• Tartalom

58/2001. (HK 16.) HM határozat

58/2001. (HK 16.) HM határozat

költségvetési szerv megnevezéséről és tevékenységének meghatározásáról szóló 17/1999. (HK 11.) HM határozat módosításáról

2001.08.31.
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 89. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet, valamint a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség költségvetése tervezésének, gazdálkodásának, előirányzat-felhasználásának a sajátosságoknak megfelelő szervezeti és eljárási rendjére vonatkozó szabályairól szóló 90/1997. (V. 30.) Korm. rendelet, a Magyar Honvédség hosszú távú – 2000–2010. közötti időszakra vonatkozó – átalakításának megtervezésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokról szóló 40/2000. (HK 14.) HM utasításra is tekintettel – az MH Vegyivédelmi Információs Központ 17/1999. (HK 11.) HM határozattal kiadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítom:
1. A határozat 3. pontja helyébe a következő 3. pont lép:
„3. A költségvetési szerv székhelye: 2142 Nagytarcsa, Széchenyi u. postacíme: 2142 Nagytarcsa, Pf. 21”
2. A határozat 6. pontja helyébe a következő 6. pont lép:
„6. A költségvetési szerv állami feladatként ellátandó alaptevékenysége: a vegyi, biológiai, sugár- és tűzhelyzetre, katonai környezetbiztonságra vonatkozó információk gyűjtése, nyilvántartása, folyamatos elemzése, a káros következmények előrejelzése és értékelése, a katonai felső vezetés tájékoztatása döntések megalapozása céljából.”
3. A határozat 7. pontja helyébe a következő 7. pont lép:
„7. Az alaptevékenység körében
a) irányítja az MH Atom, Vegyi, Biológiai Riasztási és Értesítési Rendszert (a továbbiakban: MH ABV RIÉR);
b) a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszerben Katasztrófavédelmi Operatív Csoportot (a továbbiakban: KOCS) működtet;
c) működteti a katonai ABV RIÉR Központot, ennek ügyeleti szolgálataként az MH Vegyi, Sugárfigyelő és Helyzetértékelő Ügyeleti Szolgálatot;
d) biztosítja békeidőszakban és magasabb készenlét időszakában a vegyi, biológiai, sugár- és tűzhelyzetre vonatkozó adatok gyűjtését, nyilvántartását és folyamatos elemzését;
e) gyűjti, feldolgozza és értékeli az MH szervezeteinek veszélyeztetettségére vonatkozó információkat;
f) biztosítja a szakértékelések és számvetések elkészítését, naprakészen tartását;
g) veszély esetén biztosítja az értesítést és riasztást;
h) az általa feldolgozott információk alapján tájékoztatja a katonai felső vezetést;
i) támogatja a nemzeti hatóságokat polgári veszélyhelyzetben. Közreműködik a polgári lakosság sebezhetőségének a csökkentésével kapcsolatos tevékenységben, a tömegpusztító fegyverek hatásaival kapcsolatos információknak az illetékes hatóságok rendelkezésére bocsátásában.”
5. A határozat 8. pontja helyébe a következő 8. pont lép:
„8. Alaprendeltetéséből adódóan kezdeményezi és előkészíti az MH ABV RIÉR, valamint a HKR fejlesztésével, működésével és felkészítésével kapcsolatos rendelkezéseket.”
6. A határozat 9. és 10. pontja helyébe a következő 9. és 10. pont lép:
„9. Az MH VIK a számára meghatározott feladatok végrehajtása érdekében együttműködik az Országos Katasztrófavédelmi Rendszerben működő ágazatokkal, az MH ABV RIÉR-rel kapcsolatban a NATO illetékes, illetve a sugárbiztonságról és kölcsönös értesítésről szóló kétoldalú egyezményekben érintett államok szakosított szervezeteivel, valamint az MH ABV RIÉR szervezeteivel.
10. Az MH VIK egység (ezred) jogállású, a katonai felső vezetést közvetlenül biztosító szervezet. Feladatait a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Hadműveleti Központ parancsnok szolgálati alárendeltségében – a Honvéd Vezérkar érdekében – hajtja végre.”
7. A határozat 12. pontjának c) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„c) a katonai szervezet vezetőjét – az elöljárói javaslatokra figyelemmel – a Honvéd Vezérkar főnöke nevezi ki és menti fel;”
8. A határozat 12. pontjának e) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„e) szakmai feladatai:
– a HVK képviselete az ONER OSJER-ben, a honvédelmi ágazati szervezet irányítása,
– a KOCS működési feltételeinek biztosítása mellett az MH Vegyi, Nukleárisbaleset-elhárítási Operatív Alosztály békeidőszaki működtetése, az MH-ban folyó vegyi, nukleárisbaleset-elhárítási felkészítés szakmai követelményeinek kidolgozása,
– az MH ABV RIÉR irányítása, a vegyi, biológiai, sugárhelyzet-felmérés rendszere fejlesztési irányainak kidolgozása, az MH Vegyi, Sugárfigyelő és Helyzetértékelő Ügyeleti Szolgálat működtetése, a katonai felső vezetés, illetve a vezetési pontok tájékoztatása a várható és valóságos vegyi, biológiai, sugár- és tűzhelyzetről.”
9. A határozat 14. pontja helyébe a következő 14. pont lép:
„14. A költségvetési szerv a gazdálkodás megszervezésének módjára tekintettel részben önállóan gazdálkodó, a költségvetési előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából részjogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Ez a besorolás a költségvetési szerv jogi személyiségét és szakmai önállóságát nem érinti.
A gazdálkodás rendjét és az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultságot – az irányadó jogszabályokkal összhangban – az alapító határozza meg.
A gazdálkodási tevékenység felügyeletét a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség gazdálkodási, pénzügyi és számviteli feladatokat ellátó központi szervezetei látják el.
10. A költségvetési szerv részletes szervezeti és működési rendjét a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza, melyet a parancsnok a határozat hatálybalépését követő 60 napon belül módosít és azt jóváhagyásra felterjeszti.
11. Ez a határozat az aláírás napján lép hatályba.*

Dr. Szabó János s. k.,
honvédelmi miniszter
*

A határozat aláírásának napja: 2001. augusztus 31.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére