• Tartalom

15/2001. (IV. 27.) KöViM rendelet

15/2001. (IV. 27.) KöViM rendelet

a hajózási képesítésekről

2022.08.06.

A víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Vkt.) 88. §-a (2) bekezdésének s) pontjában kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel a Vkt. 26. §-ának (1) bekezdésére is – az oktatási miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed

a)1 Magyarország területén közlekedő úszólétesítményre és személyzetére, a hajózási képesítő vizsgákra felkészítő tanfolyamokra és képzőszervekre, valamint

b)2 az ország határain kívül, a magyar hatóság vagy vizsgaközpont által kiadott hajózási képesítéssel rendelkező személyre.

(2) A rendelet hatálya nem terjed ki

a) a csónakok, a nem gépi hajtású vízi sporteszközök, valamint a kizárólag tengeri halászati tevékenységet végző tengeri hajók vezetőire, illetve személyzetére,

b) a honvédelmi célú hajózási tevékenységet végző úszólétesítmények vezetőire és személyzetére.

(3) Az ország területén nem magyar lobogó alatt, illetve az ország határain kívül magyar lobogó alatt közlekedő úszólétesítmények vezetőire és személyzetére a rendelet hatálya annyiban terjed ki, amennyiben nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik.

Fogalommeghatározások

2. § E rendelet alkalmazásában

a)3

b)4 képesítő okmány: olyan okirat, amely oklevél, bizonyítvány, vizsga vagy jogosultság alapján lett kiállítva vagy elismerve, és amely a tulajdonosát feljogosítja arra, hogy az abban megnevezett képesítésének megfelelő tevékenységet lásson el;

c) partmenti út: a parttól a parti állam által megállapított távolságon belüli vízterületen megtehető út;

d) teljesítmény: kilowattban (a továbbiakban: kW) kifejezett főgépteljesítmény, amely a lajstromozási bizonyítványban vagy egyéb hajóokmányban szerepel;

e) bruttó űrtartalom (a továbbiakban: BT): a hajó teljes nagyságának megfelelő, a hajók köbözésére vonatkozó 1969. évi nemzetközi egyezmény5 alapján megállapított űrtartalom, amely a hajó lajstromozási bizonyítványában szerepel;

f) rádiószabályzat: a Nemzetközi Távközlési Egyezmény6 mellékletét képező Nemzetközi Rádiószabályzat és annak kiegészítései, illetve módosításai;

g) jóváhagyott gyakorlat és képzés: a hajózási hatóság által elismert vagy engedélyezett gyakorlat, képzés;

h) fedélzeti tiszt: a fedélzeti szolgálati ágazat képesített tisztje; a legmagasabb fedélzeti tiszti képesítéssel rendelkező személy jogosult a hajóparancsnokot – annak alkalmatlanná válása esetén – helyettesíteni;

i) gépüzemvezető: a hajó gépi berendezéseiért és azok üzemeltetéséért felelős vezető;

j) géptiszt: a gépüzemi szolgálati ágazat képesített tisztje;

k) tengeri őrszolgálat tagja: a navigációs, illetve a géptéri őrszolgálatban részt vevő képesített személy;

l)7 vonalvizsga: a víziút vonalvizsga bizonyítványban megjelölt szakaszának ismeretéből tett, a 2. számú mellékletében előírt szintű vizsga;

m) úszólétesítmény vezetése: az úszólétesítmény irányítása, berendezéseinek vezérlése és kormányzása; nem tekinthető az úszólétesítmény vezetésének a rendeletben előírt képesítéssel rendelkező személy felügyelete alatt végzett gyakorlatszerzés;

n)8 szolgálati hajó: az a hajó, amely vízirendészeti, határőrizeti, vám- és pénzügyőri, katasztrófavédelmi, környezetvédelmi, természetvédelmi, hajózási, vízügyi, tűzoltási, vízi- és műszaki mentési, honvédelmi szolgálati céllal közlekedik. A szolgálati hajó nagyhajó és kishajó lehet;

o)9 STCW Egyezmény: a 2012. évi XIX. törvénnyel kihirdetett, a tengerészek képzéséről, képesítéséről és az őrszolgálat ellátásáról szóló 1978. évi nemzetközi egyezmény 2010. évi manilai módosításaival egységes szerkezetbe foglalt szövege;

p)10 STCW-Szabályzat: a tengerészek képzéséről, képesítéséről és az őrszolgálat ellátásáról szóló módosított (STCW) szabályzat, amelyet a szerződő felek az 1995. évi konferencia 2. határozatával fogadtak el;

r)11 harmadik állam: olyan állam, amely nem részese az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásnak;

s)12 utas: a vízijárművön a személyzeten kívül szállított bármely személy;

t)13 Ügynökség: az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az Európai Tengerbiztonsági Ügynökség létrehozásáról szóló, 2002. június 27-i 1406/2002/EK rendeletében meghatározott szervezet;

u)14 EGT állam: az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam, továbbá olyan állam, amelynek állampolgára az Európai Közösség és tagállamai, valamint Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez;

v)15 harmadik állam: az u) pontban meghatározott államtól eltérő állam;

w)16 a Duna és vízrendszere: a Duna főága, a Duna Magyarország területén lévő mellékágai és mellékfolyói, valamint a nemzetközi forgalom számára megnyitott külföldi mellékágai, továbbá Magyarország területén lévő, külön jogszabályban víziúttá nyilvánított egyéb felszíni vizek;

x)17 tengeri szakasz: 1. hajózási zónába sorolt, nemzetközi szerződéssel vagy a parti állam jogszabályával tengerinek nyilvánított folyamszakasz és a torkolathoz csatlakozó tengeri hajózási körzet;

y)18 elsősegélynyújtó: belvízi személyhajó személyzetének az Országos Képzési Jegyzékben nem szereplő képzés keretében laikus elsősegélynyújtásra kiképzett tagja.

z)19 GMDSS körzet: a globális tengeri biztonsági és vészhelyzetjelző rendszer területei:

za) A1 körzet: a tengerparttól 30 tengeri mérföld távolságig,

zb) A1–A4 körzet: az A1 körzeten túli területek a pólusokig.

Hajózási képesítés, a képesítés megszerzésének feltételei

3. § (1) Úszólétesítmény vezetéséhez, valamint azon fedélzeti, gépüzemi szolgálati vagy segédszolgálati feladat ellátásához az e rendeletben meghatározott hajózási képesítés (a továbbiakban: képesítés) szükséges.

(1a)20 A nyaralóhajók közlekedésére kijelölt vízterületen a nyaralóhajó vezetéséhez – amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik – képesítés nem szükséges.

(2)21 Ha e rendelet eltérően nem rendelkezik, úszólétesítmény önálló vezetésére, valamint gépüzemének vezetésére jogosító képesítés megszerzésének előfeltétele az alapfokú iskolai végzettség, továbbá a betöltött 18. életév.

(3) A képesítési előírásokat, valamint a képzésnek és a képesítések megszerzésének feltételeit, továbbá a képesítővizsgák tantárgyait az 1–4. számú melléklet tartalmazza.

(4) A képesítések helyettesíthetőségének szabályait az 5. számú melléklet tartalmazza.

(5)22 A képesítés megszerzéséhez vizsgát kell tenni. A vizsgák részletes szabályait és feltételeit, valamint a vizsgabizottság működési rendjét a hajózási hatóság által jóváhagyott vizsgaszabályzat állapítja meg. A hajózási hatóság e rendelet keretein belül meghatározza a vizsgakövetelményekre vagy a képesítés megszerzésére vonatkozó előírások alapján a számonkérhető ismeretanyagot, a vizsgafeladatokat és a vizsgatárgyak számonkérésének módját.

(6)23 A belvízi hivatásos és szolgálati célú képesítések megszerzéséhez érvényes hajós szolgálati könyvvel, a tengeri hivatásos képesítések megszerzéséhez érvényes tengerész szolgálati könyvvel kell rendelkezni.

(7)24 Katasztrófavédelmi beavatkozás során, katasztrófaveszély vagy veszélyhelyzet idején a hivatásos katasztrófavédelmi szerv hivatásos állománya tagjának, az önkormányzati és létesítményi tűzoltóság állománya tagjának és az önkéntes tűzoltó egyesület szaktevékenységet ellátó tagjának hajóvezetői jogosultsága a hajózási képesítő okmányban meghatározott vízterületektől eltérő területre is érvényes, amely kiterjed a beavatkozás helyszínétől a visszaútra is.

Képzés és felkészülés hajózási képesítő vizsgára

4. §25 (1)26 A vizsgára történő felkészülés szervezett képzés keretében vagy ha jogszabály eltérően nem rendelkezik egyénileg történhet. Hajó önálló vezetésére jogosító képesítés megszerzésére irányuló vizsgára való felkészülés csak a hajózási hatóság által jóváhagyott képzés keretében történhet.

(2)27 A vizsgára felkészítő szervezett képzést a hajózási hatóság az 1. számú mellékletben foglaltak alapján hagyja jóvá. A képzési engedély 5 évig hatályos.

(3)28 Az STCW Egyezményben szereplő tengerész képesítések megszerzésére és megtartására irányuló képzés csak akkor hagyható jóvá, ha az megfelel a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (a továbbiakban: IMO) vonatkozó modellkurzusának és a képzőszerv – a vonatkozó nemzetközi minőségügyi szabványok szerinti és tanúsítvánnyal igazolt – hatékony minőségbiztosítási rendszert hoz létre és működtet.

(4)29 A közlekedésért felelős miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) a (3) bekezdésben foglalt tanúsítás és ellenőrzés eredményéről az ellenőrzést követő hat hónapon belül jelentésben tájékoztatja az Európai Bizottságot.

(5) A szervezett képzést a hajózási hatóság ellenőrzi. Az ellenőrzésről a képzési naplóba bejegyzést kell tenni. Ha az ellenőrzés során a hajózási hatóság az előírt feltételek hiányát állapítja meg, a képzés jóváhagyását visszavonja.

(5a)30 A hivatásos tengerész képzés ellenőrzésével megbízott személynek a hajózási hatóság a képzések számonkérési, ellenőrzési módszereire irányuló továbbképzését el kell végeznie.

(6)31 A jóváhagyott képzéseket a hajózási hatóság tartja nyilván, és a nyilvántartásról a honlapján tájékoztatót tesz közzé.

(7)32 Hivatásos tengerész és tengeri kedvtelési célú képesítés megszerzésére irányuló felkészülés csak jóváhagyott képzés keretében történhet, és részképzés nem engedélyezhető.

(8)33 A jóváhagyott képzésen oktató az lehet, akit a hajózási hatóság az Oktatók Névjegyzékébe felvett.

(9)34 A hajózási hatóság oktatói tevékenység végzését annak engedélyezi, aki

a) a kérelemben megjelölt, ezen rendeletben meghatározott témakörre vonatkozó képesítéssel, illetve végzettséggel valamint a témakör ismereteinek alkalmazása tekintetében legalább egy éves tapasztalattal vagy gyakorlattal,

b) gyakorlati tárgy esetén, az adott úszólétesítmény vezetésére érvényes képesítéssel és legalább egy éves gyakorlati tapasztalattal,

c) szimulátor berendezés igénybevételével folytatott képzés esetén a szükséges szimulátor kezelésével kapcsolatos, legalább 30 nap igazolt gyakorlati tapasztalattal és instruktori képesítéssel

rendelkezik.

(10)35 A hajózási hatóság az engedélyező határozatban megjelöli azon vizsgatárgyakat és témaköröket, amelyek vizsgáira felkészítő képzésben az oktató részt vehet.

A vizsgára bocsátás feltételei

5. § (1)36 A vizsgára a 6. § (1) bekezdés alapján a vizsgaközpontnál kell jelentkezni. A jelentkezéshez csatolni kell:

a) a képesítésnek megfelelő, külön jogszabály szerinti vagy EGT államban kiállított egészségi alkalmasságot bizonyító orvosi igazolást,

b) a vizsgadíj befizetését igazoló bizonylatot,

c) a vizsgára bocsátás feltételeként meghatározott, a 2–4. számú mellékletben előírt egyéb okmányokat,

d) a kérelmező nyilatkozatát arról, hogy tud úszni.

(2) Az (1) bekezdés a) pontjában előírt alkalmasságot a jelölt a hajós szolgálati könyv, illetve a tengerész szolgálati könyv érvényes bejegyzésével is igazolhatja, a d) pontjában előírt nyilatkozatot pedig az érvényes hajós, illetve tengerész szolgálati könyv pótolja.

(3) A vizsga díjköteles. A díjakat külön jogszabály állapítja meg.

(4)37 Belvízi hajózási képesítések esetén a vizsgák feltételeként meghatározott gyakorlati időként az indulási és érkezési kikötő között úton lévő hajón szolgálatban töltött – hajós szolgálati könyvben igazolt – időtartamot kell figyelembe venni oly módon, hogy

a) 12 hónap gyakorlat 180 nap gyakorlati idővel teljesíthető,

b) belvízi hajózásban 365 egymást követő napon belül legfeljebb 180 nap gyakorlati idő vehető figyelembe,

c) a tengeri, partmenti vagy halászhajózásban 250 nap gyakorlati idő számítható 12 hónap gyakorlati időnek,

d) a hajó karbantartási, telelési és várakozási ideje 60 nap időtartamig szolgálatban töltött időnek számít,

e)38

(5)39 A hajós szolgálati könyvben és a tengerész szolgálati könyvben a szolgálati időkre és utakra, gyakorlatra vonatkozó bejegyzés akkor tekinthető igazoltnak, ha azt a hajózási hatóság nyilvántartásába bevezették.

(5a)40 A tengerész képesítések megszerzéséhez és a tengerész képesítő okmányok meghosszabbításához előírt gyakorlatot az STCW Egyezmény szerinti tengeri hajón kell teljesíteni.

(6)41 A belvízi kedvtelési célú kishajó-vezetői elméleti vizsgára bocsátás feltétele a betöltött 17. életév.

(7)42 A vizsgát a vizsgára való jelentkezés benyújtásától számított 12 hónapon belül meg kell kezdeni.

(8)43

Vizsgabizottság

6. § (1)44 A vizsgát a vizsgaközpont által kijelölt vizsgabiztos vagy vizsgabizottság előtt kell letenni.

(2)45 A vizsgabizottság tagja (a továbbiakban: vizsgabiztos) az lehet, akit a hajózási hatóság a Vizsgabiztosok Névjegyzékébe felvett. A Vizsgabiztosok Névjegyzékében meg kell jelölni azokat a vizsgatárgyakat és témaköröket, amelyek vizsgáira a Vizsgabiztosok Névjegyzékében szereplő vizsgabiztos kijelölhető. A Képzőszerv által szervezett, nem a vizsgaközpont által kijelölt tagokból álló vizsgabizottság előtt zajló vizsga esetén, a képzés jóváhagyásáról szóló határozatban foglalt oktatók lehetnek a vizsgabizottság tagjai.

(3)46 A Vizsgabiztosok Névjegyzékébe az vehető fel, aki a hajózási hatóság erre a célra szervezett továbbképzését valamint a legalább évente megtartott ismeretfelújító továbbképzéseket sikeresen teljesíti, és

a) aki – a feleletválasztós tesztvizsga kivételével – a vizsgatárgy ismeretkörét magában foglaló legalább kétéves jóváhagyott képzésben szerzett oktatói vagy egy éves hajózási hatósági vagy vizsgaszervezői, vagy kétéves nagyhajóvezetői vagy tengerésztiszti gyakorlattal rendelkezik és

b) akinek – a feleletválasztós tesztvizsga kivételével – a vizsgatárgyra vonatkozóan képesítése, vagy végzettsége van,

c) akinek gyakorlati vizsga esetén az adott úszólétesítmény vezetésére vagy a navigációs berendezés kezelésére vagy a rádióberendezés kezelésére érvényes képesítése és legalább két éves gyakorlati tapasztalata van, vagy

d) aki számítógépes elméleti vizsga esetén a vizsgaprogram használatára kiképzett, vagy

e) aki szimulátor berendezés igénybevételével lefolytatott vizsgáztatáshoz a szükséges szimulátortípus kezelésével kapcsolatos, legalább 30 nap igazolt gyakorlati tapasztalattal és instruktori képesítéssel rendelkezik.

(4)47 A Vizsgabiztosok Névjegyzékét – és a Névjegyzékben történő változtatásokat – a hajózási hatóság a honlapján közzéteszi.

Vizsga

7. § (1) Ha a vizsga elméleti és gyakorlati ismeretek tanúsításához kötött, a gyakorlati vizsgára csak az bocsátható, aki az elméleti vizsgán megfelelt.

(2) A vízijármű vezetésétől jogerős ítélettel eltiltott személy az eltiltás ideje alatt gyakorlati vizsgára nem bocsátható.

(3)48 Az a jelölt, akinek a vizsgáját a vizsgabizottság valamely tantárgyból eredménytelennek minősíti, e tantárgyból javítóvizsgát tehet.

(4)49

(5) Javítóvizsga a sikertelen vizsgát követő legalább egy hét elteltével, de legfeljebb egy éven belül tehető.

(6)50

(7)51 A gyakorlati vizsgára, a vizsgaszabályzatban meghatározott típusú úszólétesítményt a vizsgázó vagy jóváhagyott képzés esetén a képzőszerv biztosítja. A vizsgára csak olyan úszólétesítmény fogadható el, amely az adott vízterületen hajózásra alkalmas.

(8)52 Az elméleti vizsga sikeres teljesítését követően gyakorlati vizsga legfeljebb 18 hónapon belül tehető. A határidő jogvesztő.

(9)53 A vizsgán jegyzőkönyvet kell készíteni. A vizsgajegyzőkönyvet 50 évig kell megőrizni.

Képesítő okmány

8. § (1)54 Az eredményes vizsga vagy jogosultág alapján megszerzett képesítést a vizsgaközpont a hajózási hatóság nyilvántartásába bejegyzi. Kérelemre, a hajózási hatóság nyilvántartásában szereplő képesítés igazolására a vizsgaközpont képesítő okmányt ad ki. A képesítő okmányok felsorolását az 1. számú melléklet, tartalmi elemeit a 6. számú melléklet határozza meg. A tengerész képesítéseket az STCW Egyezményben meghatározott követelmények szerint, az ADN szabályzatban meghatározott képesítéseket az ADN szabályzat szerint adja ki a vizsgaközpont.

(2)55 Az úszólétesítményen szolgálatot teljesítő személynek okmányát azon a hajón kell tartani, ahol az okmány tulajdonosa szolgál. Tengeri hajón szolgálatot ellátó személy képesítő okmányát elektronikusan ellenőrizhető, digitális formában is tarthatja a hajón.

(2a)56 A kedvtelési céllal közlekedő hajó vezetőjének és a hajón képesítéshez kötött feladatokat ellátó személynek a képesítő okmányának eredeti példányát azon a hajón kell tartani, amelyiket kedvtelési célból vezet, vagy amelyiken képesítéshez kötött feladatot lát el.

(3)57 A nemzetközi kedvtelési célú hajóvezetői bizonyítvány igénylésekor a vizsgaközpont által a kérelmező számára kiadott és egyedi azonosítóval ellátott adatlap Magyarország területén a kiállítástól számított 60 napig helyettesíti a kérelmezett képesítő okmányt.

(4)58 A nemzetközi kedvtelési célú hajóvezetői bizonyítvány és a tengeri kedvtelési célú hajóvezetői bizonyítvány a kiállításától számított tíz évig érvényes az egészségi alkalmasság vizsgaközpontnál igazolása esetén.

(5)59 Az előírt, a képesítésnek megfelelő, külön jogszabály szerinti vagy EGT államban kiállított egészségi alkalmasságot bizonyító orvosi igazolás eredeti példányát az okmány kiállítás kérelmezésekor be kell mutatni.

(6)60 Az STCW Egyezményben szereplő tengerész képesítő okmányok kiadásával kapcsolatos, a lobogó szerinti állam kötelezettségein alapuló feladatai operatív ellátásával összefüggésben a vizsgaközpont – a vonatkozó nemzetközi minőségügyi szabványok szerinti és tanúsítvánnyal igazolt – hatékony minőségbiztosítási rendszert hoz létre és működtet.

(7)61 Az STCW Egyezmény II/1, II/2, II/3, III/1, III/2, III/3 és III/6 szabályai alapján megszerzett tengerész fedélzeti és gépüzemi tiszti képesítések érvényességének meghosszabbítása során az alábbi feltételek ellenőrzése szükséges:

a) érvényes tengerész szolgálati könyv megléte,

b) érvényes, az ellátandó szolgálat jellegének megfelelő, tengerész egészségi alkalmassági igazolás megléte,

c) a szakmai alkalmasság fenntartásának igazolása az alábbiak szerint:

ca) közvetlenül az újraérvényesítést megelőző 5 év során legalább 12 hónap időtartamú, a kérelmezett képesítéssel ellátható tengeri szolgálatban megszerzett hajózási gyakorlat igazolása, vagy

cb) közvetlenül az újraérvényesítést megelőző 6 hónap időszakban legalább 3 hónap időtartamú, a kérelmezett képesítéssel ellátható szolgálatban megszerzett tengeri hajózási gyakorlat igazolása, vagy

cc) közvetlenül az újraérvényesítést megelőző 5 év során legalább 12 hónap tengeri szolgálatellátás a kérelmezett képesítéssel ellátható tengeri szolgálattal egyenértékű beosztásban, vagy

cd) jóváhagyott ismeretfelújító képzés elvégzését és a szakmai felkészültség fenntartását igazoló vizsga sikeres letétele,

d) a következő, hatályos jártassági bizonyítványok megléte:

da) személyi túlélés technikai ismeretek,

db) alapfokú tűzvédelmi ismeretek,

dc) alapfokú egészségügyi elsősegélynyújtási ismeretek,

dd) túlélési járműkezelő (gyors készenléti csónak kivételével),

de) emelt szintű tűzvédelmi ismeretek,

e) a fedélzeti tiszti képesítések érvényességének meghosszabbítása esetén a fedélzeti tiszti képesítésnek megfelelő és érvényes GMDSS rádiótelefon kezelő képesítés és bizonyítvány megléte.

(8)62 A (7) bekezdésben foglaltakra vonatkozóan a meghosszabbított érvényesség az eredeti érvényesség lejáratától számított 5. évforduló napja.

A képesítő okmányok elismerése63

9. §64 (1) EGT államban szerzett belvízi hajózási képesítés külön eljárás nélkül a képesítésben foglalt szolgálat ellátására jogosít, ha – vonalvizsgához kötött képesítés esetén – annak tulajdonosa az adott víziútszakaszra érvényes vonalvizsgával rendelkezik.

(2) Magyar lobogó alatt közlekedő tengeri hajón, az IMO által az STCW Egyezmény Melléklete I/7. szabály 2–3. pontja szerint közzétett listán szereplő EGT államban szerzett, STCW Egyezmény szerinti képesítés jogi hatályát a Magyarországon megszerezhető képesítés jogi hatályával azonosnak ismeri el a hajózási hatóság.

(3) A (2) bekezdés szerint elismert képesítések esetén, ha az STCW Egyezmény VI. cikkében foglalt előírásoknak megfelelően érvényesítési eljárásra van szükség, a vizsgaközpont elvégzi a képesítő okmány érvényesítését, és az érvényesítéssel kibocsátott okmányt a hajózási hatóság nyilvántartásba veszi.

(4) EGT államban szerzett tengerész képesítés igazolására a képesítő okmány elektronikusan ellenőrizhető digitális formában is elfogadható.

(5) A vezetői szintű szolgálatteljesítésre jogosító és a (2) bekezdés szerint vagy a 9/A. § (1) bekezdése szerint elismert képesítő okmánnyal rendelkező és vezetői beosztásban szolgálatot teljesíteni szándékozó tengerésznek, az érvényesítési eljárás során, a számára engedélyezett feladattal összefüggő tengerészeti és közigazgatási tárgyú magyar jogszabályok ismeretéből a vizsgaközpont által delegált vizsgabizottság előtt sikeres vizsgát kell tennie.

9/A. §65 (1) A hajózási hatóság az 1. számú melléklet II. fejezet 5–6. pontjában foglaltak megtartása mellett elismeri az Európai Bizottság által elismert harmadik államban szerzett képesítéseket.

(2) Az IMO által az STCW Egyezmény Melléklete I/7. szabály 2–3. pontja szerint közzétett listán szereplő, az (1) bekezdésen kívüli harmadik államban szerzett tengerész képesítés elfogadására irányuló igény esetén a közlekedésért felelős miniszter indoklással ellátott kérelmet nyújt be az Európai Bizottsághoz, mellékelve a 9. § (5) bekezdése szerinti és az 1. számú melléklet II. Fejezetében szereplő információkat.

(3) A vizsgaközpont az érvényesítési tevékenységét az Európai Bizottság által az elismert harmadik államokról készített és naprakészen tartott, az Európai Unió Hivatalos Lapjának C sorozatában közzétett jegyzékre figyelemmel végzi.

(4) A parancsnoki hídon, a hajón belül, a hajók között folytatott, valamint a hajó és part viszonylatú kommunikáció angol nyelven történő végrehajtása feltételeinek megteremtése érdekében a harmadik államban szerzett tengerész képesítő okmány érvényesítéséhez a képesítő okmány tulajdonosának az e rendeletben a tengeri hajó parancsnoka, fedélzeti tisztje, gépüzemvezetője és géptisztje számára meghatározott feltételek szerint igazolnia kell angolnyelv-tudását.

(5) A hajózási hatóság a vizsgaközpont által végzett érvényesítésekről nyilvántartást vezet.

(6) Harmadik államban szerzett tengerész képesítések elismeréséről és a képesítő okmányok érvényesítéséről a harmadik állam hatóságát, az IMO-t, az Európai Bizottságot a hajózási hatóság közreműködésével a közlekedésért felelős miniszter tájékoztatja.

(7) Az Ügynökség által, a képzési és képesítési rendelkezések megfelelő érvényesítésének ellenőrzése céljából legalább ötévi rendszerességgel végrehajtott ellenőrzés elősegítése érdekében a minisztérium közreműködik.

9/B. §66 (1) A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény 3. § (1) bekezdése alapján a hajózási hatóság által honosított képesítés alapján a vizsgaközpont a kérelmező részére magyar képesítő okmányt állít ki.

(2) A honosítás iránti kérelemhez csatolni kell a képesítést igazoló okmány, továbbá a tanulmányok és a vizsga tartalmáról tájékoztató okirat (különösen leckekönyv, tantárgyjegyzék, vizsgakivonat) hiteles fordítását, valamint a képesítés megszerzéséhez előírt gyakorlati idő meglétének és a képesítéshez előírt egészségi alkalmasságnak igazolását.

(3) A hajózási hatóság a honosítási eljárás során a kérelemhez csatolt okiratok alapján összehasonlítja a külföldi képesítés megszerzéséhez előírt feltételrendszert a hazai képesítés megszerzésének feltételeivel. A hajózási hatóság azokból a vizsgatárgyakból, amelyekből a rendelkezésre bocsátott dokumentumok alapján kétséget kizáróan nem tudja megállapítani a megfelelő szakmai színvonalú ismeretet, különbözeti vizsgát ír elő. Vonalvizsgához kötött képesítés esetén az adott víziútszakaszra vonatkozó vonalvizsga kötelező.

(4) A honosított és a vizsgaközpontnál sikerrel teljesített különbözeti vizsga alapján szerzett képesítésről és a vizsgaközpont által kiállított képesítő okmány adatairól a hajózási hatóság nyilvántartást vezet.

9/C. §67 Kedvtelési céllal közlekedő kishajó vezetéséhez az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága Belvízi Közlekedési Munkacsoportja 40. számú határozatában foglaltaknak megfelelően külföldön kibocsátott nemzetközi kedvtelési célú hajóvezetői bizonyítvány az abban foglalt korlátozások figyelembevételével akkor fogadható el, ha a bizonyítvány tulajdonosa igazolja, hogy érvényes egészségi alkalmasságról szóló orvosi igazolással rendelkezik, továbbá

a) a bizonyítványt kiállító állam állampolgára,

b) valamelyik észak-amerikai állam állampolgára,

c)68 olyan állam állampolgára, amely tagja az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának,, vagy

d) olyan állam állampolgára, amely nem tagja az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának.

A képesítő okmány visszavonása, érvénytelenítése, érvényességének korlátozása, illetve a hajózási képesítéshez kötött szolgálattól, illetve járművezetéstől való eltiltás

10. § (1)69

(2) A képesítő okmány nem jogosít az abban megnevezett képesítésnek megfelelő tevékenység végzésére, ha

a) bíróság vagy szabálysértési hatóság a hajózás biztonságát súlyosan veszélyeztető személyt a hajózási képesítéshez kötött foglalkozásától vagy a járművezetéstől eltiltja, vagy

b) a képesített személyt a képesítő okmányban megnevezett képesítésnek megfelelő tevékenység végzésére az orvos egészségügyileg alkalmatlannak minősíti.

(3)70 Az 1. számú melléklet II. fejezetében foglaltakat nem érintve, abban az esetben, ha a hajózási hatóság által elismerést nyert harmadik állam hatósága nem felel meg az STCW Egyezményben meghatározott követelményeknek, erről értesíti a minisztériumot, egyúttal megjelöli az álláspontját alátámasztó bizonyítékokat. A minisztérium erről haladéktalanul értesíti a Bizottságot, megadva a bizonyítékokat is.

(4)71 Abban az esetben, ha a hajózási hatóság harmadik állam hatósága által kiállított valamennyi képesítő okmány érvényesítését visszavonni javasolja, kellő bizonyítékokkal és indokolással alátámasztottan a minisztérium útján a javaslatról haladéktalanul értesítenie kell az Európai Bizottságot és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államok hatóságait.

(4a)72 Ha a hajózási hatóság valamely harmadik államban szerzett tengerész képesítés elismerésének visszavonását kezdeményezi, erről tájékoztatja a vizsgaközpontot, amely az érintett harmadik államban kiadott képesítő okmányok érvényesítését mindaddig szünetelteti, amíg az Európai Bizottság döntéséről a hatóságtól hivatalos tájékoztatás útján nem értesül.

(5)73 Az elismerés visszavonását kezdeményező hajózási hatóságnak meg kell várnia az Európai Bizottság döntéséről szóló hivatalos tájékoztatást. Harmadik állam hatósága által kiállított képesítő okmányokra vonatkozó elismerés visszavonása tárgyában hozott európai bizottsági határozat közzétételéről szóló hivatalos tájékoztatás esetén a hajózási hatóság intézkedik a határozat végrehajtásáról.

(6)74 Harmadik állam elismerését visszavonó európai bizottsági határozat meghozatalának napja előtt az ezen állam hatósága által kiállított bizonyítványra vonatkozóan megadott hajózási hatósági érvényesítés továbbra is érvényben marad. Az ilyen érvényesítéssel rendelkező személy nem tarthat igényt magasabb szintű képesítést elismerő érvényesítésre, kivéve, ha a magasabb szintű képesítést elismerő minősítés az eredeti elismerést követően teljesített tengeri szolgálat során szerzett tapasztalaton alapul.

Hatálybalépés

11. §75 Ez a rendelet 2001. május 1-jén lép hatályba:

a)–d)76

A belvízi hajózási képesítést érintő átmeneti
rendelkezések

12. § (1)77 E rendelet hatálybalépése előtt kiállított belvízi fedélzeti hivatásos hajózási képesítő okmányok helyett a vizsgaközpont kérelemre, különbözeti vizsga nélkül az e rendeletben foglaltaknak megfelelő képesítő okmányt állít ki.

(2)78

(3)79

(4) Az e rendelet hatálybelépése előtt

a) a folyókra szóló vízterületi korlátozással kiadott belvízi hivatásos kishajó-vezetői képesítés kizárólag a hazai folyókra és csatornákra érvényes, illetve

b) a tavakra szóló vízterületi korlátozással kiadott belvízi hivatásos kishajó-vezetői képesítés kizárólag a hazai tavakra érvényes.

(5)80 A rendelet hatálybalépése előtt kiadott ,,szolgálati célú kisgéphajó-vezetői'' képesítés szolgálati kisgéphajó, valamint belvízi kedvtelési célú kisgéphajó vezetésére jogosít. A vizsgaközpont a képesített személy kérelmére – a hivatásos képesítéshez a 2. számú mellékletben előírt gyakorlat igazolása, valamint vonalismeret, jogi ismeretek, egészségügyi, környezet- és tűzvédelmi ismeretek tantárgyakból tett sikeres különbözeti vizsga esetén – ,,hivatásos kisgéphajó-vezető'' képesítő okmányt ad ki.

(6)81

(7)82

(8)83

(9)84

(10)85 A 2014. január 1. előtt kiállított belvízi kedvtelési célú kishajó-vezetői képesítő okmányok az egészségi alkalmasság lejáratáig, de legkésőbb 2022. december 31-ig hatályosak.

(11)86 A 2021. augusztus 2. előtt kiadott képzési engedélyek – a kishajó-vezető képzésre vonatkozó engedélyek kivételével – 2022. január 17-ig hatályosak.

(12)87 A 2018. január 1. előtt kiadott kishajó-vezető képzésre vonatkozó engedélyek 2022. december 31-ig hatályosak.

(13)88 A 2017. december 31. után kiadott kishajó-vezető képzésre vonatkozó engedélyek a kiadástól számított öt évig hatályosak.

12/A. §89 (1) Az „A” és „B” kategóriájú hajóvezető, a kishajóvezető „A”, a révész „A” képesítő okmányok a bizonyítvány adataiban bekövetkező változásig, hatályuk kiterjesztéséig, lejáratukig, de legfeljebb 2032. január 17. napjáig hatályosak a hivatásos hajózási képesítések hatálya alá tartozó vízterületeken. Az „A” és „B” kategóriájú hajóvezető, a kishajó-vezető „A” és a révész „A” képesítések igazolására képesítő okmányok nem állíthatók ki.

(2) Az „A” és „B” kategóriájú hajóvezetői képesítések alapján a vizsgaközpont uniós hajóvezető képesítő okmányt állít ki.

(3) A Révész „A” képesítés alapján a vizsgaközpont uniós hajóvezető képesítő okmányt állít ki, ha a kérelmező legalább két év kompvezetői szolgálatot igazol.

(4) A Kishajó-vezető „A” képesítés alapján a vizsgaközpont „C” kategóriájú hajóvezető képesítő okmányt állít ki, ha a kérelmező legalább egy év személyhajóvezetői szolgálatot igazol és sikeres hajóvezetői különbözeti vizsgát tesz a 2. számú melléklet A. rész IV. fejezet 2/IV/1. táblázatban foglalt vizsgatárgyakból, amelyre tanfolyam elvégzése nélkül felkészülhet.

(5) A 2022. január 18. napját megelőzően megszerzett „C” kategóriájú hajóvezető képesítés alapján a vizsgaközpont uniós hajóvezető képesítő okmányt állít ki, ha a kérelmező legalább két év nagyhajóvezetői szolgálatot igazol.

(6) A személyhajózási szakértő, a légzőkészülék-kezelő, az elsősegélynyújtó képesítő okmányok a bizonyítvány adataiban bekövetkező változásig, az időbeli hatályuk lejáratáig, de legfeljebb 2032. január 17. napjáig hatályban maradnak.

(7) A 2022. január 18. napját megelőzően megszerzett II. és III. szintű vonalvizsgáról kiállított bizonyítvány hatályát a hivatásos hajós képesítésekkel összefüggő egyes közlekedési tárgyú miniszteri rendeletek jogharmonizációs célú módosításáról szóló 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet nem érinti.

(8) A 2022. január 18. napját megelőzően megszerzett radarhajós, radarhajós (komp), radarhajós (kishajó) képesítések hatályosak maradnak, e képesítések alapján radarhajós képesítő okmány állítható ki.

A tengeri hajózási képesítést érintő átmeneti
rendelkezések

13. § (1)90 A 2016. január 1. előtt kiállított tengeri kedvtelési célú kishajó-vezetői képesítő okmányok az egészségi alkalmasság lejáratáig, de legkésőbb 2022. december 31-ig maradnak hatályosak.

(2) A rendelet hatálybalépése előtt megszerzett tengerész képesítések közül a rendelet hatálybalépését követően

a) az I. osztályú tengerészkapitányi képesítés 3000 BT feletti hajó vezetésére jogosító tengerészkapitányi képesítésnek,

b) a II. osztályú tengerészkapitányi képesítés 500 BT és 3000 BT közötti hajó vezetésére jogosító tengerészkapitányi képesítésnek,

c) a navigációs őrszolgálatért felelős tiszti képesítés, 3000 BT feletti hajón 24 havi fedélzeti tiszti szolgálat igazolása és a ,,Gyakorlatok vizsgakönyve a 3000 BT feletti hajóra szóló elsőtiszti vizsgához'' bemutatása után, a 3000 BT feletti hajóra érvényes elsőtiszti képzés elvégzését követően, a vizsga letételével 3000 BT feletti hajón előírt elsőtiszti képesítésnek,

d) a navigációs őrszolgálatért felelős fedélzeti tiszti képesítés 500 BT és 3000 BT közötti hajón 24 havi fedélzeti tiszti szolgálat igazolása és a ,,Gyakorlatok vizsgakönyve elsőtiszti vizsgához'' bemutatása után, elsőtiszti képzés elvégzését követően, vizsga letételével 500 BT és 3000 BT közötti hajón előírt elsőtiszti képesítésnek,

e) a fedélzeti tiszti képesítés navigációs őrszolgálatért felelős fedélzeti tiszti képesítésnek,

f) az I. osztályú géptiszti képesítés korlátlan főgépteljesítményre szóló gépüzemvezetői képesítésnek,

g)91 a II. osztályú géptiszti képesítés korlátozott (750 és 3000 kW között) főgépteljesítményre szóló gépüzemvezetői képesítésnek,

h) a géptéri őrszolgálatért felelős géptiszti képesítés, 3000 kW feletti teljesítményű gépüzemben teljesített 24 havi géptiszti szolgálat igazolása és teljesítménykorlátozás nélküli gépüzem kezelésére jogosító másodgéptiszti képzés elvégzése után, vizsga letételével korlátlan másodgéptiszti képesítésnek,

i) a géptéri őrszolgálatért felelős géptiszti képesítés, 3000 kW alatti teljesítményű gépüzemben teljesített 24 havi géptiszti szolgálat igazolása és gépüzem kezelésére teljesítménykorlátozással jogosító képzés elvégzése után, vizsga letételével korlátozott másodgéptiszti képesítésnek,

j) navigációs és géptéri őrszolgálat tagja képesítés a navigációs és géptéri őrszolgálat tagja képesítésnek

felel meg.

(3)92 A megszűnő tengerész fedélzeti képesítéseket igazoló okmányok kicserélése során azoknak a tiszteknek a képesítő okmányát, akik nem rendelkeznek ,,automatikus radar-céltárgy értékelő rendszer'' kezelői képesítéssel, a vizsgaközpont erre vonatkozó bejegyzéssel látja el.

(4)93 A hajózási hatóság 2008. július 1. előtt kiadott tengeri kedvtelési célú,

a) a parttól 5 tengeri mérföldnyi távolságra való eltávolodásra jogosító kishajó-vezetői képesítést IV. osztályú okmányra,

b) a 30 tengeri mérföldnyi távolságra való eltávolodásra jogosító kishajó-vezetői képesítést a korlátozott tengeri rádiókezelői bizonyítvány bemutatása után III. osztályú okmányra,

c) a 150 tengeri mérföldnyi távolságra való eltávolodásra jogosító kishajó-vezetői képesítést a korlátlan rádiókezelői bizonyítvány bemutatása után II. osztályú okmányra,

d) a korlátlan tengeri mérföldnyi távolságra való eltávolodásra jogosító kishajó-vezetői képesítést a korlátlan rádiókezelői bizonyítvány bemutatása után I. osztályú okmányra

cseréli ki.

(5)94 A (4) bekezdés szerinti okmánycserék további feltétele a cserére kerülő okmányban érvényes egészségi alkalmassági bejegyzés megléte vagy a tengerész-orvosi vizsgálatokra jogosult orvos által kiállított érvényes egészségi alkalmassági igazolás bemutatása.

(6)95 2021. augusztus 2. előtt kiadott, az STCW Egyezményben szereplő képesítések megszerzésére irányuló képzési engedélyek a kiadás napjától számított öt évig, de legfeljebb 2022. december 31-ig hatályosak.

(7)96 A 2018. január 1. előtt kiadott tengeri kedvtelési célú képzésre vonatkozó engedélyek 2022. december 31-ig hatályosak.

(8)97 A 2017. december 31. után kiadott tengeri kedvtelési célú képzésre vonatkozó engedélyek a kiadástól számított öt évig hatályosak.

(9)98

(10)99

(11)100 Az STCW Egyezmény szerinti képesítések érvényességének meghosszabbítása iránti kérelmet a bizonyítvány érvényességének lejáratát megelőző hat hónapon belül kell benyújtani.

Az Európai Unió jogának való megfelelés101

14. §102 (1) Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) a tengerészek képzésének minimumszintjéről szóló, 2008. november 19-i 2008/106/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv,

b) a tengerészek képzésének minimumszintjéről szóló 2008/106/EK irányelv módosításáról szóló, 2012. november 21-i 2012/35/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv,

c) az Európai Közösség Hajótulajdonosainak Szövetsége (ECSA) és az Európai Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szövetsége (ETF) között létrejött, a 2006. évi tengerészeti munkaügyi egyezmény alapján kötött megállapodás végrehajtásáról, valamint az 1999/63/EK irányelv módosításáról szóló, 2009. február 16-i 2009/13/EK tanácsi irányelv,

d) a tengerészek képzésének minimumszintjéről szóló 2008/106/EK irányelv módosításáról és a tagállamok által kiállított tengerészképesítési bizonyítványok kölcsönös elismeréséről szóló 2005/45/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1159 európai parlamenti és tanácsi irányelv, és

e) a belvízi hajózásban szükséges szakmai képesítések elismeréséről, valamint a 91/672/EGK és a 96/50/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. december 12-i (EU) 2017/2397 európai parlamenti és tanácsi irányelv.

(2) Ez a rendelet a belvízi hajózási szakmai képesítések tekintetében alkalmazott mintákról szóló, 2020. január 14-i (EU) 2020/182 bizottsági végrehajtási rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1. számú melléklet a 15/2001. (IV. 27.) KöViM rendelethez


A hajózási képesítések megszerzésének általános feltételei

Képzések és oktatók jóváhagyása

1. A képesítővizsgára felkészítő szervezett képzést a hajózási hatóság abban az esetben hagyja jóvá, ha a képzést biztosító szervezet:
a)103 elkészíti és a hajózási hatóságnak jóváhagyásra megküldi azon oktatási tervet, amely az e rendeletben foglalt szakmai alkalmassági feltételeknek megfelelő rendszert, – tengerész képzés esetében az IMO által ajánlott képzési modellek előírásai szerinti – képzési módszereket tartalmazza, bemutatja az alkalmazott képzési anyagokat (tankönyv stb.), segédeszközöket, és tanúsítja, hogy ezekkel a képzésben részesülő személyek létszámának megfelelően rendelkezik,
b)104 oktatói az oktatott tárgynak megfelelő jogosultsággal az Oktatói Névjegyzékben szerepelnek, ismerik a képzési programot és az adott terület sajátos célkitűzéseit, és szimulátor alkalmazásával folytatott képzés esetén ismerik a szimulátor megfelelő alkalmazásához szükséges speciális oktatás követelményeit, valamint gyakorlottak az adott típusú szimulátor használatában,
c)105 tanfolyamnaplót vezet az ott szervezett hajózási képzésekről, amely tartalmazza az oktatásra, a képzésre és a képzés befejezésére vonatkozó adatokat, azok dátumát, valamint a hallgatók teljes nevét, születési helyét és idejét,
d) folyamatosan ellenőrzi a jóváhagyott oktatási tervben meghatározott követelményrendszeren keresztül a képzést,
e)106 rendszeresen – de legalább 5 évenként – aláveti magát a hajózási hatóság, illetve hivatásos tengerész képzés esetén a minisztérium által megbízott független minőségbiztosítási bizottság kiértékelési eljárásának, amely a képzés és vizsgáztatás szervezeti és végrehajtási ellenőrzésére irányul,
f)107 tengerészeket képző oktatói az IMO vonatkozó modellkurzusának megfelelő vagy azzal egyenértékű képzést elvégeztek.

2. Amennyiben a hivatásos tengerészek képzése során szimulátort alkalmaznak, annak meg kell felelnie az SCTW Egyezmény A–I/12. Szabályában foglaltaknak.

3.108 A hajózási hatóság egy vagy több vizsgatárgy elméleti vagy gyakorlati oktatására részképzést is engedélyezhet. Ilyen esetben a vizsgatárgy szintjét a kérelemben és az engedélyben meg kell jelölni.

Képzési igazolás

1.109 A képzés elvégzéséről, illetve a képzés részeinek teljesítéséről a képző szerv igazolást állít ki, amelynek tartalmaznia kell:
a) a hallgató nevét, születési helyét és idejét,
b) a képesítés megnevezését, amelyre a hallgató felkészítésben részesült,
c) a hallgatott tantárgyak, illetve az elért teljesítések (óraszám, gyakorlat) megjelölését,
d) az igazolás kiállításának keltét,
e) a képző szerv cégszerű aláírását.

2.110 A hivatásos tengerész képzés elvégzéséről a képző szerv kétnyelvű (magyar–angol) igazolást állít ki, amely tartalmazza:
a) a hallgató nevét, születési helyét és idejét,
b)111 a képzés megnevezését, az STCW Egyezmény vonatkozó szabályának számát, amelyre a képzés irányult,
c)112 a hallgatott tantárgyak megnevezését, az elméleti, illetve a gyakorlati órák számát,
d) az igazolás kiállításának keltét, az igazolás sorszámát,
e) a képző szerv nevét, valamint annak cégszerű aláírását,
f)113 a képzési igazolás sorszámát.

Képzések nyilvántartása114

A nem iskolarendszerű képzésben történő képzést a hajózási hatóság tartja nyilván.

Harmadik állam hatósága által, illetve hatóságának felügyelete alatt kiállított bizonyítvány elismerésének feltételei

1. A harmadik állam az STCW Egyezmény részese.

2. Az IMO Tengerészeti Biztonsági Bizottsága által végrehajtott értékelés szerint a harmadik állam az STCW Egyezmény rendelkezéseit teljességgel és hiánytalanul végrehajtja.

3. A harmadik állam illetékes hatósága kötelezettséget vállal azonnali tájékoztatás megadására az STCW Egyezmény hatálya alá tartozó képzést vagy képesítést érintően végrehajtott bármely jelentősebb változásról.

4.116

5. Amennyiben a hajózási hatóság harmadik államnak az STCW Egyezmény végrehajtásával és a tengerészeti oktatással összefüggő tevékenységét vizsgálja és értékeli, az STCW Szabályzat A–I/6 szakaszában foglaltak szerint kell eljárnia.

6.117 A Bizottság az Ügynökség és bármely tagállam közreműködésével lefolytatott - az intézmények és az eljárások vizsgálatát is magába foglaló - értékelést követően igazolja, hogy a harmadik állam vonatkozásában az STCW Egyezményben az alkalmasság, képzés és képesítés, valamint a minőségi szabványok tekintetében előírt követelmények teljesülnek.

Képesítő okmányok

1.118 A sikeresen vizsgázók részére a hajózási hatóság
a) a belvízi hivatásos vizsga alapján „Bizonyítvány hajós képesítésről” vagy „Belvízi hajóvezetői bizonyítvány”,
b) a belvízi hajózási rádiótelefon kezelő vizsga alapján „Belvízi hajózási rádiótelefon kezelő bizonyítvány”,
c) a vonalismereti vizsga alapján „Vonalvizsga bizonyítvány”,
d) a veszélyes áru szállítási szakértő vizsga alapján „Bizonyítvány az ADN szerinti különleges ismeretekről”,
e)119 a tengeri hivatásos vizsga alapján „Tengerész jártassági bizonyítvány” vagy „Tengerésztiszti képesítő bizonyítvány”,
f) a tengeri rádiókezelői vizsga alapján „Tengeri általános rádiókezelő bizonyítvány” vagy „Tengeri korlátozott rádiókezelő bizonyítvány”,
g) a kedvtelési célú kishajó-vezetői vizsga alapján „Nemzetközi kedvtelési célú hajóvezetői bizonyítvány”,
h)120 a kedvtelési célú radarkezelői vizsga alapján „Kedvtelési célú radarkezelői bizonyítvány”,
i)121 a kedvtelési célú korlátozott GMDSS kezelői (SRC) vizsga alapján „Kedvtelési célú korlátozott GMDSS kezelői bizonyítvány,
j)122 a kedvtelési célú GMDSS kezelői (LRC) vizsga alapján „Kedvtelési célú GMDSS kezelői bizonyítvány”,
k)123 szakács szakképesítés és az e rendeletben meghatározott feltételek megléte alapján „Hajószakács tengeri hajón bizonyítvány”,
k)124 Az I., a II., és a III. osztályú tengeri kishajó-vezetői vizsga alapján: „Tengeri kedvtelési célú hajóvezetői bizonyítvány”
megnevezésű okmányt állít ki.

2.125 A képesítő okmányba a megszerzett képesítés megnevezését, valamint annak korlátozásait be kell jegyezni. A vízterületi korlátozást folyó esetében a folyamkilométer (fkm) megjelölésével kell meghatározni, tó esetében csak a teljes vízterület jelölhető meg.

3.126

4. A hivatásos tengerész képesítő okmány tartalmazza továbbá
a) a nemzetközi egyezmény képesítésre vonatkozó szabályának megjelölését,
b)127 a beosztást, a tevékenységi kört, a szintet, valamint a korlátozásokat (ha vannak ilyenek).

Mentesítések, felmentések

1. A gyakorlati vizsga alól felmentés nem adható.

2. Hajózási szakképesítéssel már rendelkező jelölt a megszerzendő képesítés vizsgatárgyai közül kérelemre azok alól kaphat felmentést, amelyekből az előző szakképesítés megszerzése alkalmával, illetve iskolarendszerű képzés keretében azonos vagy magasabb szinten sikeres vizsgát tett. A kérelemhez mellékelni kell a képesítő bizonyítványt.

3.128 Belvízi kedvtelési célú kisgéphajó- vagy vitorlás kishajó-vezetői képesítéssel már rendelkező jelöltnek a további belvízi kedvtelési célú képesítés megszerzésekor hajózási szabályzat tantárgyból nem kell vizsgáznia.

4–5.129

6.130

7. Hajózási szakképzésben szerzett képesítő bizonyítvány alapján a jelölt kérelmére azokból a tantárgyakból kaphat felmentést, amelyekből tanulmányai során a megszerzendő képesítéssel azonos vagy magasabb szinten vizsgát tett. A kérelemhez csatolni kell a képesítő okmányt. Amennyiben a kérelem elbírálásához az okmány nem tartalmaz elegendő információt, a beadványhoz vizsgajegyzőkönyvet, leckekönyvet vagy tantervet is mellékelni kell.

8.131

9.132

10.133 A tengeri rádiókezelő ROC vagy GOC képesítéssel rendelkező jelöltek a kedvtelési célú korlátozott GMDSS kezelő (SRC) képesítést vizsga nélkül megkapják, amennyiben sikeresen elvégzik a ROC vagy GOC ismeretfelújító vagy SRC tanfolyamot.

11.134 A tengeri rádiókezelő GOC képesítéssel rendelkező jelöltek a kedvtelési célú GMDSS kezelő (LRC) képesítést vizsga nélkül megkapják, amennyiben sikeresen elvégzik a GOC ismeretfelújító vagy LRC tanfolyamot.

Vizsga alóli további mentességek, egyenértékű vizsgatárgyak, képesítések hivatásos tengerész vizsgák esetén

1. Fedélzeti őrszolgálatért felelős fedélzeti tiszti vizsgán nem kell elméleti vizsgát tennie a jelöltnek azokból a tantárgyakból, amelyekből jóváhagyott képzés keretén belül tanulmányai során sikeres vizsgát tett, kivéve, ha az adott vizsgatárgyban szerzett ismeretek öt évnél régebbiek. A kérelemhez csatolni kell az egyetemi/főiskolai oklevelet, illetve a képzés elvégzéséről szóló igazolást. Amennyiben a kérelem elbírálásához az okmány nem tartalmaz elegendő információt, a beadványhoz leckekönyvet, vizsgajegyzőkönyvet vagy tantervet is mellékelni kell.

2. Géptéri őrszolgálatért felelős géptiszti vizsgán nem kell elméleti vizsgát tennie a jelöltnek azokból a tantárgyakból, amelyekből jóváhagyott képzés keretén belül tanulmányai során már sikeres vizsgát tett, kivéve, ha az adott vizsgatárgyban szerzett ismeretek öt évnél régebbiek. A kérelemhez csatolni kell az egyetemi vagy főiskolai oklevelet, illetve a képzés elvégzéséről szóló igazolást. Amennyiben a kérelem elbírálásához az okmány nem tartalmaz elegendő információt, a beadványhoz leckekönyvet, vizsgajegyzőkönyvet vagy tantervet is mellékelni kell.

3. Nem kell elméleti vizsgát tennie a jelöltnek azokból a tantárgyakból, amelyekből jóváhagyott képzés keretén belül, speciális képzésen, a vizsgatárgyból azonos vagy magasabb szinten vizsgát tett. A vizsgára való jelentkezéskor az igazolást mellékelni kell.

Távoktatásos képzés

1. E fejezet alkalmazásában a távoktatás a jóváhagyott tananyag, konzultációs rend és ellenőrző munkafüzet alkalmazásával végzett szakaszos és helyhez nem kötött képzési forma.

2. Távoktatást az illetékes hajózási hatóság engedélyével az a képző szervezet végezhet, amely megfelel a következő feltételeknek:
a) elkészíti és a hatóságnak jóváhagyásra megküldi azon oktatási tervet, amely az előírt szakmai alkalmasságnak megfelelő oktatási követelményrendszert és képzési módszereket tartalmazza,
b)135 az oktatni kívánt tantárgyból olyan a hajózási hatóság által jóváhagyott oktatási segédlettel (tankönyv, jegyzet, CD-ROM, egyéb) rendelkezik, amelyet a hallgatónak a vizsgára történő felkészüléshez legalább a képesítés megszerzéséig tartó időszakra rendelkezésre tud bocsátani,
c) a hallgató részére a hajózási hatóság által nyilvántartásba vett konzulenst biztosít, legalább heti egy napon történő elérhetőséggel, valamennyi oktatni kívánt tantárgyból,
d) a hallgató számára biztosítani tudja a tananyag és valamennyi hivatalos vizsgakérdés megismerését, és
e) a gyakorlati vizsgával záruló képesítővizsgára való felkészítés esetén a hallgató számára biztosítani tudja a gyakorlati vizsga letételéhez szükséges gyakorlást.

3.136 A távoktatás a jóváhagyott képzéssel azonos értékűnek tekintendő.

4.137 Távoktatásban konzulensként az alkalmazható, aki megfelel az e rendeletben a vizsgabiztosra vonatkozóan megállapított követelményeknek.

2. számú melléklet a 15/2001. (IV. 27.) KöViM rendelethez138


Belvízi úszólétesítmények hivatásos fedélzeti
és gépüzemi szolgálati képesítési előírásai, a képesítés megszerzésének feltételei, valamint a képesítővizsgák tantárgyai

A. Rész

FEDÉLZETI SZOLGÁLAT

Belvízi úszólétesítményen képesítéshez kötött fedélzeti szolgálatok

1. Hajóparancsnok,
2. I. fedélzeti tiszt,
3. kishajó-vezető (a kisgéphajó, a szolgálati kisgéphajó, a vitorlás kishajó vezetője),
4. úszómunkagép-vezető (pl. úszókotró, úszódaru, úszócölöpverő vezetője),
5. géphajókormányos,
6. gépnélküli hajó-vezető (uszálykormányos, tutajvezető),
7.139 révész (komp vagy révcsónak vezetője)
8. II. fedélzeti tiszt,
9. kormányos,
10. veszélyes áru szállítási szakértő,
11.140 belvízi hajózási rádiótelefon kezelő,
12.141 kishajóvezető (12 főnél több utas szállítására jóváhagyott kishajón),
13.142 személyhajózási szakértő,
14.143 elsősegélynyújtó,
15.144 légzőkészülék-kezelő.

Képesítési előírások

1.145

2.146 Az „A” kategóriájú hajóvezetői képesítés belvízen és annak tengeri szakaszán hajóparancsnoki szolgálat ellátására jogosít. Azon a szakaszon, ahol az illetékes hatóságok vagy hatályos jogszabályok vonalvizsga bizonyítvány megszerzéséhez kötik a hajó vezetését, a képesítés e bizonyítvánnyal együtt jogosít hajó vagy kötelék vezetésére. Az „A” kategóriájú hajóvezetői képesítés 15 évig érvényes, az érvényességi idő lejártával – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a a vizsgaközpont a lejárt képesítő okmány helyett külön vizsga nélkül újat állít ki. Az új képesítő okmány kiállítását az érvényességi idő lejárta előtt legalább három hónappal kell igényelni.

3.147 A „B” kategóriájú hajóvezetői képesítés belvízen hajóparancsnoki szolgálat ellátására jogosít. Azon a szakaszon, ahol az illetékes hatóságok vagy hatályos jogszabályok vonalvizsga bizonyítvány megszerzéséhez kötik a hajó vezetését, a képesítés e bizonyítvánnyal együtt jogosít hajó vagy kötelék vezetésére. A „B” kategóriájú hajóvezetői képesítés 15 évig érvényes, az érvényességi idő lejártával – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a a vizsgaközpont a lejárt képesítő okmány helyett külön vizsga nélkül újat állít ki. Az új képesítő okmány kiállítását az érvényességi idő lejárta előtt legalább három hónappal kell igényelni.

4.148 A „C” kategóriájú hajóvezetői képesítés jogosít:
a)149 hajóparancsnoki szolgálat ellátására magányosan közlekedő hajón [kivéve a belvízi utakon közlekedő úszólétesítmények hajózásra alkalmassága és megfelelősége feltételeiről, az üzemképesség vizsgálatáról és tanúsításáról szóló 13/2001. (IV. 10.) KöViM rendelet 2. mellékleteként kiadott Szemleszabályzat (a továbbiakban: Szemleszabályzat) 23.12 cikk 1. pontjában meghatározott 4. vagy annál nagyobb sorszámmal jelzett termes személyhajón és a Szemleszabályzat 23.12 cikk 2. pontjában meghatározott 2. vagy annál nagyobb sorszámmal jelzett kabinos személyhajón], valamint a Szemleszabályzat 23.11 cikkében a 3. vagy annál kisebb sorszámmal jelzettként meghatározott köteléken, amelyet a hajózási hatóság a képesítő okmányba jegyez. A kötelék gépnélküli hajói közé kell számítani azt a kötelékben továbbított géphajót is, amelyen a gépi hajtás nem üzemel és a kormányzásban sem vesz részt; vontatott kötelék esetében a vontatható hajók száma megegyezik a tolt kötelék gépnélküli hajóinak számával;
b) géphajókormányosi szolgálat ellátására;
c) vitorlás hajó vezetésére (vitorlás hajó vezetésére jogosító hatósági bejegyzés esetén);
d)150 a Dunán és vízrendszerén. Azokon a szakaszokon, ahol az illetékes hatóságok vagy hatályos jogszabályok vonalvizsga bizonyítvány megszerzéséhez kötik a hajó vezetését, a képesítés e bizonyítvánnyal együtt jogosít hajó vagy kötelék vezetésére.
A „C” kategóriájú hajóvezető bizonyítvány a Duna vízrendszerén kívüli vízterületre hajóvezetői képesítés kiadásához igazolásként nem alkalmazható.
e)151 az Unió víziútrendszerével összeköttetésben nem lévő vízterületeken hajó vagy kötelék önálló vezetésére és gépi berendezéseinek kezelésére, valamint vitorlás kishajó vezetésére jogosító képesítés esetén vitorlás hajó vezetésére is.

5.152 Szolgálati célú hajóvezetői képesítés hajóparancsnoki szolgálat ellátására, legfeljebb 60 méter hosszú és 17 méter széles szolgálati hajón és köteléken jogosít. Azon a vízterületen, amelyen az illetékes hatóságok vagy hatályos jogszabályok vonalvizsga bizonyítvány megszerzéséhez kötik a hajó vezetését, a képesítés vonalvizsga bizonyítvánnyal együtt jogosít hajó vagy kötelék vezetésére.

6/A.153 Vitorlás kishajóvezetői képesítés – a vonalvizsgának megfelelő vízterületen – a legfeljebb 12 fő utas-befogadóképességű, magányosan közlekedő vagy bármilyen alakzatban csak kishajót továbbító vitorlás kishajó vezetésére és gépi berendezésének a kezelésére jogosít.
6/B.154 Vitorlás kishajóvezetői „A” képesítés – a vonalvizsgának megfelelő vízterületen magányosan közlekedő vagy bármilyen alakzatban csak kishajót továbbító vitorlás kishajó vezetésére és gépi berendezésének a kezelésére jogosít.

6/C.155 Kisgéphajó-vezetői képesítés – a vonalvizsgának megfelelő vízterületen – a legfeljebb 12 fő utas-befogadóképességű, magányosan közlekedő vagy bármilyen alakzatban csak kishajót továbbító kisgéphajó vezetésére és gépi berendezésének a kezelésére jogosít.

6/D.156 Kisgéphajó-vezető „A” képesítés – a vonalvizsgának megfelelő vízterületen magányosan közlekedő vagy bármilyen alakzatban csak kishajót továbbító kisgéphajó vezetésére és gépi berendezésének a kezelésére jogosít.

6/E.157 Szolgálati célú kisgéphajóvezető képesítés legfeljebb 12 fő utas-befogadóképességű, magányos vagy bármilyen alakzatban csak szolgálati célú kishajót továbbító – kivéve a mentés idejét –, szolgálati kisgéphajó vezetésére és gépi berendezésének a kezelésére jogosít.

7.158 Úszómunkagép-vezető képesítés az uniós víziúthálózathoz nem kapcsolódó vizeken úszómunkagép munkavégzés és veszteglés során történő vezetésére, továbbá karavánban továbbított úszómunkagép vezetői feladatainak az ellátására jogosít. Önjáró úszómunkagép munkaterületen kívüli közlekedése során történő vezetésre az uniós víziúthálózathoz nem kapcsolódó vizeken – a munkagép méretének és jellemzőinek megfelelően – a kisgéphajó-vezetői vagy hajóvezetői képesítés jogosít.

8. Géphajókormányos képesítés – a vonalvizsgának megfelelő vízterületen – a géphajón géphajókormányosi szolgálat ellátására jogosít.

9. Gépnélküli hajó-vezető képesítés a gépnélküli hajó, és úszóanyagok kötelékei vezetői teendőinek ellátására jogosít.

10.159 A révész „A” képesítés bármely komp, a révész képesítés a kézi és gépi erővel üzemelő köteles komp, továbbá a révcsónak vezetésére jogosít.

11.160

12.161

13. Radarhajós (kiegészítő) képesítés a képesítésben megjelölt belvízi nagy- vagy kishajó, illetve komp radarral való vezetésére jogosít.

14.162 Veszélyes áru szállítási szakértő képesítés veszélyes áru belvízi hajón történő szállítás esetén a képesítő okmányban megjelölt hajótípusok, szállítási mód és áruosztályok tekintetében veszélyes áru szállítási szakértői szolgálat ellátására jogosít. A bizonyítvány 5 évig érvényes.

15.163 A belvízi hajózási rádiótelefon kezelő bizonyítvány a belvízi mozgószolgálat bármely hajófedélzeti rádiótelefon berendezésének kezelésére és azon történő forgalmazásra jogosít.

16.164 Személyhajózási szakértő képesítés személyhajón személyhajózási szakértői szolgálat ellátására jogosít.

17.165 Elsősegélynyújtó képesítés utasszállító hajón laikus elsősegélynyújtásra jogosít.

18.166 Légzőkészülék-kezelő képesítés úszólétesítményen légzőkészülék-kezelő szolgálatban a tűz elleni védekezéssel kapcsolatos feladatok ellátására jogosít.

A képesítések megszerzésének feltételei

1.167

2.168 A „C” kategóriájú hajóvezetői vizsgára bocsátás feltételei:
a) betöltött 21. életév;
ba)169 jóváhagyott hajóvezetői képzésben történt igazolt részvétel, valamint legalább matróz szolgálatban 50%-ban nagyhajón eltöltött két év fedélzeti gyakorlat, vagy
bb)170 hajózási képzést nyújtó felsőoktatási intézményben szerzett oklevél, valamint legalább matróz szolgálatban 50%-ban nagyhajón eltöltött 18 havi fedélzeti gyakorlat, vagy
bc)171 érettségi bizonyítvány és hajózási szakképzésben szerzett képesítő bizonyítvány, valamint legalább matróz szolgálatban 50%-ban nagyhajón eltöltött 21 havi fedélzeti gyakorlat;
c) belvízi hajózási rádiótelefon kezelői képesítés;
d)172
e) vitorlás hajó vezetésére jogosító képesítés megszerzéséhez vitorlás kishajó-vezetői (hivatásos) képesítés és 12 havi fedélzeti szolgálatban szerzett gyakorlat szükséges olyan vitorlás nagyhajón vagy vitorlás kishajón, amelyen 12 főnél több utas szállítását engedélyezték;
f) szolgálati célú hajóvezetői vizsga további feltétele: szolgálati célú kisgéphajó-vezetői bizonyítvány és annak birtokában szerzett, gépi meghajtású kereskedelmi vagy szolgálati nagyhajón teljesített, 12 havi kormányosi gyakorlat.

3. A kishajó-vezetői vizsga feltételei:
a) hivatásos kishajó-vezetői vizsga feltételei:
aa) hajózási szakképzésben szerzett képesítő bizonyítvány és fedélzeti szolgálatban eltöltött 12 havi – átkelőjáratban közlekedő hajó és vitorlás kishajó vezetéséhez 8 havi – hajózási gyakorlat, vagy
ab) jóváhagyott kishajó-vezetői képzés igazolt elvégzése és fedélzeti szolgálatban eltöltött 14 havi – átkelőjáratban közlekedő hajón vagy vitorlás kishajón szerzett 10 havi – hajózási gyakorlat, vagy
ac)173 kedvtelési célú kishajó-vezetői bizonyítvány és fedélzeti szolgálatban eltöltött 6 havi hajózási gyakorlat, vagy
ad) fedélzeti szolgálatban eltöltött 16 havi – átkelőjáratban közlekedő hajón vagy vitorlás kishajón szerzett 12 havi – hajózási gyakorlat, vagy
ae) szolgálati kisgéphajón szerzett 12 havi hajóvezetői gyakorlat, amelyet a hajózási hatóság igazol,
af)174
b)175 szolgálati kisgéphajó-vezetői vizsga feltételei:
ba) hajózási szakképzésben szerzett képesítő bizonyítvány vagy jóváhagyott szolgálati kisgéphajó-vezetői, illetve hivatásos kisgéphajó-vezető képzésben vagy a szolgálati kisgéphajó-vezető vizsga tantárgyait magába foglaló egyéb képzés igazolt elvégzése és fedélzeti szolgálatban eltöltött 4 havi szolgálati célú vagy hivatásos hajózási gyakorlat, vagy
bb) kedvtelési célú kishajó-vezetői bizonyítvány és fedélzeti szolgálatban eltöltött 3 havi hivatásos vagy szolgálati célú hajózási gyakorlat, vagy
bc) fedélzeti szolgálatban 12 havi hajózási gyakorlat,
bd)176
amelynek igazolása a hajózási hatóság által, illetve szolgálati célú gyakorlat esetén annak a szervezetnek a vezetője által történik, ahol a gyakorlat megszerzésére sor került;
c)177

4.178 Az úszómunkagép-vezetői vizsga feltételei:
a) hajózási szakképzésben szerzett képesítő bizonyítvány vagy jóváhagyott úszómunkagép-vezetői képzés igazolt elvégzése és fedélzeti szolgálatban eltöltött 9 havi gyakorlat, amelynek legalább a felét úszómunkagépen kell eltölteni, vagy
b)179

5. A géphajó-kormányosi vizsga feltételei:
a) hajózási szakképzésben szerzett képesítő bizonyítvány és fedélzeti szolgálatban eltöltött 18 havi gyakorlat, amelynek legalább felét kormányos szolgálatban géphajón kell eltölteni, vagy
b) jóváhagyott géphajó-kormányosi képzés igazolt elvégzése és fedélzeti szolgálatban eltöltött 24 havi gyakorlat, amelynek legalább felét kormányos szolgálatban géphajón kell eltölteni, vagy
c) fedélzeti szolgálatban eltöltött 36 havi gyakorlat, amelynek legalább felét kormányos szolgálatban géphajón kell eltölteni,
d)180 II. szintű vonalvizsga.

6. A gépnélküli hajó-vezetői vizsga feltételei:
a) hajózási szakképzésben szerzett képesítő bizonyítvány és fedélzeti szolgálatban eltöltött 12 havi gyakorlat, amelynek legalább felét gépnélküli hajón kell eltölteni, vagy
b) jóváhagyott gépnélküli hajó-vezetői képzés igazolt elvégzése és fedélzeti szolgálatban eltöltött 18 havi gyakorlat, amelynek legalább felét gépnélküli hajón kell eltölteni, vagy
c) fedélzeti szolgálatban eltöltött 24 havi gyakorlat, amelynek legalább felét gépnélküli hajón kell eltölteni.

7.181

8.182

9.183 A kormányos képesítés hajós szolgálati könyvbe történő bejegyzéséhez és a képesítés kérésre történő kiadásához 2 év matrózi szolgálatban eltöltött hajózási gyakorlatot kell igazolni.

10.184 A radarhajós vizsga feltételei:
a) a megjelölt hajófajta (nagy-, illetve kishajó vagy komp) vezetésére jogosító képesítés,
b) az a) pontban megjelölt képesítés birtokában legalább kormányosi szolgálatban töltött 8 havi hajózási gyakorlat.

11.185 A veszélyes áru szállítási szakértő vizsga feltételei:
– az ADN Szabályzat 8.2 fejezetében foglalt feltételek.

12. A vizsgára jelentkező személynek, ha az adott vizsgához előírt fedélzeti gyakorlatnak megfelelő időtartamú gépüzemi szolgálatot tud igazolni, a fedélzeti szolgálati időnek csak felét kell teljesítenie.

13.186 Vonalvizsga
a) az unió belvízi víziútrendszerének részét nem képező víziútnak nyilvánított vízterületre kishajóra I., nagyhajóra II. szinten tehető;
b) a víziútnak nem minősített valamennyi magyarországi vízterületen hajózásra jogosít;
c) vonalvizsga kérelmezhető azon folyószakasz esetén ahol 8 hegy- és 8 völgymeneti út, megtételét a jelölt igazolta matróz vagy annál magasabb szintű fedélzeti szolgálatban;
d) a vonalvizsga alapján megszerzett jogosultságot a vizsgaközpont a hajóvezetői képesítő okmányba jegyzi be.

14. Az úszómunkagép-vezetői képesítés kiterjesztése a megszerezni kívánt képesítéssel vezethető munkagépen teljesített 3 havi gyakorlat igazolása esetén kérelmezhető.

15. Hajózási szakképzésben szerzett képesítő bizonyítványként – az A. rész alkalmazásában – azt a képesítő okmányt lehet elfogadni, amelyet olyan oktatási intézmény adott ki, amelynek tanterve a hajózási hatóság által jóváhagyott szakmai oktatási programot tartalmazza.

16.187

17.188 A személyhajózási szakértői képesítés megszerzésének és megtartásának feltételei:
a) betöltött 21. életév,
b) személyhajón töltött fedélzeti szolgálatban megszerzett kellő gyakorlat,
c) igazolt részvétel jóváhagyott képző szerv személyhajózási szakértő képzésén,
d) a jóváhagyott képző szervnél tett eredményes vizsgáról szóló igazolás, és
e) öt évenként ismeretfelújító képzésben történő részvétel és eredményes vizsgáról szóló igazolás.

18.189 Az elsősegélynyújtó képesítés megszerzésének és megtartásának feltételei:
a) betöltött 17. életév,
b) igazolt részvétel jóváhagyott képző szerv elsősegélynyújtó képzésén,
c) a jóváhagyott képző szervnél tett eredményes vizsgáról szóló igazolás, és
d) három évenként ismeretfelújító képzésben történő részvétel és eredményes vizsgáról szóló igazolás.

19.190 A légzőkészülék-kezelői képesítés megszerzésének és megtartásnak feltételei:
a) betöltött 18. életév,
b) igazolt részvétel jóváhagyott képző szerv légzőkészülék-kezelői képzésén,
c) a jóváhagyott képző szervnél tett eredményes vizsgáról szóló igazolás, és
d) két évenként ismeretfelújító képzésben történő részvétel és eredményes vizsgáról szóló igazolás.

20.191 A személyhajózási szakértői, az elsősegélynyújtó és a légzőkészülék-kezelői képesítő vizsgát az e képesítésekhez szükséges ismeretek oktatására jóváhagyott képző szerv vizsgabizottsága előtt kell tenni. A képző szerv köteles vizsgálni és dokumentálni a 17–19. pontban foglaltaknak való megfelelést.

21.192 A 17–19. pontban meghatározott képesítések kiállításának feltétele a fedélzeti szolgálatra való egészségi alkalmasság igazolása. A képesítéseket a képző szerv által kiállított igazolás alapján a vizsgaközpont állítja ki.

A képesítővizsgák témakörei193

1.194 A hajóvezető, a kishajóvezető képesítő vizsga témaköreit a 2/IV/1. táblázat tartalmazza.

2.195 A 2/IV/1. táblázatban foglalt olyan azonos megnevezésű vizsgatárgyaknál, amelyeknél az egyes képesítésekhez eltérő szintű követelményeknek kell megfelelni, a szinteket római számok jelzik. Az egyes szintek tartalmi követelményeit a hajózási hatóság állapítja meg és honlapján közzéteszi.

3.196 A radarhajós vizsga témakörei:
a) radarelmélet, radarberendezés működése;
b) radarkészülék kezelése;
c) radarkép kiértékelése;
d) fordulásjelző működése és használata;
e) hajóvezetésre vonatkozó szabályok korlátozott látási viszonyok között; és
f)197 gyakorlati vizsga, amelynek részei:
fa) felkészülés radarhajózásra,
fb) hajózás radarral (hegy- és völgymenetben, fordulás, találkozás, előzés, várakozás),
fc) ki- és behajózás kikötőbejáratban,
fd) zavarjelenségek (pl. többszörös vagy hamis visszhang) kezelése, és
fe) magatartás különleges helyzetben.

4.198 A belvízi hajózási rádiótelefon kezelő vizsga vizsgatárgyai:
a)199 az elméleti vizsgatárgy témakörei:
aa) a belvízi mozgószolgálat alapelveinek ismerete,
ab) a fedélzeti rádióállomások alapvető berendezéseinek gyakorlati ismerete és használatának képessége,
ac) általános kommunikációs ismeretek,
ad) a szabványos rádióforgalmazási szótár használata,
ae) ,,A hajózható belvízi utak rádiótelefon-szolgálati útmutatójának'' ismerete,
b)200

5.201 Vonalvizsga:
a) vaktérkép kitöltése (csak II. szinten);
b) az útiterv meghatározása a szakaszjellemzők alapján:
ba) vonatkozói víziközlekedési szabályok ismerete;
bb) gázlók, szűkületek, vízmércék, hajózási akadályok, műtárgyak, hajó/kötelék méreteinek meghatározása;
c) a szakasz meghajózásának ismertetése (hajóút helye, kitűzése, menetterv, helyadás módja, áramlási viszonyok, menetet befolyásoló egyéb elemek, helynevek).

6.202 Hajózási szakmai nyelvismeret:
a) szakmai szókincs,
b) fordítás magyarról idegen nyelvre,
c) fordítás idegen nyelvről magyarra,
d) szövegértés.

7.203 Veszélyes áru szállítási szakértői vizsga:
– az ADN Szabályzat 8.2 fejezetében foglalt ismeretanyag.

8.204 Személyhajózási szakértői vizsga témái:
a) Elméleti elemek:
aa) a személyhajó rendeltetésnek megfelelő berendezése és felszerelése,
ab) a megfelelő segítségnyújtásra vonatkozó előírások és bevezetésük,
ac) a személyzet és a hajón dolgozó személyek feladatai a biztonsági szerepeknek megfelelően,
ad) a személyhajó stabilitásának alapfogalmai havaria esetén,
ae) tűzmegelőzés és elhárítás, a tűzoltó berendezések használata (nagynyomású vízporlasztásos tűzoltó rendszer és beépített tűzoltó berendezések használata),
af) a biztonsági berendezések és felszerelések vizsgálati okmányai,
ag) a konfliktusmegoldás alapjai,
ah) a pánikmegelőzés alapelvei,
b) Gyakorlati elemek:
ba) a személyhajók biztonsági felszerelése használatának és kezelésének ismeretei (például mentőmellény felvétele, felúszó testek kezelése, mentőcsónak és egyéb mentőeszközök kezelése, hordozható tűzoltó eszközök kezelése),
bb) a biztonsági előírások és a megfelelő segítségnyújtás gyakorlati átültetésének ismeretei (például utasok evakuálása a füsttel teli térből biztonságos területre, tűz eloltása, vízzáró és tűzgátló kapuk kezelése).

9.205 Elsősegélynyújtó vizsga témái:
a) az elsősegély-nyújtás általános szabályai,
b) az eszméletlenség fogalma, tünetei, ellátása,
c) a vérzések fajtái, ellátása,
d) a shock fogalma ellátása,
e) termikus traumák,
f) az ízületi sérülések,
g) csontsérülések,
h) hasi sérülés,
i) kimentés,
j) mérgezések,
k) belgyógyászati balesetek és kórképek,
l) teendők tömeges baleset helyszínén,
m) drogok, gyógyszerek hatása a vezetésre,
n) az újraélesztés (BLS, ALS),
o) a légzés,
p) a keringés,
q) az újraélesztés ABC-je, a tevékenység algoritmusa,
r) az újraélesztés kimenetelének megítélése,
s) az újraélesztés rendkívüli körülmények között,
t) félautomata defibrillátor használata.

10.206 Légzőkészülék-kezelő vizsga témái:
a) a tűzháromszög,
b) az égés és szakaszai,
c) az oltás (ajtók, ablakok és nyitásuk), oltás veszélyei,
d) az oltóanyagok és berendezések (tűzoltótömlő, oltótakaró, hordozható oltóeszközök),
e) a legfontosabb oltóanyagok alkalmazása,
f) a mérőeszközök,
g) a veszélyes anyagok,
h) a légzőkészülék alkalmazása és kezelése.

11.207 Ha a jelölt
a) olyan hajózási oktatási intézményben szerezte oklevelét vagy képesítő bizonyítványát, amelynek tanterve a hajózási hatóság által – az adott képesítésre vonatkozóan – jóváhagyott szakmai oktatási programot tartalmazza, vagy
b) tengerészkapitány képesítéssel és legalább 12 havi tengeri hajó vezetői gyakorlattal rendelkezik, vagy
c) 24 havi tengerész fedélzeti tiszti szolgálatban szerzett gyakorlattal rendelkezik,
akkor a jelöltet a 2/IV/1. táblázat elméleti vizsgái, illetve témaköreinek vizsgája alól – kérelmére – a vizsgaközpont részlegesen mentesíti. A kérelmet az általános illeték mértékének megfelelő díj ellenében bírálja el a vizsgaközpont. Nem adható felmentés a vonalvizsga, a b) és c) pont esetében a hajóvezetéstan és Hajózási Szabályzat tárgyak vizsgái és a gyakorlati vizsga alól.

12.208

13.209

13a.210

2/IV/1. táblázat211

Az „A” rész IV. fejezet 1. pontjában megjelölt képesítővizsgák témakörei212

Képesítés / témakör

Hajózási szabályzat

Hajó-vezetéstan

Hajózási földrajz, vízrajz, meteorológia

Hajóelmélet, a hajók szerkezete és építése, hajógéptan

Kereskedelmi és rakodástechnikai ismeretek

Jogi ismeretek

Elsősegély-nyújtási, környezet és tűzvédelmi ismeretek

ADN szabályzat

Hajóradar ismeretek

Vitorlázás elmélet

Átkelőhely-ismerete

Fedélzeti gépek ismerete

A hajózási képesítésekről szóló rendelet ismerete (d)

Gyakorlati vizsga (e)

„C” kategóriájú hajóvezető

V

V

II

I

I

I

I

I

I

 

 

 

I

+

Szolgálati hajóvezető

V

V

II

I

 

I

I

 

I

 

 

 

I

+

Kishajóvezető (hivatásos)

IV

IV

I

I

 

I

I

 

 

I (b)

 

 

I

+ (c)

Kisgéphajóvezető (szolgálati)

IV

IV

I

I

 

I

I

 

 

 

 

 

I

+

Úszómunkagép-vezető

III

III

I

I

 

 

I

 

 

 

 

 

I

 

Gépnélkülihajó-vezető

IV

IV

I

 

I

 

I

I

 

 

 

I

I

 

Révész

II

II

 

 

 

 

I

 

 

 

I

I

 

+




Megjegyzések:
a) magányosan és kötelékben haladó hajó gyakorlati vezetése (csak géphajóra szóló képesítés esetében), vitorlás hajó gyakorlati vezetése (csak vitorlás hajó vezetésére jogosító képesítés esetén),
b) csak vitorlás kishajóvezető vizsga esetén,
c) vitorlás kishajóvezető képesítés esetén vitorlás kishajó gyakorlati vezetése,
d) csak a hajózási képesítésekről szóló rendelet általános részéből, a 2. számú melléklet A. Részéből és az 5. számú mellékletből,
e) a gyakorlati vizsga során teljesítendő feltételeket és feladatokat a vizsgaszabályzat (7. számú melléklet) állapítja meg,
f) az egyes tantárgyaknál bejegyzett római számok a vizsga szintjét jelölik meg (I–VI.).


B. Rész

GÉPÜZEMI SZOLGÁLAT

Belvízi úszólétesítményen képesítéshez kötött
gépüzemi szolgálatok

1. Gépüzemvezető,
2. géptiszt,
3. gépkezelő.

II.213 fejezet

Képesítési előírások

1. A géptiszt képesítés korlátozás nélkül jogosít a gépüzem-vezetői szolgálat ellátására.

2. A gépkezelő képesítés jogosít
a) 500 kW-nál nem nagyobb főgépteljesítményű úszólétesítmény gépüzemének vezetésére,
b) géptiszt vezetése alatt álló gépüzemben önálló szolgálat ellátására.

III.214 fejezet

A képesítések megszerzésének feltételei

1. Géptiszti vizsga:
a) gépkezelői képesítés,
b) legalább egy nagyjavítás irányítása felügyelet mellett, valamint
c) gépkezelői képesítés birtokában géphajón vagy egyéb önálló gépüzemű úszólétesítményen szerzett
ca) 12 havi gépüzemi gyakorlat, vagy
cb) 6 havi gépüzemi gyakorlat és hajózási vagy gépészeti szakképzésben szerzett képesítő bizonyítvány vagy jóváhagyott géptiszti képzés elvégzésének igazolása.

2. Gépkezelői vizsga:
a) hajózási vagy gépészeti szakképzésben szerzett képesítő bizonyítvány, vagy szervezett gépkezelői képzés elvégzésének igazolása és 6 havi géphajón vagy egyéb önálló gépüzemű úszólétesítményen szerzett gépüzemi gyakorlat, vagy
b) géphajón vagy egyéb önálló gépüzemű úszólétesítményen szerzett legalább 12 havi gépüzemi vagy matróz – gépkezelő gyakorlat.

3. A hajózási, gépészeti vagy villamossági szakképzésben, valamint felsőoktatásban szerzett képesítő bizonyítvány vagy oklevél elfogadásához a tanulmányi értesítőt vagy leckekönyvet is be kell mutatni.

4.215 Ha a jelölt hajózási gépészeti vagy villamossági szakképzésben, valamint felsőoktatásban szerzett képesítő bizonyítvánnyal, oklevéllel rendelkezik, akkor kérelmére a képesítés megszerzésénél a vizsgaközpont az elméleti vizsga letétele alól részben vagy egészben mentesítést adhat.

5.216 Tengeri hajóra szóló érvényes géptiszti képesítés alapján kérelemre a a vizsgaközpont különbözeti vizsga és gyakorlat igazolása nélkül belvízi hajóra szóló géptiszti képesítést állít ki.

A képesítővizsga témakörei

1. A géptiszti, valamint a gépkezelői képesítő vizsga témaköreit a 2/B-IV/2. táblázat tartalmazza.

2. A 2/B-IV/2. táblázatban foglalt olyan azonos megnevezésű témaköröknél, amelyeknél az egyes képesítésekhez eltérő szintű követelményeknek kell megfelelni, a szinteket római számok jelzik. Az egyes szintek tartalmi követelményeit a hajózási hatóság állapítja meg.

2/B-IV/2. táblázat
A „B” rész IV. Fejezete 1. és 2. számú képesítővizsgáinak témakörei

Képesítés/
vizsgatárgy

Hajó fő-
és segéd-
motorok
üzem-
tana és vezérlése

Hajó
gépüzemi
segéd-
beren-
dezések üzem-
tana,
csőrend-
szerek

Fedélzeti
és rako-
dógépek, kormány-
rend-
szerek üzemtana

Hajók
szer-
kezete
és építése

Villamos
gépek, elektromos
berende-
zések üzemtana

Szakrajzi
ismeretek

Gépalkat-
részek
német vagy angol elnevezése

Elsősegélynyújtási, kör-
nyezet-,
tűzvédelmi
és biztonság-
technikai
ismeretek

Hajózási
képesíté-
sekről szóló rendelet

Gőzgépek, turbinák
és kazánok
üzemtana

Hajó-
villamos-
ságtan, elektro-
nika
és auto-
matika

Hajóka-
zánok
elméleti, gyakorlati és üzembiz-
tonsági ismeretei

Géptiszt

II

 

 

II

 

 

+

 

 

+

+

 

Gépkezelő

I

+

+

I

+

+

 

+

+

 

 

+

3. számú melléklet a 15/2001. (IV. 27.) KöViM rendelethez


I. A HIVATÁSOS TENGERÉSZ SZOLGÁLAT ALAPKÖVETELMÉNYEI

A vészhelyzettel, a munkavédelemmel,
az elsősegélynyújtással és a túléléssel kapcsolatos feladatokra vonatkozó követelmények és képesítési előírások

1.218 A tengerésznek első behajózása, illetve a tengerész szolgálati könyv kiállítása előtt
a) személyi túlélés-technikai,
b) alapfokú tűzvédelmi,
c) személyi biztonságtechnikai, a hajó személyzetéért viselt felelősségi és környezetvédelmi,
d) biztonság tudatossági, valamint
e) alapfokú egészségügyi elsősegélynyújtási ismeretekből
a vizsgaközpont előtt vizsgát kell tennie. A sikeres vizsga alapján kiállított bizonyítvány az a), b), c) és e) pontban felsorolt képesítések esetén 5 évig, a d) pontban meghatározott képesítés esetén visszavonásig érvényes.

2. A hajószemélyzet tagjának, az első ízben teljesített 12 havi tengeri szolgálat után túlélési járműkezelői vizsgát kell tenni. Az eredményes vizsgát a hajózási hatóság bizonyítványban igazolja.

3.219

4. A tengerésznek az adott hajóra történő behajózását követő 48 órán belül (még akkor is, ha korábban hajózott ezen a hajón) egy, az alábbi ismereteket magában foglaló hajóismereti oktatásban kell részesülnie:
a) a biztonsági információk jelöléseit, jeleit és riasztó jelzéseit;
b) ,,ember a vízben'',
tűz vagy füst észlelése, vagy
tűzriadó és hajóelhagyás esetén szükséges teendőket;
c) a gyülekezési és beszállási helyeket és a vészhelyzeti menekülési utakat;
d) mentőmellények tárolási helyét és azok helyes viselését;
e) a hordozható tűzoltó készülékek kezelését;
f) a teendőket elsősegély nyújtása esetén;
g) a tűz- és vízmentes ajtók helyét és azok kezelését.
Az elvégzett oktatás körülményeit és eredményét külön oktatási naplóban kell rögzíteni, és azt a kikötő és a lobogó szerinti állam hatóságainak felszólítására be kell mutatni.

5.220 A tengerész fedélzeti- és géptiszti képesítéssel rendelkező személynek 5 évente a képesítő okmányát érvényesíttetnie kell. A vizsgaközpont az okmány érvényességét további 5 évre meghosszabbítja, ha a jelölt az okmány lejártát megelőző 5 éven belül tengerész szolgálati könyvvel igazolja, hogy a képesítésnek megfelelő beosztásban legalább 12 hónapot hajózott és érvényes orvosi alkalmassági igazolással rendelkezik.

6.221

7. A képesítés megszerzéséhez a melléklet A., illetve B. részének III. fejezetében előírt gyakorlati idő a hajózási hatóság által elismert szakirányú egyetemi és főiskolai képzésben szerzett oklevél esetén 12 hónappal, hajózási szakképzésben szerzett képesítő bizonyítvány esetén 6 hónappal csökken, és a jelöltek az olyan elméleti tantárgyak vizsgái alól mentesülnek, amelyekből tanulmányaik során vizsgát tettek.

8.222 A melléklet A. és B. részében előírt „Gyakorlatok vizsgakönyve 3000 BT feletti hajóra előírt kapitányi vizsgához”, „Gyakorlatok vizsgakönyve a 3000 BT feletti hajóra előírt első tiszti vizsgához” és a „Gyakorlatok vizsgakönyve”-t a hajózási hatóság adja ki és hitelesíti.

9.223 A melléklet A. és B. részében felsorolt fedélzeti és géptiszti képesítéseknél előírt rádiókezelői, alapfokú tűzvédelmi, emelt szintű tűzvédelmi, személyi túlélés technikai, túlélési járműkezelői, alapfokú egészségügyi elsősegélynyújtási ismeretek képzés alapján kiállított bizonyítvány időbeli hatálya 5 év. A bizonyítványok időbeli hatályának meghosszabbításához ismeretfelújító képzésen kell részt venni, és annak eredményes elvégzését a képzés szervezője által kiállított okirattal igazolni. Az igazolás alapján a bizonyítvány időbeli hatályát a vizsgaközpont újabb 5 évre meghosszabbítja.

II. AZ EGYES TENGERÉSZ KÉPESÍTÉSEKRE VONATKOZÓ KÖVETELMÉNYEK

A. Rész

Tengeri hajón képesítéshez kötött fedélzeti
szolgálatok

1. Hajóparancsnok,
2. első tiszt,
3. navigációs őrszolgálatért felelős tiszt,
4.224 Rádiókezelő
a) általános rádiókezelő,
b) korlátozott rádiókezelő,
5. navigációs őrszolgálat tagja,
6. túlélési járműkezelő.

Képesítési előírások

1. A 3000 BT vagy nagyobb hajóra előírt tengerészkapitányi, illetve első tiszti képesítés 3000 BT vagy annál nagyobb hajón hajóparancsnoki, illetve első tiszti beosztás ellátására jogosít.

2. Az 500 BT és 3000 BT közötti hajóra előírt tengerészkapitányi, illetve első tiszti képesítés 500 BT és 3000 BT közötti hajón hajóparancsnoki, illetve első tiszti beosztás ellátására jogosít.

3. Az 500 BT vagy annál nagyobb hajóra előírt navigációs őrszolgálatért felelős tiszti képesítés navigációs őrszolgálatért felelős fedélzeti tiszti beosztás ellátására jogosít.

4. A navigációs őrszolgálat tagja képesítés a parancsnok, első tiszt vagy fedélzeti tiszt felügyelete alatt a navigációs őrségben beosztottként teljesített szolgálat ellátására jogosít.

5. A túlélési járműkezelői bizonyítvány túlélési jármű vezetésére és kezelésére jogosít.

6.225 Rádiókezelő bizonyítvány
a) Az általános rádiókezelő bizonyítvány (GOC226) tengeri mozgószolgálatban bármely hajó rádióberendezésének kezelésére és azon történő forgalmazásra jogosít. A bizonyítvány 5 évig érvényes.
b) A korlátozott rádiókezelő bizonyítvány (ROC227) tengeri mozgószolgálatban bármely hajó rádióberendezésének kezelésére és azon történő forgalmazásra jogosít, feltéve, hogy a berendezés kezeléséhez egyszerű külső kapcsolók használatára van szükség, és a berendezés maga biztosítja a frekvenciastabilitást a Nemzetközi Rádiószabályzat 2. függelékében rögzített tűréshatárok között, továbbá amely a GMDSS szerinti A1 körzetben szükséges. A bizonyítvány 5 évig érvényes.

7. A radarkezelői bizonyítvány a hajó radarberendezésének kezelésére jogosít.

8. Az ARPA-kezelői bizonyítvány a hajó ARPA berendezésének kezelésére jogosít.

A képesítések megszerzésének feltételei

1. A 3000 BT vagy annál nagyobb hajón a tengerészkapitányi képesítéshez előírt feltételek:
a) navigációs őrszolgálati tisztként 500 BT vagy annál nagyobb hajón teljesített 36 havi szolgálat, amely 24 hónapra csökkenthető, ha ebből legalább 12 hónapig ilyen tengeri szolgálatot első tisztként teljesített, valamint elvégezte a jóváhagyott oktatást és képzést az STCW szabályzat A-II/2. részében a 3000 BT vagy annál nagyobb hajók parancsnokaira és első tisztjeire előírt szakmai alkalmassági követelmény szerint,
b)228 angol nyelvből államilag elismert általános középfokú nyelvvizsga, vagy a vizsgaközpont által kijelölt vizsgabizottság előtt tett szakmai nyelvvizsga igazolása,
c) egészségügyi ellátási és emelt szintű tűzvédelmi képesítés,
d) ,,Gyakorlatok vizsgakönyve – 3000 BT vagy annál nagyobb hajón – kapitányi vizsgához''.
e)–f)229

2. A 3000 BT vagy annál nagyobb hajón az első tiszti képesítéshez előírt feltételek:
a) navigációs őrszolgálati tisztként 500 BT vagy annál nagyobb hajón teljesített legalább 12 havi szolgálat, valamint elvégezte a jóváhagyott oktatást és képzést az STCW szabályzat A–II/2. részében a 3000 BT vagy annál nagyobb hajók parancsnokaira és első tisztjeire előírt megállapított szakmai alkalmassági követelmény szerint,
b)230 angol nyelvből államilag elismert általános középfokú nyelvvizsga, vagy a vizsgaközpont által kijelölt vizsgabizottság előtt tett szakmai nyelvvizsga igazolása,
c) egészségügyi ellátási és emelt szintű tűzvédelmi képesítés,
d) ,,Gyakorlatok vizsgakönyve – 3000 BT vagy annál nagyobb hajón – első tiszti vizsgához''.
e)–f)231

3. Az 500 BT és 3000 BT közötti hajón a tengerészkapitányi képesítéshez előírt feltételek:
a) navigációs őrszolgálati tisztként 500 BT vagy annál nagyobb hajón teljesített 36 havi szolgálat, amely 24 hónapra csökkenthető, ha ebből legalább 12 hónapig ilyen tengeri szolgálatot első tisztként teljesített, valamint elvégezte a jóváhagyott oktatást és képzést az STCW szabályzat A-II/2. részében az 500 BT és 3000 BT közötti hajók parancsnokaira és első tisztjeire előírt szakmai alkalmassági követelmény szerint,
b)232 angol nyelvből államilag elismert általános középfokú nyelvvizsga, vagy a vizsgaközpont által kijelölt vizsgabizottság előtt tett szakmai nyelvvizsga igazolása.
c)233

4. Az 500 BT és 3000 BT közötti hajón az első tiszti képesítéshez előírt feltételek:
a) navigációs őrszolgálati tisztként 500 BT vagy annál nagyobb hajón teljesített 12 havi szolgálat, valamint elvégezte a jóváhagyott oktatást és képzést az STCW szabályzat A-II/2. részében az 500 BT és 3000 BT közötti hajók parancsnokaira és első tisztjeire előírt szakmai alkalmassági követelmény szerint,
b)234 angol nyelvből államilag elismert általános középfokú nyelvvizsga, vagy a vizsgaközpont által kijelölt vizsgabizottság előtt tett szakmai nyelvvizsga igazolása,
c) egészségügyi ellátási és emelt szintű tűzvédelmi vizsga.
d)–e)235

5. Az 500 BT vagy annál nagyobb hajón a navigációs őrszolgálatért felelős tiszt képesítéshez előírt feltételek:
a) betöltött 21. életév,
b) rendelkezzen legalább egyéves jóváhagyott olyan tengeri szolgálattal, valamely olyan jóváhagyott képzési program részeként, amely magában foglalja az STCW szabályzat A-II/1. előírásainak megfelelő fedélzeti gyakorlati képzést, és amelyet jóváhagyott gyakorlati vizsgakönyv igazol, vagy legalább háromévi tengeri szolgálattal,
c) az előírt tengeri gyakorlat ideje alatt legalább hat hónapig navigációs őrszolgálatot teljesített a hajóparancsnok vagy képesített tiszt felügyelete mellett,
d)236 angol nyelvből államilag elismert általános alapszintű nyelvvizsga, vagy a vizsgaközpont által kijelölt vizsgabizottság előtt tett szakmai nyelvvizsga igazolása,
e) GMDSS-kezelői bizonyítvány (GOC),
f) radarkezelői bizonyítvány,
g) egészségügyi elsősegély-nyújtási és emelt szintű tűzvédelmi vizsga.
h)237

6. A navigációs őrszolgálat tagja képesítéshez előírt feltételek:
a) 500 BT vagy annál nagyobb tengeri hajón navigációs őrségben képesítés nélkül teljesített 6 hónapi igazolt tengeri szolgálat és jóváhagyott elméleti és gyakorlati képzés,
b) alapfokú tűzvédelmi, túlélés-technikai, személyi biztonságtechnikai, a hajó személyzetéért viselt felelősségi és környezetvédelmi, valamint elsősegély-nyújtási ismeretekből tett vizsga, továbbá
c)238

7. Túlélési járműkezelő:
a) jóváhagyott elméleti és gyakorlati képzés igazolása vizsgajegyzőkönyvvel,
b) 12 havi igazolt tengeri gyakorlat.
c)239

8.240 Rádiókezelő:
a) jóváhagyott elméleti és gyakorlati képzés,
b)241 a vizsgaközpont előtt tett elméleti és gyakorlati vizsga.
c)–d)242
e)243

9. Radarkezelő:
a) jóváhagyott képzés elvégzése,
b) igazolt tengeri radarkezelői gyakorlat és szimulátoron vagy élő radaron letett vizsga.

10.244 Az ARPA-kezelő képesítés megszerzésének feltételei:
a) radarkezelői bizonyítvány,
b) jóváhagyott képzés elvégzése, és szimulátoron vagy hajón üzemelő ARPA-n letett vizsga.

11.245 A Tengerészeti Munkaügyi Egyezmény szerinti „Hajószakács tengeri hajón bizonyítvány” megszerzésének feltételei:
a) 3 havi igazolt tengeri hajózási szolgálat,
b) szakács képesítés,
c) alapfokú tűzvédelmi, túlélés-technikai, személyi biztonságtechnikai, a hajó személyzetéért viselt felelősségi és környezetvédelmi, biztonság tudatossági valamint elsősegély-nyújtási ismeretekből tett vizsga.

A képesítővizsgák tantárgyai

1.246 Az 500 BT vagy annál nagyobb hajóra a tengerészkapitányi és első tiszti képesítéshez a vizsga előírt tantárgyai:
a) navigáció vezetői szinten:
aa) útvonaltervezés és a hajó vezetése,
ab) műveletezés és a hajó irányítása bármilyen körülmények között,
ac) mágnességtan, parti, csillagászati, elektronikus helyzet meghatározás,
ad) felkutatási és mentési műveletek koordinálása,
ae) őrszolgálat szervezésének és ellátásának szabályai,
af) az időjárás és a tengerállapot előrejelzése,
ag) a hajózás ideje alatt bekövetkezett havaria esetén teendő intézkedések,
af) a főgépek, a géptéri rendszer és távvezérlő rendszereinek ismerete;
b) rakománykezelés és elrendezés vezetői szinten:
ba) a biztonságos rakodás, rakományelrendezés, a rögzítés tervezése, valamint biztosítása menetben és a kirakás alatt,
bb) hajók stabilitása,
bc) a hajótest szilárdsága,
bd) rakodási terv készítése, a stabilitás, a trimm és a hajótest igénybevételének ellenőrzése,
be) veszélyes áruk szállítása;
c) a hajó üzemének irányítása és a hajón levő személyekkel való törődés vezetői szinten:
ca) a személyzet szervezése, irányítása,
cb) az egészségügyi gondozás biztosítása,
cd) a hajó személyzete, az utasok biztonságának, továbbá a mentőeszközök, a tűzoltó berendezések és az egyéb biztonsági rendszerek üzemkész állapotának biztosítása,
ce) vészhelyzeti riadótervek készítése és vészhelyzetben teendő intézkedések;
d) a jogszabályi rendelkezések, a tengeri élet biztonságára és a környezet védelmére vonatkozó rendelkezések betartása.
A 3000 BT feletti és alatti hajóra a parancsnoki és első tiszti vizsga az azonos vizsgatárgyak mellett az STCW Szabályzat II. fejezetében megkövetelt ismeretek szintjében tér el.

2.247

3.248 Az 500 BT vagy annál nagyobb hajóra a navigációs őrszolgálatért felelős tiszti képesítéshez a vizsga előírt tantárgyai:
a) navigáció szolgálatvezetői szinten:
aa) útvonaltervezés és a hajó helyzetének meghatározása,
ab) manőverezés és a hajó kezelése,
ac) reagálás vészhelyzetekre,
ad) reagálás vészjelzésre a tengeren,
ae) a biztonságos navigációs őrszolgálat ellátása,
af) biztonságos hajózás radar és ARPA segítségével,
ag) információk közlése és vétele vizuális jelzésekkel;
b) rakománykezelés és elrendezés szolgálatvezetői szinten:
ba) a biztonságos rakodás, rakományelrendezés, a rögzítés ellenőrzése, valamint biztosítása menetben és a kirakás alatt,
bb) az áruterek, raktárfedelek és ballaszttartályok hibáinak felderítése;
c) a hajó üzemének irányítása és a hajón levő személyekkel való törődés szolgálatvezetői szinten:
ca) a hajó hajózásra alkalmasságának fenntartása,
cb) tűzmegelőzési és tűzoltási készülékek ismerete,
cc) az életmentő készülékek üzemeltetése,
cd) egészségügyi segítség nyújtása a hajón,
ce) a tengeri környezetszennyezés megelőzésének biztosítása,
cf) a jogszabályi rendelkezések, a tengeri élet biztonságára és a környezet védelmére vonatkozó rendelkezések betartása.

4. Navigációs őrszolgálat tagja – őrszolgálati beosztott – képesítéshez a vizsga előírt tantárgyai:
a) elméleti vizsga
aa) mágneses és pörgettyűs tájolók használata, kormányberendezések ismerete,
ab) vészhelyzetben követendő eljárások, őrszolgálat ellátására vonatkozó szabályok,
ac) belső hírközlő rendszerek, riasztóberendezések, a parancsnoki híd berendezéseinek ismerete,
ad) a hang- és fényjelzések, beleértve a pirotechnikai eszközöket, ismerete,
ae) GMDSS berendezés kezelésének általános ismerete,
af) hajófelszerelés és hajókarbantartás,
ag) fedélzeti leltár és anyagismeret;
b) gyakorlati vizsga
ba) a ,,Tengeren történő összeütközések elkerülésére vonatkozó szabályok'' ismerete,
bb) a hajó kormányzásával kapcsolatos vezényszavak ismerete magyarul és angolul,
bc) átváltás robotkormányról kézire és viszont, a robotkormány működtetése, ismerete,
bd) a horgonyzás gyakorlati ismeretei,
be) érkezési-indulási manőverek gyakorlati ismerete,
bf) a rakomány kezelésében való jártasság,
bg) a veszélyes áru rakodásával kapcsolatos alapvető ismeretek,
bh) fedélzeti gyakorlati munkák gépekkel.

5. Túlélési járműkezelői vizsga:
a) elméleti vizsga
aa) hajón lévő mentőeszközök,
ab) a túlélési jármű felépítése, felszerelése, a vízre bocsátás eszközei, teendők a különféle riadók esetében,
ac) a hajó elhagyása esetén, majd a hajó elhagyása után végrehajtandó intézkedések,
ad) túlélési jármű vízre bocsátása és vezetése viharos tengeren, a jármű biztonsági berendezéseinek, eszközeinek használata,
ae) a túlélési járművön tartózkodás szabályai, a túlélőket fenyegető veszélyek, és ezeket megelőző intézkedések,
af) a helikopteres mentés módszerei,
ag) a vészjelzések ismerete, vészjelzőeszközök használata,
ah) a part megközelítése, partraszállás túlélési járművel;
b) gyakorlati vizsga
ba) a túlélési jármű vízre bocsátásakor, a be- és kiszállás alkalmával, továbbá a hajótól eltávolodáskor kiadandó parancsok ismerete és végrehajtása,
bb) a mentőmellény felöltése, vízbeugrás, beszállás a járműbe, vízből sérült személyek beemelése, azok ellátása és szállítása,
bc) evezés, kormányzás, árboc felállítása, vitorla felszerelése, a hajó vezetése vitorlával, csónak kormányzása tájolóval, jelzőeszközök használata,
bd) a hordozható rádiókészülék, rádióbóják kezelése, használata,
be) a túlélési jármű motorjának indítása, üzemeltetése, a hozzá tartozó tűzoltó készülék használata.

6.249 Rádiókezelő vizsga:
a)250 az elméleti vizsgatárgy témakörei:
aa) a tengeri mozgószolgálat alapelveinek ismerete,
ab) a fedélzeti rádióállomások alapvető berendezéseinek gyakorlati ismerete és használatának képessége,
ac) a GMDSS rendszer és alrendszerek üzemeltetési eljárásai és gyakorlati üzemeltetése,
ad) szolgálat szükséghelyzetben,
ae) a mentési, felkutatási rendszerek és eljárások ismerete,
af) helyzetjelző rendszerek és eljárások,
ag) a nemzetközi kódjelzések, a mentési és felkutatási kézikönyv, a szabványos tengerészeti szakszótár alkalmazása,
ah) a rádión keresztül orvosi ellátást biztosító rendszerek és eljárások,
ai) általános kommunikációs ismeretek,
c) gyakorlati vizsga szimulátoron.

7. Radarkezelői vizsga:
a) elméleti vizsga
aa) a radar működési elve, jellemzői,
ab) az IMO előírásai a radarra,
ac) radarnavigáció, plottolási gyakorlat,
ad) a tengeren történő összeütközések elkerülésére vonatkozó szabályok ismerete;
b) gyakorlati vizsga
ba) helymeghatározás különféle esetei parti céltárgyakkal,
bb) a céltárgy hajó sebesség, útiránya, céltárgy hajó legszorosabb megközelítési távolsága és céltárgy hajó legszorosabb megközelítési távolságának időpontja meghatározása,
bc) elkerülő manőver útirány és/vagy sebességváltoztatással,
bd) radargyakorlat tengeri térkép segítségével.

8. ARPA-kezelői vizsga:
a) elméleti vizsga
aa) a plottolási módszerek áttekintése,
ab) az ARPA működési elve, üzemi jellemzői,
ac) IMO előírások az ARPA-ra,
ad) a tengeren történő összeütközések elkerülésére vonatkozó szabályok ismerete;
b) gyakorlati vizsga
ba) a helymeghatározás különféle módszerei, relatív és valódi plottolás,
bb) a céltárgy hajó sebesség, útiránya, céltárgy hajó legszorosabb megközelítési távolsága és céltárgy hajó legszorosabb megközelítési távolságának időpontja meghatározása, az automatikus célfigyelés műveletei,
bc) elkerülő manőver útirány és/vagy sebesség változtatással,
bd) gyakorlati vizsgafeladat tengeri térkép és az automatikus célfigyelés használatával.

9. A 6–7. pontban foglalt gyakorlati vizsgákat kizárólag üzemben lévő tengeri hajón lehet letenni.

10. Az ILO 176. számú egyezménye szerint kiadható nem STCW képesítéshez előírt vizsgák tantárgyai:
a) Fedélzetmester:
aa) hajóművelettan,
ab) hajószerkezettan,
ac) fedélzeti gépek,
ad) hajókarbantartás,
ae) fedélzeti leltár- és anyagismeret,
af) gyakorlati munkák fedélzeti gépekkel.
b) Kormányosmatróz:
ba) rakodó- és kikötőberendezések ismerete,
bb) hajófelszerelés,
bc) kormányberendezések,- a mágneses és pörgettyűs tájoló alapvető ismeretei,
bd) navigációs alapismeretek,
be) a tengeren történő összeütközések megelőzésére vonatkozó szabályok ismerete,
bf) hang-fény vagy céltárgy megközelítő iránylatának meghatározása (fokokban),
bg) rakománykezelési alapismeretek.
c) Matróz:
ca) hajókarbantartás és felszerelés,
cb) tengeri környezetvédelmi ismeretek,
cc) túlélés-technikai eszközök és berendezések használatának ismerete,
cd) jelzéstani ismeretek,
ce) havaria eszközök használatának alapismeretei.

B. Rész

GÉPÜZEMI SZOLGÁLAT

Tengeri hajón képesítéshez kötött gépüzemi
szolgálatok

1. gépüzemvezető,
2. második géptiszt,
3. gépüzemi őrszolgálatért felelős géptiszt,
4. géptéri őrszolgálat tagja,
5. elektrotechnikus tiszt,
6. elektrotechnikus beosztott

Képesítési előírások

1. Gépüzemvezető és második géptiszt – korlátlan főgépteljesítményre – képesítés 3000 kW vagy annál nagyobb főgépteljesítményű hajón gépüzemvezetői, illetve második géptiszti szolgálat ellátására jogosít.

2. Gépüzemvezető és második géptiszt – korlátozott főgépteljesítményre – képesítés 750 kW és 3000 kW közötti főgépteljesítményű hajón gépüzemvezetői, illetve második géptiszti szolgálat ellátására jogosít.

3. Géptéri őrszolgálatért felelős géptiszt 750 kW vagy annál nagyobb főgépteljesítményre képesítés bármilyen főgépteljesítményű hajón állandó vagy időszakosan felügyelt géptérben géptiszti őrszolgálat ellátására jogosít.

4. Géptéri őrszolgálat tagja képesítés géptéri őrszolgálatért felelős géptiszt vezetése alatt a géptéri őrszolgálatban beosztottként való részvételre jogosít.

5.252 Az elektrotechnikus tiszt képesítés a 750 kW vagy annál nagyobb főgépteljesítményű tengerjáró hajókon elektrotechnikus tiszt szolgálat ellátására jogosít.

6.253 Az elektrotechnikus beosztott képesítés a 750 kW vagy annál nagyobb főgépteljesítményű tengerjáró hajókon elektrotechnikus beosztotti szolgálat ellátására jogosít.

A képesítések megszerzésének feltételei

1. Gépüzemvezető és második géptiszt 3000 kW vagy annál nagyobb főgépteljesítményre:
a)254 az STCW A–III/2. és az STCW szabályzat B. részében előírt követelményi szint szerinti jóváhagyott képzés elvégzéséről szóló igazolás,
b)255 angol nyelvből államilag elismert általános középfokú nyelvvizsga, vagy a vizsgaközpont által kijelölt vizsgabizottság előtt tett szakmai nyelvvizsga igazolása,
c)256 egészségügyi ellátási és emelt szintű tengeri tűzvédelmi bizonyítvány,
d) 3000 kW vagy annál nagyobb főgépteljesítményű tengeri hajón II. géptiszti szolgálat ellátásához, legalább 12 havi jóváhagyott tengeri szolgálat megszerzése géptéri őrszolgálatért felelős géptiszti szolgálatban,
e) 3000 kW vagy annál nagyobb főgépteljesítményű tengeri hajón gépüzemvezetői szolgálat ellátásához, legalább 36 havi jóváhagyott tengeri szolgálat megszerzése, amelyből nem kevesebb, mint 12 hónapot II. géptiszti szolgálatban kell eltölteni.
f)–g)257

2. Gépüzemvezető és második géptiszt 750 kW és 3000 kW közötti főgépteljesítményre:
a)258 az STCW A–III/3. és az STCW szabályzat B. részében előírt követelményi szint szerinti jóváhagyott képzés elvégzéséről szóló igazolás,
b) 750 kW és 3000 kW közötti főgépteljesítményű tengeri hajón II. géptiszti szolgálat ellátásához, legalább 12 havi jóváhagyott tengeri szolgálat megszerzése géptéri őrszolgálatért felelős géptiszti szolgálatban,
c) 750 kW és 3000 kW közötti főgépteljesítményű tengeri hajón gépüzemvezetői szolgálat ellátásához, legalább 24 havi jóváhagyott tengeri szolgálat megszerzése, amelyből nem kevesebb, mint 12 hónapot II. géptiszti szolgálatban kell eltölteni,
d)259 angol nyelvből államilag elismert általános középfokú nyelvvizsga, vagy a vizsgaközpont által kijelölt vizsgabizottság előtt tett szakmai nyelvvizsga igazolása,
e)260 egészségügyi ellátási és emelt szintű tengeri tűzvédelmi bizonyítvány.
f)261

3. Géptéri őrszolgálatért felelős géptiszt 750 kW vagy annál nagyobb főgépteljesítményre:
a) betöltött 21. életév,
b)262 középfokú gépészeti vagy hajózási szakképzésben szerzett érettségi vagy képesítő bizonyítvány és jóváhagyott géptiszti képzés elvégzéséről szóló igazolás,
c) 18 hónap igazolt gépüzemi szolgálat,
d) a ,,Gyakorlatok vizsgakönyvével'' igazolt, a képzés részeként, hajón elvégzett 12 havi képzés,
e)263 angol nyelvből államilag elismert általános alapszintű nyelvvizsga, vagy a vizsgaközpont által kijelölt vizsgabizottság előtt tett szakmai nyelvvizsga igazolása,
f)264
g)265 orvosi szükséghelyzet és elsősegélynyújtás, valamint emelt szintű tengeri tűzvédelmi bizonyítvány.
h)266

4. Géptéri őrszolgálat tagja:
a)267 tengeri hajón géptiszt felügyelete alatt a géptéri őrszolgálati feladatokkal kapcsolatos jóváhagyott, 6 havi igazolt szolgálat,
b)268 alapfokú egészségügyi és tűzvédelmi bizonyítvány.
c)269

5.270 Elektrotechnikus tiszt:
a) betöltött 18. életév,
b) részvétel jóváhagyott képzési program részeként, képzési nyilvántartási könyvben dokumentált, legalább 12 hónapos, műhelyben zajló gyakorlati képzésben és
c) az elektrotechnikus tiszt feladatait, kötelezettségeit és felelősségét illetően hajófedélzeti gyakorlati képzés (amely képesített és szakképzett tisztek által szorosan felügyelt és ellenőrzött hajók fedélzetén – ahol a jelölt tengeri szolgálatot teljesít – történhet, és képzési nyilvántartási könyvben megfelelően dokumentált) jóváhagyott programjának teljesítése,
d) a b) és c) pontokban foglaltak helyett elfogadható legalább 36 hónapos gyakorlati oktatást magában foglaló elektrotechnikus képzésben való részvétel és legalább 30 hónap tengeri gépészeti hajózási szolgálat igazolt teljesítése,
e) az elektrotechnikus tiszt vizsgára felkészítő jóváhagyott képzésen való részvétel,
f) a hajózási vizsgaközpont által delegált vizsgabizottság előtt képesítő vizsga sikeres letétele,
g) személyi túlélési eljárásokban, a tűz megelőzésében és a tűzoltásban, az alapfokú elsősegélynyújtásban, valamint a személyi biztonság és szociális felelősségek tekintetében való jártasság igazolása az STCW-Szabályzat A-VI/1. szakasz 2. pontjában foglaltak szerint,
h) túlélési vízi járművek, mentőcsónakok kezelésében meglévő jártasság igazolása az STCW-Szabályzat A-VI/2. szakasz 1–4. pontjában foglaltak szerint,
i) az emelt szintű tűzoltásra vonatkozóan meglévő jártasság igazolása az STCW-Szabályzat A-VI/3. szakasz 1–4. pontjában foglaltak szerint,
j) az elsősegélynyújtásra és az egészségügyi ápolás feladatainak ellátására vonatkozó jártasság igazolása az STCW-Szabályzat A-VI/4. szakasz 1–3. pontjában foglaltak szerint.
Ha az e) és f) pontokban megjelölt képzés és vizsga a követelmények között magában foglalja a g), h), i) és j) pontokban említett jártasságokat, az elektrotechnikus tiszt jelöltnek nem szükséges megszerezni a jártassági bizonyítványokat, az STCW Egyezmény VI. fejezetének jelen pontokban említett képesítései tekintetében.

6.271 Elektrotechnikus beosztott:
a) betöltött 18. életév,
b) legalább 12 hónap, tengeri hajó fedélzetén zajló képzést tartalmazó, igazolt tengeri gépüzemi szolgálat, vagy
c) jóváhagyott elektrotechnikus beosztotti képzés elvégzése, valamint legalább 6 hónapos időtartamú, elismert tengeri gépüzemi szolgálat, vagy
d) az STCW-Szabályzat A-III/7. táblázatban szereplő műszaki felkészültségnek megfelelő képzettség igazolása és legalább 3 hónapos időtartamú, igazolt tengeri szolgálat,
e) a b), c) vagy d) pontokban leírtak igazolását követően, a hajózási vizsgaközpont által delegált vizsgabizottság előtt, az STCW-Szabályzat A-III/7. szakaszában részletezett alkalmassági követelményeknek megfelelő képesítő vizsga sikeres letétele,
f) személyi túlélési eljárásokban, a tűz megelőzésében és a tűzoltásban, az alapfokú elsősegélynyújtásban, valamint a személyi biztonság és szociális felelősségek tekintetében való jártasság igazolása az STCW-Szabályzat A-VI/1. szakasz 2. pontjában foglaltak szerint,
g) túlélési vízi járművek, mentőcsónakok kezelésében meglévő jártasság igazolása az STCW-Szabályzat A-VI/2. szakasz 1–4. pontjában foglaltak szerint.

7.272 Belvízi géptiszti képesítés beszámítása:
A belvízi géptiszti képesítéssel rendelkező személy tengeri hajón teljesített 12 havi gépüzemi szolgálat igazolását követően, az elvégzett gyakorlatoknak a „Gyakorlatok vizsgakönyvében” való igazolásával, e melléklet II. szakasz B. Rész IV. fejezet 7. pontjában foglalt különbözeti vizsgák letételével, továbbá
a) orvosi szükséghelyzet és elsősegélynyújtás, valamint emelt szintű tengeri tűzvédelmi vizsga letételéről szóló bizonyítvány,
b) túlélési járműkezelői bizonyítvány,
c)273 angol nyelvből államilag elismert általános alapszintű nyelvvizsga, vagy a vizsgaközpont által kijelölt vizsgabizottság előtt tett szakmai nyelvvizsga bizonyítványának
bemutatásával szerezhet géptéri őrszolgálatért felelős géptiszti képesítést.

A képesítővizsgák tantárgyai

1.274 Gépüzem-vezetői és második géptiszti 750 kW-nál nagyobb főgépteljesítményre előírt vizsga tantárgyai:
a) gépüzem-vezetői szinten:
aa) termodinamika és hőátvitel,
ab) mechanika és áramlástan,
ac) hajók főüzemének (dízelmotor, gőz- és gázturbina), valamint hűtőberendezései működési elvének ismerete,
ad) a gép üzemeltetése, felügyelete, a működés és a terhelés értékelése,
ae) anyagtechnológia,
af) hajó segédgépeinek üzemeltetése és karbantartása, beleértve a szivattyúkat, a csőrendszereket, a segédkazánokat és a kormányberendezést,
ag) fedélzeti gépek és rakodóberendezések üzemeltetése,
ah) a hajó belső hírközlő rendszere;
b) villamos berendezések, elektronikus készülékek és vezérlőrendszerek vezetői szinten:
ba) a hajó villamos berendezéseinek és az elektronikus vezérlőberendezések üzemeltetése,
bb) automatizálás és ellenőrző rendszerek,
bc) a villamos berendezések és az elektronikus vezérlőberendezések ellenőrzése, üzemi állapotba hozása és üzemi állapotban tartása, valamint a hiba észlelése;
c) karbantartás és javítás vezetői szinten:
ca) a karbantartás és javítás biztonságos végzésének megszervezése,
cb) a gépek hibáinak észlelése, okainak felderítése és a hibák kiküszöbölése,
cc) hibakeresés és kárelhárítás;
d) a hajó üzemének irányítása és a hajón levő személyekkel való törődés vezetői szinten:
da) az úszáshelyzet, a stabilitás és a hajótest igénybevételének ellenőrzése,
db) a hajó személyzete, az utasok biztonságának, továbbá a mentőeszközök, a tűzoltó berendezések és az egyéb biztonsági rendszerek üzemkész állapotának biztosítása,
dc) a vészhelyzeti cselekvési terv és a hajó fennmaradásáért vívott küzdelem sémáinak kidolgozása, valamint vészhelyzeti cselekmények,
dd) a tűz- és tűzoltóközegek kémiája és fizikája,
de) környezetszennyezés megelőzésének módszerei, megtartandó szabályok, a megelőzés eszközei,
df) a gépszemélyzet munkájának irányítása és szervezése,
dg) tengerjogi ismeretek, beleértve a tengerhajózást érintő nemzetközi egyezményeket.
A gépüzemvezetői és második géptiszti vizsga 3000 kW feletti, illetve alatti hajóra az azonos vizsgatárgyak mellett az STCW Szabályzat III. fejezetében megkövetelt ismeretek szintjében tér el.

2.275

3.276 A 750 kW vagy annál nagyobb főgépteljesítményre géptéri őrszolgálatért felelős géptiszti képesítéshez előírt vizsga tantárgyai:
a) gépüzem szolgálatvezetői szinten:
aa) termodinamika és hőátvitel,
ab) mechanika és áramlástan,
ac) hajók főüzemének (dízel, gőz- és gázturbina), valamint hűtőberendezései működési elvének ismerete, a rendszerek üzemeltetése,
ad) a tüzelő- és kenőanyagok fizikai és kémiai tulajdonságainak ismerete,
ae) anyagtechnológia,
af) hajó segédgépeinek üzemeltetése és karbantartása, beleértve a szivattyúkat, a csőrendszereket, a segédkazánokat és a kormányberendezést,
ag) fedélzeti gépek és rakodóberendezések üzemeltetése;
b) villamos berendezések, elektronikus készülékek és vezérlőrendszerek szolgálatvezetői szinten:
ba) áramátalakító, áramfejlesztő és ellenőrző rendszerek, működtetésük,
bb) az automatizálás alapjai,
bc) a villamos, elektronikai és ellenőrző berendezések működési elve,
bd) vészüzemi villamos berendezések;
c) javítás és karbantartás szolgálatvezetői szinten:
ca) a hajó géprendszereinek kezelése, javítása, beleértve a vezérlőrendszereket is,
cb) a biztonságos üzemeltetés és az akciók sorrendje havaria esetén;
d) a hajó üzemének irányítása és a hajón levő személyekkel való törődés szolgálatvezetői szinten:
da) stabilitás és trimm,
db) hajók felépítése és szerkezete,
dc) tűzmegelőzés és tűz elleni küzdelem a hajókon,
dd) mentőeszközök használata,
de) az elsősegélynyújtási eszközök használata a hajókon,
df) a jogszabályok és a tengeri környezet szennyezésének megelőzésére vonatkozó rendelkezések megtartása.

4. Géptéri őrszolgálat tagja vizsga:
a) géptéri őrszolgálati eljárások és a feladatok ellátásában való jártasság,
b) a géptéri műveletekkel kapcsolatos biztonságos munkavégzés,
c) géptérben használt fogalmak, és a feladatokkal összefüggő gépek és berendezések elnevezései,
d) alapvető környezetvédelmi eljárások,
e) belső hírközlő rendszerek ismerete és használata,
f) géptérből kivezető menekülési utak ismerete,
g) géptéri riasztóberendezések ismerete, különös tekintettel a gázzal oltó berendezések működésbe lépésének jelzésére,
h) géptéri tűzoltó eszközök és berendezések használata,
i) a géptéri őrszolgálat ellátásának és szervezésének szabályai,
j) belső égésű motorok elméleti és gyakorlati üzemtana,
k) hajók felépítése és szerkezete, továbbá
l) a hajók segédüzemi berendezéseinek üzemeltetése, karbantartása.

5.277 Az elektrotechnikus tiszt képesítés megszerzéséhez szükséges vizsga témakörei az STCW-Szabályzat A-III/6. szakaszában foglaltak szerint:
a) a villamos, elektronikus és vezérlőrendszerek működésének ellenőrzése,
b) a főgép és a segédberendezések vezérlőrendszereinek előkészítése az üzemeltetéshez,
c) generátorok és elosztórendszerek üzemeltetése,
d) 1000 V feszültségszint fölötti villamos rendszerek üzemeltetése és karbantartása,
e) írott és szóbeli angol nyelv használata,
f) belső kommunikációs rendszerek használata,
g) elektromos és elektronikus berendezések karbantartása és javítása,
h) a főgép és segédberendezések automatizálási és vezérlőrendszereinek karbantartása és javítása,
i) a parancsnoki hídon telepített navigációs berendezések és hajókommunikációs rendszerek karbantartása és javítása,
j) a fedélzeti gépek és rakománymozgató berendezések elektromos, elektronikus és vezérlőrendszereinek karbantartása és javítása,
k) a vezérlő- és biztonsági rendszerek karbantartása és javítása,
l) a környezetszennyezés megakadályozását szolgáló követelmények betartásának biztosítása,
m) fedélzeten keletkező tűz megelőzése, ellenőrzés alá vonása és oltása,
n) életmentő berendezések üzemeltetése,
o) egészségügyi elsősegély nyújtása a hajón,
p) vezetői és csapatirányítási képességek alkalmazása,
q) hozzájárulás a személyzet és a hajó biztonságához.

5a.278 Az elektrotechnikus beosztott képesítés megszerzéséhez szükséges vizsga témakörei az STCW-Szabályzat A-III/7. szakaszában foglaltak szerint:
a) elektromos berendezések biztonságos használata,
b) villamos rendszerek és gépek üzemének felügyelete,
c) kéziszerszámok, elektromos és elektronikus mérőberendezések használata hibakereséshez, karbantartási és javítási műveletekhez,
d) közreműködés a hajón végzett karbantartás és javítás során,
e) közreműködés a hajó villamos rendszereinek és gépeinek karbantartásában és javításában,
f) közreműködés a raktárkészlet kezelésében,
g) a tengeri környezet szennyezésének megelőzésével kapcsolatos közreműködés és óvintézkedések megtétele,
h) munkaegészségügyi és munkavédelmi eljárások alkalmazása.

6. Különbözeti vizsga a 750 kW vagy annál nagyobb főgépteljesítményre szóló géptéri őrszolgálatért felelős géptiszti képesítés megszerzéséhez belvízi géptiszti képesítéssel rendelkező személy részére:
a) tengeri hajó trimmje és stabilitása,
b) kárelhárítás,
c) tengeri környezetvédelem,
d) mentőeszközök működése és használata,
e) a hajó belső hírközlő rendszere,
f) tengerjogi ismeretek, beleértve a tengerhajózást érintő nemzetközi egyezményeket.

C. Rész279

4. számú melléklet a 15/2001. (IV. 27.) KöViM rendelethez

Képesítési előírások a kedvtelési célú kishajó vezetője számára, a képesítés megszerzésének feltételei, a képesítővizsgák tananyaga

I. Fejezet

Képesítési előírások

1. A belvízi kedvtelési célú kisgéphajó-vezetői képesítés belvízen – beltenger kivételével – kedvtelési céllal közlekedő kisgéphajó vezetésére és gépi berendezéseinek kezelésére jogosít.

2. A belvízi kedvtelési célú vitorlás kishajó-vezetői képesítés belvízen – beltenger kivételével – kedvtelési céllal közlekedő vitorlás kishajó vezetésére és gépi berendezéseinek kezelésére jogosít.

3. A tengeri kedvtelési célú kisgéphajó-vezetői képesítés a tengeren vagy belvízen közlekedő kedvtelési célú kisgéphajó vezetésére jogosít.

4. A tengeri kedvtelési célú vitorlás kishajó-vezetői képesítés a tengeren vagy belvízen közlekedő kedvtelési célú vitorlás kishajó vezetésére és gépi berendezéseinek kezelésére jogosít.

5. A 3–4. pontokban meghatározottak szerint az alábbi képesítések adhatók ki:

a) I. osztályú képesítés – korlátozás nélkül,

b) II. osztályú képesítés – 200 tmf távolságig,

c) III. osztályú képesítés – 12 tmf távolságig, valamint

d) IV. osztályú képesítés – 3 tmf távolságig.

A távolságot a parttól kell számítani.

6.280 A kedvtelési célú radarkezelői képesítés (Radar Observer for Pleasure Craft), a kedvtelési céllal közlekedő, a képesítésben megjelölt belvízi vagy tengeri hajókra felszerelt radarberendezés kezelésére jogosít.

7.281 A kedvtelési célú korlátozott GMDSS kezelői képesítés (SRC), a GMDSS-rendszer A1-es – partmenti – körzetében a kedvtelési célú tengeri kishajókon felszerelt GMDSS-rendszer szerinti rádió berendezések kezelésére jogosít.

8.282 A kedvtelési célú GMDSS kezelői képesítés, (LRC) a GMDSS-rendszer A1–A4 körzetében, a kedvtelési célú tengeri kishajókon felszerelt GMDSS-rendszer szerinti rádió és Inmarsat berendezések kezelésére jogosít.

II. Fejezet

A képesítések megszerzésének feltételei

1. Belvízi kedvtelési célú kisgéphajó-vezetői képesítés:

a) a III. fejezet 1. pontjában meghatározott elméleti tantárgyakból tett vizsga,

b) gyakorlati vizsga kisgéphajóval.

2. Belvízi kedvtelési célú vitorlás kishajó-vezetői képesítés:

a) a III. fejezet 2. pontjában meghatározott elméleti tantárgyakból tett vizsga,

b) gyakorlati vizsga vitorlás kishajóval.

3. Kedvtelési célú IV. osztályú tengeri kishajó-vezetői képesítés:

a) a megszerezni kívánt képesítésnek megfelelő belvízi kedvtelési célú kishajó-vezetői képesítés megléte,

b) az alapfokú elsősegély-nyújtási ismeretek elsajátításáról szóló igazolás,

c) a III. fejezet 3. pontjában meghatározott elméleti tantárgyakból tett vizsga,

d)283

4. Kedvtelési célú III. osztályú tengeri kisgéphajó-, illetve vitorlás kishajó-vezetői képesítés:

a) a megszerezni kívánt képesítésnek megfelelő belvízi kedvtelési célú kishajó-vezetői képesítés esetén:

aa) az alapfokú elsősegély-nyújtási ismeretek elsajátításáról szóló igazolás,

ab) a III. fejezet 4. pontjában meghatározott elméleti tantárgyakból tett vizsga,

ac)284 500 tengeri mérföldnyi – ebből legalább 60 tengeri mérföldnyi éjszakai – út megtételének igazolása tengeren közlekedő vitorlás kishajón, illetve legalább 50 órányi – ebből legalább 10 óra éjszakai – út megtételének igazolása tengeren közlekedő kisgéphajón,

ad)285 kedvtelési célú korlátozott GMDSS kezelői (SRC), kedvtelési célú GMDSS kezelői (LRC) vagy korlátozott (ROC) vagy korlátlan (GOC) tengeri rádiókezelői bizonyítvány;

b) a megszerezni kívánt képesítésnek megfelelő kisgéphajó, illetve vitorlás kishajó vezetésére jogosító IV. osztályú tengeri kishajó-vezetői képesítés esetén:

ba)286 a III. fejezet 4. bekezdésében – az a), c) és d) pontok kivételével – meghatározott elméleti tantárgyakból tett vizsga,

bb)287 450 tengeri mérföldnyi – ebből legalább 60 tengeri mérföldnyi éjszakai – út megtételének igazolása tengeren közlekedő vitorlás kishajón, illetve legalább 20 órányi – ebből legalább 5 óra éjszakai – út megtételének igazolása tengeren közlekedő kisgéphajón;

bc)288

c)289 kedvtelési célú korlátozott GMDSS kezelői (SRC), kedvtelési célú GMDSS kezelői (LRC) vagy korlátozott (ROC) vagy korlátlan (GOC) tengeri rádiókezelői bizonyítvány.

5.290 Kedvtelési célú II. osztályú tengeri kishajó-vezetői képesítés:

a) a megszerezni kívánt képesítésnek megfelelő kedvtelési célú III. osztályú tengeri kisgéphajóra, illetve vitorlás kishajóra szóló kishajó-vezetői képesítés,

b) a III. fejezet 5. bekezdésében meghatározott elméleti tantárgyakból tett vizsga,

c)291 III. osztályú tengeri kishajó-vezetői képesítés megszerzését követően 1000 tengeri mérföldnyi – ebből legalább 200 tengeri mérföldnyi éjszakai – út megtételének igazolása tengeren közlekedő vitorlás kishajón, illetve legalább 100 órányi – ebből legalább 20 óra éjszakai – út megtételének igazolása tengeren közlekedő kisgéphajón, vagy

d) legalább 800 tengeri mérföld megtétele hajóvezetőként, illetve

e) legalább 35 óra menetben hajóvezetőként,

f) a c) pontban meghatározott gyakorlati idő alatt elvégzett 10 csillagászati helymeghatározás szerkesztéssel,

g)292 kedvtelési célú GMDSS kezelői (LRC) vagy korlátlan tengeri rádiókezelői (GOC) bizonyítvány.

6. Kedvtelési célú I. osztályú tengeri kishajó-vezetői képesítés:

a) betöltött 21. életév,

b) a megszerezni kívánt képesítésnek megfelelő kedvtelési célú II. osztályú tengeri kishajóvezető (kisgéphajó vagy vitorlás kishajó) képesítés megléte,

c)293 II. osztályú tengeri kishajó-vezetői képesítés megszerzését követően 1500 tengeri mérföldnyi – ebből legalább 300 tengeri mérföldnyi éjszakai – út megtételének igazolása tengeren közlekedő vitorlás kishajón, illetve legalább 200 órányi – ebből legalább 10 óra éjszakai – út megtételének igazolása tengeren közlekedő kisgéphajón, vagy

d)294 legalább 1000 tengeri mérföld megtétele hajóvezetőként óceánon, illetve

e)295 legalább 80 óra menetben hajóvezetőként óceánon.

7. A 3. pont d) pontjában, a 4. pont d) pontjában, az 5. pont c) pontjában és a 6. pont c) pontjában előírt gyakorlatot a megszerezni kívánt képesítésnek megfelelő kishajón kell teljesíteni.

8.296 A külföldi lobogójú hajón gyakorlatot szerzett személy kérelmére a 4–6. pontban előírt hajózási gyakorlat igazolása céljából az igazolásra alkalmas hajónapló és személyzeti jegyzéke, illetve ezek közjegyző által hitelesített másolata fogadható el igazolásként.

9.297 Az I. fejezet 3. vagy 4. bekezdésében megnevezett képesítéssel rendelkező személy – ha a másik hajókategóriára érvényes belvízi képesítése van – a II. fejezet 4. bekezdés a) pont ac) alpontjában és b) pont bb) alpontjában, az 5. bekezdés c) pontjában és a 6. bekezdés c) pontjában meghatározott mérföld/menetidő teljesítése nélkül, kérelemre, a másik hajókategóriára szóló képesítést kaphat.

10.298 A II. fejezet 3. bekezdés d) pontjában, 4. bekezdés a) pont ac) alpontjában és b) pont bb) alpontjában, az 5. bekezdés c) pontjában és a 6. bekezdés c) pontjában előírt gyakorlatot az elméleti képzést lezáró képzési igazolás megszerzése után lehet teljesíteni, és a teljesítését csak a hajózási hatóság által hitelesített jachtnapló és személyzeti jegyzék vagy azok másolatával, illetve a képző szerv által rendszeresített és a hajózási hatóság által jóváhagyott fedélzeti oktatási naplóval lehet igazolni.

11.299 A fedélzeti oktatási napló a következő feladatok elvégzését igazolja:

a) a tengeri kishajó szerkezetének, felszereléseinek megismerése,

b) vészhelyzeti kommunikáció,

c) vészhelyzeti eljárások és a mentőeszközök használatának megismerése,

d) időjárási előrejelzések, figyelmeztetések megismerése,

e) kikötési és horgonyműveletek,

f) vitorlakezelés/motorkezelés,

g) hajókezelés,

h) kötélkezelés,

i) partmenti navigáció,

j) elektronikus navigáció,

k) deviációs görbe felvétele,

l) éjszakai navigáció,

m) útvonaltervezés nappal, éjszaka, nagy forgalmú területeken,

n) csillagászati navigációs helymeghatározás nappal,

o) csillagászati navigációs helymeghatározás szürkületben,

p) deviáció meghatározása csillagászati módszerekkel.

Az a)–j) pontban foglalt feladatokat a IV. osztályú, az a)–m) pontban foglalt feladatokat a III. osztályú, az a)–p) pontban foglalt feladatokat a II. osztályú vizsgához kell teljesíteni.

12.300 A kedvtelési célú radarkezelői (kiegészítő) képesítés (Radar Observer for Pleasure Craft):

a) jóváhagyott elméleti és gyakorlati képzést is magában foglaló tanfolyam sikeres elvégzése,

b) a III. Fejezet 6. pontja szerinti sikeres elméleti és gyakorlati vizsga, amely gyakorlati vizsga a hajózási hatóság által jóváhagyott szimulátoron is teljesíthető.

13.301 Kedvtelési célú korlátozott GMDSS kezelői képesítés (SRC):

a) jóváhagyott tanfolyam sikeres elvégzése,

b) a III. fejezet 7. pontja szerinti ismeretekből tett írásbeli és gyakorlati vizsga, amely gyakorlati vizsga a hajózási hatóság által jóváhagyott szimulátoron is teljesíthető.

14.302 Kedvtelési célú GMDSS kezelői képesítés (LRC):

a) jóváhagyott tanfolyam sikeres elvégzése,

b) a III. fejezet 8. pontja szerinti ismeretekből tett írásbeli és gyakorlati vizsga, amely gyakorlati vizsga a hajózási hatóság által jóváhagyott szimulátoron is teljesíthető.

III. Fejezet303

A képesítővizsgák tantárgyai

1. A belvízi kedvtelési célú kisgéphajó-vezetői vizsga:

a) Hajózási Szabályzat

b) hajózási ismeretek – kisgéphajó,

c) gyakorlati vizsga – kisgéphajó.

2. A belvízi kedvtelési célú vitorlás kishajó-vezetői vizsga:

a) hajózási szabályzat,

b) hajózási ismeretek – vitorlás kishajó,

c) gyakorlati vizsga – vitorlás kishajó.

3. A kedvtelési célú IV. osztályú tengeri kishajó-vezetői vizsga:

a) közlekedési ismeretek tengeri kishajóval,

b) tengeri kishajó üzemeltetési ismeretek,

c) navigációs és térképészeti alapismeretek.

4. A kedvtelési célú III. osztályú tengeri kishajó-vezetői vizsga:

a) tengeri navigációs ismeretek,

b) életbiztonság a tengeren,

c) a tengeri környezet ismerete,

d) tengeri jogi ismeretek.

5. A kedvtelési célú II. osztályú tengeri kishajó-vezetői vizsga:

a) csillagászati navigáció,

b) árapály hajózási ismeretek,

c) óceánhajózási navigációs ismeretek.

6. A kedvtelési célú radarhajós (kiegészítő) vizsga

a) radarhajózási ismeretek,

b) gyakorlati vizsga – radarhajózás (a gyakorlati vizsga a hajózási hatóság által jóváhagyott szimulátoron is teljesíthető).

7. A kedvtelési célú korlátozott GMDSS kezelői (SRC) vizsga:

a) a korlátozott GMDSS rendszer alapelvei,

b) VHF rádiótelefon kezelés és gyakorlati kommunikációs ismeretek.

8. A kedvtelési célú GMDSS kezelői (LRC) vizsga:

a) a GMDSS rendszer alapelvei,

b) GMDSS berendezés kezelés és gyakorlati kommunikációs ismeretek.

IV. Fejezet

Víziközlekedési alapismeretek kedvtelési célú hajóvezetői képesítésekhez

1. Evezős csónakkal való közlekedés:

a) evezés két evezővel

– evezés előre,

– kormányzás,

– fordulás,

– csónak lefékezése hátra evezéssel;

b) evezés egy evezővel

– evezés előre, iránytartás,

– kormányzás,

– fordulás,

– a csónak lefékezése;

c) kormányzás kormánylapáttal ellátott csónakban

– iránytartás,

– fordulás;

d) kikötés

– kikötés part mellé vagy másik hajó mellé,

– horgonyzás vagy horgonybójára állás;

2. Vitorlás kishajóval történő közlekedés:

a) kötélzet, vitorlázat felszerelése,

b) elindulás parttól és horgonyról,

c) vitorlázás fél-, negyed-, háromnegyed széllel, hátszéllel,

d) fordulás széllel szemben és hátszéllel,

e) kikötés a part mellé, horgonyzással vagy horgonybójára állással,

f) leszerelés.

5. számú melléklet a 15/2001. (IV. 27.) KöViM rendelethez


A hajózási képesítések helyettesíthetősége
fedélzeti szolgálatban

A.304

Belvízi hajózás

1. Belvízi géphajó-vezetői képesítések:
1.1 hajóskapitány 2010. december 31. napjáig,
1.2 „A” kategóriájú hajóvezető és 2010. december 31. napjáig hajóvezető „A”,
1.3 „B” kategóriájú hajóvezető és 2010. december 31. napjáig hajóvezető „B”,
1.4 „C” kategóriájú hajóvezető,
1.5 szolgálati hajóvezető,
1.6 hivatásos kisgéphajó-vezető „A”,
1.7 hivatásos kisgéphajó-vezető,
1.8 szolgálati kisgéphajó-vezető,
1.9 kedvtelési célú kisgéphajó-vezető.
Az egyes hajókra előírt, az egyes hajók vezetésére jogosító képesítések az alacsonyabb sorszámú képesítésekkel helyettesíthetők, kivéve a szolgálati hajóvezetőt, amellyel a hivatásos szolgálatok nem helyettesíthetők.
2. Az 1. pont 1.1–1.4 alpontban felsorolt képesítésekkel:
2.1305
2.2 az úszómunkagép-vezető,
2.3 a gépnélküli hajóvezető,
2.4 a révész,
2.5 az „A” kategóriájú révész és
2.6 a vonalvizsgának megfelelő vízterületen a géphajó-kormányos képesítéshez kötött szolgálatok elláthatók.
3. Az 1. pont 1.1–1.8 alpontban, továbbá a 2. pont 2.1–2.6 alpontban meghatározott képesítésekkel:
3.1 a kormányos,
3.2 a fedélzetmester,
3.3 a matróz-gépkezelő,
továbbá ezekkel és az 1. pont 1.5 alpontban meghatározott képesítéssel
3.4 a matróz
3.5 a tanulómatróz
3.5.1 a gyakornok II.
3.5.2 a gyakornok I.
szolgálatok elláthatók, valamint a 3. pont 3.1–3.5 alpontban meghatározott sorszámú képesítésekkel ellátható szolgálatok közül az alacsonyabb sorszámú képesítésekkel a magasabb sorszámú szolgálatok elláthatók.
4.306 A gépkezelő és géptiszt képesítésekkel a 3. pont 3.3-3.5 alpontjában meghatározott sorszámú szolgálatok (egészségi alkalmasság igazolása esetén) elláthatók.
5. Belvízi vitorlás képesítések:
5.1 a hajóskapitányi 2010. december 31. napjáig,
5.2 az „A” kategóriájú hajóvezetői és 2010. december 31. napjáig hajóvezető „A” (vitorlás hajóra),
5.3 a „B” kategóriájú hajóvezetői és 2010. december 31. napjáig hajóvezető „B” (vitorlás hajóra),
5.4 a „C” kategóriájú hajóvezetői (vitorlás hajóra),
5.5 a hivatásos kishajó-vezetői „A” (vitorlás hajóra),
5.6 a hivatásos vitorlás kishajó-vezetői,
5.7 a kedvtelési célú vitorlás kishajó-vezetői képesítés.

Az egyes hajókra előírt, az egyes hajók vezetésére jogosító képesítések az alacsonyabb sorszámú képesítésekkel helyettesíthetők.

B.

Tengeri hajózás

Az egyes hajókra előírt, az egyes hajók vezetésére jogosító képesítések szükséghelyzetben az alacsonyabb sorszámú képesítésekkel helyettesíthetők:
1. 3000 BT vagy annál nagyobb hajóra képesített tengerészkapitány,
2. 3000 BT vagy annál nagyobb hajóra képesített elsőtiszt,
3. 500 BT és 3000 BT közötti hajóra képesített tengerészkapitány,
4. 500 BT és 3000 BT közötti hajóra képesített elsőtiszt,
5. 500 BT vagy annál nagyobb hajóra képesített navigációs őrszolgálatért felelős fedélzeti tiszt

6. számú melléklet a 15/2001. (IV. 27.) KöViM rendelethez307


1. Hivatásos belvízi hajózási képesítések

1.1. Bizonyítvány hajós képesítésről
A bizonyítvány adattartalma a bizonyítvány előoldalán magyar, német és angol nyelven
Magyarország / Ungarn / Hungary
BIZONYÍTVÁNY HAJÓS KÉPESÍTÉSRŐL / BEFÄHIGUNGSZEUGNISS ÜBER SCHIFFERPATENT / CERTIFICATE OF BOATMAN QUALIFICATION
A bizonyítvány adattartalma (1. oldal)
Név / Name / Name:
Születési idő / Geboren am / Date of birth
Születési hely / Geburtsort / Place of birth:
Anyja neve / Name der Mutter / Mother's name:
Képesítés megnevezése:
Kelt / Datum / Date:
Bélyegző / Stemple / Seal:
Kiállító szervezet / Ausstellungsorganisation / issuing organization:
Hivatalos bejegyzések / Ofizielle Eintragungen / Official remarks:
Fénykép / photo / Lichtbild:
Tulajdonos aláírása / Unterschrift des Inhabers / Signature of the holder
Korlátozások / Beschränkugen / Limitations

1.2. Belvízi hajózási rádiótelefon kezelő bizonyítvány
A bizonyítvány adattartalma
Magyarország / Ungarn / Hungary
BELVÍZI HAJÓZÁSI RÁDIÓTELEFON KEZELŐ BIZONYÍTVÁNY / SPRECHFUNKZERTIFIKAT FÜR DEN BINNENSCHIFFARTSFUNKIDIENST / RADIOTELEPHONE OPERATOR'S CERTIFICATE FOR THE RADIO SERVICE IN INLAND NAVIGIATON
Kiállító szervezet / Ausstellungsorganisation / issuingorganization:
Belvízi hajózási rádiótelefon kezelő bizonyítvány (előoldal)
Szám / Nummer:
Név / Name / Name:
Születési idő / Geboren am / Date of birth
Születési hely / Geburtsort / Place of birth:
Fénykép / Photo / Lichtbild:
Tulajdonos aláírása / Unterschrift des Inhabers:
Korlátozás / Beschränkung:
A kiállítás helye, kelte / Ort und Datum:
Bélyegző / Stempel
Aláírás / Unterschrift
Név / Name
Hivatalos bejegyzések / Offizielle Eintragungen
A kiállító szervezet tanúsítja, hogy nevezett a Nemzetközi Rádiószabályzat 47. Cikkével összhangban rendelkezik a rádióteleon berendezések kezeléséhez szükséges ismeretekkel. / Ausstellungsorganisation bezeugt hiermit, dass die benannte Person im Besitze der Kentnisse für das Bedienen der Sprechfunkanlagens laut des Artikels 47 der Internationalen Vollzugordnung Funk ist.
Belvízi hajózási rádiótelefon kezelő bizonyítvány (hátoldal)

1.3. Vonalvizsga bizonyítvány (előoldal)
Vonalvizsga bizonyítvány
A bizonyítvány adattartalma
Magyarország / Ungarn / Hungary
Vonalvizsga bizonyítvány / Streckenzeugnis
Nr.....szám
Ez a vonalvizsga bizonyítvány kizárólag a ......napján kiállított .........számú névre szóló hajós képesítő bizonyítvánnyal együtt érvényes / Dieses Streckenzeugnis gilt nur in Verbindung mit dem auf den gleichen Namen lauetenden Schifferpatent Vom... Nr...
Vonalvizsga bizonyítvány (hátoldal)
Családi és utónév / Familien – und Vorname
Születési idő / geboren am
Születési hely / Geboren in
A tulajdonos fényképe / Lichtbild des Inhabers
A kiállítás helye / Ort der Ausstellung
jogosult hajót vezetni az alábbi folyamszakaszokon a ... fkm és ... fkm között a folyón / erhalt die Erlaubnis zur Fahrt auf der Streck vo... km bis ... km am Fluss
Kiállítás kelte / Datum der Ausstellung
Aláírás / Unterschrift
A tulajdonos aláírása / Unterschrift des Inhabers

1.4.308

1.5.309

1.6.310

1.7.311

1.8.312

2. Tengerészeti Munkaügyi Egyezmény alapján kiállított bizonyítvány

2.1. Hajószakács tengeri hajón bizonyítvány
A bizonyítvány adattartalma a bizonyítvány előoldalán magyar és angol nyelven:
HAJÓSZAKÁCS TENGERI HAJÓN BIZONYÍTVÁNY MARINE COOK CERTIFICATE
MAGYARORSZÁG / HUNGARY
Kiállító szervezet
A bizonyítvány adattartalma a bizonyítvány hátoldalán:
Szám / No of certificate:
Név / Name:
Születési hely és idő / Place and date of birth:
Állampolgárság / Citizenship:
magyar / Hungarian
fénykép
a tulajdonos aláírása / signature of holder
Képesítés / Qualification:
A bizonyítvány tulajdonosa az MLC 2006 követelményeinek megfelelően képzett a hajószakács tengeri hajón feladat ellátására / Holder has been duly trained in accordancewith MLC 2006 and may perform duties as a cook on seagoing vessel
Szolgálat, melyet elláthat / To carry on duty as:
Hajószakács tengeri hajón / Marine cook on seagoing vessel
A kiállítás helye / Place and date of issue
Aláírás / signature
ph / seal
név / name

3. Kedvtelési célú képesítések

3.1. Nemzetközi kedvtelési célú hajóvezetői bizonyítvány (ID-1, kártya)
A bizonyítvány adattartalma a kártya előoldalán:
Az egyes adatokhoz tartozó megjelölések magyar és angol nyelven, a következők:
NEMZETKÖZI KEDVTELÉSI CÉLÚ HAJÓVEZETŐI BIZONYÍTVÁNY
INTERNATIONAL CERTIFICATE FOR OPERATORS OF PLEASURE CRAFT
MAGYARORSZÁG-HU /
HUNGARY
1. (Családi név helye)
2. (Utónév helye)
3. (Születési idő és hely)
4. (Kiállítás keltezésének helye)
5. (A bizonyítvány számának a helye)
6. (Tulajdonos fényképének helye)
7. (Tulajdonos aláírásának helye)
8. (Tulajdonos állampolgárságának helye)
9. (Érvényességi terület és hajótípus helye)
10. (Hajóra vonatkozó méretkorlátozás helye)
11. (Érvényességi idő helye)
12. (Kiállító szervezet megnevezésének helye)
13. (Felhatalmazás helye)
14. (Feltételek helye)

A bizonyítvány adattartalma a kártya hátoldalán:

NEMZETKÖZI KEDVTELÉSI CÉLÚ HAJÓVEZETŐI BIZONYÍTVÁNY
(Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság Belvízi Közlekedési Munkacsoportjának 40. számú határozata)
INTERNATIONAL CERTIFICATE FOR OPERATORS OF PLEASURE CRAFT
(Resolution No. 40 of the UNECE Working Party on Inland Water Transport)

Az egyes adatokhoz tartozó megjelölések magyar és angol nyelven a következők:
1. A tulajdonos családi neve – Surname of the holder
2. A tulajdonos utóneve(i) – Other name(s) of the holder
3. Születési idő és hely – Date and place of birth
4. Kiállítás kelte – Date of issue
5. A bizonyítvány száma – Number of the certificate
6. A tulajdonos fényképe – Photograph of the holder
7. A tulajdonos aláírása – Signature of the holder
8. A tulajdonos állampolgársága – Nationality of the holder
9. Érvényes: I (belvizekre), C (parti tengerre), M (géphajóra), S (vitorlás hajóra) – Valid for: I (Inland Waterways), C (Coastal Waters), M (Motorized craft), S (Sailing craft)
10. Kedvtelési célú hajóra legfeljebb (hossz, vízkiszorítás, teljesítmény) – Pleasurecraft not exceeding (lenght, deadweight, power)
11. Érvényességi idő – Date of Expiry
12. Kiállította – Issued
13. Felhatalmazás – Authorized by
14. Feltételek – Conditions

3.2. Kedvtelési célú GMDSS kezelői bizonyítvány (ID-1, kártya)
A bizonyítvány adattartalma a kártya előoldalán:
Az egyes adatokhoz tartozó megjelölések magyar és angol nyelven a következők:
Magyarország / Hungary
GMDSS OPERATOR
for pleasurecraft
KEDVTELÉSI CÉLÚ
GMDSS KEZELŐI BIZONYÍTVÁNY
LONG RANGE CERTIFICATE
Szám / No of certificate:
(A bizonyítvány számának a helye)
Családi név és utónév / Surname and other name(s):
(Családi név és utónév helye)
Tulajdonos aláírása / Signature of holder:
(Tulajdonos aláírásának helye)
Születési hely és idő / Place and date of birth:
(Születési hely és idő helye)
Állampolgárság / Nationality:
(Állampolgárság helye)
A kiállítás helye és ideje / Place and date of issue:
(A kiállítás keltezésének a helye)
(A tulajdonos fényképének a helye)
A bizonyítvány adattartalma a kártya hátoldalán:
A kiállító szervezet tanúsítja, hogy nevezett az ITU 343 számú határozatával és CEPT szabályaival összhangban rendelkezik a kedvtelési nem SOLAS hajókon levő GMDSS berendezések működtetéséhez szükséges ismeretekkel.
The issuing organization hereby certifies that the certificate's holder possesses the necessary knowledge to operate GMDSS radiocommunication equipment in accordance with Resolution 343 of ITU and CEPT Regulations on non SOLAS vessels.
Kiállította / Issued by:
(A kiállító szervezet magyar és angol nyelvű megnevezésének helye)
Korlátozás / Limitation:
Nincs / None
Képesítés / Qualification:
Kedvtelési célú GMDSS kezelő (LRC) / GMDSS operator for pleasurecraft (LRC)

3.3. Kedvtelési célú korlátozott GMDSS kezelői bizonyítvány (ID-1, kártya)
A bizonyítvány adattartalma a kártya előoldalán:
Az egyes adatokhoz tartozó megjelölések magyar és angol nyelven, a következők:
Magyarország / Hungary
GMDSS OPERATOR
for pleasurecraft
KEDVTELÉSI CÉLÚ
GMDSS KEZELŐI BIZONYÍTVÁNY
KORLÁTOZOTT
LONG RANGE CERTIFICATE
Szám / No of certificate:
(A bizonyítvány számának a helye)
Családi név és utónév / Surname and other name(s):
(Családi név és utónév helye)
Tulajdonos aláírása / Signature of holder:
(Tulajdonos aláírásának helye)
Születési hely és idő / Place and date of birth:
(Születési hely és idő helye)
Állampolgárság / Nationality:
(Állampolgárság helye)
A kiállítás helye és ideje / Place and date of issue:
(A kiállítás keltezésének a helye)
(A tulajdonos fényképének a helye)
A bizonyítvány adattartalma a kártya hátoldalán:
A kiállító szervezet tanúsítja, hogy nevezett az ITU 343 számú határozatával és CEPT szabályaival összhangban rendelkezik a kedvtelési nem SOLAS hajókon levő GMDSS berendezések működtetéséhez szükséges ismeretekkel.
The issuing organization hereby certifies that the certificate's holder possesses the necessary knowledge to operate GMDSS radiocommunication equipment in accordance with Resolution 343 of ITU and CEPT Regulations on non SOLAS vessels.
Kiállította / Issued by:
(A kiállító szervezet magyar és angol nyelvű megnevezésének helye)
Korlátozás / Limitation:
A1-es tengeri körzetben / In sea area A1
Képesítés / Qualification:
Kedvtelési célú korlátozott GMDSS kezelő (SRC) / GMDSS operator for pleasurecraft (SRC)

3.4. Kedvtelési célú radar kezelői bizonyítvány (ID-1, kártya)
A bizonyítvány adattartalma a kártya előoldalán:
Az egyes adatokhoz tartozó megjelölések magyar és angol nyelven, a következők:
Magyarország / Hungary
RADAR OBSERVER
for pleasurecraft
KEDVTELÉSI CÉLÚ
RADARKEZELŐI BIZONYÍTVÁNY
Szám / No of certificate:
(A bizonyítvány számának a helye)
Családi név és utónév / Surname and other name(s):
(Családi név és utónév helye)
Tulajdonos aláírása / Signature of holder:
(Tulajdonos aláírásának helye)
Születési hely és idő / Place and date of birth:
(Születési hely és idő helye)
Állampolgárság / Nationality:
(Állampolgárság helye)
A kiállítás helye és ideje / Place and date of issue:
(A kiállítás keltezésének a helye)
(A tulajdonos fényképének a helye)
A bizonyítvány adattartalma a kártya hátoldalán:
Kiállítva a 15/2001. (IV. 27.) KöViM rendelet alapján.
Issuedaccordingto 15/2001. (IV. 27.) KöViM ministerial decree.
Kiállította / Issued by:
(A kiállító szervezet magyar és angol nyelvű megnevezésének helye)
Érvényes / Valid for:
Tengeri vízterületekre / Seawaters
A tengeri kedvtelési célú hajókra felszerelt radarberendezés kezelésére jogosít.
Holder entitled to operate radar on pleasurecraft.

3.5. Tengeri kedvtelési célú hajóvezetői bizonyítvány (ID-1, kártya)

A bizonyítvány adattartalma a kártya előoldalán:
Az egyes adatokhoz tartozó megjelölések magyar és angol nyelven, a következők:

TENGERI KEDVTELÉSI CÉLÚ HAJÓVEZETŐI BIZONYÍTVÁNY
CERTIFICATE FOR YACHTMASTERS OF PLEASURE CRAFT ON SEA
MAGYARORSZÁG – HU /
HUNGARY
1. (Családi név helye)
2. (Utónév helye)
3. (Születési idő és hely)
4. (Kiállítás keltezésének helye)
5. (A bizonyítvány számának a helye)
6. (Tulajdonos fényképének helye)
7. (Tulajdonos aláírásának helye)
8. (Tulajdonos állampolgárságának helye)
9. (Érvényességi terület és hajótípus helye)
10. (Hajóra vonatkozó méretkorlátozás helye)
11. (Érvényességi idő helye)
12. (Kiállító szervezet megnevezésének helye)
13. (Feltételek helye)

A bizonyítvány adattartalma a kártya hátoldalán:

TENGERI KEDVTELÉSI CÉLÚ HAJÓVEZETŐI BIZONYÍTVÁNY
CERTIFICATE FOR YACHTMASTERS OF PLEASURE CRAFT ON SEA
Az egyes adatokhoz tartozó megjelölések magyar és angol nyelven a következők:
1. A tulajdonos családi neve – Surname of the holder
2. A tulajdonos utóneve(i) – Othername(s) of the holder
3. Születési idő és hely – Date and place of birth
4. Kiállítás kelte – Date of issue
5. A bizonyítvány száma – Number of the certificate
6. A tulajdonos fényképe – Photograph of the holder
7. A tulajdonos aláírása – Signature of the holder
8. A tulajdonos állampolgársága – Nationality of theholder
9. Érvényes – Valid for: YachtmasterOcean (korlátlan – unlimited), Yachtmaster Offshore (200 tengeri mérföld – 200 nautical miles), Yachtmaster Coastal (12 tengeri mérföld – 12 nautical miles), M (géphajóra – Motorized craft), S (vitorlás hajóra – Sailing craft)
10. Kedvtelési célú hajóra legfeljebb (hossz, utasok száma) – Pleasurecraft not exceeding (lenght, number of passengers)
11. Érvényességi idő – Date of Expiry
12. Kiállította – Issued
13. Feltételek – Conditions

7. számú melléklet a 15/2001. (IV. 27.) KöViM rendelethez313

Függelék a Vizsgaszabályzathoz314

A gyakorlati vizsgához szükséges úszólétesítmények és a vizsgahelyek kijelölése

A gyakorlati vizsgához szükséges úszólétesítmények és a vizsgahelyek kijelölése

Vizsga

A szükséges úszólétesítmény
(minimális követelmény)

Vizsgahely minimális követelményei

a) Kedvtelési célú képesítések

– Kisgéphajó-
vezető vizsga

legalább 20 kW teljesítményű és legalább 3 fő befogadó képességű kisgéphajó

a kisgéphajó műveletezéséhez (elindulás, mentési művelet, fordulás, vontatmány kötélbe vétele, kikötés) elegendő felületű és vízmélységű vízterület, amely legalább 300 m hosszú és legalább 30 m széles

– Vitorlás kishajóvezető vizsga

a 2. zónára alkalmas, legalább 15 m2 vitorlafelületű és legalább 3 fő befogadóképességű vitorlás kishajó

– a vitorlás kishajó műveletezéséhez (elindulás, mentési művelet, különböző típusú fordulások, kikötés) elegendő felületű és vízmélységű vízterület, amely
– vegetációtól vagy építményektől le nem árnyékolt;
– a biztosított szabad vízfelület legalább 300 m hosszú és legalább 60 m széles; folyóvízen a szélesség legalább 80 m;

b) Hivatásos és szolgálati képesítések

– Fedélzeti tiszti vizsga

nagyhajó kategóriába tartozó géphajó és legalább még egy nagyhajóból álló kötelék

nyílt folyami vagy tavi vízterület, amely a szokásos forgalmi helyzetet tükrözi

– Vitorlás hajóvezető vizsga

nagyhajó kategóriába tartozó vitorlás hajó

– nyílt folyami vagy tavi vízterület, amely a szokásos forgalmi helyzetet tükrözi;
– rendelkezésre áll a három legfontosabb kikötési lehetőség (rézsűs és függőleges partfal, cölöp);

– „A” és „B” kategóriájú hajóvezető vizsga

nagyhajó kategóriába tartozó géphajó és legalább még egy nagyhajóból álló kötelék

nyílt folyami vagy tavi vízterület, amely a szokásos forgalmi helyzetet tükrözi

– „C” kategóriájú hajóvezető vizsga

nagyhajó kategóriába tartozó géphajó és legalább még egy nagyhajóból álló kötelék

nyílt folyami vagy tavi vízterület, amely a szokásos forgalmi helyzetet tükrözi

– Kisgéphajó-
vezető „A” vizsga

legalább 12 főt meghaladó utas befogadóképességű kisgéphajó

a kisgéphajó műveletezéséhez (elindulás, mentési művelet, fordulás, vontatmány kötélbe vétele, kikötés) elegendő felületű és vízmélységű vízterület, amely legalább 300 m hosszú és legalább 30 m széles

– Vitorlás kishajó-
vezető „A” vizsga

legalább 12 főt meghaladó utas befogadóképességű vitorlás kishajó

– a vitorlás kishajó műveletezéséhez (elindulás, mentési művelet, különböző típusú fordulások, kikötés) elegendő felületű és vízmélységű vízterület, amely
– vegetációtól vagy építményektől le nem árnyékolt;
– a biztosított szabad vízfelület legalább 300 m hosszú és legalább 60 m széles; folyóvízen a szélesség legalább 80 m;

– Kisgéphajó-
vezető vizsga

legalább 10 m hosszúságú, vagy
50 kW-ot meghaladó teljesítményű és legalább 3 fő befogadóképességű kisgéphajó

a kisgéphajó műveletezéséhez (elindulás, mentési művelet, fordulás, vontatmány kötélbe vétele, kikötés) elegendő felületű és vízmélységű vízterület, amely legalább 300 m hosszú és legalább 30 m széles

– Vitorlás kishajóvezető vizsga

legalább 15 m2 vitorlafelületű és legalább 3 fő befogadóképességű, a
2. zónára alkalmas vitorlás kishajó

– a vitorlás kishajó műveletezéséhez (elindulás, mentési művelet, különböző típusú fordulások, kikötés) elegendő felületű és vízmélységű vízterület, amely
– vegetációtól vagy építményektől le nem árnyékolt,
– a biztosított szabad vízfelület legalább 300 m hosszú és legalább 60 m széles; folyóvízen a szélesség legalább 80 m;

– Révész vizsga

köteles komp (csak révcsónak vezetésére szóló vizsga esetén révcsónak)

valamely köteles komp/révcsónak engedélyezett átkelőhelye

– Radarhajós vizsga

– radarhajózásra alkalmas nagyhajó, kishajó vagy komp a képesítés korlátozásának megfelelően (rendelkeznie kell a radarhajózáshoz előírt üzemképes berendezésekkel (URH rádió-készülékkel, fordulásjelzővel, hangjelző berendezés stb.), valamint a hajó vezetésére jogosult radarhajós képesítésű vezetővel;
– a hajó kormányállását a vizsga tartamára le kell függönyözni;

– a gyakorlati vizsga elemeiként előírt olyan nyílt folyami vagy tavi vízterület, ahol szűkület és legalább 8 db kitűző jel található, valamint veszteglő úszólétesítmények, továbbá közlekedő hajók várhatók;
– legalább egy medencés kikötő, ahová a be- és kihajózás szabad.

1

Az 1. § (1) bekezdés a) pontja a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

2

Az 1. § (1) bekezdés b) pontja a 15/2021. (IV. 9.) ITM rendelet 6. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 2. § a) pontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 13. § (4) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

4

A 2. § b) pontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított, a 15/2021. (IV. 9.) ITM rendelet 6. § b) pontja szerint módosított szöveg.

5

A hajók köbözésére vonatkozó 1969. évi nemzetközi egyezményt az 56/1982. (X. 22.) MT rendelet hirdette ki.

6

A Nemzetközi Távközlési Egyezményt az 1985. évi 18. törvényerejű rendelet hirdette ki.

7

A 2. § l) pontja a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 2. § n) pontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 2. § o) pontja a 23/2015. (V. 8.) NFM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

10

A 2. § p) pontját a 74/2005. (IX. 28.) GKM rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 23/2015. (V. 8.) NFM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

11

A 2. § r) pontját a 74/2005. (IX. 28.) GKM rendelet 1. §-a iktatta be.

12

A 2. § s) pontját a 16/2006. (IV. 6.) GKM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

13

A 2. § t) pontját a 93/2006. (XII. 27.) GKM rendelet 1. §-a iktatta be.

14

A 2. § u) pontját a 93/2006. (XII. 27.) GKM rendelet 1. §-a iktatta be.

15

A 2. § v) pontját a 93/2006. (XII. 27.) GKM rendelet 1. §-a iktatta be.

16

A 2. § w) pontját a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 91/2011. (XII. 30.) NFM rendelet 17. § a)–b) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 2. § x) pontját a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 1. § (3) bekezdése iktatta be.

18

A 2. § y) pontját a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 1. § (4) bekezdése iktatta be.

19

A 2. § z) pontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 1. § (3) bekezdése iktatta be.

20

A 3. § (1a) bekezdését a 13/2020. (V. 8.) ITM rendelet 3. §-a iktatta be.

21

A 3. § (2) bekezdése a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 3. § (5) bekezdése a 15/2021. (IV. 9.) ITM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

23

A 3. § (6) bekezdését a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 14. §-a iktatta be.

24

A 3. § (7) bekezdését a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 3. §-a iktatta be.

25

A 4. § a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

26

A 4. § (1) bekezdése a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

27

A 4. § (2) bekezdése a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

28

A 4. § (3) bekezdése a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

29

A 4. § (4) bekezdése a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 16. § a) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 4. § (5a) bekezdését a 66/2015. (XI. 18.) NFM rendelet 8. §-a iktatta be.

31

A 4. § (6) bekezdése a 42/2013. (VII. 19.) NFM rendelet 3. § a) pontja szerint módosított szöveg.

32

A 4. § (7) bekezdése a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 16. § b) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 4. § (8) bekezdését a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 4. §-a iktatta be.

34

A 4. § (9) bekezdését a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 4. §-a iktatta be.

35

A 4. § (10) bekezdését a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 4. §-a iktatta be.

36

Az 5. § (1) bekezdése a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

37

Az 5. § (4) bekezdése a 42/2013. (VII. 19.) NFM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

38

Az 5. § (4) bekezdés e) pontját a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

39

Az 5. § (5) bekezdését a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

40

Az 5. § (5a) bekezdését a 23/2015. (V. 8.) NFM rendelet 2. §-a iktatta be.

41

Az 5. § (6) bekezdését a 42/2013. (VII. 19.) NFM rendelet 1. § (3) bekezdése iktatta be.

42

Az 5. § (7) bekezdését a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 15. §-a iktatta be.

43

Az 5. § (8) bekezdését a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 15. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § b) pontja.

44

A 6. § (1) bekezdése a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

45

A 6. § (2) bekezdése a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

46

A 6. § (3) bekezdése a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

48

A 7. § (3) bekezdése a 42/2013. (VII. 19.) NFM rendelet 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

49

A 7. § (4) bekezdését a 42/2013. (VII. 19.) NFM rendelet 4. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

50

A 7. § (6) bekezdését a 42/2013. (VII. 19.) NFM rendelet 4. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

51

A 7. § (7) bekezdését a 16/2006. (IV. 6.) GKM rendelet 1. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

52

A 7. § (8) bekezdését a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 5. §-a iktatta be, szövege a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

53

A 7. § (9) bekezdését a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 17. §-a iktatta be.

54

A 8. § (1) bekezdése a 15/2021. (IV. 9.) ITM rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

55

A 8. § (2) bekezdése a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

56

A 8. § (2a) bekezdését a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 6. § (2) bekezdése iktatta be.

57

A 8. § (3) bekezdését újonnan a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 8. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 15/2021. (IV. 9.) ITM rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

59

A 8. § (5) bekezdését a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 8. § (2) bekezdése iktatta be.

60

A 8. § (6) bekezdését a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 6. § (3) bekezdése iktatta be.

61

A 8. § (7) bekezdését a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 6. § (3) bekezdése iktatta be.

62

A 8. § (8) bekezdését a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 6. § (3) bekezdése iktatta be.

63

A 9. §-t megelőző alcím a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

64

A 9. § a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

65

A 9/A. §-t a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 8. §-a iktatta be.

66

A 9/B. §-t a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 9. §-a iktatta be.

67

A 9/C. §-t a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 10. §-a iktatta be.

68

A 9/C. § c) pontjának „és a bizonyítványt kiállító államban lakóhellyel rendelkezik” szövegrészét a 14/2022. (VII. 7.) AB határozat 2. pontja megsemmisítette 2022. július 8. napjával.

69

A 10. § (1) bekezdését a 12/2021. (III. 5.) ITM rendelet 6. §-a hatályon kívül helyezte. [A 10. § (1) bekezdésének a 15/2021. (IV. 9.) ITM rendelet 6. § f) pontjával elrendelt módosítása, amely szerint a „hajózási hatóság az általa kiadott képesítő” szövegrész helyébe a „hajózási hatóság a képesítő” szöveg lép, nem vezethető át.]

70

A 10. § (3) bekezdését a 74/2005. (IX. 28.) GKM rendelet 4. §-a iktatta be, szövege a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 18. §-a, az 55/2009. (X. 14.) KHEM rendelet 2. §-a szerint módosított szöveg.

71

A 10. § (4) bekezdését a 74/2005. (IX. 28.) GKM rendelet 4. §-a iktatta be.

72

A 10. § (4a) bekezdését a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 11. §-a iktatta be.

73

A 10. § (5) bekezdését a 74/2005. (IX. 28.) GKM rendelet 4. §-a iktatta be.

74

A 10. § (6) bekezdését a 74/2005. (IX. 28.) GKM rendelet 4. §-a iktatta be.

75

A 11. § bevezető szövegrésze a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 51. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

76

A 11. § a)–d) pontját a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 51. § 6. pontja hatályon kívül helyezte.

78

A 12. § (2) bekezdését a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

79

A 12. § (3) bekezdését a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

80

A 12. § (5) bekezdésének második mondata a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 13. § (6) bekezdésének c) pontja, a 15/2021. (IV. 9.) ITM rendelet 6. § g) pontja szerint módosított szöveg.

81

A 12. § (6) bekezdését a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

82

A 12. § (7) bekezdését a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

83

A 12. § (8) bekezdését a 76/2003. (XI. 24.) GKM rendelet 5. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § c) pontja.

84

A 12. § (9) bekezdését a 16/2006. (IV. 6.) GKM rendelet 1. § (8) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § c) pontja.

85

A 12. § (10) bekezdését a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 12. §-a iktatta be.

86

A 12. § (11) bekezdését a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 12. §-a iktatta be.

87

A 12. § (12) bekezdését a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 12. §-a iktatta be.

88

A 12. § (13) bekezdését a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 12. §-a iktatta be.

89

A 12/A. §-t a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 9. §-a iktatta be.

90

A 13. § (1) bekezdése a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

91

A 13. § (2) bekezdésének g) pontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

93

A 13. § (4) bekezdése a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

94

A 13. § (5) bekezdését a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 9. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 23/2015. (V. 8.) NFM rendelet 6. § c) pontja szerint módosított szöveg.

95

A 13. § (6) bekezdését a 23/2015. (V. 8.) NFM rendelet 3. §-a iktatta be, szövege a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

96

A 13. § (7) bekezdését a 23/2015. (V. 8.) NFM rendelet 3. §-a iktatta be, szövege a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

97

A 13. § (8) bekezdését a 23/2015. (V. 8.) NFM rendelet 3. §-a iktatta be, szövege a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

98

A 13. § (9) bekezdését a 23/2015. (V. 8.) NFM rendelet 3. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 17. § a) pontja.

99

A 13. § (10) bekezdését a 23/2015. (V. 8.) NFM rendelet 3. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 17. § a) pontja.

100

A 13. § (11) bekezdését a 23/2015. (V. 8.) NFM rendelet 3. §-a iktatta be.

101

A 14. §-t megelőző alcím a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 10. § (17) bekezdésének b) pontjával megállapított szöveg.

102

A 14. § a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

103

Az 1. számú melléklet I. fejezet „Képzések és oktatók jóváhagyása” című része 1. pontjának a) alpontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

104

Az 1. számú melléklet I. Fejezet 1. pont b) alpontja a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

105

Az 1. számú melléklet I. Fejezet 1. pont c) alpontja a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

106

Az 1. számú melléklet I. fejezet „Képzések és oktatók jóváhagyása” című része 1. pontjának e) alpontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

107

Az 1. számú melléklet I. fejezet 1. pont § f) alpontját a 66/2015. (XI. 18.) NFM rendelet 11. § (1) bekezdése iktatta be.

108

Az 1. számú melléklet I. fejezet „Képzések és oktatók jóváhagyása” részének 3. pontját a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 4. §-a iktatta be.

109

Az 1. számú melléklet I. fejezet „Képzési igazolás” című része 1. pontjának bevezető szövegrésze a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

110

Az 1. számú melléklet I. fejezet „Képzési igazolás” című része 2. pontjának bevezető szövegrésze a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

111

Az 1. számú melléklet I. fejezet „Képzési igazolás” című része 2. pontjának b) pontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

112

Az 1. számú melléklet I. fejezet „Képzési igazolás” című része 2. pontjának c) pontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

113

Az 1. számú melléklet I. fejezet „Képzési igazolás” című része 2. pontjának f) pontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (1) bekezdése iktatta be.

114

Az 1. számú melléklet I. fejezet „Képzések és oktatók nyilvántartása” cím alatti szövegrésze a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított, a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 9. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

115

Az 1. számú melléklet II. Fejezetét a 76/2003. (XI. 24.) GKM rendelet 7. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 74/2005. (IX. 28.) GKM rendelet 6. §-a iktatta be.

116

Az 1. számú melléklet II. fejezet 4. pontját a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 17. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

117

Az 1. számú melléklet II. Fejezet 6. pontját a 23/2015. (V. 8.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése iktatta be.

118

Az 1. számú melléklet III. Fejezet 1. pontja a 42/2013. (VII. 19.) NFM rendelet 2. § a) pontjával megállapított szöveg. [Az 1. számú melléklet III. fejezet 1. pontjának a 15/2021. (IV. 9.) ITM rendelet 7. § (1) bekezdés a) pontjával elrendelt módosítása, amely szerint a „sikeres vizsgázók részére a hajózási hatóság” szövegrész helyébe a „sikeres vizsgázók részére a vizsgaközpont” szöveg lép, nem vezethető át.]

119

Az 1. számú melléklet III. fejezet 1. pont § e) alpontja a 66/2015. (XI. 18.) NFM rendelet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

120

Az 1. számú melléklet III. Fejezet 1. pont h) alpontját a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 18. § (1) bekezdése iktatta be.

121

Az 1. számú melléklet III. Fejezet 1. pont i) alpontját a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 18. § (1) bekezdése iktatta be.

122

Az 1. számú melléklet III. Fejezet 1. pont j) alpontját a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 18. § (1) bekezdése iktatta be.

123

Az 1. számú melléklet III. fejezet 1. pont § k) alpontját a 66/2015. (XI. 18.) NFM rendelet 11. § (1) bekezdése iktatta be.

124

Az 1. számú melléklet III. Fejezet 1. pont újabb k) alpontját a 23/2015. (V. 8.) NFM rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be.

125

Az 1. számú melléklet III. fejezet „Képesítő okmányok” című részének 2. pontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

126

Az 1. számú melléklet III. Fejezet 3. pontját a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 20. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

127

Az 1. számú melléklet III. fejezet „Képesítő okmányok” című része 4. pontjának b) alpontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

128

Az 1. számú melléklet IV. Fejezet „Mentesítések, felmentések” rész 3. pontja a 42/2013. (VII. 19.) NFM rendelet 2. § a) pontjával megállapított szöveg.

129

Az 1. számú melléklet IV. fejezet „Mentesítések, felmentések” című részének 4–5. pontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 13. § (4) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

130

Az 1. számú melléklet IV. fejezet 6. pontját a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

131

Az 1. számú melléklet IV. Fejezet 8. pontját a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 20. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

132

Az 1. számú melléklet IV. fejezet 9. pontját a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

133

Az 1. számú melléklet IV. Fejezet 10. pontját a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 18. § (1) bekezdése iktatta be.

134

Az 1. számú melléklet IV. Fejezet 11. pontját a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 18. § (1) bekezdése iktatta be.

135

Az 1. számú melléklet V. fejezet „Távoktatásos képzés” című része 2. pontjának b) alpontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

136

Az 1. számú melléklet V. fejezet „Távoktatásos képzés” című részének 3. pontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

137

Az 1. számú melléklet V. fejezet 4. pontja a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

138

A 2. számú mellékletben a ,,veszélyes áru szállítási megbízott'' kifejezés helyébe a 76/2003. (XI. 24.) GKM rendelet 6. §-a értelmében a ,,veszélyes áru szállítási szakértő'' kifejezés lépett.

139

A 2. számú melléklet A. Része I. Fejezetének 7. pontja a 76/2003. (XI. 24.) GKM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

140

A 2. számú melléklet A. Része I. Fejezetének 11. pontját a 76/2003. (XI. 24.) GKM rendelet 6. §-a iktatta a szövegbe.

141

A 2. számú melléklet A. része I. fejezetének 12. pontját a 16/2006. (IV. 6.) GKM rendelet 1. § (9) bekezdése iktatta be.

142

A 2. számú melléklet A. rész I. fejezetének 13. pontját a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 5. §-a iktatta be.

143

A 2. számú melléklet A. rész I. fejezetének 14. pontját a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 5. §-a iktatta be.

144

A 2. számú melléklet A. rész I. fejezetének 15. pontját a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 5. §-a iktatta be.

145

A 2. számú melléklet A. rész II. fejezet 1. pontját a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

146

A 2. számú melléklet A. rész II. fejezetének 2. pontja a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 5. §-ával megállapított, a 15/2021. (IV. 9.) ITM rendelet 7. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

147

A 2. számú melléklet A. rész II. fejezetének 3. pontja a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 5. §-ával megállapított, a 15/2021. (IV. 9.) ITM rendelet 7. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

148

A 2. számú melléklet A. rész II. fejezetének 4. pontja a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

149

A 2. számú melléklet A. Rész II. Fejezet 4. pont a) alpontja a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

150

A 2. számú melléklet A. rész II. fejezet 4. pont d) alpontja a 15/2021. (IV. 9.) ITM rendelet 7. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

151

A 2. számú melléklet A. rész II. fejezet 4. pont e) alpontját a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 11. §-a iktatta be.

152

A 2. számú melléklet A. rész II. fejezetének 5. pontja a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 5. §-ával megállapított, a 15/2021. (IV. 9.) ITM rendelet 7. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

153

A 2. számú melléklet A. része II. fejezetének 6/A. pontja a 16/2006. (IV. 6.) GKM rendelet 1. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

154

A 2. számú melléklet A. része II. fejezetének 6/B. pontja a 16/2006. (IV. 6.) GKM rendelet 1. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

155

A 2. számú melléklet A. Rész II. Fejezet 6/C. pontját a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 18. § (2) bekezdése iktatta be.

156

A 2. számú melléklet A. Rész II. Fejezet 6/D. pontját a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 18. § (2) bekezdése iktatta be.

157

A 2. számú melléklet A. rész II. fejezet 6/E. pontját a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 18. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

158

A 2. számú melléklet A. rész II. fejezet 7. pontja a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

159

A 2. számú melléklet A. rész II. fejezet 10. pontja a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

160

A 2. számú melléklet A. rész II. fejezet 11. pontját a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

161

A 2. számú melléklet A. rész II. fejezet 12. pontját a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

162

A 2. számú melléklet II. fejezetének 14. pontja a 32/2005. (VI. 2.) GKM rendelet 4. § (3) bekezdésének b) pontjával megállapított szöveg.

163

A 2. számú melléklet A. Rész II. Fejezet „Képesítési előírások” című részének 15. pontját a 76/2003. (XI. 24.) GKM rendelet 6. §-a iktatta be, szövege a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

164

A 2. számú melléklet A. rész II. fejezetének 16. pontját a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 5. §-a iktatta be.

165

A 2. számú melléklet A. rész II. fejezetének 17. pontját a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 5. §-a iktatta be.

166

A 2. számú melléklet A. rész II. fejezetének 18. pontját a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 5. §-a iktatta be.

167

A 2. számú melléklet A. rész III. fejezet 1. pontját a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

168

A 2. számú melléklet A. rész III. fejezetének 2. pontja a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

169

A 2. számú melléklet A. Rész III. Fejezet 2. pont ba) alpontja a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 19. § d) pontja szerint módosított szöveg.

170

A 2. számú melléklet A. Rész III. Fejezet 2. pont bb) alpontja a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 19. § d) pontja szerint módosított szöveg.

171

A 2. számú melléklet A. Rész III. Fejezet 2. pont bc) alpontja a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 19. § d) pontja szerint módosított szöveg.

172

A 2. számú melléklet A. rész III. fejezet 2. pont d) alpontját a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 19. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

173

A 2. számú melléklet A. Rész III. Fejezet 3. pont a) alpont ac) pontja a 16/2006. (IV. 6.) GKM rendelet 1. § (9) bekezdésével megállapított, a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 19. § e) pontja szerint módosított szöveg.

174

A 2. számú melléklet A. Rész III. fejezet „A képesítések megszerzésének feltételei” című része 3. pontjának af) alpontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 19. § a) pontja.

175

A 2. számú melléklet A. Rész III. Fejezete 3. pontjának b) alpontja a 76/2003. (XI. 24.) GKM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

176

A 2. számú melléklet A. rész III. fejezet 3. pont bd) alpontját a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 5. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § f) pontja.

177

A 2. számú melléklet A. rész III. fejezet 3. pont c) alpontját a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

178

A 2. számú melléklet A. Rész III. Fejezet 4. pontja a 42/2013. (VII. 19.) NFM rendelet 2. § a) pontjával megállapított szöveg.

179

A 2. számú melléklet A. rész III. fejezet 4. pont b) alpontját a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 19. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

180

A 2. számú melléklet A. Rész III. fejezet „A képesítések megszerzésének feltételei” című része 5. pontjának d) pontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (2) bekezdése iktatta be.

181

A 2. számú melléklet A. rész III. fejezet 7. pontját a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

182

A 2. számú melléklet A. rész III. fejezet 8. pontját a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

183

A 2. számú melléklet A. Rész III. fejezet „A képesítések megszerzésének feltételei” című részének 9. pontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

184

A 2. számú melléklet A. Rész III. fejezet „A képesítések megszerzésének feltételei” című részének 10. pontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

185

A 2. számú melléklet III. fejezetének 11. pontja a 32/2005. (VI. 2.) GKM rendelet 4. § (3) bekezdésének c) pontjával megállapított szöveg.

186

A 2. számú melléklet A. rész III. fejezet 13. pontja a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

187

A 2. számú melléklet A. Rész III. Fejezet „A képesítések megszerzésének feltételei” című részének 16. pontját a 76/2003. (XI. 24.) GKM rendelet 6. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 42/2013. (VII. 19.) NFM rendelet 4. § b) pontja.

188

A 2. számú melléklet A. rész III. fejezetének 17. pontját a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 5. §-a iktatta be.

189

A 2. számú melléklet A. rész III. fejezetének 18. pontját a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 5. §-a iktatta be.

190

A 2. számú melléklet A. rész III. fejezetének 19. pontját a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 5. §-a iktatta be.

191

A 2. számú melléklet A. rész III. fejezetének 20. pontját a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 5. §-a iktatta be.

192

A 2. számú melléklet A. rész III. fejezetének 21. pontját a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 5. §-a iktatta be, szövege a 15/2021. (IV. 9.) ITM rendelet 7. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

193

A 2. számú melléklet A. Rész IV. Fejezet címe a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

194

A 2. számú melléklet A. rész IV. fejezet 1. pontja a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

195

A 2. számú melléklet A. Rész IV. fejezet „A képesítővizsgák tárgyai” című részének 2. pontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (2) bekezdésével megállapított, a 42/2013. (VII. 19.) NFM rendelet 3. § a) pontja szerint módosított szöveg.

196

A 2. számú melléklet A. Rész IV. Fejezet 3. pont nyitó szövegrésze a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 19. § f) pontja szerint módosított szöveg.

197

A 2. számú melléklet A. Rész IV. Fejezet 3. pont f) alpontja a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 19. § g) pontja szerint módosított szöveg.

198

A 2. számú melléklet A. Része IV. Fejezetének új 4. pontját a 76/2003. (XI. 24.) GKM rendelet 6. §-a iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti 4-7. pont számozását 5-8. pontra változtatta.

199

A 2. számú melléklet A. Rész IV. Fejezet 4. pont a) alpont nyitó szövegrésze a 42/2013. (VII. 19.) NFM rendelet 3. § b) pontjával megállapított szöveg.

200

A 2. számú melléklet A. Rész IV. Fejezet 4. pont b) alpontját a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 20. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

201

A 2. számú melléklet A. Rész IV. fejezet „A képesítővizsgák tárgyai” című részének új 5. pontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti 5. pont számozását 7. pontra változtatva. A 2. számú melléklet A. rész IV. fejezet 5. pontja a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

202

A 2. számú melléklet A. Rész IV. fejezet „A képesítővizsgák tárgyai” című részének új 6. pontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti 6. pont számozását 8. pontra változtatva.

203

A 2. számú melléklet A. Része IV. Fejezet „A képesítővizsgák tárgyai” című része eredeti 4. pontjának számozását a 76/2003. (XI. 24.) GKM rendelet 6. §-a 5. pontra változtatta, szövege a 32/2005. (VI. 2.) GKM rendelet 4. § (3) bekezdésének d) pontjával megállapított szöveg. A 2. számú melléklet A. Rész IV. fejezet „A képesítővizsgák tárgyai” című része 5. pontjának számozását a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (2) bekezdése 7. pontra változtatta.

204

A 2. számú melléklet A. rész IV. fejezetének új 8. pontját a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 5. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti 8. pont számozását 11. pontra változtatta.

205

A 2. számú melléklet A. rész IV. fejezetének új 9. pontját a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 5. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti 9. pont számozását 12. pontra változtatta.

206

A 2. számú melléklet A. rész IV. fejezetének új 10. pontját a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 5. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti 10. pont számozását 13. pontra változtatta.

207

A 2. számú melléklet A. rész IV. fejezet 11. pontja a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

208

A 2. számú melléklet A. rész IV. fejezet 9. – eredeti 6. – pontjának számozását 12. pontra változtatta a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 5. §-a. A 2. számú melléklet A. rész IV. fejezet 12. pontját a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

209

A 2. számú melléklet A. rész IV. Fejezet 10. – eredeti 7. – pontjának számozását 13. pontra változtatta a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 5. §-a. A 2. számú melléklet A. rész IV. fejezet 13. pontját a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

210

A 2. számú melléklet A. rész IV. Fejezet 13a. pontját a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 18. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § g) pontja.

211

A 2. számú melléklet A. rész IV. fejezetének 2/IV/1. táblázata a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 5. §-ával megállapított, a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § h) pontja szerint módosított szöveg.

212

A 2. számú melléklet A. Rész IV. Fejezet 2/IV/1. táblázat címe a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 19. § h) pontja szerint módosított szöveg.

213

A 2. számú melléklet B. Rész II. fejezete a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

214

A 2. számú melléklet B. Rész III. Fejezete a 42/2013. (VII. 19.) NFM rendelet 2. § a) pontjával megállapított szöveg.

215

A 2. számú melléklet B. Rész III. Fejezet 4. pontja a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 9. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

216

A 2. számú melléklet B. rész III. fejezet 5. pontja a 15/2021. (IV. 9.) ITM rendelet 7. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

217

A 2. számú melléklet B. rész IV. Fejezete a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

218

A 3. számú melléklet I. Fejezet 1. pontja a 66/2015. (XI. 18.) NFM rendelet 11. § (2) bekezdésével megállapított, a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 9. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

219

A 3. számú melléklet I. fejezet 3. pontját a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 17. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

221

A 3. számú melléklet I. címének 6. pontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 13. § (4) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

222

A 3. számú melléklet I. címének 8. pontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

223

A 3. számú melléklet I. pont 9. alpontja a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

224

A 3. számú melléklet II. A. Része I. Fejezetének 4. pontja a 76/2003. (XI. 24.) GKM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

225

A 3. számú melléklet II. A. Része II. Fejezetének 6. pontja a 76/2003. (XI. 24.) GKM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

226

General Operator's Certificate.

227

Restricted Operator's Certificate.

228

A 3. számú melléklet II. A Rész III. Fejezet 1. pont b) alpontja a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 9. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

229

A 3. számú melléklet II. cím A. rész III. fejezete 1. pontjának e)–f) alpontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 13. § (4) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

230

A 3. számú melléklet II. A Rész III. Fejezet 2. pont b) alpontja a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 9. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

231

A 3. számú melléklet II. cím A. rész III. fejezete 2. pontjának e)–f) alpontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 13. § (4) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte.

232

A 3. számú melléklet II. A Rész III. Fejezet 3. pont b) alpontja a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 9. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

233

A 3. számú melléklet II. cím A. rész III. fejezete 3. pontjának c) alpontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 13. § (4) bekezdésének f) pontja hatályon kívül helyezte.

234

A 3. számú melléklet II. A Rész III. Fejezet 4. pont b) alpontja a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 9. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

235

A 3. számú melléklet II. cím A. rész III. fejezete 4. pontjának d)–e) alpontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 13. § (4) bekezdésének g) pontja hatályon kívül helyezte.

236

A 3. számú melléklet II. A Rész III. Fejezet 5. pont d) alpontja a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 9. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

237

A 3. számú melléklet II. cím A. rész III. fejezete 5. pontjának h) alpontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 13. § (4) bekezdésének h) pontja hatályon kívül helyezte.

238

A 3. számú melléklet II. cím A. rész III. fejezete 6. pontjának c) alpontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 13. § (4) bekezdésének i) pontja hatályon kívül helyezte.

239

A 3. számú melléklet II. cím A. rész III. fejezete 7. pontjának c) alpontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 13. § (4) bekezdésének j) pontja hatályon kívül helyezte.

240

A 3. számú melléklet II. A. Része III. Fejezetének 8. pontja a 76/2003. (XI. 24.) GKM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

241

A 3. számú melléklet II. A Rész III. Fejezet 8. pont b) alpontja a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 9. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

242

A 3. számú melléklet II. cím A. rész III. fejezete 8. pontjának c)–d) alpontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 13. § (4) bekezdésének k) pontja hatályon kívül helyezte.

243

A 3. számú melléklet II. cím A. része III. fejezetének 8. pontjának e) alpontját a 16/2006. (IV. 6.) GKM rendelet 1. § (9) bekezdése hatályon kívül helyezte.

244

A 3. számú melléklet II. cím A. része III. fejezetének 10. pontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

245

A 3. számú melléklet II. Cím A Rész III. Fejezet 11. pontja a 66/2015. (XI. 18.) NFM rendelet 11. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

246

A 3. számú melléklet II. cím A. része IV. fejezetének 1. pontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

247

A 3. számú melléklet II. cím A. rész IV. fejezetének 2. pontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 13. § (4) bekezdésének m) pontja hatályon kívül helyezte.

248

A 3. számú melléklet II. cím A. része IV. fejezetének 3. pontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

249

A 3. számú melléklet II. A. Része IV. Fejezetének 6. pontja a 76/2003. (XI. 24.) GKM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

250

A 3. számú melléklet II. A. Rész IV. Fejezet 6. pont a) alpont nyitó szövegrésze a 42/2013. (VII. 19.) NFM rendelet 3. § b) pontjával megállapított szöveg.

251

A 3. számú melléklet II. pont B. rész I. fejezete a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

252

A 3. számú melléklet II. pont B. rész II. fejezet 5. pontja a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

253

A 3. számú melléklet II. pont B. rész II. fejezet 6. pontja a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

254

A 3. számú melléklet II. cím B. rész III. fejezete 1. pontjának a) alpontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

255

A 3. számú melléklet II. B Rész III. Fejezet 1. pont b) alpontja a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 9. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

256

A 3. számú melléklet II. cím B. rész III. fejezete 1. pontjának c) alpontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

257

A 3. számú melléklet II. cím B. rész III. fejezete 1. pontjának f)–g) alpontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 13. § (4) bekezdésének n) pontja hatályon kívül helyezte.

258

A 3. számú melléklet II. cím B. rész III. fejezete 2. pontjának a) alpontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

259

A 3. számú melléklet II. B Rész III. Fejezet 2. pont d) alpontja a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 9. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

260

A 3. számú melléklet II. cím B. rész III. fejezete 2. pontjának e) alpontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

261

A 3. számú melléklet II. cím B. rész III. fejezete 2. pontjának f) alpontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 13. § (4) bekezdésének o) pontja hatályon kívül helyezte.

262

A 3. számú melléklet II. cím B. rész III. fejezete 3. pontjának b) alpontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

263

A 3. számú melléklet II. B Rész III. Fejezet 3. pont e) alpontja a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 9. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

264

A 3. számú melléklet II. cím B. rész III. fejezete 3. pontjának f) alpontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 13. § (4) bekezdésének p) pontja hatályon kívül helyezte.

265

A 3. számú melléklet II. cím B. rész III. fejezete 3. pontjának g) alpontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

266

A 3. számú melléklet II. cím B. rész III. fejezete 3. pontjának h) alpontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 13. § (4) bekezdésének p) pontja hatályon kívül helyezte.

267

A 3. számú melléklet II. cím B. rész III. fejezete 4. pontjának a) alpontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

268

A 3. számú melléklet II. cím B. rész III. fejezete 4. pontjának b) alpontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

269

A 3. számú melléklet II. cím B. rész III. fejezete 4. pontjának c) alpontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 13. § (4) bekezdésének q) pontja hatályon kívül helyezte.

270

A 3. számú melléklet II. pont B. rész III. fejezet 5. pontja a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

271

A 3. számú melléklet II. pont B. rész III. fejezet 6. pontja a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

272

A 3. számú melléklet II. cím B. rész III. fejezetének 7. pontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

273

A 3. számú melléklet II. B Rész III. Fejezet 7. pont c) alpontja a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 9. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

274

A 3. számú melléklet II. cím B. rész IV. fejezetének 1. pontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

275

A 3. számú melléklet II. cím B. rész IV. fejezetének 2. pontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 13. § (4) bekezdésének t) pontja hatályon kívül helyezte.

276

A 3. számú melléklet II. cím B. rész IV. fejezetének 3. pontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

277

A 3. számú melléklet II. pont B. rész IV. fejezet 5. pontja a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

278

A 3. számú melléklet II. pont B. rész IV. fejezet 5a. pontját a 46/2021. (IX. 13.) ITM rendelet 15. §-a iktatta be.

279

A 3. számú melléklet II. C. Részét a 23/2015. (V. 8.) NFM rendelet 7. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

280

A 4. számú melléklet I. Fejezet 6. pontját a 42/2013. (VII. 19.) NFM rendelet 2. § a) pontja iktatta be.

281

A 4. számú melléklet I. Fejezet 7. pontját a 42/2013. (VII. 19.) NFM rendelet 2. § a) pontja iktatta be.

282

A 4. számú melléklet I. Fejezet 8. pontját a 42/2013. (VII. 19.) NFM rendelet 2. § a) pontja iktatta be.

283

A 4. számú melléklet II. fejezet 3. pont d) alpontját a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 19. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

284

A 4. számú melléklet II. fejezet 4. pont a) alpont ac) alpontja a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

285

A 4. számú melléklet II. Fejezet 4. pont ad) alpontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

286

A 4. számú melléklet II. fejezete 4. pontjának ba) alpontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

287

A 4. számú melléklet II. fejezet 4. pont b) alpont bb) alpontja a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

288

A 4. számú melléklet II. fejezete 4. pontjának bc) alpontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 13. § (4) bekezdésének v) pontja hatályon kívül helyezte.

289

A 4. számú melléklet II. fejezet 4. pont c) alpontját a 16/2006. (IV. 6.) GKM rendelet 1. § (9) bekezdése iktatta be, szövege a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

290

A 4. számú melléklet II. fejezetének 5. pontja a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

291

A 4. számú melléklet II. fejezet 5. pont c) alpontja a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

292

A 4. számú melléklet II. Fejezet 5. pont g) alpontja a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

293

A 4. számú melléklet II. fejezet 6. pont c) alpontja a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

294

A 4. számú melléklet II. fejezete 6. pontjának d) alpontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (4) bekezdése iktatta be.

295

A 4. számú melléklet II. fejezete 6. pontjának e) alpontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (4) bekezdése iktatta be.

296

A C. Rész 4. számú melléklet II. Fejezet 8. pontja a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

297

A 4. számú melléklet II. fejezetének 9. pontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (4) bekezdése iktatta be.

298

A 4. számú melléklet II. fejezetének 10. pontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (4) bekezdése iktatta be.

299

A 4. számú melléklet II. fejezetének 11. pontját a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (4) bekezdése iktatta be.

300

A 4. számú melléklet II. Fejezet 12. pontját a 42/2013. (VII. 19.) NFM rendelet 2. § a) pontja iktatta be.

301

A 4. számú melléklet II. Fejezet 13. pontját a 42/2013. (VII. 19.) NFM rendelet 2. § a) pontja iktatta be.

302

A 4. számú melléklet II. Fejezet 14. pontját a 42/2013. (VII. 19.) NFM rendelet 2. § a) pontja iktatta be.

303

A 4. számú melléklet III. Fejezete a 42/2013. (VII. 19.) NFM rendelet 2. § a) pontjával megállapított szöveg.

304

Az 5. számú melléklet A. része a 9/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

305

Az 5. számú melléklet A. rész 2. pont 2.1 alpontját a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § i) pontja hatályon kívül helyezte.

306

Az 5. számú melléklet A. Belvízi hajózás alcím 4. pontja a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 18. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

307

A 6. számú melléklet a 15/2021. (IV. 9.) ITM rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

308

A 6. számú melléklet 1. pont 1.4. alpontját a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

309

A 6. számú melléklet 1. pont 1.5. alpontját a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

310

A 6. számú melléklet 1. pont 1.6. alpontját a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

311

A 6. számú melléklet 1. pont 1.7. alpontját a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

312

A 6. számú melléklet 1. pont 1.8. alpontját a 13/2022. (IV. 14.) ITM rendelet 12. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

313

A 7. számú mellékletet a 3/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet 10. § (6) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 15/2021. (IV. 9.) ITM rendelet 8. §-a.

314

A 7. számú melléklet függeléke a 29/2014. (V. 5.) NFM rendelet 18. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére