• Tartalom

8/1999. (XI. 10.) SZCSM rendelet

8/1999. (XI. 10.) SZCSM rendelet

a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezéséről1

2010.01.01.

A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) 7. §-ának (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:2

1. §3 A rendelet hatálya kiterjed a magyar jog hatálya alá tartozó foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesítő felekre, valamint a Magyarországon foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében munkát végző személyre, továbbá az őt foglalkoztatóra.

2. § (1)4 Harmadik országbeli állampolgár Magyarországon – az Flt. 7. § (3) bekezdésének felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott kivételekkel – engedély alapján foglalkoztatható.

(2) Az engedély típusai:

a) egyéni engedély,

b) csoportos keretengedély, továbbá

c) csoportos keretengedélyen alapuló egyéni engedély.

2/A. §5 (1)6 A Magyarországon egyidejűleg összesen, engedéllyel foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok legmagasabb száma nem haladhatja meg a tárgyévet megelőző év egy átlagos hónapjában bejelentett munkaerőigények számát. Ezen az adaton a hó elején meglévő, be nem töltött munkaerőigények és a hónap során bejelentett munkaerőigények számának ezerre kerekített összegét kell érteni.

(2)7 Az egyidejűleg engedéllyel foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok számába – a (3) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – be kell számítani a foglalkoztatás kölcsönös cseréjéről szóló nemzetközi szerződések alapján kiadott engedély alapján foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok számát is.

(3)8

(4)9 Az engedéllyel foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok legmagasabb számára vonatkozó, – az (1)–(2) bekezdés szerint kiszámított – létszámadatot tartalmazó közleményt a szociális és munkaügyi miniszter a tárgyév február 1-jéig a Magyar Közlönyben teszi közzé.10

Az egyéni engedélyre vonatkozó általános szabályok11

3. § (1) Az egyéni engedélyt akkor kell kiadni, ha

a)12 a foglalkoztató a kérelem benyújtását megelőzően, a harmadik országbeli állampolgár által ellátandó tevékenységre vonatkozóan érvényes munkaerőigénnyel rendelkezett,

b)13 a munkaerőigény benyújtásától kezdődően nem közvetítettek ki részére olyan kiközvetíthető [17. § d) pont] magyar munkaerőt, vagy az Európai Gazdasági Térség (a továbbiakban: EGT) olyan állampolgárát, illetőleg hozzátartozóját (a továbbiakban együtt: kiközvetíthető munkaerő), akit külön jogszabály alapján álláskeresőként tartanak nyilván, és aki rendelkezik a jogszabályban előírt, illetve a foglalkoztató munkaerőigényében megjelölt alkalmazási feltételekkel,

c)14 a harmadik országbeli állampolgár megfelel a b) pontban meghatározott alkalmazási feltételeknek.

(2) Az (1) bekezdés a) pontjának alkalmazása szempontjából érvényes munkaerőigénynek azt a munkaerőigényt kell tekinteni, amelyet a foglalkoztató a kérelem benyújtását megelőzően

a)15 legalább 15 nappal korábban, de hatvan napnál nem régebben nyújtott be, vagy

b) hatvan napnál régebben nyújtott be, de azt legalább hatvannaponként megújította, és a legutolsó megújítás a kérelem benyújtását megelőzően hatvan napnál nem régebben történt.

(3)16 Ha a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatásának helye több különböző megye területén található, az (1) bekezdés a)–b) pontjában meghatározott feltételnek – a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel – a foglalkoztató székhelye szerinti megyében kell fennállnia. Ezen túlmenően az engedély kiadásának az is feltétele, hogy a munkavégzéssel érintett többi megye területén ne álljon rendelkezésre olyan kiközvetíthető munkaerő [17. § d) pont], aki a tevékenység ellátására rendelkezik a jogszabályban előírt, illetve a foglalkoztató munkaerőigényében megjelölt alkalmazási feltételekkel.

(4) Ha a munkavégzés a munka természetéből adódóan több megye területére terjedhet ki, az (1) bekezdés a)–b) pontjában meghatározott feltételeknek a munkavégzés megkezdésének helye szerinti megye vonatkozásában kell fennállnia.

(5)17 Az egyéni engedélyben meg kell határozni, hogy az engedély alapján a harmadik országbeli állampolgár mely foglalkoztatónál, melyik munkahelyen, milyen tevékenység, illetve munkakör (FEOR-kód) keretében és milyen időtartamban foglalkoztatható.

(6)18 Az egyéni engedély – a (8) bekezdésben foglalt kivétellel – legfeljebb két évre adható, és ezzel az időtartammal meghosszabbítható. A meghosszabbításra – a 12. § (1) bekezdésében foglalt kivétellel – az engedélyezés szabályait kell alkalmazni.

(7)19

(8)20 A 6. § (1) bekezdésének p) pontjában meghatározott esetben az egyéni engedélyt a fogadási megállapodásban meghatározott időtartamra kell kiadni, és az a fogadási megállapodás érvényességi időtartamának meghosszabbítása esetén hosszabbítható meg.

4. § (1) Az engedély iránti kérelmet el kell utasítani, ha

a) nem állnak fenn a 3. § (1) bekezdésének a)–c) pontjában meghatározott feltételek,

b)21 az Flt. 7. § (5) bekezdésének a)–b) pontjai szerint meghatározott kizáró ok áll fenn,

c)22 a foglalkoztató a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatását a kérelem benyújtásának időpontjától számított százhúsz napon belül nem kívánja megkezdeni,

d)23 a harmadik országbeli állampolgár által ellátandó tevékenység elvégzésére a jogszabály vagy a foglalkoztató által előírt képzettséggel és alkalmazási feltételekkel rendelkező kiközvetíthető munkaerő [17. § d) pont] áll rendelkezésre, és annak foglalkoztatása a foglalkoztató érdekkörében fennálló okból hiúsul meg,

e)24 a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatására nem a kérelmet benyújtó foglalkoztatónál kerül sor,

f)25 foglalkoztatásra irányuló jogviszony – kivéve a 6. § (1) bekezdésének b) és i) pontjában, valamint a 17. § bb) pontjában foglaltakat – nem a kérelmet benyújtó foglalkoztató és a harmadik országbeli állampolgár között jön létre,

g)26 a szolgáltatás kizárólagos tárgya a harmadik országbeli állampolgár munkáltatóval kötött magánjogi szerződésben [17. § bb) pontja] a harmadik országbeli állampolgár munkaerejének tartós átengedése,

h)27 a harmadik országbeli állampolgár állandó lakóhelye szerinti ország illetékes hatósága a magyar állampolgárok adott országban történő munkavállalásának engedélyezését más országok állampolgáraira irányadó általános feltételekhez képest indokolatlanul nehezebb feltételhez köti (viszonosság),

i)28 a foglalkoztató a harmadik országbeli állampolgár által ellátandó tevékenységért az erre a tevékenységre vonatkozó országos átlagos személyi alapbérnél [17. § j) pont] lényegesen alacsonyabb személyi alapbért (illetményt, díjazást) jelölt meg.

(2)29 Az (1) bekezdés d) pontjának alkalmazása szempontjából a foglalkoztató érdekkörében keletkezett oknak különösen azt kell tekinteni, ha a foglalkoztató

a) a munkaerőigényében a munkakör betöltésére vagy a tevékenység ellátására nyilvánvalóan nem szükséges alkalmazási feltételt jelölt meg, vagy

b) a feltételeknek megfelelő magyar munkaerő foglalkoztatásától elzárkózott, vagy

c) a kérelem benyújtását megelőzően érvényes munkaerőigénnyel rendelkezett, de közvetítést nem kért.

(3) Az (1) bekezdés h) pontjában meghatározott körülmény fennállásáról a munkaügyi központokat a Szociális és Családügyi Minisztérium tájékoztatja.

(4)30 Az (1) bekezdés i) pontjában meghatározott feltétel szempontjából a harmadik országbeli állampolgár által ellátandó tevékenységért megjelölt személyi alapbér (illetmény, díjazás) az erre a tevékenységre vonatkozó országos személyi alapbérnél akkor minősül lényegesen alacsonyabbnak, ha nem haladja meg annak nyolcvan százalékát.

5. § (1)31 A kérelem a 4. § (1) bekezdésében foglaltakon túlmenően akkor is elutasítható, ha a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatása egyéb foglalkoztatási szempont mérlegelése alapján nem indokolt.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott foglalkoztatási szempont lehet különösen, ha

a)32

b)33 a foglalkoztatóval szemben a kérelem benyújtását megelőző egy éven belül jogerősen munkaügyi vagy munkavédelmi bírságot szabtak ki,

c)34 a foglalkoztatót a kérelem benyújtását megelőző három éven belül harmadik országbeli állampolgár engedély nélküli foglalkoztatása miatt külön jogszabályban meghatározott összeg befizetésére kötelezték, és fizetési kötelezettségének nem tett eleget,

d)35 a kérelem benyújtásának időpontjában a harmadik országbeli állampolgár által ellátandó tevékenységre vonatkozóan a regionális munkaügyi központ (a továbbiakban: munkaügyi központ) által támogatott olyan képzés van folyamatban, amely a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatásának tervezett megkezdését megelőzően befejeződik,

e) a foglalkoztatónál a foglalkoztatási feltételek nyilvánvalóan nem biztosítottak,

f)36 a foglalkoztatónál a kérelem benyújtásának időpontjában a harmadik országbeli állampolgár által ellátandó tevékenységet is érintő sztrájk van folyamatban,

g) a foglalkoztató a kérelem benyújtását megelőző egy évben a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 94/A. §-ában, továbbá a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 38. §-ának (2)–(3) bekezdésében szabályozott csoportos létszámcsökkentést hajtott végre,

h)37 a gazdasági kamara (szakmai érdekképviselet) állásfoglalása szerint az adott szakma foglalkoztatási viszonyainak, munkaerőigényének figyelembevételével a harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatásának engedélyezése a kamara (szakmai érdekképviselet) által megjelölt területen nem indokolt,

i)38 ha a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a 8. § (7) bekezdése alapján adott véleményében a csoportos keretengedély kiadását nem javasolja.

(3) A gazdasági kamara (szakmai érdekképviselet) minden naptári évben – a Szociális és Családügyi Minisztérium közleményében meghatározott módon – közölheti állásfoglalását a (2) bekezdés h) pontjában foglaltakról.

A mezőgazdasági szezonális munkavállalási engedély

5/A. §39 (1) A mezőgazdaságban (növénytermesztés, állattenyésztés, halászat) történő szezonális foglalkoztatás (a továbbiakban: szezonális foglalkoztatás) engedélyezésére a 3–5. §-ban foglaltakat az e §-ban szabályozott eltérésekkel kell alkalmazni.

(2)40 A szezonális foglalkoztatás 12 hónapon belül legfeljebb 150 napra engedélyezhető. A 12 hónapos időtartamot a munkavállaló szezonális foglalkoztatására kiadott első engedélyben megjelölt legkorábbi munkavégzés kezdő napjától kell számítani. Egy engedélyben a foglalkoztatás időtartama több részletben is meghatározható. A kérelmet a 6. számú melléklet szerinti formanyomtatványon kell benyújtani. Az engedély meghosszabbításának helye nincs.

(3) Az engedélyt a munkaerőpiaci helyzet vizsgálata alapján kell kiadni.

(4)41 Az engedély kiadása során nem kell vizsgálni a 3. § (1) bekezdésének c) pontjában foglaltakat.

(5) A 4. §-ban foglaltaktól eltérően a kérelmet akkor kell elutasítani, ha

a)42 harmadik országbeli állampolgár a 150 nap időkeretet kimerítette,

b) a foglalkoztató nem rendelkezett a (4) bekezdésben meghatározott érvényes munkaerőigénnyel, vagy az érvényes munkaerőigénye alapján közvetítettek ki részére a 3. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott munkaerőt, de annak foglalkoztatása a foglalkoztató érdekkörében felmerült okból hiúsult meg,

c)43 az Flt. 7. § (5) bekezdésének a)–b) pontjai szerint meghatározott kizáró ok áll fenn,

d)44 a foglalkoztató a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatását a kérelem benyújtásának időpontjától számított 120 napon belül nem kívánja megkezdeni,

e)45 a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatására nem a kérelmet benyújtó foglalkoztatónál kerül sor, illetve a foglalkoztatásra irányuló jogviszony nem a kérelmet benyújtó foglalkoztató és a harmadik országbeli állampolgár között jön létre.

(6) A (2) bekezdésben meghatározott esetben a kérelem akkor utasítható el, ha

a)46 a foglalkoztatóval szemben a kérelem benyújtását megelőző egy éven belül jogerősen munkaügyi vagy munkavédelmi bírságot szabtak ki, vagy harmadik országbeli állampolgár engedélynélküli foglalkoztatása miatt külön jogszabályban meghatározott összeg befizetésére kötelezték, és fizetési kötelezettségének nem tett eleget,

b) a foglalkoztatónál a foglalkoztatás feltételei nyilvánvalóan nem biztosítottak,

c)47 a foglalkoztató a harmadik országbeli állampolgár által ellátandó tevékenységért az erre a tevékenységre vonatkozó országos átlagos személyi alapbérnél lényegesen alacsonyabb személyi alapbért (díjazást) jelöl meg.

(7) A szezonális foglalkoztatás munkaerő-kölcsönzés keretében is engedélyezhető.

(8) A (7) bekezdésben meghatározott esetben a kérelmet el kell utasítani az (5) bekezdés a)–d) pontja szerinti esetben, továbbá ha a munkaerő-kölcsönző nem szerepel a munkaügyi központ nyilvántartásában. Az (5) bekezdés b) és d) pontja alkalmazásában foglalkoztatón a kölcsönbeadót kell érteni.

(9) A (7) bekezdésben meghatározott esetben a kérelem elutasítható, ha

a)48 a kölcsönbeadóval szemben a kérelem benyújtását megelőző egy éven belül jogerősen munkaügyi bírságot szabtak ki, vagy harmadik országbeli állampolgár engedély nélküli foglalkoztatása miatt külön jogszabályban meghatározott összeg befizetésére kötelezték, és fizetési kötelezettségének nem tett eleget,

b)49 a kölcsönbeadó a harmadik országbeli állampolgár által ellátandó tevékenységért az erre a tevékenységre vonatkozó országos átlagos személyi alapbérnél lényegesen alacsonyabb személyi alapbért (díjazást) jelöl meg.

(10)50 A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a munkaügyi központok bejelentése alapján a kiadott mezőgazdasági szezonális munkavállalási engedélyekről nyilvántartást vezet.

Egyéni engedély a munkaerőpiaci helyzet vizsgálata nélkül51

6. § (1) Az engedélyt – a jogosultság feltételeinek igazolása esetén – a 3. § (1)–(4) bekezdéseiben, valamint a 4. § (1) bekezdésének a) és d) pontjában meghatározott szempontok vizsgálata nélkül kell kiadni

a) nemzetközi szerződésben meghatározott kereteken belül,

b)52 harmadik országbeli állampolgárnak kulcsszemélyzetként [17. § e) pont] történő munkavégzéséhez,

c)53 naptári évenként a többségi harmadik országbeli állampolgár tulajdonban lévő gazdasági társaság által a megelőző év december 31-ei munkajogi állományi létszám öt százalékát meg nem haladó létszámú harmadik országbeli állampolgár munkavégzéséhez,

d)54 ha a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatására az engedély érvényességi időtartamának lejártát követően ugyanannál a foglalkoztatónál, ugyanabban a munkakörben kerül sor,

e)55 a külföldi állam diplomáciai vagy konzuli képviseletének személyzete közeli hozzátartozója magyarországi foglalkoztatásához, az államok között fennálló viszonosság alapján

f)56 felsőfokú oktatási intézmények, tudományos kutatóintézetek, valamint közművelődési intézmények által meghívott, nemzetközileg elismert harmadik országbeli állampolgár a naptári évenként tíz munkanapot meghaladó oktatási, tudományos vagy művészeti munkavégzéséhez,

g)57 legalább nyolc éve Magyarországon foglalkoztatott harmadik országbeli állampolgárral legalább öt éve Magyarországon együtt élő közeli hozzátartozó [17. § h) pont] munkavégzéséhez,

h)58 a külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózódás jogával rendelkező személlyel, a menekültként, oltalmazottként vagy menedékesként elismert, valamint a bevándorolt vagy letelepedett jogállású személlyel legalább egy éve Magyarországon együtt élő házastársa munkavégzéséhez, továbbá az előbb felsorolt olyan személyek özvegyének munkavégzéséhez, aki az elhunyt házastárssal annak halála előtt Magyarországon legalább egy évig együtt élt,

i)59 külföldi vállalkozással kötött magánjogi szerződés alapján történő – alkalmanként harminc napos időtartamon belül a tizenöt munkanapot meghaladó – üzembe helyezési, szavatossági, szervizelési és jótállási tevékenység elvégzéséhez,

j)60 az olyan harmadik országbeli állampolgár munkavégzéséhez, akinek a magyarországi foglalkoztatásához a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal az idegenrendészeti jogszabályok szerint hozzájárult,

k)61 annak a befogadottnak, a befogadó állomáson kívüli munkavégzéséhez, akinek a magyarországi foglalkoztatását a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal humanitárius szempontból támogatja.

l)62 külföldi állam diplomáciai, konzuli képviselete vagy egyéb szerve által foglalkoztatni kívánt, e szervek személyi állományába nem tartozó, a küldő állam delegált tagjának nem minősülő harmadik országbeli állampolgár munkavégzéséhez,

m)63 a Nemzeti Filmiroda által, külön jogszabály szerint nyilvántartásba vett filmgyártó vállalkozás által alkalmazni kívánt külföldi munkavégzéséhez,

n)64 ha a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatására meghatározott munka elvégzéséhez szükséges begyakorlottság megszerzését célzó képzés (betanító képzés) során kerül sor, és annak időtartama naptári évenként nem haladja meg a három hónapot,

o)65 az Észak-Atlanti Szerződés tagállamai közötti, fegyveres erőik jogállásáról szóló Megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) részes államainak a Megállapodás I. Cikk a) és b) pontjában meghatározott és a Magyar Köztársaság területén szolgálati célból tartózkodó fegyveres ereje és polgári állománya tagjai közeli hozzátartozóinak munkavégzéséhez a szolgálati célú tartózkodás idejére,

p)66 a kutatónak olyan magyarországi oktatási tevékenységéhez, amelyet külön jogszabály rendelkezései szerint, akkreditált kutató szervezettel kötött fogadási megállapodásban meghatározott kutatási tevékenysége mellett végez.

(2)67 Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés alkalmazásának feltétele, hogy a harmadik országbeli állampolgár a jogszabályban előírt alkalmazási feltételekkel, továbbá a tevékenység ellátásához szükséges egészségügyi alkalmassággal rendelkezzen.

(3) Az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott esetekben az 5. §-ban foglalt szempontokat sem kell vizsgálni.

(4)68 Az (1) bekezdés c) pontja alkalmazása szempontjából, a megelőző év december 31-ei munkajogi állományi létszám 5 százalékának kiszámításánál minden olyan harmadik országbeli állampolgárt figyelembe kell venni, akinek foglalkoztatására engedély alapján kerül sor.

(5)69

(6)70 Az (1) bekezdés e) pontjában meghatározott viszonosság fennállásnak tekintetében a külügyminiszter nyilatkozata az irányadó.

Az engedélymentes foglalkoztatás esetei71

7. §72

A csoportos keretengedély

8. § (1)73 Csoportos keretengedély (a továbbiakban: keretengedély) iránti kérelem nyújtható be, ha a foglalkoztató által külföldi vállalkozással [17. § g) pont] kötött magánjogi szerződés teljesítése érdekében több harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatása szükséges.

(2) A keretengedély iránti kérelem a magánjogi szerződés megkötése előtt is benyújtható.

(3) A keretengedély a magánjogi szerződés teljesítésének időtartamára adható.

(4)74 A keretengedélyben meg kell határozni a foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok állampolgárságát, továbbá tevékenység, képzettség szerint a foglalkoztatható személyek számát.

(5)75 Kizárólag a keretengedély alapján a harmadik országbeli állampolgár nem foglalkoztatható.

(6)76 A keretengedélyre irányuló kérelemre és annak elbírálására a 3. § (1) bekezdésének a)–b) pontjában, valamint a 4–5. §-ban foglaltakat megfelelően alkalmazni kell. Szükséges továbbá az is, hogy az (1) bekezdésben meghatározott magánjogi szerződést kötő harmadik országbeli állampolgár vállalkozás [17. § g) pont] és a harmadik országbeli állampolgár személyes joga azonos legyen.

(7)77 A keretengedély kiadását megelőzően a munkaügyi központ beszerzi a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal véleményét. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a keretengedéllyel kapcsolatos véleményét az érintett minisztériumok bevonásával alakítja ki.

8/A. §78 (1)79 Csoportos keretengedély iránti kérelem nyújtható be, ha több harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatása olyan magánjogi szerződés teljesítése érdekében szükséges, amelyben a nem EGT tagállamban székhellyel rendelkező külföldi vállalkozás.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott keretengedélyre, valamint az az alapján kiadott egyéni engedélyre a csoportos keretengedélyre, valamint a csoportos keretengedélyen alapuló egyéni engedélyre vonatkozó általános szabályokat kell alkalmazni a (3)–(5) bekezdésben, valamint a 9/A. §-ban foglaltak figyelembevételével.

(3)80 Az (1) bekezdésben meghatározott keretengedély iránti kérelemben meg kell jelölni a magánjogi szerződés teljesítésének időtartamát, a foglalkoztatni kívánt harmadik országbeli állampolgárok állampolgárságát, továbbá tevékenység, képzettség szerint a foglalkoztatni kívánt személyek számát. A 8. § (6) bekezdésében foglaltaktól eltérően a keretengedély kiadásának nem feltétele, hogy a külföldi vállalkozás és az alkalmazni kívánt harmadik országbeli állampolgár személyes joga azonos legyen.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott keretengedély iránti kérelemhez csatolni kell a magánjogi szerződést, továbbá a Nemzeti Filmiroda igazolását arról, hogy a magyar filmgyártó vállalkozás nyilvántartásba vétele megtörtént, a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény (a továbbiakban: Mktv.) 2. §-ának 23. pontjában megjelölt, megrendelésre készülő filmalkotás, vagy az Mktv. 2. § 24. pontjában megjelölt, nem megrendelésre készülő filmalkotás nyilvántartásba vétele iránti kérelmet a magyar filmgyártó vállalkozás a Nemzeti Filmirodához benyújtotta.

(5)81 Az (1) bekezdésben meghatározott keretengedély a magánjogi szerződés teljesítésének időtartamára adható. A keretengedély iránti kérelemre és annak elbírálására a 3. § (1) bekezdés a)–b) pontjában, a 4. § (1) bekezdés a) pontjában, d) pontjában, valamint i) pontjában foglaltakat nem kell alkalmazni.

Keretengedélyen alapuló egyéni engedély

9. § (1)82 A keretengedély alapján a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatásához egyéni engedély szükséges.

(2) A keretengedély alapján benyújtott kérelem esetében a 3. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott feltétel fennállását, valamint a magánjogi szerződés megkötését (meglétét), továbbá annak tartalmát kell vizsgálni.

(3) A keretengedély érvényességének ideje alatt az abban megjelölt tevékenység, képzettség és létszám szerinti engedélyeket a keretengedély érvényességének időpontjáig ki kell adni.

9/A. §83 A 8/A. § (1) bekezdésében meghatározott keretengedélyen alapuló egyéni engedély iránti kérelemhez csatolni kell a Nemzeti Filmirodának a magánjogi szerződés tárgyát képező filmalkotás nyilvántartásba vételéről szóló határozatát. Az engedély kiadásakor nem kell vizsgálni a 3. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott feltétel fennállását, és a kérelemhez a képzettséget, végzettséget tanúsító okiratok másolatait, a harmadik országbeli állampolgár munkaköri egészségügyi alkalmasságáról szóló orvosi igazolást nem kell csatolni.

Eljárási szabályok

10. § (1)84 A munkaerőigényt a munkaügyi központnak annál a kirendeltségénél (a továbbiakban: kirendeltség) kell bejelenteni, illetőleg az engedély iránti kérelmet annál a munkaügyi központnál (a továbbiakban: munkaügyi központ) kell benyújtani, amelynek területén a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatása történik.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően, ha

a) a munka természetéből adódóan a munkavégzés több megye, illetőleg kirendeltség területére terjedhet ki, a munkavégzés megkezdésének helye szerinti munkaügyi központ, illetőleg kirendeltség,

b)85 a harmadik országbeli állampolgárt a foglalkoztató több – különböző megye, illetőleg kirendeltség területén lévő – telephelyén kívánja foglalkoztatni, a foglalkoztató székhelye szerinti munkaügyi központ, illetőleg kirendeltség

jár el.

(3) A 3. § (3) bekezdésének második mondatában meghatározott feltétel fennállásáról az illetékes munkaügyi központ megkeresésére az érintett munkaügyi központok nyilatkoznak.

11. § (1) Az engedély iránti kérelmet a foglalkoztató nyújtja be.

(2) Ha a foglalkoztató az engedély meghosszabbítását kéri, ezt abban az esetben lehet meghosszabbítás iránti kérelemként elbírálni, ha a kérelmét az engedély lejártát megelőzően legalább harminc nappal korábban, de hatvan napnál nem régebben nyújtja be.

(3)86 A kérelmet az 1–7. számú melléklet szerinti formanyomtatványon kell benyújtani.

12. § (1) A kérelemhez – a keretengedély, valamint az engedély meghosszabbítása iránti kérelem kivételével – csatolni kell:

a)87 a harmadik országbeli állampolgárnak a tevékenység ellátásához szükséges szakképzettségét igazoló okirat hiteles másolatát, valamint – ha azt idegen nyelven állították ki – annak hiteles magyar fordítását,

b)88 a harmadik országbeli állampolgár munkaköri egészségügyi alkalmasságáról szóló orvosi igazolást, – ha azt idegen nyelven állították ki – annak hiteles másolatát, valamint hiteles magyar fordítását, továbbá

c)89 a 6. §-ban meghatározott esetben a jogosultság feltételeinek fennállását igazoló adatokat, illetve okiratokat, így a 6. § (1) bekezdésének o) pontjában meghatározott esetben a Honvédelmi Minisztérium illetékes szerve által a szolgálati jogviszony és a szolgálati célú tartózkodás tanúsítása céljából kiadott igazolást, valamint a hozzátartozói minőséget igazoló okirat hiteles másolatát és hiteles magyar fordítását,

d)90

e)91 a 6. § (1) bekezdésének p) pontjában meghatározott esetben a fogadási megállapodást, valamint annak hiteles magyar fordítását.

(2) Ha a szakképzettség, illetve végzettség megfelelősége tekintetében kétség merül fel, a munkaügyi központ a diploma (bizonyítvány) honosítására (elismerésére) hatáskörrel rendelkező szervet megkeresi, annak igazolása érdekében, hogy a diploma (bizonyítvány) honosításához (elismeréséhez) szükséges feltételek fenn állnak-e.

(3) A munkaügyi központ a foglalkoztatótól a tevékenységére és a működésére vonatkozóan tájékoztatást – így különösen a foglalkoztató alapító okiratának, a bejegyzésre vonatkozó okiratnak a becsatolását, a foglalkoztató társadalombiztosítási nyilvántartási törzsszámának bejelentését – kérhet, továbbá ezek beszerzése érdekében más hatóságot kereshet meg.

13. § (1)92 Az e rendelet szerinti közigazgatási hatósági eljárásban az érdemi határozatot – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kérelemnek a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező munkaügyi központhoz történő beérkezésétől számított 10 munkanapon belül kell meghozni.

(2)93 Az (1) bekezdésben meghatározott határidő a 17. § e) pontjában meghatározott kulcsszemélyzet foglalkoztatásának engedélyezésére irányuló kérelem esetében 2 munkanap.

(3)94 A munkaügyi központ az engedélyt a foglalkoztatónak küldi meg.

(4)95 A csoportos keretengedély megadásáról – a határozat másolati példányának megküldésével – a munkaügyi központ értesíti a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalt.

14. §96 (1) A foglalkoztató köteles bejelenteni öt napon belül az illetékes munkaügyi központhoz

a) a munkavállalási engedélyhez kötött munkavállalás meghiúsulását,

b) az engedélyben meghatározott foglalkoztatás megszűnését, valamint

c) ha az engedélyben meghatározott foglalkoztatás engedélymentessé válik.

(2)97 A foglalkoztató – az (1) bekezdés szerinti – bejelentésének a harmadik országbeli állampolgár személyi adatait (név, leánykori név, anyja neve, születési hely, év, hó, nap), állampolgárságát, a foglalkoztatás kezdő és befejező időpontját, a harmadik országbeli állampolgár által ellátott munkakör, illetve végzett munka megjelölését, az engedély számát, továbbá az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott esetben az engedélymentességet megalapozó okot kell tartalmaznia.

(3) A foglalkoztató az engedélyt köteles a foglalkoztatás időtartama alatt, valamint annak megszűnését követően három évig megőrizni, és a hatósági ellenőrzést végző szervnek felmutatni.

(4)98 A harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatásának meghiúsulása, valamint megszűnése, továbbá a harmadik országbeli állampolgárnak az engedélyben foglaltaktól eltérő munkahelyen vagy munkakörben történő foglalkoztatása, továbbá a foglalkoztatás engedélymentessé válása esetén a munkaügyi központ az engedélyt visszavonja.

(5)99 Engedély nélkül történő foglalkoztatásnak kell tekinteni azt is, ha a harmadik országbeli állampolgár tevékenységét nem az engedélyben megjelölt foglalkoztatónál végzi, továbbá a foglalkoztató a harmadik országbeli állampolgárt nem az engedélyben megjelölt munkahelyen, illetve munkakörben foglalkoztatja.

15. §100

16. §101 A munkavállalási engedély alapján folytatható tevékenységre alkalmazni kell az adott foglalkoztatási jogviszonyra, a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására, továbbá a harmadik országbeli állampolgárokkal kötött vállalkozási szerződésekkel kapcsolatos külkereskedelmi engedélyezésre vonatkozó külön jogszabályban meghatározott rendelkezéseket.

16/A–16/B. §102

16/C. §103 (1)104 A 6. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott engedély alapján történő foglalkoztatásra a 14. §-ban foglaltakat a (2)–(4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével kell alkalmazni.

(2)105 Az Flt. 36/A. §-ában foglaltakat a 6. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott engedély alapján történő foglalkoztatásra a (3) bekezdésben foglaltak figyelembevételével kell alkalmazni.

(3)106 Az olyan, a 6. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott engedély alapján foglalkoztatott személyek esetében, akikre az Flt. 36/A. §-a nem vonatkozik, a foglalkoztató a foglalkoztatás időtartamáról, annak kezdő és befejező időpontjának megjelölésével igazolást állít ki, amelyet a foglalkoztatás megszűnésekor ad ki a részére.

(4) A foglalkoztató a (2)–(3) bekezdésben meghatározott igazolások egy példányát a foglalkoztatás megszűnését követő öt napon belül megküldi a munkavállalást engedélyező munkaügyi központnak.

(5)107

16/D. §108 (1)109

(2) Ha az adatok bejegyzésére a 16/C. § (1) bekezdésben, valamint az (1) bekezdésben foglaltak szerint nem került sor, vagy az igazolvány pótlása esetén az adatokat bármelyik munkaügyi központ bejegyezheti.

(3)110 A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a munkaügyi központok adatszolgáltatása alapján a 6. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti engedélyezéssel kapcsolatos adatokról országos számítógépes nyilvántartást vezet.

17. § E rendelet alkalmazásában

a)111 harmadik országbeli állampolgár: a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározott személyek;

b)112 foglalkoztatásra irányuló jogviszony: minden olyan jogviszony, amelyben a jogviszony tárgya a harmadik ország állampolgára által a foglalkoztató részére ellenérték fejében végzett munka, ideértve azt is, ha a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatására

ba) meghatározott munka elvégzéséhez szükséges begyakorlottság megszerzését célzó képzés (betanító képzés) során, továbbá

bb)113 a belföldi foglalkoztatóval kötött megállapodás teljesítése érdekében a külföldi munkáltatóval fennálló jogviszonya alapján

kerül sor;

c) foglalkoztató: az aki

ca)114 részére a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatásra irányuló jogviszony alapján munkát végez,

cb)115 harmadik országbeli állampolgár munkáltatóval kötött megállapodást, és megállapodás teljesítése érdekében a harmadik országbeli állampolgárt foglalkoztatja, továbbá akivel kötött megállapodás teljesítése érdekében végez a harmadik országbeli állampolgárok a Magyar Köztársaság területén munkát;

cc) a b) pontban meghatározott betanító képzést folytatja;

d) kiközvetíthető munkaerő: az a természetes személy, akinek az Flt. 25. §-a (2) bekezdésének b)–d) pontjában felsorolt szempontokat figyelembe véve megfelel az a munkahely, ahol a foglalkoztató a harmadik országbeli állampolgárt foglalkoztatni kívánja;

e) kulcsszemélyzet: a Magyarország területén alapított külföldi érdekeltségű vállalkozás [17. § f) pont] által foglalkoztatott olyan természetes személy, aki nem minősül a külön törvényben meghatározott vezető tisztségviselőnek, és

ea) irányítja vagy felügyeli a vállalkozás egészét, illetőleg egy vagy több olyan szervezeti egységét (ideértve a munkáltatói jogkörök gyakorlását is), amely a vállalkozás tulajdonosa, legfőbb szerve vagy vezető tisztségviselője közvetlen irányítása, felügyelete alatt áll, vagy

eb) olyan munkára vagy szakmára rendelkezik képesítéssel, amely magas szintű vagy kivételes műszaki ismereteket igényel, vagy egyébként olyan kivételes tudással rendelkezik, amely a szervezet szolgáltató tevékenységéhez, kutatási felszereléséhez, technológiájához vagy igazgatásához szükséges,

feltéve, hogy az első munkavállalási engedély iránti kérelem benyújtásakor legalább egy éve a vállalkozás g) pontban meghatározott külföldi alapítójával munkaviszonyban, vagy egyéb olyan jogviszonyban áll, amelyre tekintettel az adott ország jogszabályai szerint alkalmazásban állónak minősül;

f) külföldi érdekeltségű vállalkozás:

fa)116 Magyarország területén alapított olyan gazdálkodó szervezet [Ptk. 685. § c) pont], amely többségi külföldi tulajdonban áll, vagy amely felett harmadik ország állampolgára vagy külföldi vállalkozás többségi vagy közvetlen irányítást biztosító befolyással rendelkezik,

fb) külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe, képviselete,

fc)117 harmadik országbeli állampolgár által, Magyarországon alapított – külön jogszabályban meghatározott – önálló vállalkozás, egyéni cég (ideértve az egészségügyi és szociális vállalkozást is;

g)118 külföldi vállalkozás: olyan külföldi munkáltató [17. § i) pont], aki vállalkozási tevékenységet folytat, és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes államban céggel rendelkezik, illetve a gazdasági nyilvántartásban szerepel;

h)119 közeli hozzátartozó: a harmadik országbeli állampolgár házastársa, gyermeke (ideértve az örökbe fogadott, a mostoha és a nevelt gyermeket is);

i)120 külföldi munkáltató: az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes államban székhellyel rendelkező olyan foglalkoztató, aki a harmadik országbeli állampolgárt munkaviszonyban vagy olyan jogviszonyban foglalkoztatja, amelyre tekintettel az adott ország jogszabályai szerint a harmadik ország állampolgára alkalmazásban állónak minősül;

j)121 országos átlagos személyi alapbér: a harmadik országbeli állampolgár által ellátandó tevékenységnek a Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszerében megfelelő foglalkozás gyakorlása során elért személyi alapbér – az Országos Munkaügyi Módszertani Központ által meghatározott – országos átlaga;

k)122 hivatásos sportoló: a sportról szóló 2004. évi I. törvény (a továbbiakban: Stv.) 1. §-ának (4) bekezdésében meghatározott sportoló;

l)123

m)124 bejelentett munkaerőigény: a foglalkoztatónál olyan tevékenység jövőbeni ellátására felmerült igény, amelyben a munkavégzés foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében történik, és amelyet a foglalkoztató a munkaügyi központ kirendeltségéhez bejelentett;

n)125

18. § (1) Ez a rendelet 2000. január 1-jén lép hatályba. Ezzel egyidejűleg a külföldiek magyarországi munkavállalásának engedélyezéséről szóló 7/1991. (X. 17.) MüM rendelet, valamint az azt módosító 4/1995. (VIII. 4.) MüM rendelet, az 1/1996. (I. 9.) MüM rendelet, a 4/1998. (I. 28.) MüM rendelet, továbbá az 1/1999. (I. 29.) SZCSM rendelet hatályát veszti.

(2) A rendelet szabályait a hatálybalépését követően benyújtott kérelmekre kell alkalmazni.

(3) A rendelet hatálybalépése a korábban kiadott engedélyek érvényességét nem érinti.

(4)–(5)126

19. §127 Ez a miniszteri rendelet a következő uniós jogi aktussal való részleges megfelelést szolgálja:

– A Tanács 2005. október 12-i 2005/71/EK irányelve a harmadik országbeli állampolgároknak az Európai Közösség területén folytatott tudományos kutatás céljából való fogadására vonatkozó külön eljárásról.

1. számú melléklet a 8/1999. (XI. 10.) SZCSM rendelethez


KÉRELEM
egyéni munkavállalási engedély iránt

A kérelem benyújtásának helye:
– az általános szabályok szerint a kérelmet a külföldi foglalkoztatásának helye szerinti munkaügyi központnál kell benyújtani.

Kivételek:
– a foglalkoztatás megkezdésének helye szerinti munkaügyi központnál kell benyújtani, ha a munka természetéből adódóan a foglalkoztatás több megye területére terjedhet ki,
– a foglalkoztató székhelye szerinti munkaügyi központnál kell benyújtani, ha a foglalkoztató a külföldit több, különböző megye területén lévő telephelyén kívánja foglalkoztatni.

1. A kérelmező foglalkoztató adatai:
1.1. Neve: .........................
1.2. Címe: .........................
1.3. Adószáma: .....................
1.4. TB törzsszáma: ................
1.5. TEÁOR száma: ..................
1.6. Képviseletre jogosult neve: ...
1.7. Ügyintéző neve: ...............
Telefonszáma: ....................

2. A foglalkoztatni kívánt külföldi személy adatai:
2.1. Neve: .........................
2.2. Anyja neve: ...................
2.3. Szül. helye: ..................
Dátuma: ..........................
2.4. Családi állapota: .............
2.5. Állampolgársága: ..............
2.6. Iskolai végzettsége: ..........
Szakképzettsége(i): ..............

3. A külföldi által ellátandó tevékenység, betöltendő munkakör:
3.1. Megnevezése: ..................
3.2. A tevékenység ellátásához szükséges szakképzettség:
..................................
3.3. Az ellátandó tevékenység részletes leírása:
..................................
..................................
3.4. A foglalkoztatás helye(i): ....
..................................
..................................
3.5. Heti munkaidő: ................
3.6. A foglalkoztatás várható kezdetének és befejezésének dátuma:
..................................
3.7. Várható személyi alapbér, illetmény, díjazás, ellenérték összege:
..................................

4. A külföldi foglalkoztatásának indoklása, a foglalkoztatás egyéb feltételei:
..................................
..................................
..................................

5. A külföldi dolgozott-e korábban Magyarországon?
Igen Nem
Ha igen:
5.1. Előző magyarországi foglalkoztatója:
5.1.1. neve: .....................
5.1.2. címe: .....................
5.2. Az előző magyarországi foglalkoztatás során:
5.2.1. a külföldi által ellátott tevékenység (munkakör):
..................................
5.2.2. a foglalkoztatás helye: ...
5.3. Előző munkavállalási engedélye:
5.3.1. száma: ....................
5.3.2. érvényességi ideje: .......-tól .......-ig.

6. A kérelmező foglalkoztató nyilatkozatai:
6.1. Kijelentem, hogy a kérelem benyújtását megelőző egy évben munkaügyi bírságot vagy munkabiztonsági bírságot velem szemben jogerősen:
– nem szabtak ki*
– kiszabtak:
mikor, mely felügyelőség:
6.2. Kijelentem, hogy a kérelem benyújtását megelőző három éven belül külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt pénzfizetésre:
– köteleztek*
a befizetésnek ........... napján eleget tettem,
– nem köteleztek.
6.3. Kijelentem, hogy a foglalkoztatónál, a kérelem benyújtásának időpontjában a külföldi által ellátandó tevékenységet is érintően sztrájk:
– nincs folyamatban*
– folyamatban van.
6.4. Kijelentem, hogy a kérelem benyújtását megelőző évben a Munka Törvénykönyvében, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben meghatározott csoportos létszámcsökkentést:
– nem hajtottam végre*
– végrehajtottam:
6.5. Kijelentem, hogy a kérelmezett munkakörre vonatkozóan érvényes (folyamatos) munkaerőigénnyel:
– rendelkezem*
mikortól:
melyik kirendeltségen:
– nem rendelkezem.
6.6. Kijelentem, hogy a külföldi munkáltatóval kötött magánjogi szerződés – amely alapján a külföldi foglalkoztatása történik – a Ptk. rendelkezései alapján típusa szerint:
– vállalkozási szerződés*
a Gazdasági Minisztérium Engedélyezési és Közigazgatási Hivatala
vállalkozási import engedélyének száma:
engedéllyel nem rendelkezem
az engedély iránti kérelmet ........... napján benyújtottam.
– nem vállalkozási szerződés.

7. A kérelemhez kötelezően csatolandó mellékletek:
7.1. a külföldi szakképzettségéről szóló okirat hiteles másolata, valamint hiteles magyar fordítása,
7.2. a külföldi munkaköri egészségügyi alkalmasságáról szóló orvosi igazolás (ha külföldről származik az igazolás ennek hiteles másolata, valamint hiteles magyar fordítása).

A kérelemhez kiegészítésként csatolható mellékletek (a foglalkoztató működési jogosultságát megalapozó iratok):
– társasági szerződés, alapító okirat hiteles másolata,
– cégbejegyzés, bírósági végzés, vállalkozói igazolvány hiteles másolata.

Dátum: ....................

................
cégszerű aláírás

_______
* A megfelelő válasz aláhúzandó.

2. számú melléklet a 8/1999. (XI. 10.) SZCSM rendelethez


KÉRELEM
egyéni munkavállalási engedély meghosszabbítása iránt

A kérelem benyújtásának helye: annál a munkaügyi központnál kell előterjeszteni, amely a hosszabbítási kérelmet megelőző munkavállalási engedélyt kiadta.
Benyújtási határidő: a hosszabbítás iránti kérelmet az engedély lejártát megelőzően legalább harminc nappal korábban, de hatvan napnál nem régebben kell beterjeszteni.

1. A kérelmező foglalkoztató adatai:
1.1. Neve: .........................
1.2. Címe: .........................
1.3. Adószáma: .....................
1.4. TB törzsszáma: ................
1.5. TEÁOR száma: ..................
1.6. Képviseletre jogosult neve:
..................................
1.7. Ügyintéző neve: ...............
Telefonszáma: ....................

2. A foglalkoztatni kívánt külföldi személy adatai:
2.1. Neve: .........................
2.2. Anyja neve: ...................
2.3. Szül. helye: ..................
Dátuma: ..........................
2.4. Családi állapota: .............
2.5. Állampolgársága: ..............
2.6. Iskolai végzettsége: ..........
Szakképzettsége(i): ..............

3. A külföldivel ellátandó tevékenység, betöltendő munkakör:
3.1. Megnevezése: ..................
3.2. A tevékenység ellátásához szükséges szakképzettség:
..................................
3.3. Az ellátandó tevékenység részletes leírása:
..................................
3.4. A foglalkoztatás helye(i):
..................................
3.5. Heti munkaidő: ................
3.6. A foglalkoztatás várható kezdetének és befejezésének dátuma:
...........-tól ..............-ig.
3.7. Várható személyi alapbér, illetmény, díjazás, ellenérték összege:
..................................

4. A külföldi foglalkoztatásának indokolása, a foglalkoztatás egyéb feltételei:
..................................
..................................
..................................

5. Az előző foglalkoztatás jellemzői:
5.1. A külföldi által ellátott tevékenység (munkakör):
..................................
5.2. A foglalkoztatás helye: .......
5.3. Előző munkavállalási engedélye:
5.3.1. száma: ....................
5.3.2. érvényességi ideje: ......-tól .......-ig.

6. A kérelmező foglalkoztató nyilatkozatai:
6.1. Kijelentem, hogy a kérelem benyújtását megelőző egy évben munkaügyi bírságot vagy munkabiztonsági bírságot velem szemben jogerősen:
– nem szabtak ki*
– kiszabtak:
mikor, mely felügyelőség:
6.2. Kijelentem, hogy a kérelem benyújtását megelőző három éven belül külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt pénzfizetésre
– köteleztek
a befizetésnek .......... napján eleget tettem,
– nem köteleztek.
6.3. Kijelentem, hogy a foglalkoztatónál, a kérelem benyújtásának időpontjában a külföldi által ellátandó tevékenységet is érintően sztrájk:
– nincs folyamatban*
– folyamatban van.
6.4. Kijelentem, hogy a kérelem benyújtását megelőző évben a Munka Törvénykönyvében, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben meghatározott csoportos létszámcsökkentést:
– nem hajtottam végre*
– végrehajtottam:
6.5. Kijelentem, hogy a kérelmezett munkakörre vonatkozóan érvényes (folyamatos) munkaerőigénnyel:
– rendelkezem*
mikortól:
melyik kirendeltségen:
– nem rendelkezem.

7. A kérelemhez kiegészítésként csatolható mellékletek (a foglalkoztató működési jogosultságát megalapozó iratok):
– társasági szerződés, alapító okirat hiteles másolata,
– cégbejegyzés, bírósági végzés, vállalkozói igazolvány hiteles másolata.

Dátum: ..................

................
cégszerű aláírás

_______
* A megfelelő válasz aláhúzandó.

3. számú melléklet a 8/1999. (XI. 10.) SZCSM rendelethez128


KÉRELEM
csoportos keretengedély iránt

Csoportos keretengedély iránti kérelem nyújtható be, ha a foglalkoztató által külföldi vállalkozással kötött magánjogi szerződés teljesítése érdekében több külföldi foglalkoztatása szükséges.

A kérelem benyújtásának helye:
– az általános szabályok szerint a kérelmet a külföldi foglalkoztatásának helye szerinti munkaügyi központnál kell benyújtani.

Kivételek:
– a foglalkoztatás megkezdésének helye szerinti munkaügyi központnál kell benyújtani, ha a munka természetéből adódóan a foglalkoztatás több megye területére terjedhet ki,
– a foglalkoztató székhelye szerinti munkaügyi központnál kell benyújtani, ha a foglalkoztató a külföldit több, különböző megye területén lévő telephelyén kívánja foglalkoztatni.

1/a) A kérelmező foglalkoztató adatai:
1.1. Neve: ...........................
1.2. Címe: ...........................
1.3. Adószáma: .......................
1.4. TB törzsszáma: ..................
1.5. TEÁOR száma: ...................
1.6. Képviseletre jogosult neve: .....
1.7. Ügyintéző neve: .................
Telefonszáma: ......................
1/b) A külföldi vállalkozás adatai:
1. Megnevezése: ......................
2. Cégformája: .......................
3. Székhelye: ........................
4. Képviseletre jogosult neve:

2. A külföldiekre vonatkozó adatok tevékenységek, betöltendő munkakörök szerinti bontásban:
a) 2.1. Tevékenység megnevezése:
....................................
2.2. A tevékenység ellátásához szükséges szakképzettség:
....................................
2.3. Az ellátandó tevékenység részletes leírása:
....................................
....................................
2.4. A foglalkoztatás helye(i): ......
2.5. Heti munkaidő: ..................
2.6. Külföldiek állampolgársága:
....................................
2.7. Foglalkoztatni kívánt létszám:
....................................
b) 2.1. Tevékenység megnevezése:
2.2. A tevékenység ellátásához szükséges szakképzettség:
....................................
2.3. Az ellátandó tevékenység részletes leírása:
....................................
2.4. A foglalkoztatás helye(i): ......
....................................
2.5. Heti munkaidő: ..................
2.6. Külföldiek állampolgársága:
....................................
2.7. Foglalkoztatni kívánt létszám:
....................................
c) 2.1. Tevékenység megnevezése:
2.2. A tevékenység ellátásához szükséges szakképzettség:
....................................
2.3. Az ellátandó tevékenység részletes leírása:
....................................
....................................
2.4. A foglalkoztatás helye(i):
....................................
2.5. Heti munkaidő: ..................
2.6. Külföldiek állampolgársága:
....................................
2.7. Foglalkoztatni kívánt létszám:
....................................
d) 2.1. Tevékenység megnevezése:
2.2. A tevékenység ellátásához szükséges szakképzettség:
....................................
2.3. Az ellátandó tevékenység részletes leírása:
....................................
....................................
2.4. A foglalkoztatás helye(i): ......
....................................
2.5. Heti munkaidő: ..................
2.6. Külföldiek állampolgársága: .....
....................................
2.7. Foglalkoztatni kívánt létszám:
....................................
e) 2.1. Tevékenység megnevezése:
2.2. A tevékenység ellátásához szükséges szakképzettség:
....................................
2.3. Az ellátandó tevékenység részletes leírása:
....................................
....................................
2.4. A foglalkoztatás helye(i): ......
....................................
2.5. Heti munkaidő: ..................
2.6. Külföldiek állampolgársága: .....
....................................
2.7. Foglalkoztatni kívánt létszám:
....................................

3. A foglalkoztatni kívánt külföldi(ek) létszáma összesen: ..............

4. A foglalkoztatás időtartama:
4.1. Ha a magánjogi szerződést a keretengedély iránti kérelem benyújtását megelőzően nem kötötték meg, a foglalkoztatás várható időtartama:
4.2. Ha a magánjogi szerződést a keretengedély benyújtásáig megkötötték, az abban foglaltak szerint a foglalkoztatás tényleges időtartama (a magánjogi szerződésben rögzítettek szerint):

5. A kérelmező foglalkoztató nyilatkozatai:
5.1. Kijelentem, hogy a kérelem benyújtását megelőző egy évben munkaügyi bírságot vagy munkabiztonsági bírságot velem szemben jogerősen:
– nem szabtak ki*
– kiszabtak:
mikor, mely felügyelőség:
5.2. Kijelentem, hogy a kérelem benyújtását megelőző három éven belül külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt pénzfizetésre
– köteleztek*
a befizetésnek ........... napján eleget tettem,
– nem köteleztek.
5.3. Kijelentem, hogy a foglalkoztatónál, a kérelem benyújtásának időpontjában a külföldi által ellátandó tevékenységet is érintően sztrájk:
– nincs folyamatban*
– folyamatban van.
5.4. Kijelentem, hogy a kérelem benyújtását megelőző évben a Munka Törvénykönyvében, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben meghatározott csoportos létszámcsökkentést:
– nem hajtottam végre*
– végrehajtottam:
5.5. Kijelentem, hogy a kérelmezett munkakörre vonatkozóan érvényes (folyamatos) munkaerőigénnyel:
– rendelkezem*
mikortól:
melyik kirendeltségen:
– nem rendelkezem.
5.6. Kijelentem, hogy a magánjogi szerződést kötő külföldi vállalkozás személyes joga és a külföldi személyes joga azonos: ...................
5.7. Kijelentem, hogy a külföldi munkáltatóval kötött magánjogi szerződés – amely alapján a külföldi foglalkoztatása történik – a Ptk. rendelkezései alapján típusa szerint:
– vállalkozási szerződés*
a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal
vállalkozási import engedélyének száma:
engedéllyel nem rendelkezem
az engedély iránti kérelmet ........ napján benyújtottam.
– nem vállalkozási szerződés.

6. A kérelemhez kiegészítésként csatolható mellékletek (foglalkoztató működési jogosultságát megalapozó iratok):
– társasági szerződés, alapító okirat hiteles másolata,
– cégbejegyzés, bírósági végzés, vállalkozói igazolvány hiteles másolata, valamint a külföldi vállalkozásra vonatkozó okiratok, továbbá
– ha a magánjogi szerződést a kérelem benyújtása előtt megkötötték, csatolni kell a megkötött magánjogi szerződés hiteles másolatát (illetve annak hiteles magyar fordítását).

Dátum: ..................

................
cégszerű aláírás

_______
* A megfelelő válasz aláhúzandó.

4. számú melléklet a 8/1999. (XI. 10.) SZCSM rendelethez


KÉRELEM
előzetes csoportos keretengedély alapján kiadandó egyéni munkavállalási engedély iránt

A kérelem benyújtásának helye: annál a munkaügyi központnál kell előterjeszteni, amely az előzetes csoportos keretengedélyt kiadta.

1. A kérelmező foglalkoztató adatai:
1.1. Neve: .........................
1.2. Címe: .........................
1.3. Adószáma: .....................
1.4. TB törzsszáma: ................
1.5. TEÁOR száma: ..................
1.6. Képviseletre jogosult neve: ...
1.7. Ügyintéző neve: ...............
Telefonszáma: ....................

2. A foglalkoztatni kívánt külföldi személy adatai:
2.1. Neve: .........................
2.2. Anyja neve: ...................
2.3. Szül. helye: ..................
Dátuma: ..........................
2.4. Családi állapota: .............
2.5. Állampolgársága: ..............
2.6. Iskolai végzettsége: ..........
Szakképzettsége(i): ..............

3. A külföldi által ellátandó tevékenység, betöltendő munkakör:
3.1. Megnevezése: ..................
3.2. A tevékenység ellátásához szükséges szakképzettség:
..................................
3.3. Az ellátandó tevékenység részletes leírása:
..................................
..................................
3.4. A foglalkoztatás helye(i): ....
..................................
..................................
3.5. Heti munkaidő: ................
3.6. A foglalkoztatás várható kezdetének és befejezésének dátuma:
............-tól .............-ig.
3.7. Várható személyi alapbér, illetmény, díjazás, ellenérték összege:
..................................

4. A külföldi foglalkoztatásának indokolása:
..................................
..................................
..................................

5. A külföldi dolgozott-e korábban Magyarországon?
Igen Nem
Ha igen:
5.1. Előző magyarországi foglalkoztatója:
5.1.1. neve: .....................
5.1.2. címe: .....................
5.2. Az előző magyarországi foglalkoztatás során:
5.2.1. a külföldi által ellátott tevékenység (munkakör):
5.2.2. a foglalkoztatás helye: ...
5.3. Előző munkavállalási engedélye:
5.3.1. száma: ....................
5.3.2. érvényességi ideje: .......-tól .......-ig.

6. Az előzetes csoportos keretengedély száma:
6.1. Ha az előzetes csoportos keretengedély a már megkötött magánjogi szerződés alapján került kiadásra, a keretengedély érvényességi időtartama:
........-tól .........-ig.
6.2. Ha az előzetes csoportos keretengedély kiadását követően kötötték meg a magánjogi szerződést, akkor a magánjogi szerződésben rögzített foglalkoztatás időtartama: .........-tól .........-ig.

7. A kérelemhez kötelezően csatolandó mellékletek:
7.1. A külföldi szakképzettségéről szóló okirat hiteles másolata, valamint hiteles magyar fordítása.
7.2. A külföldi munkaköri egészségügyi alkalmasságáról szóló orvosi igazolás (ha külföldről származik az igazolás ennek hiteles másolata, valamint hiteles magyar fordítása).
7.3. Ha a magánjogi szerződést az előzetes csoportos keretengedély benyújtásáig nem kötötték meg, akkor jelen kérelemhez csatolni kell a magánjogi szerződés hiteles másolatát (illetve annak hiteles magyar fordítását).

Dátum: ..................

................
cégszerű aláírás

5. számú melléklet a 8/1999. (XI. 10.) SZCSM rendelethez129


KÉRELEM
egyéni munkavállalási engedély iránt az R. 6. §-a alapján, illetőleg az Európai Gazdasági Térségről szóló Megállapodásban részes tagállamok állampolgárai külön jogszabály szerinti engedélyköteles foglalkoztatásához

Az engedélyt a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezéséről szóló 8/1999. (XI. 10.) SZCSM rendelet* 6. § .... pontja szerint1 ............ jogcímen (nemzetközi szerződés alapján), illetőleg olyan EGT állampolgár számára kérelmezem, akinek magyarországi foglalkoztatása engedélyköteles.

1. A kérelmező foglalkoztató adatai:
1.1. Neve:     
1.2. Címe:     
1.3. Adószáma (adóazonosító jele):     
1.4. TB törzsszám:     
1.5. TEÁOR szám:     
1.6. Képviseletre jogosult neve:     
1.7. Ügyintéző neve, telefonszáma:     

2. A foglalkoztatni kívánt személy adatai:
2.1. Neme:     
2.2. Neve:
Családi neve:     
Utóneve:     
2.3. Születéskori neve:
Születéskori családi neve:     
Születéskori utóneve:     
2.4. Anyja (születéskori) neve:
Anyja családi neve:     
Anyja utóneve:     
2.5. Születési helye:     
2.6. Születési ideje:     
2.7. Állampolgársága:     
2.8. Útlevélszáma:     
2.9. A munkakör betöltéséhez szükséges képzettsége2:     
Legmagasabb iskolai végzettsége:     
Szakképzettsége(i), képzettsége(i), ismerete(i):     
2.10. Nyelvismerete3:     
Anyanyelve:     
Beszél-e magyarul*
    Igen Nem
Egyéb nyelvismeret felsorolása:     
2.11. Magyarországi tartózkodási helye (ha van):     
___________
1 A hivatkozott rendelet 6. §-a megfelelő alpontjának megjelölése.
2 A kérelemhez csatolni kell a külföldinek a tevékenység ellátásához szükséges szakképzettségét igazoló okirat hiteles másolatát, valamint – ha azt idegen nyelven állították ki – annak hiteles magyar fordítását.
3 A munkakör betöltéséhez – jogszabály alapján vagy a foglalkoztató által megjelölt feltételként – szükséges nyelvismeretet a kérelemhez csatolt okirattal igazolni kell.


3. A külföldi által ellátandó tevékenység, betöltendő munkakör:
3.1. Megnevezése, FEOR száma:     
3.2. A tevékenység ellátásához szükséges szakképzettség(ek):     
3.3. A tevékenység ellátásához szükséges legmagasabb iskolai végzettség:     
3.4. A foglalkoztató által megjelölt egyéb alkalmazási feltételek:     


3.5. Az ellátandó tevékenység részletes leírása:     

4. A foglalkoztatás jellemzői:
4.1. A foglalkoztatás helye(i):     
4.2. Heti munkaidő:     
Teljes / részmunkaidő ......... napi ....... óra.
4.3. Várható személyi (bruttó) alapbér, illetmény, díjazás, ellenérték összege: ............................................................ Ft/hó
4.4. A foglalkoztatásra irányuló jogviszony megnevezése (munkaviszony, közalkalmazotti, köztisztviselői jogviszony stb.):


5. A foglalkoztatás várható/tervezett időtartama:
..................................... -tól ............................-ig.

6. A külföldi személy korábbi Magyarországi foglalkoztatása
A külföldi dolgozott-e korábban Magyarországon
    Igen Nem*
Ha igen
6.1. Előző magyarországi foglalkoztatója:
neve:     
címe:     
6.2. Előző munkavállalási engedélye:
száma:     
kiállító munkaügyi központ megnevezése:     
érvényességi ideje:     

7. A kérelmező foglalkoztató nyilatkozatai:
7.1. Kijelentem, hogy a kérelem benyújtását megelőző egy évben munkaügyi bírságot vagy munkabiztonsági bírságot velem szemben jogerősen:
– nem szabtak ki
– kiszabtak:
mikor, mely felügyelőség: ..........................................
7.2. Kijelentem, hogy a kérelem benyújtását megelőző három éven belül külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt pénzfizetésre:
– köteleztek
a befizetésnek .............................. napján eleget tettem,
_________
* A megfelelő aláhúzandó.
– nem köteleztek.
7.3. Kijelentem, hogy a foglalkoztatónál, a kérelem benyújtásának időpontjában a külföldi személy által ellátandó tevékenységet is érintően sztrájk:
– nincs folyamatban
– folyamatban van.
7.4. Kijelentem, hogy a kérelem benyújtását megelőző évben a Munka Törvénykönyvében, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben meghatározott csoportos létszámcsökkentést:
– nem hajtottam végre
– végrehajtottam.

8. A kérelemhez kötelezően csatolandó mellékletek:
– A külföldi szakképzettségéről szóló okirat hiteles másolata, valamint hiteles magyar fordítása.
– A külföldi munkaköri egészségügyi alkalmasságáról szóló orvosi igazolás (ha külföldről származik az igazolás ennek hiteles másolata, valamint hiteles magyar fordítása).
– A kérelemben foglaltakat igazoló adatok, illetve dokumentumok.
A munkaügyi központ a foglalkoztatótól a tevékenységére és működésére vonatkozóan további adatok és okiratok becsatolását kérheti, így különösen
– társasági szerződés, alapító okirat hiteles másolatát,
– cégbejegyzés, bírósági végzés, vállalkozói igazolvány hiteles másolatát.

A kérelem benyújtásának helye
Az általános szabályok szerint a kérelmet a külföldi foglalkoztatásának helye szerinti munkaügyi központnál kell benyújtani.

Kivételek:
– a foglalkoztatás megkezdésének helye szerinti munkaügyi központnál kell benyújtani, ha a munka természetéből adódóan a foglalkoztatás több megye területére terjedhet ki,
– a foglalkoztató székhelye szerinti munkaügyi központnál kell benyújtani, ha a foglalkoztató a külföldit több, különböző megye területén lévő telephelyén kívánja foglalkoztatni.

Kelt: .........................................................................................

.............................................................................
foglalkoztató cégszerű aláírása

6. számú melléklet a 8/1999. (XI. 10.) SZCSM rendelethez130


KÉRELEM
szezonális munkavállalási engedély iránt
KÉRELEM
szezonális munkavállalási engedély iránt

A kérelem benyújtásának helye:
– az általános szabályok szerint a kérelmet a külföldi foglalkoztatásának helye szerinti munkaügyi központnál kell benyújtani.
Kivételek:
– a foglalkoztatás megkezdésének helye szerinti munkaügyi központnál kell benyújtani, ha a munka természetéből adódóan a foglalkoztatás több megye területére terjedhet ki,
– a foglalkoztató székhelye szerinti munkaügyi központnál kell benyújtani, ha a foglalkoztató a külföldit több, különböző megye területén lévő telephelyén kívánja foglalkoztatni.

1. A kérelmező foglalkoztató (munkaerő-kölcsönző) adatai:
1.1. Neve:     
1.2. Címe:     
1.3. Adószáma (adóazonosító jele):     
1.4. TB törzsszáma:     
1.5. TEÁOR száma:     
1.6. Képviseletre jogosult neve:     
1.7. Ügyintéző neve:     
Telefonszáma:     

2. A foglalkoztatni kívánt külföldi személy adatai:
2.1. Neve:     
2.2. Születéskori neve:     
2.3. Neme:     
2.4. Anyja születéskori neve:     
2.5. Szül. helye, ideje:     
2.6. Állampolgársága:     
2.7. Iskolai végzettsége:     
Szakképzettsége(i):     
2.8. Tartózkodási helye Magyarországon:     

3. A külföldi által ellátandó tevékenység, betöltendő munkakör:
3.1. Megnevezése:     
3.2. A tevékenység ellátásához szükséges szakképzettség:     
3.3. Az ellátandó tevékenység részletes leírása:     
3.4. A foglalkoztatás helye(i):     
3.5. Heti munkaidő:     
3.6. A foglalkoztatás várható kezdetének (kezdeteinek) és befejezésének (befejezéseinek) dátumai:     
....................................-tól ................................-ig
....................................-tól ................................-ig
....................................-tól ................................-ig
3.7. Várható személyi alapbér, illetmény, díjazás, ellenérték összege:     

4. A külföldi foglalkoztatásának indokolása, a foglalkoztatás egyéb feltételei:
4.1. A foglalkoztatás munkaerő-kölcsönzés keretében történik-e?
Igen Nem

5. A külföldi dolgozott-e korábban szezonális munkában Magyarországon?
Igen Nem
Ha igen:
5.1. a korábban, a kérelem benyújtását megelőző 12 hónapon belül munkavállalási engedélyt(eket) kiállító munkaügyi központ(ok) megnevezése:




5.2. foglalkoztatás(ok) ideje:
....................................-tól ................................-ig
....................................-tól ................................-ig
....................................-tól ................................-ig

6. A kérelmező foglalkoztató nyilatkozatai:     
6.1. Kijelentem, hogy a kérelem benyújtását megelőző egy évben munkaügyi bírságot vagy munkabiztonsági bírságot velem szemben jogerősen:
– nem szabtak ki
– kiszabtak: mikor ....................... mely felügyelőség ........................................
6.2. Kijelentem, hogy a kérelem benyújtását megelőző egy éven belül külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt pénzfizetésre:
– köteleztek:
a befizetésnek .............................. napján eleget tettem.
– nem köteleztek.
6.3. Kijelentem, hogy a kérelmezett munkakörre vonatkozóan érvényes (folyamatos) munkaerőigénnyel:
– rendelkezem
mikortól:    melyik kirendeltségen:
– nem rendelkezem.

Dátum: ..................................................................................

 

.................................................................

 

cégszerű aláírás


7. A kérelemhez kötelezően csatolandó mellékletek:
A munkaerő-kölcsönző esetében a munkaügyi központ határozatának másolata a nyilvántartásba vételről.

7. számú melléklet a 8/1999. (XI. 10.) SZCSM rendelethez131

1

A rendeletet a 16/2010. (V. 13.) SZMM rendelet 26. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte 2010. május 28. napjával.

2

A bevezető szöveg az 5/2006. (V. 12.) FMM rendelet 9. §-a szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § a 21/2004. (IV. 28.) FMM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A 2. § (1) bekezdése a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

6

A 2/A. § (1) bekezdése a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 2/A. § új (3) bekezdését a 39/2007. (XII. 29.) SZMM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (4) bekezdésre változtatta. A (3) bekezdést a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

9

A 2/A. § (3) bekezdése a 25/2007. (VI. 28.) SZMM rendelet 9. § (2) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg. A 2/A. § eredeti (3) bekezdésének számozását a 39/2007. (XII. 29.) SZMM rendelet 1. § (2) bekezdése (4) bekezdésre változtatta, szövege a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

10

Lásd a Magyar Közlöny 2002. évi 13. számában megjelent GM közleményt, a 2003. évi 15. számában, a 2004. évi 7. számában, a 2005. évi 9. számában megjelent FMM közleményt, a Munkaügyi Közlöny 2006. évi 1. számában megjelent FMM közleményt, a Magyar Közlöny 2007. évi 7. számában megjelent SZMM közleményt.

11

A 3. §-t megelőző alcím a 21/2004. (IV. 28.) FMM rendelet 2. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 3. § (1) bekezdés a) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 3. § (1) bekezdésének b) pontja a 21/2004. (IV. 28.) FMM rendelet 2. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A 3. § (1) bekezdés c) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 3. § (2) bekezdésének a) pontja az 5/2006. (V. 12.) FMM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

17

A 3. § (5) bekezdése a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

18

A 3. § (6) bekezdése a 39/2007. (XII. 29.) SZMM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

19

A 3. § (7) bekezdését a 25/2007. (VI. 28.) SZMM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 39/2007. (XII. 29.) SZMM rendelet 4. § (1) bekezdése.

20

A 3. § (8) bekezdését a 25/2007. (VI. 28.) SZMM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

21

A 4. § (1) bekezdés b) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMMM rendelet 7. § (3) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 4. § (1) bekezdés c) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 4. § (1) bekezdés f) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 4. § (1) bekezdés g) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 4. § (1) bekezdés h) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 4. § (1) bekezdésének i) pontját a 2/2002. (I. 29.) GM–KüM–ISM együttes rendelet 3. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövege a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

31

Az 5. § (1) bekezdése a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

32

Az 5. § (2) bekezdésének a) pontját a 2/2002. (I. 29.) GM–KüM–ISM együttes rendelet 15. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 15. §-ának (2) bekezdése alapján a 2002. február 01. napját követően benyújtott kérelmekre kell alkalmazni.

33

Az 5. § (2) bekezdés b) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMMM rendelet 7. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

36

Az 5. § (2) bekezdés f) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

37

Az 5. § (2) bekezdés h) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

38

Az 5. § (2) bekezdésének i) pontját a 2/2002. (I. 29.) GM–KüM–ISM együttes rendelet 4. §-a iktatta be, szövege a 25/2007. (VI. 28.) SZMM rendelet 9. § (2) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

39

Az 5/A. §-t és az azt megelőző alcímet a 21/2004. (IV. 28.) FMM rendelet 3. §-a iktatta be, e módosító rendelet 7. §-ának (2) bekezdése alapján a mezőgazdasági szezonális munkavállalási engedély iránti kérelem elbírálása szempontjából a foglalkoztató által, a 2004. május 1. napját megelőzően benyújtott munkaerőigényt abban az esetben kell figyelembe venni, ha a munkaerőigényben megjelölt tevékenység a növénytermesztés, állattenyésztés vagy a halászat körébe tartozik, és a munkaerőigényt a kérelem benyújtását megelőzően legalább 15 nappal korábban, de hatvan napnál nem régebben nyújtotta be.

40

Az 5/A. § (2) bekezdése az 5/2006. (V. 12.) FMM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

41

Az 5/A. § (4) bekezdése az 5/2006. (V. 12.) FMM rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

42

Az 5/A. § (5) bekezdés a) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

43

Az 5/A. § (5) bekezdés c) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMMM rendelet 7. § (3) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

44

Az 5/A. § (5) bekezdés d) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

45

Az 5/A. § (5) bekezdés e) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

47

Az 5/A. § (6) bekezdés c) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

49

Az 5/A. § (9) bekezdés b) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

50

Az 5/A. § (10) bekezdése a 25/2007. (VI. 28.) SZMM rendelet 9. § (2) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

51

A 6. §-t megelőző alcímet a 21/2004. (IV. 28.) FMM rendelet 4. §-a iktatta a szövegbe.

53

A 6. § (1) bekezdésének c) pontja az 5/2006. (V. 12.) FMM rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított, a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

54

A 6. § (1) bekezdésének d) pontját a 25/2007. (VI. 28.) SZMM rendelet 9. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

55

A 6. § (1) bekezdésének e) pontját a 2/2002. (I. 29.) GM–KüM–ISM együttes rendelet 15. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan az 5/2006. (V. 12.) FMM rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be. A 6. § (1) bekezdésének e) pontjában meghatározott esetben a 25/2007. (VI. 28.) SZMM rendelet 9. § (3) bekezdése alapján a 2007. július 1. napját megelőzően kiadott egyéni engedély ezen időpontot követő meghosszabbítására a meghosszabbítás idején hatályos szabályokat kell alkalmazni.

56

A 6. § (1) bekezdés f) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

57

A 6. § (1) bekezdés g) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

58

A 6. § (1) bekezdés h) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

59

A 6. § (1) bekezdés i) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 3. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

60

A 6. § (1) bekezdésének j) pontját a 2/2000. (I. 18.) SZCSM rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

61

A 6. § (1) bekezdésének k) pontját a 2/2000. (I. 18.) SZCSM rendelet 1. §-a iktatta a szövegbe.

62

A 6. § (1) bekezdésének l) pontját a 21/2004. (IV. 28.) FMM rendelet 7. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 12/2005. (VII. 29.) FMM rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 3. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

63

A 6. § (1) bekezdésének m) pontját a 12/2005. (VII. 29.) FMM rendelet 1. §-a iktatta be, e módosító rendelet 6. §-ának (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. augusztus 1. napját követően benyújtott kérelmekre kell alkalmazni.

64

A 6. § (1) bekezdésének n) pontját az 5/2006. (V. 12.) FMM rendelet 3. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

65

A 6. § (1) bekezdésének o) pontját az 5/2006. (V. 12.) FMM rendelet 3. § (3) bekezdése iktatta be. A 6. § (1) bekezdésének o) pontjában meghatározott esetben a 25/2007. (VI. 28.) SZMM rendelet 9. § (3) bekezdése alapján a 2007. július 1. napját megelőzően kiadott egyéni engedély ezen időpontot követő meghosszabbítására a meghosszabbítás idején hatályos szabályokat kell alkalmazni.

66

A 6. § (1) bekezdésének p) pontját a 25/2007. (VI. 28.) SZMM rendelet 3. §-a iktatta be.

67

A 6. § (2) bekezdése a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

70

A 6. § (6) bekezdését újonnan az 5/2006. (V. 12.) FMM rendelet 3. § (4) bekezdése iktatta be.

71

A 7. §-t megelőző alcímet a 21/2004. (IV. 28.) FMM rendelet 5. §-ának (1) bekezdése iktatta a szövegbe.

72

A 7. §-t a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (2) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

73

A 8. § (1) bekezdése a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

74

A 8. § (4) bekezdése a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

75

A 8. § (5) bekezdése a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

76

A 8. § (6) bekezdése a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

77

A 8. § (7) bekezdését a 2/2002. (I. 29.) GM–KüM–ISM együttes rendelet 7. §-a iktatta be, szövege a 25/2007. (VI. 28.) SZMM rendelet 9. § (2) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

78

A 8/A. §-t a 12/2005. (VII. 29.) FMM rendelet 3. §-a iktatta be, e módosító rendelet 6. §-ának (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. augusztus 1. napját követően benyújtott kérelmekre kell alkalmazni.

79

A 8/A. § (1) bekezdése a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

80

A 8/A. § (3) bekezdése a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

81

A 8/A. § (5) bekezdése az 5/2006. (V. 12.) FMM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

82

A 9. § (1) bekezdése a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

85

A 10. § (2) bekezdés b) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

86

A 11. § (3) bekezdése a 12/2005. (VII. 29.) FMM rendelet 5. §-ával megállapított, a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (3) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

87

A 12. § (1) bekezdés a) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

88

A 12. § (1) bekezdés b) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

89

A 12. § (1) bekezdésének c) pontja az 5/2006. (V. 12.) FMM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

90

A 12. § (1) bekezdésének d) pontját a 2/2002. (I. 29.) GM–KüM–ISM együttes rendelet 8. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (2) bekezdés c) pontja.

91

A 12. § (1) bekezdésének e) pontját a 25/2007. (VI. 28.) SZMM rendelet 5. §-a iktatta be.

92

A 13. § új (1) bekezdését az 5/2006. (V. 12.) FMM rendelet 8. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (1) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta.

93

A 13. § új (2) bekezdését az 5/2006. (V. 12.) FMM rendelet 8. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta.

94

A 13. § eredeti (1) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta az 5/2006. (V. 12.) FMM rendelet 8. § (1) bekezdése.

95

A 13. § eredeti (2) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta az 5/2006. (V. 12.) FMM rendelet 8. § (1) bekezdése, szövege a 25/2007. (VI. 28.) SZMM rendelet 9. § (2) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

96

A 14. § a 25/2007. (VI. 28.) SZMM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

97

A 14. § (2) bekezdése a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

98

A 14. § (4) bekezdése a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) és c) pontja szerint módosított szöveg.

99

A 14. § (5) bekezdése a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (4) bekezdés a) és e) pontja szerint módosított szöveg.

100

A 15. §-t a 25/2007. (VI. 28.) SZMM rendelet 9. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

103

A 16/C. §-t a 2/2002. (I. 29.) GM–KüM–ISM együttes rendelet 11. §-a iktatta a szövegbe.

104

A 16/C. § (1) bekezdése a 21/2004. (IV. 28.) FMM rendelet 7. §-ának (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

105

A 16/C. § (2) bekezdése a 21/2004. (IV. 28.) FMM rendelet 7. §-ának (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

106

A 16/C. § (3) bekezdése a 21/2004. (IV. 28.) FMM rendelet 7. §-ának (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

107

A 16/C. § (5) bekezdését a 21/2004. (IV. 28.) FMM rendelet 7. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

108

A 16/D. §-t a 2/2002. (I. 29.) GM–KüM–ISM együttes rendelet 11. §-a iktatta a szövegbe.

109

A 16/D. § (1) bekezdését a 21/2004. (IV. 28.) FMM rendelet 7. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

111

A 17. § a) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

112

A 17. § b) pont bevezető szövegrésze a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

114

A 17. § c) pont ca) alpontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

116

A 17. § f) pont fa) alpontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 6. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

117

A 17. § f) pont fc) alpontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 6. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

118

A 17. § g) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 6. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

119

A 17. § h) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

120

A 17. § i) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 6. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

121

A 17. § j) pontja a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

125

A 17. § n) pontját a 25/2007. (VI. 28.) SZMM rendelet 7. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 37/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 7. § (2) bekezdés d) pontja.

126

A 18. § (4)–(5) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 44. §-ának 17. pontja hatályon kívül helyezte.

127

A 19. §-t a 25/2007. (VI. 28.) SZMM rendelet 8. §-a iktatta be.

128

A 3. számú melléklet a 25/2007. (VI. 28.) SZMM rendelet 9. § (2) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

129

Az 5. számú melléklet a 21/2004. (IV. 28.) FMM rendelet 6. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

130

A 6. számú mellékletet a 21/2004. (IV. 28.) FMM rendelet 6. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

131

A 7. számú mellékletet az 5/2006. (V. 12.) FMM rendelet 8. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 39/2007. (XII. 29.) SZMM rendelet 4. § (1) bekezdése.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére