• Tartalom

9/1994. (V. 27.) HM rendelet

9/1994. (V. 27.) HM rendelet

a fővárosi, megyei védelmi bizottságok titkári feladatainak ellátásához szükséges képesítési követelményekről1

1994.06.04.

A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény végrehajtásáról rendelkező 178/1993. (XII. 27.) Korm. rendelet 10. §-ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. §

(1) A fővárosi, megyei védelmi bizottság (a továbbiakban: védelmi bizottság) titkárának az a magyar állampolgár nevezhető ki, aki:

a) a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián, illetve azzal azonos vagy magasabb szintű katonai oktatási intézményben, vagy

b) polgári egyetemen szerzett diplomával és a (2) bekezdésben foglalt feltételekkel rendelkezik.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti iskolai végzettség esetén, a védelmi bizottság titkárának az nevezhető ki, aki

a) a fegyveres erők vagy a rendvédelmi szervek állományában legalább 5 évig hivatásos tiszti (főtiszti) szolgálatot teljesített, vagy

b) eredményes tartalékos parancsnoki képzésen vett részt és tartalékos tiszti (főtiszti) rendfokozata van, továbbá 5 év közigazgatási gyakorlati idővel rendelkezik.

2. §


Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

1

A rendeletet a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 41. § d) pontja hatályon kívül helyezte 2012. szeptember 25. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére