• Tartalom

41/1992. (VII. 16.) AB határozat

41/1992. (VII. 16.) AB határozat1

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

1992.07.16.

Az Alkotmánybíróság önkormányzati rendeleti előírás alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány, valamint helyi népszavazás jogszabálysértő lebonyolítása miatt benyújtott alkotmányossági panasz alapján meghozta a következő

határozatot.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Inárcs Község Önkormányzata 1/1990. számú rendelete 26. § (3) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti. A megsemmisített rendelkezés e határozatnak a Magyar Közlönyben való közzétételével veszti hatályát.

Az Alkotmánybíróság az Inárcs Fő út 229—275. hsz.-ig terjedő területrész átadása ügyében 1992. február 15-én tartott helyi népszavazás eredményét és az inárcsi képviselő-testületnek e népszavazás eredményét megállapító 4/1992. számú határozatát megsemmisíti.

Az Alkotmánybíróság felhívja Inárcs község önkormányzatát, hogy a megsemmisített önkormányzati rendeleti előírás helyett e határozat kézhezvételétől számított 60 napon belül alkosson új, alkotmányos rendelkezést.

Az Alkotmánybíróság az arra irányuló kérelmet, hogy az inárcsi önkormányzatot hívja fel a helyi népszavazási eredmény újbóli megállapítására, visszautasítja.

INDOKOLÁS

I.

1. Az indítványozó Inárcs Község Önkormányzata 1/1990. számú rendelete (a továbbiakban: Ör.) 26. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Álláspontja szerint a kifogásolt rendelkezés a helyi népszavazás érvényessége és eredmé-nyessége feltételeit úgy határozza meg, hogy nem teszi lehetővé a népakarat tényleges érvényesülését és meghiúsítja a helyi önkormányzás népszavazás útján történő gyakorlását.

2. Az alkotmányossági panasz annak megállapítására irányult, hogy az Inárcson 1992. február 15-én tartott helyi népszavazás lebonyolítására jogszabálysértő módon került sor. Az indítványozó azt sérelmezte, hogy az inárcsi képviselő-testület a helyi népszavazást 8 és 10 óra közötti időtartamban tűzte ki.

3. Az indítvány kérelmet tartalmazott arra vonatkozóan is, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg a helyi népszavazási eredményt alkotmányellenes önkormányzati rendeleti előírás alapján megállapító képviselő-testületi határozatot, s kötelezze az inárcsi önkormányzat képviselő-testületét az Alkotmánynak megfelelő rendelkezés alkotására, s ennek figyelembevételével a helyi népszavazás eredményének újbóli megállapítására.

II.

Az Alkotmánybíróság az Alkotmány, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Övtv.), a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.), az Ör. alapján, valamint az Inárcs Fő út 229—275. hsz.-ig terjedő területrész átadása ügyében 1992. február 15-én tartott helyi népszavazásra vonatkozó, az Alkotmánybíróság 282/H/1992/3. számú végzésére előterjesztett iratok figyelembevételével alakította ki álláspontját.
Az Alkotmány 44. § (1) bekezdése előírja, hogy ,,a választópolgárok a helyi önkormányzást az általuk választott képviselő-testület útján, illetőleg helyi népszavazással gyakorolják''.
Az Ötv. 56. § (1) és (2) bekezdése a lakott területrész átadására vonatkozóan a következő rendelkezéseket tartalmazza.
,,(1) Az érintett képviselő-testületek megállapodhatnak területrész átadásáról, átvételéről, vagy cseréjéről.
(2) Lakott területrész átadása esetén az ott lakó választópolgárok — falugyűlésen vagy helyi népszavazással kinyilvánított — többségi támogatása szükséges a megállapodáshoz. Lakott területrész átadása nem tagadható meg, ha azt az ott lakó választópolgárok többsége helyi népszavazással kezdeményezi.''

Az Ör. sérelmezett 26. § (3) bekezdése szerint:
,,A helyi népszavazás akkor érvényes és eredményes, ha
a) község — vagy községrész — választópolgárainak több, mint 80%-a érvényesen szavazott és
b) az érvényesen szavazóknak több, mint 90%-a a megfogalmazott kérdésre (kérdésekre) azonos választ (válaszokat) adott.''

Az Ör.-nek az alkotmányossági panaszban hivatkozott 26. § (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ,,a helyi népszavazás és népi kezdeményezés lebonyolítására a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvényt kell alkalmazni''. E törvény 31. § (3) bekezdése szerint ,,szavazni a szavazás napján 6 órától 18 óráig lehet''.

Az inárcsi önkormányzat képviselő-testülete 51/1991. számú határozatával az Inárcs Község Fő utca 229—275. hsz.-ig terjedő területen lakott településrész átadásának kezdeményezésére irányuló helyi népszavazást írt ki.

A helyi népszavazás eredményét a 4/1992. számú képviselő-testületi határozat állapította meg. Eszerint az 1992. február 15-én tartott helyi népszavazás érvénytelen és eredménytelen volt, mivel a szavazásra jogosultak felénél kevesebben adtak le azonos tartalmú szavazatot.

III.

Az Alkotmánybíróság az Ör. kifogásolt rendelkezése alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó, a rendelkező részben foglalt döntését a helyi önkormányzáshoz való alkotmányos jog sérelmére, valamint az Ötv. 56. § (2) bekezdése megsértésére alapozta. Mivel az Alkotmány már idézett 44. § (1) bekezdése szerint a helyi népszavazás a helyi önkormányzás egyik formája, alkotmányellenes az a jogi szabályozás, amely korlátozza, illetve meghiúsítja az önkormányzásnak a népszavazás útján történő gyakorlását. A 61/1991. (XI. 19.) AB határozatában az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette azt az önkormányzati rendeleti előírást, amely szerint a helyi népszavazás akkor érvényes és eredményes, ha ,,a választópolgároknak több mint a fele érvényesen szavazott és az érvényesen szavazóknak több mint 75%-a a megfogalmazott kérdésre (kérdésekre) azonos választ (válaszokat) adott''. Az 1/1992. (I. 16.) AB határozatában pedig azt az önkormányzati előírást semmisítette meg, amely az érvényesség és az eredményesség feltételeit a névjegyzékbe felvettek kétharmadának azonos szavazatához kötötte.

Az Ör. sérelmezett rendelkezése szerint akkor érvényes és eredményes a helyi népszavazás, ha az érintett választópolgárok 80%-a érvényesen szavazott és az érvényesen szavazók 90%-a azonos tartalmú szavazatot adott le. Ez az önkormányzati rendeleti szabályozás mind a részvétel nagysága (az érvényesség), mind a szavazás eredményességét eldöntő hányad tekintetében olyan előírást tartalmaz, amely akadályozza az érintett választópolgárok egyszerű többségi akaratának érvényesülését, s a helyi önkormányzás jogának gyakorlását.

A vizsgált helyi népszavazás lakott területrész átadásának kezdeményezésére irányult. Amint arra az Alkotmánybíróság a 2263/B/1991/6. ügyszámú határozatában rámutatott, az Ötv. kizárólag ebben a népszavazási tárgykörben állapította meg az érvényesség és az eredményesség feltételeit, mégpedig úgy, hogy az érintett választópolgárok többségének azonos tartalmú szavazatához fűzött jogkövetkezményt.

Az Ör. indítvánnyal támadott rendelkezése — mivel az Ötv. 56. § (2) bekezdésében meghatározottnál lényegesen magasabb arányt szabott meg az érvényesség és eredményesség feltételeként — megakadályozta, hogy az összes érintett választópolgár egyszerű többsége azonos tartalmú szavazatával érvényes és eredményes legyen a helyi népszavazás. A kifogásolt előírás ezért ellentétes az Ötv. 56. § (2) bekezdésével. Az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdése szerint ,,a helyi képviselő-testület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal''.
Az Ötv. 50. §-a felhatalmazta a képviselő-testületet, hogy önkormányzati rendeletben szabályozza a helyi népszavazás részletes feltételeit és eljárási rendjét. A lakott területrész átadására vonatkozóan azonban — a már említettek szerint — az Ötv. további rendelkezéseket határoz meg. E népszavazási tárgykör ettől — nevezetesen az 56. § (2) bekezdésében foglaltaktól — eltérő tartalmú önkormányzati rendeleti szabályozása alkotmányellenes és ezért megsemmisítésre szorult.

2. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az inárcsi önkormányzat az 1992. február 15-én tartott helyi népszavazás lebonyolítása során jogszabálysértést követett el.
Az Ötv. — az említett 50. §-ával — a helyi önkormányzatokra bízta a népszavazás eljárási rendjének szabályozását is. Az Ör. idézett 26. § (4) bekezdése a helyi népszavazás lebonyolításának rendjére az Övtv. előírásait rendelte alkalmazni. Ezzel a helyi önkormányzat vállalta, hogy a népszavazás során biztosítja az e törvényben a szavazás lebonyolításával kapcsolatosan meghatározott feltételeket. Az Övtv. szerint a szavazatokat 6 órától 18 óráig lehet leadni. Az Ör. — ettől eltérően — olyan rövid időtartamot biztosított a szavazásra, amely a választópolgároknak a helyi népszavazáson való részvételét, s ezáltal a népszavazás érvényességét és eredményességét lényegesen befolyásol-hatta.
Az Alkotmánybíróság 668/H/1991. ügyszámú határozatában kifejtettek szerint ,,ha az önkormányzat nem élt a helyi népszavazás eljárási rendjének önálló szabályozására a helyi önkormányzatokról szóló törvény által adott felhatalmazással, hanem a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény rendelkezéseit rendelte a népszavazás során alkalmazni, köteles a népszavazást olyan módon megszervezni, hogy a törvény előírásainak érvényesülése biztosított legyen.'' Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy Inárcs Község Önkormányzata az 1992. február 15-én tartott népszavazás lebonyolítása során jogszabálysértést követett el, amikor nem biztosította az Övtv. 31. § (3) bekezdésében foglaltak érvényesülésének feltételeit. Mivel ez a jogszabálysértés alkalmas volt arra, hogy a helyi népszavazás érvényességét és eredményességét lényegesen befolyásolja, az Alkotmánybíróság a népszavazás eredményét és az azt megállapító képviselő-testületi határozatot megsemmisítette.

3. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság határidő tűzésével hívta fel az önkormányzatot az alkotmányos rendeleti előírás megalkotására.
Mivel az Alkotmánybíróság az Inárcson 1992. február 15-én tartott helyi népszavazás eredményét megsemmisítette, ezért az arra irányuló kérelmet, hogy az inárcsi képviselő-testületet a helyi népszavazási eredmény újbóli megállapítására hívja fel, visszautasította.

Dr. Ádám Antal s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 282/H/1992/5.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére