2/1999. (ÜK. 8–9.) LÜ. h. körlevél
2/1999. (ÜK. 8–9.) LÜ. h. körlevel
A büntetőbírósági eljárásban folytatandó joghátrány-indítványozási és fellebbezési gyakorlat egyes kérdéseiről*
1999.09.30.
A büntetés kiszabását szabályozó törvényi rendelkezések megkívánják, hogy az ügyész hatékonyabban érvényesítse az állam büntetőjogi igényét a társadalomra különösen veszélyes bűncselekmények elkövetőivel szemben. E követelmény alapja az a tapasztalat, hogy a törvény méltányos elbírálást engedő szabályai gyakran érvényesülnek olyan ügyekben is, amelyek nélkülözik az ehhez szükséges indokokat. Az erőszakos bűncselekmények (pl. a szándékos emberölés és testi sértés, emberrablás, személyi szabadság megsértése, a nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmények, a fegyveres rablás, az önbíráskodás) gyakorisága önmagában is nyugtalanító; de ha azokat a közvéleményt felkavaró különös gátlástalansággal, vagy öncélú kegyetlenséggel, embertelenül valósítják meg, az állampolgárok biztonságérzete közvetlenül szenved sérelmet. Az átlagosnál súlyosabb megítélést igénylő ilyen ügyek többségében a büntetési tételkeret középmértékét jóval meghaladó, sőt annak felső határát akár el is érő szabadságvesztést tekintsék az ügyészek a büntetés célját szolgáló jogkövetkezménynek. Hasonló ügyészi szemlélet érvényesítése kívánatos a sorozatos betörések és gépkocsi-lopások elkövetőinek, a fegyver- és embercsempészeknek, a kábítószerrel visszaélés haszonélvezőinek, a bűnszervezetek tagjainak büntetőjogi felelősségre vonása során is.
A tapasztalatok szerint a vádat képviselő, illetve a másodfokú eljárásban közreműködő ügyészeknek a büntetés kiszabásával kapcsolatos indítványtételi és fellebbezési gyakorlata nem eléggé következetes; a kedvezőnek vélt eredményességi mutatók megőrzése végett akkor is alkalmazkodnak az országos vagy helyi bírósági gyakorlathoz, ha azt elvben enyhének tartják. Ezért a 6/1994. (ÜK. 7.) LÜ. utasítás 28. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő körlevelet adom ki:
1.
A vádat képviselő ügyész kötelességei közé tartozik, hogy a számára biztosított jogokkal élve szorgalmazza az anyagi igazság teljes feltárását a büntetőeljárás tárgyalási szakaszában. Ide tartozik az ítélkezési gyakorlat által kimunkált enyhítő és súlyosító körülmények alapos felderítése is; ez a büntető igazságszolgáltatás fontos eleme, amely szoros kapcsolatban áll az elkövető személyével, a történeti tényállással és az erre alapozandó törvényes jogi minősítéssel.
Több bűncselekmény bűnhalmazata nyomatékos súlyosító körülmény lehet, tehát a vádképviselet során sem szabad kellő körültekintés nélkül dönteni arról, hogy a vád tárgyává tett magatartások közül melyiknek nincs jelentősége a felelősségre vonás szempontjából. Ezért az ügyész a Be. 205. §-a alapján csak rendkívül indokolt esetben tegyen indítványt a bizonyítás mellőzésére, mérlegelve azt is, hogy a vádemelés során ennek a magatartásnak a súlyát másként ítélte meg; ha pedig a bíróság – eltérve az ügyészi állásponttól – az eljárást a Be. 213. § (1) bekezdésének d) pontja alapján megszüntetné, a rendelkezés ellen indokolt lehet a fellebbezés bejelentése.
A legsúlyosabb büntetéssel fenyegetett bűncselekmény mellett is kizártnak kell tekinteni a büntetőjogi felelősségre vonás mellőzését azokban az esetekben, amikor az enyhébben minősülő magatartás társadalomra veszélyessége önmagában is fokozott (pl. a lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntette, személyi szabadság megsértésének bűntette), vagy egyébként is, ha szorosan kapcsolódik az igen súlyos bűncselekmény történeti tényállásához (pl. a megölt áldozat kifosztása).
2.
A szándékos élet és testi épség elleni bűncselekmények elkövetőivel szemben általában a törvényi büntetési tételkeret középmértékét elérő vagy meghaladó szabadságvesztés indítványozása indokolt. Méltányosabb elbírálásban azok részesülhetnek, akik a sértett felróható magatartása által kiváltott indulatban cselekedtek, különösen, ha a jogos védelem kereteit nem a bosszúvágytól indíttatva lépték túl. Kísérlet és bűnsegély esetén a bűncselekmény tárgyi és alanyi oldalának egybevetése és tüzetes elemzése útján kell indítványt tenni arra, hogy a bíróság e körülményeknek milyen fokú enyhítő hatást tulajdonítson.
A befejezett emberölések minősített eseteiben – feltéve, hogy az enyhítő körülmények csak az életfogytig tartó szabadságvesztés mellőzéséhez elégségesek –, általában a büntetési tételkeret felső határához közelebb álló szabadságvesztés kiszabását kell indítványozni, különösen akkor, ha a bűncselekményt idős vagy magatehetetlen személy sérelmére követték el.
Amikor az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető élet elleni bűncselekmény más bűncselekménnyel bűnhalmazatot alkot, de a büntetési célok érvényesítéséhez határozott tartamú szabadságvesztés is elegendő, alapos érvekkel alátámasztott indítványt kell előterjeszteni avégett, hogy a bíróság megfelelő súllyal – indokolt esetben akár kimerítően – alkalmazza a halmazati büntetésre irányadó szabályt. Ennek szorgalmazása különösen akkor szükséges, ha az élet elleni bűncselekmény az állampolgárok biztonságérzetét önmagában is sértő szándékos bűntettel áll bűnhalmazatban.
Életfogytig tartó szabadságvesztés indítványozása esetén a büntetés kiszabásánál irányadó valamennyi körülmény gondos értékelésének eredményeként kell állást foglalni a feltételes szabadságra bocsátás kérdésében. E lehetőség kizárását kell igényelni több életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett bűncselekmény bűnhalmazata vagy több emberen elkövetett bevégzett emberölés esetén, feltéve, hogy az enyhítő körülmények teljesen hiányzanak, avagy a súlyuk jelentéktelen. Az utóbbi feltételek akkor is indokolhatják a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárására irányuló indítványt, ha az életfogytig tartó szabadságvesztést egyetlen bűncselekmény miatt szükséges kiszabni, de az elkövető elvetemültsége, az alapvető erkölcsi normákkal való tudatos szembeszegülése javíthatatlan személyiségre vall. Ilyen esetekben a kizárás indítványozása különösen akkor lehet indokolt, ha a bűncselekmény több okból is súlyosabban minősül.
Egyéb esetekben az életfogytig tartó feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjára vonatkozó, a Btk. 47/A. §-ának (2) bekezdésében megállapított időhatárokhoz igazodó indítványt a büntetéskiszabási körülmények szakszerű, alapos és részletes indokolásával kell a bíróság elé tárni.
3.
Ugyanezeket az elveket kell értelemszerűen érvényesíteni a közrendet és közbiztonságot veszélyeztető más súlyos bűncselekmények elkövetőivel szemben is, különösen, ha a büntetni rendelt erőszakos magatartást (pl. az emberrablást, a személyi szabadság megsértését, a nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekményt, a fegyveres rablást, az önbíráskodást) különös kegyetlenséggel, gátlástalanul hajtották végre. Mások öncélú, vagy éppen az egyes embercsoportok elleni gyűlölettől vezérelt nyilvános bántalmazását, megalázását, az ennek során tanúsított brutalitást ugyancsak súlyos büntetéssel indokolt megtorolni.
Vannak olyan bűnelkövetői kategóriák, amelyek tevékenysége súlyosan sérti a köznyugalmat és az állampolgárok biztonságérzetét. Ide tartoznak a sorozatos betörések és gépkocsi-lopások elkövetői, a kábítószerrel visszaélés haszonélvezői, a bűnszövetségek és bűnszervezetek vezetői és tagjai, a súlyos bűncselekményekre – például a fegyver- vagy embercsempészésre – „szakosodott” szokásos bűnözők. Velük szemben is a középmértéket meghaladó szabadságvesztés kiszabását kell indítványozni.
4.
Erélyes felelősségre vonást kell igényelni a kiemelkedően súlyos gazdasági-pénzügyi, illetve az állampolgárok szélesebb körét sértő vagyon elleni, továbbá a közélet tisztaságát jelentősen csorbító korrupciós bűncselekmények elkövetőivel szemben.
5.
A körlevél hatálya alá tartozó súlyos megítélésű esetekben is a büntetés kiszabására irányuló ügyészi indítvány ténybeli alapja az adott bűncselekmény reális tárgyi súlya, valamint a közbiztonságra és közrendre gyakorolt tényleges hatása legyen. A terhelő és mentő, az enyhítő és súlyosító körülmények együttes értékelését e szempontnak alárendelten végezzék az ügyészek és álláspontjukat tüzetes indokolással tárják a bíróság elé. Határozott tartamú szabadságvesztés indítványozása esetén ki kell térni arra, hogy annak mértékét a büntetési tételkeret középmértékéhez viszonyítottan miként határozza meg a bíróság [Btk. 83. § (2)–(3) bekezdése].
A büntetés enyhítésére, illetőleg a méltányos elbírálásra módot adó rendelkezések (pl. a büntetés végrehajtásának felfüggesztése, büntetés helyett intézkedés alkalmazása stb.) indítványozását vagy a bíróság által alkalmazott ilyen határozatok tudomásul vételét ugyancsak az adott ügy jellegéből és tárgyi súlyából kiindulva kell eldönteni. A gondatlanul elkövetett, viszonylag csekélyebb tárgyi súlyú bűncselekmények miatt általában szükségtelen a szabadságvesztés (akár próbaidőre felfüggesztett) kiszabása; a szándékosan elkövetett kisebb jelentőségű bűncselekmények miatt sem indokolt aránytalanul súlyos – az állampolgárok igazságérzetét is sértő – jogkövetkezményeket szorgalmazni. Ilyenkor elsősorban az elkövető személyiségéhez és életkörülményeihez kapcsolódó enyhítő körülményeket kell érvényesíteni a felelősségre vonás során. Ezekben az ügyekben csak akkor indokolt a végrehajtandó szabadságvesztés indítványozása, ha az alanyi oldalon feltárt enyhítő körülmények jelentéktelenek vagy hiányzanak, ellenben a súlyosító körülmények nyomatékosak (pl. az elkövető visszaeső).
A személyiséghez kapcsolódó enyhítő körülmények nagyobb száma és nyomatéka sem indokolja az elnéző büntetőjogi felelősségre vonást, ha az elkövető a kisebb tárgyi súlyú bűncselekményt bűnszervezet tagjaként valósította meg. Ekkor a törvényi büntetési tételkeretek által meghatározott jogkövetkezménynél enyhébb büntetés indítványozását vagy tudomásul vételét igen gondosan kell mérlegelni.
A kábítószerrel visszaélés elkövetőinek bűnösségi fokának és az ahhoz igazodó büntetőjogi felelősség súlyának feltárása és az ehhez igazodó
indítványtételi és fellebbezési jog gyakorlása ugyancsak alapos körültekintést igényel. Ennek során először azt kell eldönteni, hogy a terhelt haszonélvezője, avagy – mint kábítószerfogyasztó – áldozata-e a bűncselekménynek. Az első esetben – különösen, ha a bűncselekmény súlyosabban minősül – a törvény szigorának érvényesítését kell szorgalmazni.
Az ügyészek a kábítószer-függőség áldozatául esett elkövető javára a szenvedélybetegségnek ne tulajdonítsanak enyhítő hatást, mert ezt az állapotot a jogalkotó a Btk. 282/A. §-ában már méltányolta. Ha viszont ennek talaján súlyos, avagy maradandó egészségromlás alakult ki, azt enyhítő körülményként figyelembe lehet venni.
6.
Ha az első fokú bíróság által kiszabott büntetés az ügyész által előterjesztett büntetőjogi igényt nem elégíti ki, a terhelt terhére meggyőzően indokolt, tehát szakszerű, mértéktartó és tárgyilagos fellebbezést kell bejelenteni akkor is, ha a kiszabott büntetés megfelel a szokásos helyi vagy országos bírói gyakorlatnak. A perorvoslati jog elmulasztása éppen e gyakorlat megerősödését szolgálná olyan esetekben is, amikor a közbiztonság és az állampolgárok alkotmányos jogainak védelme az eddiginél jóval hatékonyabb büntetések kiszabását követeli meg. Ezért az eredményességi mutatók jelentőségét a súlyosításra irányuló fellebbezésekkel kapcsolatban át kell értékelni. Az ügyész e kérdésben saját meggyőződéséhez, ne pedig az állandónak vélt ítélkezési gyakorlathoz igazodjék, sőt éppen azt tekintse kötelességének, hogy a fellebbezési jog kitartó és következetes gyakorlásával mozdítsa elő a büntetőjogi felelősség fokozottabb érvényesítését az állampolgárok biztonságérzetrét súlyosan romboló bűncselekmények elkövetőivel szemben. Az erre való törekvést nem gátolhatja a statisztikai mutatók esetleges és átmeneti romlásától való idegenkedés.
A másodfokú eljárásban részt vevő ügyészek minden olyan súlyosításra irányuló fellebbezést tartsanak fenn, amelyek e körlevél előírásainak megfelelnek. Az esetleges visszavonás indokait részletes iránymutatással kell az első fokon eljárt ügyész tudomására hozni. Ennek érvei közt nem szerepelhet, hogy a fellebbezés fenntartásától azért nem várható eredmény, mert a bíróságok más büntetés-kiszabási gyakorlatot követnek.
Az ügyész a körlevél hatálya alá tartozó ügyek másodfokú tárgyalásán akkor is vegyen részt, ha a terhelt terhére nincs fellebbezés, de a büntetés indokolatlan enyhítésétől lehet tartani.
7.
Az előzetes letartóztatás elrendelésére, fenntartására vagy megszüntetésére irányuló indítványokat a feltételek észlelésekor haladéktalanul, tüzetes indokolással kell a bíróság elé tárni. E kényszerintézkedés elrendelését a körlevél hatálya alá tartozó ügyekben általában indokoltnak kell tekinteni, ha a szabadlábon védekező terheltet az első fokú bíróság – nem jogerősen – legalább háromévi vagy azt meghaladó tartamú szabadságvesztésre ítélte, ha csak valamilyen rendkívüli körülmény – pl. előre haladott, végzetesen súlyos betegség – nem szól ellene. Az előzetes letartóztatás elrendelésére vagy fenntartására irányuló indítvány elutasítása ellen fellebbezni kell.
A másodfokú eljárás során külön ügyészi fellebbezés hiányában is indítványozni kell a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés alkalmazását, ha erre az első fokú eljárásban nem került sor, de az ítélet ellen a terhelt terhére bejelentett ügyészi fellebbezés folytán három évi, vagy azt meghaladó szabadságvesztés kiszabása várható.
8.
A körlevél iránymutatásait a fiatalkorúak elleni büntetőeljárásban is értelemszerűen követni kell. Azok teljesítését – elsősorban az első fokon jogerőre emelkedett határozatok reprezentatív elemzése útján – a főügyészségek, valamint a Legfőbb Ügyészség Büntetőbírósági Főosztályának, illetve Gyermek- és Ifjúságvédelmi Önálló Osztályának területi előadói rendszeresen kísérjék figyelemmel és tapasztalataikat szakági vezetőiknek a szükséghez képest, de legalább évenként jelentsék.
9.
E körlevél rendelkezései a közzététel napján lépnek hatályba.
Dr. Fábián János s. k.,
legfőbb ügyész helyettes
*
A körlevelet az 1/2010. (ÜK. 2.) LÜ h. körlevél 8. pontja visszavonta 2010. február 28. napjával.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás