• Tartalom

32/1996. (XII. 22.) BM rendelet

32/1996. (XII. 22.) BM rendelet

a választójoggal nem rendelkező személyek nyilvántartásának vezetéséről1

2014.01.18.

A helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek választásáról szóló, az 1994. évi LXII. törvénnyel és az 1996. évi LXVI. törvénnyel módosított 1990. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Övjt.) 62. §-a (1) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – a büntetés-végrehajtási szervezet tekintetében az igazságügy-miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. §2 E rendelet alkalmazásában a személyiadat- és lakcímnyilvántartás központi szerve a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (a továbbiakban: kezelő szerv).

Adatgyűjtés

2. § (1)3

(2)4 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 17. § (1) és (2) bekezdése szerinti adatközlést a hét első munkanapján

a)5 a járási (fővárosi kerületi) gyámhivatal az 1. számú mellékletben meghatározott ADATLAP-on, illetve – ha a technikai feltételek rendelkezésre állnak – a 3. számú mellékletben megadott adatszerkezetben, elektronikus úton,

b) a bűnügyi nyilvántartó szerv és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága a 2. számú mellékletben megadott adatszerkezetben, elektronikus adathordozón, illetve – ha a technikai feltételek rendelkezésre állnak – elektronikus úton

teljesíti.

(3)6 A járási (fővárosi kerületi) gyámhivatal az ADATLAP-ot a kezelő szervnek kettős borítékban, tértivevényes küldeményként továbbítja. A belső borítékot bélyegzőlenyomatával látja el oly módon, hogy az esetleges illetéktelen hozzáférés ténye egyértelműen megállapítható legyen.

(4) A kezelő szerv az adatközlés feldolgozása során felismert hibás tételekről, adatokról hibalistát küld az adatközlő szerv részére. A hibalista javításáról a (2) bekezdésben meghatározott időpontban és módon kell gondoskodni.

Adatszolgáltatás

3. §7 (1)8 A kezelő szerv írásos kérelem alapján teljesíti az adatszolgáltatást a választási bizottságok, a választási irodák (a továbbiakban: igénybejelentő szerv) részére.

(2)9 A kérelemnek tartalmaznia kell az igénybejelentő szerv nevét, az igényelt adatok felhasználásának célját, jogalapját, a választás helyét, időpontját, illetőleg a (4) bekezdés szerinti adatszolgáltatás esetében a népszavazás kezdeményezésében érintett település vagy településrész nevét és a kezdeményezés időpontját.

(3)10 A kezelő szerv a nyilvántartásból az igénybejelentő szervnek a külön törvényekben meghatározott választásokhoz, népszavazáshoz (a továbbiakban: választás) a választójoggal nem rendelkező személy házassági nevét családi és utónév részenként, születési családi és utónevét, lakóhelyét (ennek hiányában tartózkodási helyét), a választójogból kizárás okát, a kizárás kezdő és várható megszűnési időpontját, továbbá a személyi azonosítóját szolgáltatja.

(4)11 A kezelő szerv a nyilvántartásból az igénybejelentő szerv részére a népszavazást aláírók adatainak hitelesítéséhez az illetékességi területén választójoggal nem rendelkező személyek házassági nevének családi és utónév részeit, születési családi és utónevét, lakóhelyét (ennek hiányában tartózkodási helyét), valamint a személyi azonosítóját szolgáltatja.

(5)12 A szolgáltatott adatokat az átvevőnek a hitelesítési eljárás, illetőleg a jogorvoslati eljárás befejezését követően meg kell semmisítenie. A megsemmisítésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet a továbbiakban a közokiratra vonatkozó szabályok szerint kell kezelni.

4. § (1)13 A kezelő szerv a nyilvántartás adatait – az igénybejelentésnek megfelelően, az igénybejelentés megérkezését követő öt napon belül – jegyzéken, elektronikus adathordozón vagy táv-adatfeldolgozó hálózaton, a fővárosi, illetve megyei kormányhivatalon keresztül vagy közvetlenül továbbítja az igénybejelentő szerv részére.

(2) A kezelő szerv a szavazás napját megelőző harmadik napig pótjegyzéken közli a nyilvántartás adataiban az (1) bekezdés szerint teljesített adatátadást követően bekövetkezett változásokat.

(3) A kezelő szerv az (1)–(2) bekezdés szerinti jegyzék postai úton történő kézbesítése esetén a 2. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően jár el.

(4)14 A kezelő szerv – ha a technikai feltételek rendelkezésre állnak – a 3. § (1) bekezdésében meghatározott igénybejelentő szerv részére – a 3. § (3) bekezdése szerinti választás kitűzése és a szavazás napja közötti időszakban, illetve a 3. § (4) bekezdése szerinti aláírás-ellenőrzésre rendelkezésre álló időtartamra – online hozzáférést biztosít a nyilvántartás 3. § (3) és (4) bekezdésében meghatározott adataihoz.

A nyilvántartás adatainak védelme

5. § (1)15 A kezelő szerv a nyilvántartásból a 3. §-ban felsorolt igénybejelentő szerveken kívül csak

a)16 az érintett nagykorú polgár,

b)17

c)18 a bíróság

d)19

írásos kérelme alapján teljesíthet adatszolgáltatást.

(2) A kezelő szerv a 2. § (2) bekezdésében meghatározott iratokat visszakereshető módon, elkülönítetten kezeli, és azokat a választójog gyakorlásából való kizárás megszűnését követő 180 nap után – évente egy alkalommal – megsemmisíti. A megsemmisítésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet a továbbiakban a köziratokra vonatkozó szabályok szerint kell kezelni.

(3) A kezelő szerv a teljesített adatátadásokról adatszolgáltatási nyilvántartást vezet. Az adatszolgáltatási nyilvántartás tartalmazza az adatátadás idejét, célját, jogalapját és az igénylő megnevezését, valamint – az átadást követő 180 napig – az átadott adatok másodpéldányát. Az átadást követő 180. nap után a másodpéldányokat meg kell semmisíteni. Az adatszolgáltatás tényét az adatszolgáltatási nyilvántartásból 5 év elteltével törölni kell.

Záró rendelkezések

6. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, ezzel egyidejűleg a választójoggal nem rendelkező személyek nyilvántartásának vezetéséről szóló 14/1995. (IX. 29.) BM rendelet hatályát veszti.

(2)–(3)20

1. számú melléklet a 32/1996. (XII. 22.) BM rendelethez21


ADATLAP
a választójoggal nem rendelkező személy adatairól

Feladva: Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala    1094 Budapest, Balázs Béla u. 35.

    1450 Pf.: 81. tel.: 06-1-455-6722

..................................................... hivatali iktatószám

 

Nyomtatott nagybetűvel töltendő ki !

 

 

 

A D A T L A P

a választójoggal nem rendelkező személy adatairól

 

 

A KÜLDŐ GYÁMHIVATAL NEVE:

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Személyi azonosító:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Házassági neve:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Születési családi neve:

 

 

 

 

 

 

 

Születési utóneve(i):

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A n é v m e z ő k r e v o n a t k o z ó k i t ö l t é s i ú t m u t a t ó a h á t o l d a l o n !

 

 

Választójogból való kizárás oka:

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

 

 

 

 

 

 

 

.

 

 

.

 

 

.

 

 

A kizárást elrendelő bíróság megnevezése:

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

 

 

A bírósági határozat ügyiratszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bírósági határozat kelte:

 

 

 

 

 

.

 

 

.

 

 

.

 

 

A határozat jogerőre emelkedésének ideje:

 

 

 

 

 

.

 

 

.

 

 

.

 

 

 

M i n d e n m e z ő t k ö t e l e z ő e n k e l l k i t ö l t e n i !

 

 

Csak a választójogból való kizárásnak az előző adatszolgáltatás óta történt megszűnése esetén töltendő ki!

 

 

A kizárást megszüntető bíróság megnevezése:

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

 

 

A bírósági határozat ügyiratszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bírósági határozat kelte:

 

 

 

 

 

.

 

 

.

 

 

.

 

 

A határozat jogerőre emelkedésének ideje:

 

 

 

 

 

.

 

 

.

 

 

.

 

 

 

 

 

 

M i n d e n m e z ő t k ö t e l e z ő e n k e l l k i t ö l t e n i !

 

 

Kelt::

 

 

 

 

 

 

.

 

 

.

 

 

.

 

P. H. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

    aláírás


Kitöltési útmutató

A ,,Házassági neve'' rovatba azt a nevet kell beírni, amelynek viselésére a házas, az elvált, az özvegy családi állapotú érintett a házassági anyakönyv szerint jogosult.

A ,,Születési családi és utóneve'' rovatba azt a nevet kell beírni, amelynek viselésére az érintett nő, illetve férfi a születési anyakönyv szerint jogosult. (Nők esetében előző megnevezése: leánykori név.)

Példa:
– a férfi születési neve: Szabó Béla
– a nő születési neve: Varga Mária

A férfiak házassági névviselési formái:
– kizárólag a maga teljes nevét viseli (azaz: a születési nevét viseli továbbra is, Pl.: Szabó Béla);
– a felesége családi nevéhez hozzákapcsolja saját utónevét (Pl.: Varga Béla);
– családi nevének első tagját (a továbbiakban: a családi név első tagja alatt az egytagú családi név is értendő) összekapcsolja felesége családi nevének első tagjával; és ehhez hozzáfűzi saját utónevét (Pl.: Szabó-Varga Béla);
– családi nevének első tagját összekapcsolja felesége családi nevének második tagjával; és ehhez hozzáfűzi saját utónevét (Pl.: Szabó-Varga Béla);
– felesége családi nevének első tagját összekapcsolja saját családi nevének első tagjával; és ehhez hozzáfűzi saját utónevét (Pl.: Varga-Szabó Béla);
– felesége családi nevének első tagját összekapcsolja saját családi nevének második tagjával; és ehhez hozzáfűzi saját utónevét (Pl.: Varga-Szabó Béla);
– felesége családi nevének második tagját összekapcsolja saját családi nevének első tagjával; és ehhez hozzáfűzi saját utónevét (Pl.: Varga-Szabó);
– felesége családi nevének második tagját összekapcsolja saját családi nevének második tagjával; és ehhez hozzáfűzi saját utónevét (Pl.: Varga-Szabó);

A nők házassági névviselési formái:
– kizárólag a maga teljes nevét viseli (azaz: a születési nevét viseli továbbra is, Pl.: Varga Mária);
– a férje teljes nevét viseli a házasságra utaló toldással (Pl.: Szabó Béláné);
– a férje teljes nevét viseli a házasságra utaló toldással, amelyhez a maga teljes nevét hozzákapcsolja (Pl.: Szabó Béláné Varga Mária);
– a férje családi nevét viseli a házasságra utaló toldással és ehhez a maga teljes nevét hozzákapcsolja (Pl: Szabóné Varga Mária);
– a férje családi nevéhez hozzákapcsolja a saját utónevét (Pl.: Szabó Mária);
– családi nevének első tagját (a továbbiakban: a családi név első tagja alatt az egytagú családi név is értendő) összekapcsolja férje családi nevének első tagjával; és ehhez hozzáfűzi saját utónevét (Pl.: Varga-Szabó Mária);
– családi nevének első tagját összekapcsolja férje családi nevének második tagjával; és ehhez hozzáfűzi saját utónevét (Pl.: Varga-Szabó Mária);
– családi nevének második tagját összekapcsolja férje családi nevének első tagjával; és ehhez hozzáfűzi saját utónevét (Pl.: Varga-Szabó Mária);
– családi nevének második tagját összekapcsolja férje családi nevének második tagjával; és ehhez hozzáfűzi saját utónevét (Pl.: Varga-Szabó Mária);
– férje családi nevének első tagját összekapcsolja saját családi nevének első tagjával; és ehhez hozzáfűzi saját utónevét (Pl.: Szabó-Varga Mária);
– férje családi nevének első tagját összekapcsolja saját családi nevének második tagjával; és ehhez hozzáfűzi saját utónevét (Pl.: Szabó-Varga Mária);
– férje családi nevének második tagját összekapcsolja saját családi nevének első tagjával; és ehhez hozzáfűzi saját utónevét (Pl.: Szabó-Varga Mária);
– férje családi nevének második tagját összekapcsolja saját családi nevének második tagjával; és ehhez hozzáfűzi saját utónevét (Pl.: Szabó-Varga Mária).

2. számú melléklet a 32/1996. (XII. 22.) BM rendelethez22


Elektronikus adathordozón szolgáltatott adatok

FILE név: NExxxx*
INPUT rekordszerkezet

ssz.

mező neve

típusa

hossza

megjegyzés

1.

Személyi azonosító

N

11

 

2.

Házassági neve (családi név rész)

A

50

 

3.

Házassági neve (első utónév része)

A

20

 

4.

Házassági neve (második utónév része)

A

20

 

5.

Születési családi neve

A

50

 

6.

Születési első utóneve

A

20

 

7.

Születési második utóneve

A

20

 

8.

Választójogból kizárás oka

N

1

2=Közügyektől eltiltva (KE)
3=Szabadságvesztés (BV)
4=Intézeti gyógykezelés (GY)

9.

Választójogból kizárás kezdete

N

8

EEEEHHNN

10.

Választójogból kizárás megszűnésének ideje

N

8

EEEEHHNN

11.

Az okot elrendelő bíróság megnevezése

A

67

 

12.

A határozat ügyiratszáma

A

22

 

13.

A határozat kelte

N

8

EEEEHHNN

14.

A határozat jogerőre emelkedésének ideje

N

8

EEEEHHNN

15.

A szabadulás dátuma vagy az eltiltás megszűnésének ideje

N

8

EEEEHHNN

16.

A küldő szerv(ezet) azonosítója

A

5

AAAAA=KEK KH
BBBBB=Büntetés-végrehajtás OP.

17.

Technikai mező

N

2

99=rekord törlése


* A file névben az xxxx karakterek az adott évet és a hetet jelölik. Pl.: NE9602.txt; NE9651.txt

3. számú melléklet a 32/1996. (XII. 22.) BM rendelethez23


Adatszerkezet
a választójoggal nem rendelkező
korlátozott belátási képességű személy adatairól

Ssz.

Mező neve

Típusa

Hossza

Megjegyzés

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

1.

A küldő járási gyámhivatal neve (településnév)

A

23

 

2.

A küldő szerv(ezet) azonosítója

A

6

Pl. ASDFG

3.

Személyi azonosító

N

11

 

4.

Házassági neve (családi név rész)

A

25

 

5.

Házassági neve (első utónév része)

A

15

 

6.

Házassági neve (második utónév része)

A

15

 

7.

Születési családi neve

A

25

 

8.

Születési első utóneve

A

15

 

9.

Születési második utóneve

A

15

 

10.

Választójogból kizárás oka

A

1

1= korlátozás esetén

 

 

 

 

üres = korlátozás törlése esetén

11.

Választójogból kizárás kezdete

N

8

EEEEHHNN

12.

A kizárást elrendelő bíróság neve

A

67

EEEEHHNN

13.

A határozat ügyiratszáma

A

22

 

14.

A határozat kelte

N

8

EEEHHNN

15.

A határozat jogerőre emelkedésének dátuma

N

8

EEEEHHNN

16.

A rögzítés dátuma

N

8

EEEEHHNN

17.

Rögzítő neve, jele

A

3

balra igazított

18.

Rögzítés hete

N

4

EEWW

19.

Bizonylat száma

A

10

 

1

A rendeletet a 9/2016. (VI. 28.) IM rendelet 27. §-a hatályon kívül helyezte 2016. június 29. napjával.

2

Az 1. § a 15/2007. (VI. 26.) ÖTM rendelet 2. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg. [Az 1. §-nak a 6/2012. (II. 21.) KIM rendelet 4. § (2) bekezdés a) pontjával elrendelt módosítása, amely szerint a „Belügyminisztérium” szövegrész hatályát veszti, nem vezethető át.]

3

A 2. § (1) bekezdését a 6/2012. (II. 21.) KIM rendelet 4. § (2) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

4

A 2. § (2) bekezdése a 6/2012. (II. 21.) KIM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

5

A 2. § (2) bekezdés a) pontja az 50/2012. (XII. 4.) KIM rendelet 8. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 3. § a 9/2004. (III. 31.) BM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

9

A 3. § (2) bekezdése a 37/2013. (XII. 30.) KIM rendelet 7. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontja szerint módosított szöveg.

10

A 3. § (3) bekezdése a 37/2013. (XII. 30.) KIM rendelet 7. § (2) bekezdés a) pont ac) alpontja szerint módosított szöveg.

11

A 3. § (4) bekezdése a 37/2013. (XII. 30.) KIM rendelet 7. § (2) bekezdés a) pont ad) alpontja szerint módosított szöveg.

12

A 3. § (5) bekezdése a 37/2013. (XII. 30.) KIM rendelet 7. § (2) bekezdés a) pont ae) alpontja szerint módosított szöveg.

14

A 4. § (4) bekezdését a 6/2012. (II. 21.) KIM rendelet 2. §-a iktatta be.

15

Az 5. § (1) bekezdése a 9/2004. (III. 31.) BM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

16

Az 5. § (1) bekezdés a) pontja a 6/2012. (II. 21.) KIM rendelet 3. § c) pontja szerint módosított szöveg.

17

Az 5. § (1) bekezdés b) pontját a 37/2013. (XII. 30.) KIM rendelet 7. § (2) bekezdés a) pont af) alpontja hatályon kívül helyezte.

18

Az 5. § (1) bekezdés c) pontja a 6/2012. (II. 21.) KIM rendelet 4. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

19

Az 5. § (1) bekezdés d) pontját a 6/2012. (II. 21.) KIM rendelet 4. § (2) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

20

A 6. § (2)–(3) bekezdését a 9/2004. (III. 31.) BM rendelet 6. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

23

A 3. számú mellékletet az 50/2012. (XII. 4.) KIM rendelet 8. § (2) bekezdése iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére