• Tartalom

2155/2001. (VI. 20.) Korm. határozat

2155/2001. (VI. 20.) Korm. határozat1

az elektronikus közbeszerzés rendszerének koncepciójáról és a létrehozásával kapcsolatban szükséges intézkedésekről szóló 2146/2000. (VI. 30.) Korm. határozat módosításáról

2002.11.07.

A Kormány az elektronikus közbeszerzés rendszerének koncepciójáról és a létrehozásával kapcsolatban szükséges intézkedésekről szóló 2146/2000. (VI. 30.) Korm. határozatot (a továbbiakban: H.) a következők szerint módosítja:

1. A H. I. 2. pontjában ,,az iratokat'' szó helyébe ,,a rendszer teljes kiépítettsége idején valamennyi dokumentumot'' kifejezés lép.

2. A H. I. 3. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

,,3. Az elektronikus közbeszerzés rendszerében, a rendszer teljes kiépítettsége idejére – amennyiben a II/4–II/5. pontok alapján ez megvalósítható – a szerződéskötés, a számlázás, továbbá a fizetés is elektronikus úton történjen.''

3. A H. I. 4. pontjában a ,,II/5. pont szerinti rendeletben'' szövegrész helyébe a ,,II/6. pont szerinti rendeletben'' szövegrész lép.

4. A H. I. 5. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

,,5. Az elektronikus közbeszerzés rendszere támogatja a közbeszerzési értékhatár alatti beszerzések elektronikus úton történő megvalósítását is katalógusból történő közvetlen rendelés, fordított aukció, valamint egyszerű felhívásos eljárás útján.''

5. A H. I. 6. pontjának első fordulata helyébe az alábbi rendelkezés lép:

,,Az elektronikus közbeszerzési eljárások szabályozása során a Kbt.-ben szabályozott (az EKR-ben szükséges) eljárásfajták szabályait kell alapul venni, ...''

6. A H. I. 7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

,,7. Az elektronikus közbeszerzés hatálya alá – a Kbt.-vel összhangban – a Kormány által irányított költségvetési szervek tartoznak, de a rendszer teljes kiépítettsége idejére biztosítani kell, hogy az elektronikus közbeszerzési eljárásokat, valamint a közbeszerzési értékhatár alatti beszerzéseket a Kbt. hatálya alá tartozó bármely szervezet alkalmazhassa.''

7. A H. I. 8. pontja az alábbi új mondatokkal egészül ki:

,,...A bevezetés időszakában az elektronikus közbeszerzési eljárások, valamint a közbeszerzési értékhatár alatti beszerzések egyes lépései még hagyományos módon (,,papír alapon'') történnek, az egyes lépések elektronikus támogatása fokozatosan épül ki. Szintén fokozatosan valósul meg a jelenleg központosított közbeszerzés keretében beszerzendő kiemelt termékeknek (továbbiakban: kiemelt termékek) az elektronikus közbeszerzés rendszerében történő beszerzése. Az elektronikus közbeszerzés rendszere teljes kiépítésében a jelenleg központosított közbeszerzés útján beszerzendő – a II/6. pont szerinti rendeletben meghatározott – kiemelt termékek elektronikus úton történő beszerzését teszi lehetővé.''

8. A H. I. 9. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

,,9. Az elektronikus közbeszerzés informatikai rendszerét úgy kell kialakítani, hogy az alkalmas legyen a közbeszerzésekkel kapcsolatos hirdetmények közzétételére, az EU közbeszerzésről szóló irányelv-tervezetében meghatározott új eljárásfajták kezelésére, valamint a kiemelt termékek mellett további termékek beszerzésére.''

9. A H. II. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

,,II. Az elektronikus közbeszerzés rendszerének létrehozásával kapcsolatos feladatok:
1. A Kormány felkéri a Magyar Posta Rt.-t, hogy a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvénynek az előterjesztés 2. számú mellékletében szereplő, tervezett módosítására tekintettel kezdje meg az előkészületeket az elektronikus közbeszerzési rendszer kialakításával, illetve működtetésével kapcsolatos tevékenységek ellátásához a jelen határozatban foglalt elvek, előírások és határidők szerint.

2. A Kormány az elektronikus katalógusba felvehető termékek és szolgáltatások osztályozási hierarchiájának és leíró adatszerkezetének kidolgozására, a termékek regisztrációjára és minősítésére, az elektronikus közbeszerzési rendszerben minősített szállítók regisztrálására termékcsoportonként, a rendszer fokozatos kiépítésével összhangban a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóságát jelöli ki. A II/6. pont szerinti kormányrendelet meghatározza a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóságának az elektronikus közbeszerzés rendszerével kapcsolatos egyéb feladatait.
Felelős: Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter2
Határidő: folyamatos

3. Ki kell dolgozni a központosított közbeszerzések során létrejött keretszerződések, valamint az elektronikus közbeszerzés rendszere közötti összhang megteremtéséhez szükséges főbb elveket, melynek során figyelemmel kell lenni arra, hogy a kiemelt termékek beszerzésére az egyes termékekre a II/9. pontban meghatározott időpontig hagyományos módon (,,papír alapon''), központosított közbeszerzési eljárás során kerül sor.
Felelős: Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter
Határidő: 2001. július 31.

4. Meg kell vizsgálni az elektronikus közbeszerzési eljárások hatálya alá tartozó szervezetek elektronikus úton történő számlázásának, fizetésének lehetőségét, és ki kell dolgozni megvalósításának módját.
Felelős: pénzügyminiszter, együttműködve a miniszterelnök informatikai főtanácsadójával, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter
Határidő: 2001. augusztus 31.

5. Munkacsoportot kell működtetni az elektronikus közbeszerzés rendszere kialakításának koordinálására.
Felelős: informatikai és hírközlési miniszter,
Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, igazságügy-miniszter, a Közbeszerzések Tanácsa és más szervezetek bevonásával3
Határidő: folyamatos

6. A I. pont szerinti koncepcióval összhangban el kell készíteni az elektronikus közbeszerzés rendszeréről és alkalmazásáról szóló kormányrendelet tervezetét a rendszer végleges állapotát szabályozva úgy, hogy egyes rendelkezések a technikai megvalósítás függvényében lépjenek hatályba.
Felelős: Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, a miniszterelnök informatikai főtanácsadójával együttműködve, igazságügy-miniszter
Határidő: kihirdetés: 2001. október 31., folyamatos hatálybaléptetés mellett

7. Koordinálni kell a Kormány által irányított költségvetési szerveknek az elektronikus közbeszerzési rendszerhez való csatlakozásához szükséges feltételek megteremtését.
Felelős: Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter
Határidő: 2001. december 1.

8. Ki kell alakítani az elektronikus közbeszerzés informatikai rendszerét olyan szintig, hogy az alkalmas legyen az elektronikus közbeszerzési eljárásokban részt vevő szállítók jegyzékének kialakítására, valamint – legalább – az informatikai termékek, és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások regisztrációjára.
Felelős: Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, a miniszterelnök informatikai főtanácsadójával együttműködve
Határidő: 2002. január 31.

9. A központosított közbeszerzés során megkötendő keretszerződések hatálya
a) személyi számítógép rendszerek, azok főbb egységei és általánosan használt felhasználói szoftver eszközei tekintetében a 2002. december 31-ét,
b) papíráruk, irodaszerek, kellékek tekintetében a 2002. december 31-ét,
c) valamennyi egyéb termék tekintetében 2003. december 31-ét
nem lépheti túl.
Felelős: Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter
Határidő: folyamatos, a központosított közbeszerzések lefolytatá- sával összhangban

10. Az elektronikus közbeszerzési rendszer bevezetésének kezdő időpontja 2002. január 31. Az informatikai rendszer kialakítását követően, de bevezetését megelőzően legalább 2 hónapot kell biztosítani a rendszer felhasználóinak felkészítésére, valamint az informatikai rendszer funkcióinak tesztelésére. A rendszer szolgáltatásait a I/8 pontban foglaltaknak megfelelően kell nyújtani.
Felelős: informatikai és hírközlési miniszter,
Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, a miniszterelnök informatikai főtanácsadójával együttműködve4
Határidő: 2002. január 31-től folyamatos

11. Az elektronikus közbeszerzési rendszer teljes körű megvalósítása magába foglalja az alábbi funkciókat:
a) a számlák elektronikus úton történő kibocsátása, valamint az ellenérték elektronikus úton történő megfizetése (összhangban a II/4. ponttal),
b) elektronikus úton történő szerződéskötés (összhangban a II/5. ponttal),
c) a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó – a II/6. pont szerinti rendeletben meghatározott – termékeknek és szolgáltatásoknak ezen a rendszeren keresztül történő beszerzése (összhangban a II/9. ponttal),
d) a központosított közbeszerzés hatálya alá kötelezően tartozó szervezeteken kívül a Kbt. hatálya alá tartozó bármely szervezet önként történő kapcsolódásának biztosítása az elektronikus közbeszerzési rendszerhez (összhangban az I/7. ponttal).
Felelős: Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, a miniszterelnök informatikai főtanácsadójával együttműködve
Határidő: folyamatos, véghatáridő: 2003. december 31.

12. Kezdeményezni kell az előkészítésért első helyen felelősnél az elektronikus közbeszerzési rendszer megvalósítása során szükségessé váló jogszabály-módosításokat.
Felelős: informatikai és hírközlési miniszter,
Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, igazságügy-miniszter5
Határidő: folyamatos

13. Az elektronikus közbeszerés rendszerének létrehozásával kapcsolatos koordinációs és egyéb előkészítő, szervező tevékenység céljaira 2001-ben 130 M Ft és 2002-ben 70 M Ft szükséges, melyet a Miniszterelnöki Hivatal költségvetésében e célra tervezett összegből időarányosan biztosítani kell.''

10. Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba.

1

Megjelent: Határozatok Tára 2001. évi 25. szám.

2

A 2. pontra vonatkozó felelős a 2333/2002. (XI. 7.) Korm. határozat 1. b) pontjának második francia bekezdése szerint módosított szöveg.

3

Az 5. pontra vonatkozó felelős a 2333/2002. (XI. 7.) Korm. határozat 1. b) pontjának második francia bekezdése szerint módosított szöveg.

4

A 10. pontra vonatkozó felelős a 2333/2002. (XI. 7.) Korm. határozat 1. b) pontjának második francia bekezdése szerint módosított szöveg.

5

A 12. pontra vonatkozó felelős a 2333/2002. (XI. 7.) Korm. határozat 1. b) pontjának második francia bekezdése szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére