5/1998. (III. 1.) AB határozat
5/1998. (III. 1.) AB határozat1
1998.03.01.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában – dr. Kilényi Géza és dr. Zlinszky János alkotmánybírók párhuzamos indokolásával – meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 50. § (1) bekezdés b) pontja az olyan biztosított, vagy már saját jogon nyugellátást szerzett személy özvegye tekintetében, aki sajátjogú nyugellátásra jogot nem szerzett és életkorára tekintettel ez tőle már el nem várható, továbbá a biztosított szülői nyugdíjra jogosult szülője tekintetében alkotmányellenes, ezért azt 1998. január 1-jére visszamenőleges hatállyal megsemmisíti. A visszamenőleges hatályvesztés azon a napon következik be, amikor az Alkotmánybíróság e határozatával összhangban álló új törvényi rendelkezések hatályba lépnek. Egyebekben az indítványt elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az Alkotmánybírósághoz a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 50. § (1) bekezdés b) pontja, 58. § (1) bekezdés b) pontja és 59. § (1) bekezdésének első mondata alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése tárgyában több indítvány érkezett. Az Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette és egy eljárásban bírálta el.
II.
Az indítványok az alábbiak szerint megalapozottak:
1. Az Országgyűlés 1997. július 15-én fogadta el a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer alapvető reformjáról rendelkező törvényt. A Tny. 1998. január 1-jétől számos ponton változtatta meg a társadalombiztosítási nyugellátásokra való jogosultság feltételeit és terjedelmét. Jelentős változás történt az özvegyi és a szülői nyugdíj mértéke tekintetében is. A Tny. 50. § (1) bekezdés alapján:
,,Megözvegyülés esetén
a) az ideiglenes özvegyi nyugdíj ötven százaléka,
b) az özvegyi nyugdíj húsz százaléka
annak az öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjnak, amely az elhunytat halála időpontjában megillette vagy megillette volna. Az özvegyi nyugdíj az özvegy saját jogú öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjának összegére tekintet nélkül jár.''
A társadalombiztosításról szóló – 1997. december 31-ig hatályos – 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) 65. § (1) bekezdése szerint: ,,Az özvegyi nyugdíj annak a nyugdíjnak a fele, ami a meghaltat öregségi nyugdíjként, illetőleg III. rokkantsági csoport szerint járó rokkantsági nyugdíjként halála időpontjában megillette vagy megillette volna.''
A Tny. szülői nyugdíjra vonatkozó rendelkezései szerint:
,,58. § (1) Szülői nyugdíjra az a szülő jogosult, akinek a gyermeke az öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő megszerzése után vagy öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjasként halt meg, ha
a) a szülő a gyermekének halálakor rokkant, vagy a hatvanötödik életévét betöltötte, és
b) a szülőt a gyermeke a halálát megelőző egy éven át túlnyomó részben eltartotta.
(2) Az (1) bekezdésben előírt feltételek fennállása esetén szülői nyugdíjra jogosult az a nevelőszülő is, aki a nevelt gyermeket tíz éven át eltartotta.
(3) A szülői nyugdíj a rokkantság tartamára jár. A hatvanötödik életévét betöltött szülőt orvosi vizsgálat nélkül is rokkantnak kell tekinteni.
(4) Annak a szülőnek, aki gyermeke halálakor nem volt rokkant, szülői nyugdíj csak abban az esetben jár, ha az elhalálozástól számított tíz éven belül megrokkan és tartásra köteles és képes hozzátartozója nincs.
(5) E § rendelkezéseit a nagyszülőre és az unokára is megfelelően alkalmazni kell.
59. § (1) A szülői nyugdíj összege azonos az özvegyi nyugdíj összegével. Ha a szülői nyugdíjra többen jogosultak, azt közöttük egyenlő arányban meg kell osztani.''
A T. rendelkezései szerint:
,,73. § (1) Szülői nyugdíjra az a szülő (nagyszülő) jogosult, akinek a gyermeke (unokája) az öregségi (rokkantsági) nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő megszerzése után vagy öregségi (rokkantsági) nyugdíjasként halt meg, ha
a) a szülő (nagyszülő) gyermekének (unokájának) a halálakor már rokkant volt, és
b) a szülőt (nagyszülőt) gyermeke (unokája) a halálát megelőző egy éven át túlnyomó részben eltartotta.
(2) Az (1) bekezdésben előírt feltételek fennállása esetén szülői nyugdíjra jogosult a meghaltnak az a mostoha-, illetőleg nevelőszülője is, aki a mostoha-, illetőleg a neveltgyermeket tíz éven át eltartotta.
(3) A szülői nyugdíj a rokkantság tartamára jár.
(4) Annak a szülőnek (nagyszülőnek), aki gyermeke (unokája) halálakor nem rokkant, szülői nyugdíj csak abban az esetben jár, ha az elhalálozástól számított tíz éven belül megrokkan, és tartásra köteles és képes hozzátartozója nincs.
74. § A szülői nyugdíj összege azonos az özvegyi nyugdíj összegével. Ha a szülői nyugdíjra többen jogosultak, azt közöttük egyenlő arányban meg kell osztani.''
A T. végrehajtása tárgyában kiadott – 1997. december 31-ig hatályos – 89/1990. (V. 1.) Korm. rendelet 191. §-a alapján: ,,A szülői nyugdíjra jogosultság szempontjából orvosi vizsgálat nélkül rokkantnak kell tekinteni azt a szülőt (nagyszülőt), aki a hatvanötödik, nő a hatvanadik életévét betöltötte.''
A Tny. a jogszerző nyugdíjának százalékában kifejezett özvegyi és szülői nyugdíj mértéket harminc százalék ponttal csökkentette, ami azt jelenti, hogy az 1998. január 1-jén vagy azt követően megállapított özvegyi vagy szülői nyugdíj összege mindössze 40%-a annak az özvegyi, illetve szülői nyugdíjnak, amelyre az özvegy vagy a szülő a T. szabályai szerint lenne jogosult. Változás történt a szülői nyugdíjra való jogosultság tekintetében a rokkantság vizsgálatának kötelezettségében is, a nők esetében – megegyezően a férfiakkal – 65. életév betöltése után nem kell vizsgálni a rokkantság fennálltát.
Az Alkotmánybíróság a továbbiakban azt vizsgálta, hogy az özvegyi, illetve a szülői nyugdíj mértékszabályának megváltoztatása megfelel-e az Alkotmány szociális biztonságra, a szerzett jogok védelmére és a diszkrimináció tilalmára vonatkozó szabályainak.
2. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/E. §-ának értelmezései során több ízben rámutatott arra, hogy az állam az e §-ban megfogalmazott kötelezettségének eleget tesz, ha a szociális ellátás biztosítására megszervezi és működteti a társadalombiztosítást és a szociális támogatások rendszerét. Ezen belül a jogalkotó maga határozhatja meg, hogy milyen eszközökkel éri el társadalompolitikai céljait. A szociális biztonság nem jelent sem biztosított jövedelmet, sem pedig azt, hogy az állampolgárok egyszer elért életszínvonala a gazdasági viszonyok kedvezőtlen alakulása következtében ne csökkenhetne [772/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 519, 520.]. Mindebből következik, hogy az állam széles körű jogosítványokkal rendelkezik a szociális ellátásokon belüli változtatásokra, átcsoportosításokra és átalakításokra a gazdasági viszonyok függvényében. A változtatások joga azonban nem minden korlátozás nélkül illeti meg az államot [26/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 196, 199, 200.]. Az Alkotmánybíróság egyik korábbi határozatában hangsúlyozta, hogy a szociális ellátások törvényi megváltoztatásának alkotmányossági ismérvei részben függetlenek attól a kérdéstől, hogy az Alkotmány 70/E. § alapján milyen szolgáltatások illetnék meg a jogosultakat. Annak elbírálásánál, hogy a ténylegesen élvezett szolgáltatásokból mit és hogyan lehet alkotmányosan megvonni, a szociális jogok annyiban játszanak szerepet, hogy az elvonások folytán a szociális ellátás mértéke egészében nem csökkenhet a 70/E. § szerint megkövetelhető minimális szint alá. Az egyes változtatások alkotmányossága azonban függ attól is, hogy nem ütköznek-e más alkotmányos elvekbe és jogokba, így nem ellentétesek-e a jogbiztonság elvével, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, illetve – ha biztosítási elemet is tartalmazó szolgáltatásról van szó – a tulajdon védelmével. Ezért az államot, a jogalkotót megillető – a változtatásokra vonatkozó – jogosítványok csak a jogállamiság igen szoros korlátai között gyakorolhatók alkotmányosan [43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995. 192.].
Önmagában az új megállapítású özvegyi nyugdíjaknak a korábbi megállapítású özvegyi nyugdíjakhoz mérten alacsony összege – figyelemmel arra, hogy a megélhetést a létminimum szintjén új szociális ellátás, az időskorúak járadéka biztosítja – nem eredményezi a szociális biztonság alkotmánybeli szabályának sérülését. Az özvegy megélhetésének forrása a társadalombiztosítás által folyósított özvegyi nyugdíja, és amennyiben ennek összege nem éri el a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 95%-át, akkor egy további pénzellátás, amely az özvegyi nyugdíjat az öregségi nyugdíjminimum összegéig kiegészíti. Ez az időskorúak járadéka. Az özvegyi nyugdíj mértéke megváltoztatásának alkotmányossága attól is függ, hogy az nem ellentétes-e a jogbiztonság elvével, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, és mivel biztosítási elemet is tartalmazó szolgáltatásról van szó, a tulajdon védelmével. A tulajdon védelmével összefüggésben az is alkotmányos követelmény, hogy ha a biztosítási alapú szolgáltatást szükségessé válik segélyezési jellegűvé kiegészíteni, ennek meglegyenek az alkotmányos indokai [43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 194.].
3. Az Alkotmánybíróság már korábban elvi jelentőséggel rámutatott arra, hogy az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében deklarált ,,jogállamisághoz hozzá tartozik a szerzett jogok tiszteletben tartása.'' [pl. 62/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993. 364, 367.]. A szerzett jogok védelme a jogállamban szabályként érvényesül, de nem abszolút érvényű, kivételt nem tűrő szabály. A kivételek elbírálása azonban csak esetenként lehetséges. Azt, hogy a kivételes beavatkozás feltételei fennállnak-e, végső fórumként az Alkotmánybíróságnak kell eldöntenie [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991. 146, 154.]. A jogbiztonság – amely az Alkotmánybíróság szerint a jogállamiság leglényegesebb fogalmi eleme és a szerzett jogok védelmének elvi alapja – a szociális ellátási rendszerek stabilitása szempontjából különös jelentőségű. A szolgáltatásokat és a hozzájuk fűződő várományokat nem lehet sem alkotmányosan megfelelő indok nélkül, sem pedig egyik napról a másikra lényegesen megváltoztatni. Az átmenet nélküli változáshoz különös indok szükséges. A kötelező biztosítási rendszer esetében a járulékok kötelező befizetése, vagyis e ,,vagyonelvonás'' fejében a biztosított a rendszer fokozottabb stabilitását várhatja el. A törvénnyel elrendelt kötelező járulékfizetést nagymértékű állami garanciavállalás (a másik oldalról: bizalomvédelem) legitimálhatja. A kötelező biztosítás elvonja ugyanis azokat az eszközöket, amelyekkel az érintett saját kockázatára maga gondoskodhatott volna magáról és családjáról, s ezt a vagyont a társadalombiztosítás szolgálatába állítja. A fedezet társadalmasításával az állam tipikus tulajdonosi magatartást kollektivizál. A kötelező biztosítási rendszerben az ellátások, az ellátásokhoz fűződő várományok védelme ezért is különösen indokolt. A várományok annál nagyobb védelmet élveznek, minél közelebb állnak a ,,beteljesedéshez'', vagyis a szolgáltatásra irányuló alanyi jog megnyíltához. A már élvezett, megszerzett szolgáltatás még inkább védendő. A várományok és szolgáltatások védelme attól függően is erősebb, hogy áll-e velük szemben a jogosultnak saját anyagi szolgáltatása is. Mindazon társadalombiztosítási szolgáltatások esetében, ahol a biztosítási elem szerepet játszik, a szolgáltatások csökkentésének vagy megszüntetésének alkotmányossága a tulajdonvédelem ismérvei szerint bírálandó el [43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 193–195.]. Az Alkotmány a tulajdonjogot mint az egyéni cselekvési autonómia hagyományos anyagi alapját részesíti védelemben. Az alkotmányos védelemnek úgy kell követnie a tulajdon társadalmi szerepének változását, hogy közben ugyanezt a védelmi feladatot elláthassa. Az alapjogi tulajdonvédelem kiterjed a tulajdon egykori ilyen szerepét átvevő vagyoni jogokra, illetve közjogi alapú jogosítványokra is (például társadalombiztosítási igényekre) [64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993. 380.]. Az özvegyi, a szülői nyugdíj – tehát a társadalombiztosítási igény – tekintetében a tulajdonvédelem szempontjából a jogszerző biztosítottal azonos jogállású a biztosított hozzátartozója. A továbbiakban, amikor a biztosítottat megillető tulajdonvédelemről beszélünk ezen az özvegyet és a szülőt megillető tulajdonvédelmet is értjük.
Az emberek túlnyomó többsége nem ,,önnyugdíjas'', s inaktív korára társadalmi és gazdasági biztonságát nem saját dologi javai teremtik meg, hanem eleve úgy él, hogy munkája eredményének bizonyos részét a társadalombiztosításba ruházza be, s annak a szolgáltatásai látják el a szűken értelmezett polgári jogi vagyon biztonságot garantáló feladatát. Ha pedig javait törvény vonja el erre a célra, törvénynek kell a tulajdonéval összehasonlító biztonságot nyújtania [43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995. 196.]. Az Alkotmánybíróság a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatban kifejtette, hogy az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét: függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. Másrészt azt is leszögezte, hogy a védelmi kör kiterjesztésével egyidejűleg a tulajdon szociális kötöttségei a tulajdonosi autonómia messzemenő korlátozását alkotmányosan lehetővé teszik. Alkotmányossági kérdés az lett, hogy milyen esetekben kell a tulajdonosnak a közhatalmi korlátozást minden ellenszolgáltatás nélkül eltűrnie, illetve mikor tarthat igényt kártalanításra. Az állami beavatkozás alkotmányossága megítélésének súlypontja, az alkotmánybírósági értékelés voltaképpeni tere a cél és eszköz, a közérdek és a tulajdonkorlátozás arányosságának megítélése lett. A korlátozáshoz a 13. § (2) bekezdése szerint elég a ,,közérdek''. Ennek megállapítása a jogalkotó feladata. Az Alkotmánybíróság nem a törvényhozó választásának feltétlen szükségességét, hanem csak a közérdekre hivatkozás indokoltságát, továbbá azt vizsgálja, hogy a ,,közérdekű'' megoldás nem sért-e valamely más alkotmányos jogot. A korlátozás arányosságára viszont az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata számos ismérvet kínál [ABH 1993. 380–382.]. Az arányosság vizsgálatának ezekben a kereteiben a társadalombiztosítási jogviszony sajátosságait is figyelembe vevő eszközt nyerünk arra, hogy a változtatások alkotmányossági vizsgálata során a változás célját és eszközét összemérjük. A szolgáltatáscsökkentéseket indokoló ,,közérdek'', az egész társadalombiztosítás-rendszer működőképessége és fennmaradása, az állam helytállásának külső és a társadalombiztosításban rejlő okok miatti megnehezülése alkotmányjogi kategóriával értékelhetővé válik [43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995. 196.].
A társadalombiztosítás működőképességének és finanszírozásának biztosítása szükségessé tette a rendszer teljes körű reformját. 1998. január 1-jétől a nyugdíjrendszer vegyes finanszírozású: felosztó-kirovó (társadalombiztosítási nyugdíj) és tőkefedezeti (magánnyugdíj) elemből áll. A változtatás célja, hogy az egyéni felelősség és öngondoskodás követelményeinek és a társadalmi szolidaritás elveinek megfelelően szabályozza a társadalombiztosítás keretében létrejövő jogviszonyokat.
Az egyéni felelősség és az öngondoskodás lehetőségének bővítését célozza a társadalombiztosításhoz kötődő magánnyugdíjrendszer kialakítása. A biztosítottaknak lehetőségük nyílik arra, hogy a nyugdíjjárulékuk meghatározott részét kötelező magánnyugdíjpénztárakba (a továbbiakban: magánnyugdíjpénztár) fizessék be. Ezzel összefüggésben esetükben indokolt lehet a kötelező társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben elérhető nyugellátások mértékszabályainak megváltoztatása. Az özvegyi nyugdíj mértékének csökkentését indokolhatja az a kompenzáció, amit a magánnyugdíjpénztár tagnak a magánnyugdíjpénztártól kapott szolgáltatás jelent. Abban az esetben tehát, ha a jogszerző egyúttal magánnyugdíjpénztár tag is, az özvegyi nyugdíj mértékében történt változást – feltéve persze, hogy a magánnyugdíjpénztári ellátásra a biztosított a nyugdíjéletkor betöltéséig jogot tud szerezni – ellensúlyozza a magánnyugdíjpénztár által nyújtott szolgáltatás. Az olyan biztosított esetében, aki potenciális jogszerző lehet a magánnyugdíjpénztárral szemben is, az eddigi befizetései tekintetében történő tulajdonelvonás a közérdekre való hivatkozással alkotmányosan indokolható.
Más megítélés alá esik azonban az olyan biztosított vagy már saját jogon nyugellátást szerzett személy és annak olyan házastársa, aki nem rendelkezik sajátjogú nyugellátással és ennek megszerzése életkorára tekintettel tőle már nem is várható el. A jogszerző halála után az ilyen házastársnak ugyanis súlyos megélhetési vagyis egzisztenciális nehézséget okozhat a vizsgált nyugdíjmérték csökkentése. Az Alkotmánybíróság ennek alapján megállapítja, hogy a Tny.-nek az özvegyi nyugdíj mértékének csökkentésére vonatkozó rendelkezése az olyan biztosított vagy már saját jogon nyugellátást szerzett személy tekintetében, akinek házastársa sajátjogú nyugellátásra jogot nem szerzett és életkorára tekintettel ez tőle már el nem várható, a közérdekkel alkotmányosan nem indokolható, aránytalan tulajdonelvonást jelent és ezért alkotmányellenes.
4. A Tny.-nek a szülői nyugdíj mértékének csökkentésére vonatkozó rendelkezése azokban az esetekben, amikor a jogszerzőnek nincs lehetősége arra, hogy a nyugdíjjáruléka meghatározott részét magánnyugdíjpénztárba fizesse be – a fentiekben kifejtettek alapján – a közérdekkel alkotmányosan nem indokolható, aránytalan tulajdonelvonást jelent és ezért alkotmányellenes.
A szülői nyugdíjra való jogosultság esetében a rokkantság fennállta vizsgálatának tekintetében az életkor öt évvel történő megemelése – figyelemmel a Tny. 58. § (4) bekezdésének rendelkezésére is – nem tekinthető a közérdekkel alkotmányosan nem indokolható, aránytalan tulajdonelvonásnak.
Önmagában az a tény, hogy a jogszabálymódosítást vagy újraszabályozást megelőzően kedvezőbb rendelkezések voltak hatályban, mint a módosítást vagy az újraszabályozást követően – tehát, hogy azok az özvegyek és szülők magasabb összegű ellátásra szereztek jogosultságot, akik a T. szerint részesednek hozzátartozói nyugellátásban, mint akik a Tny. rendelkezései szerint – nem hozható összefüggésbe az Alkotmány diszkrimináció tilalmára vonatkozó rendelkezésével. Az Alkotmány 70/A. §-nak nem lehet olyan értelmet tulajdonítani, hogy az megtiltja a jogalkotó számára a jogok és kötelezettségek jogszabálymódosítás vagy újraszabályozás útján történő megváltoztatását.
6. Az Alkotmánybíróság azért élt a visszamenőleges megsemmisítés feltételes időpontban történő megállapításával, hogy egyrészt a törvényhozót az alkotmányellenes rendelkezések minél előbbi alkotmányos pótlására késztesse, másrészt pedig hogy az érintett személyi kör az alkotmányos szabályok megszületéséig se maradjon teljesen ellátatlan.
Alkotmánybírósági ügyszám: 903/B/1997/3.
Dr. Zlinszky János alkotmánybíró párhuzamos indokolása
Dr. Kilényi Géza alkotmánybíró úrral közösen 1996. április 29-én különvéleményt csatoltunk a 874/1994. AB határozathoz. Az abban foglaltakat teljes egészében fenntartom. Minthogy az abban előadottakkal végeredményben a jelen határozat nem ellentétes, csak párhuzamos indokolásban kívánom ismételten felhívni a figyelmet arra, hogy az Alkotmány családvédelmi és tulajdonvédelmi tételeivel a nyugdíjrendszer továbbra sem teremtette meg az összhangot. A házastársak keresete általában közszerzemény, akármelyik fél munkaviszonya (vállalkozása stb.) révén keletkezett is, a házastársak társadalombiztosítása is közszerzemény, függetlenül attól, hogy azt kinek a javára nevesítik. A nyugdíjrendszer nem térhet el ettől a vagyonjogi alapelvtől, csak tulajdoni elvonással, tehát annak összes előfeltételeit biztosítva és betartva.
A házasfelek dönthetnek úgy, hogy nem élnek házastársi közszerzeményi kapcsolatban. Ez a felek döntése, rájuk nem kényszeríthető. Önmagában az alkotmányellenes, hogy a nyugdíjrendszer e lehetőséget nem veszi figyelembe – vagy helyesebben általában abból indul ki, hogy a nyugdíjasok közt nincs közszerzeményi közösség. A közszerzeményben élők és azt szerződéssel kizárók közt a nyugdíjrendszernek, a jogrend összhangját biztosítandó, különböztetnie kellene.
A rendszer a közszerzemény jogából semmilyen következményt nem vezet le. Csupán szociális kedvezménynek tekinti, hogy a házasfél halála esetén az általa eltartottakat bizonyos határig többletnyugdíjigényhez juttatja. Függetlenül attól, hogy ez számos esetben a közszerzemény következetes figyelembevételével szemben kedvező eredményt hozhat, a jogrendszer elvi egységét és a jogbiztonságot a tulajdon és a szociális biztonság terhére megtöri.
Az átállás kedvezően érinti azokat, akik a jelenlegi rendben saját jogon szerzett nyugdíjuk magassága miatt nem kapnak özvegyi nyugellátást, vagy csak az elhunyt nyugdíjának 20%-ánál kevesebbet kapnak. A közszerzemény elvének érvényesítése hátrányosan érintené azokat, akik a mai helyzet szerint nyugdíjjogosultsággal nem rendelkező házastársuk halála után a saját nyugdíjukat (noha az közszerzemény) teljes összegben kapják tovább is. Hátrányosan érinti viszont mindazon házastársakat (szülőket stb.), akik a törvény változását követő időszakban úgy kerülnek nyugdíjas korba, hogy addig saját jogon nyugdíjat már nem szerezhetnek. Ezek a nekik járó 50% helyett, amelyre közszerzeményi váromány jogán (vagy az eltartottaknak szociális váromány jogán) tulajdoni igényük van, csupán 20%-ot kapnak az új rendszerben.
A rendszer nem ellentételezheti az elvonást általában a nyugdíjra jogosultak körében keletkező kedvezőbb juttatások révén. Az elvont tulajdoni jogosultságot annál kell ellentételezni, akitől elvonták. A nyugdíjreform továbbra is adós a házasságot és a tulajdont védő alkotmányos elvek következetes érvényesítésével a törvényben.
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
A párhuzamos indokolással egyetértek.
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás