Műveletek

Akadálymentes nézet Bezárás
  • Tartalom

61/1993. (XI. 29.) AB határozat

61/1993. (XI. 29.) AB határozat1

1993.11.29.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára beadott és egyesített indítványok tárgyában meghozta a következő

határozatot.

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 232. § (1) bekezdése második mondatának második része, amely szerint ,,kamatos kamatot érvényesen nem lehet kikötni'' alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti.
A Ptk. 232. § (1) bekezdése második mondatának szövege tehát: ,,Magánszemélyek egymás közti szerződési viszonyában kamat csak kikötés esetében jár''.
A Ptk. 232. § (1) bekezdés második mondata első részében foglalt rendelkezés, valamint a (2) és (3) bekezdés, a 301. § (4) bekezdése a gazdálkodó szervezetek egymás közötti viszonyában a késedelmi kamat mértékéről szóló 86/1990. (XI. 14.) Korm. rendelet, továbbá a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény 26. § alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat az Alkotmánybíróság elutasítja.
A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1987. évi VI. törvény 11. § alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványokat az Alkotmánybíróság visszautasítja.
Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. A megsemmisített törvényi rendelkezést a közzététel napjától nem lehet alkalmazni.

INDOKOLÁS

I.

Az indítványozók a Ptk.-nak a kamatra vonatkozó egyes rendelkezéseit kérték alkotmányossági vizsgálat alá vonni. Álláspontjuk szerint alkotmányellenes a Ptk. 232. § (1) bekezdésének a kamatos kamat kikötését tiltó rendelkezése, a magánszemélyek egymás közötti viszonyában ,,a kamat csak kikötés esetén jár'' megszorítás, ugyanitt a jogszabályi kivételre lehetőséget adó rendelkezés. Ez utóbbit, továbbá a kamatmaximum meghatározását a Ptk. 232. § (2) és (3) bekezdésében is kifogásolták.
A Ptk. 301. § (4) bekezdését is azért tartották az indítványozók alkotmányellenesnek, mert gazdálkodó szervezetek, gazdasági tevékenység folytatására jogosult más jogi személyek és ilyen tevékenységre jogosult magánszemélyek egymás közötti viszonyában lehetőséget ad arra, hogy a fizetési késedelem jogkövetkezményeiről jogszabály eltérően rendelkezzék, ezért az e felhatalmazáson alapuló a gazdálkodó szervezetek egymás közötti viszonyában a késedelmi kamat mértékéről szóló 86/1990. (XI. 14.) Korm. rendelet alkotmányellenességének a megállapítását és megsemmisítését is kérték.
A fentieken túlmenően egyik indítványozó a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1989. évi XLV. törvény 26. § alkotmányosságát is vitatta és a rendelkezés megsemmisítését is kérte, mert szerinte a gazdasági társaságok magánszemély tagjai a szabályozás alapján a maximált kamat miatt hátrányos helyzetbe kerülnek.

II.

Az alkotmányossági vizsgálat keretében az Alkotmánybíróság lehetőséget adott az igazságügy-miniszternek és a pénzügyminiszternek, hogy a vitatott kérdéskörben részletes álláspontját ismertesse.
A pénzügyminiszter álláspontja szerint az indítványokkal támadott rendelkezések nem alkotmányellenesek. Megítélése szerint az Alkotmány 13. § (1) bekezdése, amely a tulajdonhoz való jogot biztosítja a kérelem szempontjából nem releváns. Az Alkotmány 9. § (1) bekezdésének a támadott szabályok nem mondanak ellent, mert nem különböztetnek a köztulajdon és a magántulajdon között bármelyik hátrányára. A magánszemélyek egymás közötti viszonyában előírt kamatmaximum nem tekinthető az alapvető jog lényeges tartalmát érintő korlátozásnak, így nem ütközik az Alkotmány 8. § (2) bekezdésébe, és nem tesznek különbséget a szabályok — az Alkotmány 70/A. §-ába ütközően — vagyoni helyzet szerint sem, mert a megkülönböztetés azon alapul, hogy a pénztartozás a gazdasági szférában vagy a magánszférában keletkezik-e.
Az Igazságügyminisztérium helyettes államtitkárának észrevételei szerint a Ptk. 232. § (1) bekezdés első mondata és második mondatának első fele részben alkotmányellenes, de a többi támadott rendelkezés alkotmányellenesnek nem minősíthető.

III.

Az Alkotmánybíróság az indítványokat a Ptk. 232. § (1) bekezdés második mondatára vonatkozóan részben megalapozottnak találta, ezt meghaladóan azonban az indítványok alaptalanok.
1. A Ptk. 232. § indokolása szerint a törvény létrejöttekor fennálló állami és társadalmi viszonyok között a kölcsönzés többnyire fogyasztási és nem termelési jellegű és azt általában a baráti vagy rokoni szívesség sarkallja.
Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése szerint Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. Megváltozott tehát az a gazdasági-társadalmi környezet, amelyben a Ptk. 232. §-a létrejött, és megváltoztak azok a szerződéses kapcsolatok is, amelyeknek szabályozására hivatott.
Az Alkotmány 9. § (2) bekezdés szerint a Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát. Ebben és a 9. § (1) bekezdésében deklarált alkotmányos elvek érvényesülésének lényeges eleme a szerződési szabadság, amelynek általános szabályát a Ptk. 200. § (1) bekezdése fogalmazza meg: ,,A szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja.''
A szerződési szabadságnak, ahogy arra az Alkotmánybíróság már többek között a 43/1991. (VII. 12.) AB határozatában is rámutatott, lehetnek jogszabályi korlátai, ezek a korlátok azonban alkotmánysértők nem lehetnek. Nem korlátozhatják tehát a szerződő feleket diszkriminatív módon, attól függően, hogy magánszemélyek vagy gazdasági tevékenység folytatására jogosult személyek, illetve szervezetek. Ugyanilyen módon nem zárhatják ki egyes jogszabályi lehetőségekből a magánszemélyek körét, ha azt a szerződésekben szereplő más csoportok igénybe vehetik.
A Ptk. 232. § (1) bekezdés első mondata szerint a szerződéses kapcsolatokban — ha jogszabály kivételt nem tesz — kamat jár. Ez olyan általános szabály, amely összhangban van az Alkotmánnyal. A Polgári Törvénykönyv egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló 1993. évi XCII. törvény 1993. november 1-jei hatálybalépésével összhangba került az Alkotmánnyal ugyanazon bekezdés második mondatának első része is, amely szerint a magánszemélyek egymás közti szerződési viszonyában kamat csak kikötés esetén jár. A hivatkozott 1993. évi XCII. törvény 39. §-a ugyanis a Ptk. 685. § c) pontját módosítva gazdálkodó szervezetté minősítette az egyéni vállalkozót is, aminek következtében a ,,magánszemély'' egyértelműen csak a gazdálkodási tevékenység körén kívül létrejött ügyletek alanya lehet. Ebben a körben tehát továbbra is alkotmányosnak tekinthető a Ptk. 232. § eredeti megszorítása, amely szerint nem gazdálkodó magánfelek között a kölcsönzés többnyire fogyasztási és nem termelési jellegű, és azt általában a baráti vagy rokoni szívesség sarkallja, ezért kölcsönügyleteikben kamat csak kikötés esetén jár. Az Alkotmány 9. §-ával ellentétes kivételt tartalmaz azonban ugyanazon bekezdés második mondatának második része, amely szerint a magánszemélyek egymás közötti szerződési viszonyában kamatos kamatot érvényesen nem lehet kikötni.
Az Alkotmány által kinyilvánított piacgazdaság viszonyai között nem lehet ugyanis kizárni a magánszemélyeket a kamatos kamat kikötésének lehetőségéből, amely gazdálkodó szervezetek között, illetve gazdálkodó szervezetek és magánszemélyek között eddig is igénybe vehető kikötés volt. Fokozottan érvényesül ez inflációs gazdasági körülmények között, a korlátozás sem nem indokolt, sem nem arányos védelme más alkotmányos szempontnak.
Az Alkotmánybíróság tehát a Ptk. 232. § (1) bekezdés második mondata második részének megsemmisítésével lehetőséget kívánt adni az első mondat általános érvényesülésére.
2. Ebben a mondatban szerepel gondolatjelek között a ,,ha jogszabály kivételt nem tesz'' mondatrész is. Az indítványozók ezt a rendelkezést, illetve tartalmában ezt a lehetőséget a Ptk. 232. § (2) és (3) bekezdésében és a Ptk. 301. § (4) bekezdésében is kifogásolták. Ezekkel a támadásokkal szemben az Alkotmánybíróság utal a már hivatkozott 43/1991. (VII. 12.) AB határozatra. E szerint: abban a kérdésben, hogy a szerződési szabadságot korlátozó adott jogszabályok alkotmánysértők-e, a szabályozás tárgyával összefüggő jogszabályi szint és a szabályozás tartalma figyelembevételével esetenként lehet állást foglalni.
Az Alkotmánybíróság 32/1991. (VI. 6.) AB határozata tartalmazza, hogy a szerződési szabadság alkotmányos alapjognak nem tekinthető. Következésképpen az alkotmányos alapjogi értékrendben helyet foglaló jogosultságokra vonatkozó sérthetetlenségi, érintethetetlenségi alkotmányos tétel sem irányadó rá. Alkotmányosan még lényegi tartalmát illetően is korlátozható, amennyiben a korlátozás végső eszközének fennállnak az alkotmányos indokai.
A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 5. §-a sorolja fel az állampolgároknak csak törvényben szabályozható alapvető jogait és kötelességeit. Ugyanazon törvény 7. §-a minisztertanácsi, illetve kormányrendeleti szabályozást tesz lehetővé törvényi felhatalmazás alapján. Az indítványozók által támadott felhatalmazások tehát a jogalkotás rendjének megfelelnek, tartalmilag nem alkotmányellenesek. A kamat mértékére vonatkozó megkülönböztetés ugyanis nem a jog alanyai között tesz különbséget, hanem a gazdasági tevékenység szerint különböztet és annak — ahogy az Alkotmánybíróság arra már más esetben is rámutatott — lehetnek jogon kívüli gazdasági indokai. Nem tekinthető azonos csoportba tartozónak a magánszemély és az egyéni vállalkozó, így a diszkrimináció szempontjából párhuzamba nem állíthatók, és a reájuk vonatkozó szabályozás sem hasonlítható össze.
3. A Ptk. 232. § (2) bekezdésében meghatározott maximális kamat megkülönböztetés nélkül vonatkozik gazdálkodó szervezetekre és magánszemélyekre. A kamatmaximum jogszabályi meghatározásának fenntartása a szerződés szabadságának fent kifejtett korlátozási lehetőségére figyelemmel alkotmányosan megengedhető, és a jogbiztonság fenntartása érdekében indokolt. A gazdasági tevékenységhez kötött eltérő szabályozási lehetőség diszkriminatívnak nem minősíthető, ezért az Alkotmánybíróság a Ptk. 232. § (2) és (3) bekezdése és a Ptk. 301. § (4) bekezdés, valamint a 86/1990. (XI. 14.) Korm. rendelet alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.
4. Hasonlóképpen elutasításra került a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény 26. §-ával szemben előterjesztett indítvány is. E vonatkozásban az Alkotmánybíróság hivatalból észlelte, hogy az indítványozó által indítvány tárgyává tett 1989. évi XLV. törvény 26. §-a már nincs hatályban, mivel azonban tartalma szerint az 1991. évi XC. törvény 26. §-a azonos rendelkezést tartalmaz, az indítványt érdemben tárgyalta.
Az indítvánnyal támadott rendelkezés felsorolja azokat a takarékbetétnek és értékpapírnak minősülő jövedelemforrásokat, amelyek egésze jövedelemnek tekintendő. Az indítványozó a félreérthető szövegezés miatt kérte az alkotmányellenesség megállapítását és a gazdasági társaságok magánszemély tagjaira vonatkozó rész megsemmisítését, mivel az a magánszemélyek által nyújtott tagkölcsön kamata szempontjából szerinte hátrányos helyzetet eredményez. Csatolta PM 35.403/1991. és az APEH 10.874/1991. MEVA számú állásfoglalásnak az Adó és Ellenőrzési Értesítőben közzétett szövegét is, amely szerint a tagok által a társaság részére nyújtott kölcsönre a Ptk. szabályai érvényesek, és e kamat egyéb és nem értékpapírból származó jövedelem. Az indítványnak ez a része azonban nem alkotmányossági, hanem jogértelmezési és alkalmazási kérdés, amely az Alkotmánybíróság határkörén kívül esik (amint azt a 35/1991. (VI. 20.) AB határozat is tartalmazza).
Az alkotmányellenesnek minősülő rendelkezés megsemmisítése az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 40. §-án, a határozat közzétételére vonatkozó rendelkezés ugyanazon törvény 41. §-án alapul.

IV.

A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1987. évi VI. törvényt az 1989. évi XLV. törvény 68. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, a már nem hatályos törvény alkotmányossági vizsgálatára irányuló indítványt tehát az Alkotmánybíróság visszautasította. Egyébként a kamat jövedelemjellegével kapcsolatban az 579/B/1990. AB határozatban az Alkotmánybíróság már érdemben állást foglalt.

Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
előadó alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 1413/B/1991/20.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére