Műveletek

Akadálymentes nézet Bezárás
  • Tartalom

57/1991. (XI. 8.) AB határozat

57/1991. (XI. 8.) AB határozat1

1991.11.08.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság Jánosi Antal budapesti lakos alkotmányjogi panasza és más indítványozók által jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítása és megsemmisítése iránti egyesített indítványok tárgyában — dr. Kilényi Géza és dr. Schmidt Péter alkotmánybírónak a határozat A) rész 1. pontjára vonatkozó különvéleményével — meghozta a következő

határozatot.

A)

1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a gyermek vérségi származása kiderítéséhez való jogának a törvényes képviselő korlátlan perindítási jogosultsága útján történő végérvényes elvonása alkotmányellenes.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény 44. § (1) bekezdésének következő rendelkezése alkotmányellenes: ,,teljesen cselekvőképtelen jogosult helyett azonban — a gyámhatóság hozzájárulásával — a törvényes képviselő léphet fel''. Ezért az Alkotmánybíróság e rendelkezést 1992. évi március hó 31. hatállyal megsemmisíti.
A megsemmisítés folytán a törvény 44. § (1) bekezdése az alábbi szöveggel marad hatályban:
,,44. § (1) Az apaságnak és az anyaságnak, továbbá az utólagos házasságkötés hatályának bírósági megállapítását keresettel lehet kérni, s keresettel lehet megtámadni az apaság vélelmét is. A pert a jogosultnak személyesen kell megindítania.''
2. Az Alkotmánybíróság a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény 43. § (5) bekezdése, továbbá a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 293. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványokat és e jogszabályi rendelkezések megsemmisítése iránti kérelmeket elutasítja.

B)

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Jánosi Antal budapesti lakos panaszolt ügyében a megsemmisített jogszabályi rendelkezés nem alkalmazható. Ennek folytán a Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.XII.30.004/1984/66. számú részítéletét, továbbá a Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 54. Pf. 25.286/1986/5. számú ítéletét — Jánosi Antal alperes apasága vélelmét megdöntő részében — megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság elrendeli az 1979. szeptember 15. napján, Budapesten, a IX. kerületben, Takács Alice Erzsébet anyától született és a születési anyakönyv 3223/1979. fsz. alatt bejegyzett László Antal utónevű gyermek vonatkozásában Jánosi Antal apaságának anyakönyvi visszaállítását.
Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

A)

I.

Jánosi Antal alkotmányjogi panaszával, továbbá az utólagos normakontrollra irányuló egyesített indítványokkal támadott, a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 43. § (5) bekezdése szerint az apaság vélelmét a gyermek nagykorúsága elérésétől, a többi jogosult pedig a gyermek születéséről szerzett értesülése időpontjától számított egy év alatt támadhatja meg. A Csjt. 44. § (1) bekezdés második fordulata úgy rendelkezik, hogy a pert a jogosultnak személyesen kell megindítania, teljesen cselekvőképtelen jogosult helyett azonban — a gyámhatóság hozzájárulásával — a törvényes képviselő léphet fel.
A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) ugyancsak támadott 293. § (2) bekezdése szerint az apaság vélelmét megdöntő ítélet ellen perújításnak nincs helye, ha az apaság vélelmének megdöntését követően a gyermeket valamely személy teljes hatályú apai elismeréssel a magáénak ismerte el. Ugyanebben az esetben a törvényességi óvás folytán sem lehet az ítéletet az apaság vélelmét megdöntő részében hatályon kívül helyezni.

II.

1. Az alkotmányjogi panaszban, illetőleg az indítványokban kifejtett álláspont szerint az idézett rendelkezések alkotmányellenesek, mert sértik a gyermeknek családi jogállása, vérségi származása tisztázásával kapcsolatos alkotmányos jogát, és ezért ellentétesek az Alkotmány 67. § (1) bekezdésével. E szerint a Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges.
2. Jánosi Antal alkotmányjogi panaszában kifogásolta, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P. XII. 30.004/1984/66. számú részítéletével és ennek folytán a Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 54. Pf. 25.286/1986/5. számú — 1986. november hó 18. napján jogerőre emelkedett — ítéletével az alkotmányellenes jogi szabályozás, illetőleg jogalkalmazási gyakorlat folytán reá és gyermekére nézve konkrét jogsérelmet okozott. Az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása ugyanis lehetővé tette, hogy kiskorú gyermeke — a gyámhatóság által kijelölt eseti gondnok útján — ellene keresettel lépjen fel, amelynek eredményeként a hivatkozott bírósági ítéletek az 1979. szeptember hó 15. napján, Budapesten, a IX. kerületben Takács Alice Erzsébet anyától született és a születési anyakönyv 3223/1979. fsz. alatt bejegyzett László Antal utónevű, házasságból született gyermeke vonatkozásában az apasági vélelmet megdöntötték, és gyermekét, akit több éven át egyedül nevelt, tőle elvették.
Álláspontja szerint a Csjt. 44. § (1) bekezdésében foglalt az a szabály, amely szerint a teljesen cselekvőképtelen jogosult helyett a gyámhatóság jóváhagyásával a törvényes képviselő indíthat pert az apaság vélelmének megdöntésére, nem jelentheti azt, hogy a kiskorúsága folytán cselekvőképtelen gyermeket is ebbe a körbe tartozónak kell tekinteni. Ellenkező esetben a Csjt. 43. § (5) bekezdésében a gyermek számára perlési jogot biztosító szabály formálissá válik. Amennyiben ugyanis a gyermek anyja, illetőleg a gyámhatóság által kezdeményezett per eredményeként az apasági vélelem megdől, a perújítás és egyéb rendkívüli perorvoslat lehetőségét tiltó rendelkezésekre tekintettel a gyermek elesik attól a jogától, hogy nagykorúságának elérésétől számított egy évig az apasági vélelem megdöntését maga kezdeményezze. A bírósági eljárás véglegessége és kétségbevonhatatlansága tehát elüti a gyermeket attól a legszemélyesebb jogától, hogy vérségi származásának kiderítését maga kezdeményezze. Az alkotmányjogi panasz érvelése szerint a Csjt. idézett rendelkezéseinek helytelen értelmezése alapján kialakult bírói gyakorlat teremti meg ezt az alkotmányellenes helyzetet. A jogalkalmazási gyakorlat ugyanis a Csjt. 43. § (5) bekezdésének azt a rendelkezését, amely szerint az apaság vélelmét a gyermek nagykorúsága elérésétől számított egy év alatt támadhatja meg, úgy értelmezi és alkalmazza, hogy ez a határidő a megtámadás végső határideje, vagyis a megtámadásra — a gyámhatóság útján — a gyermek kiskorúsága idején is törvényes lehetőség van.
Jánosi Antal alkotmányjogi panaszában e körülményekre tekintettel kérte az alkotmányellenesség megállapítását és az őt, valamint gyermekét ért jogsérelem orvoslását.

3. A támadott jogszabályok alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló további indítványok lényegében az alkotmányjogi panaszban foglaltakkal azonos okból és érveléssel kérték a Csjt. 43. § (5) bekezdése, 44. § (1) bekezdése, valamint a Pp. 293. § (2) bekezdése alkotmányellenességének a megállapítását, illetve e jogszabályi rendelkezések megsemmisítését. A Csjt. 43. § (5) bekezdésével összefüggésben az indítványok utaltak arra is, hogy a jogalkalmazási gyakorlatban élő jogszabályértelmezés eredményeként a perindítási joggal egyébként egyáltalán nem rendelkező anya kezdeményezésével a gyermek javára már születésétől számított, összesen 19 év áll rendelkezésre az apasági vélelem megdöntése iránti per megindítására akkor, amikor a többi jogosult számára a perindítási határidő mindössze egy évre korlátozott. Ez a különbségtétel pedig diszkiriminatív, és ezért alkotmányosan nem megengedett.

III.

Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz és az utólagos normakontrollra irányuló egyesített indítványok tárgyában meghallgatta a Legfelsőbb Bíróság elnökét, az igazságügyminisztert, a legfőbb ügyészt, a népjóléti miniszter képviselőjét és szakértőként a családjogi törvény kodifikációjára alakult munkabizottság vezetőjét.
A Legfelsőbb Bíróság elnöke felszólalásában rámutatott arra, hogy a gyakorlat a támadott jogszabályi rendelkezéseket az alkotmányjogi panaszban és az indítványokban kifejtett tartalommal alkalmazza. A gyámhatóságok és a bíróságok jogszabályértelmezése és jogalkalmazása — a Legfelsőbb Bíróság által adott iránymutatásnak megfelelően — évtizedek óta egységes. E szerint a Csjt. 43. § (5) bekezdésének azt a rendelkezését, hogy az apaság vélelmét a gyermek nagykorúsága elérésétől számított egy év alatt támadhatja meg, a jogalkalmazási gyakorlat végső megtámadási határidőnek tekinti. Ennek folytán a Csjt. 44. § (1) bekezdésének második fordulatát úgy értelmezi, hogy a pert a teljesen cselekvőképtelen kiskorú helyett a gyámhatóság által kirendelt eseti gondnok is megindíthatja. Álláspontja szerint az érintett jogszabályi rendelkezések lehetséges értelmei közül ez az értelmezés és tartalommeghatározás felel meg a gyermek érdekeinek.
Utalt arra, hogy a támadott törvényi rendelkezéseket a Legfelsőbb Bíróság P. törv. 22.703/1956. számú eseti döntésében ilyen tartalommal értelmezte, és ez az értelmezés azóta a jogalkalmazásban elfogadott, töretlen, általánosan alkalmazott, sőt a jogtudomány is a sérelmezett rendelkezéseknek egységesen ilyen értelmet tulajdonít.
A Legfelsőbb Bíróság elnökével lényegében azonos álláspontot foglalt el és fogalmazott meg a legfőbb ügyész, a Népjóléti Minisztérium és a tudomány képviselője is.

IV.

Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt és az indítványokat az alábbiak szerint részben alaposnak, illetőleg részben alaptalannak találta.
1. Az Alkotmánybíróságnak először abban a kérdésben kellett állástfoglalnia, hogy amennyiben valamely normaszövegnek többféle lehetséges értelme van, az alkotmányossági vizsgálatot milyen szempontok és elvek szerint kell lefolytatnia.
1.1. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. § g) pontja értelmében az Alkotmánybíróságnak csak az Alkotmány rendelkezései tekintetében van értelmezési hatásköre. Önálló törvényértelmezési hatáskör hiányában tehát az alkotmányossági vizsgálat nem irányulhat önmagában a normaszöveg lehetséges különböző értelmének és tartalmának a megállapítására, hanem azt az Alkotmánybíróság csak a hatáskörébe tartozó kérdés vizsgálatával összefüggésben végezheti el. Amennyiben a bírói gyakorlat és az általánosan elfogadott jogértelmezés a normaszöveget — a lehetséges több értelme közül — egységesen csak egy bizonyos, meghatározott értelemben alkalmazza, az Alkotmánybíróságnak a normaszöveget ezzel az értelemmel és tartalommal kell az alkotmányosság szempontjából vizsgálnia. Ha ugyanis ez — a gyakorlatban érvényesülő normatartalom — megállapítható, az alkotmányossági vizsgálatnak abból a tényből kell kiindulnia, hogy a jogszabály tartalma és értelme az, amit annak az állandó és egységes jogalkalmazási gyakorlat tulajdonít.
1.2. Valamely jogszabály alkotmányossága nyilvánvalóan csak szövegértelme és normatartalma alapján bírálható el. Az Alkotmánybíróság tehát az ún. absztrakt normakontroll során sem pusztán a jogszabály ,,betűjét'', hanem annak megállapított értelmét és szövegtartalmát veti össze az ugyancsak általa értelmezett és megállapított alkotmánytartalommal. Ha a két- vagy többértelmű jogszabály a jogalkalmazási gyakorlatban csak egyik értelme szerint él és kizárólag e tartalmával realizálódik, az Alkotmánybíróságnak a jogszabály másik (többi) szövegértelmét és normatartalmát nem kell vizsgálódási körébe vonnia, mert ebben az összefüggésben alkotmányossági kérdés fel sem merül. Az ,,élettelen'' normatartalom alkotmányosságának a megítélése erre irányuló indítvány (ABtv. 20. §) hiánya miatt sem lehet az alkotmánybírósági eljárás tárgya.
Mindebből következik, hogy az Alkotmánybíróságnak nem a normaszöveget önmagában, hanem az érvényesülő, a hatályosuló és megvalósuló normát, azaz az ,,élő jogot'' kell az Alkotmány rendelkezéseinek tartalmával és az alkotmányos elvekkel összevetnie.
1.3. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ,,élő jog'' alatt a jogszabályt értelmezett és alkalmazott tartalmával együttesen kell érteni.
Az Alkotmánybíróságnak az ABtv. szerint a bírói, jogalkalmazási gyakorlat alkotmányosságának a vizsgálatára nincs hatásköre. Ez egyfelől azt jelenti, hogy — ha a jogszabálynak többféle értelme van és azt a jogalkalmazási gyakorlat sem csak egyféleképpen értelmezi — az Alkotmánybíróság az egységes jogalkalmazás kialakítására nem hozhat jogértelmező döntést, mert ezzel a Legfelsőbb Bíróság hatáskörét vonná el. Másfelől azonban jelenti azt is, hogy amennyiben valamely jogszabály több lehetséges értelme közül a jogalkalmazási gyakorlatban csak egyféle tartalommal realizálódik, akkor csak ez a normatartalom szolgálhat az alkotmányossági vizsgálat alapjául is. Ellenkező esetben ugyanis az Alkotmánybíróság az eljárása során a hatáskörébe nem tartozó önálló jogszabályértelmezést végezne, és éppen azzal lépné túl hatáskörét, hogy ennek során a jogszabálynak a bírói gyakorlat által történt értelmezése helyességét vitatná. Ha pedig az adott jogszabályértelmezés — miként az az indítványokkal támadott jogszabály tekintetében is fennáll — a Legfelsőbb Bíróság iránymutató döntésén alapszik, a Legfelsőbb Bíróság értelmezésétől eltérő normatartalom megállapítása a Legfelsőbb Bíróság hatáskörét sértené.
Ebből is tehát az következik, hogy mivel a jogalkalmazási gyakorlat erre vonatkozó hatáskör hiányában nem lehet tárgya az Alkotmánybíróság alkotmányossági eljárásának, tartalmailag az Alkotmánybíróságnak a normaszöveget abban az értelemben kell vizsgálnia, amilyen értelmet annak az egységes jogalkalmazási gyakorlat tulajdonít. Amennyiben pedig a jogszabály lehetséges több értelme közül a jogszabály az állandó és egységes jogalkalmazási gyakorlatban alkotmányellenes tartalommal él és realizálódik, az alkotmánybírósági eljárásban annak alkotmányellenességét meg kell állapítani.
2. Az Alkotmánybíróság ezért a továbbiakban a támadott jogszabályi rendelkezések alkotmányosságát a jogalkalmazási gyakorlat által e jogszabályoknak tulajdonított jogszabálytartalommal összefüggésben vizsgálta.
A sérelmezett rendelkezések szerint a házasságból született gyermek vonatkozásában beállít törvényes apasági vélelmet — a gyermek nagykorúságának elérése előtt — a gyámhatóság által kirendelt eseti gondnok a gyermek nevében, törvényi korlátozás nélkül megtámadhatja. A Csjt. 44. § (1) bekezdésének második fordulata szerint ugyan a pert a jogosultnak személyesen kell megindítania, a teljesen cselekvőképtelen jogosult helyett azonban — a gyámhatóság hozzájárulásával — a törvényes képviselő léphet fel. Minthogy a pert a Pp. 295. § (2) bekezdése szerint a gyermeknek az apa ellen kell indítania, és minthogy a Csjt. 87. § (1) bekezdése szerint a szülő nem képviselheti gyermekét olyan ügyben, amelynek tárgya a gyermek családi jogállásának megállapítása, a kiskorú gyermek törvényes képviselőjeként a perben sem atyja, sem anyja nem járhat el. Ezért a pert — gyakorlatilag az anya kezdeményezésére — a gyámhatóság által kirendelt eseti gondnok indítja meg, aki a Ptk. 225. § (3) bekezdésében írtak szerint a gyámmal azonos jogkörben jár el. Mivel a kiskorú gyermek törvényes képviselője a törvény szerint a szülő vagy a gyám, és mivel az eseti gondnok a gyámmal azonos jogkörrel rendelkezik, az egységes jogalkalmazási gyakorlat — a Legfelsőbb Bíróság idézett, iránymutatást adó eseti döntése alapján és annak meghozatala óta — a Csjt. 44. § (1) bekezdése második fordulatára hivatkozással az eseti gondnok keresetindítási jogát a kiskorú nevében következetesen megengedhetőnek tartja.
Ennek folytán a gyermek számára, illetőleg a gyermek érdekében az egyébként perindításra nem jogosult anya kezdeményezésére a gyermek születésétől számított 19. év végéig áll nyitva a perindítás lehetősége, míg egyéb jogosultak számára ez a lehetőség csak egy évig adott. Amennyiben pedig a perindítás sikerre vezet és a bíróság ítélete az apaság vélelmét megdönti, az ítélet ellen a Pp. 293. § (2) bekezdése alapján perújításnak nincs helye, és törvényességi óvás folytán sem lehet az ítéletet az apaság vélelmét megdöntő részében hatályon kívül helyezni. Ez pedig azt jelenti, hogy a gyermek számára nagykorúságának elérése után már semmilyen törvényes lehetőség nem áll rendelkezésre, amellyel családi jogállását kideríthetné, illetőleg annak tisztázását kezdeményezhetné.
Az indítványokban és az alkotmányjogi panaszban megfogalmazott álláspont szerint ez a jogi rendezés sérti az Alkotmány 67. § (1) bekezdését, mert e szerint a gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.
3. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Alkotmány 67. § (1) bekezdésének rendelkezését nem lehet úgy értelmezni, hogy az tartalmazza a gyermeknek a családi álláshoz, a vérségi családba tartozáshoz való jogát is. Az idézett alkotmányi szabályból csak a tényleges családi gondoskodáshoz való jogosultság következik. Ez pedig nemcsak a vérségi, hanem az ún. szociológiai családba tartozást és e család részéről való gondoskodást és védelmet is magában foglalja.
Rámutat az Alkotmánybíróság ugyanakkor arra, hogy a vérségi származás kiderítése, illetőleg az arra vonatkozó törvényi vélelem vitatása, kétségbevonása, mindenkinek a legszemélyesebb joga, amely az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében írt ,,általános személyiségi jog'' körébe tartozik. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az emberi méltósághoz, amelytől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.
Az Alkotmánybíróság a 8/1990. (IV. 23.) AB határozatában kifejtette, hogy az emberi méltósághoz való jogot az ún. ,,általános személyiségi jog'' egyik megfogalmazásának tekinti. Leszögezte, hogy a modern alkotmányok, illetve az alkotmánybírósági gyakorlat az általános személyiségi jogot különféle aspektusaival nevezik meg: pl. a személyiség szabad kibontakoztatásához való jogként, az önrendelkezés szabadságához való jogként, általános cselekvési szabadságként, avagy a magánszférához való jogként. Az általános személyiségi jog ,,anyajog'', azaz olyan szubszidiárius alapjog, amely az egyén autonómiájának védelmére szolgál, ha az adott tényállásra a nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az ,,általános személyiségi jog'' részét képezi az önazonosszághoz és önrendelkezéshez való jog is. Az önazonossághoz és önrendelkezéshez való jog pedig azt is magában foglalja, hogy mindenkinek a legszemélyesebb joga vérségi származását kideríteni, vérségi jogállását kétségbevonni vagy felkutatni, illetőleg az, hogy vérségi származását — a vérségi kapcsolatban közvetlenül érintettek körén kívül — senki ne tegye vitássá. Ennek a jognak az elvonása a mások által lefolytatott korábbi perléssel, amelynek eredménye kétségbevonhatatlan és felülvizsgálhatatlan, a gyermek identitásához való jogát sérti és ez egyben az alkotmányosan védett általános személyiségi jog megsértésével jár. Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy a gyermek vérségi származása kiderítéséhez való jogának a törvényes képviselő korlátlan perindítási jogosultsága útján történő végérvényes elvonása alkotmányellenes.
4. Az Alkotmánybíróság ezek után azt vizsgálta, hogy a támadott jogszabályok közül melyik rendelkezés az, amely az ,,alkotmányellenes értelmet és jogszabálytartalmat hordozza'', azaz melyik jogszabályhely él a jogalkalmazási gyakorlatban alkotmányellenes tartalommal.
4.1. A Pp. 293. § (2) bekezdésének alkotmányellenessége az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítványokkal összefüggésben azért nem állapítható meg, mert nem ez a rendelkezés az, amely önmagában végérvényessé és felülvizsgálhatatlanná teszi az apasági vélelmet megdöntő bírósági ítéletet. Mindkét rendkívüli perorvoslati kérelemnek ugyanis végső, objektív határideje van. A Pp. 261. § (3) bekezdése szerint az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 5 év elteltével perújításnak helye nincs; e határidő elmulasztása miatt igazolással élni nem lehet. A Pp. 273. § (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a törvényességi óvás folytán hozott határozat hatálya a felekre csak abban az esetben terjed ki, ha a legfőbb ügyész vagy a Legfelsőbb Bíróság elnöke a törvényességi óvást az eljárás alapjául szolgáló ügyben hozott határozat jogerőre emelkedésétől számított egy éven belül terjeszti elő.
E rendelkezésekből következik, hogy a kiskorú gyermek helyett történt perindítás eredménye a Pp. 293. § (2) bekezdésében írt rendelkezés hiányában is a gyermekre nézve véglegessé és orvosolhatatlanná válhat. Ennek folytán pedig az alkotmányellenesség nem állapítható meg, mert nem ez a rendelkezés sérti a gyermek alkotmányosan védett, az önazonossághoz és önrendelkezéshez való jogot is magába foglaló általános személyiségi jogát.
4.2. A Csjt. 43. § (5) bekezdésének első fordulatát önállóan nem vonta az Alkotmánybíróság az alkotmányossági vizsgálat körébe, mert ezt a rendelkezést az állandó és egységes jogalkalmazási gyakorlat a Csjt. 44. § (1) bekezdés második fordulatával összefüggésben értelmezi és alkalmazza. Az előbbi jogszabályhely nem üti el a gyermeket attól a legszemélyesebb jogától, hogy nagykorúsága elérése után önazonossághoz, önrendelkezéshez való jogai érvényesítése védelmében felléphessen. Eszerint ugyanis a megtámadás lehetősége a gyermek számára nagykorúsága elérése után is adott, következésképpen ez a szabályozás — az indítványokkal összefüggésben — önmagában nem alkotmányellenes.
4.3. Az alkotmányellenes jogszabálytartalom hordozója az egységes jogalkalmazási gyakorlatban a Csjt. 44. § (1) bekezdésének második fordulata, annak folytán, hogy a jogalkalmazási gyakorlat teljesen cselekvőképtelen jogosult alatt nemcsak a nagykorú cselekvőképtelen személyt érti. Mivel az általánosan elfogadott értelmezés szerint a cselekvőképtelen kiskorú is e rendelkezés alá tartozik, lehetőség nyílik a gyámhatóság által kirendelt eseti gondnok törvényi garanciák nélküli, tehát gyakorlatilag korlátlan perindítására.
A gyermeket legszemélyesebb jogának gyakorlásától végérvényesen és felülvizsgálhatatlanul ez az eljárás fosztja meg, így az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az alkotmányellenes jogszabálytartalom megállapítására és gyakorlati alkalmazására a Csjt. e rendelkezése szolgált alapul, ezért az Alkotmánybíróság e jogszabályhely alkotmányellenességét állapította meg, egyben a rendelkezést az ABtv. 43. § (4) bekezdése alapján — a jövőre nézve, 1992. március 31-ei hatállyal — megsemmisítette.
4.4. A jogbiztonság érdeke ugyanis megkívánja, hogy a jogszabály — nem alkotmányellenes értelemmel és tartalommal — a jogszabályhely alkotmányosságának a törvényhozó által való helyreállításáig hatályban maradjon. Ellenkező esetben a teljesen cselekvőképtelen nagykorú jogosult helyett sem állna fenn a törvényes képviselő — gyámhatósági hozzájárulástól függő — perindítási joga.
Ugyanakkor itt mutat rá az Alkotmánybíróság arra, hogy álláspontja szerint a törvényes képviselő perindítási jogának csak a korlátlansága alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság már több határozatában megállapította, hogy az Alkotmány 8. § (2) bekezdése eleve teret enged az alkotmányos alapjogok bizonyos korlátozásának. A nemzetközi jogösszehasonlítás is azt mutatja, hogy a törvény által meghatározott és megfelelő törvényi garanciákkal védett esetekben a vérségi származás kiderítésére — törvényes képviselő útján — már a gyermek kiskorúsága idején is lehetőség van. Például olyan esetben, amikor a gyermek kiskorúságától függetlenül is cselekvőképtelen állapotú és ezért személyes perindításra esélye nagykorúsága elérése után sincs, vagy amikor a gyermek szülei a gyermek születését megelőzően már hosszabb ideje, évek óta külön élnek stb. nincs alkotmányos akadálya a kiskorú helyetti perindítás törvénybe foglalásának. A törvényhozó joga és felelőssége eldönteni az alkotmányosan védett önazonossághoz és önrendelkezéshez való jog alkotmányos korlátozhatóságának eseteit és módját, ez azonban az alapjogok lényeges tartalmának a korlátozásával az Alkotmány 8. § (2) bekezdése alapján nem járhat. Ilyen, az alapjogok lényeges tartalmát érintő rendelkezés a törvényes képviselő korlátlan perindítási jogosultsága, mert az a gyermek legszemélyesebb jogának az érvényesülését általánosságban zárja ki, illetőleg korlátozza.
Az Alkotmánybíróság ezért az alkotmányos törvényi rendelkezések meghozatalára viszonylag hosszabb határidőt állapított meg, és az alkotmányellenes rendelkezést 1992. március 31-ei hatállyal semmisítette meg. A további törvényi rendelkezések alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványokat egyidejűleg elutasította.

B)

V.

1. Az Alkotmánybíróság több határozatában, így a 30/1990. (XII. 15.) AB, a 119/D/1990. AB és a 44/1991. (VIII. 28.) AB határozataiban kimondta, hogy az Alkotmánybíróság létrejötte előtt jogerős határozattal lezárt ügyekben az alkotmányjogi panasz benyújtásának határideje 1990. március 1. volt. Az Alkotmánybíróság ezzel a jogértelmezéssel lehetővé tette, hogy az Alkotmánybíróságról szóló törvény hatálybalépését megelőzően alkotmányos jogsérelmet okozott eljárások — az Alkotmánybíróság működésének megkezdésétől számított 60 napon belül — alkotmányjogi panasz alapján az Alkotmánybíróság eljárásának tárgyává válljanak.
Erre a körüléményre tekintettel az Alkotmánybíróság Jánosi Antal panaszát érdemben bírálta el, miután az alkotmányjogi panaszt a jogosult 1990. február végén, tehát az Alkotmánybíróság működése megkezdésétől számított 60 napon belül előterjesztette.
2. Az ABtv. 48. § (1) bekezdése szerint az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt bárki [ABtv. 21. § (4) bekezdése] alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
A törvény e rendelkezése szerint az alkotmányjogi panasz jogorvoslat. Ez következik egyrészt abból, hogy a törvény a jogintézmény ,,panasz''-nak nevezi, másrészt, hogy azt az ,,egyéb jogorvoslati lehetőségek'' kimerítése után, vagy ,,más jogorvoslati lehetőség hiányában'', vagyis további, illetőleg végső jogorvoslatként biztosítja a jogosult számára.
Az indítványozónak tehát alanyi joga van arra, hogy az Alkotmánybíróság konkrét ügyében eljárjon és határozatot hozzon. E jogorvoslathoz való alanyi jogosultság ugyanakkor nem minősül általános jogorvoslatnak, mert az csak kivételesen a jogerő beállta után, továbbá alkotmányos alapjog sérelme esetén vehető igénybe, az Alkotmánybíróság jogköre pedig csak az alapjogot sértő határozat megsemmisítésére terjed ki, annak megváltoztatására azonban már nem.
Az alkotmányjogi panasz intézményét ez a jogorvoslati funkció különbözteti meg az utólagos normakontrolltól. Az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása miatti konkrét jogsérelem orvosolhatóságának a hiányában ugyanis az alkotmányjogi panasz nemcsak funkcióját vesztené el, de azt a sajátosságát is, amely az ABtv. 21. § (2) bekezdése alapján bárki által indítványozható utólagos normakontrollhoz képest a jogintézményben megnyilvánul. Az indítványozó szempontjából is csak akkor van értelme az Alkotmányban biztosított jogok megsértése miatti panasznak, ha az Alkotmánybíróság eljárása folytán jogsérelme orvosolhatóvá válik.
Utal az Alkotmánybíróság arra, hogy eddigi gyakorlatában is az ügy sajátosságaihoz igazodó jogorvoslást nyújtott — a törvényi feltételek fennállása esetén — az alkotmányjogi panasz előterjesztőjének. Így például a 32/1990. (XII. 22.) AB határozattal elbírált ügyben biztosította a panaszosnak a jogsérelmet okozó államigazgatási határozat törvényessége bírósági felülvizsgálatát, a 22/1991. (IV. 26.) AB határozattal felhívta az illetékes államigazgatási hatóságot, hogy a panaszt előterjesztő állampolgárok ügyében hozott államigazgatási határozatokat semmisítse meg, és kötelezze az eljáró szerveket új eljárás lefolytatására és jogszerű határozat hozatalára, a 34/1991. (VI. 15.) AB határozattal pedig az alkotmányellenes rendelkezésnek a panaszos konkrét polgári perében való alkalmazhatóságát kizárta stb.
Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az ABtv. 48. § alapján az alkotmányjogi panaszt a jelen ügyben is jogorvoslati kérelemként bírálta el.
3. Az ABtv. 48. § (3) bekezdése szerint az alkotmányjogi panasz elbírálása során az Alkotmánybíróság eljárására a 40—43. §-ban foglaltak az irányadók.
Az ABtv. 43. § (4) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes jogszabály hatályon kívül helyezését, vagy a konkrét esetben történő alkalmazhatóságát — ha az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke ezt indokolja — az ABtv. 43. § (1)—(2) bekezdésében meghatározott időponttól eltérően is meghatározhatja.
A megállapított tényállás szerint Jánosi Antal és a gyermek különösen fontos érdeke nyilvánvalóan indokolja, hogy az alkotmányellenes jogszabály alkalmazhatóságának a kizárása a konkrét ügyben visszamenőleges hatállyal történjen meg. A panaszolt tényállás szerint ugyanis a kiskorú László Antal utónevű gyermeket Jánosi Antal apasága vélelmét megdöntő bírósági eljárás annak a legszemélyesebb jogának a gyakorlásától fosztotta meg végérvényesen és felülvizsgálhatatlanul, hogy családi jogállásának, vérségi származásának tisztázása érdekében személyesen léphessen fel, amennyiben ilyen fellépést szermélyesen egyáltalában akar kezdeményezni. Ez pedig az önazonossághoz és önrendelkezéshez való jogának, tehát az alkotmányosan biztosított általános személyiségi jogának a megsértésével járt. Ezért az Alkotmánybíróság megállapította az alkotmányellenes rendelkezésnek a pnaszolt ügyben való alkalmazhatatlanságát.
A jogerősen befejezett ügyben azonban az ítélkező bíróságok az alkotmányellenesnek megállapított és a konkrét ügyben alkalmazhatatlan jogszabály alapján jártak el.
Az ABtv. alkotmányjogi panaszról szóló 48. §-a csak az alkotmányjogi panasz benyújtásának törvényi feltételeiről rendelkezik, de nem ad útbaigazítást arra nézve, hogy a panasz alapossága esetén a konkrét jogsérelem orvoslására az Alkotmánybíróságnak milyen törvényi lehetősége van. Ilyen rendelkezést — a büntetőeljárás felülvizsgálatának az elrendelésével — csak a büntető ügyekben tartalmaz az ABtv. 43. § (3) bekezdése, de ugyanezen § (4) bekezdése a közigazgatási vagy polgári ügyekben nem ad az Alkománybíróság eljárására iránymutatást. A hivatkozott és a törvényességi óvást kizáró polgári perrendtartásbeli rendelkezés arra sem biztosít lehetőséget, hogy az Alkotmánybíróság az ABtv. 43. § (3) bekezdésének analógiájára a büntetőeljárásban alkalmazható jogorvoslati eljárás szerint járjon el.
A megfelelő törvényi szabályozás hiánya az ilyen ügyekben nem annyit jelent, hogy nincs lehetőség az alkotmányellenes jogszabály alkalmazásából eredő jogsérelem orvoslására. Az alkotmányjogi panasz — mint az utólagos normakontrolltól különböző jogintézmény — létjogosultságát ugyanis éppen az adja, hogy az Alkotmánybíróság az ABtv. 43. § (4) bekezdésében biztosított jogkörével élve az indítványozót ért jogsérelmet akkor is orvosolni tudja, ha egyébként a sérelmezett rendelkezést az alkotmánybírósági határozat közzétételének napjával, vagy a jövőre nézve semmisíti meg. Mindaddig azonban, amíg a törvényalkotó ennek eljárásjogi módozatait nem szabályozza, az egyes ügyekben a jogsérelem orvoslásának módját magának az Alkotmánybíróságnak kell meghatároznia.
Mivel az adott esetben az alkotmányos jogsérelem alkotmányellenes jogszabálynak jogerőre emelkedett bírósági ítéletekben történt alkalmazásával következett be, és mivel ezeknek az ítéleteknek a felülvizsgálatára a bírósági eljárás keretében sem rendes, sem rendkívüli jogorvoslati eljárás útján lehetőség nincs, az Alkotmánybíróság a támadott bírósági ítéleteket — az alkotmányellenes jogszabályt alkalmazó részükben — megsemmisítette, és elrendelte a jogsérelmet okozó ítéletekkel megváltoztatott anyakönyvi bejegyzés eredeti állapotban történő visszaállítását. Csak ezen az úton érhető ugyanis el, hogy e konkrét ügyben az alkotmányjogi panasz — a panasznak az Alkotmánybíróságról szóló törvény alapján egyedül létjogosultságot adó — jogorvoslati funkcióját betöltse, s ezzel a László Antal utónevű kiskorú gyermek alkotmányosan biztosított önrendelkezéshez és önazonossághoz való joga helyreálljon, azaz lehetősége legyen, hogy nagykorúságának elérése után, családi jogállásának, vérségi származásának tisztázását saját elhatározása alapján, személyesen maga kezdeményezhesse.
Az Alkotmánybíróság a határozatnak a Magyar Közlönyben való közzétételét az ABtv. 41. §-a alapján rendelte el.

Dr. Kilényi Géza alkotmánybíró különvéleménye

Teljes mértékben egyetértek a — szótöbbséggel elfogadott — alkotmánybírósági határozat indoklásának azzal a megállapításával, amely szerint ,,az Alkotmánybíróságnak az ABtv. szerint a bírói jogalkalmazási gyakorlat alkotmányosságának vizsgálatára nincs hatásköre''. Önmagában véve az is helytálló megállapítás, hogy az Alkotmánybíróságnak csupán az Alkotmány rendelkezései tekintetében van erga omnes hatályú értelmezései hatásköre, a törvények rendelkezései tekintetében nincs. E két megállapítás az én jogi álláspontom kiinduló pontja. Ez idő szerint a világban működő alkotmánybíróságok — illetőleg alkotmánybírósági feladatokat is ellátó rendes bíróságok — közül a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának van a legszélesebb körű felhatalmazása és ahhoz kapcsolódó jogi eszköztára az Alkotmány érvényre juttatása terén. Ám, még e rendkívül szélesen megvont törvényi felhatalmazás sem korlátlan, nem annyit jelent, hogy az Alkotmánybíróság bármit megtehet, amit az alkotmányosság érdekében szükségesnek tart. Az alkotmányosságnak ugyanis a Magyar Köztársaságban sem az Alkotmánybíróság a kizárólagos letéteményese: az alkotmányos rend védelmét szervezeti és eljárási garanciák összefüggő rendszere szolgálja, amely garanciarendszernek az Alkotmánybíróság csupán egyik — bár kétségtelenül kiemelkedő fontosságú — eleme.
Mindezekre tekintettel a különvéleményem első bekezdésében hivatkozott tételeket úgy tekintem és fogadom el, mint az Alkotmánybíróság hatalmának de lege lata létező korlátait, amelyeken a testület jogszabály-értelmezéssel nem teheti túl magát.
A határozat ,,A'' részében eldöntött elvi kérdésnek az a lényege: mit tehet az Alkotmánybíróság olyan esetben, ha valamely jogszabálynak többféle értelmezése lehetséges és ezek közül a jogalkalmazási gyakorlat egy olyan értelmezést követ, amely az Alkotmánybíróság megítélése szerint alkotmányellenes. Erre a kérdésre a határozat — az indokolásban kifejtett ,,élő jog'' teóriát alapul véve — azt a választ adja, hogy ilyenkor a testület nem köteles, de nem is jogosult vizsgálni, hogy a sérelmezett rendelkezésnek van-e egy vagy több alkotmányos értelmezése, hanem a jogalkalmazási gyakorlatot a jogszabályra visszavetítve csak egyet tehet: megsemmisíti a jogalkalmazók által alkotmányellenesen értelmezett és alkalmazott rendelkezést.
Ez a logika számomra elfogadhatatlan.
Egyik dolog a jogalkotás, másik dolog a jogalkalmazás. A kettő természetesen szorosan összefügg egymással, de mégsem olyan mértékben, hogy ez alapul szolgálna a két fogalom összekeverésére. Ez okból kifolyólag más a normakontroll (a jogszabály alkotmányosságának felülvizsgálata), illetőleg a jogalkalmazási gyakorlat irányítása. Az Alkotmánybíróságnak — az Alkotmány egyes rendelkezései erga omnes hatályú értelmezésétől eltekintve — csupán az előbbire van törvényes felhatalmazása, az utóbbira nincs. Az utóbbi más szervek hatáskörébe tartozik és e feladat ellátásához a magyar jogrendszerbenn kialakultak a megfelelő jogi eszközök. Így:
— az Országgyűlés és a Kormány a jogszabályokat elvi állásfoglalásban értelmezheti, ezt a Magyar Közlönyben közzé kell tenni (1987. évi XI. törvény 54. §-a),
— a Legfelsőbb Bíróság teljes ülése irányelveket, illetőleg elvi döntést ad ki az ítélkezési gyakorlat egységének biztosítása érdekében. Az irányelv és az elvi döntés a bíróságokra kötelező, azt a hivatalos lapban közzé kell tenni (1972. évi IV. törvény 47—48. §-a),
— a legfőbb ügyész a Legfelsőbb Bíróságnál irányelveket és elvi döntéseket kezdeményezhet [1972. évi V. törvény 5. § (2) bekezdésének e) pontja],
— az ügyész a törvénysértő gyakorlat megszüntetése végett a szerv vezetőjénél felszólalással él [1972. évi V. törvény 16. § (1) bekezdése].
Az alkotmánybírósági határozat indokolásában kifejtett ,,élő jog'' teóriát a következő okokból nem tudom elfogadni:
a) Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. Egy jogállamban a törvényhozó akarát tiszteletben kell tartani és érvényre kell juttatni. Ha tehát a jogalkalmazási gyakorlat valamely rendelkezés alkotmányellenes értelmezésével szembeszegül a törvénnyel, a jogalkalmazó szerveket kell a megfelelő jogi eszközök alkalmazásával rászorítani a törvény (vagy más jogszabály) alkotmányos értelmezésére és alkalmazására, nem pedig a jogalkotót ,,megbüntetni'' a jogalkalmazó szervek Alkotmányba ütköző jogértelezése miatt azáltal, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisíti a helyes értelmezés mellett nem alkotmányellenes rendelkezését.
b) A törvények tekintetében az Alkotmánybíróságnak nincs erga omnes hatályú értelmezési joga. Ez azonban nem azt jelenti, hogy egyáltalán nincs értelmezési joga. Az Alkotmánybíróság ugyanis egyedi döntései meghozatalánál szükségképpen értelmezi a jogszabályokat, s ilyen vonatkozásban a legcsekélyebb mértékben sincs kötve a jogalkalmazó szervek értelmezéséhez. Az Alkotmánybíróság határozatának indokolásában kifejti, hogy melyik a támadott jogszabályi rendelkezésnek az az értelme, amelynek alapulvételével a rendelkezést nem tekinti alkotmányellenesnek. Önmagában attól, hogy valamely rendelkezést többféleképpen lehet értelmezni, és ezek közül az egyik értelmezés alkotmányellenes, a szóban forgó rendelkezés még nem válik alkotmányellenessé.

c) A jogszabály a jogalkotásra felhatalmazott szervek megfelelő formában kinyilvánított és kihirdetett akarata, nem pedig a jogalkalmazó szerveknek a jogalkalmazási gyakorlatban testet öltő akarata. Ehhez képest a jogszabály — amelyet az Alkotmánybíróság utólagos normakontrollnak vethet alá — a Magyar Közlönyben kihirdetett szöveg, nem pedig annak a jogalkalmazási gyakorlat által korrigált és ezáltal eltorzított változata. Az ettől eltérő értelmezés nem csupán a törvényrontó és törvénymódosító szokásjog létjogosultságának elismerését jelenti, hanem megfosztja a polgárokat és a jogi személyeket a hatályos jog megismerésének lehetőségétől. A jogszabály kihirdetésének ugyanis garanciális jelentősége van, hiszen ehhez kapcsolódik az a jogkövetkezmény, hogy senki sem hivatkozhat eredményesen a szabályszerűen kihirdetett jogszabály nem ismerésére. Ha azonban a jogszabálynak nem az a tartalma, amit kihirdettek, hanem az, ,,amit annak az állandó és egységes jogalkalmazási gyakorlat tulajdonít'', ez teljes jogbizonytalanságot idézhet elő, s nem csupán oda vezet, hogy a jogszabály ,,címzettjei'' nem ismerhetik meg a hatályos jogot, hanem ad absurdum előidézheti: a büntetéssel lehet sújtani azt, aki a jogszabálynak a Magyar Közlönyben kihirdetett szövege szerint jár el, és nem veszi figyelembe ,,az állandó és egységes jogalkalmazási gyakorlatot'', amely esetleg lényegbevágóan eltér a jogszabály kihirdetett tartalmától. Ekként az ,,élő jognak'' a határozatban kifejtett teóriája összeegyeztethetetlen országunk jogrendszerével és a jogállamisággal, amely utóbbinak egyik legfontosabb eleme a jogbiztonság. (Elképzelhetőnek tartom az ,,élő jog'' terória létjogosultságát a mienktől gyökeresen különböző jogrendszerekben. Az Alkotmánybíróságnak azonban a magyar jogrendszer keretei között kell maradnia.)

d) Bármilyen teszteletreméltó indítékból fakad is, elfogadhatalan az Alkotmánybíróság arra való törekvése, hogy bármi áron — az adott esetben hatáskörének korlátait is figyelmen kívül hagyva — orvoslást kíván nyújtani a jogsérelmekre. Abból következően ugyanis, hogy az Alkotmánybíróság hatalma korlátozott, sokféle sérelemre nem tud orvoslást adni. Nem tudja megvédeni az állampolgárokat pl. a nem alkotmányellenes, bár kétségtelenül rossz (méltánytalan, célszerűtlen, káros következményekkel járó) jogszabályoktól, az alkotmányos jogszabályok törvénysértő alkalmazásából eredő egyedi jogsérelmektől, vagy az alkotmányellenesnek nem minősíthető jogalkotói mulasztásoktól. Nem tartozik hatáskörébe a jogalkalmazási gyakorlat alkotmányossági felülvizsgálata sem. Az államszervezeten belül az Alkotmányban és a törvényekben meghatározott munkamegosztás érvényesül, amely az Alkotmánybíróságra is irányadó.
e) Ha az Alkotmánybíróság magáévá teszi az ,,élő jog'' teóriát, annak szükségképpen az a következménye, hogy úgyszólván sohasem dönthet a kihirdetett normaszöveg alapján, hanem mindig meg kell vizsgálnia a jogalkalmazási gyakorlatot, minimálisan abból a szempontból: az ,,állandó és egységes-e''. Ehhez a testületnek sem kompetenciája sem szakapparátusa nincs.

A különvéleményhez csatlakozom:
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró

Alkotmánybíróság ügyszáma: 240/B/1990/8.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére