• Tartalom

2018/1999. (II. 10.) Korm. határozat

2018/1999. (II. 10.) Korm. határozat1

a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet egyes településein az építési korlátozások miatt felmerülő kártalanítási igényekkel kapcsolatos költségvetési feladatokról

2002.11.07.

Az éves költségvetés előirányzatai között meg kell jeleníteni a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet egyes településein közérdekből elrendelt építési tilalmakból és korlátozásokból eredő kártalanítási igények, valamint a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének végrehajtását célzó intézkedések költségeit.
Felelős: belügyminiszter, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, pénzügyminiszter2
Határidő: évente, a költségvetési törvényjavaslat előkészítéséhez igazodóan
1

Megjelet: Határozatok Tára 1999. évi 3. szám.

2

A határozatra vonatkozó felelős a 2333/2002. (XI. 7.) Korm. határozat 1. b) pontjának huszonhatodik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére