• Tartalom

17/2001. (HK 4.) HM határozat

17/2001. (HK 4.) HM határozat

költségvetési szerv alapításáról szóló HM határozat módosításáról

2001.02.27.
A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 11. § (1) bekezdésének e) pontjában kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 89. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 11. § (5) bekezdésére, valamint a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség költségvetése tervezésének, gazdálkodásának, előirányzat-felhasználásának a sajátosságoknak megfelelő szervezeti és eljárási rendjére vonatkozó szabályairól szóló 90/1997. (V. 30.) Korm. rendeletben foglaltakra – a 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred 1995. december 30-án kelt szám nélküli HM határozattal kiadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítom:
1. A határozatban a katonai szervezet megnevezése: Magyar Honvédség 64. Boconádi Szabó József Logisztikai és Támogató Ezred, rövidített megnevezése: MH 64. log. és tám. e.
2. A határozat 3. pontja helyébe az alábbi 3. pont lép:
„3. Az MH 64. log. és tám. e. alaptevékenysége (rendeltetése)
A Szárazföldi Vezérkar alárendeltségébe tartozó katonai szervezetek haderőnemi szintű logisztikai támogatása. A harckészültségi, a kiképzési- és szakintézkedésekben előírt feladatok végrehajtása.”
3. A határozat 4. pontja helyébe az alábbi 4. pont lép:
„4. Az alaptevékenység (rendeltetés) körében végrehajtja
a) az állományába szervezett haderőnemi ágazati főnökségeivel – a Szárazföldi Vezérkar logisztikai főnök szakmai felügyelete mellett – végzi a szárazföldi haderő logisztikai támogatása ágazati szakfeladatainak tervezését, szervezését és irányítását,
b) megalakítja, tárolja és kezeli a Szárazföldi Vezérkar hadtest szintű logisztikai készleteit. Részt vesz a katonai szervezetek harckiképzési és minősített időszaki logisztikai ellátásának végrehajtásában. Végzi a csapatoknál eggyel magasabb szintű technikai eszköz javítási- és kiszolgálási műveleteket. Minősített időszakban szakorvosi ellátást biztosít a sérült katonaállomány egészségügyi ellátása keretében,
c) végrehajtja az alegység összekovácsolását, katonai, szakmai felkészítését, a katonai szervezet magasabb készenlétbe helyezését,
d) rendelkezésére álló kapacitásaival az MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokságra, valamint más nemzetgazdasági erőforrásokra támaszkodva részt vesz az SFOR Magyar Műszaki Kontingens, a KFOR Őr- és Biztosító Zászlóalj, valamint a NATO-nak felajánlott szárazföldi reagáló erők részére külhoni alkalmazásuk esetén nyújtott nemzeti támogatás biztosításában.”
4. A határozat 5. pontja helyébe a következő 5. pont lép:
„5. A katonai szervezet az MH Szárazföldi Vezérkar, vezérkari főnök szolgálati alárendeltségébe tartozik.
Az állományába szervezett Szárazföldi Vezérkar Logisztikai Ágazati Főnökségek tevékenységüket a Szárazföldi Vezérkar logisztikai főnök szakirányításával végzik.”
5. A határozat 6. pontja „fenntartója a Szárazföldi Vezérkar, vezérkari főnök” szövegrésszel egészül ki.
6. A határozat 7. pontja helyébe a következő 7. pont lép:
„7. A katonai szervezet vezetőjének kinevezése, jogköre, feladatai
a) a katonai szervezet vezetője: parancsnok, beosztásának megnevezése:
ezredparancsnok,
b) a katonai szervezet vezetőjét beosztásába – elöljárói javaslata figyelembevételével – a Honvéd Vezérkar főnöke nevezi ki, illetve menti fel,
c) a parancsnok a katonai szervezet élén álló egyszemélyi vezetőként felelős a szervezet alaptevékenységéből adódó feladatok és kötelezettségek ellátásáért, az ezred működésének biztosításáért, a jogszabályokban, az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben és a belső rendelkezésekben előírtaknak megfelelő törvényes működésért. A szervezet személyi állományának szolgálati elöljárója, illetve felettese. Szolgálati hatalma kiterjed a katonai szervezet működésének minden területére. Teljes és oszthatatlan felelősséggel tartozik az ezred hadrafoghatóságáért, a személyi állomány felkészítéséért, a működés mindenoldalú biztosításáért és az állomány magas fokú fegyelméért, valamint mindazért, amit ennek érdekében tett vagy tenni elmulasztott.
Ennek keretében
– gyakorolja a személyi állomány feletti, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvényben, illetve a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben meghatározott munkáltatói jogköröket;
– felelős az ezred – jogszabályokban és belső rendelkezésekben előírtaknak megfelelő – gazdálkodásának törvényességéért, a számviteli rend betartásáért.”
7. A határozat az alábbi 9. és 10. ponttal egészül ki:
„9. Gazdálkodási jogkör
Az MH 64. log. és tám. e. a gazdálkodás megszervezésének módjára tekintettel részben önállóan gazdálkodó, a költségvetési előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából részjogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Ez a besorolás a költségvetési szerv jogi személyiségét nem érinti. Gazdálkodásának rendjét és az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultságát a vonatkozó jogszabályokkal és belső rendelkezésekkel összhangban a fenntartó határozza meg. A magasabb hatáskörbe nem tartozó kérdésekben a parancsnok gyakorolja az Áht.-ban meghatározott kötelezettségvállalási és utalványozási jogkört. E jogkörét helyettesére átruházhatja. Az e tevékenységhez kapcsolódó pénzügyi ellenjegyzési és érvényesítési feladatokat a HM Pénzügyi és Számviteli Szolgálat illetékes szervezetei végzik.
Gazdálkodási tevékenységének felügyeletét a Honvédelmi Minisztérium és az MH gazdálkodási, pénzügyi és számviteli feladatokat ellátó központi szervei látják el.
10. A katonai szervezet részletes szervezeti és működési rendjét a Korm. rendelet 10. § (3) bekezdésében meghatározott Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza, melyet a parancsnok az alapító okirat hatálybalépését követő 60 napon belül készít el és azt a szolgálati elöljáróhoz jóváhagyásra felterjeszti.”
8. A katonai költségvetési szerv helyesbített postafiók száma 179., házszáma: 148.
Ez a határozat az aláírás napján lép hatályba.*

Dr. Szabó János sk.
honvédelmi miniszter
*

A határozat aláírásának napja: 2001. február 27.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére