• Tartalom

50/2001. (XI. 29.) AB határozat

50/2001. (XI. 29.) AB határozat1

2001.11.29.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottságnak az országos népszavazás kitűzésére irányuló kezdeményezése aláírásgyűjtő ívének és az azon szereplő kérdésnek a hitelesítése tárgyában hozott határozata ellen benyújtott kifogások alapján – dr. Bihari Mihály, dr. Czúcz Ottó, dr. Holló András, dr. Kiss László, dr. Kukorelli István alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság 7/2001. (VIII. 21.) OVB határozatát megsemmisíti, és az Országos Választási Bizottságot új eljárásra utasítja.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

1. A Magyar Szocialista Párt aláírásgyűjtő ív mintapéldányát nyújtotta be az Országos Választási Bizottsághoz (a továbbiakban: OVB) azzal, hogy országos népszavazást kezdeményezzen a következő kérdésben: ,,Akarja-e Ön, hogy békeidőben a sorkatonai szolgálat megszűnjön és azt önkéntes hivatásos haderő váltsa fel?''
Az OVB az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény (a továbbiakban: Nsztv.) 2. §-ában és 9. § (2) bekezdésében meghatározott jogkörében eljárva a 7/2001. (VIII. 21.) OVB határozatában megállapította, hogy az aláírásgyűjtő ív a hatályos alkotmányi és törvényi rendelkezéseknek megfelel. Határozatának indokolásában azt rögzítette, hogy a népszavazás tárgya az Országgyűlés hatáskörébe tartozik, a kérdés nem ütközik az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdésében foglalt tilalmakba, a kérdés megfogalmazása megfelel az Nsztv. 13. § (1) bekezdésében rögzített követelményeknek, az aláírásgyűjtő ív megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a továbbiakban: Ve.) 118. § (3)–(5) bekezdései által támasztott követelményeknek. Minderre tekintettel az OVB az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát és az azon szereplő kérdést határozatával hitelesítette.
A határozat ellen a Ve. 130. § (1) bekezdésében meghatározott törvényes határidőn belül több kifogás érkezett részben közvetlenül az Alkotmánybírósághoz, részben pedig az OVB-hez. Az Alkotmánybíróság az ügyeket egyesítette és egy eljárásban bírálta el.

2. Az OVB 7/2001. (VIII. 21.) OVB határozata ellen benyújtott kifogások a népszavazásra bocsátandó kérdést számos szempontból támadták.

2.1. A kifogást benyújtók közül többen is hivatkoztak arra, hogy a sorkatonai szolgálat megszüntetése tárgyában népszavazás nem tartható, mert a kérdés az Alkotmány 70/H. §-ának burkolt módosítására irányul.
Az előterjesztők egyike kifejtette, hogy a népszavazás eredményessége esetén az alkotmányozó hatalom köteles lenne az Alkotmány 70/H. §-ának megváltoztatására, mivel a sorkatonai szolgálat hivatásos haderővel történő felváltása kizárólag alkotmánymódosítással történhet. Álláspontja szerint az Alkotmány 70/H. § (1) bekezdésben rögzített általános honvédelmi kötelezettség mind békeidőben, mind háborúban ,,magában foglalja a sorkötelezettséget, sőt az lényegében véve alapját képezi az általános honvédelmi kötelezettségnek.'' A sorkatonai szolgálat megszüntetése kiüresítené a 70/H. § (2) bekezdését, mert értelmetlenné válna a fegyveres, a fegyver nélküli és a polgári szolgálat intézménye is. Utalt továbbá arra, hogy nehezen képzelhető el a sorkötelezettség békeidőben való megszüntetése úgy, hogy az bármikor visszaállítható legyen. Álláspontja szerint az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés d) pontjában foglalt szervezetalakítási tilalomba is ütközik a népszavazásra bocsátandó kérdés. Mindennek következtében, az OVB-nek a hitelesítést az Nsztv. 10. § b) pontja alapján – figyelemmel az Alkotmánybíróság 2/1993. (I. 22.) AB és a 25/1999. (VII. 7.) AB határozataiban foglaltakra is – meg kellett volna tagadnia.
Egy másik indítványozó ezen túlmenően arra is hivatkozott, hogy az Alkotmány 40/A. § (1) bekezdésére és a 70/H. § (3) bekezdésére figyelemmel a kérdésben népszavazás nem tartható, mert a fegyveres erők szabályozásával és a hadkötelezettséggel kapcsolatban kizárólag az Országgyűlés jogosult döntést hozni, méghozzá a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazattöbbségével.

2.2. Több kifogás kitért arra, hogy a kérdés népszavazásra bocsátását az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdésének a) pontja is kizárja. A haderőnek az eredményes népszavazás következtében történő átalakítása ugyanis jelentős mértékben érinti a költségvetést, illetve annak végrehajtását. A költségvetésről és annak végrehajtásáról pedig nem lehet népszavazást tartani.

2.3. Egyes előterjesztők szerint a kérdés népszavazás útján történő eldöntését kizárja az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés b) pontjában foglalt tilalom is, mert a népszavazás eredménye érinti a Magyar Köztársaság nemzetközi kötelezettségvállalásait, így a NATO-csatlakozással vállalt feladatok teljesítését.

2.4. Számos előterjesztő hivatkozott arra, hogy a kérdés nem válaszolható meg egyértelműen több okból sem. Nincs tisztázva ugyanis jogszabályban a békeidő kategóriája, így a ,,kérdés nem ad választási lehetőséget a hivatásos haderő bevezetésének időpontjára és egy ilyen változás esetleges feltételeire''. Egy másik kifogás szerint a katonai terminológia alapján a hivatásos és az önkéntes katonai szolgálat nem tekinthető szinonímának. Az előbbi életpályát, élethivatásszerű szolgálatot jelent, míg az utóbbi időtartamában is korlátozott, díjazás ellenében vagy személyes áldozatvállalás okán vállalt szolgálatot takar. Erre figyelemmel az OVB-nek a kérdés hitelesítését az Nsztv. 13. § (1) bekezdése alapján is meg kellett volna tagadnia.

2.5. Végül az egyik előterjesztő az Alkotmány 66. § (1) bekezdésére és a 70/A. § (1) bekezdésére tekintettel a sorkatonaság békeidőben történő megszüntetését diszkriminatívnak is minősítette.
Az általuk kifejtett érvekre figyelemmel az indítványozók kérték az OVB aláírásgyűjtő ívet hitelesítő határozatának megsemmisítését és a testület új eljárásra utasítását.

II.

A kifogások elbírálásával az alábbi jogszabályi rendelkezések állnak összefüggésben:

1. Az Alkotmány érintett rendelkezései:
,,2. § (2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.''

,,5. § A Magyar Köztársaság állama védi a nép szabadságát és hatalmát, az ország függetlenségét és területi épségét, valamint a nemzetközi szerződésekben rögzített határait.''

,,28/B. § (1) Országos népszavazás és népi kezdeményezés tárgya az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdés lehet.''

,,28/C. § (5) Nem lehet országos népszavazást tartani:
a) a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről és illetékekről, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények tartalmáról,
b) hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekről, illetve az e kötelezettségeket tartalmazó törvények tartalmáról,
c) az Alkotmány népszavazásról, népi kezdeményezésről szóló rendelkezéseiről,
d) az Országgyűlés hatáskörébe tartozó személyi és szervezetalakítási (-átalakítási, -megszüntetési) kérdésekről,''

,,40/A. § (1) A fegyveres erők (Magyar Honvédség, Határőrség) alapvető kötelessége a haza katonai védelme, valamint nemzetközi szerződésből eredő kollektív védelmi feladatok ellátása. A Határőrség rendészeti feladatkörében ellátja az államhatár őrzését, a határforgalom ellenőrzését és a határrend fenntartását. A fegyveres erők feladatairól és a rájuk vonatkozó részletes szabályokról szóló törvény elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.''

,,66. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a férfiak és a nők egyenjogúságát minden polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jog tekintetében.''

,,70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.''

,,70/H. § (1) A haza védelme a Magyar Köztársaság minden állampolgárának kötelessége.
(2) Az állampolgárok az általános honvédelmi kötelezettség alapján fegyveres vagy fegyver nélküli katonai szolgálatot, illetőleg törvényben meghatározott feltételek szerint polgári szolgálatot teljesítenek.
(3) A honvédelmi kötelezettségről szóló törvény elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.''

2. Az Nsztv. érintett rendelkezései:

,,2. § Az aláírásgyűjtő ívek mintapéldányát az aláírásgyűjtés megkezdése előtt – hitelesítés céljából – be kell nyújtani az Országos Választási Bizottsághoz.''

,,10. § Az Országos Választási Bizottság megtagadja az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, ha
a) a kérdés nem tartozik az Országgyűlés hatáskörébe,
b) a kérdésben nem lehet országos népszavazást tartani,
c) a kérdés megfogalmazása nem felel meg a törvényben foglalt követelményeknek,
d) az aláírásgyűjtő ív nem felel meg a választási eljárásról szóló törvényben foglalt követelményeknek.''

,,13. § (1) A népszavazásra feltett konkrét kérdést úgy kell megfogalmazni, hogy arra egyértelműen lehessen válaszolni.''

A Ve. érintett rendelkezései:
,,130. § (1) Az Országos Választási Bizottságnak az aláírásgyűjtő ív, illetőleg a konkrét kérdés hitelesítésével kapcsolatos döntése elleni kifogást a határozat közzétételét követő tizenöt napon belül lehet – az Alkotmánybírósághoz címezve – az Országos Választási Bizottsághoz benyújtani.
[...]
(3) Az Alkotmánybíróság a kifogást soron kívül bírálja el. Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság, illetőleg az Országgyűlés határozatát helybenhagyja, vagy azt megsemmisíti, és az Országos Választási Bizottságot, illetőleg az Országgyűlést új eljárásra utasítja.''

III.

Az Alkotmánybíróság jelen ügyben irányadó hatáskörét az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. § h) pontjára figyelemmel a Ve. 130. §-a határozza meg.
Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az OVB határozatai ellen benyújtott kifogások alapján lefolytatott eljárás jogorvoslati eljárásnak minősül. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság egyfelől azt vizsgálja, hogy a beérkezett kifogások megfelelnek-e a Ve. 78. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek, másfelől pedig azt, hogy az OVB az aláírásgyűjtő ív hitelesítésére irányuló eljárás során az Alkotmánynak és az irányadó törvényeknek megfelelően járt-e el. Az Alkotmánybíróság e feladatát az alkotmányos jogállásával és rendeltetésével összhangban látja el. [Részletesen: 25/1999. (VII. 7.) AB határozat, ABH 1999, 251., 256.; 28/1999. (X. 6.) AB határozat, ABH 1999, 290., 291., 292.; 25/2000. (VII. 6.) AB határozat, ABH 2000, 159., 160.; 32/2001. (VII. 11.) AB határozat, ABK 2001. június–július, 343., 345.]
Az Alkotmánybíróság jelen ügyben megállapította, hogy a kifogások megfelelnek a törvényes követelményeknek, ezért azokat a Ve. rendelkezéseinek megfelelően soron kívüli eljárásban bírálta el.

IV.

1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azokat a kifogásokat vizsgálta, amelyek az aláírásgyűjtő ív mintapéldányán szereplő kérdés és az Alkotmány 70/H. §-ával kapcsolatos burkolt alkotmánymódosítás összefüggéseire vonatkoztak.
Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban már több ízben leszögezte, hogy az Alkotmány módosítására irányuló kérdésben a választópolgárok által kezdeményezett népszavazásnak nincs helye. Az irányadó gyakorlatát összegző 25/1999. (VII. 7.) AB határozatában az Alkotmánybíróság kifejtette: ,,Az Alkotmány mint alaptörvény, amely az állami berendezkedés alapját, az állam és polgárainak viszonyát szabályozza, csak az Alkotmány rendszerén belül, az Alkotmány által feljogosított alkotmányozó hatalom által, az Alkotmányban meghatározott eljárás szerint módosítható. Az Alkotmány az Országgyűlés hatáskörén belül megkülönböztetetten szabályozza az alkotmányozást. Az Alkotmánybíróság több határozatában megállapította, hogy az Alkotmány megalkotása és megváltoztatása kizárólag az Országgyűlés jogkörébe tartozik, és az Országgyűlés e jogkörében alkotmányosan az alkotmánymódosításra irányadó eljárási és határozathozatali követelmények betartásával, alkotmánymódosításra irányuló közvetlen és kifejezett alkotmányozó hatalmi rendelkezés alapján járhat el. [1260/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 816., 819.; 30/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998, 220., 234.] A szervezeti azonosság ellenére az Alkotmány rendelkezései alapján különbséget kell tenni az alkotmányozó és a törvényhozó hatalom között. Amikor az Országgyűlés az Alkotmány 19. § (3) bekezdés a) pontjában rögzített hatáskörében jár el, alkotmányozó hatalmat gyakorol az Alkotmány 24. § (3) bekezdésében szabályozott eljárás szerint. Az Alkotmány e rendelkezései egyértelműen az Országgyűlés hatáskörébe utalják az Alkotmány elfogadásáról és módosításáról való döntést. Ebből az következik, hogy az Alkotmány – választópolgári kezdeményezésre – népszavazással nem módosítható. Az Alkotmány alapján az Alkotmány rendelkezéseinek megállapítása az Országgyűlés hatásköre volt és maradt az 1997-es alkotmánymódosítást követően is. A népszavazással kapcsolatos alkotmánymódosítás során az Országgyűlés mint az alkotmányozó hatalom nem határozta meg a népszavazásnak az alkotmányozásban betöltött szerepét, azaz, nem bírálta felül az Alkotmánybíróság által a 2/1993. (I. 22.) AB határozatban megállapított követelményt, mely szerint népszavazással nem lehet az Alkotmányt módosítani. [...] Mindezeket figyelembe véve megállapítható, hogy az Alkotmány módosítására irányuló kérdésben nem írható ki választópolgári kezdeményezésre olyan népszavazás, amely az Országgyűlésre kötelező volta miatt elvonná az Országgyűlés alkotmányozó hatáskörét.'' (ABH 1999, 251., 261., 262.)
A kifejtettek alapján a népszavazás eredménye az Országgyűlést csak mint törvényhozó hatalmat kötelezheti a népszavazás eredményének megfelelő – értelemszerűen azonban az Alkotmány rendelkezéseivel összhangban álló – jogalkotásra. Bár az Alkotmány nem állít fel rangsorbeli különbséget a 2. § (2) bekezdésében meghatározott népszuverenitás gyakorlásának közvetett vagy közvetlen módja között, a közvetlen hatalomgyakorlás – és ezen belül a népszavazás – kivételesnek tekinthető. [Részletesen: 2/1993. (I. 22.) AB határozat, ABH 1993, 33., 36., 37.] A hatalomgyakorlás két formája közötti súlyponteltolódás a parlamentáris berendezkedés szükségképpeni velejárója. Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában elvi éllel szögezte le, hogy a népszavazás kiegészítő jellege ,,az Alkotmányban rögzített parlamentális kormányforma lényegéből következik. A parlamentális kormányformának a képviselet útján való hatalomgyakorlás a meghatározó formája. A közvetlen hatalomgyakorlás ebben az alkotmányos berendezkedésben szükségszerűen kiegészítő, másodlagos forma.'' [25/1999. (VII. 7.) AB határozat, ABH 1999, 251., 261.] Mindebből fakadóan nem kényszeríthető ki népszavazás eredményeként, hogy az Országgyűlés mint alkotmányozó hatalom járjon el.
Az Alkotmánybíróságnak ezért jelen eljárásban azt kellett vizsgálnia, hogy a kifogásolt kérdés ügydöntő és kötelező erejű népszavazásra bocsátása az Alkotmány 70/H. §-ának (1) és (2) bekezdésével összefüggésben hatással lehet-e az Országgyűlésre mint alkotmányozó hatalomra.

2.1. Az Alkotmánybíróság előre bocsátja, hogy a vizsgált kérdés kapcsán nem feladata annak eldöntése: a sorozáson alapuló, illetőleg a hivatásos vagy professzionális haderő működtetése a legcélszerűbb vagy leghatékonyabb-e, továbbá nem képezi a vizsgálat tárgyát a haderőépítés rendszere és gyakorlata. Jelen határozatában kizárólag a vitatott kérdés alkotmányos összefüggéseinek elbírálására szorítkozott.
Az Alkotmány 70/H. § (1) bekezdése a haza védelmét valamennyi állampolgárt terhelő alkotmányos kötelezettségként fogalmazza meg, míg a (2) bekezdés rögzíti az általános honvédelmi kötelezettség fő tartalmát. Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban már értelmezte az állampolgárokat érintő honvédelmi kötelezettség lényegét, és áttekintette a honvédelem biztosításának kötelezettségéből az államra háruló feladatokat is.
Az Alkotmánybíróság a 682/B/1993. AB határozatában kimondta: ,,Az Alkotmány 70/H. § (2) bekezdése az általános honvédelmi kötelezettséget állapítja meg,'' a hadkötelezettség pedig ennek egyik összetevője. (ABH 1994, 764., 769.)
A 6/1997. (II. 7.) AB határozatában leszögezte: ,,A kötelező (sor- vagy tartalékos) katonai szolgálat az Alkotmány 70/H. §-a alapján a honvédelmi törvényben meghatározottak szerint rendelhető el; az érintett személynek ezzel kapcsolatban szabad választási lehetősége nincs.'' (ABH 1997, 67., 69.) Megállapította továbbá azt is, hogy a honvédelmi kötelezettség teljesítésének az Alkotmány 70/H. § (2) bekezdése által szolgálati módonként történő meghatározása megfelelőképpen szolgálja az ország védelmi képességének fenntartása érdekében a lelkiismereti szabadság érvényesülését. [Részletesen: 46/1994. (X. 21.) AB határozat, ABH 1994, 260., 269.]

2.2. Az Alkotmány 70/H. § (2) bekezdésében meghatározott, az állampolgárt terhelő honvédelmi kötelezettség az állam számára jogot biztosít tehát arra, hogy ezen kötelezettség teljesítését – az itt rögzített szolgálati módok közötti választás lehetőségét biztosítva – igényelje és kikényszerítse. Az államnak ez a jogosítványa meghatározott célra rendelt. Ahogyan azt az Alkotmánybíróság a 2/1998. (II. 4.) AB határozatban kifejtette: ,,Az állam az állampolgárai védelme érdekében köteles a hazát fenyegető veszélyekről tájékozódni, az előzetes védekezési lehetőségekkel élni, a honvédelem hatékony rendszerét kiépíteni és fenntartani, továbbá köteles az állampolgárok honvédelmi igénybevételének diszkriminációmentes és ésszerű rendjét kialakítani.'' (ABH 1998, 41., 54.)
Az igénybevétel feltételrendszerének részletes szabályait, az egyes részkötelezettségeket a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény (a továbbiakban: Hvt.) tartalmazza.
Az állampolgárok a honvédelmi kötelezettség részeként személyes szolgálatot és vagyoni szolgáltatást kötelesek teljesíteni. A személyes honvédelmi kötelezettség része a hadkötelezettség, a polgári védelmi kötelezettség, a honvédelmi munkakötelezettség [Hvt. 69. § (1)–(2) bekezdés]. A hadkötelezettség része a szolgálati kötelezettség, amely fegyveres vagy fegyver nélküli katonai, illetve polgári szolgálat útján teljesíthető [Hvt. 70. § (2) bekezdés; 92. § (1) bekezdés]. A katonai szolgálati kötelezettség alapján a hadkötelesek sor-, tartalékos és póttartalékos szolgálatot teljesítenek [Hvt. 93. § (1) bekezdés].
A sorkatonai szolgálat célja a hadköteles személy elméleti és gyakorlati kiképzése, illetőleg felkészítése a haza védelmével kapcsolatos katonai feladatokra, ezen belül meghatározott parancsnoki beosztás ellátására (Hvt. 95. §). A tartalékos állomány egy részét szintén a már sorkatonai szolgálatot teljesített hadkötelesek képezik. A tartalékos katonai szolgálat célja egyfelől a továbbképzés, másfelől meghatározott katonai feladatok végrehajtása (Hvt. 121. §).

2.3. Az Alkotmány 5. §-a az állam feladatává teszi a nép szabadságának és hatalmának, az ország függetlenségének és területi épségének, valamint a nemzetközi szerződésekben rögzített határainak védelmét. Az alaptörvény e rendelkezésében nem államcélt, hanem az állam számára megkerülhetetlen kötelezettséget határoz meg. A kötelezettségek teljesítéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy az államnak mindehhez megfelelő eszközök álljanak a rendelkezésére. Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában már hangsúlyozta, hogy ,,az állam kötelessége a hon védelmének'' biztosítása, ,,amelyhez kellő számú fegyveres szolgálatot teljesítő katona kiképzése szükséges.'' [46/1994. (X. 21.) AB határozat, ABH 1994, 260., 269.]
Az Alkotmány 40/A. § (1) bekezdése az államszervezeten belül a fegyveres erőket – közöttük nevesítetten a Magyar Honvédséget – jelöli ki a haza katonai védelmére. Ez a rendelkezés tartalmilag az államot terhelő alkotmányos közjogi kötelezettség részeként fegyveres alakulat létrehozását és fenntartását írja elő az állam számára. Az Alkotmány a fegyveres erő meglétét konkrét, az államot minden időben egyformán terhelő feladatokhoz köti (a haza katonai védelme, valamint nemzetközi szerződésből eredő kollektív védelmi feladatok ellátása). E feladatok összhangban állnak az Alkotmány 5. §-ában az állam számára előírt kötelezettségekkel. Ugyanakkor az Alkotmány 70/H. § (1) bekezdése a haza védelmét állampolgári kötelezettséggé teszi, a (2) bekezdés pedig a honvédelmi kötelezettség teljesítésének módjait is meghatározza. Az Alkotmány e három rendelkezésének összevetéséből nyilvánvaló, hogy az állam mozgásterét az Alkotmány 5. §-ában meghatározott feladatainak teljesítése során a 40/A. § (1) bekezdése és a 70/H. § (1)–(2) bekezdése jelöli ki.
A honvédelem hatékony rendszerének megszervezésére és fenntartására irányuló, az Alkotmányból levezethető kötelezettsége teljesítése során a fenti rendelkezések által behatárolt keretben az állam határozza meg, hogy adott körülmények között a honvédelmi kötelezettség teljesítését polgáraitól mely feltételek mellett, milyen módon és milyen körben várja el. Az igénybevétel részletes feltételeit, pontos módját, időtartamát, a honvédelmi kötelezettség egyes részkötelezettségeinek tartalmát a Hvt. rendelkezései szabják meg.
Az Alkotmány 5. §-ából és 40/A. §-ának (1) bekezdéséből fakadó feladatainak teljesítése során az állam maga dönti el, hogy – többek között – összlétszámát tekintve mekkora haderővel tudja maradéktalanul ellátni a haza védelméből és a nemzetközi kötelezettségek teljesítéséből eredő tennivalóit. A létszámigény, továbbá ezen belül a fegyveres és fegyver nélküli szolgálatot ellátók arányának alakulása nyilvánvalóan nem minden időben azonos. Eltérő fenyegetettségi helyzetek eltérő feladatokat eredményeznek, következésképp nem azonos haderő létszámot és haderő összetételt igényelnek. A különböző szintű külső és belső veszélyhelyzetek az állam oldalán előzetesen nem kalkulálhatók teljes körűen. Közöttük lehetnek olyanok, amelyek az állam részéről a hadsereg nagyságát, összlétszámát érintően is azonnali reagálást igényelnek. Következésképp a személyes szolgálat útján ellátandó honvédelmi kötelezettség igénybevételének olyan lehetőségét kell az állam számára biztosítani, amely minden időben biztosítja, hogy a honvédelemmel összefüggő feladatait kiegyensúlyozott módon teljesíthesse. Eszközök és lehetőségek hiányában ugyanis kritikus és előre nem tervezhető helyzetekben oly módon szűkülhet be az állam mozgástere, hogy nem tud eleget tenni az Alkotmány 5. §-ából rá háruló kötelezettségeknek.
Az Alkotmány 5. §-ában és 40/A. § (1) bekezdésében meghatározott, az államot terhelő kötelezettségek ésszerű megszervezésének feladata mindenkor és minden helyzetben magát az államot terheli. A honvédelem rendszerének hatékony kialakítása, a nemzeti értékeknek, az ország függetlenségének, szuverenitásának, a nemzeti javaknak, az állampolgárok életének, testi épségének, vagyonának eredményes védelme az állam és állampolgár részéről az együttműködés stabil formáját kívánja meg.
Az Alkotmány 70/H. § (2) bekezdésében meghatározott, típusaiban is nevesített személyes szolgálati kötelezettség az általános honvédelmi kötelezettség meghatározó elemeként biztosít eszközt a honvédelemből eredő feladatok ellátására. Az állam igényét ezen személyes szolgálati kötelezettség teljesítésére az Alkotmány 5. §-a és 40/A. § (1) bekezdése alapozza meg. Ezen alkotmányi rendelkezések nem tesznek fokozati különbséget ,,békeidőre'' és ettől eltérő állapotokra nézve az állam kötelezettségei, és ennek teljesítéséből fakadó igényei érvényesíthetősége között. Az alkotmányos kötelezettségként megoldandó feladat jellegétől, a fennálló veszélyhelyzettől és számos egyéb tényezőtől függően az állam jogosult eldönteni, hogy a honvédelmi kötelezettség teljesítését adott időszakban vagy időpontban állampolgáraitól milyen terjedelemben igényli, illetve kiket és milyen feltételek mellett mentesít a személyes szolgálati kötelezettség egyes típusai alól.

2.4. ,,A sor-, tartalékos és póttartalékos katonai szolgálat teljesítése alatt az állam és a katona között – a haza fegyveres védelmére – sajátos jogviszony létesül.'' [6/1997. (II. 7.) AB határozat, ABH 1997, 67., 70.] Ennek a jogviszonynak az alapja a honvédelmi kötelezettség teljesítésére irányuló alkotmányos kötelezettség. Ahogyan azt az Alkotmánybíróság korábban már leszögezte, a haza védelme olyan alkotmányos értéket képvisel, hogy az ennek teljesítése érdekében szükséges személyes közreműködési kötelezettség kikényszerítése az állam részéről adott esetben alapjog sérelme árán, még büntetőjogi eszközökkel is megengedett. [46/1994. (X. 21.) AB határozat, ABH 1994, 260., 278., 279.]
A hadkötelezettségnek és ezen belül a személyes szolgálat útján teljesítendő honvédelmi kötelezettségnek, mint alkotmányos kötelezettségnek – akár csak a ,,békeidőre'' érvényes – megszüntetése gyökeresen alakítja át a honvédelem terén az állam és az állampolgár jogviszonyát. Ilyen esetben kizárólag az állampolgár elhatározásától függ, hogy teljesít-e katonai szolgálatot, és arra nem kötelezhető. A szolgálati viszony létrehozása egyfajta megállapodás eredménye és mint minden hasonló jogviszonyban (munkaviszonyban, vállalkozási viszonyban) annak létrehozása a piaci viszonyok által válik meghatározottá, míg fenntartásában legfeljebb csak a szerződéses fegyelem szabályainak megtartására történő ösztönzés juthat szerephez. Ebben az esetben pedig alkotmányos kötelezettség teljesítéséről már nem lehet szó.
A személyesen teljesítendő sorszolgálati kötelezettség megszüntetése az alkotmányos kötelezettség lényeges elemének megszűnését vonja magával. A hadkötelezettségnek, mint alkotmányos kötelezettségnek lényeges eleme, hogy ez alapján az állam határozza meg az igénybevétel lehetőségét, körét, időpontját, időtartamát, és joga van elvárni állampolgáraitól ennek teljesítését. Ehhez ad felhatalmazást az állam számára az Alkotmány 70/H. §-ának (1) és (2) bekezdése, amikor a haza védelmét és ezen belül a honvédelmi kötelezettséget általános állampolgári kötelezettséggé teszi.
A felhatalmazás az állam oldalán nem jelenti egyben a honvédelmi kötelezettség automatikus, mindenkit, minden időben, teljes körben terhelő kötelezettség kényszerű érvényesítésének kötelezettségét. Lehetőséget biztosít azonban a honvédelemből adódó feladatok működőképes rendszerben, adott célhoz rendelten történő összehangolására és ezzel együtt arra, hogy az állam – ha ez látszik célszerűnek – az állampolgároktól ne igényelje honvédelmi kötelezettségük teljesítését. Az állam részéről az állandó, teljes körű igénybevétel jogáról történő időleges lemondás, a mentességek és kedvezmények biztosítása mindazonáltal az alkotmányos kötelezettséget nem szünteti meg és az állampolgár oldalán nem teremt alanyi jogot arra, hogy ez a helyzet változatlanul megmaradjon. A korlátozott igénybevétel pusztán annyit jelent, hogy az állam mindenkor egyensúlyt teremt a honvédelemből származó aktuális feladatok, a kötelezettség érvényesítését megkívánó állapotok és a kötelezettséget teljesítők köre között.
Amennyiben azonban a kötelezettség-jelleg megszűnik, az állampolgár belátása szerint, személyes érdekeitől meghatározottan működik közre a honvédelmi feladatok ellátásában. A személyes részvételre kötelezés lehetőségének adott időszakhoz (,,békeidőhöz'') kötött teljes körű ,,megszüntetése'' folytán bekövetkező jogi vákuum és az állam oldalán felmerülő, a honvédelmi kötelezettséggel összefüggő feladatok kötelező megoldásának szüksége között olyan ellentét alakulhat ki, amely fokozott veszélyeztetettség esetén kizárja vagy jelentős mértékben hátrányosan befolyásolja az állam feladatának megoldását. Más a teljesítés elvárhatóságának és az igénybevétel lehetőségének a szintje akkor, ha ehhez a kötelezettség érvényesítésének eszközei fennállnak és más akkor, ha az állam legfeljebb polgárai józan belátására támaszkodhat. Ennek az ellentétnek a feloldása csak akkor lehetséges, ha az államnak – az Alkotmány rendszerébe illeszkedő módon – az alkotmányos kötelezettségéből eredő honvédelmi feladatai azonnali megoldását lehetővé tévő olyan eszközök állnak rendelkezésére, amelyek a haderő átalakítása esetén is biztosítják a visszatérés lehetőségét az állampolgár igénybevételéhez. A visszatérés feltételrendszerének meghatározása azonban csak az Országgyűlést mint alkotmányozó hatalmat illetheti meg.
A fentiekből következőleg a népszavazásra szánt kérdés az Alkotmányban megfogalmazott általános honvédelmi kötelezettségen belüli hadkötelezettség részét képező, személyes szolgálat útján teljesítendő, fegyveres vagy fegyver nélküli szolgálati kötelezettséget közvetlenül érinti. Miután azonban a polgári szolgálat ,,létezése'' is magához a hadkötelezettséghez és a személyes szolgálati kötelezettséghez tapad, a sorszolgálati kötelezettség megszűnése erre a szolgálati módra is azonos intenzitással hat ki. A fegyveres vagy fegyver nélküli sorszolgálat megszüntetése mellett nyilvánvalóan nem tartható fenn az azonos jogalapból (kötelezettségből) származó harmadik típusú szolgálati mód sem. Az érvényes és eredményes népszavazás járhat tehát azzal a következménnyel, hogy az Alkotmány 70/H. § (2) bekezdése kiüresedik.

2.5. Az Alkotmány 70/H. § (1) és (2) bekezdése a honvédelem alkotmányi kötelezettségének teljesítésével kapcsolatban nem tesz különbséget ,,békeidő'' és ettől eltérő állapotok között. Az Alkotmány 8. § (4) bekezdése sem a kötelezettségek, hanem a rendkívüli állapot, szükségállapot vagy veszélyhelyzet idején az alapvető jogok gyakorlásának felfüggeszthetősége és korlátozása oldaláról különböztet eltérő készenléti szintek és különböző fenyegetettséget jelentő állapotok között. Ezzel összhangban az Alkotmánynak az Országgyűlés feladatait és jogkörét érintő II. fejezete a hadiállapot kinyilvánítása, az idegen hatalom fegyveres támadásának közvetlen veszélye (háborús veszély), és a belső rendet fenyegető szükséghelyzet hármas fogalmi rendszerében tesz különbséget az államszervezet Alkotmányban szabályozott szervei és személyei feladatát, jogkörét illetően.
Mindezen rendelkezések egyfelől azt mutatják, hogy az ország külső és belső védelme szempontjából a honvédelmi kötelezettséget is érintő olyan eltérő veszélyességi fokok állnak fenn, amelyek között a jogalkotó alkotmányi szinten tartotta szükségesnek a különbségtételt. Másfelől az e szabályokban megfogalmazott fenyegetettségi szintek nem feleltethetők meg egyszerűen a békeidő és – összefoglalóan – minden más állapot különbségének.
Ennek folytán az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy a kérdésben megjelenő békeidő fogalma olyan új kategória, amelyet az Alkotmány 70/H. §-a és egyetlen más rendelkezése sem tartalmaz. Így annak bevezetése – mivel nem áll összhangban az Alkotmány hatályos fogalmi rendszerével –, a kifogásolt kérdésre adott kellő számú igenlő válasz esetén tartalmilag alkotmánymódosítást eredményez. Ez abban áll, hogy ,,békeidőben'' az állam mozgástere beszűkül, köteles a jelenlegi, az Alkotmány által meghatározott rendszertől (az általános hadkötelezettség alapján a tényleges igények szolgálatra kötelezés útján történő kielégítésétől) eltekinteni, s ez a rendszer csak a ,,békeidőnek'' nem minősülő körülmények között működhetne tovább. Tartalmi alkotmánymódosítás esetén ,,[...] tehát a népszavazás, és nem az Országgyűlés határozza meg az érintett alkotmányi rendelkezés tartalmát, azaz a népszavazás az Országgyűlés helyett – annak az Alkotmány 24. § (3) bekezdésében foglalt hatáskörét elvonva – módosítja az Alkotmányt.'' [25/1999. (VII. 7.) AB határozat, ABH 1999, 251., 262.] Ahogyan pedig arra az Alkotmánybíróság az előzőekben már utalt, a népszavazás eredménye nem vonhatja el az Országgyűlésnek mint alkotmányozó hatalomnak a jogkörét, és nem kényszerítheti az alkotmányozó hatalmat alkotmányos kötelezettség újraszabályozására.

2.6. Szükségesnek tartja kiemelni az Alkotmánybíróság, hogy az OVB határozata ellen benyújtott kifogások elbírálása során is – mint jelen esetben – csak a hatályos Alkotmány szövegéből és elveiből indulhat ki. Határozata meghozatalánál nem lehet tekintettel sem célszerűségi szempontokra sem arra, hogy a vizsgált kérdésben szereplő alkotmányos kötelezettség újraszabályozása kívánatos vagy lehetséges-e és rendelkezésre állnak-e olyan alternatívák, amelyek tartalmi változás esetén nem idéznek elő alkotmányi diszharmóniát. Az Alkotmány rendelkezéseivel kapcsolatban a változtatás szükségességének megítélése és az átalakítás kapcsán kínálkozó, tartalmilag az Alkotmány rendszerébe illeszthető megoldások közötti választás joga az Országgyűlést mint alkotmányozó hatalmat illeti meg. Az alkotmányozó hatalomnak áll módjában felmérni, hogy az állam és az állampolgár közötti alkotmányos kötelezettségen alapuló együttműködési formát ettől eltérő alapokon működő formává változtatja-e, és ha igen mely feltételek mellett.
Az Alkotmánybíróság fentiekben kifejtett álláspontja szerint a jelen ügyben megvizsgált népszavazásra bocsátandó kérdés az Országgyűlésnek ezt az alkotmányozó hatalmát vonja el, mert számos tekintetben alkotmánymódosításra irányul.
Ezért az Alkotmánybíróság az OVB határozatát a Ve. 130. § (3) bekezdése alapján megsemmisítette, és a testületet új eljárás lefolytatására utasította.

V.

Az Alkotmánybíróság az eddigiekben tett megállapításaira és az abból következő döntésére figyelemmel szükségtelennek ítélte a további indítványok tartalmi vizsgálatát.
Az Alkotmánybíróság határozatának közzétételét az Abtv. 41. §-ára, valamint a Magyar Közlönyben megjelent, a népszavazásra vonatkozó OVB határozatnak a megsemmisítésére tekintettel rendelte el.

Alkotmánybírósági ügyszám: 887/H/2001.

Dr. Bihari Mihály alkotmánybíró különvéleménye

A többségi határozattal az alábbi indokok alapján nem értek egyet:

1. A határozattal elbírált népszavazási kezdeményezés egy alapvető kötelességgel kapcsolatos. A kérdés megítéléséhez feltétlenül szükséges az Alkotmányban rögzített alapvető jogok és kötelességek eltérő jellegének előzetes tisztázása. Álláspontom szerint határozott különbség tehető az alapvető jogok és kötelességek között tartalmuk és korlátozhatóságuk szempontjából.
Az alapvető jogok tartalmát a törvényhozó csak az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint korlátozhatja, az Alkotmánybíróság által kidolgozott szükségességi és arányossági követelménynek is megfelelve. A korlátozás nem érintheti az alapvető jog lényeges tartalmát. Ugyanakkor a törvényhozónak lehetősége van arra, hogy az alapvető jogok tartalmát bővítse.
Ezzel szemben az alapvető kötelességek tartalmát a törvényalkotó nem bővítheti. Az Alkotmányban meghatározott kötelesség alacsonyabb mértékben történő megállapítása, illetve kikényszerítésének mellőzése viszont lehetséges. Az állami beavatkozással szembeni tilalom ugyanis az alapvető kötelességek esetén nem a kötelesség korlátozására vonatkozik, hanem a többletkötelezettség megállapítása tekintetében áll fenn.

2. A jelen esetben az ,,Akarja-e Ön, hogy békeidőben a sorkatonai szolgálat megszűnjön, és azt önkéntes hivatásos haderő váltsa fel?'' kezdeményezés arra irányul, hogy a törvényhozó az Alkotmányban deklarált általános honvédelmi kötelezettség [70/H. § (1)–(2) bekezdései] részletes szabályait mind a címzett alanyi körre, mind a kötelezettség teljesítésének feltételeire vonatkozóan korlátozott mértékben határozza meg.
Álláspontom szerint az Alkotmány 70/H. § (1) bekezdésében foglalt, a haza védelmére irányuló kötelesség és a kötelezettek alanyi köre (minden állampolgár), illetve a (2) bekezdés szerinti általános honvédelmi kötelezettség és e kötelezettség által érintett alanyi kör (az állampolgárok) egymással megegyező fogalmak. A (2) bekezdés rendelkezése csak annyiban különbözik az (1) bekezdésben foglaltaktól, hogy az a kötelezettség teljesítésének alapvető formáit is meghatározza.
Az Alkotmány 70/H. §-a értelmében a haza védelme, illetve az általános honvédelmi kötelezettség általános jellegű alkotmányos deklarációt jelent. A kötelesség megjelöléséből és a kötelességhez kapcsolt alanyi kör meghatározásából következik, hogy a kötelesség érvényesítéséhez szükséges részletes szabályokat az alkotmányozó nem kívánta szabályozni. Az Alkotmány 70/H. § (3) bekezdése éppen ezért a törvényhozót hatalmazta fel az általánosan deklarált alapvető kötelesség részletes szabályainak a megállapítására: az általános honvédelmi kötelezettség terjedelmének, részelemeinek, illetve az egyes konkrét kötelezettségek címzettjeinek meghatározására.
A fegyveres erőknek a haza katonai védelmére vonatkozó kötelességét [Alkotmány 40/A. § (1) bekezdése], valamint a haza védelmére vonatkozó állampolgári kötelességet [Alkotmány 70/H. § (3) bekezdése] érintő részletes szabályozás megalkotásához kétharmados többséggel elfogadott törvény szükséges. Így a haza katonai védelmének megszervezése, valamint a haza védelmére vonatkozó állampolgári kötelesség nem alkotmányozási, hanem törvényalkotási tárgykör. Mindebből következik, hogy a jelen népszavazási kezdeményezés nem érinti az alkotmányos rendelkezéseket.
Az Alkotmány 70/H. § (3) bekezdésének végrehajtásáról jelenleg a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény (a továbbiakban: Hvt.) rendelkezik. A Hvt. – az alkotmányi felhatalmazás alapján – meghatározza az általános honvédelmi kötelezettség konkrét tartalmát, valamint az egyes részkötelezettségek alanyait. A törvényalkotó az Alkotmány 70/H. §-ának (1) és (2) bekezdése szerinti általános honvédelmi kötelezettség – mint alapvető kötelesség – részletes szabályozását tágabb vagy szűkebb mértékben állapíthatja meg. Az Alkotmány tehát mozgásteret hagy a törvényalkotónak arra vonatkozóan, hogy az általános honvédelmi kötelezettség alapján milyen részkötelezettségeket állapít meg, illetve azokat – így a sorkatonai szolgálati kötelezettséget – korlátozza-e vagy sem. A Hvt. jelenleg hatályos szabályozását a törvényhozó megváltoztathatja, és a törvényben meghatározott sorkatonai szolgálati kötelezettséget békeidőben akár el is törölheti hadsereg-szervezési, célszerűségi, hatékonysági szempontok alapján.
Mindebből következik, hogy egy kötelező érvényű és eredményes népszavazás esetén a törvényhozó az Alkotmány rendelkezéseinek a módosítása nélkül eltekinthet a sorkatonai szolgálati kötelezettség elrendelésétől. Az ezt tartalmazó népszavazási kezdeményezés tehát semmiképpen sem irányul az Alkotmány módosítására.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróságnak az Országos Választási Bizottság 7/2001. (VIII. 21.) OVB határozatát helyben kellene hagynia.

Dr. Holló András különvéleménye

Nem értek egyet az Alkotmánybíróságnak az OVB 7/2001. (VIII. 21.) OVB határozatát megsemmisítő döntésével.
Álláspontomat a népszavazás alkotmányosságát védő, s egyben ellenőrző alkotmánybírósági hatáskör értelmezésére, továbbá az Alkotmányban rögzített alapvető kötelezettségek alkotmányjogi természetére és mindezek alapján az Alkotmány 70/H. §-ának a határozattól eltérő értelmezésére alapítom.

1. Az Alkotmánybíróság 1993 óta kialakított gyakorlata szerint a népszavazásnak határt szab az alkotmányozó hatalom: a népszavazásra olyan kérdés nem tehető fel, amely alkotmánymódosítást eredményezne. Ezt az elvi álláspontot – és egyben a népszavazás intézményének általános közjogi minősítését – az Alkotmánybíróság a 2/1993. (I. 22.) AB határozatában fejtette ki:
,,1. A Magyar Köztársaság alkotmányos rendjében a népszuverenitás gyakorlásának elsődleges formája a képviselet. Népszavazás csak az Alkotmány és az alkotmányosan hozott törvények keretei között dönthet az Országgyűlés hatáskörébe tartozó ügyekben.

2. A népszuverenitásból fakadó jogoknak mind az Országgyűlés, mind népszavazás útján történő gyakorlása csak az Alkotmány rendelkezéseinek megfelelően történhet. A népszavazásra bocsátott kérdés nem foglalhat magában burkolt alkotmánymódosítást.'' (ABH 1993, 33.)

Az Alkotmánybíróság ebben a határozatában – absztrakt alkotmányértelmezésre irányuló indítvány elbírálása tárgyában – mondta ki, hogy népszavazás útján az Országgyűlés nem kényszeríthető megbízatási idejének lejárta előtt feloszlatásra, ugyanis az Alkotmány 28. § (2) és (3) bekezdései kimerítően szabályozzák az Országgyűlés feloszlásának és feloszlatásának eseteit: ,,Mivel az Országgyűlés megbízásának népszavazás útján történő megszüntetéséről az Alkotmány nem rendelkezik, a feloszlás kimondásának népszavazásra bocsátása – ha a népszavazás eredménye kötné az Országgyűlést – a parlamenti megbízatás megszűnésének új, az Alkotmány által eddig nem ismert módját eredményezné, vagyis az Alkotmány burkolt módosítását jelentené.'' (ABH 1993, 33., 37.).
Az indokolás szövegéből egyértelműen megállapítható, hogy az Alkotmánybíróság ,,burkolt'' alkotmánymódosítás tilalma alatt a kérdés olyan megfogalmazását értette, amely – tartalma szerint – új, az Alkotmányban nem szereplő norma beépítésére irányul. Ez a tilalom tehát az Alkotmány népszavazás útján való kiegészítésére vonatkozik.
Az Alkotmánybíróság 1999-ben hozott 22/1999. (VII. 7.) AB határozatában azért semmisítette meg az OVB határozatát, mert a feltett kérdés kifejezetten alkotmánymódosításra irányult. (,,Kívánja-e Ön, hogy a köztársasági elnököt közvetlen módon a választópolgárok válasszák meg?'') Az Alkotmánybíróság megerősítve a hivatkozott, 1993-ban hozott határozatában kifejtett álláspontját, kimondta: az ,,... alkotmánymódosítás csak az Alkotmányban előírt eljárási rendben (Alkotmány 24. § (3) bekezdés) történhet; az Alkotmány módosítására irányuló kérdésben választópolgárok által kezdeményezett népszavazásnak nincs helye. Az Országgyűlés által elfogadott alkotmánymódosítás ügydöntő népszavazással megerősíthető.'' (ABH 1999, 251.)
Az alkotmánymódosítási tilalom kimondása annyiban tér el az 1993-ban kimondott tilalomtól, hogy itt a népszavazásra feltett kérdés az Alkotmány meglévő normáihoz, a köztársasági elnök parlament általi megválasztásához képest (Alkotmány 29/A–29/B. §-ai) ellentétes szabályok meghozatalára irányul.
Az Alkotmánybíróság – az Alkotmányból levezetve az Országgyűlés alkotmányozó és törvényhozó hatalmi pozíciójának elválasztását – alkotmányértelmezésen nyugvó korlátot emelt a népszavazás elé. (Az Alkotmány ugyanis sem 1997 előtt, sem az 1997. évi LIX. törvénnyel végrehajtott alkotmánymódosítás eredményeként ilyen korlátozó rendelkezést nem tartalmazott.) Ezek a korlátok – a jelen határozat meghozataláig – a ,,burkolt'' alkotmánymódosítás, azaz a meglévő normához új norma hozzáírásának, valamint a meglévő alkotmányi normákkal ellentétes tartalmú normák meghozatalának a tilalmát jelentették.
Az alkotmánybírósági gyakorlat tehát a pozitív alkotmányi normaszöveg védelmének talaján állt. A jelen ügyben az Alkotmánybíróság tovább lépett és a kérdéssel érintett norma tartalmát értelmezve mondta ki, hogy a kérdés alkotmánymódosításra irányul. A határozat a 25/1999. (VII. 7.) AB határozatban elbírált esettel azonosnak tekinti, ha a népszavazással érintett alkotmányi norma az alkotmánybírósági értelmezés által megállapítottan eredményezne módosulást (IV/2.5 pont).
Következésképpen az alkotmányvédelem tárgya nemcsak a pozitív alkotmányi normaszöveg önmagában, hanem az értelmezett alkotmányi rendelkezés. Álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak a népszavazás viszonyában jogorvoslati és egyben alkotmányvédelmi szerepkörét – hasonlóan mint a kérdés egyértelműségi vizsgálatánál – szorosan kell értelmeznie. Lehetőséget teremtve a népszavazáshoz való jog, mint a politikai jog – alkotmányos keretek közötti – lehető legteljesebb érvényesüléséhez.
Az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány alapján értelmezett alkotmányvédelmi szerepkörét a népszavazás intézménye vonatkozásában – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – kizárólag a pozitív normavédelem szintjén kellene megtartani: a népszavazásra bocsátandó kérdés nem irányulhat az alkotmányi normaszöveg kiegészítésére, szűkítésére, illetve ellentétes szabályozására.
A népszavazásra bocsátandó kérdéssel érintett alkotmányi norma (lényegében absztrakt) értelmezése azzal a következménnyel járhat, hogy a népszavazás olyan erőteljes alkotmánybírósági ellenőrzés alá kerül, ami a népszuverenitás közvetlen gyakorlásának alkotmányos céljával már nem egyeztethető össze.

2. Az Alkotmányban rögzített alapjogok és az alapkötelezettségek jogi természetüket tekintve jelentősen különböznek egymástól. Alkotmányossági megítélésükben e minőségi különbségnek tükröződnie kell.
Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése az alapjog lényeges tartalmának védelmét biztosítja, nevezetesen: az alapvető jog lényeges tartalma – törvény általi korlátozhatósága – alkotmányi tilalom alatt áll. Az alapvető jog alkotmány szintjén védendő lényeges tartalmának alkotmányossági mércéjét az Alkotmánybíróság már működése kezdetén kidolgozta [20/1990. (X. 4.) AB hat., ABH 1990, 69.].
Az alapvető jogok alkotmányjogi státuszához képest az alapvető kötelezettségek lényeges tartalmát az Alkotmány nem védi. Következésképpen az Alkotmány nem korlátozza a törvényhozó szabadságát a tekintetben, hogy az alapvető kötelezettséget milyen tartalommal tölti ki. Az alapkötelezettség lényeges tartalmának – szemben az alapvető jogokkal – nincs alkotmányossági mércéje. A törvényalkotó tehát szabadon határozhatja (változtathatja) meg az Alkotmányban deklarált alapkötelezettség (akár lényeges) tartalmát. Egyet nem tehet, s ez egyben a törvényalkotási mozgástér alkotmányos korlátja (minimuma): az alapvető kötelezettséget nem szüntetheti meg. Erre csak az alkotmányozó hatalom jogosult.
A honvédelmi kötelezettséget, mint alkotmányos kötelezettséget tehát a törvényhozó nem szüntetheti meg; ugyanakkor alkotmányos mozgásterében marad, ha e kötelezettség – törvényben részletesen meghatározott – formáját (jelen ügyben: a sorkatonai szolgálatot) megszünteti, illetőleg részben megszünteti vagy átalakítja.

3. Az Alkotmány 70/H. §-ában megfogalmazott általános honvédelmi kötelezettség azonos rangú katonai szolgálattal, nevezetesen: fegyveres vagy fegyver nélküli katonai szolgálattal teljesíthető [70/H. § (2) bekezdés]. A katonai szolgálat tartalmát (sorkatonai és tartalékos katonai szolgálat) az Alkotmány nem határozza meg; ez a törvényhozó szabadságába tartozik [70/H. § (3) bekezdés]. Az Alkotmány 70/H. § (2) bekezdésének végletes (de elvileg ki nem zárható) értelmezése szerint, ha az állampolgárok túlnyomó többsége fegyver nélküli katonai szolgálatot választana, s ennek eredményeképpen a sorkatonai szolgálat ellehetetlenülése következne be, mindez nem befolyásolná az államnak a haza védelmére irányuló alkotmányos kötelezettségét, a haza hatékony katonai védelmének teljesítését, illetőleg biztosítását (Alkotmány 5. § és 40/A. §). Következésképpen sem az Alkotmány 5. §-ából, sem a 40/A. § (1) bekezdéséből nem vezethető le, hogy az államnak a haza megvédésére irányuló kötelezettsége kizárólag az Alkotmány 70/H. §-át végrehajtó honvédelmi törvényben szabályozott sorkatonai formájú katonai szolgálaton alapuló hadsereg útján kell biztosítania. A népszavazásra feltett kérdés nem a katonai szolgálattételi kötelezettség megszüntetésére irányul. Ebben az esetben minősülne – álláspontom szerint – az Alkotmány módosítására irányuló kérdésnek. (Lásd a 2. pontban kifejtetteket!) A kérdés arra irányul, hogy milyen legyen az állandó hadsereg, a haza védelmét hatékonyan biztosító, a haditechnikát biztosan uraló fegyveres erő.
A népszavazásra feltett kérdés tehát – eredményes népszavazás esetén – nem szüntetné meg az általános honvédelmi kötelezettség Alkotmányban előírt formáit, kizárólag a törvényhozó számára határozna meg jogalkotási feladatot.
A kifejtett indokok alapján az OVB 7/2001. (VIII. 21.) OVB határozatát az Alkotmánybíróságnak helyben kellett volna hagynia.

Dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye

Álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak az Országos Választási Bizottság 7/2001. (VIII. 21.) OVB határozatát helyben kellett volna hagynia, tekintettel arra, hogy az országos népszavazást kezdeményező kérdés tárgya az Országgyűlés hatáskörébe tartozik. A kérdés tárgyában az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdésére figyelemmel az országos népszavazás nem kizárt, a kérdés megfogalmazása megfelel az országos népszavazásról szóló 1998. évi III. törvény (a továbbiakban: Nsztv.) 13. § (1) bekezdésében foglaltaknak, s az aláírásgyűjtő ív eleget tesz a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 118. § (3)–(5) bekezdéseiben foglalt alaki követelményeknek is.
A kifogást benyújtók leginkább megalapozottnak látszó érvelése szerint a sorkatonai szolgálat megszüntetésére irányuló kérdésben – az Nsztv. 10. § b) pontja és ezzel összefüggésben a 2/1993. (I. 22.) és a 25/1999. (VII. 7.) AB határozatok alapján – azért nem tartható népszavazás, mert a kérdés burkolt alkotmánymódosításra irányul.
Meggyőződésem szerint a kérdés nem irányul burkolt alkotmánymódosításra, annak tárgya miatt nincs szükség az Alkotmány 70/H. § (1) és (2) bekezdéseinek felülvizsgálatára.
Az Alkotmány 70/H. § (1) bekezdése általános honvédelmi kötelezettséget állapít meg, amelynek részelemeit ugyanezen § (2) bekezdése bontja ki. Ez utóbbiakat az Alkotmány a fegyveres vagy fegyver nélküli katonai szolgálatban, illetőleg – törvényben meghatározott feltételek szerint – a polgári szolgálatban jelöli meg.
A népszavazásra szánt kérdés arra irányul, hogy békeidőben a sorkatonai szolgálat megszűnjön és azt önkéntes hivatásos haderő váltsa fel.
Álláspontom szerint az Alkotmány 70/H. § (2) bekezdésében írt honvédelmi kötelezettség ,,katonai szolgálattal'' teljesítendő, amely mind fegyveres, mind pedig fegyver nélküli lehet. Az Alkotmány 70/H. § (2) bekezdése tehát a ,,katonai szolgálat'' intézményének fenntartásával véli teljesíthetőnek (teljesítendőnek) a honvédelmi kötelezettséget. A népszavazásra feltenni szándékolt kérdés ezt a ,,katonai szolgálatot'' nem érinti, hiszen mind a sorkatonai szolgálat, mind pedig az önkéntes hivatásos haderő katonai szolgálat-tételi kötelezettséget jelent, s közülük bármelyiknek a lehetővé tétele esetén érintetlen marad a honvédelmi kötelezettség részeként meghatározott katonai szolgálat. (Amely pedig mind sorkatonai szolgálat, mind pedig önkéntes hivatásos haderő esetén teljesíthető; fegyveresen és fegyver nélkül is.) A népszavazásra feltenni szándékolt kérdés tehát nem irányul az Alkotmány 70/H. § (1) és (2) bekezdésének módosítására, az egyedül a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény megváltoztatásával jár együtt. (E körben nem zárja ki a népszavazás eredménye azt, hogy a törvényalkotó e törvényben rendelkezzen a rendkívüli helyzetekben kötelező sorkatonai szolgálatról.)
A ,,katonai szolgálat'' tehát – álláspontom szerint – önkéntes hivatásos haderővel is teljesíthető, s ez nem igényel alkotmánymódosítást. Aligha lehetne ugyanis azt az abszurd kérdést feltenni, hogy mi történik akkor, ha senki sem jelentkezik az önkéntes haderőbe. Egyedül ennek a reális veszélye vetné fel azt, hogy az Alkotmányban szabályozott ,,katonai szolgálat''-tételi kötelezettség kiürül; s ezért a népszavazásra ajánlott kérdés érinti az Alkotmány 70/H. § (2) bekezdésének a tartalmát.
A katonai szolgálat-tétellel összefüggő, népszavazás nyomán szükségessé váló jogszabály-módosítás nem igényli tehát az Alkotmány módosítását, elegendő erre a Htv. megfelelő rendelkezéseinek megváltoztatása is.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróságnak helyben kellett volna hagynia az Országos Választási Bizottság 7/2001. (VIII. 21.) OVB határozatát.
Dr. Czúcz Ottó s. k.,
alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István alkotmánybíró különvéleménye

Nem értek egyet a határozat rendelkező részével, mert álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak helyben kellett volna hagynia az Országos Választási Bizottság 7/2001. (VIII. 21.) OVB határozatát. Úgy ítélem meg, hogy az Alkotmány és a népszavazásra vonatkozó törvényi rendelkezések alapján tartható népszavazás arról a kérdésről, hogy megszűnjön-e békeidőben a sorkatonai szolgálat és azt felváltsa-e önkéntes hivatásos haderő.
A határozatban foglaltaktól eltérően vélekedem arról, hogy egy alkotmányos demokráciában mi a szerepük és az egymáshoz való viszonyuk az alapvető jogoknak és kötelességeknek, és arról, hogy hozhatnak-e az alkotmányos intézmények végleges normatív döntéseket. Az eltérő elvi megközelítésből következően a határozatétól különböző az álláspontom a honvédelmi kötelezettség alkotmányos tartalmáról és a sorkatonai szolgálat alkotmányos szabályozásáról.

Alapvető jogok és kötelességek viszonya

A határozat az Alkotmánynak a honvédelmi kötelezettségről rendelkező 70/H. §-a vizsgálatakor olyan előfeltevésből indul ki, amelyet nem tudok elfogadni. A határozat szerint a sorkatonai szolgálat a honvédelmi kötelezettség mint az Alkotmányban megnevezett alapvető kötelezettség ,,lényeges elemének'', illetve ,,fő tartalmának'' minősül, ezért a sorkatonai szolgálat népszavazással nem szüntethető meg, a honvédelemre irányuló alkotmányos kötelesség nem üresíthető ki. A határozat alapján kizárólag az ,,alkotmányozó hatalomnak áll módjában felmérni, hogy az állam és az állampolgár közötti alkotmányos kötelezettségen alapuló együttműködési formát ettől eltérő alapokon működő formává változtatja-e''.
A kérdés megítélésénél az Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdését tekintem kiindulópontnak, amely kimondja: ,,(1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.''
Álláspontom szerint az alkotmányos rendszer nem az állam és az állampolgár együttműködésén, az alapvető jogok és kötelezettségek egyenértékűségén alapul. A tartalmi értelemben vett alkotmányosság alapfeltétele az, hogy az Alkotmány biztosítsa a területén tartózkodó minden ember számára az alapvető emberi jogokat, és e jogok érvényesülése érdekében rendelkezzen az állami hatalmak megosztásáról. Ezzel szemben nem szükségszerű, hogy az Alkotmány felsorolja az ,,alapvető kötelességeket'', illetve az ,,állampolgári kötelességeket'', és az Alkotmány átfogó módosításáról rendelkező 1989. évi XXXI. törvény elfogadása óta meghaladottnak számít az a szemlélet, amely szerint az alapvető jogok gyakorlása az alapvető kötelezettségek teljesítésétől függ. Az alkotmányos rendszerben a törvényhozó az állampolgárok legkülönfélébb kötelezettségeit határozhatja meg, és az alapvető jogok éppen e kötelezettségek alóli kivételeket, a jogi szabályozás tilalmát jelentik. Vagyis a törvényhozó nem állapíthat meg olyan kötelezettséget, amelynek kikényszerítése valamely alapvető jog sérelmét eredményezné.
Az alkotmányosság elveivel összhangban az Alkotmány 8. § (2) bekezdése kizárólag az alapvető jogok korlátozásának tartalmi követelményeit fogalmazza meg: alapvető jog ,,lényeges tartalmát'' törvény nem korlátozhatja. Ugyanakkor az Alkotmány nem rendelkezik arról, hogy tilos volna az alapvető kötelesség, így a honvédelmi kötelezettség ,,lényeges elemének'', illetve ,,fő tartalmának'' korlátozása, illetve alapvető kötelezettség ,,kiüresítése''. Az állampolgárokat terhelő egyes kötelezettségek – esetleges – alkotmánybeli megjelenítése elsősorban arra szolgál, hogy az így nevesített kötelezettség létjogosultsága (szükségessége) alkotmányos szempontból megkérdőjelezhetetlen legyen, és így a törvényhozó a kötelezettség végrehajtása érdekében az alapvető jogok – arányos mértékű – korlátozását rendelhesse el.

Végleges döntések egy alkotmányos demokráciában

A határozat másik – álláspontom szerint – vitatható előfeltevése, hogy a sorkatonai szolgálat népszavazás eredményeként történő ,,megszüntetése'' az állampolgárok számára alanyi jogot teremtene arra, hogy ez a helyzet változatlanul fennmaradjon, és így az államnak nem lennének olyan eszközei, amelyek biztosítanák a ,,visszatérés lehetőségét'' az állampolgárok igénybevételéhez.
Meggyőződésem szerint a jövőre irányuló, normatív döntések esetében nem beszélhetünk véglegességről, megváltoztathatatlanságról, és különösen nem tekinthetők végérvényesnek, ,,örök időkre'' szólónak a népszavazáson hozott döntések, illetve az Országgyűlés által elfogadott törvények. Amennyiben ügydöntő népszavazásra kerül sor [Alkotmány 28/C. § (1) bekezdés], és a népszavazás eredményesnek minősül [Alkotmány 28/C. § (6) bekezdés], akkor – az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény 8. § (1) bekezdése alapján – az eredményes ügydöntő népszavazással hozott döntés az Országgyűlésre kötelező. Mindebből pusztán annyi következik, hogy a törvényhozó hatalom a népszavazás eredményével összhangban lévő törvényt köteles alkotni, illetve a meglévő törvényt köteles a népszavazás eredményének megfelelően módosítani. Azt azonban semmi nem zárja ki, hogy a törvényhozás később megváltoztassa a népszavazás nyomán elfogadott törvényt, és annak sincs akadálya, hogy később ugyanabban a tárgykörben újabb országos népszavazást tartsanak. Ma már azok a korlátozó szabályok sincsenek hatályban, amelyek úgy rendelkeztek, hogy ugyanabban a kérdésben országos népszavazást két éven belül nem lehet kitűzni, illetve a népszavazással megerősített törvény módosítására csak a törvény hatálybalépését követő két év elteltével kerülhet sor. (Megjegyzendő továbbá, hogy az Alkotmány – a határozatban foglaltakkal ellentétben – nem ismeri az országos népszavazás ,,érvényességének'' fogalmát. Az alkotmánybírósági eljárás idején nem állapítható meg, hogy a választópolgári kezdeményezés fakultatív vagy kötelező, illetőleg jogi kötőerejét tekintve véleménynyilvánító vagy ügydöntő népszavazást eredményez-e; ezért az Alkotmánybíróság nem ,,a kérdés ügydöntő és kötelező erejű népszavazásra bocsátásáról'' dönt.)
A törvényhozó hatalom és a népszavazás jogintézménye nemcsak a döntési tárgykör azonossága [Alkotmány 28/B. § (1) bekezdés] miatt állítható párhuzamba egymással, hanem abban a tekintetben is, hogy mindkét alkotmányos intézmény hozhat – többségi – döntést bármilyen érv alapján, legyen az tudományos, gyakorlati vagy aktuálpolitikai meggondolás vagy indíték. A törvényhozási folyamat és a népszavazást megelőző kampány alkalmat teremt minél több érv ismertetésére és ütköztetésére, és az ezen eljárások során született döntések nem véglegesek, az Alkotmány keretei között bármikor mód van a korrekcióra. [Vö. 23/1990. (X. 31.) AB határozat, ABH 1990, 88., 97.]
Természetesen nem vitatható, hogy az eredményes ügydöntő népszavazás olyan eszköz a választópolgárok számára, amelynek segítségével elvonhatják a döntés jogát a törvényhozóktól, és ilyen értelemben a népszavazás jogintézménye korlátozza az Országgyűlés mint törvényhozó hatalom szabadságát. Az Országgyűlés az adott népszavazási kérdés tekintetében ,,végrehajtói szerepbe kerül'', vagyis kötelessége a döntés ésszerű időn belüli végrehajtása. (A törvényhozónak számos körülményt, így az új szabályozásra való felkészüléshez szükséges időt is mérlegelnie kell a törvény hatálybalépésének meghatározásakor.) [52/1997. (X. 14.) AB határozat, ABH 1997, 331., 341.; 64/1997. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1997, 380., 384.] A törvényhozó hatalom korlátozása azonban csak addig tart, amíg az Országgyűlés végrehajtja a népszavazáson hozott döntésből származó kötelezettségét. A törvény vagy a törvénymódosítás elfogadását követően ismét vita tárgyává válhat a népszavazáson korábban eldöntött kérdés, és célszerűségi, tudományos, politikai vagy más megfontolásból – akár újabb népszavazás, akár törvényhozási eljárás alapján – a korábbitól eltérő normatív döntés hozható. A változtatás jogi korlátját egyedül az Alkotmány rendelkezései, így különösen az alkotmányos védelemben részesülő jogok jelentik, az pedig politikai mérlegelés kérdése, hogy a törvényhozók mikor és milyen indokok alapján módosítják vagy helyezik hatályon kívül a népszavazás nyomán elfogadott normát.
A Magyar Köztársaságban a normatív rend stabilitását két intézménynek kell biztosítania akár a törvényhozással, akár a népszavazás intézményével szemben is. Az egyik az Alkotmány, amelynek szilárdságát ma kizárólag a megváltoztatására irányuló – a 24. § (3) bekezdésében található – speciális szabályok biztosítják. A másik maga az Alkotmánybíróság, amely kizárólag alkotmányjogi érvek alapján hozhat döntést. Az Alkotmánybíróság határozata alkotmányjogi értelemben ,,végleges'', de még az sem örök érvényű, hiszen a későbbi ítélkezési gyakorlat vagy a desuetudo leronthatja, az Alkotmány módosítása pedig felülírhatja. [Vö.: 23/1990. (X. 31.) AB határozat, ABH 1990, 88., 99.] Mindebből következően – álláspontom szerint – a sorkatonai szolgálat ,,megszüntetésére'' irányuló kérdés nem tekinthető végleges döntésre irányuló kérdésnek.

A honvédelmi kötelezettség alkotmányos tartalma

Az Alkotmánybíróság által vizsgált kérdés megítélése az Alkotmány 70/H. §-ának értelmezésén múlik. Véleményem szerint nem arról kell állást foglalni, hogy az ,,állam'' döntési szabadságát végleg elvonná-e egy – esetleges – eredményes ügydöntő népszavazáson hozott döntés, hanem azt kell megítélni, hogy az állam törvényhozó hatalmát vagy alkotmányozó hatalmát érinti-e a döntés.

1.1. Az Alkotmány 70/H. § (1) bekezdése kimondja, hogy a haza védelme a Magyar Köztársaság minden állampolgárának kötelessége. A (2) bekezdés arról rendelkezik, hogy az állampolgárok az általános honvédelmi kötelezettség alapján fegyveres vagy fegyver nélküli katonai szolgálatot, illetőleg törvényben meghatározott feltételek szerint polgári szolgálatot teljesítenek. A (3) bekezdés szerint a honvédelmi kötelezettségről szóló törvény elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.
Álláspontom szerint az állampolgári kötelezettséget az (1) bekezdés fogalmazza meg a haza védelmére vonatkozó általános kötelesség előírásával. Az ,,általános honvédelmi kötelesség'' mint állampolgári kötelezettség olyan, időben változó fogalom, amelynek tartalmát nem határozza meg az Alkotmány, hanem arról a törvényalkotónak kell rendelkeznie. A 70/H. § (2) bekezdésének elsődleges címzettje a törvényalkotó: amennyiben fegyveres katonai szolgálatra kötelezi az állampolgárokat, illetve azok egyes csoportjait, köteles alternatív magatartást is lehetővé tenni, azaz biztosítania kell a fegyver nélküli katonai szolgálat, illetőleg a polgári szolgálat választását.
Ez az alkotmányos keret egyfelől lehetővé teszi a törvényhozó számára, hogy a haza védelmének biztosítása érdekében – az általános honvédelmi kötelezettség egyik lehetséges részelemeként – fegyveres katonai szolgálatra kötelezze az állampolgárokat. Ez a felhatalmazás teremti meg a vitathatatlan alkotmányos alapot arra, hogy a haza védelme érdekében a törvényalkotó jelentős mértékben korlátozza az állampolgárok számos alapvető jogát, így különösen az emberi méltósághoz való jogból [Alkotmány 54. § (1) bekezdés] származó általános cselekvési szabadságot, a személyi szabadsághoz való jogot [55. § (1) bekezdés], a mozgásszabadságot [58. § (1) bekezdés], a személyes adatok védelméhez való jogot [59. § (1) bekezdés], és az érintett állampolgároknak végső esetben az élet feláldozásának kockázatát [54. § (1) bekezdés] is vállalniuk kell. Az Alkotmány 70/H. §-ában foglalt rendelkezések hiányában a honvédelmi kötelezettségek egész intézményrendszere és azon belül különösen a fegyveres katonai szolgálati kötelezettség vizsgálat tárgyává válhatna abból a szempontból, hogy – tekintettel a hivatásos hadsereg alternatívájára – van-e kényszerítő oka az alapjogok ilyen mértékű korlátozásának. Az Alkotmány 70/H. §-ában foglaltakból következően alkotmányos szempontból nem kérdőjelezhető meg önmagában az, hogy – minősített többséggel elfogadott – törvény intézményesíti a fegyveres katonai szolgálati kötelezettséget.
Másfelől, az Alkotmány módosításáról szóló 1989. évi I. törvény elfogadása óta az általános honvédelmi kötelezettség keretei között is érvényre kell juttatni a lelkiismereti szabadságot, amelyet az Alkotmány 60. §-a fogalmaz meg. Az állam senkit nem kényszeríthet olyan helyzetbe, amely meghasonlásba vinné önmagával, azaz amely összeegyeztethetetlen a személyiséget meghatározó valamely lényeges meggyőződésével. Az államnak nemcsak az a kötelessége, hogy ilyen kényszertől tartózkodjék, hanem az is, hogy lehetővé tegye – ésszerű keretek között – az alternatív magatartást. [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297., 313.] Az államnak el kell ismernie ,,a fegyveres katonai szolgálat megtagadásához való jogot'', amely közvetve az Alkotmány 54. § (1) bekezdésén és 60. §-án, közvetlenül a 70/H. § (2) bekezdésén alapul. [4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48., 51.] Az Alkotmány lehetővé teszi, hogy azok, akik az emberi élet sérthetetlenségét felfüggesztő rendkívüli helyzetben való részvételt nem tudják összeegyeztetni lelkiismeretükkel, ne teljesítsenek fegyveres katonai szolgálatot. [46/1994. (X. 21.) AB határozat, ABH 1994, 260., 263., 270.]
Mindebből következik, hogy az Alkotmány 70/H. §-ának egésze alkotmányos felhatalmazást teremt, de nem követeli meg kényszerítően, hogy a törvényalkotó a honvédelem biztosítása érdekében kötelező fegyveres katonai szolgálatot írjon elő. Az Alkotmány említett szabályai azt követelik meg, hogy ha a törvényhozó elrendeli az állampolgárok kötelező, fegyveres részvételét a honvédelmi célok megvalósításában, biztosítson alternatív magatartást mindazok számára, akik a fegyverhasználatot, illetve az abban való közreműködést is összeegyeztethetetlennek tartják lelkiismereti meggyőződésükkel. Tehát a törvényalkotó az Alkotmány 70/H. §-a alapján rendelkezhet úgy, hogy az állampolgároknak csak törvényben meghatározott rendkívüli körülmények vagy újabb, eltérő jogalkotói rendelkezés esetén kell kötelező fegyveres katonai szolgálatot, illetve annak alternatívájaként fegyver nélküli katonai szolgálatot vagy polgári szolgálatot teljesíteniük. Az Országgyűléssel szemben az Alkotmány azt a követelmény támasztja, hogy teremtse meg a törvényi feltételeit az ország hatékony katonai védelmének, ugyanakkor a szabályozás nem lehet ellentétes az Alkotmányban biztosított alapvető jogokkal, és nem valósíthat meg az állampolgárok egyes csoportjai között hátrányos megkülönböztetést. Ezen alkotmányos keretek között a törvényhozó szabadon dönthet arról, hogy kik (mely állampolgárok), mikor (rendkívüli jogrend esetén, békeidőszakban), meddig és milyen formában kötelesek eleget tenni a haza védelmére irányuló kötelezettségüknek. Az Alkotmány 70/H. §-ában foglalt általános honvédelmi kötelezettség a törvényhozó számára mindig felhatalmazást ad a különböző honvédelmi kötelezettségek visszaállítására, illetve kiteljesítésére, természetesen a lelkiismereti szabadság biztosítása mellett.

1.2. A haza védelmével összefüggésben az Alkotmány 5. §-a és 40/A. § (1) bekezdése állapít meg kötelezettségeket a törvényhozás számára. Az 5. § az állam és ezen belül a törvényhozás kötelezettségévé teszi, hogy védje ,,a nép szabadságát és hatalmát, az ország függetlenségét és területi épségét, valamint a nemzetközi szerződésekben rögzített határait''. A 40/A. § (1) bekezdése szerint a haza katonai védelme a fegyveres erők (Magyar Honvédség, Határőrség) alapvető kötelessége. Mindebből az következik, hogy a törvényhozásnak abban az esetben is meg kell teremtenie a ország hatékony védelmének törvényi feltételeit, ha népszavazás eredményeként békeidőben megszünteti a kötelező sorkatonai szolgálatot. Az aláírásgyűjtő ív mintapéldányán szereplő kérdésnek a hivatásos katonákból álló haderő létesítésére vonatkozó része az államnak ezt az alkotmányos kötelezettségét konkretizálja. Az Alkotmányból nem vezethető le az államnak az a kötelessége, hogy mindenkor kizárólag az általános honvédelmi kötelezettség alapján tegyen eleget a fegyveres erőkkel és a haza védelmével kapcsolatos feladatainak, illetve az, hogy a hivatásos haderő mellett feltétlenül alkalmazza a kényszersorozás jogintézményét.

1.3. Az Alkotmány nem képezi akadályát annak, hogy a törvényhozó, akár a választópolgárok által kezdeményezett népszavazás eredménye, akár az arra jogosultak törvénykezdeményezése alapján, az alapvető jogokat kevésbé korlátozó honvédelmi rendszert vezessen be. Az alkotmányos demokráciák többségében vagy hagyományosan hivatásos haderő gondoskodik az ország védelméről (pl. Nagy-Britannia, Kanada, Egyesült Államok), vagy a kötelező szolgálatot teljesítő sorkatonák helyét fokozatosan hivatásos katonák veszik át, és ezt az átalakítást általában nem akadályozza az egyes országok alkotmánya (pl. Olaszország, Hollandia, Spanyolország, Belgium). Mindez összefügg azzal a változással is, hogy a hadsereg szerepe ma már nem korlátozódik az államterület és a lakosság védelmére, hanem az államok nemzetközi jogi kötelezettségeket is vállalnak – akár az államterületen kívüli – közös katonai fellépésre, amint azt a magyar Alkotmány 40/A. § (1) bekezdésében szereplő ,,kollektív védelmi feladatok'' kifejezés is mutatja. Azon nyugat-európai államok többségében, amelyek törvényei – alternatív szolgálat választásának biztosítása mellett – kötelezővé tették a sorkatonai szolgálatot, az 1970-es évektől egyre jelentősebb mértékben csökkentették, majd számos államban meg is szüntették a sorozottak arányát a hadseregben, miközben az alkotmányos felhatalmazás nem szűnt meg. Az általános honvédelmi kötelezettséget először az 1793-ban elfogadott francia alkotmány mondta ki, és azt – bár az Ötödik Köztársaság alkotmánya nem rendelkezik róla – több mint kétszáz éve elismeri a francia közjog. Figyelemre méltó, hogy mindezek ellenére a gyakorlatban egyre kevesebb francia állampolgárt hívtak be sorkatonai szolgálatra, majd 1996-ban a francia kormányzat a sorkatonai szolgálat néhány éven belüli megszüntetéséről döntött.

2.1. Az Alkotmány 70/H. § (1) és (2) bekezdésében megfogalmazott általános honvédelmi kötelezettség a jelenleg hatályban lévő jogszabályok alapján sem azonosítható a fegyveres katonai szolgálati kötelezettséggel, és az Alkotmányból származó állampolgári kötelezettség ma sem kizárólag sorkatonai szolgálattal teljesíthető. Az általános honvédelmi kötelezettség tartalmát a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény (a továbbiakban: Htv.) állapítja meg. A Htv. 69. § (1) bekezdése kimondja: ,,Az állampolgárok a haza védelme érdekében általános honvédelmi kötelezettségként személyes szolgálatot és vagyoni szolgáltatást kötelesek teljesíteni.'' A (2) bekezdés alapján az állampolgárokat személyes szolgálatként egyrészt hadkötelezettség, másrészt polgári védelmi kötelezettség, harmadrészt honvédelmi munkakötelezettség teljesítése terheli. A vagyoni szolgáltatásokra vonatkozó szabályokat a Htv. VIII. fejezete tartalmazza.
A személyes szolgálat részét képező hadkötelezettségről a Htv. 70. § (1) bekezdése kimondja: ,,Az általános hadkötelezettség alapján minden magyar állampolgárságú és a Magyar Köztársaság területén élő férfi hadköteles. A hadkötelezettség a 17. életév betöltésekor kezdődik és annak az évnek a december 31. napjáig áll fenn, amelyben a hadköteles az 50. életévét betölti (hadköteles kor). A (2) bekezdés alapján a hadkötelezettség magában foglalja a tájékoztatási (adatszolgáltatási), a bejelentési, a megjelenési, valamint a szolgálati kötelezettséget.
A hadkötelezettség részét képező szolgálati kötelezettség elemeit a Htv. 92. § (1) bekezdése sorolja fel: ,,A szolgálati kötelezettség keretében a hadköteles fegyveres vagy fegyver nélküli katonai, illetőleg polgári szolgálatot teljesít.''
A hadkötelesek a fegyveres vagy fegyver nélküli katonai szolgálati kötelezettség alapján – a Htv. 93. § (1) bekezdése szerint – sorkatonai szolgálatot, tartalékos katonai szolgálatot, illetve póttartalékos katonai szolgálatot teljesítenek. A sorkatonai szolgálatnak a Htv. 95. §-a által megfogalmazott célja a hadkötelesek elméleti és gyakorlati kiképzése, illetőleg felkészítése a haza védelmével kapcsolatos katonai feladatokra, ezen belül meghatározott parancsnoki beosztás ellátására.
Mindezek alapján megállapítható, hogy az Alkotmány 70/H. §-a nem tartalmazza az általános honvédelmi kötelezettség – Htv.-ben szereplő – valamennyi elemét, csupán a személyes szolgálati kötelezettség részét képező hadkötelezettség egyik elemének számító vagylagos szolgálati kötelezettségeket: a fegyveres katonai szolgálatot, a fegyver nélküli katonai szolgálatot és a polgári szolgálatot nevesíti. A népszavazásra szánt kérdés ezen szolgálati kötelezettség egyik lehetséges részelemének, a sorkatonai szolgálatnak békeidőben való megszüntetésére vonatkozik. Mindebből következik, hogy az aláírásgyűjtő ív mintapéldányán szereplő kérdés nem érinti az általános honvédelmi kötelezettség egészét, mert annak a vagyoni szolgáltatásokra vonatkozó elemei, valamint a személyes szolgálati kötelezettség köréből a polgári védelmi kötelezettség és a honvédelmi munkakötelezettség eredményes népszavazás esetén is változatlan tartalommal fennmaradhatnak. Ha némileg eltérő tartalommal is, de szintén megmaradhat a személyes szolgálati kötelezettség harmadik elemének, a hadkötelezettségnek a tájékoztatási (adatszolgáltatási), bejelentési és megjelenési kötelezettségre vonatkozó része. A sorkatonaság békeidőben való megszüntetése ugyanis nem zárja ki azt, hogy az állam honvédelmi célból – például: esetleges mozgósítás eredményessége érdekében – nyilvántartsa a hadköteles állampolgárok személyes adatait, a hadköteles állampolgárokat egyes adataik bejelentésére, a katonai szolgálatra való alkalmasságuk megállapítása céljából megjelenésre, továbbá honvédelmi célú oktatáson való részvételre kötelezze. Eredményes népszavazás esetén a jogalkotónak a kötelező fegyveres, illetve fegyver nélküli katonai szolgálat egyik részét, a sorkatonai szolgálatot kell megszüntetnie békeidőszakban, és ezzel összhangban át kell alakítania a tartalékos és a póttartalékos katonai szolgálati kötelezettségeket, és meg kell teremtenie a törvényi feltételeit az önkéntesség alapján szervezett hivatásos hadsereg létrehozásának. Emellett a jogalkotó az Alkotmány 70/H. § (2) bekezdésében foglalt fegyveres katonai szolgálati kötelezettséget írhat elő olyan esetekre, amelyekben idegen hatalom fegyveres támadásával szemben a hivatásos katonák mellett szükséges a többi állampolgár részvétele is a Magyar Köztársaság függetlensége, területi sérthetetlensége, valamint a személyek és az anyagi javak megvédéséhez. Mivel az Alkotmány 8. § (4) bekezdése szerint az Alkotmány 54. §-a és 60. §-a rendkívüli állapot, szükségállapot vagy veszélyhelyzet idején sem függeszthető fel és nem korlátozható, a törvényi szabályozásnak ilyen esetekben is érvényre kell juttatnia az Alkotmányból származó, a katonai szolgálat lelkiismereti okokból történő megtagadását biztosító követelményeket.

2.2. Hangsúlyozni kívánom, hogy az Alkotmány 70/H. § (1) bekezdésében megfogalmazott általános honvédelmi kötelezettség részét képező hadkötelezettség, továbbá a hadkötelezettség egyik elemét képező fegyveres katonai szolgálati kötelezettség a Htv. alapján ma sem terheli valamennyi állampolgárt. A Htv. 70. § (1) bekezdése szerint a hadkötelezettség a magyar állampolgárok közül kizárólag a Magyar Köztársaság területén élő, 17. és 50. életév közötti férfiakra vonatkozik. Az ezen alanyi körön kívül eső magyar állampolgárok az általános honvédelmi kötelezettség egyéb elemeinek teljesítésére kötelesek. A katonai szolgálatot lelkiismereti okból elutasító hadkötelesek polgári szolgálatot teljesítenek. A Htv. 103. § (1) bekezdése alapján nem teljesítenek sem sorkatonai szolgálatot, sem polgári szolgálatot – mások mellett – a katonai szolgálatra alkalmatlanok, a hivatásukat gyakorló lelkészek, a nagycsaládosok, az országgyűlési, a helyi önkormányzati és a kisebbségi önkormányzati képviselők, a polgármesterek, valamint egyes bűncselekmények terheltjei, illetve elkövetői. [46/1994. (X. 21.) AB határozat, ABH 1994, 260., 267., 271–272.; 28/2000. (IX. 8.) AB határozat, ABH 2000, 174., 181–183.] Mindemellett figyelemmel kell lenni arra is, hogy a Magyar Honvédség feladatainak változása is azt eredményezi, hogy – a demográfiai helyzettől függően – a sorköteles korosztályoknak csak töredéke teljesít sorkatonai szolgálatot.

3. Összegezve: álláspontom szerint a népszavazásra szánt kérdés nem irányul az általános honvédelmi kötelezettség megszüntetésére. Sem a békeidőben teljesített kötelező sorkatonai szolgálat eltörlése, sem annak hivatásos haderővel történő felváltása nem igényli az Alkotmány módosítását, az alkotmányozó hatalom ugyanis az Alkotmányt tehermentesítő törvényre bízta e tárgykör szabályozását. A népszavazás eredménye semmiképpen sem zárja ki, hogy az Országgyűlés a Htv. módosítása révén rendelkezzen a rendkívüli helyzetekben kötelező sorkatonai szolgálatról, illetve, hogy a későbbiekben az Alkotmány 70/H. §-ában biztosított felhatalmazás alapján – újabb népszavazási kezdeményezés vagy az arra jogosulttól származó törvénykezdeményezés következtében – újraszabályozza a honvédelmi kötelezettségek rendszerét. A népszavazásra szánt kérdésnek a hivatásos katonákból álló haderő létesítésére vonatkozó része alapján az a feladat hárul a törvényhozásra, hogy sorkatonaság hiányában is biztosítsa a törvényi feltételeit annak, hogy a hadsereg képes legyen az ország hatékony védelmére és ezzel alkotmányos feladatának betöltésére. A fentiekből következik, hogy az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány 70/H. §-át értelmező és a honvédelmi kötelezettség tartalmát meghatározó döntésével nem értek egyet.

4.1. A határozat számos további megállapításával nem tudok azonosulni. A határozat visszatérően hangsúlyozza, hogy az Alkotmány 70/H. §-a az ,,állam számára jogot biztosít'' a katonai szolgálat kikényszerítésére, továbbá ,,az állam határozza meg'', hogy az adott körülmények között a honvédelmi kötelezettség teljesítését mely feltételek mellett, milyen módon és milyen körben várja el, illetve az ,,állam jogosult eldönteni'', milyen terjedelemben igényli állampolgáraitól a honvédelmi kötelezettségek teljesítését.
A határozatnak ezekkel a megfogalmazásaival maradéktalanul egyetértenék, ha az ,,állam'' a törvényhozó hatalmat jelentené. Ha ugyanis mindezek a törvényhozó jogosítványai, akkor – a kizárt népszavazási tárgykörök hiányában – népszavazás is jogosult dönteni róluk. Ám a határozatból az következik, hogy ez esetben az ,,állam'' az alkotmányozó hatalmat jelenti, hiszen a döntés értelmében a népszavazás az alkotmányozó hatalom szabályozási jogát csorbítja. Így viszont a határozat a honvédelem legkülönfélébb kérdéseinek szabályozását az Alkotmány szintjére emelte, és kizárta abból a törvényhozó hatalmat, amit elfogadhatatlannak és megvalósíthatatlannak tartok.

4.2. A határozat szerint az Alkotmány 5. §-a és 40/A. § (1) bekezdése alapján a haza védelmével kapcsolatban az államot kötelezettségek, feladatok terhelik, s azok teljesítése érdekében ,,a személyes szolgálat útján ellátandó honvédelmi kötelezettség igénybevételének olyan lehetőségét kell az állam számára biztosítani, amely minden időben biztosítja, hogy a honvédelem összefüggő feladatait kiegyensúlyozott módon teljesíthesse. Eszközök és lehetőségek hiányában ugyanis kritikus és előre nem tervezhető helyzetekben oly módon szűkülhet be az állam mozgástere, hogy nem tud eleget tenni az Alkotmány 5. §-ából rá háruló kötelezettségeknek.'' A határozat végkövetkeztetése – mindezekkel összefüggésben – az, hogy a kérdés ,,számos tekintetben alkotmánymódosításra irányul''.
Álláspontom szerint a határozatnak ezekből a megállapításaiból az következik, hogy – az Alkotmány 70/H. §-ának tartalmától függetlenül – a haza védelme kizárólag akkor biztosított, ha az Alkotmány lehetőséget ad a kényszersorozásra. A határozat értelmében tehát ellentmondás keletkezne az Alkotmányon belül, ha az alkotmányozó hatalom az Alkotmány 70/H. §-ának módosításával megvonná a felhatalmazást a törvényhozó hatalomtól a sorkatonai szolgálat intézményesítésére. Úgy vélem, a határozat nemcsak a törvényhozó hatalomtól vonta el a jogot a haderő ilyen irányú átalakítására, hanem megkérdőjelezte az alkotmánymódosítás létjogosultságát is ebben a kérdésben.
Az indítványozók egyéb kifogásai

Egyetértek azzal a módszerrel, hogy az Alkotmánybíróság jelen esetben nem vizsgálta az indítványozók egyéb kifogásait, mert az Alkotmány módosítására irányulónak minősítette a népszavazásra bocsátandó kérdést. Mivel azonban megítélésem szerint a kérdés nem vonja el az Országgyűlés alkotmányozó hatalmát, szükségesnek tartom a további kifogások vizsgálatát is.

1. Az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés a) pontja szerint nem lehet országos népszavazást tartani – egyebek mellett – ,,a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról''. Összhangban a 6/2001. (VIII. 31.) OVB határozatot a jelen üggyel párhuzamosan felülbíráló alkotmánybírósági határozatban foglaltakkal, úgy ítélem meg, hogy e körbe nem tartozik bele az összes olyan jogszabály, amelynek pénzügyi-költségvetési vonzata van. A népszavazásra bocsátandó kérdésből nem következik a tiltott tárgykörként megjelölt törvények megváltoztatása, és a kérdés nem irányul arra, hogy a választópolgárok pontosan határozzanak meg jövőbeli költségvetési törvényben szereplő egyes kiadásokat. Mindezek alapján úgy vélem, hogy a kérdés népszavazásra bocsátását nem zárja ki az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés a) pontja.

2. Az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés b) pontja alapján a ,,hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekről, illetve az e kötelezettségeket tartalmazó törvények tartalmáról'' nem tartható népszavazás. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az e rendelkezésbe foglalt tilalom a hatályos nemzetközi kötelezettségek további alakításából kizárja a közvetlen hatalomgyakorlást. [62/1997. (XII. 5.) AB végzés, ABH 1997, 542., 546.; 11/1999. (V. 7.) AB határozat, ABH 1999, 100., 103–104.; 25/2000. (VII. 6.) AB határozat, ABH 2000, 159., 161–162.]
A kifogások előterjesztői nem neveztek meg olyan nemzetközi szerződést, illetve nemzetközi szerződés kihirdetéséről rendelkező törvényt, amely kizárná a sorkatonai szolgálat békeidőben történő megszüntetését és annak felváltását hivatásos haderővel. Az Országgyűlés 1999. február 9-én elfogadta a Magyar Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez történő csatlakozásáról és a Szerződés szövegének kihirdetéséről szóló 1999. évi I. törvényt (a továbbiakban: Ész.). Megítélésem szerint a Magyar Köztársaság nem vállalt olyan nemzetközi jogi kötelezettséget az Észak-atlanti Szerződéssel, illetve az abban részt vevő felekkel szemben, hogy fenntartja a sorkatonai szolgálatot. A magyar állam sem az Ész.-ben, sem más nemzetközi szerződésben nem kötelezte el magát a sorkatonaság intézményesítése mellett. A Magyar Köztársaságot az Észak-atlanti Szerződés – az Alkotmány 40/A. § (1) bekezdésével összhangban – arra kötelezi, hogy az egyéni és a kollektív védelmi feladatok ellátására alkalmas fegyveres erőket tartson fenn. [25/2000. (VII. 6.) AB határozat, ABH 2000, 159., 162.; 5/2001. (II. 28.) AB határozat, ABK 2001. február, 59., 61–62.] Az Észak-atlanti Szerződés azért nem követel meg a sorkatonaság intézményének megőrzésére irányuló kötelezettségvállalást, mert az egyes tagállamok döntésére bízza, hogy miképpen biztosítják fegyveres erőiknek a közös célok érdekében való hatékony felhasználását. Ezt alapul véve napjainkban az Észak-atlanti Szerződéshez tartozó államok többsége nem a hadkötelezettség alapján szervezi meg fegyveres erőinek felépítését. Mindezeket tekintetbe véve úgy ítélem meg, hogy az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés b) pontja nem gátolja meg népszavazás tartását az aláírásgyűjtő ív mintapéldányán szereplő kérdésben.

3. Az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdésének d) pontja szerint nem lehet népszavazást tartani az Országgyűlés hatáskörébe tartozó ,,szervezetalakítási (-átalakítási, -megszüntetési) kérdésről''. Az Alkotmánynak ez a szabálya nem képezheti akadályát minden olyan népszavazási kezdeményezésnek, amelynek eredményeként esetleg egyes állami intézményeken belül szervezeti átalakításra kerülhet sor. E rendelkezés alapján olyan kérdésről nem tartható népszavazás, amely közvetlenül valamely meghatározott állami intézmény szervezetének megalakítására, átalakítására vagy megszüntetésére vonatkozik, amennyiben a szabályozás az Országgyűlés hatáskörébe tartozik. A sorkatonai szolgálat békeidőben történő megszüntetése esetleg együtt járhat a Magyar Honvédség szervezetét, meghatározott szervezeti egységeit érintő jogszabályi rendelkezések módosításával, de a népszavazásra bocsátandó kérdés nem erre irányul, és a népszavazáson részt vevő választópolgárok nem erről hoznak döntést.

4. A kifogások alapján azt is meg kell vizsgálni, hogy a népszavazási kezdeményezés alapjául szolgáló kérdésre egyértelműen lehet-e válaszolni. Az Alkotmánybíróságnak az 5/2001. (VIII. 31.) OVB határozatot a jelen üggyel párhuzamosan felülbíráló alkotmánybírósági határozatban kialakított álláspontja szerint az egyértelműség követelményének vizsgálata egyrészt azt jelenti, hogy a népszavazásra szánt kérdés egyértelműen megválaszolható-e, azaz eldöntendő kérdés esetében arra ,,igen''-nel vagy ,,nem''-mel egyértelműen lehet-e felelni. Nem támasztható olyan követelmény a népszavazás kezdeményezőivel szemben, hogy a kérdés megfogalmazásakor az egyes jogágak kifejezéskészletét, a jogszabályokban meglévő fogalmakat, illetve az egyes tudományágak, szakterületek terminus technicusait vegyék alapul. A kérdés egyértelműségének megállapításakor azt is vizsgálni kell: a népszavazás eredménye alapján az Országgyűlés el tudja-e dönteni, hogy az akkor hatályban lévő jogszabályok szerint terheli-e jogalkotási kötelezettség.
Megítélésem szerint az aláírásgyűjtő íven szereplő kérdés egyértelműen az állampolgárok egy csoportja számára kötelező sorkatonai szolgálat békeidőben való megszüntetésére és az önkéntesség alapján szervezett hivatásos haderővel való felváltására irányul. Erre a kérdésre az állampolgárok a népszavazáson egyértelmű feleletet tudnak adni, és a népszavazás eredménye alapján az Országgyűlés meg tudja állapítani, hogy terheli-e jogalkotási kötelezettség. Álláspontom szerint – szemben a határozatban foglaltakkal – az nem képezi az Alkotmánybíróság vizsgálatának tárgyát, hogy a ,,békeidőben'' kifejezés szerepel-e az Alkotmányban vagy a Htv. hatályban lévő normaszövegében, és az Alkotmánybíróságnak azt sem kell vizsgálnia, hogy a katonai terminológiában milyen jelentéstartalmakat tulajdonítanak az ,,önkéntes'' és a ,,hivatásos'' haderő kifejezéseknek. Eredményes ügydöntő népszavazás esetén a törvényhozó feladata, hogy olyan normaszöveget fogadjon el, amelynek fogalomkészlete összhangban áll az Alkotmány terminológiájával. Következésképpen – álláspontom szerint – a népszavazás kezdeményezői által megfogalmazott kérdés eleget tesz az egyértelműség követelményének.

5. Végezetül, úgy ítélem meg, hogy a népszavazásra bocsátandó kérdés, illetve az Alkotmánynak a férfiak és nők egyenjogúságát biztosító 66. § (1) bekezdése, valamint a diszkrimináció tilalmáról rendelkező 70/A. § (1) bekezdése között – a jelen jogorvoslati eljárásban – nincs értékelhető alkotmányjogi összefüggés.

* * *

Különvéleményem megfogalmazásakor abból indultam ki, hogy az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata alapján az Alkotmány módosítására irányuló kérdésben választópolgárok által kezdeményezett népszavazásnak nincs helye. Alkotmánybíróként nem vitatom az Alkotmánybíróságnak azt az álláspontját sem, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányos berendezkedésében a közvetlen hatalomgyakorlás egyik módjának minősülő népszavazás szükségképpen kiegészítő, másodlagos forma a képviselet útján történő hatalomgyakorláshoz képest.
Egyetértek a jelen ügyben meghozott alkotmánybírósági határozatból fakadó azon tétellel, amely szerint az alkotmányozó és a törvényhozó hatalom megkülönböztetése alapján a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatát igénylő törvények tartalmát is érintheti országos népszavazás. A kérdés abban az esetben nem bocsátható a választópolgárok által kezdeményezett népszavazásra, ha annak eredményeként az Országgyűlés a közjogi berendezkedés alapját képező Alkotmány módosítására vagy valamely alapjogot alkotmánysértő módon korlátozó törvény elfogadására lenne köteles. A fentiekből következik az is, hogy – az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdésében felsorolt tiltott tárgyköröket leszámítva – nincs olyan, az Alkotmánnyal összhangban lévő törvényhozási kérdés, amelyről népszavazás nem hozhatna döntést.
A határozatétól eltérő alkotmányértelmezésemben azt kívántam hangsúlyozni, hogy az Alkotmány elsődleges célja az alapvető jogok biztosítása, nem pedig a Htv.-ben szabályozott, az állampolgárok egy csoportját érintő sorkatonai szolgálati kötelesség feltétlen kikényszerítése. Az általam képviselt alkotmányfelfogásból következik az is, hogy mind a törvényhozók, mind – közvetlenül – a választópolgárok döntést hozhatnak a sorkatonai szolgálatról, amíg az alkotmányozó nem szünteti meg az alkotmányos felhatalmazást.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére