• Tartalom

11/1996. (ÜK. 12.) LÜ utasítás

11/1996. (ÜK. 12.) LÜ u t a s í t á s

egyes legfőbb ügyészi utasítások módosításáról*

1997.01.01.
A Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló – többször módosított – 1972. évi V. törvény 19. §-a (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a következő utasítást adom ki:

1. § A nyomozás törvényessége feletti felügyeletről és a nyomozás befejezése utáni ügyészi feladatokról szóló – többször módosított – 7/1989. Legf. Ü. utasítás 7. §-a (2) bekezdésének számozása (3) bekezdésre változik és a (2) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A Fővárosi Főügyészség fokozott felügyeletet gyakorol az ORFK Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) által nyomozott ügyekben, ha az eljárás tárgya
a) a Btk. XVII. és XVIII. Fejezetébe tartozó olyan bűncselekmény, amely az elkövetés módjára, szervezettségére, a sértettek széles körére, az okozott joghátrány nagyságrendjére figyelemmel kiemelkedő jelentőségű, illetve
b) olyan közhivatali korrupciós bűncselekmény, amelynek tárgyi súlya az elkövető közhivatali jogállására, a kötelességszegés körülményeire, különösen a sértett vagy veszélyeztetett érdek jellegére, körére, nagyságára vagy egyéb fontos tényre figyelemmel kimagasló.”

2. § Az ügyészségi nyomozásról szóló – módosított – 10/1995. (ÜK. 12.) LÜ utasítás 1. § (6) bekezdésének számozása (7) bekezdésre változik és a (6) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) A 7/1989. Legf. Ü. utasítás 7. § (2) bekezdés b) pontjában írt esetekben hatáskörbe vonásra a fővárosi főügyész is jogosult.”

3. § A munkaidőn kívüli ügyészségi szolgálatról szóló 4/1995. (ÜK. 2.) LÜ utasítás melléklete helyébe a következő melléklet lép:

Főügyészség

Ügyész

Tisztviselő
Ügykezelő

Napi ügyeleti
idő
(óra/fő)*

Főváros

3

1

8

Pest

1

1

8

Bács-Kiskun

1

1

6

Borsod-Abaúj-Zemplén

1

1

6

Fejér

1

1

5

Hajdú-Bihar

1

1

5

Jász-Nagykun-Szolnok

1

1

5

Szabolcs-Szatmár-Bereg

1

1

5

Baranya

1

1

4

Békés

1

1

4

Csongrád

1

1

4

Győr-Moson-Sopron

1

1

4

Heves

1

1

4

Somogy

1

1

4

Veszprém

1

1

4

Komárom-Esztergom

1

1

3

Nógrád

1

1

3

Tolna

1

1

3

Vas

1

1

3

Zala

1

1

3


* Készenlét szervezés esetén, a készenlét időtartama az engedélyezett ügyeleti idő kétszerese lehet.

A Somogy megyei főügyész június–augusztus hónapokban Siófokon, egy ügyésszel és egy tisztviselővel, vagy ügykezelővel négy órai időtartamra ügyeletet szervezhet.”

4. § (1) Ez az utasítás 1997. január 1-jén lép hatályba, a 3. § rendelkezését azonban 1996. december 1. napjától kell alkalmazni.

(2) Egyidejűleg hatályát veszti

a) az ügyészségi nyomozó hivatalokról szóló 9/1995. (ÜK. 12.) LÜ utasítás 3. §-ának (2) bekezdéséből az ,,illetve az 1993. évi XC. tv. 2. §-a (1) bekezdésének a) pontja” szövegrész,

Dr. Györgyi Kálmán s. k.,

legfőbb ügyész

*

Az utasítást a 2/1999. (ÜK. 2.) LÜ utasítás, az 5/2001. (ÜK. 6.) LÜ utasítás módosította. Az utasítást a 16/2003. (ÜK. 7.) LÜ utasítás 9. § b) pontja hatályon kívül helyezte 2003. július 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére