalább 1 hónappal – a szolgálati út betartásával kell a HM humánstratégiáért felelős szervének felterjeszteni. A HM Kft. által visszaigazolt rendezvényre vonatkozó konkrét igényt a megrendelő szerv a 6. számú melléklet szerinti rendelvényen határozza meg, a rendezvény kezdete előtt legalább 1 hónappal. Rendelvény hiányában a HM Kft. az előzetesen leadott igényt törli. Amennyiben a visszaigazolt igénybevételi kérelmet a megrendelő szerv a rendezvény előtt 3 héten belül lemondja – függetlenül a szakmai szerv jóváhagyásától – a HM Kft. a rendezvény költségének 20%-át kitevő regisztrációs díjat számol fel és számláz ki a megrendelő szerv részére.

(3)40 A harcászati repülőhajózó, szállító repülőhajózó, harci és szállító helikopter-hajózó, kiképző repülő hajózó, fedélzet-technikus, valamint az ejtőernyős állomány egészségi állapotának megóvása, pszichikai és fizikai képességeinek fokozása, fenntartása érdekében kondicionáló, fizikai erőnlét-fokozó kiképzést kell tartani évente egybefüggően 13 vendégéjszaka időtartamban, elő- vagy utószezonban az MH összhaderőnemi középszintű irányító szervének terve alapján. A harcászati repülőhajózó állomány részére évente, a szállító repülőhajózó, harci és szállító helikopter-hajózó, valamint kiképző repülő hajózó állomány részére 2 évente egybefüggően 21 vendégéjszaka időtartamban szubalpin körülmények között kondicionáló, fizikai erőnlét-fokozó kiképzést kell tartani.

(4)41 A csapatrepülő és ejtőernyős állomány részére a férőhely igényt a kiképzési célú rendezvényekkel egyidejűleg kell felterjeszteni a HM illetékes szervének.

10/A. §42 (1) A KORK-ban végrehajtásra kerülő kiképzési célú rendezvényeket a KORK-ot üzemeltető katonai szervezetek tervezik és szervezik.

(2) A KORK-ot üzemeltető katonai szervezetek az általuk elő- és utószezonban kiképzési célra felhasználásra nem kerülő férőhelykereteket a 10. § (2) bekezdésében meghatározott időpontig – más szervezet részére történő további elosztás céljából – a HM humánstratégiáért felelős szerve részére küldik meg azokkal a rendezvényigényekkel együtt, amelyeket férőhely-kapacitás hiányában (saját KORK-ban) nem tudnak megtartani.

Hétközi-hétvégi pihenés, üdülő látogatás

11. § (1)43 Hétközi-hétvégi pihenés a 3. § a) pontjába tartozó igényjogosult részére biztosított, rövid időtartamú – általában – ünnepet megelőző nappal induló vagy hétvégi pihenés, amely egyénileg vagy csoportosan vehető igénybe. Időtartama alkalmanként legfeljebb 3 vendégéjszaka.

(2)44 Az igényjogosultnak az üdültetési intézmény látogatása esetében a belépésért (tartózkodásért) és parkolásért a szolgáltató szervezet díjat nem számíthat fel.

(3) Nem igényjogosultnak az üdültetési intézmény látogatása esetében a belépésért (tartózkodásért) és parkolásért a szolgáltató szervezet díjat számít fel.

III. RÉSZ

A HONVÉDELMI ÜDÜLTETÉS ELOSZTÁSI ELVEI, AZ IGÉNYBEVÉTEL ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
ÉS ELJÁRÁSI RENDJE

Az elosztás elvei és az igénybevétel általános szabályai

12. § (1)45 Az igényjogosult első alkalommal akkor válik jogosulttá igényjogosulti főszezoni üdülés igénybevételére, ha legalább egy év

a) hivatásos, szerződéses, önkéntes tartalékos katonai szolgálati viszonnyal, vagy

b)46 honvédséggel fennálló kormánytisztviselői, közalkalmazotti jogviszonnyal, vagy munkaviszonnyal

rendelkezik.

(2)47 Regeneráló pihenésben elsősorban a legalább hat hónap időtartamot elérő, a Hjt. 2. § (32) bekezdés c) és d) pont szerinti tevékenységben, valamint a (33) bekezdésben meghatározott műveleti területeken folytatott szolgálaton részt vett katonákat, azt követően a hosszabb időtartamú, jelentős igénybevételnek kitett igényjogosultakat kell részesíteni.

(3)48 A 7–9. §-ban meghatározott kivételektől eltekintve az igényjogosult és családtagja évente 13 vendégéjszakát üdülhet igényjogosulti térítési díj igénybevételével.

(4)49 A Katonai Szociális Intézmények Szervezete (CLIMS) útján igénybe vett és a honvédelmi miniszter által igényjogosulti térítési díjúvá minősített üdülés időtartama beleszámít a (3) bekezdésben meghatározott időtartamokba.

(5)50

(6)51 Ha az igényjogosult a KORK-ban 5 vendégéjszakát tartalmazó regeneráló pihenésben részesül, ugyanabban az évben, főszezonban igényjogosulti térítési díjjal nem üdülhet.

A honvédelmi üdültetés eljárási rendje

13. § (1) Az üdüléssel kapcsolatos döntés-előkészítő, adminisztrációs feladatot a szervezeti egység parancsnoka (vezetője) által megbízott személy látja el. Az adatlapon feltüntetett adatok valódiságát a kedvezményekre való igényjogosultságot a személyügyi szerv aláírással (pecséttel) igazolja.

(2)52 A szakmai felügyeletet gyakorló HM szerv – a szolgáltató szervezet által biztosított lehetőségeknek megfelelően – gondoskodik, hogy az igényjogosulti üdülési keretek létszámarányosan átadásra kerüljenek a Keretgazda Üdültetési Szervek részére.

(3) A Keretgazda Üdültetési Szerv gondoskodik az átvett férőhelykeretek létszámarányos elosztásáról és átadásáról az alárendeltségébe, illetve irányítása alatt álló szervezetek részére. Végzi igényjogosultjai üdülési lehetőségeinek koordinálását és állományának tájékoztatását. Segíti az üdültetés végrehajtásához szükséges információáramlást, ellátja a hatáskörébe tartozó igényjogosultak tekintetében az üdültetéssel összefüggő adminisztratív feladatot. A feladatkör ellátásával a parancsnok (vezető) arra alkalmas személyt bíz meg.

(4)53 A szervezeti egység parancsnoka vagy vezetője gondoskodik arról, hogy a szervezeti egységéhez tartozó valamennyi igényjogosult, amennyiben igényli – a biztosított kereteknek megfelelően – hozzájuthasson igényjogosulti üdülési beutalóhoz. Az üdülési lehetőségek elbírálásánál figyelembe veszi a Szociális Bizottság javaslatát, és tiszthelyettesek esetében a vezénylő zászlós véleményét, valamint az igényjogosult által megelőzően igénybe vett igényjogosulti üdülés minőségét, gyakoriságát és időtartamát.

(5) Döntéshozatal előtt a Szociális Bizottság megtárgyalja a biztosított üdülési keret névszerinti elosztására vonatkozó javaslatot.

(6) A honvédelmi szerv üdültetési felelőse a parancsnok (vezető) által megbízott személy, aki végzi

a) az üdülési lehetőségek koordinálását;

b) az állomány tájékoztatását;

c) az üdültetéssel összefüggő adminisztratív feladatokat;

d) előterjesztés készítését a Szociális Bizottság részére.

(7)54 Az igényjogosulti üdülés tényét parancsban (határozatban) kell rögzíteni.

(8)55 Az igénybe vett igényjogosulti üdülést – a Hjt. 5. számú mellékletének IX. pontja alapján, mint igényjogosulti juttatást – a 4. számú melléklet szerint külön „Üdültetési Nyilvántartó Lap”-on kell nyilvántartani. Munkavállaló esetében a nyilvántartás a szabadság-nyilvántartással azonos módon történik.

(9) E rendelet szerinti üdültetési formát igénylő az igénybevételhez, valamint az igényjogosultság elbírálásához szükséges adatait közli.

(10)56

(11) Nem vehet részt üdülésben az a személy, aki fertőző betegségben szenved. A mozgásában korlátozott nagykorú személy üdülést csak akkor vehet igénybe, ha ellátására, mozgatására képes kísérőről gondoskodik.

(12) Az üdülővendégek váltása az éves turnusbeosztási rendnek megfelelően történik.

13/A. §57 Az igényjogosulti üdülés során a napi étkezés nyersanyag értéke a HM Kft. üdülőiben teljes panzió esetén nettó 1570 forint (a továbbiakban: Ft)/fő/nap, félpanzió esetén annak ebéd hányaddal csökkentett része, a KORK-ban a VI. számú élelmezési norma pénzértéke.

13/B. §58 A kül- és belföldi gyermek- és ifjúsági táborok nevelőit és kísérőit a HM Kft. biztosítja.

Térítési díjak

14. § (1)59 Az igényjogosult a 4–6. §-ban meghatározott üdülési formák, valamint a 11. §-ban szabályozott pihenési forma esetén a 3. számú mellékletben megállapított igényjogosulti térítési díjat fizet. Ha többágyas szobát az igényjogosult – saját elhatározásán alapuló döntése alapján – egyedül veszi igénybe, az igényjogosulti üdülés térítési díja az igényjogosulti térítési díj 140%-a. A KORK ellátását igénybevevő nem igényjogosult az igényjogosulti térítési díj 130%-át fizeti meg. A 3. számú melléklet szerinti igényjogosulti térítési díjak – az euróban megállapított díj kivételével – az áfát nem tartalmazzák.

(2)60 Az igényjogosulti üdültetésben részt vevő igényjogosult gyermekek után három éves korig nem kell térítési díjat fizetni. A 3–12 éves gyermekek esetében a térítési díj a 3. számú mellékletben meghatározott felnőtt térítési díj 60%-a. A Nemzetközi CLIMS Kemping térítési díját a fogadó ország üdültetési szervezete állapítja meg. A kiutazás, szállítás költségét a HM Kft. viseli, magánszemélyenként legfeljebb a mindenkori minimálbér összegéig.

(3)61 Igényjogosulti térítési díjjal teljes panziós vagy félpanziós üdülés vehető igénybe. Pótágyas elhelyezést csak 16 év alatti gyermek vehet igénybe. A teljes panziós üdülés vendégéjszakánként ebédet, vacsorát és reggelit, a félpanziós üdülés vendégéjszakánként vacsorát és reggelit tartalmaz.

(4) A gyógyító jellegű üdülésen, a kiképzési célú igénybevételen, valamint a csapatrepülő hajózó és ejtőernyős állomány részére szervezett kondicionáló kiképzésen résztvevő térítési díjat nem fizet.

(5)62 A regeneráló pihenés az igényjogosult számára térítésmentes, a vele együtt pihenő családtagok az (1) és (2) bekezdések szerinti igényjogosulti térítési díjat fizetik.

(6) A 13. § (11) bekezdés szerinti mozgásában korlátozott személy kísérője az igényjogosultságának megfelelő térítési díjat fizet.

(7)63 Az egyszerűsített csereüdülés térítési díja kiegészül a kétoldalú megállapodásokban, kölcsönösségi alapon biztosított szolgáltatások, továbbá a szállítás egy igényjogosultra vetített költségeivel. A csereprogramok összesített térítési díját külön költségvetés alapján a HM humánstratégiáért felelős szervének vezetője hagyja jóvá.

(8)64 Az igényjogosulti térítési díj a teljes panzió, így a reggeli, az ebéd vagy úticsomag és a vacsora költségeit tartalmazza. Félpanziós ellátás esetén az 1 főre és 1 napra eső kedvezményes térítési díjat nettó 320 Ft-tal kell mérsékelni.

Szolgáltatások igénybevétele,
üdülési igények bejelentése és lemondása, adatlapok feldolgozása

15. § (1) Az üdülési, pihenési formák igénybevétele iránti igényeket

a)65 a 3. § a) pont 1–2. alpontjaiban felsorolt igényjogosult és családtagjai a szervezeti egység üdültetési felelőséhez,

b)66 a 3. § a) pont 3. alpontjában felsorolt, a más állami szervhez vezényelt és nemzetközi szervezetnél beosztást betöltő a HM humánstratégiáért felelős szerve részére,

c) a 3. § a) pont 4., 5., 6. és 7. alpontokban felsorolt igényjogosultak, a megelőző év november 1-jéig, a lakóhely szerint illetékes hadkiegészítő parancsnokságra,

d) a nyugdíjazott köztisztviselők és közalkalmazottak az utolsó munkahelyük (illetve jogutód katonai szervezet és/vagy munkáltató) üdültetési felelőséhez,

e)67 a 3. § a) pont 8. alpontjában felsorolt igényjogosult a HM Kft.-hez nyújthatják be.

(2)68

(3)69

(4)70 A 4–6. §-ban szabályozott üdültetési forma igénybevételére jogot adó igényjogosulti térítési díjú kereteket a HM humánstratégiáért felelős szerve vezetőjének jóváhagyásával a HM Kft. és a honvédelmi tárca logisztikai tervező, irányító és végrehajtó feladatait ellátó szervezete biztosíthat.

(5)71 A 9. §-ban szabályozott pihenési forma igénybevételére jogot adó térítésmentes kereteket a HM humánstratégiáért felelős szerve biztosíthat.

(6)72 A férőhelyeknek az igénylők közötti elosztását az (1) bekezdés a), c), e) pontjaiban foglaltak esetében az állományilletékes parancsnok (vezető) hagyja jóvá. Az (1) bekezdés b) pontjában foglaltak esetében belföldi üdülésről a HM humánstratégiáért felelős szerve dönt.

(7)73 A szolgáltató szervezet az igényjogosultat – kérelmére – önköltséges térítési díjjal a közforgalmú személyszállító eszközök állomásairól az üdülőbe el-, illetve visszaszállítja.

(8)74 Az üdültetési szolgáltatást igénybe vevő igényjogosult az üdülés megkezdése előtt adatlapot tölt ki. A kitöltött adatlapot az üdültetési felelős a HM Kft.-nek küldi meg. A HM Kft. az igényjogosult részére beutalót, „készpénz-átutalási megbízás”-t küld, a térítési díj befizetéséről számlát állít ki.

(9)75 A KORK-ot üzemeltető katonai szervezetek, parancsnokságok a KORK szolgáltatásainak igénybevételéről minden hónap 10-éig írásos kimutatást készítenek a HM Kft. részére.

Térítési díj be- és visszafizetésének szabályai

16. § (1)76 Az üdülési térítési díjat az üdülés megkezdése előtt 15 nappal a HM Kft. által biztosított csekken kell befizetni.

(2)77 Amennyiben a HM Kft. nem biztosítja megfelelő időben a beutalót, úgy annak kézhezvételét követő 8 napon belül kell a térítési díjat befizetni.

(3) A hétközi, hétvégi pihenés térítési díját közvetlenül az üdültetési egységben kell befizetni.

(4)78 A befizetett szolgáltatást annak igénybevétele előtt 15 nappal lehet a térítési díj teljes visszafizetése mellett a HM Kft. útján lemondani.

(5)79 A HM Kft. a részére befizetett térítési díjat az igényjogosult kérelmére a lemondás elmaradása esetén is visszatéríti, ha a szervezeti egység parancsnoka, vezetője igazolja, hogy a befizetett szolgáltatás igénybevételére az igényjogosult szolgálati feladata, megbetegedése, vagy családtagjának betegsége, halála miatt nem került sor. Ettől eltérő esetekben a befizetett térítési díjat 20%-os regisztrációs díjjal csökkentve fizeti vissza a HM Kft., vagy ha a térítési díj befizetésére nem került sor, a térítési díj 20%-át kell a HM Kft. részére befizetni.

(6)80 A szervezeti egységek által igényelt különböző igénybevételeket (térítéses, térítésmentes) a rendkívüli esetek kivételével az aktuális időpont előtt egy hónappal lehet a HM humánstratégiáért felelős szerve részére megküldeni.

16/A. §81 (1)82 A regeneráló pihenésre jogosulttal együtt pihenő családtagok utáni térítési díjbevételek 7%-a – bonyolítási díjként – a HM Kft.-t, 93%-a a KORK-ot üzemeltető katonai szervezeteket illeti meg, amelyről a szolgáltató szervezetek a tárgyhónapot követő hónap 5-éig egymással elszámolnak.

(2) A KORK-ot üzemeltető katonai szervezetek az (1) bekezdés szerinti – önköltséget meg nem haladó – térítési díjbevételeket visszatérülésként kezelik.

IV. RÉSZ

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

17. §83

18. §84

1. számú melléklet a 35/2002. (V. 10.) HM rendelethez85



Keretgazda Üdültetési Szervezet
1. HM személyügyért felelős szerve
2. MH központi személyügyi szerve
3. Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat
4. MH összhaderőnemi középszintű irányító szerve

2. számú melléklet a 35/2002. (V. 10.) HM rendelethez86



ADATLAP

 

Foglalási szám(1.):

I. RÉSZ (AZ IGÉNYJOGOSULT TÖLTI KI)

Az igényjogosult

családi- és utóneve:

anyja neve:

szül. év, hó, nap:    adóazonosító jel:

rendfokozata:    munkahely:

lakcím(5.):

igényjogosultság(2.):

1. ht.katona

2. szerződéses katona

3. ka. és kotv.

4. nyá. katona

5. nyugdíjas ka. és kotv.

6. egyéb igényjogosult

Az igényjogosulttal együtt üdülő személy / személyek

családi- és utóneve:

anyja neve:

szül. év, hó, nap:    adóazonosító jel:

lakcím(6.):

rokonsági fok:

üdülés formája(3.):

1. belföldi egyéni, családos

2. belföldi gyermek

3. külföldi egyéni, családos

4. külföldi gyermek

5. hétközi-hétvégi pihenés

6. regeneráló pihenés

7. gyógyító jellegű üdülés

családi- és utóneve:

anyja neve:

szül. év, hó, nap:    adóazonosító jel:

lakcím(6.):

rokonsági fok:

családi- és utóneve:

anyja neve:

szül. év, hó, nap:    adóazonosító jel:

lakcím(6.):

rokonsági fok:

ellátás típusa(4.):

1. reggeli, ebéd, vacsora

2. reggeli, vacsora

3. kímélő:

családi- és utóneve:

anyja neve:

szül. év, hó, nap:    adóazonosító jel:

lakcím(6.):

rokonsági fok:

Az üdülésre vonatkozó
adatok

üdülőhely megnevezése:

turnus száma vagy időpont:

elhelyezés típusa:

Az üdülőben történő elhelyezésre irányuló külön kérés (betegség, mozgáskorlátozottság, stb.):

telefonszám:

értesítési cím(6.):

Kelt:     200….. hó………. nap……….    igényjogosult aláírása

 

II. RÉSZ (AZ ALAKULAT ÜDÜLTETÉSI FELELŐSE TÖLTI KI) (7.)

szervezet megnevezése

Keretgazda Üdültetési Szervezet száma:

üdültetési felelős neve, telefonszáma:

elrendelő parancs száma(8.):

legutóbbi alkalommal mikor és hol részesült üdültetésben, regeneráló pihentetésben:

    üdülő/KORK:    időpont:

javaslat, megjegyzés:

Kelt:     200….. hó………. nap……….    üdültetési felelős aláírása / P.H.

Kitöltési útmutató:

(1.)    A szolgáltató tölti ki.

(2.)    A megfelelő szavakat kell aláhúzni, csak az adatlapot aláíró igényjogosultra vonatkozik.

(3.)    A megfelelő szavakat kell aláhúzni.

(4.)    A megfelelő szavakat kell aláhúzni, kímélő menüsor igénylése esetén a kért étrend típusát kell feltüntetni.

(5.)    Irányítószám, helységnév, utca/tér/köz stb., házszám sorrendben kell kitölteni.

(6.)    Csak akkor kell kitölteni, ha eltér az adatlapot aláíró igényjogosult lakcímétől.

(7.)    Hétközi-hétvégi üdülés estén az igényjogosult tölti ki és írja alá, egyéb esetekben az üdültetési felelős.

(8.)    Csak regeneráló pihenés esetén kell kitölteni.

3. számú melléklet a 35/2002. (V. 10.) HM rendelethez87


1.    Belföldi egyéni, családos üdülés

 

A

B

C

D

1.

üdülő megnevezése

szoba kategória

elő-utószezoni teljes panzió
nettó térítési díja
(Ft/fő/vendégéjszaka)

főszezoni teljes panzió nettó térítési díja
(Ft/fő/vendégéjszaka)

2.

Annavölgy

faház komfort nélkül

1240

1360

3.

fürdőszobás szoba

1960

2720

4.

Balatonkenese

I.-es villa

3720

4400

5.

II.III.A-B villa

3040

3960

6.

I.szálló, folyóvizes szoba WC nélkül

1600

1880

7.

I.szálló, fürdőszobás szoba WC nélkül

1680

2040

8.

III. szálló apartman

3120

4040

9.

IV. szálló lakosztály

2520

3640

10.

„I.-II. szálló; IV.-es villa fürdőszobás szoba”

2120

2960

11.

IV. szálló fürdőszobás szoba

2120

2960

12.

faház

2120

2960

13.

Buják

fürdőszobás szoba

1960

2720

14.

lakosztály

3120

3640

15.

Erdőbénye

fürdőszobás szoba

1960

2720

16.

folyóvizes szoba WC nélkül

1600

1880

17.

lakosztály

3120

3640

18.

villa

3120

4040

19.

Göd

fürdőszobás szoba

1960

2720

20.

lakosztály

3120

3640

21.

Hajdúszoboszló

komfortos faház

1680

2040

22.

fürdőszobás szoba

1800

2040

23.

lakosztály

3120

3640

24.

Mátraháza

fürdőszobás szoba

1960

2720

25.

lakosztály

3120

3640

26.

KORK

vendégegység (ház, szoba)

1520

1520


2.    Belföldi gyermeküdülés hazai gyermeküdülőben

 

A

B

1.

az üdülés megnevezése

az üdülés nettó térítési díja

2.

nemzetközi gyermektábor

fő/13 vendégéjszaka: 29 400 Ft

3.

Balatonkenese

fő/11 vendégéjszaka: 22 280 Ft


3.    Külföldi egyéni, családos és gyermeküdülés

 

A

B

1.

az üdülés megnevezése

az üdülés nettó térítési díja

2.

külföldi egyszerűsített csereüdültetés egyéni utazással

fő/vendégéjszaka: 2 960 Ft

3.

külföldi egyszerűsített csereüdültetés légi szállítással

fő/vendégéjszaka: 8 400 Ft

4.

ICC

fő/turnus: bruttó 420 Euro

5.

külföldi egyszerűsített csereüdültetés (Mallorca)

fő/turnus: 127 840 Ft

6.

külföldi egyszerűsített csereüdültetés (Malaga)

fő/turnus: 127 840 Ft

7.

külföldi egyszerűsített csereüdültetés (Portugália)

fő/turnus: 151 840 Ft

4. számú melléklet a 35/2002. (V. 10.) HM rendelethez


ÜDÜLTETÉSI NYILVÁNTARTÓ LAP
Név:     
Anyja neve:     
Születési év, hó, nap:     
Beosztása:     
Rendfokozat:     
Állományviszonya:    

Belföldi egyéni és családos üdülés

Üdülés helye

Időpont

Időtartam

Parancs szám

Megjegyzés

 

 

 

Külföldi üdülés

Üdülés helye

Időpont

Időtartam

Parancs szám

Megjegyzés

 

 

 

Regeneráló pihenés

Üdülés helye

Időpont

Időtartam

Parancs szám

Megjegyzés

 

 

 

5. számú melléklet a 35/2002. (V. 10.) HM rendelethez88

6. számú melléklet a 35/2002. (V. 10.) HM rendelethez89


RENDELVÉNY
(kiképzési, rendezvény igény)

Igénylő szervezet:

Telefaxon továbbítandó!

.....................................................................................................

 

Munkaszám:


Nyt. szám: ................................................................................
Hiv. szám: ................................................................................

Tervezett rendezvény

...........................................................................

pótigény

(engedélyező aláírása)



HM Kft.
(Illetékes HM szerv útján)

Budapest

RENDELVÉNY
(kiképzési, rendezvény igény)

1. A rendezvény adatai:

Azonosító száma:

 

A rendezvény helye, ideje: .....................................................................................................................................................
Létszáma (fő): ........................................................................................................................................................................
Ügyintéző neve, beosztása, tel.száma: ...................................................................................................................................

2. Szállásigény (férfi/nő) Étkezés:

200 ..... év ...................... hó ........

nap .................. fő Reggeli: .......... fő Ebéd: .......... fő Vacsora: ........... fő

 

nap .................. fő Reggeli: .......... fő Ebéd: .......... fő Vacsora: ........... fő

 

nap .................. fő Reggeli: .......... fő Ebéd: .......... fő Vacsora: ........... fő

 

nap .................. fő Reggeli: .......... fő Ebéd: .......... fő Vacsora: ........... fő


3. Igényelt kiképzéstechnikai eszközök:
1:
2:
3:

4. Egyéb igények: ....................................................................................................................................................................
...............................................................................................................................................................................................
...............................................................................................................................................................................................

Kelt: ..................................., 200 ............................. hó ........ nap.

 

........................................................................................

 

megrendelő parancsnok

7. számú melléklet a 35/2002. (V. 10.) HM rendelethez90

8. számú melléklet a 35/2002. (V. 10.) HM rendelethez91

1

A rendeletet a 13/2013. (VIII. 21.) HM rendelet 27. §-a hatályon kívül helyezte 2013. augusztus 24. napjával, alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 26. § (2) bekezdését.

2

A preambulum a 7/2005. (III. 23.) HM rendelet 10. § (10) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § a 3/2012. (III. 6.) HM rendelet 45. §-ával megállapított szöveg.

4

A 2. § a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 13. § a) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

5

A 3. § a) pont 2. pontja a 3/2012. (III. 6.) HM rendelet 47. § a) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 3. § a) pontjának 3. alpontja a 9/2006. (III. 23.) HM rendelet 6. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

7

A 3. § a) pont 4. pontja a 3/2012. (III. 6.) HM rendelet 47. § b) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 3. § a) pont 8. alpontja a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 12. § (1) bekezdés a)–b) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

9

A 3. § a) pontjának 9. alpontját a 7/2005. (III. 23.) HM rendelet 10. § (10) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be. Ez utóbbi módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

10

A 3. § a) pont 11. pontját a 23/2012. (XII. 18.) HM rendelet 48. §-a iktatta be.

11

A 3. § b) pontja a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 12. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

12

A 3. § c) pontja a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

13

A 3. § d) pontja a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

14

A 3. § e) pontja a 9/2007. (III. 23.) HM rendelet 1. § (2) bekezdése, a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 12. § (3) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

15

A 3. § f) pontja a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

16

A 3. § g) pontja 2. alpontjának második mondatát a 10/2004. (IV. 22.) HM rendelet 8. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

17

A 3. § j) pontja a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 12. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

18

A 3. § n) pontja a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

19

A 3. § o) pontja a 9/2006. (III. 23.) HM rendelet 6. § (2) bekezdése, a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 12. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

20

A 3. § p) pontját a 9/2006. (III. 23.) HM rendelet 6. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 1. § (5) bekezdése iktatta be. Ez utóbbi módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

22

A 4. § (1) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított, a 4/2013. (VI. 21.) HM rendelet 1. §-a szerint módosított szöveg.

23

A 4. § (3) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

24

Az 5. § (2) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 12. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

25

Az 5. § (3) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 12. § (7) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

26

Az 5/A. §-t és az előtte lévő alcímet a 10/2004. (IV. 22.) HM rendelet 2. §-a iktatta a szövegbe, hatályon kívül helyezte a 3/2012. (III. 6.) HM rendelet 48. §-a.

27

A 6. § a 17/2003. (V. 6.) HM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 10. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2003. május 6-án folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

28

A 6. § (1) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

29

A 6. § (2) bekezdését a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 13. § c) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

30

A 6. § (4) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

31

A 7. §-t a 9/2006. (III. 23.) HM rendelet 6. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

32

A 8. § (1) bekezdése a 9/2007. (III. 23.) HM rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított, a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 12. § (3) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

33

A 8. § (3) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 12. § (8) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

34

A 8. § (4) bekezdése a 9/2007. (III. 23.) HM rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

35

A 9. § (1) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

36

A 9. § (2) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

37

A 9. § (5) bekezdését a 17/2003. (V. 6.) HM rendelet 4. §-a iktatta be, e módosító rendelet 10. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2003. május 6-án folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

38

A 10. § (1) bekezdése a 9/2007. (III. 23.) HM rendelet 5. §-ával megállapított, a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 12. § (3) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

39

A 10. § (2) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

40

A 10. § (3) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

41

A 10. § (4) bekezdését a 17/2003. (V. 6.) HM rendelet 5. §-a iktatta be. A bekezdés a 10/2004. (IV. 22.) HM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg, az utóbbi módosító rendelet 8. §-ának (1) bekezdése alapján rendelkezéseit 2004. március 23-tól kell alkalmazni.

42

A 10/A. §-t a 32/2005. (VIII. 9.) HM rendelet 3. §-a iktatta be, szövege a 9/2007. (III. 23.) HM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

43

A 11. § (1) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 12. § (9) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

44

A 11. § (2) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 12. § (9) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

45

A 12. § (1) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

46

A 12. § (1) bekezdés b) pontja a 3/2012. (III. 6.) HM rendelet 47. § a) pontja szerint módosított szöveg.

47

A 12. § (2) bekezdése a 10/2004. (IV. 22.) HM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 8. §-ának (1) bekezdése alapján rendelkezéseit 2004. március 23-tól kell alkalmazni.

48

A 12. § (3) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

49

A 12. § (4) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 12. § (4) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

50

A 12. § (5) bekezdését a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 13. § d) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

51

A 12. § (6) bekezdését a 32/2005. (VIII. 9.) HM rendelet 4. §-a iktatta be, szövege a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 6. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

52

A 13. § (2) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 12. § (10) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

53

A 13. § (4) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

54

A 13. § (7) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 12. § (11) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

55

A 13. § (8) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

56

A 13. § (10) bekezdését a 9/2006. (III. 23.) HM rendelet 6. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

57

A 13/A. §-t a 9/2009. (VII. 6.) HM rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

58

A 13/B. §-t a 9/2009. (VII. 6.) HM rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 12. § (3) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

59

A 14. § (1) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

60

A 14. § (2) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

61

A 14. § (3) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

62

A 14. § (5) bekezdése a 32/2005. (VIII. 9.) HM rendelet 5. §-ával megállapított, a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 12. § (4) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

63

A 14. § (7) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

64

A 14. § (8) bekezdését a 9/2009. (VII. 6.) HM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 12. § (11) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

65

A 15. § (1) bekezdés a) pontja a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 13. § e) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

66

A 15. § (1) bekezdésének b) pontja a 9/2007. (III. 23.) HM rendelet 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

67

A 15. § (1) bekezdés e) pontja a 32/2005. (VIII. 9.) HM rendelet 9. § (1) bekezdés b) pontja, a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 12. § (12) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

68

A 15. § (2) bekezdését a 32/2005. (VIII. 9.) HM rendelet 9. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

69

A 15. § (3) bekezdését a 9/2006. (III. 23.) HM rendelet 6. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

70

A 15. § (4) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

71

A 15. § (5) bekezdése a 9/2007. (III. 23.) HM rendelet 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

72

A 15. § (6) bekezdése a 9/2007. (III. 23.) HM rendelet 8. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

73

A 15. § (7) bekezdését a 17/2003. (V. 6.) HM rendelet 10. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. Újonnan a 10/2004. (IV. 22.) HM rendelet 7. §-a iktatta a szövegbe, e módosító rendelet 8. §-ának (1) bekezdése alapján rendelkezéseit 2004. március 23-tól kell alkalmazni.

74

A 15. § (8) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

75

A 15. § (9) bekezdését a 32/2005. (VIII. 9.) HM rendelet 6. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövege a 9/2007. (III. 23.) HM rendelet 8. § (4) bekezdésével megállapított, a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 12. § (3) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

76

A 16. § (1) bekezdése a 9/2007. (III. 23.) HM rendelet 9. § (1) bekezdésével megállapított, a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 12. § (3) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

77

A 16. § (2) bekezdése a 9/2007. (III. 23.) HM rendelet 9. § (1) bekezdésével megállapított, a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 12. § (3) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

78

A 16. § (4) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

79

A 16. § (5) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

80

A 16. § (6) bekezdése a 9/2007. (III. 23.) HM rendelet 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

81

A 16/A. §-t a 32/2005. (VIII. 9.) HM rendelet 7. §-a iktatta be, szövege a 9/2007. (III. 23.) HM rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

82

A 16/A. § (1) bekezdése a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 12. § (13) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

83

A 17. §-t a 4/2008. (II. 29.) HM rendelet 14. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

84

A 18. §-t a 10/2004. (IV. 22.) HM rendelet 8. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

85

Az 1. melléklet a 3/2012. (III. 6.) HM rendelet 46. §-ával megállapított szöveg.

86

A 2. számú melléklet a 14/2008. (VI. 13.) HM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított, a 3/2012. (III. 6.) HM rendelet 47. § c) pontja szerint módosított szöveg.

87

A 3. számú melléklet a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 14. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

88

Az 5. számú mellékletet a 17/2003. (V. 6.) HM rendelet 9. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 9/2006. (III. 23.) HM rendelet 6. § (1) bekezdése.

89

A 6. számú mellékletet a 17/2003. (V. 6.) HM rendelet 9. §-a iktatta be, szövege a 8/2010. (IV. 23.) HM rendelet 12. § (14) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2010. április 24-ét követően kezdődő üdültetési turnusok esetében kell alkalmazni.

90

A 7. számú mellékletet a 17/2003. (V. 6.) HM rendelet 9. §-a iktatta be, a 10/2004. (IV. 22.) HM rendelet 8. §-ának (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

91

A 8. számú mellékletet a 17/2003. (V. 6.) HM rendelet 9. §-a iktatta be, a 10/2004. (IV. 22.) HM rendelet 8. §-ának (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére