• Tartalom

33/2001. (VII. 11.) AB határozat

33/2001. (VII. 11.) AB határozat1

2001.07.11.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány, valamint alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 42. § (4) bekezdésének második mondata: ,,Határozathozatal előtt az ügyész indítványát be kell szerezni.'' – alkotmányellenes, ezért ezt a rendelkezést a határozat közzétételének napjával megsemmisíti.
A fenti jogszabály az alábbi szöveggel marad hatályban:
,,42. § (4) A kizárásról a bíróság tanácsülésen határoz. Ha a bejelentést nem a bíró tette, be kell szerezni nyilatkozatát.''

2. Az Alkotmánybíróság a fenti jogszabályi rendelkezésnek a Nógrád Megyei Bíróság B.253/1998. számú ügyében való alkalmazhatósága kizárására irányuló kérelmet elutasítja.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

1. Az indítványozó ellen a Salgótarjáni Városi Ügyészség magánokirat-hamisítás vétsége miatt emelt vádat, és a vádindítványt az illetékes Salgótarjáni Városi Bírósághoz nyújtotta be.
Mivel az indítványozó a megye területén ügyvédként működik, a Salgótarjáni Városi Bíróság összes bírái elfogultságot jelentettek be, és kizárásukat kérték. Ugyanezt tették a Pásztói Városi Bíróság összes bírái is.
Az ugyancsak Nógrád megyében lévő Balassagyarmati Városi Bíróság bírái közül csak a bírák többsége érezte magát elfogultnak, öten viszont nem. Ezért a Nógrád Megyei Főügyészség átirata alapján a Nógrád Megyei Bíróság 1998. november 16-án kelt B.253/1998/8. sorszámú végzésével eljáró bíróságként a Balassagyarmati Városi Bíróságot jelölte ki.
Ezt a végzést a csatolt tértivevény tanúsága szerint 1999. január 19-én kézbesítették az indítványozónak.
A megyei bíróság kijelölése alapján a Balassagyarmati Városi Bíróságon B.886/1998. szám alatt folytatódott a büntetőeljárás az indítványozóval szemben.
Az indítványozó időközben elfogultsági kifogást jelentett be a bíróság elnöke és az ügyében eljáró bíró ellen, és mert alkotmányjogi panaszt is előterjesztett, ezért a Balassagyarmati Városi Bíróság 1999. február 1-jén kelt végzésével a kitűzött tárgyalást elhalasztotta, és az előzetes kérdések elbírálásáig az eljárást felfüggesztette.

2. Az indítványozó a Nógrád Megyei Bíróság kijelölő végzésével kapcsolatban a törvényben előírt 60 napon belül, 1999. február 18-án alkotmányjogi panaszt terjesztett elő.
Többszöri, hiánypótlásra történő felhívást követően az indítványozó számos kiegészítést nyújtott be, de csak a legutóbbi beadványában nyilatkozott egyértelműen a panasz tárgyáról. Ugyanezen tárgykörben egyúttal a kifogásolt jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítását és megsemmisítését is indítványozta, fenntartva ugyanakkor az alkotmányjogi panaszt is. Kérte továbbá azt is, hogy a megjelölt jogszabályi rendelkezés alkalmazhatóságát a konkrét büntető ügyben az Alkotmánybíróság tiltsa meg.
Az indítványozó a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) 42. § (4) bekezdése részbeni alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte azon az alapon, hogy a támadott jogszabály sérti az Alkotmány 57. § (1) és (3) bekezdéseiben foglaltakat, nevezetesen az igazságos és pártatlan bíráskodás, a bíróság előtti egyenlőség és a védelemhez való jog alkotmányos elvét.

II.

Az azonos jogszabályi rendelkezést támadó indítvány és alkotmányjogi panasz együttes elbírálása során az Alkotmánybíróság az alábbi jogszabályokat vizsgálta:
,,57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt vádat vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(2) […]
(3) A büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga…''
,,42. § (3) A 35. § (4) bekezdésében szabályozott esetekben, továbbá ha a bíróságnak nincs olyan tanácsa, amelyre a kizárási ok nem vonatkozik, a kizárásról a másodfokú bíróság határoz. Ha a kizárás iránti bejelentésnek helyt ad, az eljáró bíróság kijelölésére a 34. § megfelelően irányadó.
(4) A kizárásról a bíróság tanácsülésen határoz. Határozathozatal előtt az ügyész indítványát be kell szerezni. Ha a bejelentést nem a bíró tette, be kell szerezni nyilatkozatát.''

III.

Az utólagos normakontrollra irányuló indítvány és ezzel együtt az alkotmányjogi panasz megalapozott.

1. Az indítványozó véleménye szerint a támadott jogszabályhely sérti a pártatlan bíráskodás, az igazságos tárgyalás, a ,,fegyverek egyenlősége'' (tehát az ügyfélegyenlőség) és a védelem jogának alkotmányos elvét, mégpedig azért, mert a kizárási eljárásban a másodfokú bíróság a döntés előtt csak az ügyész nyilatkozatát köteles beszerezni, de a vádlottét nem.

2. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése alapján alkotmányos alapjog a bíróság pártatlansága, és az igazságos tárgyaláshoz való jog. A kizárásra vonatkozó eljárási szabályok éppen ezt az alkotmányos alapjogot hivatottak biztosítani az egyes ügyek elbírálása során.
A terhelt szabad védekezésének joga az Alkotmány 57. § (3) bekezdéséből következően alkotmányos alapjog. Az Alkotmánybíróság a 25/1991. (V. 18.) AB határozatában a védelem jogát az alábbiakban részletezte:
,,A védelemhez való jog alkotmányos büntetőeljárási alapelve az eljárás egész menetében számtalan részletszabályban ölt testet. A védelemhez való jog a büntetőeljárás alá vont személy azon jogaiban, illetve a hatóságok azon kötelezettségeiben realizálódik, amelyek biztosítják, hogy a vele szemben érvényesített büntetőjogi igényt megismerje, arról álláspontját kifejthesse, az igénnyel szembeni érveit felhozhassa, a hatóságok tevékenységével kapcsolatos észrevételeit és indítványait előterjeszthesse, továbbá védő segítségét vehesse igénybe. A védelemhez való jog tartalmát képezik a védő azon eljárási jogosítványai, illetve a hatóságok azon kötelezettségei, amelyek részéről a védelem ellátását lehetővé teszik.'' (ABH 1991, 414., 415.)
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a ,,tisztességes eljárásnak (…) általánosan és nem vitatottan elismert eleme a 'fegyverek egyenlősége', amely a büntetőeljárásban azt biztosítja, hogy a vádnak és a védelemnek egyenlő esélye és alkalma legyen arra, hogy a tény- és jogkérdésekben véleményt formálhasson és állást foglalhasson. A fegyverek egyenlősége nem minden esetben jelenti a vád és védelem jogosítványainak teljes azonosságát, de mindenképpen megköveteli, hogy a védelem a váddal összevethető súlyú jogosítványokkal rendelkezzen.'' [6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91., 95., 96.]
Az Alkotmánybíróság a bírósághoz fordulás jogával kapcsolatban azt is kimondotta, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdése alapján mindenkit alanyi jog illet meg arra, hogy jogait független és pártatlan bíróság előtt érvényesítse, és hogy a bírósági eljárásban a fél pozíciójában szerepelhessen. (930/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 502., 505.)

3. A kizárás tárgyában hasonló döntés előtt az ügyész nyilatkozatának beszerzését a Be. 42. § (4) bekezdése kötelezően előírja, a terheltét azonban nem. Sőt, az ügyészi indítványnak a terhelt részére való kézbesítését sem írja elő. Ekként ez a rendelkezés beleütközik a bíróság előtti egyenlőség elvébe. Bár a Be. 44. § (5) bekezdése a terhelt indítványtételi és észrevételezési jogát az eljárás minden szakaszára nézve biztosítja, és ezt a Be. 42. § (4) bekezdése sem zárja ki, azonban a terhelt esetleg csak utólag, a döntést követően nyilatkozhat, ezzel szemben az ügyész az álláspontját már a döntést megelőzően is előterjesztheti, sőt, az indítvány beszerzése a bírói döntés kötelező előfeltételeként szerepel. Ez a megoldás az ügyésznek többletjogokat biztosít, amellyel szemben a terhelt az időbeli sorrendet illetően lépéshátrányba kerül, már azon okból is, hogy az ő nyilatkozatának beszerzését a törvény még utólagosan sem kívánja meg.
A terhelt a kizárási és kijelölési eljárásról így az esetek többségében csak utólag szerezhet tudomást, és ellentétben az ügyésszel, a kijelöléssel kapcsolatos észrevételeit és javaslatait a döntés előtt a másodfokú bírósággal nincs módjában közölnie.
Ha például több bíróság kijelölése is szóba kerülhet, a terhelt érdekei és szempontjai figyelmen kívül maradnak, és a másodfokú bíróság egyoldalúan csak az ügyész, tehát a vád álláspontjával ismerkedhet meg. Ez a jogi megoldás alkalmas arra, hogy kétséget ébresszen az igazságszolgáltatás pártatlanságáról, noha a kizárás és a kijelölés célja éppen a pártatlanság biztosítása. Ugyanakkor a tárgyalás időszerűségét is hátrányosan érinti, mert a terheltnek ezután már csak az a lehetősége marad, hogy esetleg a kijelölt bíróság ellen ő maga jelenthessen be újabb kizárási indítványt. Mindez pedig az eljárás elhúzódását eredményezi, amely ugyancsak sértheti a terhelt érdekeit.

4. Az Alkotmánybíróság által vizsgált eljárásjogi rendelkezés a fent kifejtettek szerint az ügyész javára többletjogokat biztosít, ezáltal sérti a bíróság előtti egyenlőségre, a védelem jogaira és a pártatlan bíráskodásra vonatkozó, az Alkotmány 57. § (1) és (3) bekezdésében deklarált alapjogokat.
Ezért az Alkotmánybíróság a hivatkozott jogszabályt az ügyészi indítvány előzetes és kötelező beszerzésére vonatkozó részében alkotmányellenesnek ítélte és megsemmisítette.
Ennek megfelelően megállapította a vonatkozó jogszabály hatályban maradó szövegét.
A közzététel az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 41. §-án alapul.

5. Az Abtv. 48. §-a szerinti alkotmányjogi panasz lényegileg konkrét normakontrollt jelent. Így az indítványozó által a vitatott rendelkezésekre vonatkozóan külön előterjesztett, absztrakt normakontrollra irányuló indítványt az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz kapcsán bírálta el.
Az Abtv. 42. § (1) bekezdése értelmében a megsemmisített jogszabályi rendelkezés a határozat közzétételének napján veszti hatályát.
Az Abtv. 43. § (4) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság nem látta szükségesnek, illetve célszerűnek, hogy a jogszabály megsemmisítését visszamenőleges hatállyal mondja ki, úgyszintén azt sem, hogy az alkotmányjogi panasz tárgyát képező konkrét büntetőügyben történő alkalmazhatóságát – ugyancsak visszamenőleges hatállyal – kizárja.
Sem az alkotmányjogi panasz, sem az utólagos normakontroll vonatkozásában nem állapítható meg a jogbiztonság sérelme vagy az indítványozó olyan különösen fontos érdeke, amely az általános szabálytól történő eltérést indokolná.
Az indítványozó konkrét ügyében ugyanis a kijelölő bíróság már beszerezte – mert be kellett szereznie – az ügyészi indítványt, ezt tehát utólag meg nem történtté tenni nem lehet. Az ügyészi indítvány tényétől függetlenül azonban, a megyei bíróság az adott esetben más bíróságot ki sem jelölhetett volna, hiszen a megye területén csak egyetlen olyan helyi bíróság maradt, amelynek bírái nem teljes létszámban jelentettek be kizárási okot. Következésképpen a megyei bíróság döntése eleve behatárolt volt, és azt nem az ügyészi indítvány determinálta.
A jelen esetben a megsemmisített jogszabály konkrét ügyben történő alkalmazása visszamenőleges megtiltására irányuló kérelmet az Alkotmánybíróság elutasította.

Alkotmánybírósági ügyszám: 169/D/1999.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére