• Tartalom

1997. évi CLII. törvény

1997. évi CLII. törvény

a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1996. évi költségvetésének végrehajtásáról1

1997.12.31.

Az Országgyűlés a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1996. évi – a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1996. évi költségvetéséről szóló, az 1996. évi LX. törvénnyel és az 1996. évi CXX. törvénnyel módosított 1996. évi XIV. törvényben (a továbbiakban: KT) meghatározott – költségvetése végrehajtásáról a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

A NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP 1996. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

A főösszegek és a hiány rendezése

1. § (1) Az Országgyűlés a Nyugdíjbiztosítási Alap (a továbbiakban: Ny. Alap) 1996. évi költségvetésének végrehajtását 559 989 millió, azaz ötszázötvenkilencmilliárd-kilencszáznyolcvankilenc millió forint bevétellel, 585 132 millió, azaz ötszáznyolcvanötmilliárd-egyszázharminckettő millió forint kiadással és 25 143 millió azaz huszonötmilliárd-egyszáznegyvenhárom millió forint kiadási többlettel jóváhagyja.

(2) Az Ny. Alap költségvetése végrehajtásának mérlegét az 1. számú melléklet tartalmazza.

(3) Az Ny. Alap (1) bekezdésben meghatározott 1996. évi költségvetési hiánya a Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 1997. évi CXI. törvény 19. § (1) bekezdésének a) pontja szerint kerül rendezésre.

A bevételek részletezése

2. § (1) A járulékbevételek összege 499 566 millió forint. Ebből a munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulékbevétel 411 828 millió forint, az egyéni nyugdíjjárulék bevétel 75 499 millió forint, a munkanélküliek ellátása után fizetett nyugdíjbiztosítási járulék 7843 millió forint, a munkanélküli járadék (segély) után fizetett nyugdíjjárulék 1700 millió forint. Az egyes szociális ellátások után fizetett nyugdíjbiztosítási járulék 2696 millió forint, melyből 1726 millió forint a települési önkormányzatok által fizetett járulék, 150 millió forint az egyházi személyek járulékfedezete, 820 millió forint a gyermeknevelési támogatás és a GYES után fizetett egyéni járulék.

(2) A járulékbevételek (1) bekezdés szerinti összegéből a kintlévőségek behajtásából származó bevétel 21 257 millió forint.

(3) A társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevétel 15 992 millió forint, amelyből a késedelmi pótlék és bírság 10 976 millió forint, az egyéb bevételek – ideértve a különféle okokból visszaérkezett ellátások összegét is – 5016 millió forint.

(4) A kamat- és egyéb hozambevételek összege 4456 millió forint.

(5) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól és azok 1993. évi költségvetéséről szóló, módosított 1992. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: AT) 7. §-ának (4) bekezdése alapján 1160 millió forint a Lakásfedezeti Államkötvény 1996. évi megtérülésének bevonásából származó bevétel.

(6) A működési célú bevételek összege 1576 millió forint. Ebből a nem az Ny. Alapból finanszírozott ellátások folyósítása miatti központi költségvetési térítés 658 millió forint. Az egyéb szervek költségtérítése és az intézmények egyéb működési célú bevétele 409 millió forint, az 1995. évi pénzmaradvány bevonásából származó bevétel 509 millió forint.

(7) Az Egészségbiztosítási Alap (a továbbiakban: E. Alap) a pénzbeli egészségbiztosítási ellátások (121 959 millió forint) után az Ny. Alap nyugdíjkiadásainak fedezetére az AT. 3. §-a (5) bekezdésének b) pontja szerint fizetett járulékból származó bevétel 37 198 millió forint.

(8) A hiány mérséklése céljából történt vagyonértékesítésből származó bevétel 41 millió forint.

A kiadások részletezése

3. § (1) Az AT 4. §-ának (1) bekezdésében meghatározott nyugellátások kiadása 504 866 millió forint. Ebből a korhatár fölötti saját jogú nyugdíjak kiadása 435 211 millió forint, a hozzátartozói ellátások kiadása 69 655 millió forint.

(2) Az ellátások megállapításával és folyósításával kapcsolatban felmerült és ténylegesen kimutatható postaköltség, bankköltség és útiköltség-térítés 2254 millió forint.

(3) A működésre fordított kiadások összege 9539 millió forint, amelyből 1550 millió forint a 2. § (6) bekezdése szerinti működési célú bevételekből teljesített kiadás. A működési kiadások összegéből:

a) a folyamatos működési kiadások összege 7871 millió forint,

b) az ellenőrzési tevékenység ösztönzésére fordított összeg 23 millió forint,

c) az informatikai fejlesztés kiadása 841 millió forint,

d) a beruházási kiadások összege 349 millió forint,

e) az adatszolgáltatási és nyilvántartási jogszabályi kötelezettségekkel kapcsolatos feladatok teljesítésének kiadása 338 millió forint,

f) a világbanki programmal kapcsolatban felmerült hazai költségek kiadása 117 millió forint.

(4) Működési költségvetési előirányzatként megtervezett, módosítás nélkül a szolgáltatási szektorban teljesített befektetés összege 754 millió forint, melynek forrása a működési költségvetés beszámolójában szereplő helyesbített pénzmaradvány.

(5) A kamat- és egyéb hozambevételekkel, vagyongazdálkodással kapcsolatos ráfordítások összege 59 millió forint.

(6) Az Ny. Alap nyugdíjkiadásai után (504 866 millió forint) az AT. 3. §-ának (5) bekezdése alapján a természetbeni egészségbiztosítási ellátások fedezetére az E. Alapnak átadott járulék 64 623 millió forint.

(7) Az egymás számára végzett, illetve a közös érdekeltségű feladatok ráfordításigényének együttes figyelembevétele alapján az Ny. Alap rendszeres járulékbevételeinek 0,3 százalékaként meghatározott, az E. Alapnak átadott rendszeres járulékok összege 1432 millió forint.

(8) A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló 1995. évi CXXI. törvény 32. §-ban meghatározott mértéket meghaladó Kincstári Egységes Számla igénybevétele miatt fizetett kamatkiadás 1336 millió forint.

(9) A működési szektort megillető 1996. évi finanszírozási különbözetek összege 269 millió forint. Ez az összeg a 371 millió forint szolgáltatási szektorból költségvetési kiutalatlan támogatásnak, és a tovább nem utalt 26 millió forint működési saját bevételnek, valamint a 128 millió forint pénzmaradványt terhelő elvonások (alulfinanszírozás, illetve befizetési kötelezettség) különbözetének az egyenlege.

Működési költségvetés

4. § (1) A működési költségvetés bevételi főösszege 10 234 millió forint.

(2) A működési kiadás (1) bekezdés szerinti összegéből

a) 965 millió forint a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatnál és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál, 4454 millió forint a területi nyugdíjbiztosítási igazgatóságoknál, 1879 millió forint a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál felhasznált összeg.

b) a központosított előirányzat kiadása 2241 millió forint, ebből 644 millió forint a központosított intézményi kiadás, 1597 millió forint a nyugdíjbiztosítási célfeladatokra fordított összeg, 695 millió forint a működési költségvetésben 1996-ban keletkezett pénzmaradvány. A 3. § (4) bekezdés és a 3. § (9) bekezdésében foglaltak teljesítését követően, valamint 10 millió forint összegű ellenőrzési tevékenység ösztönzésére fel nem használt 1995. évi pénzmaradvány visszafizetése után az 1997. évben felhasználható pénzmaradvány összege 200 millió forint.

(3) A működési költségvetés mérlegét a 2. számú melléklet tartalmazza.

Vegyes rendelkezések

5. § (1) A nyugdíjbiztosítás által folyósított – nem nyugdíjbiztosítási finanszírozású – ellátások kiadásait a 3. számú melléklet tartalmazza.

A központi költségvetés által finanszírozott a nyugdíjbiztosítás által folyósított meg nem térített ellátások fedezetéül szolgál a Ny. Alap beszámolójának bevételei között szereplő 170 millió postaköltség. Az Országgyűlés elrendeli 1997. december 31-i hatállyal

a) az Ny. Alapnak a 170 millió forint postaköltség finanszírozásba történő bevonását követően keletkező 85 millió forint egyenleg befizetését a központi költségvetésnek,

b) a központi költségvetésnek a pénzbeli kárpótlás után a központi költségvetést terhelő 571 millió forint megtérítését az Ny. Alapnak.

(2) Az Ny. Alap tartalékainak alakulását a 4. számú melléklet tartalmazza.

6. § Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és az ahhoz kapcsolódó egyes törvényi rendelkezések módosításáról szóló 1996. évi CXXI. törvény (a továbbiakban: MT) 58. §-ának (5) bekezdésében foglaltak végrehajtása során az Ny. Alap likviditási tartalékának 1996. december 31-i záróállománya 7734 millió forint, az Ny. Alap 1996. évi költségvetési hiánya fedezetébe ez az összeg vonható be.

7. § (1) A Társadalombiztosítási Alap 1992. évi költségvetéséről, valamint a Társadalombiztosítási Alapról szóló 1988. évi XXI. törvény módosításáról rendelkező – módosított – 1992. évi X. törvény 21. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján 1996-ban az Ny. Alap javára 7148 millió forint összegben történt állam általi vissztehermentes vagyonátadás. E vagyon az Ny. Alap vissztehermentesen átvett vagyona tartalékalapjába került.

(2) Az (1) bekezdés szerinti tartalékban nyilvántartott vagyonelemek értékcsökkenése, értékvesztése 1996. év végi elszámolásának tartalékcsökkentő hatása 643 millió forint, a számvitelről szóló – módosított – 1991. évi XVIII. törvény 39. §-ának (4) bekezdése szerint.

II. Fejezet

AZ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP 1996. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

A főösszegek és a hiány rendezése

8. § (1) Az Országgyűlés az E. Alap 1996. évi költségvetésének végrehajtását 465 473 millió, azaz négyszázhatvanötmilliárd-négyszázhetvenhárom millió forint bevétellel, 508 959 millió, azaz ötszáznyolcmilliárd-kilencszázötvenkilenc millió forint kiadással és 43 486 millió, azaz negyvenhárommilliárd-négyszáznyolcvanhat millió forint kiadási többlettel jóváhagyja.

(2) Az E. Alap költségvetése végrehajtásának mérlegét az 5. számú melléklet tartalmazza.

(3) Az E. Alap (1) bekezdésben meghatározott 1996. évi költségvetési hiánya a Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetésének a végrehajtásáról szóló 1997. évi CXI. törvény 19. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint kerül rendezésre.

A bevételek részletezése

9. § (1) A járulékbevételek összege 369 734 millió forint. A járulékbevételek összegéből a munkáltatói egészségbiztosítási járulék befizetése 308 224 millió forint, a munkanélküliek ellátásai után fizetett egészségbiztosítási járulék 5836 millió forint, az egyéni járulék befizetésének összege 50 551 millió forint, a baleseti járulék 1593 millió forint, a munkáltatói táppénz-hozzájárulás bevételek összege 3530 millió forint. A központi költségvetés által a társadalombiztosításról szóló – módosított – 1975. évi II. törvény 119. §-ában foglalt kötelezettség alapján fizetett járulék 12 000 millió forint.

(2) A járulékbevételek (1) bekezdés szerinti összegéből a kintlevőségek behajtásából származó bevételek összege 15 426 millió forint.

(3) A terhesgondozásnak az E. Alap kiadásai között kimutatott, de 1993-tól a központi költségvetést terhelő költségeire a központi költségvetéstől átvett összeg 2500 millió forint.

(4) A társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek összege 12 571 millió forint. Ebből 8141 millió forint a késedelmi pótlék és a bírság összege, 828 millió forint a baleseti megtérítés és egyéb kártérítések megtérítése, 245 millió forint a terhesség-megszakítás egyéni térítési díja, 800 millió forint az e feladattal kapcsolatosan 1995-ben megelőlegezett költségek 1996. évi – a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény 16. §-ának (3) bekezdésében meghatározott – központi költségvetés általi megtérítése. Az egyéb bevételek összege – ideértve a különféle okokból visszaérkezett ellátások, támogatások összegét – 2558 millió forint.

(5) A kamat- és egyéb hozambevételek összege 491 millió forint.

(6) Az Ny. Alap nyugdíjkiadásai (504 866 millió forint) után a természetbeni egészségbiztosítási ellátások fedezetére az AT. 3. §-a (5) bekezdésének a) pontja szerint fizetett járulékból származó bevétel 64 623 millió forint.

(7) Az egymás számára végzett, illetve a közös érdekeltségű feladatok végzésére az Ny. Alaptól átvett – az Ny. Alap rendszeres járulékbevételeinek 0,3 százalékaként meghatározott – összeg 1432 millió forint.

(8) A működési célú bevételek összege 2118 millió forint. Ebből az összegből a központi költségvetés által a családi pótlék és más ellátások folyósításával összefüggő kiadások fedezetére biztosított térítés 1307 millió forint, amelyből 260 millió forint a családi támogatások igénylésének feldolgozásával, 63 millió forint a lakossági energiakompenzáció folyósítási költségeivel, 4 millió forint a családi pótlékban részesülőkre kiterjedő adatgyűjtéssel és feldolgozással kapcsolatos bevétel és egyéb bevétel. Az intézmények saját folyó bevételeinek összege 286 millió forint, 525 millió forint a működési költségvetésben 1995-ben keletkezett pénzmaradvány bevonásából származó bevétel.

(9) A vagyonértékesítésből származó bevétel összege 4 millió forint.

A kiadások részletezése

10. § (1) A gyógyító-megelőző ellátásokra fordított kiadások összege 224 832 millió forint. E kiadások részletezését a 6. számú melléklet tartalmazza.

(2) A gyógyszerek fogyasztói árának társadalombiztosítási támogatására fordított kiadás összege 84 246 millió forint, amelyből 292 millió forint a sclerosis multiplexben szenvedő betegek gyógyszerellátásának kiadása. A gyógyászati segédeszközök árának társadalombiztosítási támogatására fordított kiadás összege 12 118 millió forint, 1249 millió forint a vérzékenység gyógykezelésére fordított kiadás.

(3) A gyógyfürdő-szolgáltatás kiadásainak összege 1396 millió forint, az anyatejellátás kiadásainak összege 128 millió forint.

(4) Az E. Alapot terhelő nyugellátások kiadása 79 265 millió forint.

(5) A terhességi-gyermekágyi segély kiadásaira fordított összeg 8276 millió forint.

(6) A táppénzkiadás összege 32 977 millió forint.

(7) Az egyéb betegségi ellátásokra fordított kiadások együttes összege 3575 millió forint. Ebből az utazási költségtérítésre fordított kiadás 2133 millió forint, a kártérítési járadékok kiadása 743 millió forint, a betegséggel kapcsolatos segélyek kiadása 699 millió forint. A betegséggel kapcsolatos segélyek kiadásából 113 millió forint a külföldi sürgősségi gyógykezelés költségeinek megtérítése, 326 millió forint a javasolt külföldi gyógykezelés kiadásaira fordított összeg, 250 millió forint a rendkívüli szociális támogatások kiadása, 11 millió forint a nemzetközi egyezményekből eredő kiadás.

(8) Az E. Alapot terhelő postaköltség, bankköltség, behajtási-végrehajtási költség és egyéb kiadások összege 1121 millió forint. A társadalombiztosítási kifizetőhelyek fenntartóinak fizetett költségtérítés összege 328 millió forint.

(9) A kamat- és egyéb hozambevételekkel kapcsolatos kiadások összege 7 millió forint.

(10) A pénzbeli egészségbiztosítási ellátások (121 959 millió forint) után az Ny. Alap nyugdíjkiadásainak fedezetére az AT. 3. §-a (5) bekezdésének b) pontja szerint fizetett járulék 37 198 millió forint.

(11) A működésre fordított kiadások összege 15 505 millió forint, amelyből 2118 millió forint a 9. § (8) bekezdése szerinti működési célú bevételekből teljesített kiadás. A működési kiadások összegéből

a) a KT 8. §-a (12) bekezdésének a) pontja szerint a folyamatos működési kiadásokra fordított összeg 11 980 millió forint,

b) a behajtási tevékenységet végző igazgatási szervek hatékonyabb működéséhez szükséges feltételek megteremtésére, illetve anyagi ösztönzésére fordított összeg 734 millió forint,

c) a működési célú informatikai fejlesztésre fordított összeg 400 millió forint,

d) beruházási kiadásokra, a Fővárosi és Pest megyei Egészségbiztosítási Pénztár elhelyezésének részleges megoldására szolgáló összeg 776 millió forint,

e) az egészségbiztosítási kiadások takarékos és hatékony felhasználását segítő ellenőrzési rendszerek (vény- és táppénz-ellenőrzési rendszer, jogosultság ellenőrzésére hivatott rendszer) fejlesztésére fordított összeg 244 millió forint,

f) a Világbanki Program hazai költségeire teljesített kiadás 313 millió forint,

g) a 9. § (8) bekezdése szerinti működési célú bevételek előirányzat fölött realizálódott összegéből teljesített kiadás 1058 millió forint.

(12) Az egészségügyi fekvőbeteg-szakellátást nyújtó, költségvetési rend szerint gazdálkodó intézmények tartozásainak visszatérítendő működési célú előleg formájában történő részbeni rendezésére teljesített kiadás 3995 millió forint.

(13) A kincstári egységes számlához kapcsolt megelőlegezési számláról történt – a Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló – módosított – 1995. évi CXXI. törvény 32. §-ának (3) bekezdésében meghatározott mértéket meghaladó – hitelfelvétel után fizetett kamat összege 2745 millió forint.

A működési költségvetés

11. § (1) A működési költségvetés bevételi főösszege 15 505 millió forint.

(2) A működési költségvetés kiadási főösszege 15 505 millió forint. Ebből az összegből az Egészségbiztosítási Önkormányzat kiadása 72 millió forint, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kiadása 2792 millió forint, 4 millió forint a Területi Egészségbiztosítási Bizottságok, 9464 millió forint a Megyei és Ágazati Egészségbiztosítási Pénztárak kiadása, az Országos Orvosszakértői Intézet kiadása 671 millió forint. A központosított előirányzatok teljesítésének összege 1225 millió forint. A működési költségvetésben 1996-ban keletkezett pénzmaradvány összege 1277 millió forint, melyből 309 millió forint a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár elhelyezésére fordítható.

(3) A működési költségvetés mérlegét a 7. számú melléklet tartalmazza.

Vegyes rendelkezések

12. § (1) Az egészségbiztosítás által folyósított, nem egészségbiztosítási finanszírozású ellátások kiadásait és azok megtérítéseit a törvény 8. számú melléklete tartalmazza. A központi költségvetés által finanszírozott, az egészségbiztosítás által folyósított ellátások 1996. évi kiadásait a központi költségvetés megtérítései nem fedezték. A különbözetet (1081 millió forintot) a központi költségvetés az 1997. évben megtéríti.

(2) Az E. Alap tartalékainak 1996. évi alakulását a 9. számú melléklet tartalmazza.

13. § Az E. Alap likviditási tartalékának 1996. december 31-i záróállománya 16 870 millió forint. Az E. Alap 1996. évi költségvetési hiánya fedezetébe az MT 58. §-ának (5) bekezdésében foglalt rendelkezések végrehajtása során ez az összeg vonható be.

14. § (1) A Társadalombiztosítási Alap 1992. évi költségvetéséről, valamint a Társadalombiztosítási Alapról szóló 1988. évi XXI. törvény módosításáról rendelkező – módosított – 1992. évi X. törvény 21. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján, 1996-ban az E. Alap javára 3737 millió forint összegben történt állam általi vissztehermentes vagyonátadás. E vagyon az E. Alapnak az AT. 6. §-ának (2) bekezdésében meghatározott tartalékalapjába került.

(2) Az E. Alap javára 1995-ben történt állam általi vissztehermentes vagyonátadás a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1995. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 1996. évi CX. törvény 11. §-ának (1) bekezdése szerint részben ideiglenes átadás-átvételi értéken lett számításba véve. Az 1996-ban megállapított végleges átadás-átvételi értékek figyelembevétele alapján az 1995. évi állam általi vissztehermentes vagyonátadás összege 5195 millió forint volt.

(3) Az (1) bekezdés szerinti tartalékban nyilvántartott vagyonelemek értékcsökkenése, értékvesztése 1996. év végi elszámolásának tartalékcsökkentő hatása – ideszámítva a Club Aliga üdülőegyüttes üzemeltetési vagyona csökkenésének hatását is – 97 millió forint.

(4) Az E. Alap tartósan befektetett eszközök tartalékában nyilvántartott, tulajdonában álló bérházak értékcsökkenése 1996. év végi elszámolásának a tartósan befektetett eszközök állományát csökkentő hatása 1 millió forint. Az említett tartalékban nyilvántartott értékpapíroknál 1996. év végén értékvesztés elszámolására nem került sor.

III. Fejezet

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ALRENDSZER EGÉSZÉT ÉRINTŐ RENDELKEZÉSEK

15. § (1) A társadalombiztosítási alrendszernek az Ny. Alap és az E. Alap költségvetése összegzéséből – a halmozódások kiküszöbölésével – adódó bevételi főösszege 922 209 azaz kilencszázhuszonkettőmilliárd-kétszázkilenc millió forint, kiadási főösszege 990 838 azaz Kilencszázkilencvenmilliárd-nyolcszázharmincnyolc millió forint, hiánya 68 629 azaz hatvannyolcmilliárd-hatszázhuszonkilenc millió forint.

(2) A társadalombiztosítási alrendszer összevont 1996. évi költségvetési mérlegét a 10. számú melléklet tartalmazza, amely a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1995. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 1996. évi CX. törvény 6. számú mellékletének a társadalombiztosítási alrendszer 1995. évi összevont költségvetése végrehajtásának mérlege számszaki elírásából adódó adatait is helyesbíti a következőképpen:

Kiadások 13 pont világbanki program hazai költsége 1995. évi teljesítés, 351 millió forint, kiadások összesen 861 718 millió forint, egyenleg – 40 416 millió forint.

(3) A társadalombiztosítási alrendszer összevont költségvetésének hiánya az 1. § (3) bekezdésében és a 8. § (3) bekezdésében meghatározott módon kerül rendezésre.

16. § (1) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjaival szemben fennálló tartozások vagyonátadással történő rendezése keretében 1996-ban 1270 millió forint összegű vagyonátvétel történt. Ebből 615 millió forint összegű vagyon felszámolási eljárás során, 655 millió forint összegű vagyon pedig az AT. 6. §-ának (3) bekezdésében szabályozott átvétellel került társadalombiztosítási tulajdonba. Az átvett vagyon – a tartozásra befizetett összegek különböző tartozásrészek kiegyenlítésére történő felhasználásának sorrendjére vonatkozó rendelkezések, az AT 4. §-a (3) bekezdésének a) és c) pontjában, továbbá 5. §-a (3) bekezdésének a) és c)–d) pontjaiban, valamint a KT. 18. §-ának (2)–(3) bekezdésében foglalt rendelkezések alkalmazásával megállapítható – eszmei hányadok szerint oszlik meg az Ny. Alap és az E. Alap között.

(2) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjaival szemben fennálló tartozások vagyonátadással történő rendezése keretében átvett vagyon 1996. december 31-ével elszámolt értékvesztése (ideértve az e vagyonkörbe tartozó ingatlanok értékcsökkenését is) 1914 millió forint. Ebből 1067 millió forint az Ny. Alapnál, 847 millió forint az E. Alapnál elszámolt összeg.

(3) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjaival szemben fennálló tartozások vagyonátadással történő rendezése keretében átvett vagyont a 11. számú melléklet részletezi.

17. § Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

1. számú melléklet az 1997. évi CLII. törvényhez

A Nyugdíjbiztosítási Alap 1996. évi költségvetése végrehajtásának mérlege

A Nyugdíjbiztosítási Alap 1996. évi költségvetése végrehajtásának mérlege

    Millió forintban


Megnevezés


1995. évi teljesítés


1996. évi előirányzat

1996. évi módosított előirányzat


1996. évi teljesítés


BEVÉTELEK

1. Járulékbevételek

432 763

484 235

479 422

499 566

– munkáltatói járulékbefizetés

351 896

391 099

388 360

411 828

– egyéni nyugdíjjárulék befizetések

69 957

80 874

79 000

75 499

– munkanélküli ellátás után fizetett nyugdíjbiztosítási járulék

7 561

8 362

8 362

7 843

– munkanélküli járadék (segély) után fizetett nyugdíj-járulék

1 650

2 300

1 600

1 700

– egyes szociális ellátás után fizetett járulék

1 699

1 600

2 100

2 696

 

2. Kintlévőségek behajtása

 

17 222

21 222

 

3. Rendkívüli behajtás

 

13 812

4 000

 

4. Járulékbevételek összesen

432 763

515 269

504 644

499 566

– ebből kintlévőségek behajtása

17 289

 

 

21 257

 

5. Társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevétel

13 992

14 064

13 100

15 992

– késedelmi pótlék és bírság

12 192

13 764

12 800

10 976

– egyéb bevételek

1 800

300

300

5 016

 

6. Kamat- és egyéb hozambevétel

7 623

3 000

3 000

4 456

 

7. Lakásfedezeti Államkötvény tőketörlesztése

1 300

1 160

1 160

1 160

 

8. Működési célú bevételek

934

720

838

1 576

– központi költségvetés által térített

155

420

420

658

– egyéb működési bevétel

618

300

300

409

– 1995. évi pénzmaradvány

 

 

 

391

– 1995. évi világbanki kölcsönnel kapcsolatos pénzmaradvány

 

 

118

118

– 1994. évi pénzmaradvány

160

 

9. Alapok közötti elszámolás

37 116

39 975

39 253

37 198

– pénzbeli egészségbiztosítási ellátások után átvett járulék az E. Alaptól

36 064

39 975

39 253

37 198

– egyösszegű átcsoportosítás az E. Alaptól

1 052

 

10. Vagyonértékesítés a hiány mérséklése céljából

 

 

2 900

41

 

 

 

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

493 728

574 188

564 895

559 989

 

 

KIADÁSOK

 

1. Nyugellátások

443 170

510 917

505 800

504 866

– korhatár fölötti saját jogú nyugdíjak

380 670

440 417

436 100

435 211

– hozzátartozói ellátások

62 499

70 500

69 700

69 655

 

2. Ellátásokkal kapcsolatos egyéb kiadás (posta, bank és egyéb)

2 015

2 600

2 600

2 254

 

3. Működésre fordított kiadások

8 064

9 974

9 892

9 539

– folyamatos működési kiadások

 

7 381

7 340

7 871

– ellenőrzési tevékenység ösztönzése

31

50

50

23

– informatikai fejlesztések kiadása

568

840

840

841

– beruházási kiadások

525

1 343

1 143

349


Megnevezés


1995. évi teljesítés


1996. évi előirányzat

1996. évi módosított előirányzat


1996. évi teljesítés


– adatszolgáltatási és -nyilvántartási kötelezettségekkel kapcsolatos

feladatokra

 

360

360

338

– világbanki program hazai költségei

150

 

159

117

– közös feladatra átadott

1 500

– egyéb működési célból fedezett

924

 

4. Működési előirányzatból ellátási költségvetésben

megvalósított befektetés fedezetének rendezése

410

 

 

754

 

5. Kamat- és hozambevételekkel, vagyongazdálkodással

kapcsolatos ráfordítások

259

100

100

59

 

6. Fővárosi Igazgatóság új székháza – céltartalék

 

7. Alapok közötti elszámolás

56 726

66 850

66 195

66 055

– nyugdíjkiadások után átadott járulék az E. Alapnak

56 726

65 397

64 742

64 623

– közös feladatok elvégzésére átcsoportosított járulék

 

1 453

1 453

1 432

 

8. Kamat a kincstári egyszámla igénybevétele miatt

 

 

1 500

1 336

 

9. Működési szektort megillető 1996. évi finanszírozási

különbözetek

 

 

 

269

 

 

 

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

511 918

590 441

586 087

585 132

EGYENLEG:

–18 190

–16 253

–21 192

–25 143


Az egyes adatok összege – a kerekítés miatt – eltérhet az összegző sorok adataitól.

2. számú melléklet az 1997. évi CLII. törvényhez

A Nyugdíjbiztosítási Alap 1996. évi működési költségvetése

A Nyugdíjbiztosítási Alap 1996. évi működési költségvetése

Millió forintban

Cím

Alcím

Elő-
irányzat cso-
port-
szám

Kiemelt elő-
irányzatszám

Címnév

Alcím-
név

Elő-
irányzat cso-
portnév

Kiemelt előirányzat név

1996. évi törvényi előirányzat

1996. évi módosított előirányzat

1996. évi teljesítés

 

BEVÉTELEK

 

 

9

 

 

 

Központosított előirányzatok

 

 

 

1

 

 

 

Működés bevételei

 

300

300

409

 

 

 

2

 

 

 

A Nyugdíjbiztosítási Alaptól

 

 

 

 

 

 

 

működésre átvett pénzeszköz

6 661

6 661

6 661

 

 

 

3

 

 

 

A nem nyugdíjbiz. ellátások

 

 

 

 

 

 

 

megállapítási, folyósítási kiad.

 

 

 

 

 

 

 

megtérítése

 

420

420

628

 

 

 

4

 

 

 

Informatikai fejlesztések fedezetére

 

 

 

 

 

 

 

átvett pénzeszköz

 

840

840

840

 

 

 

5

 

 

 

Beruházásokra átvett pénzeszköz

1 343

1 143

776

 

 

 

6

 

 

 

Adatszolg-i és nyilvánt. felad. személyi

 

 

 

 

 

 

 

és dologi kiadásaira átvett pénz

360

360

360

 

 

 

7

 

 

 

Ellenőrzési tevékenység ösztönzésre

 

 

 

 

 

 

 

átvett pénzeszköz

 

50

50

50

 

 

 

8

 

 

 

Világbanki kölcsönnel kapcsolatos

 

 

 

 

 

 

 

1995. évi pénzmaradvány

 

 

118

118

 

 

 

9

 

 

 

1995. évi pénzmaradvány igénybevétele

 

 

391

A Nyugdíjbiztosítási Alap működési költségvetésének bevételei összesen:

 

9 974

9 892

10 234

 

 

KIADÁSOK

 

 

1

 

 

 

Nyugdíjbiztosítási Alap Központi Irányítása

 

938

938

965

 

 

1

 

 

 

Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat

117

117

108

 

 

 

1

 

 

 

Működési kiadások

107

107

95

 

 

 

 

1

 

 

 

Személyi juttatások

 

36

36

30

 

 

 

 

2

 

 

 

Társadalombiztosítási járulék

16

16

2

 

 

 

 

3

 

 

 

Dologi kiadások

 

55

55

63

 

 

 

 

4

 

 

 

Pénzeszközátadás, egyéb támogatás

 

 

 

 

5

 

 

 

Ellátottak pénzbeli juttatásai

 

 

 

2

 

 

 

Felújítások

 

3

3

 

 

 

3

 

 

 

Felhalmozási kiadások

 

7

7

13

 

 

2

 

 

Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság

 

821

821

857

 

 

 

1

 

 

 

Működési kiadások

 

821

821

843

 

 

 

 

1

 

 

 

Személyi juttatások

 

292

292

331

 

 

 

 

2

 

 

 

Társadalombiztosítási járulék

119

119

124

 

 

 

 

3

 

 

 

Dologi kiadások

 

384

384

380

 

 

 

 

4

 

 

 

Pénzeszközátadás, egyéb támogatás

24

24

8

 

 

 

 

5

 

 

 

Ellátottak pénzbeli juttatásai

 

2

2

 

 

 

2

 

 

 

Felújítások

 

 

 

3

 

 

 

Felhalmozási kiadások

 

 

 

14

 

2

 

 

 

Területi nyugdíjbiztosítási igazgatóságok

3 604

3 604

4 454

 

 

 

1

 

 

 

Működési kiadások

3 563

3 563

4 324

 

 

 

 

1

 

 

 

Személyi juttatások

1 900

1 900

2 395

 

 

 

 

2

 

 

 

Társadalombiztosítási járulék

759

759

986

 

 

 

 

3

 

 

 

Dologi kiadások

 

904

904

941

 

 

 

 

4

 

 

 

Pénzeszközátadás, egyéb támogatás

 

 

2

 

 

 

 

5

 

 

 

Ellátottak pénzbeli juttatásai

 

 

 

2

 

 

 

Felújítások

 

1

1

20

 

 

 

3

 

 

 

Felhalmozási kiadások

 

40

40

110

 

3

 

 

 

Nyugdíjfolyósító Igazgatóság

 

1 532

1 532

1 879

 

 

 

1

 

 

 

Működési kiadások

 

1 527

1 527

1 848

 

 

 

 

1

 

 

 

Személyi juttatások

 

718

718

905

 

 

 

 

2

 

 

 

Társadalombiztosítási járulék

289

289

358

 

 

 

 

3

 

 

 

Dologi kiadások

 

519

519

580

 

 

 

 

4

 

 

 

Pénzeszközátadás, egyéb támogatás

1

1

5

 

 

 

 

5

 

 

 

Ellátottak pénzbeli juttatásai

 

 

 

2

 

 

 

Felújítások

 

 

 

17

 

 

 

3

 

 

 

Felhalmozási kiadások

 

5

5

14

 

9

 

 

 

Központosított előirányzatok

 

3 900

3 818

2 241

 

 

1

 

 

 

Központosított intézményi előirányzatok

1 995

1 795

644

 

 

 

1

 

 

 

Működési kiadások

 

465

465

10

 

 

 

 

1

 

 

 

Személyi juttatások

 

297

297

 

 

 

 

2

 

 

 

Társadalombiztosítási járulék

127

127

 

 

 

 

3

 

 

 

Dologi kiadások

 

31

31

 

 

 

 

4

 

 

 

Pénzeszközátadás, egyéb támogatás

10

10

10

 

 

 

 

5

 

 

 

Ellátottak pénzbeli juttatásai

 

 

 

2

 

 

 

Felújítások

 

187

187

285

 

 

 

3

 

 

 

Felhalmozási kiadások

 

1 343

1 143

349

 

 

2

 

 

 

Nyugdíjbiztosítási célfeladatok

 

1 905

2 023

1 597

 

 

 

1

 

 

 

Informatikai fejlesztések

 

840

840

841

 

 

 

2

 

 

 

Világbanki kölcsönnel kapcsolatos

 

 

 

 

 

 

 

kiadások

 

 

159

117

 

 

 

3

 

 

 

Kamat és rendelkezésretartási jutalék

41

 

 

 

4

 

 

 

Tűz-, biztonsági és vagyonvédelmi kiadások

38

38

9

 

 

 

5

 

 

 

Folyamatos informatikai kiadások

 

100

100

184

 

 

 

6

 

 

 

Hozzájárulás az önkéntes nyugdíj-

 

 

 

 

 

 

 

pénztárhoz

 

38

38

28

 

 

 

7

 

 

 

Adatszolg.-i és nyilvántartási köt. kapcs.

 

 

 

 

 

 

 

feladatokra

 

360

360

273

 

 

 

8

 

 

 

Üzemorvosi hozzájárulás

 

15

15

 

 

 

9

 

 

 

Üzemeltetési költség

 

169

169

 

 

 

10

 

 

 

Új székházak bebútorozása (ügyfélvárók)

50

50

45

 

 

 

11

 

 

 

Központi nyomtatvány ellátás

 

40

40

90

 

 

 

12

 

 

 

Nemzetközi rendezvényköltsége és ISSA

 

 

 

 

 

 

 

tagdíj

 

14

14

10

 

 

 

13

 

 

 

Ingatlanok lízing- és bérletidíj többlete

200

200

A Nyugdíjbiztosítási Alap működési költségvetésének kiadásai összesen:

9 974

9 892

9 539

Működési pénzmaradvány:

 

 

 

 

 

 

695

A Nyugdíjbiztosítási Alap működési költségvetésének kiadásai összesen:

 

 

10 234

3. számú melléklet az 1997. évi CLII. törvényhez

A nyugdíjbiztosítás által folyósított, nem a Nyugdíjbiztosítási Alapból finanszírozott ellátások kiadásai és megtérítései

A nyugdíjbiztosítás által folyósított, nem a Nyugdíjbiztosítási Alapból finanszírozott ellátások kiadásai és megtérítései

 

Millió forintban


Megnevezés

1995. évi teljesítés

1996. évi előirányzat

1996. évi teljesítés

 

BEVÉTELEK ÖSSZESEN

74 184

76 900

90 861

 

1. A központi költségvetés megtérítése

47 217

50 000

56 523

2. A munkáltatók, illetve a Munkaerőpiaci Alap megtérítése

18 127

19 000

26 498

3. Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. megtérítése

1 170

2 000

1 760

4. Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal megtérítése

4 149

2 400

2 600

5. Hadigondozottak Közalapítványának megtérítése

3 521

3 500

3 480

 

KIADÁSOK ÖSSZESEN

74 184

76 900

86 469

 

1. Központi költségvetésből finanszírozottak

47 217

50 000

56 989

– politikai rehabilitációs és más nyugdíjkiegészítések

5 619

7 300

6 034

= politikai rehabilitációval kapcsolatos nyugdíjkiegészítések

4 997

= kitüntetésekhez, címekhez kötött pótlékok

213

= tudományos fokozat után járó kiegészítő nyugellátások

90

= nemzeti gondozotti ellátások

319

= közszolgálati idő után járó nyugdíjkiegészítés

– bányásznyugdíj és szénjárandóság pénzbeni megváltása

2 183

3 000

2 428

– az 1992. évi profiltisztítás

5 510

5 200

6 324

= lakbér-hozzájárulás

307

300

289

= vakok személyi járadéka

2 453

2 400

2 706

= rokkantsági járadék

1 822

1 800

2 250

= egészségkárosodási járulék

767

500

914

= katonai családi segély

161

200

165

– az 1994. évi profiltisztítás

31 367

34 500

36 484

= házastársi pótlék és házastárs utáni jövedelempótlék

5 407

5 800

4 984

= megváltozott munkaképességűek átmeneti járadéka, rendszeres

szociális járadéka és egyéb szociális járadéka

20 481

22 000

26 068

= cukorbetegek támogatása

47

100

44

= mezőgazdasági járadékok

5 432

6 600

5 388

= egyházi személyek nyugdíja

– évközi változások

2 538

 

5 455

= egyszeri egyösszegű támogatás

 

 

4 764

= energiaár-kompenzáció (áthúzódó)

2 538

 

8

= nemzeti helytállásért pótlék

 

 

671

= bányász kereset-kiegészítés (mecseki)

 

 

2

= művészeti tevékenységgel kapcsolatos nyugdíj-kiegészítés

 

 

10

– postaköltség (összes ellátás)

 

 

264

 

2. Munkáltatói befizetésekből, illetve a Foglalkoztatási Alapból

finanszírozott foglalkoztatáspolitikai korengedményes nyugdíj

9 744

12 000

7 570

 

3. Szolidaritási Alapból finanszírozott előnyugdíj

8 383

7 000

10 109

 

4. Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. által finanszírozott

életjáradék személyi kárpótlás alapján

1 170

2 000

1 785

 

5. Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal által finanszírozott

életjáradék személyi kárpótlás alapján

4 149

2 400

3 610

 

6. Hadigondozottak Közalapítványa által finanszírozott hadigondozotti ellátások

3 521

3 500

3 358

 

7. Új korengedményes nyugdíj

 

 

3 048

 

 

EGYENLEG

 

1. A központi költségvetésből finanszírozott ellátások kiadásai, és tárgyévi

megtérítéseinek egyenlege (381 millió Ft visszaérkezett ellátással, valamint

170 millió forint postaköltséggel csökkentve)

 

85

 

2. A munkáltatók, illetve a Munkaerőpiaci Alap által finanszírozott ellátások

kiadásai, és tárgyévi megtérítések egyenlege

 

5 771

 

3. Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. által finanszírozott ellátások

kiadásai, és tárgyévi megtérítéseinek egyenlege

 

 

–25

 

4. Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal által finanszírozott ellátások

kiadásai, és megtérítésének egyenlege (373 millió Ft 1995. évi térítés,

66 millió Ft visszaérkezett ellátás)

 

 

–571

 

5. Hadigondozottak Közalapítványa által finanszírozott ellátások kiadásai,

és tárgyévi megtérítéseinek egyenlege

 

 

122

4. számú melléklet az 1997. évi CLII. törvényhez

A Nyugdíjbiztosítási Alap tartalékai


A Nyugdíjbiztosítási Alap tartalékai

Millió forintban

Sor-
szám

Megnevezés

Tartalékok

Likviditási tartalék

BHT

Tartósan befektetett eszközök

Vissztehermen-
tesen átvett vagyon

 

 

1.

1992. év végi – a kiadási többlet hatását nem tartalmazó –

 

 

állapot

10 993

4 735

15 485

 

2.

Likviditási tartalékcsökkenés az 1992. évi kiadási többlettel

 

 

összefüggésben

–9 617

 

3.

1993. évi induló állapot

1 376

4 735

15 485

 

4.

A likviditási tartalék 1991. évi kiadási többlettel összefüggő

 

 

1993. évi visszapótlása

1 403

 

5.

1993. évi hiány finanszírozására kibocsátott kötvény

5 000

 

6.

1993. évi hiány

–7 402

 

7.

Az 1993. évi vagyoni műveletek és értékvesztés nettó hatása

 

–599

–1 879

 

8.

1993. év végi állapot a hiány rendezését megelőzően

377

4 136

13 606

 

9.

A likviditási tartalék 1991. évi kiadási többlettel összefüggő

 

 

1994. évi visszapótlása

2 421

 

10.

1992. évi hiányt finanszírozó kötvény kibocsátásából szárma-

 

 

zó bevétel, 1994-ben

4 455

 

11.

1993. évi likviditási tartalék visszapótlása, MÁV

1 148

 

12.

Épületberuházás, ingatlanvásárlás

 

–499

499

 

13.

Állami ingyenes vagyonjuttatás keretében átvett ingatlan

 

 

 

185

 

14.

Követelések fejében átvett vagyonelemek értéke

 

15.

1994. évi költségvetési hiány

–23 465

 

16.

A tartósan befektetett eszközök 1994. évi értékvesztése

 

 

(Lupis-követelés)

 

 

–380

 

17.

Befekt. hozama tartalék megtérülése

 

3

 

18.

Vagyonmegosztásból az ÁSZ szerint

 

125

–125

 

19.

1994. év végi állapot (1994. XII. 31. pénzforgalmi)

–15 064

3 765

13 600

185

 

20.

1993. évi állami garancia

2 052

 

21.

1993. évi hiány kötvénnyel nem finanszírozott részének álla-

 

 

mi megtérítése

350

 

22.

1993. évi likviditási tartalék visszapótlása

1 069

 

23.

1994. évi zárszámadás szerint

–11 593

3 765

13 600

185

 

24.

1992. évi hiányt finanszírozó kötvény kibocsátásából szárma-

 

 

zó bevétel, 1995-ben

5 162

 

25.

1991. évi hiány 1992. évi zárszámadással összefüggő köt-

 

 

vény kibocsátásából történő rendezése

822

 

26.

PX Kft. üzletrész eladása és bevonása a költségvetésbe

 

 

–1

 

27.

Lakáskötv. eladása beruházási célra

 

 

–1 157

 

28.

Lakáskötv. eladásából származó értékvesztés

 

 

–193

 

29.

Lakáskötv. tőketörlesztésének bevonása a költségvetésbe

 

 

–1 310

 

30.

Ktgv.-i tv. által előírt BHT felhasználás

 

–3 636

 

31.

Tartós vagyon értékesítésének bevétele

 

38

 

32.

1995. évi költségvetési hiány

–18 190

 

33.

A likviditási tartalék 1991. évi kiadási többlettel összefüggő

 

 

1995. évi visszapótlása

756

 

34.

Ingyenes állami vagyonjuttatás

 

 

 

4 152

 

35.

Ingyenes állami vagyonjuttatási szerződésben előírt újrabe-

 

 

fektetés

 

 

66

 

36.

Ybl Bank megtérítéséből követelésként nyilvántartott érték

 

 

feletti bevétel

 

41

 

37.

Vagyonmegosztáskor kapott, beruházások fedezetét szolgáló

 

 

összeg

 

–120

 

38.

VIR és NYUGDBER CENTER Kft.-k részesedése

 

 

1 325

 

39.

Állami vagyonjuttatás osztalékának újrabefektetése

 

 

–66

66

 

40.

Ellátásból térítésmentesen a működésbe áttett felújításokra el-

 

 

számolt összeg

 

 

5

 

41.

Az 1995. évi zárszámadás szerint

–23 043

88

12 269

4 403

 

42.

1994. évi hiány rendezése (1996. I. 24-én az 1995. XII. 31-i

 

 

adóssággal szemben)

23 465

 

43.

1991. évi likviditási tartalék visszapótlása (1996. I. 24-én a

 

 

hitelállomány csökkentésével)

307

 

44.

1995.évi hiányrendezés az 1996. XII. 31-i adóssággal szem-

 

 

ben [1995. évi CXXI. tv. 32. § (1) bekezdés]

7 005

 

45.

BHT felhasználás 1996. évi eszközgazdálkodásba

 

–88

88

 

46.

Lakásfedezeti kötvény tőketörlesztése

 

 

–1 160

 

47.

Lakásfedezeti kötvény értékesítése

 

 

–85

 

48.

Vissztehermentesen átvett állami vagyon

 

 

 

7 148

 

49.

Vissztehermentesen átvett állami vagyon értékesítése

 

 

 

–3 051

 

50.

Részvényvásárlás

 

 

3 230

 

51.

Kft. törlesztés, alaptőkeemelés

 

 

754

 

52.

Vissztehermentesen átvett állami vagyon é.cs.

 

 

 

–643

 

53.

Lupis megtérülés (16. sor)

 

 

130

 

54.

Lupis megtérülés bevonása a folyó finanszírozásba

 

 

–130

 

55.

Likviditás tartalék záró állománya 1996. XII. 31.

7 734

 

56.

A Likviditási tartalék végleges felhasználása az 1996. évi

 

 

hiány rendezésére

–7 734

 

57.

Működési célú ingatlanok átvezetése a működési szektorba

 

 

az ÁSZ megállapítása alapján

 

 

–399

 

58.

Működést illető vagyonmódosítás az ÁSZ megállapítása

 

 

alapján

 

 

–5

 

59.

1996. év végi állapot [1996. évi CXXI. tv. 58. § (5) –(7) be-

 

 

kezdés]

0

0

14 692

7 857

5. számú melléklet az 1997. évi CLII. törvényhez

Az Egészségbiztosítási Alap 1996. évi költségvetése végrehajtásának mérlege

Az Egészségbiztosítási Alap 1996. évi költségvetése végrehajtásának mérlege

Millió forintban


Megnevezés

1995. évi tény

1996. évi eredeti előirányzat

1996. évi módosított előirányzat

1996. évi teljesítés

 

BEVÉTELEK

 

1. Járulékbevételek

335 304

369 019

360 722

369 734

Munkáltatói egészségbiztosítási járulék

280 582

293 713

292 000

308 224

Egyéni egészségbiztosítási járulék

46 867

55 184

54 600

50 551

Munkanélküli ellátás után fizetett munk. járulék

6 018

6 622

6 622

5 836

Baleseti járulék

1 837

1 500

1 500

1 593

Munkáltatói táppénz hozzájárulás

 

12 000

6 000

3 530

2. Kintlevőségek behajtása

 

12 778

14 778

3. Rendkívüli behajtás

 

10 271

3 000

0

4. Járulékbevételek összesen (1–3. összesen)

335 304

392 068

378 500

369 734

ebből: kintlevőségek behajtása

13 322

12 778

14 778

15 426

5. Központi költségvetés által fizetett járulék

10 400

12 000

12 000

12 000

6. Központi költségvetést terhelő egészségügyi feladatok

ellátásával kapcsolatos bevétel

2 500

2 500

2 500

2 500

7. A társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek

12 731

14 411

13 700

12 571

 

– terhességmegszakítás egyéni térítési díja

169

700

700

245

 

– terhességmegszakítással kapcsolatos központi

 

költségvetési térítés

1 000

800

800

800

 

– baleseti megtérítés, egyéb kártérítések megtérítése

1 090

2 200

2 200

828

 

– késedelmi pótlék, bírság

9 413

10 211

9 500

8 141

 

– egyéb bevételek

1 059

500

500

2 558

8. Kamat és egyéb hozambevételek

174

600

600

491

 

– tartósan befektetett eszközök hozama

113

88

 

– vissztehermentesen átvett vagyon hozama

15

351

 

– járuléktartozás fejében átvett vagyon hozama

1

 

– gyógyszertárak túligénylési kamata

45

51

9. Befektetések hozama tartalék bevonása

535

10. Működési célú bevételek

3 663

1 060

1 060

2 118

 

– központi költségvetés megtérítése

1 195

980

980

980

 

– egyéb megtérítés

 

 

 

67

 

– családi támogatások igénylésének feldolgozásával

 

kapcsolatos központi költségvetési térítés

260

 

– Ny. Alaptól közös feladatra átvett összeg

1 500

 

– előző évi működési pénzmaradvány igénybevétele

687

525

 

– egyéb működési bevétel

281

80

80

286

11. Alapok közötti elszámolás

56 726

66 850

66 195

66 055

 

– nyugdíjkiadások után átvett járulék

56 726

65 397

64 742

64 623

 

– közös feladatok elvégzésére átcsoportosítás

1 453

1 453

1 432

12. Vagyonértékesítés a hiány mérséklése céljából

2 100

4

 

– tartozás kiegyenlítéseként átvett ingatlan értékesítéséből

 

származó bevétel

...

3

 

– tartozás kiegyenlítéseként átvett ingóságok stb. megyei

 

szervek általi értékesítéséből származó bevétel

...

0

13. Központi költségvetésből eü. intézményeknek energiaár-

emeléssel összefüggő kompenzációra

882

 

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

422 915

489 489

476 655

465 473

 

 

KIADÁSOK

 

1. Természetbeni ellátások

275 730

304 100

324 635

326 102

 

– gyógyító-megelőző ellátások

191 022

217 500

224 835

224 832

 

– gyógyfürdő-szolgáltatás

1 214

750

1 500

1 396

 

– anyatejellátás

140

200

200

128

 

– gyógyszertámogatás

69 977

72 000

81 850

84 246

 

– vérzékenység kezelése (VIII. faktor)

799

800

1 250

1 249

 

– gyógyászati segédeszköz támogatás

10 808

11 500

13 000

12 118

 

– utazási költségtérítés

1 771

1 350

2 000

2 133

2. Pénzbeni ellátások

118 242

131 066

128 340

121 959

 

– korhatár alatti rokkant és baleseti ellátások

68 147

77 066

79 000

79 265

 

– terhességi-gyermekágyi segély

8 904

9 500

9 500

8 276

 

– táppénz

39 805

42 800

38 140

32 977

ebből: munkáltatók által fizetett táppénz

12 000

6 000

3 530

 

– betegséggel kapcsolatos segélyek

679

800

800

699

 

– kártérítési járadék

708

900

900

743

3. Postaköltség és egyéb kiadások

1 127

1 500

1 500

1 121

4. Működésre fordított kiadások

12 554

13 900

15 346

15 505

 

– folyamatos működési kiadások

10 348

11 980

11 980

11 980

 

– behajtás ösztönzése

607

400

600

734

 

– ellenőrzési rendszerek fejlesztése

244

244

244

 

– informatikai fejlesztés

500

400

400

400

 

– FPEP elhelyezésének költ. és beruházási kiadások

876

776

776

 

– Világbanki Program hazai költsége

201

1 346

313

 

– előző évi maradványból

687

525

 

– működési célú bevételek többletéből

211

533

5. Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés

363

500

500

328

6. Kamat és hozambevételekkel, vagyongazdálkodással

kapcsolatos ráfordítás

9

5

5

7

7. Alapok közötti elszámolás

37 116

39 975

39 253

37 198

 

– pénzbeli ellátások után átadott járulék

36 064

39 975

39 253

37 198

 

– egyösszegű átcsoportosítás az Ny. Alap részére

1 052

8. Kamat a kincstári egységes számla igénybevétele után

2 000

2 745

9. Egészségügyi szakellátási intézmények adósságrendezésére

4 000

3 995

 

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

445 141

491 046

515 579

508 959

 

EGYENLEG:

–22 226

–1 557

–38 924

–43 486


Az egyes adatok összege – a kerekítés miatt – eltérhet az összegző sorok adataitól.

6. számú melléklet az 1997. évi CLII. törvényhez

A gyógyító-megelőző ellátások 1996. évi kiadási előirányzatai és azok teljesítése

Megnevezés

1995. évi tény

1996. évi
előirányzat — törvény szerint

1996. évi
előirányzat 24%-os
szintentartással
előirányzat

Előirányzat változás

1996. évi
pótköltségve-
tés szerinti
előirányzat

Kiadások
5%-os
színvonaltartása
(I—IV. hó)
teljesítés

Dologi és bér-
kiadások
átlagos
24%-os
színvonaltartása
(V—XII. hó) teljesítés

Szakmai
fejlesztés
teljesítés

1996. évi
teljesítés

I. Háziorvosi ellátás finanszírozása

 

 

 

 

 

 

 

 

— fix összeg

4 470

4 996

5 222

—378

4 844

80

684

180

4 864

— területi pótlék

381

428

387

—5

382

 

 

 

382

— eseti ellátás díjazása

179

202

182

7

189

 

 

 

189

— teljesítmény díjazása

13 852

15 843

16 583

376

16 959

235

2 255

 

16 939

— új háziorvosi szolgálatok
létesítése

0

0

0

0

 

 

 

 

Háziorvosi ellátás finanszírozása összesen

18 882

21 469

22 374

0

22 374

315

2 939

180

22 374

II. Feladatfinanszírozás

 

 

 

 

 

 

 

 

1. Egyéb alapellátás

 

 

 

 

 

 

 

 

— iskola-egészségügyi ellátás

589

797

822

6

828

6

57

192

828

— védőnői szolgálat

2 843

3 231

3 410

0

3 410

48

464

 

3 410

— ügyeleti szolgálat

1 456

2 643

2 643

—83

2 560

0

0

1 097

2 560

— kiegészítő alapellátási
feladat

296

298

270

—10

260

4

0

 

260

— munka-egészségügyi
szolgálat

1 678

 

 

 

 

 

 

 

 

— fogorvosi szolgáltatás

5 207

7 080

7 310

—754

6 556

66

645

756

5 555

— anya-, gyermek- és
csecsemővédelem

625

717

750

—1

749

11

102

 

749

Egyéb alapellátás összesen

12 694

14 766

15 205

—842

14 363

135

1 268

2 045

13 362

2. Járóbeteg-szakellátás

 

 

 

 

 

 

 

 

— gyermekgyógyászati
MSZ.SZ

36

44

39

0

39

1

0

 

39

— nőgyógyászati MSZ.SZ

28

36

32

0

32

1

0

 

32

— sportegészségügyi ellátás

88

 

 

 

 

 

 

 

 

— nemibeteg-gondozás

459

515

539

—2

537

8

73

 

537

— tüdőgondozás

1 548

1 743

1 829

2

1 831

26

249

 

1 831

— ideggyógyászati
gondozás

846

962

1 009

2

1 011

14

138

 

1 011

— onkológiai gondozás

434

488

510

1

511

7

69

 

511

— alkohológiai és
drogellátás

310

382

399

1

400

5

54

 

400

Járóbeteg-szakellátás
összesen

3 749

4 170

4 357

4

4 361

62

583

0

4 361

3. Vérellátás

959

1 109

1 102

0

1 102

16

112

0

1 092

4. Mentés, betegszállítás

5 736

6 539

6 854

100

6 954

97

932

100

6 954

5. Egyéb

 

 

 

 

 

 

 

 

— új beruházás, rekonstrukció

382

 

 

 

 

 

 

 

— rekonstrukció miatti kiesés

737

0

0

74

74

 

 

 

67

— egyéb ellátás

546

586

611

—38

573

8

78

 

574

Egyéb összesen

1 665

586

611

36

647

8

78

0

641

Feladatfinanszírozás összesen

24 803

27 170

28 129

—702

27 427

318

2 973

2 145

26 410

III. Feladat + teljesítmény
finanszírozott járóbeteg-
szakellátás

 

 

 

 

 

 

 

 

— járóbeteg-szakrendelés

20 158

23 175

24 266

—455

23 811

340

3 255

 

23 804

— járóbeteg-szak-
ambulancia

5 536

6 407

6 710

109

6 819

95

907

 

6 828

— speciális finanszírozású
feladatok

3 967

851

872

—237

635

11

105

0

624

— CT. MRI

 

4 091

4 204

372

4 576

60

572

460

4 664

— művesekezelés

3 796

5 000

5 122

248

5 370

64

614

927

5 440

— házi szakápolás

 

600

600

—580

20

0

0

 

25

Feladat + telj. fin. járóbeteg-
szakellátás összesen

33 457

40 124

41 774

—543

41 231

570

5 453

1 387

41 385

IV. Teljesítmény fin. fekvőbeteg-
szakellátás

 

 

 

 

 

 

 

 

1. Aktív fekvőbeteg-ellátás

 

 

 

 

 

 

 

 

— aktív ellátás

96 875

109 637

106 453

8 409

114 862

1 638

15 707

 

116 020

— speciális finanszírozású
feladat

3 497

3 665

3 753

435

4 188

47

453

433

3 762

Aktív fekvőbeteg-ellátás
összesen

100 372

113 302

110 206

8 844

119 050

1 685

16 160

433

119 782

2. Krónikus fekvőbeteg-ellátás

11 520

13 841

13 423

343

13 766

197

1 867

0

13 770

Teljesítmény fin. fekvőbeteg-
szakellátás összesen

111 892

127 143

123 629

9 187

132 816

1 882

18 027

433

133 552

KASSZÁK ÖSSZESEN
(I—IV)

189 034

215 906

215 906

7 942

223 848

3 085

29 392

4 145

223 721

Előlegvisszatérítés

 

 

 

 

 

 

 

 

—121

KASSZÁK
MINDÖSSZESEN

189 034

215 906

215 906

7 942

223 848

3 085

29 392

4 145

223 600

Célelőirányzatok:

 

 

 

 

 

 

 

 

1. orvosi vény

339

370

370

0

370

 

 

 

370

2. felülvizsgáló orvosok díja

 

252

252

—22

230

 

 

 

230

3. egyéb célelőirányzat (kock. kez., ifj. és szab. sp., alk. prev. mentálhig.)

1 620

725

725

—365

360

 

 

 

360

4. újszerű eljárások és technikák
bevezetése és elterjesztése
és 1 napos kh.-i kezelések

 

220

220

—220

0

 

 

 

0

5. E raktár

29

27

27

0

27

 

 

 

27

6. influenzia védőoltás

 

0

0

0

0

 

 

 

245

Célelőirányzatok összesen

1 988

1 594

1 594

—607

987

0

0

0

1 232

Mindösszesen

191 022

217 500

217 500

7 335

224 835

3 085

29 392

4 145

224 832

7. számú melléklet az 1997. évi CLII. törvényhez

Az Egészségbiztosítási Alap működési költségvetése

Az Egészségbiztosítási Alap működési költségvetése

Millió forintban


Cím

Alcím

Elő-
irány-
zat
cso-
port-
szám

Ki-
emelt
elő-
-irány-
zat-
szám

Cím-
név

Alcím-
név

Elő-
irányzat
csoport-
név

Kiemelt előirányzat neve

1995. évi tény

1996. évi
eredeti
előirányzat

1996. évi
módosított
előirányzat

1996. évi
teljesítés

 

BEVÉTELEK

 

 

9

 

 

 

Központosított előirányzatok

 

 

 

1

 

 

 

Működés saját bevételei

281

80

80

286

 

 

 

2

 

 

 

Egészségbiztosítási Alaptól

 

 

 

 

 

 

 

működésre átvett pénzeszköz

7 583

10 920

10 920

10 920

 

 

 

3

 

 

 

A nem egészségbiztosítási ellátások

 

 

 

 

 

 

 

folyósítási kiadásainak megtérítése

1 195

980

980

1 047

 

 

 

4

 

 

 

Családi támogatások igénylésének

 

 

 

 

 

 

 

feldolg. kapcs. központi költség-

 

 

 

 

 

 

 

vetési térítés

 

 

 

260

 

 

 

5

 

 

 

Nyugdíjb. Alaptól műk.-re átvett

 

 

 

 

 

 

 

pénzeszöz.

 

1 500

 

 

 

6

 

 

 

Előző évi pénzmaradvány

 

 

 

 

 

 

 

igénybevétele

 

687

 

 

525

 

 

 

 

 

 

 

Összesen

 

11 246

11 980

11 980

13 038

 

 

 

7

 

 

 

Világbanki kölcsönnel kapcsolatos

 

 

 

 

 

 

 

belföldi kiadásokra átvett

 

 

 

 

 

 

 

pénzeszköz

 

201

 

1 346

313

 

 

 

8

 

 

 

Informatikai beruházások fedezetére

 

 

 

 

 

 

 

átvett pénzeszköz

500

400

400

400

 

 

 

9

 

 

 

Behajtás ösztönzés fedezete

 

607

400

600

734

 

 

 

10

 

 

 

FPEP elhelyezésének költsége és

 

 

 

 

 

 

 

beruházások

 

 

876

776

776

 

 

 

11

 

 

 

Ellenőrzési rendszerek fejlesztése

 

244

244

244

 

Az Egészségbiztosítási Alap működési költségvetésének bevételei összesen:

12 554

13 900

15 346

15 505

 

 

KIADÁSOK

 

 

1

 

 

 

Egészségbiztosítási Alap Központi irányítása

2 670

2 994

2 994

2 864

 

 

1

 

 

 

Egészségbiztosítási Önkormányzat

 

87

90

90

72

 

 

 

1

 

 

 

Működési költségvetés

 

87

90

90

72

 

 

 

 

1

 

 

 

Személyi juttatások

 

29

72

72

29

 

 

 

 

2

 

 

 

Társadalombiztosítási járulék

 

11

15

15

2

 

 

 

 

3

 

 

 

Dologi kiadások

 

13

3

3

21

 

 

 

 

4

 

 

 

Pénzeszközátadás, egyéb

 

 

 

 

 

 

 

 

támogatás

 

 

 

 

20

 

 

 

 

5

 

 

 

Kockázatkezelésből átvett

 

34

 

 

2

 

 

 

Országos Egészségbiztosítási Pénztár

2 583

2 904

2 904

2 792

 

 

 

1

 

 

 

Működési költségvetés

 

2 125

2 585

2 585

2 375

 

 

 

 

1

 

 

 

Személyi juttatások

 

724

893

893

852

 

 

 

 

2

 

 

 

Társadalombiztosítási járulék

 

296

366

366

324

 

 

 

 

3

 

 

 

Dologi kiadások

 

1 033

1 303

1 303

1 143

 

 

 

 

4

 

 

 

Pénzeszközátadás, egyéb

 

 

 

 

 

 

 

 

támogatás

 

72

23

23

56

 

 

 

2

 

 

 

Felújítások

 

1

2

2

3

 

 

 

3

 

 

 

Felhalmozási kiadások

 

457

317

317

414

 

 

 

 

1

 

 

 

Egyéb intézményi

 

 

 

 

 

 

 

 

beruházások

 

457

317

317

414

 

2

 

 

 

Egészségbiztosítási Alap Területi Szervei

 

6 906

9 467

9 367

9 468

 

 

1

 

 

 

Területi Egészségbiztosítási Bizottságok

 

12

12

4

 

 

 

1

 

 

 

Működési költségvetés

 

0

12

12

4

 

 

 

 

1

 

 

 

Személyi juttatások

 

5

5

2

 

 

 

 

2

 

 

 

Társadalombiztosítási járulék

 

 

 

 

3

 

 

 

Dologi kiadások

 

7

7

2

 

 

2

 

 

 

Megyei és Ágazati Egészségbiztosítási Pénztárak

6 906

9 455

9 355

9 464

 

 

 

1

 

 

 

Működési költségvetés

 

6 443

9 109

9 009

8 975

 

 

 

 

1

 

 

 

Személyi juttatások

 

3 454

4 585

4 585

4 719

 

 

 

 

2

 

 

 

Társadalombiztosítási járulék

 

1 383

2 075

2 075

1 928

 

 

 

 

3

 

 

 

Dologi kiadások

 

1 600

2 446

2 346

2 306

 

 

 

 

4

 

 

 

Pénzeszközátadás, egyéb

 

 

 

 

 

 

 

 

támogatás

 

6

3

3

22

 

 

 

2

 

 

 

Felújítások

 

175

196

196

163

 

 

 

3

 

 

 

Felhalmozási kiadások

 

288

150

150

326

 

 

 

 

1

 

 

 

Egyéb intézményi beruházások

288

150

150

326

 

3

 

 

 

Országos Orvosszakértői Intézet

 

592

639

639

671

 

 

 

1

 

 

 

Működési költségvetés

 

589

635

635

663

 

 

 

 

1

 

 

 

Személyi juttatások

 

371

379

379

404

 

 

 

 

2

 

 

 

Társadalombiztosítási járulék

154

163

163

167

 

 

 

 

3

 

 

 

Dologi kiadások

 

64

93

93

92

 

 

 

2

 

 

 

Felújítások

 

1

4

4

1

 

 

 

3

 

 

 

Felhalmozási kiadások

 

2

 

 

7

 

 

 

 

1

 

 

 

Egyéb intézményi beruházások

2

 

 

7

 

9

 

 

 

Központosított előirányzatok

 

1 861

800

2 346

1 225

 

 

1

 

 

 

Központosított intézményi előirányzatok

1 195

400

600

736

 

 

 

1

 

 

 

Működési költségvetés

 

1 141

400

550

662

 

 

 

 

1

 

 

 

Személyi juttatások

 

756

270

340

439

 

 

 

 

2

 

 

 

Társadalombiztosítási járulék

 

331

119

149

189

 

 

 

 

3

 

 

 

Dologi kiadások

 

48

11

51

34

 

 

 

 

4

 

 

 

Pénzeszközátadás, egyéb

 

 

 

 

 

 

 

 

támogatás

 

6

 

10

 

 

 

2

 

 

 

Felújítások

 

1

 

5

2

 

 

 

3

 

 

 

Felhalmozási kiadások

 

53

 

45

72

 

 

 

 

1

 

 

 

Egyéb intézményi beruházások

53

 

45

72

 

 

2

 

 

 

Egészségbiztosítási célfeladatok

 

666

400

1 746

489

 

 

 

1

 

 

 

Informatikai fejlesztések

 

468

400

400

174

 

 

 

2

 

 

 

Világbanki kölcsönnel kapcs. belf.

 

 

 

 

 

 

 

kiadások

 

198

 

1 346

315

 

 

3

 

 

 

Működési pénzmaradvány

525

 

 

1 277

Az Egészségbiztosítási Alap működési költségvetésének kiadásai összesen:

12 554

13 900

15 346

15 505

8. számú melléklet az 1997. évi CLII. törvényhez


Az egészségbiztosítás által folyósított, nem egészségbiztosítási forrásból finanszírozott ellátások kiadásai és megtérítéseik

Az egészségbiztosítás által folyósított, nem egészségbiztosítási forrásból finanszírozott ellátások kiadásai és megtérítéseik

Millió forintban

Megnevezés

1995. évi tény

1996. évi eredeti előirányzat

1996. évi módosított előirányzat

1996. évi teljesítés

BEVÉTELEK

1. A központi költségvetés megtérítése

140 550

133 200

137 940

139 500

2. A helyi önkormányzatok megtérítése

1 120

1 000

1 000

1 049

3. A Hadigondozottak Közalapítványának megtérítése

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

KIADÁSOK

1. A központi költségvetésből finanszírozott ellátások

140 288

133 200

137 940

140 730

– családi pótlék

100 690

94 000

94 000

95 549

– várandóssági pótlék

2 061

1 800

1 800

1 072

– anyasági támogatás

 

 

 

275

– gyermekgondozási díj

20 423

18 000

18 000

22 294

– gyermekgondozási segély

11 319

12 000

12 000

14 170

– megváltozott munkaképességű dolgozók keresetkiegészítése

385

400

400

404

– az 1995. évi energiaár-emelés részbeni lakossági kompenzációja

941

 

 

165

– a közgyógyellátás központ költségvetés által fedezendő összege

4 469

7 000

11 740

6 801

2. A helyi önkormányzatok által finanszírozott ellátások

1 120

1 000

1 000

1 049

– a közgyógyellátás helyi önkormányzatok megtérítéséből

 

 

 

 

fedezett összege

1 120

1 000

1 000

1 049

3. A Hadigondozottak Közalapítványa által finanszírozott ellátások

3

– hadirokkantak gyógyászati segédeszköz ellátása

3

EGYENLEG

1. A központi költségvetésből finanszírozott ellátások tárgyévi

 

 

 

 

megtérítéseinek és kiadásainak egyenlege

262

0

0

–1 230

Az 1996. évi egyenlegből:

 

 

 

 

– az 1995. évi megtérítési többletből fedezett rész (az

 

 

 

 

1996. évi CX. törvény 7. számú melléklete szerint)

...

150

– a központi költségvetés 1997. évi megtérítési kötelezettsége

...

0

0

1 081

2. A helyi önkormányzatok által finanszírozott ellátások

 

 

 

 

megtérítéseinek és kiadásainak egyenlege

0

0

0

0

3. A Hadigondozottak Közalapítványa által finanszírozott

 

 

 

 

ellátások megtérítéseinek és kiadásainak egyenlege

–3


Az egyes adatok összege – a kerekítés miatt – eltérhet az összegző sorok adataitól.

9. számú melléklet az 1997. évi CLII. törvényhez

Az Egészségbiztosítási Alap tartalékainak 1996. évi alakulása

Az Egészségbiztosítási Alap tartalékainak 1996. évi alakulása

Millió forintban

Megnevezés

Tartósan befektett eszközök

Befektetések hozama tartalék

Visszteher-
mentesen átvett vagyon

Likviditási tartalék

 

 

 

 

 

1. 1996. évi induló állapot szerinti tartalékok

904

130

5 356

–57 088

 

 

 

 

 

2. Az 1991–1994. évi rendezetlen hiányok hitelelengedéssel

 

 

 

 

történő rendezésének hatása [1995. évi CXXI. törvény

 

 

 

 

32. § (1) bekezdés]

52 112

 

 

 

 

 

3. Ingatlanok átvétele vissztehermentes vagyonjuttatás keretében

1 610

 

 

 

 

 

4. Club Aliga üdülőegyüttes átvétele vissztehermentes vagyonjuttatás

 

 

 

 

keretében

2 127

 

 

 

 

 

5. Részvénytársaság alapítása a Club Aliga üdülőegyüttes

 

 

 

 

működtetésére (tőke és tőkeemelés)

40

–40

 

 

 

 

 

6. Gyógyszerkutató Intézet Kft. üzletrész vásárlása

 

 

 

 

(Reanál Finomvegyszeráru Rt.-től)

64

–64

 

 

 

 

 

7. Tb. követelés kiegyenlítéseként átvett Gyógyszerkutató Int.

 

 

 

 

Kft. üzletrészek egy részének kivásárlása

25

–25

 

 

 

 

 

8. 1995-ben konvertált BorsodChem részvények cseréjéből adódó

 

 

 

 

készpénzmegtérítés

29

 

 

 

 

 

9. Az 1991. évi hiányból még rendezetlen rész és az 1995. évi

 

 

 

 

hiány hitelelengedéssel történt részleges rendezésének hatása

 

 

 

 

[1996. évi CIX. törvény 18. § (1) –(2) bekezdés alapján]

21 846

 

 

 

 

 

10. Vagyonelemek értékcsökkenése, értékvesztése elszámolásának

 

 

 

 

hatása

–1

–97

 

 

 

 

 

11. 1996. év végi állapot szerinti tartalékok a likviditási tartalék

 

 

 

 

felhasználását megelőzően

1 033

29

8 996

16 870

 

 

 

 

 

12. A likviditási tartaléknak az 1996. évi hiány fedezetére történő

 

 

 

 

végleges felhasználása

–16 870

 

 

 

 

 

13. 1996. év végi állapot szerinti tartalékok a likviditási tartalék

 

 

 

 

felhasználását követően

1 033

29

8 996

0

 

 

 

 

 

Az egyes adatok összege – a kerekítés miatt – eltérhet az összegző sorok adataitól.

10. számú melléklet az 1997. évi CLII. törvényhez


A társadalombiztosítási alrendszer 1996. évi összevont költségvetése végrehajtásának mérlege

A társadalombiztosítási alrendszer 1996. évi összevont költségvetése végrehajtásának mérlege

Millió forintban

Megnevezés

1995. évi tény

1996. évi eredeti előirányzat

1996. évi módosított előirányzat

1996. évi teljesítés

BEVÉTELEK

1. Járulékbevételek

768 068

853 254

840 144

869 300

– munkáltatói járulék

632 479

684 812

680 360

720 052

– egyéni járulék

116 824

136 058

133 600

126 050

– munkanélküli ellátás után fizetett munk. járulék

13 579

14 984

14 984

13 679

– munkanélküli járadék (segély) után fizetett nyd. járulék

1 650

2 300

1 600

1 700

– egyes szociális ellátások után fizetett járulék

1 699

1 600

2 100

2 696

– baleseti járulék

1 837

1 500

1 500

1 593

– munkáltatói táppénz hozzájárulás

12 000

6 000

3 530

2. Kintlevőségek behajtása

30 000

36 000

 

3. Rendkívüli behajtás

 

24 083

7 000

0

4. Járulékbevételek összesen (1–3. összesen)

768 068

907 337

883 144

869 300

ebből: kintlevőségek behajtása

30 611

30 000

36 000

36 683

5. Központi költségvetés által fizetett járulék

10 400

12 000

12 000

12 000

6. Központi költségvetést terhelő eü. feladatok ellátásával

 

 

 

 

kapcsolatos bevétel

2 500

2 500

2 500

2 500

7. A társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb

 

 

 

 

bevételek

26 723

28 475

26 800

28 563

8. Kamat és egyéb hozambevételek

8 331

3 600

3 600

4 947

9. Lakásfedezeti államkötvény tőketörlesztése

1 300

1 160

1 160

1 160

10. Működési célú bevételek

3 097

1 780

1 898

3 694

11. Vagyonértékesítés a hiány mérséklése céljából

 

 

5 000

45

12. Központi költségvetésből eü. intézményeknek energiaár-

 

 

 

 

emeléssel összefüggő kompenzációra

882

 

 

 

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

821 302

956 852

936 102

922 209

KIADÁSOK

1. Nyugellátás

511 317

587 983

584 800

584 131

– nyugdíjbiztosítási ágba tartozó ellátások

443 170

510 917

505 800

504 866

– egészségbiztosítási ágba tartozó ellátások

68 147

77 066

79 000

79 265

2. Anyasági ellátások

8 904

9 500

9 500

8 276

– terhességi-gyermekágyi segély

8 904

9 500

9 500

8 276

3. Táppénz

39 805

42 800

38 140

32 977

4. Gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz támogatás

81 584

84 300

96 100

97 613

– gyógyszertámogatás

69 977

72 000

81 850

84 246

– vérzékenység kezelése (VIII. faktor)

799

800

1 250

1 249

– gyógyászati segédeszköz támogatás

10 808

11 500

13 000

12 118

5. Gyógyító-megelőző ellátások

191 022

217 500

224 835

224 832

6. Gyógyászati szolgáltatások

1 354

950

1 700

1 524

– gyógyfürdő-szolgáltatás

1 214

750

1 500

1 396

– anyatejellátás

140

200

200

128

7. Egyéb ellátások

3 158

3 050

3 700

3 575

– utazási költségtérítés

1 771

1 350

2 000

2 133

– betegséggel kapcsolatos segélyek

679

800

800

699

– kártérítési járadék

708

900

900

743

8. Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés

363

500

500

328

9. Ellátásokkal kapcsolatos egyéb kiadás (posta, bank és egyéb

 

 

 

 

költség)

3 142

4 100

4 100

3 375

10. Működésre fordított kiadások

20 391

23 874

25 238

25 044

11. Kamat és hozambevételekkel, vagyongazdálkodással

 

 

 

 

kapcsolatos ráfordítás

269

105

105

66

12. Működési előirányzatból ellátási költségvetésben

 

 

 

 

megvalósított befektetés fedezetének rendezése

410

 

 

754

13. Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság

 

 

 

 

új székháza – céltartalék

 

 

 

 

14. Kamat a kincstári egységes számla igénybevétele miatt

 

 

3 500

4 081

15. Egészségügyi szakellátási intézmények adósságrendezésére

 

 

4 000

3 995

16. Működési szektort megillető 1996. évi finanszírozási

 

 

 

 

különbözetek

 

 

 

269

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

861 718

974 661

996 217

990 838

EGYENLEG:

–40 416

–17 809

–60 115

–68 629


Az egyes adatok összege – a kerekítés miatt – eltérhet az összegző sorok adataitól.

11. számú melléklet az 1997. évi CLII. törvényhez


A társadalombiztosítás pénzügyi alapjaival szemben fennálló tartozások vagyonátadással történő rendezése keretében átvett vagyon


A társadalombiztosítás pénzügyi alapjaival szemben fennálló tartozások vagyonátadással történő rendezése keretében átvett vagyon

 

Millió forintban

Megnevezés

Összesen

A Nyugdíj-
biztosítási Alapot megillető hányad

Az Egészség-
biztosítási Alapot megillető hányad

1. Vagyonállomány az 1996. év elején

4 653

2 595

2 058

2. 1996. évi vagyonátvétel

1 270

711

559

a) a társadalombiztosítási önkormányzatok határozata alapján átvett vagyon

655

370

285

b) felszámolási eljárás során átvett vagyon

615

341

274

3. Vagyonelemek értékesítése

–32

–29

–3

a) ingatlan (1995-ben átvéve) E. Alap működési költségvetése általi megvásárlása

–7

–4

–3

b) Gyógyszerkutató Int. Kft. üzletrész (1996-ban átvéve) egy része E. Alap általi

 

 

 

kivásárlásának hatása

–25

–25

4. Végelszámolás során történt részvénycsere

0

0

0

5. Vagyonelemek értékvesztése, értékcsökkenése

– 1 914

–1 067

–847

6. Vagyonállomány 1996. végén

3 977

2 210

1 767


Az egyes adatok összege – a kerekítés miatt – eltérhet az összegző adatoktól.
1

A törvényt az Országgyűlés az 1997. december 9-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1997. december 23.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére