• Tartalom

23/1998. (HK 8.) HM utasítás

23/1998. (HK 8.) HM utasítás

a ruházati illetménynormák módosításáról*

1998.04.22.

1. § A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 11. § (1) bekezdésének 1) pontjában kapott felhatalmazás alapján a ruházati illetménynormákat az utasítás mellékletében foglaltak szerint módosítom.

2. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (továbbiakban: HM), hivatalaira és háttérintézményeire, a Magyar Honvédség katonai szervezeteire, valamint azok személyi állományára terjed ki.

3. § Ezen utasítás mellékletében lévő ruházati illetménynormák a 41/1977. (HK 11.) MNHF utasítással hatályba léptetett Csapathadtáp Szabályzat VII. rész (a továbbiakban: CSHSZ VII. rész) 3. számú mellékletének helyébe lép.

4. § Az 1998. évi hivatásos utánpótlási ruházati utalványfüzetben előrenyomtatott keretösszegen felül

tábornokok részére

4500 Ft

főtisztek, tisztek, zászlósok és

 

tiszthelyettesek részére

4000 Ft

 

 

készpénzt kell fizetni utalványszelvény kitöltése nélkül. A kifizetést az e célra felfektetett, szakmailag ellenőrzött jegyzék alapján kell teljesíteni és a ruházati utalványfüzetek „Feljegyzések” részébe kell bejegyezni.

5. § Polgári ruházatra az utánpótlási illetményből a katonanőkön kívül csak azok részére fizethető ki készpénz, akik a szolgálatukat kötelezően és tartósan teljesítik polgári ruházatban. A szolgálatnak alkalmankénti polgári ruházatban való ellátásához készpénz kifizetése nem engedélyezhető. Az intézmények sajátos feladataira tekintettel a HM, a HM hivatalai és háttérintézményei, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola vezetői javaslata alapján a ruházati utánpótlási illetmény kézhezfizetési mértékét egyedi elbírálással engedélyezem. A javaslatokat az intézmények vezetői – a HM KPSZH útján – 1998. március 25-ig terjesszék fel.

6. § (1) A HM köztisztviselői állománya ruházati költségtérítésére a HM közigazgatási államtitkára intézkedjen.

(2) A katonai nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos és szerződéses állománya ruházati utánpótlási illetményének készpénzfizetési mértékét a szolgálatok főigazgatói szabályozzák.

7. § Ez az utasítás a közzététele napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 1998. január 1-jétől kell alkalmazni. Ezzel egyidejűleg a ruházati illetménynormák módosításáról szóló 19/1997. (HK 9.) HM utasítás hatályát veszti.


Dr. Fodor István s. k.,

HM politikai államtitkár

Melléklet a 23/1998. (HK 8.) HM utasításhoz












RUHÁZATI ILLETMÉNYEK


(CSHSZ VII. rész 3. Melléklet)


1998. év










Megjegyzés:     (1.) a ruházati illetmények tervezésekor a költségvetési előirányzatok lehívásakor a 301010310 és a 302020017 tervezési tételeken + 25%-os ÁFA-val kell számolni.


(2.) a munkavédelmi rendeltetésű általános egyéni védőeszközzel történő ellátásra vonatkozó CSHVSZ VII. rész 3/j melléklet a 87/1986. (HK 22.) MNHF intézkedés szerint marad hatályban.


Hivatásos főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi beosztású szerződéses személyi tartalékban lévő és ösztöndíjas katona ruházati illetménye

(CSHSZ VII. rész 3/a melléklet)

Jogosult állomány

Jogcímkód

Illetmény (Ft)

Hivatásos állomány alapfelszerelési illetménye

Tábornok

Hivatásos állományból (alapfelszerelés kiegészítése)

21 101

103 000

Polgári életből

21 102

284 200

Általános és harckocsizó

Tiszt, zászlós katonai főiskolai hallgatói állományból

21 111

216 400

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes polgári életből

21 112

216 400

Tiszthelyettes

1.

éves tiszthelyettesi iskolai hallgatói állományból

21 113

207 700

2.

21 114

217 500

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes polgári életből a próbaidőszak időtartamára

21 115

128 100

Hadihajós

Tiszt, zászlós katonai főiskolai hallgatói állományból

21 120

231 300

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes polgári életből

21 121

231 300

Tiszthelyettes tiszthelyettesi iskolai hallgatói állományból

21 122

231 300

Ejtőernyős

Tiszt, zászlós katonai főiskolai hallgatói állományból

21 130

239 700

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes polgári életből

21 131

239 700

Tiszthelyettes tiszthelyettesi iskolai hallgatói állományból

21 132

240 500

Repülőgép
szerelő

Tiszt, zászlós katonai főiskolai hallgatói állományból

21 141

264 800

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes polgári életből

21 142

264 800

Tiszthelyettes

1.

éves tiszthelyettesi iskolai hallgatói állományból

21 143

253 900

2.

21 144

263 900

Repülőhajózó

Tiszt, zászlós katonai tanintézeti hallgatói állományból

21 151

301 100

Főtiszt, tiszt zászlós

polgári életből

21 152

301 100

magassági ruházatot viselő

21 160

308 600

Köztársasági Őrezredtől átvettek ruházatának átszerelésére alapfelszerelés kiegészítés

21 190

12 020

Hadihajós öltözetre (-ről) áttérők részére alapfelszerelés kiegészítés

21 192

81 280

Repülő fegyvernemi öltözetre áttérők részére alapfelszerelés kiegészítés

21 193

76 660

BM HÖR-ségtől átvettek ruházatának átszerelési alapfelszerelés kiegészítés

21 191

33 820

Jogosult állomány

Jogcímkód

Illetmény (Ft)

Főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi beosztású szerződéses állomány alapfelszerelési illetménye 2 évre

Főtiszt, tiszt, zászlós, tiszthelyettes és tisztes

22 110

137 100

Hivatásos állomány utánpótlási illetménye 1 évre

Tábornok

21 201

50 000

Főtiszt, tiszt, zászlós, tiszthelyettes

21 202

40 000

Főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi beosztású szerződéses állomány utánpótlási illetménye 1 évre

Főtiszt, tiszt, zászlós

A 3. és 4. szerződéses évre

szerződéses évenként

22 201

32 500

Az 5. szerződéses évtől

22 202

40 000

 

Szabályozás kiegészítések:

 

 

 

 

 

 

1.

A szabályzat alapján készpénzben kifizethető ruházati illetmény:

 

 

 

 

 

 

 

 

a.

Az alapfelszerelési illetményből a katonanőknek fehérneműre egy alkalommal (161. pont):

9 600 Ft

 

 

 

 

 

 

 

b.

Az utánpótlási illetményből polgári ruha beszerzésére a szabályzat 162. pontja alapján:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

az MH állományú jogosultak részére:

10 000 Ft

 

 

 

 

 

 

 

 

 

az MH 4. Anyagraktár, MH KAJÜ, MH Híradószertár, Erdőbényei Honvédüdülő és Bujáki Honvédüdülő állományú jogosultak részére:

36 000 Ft

 

 

 

 

 

2.

A szabályzat 65. és 68. pontja alapján járó kiegészítés:

1 %

 

 

 

 

 

3.

A ht. ruházati utánpótlási illetmény 1 havi átlaga:

3 333 Ft

 

 

 

 

 

4.

A 39/1986. (HK 11.) MNHF intézkedés 3. pontja alapján a honvédelem érdekében munkát végző nyugállományú katona 1998-ra tervezhető ruházati ellátmánya:

4 700 Ft


Ellátottak ruházati kiadása

Tervezési tétel: 302020019 (CSHSZ VII. rész 3/b melléklet)

Jogcím

Jog
cím
kód

Normakód

Megjegyzés

1.

2.

3.

Illetmény (Ft)

Alapfel
szerelés

Utánpótlás

1 évre

1 napra

Katonai főiskolai és tiszthelyettes iskolai hallgató

Általános, harckocsizó, ejtőernyős

4

évi képzési idejű

21 400

179 400

28 100

76,98

(1)    Fehérnemű vásárlásra készpénzben kifizethető: Alapfelszerelési illetményből:

12 400 Ft.

Utánpótlási illetményből: 3 000 Ft

(2)    Csak a kiképző bázisok számolhatják fel.

(3)    Csak a ténylegesen letöltött időre illetményes.

(4)    Nők részére fehérnemű vásárlásra:

1 200 Ft, (kimenő és sportruházat) költségtérítésként 8 000 Ft készpénz kifizethető.

(5)    Báziskiképzésben nem részesült sorállomány után:

17 100 Ft illetményes.

2

21 405

179 400

28 600

78,36

1

21 408

179 400

38 300

104,93

Repülőhajózó

4

21 403

227 400

31 600

86,58

Repülőgép szerelő

4

21 409

228 900

32 300

88,49

2

21 402

228 900

32 600

89,31

1

21 407

228 900

41 800

114,52

Nő (1)

4

21 406

172 600

30 150

82,60

Sorállomány

Általános és harckocsizó

 

21 410

134 000

11 700

 

Ejtőernyős

 

21 411

185 200

16 800

33,70

Repülőgép szerelő

 

21 412

194 800

15 400

47,67

Hadihajós

 

21 413

167 400

11 800

43,84

Báziskiképzésen résztvevő állomány

(2)

21 414

 

16 500

33,97

Bevonuló létszám után (tulajdonba menő cikkek értéke)

(2)

21 415

 

3 600

 

Tartalékos tiszti, tiszthelyettesi hallgató

(3)

21 416

 

 

44,60

Sorkatonai
beosztású
szerződéses

Általános és harckocsizó

(4)

21 421

133 000

14 980

41,04

Ejtőernyős

(4)

21 422

174 900

16 630

45,56

Hadihajós

(4)

21 423

156 300

14 660

40,16

Repülőgép szerelő

(4)

21 424

193 500

14 050

38,49

Egyéb
kiegészítő
illetmény

Páncélozott harcjármű vezető

 

21 431

3 230

340

0,93

Felderítő

 

21 432

20 250

3 760

10,30

Rendész

 

21 433

10 320

420

1,15

Forgalomszabályozó

 

21 434

10 420

510

1,40

Vasútállomás katonai parancsnok

 

21 437

6 320

480

1,32

Szállítmánykísérő

 

21 438

2 260

370

1,02




Jogcím

Jog
cím
kód

Normakód

Megjegyzés

1.

2.

3.

Illetmény (Ft)

Alapfel-
szerelés

Utánpótlás

1 évre

1 napra

Szerződéses állomány főtiszti, tiszti, zászlósi, tiszthelyettesi beosztású

Hadi-
(gyakorló)
ruházatra

Általános és harckocsizó

öltözetet
viselő

21 440

23 700

 

 

(6)    A 21 440–21 443 jogcímkódoknál meghatározottakon felül.

(7)    A növendéki munkaruha költségfedezetét általános egyéni védőeszközként kell igényelni. Alapfelszerelés az első évfolyam létszámadataira számítható fel.

Ejtőernyős

21 441

35 000

 

 

Hadihajós

21 442

29 900

 

 

Repülőgép szerelő

21 443

47 900

 

 

Szerződéses állományú

Próbaszolgálat idejére

Ált; hk; eje; rész; hhj.

(6)

21 446

 

 

20,11

A katonai szervezet készletéből hadi- (gyakorló) ruha cseréjére jogosult állomány

Általános és harckocsizó

21 450

 

1 340

3,67

Repülőgép szer. ejtőernyős, hadihajós

21 451

 

3 500

9,59

Repülőhajózó

21 453

 

7 520

20,60

Repülőhajózó, magassági ölt. Viselő

21 454

 

9 060

24,82

Díszruházatra kiegészítő illetmény

Budapest
Őrezred

Díszelgő állomány

Tiszti állomány

21 460

119 970

7 600

20,82

Sorállomány

21 461

90 000

5 220

14,30

Zenész állomány

21 462

103 680

8 160

22,35

Középiskolai, gimnáziumi növendék

(7)

21 470

53 990

17 670

48,41

Katonai gimnáziumi növendék III. – IV. évfolyam kiegészítő illetménye

21 471

 

5 480

15,01

Tartalékos állomány

14 napnál hosszabb idejű

Kikép
zésre
behí
vott

Általános és hk.

21 490

 

 

41,53

Ejtőernyős

21 491

 

 

57,07

Hadihajós

21 494

 

 

45,86

Repülőgép szerelő

21 492

 

 

49,01

14 napnál rövidebb idejű

Ált; hk; eje; hhj; resz.

21 493

 

 

9,90

MH HEEK ellenőrző állománya után

21 455

 

6 900

18,90

Kimenő ruházat és sportfelszerelés értéke az áthelyezett sorállomány katonai ruházati anyagainak elszámolásához

12 000


Ruházati kiegészítő és felszerelési anyagok

Tervezési tétel: 302020020 (CSHSZ VII. rész 3/c melléklet)


Jogcím

Jog-
cím-
kód

Normakód

Megjegyzés

1.

2.

3.

Illetmény (Ft)

Alapfel-
szerelés

Utánpótlás

1 évre

1 napra

Katonaszakács-, pék-, hentes kiegészítő illetménye

21 600

30 110

4 490

12,30

(1)    Utánpótlás csak az igénybevétel napjaira számítható.

(2)    A gazdálkodó és az utalt katonai szervezet sor és tartalékos állománya elhelyezésének időtartamára nem illetményes.

(3)    Sorkatonai beosztású szerződéses laktanyai elhelyezése esetén felszámítható.

(4)    Az MH Honvéd Folyami Flottilla hajóin lévő fekhelyekre is illetményes.

Őr (fűtetlen őrhelyenként)

21 601

13 420

2 440

6,68

Motorkerékpár

21 602

6 540

1 520

4,16

Gyengélkedő szobai ágy

(1)

 

21 603

21 140

1 850

5,07

Tiszti, tiszthelyettesi ügyeleti, szolgálati fekhely

(1) (4)

 

21 604

29 024

. 990

2,71

Polgári őri fekhely

21 605

13 780

460

1,26

Nőtlen tiszti, átvonuló, nővér-, stb. szállás fekhelyenként

(1) (2) (3)

21 611

17 740

1 120

3,07

Tiszti étkezde (átlag ebédadag alapján)

21 620

630

140

0,38

Kórházi ágy

21 630

50 510

9 330

25,56

Eü. vizsgáló, kezelő, fizikoterápiás fekhely

21 636

22 540

1 290

3,53

MH HIEK ellenőr és kísérő csoportonként

21 640

 

5 500

15,07

Szolgálati őrkutya felszerelés

Őrkutya

21 660

10 080

1 330

3,64

Kiképzési csoportonként (4 vagy több kutya után)

21 661

6 910

1 380

3,78





Kiképzési irodaszer

Tervezési tétel: 301010310 (CSHSZ VII. rész 3/d melléklet)


Jogcím

Jog
cím
kód

Normakód

Megjegyzés

2.

3.

Illetmény (Ft)

1 évre

1 napra

Hivatásos és szerződéses főtiszt, tiszt

 

11 110

620

1,70

(1)    A tanév kezdetekor készpénzben kifizethető. Nem honvédségi ösztöndíjasnak, levelező és tanszervásárlási segélyben részesülő polgári felsőfokú tanintézetben tanuló hallgatónak nem illetményes. Kizárólag a képzést végző tanintézet számolhatja fel.

(2)    Tanfolyamonként a kiképző katonai szervezetnél számolható fel.

(3)    A tagozatos gimnázium és szakközépiskola követelmények szerinti kiképzési irodaszerek szükségletének fedezetét naptári évenként a költségvetési előirányzat módosításban kell igényelni.

Nemzetvédelmi Egyetem hallgatója

(1)

11 111

1 600

4,38

Főtiszti, tiszti, továbbképző iskolai hallgató

(1)

11 112

1 600

4,38

Katonai főiskolai hallgató

(1)

11 113

1 600

4,38

Hivatásos és szerződéses zászlós, tiszthelyettes és tisztes

 

11 120

310

0,85

Tiszthelyettesi iskolai hallgató

 

11 121

1 600

4,38

Sorállomány, sorkatonai beosztású szerződéses

 

11 130

130

0,36

Tartalékos tiszti, tiszthelyettesi hallgató

 

11 132

 

1,26

Szaktanfolyamon lévő sorállomány után kiegészítés

(2)

11 133

45

 

Kiképzésre behívott tartalékos állomány

 

11 141

 

1,10

Műszaki rajzoló (állománytáblás)

 

11 150

5 360

14,68

Középiskolai, gimnáziumi növendék

(3)

11 160

1 600

4,38

Honvédségi közalkalmazott

 

11 170

100

0,27




Írószer, egyéb irodaszer

Tervezési tétel: 301010310 (CSHSZ VH. rész 3/e melléklet)

Jogcím kód

Illetmény

Jogcím kód

Illetmény

Típus

Egyévi Ft összege

Típus

Egyévi Ft összege

11 201

I.

2 100

11 205

V.

21 400

11 202

II.

4 200

11 206

VI.

38 700

11 203

III.

8 600

11 207

VII.

63 700

11 204

IV.

14 800

11 208

VIII.

187 000



Vegyes nyomtatvány

Tervezési tétel: 301010210 (CSHSZ VH. rész 3/f melléklet)

Jogcím kód

Illetmény

Jogcím kód

Illetmény

Típus

Egyévi Ft összege

Típus

Egyévi Ft összege

11 301

1.

185 500

11 303

3.

12 100

11 302

2.

37 600

11 304

4.

4 000




Irodai papírok

Tervezési tétel 301010110 (CSHSZ VII. rész 3/e melléklet

Jogcím kód

Illetmény

Jogcím kód

Illetmény

Típus

Egyévi Ft összege

Típus

Egyévi Ft összege

11 401

I.

1 100

11 405

V.

11 500

11 402

II.

2 200

11 406

VI.

20 800

11 403

III.

4 600

11 407

VII.

34 200

11 404

IV.

7 900

11 408

VIII.

100 600



Nyomdai papírok

Tervezési tétel: 301010110


A szükségletet minden évben a következő évre előre kell tervezni és a költségfedezetet május 31-ig igényelni az MH RSZF-ségtől.

A pénzkeret felhasználását az indokolt igénybejelentés alapján az MH RSZF-ség engedélyezi, amelyet a „Felszámítási kimutatás”-ban kell rögzíteni.


Megjegyzés: Az „Irodai papír” és „írószer, egyéb irodaszer” tételekre a „Felszámítási kimutatás”-t az érvényben lévő típusbesorolás és szorzószám alapján kell elkészíteni.


Textiltisztítás, javítás, karbantartás, szolgáltatás

Tervezési tétel: 301010811 (CSHSZ VII. rész 3/g melléklet)


Jogcím

Jog
cím
kód

Normakód

Megjegyzés

2.

3.

Illetmény (Ft)

1 évre

1 napra

Sorállomány

12 000

10 180

27,89

(1)    Csak az igénybevétel időtartamára számolható el. A gazdálkodó és utalt katonai szervezetek sor és tartalékos állománya elhelyezésének időtartamára nem illetményes.

(2)    Sorkatonai beosztású szerződéses állomány laktanyai elhelyezése esetén is illetményes.

(3)    A növendéki munkaruha tisztítás, karbantartás költségfedezetét az általános egyéni védőeszközökre előírtak szerint kell igényelni.

(4)    Külön terv szerint.

(5)    Az MH Honvéd Folyami Flottilla hajóin lévő fekhelyekre is illetményes.

Tartalékos tiszti, tiszthelyettesi hallgató

12 001

 

27,89

Sorkatonai beosztású szerződéses

12 002

7 590

20,79

Tartalékos
állomány

14 napnál hosszabb időre behívott állomány

12 011

 

27,89

14 napnál rövidebb időre („M” szemle, gyakorlat, kiképzés) behívott és azon hadiruházatban résztvevő állomány részére bevonulásonként kifizetendő mosatási költségtérítés

12 012

140

 

Fekhelyek

Gyengélkedő szobában

12 020

6 700

18,35

Nőtlen tiszti, nővér, stb. szállóban szálláson

(l) (2)

12 021

 

6,84

Átvonulási szálláson

(1) (5)

12 022

 

27,73

Ügyeletes tiszti, tiszthelyettesi

12 024

33 480

91,72

Hadkiegészítő parancsnokság ügyeleti

12 025

530

1,45

Hadkiegészítő parancsnokságon ügyeleti szolgálatot adó állománynak mosatás térítés címén kifizetendő személyenként

12 026

520

 

Fegyveres biztonsági őri

12 027

3 750

10,27

Tiszti étkezde átlag ebédadag szám alapján

12 035

 

2,15

Hallgatói
állomány

Katonai főiskolákon

12 041

10 180

27,89

Tiszthelyettesi iskolákon

12 042

10 180

27,89

Középiskolai, gimnáziumi növendék

(3)

12 045

10 180

27,89

Technikus, szerelő és gépjárművezető után kiegészítés

12 050

2 200

6,03

Díszelgő (Budapest Őrezred) és zenész állomány

12 060

580

1,59

Kórházi ágy

12 100

21 880

59,94

Vizsgáló, kezelő, fizikoterápiás fekhely (eü)

12 101

23 220

63,61

Általános egyéni védőeszköz karbantartás

(4)

12 888

 


Munka és védőruházat

Tervezési tétel: 302020017 (CSHSZ VII. rész 3/h melléklet)


Jogcím

Jogcímkód

Normakód

Megjegyzés

1.

2.

Illetmény (Ft)

Alapfelszerelés

1 évre

Fegyveres biztonsági őr

13 040

80 200

26 620

(1) Külön terv szerint

Általános egyéni védőeszköz

(1)

13 888

 

 


Ruházati költségtérítés

Tervezési tétel: 101020121

Jogcím

Jogcímkód

Normakód

Megjegyzés

2.

Illetmény (Ft)

1 évre

Honvédségi közalkalmazott

13 039

11 000

 

*

Az utasítást a 69/1999. (HK 24.) HM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte 2000. január 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére