• Tartalom

1/1997. (BK 1.) BM utasítás

A belügyminiszter 1/1997. (BK 1.) BM utasítása

egyes rendvédelmi szervek, a rendvédelmi oktatási intézmények miniszteri irányításában és felügyeletében közreműködő szakmai szervezetről*

1997.01.18.

A jogalkotásról szóló, többször módosított 1987. évi XI. törvény 49. §-ának (2) bekezdése alapján, a belügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló a 147/1994. (XI. 17.) Korm. rendelet 5. §-a (1) bekezdés b), e), g) és h) pontjaira; az 5. § (3) bekezdésére figyelemmel a Rendőrség, a Határőrség (a továbbiakban: egyes rendvédelmi szervek) irányítására meghatározott, továbbá a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) 5. §-a (1) bekezdés b) pontjára figyelemmel, a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatával összefüggő, a Rendőrtiszti Főiskolával, a rendvédelmi oktatással és képzéssel, a tudományos kutatási tevékenységgel kapcsolatos, jogszabályban meghatározott felügyeleti jogköröm érvényesítésére kiadom az alábbi

utasítást.

1. Az egyes rendvédelmi szervek, a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata munkájának irányításában, továbbá a rendvédelmi oktatással és képzéssel, a tudományos kutatással kapcsolatos felügyeleti tevékenységben történő közreműködés céljából a Belügyminisztériumban létrehozom a Rendvédelmi Felügyeletet.
2. Az utasítás hatálya:
a) a Rendőrség központi, területi és helyi szerveire;
b) a Határőrség Országos Parancsnokságára, a határőr-igazgatóságokra,
c) a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatára,
d) a Rendőrtiszti Főiskolára, a rendőrségi és határőrségi szakközépiskolákra

terjed ki.

3. A Rendvédelmi Felügyelet több szervezeti egységből (főosztályból, osztályból), hivatásos állományúakból és köztisztviselőkből álló munkaszervezet. A szervezetre vonatkozó részletes szabályokat az 1. számú melléklet szerinti ügyrend tartalmazza.
4. A Rendvédelmi Felügyelet költségeit a Belügyminisztérium fejezet költségvetésében a központi igazgatási címen belül kell kezelni.
5. A Rendvédelmi Felügyeletet a BM rendvédelmi helyettes államtitkár (a továbbiakban: helyettes államtitkár) vezeti.
6. A helyettes államtitkárnak a 7. pontban meghatározott jogköre nem érinti a minisztérium egyéb szakmai és funkcionális hivatali egységeinek jogszabályokban, valamint a BM Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott feladat- és hatáskörét.
7. A helyettes államtitkár ezen utasításban kapott felhatalmazás alapján a Rendőrséget és a Határőrséget illetően — az alább felsorolt kivételekkel — eljár mindazokban a jogkörökben, amelyet jogszabály a belügyminiszter hatáskörébe utal.
A helyettes államtitkár nem gyakorolja:
a) a Rendőrség tevékenységét illetően:
az Rtv. 4. §-a (1) és (2) bekezdésében; a (3) bekezdés a) és d) pontjaiban; az 5. § (1) bekezdésének b), c), e), f) g), h) és i) pontjaiban meghatározott jogköröket;
b) a Határőrség irányítása során:
— a Határőrség működését szabályozó rendelet és az állami irányítás egyéb jogi eszközei kiadására,
— a Határőrség költségvetésére, fejlesztésére, felszerelésére, felkészítésére vonatkozó tervek, beszámolók, valamint a sorkatonai és tartalékos hadköteles állományra vonatkozó tervek előterjesztésére,
— a Határőrség jogi személyiségű szervezetei létesítésére, megszüntetésére,
— a szervezeti és működési szabályzat jóváhagyására,
— az államhatárral kapcsolatos ügyek intézésére — nemzetközi szerveződések és a Kormány felhatalmazása alapján — létrehozott szervek vezetői, helyettesei, tagjai és állandó szakértői kinevezésére,
— a válság-, konfliktushelyzet és menekültügyi veszély kezelésére vonatkozó tervek jóváhagyására,
— a felkészülés és gyakorlás kivételével a magasabb harckészültségbe helyezésre és mozgósításra, a Határőrség egységeinek ideiglenes vagy végleges átcsoportosítására

vonatkozó jogköröket.

8. A helyettes államtitkár a 7. pont a) és b) alpontjában meghatározott át nem ruházott jogkörökben előzetes véleményező, döntés-előkészítő feladatot lát el.
9. A helyettes államtitkár személyesen látja el a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata vezetésének és működésének törvényességi, szakmai felügyeletét, melynek során az alábbi jogosítványokat gyakorolja:
a) a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálat tevékenységével összefüggésben, meghatározott, jelentések és értékelések (az országos és területi szervek vezetői hatáskörébe tartozó vezetők körében végzett bűnmegelőzésre, bűnfelderítésre vonatkozó adatok, országos szervek vezetőinek küldött szignalizációk, észrevételek) felterjesztésére utasítást adni;
b) az utasítás 2. pontjában meghatározott szervek vezetőinek javaslataira is figyelemmel meghatározza e szervek személyi állománya belső bűnmegelőzési ellenőrzésének fő irányait, súlypontjait,
c) a Védelmi Szolgálat vezetésében és tevékenységében tapasztalt jogszerűtlenségek megszüntetésére, a jogszerű működés helyreállítására javaslatot tesz a miniszternek.
10. Az egyes rendvédelmi szervek, a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata, a Rendőrtiszti Főiskola és a rendvédelmi szakközépiskolák felügyeletének és ellenőrzésének rendjét külön utasítás határozza meg.
11. Az utasítás hatálya alá tartozó rendvédelmi szervek vezetői kötelesek biztosítani Rendvédelmi Felügyeletet megillető jogosultságok gyakorlását a helyszíni ellenőrzés során.
12. A helyettes államtitkár köteles ezen utasítás hatálya alá tartozó szerveket érintő és a 7. pontban kapott felhatalmazás alapján gyakorolt tevékenységéről a minisztert, illetőleg — a Belügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott rendben — a minisztérium vezetőit tájékoztatni.
13. A miniszter — hivatalból vagy kérelemre — a helyettes államtitkár döntéseit megsemmisítheti vagy megváltoztathatja, intézkedéseinek végrehajtását felfüggesztheti, az ügy érdemében utasítást adhat.
14. Ez az utasítás a közzétételt követő 3. napon lép hatályba.

Kuncze Gábor s. k.,
belügyminiszter


Melléklet az 1/1997. (BK 1.) BM utasításhoz

A Rendvédelmi Felügyelet Ügyrendje

I.

Általános szabályok

1. A Rendvédelmi Felügyelet (a továbbiakban: Felügyelet) a Rendőrség és a Határőrség (a továbbiakban: egyes rendvédelmi szervek) belügyminiszteri irányítását segítő, az irányítás gyakorlatában közreműködő minisztériumi hivatali egység, amely ellátja egyúttal e szervek, valamint a Rendőrtiszti Főiskola és a rendvédelmi szakközépiskolák, továbbá a rendvédelmi tudományos kutatás és a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata felügyeletét és ellenőrzését.
2. A Felügyelet feladatát a vonatkozó jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei, valamint egyedi utasítások szerint teljesíti a BM Szervezeti és Működési Szabályzata előírásainak és a Felügyelet Ügyrendjében foglaltaknak megfelelően.
3. A Felügyelet a BM hivatali egysége. Működése során ellátja a rendvédelmi szervekkel kapcsolatosan mindazokat a feladatokat, amelyek nem tartoznak más minisztériumi vezetők és hivatali egységek hatáskörébe.
4. A Felügyeletet a rendvédelmi helyettes államtitkár (a továbbiakban helyettes államtitkár) vezeti.
5. A Felügyelet szervezete főosztályokból és osztályokból, állománya az egyes rendvédelmi szervek hivatásos állományából a minisztériumba szolgálatteljesítésre berendeltekből és köztisztviselőkből áll.
6. A Felügyelet a szervezet sajátosságainak megfelelő szervezési állománytáblával rendelkezik, állománya felett a munkáltatói jogköröket — a főosztályvezetők kinevezése és felmentése kivételével — a helyettes államtitkár gyakorolja.
7. A Felügyelet állományával, foglalkoztatásával összefüggő költségeket a Belügyminisztérium központi igazgatási cím tartalmazza.


II.

A Felügyelet szervezete, feladata

8. A Felügyelet megnevezése és címe:
Belügyminisztérium
Rendvédelmi Felügyelet
Budapest V., József Attila u. 2—4.
1903 Pf. 314.
9. A Felügyelet szervezete:
a) Rendvédelmi Főosztály:
— Tájékoztató és Koordinációs Osztály,
— Rendvédelmi Külkapcsolatok Osztálya,
b) Felügyeleti és Ellenőrzési Főosztály.
10. A Főosztályok (osztályok) feladatai:
a) A Tájékoztató és Koordinációs Osztály feladatai:
— a rendvédelmi szervek felügyeletének és ellenőrzésének tapasztalatait is felhasználva részt vesz az egyes rendvédelmi szervek stratégiai céljainak kidolgozásában és alakításában;
— a rendvédelmi szervekről és tevékenységekről rendelkezésre álló adatok alapján kezdeményezi a rendvédelmet érintő jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek a kiadását, részt vesz ezek előkészítésében;
— az érintett minisztériumi szervezeti egységek, valamint a rendvédelmi szervek központi szerveinek bevonásával elkészíti az egyes rendvédelmi szerveket, a Rendőrtiszti Főiskolát és a rendészeti szakképzést, a rendvédelmi tudományos kutatást érintő jogi szabályozás koncepcióit, közreműködik a normatervezetek elkészítésében;
— a minisztérium illetékes szervezeti egységeivel együttműködve értékeli és elemzi a rendvédelmi szervek adatszolgáltatásaiban és jelentéseiben szereplő információkat;
— meghatározott időszakonként összefoglaló-értékelő jelentéseket készít, javaslatot tesz a szervek felügyelete és ellenőrzése fő irányainak a meghatározására, a szervek ellenőrzésére;
— véleményezi a szervezetfejlesztési előterjesztéseket és javaslatokat, a szervek szervezeti és működési szabályzatait;
— véleményezi a rendvédelmi szerveket és rendvédelmi tevékenységeket érintő normatervezeteket, valamint a rendvédelmi szervek vezetői normatív utasításainak tervezetét, javaslatot tesz normatív utasítás kiadására vagy módosítására, ha annak szükségessége jogszabályváltozás, a korábbi szabályozás jogellenessége, a szervek működési feltételének változása miatt felmerül;
— a minisztérium Parlamenti Titkárságával, a Felügyeleti és Ellenőrzési Főosztállyal együttműködve szakértői támogatást biztosít a miniszter parlamenti és kormányzati munkájához.
b) A Rendvédelmi Külkapcsolatok Osztályának feladatai:
a BM Nemzetközi Főosztállyal együttműködve:
— szakmailag előkészíti a rendvédelmi tárgyú belügyi nemzetközi együttműködéssel kapcsolatos dokumentumokat;
— előkészíti az Európai Unió Harmadik Pilléren belül folyó belügyi együttműködéssel összefüggő dokumentumokat, szakértői támogatást biztosít e fórumok munkájához;
— koordinálja és felügyeli az egyes rendvédelmi szervek központi szerveinek nemzetközi együttműködését, véleményezi e szervek kiutazási terveit;
— figyelemmel kíséri az európai integrációval kapcsolatos rendészeti feladatokat, dokumentumokat és jogforrásokat, azokról tájékoztatja az érintett rendvédelmi szerveket;
— koordinálja és felügyeli az egyes rendvédelmi szervek európai integrációval kapcsolatos feladatainak végrehajtását;
— segíti az egyéb nemzetközi szervezetekkel (ENSZ, ET stb.) kapcsolatos rendészeti tárgyú feladatok ellátását, így előkészíti a nemzetközi szerződések, megállapodások alapján szükségessé váló országjelentések és a nemzetközi szervezetek tájékoztatására szolgáló belügyminisztériumi jelentések szakmai tervezeteit, megbízás alapján a szervek rendezvényein ellátja az egye rendvédelmi szervek szakmai képviseletét;
— irányítja és felügyeli a terrorizmus és a kábítószer illegális forgalma, a szervezett bűnözés elleni fellépésben történő együttműködésről szóló és egyéb kormányközi megállapodások alapján létrejött vegyesbizottságok munkáját;
— a nemzetközi szerződéseknek megfelelően előkészíti és koordinálja az államhatárt jogellenesen átlépő személyek hatósági kísérettel történő átszállítását;
— értékeli a rendvédelmi nemzetközi együttműködésből származó információkat, javaslatokat készít a nemzetközi tapasztalatoknak a rendvédelemben történő hasznosítására;
— ellátja az Európai Integrációs Tárcaközi Bizottság Schengeni Albizottság Titkársága feladatait;
— javaslatot tesz nemzetközi kapcsolat felvételéhez, szervezethez, kezdeményezéshez, multilaterális vagy regionális szerződéshez csatlakozásra;
— szakirányítja a rendészeti attasék tevékenységét.
c) A Felügyeleti és Ellenőrzési Főosztály feladatai:
— utasítás alapján megszervezi és ellátja az egyes rendvédelmi szervek tevékenységének felügyeletét és szakmai ellenőrzését a Rendőrtiszti Főiskola és a rendvédelmi szakközépiskolák felügyeletét;
— a felügyelet során rendszeresen kapcsolatot tart az érintett rendvédelmi szervek területén működő önkormányzati, bírói, ügyészi szervekkel, az illetékes büntetés-végrehajtási, vám- és pénzügyőri szervekkel, állami szervekkel és társadalmi szervezetekkel.
Ennek során információkat gyűjt az együttműködés formájáról és gyakorlatáról;
— a Rendőrtiszti Főiskola és rendvédelmi szakközépiskolák felügyelete során szerzett tapasztalatok felhasználásával értékeli a rendvédelmi állomány képzettségét, a képzési igények és lehetőségek összevetése alapján — a minisztérium más szervével együttműködve — javaslatot tesz a rendvédelmi képzésre és továbbképzésre vonatkozó jogi normák vagy az állami irányítás és egyéb jogi eszközeinek a módosítására, a képzés és továbbképzés, a rendvédelmi tudományos kutatás irányainak a meghatározására;
— végrehajtja a Felügyelet munkatervében szereplő, valamint a helyettes államtitkár által elrendelt egyéb szakmai ellenőrzéseket, elkészíti az ellenőrzéshez szükséges és az ellenőrzés megállapításait tartalmazó okmányokat;
— a helyettes államtitkár által meghatározott módon együttműködik az állami és kormányzati ellenőrző szervekkel, a nemzetbiztonsági szolgálatokkal;
— a minisztérium hivatali egységei, a minisztériumi szervek és az önálló belügyi szervek véleménye és adatai alapján, az állami és kormányzati ellenőrző szervek rendvédelmi szerveket érintő ellenőrzéseire, a felügyeleti tapasztalatokra figyelemmel, javaslatot tesz a Felügyelet munkatervének a tartalmára;
— megszervezi a rendvédelmi szerv vezetőjének elrendelt beszámoltatását, javaslatot tesz egyes vezetők meghatározott tárgykörben történő soron kívüli beszámoltatására;
— szakfelügyeletet gyakorol az egyes rendvédelmi szervek szakmai ellenőrző tevékenysége felett, véleményezi ezek központi szerveinek felterjesztett ellenőrzési terveit, javaslatot tesz a felügyelet tapasztalatai alapján a szakmai ellenőrzési tervek tartalmára, kezdeményezi a központi rendvédelmi szerv által történő soron kívüli ellenőrzés elrendelését;
— a felügyelet és az ellenőrzések tapasztalatai alapján a munkáltatói jogkör gyakorlójának kezdeményezi a felügyelt szervek állományába tartozók elismerésben részesítését, fegyelmi felelősségre vonását;
— a Személyzeti Főosztállyal együttműködve — a miniszter megbízásából — lefolytatja a miniszteri hatáskörbe tartozó hivatásos állományúakkal szemben elrendelt fegyelmi eljárást.


III.

A Felügyelet vezetése és állománya

11. A rendvédelmi helyettes államtitkár
— kiadja a rendvédelmi szervek felügyeletére és szakmai ellenőrzésére jogosító megbízásokat,
— kapcsolatot tart a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőivel, a vám- és pénzügyőrség, a büntetés-végrehajtás felügyeletét ellátó minisztériumi szervezeti egység vezetőjével,
— kezdeményezi az egyes rendvédelmi szervek szervezetének korszerűsítését, véleményezi a rendvédelmi szervek szervezési javaslatait, szervezeti és működési szabályzatait, költségvetési és fejlesztési terveit,
— javaslatot tesz az egyes rendvédelmi szervekre és tevékenységekre, a rendvédelmi felsőoktatásra és szakoktatásra, tudományos kutatásra vonatkozó jogszabályok, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek a kiadására, e tevékenység irányának a meghatározására,
— személyesen látja el a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata tevékenységének törvényességi és szakmai felügyeletét,
— jóváhagyásra felterjeszti a Felügyelet munkatervét, elrendeli az egyes rendvédelmi szervek szakmai ellenőrzését,
— jóváhagyja a szakmai ellenőrzések programját, a főosztályvezetők útján gondoskodik az ellenőrzések végrehajtásáról, miniszteri döntésre felterjeszti a szakmai ellenőrzések összefoglaló jelentéseit,
— a munkaterv szerint vagy miniszteri döntés alapján soron kívül beszámoltatja rendvédelmi szervek vezetőit.
A miniszter utólagos tájékoztatásával a rendvédelmi szervek vezetőit közvetlenül utasíthatja:
— a közbiztonság és a belső rend védelme érdekében szükséges a szervek feladatkörébe tartozó tevékenységek ellátására, a több rendvédelmi szervet érintő feladatok összehangolt végrehajtásában való kötelező együttműködésre,
— a felügyelet vagy ellenőrzés által feltárt jogsértés megszüntetésére, következményeinek elhárítására;
— adatszolgáltatási és jelentési kötelezettségeik soron kívüli teljesítésére.
12. A Rendvédelmi Főosztály vezetője:
— elkészíti és a helyettes államtitkárhoz jóváhagyásra felterjeszti a főosztály munkatervét,
— jóváhagyja a főosztály munkatársainak munkaköri leírását,
— szervezi a főosztály feladatainak ellátását, meghatározza az osztályok együttműködésének rendjét, az osztályok közötti információáramlást,
— ellenőrzi a rendvédelmi szervek adatszolgáltatási, jelentési kötelezettségeinek teljesítését, azok elmaradása esetén vezetői intézkedést kezdeményez.
13. A Felügyeleti és Ellenőrzési Főosztály vezetője
— elkészíti és a helyettes államtitkárnak jóváhagyásra felterjeszti a főosztály munkaterveit,
— jóváhagyja a főosztály munkatársainak munkaköri leírásait,
— félévenként — ha indokolt, rövidebb időszakonként — értékeli a felügyelt rendvédelmi szervek helyzetét és tevékenységét,
— javaslatot tesz az egyes szakmai ellenőrzések vezetőire.
14. Az osztályvezetők
— az ügyrendek és munkaköri leírásuknak megfelelően a BM Szervezeti és Működési Szabályzata rendelkezései szerint vezetik osztályukat, szervezik az osztály feladatkörébe tartozó feladatok végrehajtását,
— felelősek az osztály feladatainak határidőre történő teljesítéséért, az elkészített anyagok jog- és szakszerűségéért, a feladatok ellátása során a Belügyminisztérium álláspontjának képviseletéért, az osztály működése során felmerült információknak a feladatkörrel rendelkezők részére történő átadásáért, az együttműködésért.
15. Az ügyintéző és ügykezelő
— a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei előírásainak megfelelően, a BM Szervezeti és Működési Szabályzata, az ügyrend és saját munkaköri leírásuk szerinti részletezéssel teljesítik feladataikat.
*

Az utasítást a 7/1998. (BK. 3.) BM utasítás 4. pont a) alpontja hatályon kívül helyezte 1998. február 23. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére