4/1996. (II. 23.) AB határozat
4/1996. (II. 23.) AB határozat1
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
1996.02.23.
Az Alkotmánybíróság jogszabályok alkotmányellenességének és nemzetközi szerződésbe ütközésének utólagos megállapítására és megsemmisítésére, továbbá mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok és alkotmányjogi panaszok tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvénnyel (a továbbiakban: 1.Kpt.) kapcsolatban előterjesztett, jogalkotói mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványokat elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az 1.Kpt. végrehajtásáról szóló 104/1991. (VIII. 3.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) – a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában az 1939. május 1-jétől 1949. június 8-ig terjedő időben alkotott jogszabályok alkalmazásával igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1992. évi XXIV. törvény (a továbbiakban: 2.Kpt.) végrehajtásáról rendelkező 92/1992. (VI. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 9. § (2) bekezdésével módosított – 4. §-ába foglalt rendelkezés alkotmányellenes, ezért azt a határozat közzétételének napjával megsemmisíti.
3. Az Alkotmánybíróság az R. 3. §-ában foglalt rendelkezés alkotmányellenességének megállapítása iránti indítványokat és e rendelkezés megsemmisítésére vonatkozó kérelmeket elutasítja.
4. Az Alkotmánybíróság az 1.Kpt. kiegészítésére, továbbá jogszabályok nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítására irányuló indítványokat, illetőleg az alkotmányjogi panaszokat visszautasítja.
Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az 1.Kpt. tekintetében mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség, az R. egyes rendelkezései vonatkozásában pedig alkotmányellenesség, továbbá jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének utólagos megállapítása tárgyában az Alkotmánybírósághoz több indítvány, továbbá alkotmányjogi panasznak nevezett beadvány érkezett. Az Alkotmánybíróság – tartalmi összefüggés folytán – az indítványokat egyesítette és együttesen, egy eljárás keretében bírálta el.
1. Az indítványozók egy köre mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását és a törvényhozónak az 1.Kpt. kiegészítésére való kötelezését kérte, figyelemmel arra, hogy az 1.Kpt. 2. számú mellékletéből kimaradt a kisajátításról szóló egyes rendelkezések újabb kiegészítése és módosítása tárgyában meghozott 4.016/1949. (V. 5.) Korm. rendelet. Az indítványozók ugyanis e rendeletre hivatkozással szenvedtek 1951-ben tulajdoni sérelmet, ugyanakkor a kárpótlásra való jogosultságukat az 1.Kpt. – mellékletének hiányossága folytán – nem ismeri el. Az indítványozók tulajdonában állt budapesti házasingatlant 1951-ben egyedi közigazgatási határozattal a Magyar Állam javára kisajátították. Az indítványozók azonban kisajátítási határozatot nem kaptak, az eljárásról tudomásuk sem volt, kártalanítás tekintetében intézkedés egyáltalában nem történt. A tulajdonjogváltozást a telekkönyvben a 4.016/1949. (V. 5.) Korm. rendeletre hivatkozással vezették át. Az indítványban foglaltak szerint az ingatlan kisajátítása a tulajdonbavétel idején hatályos törvények és egyéb jogszabályi rendelkezések szerint is törvénytelen volt. A tulajdontól megfosztó, ez az önkényes eljárás pedig sérti az Alkotmány tulajdont biztosító 13. §-át, egyben a nemzetközi jogba is ütközik, mert az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 17. §-ával kifejezetten ellentétben áll. Az indítványozók kérelmüket alkotmányjogi panaszként terjesztették elő.
2. Egyik indítványozó szerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes helyzet állt elő azáltal, hogy az 1.Kpt. 1. számú melléklete nem teszi lehetővé, hogy rekvirált autóért más tulajdonban okozott károkhoz hasonlóan kárpótlást állapítsanak meg. Az indítványozó álláspontja szerint ez a mulasztás sérti az Alkotmány tulajdonvédelemmel kapcsolatos rendelkezéseit, de az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglaltakkal is ellentétben áll, mert rejtetten faji megkülönböztetést tartalmaz. A zsidó származásúaktól rekvirált értéktárgyak és ékszerek tekintetében ugyanis a jogszabályok kártalanítási kötelezettséget állapítanak meg, ugyanakkor a személygépkocsik vonatkozásában ilyen kárpótlási kötelezettséget a törvény nem tartalmaz.
3. Egy további indítványozó alkotmányjogi panasznak nevezett beadványa szerint a tulajdoni tárgyak közül kitüntetett szerepe van a családi háznak, amelynek ,,szentségét'' az egész világon elismerik, tekintve, hogy a családi ház a családok létalapját biztosítja. Erre tekintettel a törvényhozónak a családi házak visszaadásáról, reprivatizálásáról külön speciális rendelkezést kellett volna hoznia. Ennek elmulasztása sérti az Alkotmány rendelkezéseit, hiszen a családi házak visszaszolgáltatására vonatkozó kötelezettsége az államnak alkotmányos követelmény. Az indítványozó álláspontja szerint a törvényalkotó e körben ugyancsak alkotmányellenes mulasztást követett el.
4. Több indítványozó kérte a Vhr. 9. § (2) bekezdésével megállapított R. 4. §-a alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését. A támadott rendelkezés hatályos szövegét a Vhr. 9. § (2) bekezdése 1992. június 10-étől kezdődő hatállyal vezette be. A kifogásolt szabály szerint házasingatlan esetén a kár mértékének meghatározásához a tulajdonelvonás időpontjában fennálló ingatlan-nyilvántartás szerinti térmértéket ingatlanonként 2000 m2 felső határig terjedően kell alapul venni. Az ezt meghaladó telekrész alapterülete után a kár mértékét az üres belterületi telekre vonatkozó átalányérték, mezőgazdasági művelésű ingatlan esetén pedig az AK érték alapján kell megállapítani. A Tv. 3. számú mellékletének alkalmazása szempontjából lakás alatt az üdülőt is érteni kell.
Az indítványozók szerint ez a szabályozás ellentétben áll az Alkotmány 9. és 13. §-ában foglalt rendelkezésekkel, mert kifejezetten sérti a tulajdonhoz való jogot, ellentétes az Alkotmány 35. § (2) bekezdésével, mert az 1.Kpt.-ben foglaltakkal ellentétes, a kárpótlást szűkítő rendelkezést tartalmaz. Végül kifejezetten ellentétben áll az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében foglaltakkal, mert nem biztosítja ,,a belső jog összhangját''. Az egyik indítványozó véleménye szerint a sérelmezett rendelkezéssel kapcsolatban az Alkotmánybíróság 3/1992. (I. 23.) AB határozatában (ABH 1992, 329.) foglaltak analóg alkalmazásának volna helye, e határozattal ugyanis az Alkotmánybíróság megsemmisítette azt a rendelkezést, amely 1500 m2 felett korlátozta a kisajátítási eljárásban a kártalanítás mértékét.
A kifogásolt rendelkezést több indítványozó azon az alapon támadta, hogy annak utólagos bevezetése sérti a diszkrimináció tilalmára vonatkozó alkotmányi szabályt is [Alkotmány 70/A. § (1) bekezdés], tekintettel arra, hogy azok, akiknek az ügyében a Kárpótlási Hivatal 1992. június 10. előtt hozott határozatot, kedvezőbb helyzetbe kerültek, mint azok, akiknek az ügyében csak a jogszabály hatálybalépése után született határozat.
5. Több indítványozó szerint alkotmányellenességet eredményező ellentmondás áll fenn az 1.Kpt. 3. § (4) bekezdésében és az R. 3. §-ában foglalt rendelkezések között. A törvényi szabály szerint ugyanis, bár egy vagyontárgy után csak egyféle kárpótlás jár, a tulajdonost azonban a választás joga megilleti a tekintetben, hogy az ingatlan alapterülete vagy a foglalkoztatott alkalmazotti létszám alapján kér-e kárpótlást. Ezzel szemben az R. támadott szabálya szerint a tagsági jogot megtestesítő értékpapírra vagy társasági részesedést kifejező vagyoni jogra vonatkozó igény esetén a kár mértéke a társaság alaptőkéjének, törzstőkéjének arányos részeként kerülhet csak megállapításra az állandó alkalmazottként foglalkoztatottak létszáma szerinti átalányérték alapján. Ezzel az R. kizárja az ingatlan alapterülete szerinti kárpótlás választásának lehetőségét. Az indítványozók álláspontja szerint ez a szabályozás sérti az Alkotmány 35. § (2) bekezdését, mert alacsonyabb szintű jogszabály a törvény rendelkezésével ellentétben áll.
II.
Az Alkotmánybíróság az R. 4. §-át kifogásoló indítványokat megalapozottnak, a törvényi rendelkezéseket és a további végrehajtási szabályokat támadó indítványokat viszont megalapozatlannak találta.
1. Az Alkotmánybíróság az indítványokban megfogalmazott alkotmányossági összefüggéseket illetően – általánosságban – a következőkre mutat rá:
Az Alkotmánybíróság már több határozatban állást foglalt a múlt rendszerek sérelemokozásaival kapcsolatos kárpótlások kérdésében. E határozatokban az Alkotmánybíróság többségében a jogállami fordulatot megelőző vagyoni (tulajdoni) sérelemokozásokért járó kárpótlás alkotmányossági problémáit vizsgálta [21/1990. (X. 4.) AB határozat (a továbbiakban: 1.ABh., ABH 1990, 73.); 16/1991. (IV. 20.) AB határozat (a továbbiakban: 2.ABh., ABH 1991, 58.); 27/1991. (V. 20.) AB határozat (a továbbiakban: 3.ABh., ABH 1991, 73.); 28/1991. (VI. 3.) AB határozat (a továbbiakban: 4.ABh., ABH 1991, 88.); 15/1993. (III. 12.) AB határozat (a továbbiakban: 5.ABh., ABH 1993, 112); és a 16/1993. (III. 12.) AB határozat (a továbbiakban: 6.ABh., ABH 1993, 143.)]. E határozatokon túl az Alkotmánybíróság határozatot hozott a múlt rendszerekben az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: 3.Kpt.) alkotmányossági vizsgálata tárgyában [1/1995. (II. 8.) AB határozat (ABK 1995. február, 20.)], és több határozatában vizsgálta a kárpótlási törvényeket végrehajtó alacsonyabb szintű jogszabályok alkotmányosságát is.
Ezekben a határozatokban az Alkotmánybíróság kifejtette a kárpótlási törvényekkel kapcsolatos alkotmányossági doktrínáit, a részleges jóvátétel alkotmányossági összefüggéseit illetően elvi megállapításokat tett, amelyek a jelen eljárásban előterjesztett indítványok elbírálásánál is megfelelően irányadóak.
Az Alkotmánybíróság a 3.ABh-ban kimondta, hogy az államosítási jogszabályokban az állam bizonyos tulajdoni károk tekintetében ,,közjogi kötelezettséget vállalt a kártalanításra'' (ABH 1991, 78.), ezért az Alkotmánybíróság az államosítási jogszabályokban kilátásba helyezett állami kártalanítási kötelezettséget – legalábbis részben – a rendszerváltást követően is fennállónak tekintette (ABH 1991, 92.). Az Alkotmánybíróság azonban már a 2.ABh.-ban rámutatott arra, hogy a törvényhozó – különböző alapú kötelezettségeit mintegy a nováció mintájára megújítva – új jogcímen, új terjedelemmel és új feltételekkel tarthatja fenn lényegét tekintve ugyanazt az tartozást (ABH 1991, 64.). Az Alkotmánybíróság az 1.Kpt.-ben ilyen megújított jogalapot látott, amelynek alkotmányos megítélésénél a mintegy nováció metaforája megfelelő ,,alkotmányos beszédmódnak'' bizonyult. A jogállami fordulatot megelőző tulajdonelvonások és államosítások ugyanis az akkori társadalmi rend meghatározó tulajdoni formájának, a magántulajdonnak a teljes felszámolására irányultak, ezért az 1.Kpt. a tulajdoni sérelmet szenvedettek kárpótlását összekapcsolta a rendszerváltás tulajdonviszonyainak a rendezésével, a modern piacgazdaságnak megfelelő stabil tulajdoni viszonyok kialakítására és a magántulajdon visszaállítására irányuló törekvéssel. A magántulajdonban igazságtalanul okozott egykori sérelmek és károk részleges orvoslása tehát egyben az ún. társadalmi tulajdon lebontását, a magántulajdon alapjainak a megteremtését, továbbá a forgalmi viszonyok és a vállalkozások biztonságos alapjainak a lerakását is megcélozta. A kárpótlás részlegességét viszont a társadalom teherbíró képessége tette szükségessé. Mindezek a szempontok a törvény preambulumában megfogalmazódtak, és ezeket az Alkotmánybíróság sem találta az Alkotmánnyal ellentétben állóknak.
A termőföld esetleges reprivatizációjával kapcsolatos alkotmányossági vizsgálat során már az 1.ABh.-ban rámutatott az Alkotmánybíróság arra, hogy ha a tulajdon tárgya szerinti különbségtételnek nincsenek meg az alkotmányos feltételei, kizárólag a tulajdon tárgya szerinti reprivatizáció – amennyiben a kárpótlás egyébként részleges – alkotmányosan elfogadhatatlan. A tulajdon tárgya szerinti megkülönböztetés adott esetben ugyanis személyek közötti megkülönböztetéssé válik, ez pedig az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglaltakkal ellentétes (ABH 1990, 77.). A 2.ABh.-ban pedig azt emelte ki az Alkotmánybíróság, hogy az 1.Kpt.-ben megfogalmazott új jogalap (nováció) kizárja a régi jogcímekre való hivatkozást (ABH 1991, 64.).
Több határozatában is hangsúlyozta az Alkotmánybíróság, hogy sem a kárpótlás részlegessége, sem pedig a kedvezményezettek körének kényszerű – nem önkényes – szűkítése önmagában nem alkotmányellenes. A 4.ABh. megállapítása szerint gyakorlatilag bárkire, aki a múlt rendszerben Magyarországon élt, érvényes lehet, hogy valamilyen – tulajdoni vagy egyéb anyagi kihatású – kár vagy személyi sérelem érte. E hátrányos helyzetűek körét, hátrányaik természetét és mértékét nem lehet biztonsággal meghatározni. Tekintettel arra, hogy a kárpótlásra fordítható fedezet korlátozott, az ország gazdasági helyzete nem teszi lehetővé, hogy az állam a kárpótlásra jogosultak csoportjainak meghatározásánál minden egyes sérelemokozásra tekintettel legyen. A juttatások fedezetének eleve korlátozott volta miatt tehát önmagában véve nem önkényes – és ezért nem alkotmányellenes –, ha a kárpótlásra teljeskörűen, általános jelleggel nem kerülhet sor.
Azt is kimondta az Alkotmánybíróság, hogy az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott megkülönböztetési tilalom nem jelenti azt, hogy mindenfajta megkülönböztetés sérti a jogok egyenlő elosztásának alkotmányos követelményét. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni (ABH 1990, 48.). Kárpótlási ügyekben tehát az Alkotmánybíróság ítélkezésének állandó és következetesen alkalmazott tétele az egyenlő méltóságú személyként kezelés alkotmányos szempontja volt.
Végül a 3.ABh.-ban az Alkotmánybíróság azokat az indítványokat, amelyek az Alkotmánybíróságtól egyes konkrét ügyekben lefolytatott államosítási eljárások törvényességének felülvizsgálatát, az érintett ingatlanok tulajdonjogának rendezését, kártalanítás vagy kártérítés nyújtását, valamint a folyamatban levő ingatlanértékesítések felfüggesztését kérték, mint hatáskörébe nem tartozókat, visszautasította (ABH 1991, 74.).
2. Ezekre az elvi tartalmú megállapításokra és alkotmányossági összefüggésekre figyelemmel a jogalkotói mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványokat az Alkotmánybíróság megalapozatlannak találta.
2.1. A 4.016/1949. (V. 5.) Korm. rendelet a kisajátításról szóló 1881. évi XLI. tc. 45. §-a kiegészítése tárgyában született. A rendelet az állam, a törvényhatóság, a város vagy a község javára szóló ingatlankisajátításért teljeskörű – készpénzben vagy a kisajátított ingatlan tulajdonosának választása szerint csereingatlanban történő – kártalanítást rendelt. A rendelet jogszerű alkalmazása éppen ezért nem eredményezhetett a hatályos Alkotmány 13. § (2) bekezdését sértő alkotmányellenes tulajdonelvonást. Erre figyelemmel a hivatkozott rendeletnek az 1.Kpt. 2. számú mellékletébe történő felvétele sem alkotmányos követelmény. Az indítványban foglaltak szerint is az indítványozók tulajdoni sérelme egyedi közigazgatási eljárási törvénysértés következtében történt, ennek felülvizsgálatára azonban az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre (3.ABh., ABH 1991, 74.).
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 49. § (1) bekezdése értelmében, ha az Alkotmánybíróság hivatalból, illetőleg bárki indítványára azt állapítja meg, hogy a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő, a mulasztást elkövető szervet – határidő megjelölésével – felhívja feladatának teljesítésére. A törvényben írt feltételek együttes fennállása eredményezhet csak mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet, márpedig az adott összefüggésben a törvényi feltételek egyike sem áll fenn. A jogalkotó feladatkörébe nem tartozott olyan jogszabálynak az 1.Kpt. 2. számú mellékletébe való felvétele, amelynek helytelen alkalmazásával egyedi törvénysértés és sérelemokozás valósult meg, ugyanakkor maga a szabályozás alkotmányellenességet nem idézett elő. Az Alkotmánybíróság a 3.ABh.-ban rámutatott arra, hogy nem foglalkozhat azokkal az eleve törvénysértő egyedi államigazgatási határozatokkal, amelyek ,,túlmentek az akkori jogszabályi rendelkezéseken, tehát már az akkor hatályos jogszabályokhoz viszonyítva is törvénysértőek voltak''. Az ilyen ügyek elbírálására az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre, ezért az erre vonatkozó korábbi indítványokat az Alkotmánybíróság már visszautasította. Az Alkotmánybíróság azonban rámutatott arra is, hogy ez a visszautasítás nem akadálya annak, hogy az indítványozók – ha annak egyébként törvényes előfeltételei fennállnak – jogaikat az arra jogosult állami szerveknél érvényesítsék (ABH 1991, 78.).
Mindezekre figyelemmel alkotmányellenes jogalkotói mulasztás a 4.016/1949. (V. 5.) Korm. rendelettel összefüggésben nem állapítható meg, ezért az Alkotmánybíróság az ezzel kapcsolatos indítványt elutasította.
2.2. Az Alkotmánybíróság megalapozatlannak találta azt az indítványt is, amely – ugyancsak az alkotmányellenes mulasztás körében – a családi ház, mint kitüntetett tulajdoni tárgy reprivatizációja elrendelésének elmulasztása miatt állított alkotmányellenességet. A családi ház nem elkülönült tulajdonjogi fogalom, preferált alkotmányjogi védelmet nem élvez. Az Alkotmánybíróság már több határozatában rámutatott arra, hogy a pozitív diszkrimináció megengedhetősége nem esik egybe a pozitív diszkriminációra vonatkozó alkotmányos kötelezettséggel [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 48–49.].
Az Abtv. 49. §-ának feltételei ennek az indítványnak a tekintetében sem állnak fenn, ugyanakkor az Alkotmány egyetlen rendelkezéséből sem következik, hogy a tulajdonosoktól jogtalanul elvett családi házak vonatkozásában a tulajdonjog visszaadása alkotmányos követelmény lenne. Ismét hivatkozik az Alkotmánybíróság az 1.ABh.-ban megfogalmazott arra az álláspontjára, hogy kizárólag a tulajdon tárgya szerinti reprivatizáció – ha a kárpótlás egyébként részleges – adott esetben személyek közötti megengedhetetlen megkülönböztetéssé válik, és ezért az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésével ellentétes (ABH 1991, 77.). Értelemszerűen vonatkozik ez a megállapítás – amelyet az Alkotmánybíróság a termőfölddel kapcsolatban tett – a jogtalanul elvett családi házak visszaadására, illetőleg kárpótlására is. Ám az Alkotmánybíróság ezzel az indítvánnyal összefüggésben is utal arra, hogy az Alkotmánybíróságnak egyetlen kárpótlási határozata sem állta útját az egyedi törvénysértések elbírálására hatáskörrel rendelkező állami szervek által történő törvényi rendelkezéseken alapuló jogorvoslatok nyújtásának.
2.3. Megalapozatlan az az indítvány is, amely alkotmányellenes mulasztás megállapítását kéri az 1939. évi II. tc. alapján rekvirált személygépkocsik után járó kárpótlási kötelezettség elrendelésének elmaradása miatt. Tartalmilag ez az indítvány is egyedi jogsérelem orvoslására irányul, ennek teljesítésére azonban az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 1. §-a, illetőleg egyéb törvényi rendelkezések alapján nincs hatásköre. Mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség a törvényi feltételek fennállása hiányában nem állapítható meg, különösen azért, mert azt maga az indítványozó is elismerte, hogy a rekvirálások által okozott károk jóvátételével kapcsolatban jogszabályi intézkedés történt, csupán annak egyedi végrehajtása maradt el az indítványozó, illetőleg jogelőde vonatkozásában. Ennek az egyedi jogszabálysértésnek az elbírálása azonban nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe, még az indítványban állított faji diszkrimináció alapján sem. Jogszabályok által megvalósított megengedhetetlen diszkriminációt pedig maga az indítványozó sem állít. Ezekre az indokokra figyelemmel az Alkotmánybíróság ezt az indítványt is megalapozatlannak találta, ezért elutasította.
3. A Vhr. 9. § (2) bekezdésével módosított R. 4. §-ába foglalt rendelkezés alkotmányellenes.
Az R. eredeti 4. §-a úgy rendelkezett, hogy az ingatlan alapterületének számításánál a tulajdonelvonás időpontjában fennálló ingatlan-nyilvántartás szerinti térmértéket kell alapul venni. A módosító rendelkezés 1992. június 10-étől kezdődő hatállyal ezt a szabályt házasingatlan esetében ingatlanonként az ingatlan-nyilvántartás szerinti térmérték 2000 m2 felső határáig tartja fenn, míg az ezt meghaladó telekrész alapterülete után a kár mértékét az üres belterületi telekre vonatkozó alacsonyabb átalányérték, illetőleg mezőgazdasági művelésű ingatlan esetén az AK érték alapulvételével rendeli megállapítani.
A kifogásolt szabály megalkotására a 2.Kpt. végrehajtása keretében került sor. A 2.Kpt. 7. § (4) bekezdése szerint a Kormány az eljárási szabályok megállapítására kapott felhatalmazást. A Vhr.-rel bevezetett, kifogásolt rendelkezés azonban nem eljárási, hanem anyagi jogi szabály, amelyre a törvény végrehajtása keretében a Kormánynak felhatalmazása nem volt. Az 1.Kpt. részleges kárpótlásról szóló rendelkezése, a törvény 4. §-a a kárpótlás mértéke tekintetében értékhatártól függő degressziót állapít meg. A törvényhozó eltérő alapú, az ingatlan térmértékétől függő további degresszió bevezetésére a törvény végrehajtása keretében felhatalmazást nem adott, az eljárási szabályok megállapítására vonatkozó felhatalmazás ilyenként nem értelmezhető, ennek folytán a támadott rendelkezés sérti az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontját, továbbá 35. § (2) bekezdését, így alkotmányellenes. Az R. eredeti 4. §-ának rendelkezése az 1.Kpt. 29. §-án alapult, az 1.Kpt. 3. és 4. §-ában meghatározott degresszióval kifejezetten összhangban volt. Ettől eltérő és a kárpótlásra jogosultakra kedvezőtlenebb, hátrányosabb kárszámítás elrendelésére – kifejezetten erre irányuló törvényi felhatalmazás nélkül, illetőleg egészen más irányú törvényi felhatalmazás keretében – a Kormány jogosultsággal nem rendelkezett, ezért az Alkotmánybíróság az R. 4. §-ában foglalt rendelkezés alkotmányellenességét megállapította és azt az Abtv. 42. § (1) bekezdése alapján a határozat közzétételével megsemmisítette.
Figyelemmel arra, hogy az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezés alkotmányellenességét formai okból, a törvény végrehajtására adott felhatalmazás túllépése folytán állapította meg, a kifogásolt szabály tartalmi alkotmányellenességét már nem vizsgálta.
4. Az R. 3. §-ában írt rendelkezés alkotmányosan nem kifogásolható, az ezzel kapcsolatos indítványok téves jogértelmezésen alapulnak. Az 1.Kpt. 3. § (4) bekezdése főszabályként azt mondja ki, hogy egy vagyontárgy után csak egyféle kárpótlás jár. Ezt követően rendelkezik arról, hogy a tulajdonost a kárpótlás módja, technikája tekintetében megilleti a választás joga.
A választási jog azonban értelemszerűen csak azokra a kárpótlási igényekre vonatkozhat, amelyekben az 1.Kpt. 3. számú melléklete valóságos alternatívát biztosít. A melléklet szerint a kár mértékének meghatározásához figyelembe veendő átalányértékek ingatlanoknál az alapterület szerint, vállalatoknál pedig a foglalkoztatott alkalmazottak létszáma szerint kerülhetnek megállapításra. A választási jog tehát azokra az esetekre vonatkozik, amely esetekben a jogosulatlan tulajdonelvonás miatti veszteség egyaránt kifejezhető az elvett ingatlantulajdon értékében és az alkalmazotti létszámban is. Az R. támadott rendelkezése azonban nem ingatlan tulajdonjogát megtestesítő, ún. dologi jogi értékpapírról, hanem tagsági jogot megtestesítő értékpapírról vagy társasági részesedést kifejező vagyoni értékű jogról rendelkezik, e jogosultság pedig értelemszerűen nem vagy nem elsősorban ingatlan tulajdonjogára vonatkozik. A dologi jogi értékpapírokkal szemben itt tehát olyan, jogokat, illetőleg követeléseket megtestesítő értékpapírokról, egyéb vagyoni értékű jogosultságokról van szó, amelyek fogalmilag nem tartozhatnak az 1.Kpt. 3. számú mellékletének a) pontja alá. E rendelkezés ugyanis az ingatlan utáni kárpótlás átalányértékét állapítja meg, a részvényt, továbbá egyéb jogosultságot jogtalanul elvesztő kárpótlásra jogosult pedig nem ingatlantulajdont veszített el, vagyis jogsérelme nem ingatlantulajdon elvétele folytán, hanem különböző jogokat, követeléseket, részesedést megtestesítő értékpapírok tulajdonának elvonása folytán következett be. A nem dologi, hanem tagsági jogot vagy társasági részesedést megtestesítő értékpapír nem fejezi ki a társaság tulajdonában álló ingatlanvagyon alapterületben is kimutatható tulajdoni hányadát, vagyis az ilyen tulajdon nem ingatlantulajdonra, hanem értékpapír, részvény, részjegy stb. tulajdonra vonatkozott, ezért az átalányérték megállapítása fogalmilag sem történhet az ingatlan alapterülete után. Ilyen körülmények között az R. 3. §-ában meghatározott rendelkezés semmiféle kollízióban nem áll az 1.Kpt. 3. §-ában írt és a kár mértékét meghatározó szabállyal, ezért az Alkotmánybíróság az ezzel kapcsolatos indítványokat is elutasította.
5. Az Abtv. 21. § (3) bekezdése értelmében jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítása iránti alkotmánybírósági eljárást csak a törvényben felsorolt személyek és szervek kezdeményezhetnek, magánszemélynek ilyen előterjesztési joga nincs. Az Abtv. 1. §-a szerint az Alkotmánybíróság nem törvényhozó szerv, a törvények kiegészítésére vonatkozó hatáskörrel nem rendelkezik. Az Abtv. 48. § (1) bekezdése szerint alkotmányjogi panasz előterjesztésére – egyebek között – csak az jogosult, akinek jogsérelme alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, feltéve, hogy panaszát a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül írásban benyújtotta. Mivel az alkotmányjogi panasz előterjesztésének törvényi feltételei az indítványok tekintetében nem állnak fenn, az Alkotmánybíróság a panaszokat, továbbá a támadott jogszabályi rendelkezések nemzetközi szerződésbe ütközését állító indítványokat, illetőleg a kárpótlási törvény kiegészítésére vonatkozó indítványokat visszautasította.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
előadó alkotmánybíró
előadó alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Sólyom László s. k.,
az aláírásban akadályozott
Dr. Szabó András
alkotmánybíró helyett
az aláírásban akadályozott
Dr. Szabó András
alkotmánybíró helyett
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 1482/B/1992/8.
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás