• Tartalom

38/2001. (HK 12.) HM utasítás

38/2001. (HK 12.) HM utasítás

a belföldi reprezentációról

2001.07.09.
A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 11. § (1) bekezdés l) pontjában kapott felhatalmazás alapján a belföldi reprezentációról a következő utasítást adom ki.

1. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra, a honvédelmi miniszter felügyelete és irányítása alatt álló hivatalokra, háttérintézményekre, katonai nemzetbiztonsági szolgálatokra, katonai felsőoktatási intézményre, továbbá a Magyar Honvédség katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: katonai szervezetek) terjed ki.

2. § A belföldi reprezentációs tevékenység körébe tartozik:

a) a katonai szervezetek parancsnokainak (vezetőinek) a beosztásukkal kapcsolatban álló vendéglátási tevékenysége (a továbbiakban: személyi reprezentáció),

b) a katonai szervezeteknél megtartásra kerülő ünnepségekhez és rendezvényekhez kapcsolódó vendéglátás (a továbbiakban: rendezvényi reprezentáció), valamint

c) a hadkiegészítő parancsnokságok érdekvédelmi szervezetei által meglátogatott nyugállományúak (elsősorban a betegek) megajándékozása.

3. § (1) Reprezentációs célokra az ezen utasításban (a továbbiakban: Ut.) meghatározott parancsnokok (vezetők) személyi, valamint rendezvényi reprezentációs kerettel rendelkeznek. A reprezentációs keretek évenkénti, illetőleg rendezvényenkénti összege a mindenkori köztisztviselői illetményalap meghatározott százaléka. A reprezentációs keret összegét a mindenkori illetményalap, valamint a reprezentációs keret százalékának szorzata képezi.

(2) A személyi reprezentációs kerettel rendelkező parancsnokok (vezetők) körét, valamint a reprezentációs normákat az Ut. 1. számú, a rendezvényi reprezentációs alkalmakat, az alkalmanként megvendégelhetők létszámát, valamint a személyenkénti és alkalmankénti reprezentációs normákat a 2. számú melléklet tartalmazza.

(3) A személyi reprezentációs kerettel rendelkező parancsnokok (vezetők) keretük egy részét a nekik alárendelt parancsnokok részére leadhatják.

(4) Személyi és rendezvényi reprezentációs célokra csak a (2) bekezdés szerinti normák alapján a költségvetésben megtervezett és jóváhagyott költségkeret használható fel, de a rendezvényi reprezentáció a személyi reprezentációs keret terhére túlléphető.

(5) Az 1. számú mellékletben fel nem sorolt vezetőknek, illetőleg a 2. számú mellékletben nem szereplő rendezvényekre reprezentációs keretet – indokolt esetben, alkalmanként – a honvédelmi miniszter engedélyezhet.

4. § (1) A reprezentációs keretek felhasználását számlákkal kell igazolni.

(2) A személyi reprezentációs keretet negyedévenként – az előző negyedévi felhasználás igazolását követően – kell a parancsnokok rendelkezésére bocsátani.

(3) A rendezvényi reprezentációra a rendezvény előtt – a felszámítható keretösszegig – előleg adható, s a keretek felhasználásáról a rendezvényt követő 10 napon belül kell az (1) bekezdés szerinti módon elszámolni.

5. § (1) Ez az utasítás az aláírása napján lép* hatályba, rendelkezéseit azonban 2001. január 1-jétől kell alkalmazni azzal, hogy azok a parancsnokok és vezetők, akik e jelen utasítás szerint személyi reprezentációs keretre nem jogosultak, a korábbi szabályok szerint részükre járó 2001. évi keret időarányos részét felhasználhatják.

(2) Az utasítás hatálybalépésével egyidejűleg a belföldi reprezentációról szóló 56/1997. (HK 18.) HM utasítás, valamint az ezt módosító 66/1997. (HK 21.) HM utasítás, illetve a 48/1998. (HK 14.) HM utasítás hatályát veszti.

Dr. Szabó János s. k.,
honvédelmi miniszter

1. számú melléklet a 38/2001. (HK 12.) HM utasításhoz


MAGYAR KÖZTÁRSASÁG
HONVÉDELMI MINISZTERE

KIMUTATÁS
a személyi reprezentációs kerettel rendelkező
parancsnokokról (vezetőkről) és az éves reprezentációs keretekről

Fsz.

Parancsnok (vezető)

Éves reprezentációs
norma az ill. alap %-
ában

I. A HM-ben és a honvédelmi miniszter felügyelete és irányítása alatt álló hivataloknál,
háttérintézményeknél, a katonai nemzetbiztonsági szolgálatoknál és a katonai felsőoktatási intézménynél

1

Miniszter

500

2

Államtitkár, Honvéd Vezérkar főnöke

350

3

Helyettes államtitkár, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes

250

4

HM főcsoportfőnökök
HM főosztályvezető-, illetőleg azzal azonos jogállású vezető
HVK csoportfőnök

200

5

A 4. pont alá nem tartozó HM hivatal vagy háttérintézmény vezetője

100

6

Katonai nemzetbiztonsági szolgálatok főigazgatói

250

7

Felsőoktatási intézmény rektora

150

8

Felsőoktatási intézmény kari dékánja, főigazgatója

100

II. A Magyar Honvédségnél

1

MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság parancsnoka

200

2

Haderőnemi vezérkari főnök

230

3

HVK Katonai Összekötő Csoport csoportvezető
MH Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka
MH Összhaderőnemi Hadműveleti Központ parancsnoka

180

4

Az 1–3. pontban nem szereplő, önálló állománytáblával rendelkező VII. és annál magasabb kategóriájú parancsnok

60

5

Az 1–4. pontban nem szereplő, önálló állománytáblával rendelkező parancsnok

30

2. számú melléklet a 38/2001. (HK 12.) HM utasításhoz


MAGYAR KÖZTÁRSASÁG
HONVÉDELMI MINISZTERE

KIMUTATÁS
a rendezvényi reprezentációs keretekről

Fsz.

Reprezentációs
alkalom

Résztvevők

Reprezentációs
norma a
köztisztviselői
ill. alap %-ában

1.

Állami és nemzeti ünnepek, valamint a Honvédelem Napja

Az elismerésben részesültek, valamint a külső és belső vendégek (ez utóbbiak létszáma azonban nem haladhatja meg a tiszti és tiszthelyettesi, valamint köztisztviselői és közalkalmazotti állomány 30%-át, de legfeljebb 50 főt)

0,9

2.

Katonai ünnepek (fegyvernemi nap, csapatünnep és kerek évforduló)

Meghívott külső és belső vendégek (létszámuk nem haladhatja meg a tiszti, tiszthelyettesi, köztisztviselői és közalkalmazotti létszám 20%-át, de legfeljebb 30 főt)

0,9

3.

Csapatzászló adományozási ünnepség

A meghívott vendégek létszámát és összetételét a Honvéd Vezérkar főnök helyettese határozza meg (a meghívottak létszáma azonban az 50 főt nem haladhatja meg)

0,9

4.

Hivatásos tiszti és tiszthelyettesi avatások

Avatottak létszáma, valamint két fő közvetlen hozzátartozójuk és az avatottak 30%-ának megfelelő létszámú külső és belső vendég (de legfeljebb 30 fő)

1,3

5.

Tartalékos tiszti és tiszthelyettesi, valamint a szerződéses tiszthelyettesi avatások

Avatottak létszáma, és legfeljebb az avatottak 30%-ának megfelelő létszámú külső és belső vendég (de legfeljebb 20 fő)

1,0

6.

Gyakorlatok

A Honvéd Vezérkar főnöke által meghatározott gyakorlatokon a jóváhagyott vendéglétszám után

0,9

7.

Nyugdíjasok fogadása

Önálló állománytáblával rendelkező katonai szervezetek parancsnokai által évente egy alkalommal tartott megemlékező fogadás nyugdíjas vendégei után

0,9

8.

A hadkiegészítő parancsnokságok által meglátogatott nyugdíjas tisztek és tiszthelyettesek, illetve elsősorban közülük is a betegek megajándékozása

A kiegészítő parancsnoksághoz tartozó nyugdíjas tisztek és tiszthelyettesek

0,5

*

Az utasítás aláírásának napja: 2001. július 9.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére