• Tartalom

35/1993. (HK 10.) HM utasítás

35/1993. (HK 10.) HM utasítás

a rehabilitációs eljárásról l. §

1993.05.29.

(1) Felül kell vizsgálni a Magyar Királyi Honvédség, a demokratikus Magyar Honvédség és Magyar Néphadsereg, valamint a Honvédelmi Minisztérium, az irányítása alatt állt szervezetek polgári állománya azon egykori tagjainak személyi ügyeit, akiket – az 1945 és 1989 közötti években – bizonyíthatóan politikai okok miatt ítélt el a bíróság, feltéve, ha az ítéletet semmissé nyilvánították.
(2) Az (1) bekezdés rendelkezései kiterjednek azokra is, akiket bizonyítottan politikai okból közbiztonsági őrizetben vagy más módon tartottak fogva, továbbá akiket fegyelmi eljárás keretében vontak felelősségre, vagy távolítottak el a honvédség állományából.

Nem vizsgálható felül annak a volt katonának a rendfokozattól való megfosztása, akit:
a) az 5000/1946. (V. 19.) ME rendelettel megállapított igazoló bizottsági eljárás alapján fokoztak le, kivéve, ha az eljárás koncepciós jellegű volt;
b) a bíróság fosztott meg rendfokozatától és az ítélet semmissé nyilvánítása még nem történt meg;
c) 1963. április 4-e után fegyelmi okból – az 1. § (2) bekezdésében említett fegyelmi eljárás kivételével – vagy méltatlanság címén államigazgatási úton bocsátották el a szolgálatból.

(1) A felülvizsgálati eljárás hivatalból vagy bárki által előterjesztett kérelemre indul.
(2) A felülvizsgálati eljárást a Magyar Honvédség Személyügyi Főnöksége készíti elő. Ennek keretében összeállítja az ügy érdemi elbírálásához szükséges iratokat, és azokat, a bizottsági tárgyalás lefolytatása céljából a Honvédelmi Minisztérium Rehabilitációs Bizottságának (továbbiakban: Bizottság) átteszi.

(1) A Bizottság a honvédelmi miniszter által kinevezett elnökből és tagból, valamint az MH Személyügyi Főnökségének illetékes osztály- vezetőjéből áll.
(2) A Bizottság munkájának segítésére az elnök szakértőket vehet igénybe, illetve társadalmi szervezeteket kérhet fel közreműködésre. A rehabilitációs javaslat kidolgozásánál a Bizottság mérlegeli az érdekvédelmi szervezetek véleményét.
(3) Kérelemre a társadalmi szervek, érdekvédelmi szervezetek esetleges ellenvéleményét jegyzőkönyvben rögzítve mellékelni kell a felterjesztéshez.

(1) A Bizottság a jogosult személy ügyiratainak hiányossága esetén a felülvizsgálatra alkalmas bármilyen bizonyítékot (pl.: személyes meghallgatás, tanúvallomás, még aktív vagy nyugállományú katonák meghallgatása stb.) mérlegelési körébe vonhat.
(2) A felülvizsgálatról részletes jegyzőkönyvet kell készíteni.

(1) A Bizottság a 4–5. §-oknak megfelelően lefolytatott eljárás befejezése után az intézkedések megtételére javaslatot tesz, így különösen
a) a reaktiválásra (a szolgálati viszony helyreállítására);
b) az új szolgálati idő igazolás kiadására azok részére, akiket igényük kizárásával bocsátottak el és emiatt a Honvédelmi Minisztériumnál vagy a Magyar Honvédségnél eltöltött időt társadalom-biztosítási szempontból nem számították be jogszerző időként;
c) a politikai okból lefokozottak esetében a lefokozást elrendelő parancs semmissé nyilvánítására, ezzel a katonai rendfokozat helyreállítására, indokolt esetben előléptetésre, illetőleg kitüntetésre;
d) a rehabilitációban részesült volt hivatásos katonák és özvegyeik, valamint a mártírok özvegyei – méltányosságból a tartalékos tisztek, illetve tiszthelyettesek – részére a Magyar Honvédség nyugállományú tisztjei számára, a hatályos szabályok szerint igénybe vehető kedvezmények (pl.: egészségügyi ellátás, üdültetés, kulturális intézmények látogatása, egyenruhaellátás) biztosítására;
e) különös méltánylást érdemlő esetben szociális segélyezésre.
(2) A Bizottság javaslatot tesz a honvédelmi miniszternek a politikai ok miatt kényszernyugdíjazottak (özvegyeik) nyugdíjának rendezésére.

Az ezen utasítás alapján megállapított jogosultság nem lehet ellentétes a hatályos jogszabályokban megszabott rendelkezésekkel.

Ez az utasítás a közzététele napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a rehabilitációs eljárásról szóló 174/1990. (HK 19.) HM utasítás a hatályát veszti.

Dr. Für Lajos s. k.,
honvédelmi miniszter
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére