• Tartalom

16/2002. (IV. 10.) EüM rendelet

16/2002. (IV. 10.) EüM rendelet

a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről1

2017.01.01.

A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 59. §-a (3) bekezdésének bc) pontja szerinti felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § E rendelet hatálya a települési szilárd és folyékony hulladék gyűjtésével, begyűjtésével, szállításával, előkezelésével, tárolásával, hasznosításával és ártalmatlanításával kapcsolatos tevékenységre terjed ki.

2. § (1) E rendelet alkalmazásában

a) nagydarabos hulladék: a településen a háztartásokból a közszolgáltatás keretébe nem tartozó, nem rendszeresen begyűjtött, a közszolgáltatás keretében rendszeresített gyűjtőedényzet méreteit meghaladó hulladék;

b) folyékony hulladék ártalmatlanítás: a települési folyékony, valamint az ahhoz hasonló minőségű folyékony hulladék közegészségügyi, vízügyi és környezetvédelmi előírások szerint megszabott technológiával és védelemmel végzett kezelése;

c) közműpótló létesítmény: közcsatornával el nem látott területeken keletkező szennyvíz gyűjtésére, tárolására, kismértékű kezelésére szolgáló, az ingatlanon elhelyezett (vízzáróan vagy anélkül kialakított) műtárgy vagy akna.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl e rendelet alkalmazásában a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 3. §-ában és a települési hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 213/2001. (XI. 14.) Korm. rendelet 3. §-ában foglalt fogalom-meghatározásokat kell figyelembe venni.

3. § (1) Hulladékkezelésre szolgáló gép, berendezés és más eszköz rendszeres tisztítását, fertőtlenítését – kivéve a hulladékgyűjtő edény mosását – olyan térburkolattal ellátott, mosótérrel rendelkező területen kell végezni, ahonnan az elhasznált víz a külön jogszabály szerint végzett előkezelést, előtisztítást követően közműpótló berendezésbe vagy közműcsatornába kerül. A tisztítás közterületen, felszíni vizekben és ezen vizek mellett 500 méteren belül nem végezhető.

(2) A gépi és egyéb eszközök tárolóterületének rágcsáló- és rovarmentesítését szükség szerint, de legalább évente el kell végezni.

(3) A hulladékkezelést végző személyek egészségét, biztonságát nem veszélyeztető munkavégzés feltételeiről – beleértve az egyéni védőeszközök biztosítását, azok elkülönített tárolását, rendszeres tisztítását, karbantartását és szükség szerinti gyakorisággal történő cseréjüket is – a hulladékkezelő szolgáltatás üzemeltetőjének kell gondoskodnia az egyéb vonatkozó jogszabályok figyelembevételével.

(4) A települési szilárd és folyékony hulladék begyűjtésére és szállítására használt eszközök tárolása a közegészségügyi követelményeknek megfelelően kialakított telephelyen végezhető.

4. § (1) Lakásban vagy lakás céljára használt más helyiségben, illetve a hozzá tartozó ingatlanon a háztartási hulladékot az elszállításig, vagy a külön jogszabály szerinti komposztálásig, olyan zárható edényben kell gyűjteni, amely megakadályozza a szóródást és a rovarok, illetve rágcsálók elszaporodását.

(2) Az ingatlan tulajdonosa, birtokosa, használója (a továbbiakban együtt: ingatlantulajdonos) települési szilárd hulladékát a hulladékkezelési közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényben adja át a közszolgáltatónak. A gyűjtőedény rendszeres tisztítása és fertőtlenítése az ingatlantulajdonos feladata.

(3) A közcélú hulladékgyűjtő eszközök tisztítása, fertőtlenítése és karbantartása a közszolgáltató kötelessége. A tisztítást és fertőtlenítést legalább kéthavonta, illetőleg szükség szerint nagyobb gyakorisággal el kell végezni. Fertőtlenítésre csak a külön jogszabályban meghatározott és engedélyezett szerek használhatók.

(4) A hulladékgyűjtés során történő szennyezés esetén az ingatlan tulajdonosa, a begyűjtés, szállítás során a közterületen okozott szennyezés esetén a szolgáltató köteles a szennyezett területet megtisztítani és fertőtleníteni.

5. § (1) A gyűjtőedényzetet zárható helyiségben vagy zárható tárolóban úgy kell elhelyezni, hogy ahhoz illetéktelen személyek és állatok ne férjenek hozzá.

(2) A bomló szerves anyagot tartalmazó hulladékot az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 10. §-a (2) bekezdésének 1. és 2. pontja szerinti nagyvárosias és kisvárosias lakóterületen hetente legalább kétszer, egyéb lakóterületen hetente legalább egyszer, illetőleg szükség szerint nagyobb gyakorisággal el kell szállítani.

(3) Ha az önkormányzat rendelete másként nem rendelkezik, a nagydarabos hulladékot a közterületre kirakni csak az elszállítás napján lehet.

(4) A hulladékkezelő telepen az üzemeltetőnek biztosítania kell az illetéktelen személyek távoltartását.

6. § (1) A közműpótló létesítményből a települési folyékony hulladék kitermelése és elszállítása kizárólag erre a célra engedélyezett, zárt rendszerű, gépi üzemeltetésű, csepegés- és szóródásmentes, bűz- és szaghatást kizáró célgéppel végezhető.

(2) A közműpótló létesítményből a települési folyékony hulladék kitermelése, szállítása és leürítése közben szennyeződött területet azonnal fertőtleníteni kell a külön jogszabályban foglaltak szerint engedélyezett szerrel.

(3)2 A települési folyékony hulladék lebomlását, szagtalanítását elősegítő vegyi anyag vagy mikroorganizmus forgalmazását az országos tisztifőorvosnak be kell jelenteni. A bejelentéshez benyújtandó adatokat az 1. számú melléklet tartalmazza.

(4) A leürítőhely a közegészségügyi hatóság véleményének figyelembevételével jelölhető ki.

7. § (1) Az elkülönítetten gyűjtött biológiailag lebontható hulladék csak zárható eszközben gyűjthető, a gyűjtés helyét rendszeresen tisztítani és fertőtleníteni kell.

(2)3 A biológiailag lebontható hulladék komposztálással történő hasznosításánál a folyamat gyorsítására vagy a hatékonyságának növelésére szolgáló mikrobiológiai preparátumok és enzimkeverékek forgalmazását be kell jelenteni az országos tisztifőorvosnak. A bejelentéshez benyújtandó adatokat az 1. számú melléklet tartalmazza.

8. § (1)4 A fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala (a továbbiakban: járási hivatal) a hulladékkezelő létesítményekkel kapcsolatban a következő szakkérdéseket vizsgálja:

a) a létesítmény 1000 m-es körzetében élő lakosság száma,

b) az egészségügyi, oktatási intézmények, valamint élelmiszeripari egységek 1000 m-es körzeten belüli előfordulása, és

c) az egyéb közegészségügyi-járványügyi feltételek teljesülése.

(2)5 A közműpótló létesítményekkel kapcsolatos szakkérdésekben a járási hivatal a 2. számú melléklet szerinti adatok és iratok vizsgálata alapján alakítja ki véleményét.

(3)6 A települési hulladékkezelő telepeket a járási hivatal a 3. számú melléklet szerint nyilvántartja.

(4)7 A (3) bekezdésben foglalt létesítményeket, továbbá a hulladékbegyűjtő helyeket a járási hivatal legalább évente ellenőrzi, illetve panasz vagy közérdekű bejelentés alapján rendkívüli ellenőrzést végez, és a feltárt hiányosságok megszüntetésére intézkedik.

(5)8 A járási hivatal minden év március 31-éig az előző évi ellenőrzésekről és intézkedésekről jelentést küld a népegészségügyi feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal (a továbbiakban: megyei kormányhivatal) részére a 4. számú mellékletben foglaltak szerint. A megyei kormányhivatal a jelentéseket az 5. számú mellékletben foglaltak szerint összesíti és április 30-áig megküldi az országos tisztifőorvosnak.

(6)9 Amennyiben alaposan feltételezhető, hogy magánlakásban vagy a hozzá tartozó ingatlanon a hulladékgyűjtés közegészségügyi szempontból súlyosan kifogásolható, akkor a járási hivatal helyszíni ellenőrzést végez, és intézkedést kezdeményez.

(7)10 A járási hivatal a hulladékkezelési létesítmények ellenőrzésének tapasztalatairól a települési önkormányzatot és indokolt esetben a lakosságot is tájékoztatja.

9. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

(2)11

1. számú melléklet a 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelethez


A települési folyékony hulladék lebomlását, szagtalanítását elősegítő vegyi anyag vagy mikroorganizmus, továbbá a komposztálás gyorsítására vagy hatékonyságának növelésére szolgáló mikrobiológiai preparátumok és enzimkeverékek forgalmazásának bejelentéséhez szükséges adatok

1. Fizikai és kémiai vizsgálatok eredménye (3 x 1 kg vagy liter mintából): szín, szag, halmazállapot, pH, térfogattömeg, szárazanyag-tartalom, szervesanyag-tartalom, PAH és TPH tartalom;

2. a toxikus elemek vizsgálatának eredménye (3 x 1 kg vagy liter mintából): As, Cd, Cr, Co, Cu, Hg, Ni, Pb, Se, Zn;

3. mikrobiológiai minősítés (3 x 1 kg vagy liter mintából): higiénés indikátor szervezetek és kórokozók;

4. a biológiai hatás vizsgálata: talajra ható mikroorganizmusok esetében legalább 2 szabadföldi vizsgálat eredménye;

5. igazolás GMO12 mentességről;

6. a mikroorganizmusok legalább faj szerint megnevezése;

7. mikrobiológiai preparátum esetében a Szent István Egyetem Kertészeti Kar Ipari és Mezőgazdasági Mikroorganizmusok Nemzeti Törzsgyűjtemény letéti igazolása;

8. enzimkeverékek használata esetén az enzimek megnevezése.

2. számú melléklet a 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelethez


Helyi közműpótló létesítményekkel kapcsolatos közegészségügyi szakkérdésekben kialakított vélemény megadásához szükséges adatok, mellékletek13

1. A lakóépületben lakó személyek száma, intézmények esetében az intézmény funkciója és a maximálisan engedélyezett látogatók száma;

2. tervrajz, műleírás;

3. tervezői nyilatkozat;

4.14 egyéb előzetesen beszerzendő szakhatósági vélemények;

5. a telek rajza és az azon elhelyezett vagy elhelyezendő építmények, valamint a közműpótló berendezés helye;

6. védőterület (az Országos Településvédelmi és Építési Követelmények Függeléke szerint);

7. az ivóvízellátás módja.

3. számú melléklet a 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelethez15

A járási hivatal nyilvántartása
a települési hulladék kezelő, elhelyező és lerakó létesítményekről

Táblázat száma:

Megye kódja:

 

 

 

neve: .....................................................................................................................................................

Járási hivatal neve: ....................................................................................................

A nyilvántartás vonatkozási ideje (év): ......................................................................................................................................

A nyilvántartás készítésének dátuma: .............................. év ................................................................... hónap ............... nap

1. Telep/hely funkciója (kód):

 

 

1 = szilárd hulladék lerakótelep
2 = szilárd hulladék lerakóhely
3 = folyékony hulladék leürítőhely
4 = komposztáló telep
5 = hulladékégető
6 = hulladék kezelő/válogató telep

2. EOV* koordináták (földhivatal jegyzéke szerint): ................................................................................................................

3. A telephely címe vagy helyének azonosítása: .......................................................................................................................

4. A telephely tulajdonosának neve: ..........................................................................................................................................

5. A telephely üzemeltetőjének neve: ........................................................................................................................................

6. A létesítés időpontja: ..............................................................................................................................................................

___________
* Egységes országos vetület.

 

db

I/N

m

m2

m3

kód

7. A telepnek/helynek van-e engedélye? (I/N)

 

 

 

 

 

 

8. Ellátott települések száma (db)

 

 

 

 

 

 

9. Készült-e környezeti hatástanulmány? (I/N)

 

 

 

 

 

 

10. Táblával jelölt-e? (I/N)

 

 

 

 

 

 

11. Kiépített út vezet-e oda? (I/N)

 

 

 

 

 

 

12. Távolság a legközelebbi lakóháztól (m)

 

 

 

 

 

 

13. Távolság a legközelebbi közúttól (m)

 

 

 

 

 

 

14. Távolság a legközelebbi kúttól (m)

 

 

 

 

 

 

15. Távolság a legközelebbi vízfolyástól (m)

 

 

 

 

 

 

16. A telep/hely mérete (m2)

 

 

 

 

 

 

17. A telep/hely kapacitása (befogadóképessége m3)

 

 

 

 

 

 

18. A telep/hely fekvése: 1 = magas 2 = mély 3 = sík 4 = lejtős (kód)

 

 

 

 

 

 

19. A telep/hely körülkerített? (I/N)

 

 

 

 

 

 

20. A telep/hely környéke fásított? (I/N)

 

 

 

 

 

 

21. A telepnek/helynek természetes határa van? (I/N)

 

 

 

 

 

 

22. Uralkodó szélirány (pl. ÉNY, DK ...kódhoz)

 

 

 

 

 

 

23. A telepnek/helynek van-e aljzat- és oldalszigetelése? (I/N)

 

 

 

 

 

 

24. Az aljzat- és oldalszigetelése természetes? (I/N)

 

 

 

 

 

 

25. Az aljzat- és oldalszigetelése mesterséges? (I/N)

 

 

 

 

 

 

26. A szigetelés megfelel az előírásoknak? (I/N)

 

 

 

 

 

 

27. Talajvíz átlagos mélysége (m)

 

 

 

 

 

 

28. Talajvíz áramlási iránya (pl. ÉNY, DK ...kódhoz)

 

 

 

 

 

 

29. A telepen már tárolt hulladék mennyisége (m3)

 

 

 

 

 

 

30. Évente kiszállított hulladék mennyisége (m3)

 

 

 

 

 

 

31. 30. pontból települési eredetű hulladék (m3)

 

 

 

 

 

 

32. 30. pontból ipari eredetű hulladék (m3)

 

 

 

 

 

 

33. 30. pontból szennyvíziszap (m3)

 

 

 

 

 

 

34. A hulladéktárolás módja: 1 = prizmás 2 = gödörfeltöltés 3 = egyéb (kód)

 

 

 

 

 

 

35. A keletkező gázokat elvezetik? (I/N)

 

 

 

 

 

 

36. A keletkező gázokat hasznosítják? (I/N)

 

 

 

 

 

 

37. A hulladék takarása: 1 = egyengetés 2 = tömörítés (kód)

 

 

 

 

 

 

38. A hulladék beszállításának módja: 1 = zárt, spec. gk, 2 = konténer
3 = zsák 4 = egyéb (kód)

 

 

 

 

 

 

39. A hulladék mennyiségének mérése: 1 = térfogattal 2 = mérleggel
(kód)

 

 

 

 

 

 

40. A telep őrzése biztosított? (I/N)

 

 

 

 

 

 

41. Van-e szociális létesítmény? (I/N)

 

 

 

 

 

 

42. Dolgozók védőoltása megtörtént-e? (I/N)

 

 

 

 

 

 

43. Rendszeres rovar- és rágcsálóirtás volt-e? (I/N)

 

 

 

 

 

 

44. Vannak-e figyelőkutak? (I/N)

 

 

 

 

 

 

45. Voltak-e vizsgálatok a figyelőkutak vizéből? (I/N)

 

 

 

 

 

 

46. Hulladékválogatás van-e? (I/N)

 

 

 

 

 

 

47. A válogatás utáni maradék kezelése: 1 = komposztálás 2 = lerakás
3 = égetés (kód)

 

 

 

 

 

 

4. számú melléklet a 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelethez16

A járási hivatal jelentése a megyei kormányhivatal részére

Járási hivatal neve: ..............................................................................................

A jelentés vonatkozási éve: ......................................................................................................................................................

A jelentés készítésének dátuma: ................................ év ........................................................................ hónap ............... nap

A telepek/helyek funkciója: ............................................................................................................. kód: ...............................

A telepek/helyek darabszáma: ..................................................................................................................................................

1. Környezetvédelmi/közegészségügyi kockázat van-e az alábbiak szerint?

 

eset

1.1. Vízszennyezés

……………

1.2. Levegőszennyezés

……………

1.3. Állatvilág károsítása

……………

1.4. Növényvilág károsítása

……………

1.5. Zaj

……………

1.6. Bűz

……………

1.7. Káros hatás a környékre (pl. szóródás)

……………

1.8. Káros hatás a tájra

……………

2. Rendelkeznek-e a szükséges hatósági engedélyekkel?

……………

2.1. Az engedélyben fel vannak-e tüntetve az alábbi adatok?

 

— a hulladék fajtája

……………

— a hulladék mennyisége

……………

— műszaki követelmények (szigetelés, takarás, figyelőkút)

……………

— biztonsági intézkedések

……………

— a hulladékkezelés technológiája

……………

2.2. Figyelőkutak

 

Figyelőkutak vize vizsgálatának gyakorisága:

……………

1 = havonta, 2 = negyedévente, 3 = félévente, 4 = évente

……………

A figyelőkutak vizét vizsgáló szervezet (neve, címe): ..........................................................................

 

................................................................................................................................................................

 

A vízvizsgálatok eredményei:

nem kifogásolhatók,

……………

 

kifogásolhatók

……………

3. Van-e nyilvántartás az alábbi adatokról?

 

3.1. a hulladék minősége

……………

3.2. a hulladék mennyisége

……………

3.3. nem veszélyes termelési hulladék forrása

……………

3.4. beszállítók

……………

3.5. szállítóeszközök

……………

4. Tett intézkedések

 

4.1. hulladékkezelő létesítmények száma

……………

4.2. intézkedések száma

……………

5. számú melléklet a 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelethez17

A megyei kormányhivatal jelentése az országos tisztifőorvos részére

A megye kódja: .............................................. neve: ................................................................................................................

A jelentés vonatkozási éve: ......................................................................................................................................................

A jelentés készítésének dátuma: ................................ év ........................................................................ hónap ............... nap

A telepek/helyek funkciója: ............................................................................................................. kód: ...............................

A telepek/helyek darabszáma: ..................................................................................................................................................

1. Környezetvédelmi/közegészségügyi kockázat van-e az alábbiak szerint?

 

eset

1.1. Vízszennyezés

……………

1.2. Levegőszennyezés

……………

1.3. Állatvilág károsítása

……………

1.4. Növényvilág károsítása

……………

1.5. Zaj

……………

1.6. Bűz

……………

1.7. Káros hatás a környékre (pl. szóródás)

……………

1.8. Káros hatás a tájra

……………

2. Rendelkeznek-e a szükséges hatósági engedélyekkel?

……………

2.1. Az engedélyben fel vannak-e tüntetve az alábbi adatok?

 

— a hulladék fajtája

……………

— a hulladék mennyisége

……………

— műszaki követelmények (szigetelés, takarás, figyelőkút)

……………

— biztonsági intézkedések

……………

— a hulladékkezelés technológiája

……………

2.2. Figyelőkutak

 

Figyelőkutak vize vizsgálatának gyakorisága:

……………

1 = havonta, 2 = negyedévente, 3 = félévente, 4 = évente

……………

A figyelőkutak vizét vizsgáló szervezet (neve, címe): ..........................................................................

 

................................................................................................................................................................

 

A vízvizsgálatok eredményei:

nem kifogásolhatók,

……………

 

kifogásolhatók

……………

3. Van-e nyilvántartás az alábbi adatokról?

 

3.1. a hulladék minősége

……………

3.2. a hulladék mennyisége

……………

3.3. nem veszélyes termelési hulladék forrása

……………

3.4. beszállítók

……………

3.5. szállítóeszközök

……………

4. Tett intézkedések

 

4.1. hulladékkezelő létesítmények száma

……………

4.2. intézkedések száma

……………

1

A rendeletet a 13/2017. (VI. 12.) EMMI rendelet 13. §-a hatályon kívül helyezte 2018. július 1. napjával.

2

A 6. § (3) bekezdése az 54/2016. (XII. 30.) EMMI rendelet 22. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 7. § (2) bekezdése az 54/2016. (XII. 30.) EMMI rendelet 22. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 8. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 23/2015. (IV. 28.) EMMI rendelet 37. § a) pontja, az 54/2016. (XII. 30.) EMMI rendelet 22. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 8. § (2) bekezdése az 54/2016. (XII. 30.) EMMI rendelet 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 8. § (3) bekezdése a 23/2015. (IV. 28.) EMMI rendelet 37. § b) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 8. § (4) bekezdése a 23/2015. (IV. 28.) EMMI rendelet 37. § b) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 8. § (6) bekezdése a 23/2015. (IV. 28.) EMMI rendelet 37. § b) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 8. § (7) bekezdése a 23/2015. (IV. 28.) EMMI rendelet 37. § b) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 9. § (2) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 5. §-ának 151. pontja hatályon kívül helyezte.

12

Genetikailag módosított organizmus.

13

A 2. melléklet címe az 54/2016. (XII. 30.) EMMI rendelet 22. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 2. számú melléklet 4. pontja a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdésének 58. pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére