• Tartalom

2/1998. (ÜK. 7.) LÜ h. körlevél

2/1998. (ÜK. 7.) LÜ h. körlevél

a büntetőeljárás során adandó tájékoztatásról*

1998.07.31.

Az elmúlt évek során több olyan törvény lépett hatályba, amelyek a büntetőügyekben eljáró hatóságok számára a Be-ben előírottakon túli értesítési kötelezettséget állapítanak meg azokban az esetekben, amikor az e törvényekben megjelölt személyek ellen indul büntetőeljárás.

Az ezekben a törvényekben előírt kötelezettség teljesítésének elősegítése, az ezekkel kapcsolatos egységes gyakorlat biztosítása érdekében a következő

körlevelet

adom ki:

1. pont

a) A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 105. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a büntetőügyben eljáró hatóság a közjegyző, a közjegyzőjelölt és a közjegyzőhelyettes ellen indított büntetőeljárásról és letartóztatásról a Területi Közjegyzői Kamara elnökségét és a megyei bíróság elnökét értesíti. E törvény további rendelkezése szerint az eljárást befejező jogerős határozatot kézbesíteni kell a területi elnökség, a megyei bíróság elnöke és az Igazságügyi Minisztérium részére.
b) A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 293. §-ának (3) bekezdése szerint a büntetőügyben eljáró hatóság a végrehajtó ellen indított büntetőeljárásról és a letartóztatásról a megyei bíróság elnökét értesíti, továbbá az eljárást befejező jogerős határozatot kézbesíteni kell a megyei bíróság elnöke és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara részére.
c) Az igazságügyi szakértői kamaráról szóló 1995. évi CXIV. törvény 45. §-ának (3) bekezdése előírja, hogy a büntetőügyben eljáró hatóság a szakértő ellen indított büntetőeljárásról a területi Igazságügyi Szakértői Kamara elnökségét értesíti.
d) A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 37. §-ának (6) bekezdése szerint az Országos Rádió és Televízió Testület tagjával vagy elnökével szemben indult büntetőeljárásról a nyomozó hatóság a Testületet értesíti.
e) A nemzeti hírügynökségről szóló 1996. évi CXXVII. törvény 7. §-ának (7) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a Magyar Távirati Iroda Rt. elnökével szemben indult büntetőeljárásról a nyomozó hatóság a Magyar Távirati Iroda Rt. Tulajdonosi Tanácsadó Testületét értesíti.
f) Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 62. §-ának (2) bekezdése azt tartalmazza, hogy a büntetőügyben eljáró hatóság az ügyvéd ellen indított büntetőeljárásról és befejezéséről értesíti a területi ügyvédi kamarát.
g) A külföldre utazásról szóló 1998. évi szeptember 1. napján hatályba lépő 1998. évi XII. törvény 25. §-ának a) pontja úgy rendelkezik, hogy a vádirat benyújtásáig az ügyész, ezt követően a büntetőügyben eljáró bíróság, az eljárás befejezése után a büntetés-végrehajtási bíró a 16. § (1) bekezdés a)–d) pontja szerint büntetőeljárás alá vont, illetőleg fogvatartott állampolgár személyi adatairól és lakcíméről, az eljárás megindításának időpontjáról, az indokául szolgáló cselekmény törvényi minősítéséről, az eljárás jogerős befejezéséről, valamint a lakhelyelhagyási tilalom elrendeléséről és megszüntetéséről a központi adatkezelő szervet (BM Adatfeldolgozó Hivatal) értesíti.


2. pont

a) A körlevél 1. pontjának alkalmazásában az ügyészséget büntetőügyben eljáró hatóságként, illetőleg nyomozó hatóságként akkor terheli az értesítési kötelezettség – kivéve a g) pontban szereplő értesítési kötelezettséget –, ha

– az ügyben a nyomozást az ügyészség folytatja vagy más nyomozó hatóság által folytatott nyomozásban az ügyész eljárásában került sor a bűncselekmény alapos gyanújának a Be. 132. §-a szerinti közlésére és a gyanúsított kihallgatására, valamint

– ha az ügyben az 1. pontban megjelölt személy tekintetében a nyomozást az ügyész szüntette meg, feltéve, hogy a személyre vonatkozó rendelkezés az eljárás befejezéséről is tájékoztatási kötelezettséget ír elő.

b) A büntetőeljárást akkor kell az 1. pontban felsorolt törvényekben megjelölt személy ellen megindultnak tekinteni, ha vele a nyomozás során a bűncselekmény alapos gyanúját a Be. 132. §-a alapján közölték, illetve gyanúsítottként kihallgatták, akkor is, ha a vallomástételt megtagadta.

c) Amikor az értesítési kötelezettség a nyomozó hatóságot terheli, az ügyész kísérje figyelemmel, hogy annak eleget tettek-e és szükség esetén annak teljesítésére hívja fel a nyomozó hatóság vezetőjének figyelmét.

3. pont

Az 1. pont g) alpontjában megjelölt, a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény 25. §-ának a) pontja a vádirat benyújtásáig az ügyész kötelességévé teszi a központi adatkezelő szerv tájékoztatását a törvény 16. § (1) bekezdésének a)–c) pontjában megjelölt minden intézkedésről azoknak az adatoknak a közlésével, amelyeket a törvény 25. §-ának a) pontja felsorol, tekintet nélkül arra, hogy a büntetőeljárási cselekményt mely büntetőügyben eljáró hatóság végezte el.
Az ügyészség az általa folytatott nyomozás esetében eljárása folytán ismeri azokat az adatokat, amelyekről tájékoztatást kell adni. Ugyanez vonatkozik azokra az esetekre is, amikor más nyomozó hatóság eljárásában előzetes letartóztatás, kiadatási letartóztatás, ideiglenes kényszergyógykezelés vagy lakhelyelhagyási tilalom elrendelésére kerül sor.
Abban az esetben pedig, ha olyan büntetőeljárásról kell tájékoztatást adni, amelynek tárgya öt évig terjedő vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény vagy bármilyen bűncselekmény miatt folyó nyomozásban a terhelt őrizetben vagy kiadatási őrizetben van, illetve a korábbi értesítés után a nyomozást megszüntették, az ügyész a nyomozó hatóságtól kapott adatok alapján tesz eleget értesítési kötelezettségének.

4. pont

Az értesítési kötelezettség alapján tett intézkedéséről az eljáró hatóság a nyomozás irataihoz másolatot csatol.


5. pont

A körlevél rendelkezéseit – a 3. pontban foglaltak kivételével – a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

A külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény rendelkezéseihez kapcsolódó értesítési kötelezettségre vonatkozó 3. pont előírásait az 1998. évi szeptember hó 1. napjától tett eljárási cselekmények tekintetében kell alkalmazni.

    Dr. Fábián János s. k.,
    legfőbb ügyész helyettes
*

A körlevelet utóbb az 5/2003. (ÜK. 12.) LÜ h. körlevél módosította. A körlevelet a 2/2014. LÜ h. körlevél visszavonta 2014. március 31. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére