• Tartalom

67/1997. (HK 23.) HM utasítás

67/1997. (HK 23.) HM utasítás

az európai fegyverkorlátozási, leszerelési, valamint a nemzetközi biztonságpolitikai szerződések, megállapodások és egyéb dokumentumok Honvédelmi Minisztériumot és a Magyar Honvédséget érintő feladatainak végrehajtásáról

1997.11.07.
A Bizalom- és Biztonságerősítő Intézkedésekkel foglalkozó Tárgyalások 1994. évi Bécsi Dokumentumában, az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről szóló Szerződésben, a Nyitott Égbolt Szerződésben, a Nyitott Égbolt Megállapodások, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet keretében, illetve azon kívül megkötött két- és többoldalú regionális fegyverzet ellenőrzési megállapodásokban és biztonságpolitikai dokumentumokban (a továbbiakban együtt: dokumentumok) a Magyar Köztársaság által vállalt kötelezettségekből a Honvédelmi Minisztériumra és a Magyar Honvédségre háruló feladatok végrehajtása érdekében a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 11. § (1) bekezdés l) pontja, és a Kormány 2036/1997. (II. 12.) Korm. határozata alapján az alábbi utasítást adom ki:

1. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra, annak hivatalaira és háttérintézményeire, valamint a Magyar Honvédségnek (a továbbiakban: MH) a felsorolt dokumentumok végrehajtására kijelölt szervezeteire és állományára terjed ki.

2. § (1) A dokumentumok végrehajtásának szakmai irányítását a 2036/1997. (II. 12.) Korm. határozattal létrehozott HM–KÜM Tárcaközi Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) végzi. A Bizottság társelnöke a Honvédelmi Minisztérium integrációs és nemzetközi kapcsolatokat felügyelő helyettes államtitkára. A Bizottságnak a honvédelmi tárca állományába tartozó tagjai a vonatkozó dokumentumok által meghatározott feladatok ellátásáért felelős szervezeti egységeinek vezetői, vagy az általuk megbízott személyek.

(2) A Bizottság társelnökei egymással egyetértésben, a feladatok függvényében meghívhatják az ülésekre az MH és a társminisztériumok, illetve az érintett országos hatáskörű szervek szakértőit is.

3. § (1) A hivatkozott kormányhatározat alapján a Bizottságnak állandó tagja a HM NATO és Multilaterális Együttműködési Főosztály vezetője, aki az integrációs és nemzetközi kapcsolatokat felügyelő helyettes államtitkár útmutatása, valamint a Bizottság döntése alapján végzi a dokumentumok által meghatározott feladatok végrehajtásának honvédelmi minisztériumi szintű irányítását és koordinálja a más minisztériumokkal és országos hatáskörű szervekkel, valamint az MH illetékes szerveivel való együttműködést.

(2) A Honvédelmi Minisztérium Fegyverzetellenőrzési Hivatala (HM FEH) a HM integrációs és nemzetközi kapcsolatokat felügyelő helyettes államtitkára felügyelete alatt, a HM NATO és Multilaterális Együttműködési Főosztály irányításával, a Magyar Honvédség parancsnoka, vezérkari főnök által kijelölt szervekkel és személyekkel együttműködve végzi a dokumentumok által előírt ellenőrzési/kísérési, információs és adatszolgáltatási feladatokat, logisztikai biztosítást, igény esetén szakértői támogatást nyújt a vonatkozó dokumentumok előírásainak végrehajtásához.

(3) A HM FEH az MH szakértői, repülőtechnikai, térképészeti és szaktechnikai támogatásával végzi a Nyitott Égbolt Szerződés és a Magyar–Román Nyitott Égbolt Megállapodás ellenőrzési/kísérési feladatai tervezését, végrehajtásának irányítását és logisztikai biztosítását. A HM FEH és a kijelölt MH szervek Nyitott Égbolt szakfeladatra vonatkozó munkakapcsolatát a HM integrációs és nemzetközi kapcsolatokat felügyelő helyettes államtitkára és az MH szakterületért felelős vezetője által jóváhagyott együttműködési megállapodásban kell szabályozni.

(4) Az MH által létrehozott Nyitott Égbolt adatbank nemzetközi tevékenységének logisztikai biztosítását igény esetén a HM NATO és Multilaterális Együttműködési Főosztály a HM FEH útján támogatja. Az adatbank személyi, szakmai és szaktechnikai működési feltételeit az MH biztosítja.

4. § A Magyar Köztársaság kül- és biztonságpolitikai szempontjainak figyelembevételével – a HM és az MH illetékes szerveivel együttműködve – a HM NATO és Multilaterális Együttműködési Főosztály a HM FEH részére évente feladattervet dolgoz ki, melyet a Bizottság társelnökei hagynak jóvá.

5. § A Magyar Honvédség parancsnoka, vezérkari főnök a dokumentumokban rögzített kötelezettségek és feladatok MH szervek által történő végrehajtásának rendjére, valamint a kijelölt HM szervekkel tartandó kapcsolattartás és együttműködés szabályozására az utasítás hatálybalépését követően 30 napon belül intézkedést ad ki.

6. § (1) Ez az utasítás a közzététele napján lép hatályba.

(2) Az utasítás hatálybalépésével egyidejűleg a Bizalom- és Biztonságerősítő intézkedésekkel foglalkozó Tárgyalások Bécsi Dokumentuma, az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről szóló Szerződés és a Nyitott Égbolt Megállapodás a Honvédelmi Minisztériumot és a Magyar Honvédséget érintő feladatainak végrehajtásáról szóló 95/1992. (HK 19.) HM utasítás hatályát veszti.


Keleti György s. k.,

honvédelmi miniszter

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére