• Tartalom

1150/1998. (XI. 27.) Korm. határozat

1150/1998. (XI. 27.) Korm. határozat

a Hadigondozottak Közalapítványa létrehozásáról szóló 1116/1994. (XII. 9.) Korm. határozat módosításáról és kiegészítéséről1

1998.11.27.

A Kormány

1. a Hadigondozottak Közalapítványa létrehozásáról szóló – az 1036/1997. (IV. 18.) és az 1084/1998. (VI. 9.) Korm. határozattal módosított – 1116/1994. (XII. 9.) Korm. határozat mellékletét képező Alapító Okiratot a mellékletben foglaltak szerint módosítja;

2. felhatalmazza a honvédelmi minisztert, hogy a Közalapítvány Alapító Okiratának módosításával kapcsolatban az alapító nevében eljárjon.

3. A Közalapítvány módosított Alapító Okiratát a bírósági nyilvántartásba vételt követően a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.

4. Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba, egyidejűleg az 1084/1998. (VI. 9.) Korm. határozat mellékletének 4., 5., 6. és 9. pontja a hatályát veszti.

Melléklet az 1150/1998. (XI. 27.) Korm. határozathoz


1. Az Alapító Okirat 8.1. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
,,8.1. Kuratórium
A Közalapítvány legfőbb döntést hozó szerve a 10 tagú kuratórium. A tagokat az alapító az alábbi szervezetek javaslata alapján jelöli ki:
Honvédelmi Minisztérium, Egészségügyi Minisztérium, Szociális és Családügyi Minisztérium, Pénzügyminisztérium, Belügyminisztérium, Vak Hadirokkantak Országos Egyesülete, Hadigondozottak, Hadiözvegyek, Hadiárvák Országok Nemzeti Szövetsége (HONSZ), Magyar Hadigondozottak Országos Nemzeti Szövetsége (MAHONSZ), Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, Országos Egészségbiztosítási Pénztár.
A kuratórium tagja:
1. dr. József Péter főosztályvezető-helyettes, a Honvédelmi Minisztériumtól,
2. Bogár Ágnes főosztályvezető-helyettes, a Szociális és Családügyi Minisztériumtól,
3. dr. Arnold István főtanácsos, az Egészségügyi Minisztériumtól,
4. Szikszainé dr. Bérces Anna főosztályvezető, a Pénzügyminisztériumtól,
5. Kovács János osztályvezető, a Belügyminisztériumtól,
6. dr. Pallagi Pál elnök, a Vak Hadirokkantak Országos Egyesületétől,
7. dr. Padányi Márius elnökhelyettes, a Hadigondozottak, Hadiözvegyek, Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségétől (HONSZ),
8. dr. Leskó Ferenc elnök, a Magyar Hadigondozottak Országos Nemzeti Szövetségétől (MAHONSZ),
9. Bálintné Füleky Jolán igazgató, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól,
10. dr. Okolicsny Emília osztályvezető, az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól.''

2. Az Alapító Okirat 8.3. e) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
,,8.3. e) A kuratórium ülései nyilvánosak, döntéseit egyszerű szótöbbséggel hozza, szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. Az ülésre meg kell hívni:
– a kuratórium tagjait és tisztségviselőit,
– a kezelő szervezet képviselőjét,
– a felügyelő bizottság tagjait,
– az alapító képviselőjét,
– az elnök által esetenként megjelölt személyeket.''

3. Az Alapító Okirat 8.3. f) pontja harmadik francia bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
,,– a Közalapítvány közhasznú jelentésének, éves költségvetési tervének, az azokról szóló beszámolónak és az éves mérlegnek, valamint a közhasznú szervezet éves beszámolójának elfogadása. A kuratórium az éves beszámolót az Alapító Okirat 8.3. e) pontjában meghatározott módon az éves mérleggel egyidejűleg fogadja el, és azt az elfogadást követő 15 napon belül írásban az alapítónak felterjeszti.''

4. Az Alapító Okirat 8.3. g) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
,,8.3. g) Összeférhetetlenségi szabályok:
A Közalapítvány tisztségviselőire alkalmazni kell a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 8–9. §-aiban foglaltakat:
– a kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a tag vagy tisztségviselő, aki vagy akinek közeli hozzátartozója [Ptk. 658. § b) pont], élettársa a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, illetve bármilyen más előnyben részesül,
– a kuratórium tagja vagy tisztségviselője nem lehet a felügyelő bizottság elnöke vagy tagja, illetve könyvvizsgálója,
– a közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be – annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig – vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki,
– a vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt,
– nem lehet a felügyelő szerv elnöke vagy tagja, illetve könyvvizsgálója az a személy, aki
a) a vezető szerv elnöke vagy tagja,
b) a közhasznú szervezettel a megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik,
c) a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásából részesül – kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat és a társadalmi szervezet által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatást –, illetve
d) az a)c) pontban meghatározott személyek hozzátartozója.''

5. Az Alapító Okirat 8.6. pontja címében és szövegében, valamint a 9.1. és 9.2. pontjában az igazgatóság kifejezés helyébe a ,,vagyonkezelő szervezet'' kifejezés lép. A 8.6. pont második bekezdését követően a következő harmadik bekezdéssel egészül ki:
,,A Közalapítvány vagyonkezelő szervezete feladatainak ellátásával külső szerv is megbízható.''

6. Az Alapító Okirat 8.7.1. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
,,8.7.1. A Közalapítványnál a Szociális és Családügyi Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium képviselőjéből álló 3 tagú felügyelő bizottság működik.
A felügyelő bizottság
– elnöke:
dr. Nagy Sándor főosztályvezető-helyettes, Pénzügyminisztérium,
– tagjai:
Kőnig Éva főosztályvezető-helyettes, Szociális és Családügyi Minisztérium,
Diener György osztályvezető, Honvédelmi Minisztérium.''

7. Az Alapító Okirat 11. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
,,11. Beszámolás a Közalapítvány működéséről, az éves közhasznú beszámoló jóváhagyása.
A kuratórium köteles évente beszámolni a Közalapítvány működéséről az alapítónak. Ennek keretében – a kuratórium által elfogadott – éves közhasznú beszámolóját az elfogadást követő 15 napon belül írásban, két példányban jóváhagyásra az alapítónak felterjeszti. Az alapító a jóváhagyott beszámoló egy példányát saját irattárába helyezi, a másik példányt visszaküldi a kuratóriumnak. A kuratórium tevékenysége és gazdálkodása legfontosabb adatait a helyi vagy országos sajtó útján is nyilvánosságra hozza.''
1

A határozatot az 1036/2011. (III. 3.) Korm. határozat 3. pont f) alpontja hatályon kívül helyezte 2011. március 3. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére